Warázslók & Westernek

-Ó... Akkor sok sikert a macskászathoz. Rakd el nyugodtan Veronikát is, van elég bizgentyűm- bökök a miniatűr karakterre, ahogy Mira elpakol. -És mi köszönjük, hogy jöttél.
Alapból a hoppanálást szintlépésnél lehetne felvenni a játékban, meg dobni kéne a sikerére, de a helyzet kedvéért most megadom, csak ne büntessek azért, hogy valami probléma közbejött.
Miután elbúcsúztunk Mirától, és visszarendeződtünk, fel is veszem megint a fonalat a játékkal.
-Hol tartottunk? Ray, gyorsan átvizsgálva magad észreveszed, hogy a legnagyobb bajod végül csak a seggreesés volt. Lup, nyolccal elég határeset, pont nem találsz el senkit.

Talán nem volt, vagy kellett volna legyen meglepő, lévén magányos bandita, a Vipera kihasználta az alkalmat, hogy a pálcája is visszakerült hozzá, fedezékben is volt, és még a sheriffék figyelmét is elvonták őróla. Az elkobzott fegyvereiért kár volt ugyan, hogy most hátra kellett hagynia, de azokból legalább könnyebb újat szerezni mégis, mint kínálkozó kiút lehetőségéből, pláne életből. Hamarosan csak a megüresedett helyére betoluló levegő pukkanásszerű hangja maradt az eddig a nő által betöltött térben.
Füttyszó harsant, és a nyílvessző újra lecsapott, a hátába kerülve a fegyveres fogdmegnek, aki nem szokott még hozzá, hogy felfelé kémleljen támadók után, eddig nem röpképes dolgokkal került összetűzésbe. Nos, mostmár nem is kellett megtanulnia ilyesmit.
Ezt követte szorosan Koran második lövése, ami nem talált el ugyan senkit, a sheriff kalapját billentette csak meg, de még mindig elég volt fedezőtűznek, csak rajtuk tartva a nyomást. Így Aprilnek volt egy pillanata cselekedni, és sietve behúzta magával a fa törzse mögé Lucille-t is, aki látszólag ismét tanácstalanul találta magát, csak eggyel kevésbé fegyvertelenül. De mostmár legalább volt helyük megint a fa takarásában, hogy nem négyen kellett volna meghúzódniuk ott. Lassú víz feljebb is mászott a fatörzsön, mind hogy az ágak között kiláthasson, mind hogy a talajszinten több helyet hagyjon a két hölgyeménynek.
-A másikra menj, kifogyott!- osztotta a parancsot a sheriff a megmaradt csatlósának, fejjel Kodan rejtekhelye felé bökve, az elorzott puska korábbi gazdája pedig kapkodva szedte ki az újabban lenyilazott társa kezéből a revolvert.
A sheriff láthatóan sokkal jobban értette a dolgát, mint a kutyafuttában verbuvált követői, a parancsot kiadva már célzott és lőtt is, és meg se várva, hogy az indián földet érjen, már kerülte is a fát. Három golyó, három célpont, és hiába volt fegyver a kisebbik boszorkánynál, úgyse nézte ki belőle, hogy használni is tudná.
Lassú Víz fájdalmasan felkiáltott, ahogy találat érte, visszaesett a két lány közé, és hanyatt terült. A vállát érte a lövés, nem volt túl szép, de ahogy fogcsikorgatva nyögött a fájdalomtól, halálos talán nem volt még önmagában, ha el tudták látni.

-Persze ott van a nyakatokban a sheriff, úgyhogy vele kell először szembenéznetek. De van esélyetek már ebben a körben győzni, ha ügyesek vagytok.- A fokozódó nyomás ellenében persze, de kell ösztönzőnek a veszélyérzet, ha nem tudnak bármeddig kuksolni a fedezékük mögött, kénytelenebbek lesznek kreatív megoldásokkal előrukkolni. De előnyükre varázslók, szóval egész kiegyenlített a helyzet.

