Vörös tér

A tér Oroszország egyik fontos történelmi színhelye, hiszen mind a mugli-, mind a varázslótörténelem számos kiemelkedő eseménye zajlott itt. Több híres épület könnyen megközelíthető innen, sőt meglehetősen kis távolságra található innen a varázslónegyed bejárata is.

[ღ random vásározás Oroszországban ღ]

ღ ruciღ

ღ random vásározás Oroszországban ღ

Serena

(2001. december 3.)

ღ moskau moskau ღ

Kitárom a karom, ahogy belépek a kis varázslófalu házikói közzé, és mély bolodog sóhajjal szívom be a frissen esett hó illatát, a kellemesen borzongatós hűvöst, ami hiába furakodott a bőröm alá a pulcsimon keresztül, nem zavart. Elégedett és álmodozó mosollyal figyelem a karácsonyi fényeket, és magamban már alig várom, hogy eljöjjön a vásár ideje, hogy Taddyvel bóklásszak és forrócsokizzak. A mosolyomat a felszabadult, mindent megtanultam és túléltem a RAVASZ előkészító dogákat mosolyomat a mászkáló fekete köpönyeges aurorok sem tudták lehervasztani. Valahogy minden annyira karácsonyi volt, annyira kellemes és vidám. Lehet azért is örülök ennyire, mert olyan sokszor volt ez a kijárási tilalom, hogy úgy érzem magam, mint aki egyenesen az Azkabanból szabadult évek fogsága után.
A frissen esett hó, még olyan szűziesen fehér volt, mint egy ma született bárány hófehér bundája, és minden úgy csillogott ebben a kora délutáni fényben, mintha a tündérek földjén járnék. Azt kívántam bárcsak valamelyik szeretett barátnőmmel, vagy Teddyvel osztozhatnék ebben a gyönyörű látványban, nem pedig egyedül, mert az egy picit mégis csak lelomboz, hiszen a jó dolgokat muszáj másokkal is megosztani. És ez a nap ez a gyönyörű hó, ez a téliesen, karácsonyiasan kellemes illatt, mind-mind olyan jó dolog most. Talán túlságosan szentimentális vagyok most, de teljesen romantikus hangulatba hozott ez a látvány.
Azt hiszem kellene nézni mindekinek egy-egy karácsonyi meglepetést, mert ha nem most kezdem el, félek, hogy kifelejtek valaki fontosat, az pedig borzalmas lenne. Egyrészt mert nem lehetek ennyire béna, hogy elfelejtem a szeretteimet, másrészt meg ha elfelejt valaki számodra fontos, az nagyon szomorú tud lenni. De megrázom a fejem, és elhessegetem az anyukám szomorú emlékét, mielőtt már megint sírva fakadok. Egyébként a megtalált apukámnak is kellene venni valamit, nem? Meg akkor a gyerekeinek... és a feleségének. Jesszusom, hiszen azt se tudják, hogy boszorkány vagyok.
Ahogy a gondolataim közepette sétálok az utcán a szálingózó hóesésben megpillantok egy elhagyott kesztyűt. Ami önmagában is nagyon szomorú és magányos látvány. Hát még a gazdája milyen szomorú lehet, hogy lefagy a másik keze... Lehajolok, hogy felvegyem miközben körbepillantok hátha megpillantok egy félkesztyűs akárkit, amikor is összekoccan a fejem valami... valami másik fejjel azt hiszem.
És mielőtt kiböknék egy ne harahudjat, vagy bármit, azt hiszem behányok. Mármint nem a másik embertől, akit még megnézni sincs időm, hanem attól, hogy már megint valami mágikus hülyeség történik velem. A köldökömben rántást érzek, ami annyira fájdalmas, hogy azt hiszem menten ideszülök... És aztán már csak pörgök és azt hiszem sikoltok is, egészen addig míg le nem áll a pörgés én meg a kezemmel valami stabil pont után kutatok. Megkapaszkodom a mellettem álló lányban, legalább is annyit sikerül megállapítanom. Miközben úgy érzem, mindjárt elhányom magam.
Miért ilyen veszéjesen fájdalmas minden mágikus közlekedés?

[outfit]

Random vásározás Oroszországban

outfit

Sophie
2001. december 3.

Közeledik a karácsony, neki kellett már állnom az ajándékok begyűjtésének. Anyának és apának mindig könnyen választottam ajándékot, mondjuk James bácsi mindig megsúgta, mit is kellene vennem nekik, de az öcsémmel minden évben gondban voltam. Jóval fiatalabb volt nálam, és még fiú is volt. Ilyenkor úgy éreztem, túl nagy a korkülönbség közöttünk. Legtöbbször mindig kinevetett karácsony reggelén, amikor megtalálta az ajándékait, hogy mennyire gagyi, és béna ajándékot vettem neki. Aztán persze délután már azzal játszott. Szóval annyira csak nem foghattam mellé. Idén viszont nem bíztam semmit a véletlenre. Lehet-e jobb karácsonyi ajándékot kapni, mint egy nagy kosár édességet a Mézesfalásból? Azért nem leszek annyira béna, hogy ne csempésszek bele egy kis kreativitást. Habár kaptam kosarat is a cukorkákhoz és csokikhoz, de az a tervem, hogy majd én készítek egy ehető kosarat Teddy számára. Anyáék biztos kiakadnak majd, hogy ennyi édességgel tömöm a gyereket, de egy tizenegy éves kisfiúnak nincs is nagyobb ajándék.
Ahogy kilépek a Mézesfalán ajtaján, azon gondolkodom, hogy végre a legfontosabb három családtagom számára az ajándékok kipipálva, de mi lesz a maradék háromszázzal, na meg James bácsival, aki ha lehet, még közelebb nőtt a szívemhez a nyáron. Nézelődök, hátha kapok valami ötletet Roxmorts bevásárló utcájának kirakataiból, de sajnos nem száll meg az ihlet. Tulajdonképpen nem is tudom, miért Roxmortsba jöttem. A Mézesfalásnak van boltja az Abszol úton is, de azt hiszem, kicsit vonz vissza a Roxfort. Amíg nem volt itthon, eszembe sem jutott, de most, hogy újra iskolába járok, kicsit visszasírom a roxforti éveket. Amint megneszeltem, hogy roxmortsi hétvégi kimenőt kaptam a diákok, én is ide jöttem. Nem találkoztam senki ismerőssel - egyelőre -, de már csak a hangulatért is megérte eljönni.
A lábam alatt ropog a hó, frissen sütött édességek illata száll a levegőben, és már csak egy jó meleg forró csoki hiányzik a kezemből, hogy tökéletes legyen a napom.
Forró csoki helyett viszont egy eltévedt kesztyűt látok meg a földön. Valaki elhagyhatta, és most szomorúan fetreng a földön. Pedig csinos, kis piros kesztyű, csodálom, hogy eddig még senkinek nem tűnt fel. Mielőtt lehajolnék, körbenézek, nem most hagyta-e el valaki, de úgy tűnik, senkinem nem hiányzik a ruhadarab.
Odalépek, lehajolok, és... BUMM! Összeütközök egy másik fejjel, mégis egyszerre nyúlunk a kesztyűért, és akkor hirtelen húzást érzek a köldökömnél, és már szállunk is valahova. Nem kedvelem a zsupszkulcsos utazást, és már alig várom, hogy megérkezzünk. Hova is? Mindjárt megtudjuk, de rendkívül kellemetlen az érkezésünk.
Elkapom útitársamat, akit még jobban megviselt az út, mint engem, és közben körülnézek, hol is lehetünk. Szívem vadul dobog, de sűrű cspakodása lejjebb csitul, amikor rájövök, én már többször jártam ezen a helyen: Moszkva! Kiskoromban párszor eljöttünk ide, anyám ágáról vannak orosz rokonaink, de tavaly is jártam itt. Vajon mi lehet Mihaillal?
A gondololataim végül visszakanyarodnak a kísérőmhöz: fiatal lány, biztosan roxfortos, habár most nem talárban és az iskolai egyenruhában van. Igazán csinos kis szettben jött a roxmortsi kimenőjére, vörös haját pedig kibontva hagyta, biztosan azért, hogy még az is melegítse ezen a hideg napon.
-Jól vagy? - kérdezem tőle kissé aggódva, mert látom, hogy megviselte az utazás. - Ne ijedj meg, elkaptunk egy zsupszkulcsot. - próbálok felnőtt lenni ebben a helyzetben, és megnyugtatni a lányt. - Moszkvában vagyunk. Serenának hívnak.
Körülnézek, mekkora feltűnést keltettünk, de úgy tűnik, senkinek nem tűnt fel megjelenésünk.
-Vissza fogunk jutni valahogy Roxmortsba. - motyogom, és egy pillanatra tanácstalanul nézek körbe. Ismerem Moszkvát, tudom, hol vagyunk, sőt, talán Mihailhoz is el tudok jutni, ő pedig segíteni fog nekünk.
Ugyanakkor a karácsonyi vásár hívogat. Még soha nem jártam Moszkvában télen, pláne nem karácsonykor. Lehet, hogy a nagynénik, nagybácsik örülnének valami orosz csicsás ajándékban.
-De... - kezdek bele bizonytalanul. - Mi lenne, ha előtte megnéznénk a karácsonyi vásárt? Nem jut el minden nap az ember Moszkvába.

