Szülői hálószoba

A falakon mozgó fényképek a ksebb-nagyobb családról, annak tagjairól. Fényes, hatalmas és világos szoba, leginkább Mr és Mrs. Fraser ízlésének keveredéséből állt össze. Régen mindig besütött a nap, a szoba úszott a fényben, de amióta Mr. Fraser meghalt, a szoba sem ragyogott többé, és mintha a bútorok is sötétebbek lettek volna, mintha csak feleségének szomorúságát tükrözték volna.

[2004. március 17.⭃ hát már megint ⥷tavaszias]

2004. március 17.
⭃ hát már megint ⥷
tavaszias

Felgyújtom utánad a várost.
Felgyújtod utánam a lámpát.
Bekapcsolom magam végre,
kikapcsolsz hajnalban aztán.

Volt az úgy, hogy néha kirúgtam a hámból. Volt az úgy, hogy más nem is kellett hirtelen, a sajgó csontok és a lüktető hegek mellé, csak egy kis alkohol, olyan egészségesen delíriumos mennyiségben. Volt az úgy, hogy egy kicsit tovább is tartott a dolog, mint kellett volna, mert túl jól éreztem magam. Volt az úgy, hogy egyszerűen nem akartam látni a szellemeket a szemem sarkában, és volt az úgy, hogy csak kurvajól esett. Főleg, hogy megint olyan jól játszottunk. Meg kellett ünnapelni és egy kicsit ki kellett ereszteni a felgyűlt feszkót még a meccs után is. Lennel amúgy is rohadt szórakoztató volt inni, aminek mindig valami baromság lett a vége. Mondjuk menentünk zenélni egy bezárt hangszerboltba, vagy csak részegen repkedtünk a seprűvel és ehhez hasonlók. Régen voltam már ilyenben részes, azt hiszem az elvesztegetett éveimet akartam csak úgy bepótolni talán, ami abban a pár üres évben szakadt rám. Már Benjamin lettem, mint előtte, és most sem voltam az a gyerek, aki voltam, az ostrom előtt. De azt éreztem ez még játhat nekem egy kicsit, hiszen mindig mindenhol tényleg ott voltam. Úgy éreztem tényleg hiányzott ez az életemből, az az önfeledt baromkodás, amit mindig is imádtam.
Rég nem volt alkalmunk erre, Len általában rohant vissza a suliba, és úgy nézett ki, azt se tudja, hol vezesse le azt a fusztrációt, hogy az élete egy kissé gyökeresen megváltozott. Tudtam, hogy komolyan vette a tanítást, és most tényleg megérdemelt egy rendes bulit is ő is, ami nagyjából a tavasziszünetre esett, asszem, bár ezeket már nem tudtam anynira követni, mióta nem is jártam a suliba. Hiányzott néha az a hangulat, a diákévek, talán túlságosan is sokat nosztalgiáztam, pedig csak nehezen fogadtam el, hogy minden változott. Aidenék elköltöztek pár hónapra Írországba, Len tanított, Esther könyvet írt és néha ideges volt, mert megint gyerekünk lesz, Olivia meg csak Olivia volt. Imádtam őket, de néha úgy éreztem teljesen egyedül maradtam. Mindenkinek volt valami aminek élhetett, nekem csak a kviddics volt, és azt se játszhattam életem végéig. Még fiatal voltam, de néha ez eszembe jutott, hogy mihez kezdek majd utána magammal. Talán azért is ittam, hogy ezekkel ne fogllakozzak.
Hajnal volt már, éppen csak haza tudtam hoppanálni, miközben kitapogattam a hajlani ködös derengésben kapunkat, ami rosszallóan nyílt ki, és az utat követve beestem az ajtón az előszobába. Csend fogadott, azt reméltem, hogy Estherék alszanak, és akkor csak reggel fogunk ezen veszekedni. Már ha fogunk egyáltalán egy kissé tompa voltam ezen gondolkodni, lehet végig is alszom a következő napot.
- Szia ház - mormogtam, és aztán el is röhögtem magam. - Szia szőnyeg, bocs, hogy rádléptem - dünnyögtem tovább aztán fennakadtam az ajtófélfán, amit megöleltem.
- Szia ajtófélfa én is szeretlek - vigyorogtam, és lassan megindultam, hogy átverekedjem magam a nappalin, rálépve néhány gyerekjátékra, aztán felbámultam a lépcsőre. Na baszki, hogy a szarba juton én ide fel. Megráztam magam, majd egy félig öklendezést sikerült elnyomnom, hogy ne egy orbitális böffentésre keljen fel se Esther se Olivia.
- Légy jó hozzám ma, lépcső - dünnyögtem, majd megkezdtem a műveletet felfelé, és természetesen meg is reccsent a lábam alatt az az egy darabb lépcsőfok. - Áruló - mormogtam rá, és szédelegve, néha visszatántotdva felharcoltam magamat az emeletre. Aki kitalálta ezt a házat soha a büdös életben nem volt részeg. Bekukkantottam Olivia szobájába, hogy egy olvadozó atyai pillantást vessek a szuszogó kislányomra, majd megindultam a hálószobánk felé, ami még anyáék ízléséről árulkodott, hozzájuk illett, és néha azon agyaltam ne vessem-e fel Esthernek, hogy alakítsuk át.
Elvétettem a fordulást és beleüttköztem a falba, mire halkan megint felröhögtem. Elmozdult az ajtó, ez a ház rohadtul szivatott engem. Csak lassan tűnt fel, hogy a szobánk felől amúgy fény áradt, és hogy Esther nagyon is ébren volt.
- Szia napsugár - mondtam olyan Aidenen szintü nyálassággal, mintha nem is vettem volna észre, hogy éppen mérges.