Western varázslat

- Sok sikert a macskához, szia!

Úgy tűnt, valaki elhopponált. Nem figyeltem, elvoltam a kezemmel és az immár használhatatlan puskával. Vérzett a kezem, de úgy láttam, nem túl mély. Mondjuk nem ártana bekötni valamivel. Mivel úgyis mindegy volt már ennek az ingnek, letéptem az ujjából és azt próbáltam a sebre kötözni, hátha nem fertőződik el. Ki tudja, mikor fogok tudni rendesen foglalkozni vele?
- A másikra menj, kifogyott!
Közben körülöttem zajlottak az események és már két halott is volt. Úgy tűnik, a játék nem babra megy. A seriff és még egy embere volt talpon, és valahogy sejtettem, hogy a "másik" alatt rám céloznak. Kilestem a szikla mögül, persze felém jött az ember. Ahogy kilestem, dörrent is a fegyver, de szerencsére nem én voltam a célpont. Nem a fogdmeg, hanem a seriff lőtt és eltalálta az indiánt.
- Nem lehetne ezt megbeszélni? Meghívok mindenkit egy sörre, mit szóltok?
Persze tudtam, hogy nem fog belemenni senki sem, de legalább a jó kedvem megmaradt. Oldalra lestem, láttam, hogy a többiek eléggé bajban vannak, bár van náluk egy egyver. De az indián volt eddig az egyetlen, aki tett is valami hasznosat, segítenem kellene nekik.
Úgy láttam, hogy az engem célba vevő szemly még elég távol van, úgyhogy volt egy kis időm, hogy ne vele foglalkozzak. Ha elég jól mozogtam, akkor pedig arra is képes voltam, hogy úgy lássam a serifet, hogy a fogdmeg engem ne lásson. Persze a varázslathoz fel kell majd fednem magam.

Dobok egyet a kockával, ami végül a 15-ös számon állapodik meg. Örültem, hogy végre valami magasabb számot kaptam és sikerül ezzel a varázslat.

- Tarantallegra! - kiáltom.
Hogy miért pont ezt a varázslatot választottam? Mert a lótolvajokon is előszeretettel használtam, már fiatalabb koromban is. Mondhatni a kedvenceim egyike volt. Mindig megnevettetett. Ahogy a seriff táncolni kezdett, reméltem, hogy a lányok közül valaki észbe kap és tesz valamit, ha már az indiánt kiiktatták.
Már csak egy ember volt, akivel kezdeni kellett valamit, ő pedig éppen a seriff felé fordult, és sodálkozva nézte őt, persze a fegyverét továbbra sem engedte le. Muszáj közelebb jönnie, ha akar tőlem valamit, én pedig jól lecsapom majd a puskával, vagy ha sokáig ácsorog, rá is küldök valami varázslatot.

Western bulizás


Roxfort; ruci

April majdnem, hogy bocsánatkérően pislogott a szőkére, majd mikor egy újabb lövés csattant - pont a füttyszó után -, berántotta magával a fa törzse mögé a rémülettől, és csak remélni merte, hogy nem rántotta meg a sérült kezét. Az indián közben látta, hogy felindul a fán, de most nem figyelt rá, most csak arra fektette a figyelmét, hogy előhalássza a pálcáját és óvatosan megcélozza a lány karját. Persze, szerencsésebb lett volna, ha van nála bájital... Fejben össze is rakta, miféle növényeket kevert volna össze, de aztán gyorsan elhessegette a gondolatokat, és inkább egy varázslat után keresgélt.

- Erre is dobnom kell? - kérdeztem eljátszadozva a cukorkás dobozommal. Majd, ha válaszként igent kaptam, akkor meglötyögtettem a kockákat, és a kijött számot elég nagynak ítéltem ahhoz, hogy szegény Lucille karja ne szakadjon le... Nem, mintha ez a veszély fent állt volna, gondolom, bár April ért ezekhez, nem én.