[ღ random vásározás Oroszországban ღ]

ღ ruciღ

ღ random vásározás Oroszországban ღ

Serena

(2001. december 3.)

ღ moskau moskau ღ

Nem szeretem a varázs utazás eszközeit, mindegyik cirkuszt csinál a gyomromban. Egyenesen elfog mindig a rettegés, ha ilyen izével kell utaznom. Borzalmas. Kevés dolgot nem szeretek most már, de a mágikus utazás az ezek között van. Ha az ember megszokja végre nagy nehezen a varázsvilág dolgait, mindig jön valami ami eszébe juttatja, hogy az egész annyira fura én ahh. Mindegy, jól vagyok, azt hiszem, legalább is nem szippantott be a vákuum, meg a gyomrom is rendezi viharos kapcsolatát az uzsonnámmal, miközben görcsösen kapaszkodom a mellettem álló lányba, és amíg nem igazán térek magamhoz nem is tudom, hogy merre meg hol és miért vagyok.
Aztán csak veszek egy nagy levegőt, a kezem a hasamra szorítom és egy hatalmas sóhajtás kíséretében kiengedem magamból a stresszt és a feszkót, elvégre december van és mindjárt itt a karácsony meg ilyenek, szóval éld át megint a szeretetet, Sophie!
-Jól vagy? - kérdezi a barna hajú, kedves arcú lány, aki valahogy olyan ismerősnek tűnik, de egyelőre nem ugrik be, hogy honnan meg miért. Egyébként az aggódása valószínüleg teljesen jogos, mert meg vagyok róla győződve, hogy teljesen kísértet színűvé vált az arcom a rosszulléttől. Szedd össze magad Sophie! Közben lassan magamhoz térek, és egyre jobban feltűnik, hogy az angol hidegnél is hidegebb van... Oké, akkor hol is vagyunk?
- Aha, alakulok - dünnyögöm majd megrázom magam és szétnézek. És hát a furcsán karattyoló emberek, és a tér, a háttérben lévő kupolás épülettel, ami úgy nézett ki, mintha egy csokigyár lenne, annyira más volt, mint Anglia unalmas házai. Valami hevesen dörmögő rémisztően hadaró, cilinderes alak sétál el mellettünk, én pedig még inkább nem tudom hogy hol vagyok.
- Ne ijedj meg, elkaptunk egy zsupszkulcsot - mondja nyugtatólag én meg csak bólogatok, hogy teljesen jól vagyok. Nem szeretem a zsupszkulcsokat, mindig attól félek kipörget a világból. És ha ezt a furcsán külföldies forgatagot nézem, határozottan olyan volt, mintha tényleg a világ távoli csücskén lennék vele. - Moszkvában vagyunk. Serenának hívnak.
- Óóóó! - csillan fel a szemem. Szóval ez a túlvilági dörmögés akkor oroszul volt. - Oroszország! Ahol mindneki olyan furán táncol - lelkesedek fel, és máris elkezdek bámészkodni.
Minden annyira orosz, és annyira izgalmasan más, hogy teljesen fellelkesülök, meg is feledkezve arról, hogy az előbb rosszul voltam. Mindenféle karácsonyi kirakatos bódék álldogállnak a tömeg sodrása mellett, a lámpák körül itt-ott rózsaszín és mindenféle más színű égők sziporkáznak.
-Vissza fogunk jutni valahogy Roxmortsba - üti meg a fülem Serena mondata, én meg közben észbe kapok, mert a nagy lelkesedésben elfelejtek bemutatkozni. - Mi lenne, ha előtte megnéznénk a karácsonyi vásárt? Nem jut el minden nap az ember Moszkvába.
- Ez egy fantasztikus ötlet! - mosolygok rá. - Amúgy Sophie vagyok. Mondd jártál már itt korábban? - kérdezem, miközben körbefordulok és elindulok valamerre Serenával az utcán. Közben remélem nem fognak megint kirabolni. Akárhányszor külföldre keveredtem mindig kiraboltak. Ellopták a cuccomat Olaszországban, aztán kiraboltak pont a New Yorki karácsonyi vásáron, amikor éppen vásároltam Mirának... Remélem most nem fog baj történni. Ugye? Csak nem rabol el két lányt az orosz maffia, vagy ilyesmi.
Közben egy gyertyákkal kidiszített bazársorhoz érek, és azt kívánom bárcsak Teddy is itt lehetne velem, vagy Avery. Olyan túlvilágian kellemes volt, hogy teljesen belefeledkeztem egy bambulásba és belesétáltam egy forrócsokizó, nagy benga orosz férfiba, aki magára - és rám - löttyinti az italt. Ijedten pislogok fel rá, amikor is a fószer hirtelen el kezd valamit nagyon csápolva magyarázni nagyon oroszul. Most akkor mérges? Vagy megátkoz? Vagy mit csinál?

