+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Merel Everfen (Moderátor: Merel Everfen)
| | | | |-+  Tárnák & Tündérmesék
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tárnák & Tündérmesék  (Megtekintve 12530 alkalommal)

Merel Everfen
[Topiktulaj]
*****


A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 03. 07. - 22:38:16 »
+3

Roxmorts-i hétvége
A Három Seprű

Egy tanár, egy tolvaj, és egy sárkányidomár bemegy egy bárba.
Ja, nem vicc kezdődik, nem, ez helyzetleírás. Változatlanul jó kérdés, hogy sikerült ezt összehoznom, az utóbbi időben összeszedtem az anyámtól örökölt szabálykönyveket, jegyzeteket, meg saját ötleteimet, és általában csak a Roxfortban, épp ráérő társaságnak épp ráérős időpontban elkezdtem mesélni ezt a híres-hírhedt Muglik és Munkahelyek dolgot. Hogy hogy szedtem össze egy Bolton profból, Elliotból, és Hagrid valami cimborájából, akit csak látásból ismerek eddig, álló társaságot, hogy egy roxmorts-i hétvégén asztali szerepjátékot meséljek nekik, na az a rész a jó kérdés.
De itt vagyunk, lassan összegyűlünk, miközben még előpakolom a mindenféle dobókockákat és karakterlapokat. Ráülök a magam alá hajtott lábamra, mert bár teljesen rendben vagyok a termetemmel, mégis egy asztal körül fogok ülni átlag bő két fejjel magasabb illetőkkel.
Fura látvány lehetünk kívülről.
Ha az üdvözlési köröket és esetleges rendelést letudtuk, a lényegre is térek, mert ugye csapjunk a lecsó közé.
-Ha mindenki úgy érzi, késznek véli magát, és megvan a kitöltött karakterlapja, talán kezdjük is a karakterek bemutatásával. Avagy ki kicsoda, uraim?
Üres sablon, szabálykönyv, még írószer is, van minden, ha valakinek kéne, és persze ha kérdés merül föl, én már mindent át is néztem előre, ami szóba jöhet. Ha nincs már hátra semmi kérdésféle, bele is kezdhetünk.

Feszült volt a helyzet Seholország és Üveghegy között a balul végződött királyi lánykérés óta, még ha nem is történt végül semmi. Úgymint, nem lépett a két ország szövetségre trónörökösök házasságával, nem tört ki háború se a palotában történt incidensek hatására, csak megmaradt egy feszültség. Mindenki tudta mindkét oldalon, Seholország királya csak a megfelelő indokot kereste a háborúra. Az egyetlen akadálya a többi környező országok nagyon törékeny békéje volt. Ha aggresszorként lép föl, könnyen összekovácsolhatta volna minden ellenségét önmaga ellen, de jelen állapotban még egyik sem volt elég erős ellene szegülni magában, és nem ápolt pillanatnyilag elég stabil barátságot semelyik másik szomszéddal. Ennek a konfliktusnak a közepén állt Üveghegy, azzal a fenyegetéssel, hogy ha megtörik, káoszba borulhat minden körülötte is.
Történetünk az ország közepén magasodó névadója, az Üveg-hegy lábánál kezdődik. A fehéren csillogó domborzati elem nem csupán földrajzi különlegesség, de az egész térséget is ellátja nyers kvarcüveggel, amit az üvegművesek megmunkálhatnak, mindenféle vulkáni üvegekkel és kristályokkal, ékkövekkel, amik kis ország létére is nagy vagyonnal ruházzák fel, ugyanezzel téve Seholország kiszemelt célpontjává is, és a legmélyebb tárnák alján néha-néha obszidiánt is találni, ami kardokhoz ugyan túl rideg alapanyag, de annál kisebb formákban, mint tőrök és nyílhegyek, a legjobb acélokat is megszégyenítő élességű pengék alkothtóak belőle.
Egy probléma volt csupán.
Hogy az országok közötti, bármikor elpattanható feszültség ne legyen elég, a munkakörülményekre panaszkodva az Üveg-hegy legnagyobb bányája is sztrájkot hírdetett. A bányához tartozó kis falu, Kvarcbányád egyetlen fogadója a helyszín, benne a legtöbb vendég munkáját felfüggesztő, üvegportól kisebesedett bőrű bányász, legtöbbjük törp, valamint három idegen.
Mindhárman a sztrájk okán érkeztek, de hogy melyikü milyen motivációval,..


-...Ezt ti tudjátok. Nos, uraim, hajrá.
Körbenézek a játékosaimon, várva, hogy megtegyék első lépéseiket, és amire leginkább számítok, mégjobban megkeverjék a ...szilikátot, amiben Üveghegy országa ül.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 03. 10. - 08:45:08 »
+2


Szerepjáték a négyzeten, avagy Eliza hercegnő bőrébe bújva


Nagy rajongója voltam a szerepjátszásnak, egy időben még a színészettel is elkacérkodtam, de aztán elengedtem a dolgot, lévén, időm nem lett volna rá az idomárkodás mellett, és hát bármennyire is kecsegtető volt minden nap más bőrébe bújni, a saját életem még csábítóbb volt. A fenevadak között átélt veszély adta adrenalin, és a közelségük, - amitől más talán irtózott volna, de engem mérhetetlenül feltöltött -, nos, emiatt úgy döntöttem, maradok sárkánygondozó és idomár.
Mindazonáltal mikor a fülembe jutott egy roxmortsi cimborámtól, hogy egy roxfortos diáklány asztali szerepjátékot mesél időnként A Három Seprűben, menten felkerestem ezt a bizonyos Merelt egy bagollyal, és kitudakoltam tőle, mikor lesz a következő ilyen alkalom.
Szerencsére épp ráértem azon a hétvégén, így összekötöttem a kellemest a még kellemesebbel: előbb meglátogattam Hagrid barátomat, majd lebattyogtam a Seprűbe egy jópofa lángnyelvre és persze az említett játékra.
Hamar megtaláltam Merelt, aki láthatóan nagyon készült, karakterlapok és dobókockák gyülekeztek előtte az asztalon.
- Szia Merel! Örülök, hogy személyesen is megismerhetlek – nyújtottam felé a kezem bemutatkozásra.
- Joshua Davis vagyok, köszönöm, hogy csatlakozhattam hozzátok. Még sosem játszottam asztali szerepjátékot, de mindig is szerettem volna – mosolyogtam, s ha Merel engedte, megráztam a kezét. Aztán leültem, és biccentettem a körülöttünk sürgő- forgó felszolgálónak, hogy hozza a szokásosat. Természetesen megvártuk a többieket is, majd miután mindenki kényelembe helyezte magát, a mesélőnk így szólt:
- Ha mindenki úgy érzi, késznek véli magát, és megvan a kitöltött karakterlapja, talán kezdjük is a karakterek bemutatásával. Avagy ki kicsoda, uraim?
Mivel az én karakterlapom már készen volt, így magamhoz ragadtam a szót, és röviden vázoltam a lényeget.
- A karakterem Elizabeth hercegnő, Seholország királyának lánya. Erősségei: Manipuláció: 10, Alakváltás: 9, Gyógyítás: 8, Állatokkal való kooperáció: 8

Közben megérkezett az italom, így amíg meghallgattam a többi karakter bemutatását, ittam egy kortyot a jó öreg lángnyelvből. Mivel a bemutatást én kezdtem, ezért - ha a többiek nem bánták -, akkor magamhoz ragadtam a szót a karakter motivációjának, azaz háttérsztorijának ismertetésénél is.

- Eliza hercegnő megragadta az első lehetséges alkalmat, hogy elszökjön apja kastélyából. Ki nem állhatta a mostoháját ugyanis, és azt az embert úgyszintén, akivé az apja, Seholország királya a némber mellett változott. Soha semmi nem volt már elég neki, mohó és kapzsi férfi lett belőle, aki az egójától nem látott már tisztán. Eliza eleinte igyekezett szép szóval, majd mélyen szántó beszédekkel hatni rá, de hasztalan volt. Az apja már odáig jutott féktelen kapzsiságában, hogy kitalálta, hazudják azt az összes országnak, hogy Üveghegy felbérelt egy kegyetlen alakot, aki elrabolta a lányát, hogy ily módon kirobbanthassa a számára oly áhított háborút. Nos, Elizának ahhoz már cseppet sem fűlött a foga, hogy az apja játszmáinak eszközeként egy toronyban sínylődjön az elkövetkező hónapokban vagy akár években, így leghűségesebb barátja, Ozmium, a sólyom szárnyán menekült el a kastélyhoz közeli vár legmagasabb tornyáról. Meg sem álltak üveghegyig, ahol szerencsére senki sem ismerte fel… Tett is róla, hogy ez így legyen, elvégre a megszokott, díszes ruháját egy vajákos rongyaira cserélte, s sárral kente össze amúgy gyönyörű, fénylő vörös haját, nehogy feltűnést keltsen. Mindez persze nem volt elég, hisz hamvas bőrét, szép vonásait igyekezett varázserővel elváltoztatni annyira, hogy egy középkorú, nagyjából átlagos külsejű asszonynak hasson.
Vajákosként látható fegyvert nem viselt magán, csupán a combjához szíjazott bőrtokban kapott helyet egy éles pengéjű tőr, amit önvédelem gyanánt hozott magával.
Mivel az út során megszomjazott, megéhezett, betévedt egy helyi fogadóba. Hamar megtudta, hogy nem másutt, mint Kvarcbányádon van, és a fogadó  - főként törp - vendégeit elnézve arra következtetett, hogy bizony a közelben lennie kell egy bányának is. Eliza odaült a pulthoz és kissé krákogóra elváltoztatva a hangját, így szólt a pultoshoz:
- Adjon Isten! Egy pohár bort kérnék és friss, meleg kenyeret, ha van – mondta, majd feltűnés nélkül erősen fülelt, vajh meghall-e valami friss hírt az apja mesterkedéseiből, aki bizonyára kapva kapott az alkalmon, és hamarosan ki fogja robbantani, vagy már kirobbantotta azt a bizonyos háborút, az ő galád „elrablása” miatt.