A lánynak sikerült valamelyest rendbehoznia a szőke boszorkány sérült kezét, még ha nem is volt makulátlan, reménykedett, hogy annyira már nem fájt neki, de közben azért zavartan leskelődött jobbra-balra, figyelve az eseményeket. Sok minden történt... És őszintén, fogalma sem volt, hogyan fognak ebből a helyzetből kibotorkálni. Ismét azt kívánta, bárcsak több kreativitást örökölt volna az édesanyjától, de aztán halkan sóhajtott. Itt most nem volt ideje a panaszkodásnak, ám ekkor újabb lövés gördült.
April ismét összerezzent, de a fájdalom csak nem hasított belé.. Ellenben Lassú Víz kiáltásától végigszaladt a hideg a hátán. És a következő pillanatban a férfi teste már puffant is mellettük, hogy egy kicsit megugrott, aztán felé is pördült, hogy felmérje az indián állapotát. A vállán húzódott a sérülés, és talán még a golyó is benne lehetett a férfiben... Így ettől idegesen beleharapott az alsó ajkába.
- Várj! Ne mozdulj... - Most mit csináljon? Idegesen térdelt le az indián mellé, miközben a háta mögül meg egy átok csattant.
- Tarantallegra! - A táncoló férfi felé lesett, aztán a mögötte döbbenten ácsorgó másikra. És rászorított a pálcájára... Talán itt volt az esélyük? Nem is gondolkozott, csak a fickóra szegezte a pálcáját, és kutatott az agyában egy átok után, hogy aztán visszaforduljon az Indián felé, akinek a vére közben elérte April ruháját.

- Hmmm... Négyes. Szóval az átok nem talál be, asszem - jelentettem a dobásom eredményét, felpillantva a többiekre. - De így itt az ideje Lucille-nak villogtatni.

Szurkolva figyelem Rayla dobását, minden reményem abba van, hogy April lefegyverzi vagy elkábítja a sheriffet, vagy valami, mer nem tudom, én mit kezdhetnék.
-Ójaj...
Hát... fogalmam sincs, Lucille mivel villogtathatna. Kicsit bűntudatom van a karakterem felé - ez normális dolog? - hogy megcsináltam a tökéletes katasztrófának. Jó sok pont mágikus képességekre, és mellé, hogy nincs pálcája, meg nemkevés túlélési ösztön is. Bevallom, felettébb kreatívan a személyisége nem sokba tér el tőlem, ami ezekhez a képességekhez, meg ebbe a szituációba nem használ sokat.
Kicsit mondjuk pont ez volt a célja, hogy bevállaltam ezt a játék dolgot, próbáltatni, milyen pánikdöntések jutnak eszembe ilyen biztonságosított szorult helyzetbe. Hát, pont pánikoltak leginkább. Amég nem szerzek valahol pálcát, varázsolni nem tudok, és nem hiszem, hogy Lucille képes lenne lelőni valakit csak úgy, még ha az élete is múlik rajta...
Mit szoktak ilyenkor a hősies cowbolyok a westernekbe?
-Gondolom, nehéz lenne kilőni a sheriff kezéböl a pisztolyt?- pislogok Merelre, reménykedve, hogy legalább az esélyt megadja. Gondolom nem lesz olyan tiszta, hogy csak kirepül a sértetlen kezéből a revolver, esetleg jajgatva megrázza, mint ha csak az ajtót csukta volna rá, biztos csúnyább lenne a valóságba. Bár úgyis legvalószínűbb, hogy csak nem találok el semmit, aztán amint a sheriff végzett a meglepődéssel, hogy táncol a lába, végiglő minket.
Végül dobok, meginn szurkolva, és... szegény Lucille.
-Ha egyest dobtam, az nagyon rossz, igaz?