[hát már megint]

hát már megint


Benjamin
2004. március 17.

style

Ben nem ért haza, még akkor sem, mikor Olivia már régen aludt s én is befejeztem az első kis fejezet utolsó bekezdését. Az írógép elhallgatott, a kislányunk pedig végre csendbe burkolózott. Ez sem volt rá jellemző. Talán egy hete sem volt, hogy végre elkezdte átaludni az estéket, ezért pedig mindketten hálásak voltunk. Benre is, rám is fért egy kis pihenés. Az elmúlt félév elég kemény volt, mindig volt miért sírni. Ha nem éhes volt, akkor éppen a figyelmünkért nyafogott. Igazi primadonna volt a lányunk. Ezért sem éreztem magam felkészültnek az újabb gyerekre... gyerekekre. Ikrek. Mégis milyen elátkozott életet élek én?
Sokszor gondolkodtam ezen, most viszont, csak ücsörögtem az íróasztalom mellett, azon agyalva, hogy Benjamin mégis miért nem ért haza? Altatásra mindig itthon volt, ha a fürdetést nem is sikerült megcéloznia. Biztosan megint azzal a Campbell-lel iszogatott, akinek olyan rossz híre van. Egy kicsit attól féltem, hogy majd Bent is belerángatja abba az egész hülyeségbe, amit ő művel. Mindenféle nőkkel összefekszik, mindent elszív és megiszik.
Idegesen rendezgettem a lapokat. Már azon voltam, hogy tényleg bevonulok a fürdőbe és lefekszem aludni... de nem ment. Ezért még órákig az írással, ötleteléssel voltam elfoglva. Fejben meg ezer indokot összeszedtem, miért is haragszom Benre.
Fogalmam sem volt, pontosan mennyi idő telt el így. Csak az tűnt fel, hogy lent valaki magyaráz és zörög. Kérdés sem volt ki az.
- Szia napsugár - kiáltott be a hálószobába, ahogy odaért. Bizonyára ezzel a stílussal akarta azt az érzést kelteni, hogy minden a legnagyobb rendben... de akármennyire is nagy a szerelem, nem mehetett el a hátam mögött csak így akárhová. Legalább szólt volna.
- Ssshhh! A lányod alszik! - Emeltem a kezemet a szám elé, hogy fel is fogja. Én halkan beszéltem, nem kellett volna, hogy Oliviát felverjük. - Még is hol voltál... és mit ittál? - kérdeztem. Ahogy közelebb léptem már éreztem is rajta azt a gusztustalan szagot. Egyetlen öklendezéssel már léptem is hátrébb tőle.
- Nem akarom ezt szagolni! - Háborodtam fel, de azért a háta mögött becsuktam az ajtót, hogy a hangunk ne szűrődjön a folyosóra. Olivia tényleg nem érdemelte meg, hogy ezt hallania kelljen. - Legalább szóltál volna! - Folytattam aztán valamivel normálisabb hangerővel.

[2004. március 17.⭃ hát már megint ⥷tavaszias]

2004. március 17.
⭃ hát már megint ⥷
tavaszias

Felgyújtom utánad a várost.
Felgyújtod utánam a lámpát.
Bekapcsolom magam végre,
kikapcsolsz hajnalban aztán.

