Death Note

[ღD e a t h - N o t e ღ]

ღD e a t h - N o t e ღ

Ave

(2001. május)

Pánikolunk vagy nem pánikolunk?

[Sophie]

Sophie

2001. május 17.

▲ a  l i s t a ▲

Magam elé húztam a kávéval teletöltött bögrét és asztalon át, és egy pillanatig csak hagytam, hogy hatalmába kerítsen az illata. Sosem voltam hatalmas fan, de igazából Elliotékhoz költözve egészen megszerettem. Rájuk emlékeztetett most is a finom aroma, ahogy az orromig szállingózott a gőz.
Közben felpillantottam a plafon felé, hátha felbukkan egy ismerős bagoly Elliot levelével, de ez aztán megint nem történt meg. És ez kezdett azért kicsit aggasztani. Persze, nekem is volt, hogy több ideig nem válaszoltam neki... de érte azért egy kicsit jobban aggódtam, hogy jól van-e.
Úgy értem, biztosan jól van. Hisz ott van mellette Nat is... bár őszintén szólva, ez már nem olyan dolog volt, ami különösképpen meg tudott volna nyugtatni. Egy ideje már nem.
Talán megint csak kiruccantak valamerre. Remélem azért, nyáron engem is visznek magukkal ilyen-olyan puccos helyekre.
Így csak belekortyoltam a kávéba, és hallgattam egy pillanatig a reggeli pezsgést a hátam mögött és körülöttem. Már csak egy másfél hónap volt nyárig - ez az az időszak, ami olyan hamar elrepül, hogy észre sem vesszük. Talán rásegített, hogy a tavasz beköszöntével együtt a Nagyterem is kivirult egy kissé. Nem mintha nem lett volna meg télen is az a különleges hangulata, de jól jött a változatosság.
Miközben letéptem egy kis darabot az előttem heverő vaníliás croissantból, amelyet mai reggeliként szemeltem ki, tekintetem megakadt az asztal közepére, két tányér közé hullt újságon. Egy pillanatig szemléltem viszont csupán, mielőtt elfordítottam volna tekintetem. Mágus szennylapok, amikben Vitrol elhiszi magáról, hogy ő a valaki. Nem nagy ügy. Így csak reggeliztem tovább, de valamiért pillantásom folyton visszavándorolt az újságra, mintha valami vonzotta volna a tekintetemet. Pedig ez csak az az idegesítő Vitrolszar volt, ami nagyrészt a Forest házaspár kalandjain csámcsogott, mert szerencsétlen nőnek nem volt más egyéb témája. Ja, de - esetleg az, hogy mennyire borzalmas hely is a Roxfort.
Az ujjaim közt tartva a bögrét aztán csak elidőztem, kissé összeszűkített szemekkel a lapon. Fejjel lefelé volt nekem, de azért kiszúrtam a cím méreteiből, hogy valami komoly dologról lehet szó. Hát jó! Talán ezúttal nem Elliotékat taglalja, vagy ha mégis, legalább lesz miről írnom a következő levelemben.
Letettem a kávét és magamhoz húztam az újságot. Reggeli Próféta, milyen meglepő... Talán ez egy egészen picikével kevésbé értékelhetetlen, mint mondjuk a Szombati Boszorkány. Rejtélyes lista... csak nem találtál egy mugli bevásárlócetlit, Rita?
Újabb falatot téptem a croissantból és azon nyammogtam, amíg végigszaladt tekintetem a szövegen, ám aztán szemem megakadt egy jelképen. És itt majdnem félrenyeltem a falatot.
Ezt láttam már... aaa... Halloweeni vacsorán? Igen. Megborzongtam az emlékre, Nora sápadt, élettelen...
Gyorsan lejjebb vezettem a tekintetem, de a görcs nem szabadult fel a gyomromból, amikor megpillantottam Sophie nevét, majd pont alatta az Elliotét. És erre lefagytam. Egy pillanatig arra sem voltam képes, hogy lejjebb vezessem a tekintetem, mert csak a két nevet bámultam. Mi a franc? Nem, ez nem lehet... Hiszen...
Lassan pillantottam lejjebb, hogy megpillantottam Mira nevét is, majd az Esméét, és az enyémet. Erre pedig már tényleg kivert a víz, hogy képtelen voltam tovább olvasni. Csak olyan szorosan szorongattam a lapot hogy már zsibbadt az ujjam.
Mi a fene történik?
Kezdődött azzal a tavaly nyári Három Seprűs szarral, a Halloween, Imbolc bál, most meg... képtelenség volt, hogy ezek ne függjenek össze. És ez nagyon frusztrált.
Kissé émelyegve, de kikászálódtam a helyemről - már képtelen voltam a reggelimhez nyúlni, inkább otthagytam a Mardekár asztalát, és a sárgák örökké vibráló csapata felé vettem az irányt, hogy megkeressem Sophie vörös hajzuhatagát. Mikor végre odavergődtem hozzá, egyszerűen csak befurakodtam közé és a ellette ülő közé, akárki is volt az.
- Sophie... láttad ezt? - Odadugtam elé a címlapot, és a lista felé mutattam, hogy nem a szöveg a lényeg. - Ez ugyanaz a jelkép mint Haloweenkor... És a nevünk...
Elharaptam inkább a mondatot. Vajon jelenthet bármit a sorrend is? Sophie neve van az első helyen, Ellioté a másodikon...
- Mi a fene folyik itt? - kérdeztem halkabban, elfojtott hangon.