[outfit]

Random vásározás Oroszországban

outfit

Sophie
2001. december 3.

A lány, Sophie, kezdi összeszedni magát. Eléggé megviselte a zsupszkulcsos utazás. Nekem sem ez a kedvenc utazási módom, de hát ezt dobta a sors. Magamban kuncogok egy sort, hogy Sophie úgy jellemzi Oroszországot, hogy mindenki furcsán táncol. Hát igen, ez is egy jellemzője ennek a furcsa országnak. De Oroszország annyi minden más is: kezdjük rögtön a Vörös térrel. Most éppen a mugli Vörös téren vagyunk, de a varázslónegyed főterét is Vörös térnek hívják. Mondjuk az egésznek annyira rossz hírneve van, hogy a szüleim csak azután engedtek be oda, amikor már elmúltam tizenhét. Tényleg elég sötét és komor hely, de mindent, és tényleg mindent meg lehet szerezni ott. De erről nem kell tudnia Sophie-nak...
Éppen elég a mugli Vörös téri karácsonyi vásár nyüzsgése. Mindenki jön-megy, van, aki bámészkodik, mások meg próbálják átverekedni magukat a tömegen, és eljutni a tér egyik oldaláról a másikra. Mindenhol bódék állnak, karácsonyi potékákkal. Néhány helyen jellegzetes orosz ételek illata száll, máshol jó kis vodkát lehet kapni - ne is gondolj rá, Sophie -, de a legtöbb árusnál karácsonyi ajándékok halma áll. Eszembe jut, hogy anyám szülei mennyire örülnének valami orosz meglepetésnek. Mondjuk azoknak a furi orosz egymásba rakott babáknak, valami karácsonyi köntösben.
-Mondd, jártál már itt korábban? - kérdezi Sophie, mire bólintok.
-Igen, többször is, úgyhogy nagyjából kiismerem magam a környéken. Vannak rokonaink és barátaink Moszkvában. Szóval csak bízd rám magam. - kacsintok rá, és elindulunk. Nem léptünk kettőt, Sophie beleütközött egy óriási orosz pasasba. Atyaég!
-Извините! (Izvinyitye) - mondom oroszul azzal a kevés nyelvtudásommal, amit eddig összeszedtem Oroszországban, és húzom is tovább Sophie-t, nehogy magyarázkodnunk kelljen a férfi előtt.
-Csak óvatosan. - súgom a lánynak és közben azt nézem, merre tovább. Végül egy olyan sor felé indulunk el, ahol egy csomó karácsonyfadísz, fa diótörő bábuk és Csajkovszkij Diótörő baletthez írt zenéje hallatszik. Arrafelé inkább több a gyerekes család, mint a vodkázós-forró csokizós orosz férfi.
-Kérsz egy meleg italt? Nagyon hideg van itt. - kérdezem, amikor meglátok egy tea árus bódét. - Az orosz "csáj"-nál kevés jobbat kóstoltam.
-Szeretnél valamit vásárolni? - folytatom a kérdezősködést, és remélem a lány legalább annyira jól érzi magát, mint én. Akár rosszul is elsülhetett volna ez a kaland, de végül talán jól fogunk kijönni belőle. Még egy kis vásározás, aztán megkeressük Mihail lakását, aki segít nekünk kikeveredni a csávából.

[ღ random vásározás Oroszországban ღ]

ღ ruciღ

ღ random vásározás Oroszországban ღ

Serena

(2001. december 3.)

ღ moskau moskau ღ

Kíváncsian pislogok körbe az egész téren, ami melegséget és valami különösen érdekes atmoszférát áraszt magából, de ezt betudom amolyan titokzatos orosz légkörnek, és nem is igazán foglalkomom vele. Sokkal inkább lefoglal az, hogy mennyire vonzom én ezt a random külföldre kerülök dolgok. Mondjuk Mira esetében aaz Amerikai karácsonyozás nem volt annyira random. De hátha most tényleg megúszom rablás nélkül. Kissé már kezd zavarbaejtően balszerencés lenni, és azt még hozzá sem tettem, hogy a nyáron is kirabolt egy animágus. Vonzom a rablókat amúgy, vagy mi? Mondjuk legalább csak a pénzem akarták elrabolni, engem egyelőlre elkerülnek az emberrablók. Vagy az egy újabb fokozat? Mondjuk 10 pénzkirabolás után majd jönnek és elvisznek az emberek? Na jó, azt hiszem megint feleslgesen túlgondolom én ezt az egészet.
Inkább kérdezgetni kezdem Serenát, hogy egy kicsit kellemesebb téma felé kanyarodjuk a megrázkódtató zsupszkulcsos trauma után.
-Igen, többször is, úgyhogy nagyjából kiismerem magam a környéken. Vannak rokonaink és barátaink Moszkvában. Szóval csak bízd rám magam.
- Na ez de jóó! - csillan fel a szemem. - Veled akkor már egészenm biztos vagyok abban, hogy nem tévedek el! - vigyorgok rá, és kissé nagyobb biztonságérzettel lépkedem mellette, olyan nagy baj nem lehet önbizalommal. - Ugyanis nekem úgy tűnik az a titos képességem, mindig eltévedek. Mondjuk a Roxfortban ki ne tévedne el? Az a sok lépcső meg folyosó... - magyarázom, aztán belerohanok nem sokkal később egy orosz pasiba, ami körülbelül keresztbe és hosszában is simán lenyelne, ha akarná, kezében meg valami vodkás izét tart. Oké, ez meg fog ölni? Ijedten húzom magam össze, de szerebcsére Serena sokkal talpraesettebb nálam, így megmenekülünk.
- Hűű, még oroszul is tudsz? - kérdezem ámulkodva, mikor megmenekülünk attól a nagy benga embertől és egy barátségosabb rész felé érkezünk, ami annyira vidám és hangulatos, hogy rögtön jobbkedvem lesz.
- Kérsz egy meleg italt? Nagyon hideg van itt. - Egyetértően bólogatok, és körbelesek, hogy milyen meleg innivalók vannak erre. Forrócsokira mondjuk még nyár közepén is vevő vagyok, ami azt illeti.
- Az most nagyon jól jönne... Rábeszéltél, megkóstolom ezt a csájt vagy mit. De cserébe meghívlak valami fonom ennivalóra. Vagy cukorkázásra - vigyorgom rá, majd amint a kezeink közzé kapjuk a meleg italt, máris iszogatni kezdtem és kellemes meleg borzongás fut végig rajtam. - Na jó, ez isteni.
-Szeretnél valamit vásárolni? - kérdezi én meg lelkesen bólogatok.
- Valami különlegeset szeretnék venni a barátaimnak - indulok meg szorosan mellette, hogy el ne vigyen tőle  atömeg, mert akkor életem végéig itt maradok. Közben megállok valami édességesnél, és veszek valamit Serenának is és magamnak is. Ez a csokoládéba mártogatott eper nagyon jól néz ki.