Lucille hálás volt a segítségért, még mindig fájt ugyan a karja, de a vérzés a gyógyítóbűbáj hatására elállt legalább, és fedezékben voltak. Valamennyire. Valameddig. Ugyanis a sherrif lelőtte a fáról az indián segítőjüket, és már meg is kerülte a fát, csak a pillanatnyi táncrohama akadályozta a piszkos munka befejezésében.
A lány nem tudta, mit tehet, nem tudta, mire számít egyáltalán, csodára, ami továbbra se jött, és egyértelműen nem ő érdemelte. Hiába volt nála pisztoly, el nem tudta képzelni, hogy azt élő ember ellen fordítsa.
Legfeljebb fedezésnek használhatta volna, ha csak úgy nagyjából röpködnek valaki felé a golyók, addig se siet előbukkanni a biztonságos helyéről, időt nyerni lehet vele. De itt és most az se működne, a sheriff már így is az életükre tör, csak mégtöbb indokot adna ugyanerre, ha még fegyvert is emel rá. Talán, esetleg, ha a kezét vagy lábát találja el a törvény emberének, az még vissza tud sántítani a családjához, ami biztos neki is van, miután megszöktek innen.
De valamit csinálnia kellett, most, vagy mindannyiuknak vége volt. Imádkozott, hogy ne találjon el semmi végzeteset, és meghúzta a ravaszt. A pisztoly kifordult a kezében, a visszarúgás ereje fájdalmasan futott végig a karján, és belenyilallt a sebbe, ahogy odáig ért, ő pedig csak meredt előre.
-Ne...
Elejtette a pisztolyt, pár pillanatig csak bámulni tudott, aztán előrebukdácsolt a sheriffig.
Lucille kétségbeesetten figyelte a férfi utolsó pillanatait, és némán imádkozott. Saját magáért már nem volt minek. Keveset tett jóvá a mai ballépéseiből, és most még rájuk is halmozott mégnagyobbakat. Neki már mindegy volt, rá már a pokol várt, valamikor az ismeretlen jövőben.
A sheriff lelkéért imádkozott. Igaz, a csatlósaival együtt a kivégzésükre készült, és valóban, a két másik boszorkány és a varázsló talán csak a véletlennek köszönhetően keveredtek bele - ez sem volt így igaz, őket is Lucille keverte az eseményekbe - de legvégül igaza volt. Mindenkinek mindvégig igaza volt, Lucille volt valami ördögtőlvaló, csak a bajnak forrása, veszély bárkire körülötte. A legkevesebb, amit megtehetett, amit tartozott megtenni, hogy az áldozatai számára megbocsájtást kérjen.
A világot már maga körül fel se fogta, lecsukta a férfi szemeit, és remegő kezébe vette az ezüst jelvényt, a csillag kellős közepén egy golyónyi lyukkal.

-Minden olyanra dobsz, ami tudhat rosszul vagy nemsikerülni reálisan, igen, ebbe a varázslatok beletartoznak- magyarázom a szabályt, illetve hogy nekem az hogy jött le és tűnik értelmesnek. -Arra, hogy sétálsz például, csak akkor kell, ha valami nehezíti, mondjuk egy sérülés, vagy berúgtál.
Luci a kérdésével rátapint a lényegre, úgyhogy csak bólintok, és fejben kitalálok neki egy magas célszámot, mert tényleg mesterlövészet azért valakinek a kezéből lőni ki a fegyvert, de valóban sikerülhet elég szerencsével is.
Vagy nem.
-Hááát, ez az az eset, amikor valami abszolút ellenkezőleg sikerül, mint akartad, és a mesélő gonosz lehet.- Ahogy a reakcióját elnézem, ez lehet kissé túl ijesztőre sikerült. -Nagyonis eltalálod a sheriffet, de nem úgy, mint akartad. Egyenesen a csillagjelvényén keresztül.
Megesik rajta a szivem annyira, hogy a sebzést nem dobatom ki vele, mintha nem lenne vevő a drasztikus eredményeire sem annak, ha sokkal nagyobbra sikerülne, mint amennyi életpontja van a sheriffnek, sem arra, ha kevesebb, és haldoklik egy ideig. A megbeszéltek alapján így is nagy kihívás lesz a karakterének ezt feldolgozni.