Miután elmondtam a bevezetőt, két dobókockát ragadtam a markomba és így folytattam:
- Hetest dobok rá, hogy hamarosan verekedés fog kitörni a kocsmában – dobtam az asztalra a kockákat, némi nonverbális varázslattal megtámogatva.
Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 03. 10. - 10:26:44 »
+2

Babázás felnőtteknek
- avagy szerepjáték a hobbittal, a félóriással és a füvessel -


Merel, Josh, Sage
2001. március 7.

outfit

Hogy mi a tökömet csinálok egészen pontosan? Nem tudom. Igazság szerint csak beültem erre a valamire, mert Merel azt állította jó buli lesz, én pedig mostanában az átlagnál is többet unatkoztam. Eléggé megváltozott az életem, sem Forest, sem a galéria nincs most már. Lényegében, mintha minden visszazökkent volna abba a régi kerékvágásba, amiben mindig is volt… legalábbis két évvel ezelőtt.
Így hát beültem oda az asztalhoz, csak intettem azoknak, akik ott voltak. Valamikor utána csattogott be valami félóriás fazon, de én az üres lapokat, valami könyvet meg valami kockaizét néztem, aminek a formája egészen megigézett. Mondhatni annyira, hogy már-már azt tervezgettem, hogy a buli végén elemelem, mikor senki sem figyel.
Joshua Davis vagyok, köszönöm, hogy csatlakozhattam hozzátok. Még sosem játszottam asztali szerepjátékot, de mindig is szerettem volna – magyarázta öblös hangon a félóriás fazon. Gondolom nekem is be kéne mutatkoznom, de egyelőre nem nyújtottam felé a kezemet, csak biccentettem egyet.
Elliot vagyok. – Tettem hozzá, hogy mindenki tudja, ki vagyok. Bár valószínűleg nem a nevem, hanem a csodálatos és cseppet sem részletesen kidolgozott karakterem Leonaer lesz az, aki majd mindenkit leköt. Szóval még birizgáltam kicsit azt a karakterlap micsodát, de nem igazán értettem ez miért kell. Jobb rögtönözni, az még vicces is lehet akár. Ráadásul a számolásban sem voltam éppen otthon. Erősségek… meg számok… meg akármik.
Ha mindenki úgy érzi, késznek véli magát, és megvan a kitöltött karakterlapja, talán kezdjük is a karakterek bemutatásával. Avagy ki kicsoda, uraim? – Jött aztán Merel kérdése, de mivel még nem voltam kész, csak a pincérnek intettem oda röviden, hogy hozzon már egy jó hideg sört. Ezek a márciusi hőhullámok még engem is cseszegettek kicsit.
A karakterem Elizabeth hercegnő, Seholország királyának lánya. Erősségei: Manipuláció: 10, Alakváltás: 9, Gyógyítás: 8, Állatokkal való kooperáció: 8 – magyarázta Davis, mire nem tudtam mást reagálni, mint egy hosszabb vihogást. Nem fogom bírni, ha ilyen öblös hangon beszél a királynő, az biztos, hogy ezt a napot végig fogom röhögni. Nem baj, O’Mara, ráfér arra a depressziós fejedre!
Gyorsan beírtam Leonak is némi számokat a papírra, hogy ügyesebbnek tűnjek, de Merel körülbelül sejhette, mennyire vagyok összeszedett ezen a téren.
Az én karakterem Leo, aki meglepő külső hasonlóságokat mutat Üveghegy hercegével, azaz Elliot herceggel – Húztam ki magam nagy büszkén. – Röviden: kicsit hosszabb fekete haj, barna szemek, középmagas, sovány, az alkatához képest kicsit szélesebb vállakkal. Az egyetlen megkülönböztető jel egy heg, ami az arca jobb oldalán húzódik. Egyébként egy csaló, tolvaj, aki ezt a külső tulajdonságot használja ki. Az erőssége… hát öööö… hát ööö… lopakodás: 10, meggyőzés: 8, állóképesség: 9. – Na ja, elég fura számszerűsíteni mindazon képességeket, amire egy tolvajnak éppenséggel szüksége van. – ügyesség: 9. – Dobtam csak úgy be a végére.
Ezután jött persze a mesélés. Na ez már jobban lekötött, bár mivel megérkezett a söröm, amiből azonnal hangosan szürcsöltem egy jó nagy kortynyi adagot, nem hallottam minden részét. Nem baj, majd menetközben kiderül.
Eliza hercegnő is megérkezett a helyszínre. Erre már jobban figyeltem. Csak azért, mert készen álltam, hogy közvetlenül utána én magam is bacsatlakozzak a játékba. Még egy kortyot magamhoz vettem a sörömből, majd mikor kellően megnedvesítettem az ajkaimat és a torkomat, hát mesélni kezdtem saját magam bele abba a helyzetbe:

- Leo, minthogy közel lakott Kvarcbányádhoz, hallott a helyi bányászok, főképpen törpök zsörtölődéseiről. Az alig huszonöt éves tolvaj így hát elhatározta, ellátogat a helyszínre. A fejetlenség és a káosz rendszerint tökéletes segítőtárs volt, ha az ember sokat akart akasztani és ezt bizony most ki kellett használnia. Ez volt ugyanis az egyetlen módja, hogy beteg nevelőanyjának gyógyfűveket tudjon vásárolni, nevelőapjának pedig besegíthessen a háztartás vezetésében. Odahaza persze mindenki úgy tudta, hogy tisztességes munkát keres majd a környéken. Sosem terhelte volna a szüleit olyan apróságokkal, minthogy miből szerzi a pénzt, elvégre ők mentették meg attól, hogy megfagyjon odakint vagy vadállatok falják fel.
Így hát Leo erre a forrongó hangulatra érkezett meg a fogadóba. Ezúttal nem öltözött a herceghez méltó ruhába. Egyszerű fekete, hasított bőrnadrágot, ahhoz illő zekét viselt – amit egy fickótól lopott nem is olyan régen, ha valaki alaposan megfigyelte, láthatta, hogy egy helyen sérült az anyag, nos Tüske, kedvenc tőrje, éppen ott hasított bele az akkor még élő testbe. Ezen kívül volt még rajta egy viseltesnek ható bőrcsizma és egy kopottas köpeny, aminek csuklyáját az arcába húzta egyelőre.
Amint belépett a kocsmába, megérezte a különös, feszült hangulatot. Ám még mielőtt megszerezte volna az első bányászfizetést rejtő erszényt, odasétált a pulthoz.
– Üdv… – bökte oda a mocskos hajú nőnek, aki mellé éppen sikerült lehuppannia. A rendelését éppen csak elcsípte. – Én is ugyanazt kérem, amit ő – bökte oda a fogadósnak vagy annak, aki éppen a pult mögött állt és közben megnézte magának jobban a nőt, szigorúan csuklya alá rejtett arccal még mindig. Talán van nála ez-az, ami még a hasznára lehet. Közben persze nem kerüli el a figyelmét, ha esetleg a kocsmában történik valami. Alig várja, hogy valami káosz elinduljon, ha pedig nem, akkor megpróbál kigáncsolni valakit úgy, hogy kicsit kifordul a székről, alig észrevehetően, remélve, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy kipattanjanak a dolgok.


A kezembe vettem hát a kockát, hogy dobjak egyet erre a gáncsolósdi dologra. Mármint persze csak akkor, ha Merel megengedi és nem üvölt rám, hogy "Elliot O'Mara, te mit gondolsz magadról?" Ja persze, ő nem az, aki ilyen durván elrontaná a játékomat, az Nat Forest.
Naplózva


Sage Bolton
Eltávozott karakter
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 03. 10. - 11:10:39 »
+2

TO; AZ ASZTALTÁRSASÁG

2001. március


"Kinyitottam szemem,
s a sas hátán ültem,
tudom, varázslat volt,
hogy ide kerültem."