[ღ Pánikolunk vagy nem pánikolunk? ღ]

ღ Pánikolunk vagy nem pánikolunk? ღ

Ave

(2001. május 17.)

Ahogy levágódok két háztársam közzé, kissé borús hangulatban, nem igazán van kedvem belemerülni abba a szemorgiába ami elém tárul a Nagyterem asztalán. Pedig mindenféle finomság sziporkázik előttem, és komolyan még a hasam is arra kérlel, hogy naaa, egyéél. De valahogy nem sok kedvem van. Meg amúgy is aggaszt anya levele, aggaszt az egész semmilyen ide-oda csapódó tanácstalanságom, meg még persze Mirával is szétmentem. Azt hiszem határozottan most dönt le a lábamról elemi erővel a serdülőkor minden nyűgje, pedig már tizenhat éves vagyok.
Halkan sóhajtok, de amint a háztársaim viccelődni kezdenek a közelemben, nem tudok nem felvidulni. Mert a vidámság is jó dolog. Persze a szomorúságot is meg kell élni, mert elfojtani nem is nagyon tudom szerintem az érzelmeimet... De aztán csak megakad a tekintetem megint azon a vaníliás, fehércsokival leöntött gőzölgően finom croassanon, és Mennyei Manna, ezt meg kell ennem.
Lelkesen meg is ragadom, és szinte élvezem, ahogy beleharapok a friss péksütiben, hogy a benne lévő vaníliapudinggal együtt olvadásnak indul a lelkem. Hát na. Azért ilyen finom kaját nehezen lehet találni. Ez aztán tényleg hiányozni fog, ha jövőre elballagok. Ó, te jó ég. Vajon vissza lehet jönni a suliba, hogy beüljek a konyhába? Szerintem nem zavarná a manókat.
Ahogy szövögetem az egyetemista énem Konyhás terveit, hirtelen felbukkan az orrom előtt az ismerős szőke hajkorona, és a hajhoz tartozó Ave hang.
- ÚÚúúúú, phia Ahve. Dejóv hov látlahk - köszönök neki lelkesen, bár lehet előbb le kéne nyelnem amit eszek, nem? Viszont, ahogy meglátom az aggodalmas arcát, még nyelni is elfelejtek. Meg beszélni is. De ő beszél helyettem is.
- Sophie... láttad ezt? - összeráncolt szemöldökkel elveszem az újságot, és nagy nehezen lenyelem a kaját.
- Megint Elliot és Na... - kezdem a kérdést, de a szemem szinte azonnal megakad azon a szimbólumon, amit Nora teste mellett láttam azon a hülye vacsorán, és én azt hiszem menten rosszul leszek. Szinte fel se fogom a cikket, Rita amúgy is rosszabbul fogalmaz még nálam is - és ez teljesítmény -.
- Ez ugyanaz a jelkép mint Haloweenkor... És a nevünk... - hallom Ave hangját a távolból, de egyszerűen nem jönnek a szavak a nyelvemre, mert ott van a listán egy csomó név. A barátaim neve. Elliot, Mira, Esmé, Ave, Lup... És egy csomó név még, és egyszerűen elönt végigszalad rajtam a pánik, mert nem is igazából az a legfélelmetesebb, hogy az én nevem is rajta van, hanem hogy a szeretteim neve.
- Ez... ez félelmetes - motyogom és rémülten nézek Ave felé. - Remélem ti nem... ti nem... - kezdek bele, de egyszerűen képtelen vagyok befejezni a mondatot. Nem akarom, hogy meghaljatok.
Úgy érzem magam, mint egy partra vetett levegőért kapkodó hal.
- Mi a fene folyik itt? - kérdezi halkan mire igyekszem összeszedni magam.
Remélem nem vér...
- Valami nagyon rossz lehet... - feleslegesnek éreztem az mondani, hogy ez valami vicc. Valami kamu. Valami hülye lista. De nem. Ez nagyon is valósnak tűnt. - Egészen biztos köze van az Elvarázsolt Kastélyhoz... Az Illuzionistához... - suttogom visszafojtott hangon. Ott van a vágás a csuklónkon. - De nem tudom, Ave, mi történik - makogom összevissza, de egyszerűen képtelen vagyok most bármi normálisat kinyögni. És nagyon félek, hogy őket is elveszíthetem, pont úgy, ahogy Balthasart is elveszítettem.