-Füvek...- erőltette ki Lassú Víz a fogai közt, próbálva mutatni az övén lógó bőrerszényre, ahogy April visszatért hozzá, hogy jobban megvizsgálja, és remélhetőleg el is lássa a sérülést. A jelek szerint a golyó az indián vállízületét találta telibe, az artériát szerencsésen elkerülve, de több ott találkozó csontot is eltörve, ahogy közéjük ágyazódott, és valóban, még így se volt figyelmen kívül hagyható a vérzés sem.
A fiatal indián a Yakák teljesen varázsló törzsének volt a tagja, Aprilt is ezúton ismerte. Eredetileg a törzs sámánja kereskedett April anyjával, gyógyfüveket és egyéb hozzávalókat adva el a bájitalkészítőnek, akár pénzért, akár kész bájitalokért, vagy néha egy-két egyéb dologért, amit a törzs nehezen tudott volna beszerezni. Aztán az utóbbi években a sámán fia, Lassú Víz kezdte hozni a gyógyfüveket, ahogy ő tettrekész legénnyé érett, az apja pedig öregebb lett, mint hogy szívesen kockáztassa a nem egészen rövid utat az indiánokkal nem gyakran barátságos város közelébe. Minden bizonnyal ezen a napon is ezért érkezett az ifjú indián, cak a korábban lezajlott bonyodalmak miatt a mentőakció mellett döntött inkább, így a gyógyfüvek is mind itt voltak még nála.
Az utolsó talpon maradt boszorkányüldöző a jelek szerint nem figyelt fel a fánál történtekre, esetleg megbízott abban, hogy a hallott lövésekért mind a sheriff volt felelős, ő kitartóan közeledett a sziklarög felé, ami mögött Kodan húzódott meg, és talán fölényeskedésből, vagy épp a varázslón tartani a nyomást, egyet-kettőt a sziklába is belelőtt, hogy a lepattanó ólom és egy kevés kőtörmelék jellegzetes hangon visítson el a távolba. Lassan már csak néhány lépésnyire lehetett, Kodannak hamarosan cselekednie kellett valamit.

-Lupicsek, rajtad a világ szeme- vigyorgok a lányra, várva a fejleményeket.

Western varázslat

Vettem még egy cukorkát, majd a táblára figyeltem és a fejleményeken gondolkodtam. Elég izgalmasra sikerült ez a játék.

A többieknek sikeresen segítettem, de én továbbra is veszélyben vagyok. Erre leginkább csak akkor figyeltem fel, mikor a lövések eltalálták a sziklát, ami mögött rejtőzködtem. Hogy mik az esélyeim? A kezemet eltalálták, vérzik. A fegyver kifogyott. Az indián földön, a lányok meg vele. Úgy tűnik ezt egyedül kell elintéznem. Verekedni nem verekedhetek vele, ha varázslatot használok, akkor pedig gyorsabbnak kell lennem, mintő, különben eltalálhat. Talán ha kiugrom és utánna... Még jó, hogy a bálákon annyit ugráltam gyerekként, ebben már van gyakorlatom.

 Dobok egyet, hogy az ugrás hogy sikerül, végül 13 lesz.
-Azt hiszem így jó lesz, ugye? És akkor már a varázslatra is dobok, hogy eltalálja.
Az újabb dobás 14 lesz.