Egyszer régen játszottam ilyesmit, még az akadémián töltött időkben. Igaz legtöbbször olyan részeg voltam, hogy csak bohóckodás lett belőle. Ezt el is meséltem Merelnek, mikor szóba került a szerepjáték a Roxfortban. Nem valószínű, hogy mindennapi esemény, ha egy diák a professzorában kocsmázik Roxmortsban, az meg végképp nem, hogy asztali szerepjátékot játszanak. Én azonban szerettem volna velük közelebbi kapcsolatot kialakítani, legalább annyira, hogy megbízzanak bennem, ha valami gondjuk van és ne feszüljenek be mondjuk a vizsgákon vagy az órai munkák alkalmával. Így is voltak olyanok, akikből alig tudtam egy-egy épkézláb mondatot kihúzni, mert túl csendesek voltak vagy rettegtek tőlem. Mégis hogy lehet tőlem rettegni? Még sosem bántottam senkit.
Merellel mentem le Roxmortsba, ha már egy irányból érkeztünk. De szándékosan nem faggatóztam a játékostársak kapcsán. Meglepetésnek gondoltam ezt is, akárcsak az általuk alkotott karaktert. Valójában én már jó előre kidolgoztam a karakterlapomat, azért volt időm rajta gondolkodni. A második érkező, egy ázsiai, vagy legalábbis féligázsiai fiú, aki éppen csak elvégezhette ránézésre a Roxfortot még ott babrált vele valamit. A harmadik férfi pedig, aki még nálam is magasabb volt, magabiztosnak tűnt. Csak úgy odamorogtam a nevemet, miközben kezet fogtam mindenkivel.
– Az én karakterem egy öreg varázsló, aki egykor Üveghegy hatalmas urainak és úrnőinek kevert bájitalokat ügyes-bajos dolgaikra. Mára inkább a bányák közelében húzódó erdőben tartózkodik, az ottani kis kunyhojában. Persze, aki tudja, hol keresse, az megtalálja könnyedén. A neve Edron. – Meséltem el rövidítve, ami papíron van. – A képességeit tekintve: intelligencia: 10, természeti erők irányítása: 8, gyógyítás: 10, alkímia: 8.
Mikor megjött a mellettem ülő… Elliot söre, akkor én is odahajtom a pincérhez, jelezve, hogy hozzon valami kevésbé ütőset. Így hát egy vajsör érkezett néhány percen belül, ahogy szép lassan elhangzott a mesélő, azaz Merel bevezetője, majd két játékostársam is becsatlakozott az eseményekbe.
A vajsöröm megérkeztével nagyot kortyoltam a kissé túlzottan is édes italból, majd rágyújtottam, szigorúan úgy tartva a cigarettát, hogy másokat ne érjen a füst. Lehet, hogy ők nem szerették, de nekem egy jó ital mellé szinte kötelező volt. Aztán elkezdtem az én történetemet. Meglepően keveset gondolkodtam volna, csak úgy maguktól jöttek a szavak.

– Az öreg Edron botra támaszkodva sietett át a tárnák közelében húzódó hatalmas erdőn. Szokás szerint a kvarcbányádi fogadóba tartott, ahol a bányászoknak hétről hétre eladott egy-egy gyógyító főzetet némi csillogó érme reményében. S amikor meghallotta, hogy azok beszűntették lázadásképpen a munkát, hát korábban kerekedett fel, remélve, hogy az unatkozóknak majd el tudja adni a portékáit.
Hamarosan megérkezett a fogadóhoz, úgy egy-két óra séta után. Eddigre már sajogtak a lábai. Amint belépett, az emberek megbámulták. Nem csoda, elég feltűnő jelenség volt. Fején egy kosszarvas díszt viselt, amitől leginkább egy faunra hasonlított. A köpenyét falevelek díszítették, szakálla pedig szokás szerint csimbókos és koszos volt. Jobb kezében egy hosszú bot volt, lényegében arra támaszkodott, ugyanakkor egyértelműen tudta mindenki: ez valójában fegyver.
Azonban, mielőtt még a zsörtölődő törpök felé vette az irányt, megpillantott a pultnál két ismeretlent. Nem sok utazóval találkozott erre, vagy csak nem figyelt fel rájuk annyira. Most még is odasétált, a baljában tartott kosarát feltette a pultra, éppen a két új vendég közé. Egy egyszerű nő, meg valami csuklyás alak volt az egyébként.
– Adjon isten! – köszönt mély hangon. – Nem szeretnének gyógyitalt? Magácskának nem ártana egy hajmosás kedves… a legjobb balzsam ez itt! – Mutatott egy üveg zöld színű bájitalra. Sűrű volt és kissé gusztustalannak tűnhetett kívülről, de Edron tökéletesen biztos volt benne, hogy ez aztán megoldaná a hölgyike gondjait... mert szerme való teremtésnek tűnt, aki még jól is mutatna az ő kis kunyhójában. Na igen... Edron eléggé magányos volt a maga 117 éves kora ellenére.


Ezzel befejeztem a magam részét, remélve, hogy történik aztán valami izgalmas. Talán éppen a verekedés, amit Joshua remélt vagy esetleg az esés, amit Elliot.

Naplózva


Merel Everfen
[Topiktulaj]
*****


A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 03. 12. - 01:50:16 »
+2

-Mindenkinek oké, ha az egyszerűség kedvéért az asztal körül tegeződünk?- kérdem, a biztosság kedvéért leginkább, valójában csak Bolton proffal magázódnék garantáltan amúgyis, a tanársága okán. De a legegyértelműbb egyezményesen kimondani.
Davis kezét erős-határozottan megrázom, már amennyire stabil fogást találok hozzá a nem elhanyagolható különbséggel a tenyérméreteink között.
-Oda se, nagyrészt újak vagyunk a műfajban itt mi is.- A legtöbb tapasztalattal talán Bolton prof rendelkezhet, ő ismerte a szerepjátszást korábbról is. Még én is csak néhány egyszerűbb játékot meséltem le ezelőtt.
Odasandítok Elliotra, amikor észreveszem, hogy nagyon szugerál egy húszoldalút. Talán nem feltűnő, de én ismerem annyira, hogy kiszúrjam.
-Ugye tudod, hogy figyelek elpakoláskor, hogy minden megvan-e?- somolygok, ismerve, mivel járhat Elliot kiemelt figyelme tárgyak esetében.
A karakterbemutatókat meghallgatva elismerően bólogatok, elsőjátékosokkal is milyen szép kreatív társaságot hoztunk össze. És történeti potenciál is van bőven, amikből tervezek is építkezni. Az őszintét megvallva a történetez kis mértékben terveztem előre, arra készülve, hogy majd aszerint improvizálok, ki mivel érkezik.
Ami, mint kiderül kész aranybánya. Mint a mondás tartja, ha a mesélő mosolyog, már rég késő...

Eliza tudta, hogy bár elszökött, még így is a tűzzel játszik. Személyesen távolkerült ugyan a királytól és terveitől, de még mindig megvolt az esély arra is, hogy a szökéséből szóbeszédet faragjon atyja, megpróbálja még így is összetákolni belőle az elrablása valótlan történetét. Csak remélte, hogy ezt megnehezítette azzal, hogy nem történt tényleges elrablás, nem lehettek tényleges tanúk, nehezebb munka volt ugyanazt a hatást elérni a jelenléte nélkül.
Legalább áldozat nem volt így.
-Sajnos friss kenyérnek gyakran szűkén vagyunk errefele, de még nincs két napos, ha úgy is megfelel- tolt a nő elé egy durván megmunkált üvegkorsó bort a fogadós, a változatosság kedvéért a település egyik ember tagja.
-Tudja,.. tudják, a hegy miatt mérföldekig nincs termőföld, ha van is talaj, gyakran az is sekély, mielőtt üvegmurvába fullad. Csoda, hogy az erdő ilyen közelig elér. A gabonásszekerek meg túl ritkán járnak erre, az is az egyik panasza ennek a dolgos népnek. Meg az üvegpor... durva és éles...
Töretlenül folytatta a panaszmonológját, ahogy a közben érkező másik idegen elé is lökött egy korsót. Talán megörült, hogy új füleknek, ő is kisírhatja panaszait, miután annyit hallgatta az állandóbb vendégeitől nagyrészt ugyanezt.
A harmadik szokatlanabb vendég érkezése már megszakította ebben, intett neki üdvözlést is a törlőrongyával a kezében.
-Bár adna.- Hatalmas rozmárbajusza is mintha a melankóliáját tükrözve konyult volna. -De jó, hogy legalább maga erre szokott járni, a fiúk örülni fognak. Megint vannak vagy heten, akiknek elcsúnyultak az üveghorzsolásai.
A remete érkezésére láthatóan több asztaltársaságnál is felfigyeltek, hisz a bánya ügyeit leszámítva Kvarcbányád legstabilabb kereskedelmét Edron gyógyfőzetei jelentették. Nem mindig, és az utóbbi időben egyre kevésbé tudtak nagy összegeket nyújtani a remete számára, de ha mást nem is tudtak felajánlani, megvendégelték abból, amilyük akadt otthon. És néhanapján, nagyon rászoruló és nagyon hálás törpök csak-csak megtaláltak egy elveszettnek hitt törp érmét is, amik még a nagyobb városok vásáraiban is elismerésre méltó értéket képviseltek. Néhány bányász, kezeik bütykei körül elmaradhatatlan fáslizás a kihorzsolt bőrön, már közelebb is merészkedett. Ki úgy téve, mint ha eredetileg csak egy újabb körért jönne, ki célirányosan a remete irányába.