[outfit]

Random vásározás Oroszországban

outfit

Sophie
2001. december 3.

-Nagyon kicsit beszélek oroszul. Kiskoromban az alap mondatok rám ragadtak, tavaly meg két hetet itt töltöttem Moszkvában, és biztosan akkor is tanultam egy két új szót. - magyarázom Sophie-nak, honnan is ered a minimális orosz nyelvtudásom. - Anyukám részéről élnek Oroszországban rokonaink, egyszer-kétszer meglátogattuk őket, amikor kicsit voltam. Aztán, amikor Teddy, az öcsém megszületett, már nem igazán jöttünk el Moszkvába. Anyáék úgy gondolták, biztonságosabb otthon, mint a világban mászkálni a háború idején.
A meleg italt áruló bódé felé terelem Sophie-t, és veszek magunknak - szigorúan vásáros bögrében - két forró teát. A lánynak fogalma sincs, mi az a csáj, meg fog lepődni, hogy egyszerű teáról van szó. Persze nem olyan, mint az angol tea, szerintem az oroszok azonnal megátkoznának minket, ha tejet öntenénk a finom teájukba. Nem is lenne jó. A tejes tea csak Angliában jó. Ebben biztos vagyok, próbáltam már máshol is.
Én fizetem a teát, Sophie pedig csokiba mártott gyümölccsel lep meg minket. Igazából amennyire félelmetesen indult ez a kis utazás, annál jobban érezzük magunkat. Amíg isszuk a kellemesen meleg teát, és hozá nyammogunk a gyümölcsökön, érdeklődöm a roxforti dolgok iránt.
-Melyik házba jársz? Én Hugrabugos voltam. Tavalyelőtt végeztem. És mi újság most a suliban? Milyenek az új tanárok? - Tudtam, hogy a varázslóháború után sokan otthagyták a Roxfortot, új lehetőségek után néztek. Valószínűleg sokaknak nehéz volt feldolgozni azt a rengeteg veszteséget, ami akkor, ott érte őket.
Amikor végeztünk Sophie jelzi, hogy szeretne valami orosz különlegességet venni a barátainak, úgyhogy egy olyan árus felé irányítom, ahol igazi orosz csecsebecséket árulnak. A legtöbb helyen azok a furcsa babák vannak, de néhány helyen szépen díszített ékszeres dobozokat árulnak.
-Ezekhez mit szólsz? - mutatom fel az egyiket, amire a Vörös tér látképe van felfestve. - Biztos örülnének a barátnőid egy-egy ilyennek. Azt hiszem, én veszek két ékszeres dobozt a nagymamáimnak.
Ahogy válogatunk, úgy érzem, mintha valaki figyelne. Körülnézek, de nem látok senkit, aki kifejezetten irántunk érdeklődne. Fogalmam sincs, mennyire különleges látvány két angol lány egy orosz karácsonyi vásárban. Biztosan tele van a város turistákkal. Mégis az az érzésem, hogy itt van a közelünkben valaki, aki kíváncsi ránk.
Lehet, hogy egy orosz auror? Vagy csak valakinek feltűnt a hirtelen érkezésünk? Az Orosz Mágiaügyi Minisztériumról nem sokat hallottam, de amit igen, az se túl kellemes. Nem szívlelik a titokzatos varázslókat és boszorkányokat. Túl sok sötét varázsló keveredett el a kietlen Oroszországba. Pontosan ezért nem akartam az itteni hivatalnokokra bízni magunkat. Túl sokat kérdeznének, nekünk pedig nem lennének válaszaink. Mihailban bíztam, reméltem, hogy ő segíteni tud majd nekünk.
Persze valószínűleg felvetődhetett a kérdés Sophie-ban: miért nem hopponálok vissza Roxmortsba vele egyszerűen. A válasz pofon egyszerű volt: képtelen voltam a társas hopponálásra. Eddig kétszer próbáltam, mindkét alkalom balul sült el. Szerencsére végül senkinek nem lett baja, de komoly sérüléseket okoztam társaimnak. Ezt pedig nem engedhettem meg sem magamnak, sem Sophie-nak. Úgyhogy maradt Mihail segítsége.
De egyelőre még ki akartam élvezni a karácsonyi vásárt. Bár úgy, hogy felállt a szőr a hátamon, már kevésbé sikerült. Csak remélni mertem, hogy Sophie nem érzett ugyanígy, mert akkor legalább az ő délutánja nem lesz elrontva.

[ღ random vásározás Oroszországban ღ]

ღ ruciღ

ღ random vásározás Oroszországban ღ

Serena

(2001. december 3.)