Ránézek a kezemre, majd próbálom kihallani, hogy hol járhat az utolsó ember. Mikor már elég közel érzem, vagy úgy hallom, hogy éppen újratölt, nagy levegőt veszek és kiugrom a szikla mögül, bukfencelek egyet, hogy biztos ne tudjon eltalálni. Ahogy végeztem a mutatvánnyal egy nagy vigyorral az arcomon elkiálltom magam.
- Stupor!
Ahogy elterül a földön, gyorsan elveszem tőle a fegyverét és kiürítem a tárat, ha volt benne valami. Megcsóváltam a fejem és a rend éber őre felé fordultam.
- Túl erőszakos vagy, nem való neked ilyen fegyver.
Miután meggyőződtem, hogy ha fel is ébred, nem tud megtámadni, a többiekhez mentem. Nem akartam megölni, épp elég, ha a varázslás miatt üldöznek. Majd töröljük a memóriáját, vagy valami.
- Ti hogy vagytok? - fordultam a többiek felé. - Bakker, úgy nézel ki, mintha egy kutya összerágott, majd kiköpött volna.

Western bulizás


Roxfort; ruci

Bólogatva néztem vissza a kockáim felé, számban forgatva a cukorkát... Aha, aha... Nem is volt végeredményben annyira rossz ez a szerepjáték dolog, habár magam sem tudtam, mire számítottam. Mielőtt Merel megemlítette, nem is igazán tudtam ennek a dolognak a létezéséről... De sosem késő belevágni valami újba, hm? Mert kimozdulni a komfortzónánkból tök király dolog... bárcsak ezzel anyám is egyetértett volna.
De amúgy ő hogy is jön ide?
Inkább visszafordultam a többiek felé, és a térdemre könyökölve hallgattam a gyors lefolytatott megbeszélést, hogy aztán lassan visszaforduljunk a játékhoz. Na, gyerünk Április, vesd be magad meg a növénytudásod, ami sajnos nekem nem adatott meg...

April, a sikertelenül célzott átok után inkább visszapördült Lassú Víz felé, torkában dübörgő torokkal. Ha nem ismerte volna az ifjú indiánt, akkor sem hagyta volna ott elvérezni, még ha remegett is közben a keze. És még ha le is blokkolt hirtelen. Aztán rájött, hogy nála van a pálcája, de... igazából még így is tehetetlennek érezte magát a helyzetben. Ő a főzetekhez, kenőcsökhöz, füvekhez értett igazán,  ebben mozgott otthonosan és valamennyire biztosan. Így legalább hasznosan tudta felhasználni a varázserejét. De most mindez nem segített, nem...
- Füvek... - Apriil felkapta a fejét, először nem is igazán értette a szót, de aztán észrevette, ahogy a férfi a bőrtáskája felé matat, és hirtelen kapott ő is oda. Ó, hát persze! Hiszen mi másért is járt volna erre az indián, ha nem ezért?
- Mindjárt, mindjárt... - hebegte, aztán előrángatta a különféle növényeket a szütyőből. Halkan fel is lélegzett erre, hiszen végre olyan terepre érkezett, ami ismert. Ám ekkor feltűnt neki a dulakodás oldalt, és egy pillanatra odakapta a fejét... A velük együtt nemrég szintén faágról lógó férfi úgy tűnt, profin kezeli a helyzetet, de April azért megrettent még a jelenttől is.
Aztán a férfi hamarosan közelebb lépkedett.
- Ti hogy vagytok? Bakker, úgy nézel ki, mintha egy kutya összerágott, majd kiköpött volna.
April ajkába harapott és visszafordult Lassú Vízhez, aztán gyorsan a szájába nyomott egy kis gyökeret, amely legalább a fájdalmát enyhítette... Már csak azt kellett kitalálnia, hogy szedi ki az indián vállából a golyót.

- Hé, lehet, hülye kérdés... De van golyó kiszedő bűbáj, vagy valami ilyesmi? - pislogtam körbe segítségkérően a többiekre. Jó, na, Bűbájtan... - Mert gondolom azt nem bontják le a növények... Meg ilyesmik...
Amúgy komolyan, miért kreáltam olyan karaktert, akihez olyan tudás kéne, ami nekem abszolút nincs meg? Ááá, mindegy is, Rayla...