-Ez jóslat, manipulálás, vagy te indítod?- fordulok Eliza - akarommondani Davis, gondolom nem a legjobb ötlet lenne, ha a karaktere nevén jegyzem meg, bár szórakoztató igen - felé, a karakterlapjára is lesve közben. -Aszerint a Mágia, Karizma, vagy Közelharc (fegyvertelen) értékedet add még hozzá a héthez.
Bár hozzáteszek még egy kérdő szemöldököt is arra az esetre, ha valami másnak szánta, mint a tippjeim, akkor majd mondom a vonatkozó attribútumot.
-Elliot, neked ez... hmm. Legyen szerintem Közelharc (fegyvertelen) ez is, és találd ki, kit próbálsz gáncsolni. Edron és egy nyúlánk legény vannak melletted kétfelől a pultnál, és egy törp jön még a remete felé. Ők vannak elég közel.
Néhány épp nem használt kockából ki is rakom a felállást, ki merre helyezkedik el.
-Nincsenek valami random mütyűrjeink? Átváltoztathatnánk belőlük figurákat, csak a kockákból nem akarom. Apropó, bátran játsszatok egymással is, ti vagytok a jelenet.
Biztatásul kapnak egy bájvigyort is.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 03. 14. - 20:11:43 »
+2


Szerepjáték a négyzeten, avagy Eliza hercegnő bőrébe bújva


A tegeződésre bólintottam, részemről ez teljesen alap volt, bár így ránézésre volt köztünk majd’ 30 év, de én soha nem voltam az a bürokratikus alkat, hogy érdekeljenek a konvencionális szabályok, mint például, hogy az idősebb ajánlja fel a tegeződést. No meg én kapásból le is tegeztem Merelt, épp azért, mert elég furán nézett volna ki, hogy itt ülünk egy asztalnál és magázódva játszunk egy asztali szerepjátékot… amiben akkor nyilván szintén magázódva kellene a karaktereknek is egymáshoz szólnia.
Na mindegy, kicsit elkalandoztam. Egyik játékostársam egyébként ismerős volt, hisz a halloweeni vacsorán futólag váltottunk pár szót.
Emlékeztem rá, hogy diáknak adta ki magát, de hamar lebukott a tanárok előtt. Ezek szerint a szerepjátszás nem idegen tőle a való életben sem... Biztos rafinált játékos lesz. Sage-t nem ismertem, de Hagridtól már hallottam, hogy ő az új rúnaismeret tanár.
Lényeg a lényeg, hogy miután mindenki összeismerkedett és Merel felhívta Elliot figyelmét, hogy a dobókockák nem kívánnak új gazdára találni, belecsaptunk a történetbe.
Eliza hamar társaságot kapott, aminek örültem, hiszen úgy gondoltam, minél jobban kontaktolunk egymással a játékban, annál izgalmasabb lesz az egész.
Miután befejezte a mese folytatását és feltette a kérdéseit irányunkban, Merel felé fordultam, és így feleltem:
- Egyik sem. Csak a bosszús törpök miatt gondoltam, hogy könnyen kitörhet egy kis csetepaté. Bocsánat, ugye teljesen szűz vagyok a játékban és azt hittem, úgy működik, hogy fogadni kell a kockával valami random dologra. De látszik, hogy eléggé tévedtem. Haha! – nevettem fel öblösen. - Ha kitörik a balhé, kitörik, ha nem, nem, de Eliza megjósolni nem tudja, na meg kirobbantani sem akarja, manipulációval meg közelharccal sem – ráztam a fejem hevesen.
- Ő ugyanis most épp szeretne meglapulni a fűben, mint a nyúl, nem akarja felhívni magára a figyelmet… - magyaráztam. A mütyűrökre vonatkozó kérdésére levettem a kezemről a gyűrűimet, szám szerint hármat, majd átadtam Merelnek őket.
- Tessék, remélem tudod majd használni… De ezeket szeretném a játék végén visszakapni – célozgattam a mi kis tolvajunkra vigyorogva. Aztán tovább görgettem a mese fonalát.

- Sajnos friss kenyérnek gyakran szűkén vagyunk errefele, de még nincs két napos, ha úgy is megfelel – mondta a fogadós és Eliza felé tolt egy kupa bort, amibe az álruhás hercegnő lelkesen kortyolt bele.
- Persze, hogy megfelel. A lényeg, hogy ne sós kő legyen… Az utóbbi időben volt, hogy csak arra futotta – pusmogta az orra alatt, a megtévesztés mestereként. Dehogy is kellett neki sós követ nyalogatnia, ha éhes volt. Apja kastélyában mindig a legfinomabb étkek közül válogathatott…. Ahogy erre gondolt, nehéz sóhaj hagyta el ajkát, hisz jól tudta, aligha lesz valaha olyan kényelemben része, mint apja birodalmában. No de a szabadság többet ért számára, mint a kényelem! Ezért is volt itt. A fogadós könnyen elérthette a sóhajt, és gondolhatta, hogy micsoda megpróbáltatásokon kellett átmennie ennek a vajákosnak.  Talán ezen felbátorodva fogott bele ő maga is a panaszáradatba, amit a hercegnő figyelmesen hallgatott.
- Nehéz időket élünk, annyi szent – hümmögött megértően, majd hamarosan mellé huppant egy másik vándor-forma ember, aki ugyanazt rendelte, amit ő.
- Szép estét – köszönt az ismeretlen csuklyás alaknak Eliza, aztán alig várta, hogy végre beleharaphasson abba a korábban emlegetett két napos kenyérbe, de erre még várnia kellett… Helyette egy botjára támaszkodó öregember lépett közelebb hozzájuk, aki úgy tűnt, ismerős erre, hisz rögvest a saját portékáját kínálgatta a vendégeknek.
- Adjon isten! Nem szeretnének gyógyitalt? Magácskának nem ártana egy hajmosás kedves… a legjobb balzsam ez itt! – kérdezte a hosszú szakállú, mire Eliza csevegő, de határozott hangnemben így szólt.
- Adjon magának is! Köszönöm, jó lenne, de nem tudom megfizetni. Örülök, ha ezt a kis szerény vacsorát ki tudom pengetni – magyarázta, s a hatás kedvéért még a kezét is széttárta. Azt csak ő tudhatta, hogy mindez szemenszedett hazugság, a tőre mellett ugyanis jó néhány csilingelő ezüst is lapult abban a bizonyos bőrtokban.


Miután befejeztem, nagyot kortyoltam a kupámból, és érdeklődve hallgattam játékostársaimat, hogy ők mit lépnek a történetben.
Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 03. 15. - 09:45:15 »
+2

Babázás felnőtteknek
- avagy szerepjáték a hobbittal, a félóriással és a füvessel -


Merel, Josh, Sage
2001. március 7.