ღ moskau moskau ღ

Védd, védd míg védheted a fényt... Ez jár az eszemben, miközben kifejezetten egyre emelkedettebb hangulatban járom az utcákat, és fürkészem a színpompás orosz karácsonyi vásár kavalkádját. A fény jó dolog, olyan békés és kellemes, főleg ezeken a sötét éjszakai órákban és a téli estékben. Különleges dolog, ami meglehetősen ünnepi hangulatba varázsol. Elhaladok Serenával egy-egy kivílágított lámpa alatt, amiken hol hópehely van, hol peig gyertya. Azon csodálkozom, hogy nincsenek ilyen méretes nagy ikonok kivilágítva, valagogy az is annyira oroszos lenne. Azt hiszem túlzottan magával ragad ez az egész, és meglehetősen szentimentális hangulatba kerülve folytatom a sétálást Serena mellett.
-Nagyon kicsit beszélek oroszul. Kiskoromban az alap mondatok rám ragadtak, tavaly meg két hetet itt töltöttem Moszkvában, és biztosan akkor is tanultam egy két új szót. Anyukám részéről élnek Oroszországban rokonaink, egyszer-kétszer meglátogattuk őket, amikor kicsit voltam. Aztán, amikor Teddy, az öcsém megszületett, már nem igazán jöttünk el Moszkvába. Anyáék úgy gondolták, biztonságosabb otthon, mint a világban mászkálni a háború idején.
- Úú, le vagyok nyűgözve, ez nagyon menő - csillan fel a szemem a szavak hallatára. - Szívesen megnézném milyen Moszkva az év többi szakában is... Remélem akkor kevésbé ilyen... hideg - teszem hozzá nagyokat pislogva. - Ó, de jó, képzeld, nekem a barátomat hívják Teddynek - teszem hozzá vigyorogva, miközben mszórakozottan nézelődök a mézeskalácsos kirakat előtt, ahol még Baba Yaga háza is meg a kacsalába is mézeskalácsos. Veszek magamnak is és Serenának is mézeskalácsot, meg a többieknek is. Nem hittem volna, hogy a mai Roxmortsos kirándulásom úgy végződik majd, hogy az összes zsebpénzemet mézeskalácsokra fogom költeni.
Közben persze élvezem a csokiban fürdő gyümölcsöket is. Aki ezt kitalálta az egy zseni volt, de komolyan. Szinte dorombolni tudnék ettől a csokis epertől.
-Melyik házba jársz? Én Hugrabugos voltam. Tavalyelőtt végeztem. És mi újság most a suliban? Milyenek az új tanárok? - erre csodálkozva rápislogok, miközben kikerülök egy rőzsehordó nénit. Egyáltalán hogy került ide? Remélem nem Baba Yaga, aki elrabolni készül minket. Kissé üldözési mániám lehet, az utóbbi események óta. Keleltlenül lesandítok a csuklómra, ami még mindig haloványan viseli az Elvarázsolt Kastély okozta heget.
- Komolyan hugrás voltál? Én is az vagyok, most leszek végzős... Bár, azt hiszem ha korábban végeztél, azért nem ismertelek, mert kifejezetten visszahúzódó voltam - merengek el, az ostrom előtti és utáni éveken, miközben igyekszem jó messzire elkerülni Balthasar szomorú emlékét és a gyávaságom szörnyű árát. - Nem te voltál az a lány, aki nagyon szerette az Asztronómiát? - kérdezem kissé bizonytalanul.
- Az új tanárok jóók, kevésbé olyan rémisztőek, mint amilyen Piton, vagy a többiek voltak... - mondom és kissé megborzongok. - És te akkor egyetemista vagy? Milyen az ottani élet? - kérdezősködöm, mert bármennyire nem szeretnék, jövőre én is az leszek. Egyetemista. Hűűha.
És amúgy így még jobban ismerős. Aztán be is ugrik hogy honnan.
- Óóóhh, de hát téged is láttalak abban a nagyon furcsa, para álomban! - csapok a tenyerembe, a felismeréstől.
Közben megállunk egy ékszeres stand előtt, ami elkésuzetően gyönyörű. Lelkesen nézegetem őket, majd veszek a barátnőimnek egy-egy szép, medálos nyakláncot, miközben Serena is vásárol. Ahogy nagyban nézeldődöm, valamit mutatok Serenának, talán egy furcsa fekete kecske medált vörös szemekkel, és határozottan olyan, mintha el lenne átkozva, de ő másfelé figyel, mire én is nyújtogatni kezdem a nyakam, de csak a tömeget látom.
- Láttál valamit? - kérdezem és bár igyekszem nem félni, mondom hogy kissé felhalmozódtak a veszélyek az Illuzionista megjelenésével, kezdve a Kastélyt, a Halloweent, ahol meghalt egy Hollóhátas évfolyamtársam, az Imbolc bált, és a listát meg a többi zavaros és félelmetes eseményt. De bátorság, Sophie, valamikor bátornak is kell lenni, nem igaz?
Közben kissé kiljebb esünk a tömegből, nagyjából a forgatag vége felé már nincs se nagy fény, se nagy tömeg, csak némi sejtelmes lámpa világít meg minket, de hát a várások egyik szomorú valója, hogy az utolsó bódé után minden olyan lehangoló.
- Neked is olyan, mintha követnének, vagy csak paranoiás vagyok? - veszem suttogóra a hangomat, majd ha Serena elindul egy biztos pont felé, követem. Nem is baj,hogy nem hopponálunk, semmi kedvem lehányni sem őt sem az utat ahova kikötnénk.
Aztán valami alak szólal meg a hátunk mögül elképesztően oroszul, én meg nem értem semmit belőle, így Serenára nézek, hogy hátha. Na meg ott a kérdés a szememben, hogy szaladjunk, vagy forduljunk meg?

[outfit]

Random vásározás Oroszországban

outfit

Sophie
2001. december 3.