Szurkolva figyelem Lupa dobását. Ezaz, legalább egyvalakit nem megöltünk. Már csak azt a gyanúmat kéne elhessegetni, hogy az én egyes dobásom jelentett volna bárki másnak egyszerű "semmit nem találsz el, és még azt is elvéted"et. De nem illene gyanusítgatnom a játékvezetőnket, na.
-Amilyen furcsa varázslatok léteznek, biztos arra is kitaláltak már valamit- próbálok segíteni Rayla dilemmáján, de nekem sem jut eszembe semmi konkrét varázslat ilyen célra. -Eltüntetni el lehet tárgyakat, gondolom.

Lucille-t az elhangzott kérdés zökkentette ki az üres tekintetéből.
-Mi? Kit?
Szinte el is felejtette az elmúlt pillanatokban, hol is vn egyáltalán, de ahogy körülnézett, nagyjából mindenkiről elmondható lehetett a megállapítás. Megrázta a fejét, és gyorsan összeszedte magát, tud-e segíteni valakinek bármit. ez volt a legkevesebb, amit tehetett. A másik lány már foglalkozott az indián megmentőjükkel, és Lucille-nak amúgy se volt ötlete, mit tehetne még hozzá, inkább csak útban lenne, és az idősebbik boszorkány eddig gyakorlott gyógyítónak is bizonyult, biztosan jobban értett a dolgához.
-Uram, a keze,.. segíthetek?- fordult inkább a másik sorstársukhoz, látva a véres kézfejét, de nem volt biztos, az sérült volt-e, vagy valaki mástól került rá.
A sheriff övébe dugva volt egy tőr, ami rémlett is a lánynak korábbról, mintha azt is a vörös banditától kobozták volna el, a pálcájával és többi fegyverével együtt, ez itt maradhatott, amikor dehoppanált. Biztos ami biztos, Lucille most kivette a tőrt az övből, és hasított egy csíkot vele a szoknyája szegélyéből, hogy ha kell és engedi, leglább bekötözhesse vele a férfi kezét.
-Öhm... ismerhetem valahonnan, miszter..?- nézett tétován a férfira, most hogy volt ideje jobban megnézni, valóban mintha ismerősnek tűnt volna. Nem nagyon, de látásból. Igen, talán...
-Nem lovaik vannak, itt Tumbleweed közelébe valahol?
Ha jól rémlett vlami, legalábbis. Lucille maga valószínűleg csak futólag látta valamikor, esetleg a városban járva, vagy az úton szembejövet. Vagy tévedett, természetesen ez is lehetőség volt.

-Ha... gondolod- pislogok Lupára, kizökkenve a karakterből meg a játék világából a valósba. Ha már dobálnunk pillanatnyilag nem kell, gondoltam, kicsit építhetjük a történetet is. Ez ilyen történet-játék végülis, nem?

-Az működhet,- bólintok az eltüntetős ötletre, -vagy egyszerűen invitoval ki lehet szedni szerintem simán. Átváltoztatás vagy Bűbáj, amelyikre jobbak a pontjaid, azt érdemes. Egyébként a füvestáska egész nagy, és találsz benne olyan hozzávalókat is, amikből lehet sebgyógyító bájitalt készíteni, de némelyik magában is jó lehet valamennyire, például boszorkányfű.
De azt, hogy milyen bájitalokról beszélek pontosan, meg a pontos összetevőiket, meg ne kérdezze enki, mert ennyire már én se értek a bájitaltanhoz. Fejből biztos nem.
De erre jó a pontozás a karakterlapon, ha valamihez nagyon nincs fogalmad, át lehet hidalni jó pontozással, hogy "mindegy na, a karakterem ért hozzá, és 18 csak elég is a sikerre". Teljesebb persze a sztori, ha tudunk részleteket is hozzátenni, de senki nem jó mindenből, és jobb ez, mint ha csak kábé önmagunkat tudnánk kijátszani karakterként. Pont az a lényeg, hogy más bőrbe is bújhatunk így.