outfit

– Mindenkinek oké, ha az egyszerűség kedvéért az asztal körül tegeződünk? – kérdezte Merel az asztaltársaság felé fordulva. Bár feltételeztem, hogy a kérdés nem nekem szólt, azért ez mégis csak olyasmi volt, amit egész egyszerűen nem hagyhattam szó nélkül.
Engem kizárólag magázhatsz – kacsintottam rá széles vigyorral. Végül is, ha már a többiekkel összetegeződnek, akkor velem már magázódhatna is csak úgy a poén kedvéért. Bár én ezt a kezdetektől fogva nem vártam el tőle, annak ellenére is, hogy eleinte – ha az emlékeim nem csalnak – még fenntartotta a dolgot egy rövid ideig. De annak mégis mi értelme van? Nem vagyok sem a professzora sem valami fickó, aki különösebben nagy tiszteletet érdemelne és nem, nem csak azért, amit vele megtettem. Amúgy sem.
Ugye tudod, hogy figyelek elpakoláskor, hogy minden megvan-e?
Megköszörülve a torkomat elkaptam a tekintetem a kockáról, de amikor belekezdett a mesélésbe, megint rápillantottam. Mégis ki csinál egy ilyen különös alakú cuccot csak játékra? Egészen jól mutatna odahaza az én kis gyűjteményemben… miben, hogy egy knútot sem ér, O’Mara? A hang szinte a szokásos kegyetlenkedéssel csendült bennem, ám mielőtt még folytathatta volna, szerencsére Merel hangja elnyomta. Azért a biztonságkedvéért kortyoltam is egyet a sörömből is, hogy alaposan lemossam vele a keserűséget, ami megült a számba. Inkább az alkohol aromája pihenjen meg a nyelvem hegyén, mint a saját belső keserűségem, amit mindennél jobban utáltam.
Miután mind a hárman becsatlakoztunk a mesébe s megjelent Eliza, Edron és Leo is a kis fogadóban, hát jöttek a finom hangolások. Figyeltem a többieket és figyeltem Merelt, most már egy cseppet nagyobb koncentrációval, mint korábban, amivel úgymond beestem ide s amival kihazudtam magamból egy karaktert. Jó, nem volt hazugság, hiszen a múltját úgy ahogy, de kitaláltam, na meg a személyiségét is, és a kis trükkjeit. De azokat a számokat én csak rögtönöztem, méghozzá Davis számai alapján. Azt sem tudtam, hogy kellenek ilyenek. Mégis kinek jutna eszébe számszerűsíteni, mit tud egy tolvaj? Nekem biztosan nem. Mennyi lehet a manipulációd O’Mara, tizenhárom? A hang ugyan kiröhögött, de én határozottan élvezni kezdtem a játékunkat.
Elliot, neked ez... hmm. Legyen szerintem Közelharc (fegyvertelen) ez is, és találd ki, kit próbálsz gáncsolni. Edron és egy nyúlánk legény vannak melletted kétfelől a pultnál, és egy törp jön még a remete felé. Ők vannak elég közel. – Magyarázta, én meg közben próbáltam elképzelni magam elé a jelenetet. Szerencsére Eliza hercegnő szőrösebb verziója felajánlotta a gyűrűit, így a zsebembe lapuló cukorkák megúsztak egy átváltoztatást.
Majd én! – Elővettem a pálcámat és azzal böktem a gyűrűk felé, hogy kis alakokká változtassam őket. Igazából meg akartam mutatni Merelnek, hogy már sokkal ügyesebb vagyok, mint mikor hajgumit próbáltam neki varázsolni. Hát nem voltam olyan marha ügyes, Eliza hercegnő enyhén teltkarcsú, ezüstös leányzónak sikeült, Leo majdnem hasonlított magára, leszámítva, hogy a csuklyát nem sikerült a fejére mahinálnom. Talán a legügyesebben a remeténk sikerült, akinek még a kis botja is ott lett a kezébe. Hát igen az első kettő volt a bemelegítés minden bizonnyal. Az ezüstösen csillogó bábuk így tehát több-kevésbé hasonlítottak az általunk leírt karakterekre.
Oké, akkor az tizenkettő lesz, amivel megpróbálom a kigáncsolást – vettem át a szót. Még egy korty sört vettem magamhoz, ki is ürítve az első korsomat s intve a kocsmáros felé, hogy na hozza csak azt a következő adagot. Ezután kezdtem bele torokköszörülve az én mesémbe:

Leo azonnal magához húzta a korsó sörét, hogy hosszú sétája után megnedvesítse a torkát. Az ugyanis alaposan kiszáradt a hűvös szellő végett, ami barátságtalanul lengte be a környéket. Egy korty, majd még egy, miközben elcsípett még a kocsmáros szavából ezt-azt. Őt azonban nem érdekelte a panaszáradat, neki a káosz kellett, amivel végre beindíthat valamit ezen az egyelőre baziunalmas helyen. Persze érezte, hogy a feszültség ott lappan a jelenlévő között, de szívesen rásegített volna, hogy az mint egy szikra kis pattanjon.
Míg Eliza odalökött neki egy szép estét, a szeme sarkából figyelte az eseményeket. Kicsit el is húzta a csuklyáját, hogy legalább egy kicsit jobban lásson, kicsit jobban haljon. Érezte, hogy mindkét oldalán van valaki, ezért hát nem rezzent össze, mikor Edron kosara felkerült éppen a képe elé pultra.
Kösz öreg, de nem szeretnék most pancsikolni, ha nem baj. Szóval a habfürdőidet tartsd távol tőlem– reagált, miután mindenki elmondta a mondandóját és Eliza is kedvesen elutasította a balzsam ajánlatát. Közben persze továbbra is hegyezte a fülét, hogy mit és merre tegyen meg, ha meg kell. Aztán egész egyszerűen kifordult a székről, hogy a még mindig körülötte mocorgó s meginduló nyúlánk legényt kigáncsolja. Ha sikerül neki, aki megpróbál egész egyszerűen elfordulni, mintha nem is ő lett volna s csak várja a folytatást.


Mivel megérkezett az újabb söröm, kortyoltam egy nagyot belőle. Ez is olyan kellemes és hűvös volt, mint az előző, így pont eléggé elnyomta az italokat. Közben Sage felé fordultam, hogy őt is meghallgassam. Kíváncsi voltam, hogy a perverz vénember karaktere hogyan folytatja a dolgokat. Meg kell mondjam, igencsak ötletes volt.


Naplózva


Sage Bolton
Eltávozott karakter
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 03. 16. - 08:25:05 »
+2

TO; AZ ASZTALTÁRSASÁG

2001. március


"Kinyitottam szemem,
s a sas hátán ültem,
tudom, varázslat volt,
hogy ide kerültem."

Egész érdekes társaság gyűlt össze. Nem csak a karakterek szempontjából. Először is ott volt az az Elliot, akinek láthatóan minden mozdulatát ismerte Merel, s az a Davis, akiből az ember ki nem nézett volna egy törékeny kislány karaktert. S vajon belőlem kinézett volna bárki is egy öregembert? Hát talán? Nem, azért olyan öreges még nem vagyok a magam huszonöt ével.
– Mindenkinek oké, ha az egyszerűség kedvéért az asztal körül tegeződünk? – kérdezte Merel aztán az amúgy lehető leglogikusabb kérdést. Igazán én nem magáztam a diákjaimat, mint a legtöbb tanár, de nyilván ők a megszokás és a jó nevelés miatt megtartották felém a hagyományos tiszteletet.
– Iskolán kívül bárhol tegezhetsz… tegezhettek – Egyeztem bele és végig néztem a társaságon.
Már a mozdulatsoron látszott, hogy a gyűrűből eszkábált bábuk nem igen lesznek tökéletesek. De nem baj, nem akartam átvenni nagyhanggal az irányítást, csak azért, mert én a Roxfortban tanítok és egyértelműen jobban tudnék átváltoztatni ilyesmit. Ezen a helyen mind egyszerű emberek voltunk, játékosok, akik élvezték a mókázást egy pohár jó ital felett. Mármint a többiek jó ital felett, nekem csak a vajsör maradt, amit olyan lassúsággal szürcsöltem el, ahogyan csak lehetett. Nem szerettem, de most erősebb italt nem fogyaszthattam. McGalagony már így is kérdőre vont, miért tartok annyi üveg bort a szobámban. Nyilván hallotta a pletykát, hogy miért rúgtak ki az akadémiáról.
Hamarosan pedig eljött az időm, hogy Eliza és Leo reagálása után én is magamhoz vegyem szót a pontosan onnan, ahol a kocsmáros, akit egyébként többé-kevésbé ismert a karakterem, megszólítson:

– Még egyet biccentett Edron is a kocsmáros felé, mintha csak duplán köszönne. De ő ilyen volt, időnként a szokásosnál udvariasabb, máskor erőszakos és nyomulós. Ember legyen a talpán, aki kiigazodott az öreg varázsló szeszélyein.
– De jó, hogy legalább maga erre szokott járni, a fiúk örülni fognak. Megint vannak vagy heten, akiknek elcsúnyultak az üveghorzsolásai. – Magyarázta bajsza alatt a kocsmáros, akinek még nyelve hegyén ott ült a keserű panaszkodás íze.
– Akkor bizony ez a kosárka igazi áldás lesz nekik – biccentett az öreg, majd megnézte magának a két ismeretlen. A csuklyás férfit egy hosszabb pillanatra megbámulta, konstatálva magában, hogy ez bizony nem tűnik megbízható alaknak, majd átfordult a nőcskéhez, hogy balzsamot ajánljon neki. Míg elutasították a portékát meg is nézte magának a formás kis testét, majd hümmögve jelezte elismerését.
Finoman a vállára tette hát Edron a kezét, hogy érezze is a törékeny test formáit. Majd szabad kezével odanyúlt a balzsamért és a nőcske elé tette. Sóhajtott, majd egy kedves mosollyal az arcán szólalt meg. Meg is lepődhetett a kocsmáros, hiszen Edron nem sok emberrel bánt ilyen gyengéden… minden bizonnyal erre felé nem is látott kedvére való asszonyt még.
– Ezt akkor fogadja el ajándéknak, drágám. Egy ilyen szépséget bizony rendesen ápolni kell. – Magyarázta, nem foglalkozva egyébként a csuklyás alak zsörtölődésével, mert annyira lefoglalja a lány. Egyszerűen csak tudomásul vette a megjegyzést. – Rózsaillatú, tökéletesen illeni fog hozzád.  – Megpaskolta a vállát, majd Leo felé fordult.
– Kedves uram, bunkóságra sajnos nem tudok bájitalt adni.

