A félelem kávé illatú

Gyengélkedő

[a félelemnek kávé illata van]

előzmény

akitől a legjobban félek

január;2001

.~.~. Look into my eyes, it's where my demons hide .~.~.

Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.

a félelemnek kávé illata van

Fogalmam sincs mi történik, csak minden vörös, és ez megfojt. Belekúszik az elmémbe, és nem látok semmit, csak érzem a vörös szín szagát. És nem látom apát. Nem látom a házat, ahol felnőttem, a falut.
De helyette érzem, ahogy minden kéz,ami hozzám ér megnyomorít. Érzem az ő testük melegét bennem, érzem az undort és a hányást. És mégis a vörös ellenére a tudatom a sötétségbe süpped, bele az álmatlanságba, hogy aztán amikor kinyitom a szemem, rettegve nézzek közbe, és csak az az egy kérdés lüktet bennem:
Mi történt velem? Mit tettek velem?
De ahogy lassan kitisztul a kép, csak a Gyengélkedőt látom, ahogy Madam Pomfrey aggódva felém magasodik, miközben engem tanulmányoz. És érzem, ahogy a mellkasom a pániktól és az idegességtől fel-le mozog. Észreveszem a professzort is, aki messzebb áll tőle, és kiszúrom a sebét a száját, mire kétségbe esek. Mert tudom, hogy én okoztam. És ez borzasztóan nyomaszt.
- Jól, van minden rendben van, Miss Sykes - próbál megnyugtatni a javasasszony, de a szavak most csak lecsillapítják a hullámokat, de tudom, hogy a vihart nem kergette el. És tudom, hogy nincsen minden rendben velem.
Inkább csak megfogom a takarót és alaposan elém húzom, hogy csak az orrom és szemem látszódjon ki alóla, miközben összehúzom magam ültemben.
- Nagyon... sajnálom... Fawcett professzor úr - motyogom szinte alig hallhatóan. Igazából nem izgat, hogy levon pontot. Vagy bármit. Csak az, hogy fog-e valamit csinálni velem, ha egyedül leszek. Mondjuk megbüntet. Ettől még jobban megijedek és reszketni kezdek.
- AZt hiszem hozok egy kis idegnyugtatót - sóhajt fel a Madam, majd ellép mellőlem, így legnagyobb rémületemre egyedül maradok már megint a professzorral.
Egy ideig csendben gyűrögetem a takarót az orrom előtt, majd megszólalok.
- Ezt... kérem ne vegye... személyesnek... - motyogom, majd leszorítom a szemem.
Igyekszem elüldözni a rémképeket, amik egyfolytában marnak, és tépnek belül, igyekszem elképzelni, hogy már vége van. Hogy már nem bánthatnak, mert a börtönbe ül mind a három, de ebben sem találok vigaszt. Mert megölték az apámat. És meggyötörték az anyám. és képtelen vagyok azt a helyet otthonnak hívni. Mert az már csak egy ház. Két emberrel, aki a saját és a másik testétől is undorodnak.
Újra ránézek, ésa számat rágcsálom. Most már elmehet, nem? el fog menni ugye?
Ugye nem támad rám?

[A paca]

A paca



Sally Sykes
2001. január

Csak figyelem, ahogy Ms. Sykes alszik az ágyon. Bevallom, nem tudom mi történt az elmúlt percekben, csak annyiban vagyok biztos, hogy miután megállítottam a zuhanásban, rohamot kapott. Amilyen gyorsan csak tudtam, elhoztam a gyengélkedőre, és hátrébb léptem. Nem akartam, hogy ha felébred, akkor esetleg megint rohamot kapjon. Eddig nem vettem észre, hogy baja lenne velem, de lassan kezdem azt érezni, hogy a távolságtartása talán nem véletlen.
- Semmi gond, majd elmúlik – mondom a javasasszonynak, aki a számon lévő apróbb sérülést szeretné ellátni, de nem engedem neki.
Nem akarom, hogy hozzáérjen. Annyira nem súlyos. Ennél rosszabb helyzetben is voltam már egy kocsmai verekedés után. Meg aztán, ha esetleg rákérdeznek, akkor majd ezt mondom most is. Nem kell belekeverni senkit, ha nem muszáj.
Szerencsére Madam Pomfrey nem akaratoskodik az ellátásommal kapcsolatban, vagy csak úgy érzi, a tanítványom ellátása fontosabb, mint én. Szerencsére nem is tart sokáig, és Ms. Sykes elkezd mocorogni. A javasasszony azonnal kezelésbe veszi, aminek örülök.
- Nem történt semmi – mondom röviden összefoglalva.
Valójában nem tudom mi történt, ezért nem tudom, hogy haragudnom kéne a sérülés miatt vagy sem. Talán valami olyanról van szó, ami sokkal korábbra mutat, mint amilyen a mi ismertségünk. Nézem, ahogy a javasasszony elrohan a szobája felé, én pedig egy lépéssel közelebb megyek, hogy ne kelljen kiabálni, és ezzel az egész gyengélkedőnek a tudtára adni, hogy miről beszélünk.
- Nem veszem személyesnek, mivel fogalmam sincs, hogy mi történt. Egy ideje már sejtem, hogy van valamilyen probléma, de nem tudom micsoda. Be tudna avatni abba, hogy mi történt? Közöttünk a folyosón vagy korábban, ami ezt váltotta ki magából.
Addig megyek közelebb hozzá, míg a szomszédos ágyra le nem tudok ülni. Nem érzem azt, hogy hibáztam volna bármiben is, ami a mai találkozásunkat illeti. Persze, nem fogom ráerőszakolni, hogy elmeséljen valamit, amit nem szeretne. De nem hagyhatom annyiban a dolgot, mert ha mégis velem van baj, akkor tudni szeretnék róla.
- Javaslom, hogy keresse fel Murphy professzort is, ha szüksége van efféle segítségre.