Len jó haver volt, nem iagzán rántott magával a dolgaiba, legtöbbször csak részegen repültünk, vagy éppen kipróbáltunk mindenféle szart összekeverve, azon versenyezve melyikünk bírja a legjobban. Igazából én jobban bírtam, mint Aiden, és még mostanában nem is verekedtem anynit, mint régebben, ha ittam, mondjuk kevésbé is húzták fel az agyamat. Annyira sosem vesztettem el magam alól a talajt, hogy megcsaljam bárhogyan is Esthert. Sose lettem volna rá képes, túl sokat jelentett nekem ahhoz, hogy ilyesmikbe keveredjek, és amúgy is Len általában magára vonta az összes nő figyelmét. Azért is maradtam néha vele, hogy néha egy kicsit kimenekítsem abból a fojtogató gyűrűből. Ha meg akart magának valakit úgyis lelépett vele később. Megérdemelt volna egy normális csajt egyébként, még ha nem is örök életére, mondjuk ezzel nem szoktam sosem baszogatni. Kissé aggódtam érte, azért sem akartam sokszor egyedül hagyni, került már melankolikus állapotba is.
Most mondjuk tényleg csak egy kicsit ki szerettük volna engedni a gőzt, lassan az új szezonban voltunk nyakig, és megint megállás nélkül követhették egymást az edzések és a meccsek is. Igyekeztem nem arra gondolni, hány évem is volt még ebből a sportból. Mivel mindig is kemény terhelésnek volt kitéve a testünk, a legtöbben elég hamar kiszálltak, bár most már egy ideje elég masszív volt a csapatunk, egy korosztály voltunk körülbelül, és még egyben volta a tagjaink. De hogy ez után mit is kezdtem volna magammal, hát rohadtul nem tudtam. Persze büszke voltam ahhoz, hogy bevalljam, ebben anyámnak volt igaza, aki sosem akarta, hogy kviddicsezzek, mert egyszer úgyis abba kell hagyni. Sosem akarta, hogy minden alkalommal összetörjem magam, és én még most is makacsul ragaszkodtam ehhez az egyetlen célhoz, ami világ életemben lebegett előttem. Nem voltak olyan sok lehetőségeim, mint Aidennek. Csak ebben voltam olyan jó, hogy tudjak is kezdeni vele valamit.
Nem akartam Esthernek, se a lányunknak, se másik két gyerekünknek csalódást okozni. Kettő. Ikrek baszki, hogy a faszomba. Biztos voltam benne, hogy Esther még nálam is jobban ki volt ettől készülve, mint én. Most nem titkoltuk el, az igaz, de anya megint jól leszidott, hogy mit csinálok én Estherrel. Nem akartam tényleg tönkre tenni, és most túl sok okom volt arra, hogy igyak, és egyet se tudtam volna felsorolni, hogy miért ne.
Ahogy felkapaszkodtam az emeletre, olyan vidám részeg arrcal néztem be Estherhez, aki az asztalnál volt, és biztosan írt. Büszke voltam rá, hogy megint írt, imádtam a meséit is, meg ahogy a kis hercegnőnknek mesélt. Én inkább csak röhejesen játszottam vele, ahogyan Chrissie-vel is, dobálgattam a levegőbe, amit élvezett Olivia, bár azt hiszem Esther kevésbé, anyáról már ne is beszéljünk. EL FOGOD EJTENI AZT A GYEREKET BENJAMIN RAY FRASER! Erre random elvigyordtam, bár lehet nem illett ez a bele  helyzetembe most éppen.
- Ssshhh! A lányod alszik! - magyarázta én meg azon gondolkodtam mennyire szerettem ezt a nőt itt előttem. Olivia meg tény, hogy nem volt olyan jó alvó, de csak nem kel fel az imádott apja szexi hangjára.
- Ja, tudom, benéztem hozzá - mondtam és büszkén bólogattam is hozzá, aztán ahogy Esther közelebb jött, úgy hátrált is azzal a lendülettel. Annyira csak nem lehettem büdös... ugye?
- Még is hol voltál... és mit ittál? Nem akarom ezt szagolni! - kérdezte én meg megvakartam a fejemet.
- Csak a szokásos bulihelyünkön, ami ott van a kviddicspályánk mellett nem messze... khm - köszörültem meg a torkom, hogy a feltörő furcsa böfögést valamennyire palástoljam. Nem éreztem magam tényleg olyan nagyon ittasnak, csak jó volt a kedvem és feltűnően vidám voltam.
- Hogy mit ittam? Hátööö. Egy kis ezt. Meg egy kis azt. Volt ott minden, tudod hogy megy ez, bár szerintem Lennel egyszerre ütöttük ki magunkat, ja meg körberepültük utána a várost meg a pályát és, aztán mentünk még máshová, jó társaságban csak úgy repül az idő - magyaráztam kissé összevissza. Aztán már a felét el is felejtettem, hogy mit mondtam.
Közben Esther becsukta az ajtót is, én meg nekidőltem az egyik falnak, hogy úgy nézzek rá. Jaj, de szerettem, mérgesen is olyan rohadtul szexi volt, volt egy aranyos ránc a homlokán.
- Legalább szóltál volna! - folytatta, és csak ekkor tűnt fel, hogy amúgy egy kissé magasabb hangon beszélt az előbb. Elgondolkodtam, próbáltam összerakni a dolgokat.
- Szóóóólniii akartam - bólogattam kissé elgondolkozva. - Nem írtam neked? Pedig akartam, csak a bagoly... Meg a levél. Meg úgy voltam vele egy sör után írok. Aztán hát gondolom elfelejtettem - dünnyögtem. Elsodortak az események.