[Sophie]

Sophie

2001. május 17.

▲ a  l i s t a ▲

Mindenki alábecsüli a Hugrásokat. Persze, nem azt mondom, valami alapja határozottan van annak, hogy kit hova oszt a süveg. Az alapvető, elsődleges tulajdonságok, amelyek a felszínen vannak - talán ezt veszi figyelembe. De mélyebbre ásva az emberek sokkal összetettebbek, mélyebbre ásva minden sokkal összetettebb.
Befurakodtam magam Sophie meg valami másik csaj közé, mire az olyan éles tekinteteket lőtt felém, hogy még szemem sarkából is észrevettem, és felé pillantottam.
- Basszus, csak mert Mardekáros vagy, meg prefektus, ne hidd azt, hogy csak úgy lökdöshetsz! - pöfögte felém, és mérgesen odébb lökte az újság felé lógó részét. Felhúztam a szemöldökömet.
- Inkább csak reggelizz, Merlinre... - Válaszoltam, és inkább el is fordultam, mielőtt rámborítja a müzlijét, mert most kisebb gondom is nagyobb volt egy pattogó kis alsóbbévesnél, türelmem meg pláne nem volt hozzá. Sokkal jobban frusztrált ez a rohadt újságcikk.
- ÚÚúúúú, phia Ahve. Dejóv hov látlahk.
Köszönés helyett csak Sophie orra alá dugtam a lapot, hogy ő is láthassa és elolvashassa. Közben meg újra csak bámulni kezdtem az ismerős neveket. Olyan hihetetlen volt, nehezen akartam csak elhinni, befogadni az információt. De csak nem vonhattam összefüggést aközött, hogy rajta volt Sophie és Elliot neve is az enyém mellett, hiszen... hiszen mi van a többi, ismeretlen emberrel, akinek itt van a neve?
Őrület. Rohadt őrület az egész.
- Ez... ez félelmetes - pillantott rám rémülten Sophie. - Remélem ti nem... ti nem...
Elhúztam a számat. A fenébe, talán nem kellett volna még elmondanom? Nem akartam, hogy kiakadjon... De Merlinre, dehogynem el kellett volna mondanom, a nevünk rajta van valami rohadt halállistán, vagy legyen ez akármi! Megérintettem inkább Sophie karját.
- Hé, próbálj nyugodt maradni, oké? Minden rendben. Talán csak... - Vitrol újabb idióta agymenése? Ugyan már, ennek semmi esélyét nem láttam.
- Valami nagyon rossz lehet... Egészen biztos köze van az Elvarázsolt Kastélyhoz... Az Illuzionistához... - suttogta. Lepillantottam a csuklómra. - De nem tudom, Ave, mi történik.
Kitapintottam zöld-ezüst színezetű pulóverem ujja alatt a vágás kis hegét. Sophie, Elliot, én... Mindannyian ott voltunk. És a többiek? Ki tudja... De aztán bólintottam, mert igen, ez egészen ésszerűnek tűnt így. És ezek után már nem is volt kérdés, hogy valami közeleg. Valami rohadt szar... Mert már a Három Seprűs incidens is elég szar volt ahhoz, hogy tudjuk, ez nem játék. És a Halloween? Hisz meghalt egy diák!
- Már bejutottak az iskolába is... - suttogtam vissza, a minta felé bökve ujjammal. - Halloweenkor, és még ki tudja, mikor, csak nem vettük észre! Merlinre... Oké, nyugi! - Megköszörültem a torkomat. Ismertem Sophie-t annyira, hogy tudjam, az egyetlen, amivel segíthetek, ha legalább megpróbálok én nyugodt maradni. Hátha ezzel megnyugtatom őt is, mert ha mindketten nekiállunk pánikolni, annak csak rossz vége lehet. - Oké, figyelj! Ne hagyd, hogy egész napon ezen idegeskedj. Én itt vagyok, bármi történik, oké? És úgyis mindig kell egy kis izgalom. - Rámosolyogtam, mégha nem is volt igazán őszinte mosoly. Aztán gyorsan megöleltem, hátha öntök ezzel bele egy kis lelket. - Most visszamenjek az asztalomhoz, vár még egy félig megevett croissant, meg egy újabb nap, amíg izgatottan leshetem, hogy Jasper Flynn rámnéz-e... Szóval jó legyél, oké? Órák között kereslek.
Elhúzódtam, aztán még egy bosszús pillantást vetve a másik oldalamon sértetten fészkelődő csajra, és felpattantam, az újsággal a kezemben. Inkább nem akartam itt hagyni neki, még ezt tanulmányozná órákon is. Kettéhajtottam a lapot, aztán megfordulva visszaindultam a Mardekár hangos asztala felé, kissé ingatag léptekkel.
A francba, a francba, a francba.