Lassú Víz megtornáztatta a szemeit, hogy megnézze, mit akar April a szájába adni, majd felismerve a gyökeret engedelmesen, alaposan össze is rágta és az ínye tövébe igazgatta, najd nagy sóhajjal vissza is ejtette a fejét a földre, ahogy a győgynövény hatni kezdett, és eltompította a vállában lüktető fájdalmat. April eközben átkutathatta alaposabban is a gyógynövényes táska tartalmát, hátha talál még valamit, ami hasznukra lehet, és elvégre eredetileg is pont nekik hozta az indián, bájitalhozzávalóknak a készítményeikhez.
-Ki kell még mentenünk anyádat- szólalt meg újra az indián, ahogy a gyökérnek volt ideje kifejteni a fájdalomcsillapító hatását, és ő is összeszedte az erejét. -El tudott menekülni biztonságba, de az üldözők még keresik. És ezt a csatazajt is meghallhatták, talán mindegyikőtöknek érdemes lehet elmenni erről a környékről.
És volt mégegy dolog, ami mindhárom túlélőben tudatosulhatott: a Yakák törzse ugyan nem tartott szoros kapcsolatot a tengeren túlról érkezettek varázslóközösségével - nem vették még fel a varázspálcák használatának szokását, az Ilvermornyba se jellemzően mentek el tanulni, a maguk hagyományos közösségeit részesítették előnyben inkább - így Lassú Víznek sem jutott eszébe ez a rész, de minden bizonnyal a Varázslókongresszus figyelmét is felkelthették ezek a mai események, és hiába csak az áldozata volt ennek a négy - azóta csak három még itt tartózkodó - akasztásra ítélt, a Rappaport-törvény szigorú betarttatása miatt ők se számjthattak nagyon sok jóra, ha az aurorok is megjelennek. És ez minden bizonnyal csak idő kérdése volt már, mert egy ekkora boszorkányüldözés már kevéssé fért össze a Varázstitok épségével.
Tehát még koránt sem volt vége a napjuknak.

Western varázslat

Láttam, ahogy az indián szájába betuszkolják a gyökereket, amire kissé meglepődve néztem. Nem gondoltam, hogy akkármelyiküknél lenne varázsnövény.
- Hát látom éhes vagy. De ha vársz egy kicsit biztos találunk finomabbat is a gyökereknél.
- Uram, a keze,.. segíthetek?
- Nem utasíthatok vissza egy hölgyet, nem igaz? - mosolyogtam rá vidáman.
Örülök, hogy megúsztuk, de tudtam, hogy ennek még nincs vége, mondhatni, éreztem, hogy még vár ránk valami. De kit érdekel? Ezt is megoldottuk, pedig már kötél volt a nyakunkon. Remélem van még néhány leleményes indián a közelben.
Öhm... ismerhetem valahonnan, miszter..?
- Kodan vagyok. Örvendek a találkozásnak, bár azt hiszem ennél jobb helyen és helyzetben is megejthettük volna.
- Nem lovaik vannak, itt Tumbleweed közelébe valahol?
- Igen, van egy lovas birtokunk, egyszer szívesen körbevezetem. - kacsintottam rá.
Körbenéztem, hogy van-e a közelben valaki, akad e még támadó, esetleg a serif segédei, vagy felkelt-e már, vagy örökre lustálkodni akar. Innentől vagy szétválunk és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, vagy együtt maradunk, mert még ránk támadhatnak. Sosem unalmas az élet, biztos lesz még valami.
-Ki kell még mentenünk anyádat. El tudott menekülni biztonságba, de az üldözők még keresik. És ezt a csatazajt is meghallhatták, talán mindegyikőtöknek érdemes lehet elmenni erről a környékről.
- Szerintetek mit tudnánk kezdeni egy csapat boszorkányvadásszal? Ezek páran voltak, mégis elkaptak.