[hát már megint]

hát már megint


Benjamin
2004. március 17.

style

Nem szerettem, ha Benjamin kimarad. Főleg nem Lennox Campbell-lel, aki köztudott mindenbe belekveredett: drog, ivás, mindenféle nők. Jó. Nem vagyunk házasok Bennel, de kapcsolatban vagyunk. Elég komoly kapcsolatban méghozzá, mert már másodjára vagyok terhes egy éven belül. Kissé dühösen rendezgettem a lapokat, amin az új mesekönyvem részletei lapulta, s csak akkor tettem le és pattantam fel, mikor megszólalt az éppen csak odaérkező Ben. 
– Ja, tudom, benéztem hozzá – mondta nagy büszkén, mikor leszidtam, hogy legyen halkabb. Oliviát nehéz volt elaltatni és ha meghallotta az apja hangját, drámázott. Azt akarta, hogy ölelgessék meg, szeretgessék. Igazi hercegnő volt, aki imádta a férfitársaságot, főleg az apjáét és ennek képes volt igen csak éles hangot is adni.
– Csak a szokásos bulihelyünkön, ami ott van a kviddicspályánk mellett nem messze... khm – köszörülte meg a torkát, de hiába. A böffentés éppen elég hangosra sikerült így is, ezért kicsit elfordítottam az arcom tőle. Magamat figyeltem a teljes alakos tükörbe, amit a ruhásszekrény mellé vettem nem rég. Nem mellesleg, ezt is egyedül hoztam el, mikor ő Lennel volt.
– Hogy mit ittam? Hátööö. Egy kis ezt. Meg egy kis azt. Volt ott minden, tudod hogy megy ez, bár szerintem Lennel egyszerre ütöttük ki magunkat, ja meg körberepültük utána a várost meg a pályát és, aztán mentünk még máshová, jó társaságban csak úgy repül az idő – magyarázta. Remek. Tehát tényleg vele sikerült bevonulnia valamelyik kocsmába.
Megköszörültem a torkomat, de egyelőre nem szóltam. Már kezdtem érteni, Elliot mit érez, mikor nem akarja, hogy találkozzak Aidennel. Igen, más volt a helyzet. Én nem féltékeny voltam, csak féltettem Bent. Fiatalok voltunk, mindketten vágytunk arra, hogy kimozduljunk, bulizzunk, programot csináljunk, de mi döntöttünk úgy, hogy ezt az életet választjuk. Megtartottunk Oliviát és most ezt a két babát is. Len mégis hogyan érezhette volna ezt át? Sosem lesz gyereke, mert beteg életet él. Nekünk viszont felelősséget kell vállalnunk, akkor is, ha ő a rosszba akarja vinni Bent.
– Szóóóólniii akartam – jött az újabb adag magyarázkodás. – Nem írtam neked? Pedig akartam, csak a bagoly... Meg a levél. Meg úgy voltam vele egy sör után írok. Aztán hát gondolom elfelejtettem.
Sóhajtottam egyet.
– Legalább ne hazudj az arcomba. – Nyeltem egyet és végre ránéztem. Éreztem, hogy mindjárt elsírom magamat, mert helyettem ezt választotta. Itt lehetett volna, hogy együtt altassuk el a lányunkat, meg együtt vacsorázzunk. – Inkább ne is magyarázkodj. Tök felesleges.
Hátat fordítottam neki, menet közben az ágyról felkaptam a pizsamámat, hogy elinduljak a fürdőszoba felé. Tényleg jobb lett volna valahol, nélküle lenni. Egy kád melegvízben mondjuk… mert jelenleg csak veszekedni tudtam volna vele.
– Nagyot csalódtam benned, Ben. – Vetettem a szemére, majd belökve az ajtót, egyenesen beléptem a fürdőszobába.

[2004. március 17.⭃ hát már megint ⥷tavaszias]

2004. március 17.
⭃ hát már megint ⥷
tavaszias

Felgyújtom utánad a várost.
Felgyújtod utánam a lámpát.
Bekapcsolom magam végre,
kikapcsolsz hajnalban aztán.

