Csörömpölős reggel

Csapdában

Hana
2001. május 19.

Lassan közeleg az év vége. A nagy hajtás, mikor még minden diák be akarja pótolni a lemaradását. Lassan nem is lesz szabadidőm órák között, annyit kezdtem el korrepetálni. Persze mellette ott vannak az igazgatóhelyettesi feladataim is, szóval tényleg nem egyszerű a feladat. De megbirkózok vele, még akkor is, ha belerokkanok. Oké, ez biztos nem fog bekövetkezni, de nagyon jól esik, hogy legalább a hétvégékre el tudunk szakadni Hanával az iskolától. Nem történt ez másként ezen a hétvégén se.
Még pénteken az utolsó korrepetálás után, ami bőven a vacsorán túlra nyúlt, eljöttünk a lakásomra. A nagy hely miatt elég sokszor jövünk ide. Annyi feszültséggel teli idő után, végre a nyugalom szigetének érzem ezt a helyet, főleg akkor, amikor ő is itt van. Sóhajtok egyet, majd a teraszhoz megyek. A kanapé egyre kényelmetlenebb számomra, már nem bírom úgy, mint pár éve, mikor semmi nem számított, csak ne a földön kelljen aludnom. Azt viszont soha nem tenném meg, hogy szerelmem aludjon itt.
Kilépek a teraszra, ahol észreveszem a hét közben megkapott kiadványokat. Tegnap csak ledobtam őket oda, hét közben nem volt időm átfutni egyiket sem, ezért most inkább megteszem. Van is időm amíg szerelmem fel nem ébred, és valami nagyon komolynak kellett benne lennie, mert a diákok felmordultak, és nagyon izgatottak lettek, sugdolóztak egyik reggel. Órát is alig tudtam tartani nekik. Még Minerva is kilátásba helyezett egy tanári értekezletet.
Aztán megtalálom azt a bizonyos újságot, ami a kiváltotta azt a nagy felháborodást. Persze, ez is Vitrol írása, szóval nem lep meg a szenzációhajhász főcím, de a jelkép, ami ott van és a lista, aminek többen is a tagjai a diákjaim és a családtagjaim közül, az felbosszant. Hirtelen érzem, hogy elönt a tehetetlen düh. Annyi harc után, annyi megalázás és vérontás után már megint attól kell félni, hogy történik valami.
Az újságot a polchoz vágom, rengeteg ott lévő dísz esik le, össze is törik.
- A rohadt életbe! A jó büdös francba!
Kimegyek a konyhába, de igazából ott is csak csörömpölök a remegő kezem és az idegesség miatt. Végül nem is csinálok semmit csak kimegyek a teraszra és nézem, ahogy éledezik a környék. A környék, ami a háború alatt olyan sok mindenen ment keresztül. Csak remélni tudom, hogy nem lesz következménye annak a listának. Lépteket hallok magam mögül. Biztos felébresztettem szerelmem a sok csörömpöléssel.
- Jó reggelt! – megyek oda hozzá, és csókolom meg. – Ne haragudj, ha felébresztettelek.
Remélem nem látta azt a listát, bár az tény, hogy a hét közepén Hana is olyan letörtnek tűnt, de nem mondta el, hogy miért. Az is igaz, hogy akkor határoztuk el magunkat a hétvégével kapcsolatban, és ezúttal az ő ötlete volt.
- Láttad a Prófétát, igaz? – nézek a szemébe, nem engedem, hogy elfordítsa a fejét.
Sejtem, hogy mennyire aggódhat most. Azok után, hogy megígértem neki, nem fog semmi komoly sem történni, most érkezett egy újságcikk, ahol egy nem éppen rózsás előzmény után a nevem is szerepel egy felsorolásban.
- Nem lesz semmi bajom – próbálom megnyugtatni. – És nem hagyom, hogy neked is bajod essen.
Mert ki tudja, hogy mi lesz azokkal, akik nem szerepelnek azon a listán. Talán nem is attól kell félnünk, hogy velünk történik valami, hanem inkább attól, hogy velünk nem, és mindenki mással igen. Most azonban a legjobb lesz, ha megnyugtatom őt, akkor talán én magam is meg fogok nyugodni. Az viszont biztos, hogy innentől kezdve sokkal jobban oda kell figyelni a jelekre. Mert végső esetben jöjjön bármi is, szembe fogok nézni vele, ahogy eddig is.