Kicsit kuncogtam Sophie-n, amikor arról beszélt, Moszkva mennyire hideg. Tényleg rettenetesen hideg volt, majd lefagyott az orrom hegye, de azért a meleg tea és a csokis gyümölcsök segítettek a helyzeten.
-Moszkva egy elég rideg város. Minden tekintetben, de élnek itt nagyon rendes emberek is. - Mihailra gondolok, meg a barátaira, akik az orosz mágus egyetemre járnak itt Moszkvában. Annyira érdekesek az orosz varázslók. Ők nem akarnak annyira elbújni a muglik elől, mint mi britek. Nem is mutogatják magukat, de mégis megtalálták a módját a megfelelő együttélésnek. Épp ezért nem is rejtik el az iskoláikat Szibériában vagy a messzi, és még a Moszkávánál is hidegebb keleten. Az ő egyetemük Moszkvában van, jelezve, hogy ők nem félnek semmitől. Nem félnek a lebukástól. Amennyire tudom, itt gyakran még a varázsképességeiket is megmutatják a mugliknak. Az oroszok szabadon élnek, és kihasználnak minden lehetőséget, hogy megmutassák, ők mennyivel ügyesebbek a varázstalanoknál.
Megtudom, hogy Sophie barátját is Teddynek hívják, mint az öcsémet. Ezen is csak mosolygok, el tudom képzelni a lány barátját. Sophie egy nagyon kellemes személyiség - mint kiderül, igazi Hugrabugos - és biztos vagyok benne, hogy a barátja fülig szerelmes belé. Szerencsés lány.
A csokis gyümölcsök után mézeskalácsot eszünk. Ha nem fejezzük be, estére rettenetesen fog fájni a hasunk, de jelen pillanatban nem érdekel a dolog. Kiélvezem, hogy Oroszországban vagyunk.
-De igen, én vagyok a csillagász lány. - bólintom mosolyogva. - Sajnálom, de én nem emlékszem rád. Pedig biztos láttalak a klubhelyiségben. Az egyetem egész jó, habár bele kell jönni. Teljesen más, mint a Roxfort. Sokkal szabadabb vagy, senki nem mondja meg, mikor mit keli csinálnod. Ott már a saját döntésed, hogy részt veszel-e az órán. Nem muszáj, csak akkor nem fogod tudni teljesíteni a követelményeket.
Amikor Sophie felemlegeti a furcsa álmot, egy pillanatra lefagyok, és az alkaromon lévő sebhelyet nyúlok. Nem fáj, de nem is múlik el, nekem pedig fogalmam sincs, mit kerestem ott.
-Te is benne voltál az álomban, tényleg! - eszmélek rá. - Annyira, de annyira furcsa volt az egész. Neked... - kezdek bele a kérdésbe - neked is van egy sebhely az alkarodon?
Már éppen belemennénk az álomról szóló beszélgetésbe, amikor észlelem a mozgást a hátunk mögött. Sophie láthatóan megijed, de teljesen megértem. Az álom igazán félelmetes volt, én is mindig úgy érzem, hogy követnének engem. Az az álom kicsit mindenkit megőrjített.
Egy óriásit ugrok, amikor meghallom magam mögött az orosz férfi hangját. Megijedek, de ugyanakkor meg is könnyebbülök. Én ismerem ezt a hangot.
-Mihail! - fordulok hátra szemrehányó hangon. - Что ты здесь делаешь? (Sto tü zgyaesz gyelajes?)
A férfi csak nevet, és elkezd oroszul és nagyon gyorsan beszélni, én pedig gyorsan a mellkasára teszem a kezem.
-Mihail! девушка не говорит по русски! (Gyevuska nye gavarit pa russkij) Sophie nem beszél oroszul. - váltok át angolra, sokkal lassabban, hogy Mihail is megértse.
-Ti vagytok itt Moszkva! - nevet csillogó szemekkel Mihail. - Sikerül én meglepetés.
-A meglepetésed? - kérdezem tőle gyanakvóan.
-Igen. Kesztyű raktam én falucska.
És akkor minden megvilágosodik. Mihail találta ki az egészet, hogy engem Moszkvába csaljon. Te jó ég! Akkor nem véletlenül vagyunk itt, hanem ez volt az orosz férfi terve. De az igazán nem vicces, hogy Sophie-t is belerángatta.
-De Sophie nem akart Moszkvába jönni! Én sem!
-Pont ezért raktam kesztyű odá. - válaszolja nevetve Mihail. - Most gyertek hozzám, eszünk pirog.
Hajj, a pirog. Mihail pirogja a legjobb egész Oroszországban. Sophie-ra pillantok.
-Ne haragudj, a barátom kicsit megtréfált. Ő hozott ide minket. - magyarázom, ha még nem lett volna világos Sophie-nak. - Valójában nekem szánta a zsupszkulcsot, nem számított rá, hogy lesz még egy olyan kedves ember Roxmortsban, aki felvesz egy elejtett kesztyűt. Tényleg nagyon sajnálom. - nézek rá a lányra engesztelően. - Ha benne vagy, elmegyünk Mihailhoz, és ő hazaküld minket. Remélem így rendben lesz.
Remélem Sophie tényleg nem haragszik nagyon. Azt pedig főképp remélem, hogy nem fog emiatt bajba kerülni. Én pedig alig várom már, hogy jól elküldjem a fenébe Mihailt a nem tökéletesen kidolgozott terve miatt.

[ღ random vásározás Oroszországban ღ]

ღ ruciღ

ღ random vásározás Oroszországban ღ

Serena

(2001. december 3.)

ღ moskau moskau ღ

Egyetértve bólogatok, ahogy Moszkváról beszélgetünk, miközben az ajándékokat és a tömeget nézegetjük, meg kerülgetjük. Kicsit jól esik ez a random nézelődés, mert amíg a Roxmortsi könyvesboltban dolgoztam, hogy teddyvel legyen elég pénzünk összeköltözni nem sok időm volt vásárolgatni. Az is csoda, hogy az igazgatónő megengedte nekünk, mert hát eléggé ijesztő helyzet volt ez. És nem tették a mogorva aurorok barátságosabbá. Egyfolytában mindenhol ott voltak és árgus szemekkel figyeltek minket, pedig azért nem voltunk mi bűnözők, mégis azt éreztem, hogy egy azkabani fogoly vagyok. Nem mintha annyira szót mertem volna ez ellen szólni, vagy ilyesmi. De azért reménykedek benne, hogy hamarosan a végén kiderülnek ezek a fura dolgok, és az a fura csopor.t... és ahogy ezen gondolkodom egyre jobban ismerős nekem ez a lány.
-De igen, én vagyok a csillagász lány. Sajnálom, de én nem emlékszem rád. Pedig biztos láttalak a klubhelyiségben. Az egyetem egész jó, habár bele kell jönni. Teljesen más, mint a Roxfort. Sokkal szabadabb vagy, senki nem mondja meg, mikor mit keli csinálnod. Ott már a saját döntésed, hogy részt veszel-e az órán. Nem muszáj, csak akkor nem fogod tudni teljesíteni a követelményeket.
- Ááh, ugyan, ugyan akkoriban csak Balthasarral.... mámrint a legjobb barátommal... izé, szóval vele voltam, úgyhogy nem is nagyon bezsélgettem másokkal, mert idegen volt az egész varázslás, tudod. De nagyoon örülök, hogy most jobban megismerhettelek, háztárs! Milyen szöveget írtál a Hugrabug klubbhelyiségben a falra? Minden végzős hagy egy üzenetet, majd megkeresem a tiéd!  - hadarom gyorsan és ugyan olyan gyorsan hessegetem el Bal emlékét is, ami keserű volt és még ennyi év után is ugyan olyan fájó. De aztán gyorsan lépek is át a következő témára, és az egyetem eltereli a figyelmemet Balthasarról.
- Azta... hát remélem nem felejtem el az órákat - pislpgok nagyokat. Az eléggé kellemetlen lenne. - De ugya ott nincsenek összezavaró folyosók és mozgó varázslépcsők? Bár azt hiszem ott is állandóan el fogok tévedni - nevetem el magam a végén, miközben az ajándékokkal megrakodva körözök a fényes téren. Lassan a hó is szállangózni kezd, ami még egy lapáttal megmelengeti a szívemet.
- Te is benne voltál az álomban, tényleg! Annyira, de annyira furcsa volt az egész. Neked... neked is van egy sebhely az alkarodon?
terelődik a téma az álomra és erre az egész furcsa témára, mire elhúzom a számat, és a kabátot feltűrve megmutatom a heget amit az Elvarázsolt Kastély alatt szereztem, úgy ahogy a többiek is. Nem volt kedves emlék, rémisztő volt és furcsa, kellemetlen és annyi midneki megsérült ott is. Nem szeretem azokat az embereket akik bántanak másokat.
- Igen, itt van - mutatom meg. - Te is a Kastélyban kaptad a sebet? Vajon mit akarnak a vérünkkel? - teszem fel a millió galleonos kérdést, amire persze lehetetlen válaszolni. - Lehet vérmágusok? - kerekedik ki a szemem,. de neeem, nem nem Sophie, ez nem egy fantasy regény, hanem az élet. Mondjuk boszorkány vagyok egy bottal a kezemben ez akár fantasy könyvbe is beleillene, de nem, nincsenek olyanok, hogy vérmágusok, ugye? Megrázom a fejem, de aztán már csak loholunk mert valami fura alak követ minket. Ijesztő.
A következő jelenetből nem sokat értek, de az a tény megnyugtat, hogy Serena valószínüleg ismeri a bácsit... hapist.. férfit? aki követett minket aztán azzal a nagyon vicces orosz akcentusával kezd angolul magyarázni amit nagyjából értek is.
-Pont ezért raktam kesztyű odá. Most gyertek hozzám, eszünk pirog.
Hmm, ez akkor ilyen rituális orosz meghívás lehet, amit csakk az oroszok csinálnak? Minden esetre egészen jópofa dolog volt, én pedig odalépek Mihail felé, és megölelgetem
- Úúú szia. Én Sooophieee. Izé örülöööök - magyarázom és tátogom és artikulálom, hátha ugye így megérti. Bár lehetett volna kellemesebb féle módja is a meghívásnak, de hát oké. Biztos nagyon szeretheti a random vendégeket, Serena mellett.
- Mi is az az a piroghö? - kérdezem suttogva Serenától, miközben ezt a Mikhail nevű ember követkük.
- Ugyan, nem baaj, tök izgi bár a varázsutazás lehetne kevésbé... hányingerkeltő - kuncogok fel, majd ahogy lassan a férfi kedves kis házikójához érünk, naagyon megcsap az az érzés hogy itt minden naagyon orosz, főleg az ikonos festmények meg az egyéb ortodox relikviák miatt is. kívácnsi vagyok milyen lehet a Drurmstag.
- Nagyon szép házad van - mondom Serena barátja felé fordulva, aki a kezembe nyom valami orosz inni és ennivalót és a konyhába terel minket, én meg nagyokat pislogva kissé zavarban bámulok körbe a helyiségben. - Serena, nagyon kedves ez az ismerősöd - mondom halkan a lány fülébe suttogva.