Olivia életem második szerelme volt, bár itt nem is a rangsorolás volt a kérdés, de a világom közepe volt Estherrel együtt. Miattuk egy kicsit tényleg változtam, bár nem látványosan és sok mindenben, de azért igyekeztem tényleg rendes apa lenni. Amikor tehettem itthon voltam, és a legtöbb esetben ennyire nagy bulikba az ősz óta nem is keveredtünk. Majd a nyár lesz ilyen gondolom, hogy Len tényleg kiadja magából a stresszt, és biztos voltam benne, hogy hiányzott neki a régi ritmusa, mert az élete eléggé megváltozott. Ráadásul a kamaszlányoknál nem volt jelenleg veszélyesebb a világon, egyszer az öltözőnk hátsó ablakán akartak bemászni hozzánk, és az kurvára para volt. De persze emiatt is aggódtam miatta, bár ezt sose vallottam volna be neki, meg tudtam, hogy milyen rohadtul pusztítóan is élt egy ideig. A bátyja mellett én is rajta akartam tartani a szememet, és azért jó volt végre rendesen baromságokat csinálni valakivel. Az életem ebből állt ki a Roxfortban, baromkodásokból és hülyülésből, és amikor ki tudtam volna nőni, akkor éppen kettétörték az életemet. Élveztem egy kicsit ezt, annak ellenére, hogy tudtam Esther nem rajongott érte.
Apaként tudtam, hogy mi volt a kötelességem, és tényleg beszálltam még a pelenkázásba is, ha Esther olyan fáradt volt, hogy fel se tudott kelni, vagy az elején nehezebben pattant fel a székből szülés után. Olivia meg persze rögtön ki is virult, ha látott, és én ettől általában boldog tócsává olvadtam össze. Nincs is szebb pillanat, amikor a gyerek belenéz a szülő szemébe, és rámosolyog. Chrissie-nél is imádnivaló volt ez.  A család volt az első, így nőttem fel, de közben ott volt a barátom is, akinek szüksége volt rám, mert néha szar hangulatban is volt. Amúgy is senki se nézte volna ki belőle, de igen is tudott törődni másokkal, és sosem nyomta le a torkomon a füves cigijét. Ráfért volna, hogy valaki egy kicsit jobban összetartsa, nálam is.
A magyarázkodásom közben Esther nem válaszolt, csak nézte magát a tükörben, és én is szépen elnéztem volna, ha nem állt volna keresztbe a szemem.
– Legalább ne hazudj az arcomba. Inkább ne is magyarázkodj. Tök felesleges.
Egy kicsit ez rosszul esett, sose hazudtam volna neki, én komolyan elfelejtettem szólni. De mindegy volt, úgyse hitte volna el ezt. Pedig hazudhattam volna, hogy Elliottal rúgtam be, vagy valami, de egyenes embernek tartottam magam, és ha el is basztam valamit, akkor is felvállaltam, hogy én voltam. És most elfelejtettem szólni, annyit fel tudtam fogni a részegségem közepette, hogy nem volt emiatt kicsattanóan boldog. Szar férj vagyok... mi? Nem is a feleségem, baszki Ben szedd össze magad. Megráztam magamm és akartam valamit mondani, de közbevágott Esther.
– Nagyot csalódtam benned, Ben - vetette  aszememre, én meg pislogtam kettőt, és mentem a fürdőbe utána.
-Valahogy eltűnt a fánkom! - magyaráztam, és utána megköszörültem a torkomat. Mi a francról beszéltem már megint?
- Úgy értem, valahogy elszaladt az idő! - de ezt már mondtam nem? Minden esetre megálltam vele szemben a fürdőben, miután persze belesétáltam az ajtófélfába, de hát ez már megint direkt beleállt az ajtóba!
- Nézd, én tudom, hogy elcsesztem, de sajnálom. Bár nem sokat számít, de sajnálom. Emiatt nem akarlak elveszíteni. És nem jókedvemből mondtam én is, hogy tartsuk meg őket. Fontosak lettek, azok vagytok - magyaráztam, bár lehet hogy kissé nehezebben artikuláltam, és nem volt ez olyan szép, mint ahogy a fejemben hangzott. De ők voltak az életem, akkor is, ha éppen megint berúgtam a legjobb barátommal.

[hát már megint]

hát már megint


Benjamin
2004. március 17.