[a félelemnek kávé illata van]

akitől a legjobban félek

január;2001

.~.~. Look into my eyes, it's where my demons hide .~.~.

Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.

a félelemnek kávé illata van

Ahogy a javasasszony elhgy, és ott maradok kettesben a tanárral,megint csak elkezdek félni, de közben nagyon-nagyon igyekszem azon, hogy páni félelembe nem dobáljak felé semmit ami a kezem ügyébe akad. Azért az igazgató nő elé nem akarok kerülni, így is biztos el fog terjedni az a pletyka, hogy tanárokat bántalmazok, pedig ők sokkal jobban veszélyesek rám, mint én rájuk.
Nagyon, erősebbek és ráadásul még férfiak is. Erre megint csak végighullámzik rajtam az undor, miközben érzem őket magamon, ahogy megint tt fekszem a koszos parkettán, miközben azok erőszakolnak meg, akik nem sokkal azelőtt ölték meg az apámat. Erre  agondolatra pedig olyan keserű melankólia telepedig rám, ami mindjárt bőgésre késztet. De beleharapok belül  aszámba, és megállom. Nem akarok még jobban gyengébbnek tűnni Fawcett előtt, az csak felbátorítaná őt. Összehúzott szemöldökkel figyelem, ahogy leül a másik ágyra, én pedig görcsösen kapaszkodom a takarómba.
- Nem veszem személyesnek, mivel fogalmam sincs, hogy mi történt. Egy ideje már sejtem, hogy van valamilyen probléma, de nem tudom micsoda. Be tudna avatni abba, hogy mi történt? Közöttünk a folyosón vagy korábban, ami ezt váltotta ki magából.
A szemem lehunyom egy rövid pillanatra, igazából jól tudom, hogy beszélnem kellene erről, de nem megy. Képtelen vagyok bármit is elmondani bárkinek az az estéveé kapcsolatban. Mert a tényeken nem fog változtatni, azon nem fog, hogy minden alkalommal hányingerem van, hogy szédülök, és úgy érzem elszáll a szó a torkomból.
- Én... Én... - kezdem, de akárhogy próbálkozok csak ostoba dadogásra futtja. - Nem... Nem történt semmi említésre méltó...  Ezek a stresszes diák évek, tudja... - makogom, de persze tdom, hogy úgyse hiszi el, viszont az igazat képtelen vagyok elmodnani. Főleg egy férfinek, főleg jelenleg. A tekintetemmel kerülöm az övét, így magam elé bámulok.
- Javaslom, hogy keresse fel Murphy professzort is, ha szüksége van efféle segítségre.
Erre aztán még kétségbeesettebben rázom a fejem, és inkább visszafekszem a párnára, becsukva a szememet. Összezárva egy pszichológus féffival. Biztosan meg akar majd erőszakolni. A gondolatra kiráz a hideg.
- Köszönöm, de megvagyok - suttogom még, aztán inkább csendesen befordulok a másik oldalra. Tudom, hogy mondanom kéne még valamit de nem megy. Most nem megy. Ma nem megy.
Inkább hagyom, hadd nyomjon el az álom, és már meg sem várom, hogy esetleg Fawcett kimenjen innen.

Köszönöm a játékot!