Ezzel befejeztem a saját részemet. Ha Elliot akciója sikerült, akkor Leo talán nem Edront próbálja majd meg összeverni.

Naplózva


Merel Everfen
[Topiktulaj]
*****


A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 03. 18. - 13:47:24 »
+2

-Ahogy gondolni teccik, O'Lee bácsi- pimaszkodok a pimaszkodás, meg kicsit nosztalgia kedvéért is, ha már. Bár az egyszerűség kedvéért valószínűleg vele is tegeződök a továbbiakban, meg ez úgyis csak a mesélői része. A mindenféle karakterek meg úgy beszélnek, ahogy történeten belül indokolt nekik.
-Majdnem, igazából.- fordulok Davis felé, bár akkor intézve a mondandómat az egész társaságnak is egyben. -Nagyrészt arra dobsz, amit a karaktered cselekszik, ha nem triviálisan könnyű dologról van szó. Ez nagyjából a "hogyan sikerül a szándékhoz képest" tényezőle, ugye a jó futó is meg tud botlani. Plusz néha lehet, dobatok majd szerencsére is, de ezt majd mondom külön olyankor.
De Elliot segít is demonstrálni a magánakciójával, ő szándékosan arra dob, hogy bunyó törjön ki. Igazából hozzá is fűzök egy magyarázatot, mi történik épp.
-Pont így például, köszönöm. Elliot most ugye arra dobott, hogy kigáncsolja itt a nyúlánk legényt, ami ugye nem garantált, lehet, hogy sikerül simán, lehet hogy a legényelég ügyes, és talpon marad. Ezt segít eldönteni a dobása, ami ugye tizenkettő pluuusz...
Rásandítok a karakterlapjára, a Közelharc értéke vajon mennyi.
Közben előkerül pár gyűrű, azokból pedig kis karakterfigurák változnak, ki is cserélem őket a "terepasztalon", ezek álljanak a megfelelő helyükön, legalább három épp nem használt kockát felszabadít. Meg természetesen máris hangulatosabb. Fogok keresni valami... szerintem egész egyszerűen csak egy nagyobb botot, kis tömbökre darabolva, és akkor mindig lehet belőlük majd figurákat varázsolni, mikor épp mi kell. De ma már beérjük a három játékos-figurával, plusz kockákkal mindenki más szerepében.

-"Sós kő"... ilyen fényűzést...- mormogta rozmárbajszába a fogadós, talán szarkasztikus humor gyanánt, de nehéz volt megállapítani biztosra. A pult alól mindenesetre elővett egy kis kosár, kendővel letakart kenyeret. Szikkadt volt ugyan, de száraz még nem túlzottan, és nem olyan kemény, mint a sós kő lett volna. Ez után, ha nem volt több kérés felé, törölgetni kezdett egy hozzávetőleg így is tiszta korsót, meglehet, ez pótcselekvés volt inkább, mint szükséges.
-Legalább ez az egy áldásuk van, ha sok más nem is...- folytatta panaszos hangját a kocsmáros, majd biccentett régi ismerőshöz illően a törpnek is, aki épp Edron felé tartott.
Hogy a törp a korábban említett "fiúk" egyike, vagy legalábbis közbenjáró barátja volt-e, már nem derült ki, ugyanis ekkor látta Leo helyénvalónak a mellé érkező legény kigáncsolását. A nyúlánk fiú nekibotlott a pultnak, beverve az állát is, de közben meg sikerült kapaszkodnia a bútor szélében, és talán az ütközést is tompítania így, ugyanis hamar felhúzta magát.
Álló helyzetbe is, meg a kigáncsolás tényén is.
-Mivan? Mivan? Mivan?- hangzott el a három közismert kérdés, ami gyakran verekedést előz meg, a kocsmáros is gyakorlatiasan húzódott fedezékbe a pult mögé, ott mintha matatva valami után, ahogy a legény ominózusan Leo felé fordult.
A távoli zötsögést talán meg se hallották sokan ezen események közepette, de az azt követő kongatásra sokan felfigyeltek, főleg a helyiek, még a legény is megtorpant valami mozdulatában, az eddig Edron felé tartó törp pedig sarkon fordult, és sietősen a fogadó ajtaja felé indult. Sokan hasonlóan mozgolódni kezdtek a helyiség többi részén is.


-Dobjatok mindhárman Észlelésre.
Ha bent akarnak maradni bunyózni, az is szórakoztató lehet, de most, hogy belerázódtak a szerepeikbe, meg én is megismertem, kik a karakterek, kezdődhetnek a nagyobb bonyodalmak is.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 03. 21. - 08:38:27 »
+2


Szerepjáték a négyzeten, avagy Eliza hercegnő bőrébe bújva


Ahogy hallgattam Merel magyarázatát, valóban nem volt nagy ördöngösség ez a kockadobálósdi, így elvigyorodtam, hogy amennyiben senki nem veszi észre a kis csalásomat, egész jól jöhetek ki ezzel a nonverbális varázslattal, amit régóta alkalmaztam, valahányszor a családdal kocka-pókereztünk otthon. Nem volt szép tőlem persze, hogy visszaélek a helyzetemmel – lévén ők mind varázstalanok voltak -, de az igazság az, hogy nagyon is rászorultam. Anyám mindig hihetetlenül szerencsés volt ugyanis, akármilyen kártya- vagy társasjátékot játszottunk, és nem volt más esélyem, mint hogy hasonló kis trükkökkel zárkózzak fel hozzá. Ahol persze nem ilyen egyszerű volt  a dolog, mint arrébb fordítani egy kockát, ott többnyire ki is kaptam tőle rendesen. Nos, vissza a játékhoz. Elliotnak hála mindhármunk karaktere ott díszelgett az asztalon, mire elismerően csettintettem.
- Ez igen… Jól tolod – veregettem hátba Elliotot, majd a lángnyelvembe kortyolva hallgattam tovább a játék folyását. Mikor Merel befejezte a mesélést, én lelkesen folytattam a hercegnő történetét.

- Eliza mellett kisebb szóváltás kerekedett ki, miután az ismeretlen csuklyás alak kissé nyersen utasította el az öreget. Eliza inkább nem kuncogott most erre a poénra, mert nem akart állást foglalni kettejük között. Egyelőre ugyanis nem tudhatta, milyen következményei lennének, ha bármelyiküket magára haragítaná. A fiatal férfinál simán lehetett bármilyen fegyver, az öreg meg akár varázsló is lehetett… ő meg nem akarta holmi békaként, vagy ilyesmiként végezni, ha már sikerült megszöknie zsarnok apjától. Így hát csöndben bólogatott a kedves szavakra, amit Edron intézett hozzá, a férfinak szánt beszólására viszont nem reagált, csak lapult továbbra is a „fűben.”
– Ezt akkor fogadja el ajándéknak, drágám. Egy ilyen szépséget bizony rendesen ápolni kell. Rózsaillatú, tökéletesen illeni fog hozzád – mondta neki Edron egy kis vállpaskolás kíséretében. Utóbbira ugyan nem számított, de ennyi kontaktuson még nem háborodott fel… Persze ha a fenekére próbálna rácsapni, az már más kérdés. – Nagyon kedves, elfogadom, köszönöm! – felelte, és a köpenye zsebébe süllyesztette a balzsamot. Ha ő nem is használja el, később még eladhatja… gondolta.
Alig telt el egy kis idő, amikor ez a viszonylagosan nyugodt légkör gyorsan feszültté változott. Egy feléjük igyekvő fiatal férfi ugyanis váratlanul megbotlott, és csúnyán beverte az állát a pultba. Elizának szerencsétlenségére a bora bánta mindezt, a nagyja kifolyt a pultra, úgy meglökte a legény.
Nem ez volt azonban a legnagyobb gond, hanem, hogy azonnal elkezdett hepciáskodni az illető. Eliza gyorsan a köpenye mélyére rejtette a kenyeret is, hogyha innen menekülni kell, étel azért legyen nála.
-Mivan? Mivan? Mivan? – kérdezte felháborodottan a csuklyástól a botladozó művész, amit Eliza nem tudott mire vélni, mivel ő nem látta a gáncsolást magát. Tettlegességre azonban már nem volt idő, egy váratlan kongatás lefagyasztotta a kocsma egész társaságát. Eliza persze nem tudta, hogy mi lehet ez, de azt valahogy sejtette, hogy nem jelent túl jót. Sokan habozás nélkül menekültek a helyről ugyanis. A hercegnő is úgy érezte, talán jobb lenne most távozni, mielőtt nagyobb baj történne…