style

Hehe.
Ennyit mondtam volna legszívesebben Ben szavaira. Már-már a szokásos elterelés volt: elkezd tök másról beszélni, mintha nem is az lenne a téma, hogy miért éppen Lennox Campbell-lel kellett lelépnie és innia. Ráadásul egyetlen szó nélkül. Nem voltam féltékeny típus alapvetően, de a rajongóik és Campbell viselkedése együtt nem volt jó párosítás. Próbált persze velem jófejkedni, mikor összefutottunk, de tudtam nagyon jól milyen. Még a legyet is megdugta volna röptében, ha képes lett volna rá. Nem tudom miért. Talán ettől jobb pasinak hitte magát, de amúgy közel sem volt az. Sőt... kifejezetten ellenszeves volt ezzel a mindenkit megkapok hozzáállással. Nem akartam, hogy Bennek ilyen barátai legyenek.
Talán látta Ben, hogy milyen dühös pillantást vetek rá. Helyesbített: - Úgy értem, valahogy elszaladt az idő!
Közben beért a fürdőben és természetesen lepattanva az ajtófélfáról máris velem szembe került. Nem akartam ezt. Nem akartam elhinni, hogy most magyarázkodni fog és szokás szerint nem az enyém lesz az utolsó szó.
- Nézd, én tudom, hogy elcsesztem, de sajnálom. Bár nem sokat számít, de sajnálom. Emiatt nem akarlak elveszíteni. És nem jókedvemből mondtam én is, hogy tartsuk meg őket. Fontosak lettek, azok vagytok.
- Ben, akkor értsd meg, hogy nekik és nekem nagyobb szükségem van rád, mint valaha. - ismertem el a legnagyobb érvemet amellett, hogy miért kéne többet itt lennie. Az ikerterhesség más volt, állandó hányingerem volt és szédültem. Egyedül ezek az esti órák voltak békések, de eddigre meg már elfáradtam Oliviától. Egyre többet van ébren, egyre több játékra volt szüksége.
- Len nem olyan, mint te. - Folytattam aztán. Felemeltem a kezemet, hogy megsimítsam az arcát, bár borzasztó büdös, alkoholszaga volt. - Hülyét fog belőled csinálni.
Nem akartam, hogy ne legyen barátja. Csak jobb lett volna, ha valaki olyan, akinek hasonló értékrendje van, mint neki. Hát annak a srácnak nem volt, mert ahelyett, hogy néha magával foglalkozna csak szexel és iszik. Milyen ember az ilyen? Oké. Fiatal, ez igaz, nem kell máris házasodnia meg családot alapítania, de támogathatná Bent.
- Azt akarja, hogy olyan legyél, mint ő. - Sóhajtottam fel és a tükör felé fordultam, hogy elvegyek egy tiszta vattakorongot és elkezdjem letisztítani az arcomat a fürdés előtt. - Szerinte ez a sztárság. Mindenkit megkap, a legdrágább kocsmákba jár, állandóan a nyomában vannak a fotósok. Te is nagyszerű sportoló vagy, de ilyennek azért nem kéne lenned. Miattunk. A babáink miatt.
A koronggal végig dörzsöltem az arcomon. Nem azért, mert sürgős lett volna a fürdés, ha már eddig fent voltam. Nem akartam Benjaminra nézni. Féltem, hogy megbántom és mivel ivott majd sír... nem szerettem összetörni a szívét. Nekem is ő volt a mindenem.
- Én sosem megyek el szórakozni senkivel. Már két éve lassan alkoholt sem ihattam és ez most még egy ideig így fog menni.

[2004. március 17.⭃ hát már megint ⥷tavaszias]

2004. március 17.
⭃ hát már megint ⥷
tavaszias

Felgyújtom utánad a várost.
Felgyújtod utánam a lámpát.
Bekapcsolom magam végre,
kikapcsolsz hajnalban aztán.

A fejem tompán lüktetett még, és a billegő érzés is állandó volt, mintha csak egy hajón lettem volna, ami a tengeren ringatózott. A hangomat kicist messzebbről hallottam, furcsán távolinak tűnt, de a kótyagosság és a részegség között minden erőmmel azon voltam hogy összekapjam magam. Nem akartam, hogy pont emiatt veszítsem el Esthert, és mégis mindig ugyan abba a hibába estem. Elvitt a lendület a hangulat, elfelejtettem szólni, és mindig ugyan az lett a vége. Tudtam mivel jártak a gyerekek: lemondással, sok-sok áldozattal, és míg Esther tényleg lemondott sok mindenről, én vissza-vissza kanyarodtam a dolgokhoz, amikről le kellett mondanom. Tudtam, hogy ez nem vezethet jóra, mert kettőnkről szólt ez a gyerekeinkről. És másik oldalról meg szar volt látni néha olyan letargiában Lent. Nem menthettem meg mindenkit, ezt már régóta tudtam, de ezek ellenére mindig próbálkoztam. A legjobb barátom volt, és nem akartam hogy baja essen. Ahogy azt sem, hogy a családom emiatt tönkremenjen.
Követtem Esthert a fürdőszobánkba, miközben a hátam mögött hagytam anya és apa ízlésére valló hálószobát. Egy kicist úgy éreztem át is alakíthatnánk. De lehet csak azért gondoltam ezt, mert be voltam rúgva. Estherre néztem, a szép szőke hajára, és a kecses, karcsú alakjára. Régen is bántottam, amikor túl akartam vele együtt lépni a kamaszkoromon és inkább belekerültem egy toxikus kapcsolatba Raylával. Valahogy mégis csak úgy tűnt, Esther mellett volt a helyem. Nem akartam ezt eldobni, nem akartam, hogy azt gondolja eldobok mindent.
- Ben, akkor értsd meg, hogy nekik és nekem nagyobb szükségem van rád, mint valaha - válaszolta Esther, én meg csak sóhajtottam, és beletúrtam a hajamba. Tudtam, túl korán jöttek az ikrek is, még Olivia is kicsi volt. Lehettem volna megfontoltabb, lehettek volna pár ével később is. Egy hülye parasztnak éreztem magam.
- Tudom, tudom, hogy szükséged van rám - sóhajtottam és egy pillanatra lehunytam a szememet, mielőtt az egész szoba feje tetejére állt volna, mert úgy éreztem, billenek, lassan körbeforog velem, pedig minden bizonnyal egy helyben álltam, kicsit megtámaszkodva a falnál.
- Len nem olyan, mint te. Hülyét fog belőled csinálni - jól esett, ahogy hozzámért. Tudtam, hogy azt hitte minden szarba bele fog rángatni, de minden baromsága ellenére Len nem vitt mindenbe bele. Sokan nem ismerték, csak azt látták, amit a világ akart belőle látni. Aiden mondjuk erre azt mondaná, hogy Hülyét? Benjaminból? Már eleve az. És jól fel is röhögne. Nem válaszoltam rögtön, csak kinyitottam a szememet és ránéztem. Szépnek láttam így is, pedig tudtam, hogy mennyire nem szerette, Oliviánál sem, hogy nagy volt a hasa, és kövérnek látta magát. Esther mindenhogyan gyönyörű volt.
- Azt akarja, hogy olyan legyél, mint ő. Szerinte ez a sztárság. Mindenkit megkap, a legdrágább kocsmákba jár, állandóan a nyomában vannak a fotósok. Te is nagyszerű sportoló vagy, de ilyennek azért nem kéne lenned. Miattunk. A babáink miatt.
Leültem a kád szélére, és amíg Esther elfordult, sóhajtottam egyet. Megráztam a fejemet.
- Sosem akarta, hogy olyan legyek, mint ő. Tudod, sok-sok híres mugli zenész is ilyen hülye életet élt, mert a többiek ilyennek akarták látni őket. Csak a legjobb rész kell nekik abból,a kit látnak, akit bálványozhatnak, és nekik el kell játszaniuk hogy olyanok. Érted? Amikor ő itt van, amikor átjön, az az igazi Len. Jó, nem teljesen, de ő olyan. Nézd, tudom, hogy nem kedveled, de az csak a felszín. Csak adj neki egy esélyt - sóhajtottam fel, mert így se voltam benne biztos, hogy megértette mit akartam erről beszélni.
- Jól van Esther, nem fogok többet inni. Esténként többet leszek veled - sóhajtottam, aztán éreztem, hogy csúszik a seggem, és én majdhogynem a kádba borultam. Megkapaszkodtam a szélében inkább. Nem akartam most hozzátenni, hogy azért piálás nélkül is lógatnék Lennel, így is most túl mérges volt rám. megköszörültem a torkomat, és felkászálódtam, bár legszívesebben megcsókoltam volna, lehet a szag miatt ami belőlem jött inkább lehányt volna, de odaléptem mögé és kicsit hátulról átöleltem.

