Az első átváltozás

Egy hónappal az állattámadás után már otthon voltam, éltem az életem ahogy eddig, de valami nem volt rendben. Valahogy elkerültem minden embert, és mintha Fibi is érzett volna valamit rajtam. Egész nap szenvedtem, minden bajom volt, hirtelen haragú lettem, a testem pedig érzékenyebb volt, fájt valamitől. Emiatt úgy döntöttem, hogy már korán lefekszem aludni, de az ágyban csak forgolódtam. Órák múlva még mindig nem sikerült megpihennem, ezért felkeltem gondolván, hogy a friss levegő jót tesz. Túl szűknek éreztem a házat, pedig sosem voltam klausztrofóbiás. Kimentem a ház elé és nekidőltem a falnak. Fibi is a közelemben volt, de nem követett. Nem sokkal később felnéztem az égre, már nem látszódott a Nap, fényei is eltűntek. Majd feltűnt a telihold. Nem tudom leírni azt az érzést, ami akkor úrrá lett rajtam. Az agyamat elöntötte valami, állkapcsom és gerincem megfeszült. Négykézlábra estem, úgy próbáltam megmaradni. Fibi ugatott, de hangját alig hallottam. Éreztem, hogy a testem átalakult, borzasztóan fájt. Azt hittem szétszakadok. Ujjaimon a körmök helyett karmok lettek, szemfogaim megnyúltak, egész testem szőr borította. A ruháim feszültek, majd megadták magukat a testem akaratának és szakadtan a földre estek. Addigra már átrendeződött a gerincem és a végtagjaim. Kialakult az új kinézetem, az a lény, amivé lettem. Fájdalmamban felvonyítottam egyet, majd lihegve próbáltam megállni a mancsaimon. Nem fogtam fel teljesen, hogy mi is történt. De nem számított, mert akkor meghallottam egy hívószót. Egy másik farkas vonyítását. Ösztönösen cselekedtem é elkezdtem rohanni felé. Nem törődtem semmivel. Mit szólnak a szüleim? Hogy fogok így élni? Mi lesz Fibivel? Mi lesz a jövőmmel? Csak egyvalami érdekelt. Meg kell találnom a fajtársam. Rohantam minden erőmből, mikor pedig az erdőbe értem megtorpantam. Ott volt. Megtaláltam. Ekkor azomban egy újabb érzés hasított belém. Ez az én helyem, én voltam itt előbb, gyerekkorom óta itt vagyok, ő meg csak beállít ide és úgy csinál, mintha bármit megtehetne. Először morogni kezdtem rá és elkezdtem körözni. Kerestem a gyengepontját, hogy hol támadhatom meg. Ennek ellenére nem éreztem, hogy félne, inkább kihúzta magát és vicsorgott, hátha megijedek. Nekiugrottam, de tekintve, hogy hím volt és valószínűleg több tapasztalattal rendelkezett nálam, hamar a földön végeztem. Mondhatni kitartó voltam, mert ezek után még tovább próbálkoztam. Egymást martuk és karmoltuk, de a vér szaga és íze mégjobban megvadított. Úgy éreztem harcolnom kell. Beleharaptam és téptem ahogy csak tudtam, de túl erős volt. Csattogó fogai a tarkómba mélyedtek ezzel jelezve, hogy ő van erőfölénybe és tőle függ mi lessz innentől. Leszorított a földre, hogy ne tudja mozdulni. Megadóan engedelmeskedtem, abbahagytam a morgást és a füleim hátra simítottam. Egy kis idő után megszorított, hogy biztos legyen a dolgában, majd elengedett. Nos, az ismerkedésünk nem ment zökkenőmentesen, de ezek után elkezdtem követni, ő pedig hagyta. Sőt, engedte azt is, hogy együtt vadásszunk. Persze először elég béna voltam benne, de segített és megmutatta hogy kell. Nem mentünk nagy prédára, hiszen mind a ketten megsebesültünk és elfáradtunk. Na meg úgysem tudtam volna kezdőként. Ezek után mondhatni, hogy "normálisan" telt az este, már amennyire egy vérfarkasnak az lehet.
Hajnalban valami ismerős fájdalomra ébredtem. Megkezdődött a visszaváltozás. Füleim visszakerekedtek, fogaim emberszerűek lettek, bundám eltűnt és a csontjaim is visszaalakultak. Ezek után a föld és a szellő hideg volt csupasz testemnek. Összehúztam magam, még fel sem fogtam igazán hol vagyok, csak mikor meghallottam valakit megszólalni.
- Jól vagy?
A kérdésre egyből felpattantam és szembefordultam az idegennel. Persze testem nem volt erre felkészülve, így a fájdalomtól összeestem. Mikor észbe kaptam, igyekeztem eltakarni magam, de szerencsére elfordult magától. Lekuporodtam a foldre egy fa mögé, hogy más se láthasson meg, csak az után válaszoltam.
- Ki vagy te? Mi történt?
- Olyan vagyok mint te. Farkasok vagyunk. Velem voltál este... emlékszel?
Próbáltam visszaidézni, hogy mi történt, de nehezen ment. Még túlságosan közel volt az átválto0zás, fájt mindenem. Becsuktam a szemem, hátha úgy könyebben megy és akkor melékképek jelentek meg előttem. Mikor kinyitottam a szemem, egy póló landolt előttem.
- Nincs ruhád, igaz? Itt az enyém, vedd fel ezt.
Nem akartam más ruháját, főleg egy idegen fiújét hordani, de nem volt más választásom. Jóval nagyobb volt nálam, így a hossza épp megfelelő volt számomra.
- Köszönöm... - mondtam ségyenlősen.
- Nincs mit.
- Mi volt ez az egész?
- Mint mondtam, átváltoztunk. Tegnap telihold volt.
- De miért?
- Megharaptak minket.
- Kicsoda? Vagy micsoda? És miért?
- Nyugodj meg. Haza kísérlek, közben elmondok mindent. Messze laksz?
Körbenéztem, mert hirtelen fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Úgy tűnt ez az arcomra volt írva, mert a fiú nevetni kezdett.
- Mi olyan vicces?
- Ez a helyzet. Te nem gondolod?
- Nem, nekem egyáltalán nem vicces...
- Barkbyban laksz, ugye?
- Igen, honnan tudod?
- Nincs messze ettől az erdőtől.Ismerem ezt a helyet. Gyere, haza kísérlek.
Még nem bíztam benne, ezért nem mozdultam. Egy idegen. Itt az erdőben. Lehet hogy igazából valaki elrabolt és bedrogozott.
- Tőlem itt is maradhatsz.
Elindult, én pedig valamiért... követtem. Végül is kölcsön adta a pólóját és őrültnek sem tűnik. Mikor utolértem folytatta a mondandóját a vérfarkasokról. Egés nap együtt voltunk és erről beszéltünk. Nagyon sok új információt megtudtam, és nem csak a vérfarkasokról. Különböző varázslényekről, varázslókról és boszorkányokról is. Olyan hihetetlen volt minden. Megváltozott az életem, minden megváltozott körülöttem, pedig ugyan olyan volt, mint az előtt. Igazából csak én változtam meg és a gondolkozásom. Onnantól kezdve több időt töltöttünk együtt és közelebbi kapcsolat alakult ki tekintve, hogy volt egy közös titkunk. Így egy olyasajta bizalom volt köztünk, ami senki mással. Egy teljesen új világ nyílt meg előttünk, amibe úgy tűnt, hogy mind a ketten szívesen benne vagyunk.