[outfit]

Random vásározás Oroszországban

outfit

Sophie
2001. december 3.

Amikor a Roxfortra terelődik a szó, mind a ketten belelendülünk. Áh, rendkívüli módon hiányzik a Roxfort, pedig ez már a második karácsony lesz, amikor nem onnan indulok haza. Erről eszembe jut a roxmortsi kirándulásom célja: Teddy ajándéka, de egyelőre be kell érnie némi orosz édességgel. Sophie azt kérdezi, hogy mit írtam a falra? Elmosolyodok, amikor arra gondolok, mennyire ki voltunk készülve. Mindenki bőgött, ugyanakkor rohadtul boldogok voltunk, hogy végezni fogunk és vár ránk a nagybetűs élet. Most meg mindenki azért bőg, hogy visszamehessünk, mert a nagybetűs élet rohadt szar tud lenni. A Roxfortban nem volt más feladatunk, csak tanulni, tanulni és tanulni, mindezt a barátaink körében. És most? Most is csak tanulok, tanulok és tanulok, de most egyedül vagyok, nem segít senki, és mindent magamnak kell intéznem. De nem akartam sem elkeseríteni, sem elkedvetleníteni Sophie-t, úgyhogy inkább csak mosolyogva válaszoltam:
-"Azért vannak kivilágítva a csillagok, hogy egy napon mindenki megtalálhassa a magáét." Ez az én idézetem. Találó, mi? - nevetek. Hát igen, még ennél a szentimentális eseménynél sem tudtam levetkőzni asztronómus mivoltamat. - Remélem meg fogod találni. Valahova az egyik ablak mellé írtam. - Nagyjából leírom a helyet, ahol Sophie megtalálhatja az idézetemet.
-Nincsenek mozgó lépcsők - nevetek. - Van viszont sok folyosó, sok-sok terem, és egy gyönyörű park. Na meg egy csomó érdekes hely. Szóval szerintem élvezni fogod.
A sulis dolgok után aztán komolyabb témára terelődik a szó, a Halloween-i álomra. Sophie alkarján is ott van a seb, de mindkettőnknek kezd már halványulni.
-Te is a Kastélyban kaptad a sebet? Vajon mit akarnak a vérünkkel? Lehet vérmágusok? - kérdezi Sophie, én meg elámulok, mikre nem gondol.
-Nem vagyok benne biztos, hogy léteznek vérmágusok. Én legalább is soha nem hallottam még róluk. Mondjuk ez nem jelent semmit. Mindenesetre fogalmam sincs, mit akarnak tőlünk. Egyelőre senki nem keresett, pedig szívesen megtudnék többet erről az egészről. Nem mintha hatalmat akarnék és mérhetetlen tudást, csak... Kíváncsi vagyok. - vontam meg a vállam. Azért reméltem, nem figyelnek máris. Mondjuk ekkor kicsit megijedtem, és körbenéztem. Mi van, ha mégis figyelnek? Mi van akkor, ha követnek? És ekkor jelent meg mögöttünk Mikhail. Jó fej, rendes, de azért kicsit megijesztett minket. Amíg hozzá tartunk, elmesélem Sophie-nak, mi az a pirog: orosz étel, zsemleszerű kelt tésztában töltelék - hús, káposzta, túró vagy alma.
-Nagyon finom, biztosan ízleni fog.
Mikhailhoz érve megmelegszünk, a férfi pedig jó kis orosz vodkával kínál minket.
-Áz orosz nemzeti itál. - nyújtja felénk az üveget, én viszont a fejemet rázom.
-Mikhail! Sophie még nem ihat alkoholt! Tedd el azonnal.
A férfi csak nevet, megveregeti Sophie vállát, de nem kínálgatja tovább. Valójában nagyon vicces, ahogy próbál minket lenyűgözni, de rajtam már nem fog ki. Közben kirakja elénk a pirogot, és bátorítom Sophie-t, hogy vegyen belőle. Én is kikapok egyet, megkóstolom, és imádom: a húsos pirog isteni.
-Mikhail. Mindez nagyon szép és jó, de lassan haza kellene mennünk. Sophie-t az iskolai szabadnapjáról raboltuk el, és megbüntetik, ha nem ér vissza a Roxfortba időben. Remélem tudsz nekünk gyártani egy zsupszkulcsot visszafelé is. Ígérem, pár nap múlva meglátogatlak újra. - kacsintok rá.
-Ááááh - mondja csalódottan. - Ázt hinni, maradni tovább. De há kell, én csinálni hupsz-zsulcs.
Kuncogva javítom ki: - Zsupszkulcs.
Sophie-ra nézek, hogy kiélvezte-e a rövid vendégséget, vagy még maradni akar. De igazán nem akarom, hogy miattam legyen baja a Roxfortban.

[ღ random vásározás Oroszországban ღ]

ღ ruciღ

ღ random vásározás Oroszországban ღ

Serena

(2001. december 3.)