[hát már megint]

hát már megint


Benjamin
2004. március 17.

style

Ki kellett mondanom, amit érzek, pedig tudtam, hogy Bent majd bántani fogja. Ha megváltozik, ő sem lesz már az, akinek a szerelmét úgy vágytam, míg távolságtartóan viselkedett. Csak ültem és beszélgettem vele, mert akkor és ott csak annyi jutott. Aztán valahogy idekerültünk és családunk lett, én pedig időnként olyan furcsán magányosnak éreztem magam. Nem akartam, hogy Ben ezt lássa, hiszen nem az ő hibája volt.
- Tudom, tudom, hogy szükséged van rám- hunyta le a szemét Ben. Bizonyára rosszul volt, de én megfogtam a kezét és odahúztam a hasamhoz.
- Akkor legyél itt velünk. - kértem csendesen. Nem is igazán rá haragudtam, hanem a helyzetünkre. Aztán elengedtem és visszasétáltam a tükörhöz, mintha a magam bámulása jobbá tenné a helyzetet, Benjamin meg leülhetett a kád szélére. Ott talán kicsit össze tudta szedni magát.
- Sosem akarta, hogy olyan legyek, mint ő. Tudod, sok-sok híres mugli zenész is ilyen hülye életet élt, mert a többiek ilyennek akarták látni őket. Csak a legjobb rész kell nekik abból,a kit látnak, akit bálványozhatnak, és nekik el kell játszaniuk hogy olyanok. Érted? Amikor ő itt van, amikor átjön, az az igazi Len. Jó, nem teljesen, de ő olyan. Nézd, tudom, hogy nem kedveled, de az csak a felszín. Csak adj neki egy esélyt.
Tudtam, hogy Len Ben barátja, fontos, hogy legyenek barátai. De Len beteg ember volt, aki ezzel a viselkedéssel próbálta a problémáiról elvonni a figyelmet.
- Jól van Esther, nem fogok többet inni. Esténként többet leszek veled- mondta, majd majdnem belebukott a kádba. Bár megkapaszkodott, sőt fel is kelt nagy nehezen, de odasiettem hozzá, meg fogtam a kezét.
- Gyere, Benjamin - mondtam halkan és finoman elkezdtem róla levenni a felsőt. Az anyagot félredobtam a járólappal burkolt padlóra. Aztán a nadrágját kezdtem gombolni.
- Fürödj velem. - Szólaltam meg ezúttal gyengédebben és segítettem neki kibújni a ruhákból. Muszáj volt lemosni róla ezt a bűzt és kicsit megnyugtatnom, hogy nem Lennox Campbell miatt fogom elhagyni. Elliotot is elviseltem, pedig attól kezdve gyűlölt - elég nyíltan -, hogy megismert.
Én is kibújtam a ruhámból, hogy aztán behúzzam magammal a kádba. Ha elém ült, finoman mosni kezdtem a hátát, masszíroztam a vállát, csókot leheltem a tarkójára.
- Most pihenj. - Tettem hozzá.