- Dobjatok mindhárman Észlelésre – adta ki a következő instrukciót Merel, mire a kockák után nyúltam, és egy kis dopping varázslattal megspékelve elgurítottam a kockákat.
Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 03. 25. - 09:18:09 »
+2

Babázás felnőtteknek
- avagy szerepjáték a hobbittal, a félóriással és a füvessel -


Merel, Josh, Sage
2001. március 7.

outfit

Azt hiszem kezdtem megszokni az asztal társaságom és még a sör kellően hűs aromája is egészen feldobott. Míg Merel megmagyarázta Eliza hercegnő szőrösebbik és cseppet sem kecses formájának, hogy mik a játékszabályok, újból nagy kortyot vettem magamhoz az italból. Talán az alján jártam, nem tudom, mindenesetre pontosan ugyanolyan jól esett, mint az előző. Régen éreztem magam szabadnak, jó kedvűnek. Ez most ki tudott kapcsolni.
Megbámultam a kockát, amivel dobtam aztán. Még mindig tetszett az alakja, a színe, a belevésett számok is. Kell neked, O’Mara… A hang természetesen olyan megállapítást közölte, amivel jó ideje tisztában voltam, mert éreztem azt a kellemes kis feszítést, amit valamely tárgy megszerzése kapcsán amúgy is szoktam.
Pont így például, köszönöm. Elliot most ugye arra dobott, hogy kigáncsolja itt a nyúlánk legényt, ami ugye nem garantált, lehet, hogy sikerül simán, lehet hogy a legényelég ügyes, és talpon marad. Ezt segít eldönteni a dobása, ami ugye tizenkettő pluuusz... – magyarázta Merel Eliza Davisnek, én meg a papírfecnire bámultam, amire korábban felírtam a random számokat. Hümmögve kerestem a megfelelő adatot.
Tizenkettő meg öt, vagyis tizenhét – böktem oda, fogalmam sem volt arról, hogy ez mire elég. Nem hinném, hogy a karakterem túl erős, ő inkább agyafúrt volt és nagyon szexi. Szóval éppen olyan, mint én.
Szerencsére belekezdett a folytatásba Merel is, én pedig csak hallgattam, miközben újabb kortyokat szürcsölgettem el magamban a hűvös sörből. Odakint még azért hideg volt ilyenkor, én mégis egyre többször kívántam meg egy kellemes italt a pince nem éppen meleg mélyéről. Nyáron az alkohol is túlzás volt.
Elvigyorodtam Leo sikerén. Tetszett, hogy így alakult és már úgy mondtam is volna a saját mesémet, ám még vissza volt Davis. A korábbi vállveregétse nyomán még égett kicsit a bőröm, de megszoktam igazából, tekintve, hogy folyamatosan hatalmas férfiak sündörögtek körülöttem.

Leo undorodva nézte végig, ahogy az öregember nő kezébe nyomja az ajándékát. Volt ebben valami meglepően visszataszító. Ahogy feléjük fordult persze, kicsit elmozdult az arcát takaró csuklya, így barna szemeit könnyen végigfuttatta a nő és az öreg varázsló alakján. Már-már el is képzelte őket, amint együtt hemperegnek. Ezután tehát inkább a kigáncsolás művészetével igyekezett foglalkozni és cseppet sem lepte meg a siker.
Mivan? Mivan? Mivan? – hangzott el az igencsak irritáló kérdés, ahogy a korábban elesett fiatalember Leo felé fordult. Hosszan sóhajtott és megforgatta a szemét, egyszerűen konstatálva, hogy a terve nem éppen azt a dominóeffektust indította be, amit várt. Ennek ellenére teljesen nyugodtan a kezébe vette a korsóját, hogy magához vegyen egy korty italt.
Ezekben az időkben nem árt a lábunk elé nézni bizony… – közölte, de elakadta a szava, mikor a különös zaj ütötte meg Leo fülét. Nem igazán foglalkozott vele eleinte, ám az még neki is feltűnt, hogy sokan mozgolódni kezdenek, így pedig szép lassan veszélybe került a kis terve. Neki ugyanis az összeverődött tömeg jött a lehető legjobban.


Dobjatok mindhárman Észlelésre. – mondta Merel, mire megint magamhoz vettem a kockát. Egy kicsit megráztam a kezemben, hogy aztán egy elegáns csuklómozdulattal az asztalra vessem. Talán megint tizenkettőt dobtam, de mivel a kocka egészen közel vándorolt Merel elé, nem vettem ki pontosan.

Naplózva


Sage Bolton
Eltávozott karakter
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 03. 25. - 10:52:27 »
+2

TO; AZ ASZTALTÁRSASÁG

2001. március


"Kinyitottam szemem,
s a sas hátán ültem,
tudom, varázslat volt,
hogy ide kerültem."

Az, ahogy Merel elmagyarázta Davisnek a dolgokat, kicsit bennem is visszahozta a régi időket. Az akadémia alatt játszottam tehát utoljára ilyesmit és akkor sem voltam éppenséggel józan, szóval kapóra is jött. Közben kortyoltam egy nagyot a vajsörből, ami ott várakozott előttem még mindig. Szívesen ittam volna én is egy lángnyelvet vagy sört, mint az asztaltársaságom két felnőtt tagja, de jobb volt ez így. Most egyszerre vagyok roxforti professzor és Sage Bolton.
Folytatódott a történetünk hát. Megpróbáltam Edronba rázódni, miközben hallgattam a mesét és persze nem volt olyan nehéz. Kicsit én is benne voltam ebben a helyzetben, ahogy fűztem az elérhetetlen nőket. Legalábbis tavaly nyáron nagyon úgy tűnt. Először ott volt Tania, aki faképnél hagyott, aztán Theo. Furcsa, milyen sokszor szívtam meg, pedig azelőtt nem sok gond volt a hódításban. Gondolom Eliza is majd jól tökön szúrja Edront és akkor nem lesz kellemes… na de, félre a negatív gondolatokkal, én jöttem a mesélésben.

– Edron mosollyal nyugtázta a lány válaszát s amint eltette a balzsamot, óvatosan megint megpaskolta a vállát. Érdes tenyere végig simított a hátán, ám még mielőtt illetlen területre tévedt volna, hatalmas puffanást hallott és azt a sor „Mivan? Mivan? Mivan?”-t. A tenyere egy pillanatra eltávolodott az ismeretlen nő testétől, hogy megnézze magának a dühösen feléjük leső legényre. Nem tűnt elég sérültnek ahhoz, hogy máris rátukmáljon egy jó adag gyógyfőzetet, pedig az is volt éppenséggel nála, nem is kevés!
– Mindenrendben, fiam? – kérdezte morgós öregember hangján, de a tekintete óvatosan a csuklyás alak felé vándorolt. Hirtelen felötlött benne, hogy vajon miért viseli zárt térben a ruhadarabot, hiszen még mindig szokás, hogy aki belép valahova, legalább leemeli a kalapját vagy megszabadul a csuklyájától. Ez amolyan általános etikett volt erre felé.
Már-már azon volt, hogy odalép hozzá és lerángatja róla a csuklyát, ugyanis úgy gondolta, éppen a kisebb közjáték miatt vonult félre onnan a törp, aki korábban felé tartott, hogy feltehetően megnézze magának a portékát.
– Te meg ki a franc vagy? – kérdezte a kétes alaktól és ezúttal még inkább felé fordult. Tenyere közben megint Elizához ért, de továbbra sem illetlen helyen, éppen csak valahol a karja környékén.


– Dobjatok mindhárman Észlelésre – érkezett az instrukció Mereltől. Megvártam, míg a többik dobnak, aztán én is magamhoz vettem a kockát és elhajítottam. Nem olyan messzire, mint mondjuk Elliot, de azért kellő távolságban, hogy akár a mesélőnk is leolvashassa a számot. Ezután még egyet kortyoltam a vajsörből, amit még mindig furcsán édesnek éreztem. Nem az ilyen italokhoz voltam szokva egész egyszerűen.
– Nem kérsz egy italt? – érdeklődtem Mereltől, mert időközben magamhoz hívtam a kocsmárost, hogy még egy kör italt szerezzek magamnak. Nem mintha a vajsörtől becsípnék, de legalább van előttem valami, ami egy kicsit is emlékeztet az alkoholra. – Zavar valakit, ha rágyújtok? Olyan szaga van, mint Edron pipafüvének, szóval még passzolna is a hangulathoz. – Mondtam, mikor előszedtem a mentás cigarettát a zsebemből.
Naplózva


Merel Everfen
[Topiktulaj]
*****


A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 03. 27. - 16:15:28 »
+2

Leo megjegyzésére a nyúlánk legény közelebb lépett, a korábbi pult fölé görnyedéséhez kihúzta magát, és ahogy lenézett a csuklyásra, valamivel jobban szemléltette, milyen magas és vékony egyben. Bár termetesnek nem volt nevezhető, volt valami fenyegető az összképben.
Aztán Edron kérdésére csak biccentett egyet, és mégegy szúrós pillantást vetve Leora, ő is megindult a kijárat felé.
A három idegen is észrevehette a fogadó kicsi, nem egészen tiszta ablakán keresztül, odakint egy nagy szekér állt meg, négy lovas őr által közrefogva, ez kongathatott talán az érkezését jelezve, és ez vonzotta látszólag a falulakókat is.
A fogadóban látszólag csak a három idegen és a fogadós nem készülődött még távozni - feltehetőleg a szekér felé - meg talán még az a törp egy távolabbi asztalnál, aki tátott szájjal nyúlt el a székében hátradőlve, és láthatóan aludt. Az üres korsóját elnézve feltehetőleg alkohol által megsegítve.
A kocsmáros azóta megint a pulton könyökölt, bár észrevehetően ezúttal a jobb karja a pult takarásában maradt, egyelőre mozdulatlanul. Nem lett volna egészen pontatlan feszültként írni le a légkört.