[ღ Pánikolunk vagy nem pánikolunk? ღ]

ღ Pánikolunk vagy nem pánikolunk? ღ

Ave

(2001. május 17.)

Nem is tudom mikor voltam ennyire megrémülve. Talán a bálon, azelőtt meg... Azelőtt meg az ostrom napján, amikor egyszerűen egy olyan helyzetbe csöppentem bele,amibe nem akartam, amit minden épeszű ember el akar kerülni. Mert a fenébe is az egy ostrom volt, mászkáltak ott a mindenféle sötét varázslók, a gyilkosok, és élvezték... Élvezték az egészet, és ez annyira rettenetesen félelmetes volt. Élvezték, hogy játszanak, hogy félünk. És élvezték az, hogy gyerekeket ölnek. Jó emberek ölnek.
A Hollóhátas lány is egészen biztosan nem volt gonosz. Vajon élvezték, hogy megölték őt? Hogy egyszerűen lesatírozták? A Hollóhátasok tornya körül még mindig itt vannak a virágok... És most a mi nevünk rajta van egy ilyenen... Egy ilyen listán, ami ki tudja miért, és mit jelent. Nem szeretnék megint egy olyan harcba csöppenni, ahol menekülök és elbújok magára hagyva a barátaimat.
Az egyre erősödő pánikomból Ave hangja ragad ki, és én megszeppenve felé pislogok.
- Hé, próbálj nyugodt maradni, oké? Minden rendben. Talán csak... - Talán csak egy tollvonás és végeznek a legjobb barátnőmmel. Sűrűn pislogok, hogy ne fakadjak sírva, és igyekszem tényleg megmaradni, erős lenni, legalább fele annyira olyan bátor lenni, mint amilyen Ave. Mert valljuk be én gyáva vagyok, ami borzasztóan zavar, és keresni sem tudom a kifogásokat hogy miért. A leblokkolok a félelemtől olyan bután hangzik. Így csak lassan bólintok egyet.
- Már bejutottak az iskolába is... Halloweenkor, és még ki tudja, mikor, csak nem vettük észre! Merlinre... Oké, nyugi!
- Lehet valaki a Minisztériumba is beépült, mert annyira rendezetlen az egész... - motyogom, de aztán igyekszem nyugi lenni. Tényleg tnagyon-nagy igyekszem, talán soha eddigi életemben nem igyekeztem még ennyire visszafogni azt, hogy kimenekülök a világból.
- Oké, figyelj! Ne hagyd, hogy egész napon ezen idegeskedj. Én itt vagyok, bármi történik, oké? És úgyis mindig kell egy kis izgalom.
- Jó, jó - pislogok nagyokat. - De az izgalom lehetne olyan izgalom, ahol nem esik baja senkinek sem - motyogom, de igyekszem magamra mosolyt varázsolni, miközben visszaölelgetem jó barátnőhöz méltóan.
- Most visszamenjek az asztalomhoz, vár még egy félig megevett croissant, meg egy újabb nap, amíg izgatottan leshetem, hogy Jasper Flynn rámnéz-e... Szóval jó legyél, oké? Órák között kereslek.
- Ave! - megragadom a vállát és egy kicsit oldottabb mosollyal pislogok rá - Szerezd meg Caspert! - bólogatok lelkesen. Igazából csak annyit tudok róla, hogy szőke és magas és Mardekáros, de ha ennyire mély benyomással van Averyre, akkor biztos nem lehet egy kriptaszökevény. Aztán amikor ellép az asztaltól, csak integetek, miközben az alsós háborgó háztársaimra nézek.
- Naa, nem lett is bántott titeket, nyugi lányok - motyogom majd folytatom a megkezdett péksütim nyammogását, de az ízek már annyira nem is ízlenek.
Tényleg erősebbé kéne válnom, hogy ilyenkor meg tudjam védeni a barátaimat...

ღ Köszönöm a játékot! ღ