ღ moskau moskau ღ

Serena idézetére elvigyorodok. Nagyon jó szokásnak tartottam hogy nyomot hagyunk magunk után a falon, a következő generációnak. Balthasarnak is fel kellett volna magát írnia a falra. Balthasarnak is joga lett volna elvégezni a Roxfortot, nem pedig meghalni egy átok által az ostrom napján. Elszorul a szívem, de ezzel egy időben az is az eszembe jut, hogy írok neki. Valamit az ő nevében. Mert nyoma kell, hogy maradjon. Abban a házban, amit annyira szeretett, ahol olyan sokat szerették. És mert nem felejtettem el. Sosem felejtem el.
- Ez egy nagyon szép idézet. Nagyon szeretheted a csillagokat - mondom lelkesen. - Nem sok szabad hely volt már akor se ugye? Már lassan tele lesz írva a falunk, de mégis annyira jól néz ki így. És senki sem ír a másik szövege alá, valahogy mindig megtaláljuk a kis helyet magunknak. Én még nem tudom mit fogok rá írni. De azt hiszem nem lesz ilyen találó, mint a tiéd - válaszolok lelkesen, és Bal emlékét elszigetelem megint, ahogy mindig is szoktam.
-Nincsenek mozgó lépcsők. Van viszont sok folyosó, sok-sok terem, és egy gyönyörű park. Na meg egy csomó érdekes hely. Szóval szerintem élvezni fogod.
- Na, akkor máris biztonságban érzem magam ott - nevetek fel vele együtt. - Majd ott is összefuthatnánk. Neked hány éved van még az egyetemből? - kíváncsiskodom. Magamat fura elképzelni a Roxfort nélkül. - Nagyon hiányozni fog az a hely, ahol felnőttem - mondom halk kis sóhajjal.
Serena megnyugtat egy kissé, és hát igen megint felesleges képzelgések miatt kergetem az őrületbe saját magam... Szóval ideje lennem egy kicsit felnőni, nem? El kéne kezdeni, mert az egyetemen se nagyon fogják elnézni nekem a bénázásaimat, főleg hogy oda már tényleg felnőttek járnak.
Az orosz bácsi meg aki felkapott minket nagyon komikus, és nagyon megkedvelem így első látásra is, olyan kis bohókás, akit szívesen megölel egy ember. Viszont tényleg lassan vészesen kezd el sötétedni, és nekem még az iskolába is vissza kéne érnem, vagy kitiltanak, vagy kizárnak, esetleg megetetnek Borzoskával... Bolyhoskával, vagy valami nagyon biztonságos de egyébként halálos veszélyes házőrzővel.
- Nagyon köszönjük, hogy itt lehettünk, meg ezt a meglepetést is, Mikhail. Van egy apukám, akit ugyan úgy hívnak és ő is nagyon kedves - magyarázom, majd búcsozóul megölelem, és megvárom, hogy előkerüljön a zsupsz kulcsunk. Ami lassan meg is lesz, én meg halvány fintorral fogom meg, ha Serena is elbúcsúzik a barátjától, hogy aztán kikössek Roxfort esti utcáján, ami táncol és táncol, jaj.
- Hűűhhh. Brrrr. Nem való nekem ez - rázom meg magam, majd miután összeszedem magam, Serenára nézek. - Nagyon élveztem ezt a kirándulást, remélem még összefutunk. Nélküled és Mikhail nélkül nem jutottam volna sose vissza - mondom, ismerve a tájékozódási képességeimet.

[outfit]

Random vásározás Oroszországban

outfit

Sophie
2001. december 3.

Sophie felveti, hogy találkozzunk majd az egyetemen, amikor ő is odakerül. Örülök, hogy jövőre már lesznek ismerőseim ott, és Sophie-nak is biztosan könnyebb lesz, ha ő sem teljesen egyedül vág neki a kalandnak. Mosolyogva nézek rá, és bólintok.
-Mindenképpen tájékoztatnod kell róla, hogy sikerült a felvételi. És természetesen az első héten meghívlak egy teára vagy kávéra. Amit szeretnél. Van néhány egész jó hely Hertfordshire-ben. De addig is, ha bármi kérdésed van, küldj nekem egy baglyot nyugodtan, megpróbálok segíteni. Mi hugrabugosok tartsunk össze. - kacsintok rá.
Mikhail szerencsére megérti, hogy mennünk kell. Vissza kell vinnem Sophie Roxmortsba. A végén még tényleg valami büntetést kap miattam. MEgfogadom, hogy ha erre kerülne sor, akkor kiállok mellette, beszélek én McGalagony professzorral is, ha kell, hogy megérték, nem Sophie hibája, ami történt.
Kiderül, hogy Sophie édesapját is Mikhailnak hívják. Ez egészen érdekes, főleg, hogy eddig nem derült erre fény. Magamban jót mosolygok a helyzeten, Mikhail pedig ki is élvezi minden percét. Széles mosollyal néz a lányra, kicsit olyan atyáskodóan, de végül megérti, mit mond neki Sophie. Ettől még jobban felderül az arca, és elkezd megint oroszul hablatyolni, amiből nagyjából annyit értek, hogy nagyon örül Sophie édesapjának, és reméli, hogy a név-társa jó egészségnek örvend. Ezt gyorsan le is fordítom Sophie-nak, remélem örül neki.
-Ha bármikor járni Moszkvé, keresni meg engem. - néz rá Sophie-ra komolyan. - Papa is hoz el. - bólint még komolyabban, de aztán mindannyiunkból kitör a nevetés. Végül gyorsan készít nekünk egy hupsz-zsulcsot, ahogy az előbb nevezte, és az asztalra teszi, nehogy idő előtt eltűnjünk.
Előbb Sophie-tól búcsúzik, majd hozzám fordul, megölel, és biztosít róla, hogy jövőre is szeretne látni. Én pedig arra gondolok, hogy legközelebb majd csak az orosz karácsony után jövök, ha elkezd egy kicsit jobb idő kerekedni errefelé.
Ránézek Sophie-ra, aztán mindketten egyszerre megfogjuk a zsupszkulcsot, és hipp-hopp újra Roxmortsban vagyunk. Gyorsan elkapom a lány karját, nehogy elessen, mert biztosan nem szeretne vizes ruhában visszasétálni a Roxfortba. Oroszországban az időeltolódás miatt már este volt, de itt még késő délután.
-Siess vissza az iskolába. Remélem nem kerülsz bajba. De ha igen, csak küldj egy levelet és helyre rakom én a tanárokat. - simítom meg a vállát. - De bármikor írj, amikor csak kedved tartja. - mosolygok rá. Örültem, hogy megismerhettem ezt a kedves lányt, és reméltem, hogy nemsokára újra találkozunk. Biztos voltam benne, hogy fel fogják venni az Akadémiára. Okos volt, talpsaesett és rettentő kedves. Jó helye lesz Hertfordshire-ben is.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT.
A helyszín szabad.