[2004. március 17.⭃ hát már megint ⥷tavaszias]

2004. március 17.
⭃ hát már megint ⥷
tavaszias

Felgyújtom utánad a várost.
Felgyújtod utánam a lámpát.
Bekapcsolom magam végre,
kikapcsolsz hajnalban aztán.

Tudtam, hogy Etsher attól félt, majd én is megváltozom, de már nem tudtam hová változni. Valahogy úgy éreztem amúgy sem lettem teljesen ugyan az, aki voltam, még ha sikerült is nagyjából mindenkinek túllépni az ostromon. És én nem tudtam volna olyanná válni, mint Len, olyan érzésem volt, mintha sok mindent elrejtett volna magából, én pedig erre sosem voltam képes, egy feltűnően nyitott könyv voltam mindenkinek. Nem is akarta Len sem, hogy megváltozzak, csak szüksége volt rám, én pedig nem akartam mindig akkor lelépni, amikor szarban volt vagy magával, vagy a világgal. Nem sokat tudtam a múltjáról, de akkor sem akartam, hogy azt érezze cserben hagyom. Persze, közben a meccsek alatt is rivalizáltunk, de az mindenhol természetes volt.
A legtöbb régi marátom lemorzsolódott mellőlem, és nem akartam, hogy őt is elveszítsem. De nem akartam Esthert sem elveszíteni. Szar helyzet volt, de én meg akartam úgy oldani, hogy egyikük se akadjon ki rám, hogy elárultam őket. De annyi igaz volt, hogy én nem voltam az a kávézóba járó típus, egy kicsit még öregemberesnek tartottam. Elnyomtam magamban egy sóhajt, miközben igyekeztem a fejem lüktetésén túltenni magamat, és erősen kapaszkodtam a kád hűvös szélébe, ami kezdett felmelegedni az érintésem alatt.
- Itt vagyok - tártam szét esetlenül a kezem, aztán sietve vissza is kapaszkodtam a kádba, mert úgy éreztem menten beleborulok, és még nem akartam kitörni a nyakamat, akármennyire is volt veszélyes sport a kviddics, odáig még szerencsére egyikünk sem jutott. Elnéztem Esther szép, karcsú alakját, miközben nekem hátat fordított, és megállapítottam magamban, hogy mennyire szerettem, és mennyire mellettem maradt ez az érzés akkor is, amikor az életembe sodródott Rayla is. Valahogy mindig Estherre vágytam, és nem akartam, hogy tönkre menjen mindez.
És nyilván egy család áldozatokkal járt, én is szívesen feládoztam volna mindent azért, hogy a gyerekeinknek jó élete legyen - mind a háromnak, csak féltem, ha lemondok túl sok mindenről, elveszítem megint azokat akik fontosak voltak a számomra. Ez ijesztett meg a legjobban, nem pedig az, hogy nem bíztam magamban, hogy rendesen nevelem a gyerekeimet.
Ahogy ezen filozofáltam, meg is próbáltam felállni, de persze megint majdnem beleborultam a kádba, pedig úgy tűnt, már nem érzem magam egy kibaszott hajón. De ezek szerint még nem tértem teljesen magamhoz, és ez annyiban zavart, hogy nem tudtam rendesen Esthert csodálni, még ha nagy is volt a hasa, akkor is gyönyörű volt, és a világom közepe fog maradni.
- Gyere, Benjamin. Fürödj velem - lépett oda hozzám Esther, én meg hagytam neki, hogy lehámozza rólam a ruhámat, akik illedelmesen megindultak elmosni magukat. Még legeltettem Estheren a szemeimet, majd hagytam, hogy behúzzon magával a kádba. Jól esett a víz melege a bőrömön, egy kicsit jobban észhez i ]térített.
- Most pihenj. - szólalt meg, majd mosni kezdte a hátamat, jól esett a hosszú nap után, hogy a vállamat masszírozta, néha eltalált egy-két helyen a gurkó a mai napon, de nem törtem el semmim szerencsére.
- Nem fogom feladni ezt, ami a kettőnké - momrogtam még halkan, nem akartam hogy úgy érezze nem vagyok itt, amikor kellettem nekik, amúgy is rajongtam érte is és Oliviáért is.
- Szeretlek Esther - sóhajtottam halkan, és hátrafordítottam a fejemet, hogy megcsókolhassam egy kicsit, de nem akartam, hogy rosszul legyen tőlem, szóval csak lehunyt szemmel élveztem ahogy lemossa rólam minden bűnömet, amit ma elkövettem.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!