Várakozón, sunyi mosollyal néztem egyik játékosomról a másikra, olyannal, ami azt sugallja, hogy én már tudok valamit, amit ők még nem. Igazából ennek két oka volt, egy, lehetőleg rásegíteni a baljós érzésre, hogy valami készülődik, kettő, mert miért ne. Mert ilyen vagyok, és szeretem húzni az embereket, de aki ismer már, annak ez nem kéne ismeretlen legyen. Mindenesetre most ők jönnek, és rajtuk is múlik, valójában készülődik-e itt valami, ami megindokolja a feszültséget.
-Egy vajsört elfogadok, köszönöm.- Bolton ajánlata szakítja meg a pillanatot, amivel élek is, ha már így felkínálja, a sok narrációban úgyis előbb-utóbb kiszáradna a szám. -Engem nem zavar.
Mégegyszer végignézek a játékosokon, és rendezgetem kicsit a "terepasztalt", hogy jobban tükrözze az aktuális helyzetet.
-A legény még a közelben van, de már indul kifele, lassan már csak ti maradtok meg a kocsmáros. Hacsak nem ti is kimentek inkább.
Naplózva


Joshua Davis
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2020. 03. 29. - 07:28:07 »
+1


Szerepjáték a négyzeten, avagy Eliza hercegnő bőrébe bújva


Érdeklődve hallgattam meg a fejleményeket, majd néhány korty lángnyelv elfogyasztása közben volt időm kigondolni a folytatást. Közben Sage rágyújtani készült.
– Zavar valakit, ha rágyújtok? Olyan szaga van, mint Edron pipafüvének, szóval még passzolna is a hangulathoz - érdeklődött a professzor, mire vigyorogva válaszoltam.
- Engem egyáltalán nem, sőt! Kérhetek egy szálat? Persze csak ha mást sem zavar – néztem körbe a társaságon, a reakciókra várva. Én is szerettem pipázni, de inkább csak otthon szoktam, mert elég macerás volna magammal vinni füvestül, mindenestül, ha megyek valahova.
Épp ezért erősen megörültem a lehetőségnek, hogy esetleg füstölhetek mégis, ráadásul nagy eséllyel nem szívtam még ilyen dohányt. Mugli származásúként nem volt számomra ismeretlen a cigaretta, hiszen nem egy mugli cimborám volt, akik előszeretettel dohányoztak. A varázsvilágban ritkán láttam cigarettát szívni embereket, úgyhogy ez most egy kellemes meglepetés volt a számomra. Miután a többi játékos és a mesélő folytatták a történetet, én is hozzáfogtam.

- Elizát kissé irritálta, hogy az öregember kétszer, sőt, háromszor is hozzáért, és egyre tovább meg lejjebb tartotta rajta a mancsát, ezért finoman, de egyértelműen arrébb húzódott. Közben a helyzet kezdett egyre forróbbá válni a nyúlánk legény és az ismeretlen csuklyás alak között, aki láthatóan elvetette a sulykot a vénembernél is ezzel a keresetlen akcióval.
– Te meg ki a franc vagy? – kérdezte az öreg a csuklyástól, mire Eliza megint arrébb lépett egyet, nem akart ugyanis belekeveredni egy komolyabb csetepatéba.
A kongatás és a szekér érkezése ilyen szempontból jól jött, hiszen ebben a felfordulásban senki nem figyelte, hogy fizet-e vagy sem, és volt ürügye szó nélkül lelépni a tesztoszteron-felhőből. Gyorsan kiment hát a törpök után a kocsma elé, és egy kevésbé feltűnő helyen állt meg, ahonnan érdeklődve figyelte azt a bizonyos szekeret.



Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2020. 03. 31. - 17:27:09 »
+1

Babázás felnőtteknek
- avagy szerepjáték a hobbittal, a félóriással és a füvessel -


Merel, Josh, Sage
2001. március 7.

outfit

Nos igen, lehet nekem kellett volna meghívnom Merelt egy italra, nem pedig a furcsa pasasnak, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy egy adag dohányt rángasson elő a zsebéből. Csak vállat rántottam, felőlem aztán a muglik gyárkéményeit is imitálhatták volna. Sosem érdekelt az ilyesmi. Talán azért, mert rendszerint vágni lehetett a füstöt a kocsmákban, ahol ücsörögtem már tizenöt éves koromtól kezdve. Az első éppen a Szárnyas Vadkan volt, ahová nem lett volna éppen szerencsés betennem a lábamat. Örültem, hogy Merel az unalmas Seprű mellett döntött. Nem lett volna túl kellemes, ha a Félszemű éppen játékközben próbálna megölni.
Engem egyáltalán nem, sőt! Kérhetek egy szálat? Persze csak ha mást sem zavar – közölte a kissé szőrös hercegnőnk, s ahogy körbenézett, én megint vállat vontam, hogy lássa, engem valóban nem zavar. Ez csak cigaretta. Gondolom Merelnek sem most fogja először csavarni az orrát a füst.
Még iszogattam a hűvös sört, ami ott volt előttem. Szinte éreztem, ahogy nyomot hagy a torkomon. Mostanában még rosszabbul bírom a hideg dolgokat, mint régen. A hangom másnapra egészen biztosan elment és nem egyszer vad köhögés is követte. Persze nem tartott tovább egy-két napig, de kellőképpen bosszantó volt, hogy ilyen rosszul vagyok. Csak attól, hogy ittam egy nagy pohár jó hideg vizet vagy éppen ezt a sört.
Nem baj, O’Mara… megszoktuk, hogy gyenge vagy, mint a harmat… A hang vihogott egy sort, én pedig már csak dacosságból is, de ráittam egy nagykorty hidegsört. Közben Merel is belekezdett a mesélésbe.

Leo végig pillantott a csuklyás alakon, szinte szemtelenül elvigyorodva magas, túlzottan is vékony legény láttán. Számára nem volt ellenfél, semmilyen téren, bár ezt egy nála robosztusabb emberrel kapcsolatban is így gondolta volna. Itt azonba csak egy klasszikus szerencsétlent látott, aki a két méterével próbált úgy tenni, mintha ő lenne a világ legijesztőbb embere. – Keserűen nyeltem, ahogy eszembe jutott Nat fenyegetően fölém tornyosuló teste. Na az pont ilyen volt, csak szélesebb kiadásban. – Nem hagyta hidegen persze Edron kérdése sem, azonnal az öregre kapta a tekintetét. De nem azért, mert a fickónak válaszolni akart, egyszerűen csak nyugtázta, hogy Eliza éppen kislisszol a helyiségből.
Nos ezt találd ki magad, öreg– közölte, majd egész egyszerűen felpattant, hogy szorosan a hercegnő nyomában kiinduljon. A legénnyel egyébként annyira nem törődött, hogy azt sem vette észre, hogy már jóval előtte eltűnt a környékéről. Ahogy felpattant meg is pillantotta az ablakon át a kocsi képét, amihez őrök tartoztak. Buli! Nagy elégedettséggel gondolta és egész egyszerűen kilépett az ajtón. Egyelőre azonban minden erejét igyekezett bevetni, hogy a csuklya a fején maradjon. Az őrök társaságában még annyira sem lett volna kellemes a herceg arcával mutatkozni, mint úgy amúgy.


Befejeztem hát a mesélést, megnedvesítve a torkom a söröm aljával. Már éreztem, ahogy kellemesen bizseregnek az ujjaim az alkoholtól és az agyamra telepszik egy enyhe kis köd, ez éppen elég volt ahhoz, hogy legalább egy kicsit jobb kedvem legyen az elmúlt napok nem éppen kellemes eseményei után.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 18. - 17:02:25
Az oldal 0.178 másodperc alatt készült el 54 lekéréssel.