Nagyterem

Közeledik


mindenki
2003. június 21.

Smith professzor úgy érezte, hogy a füle lassan megsüketül. Mellette ücsörgött ugyanis az asztronómia tanárnő, aki meglehetősen hangosan kiabált és beszélgetett bugyuta lelkesedéssel áradozva az ennivalókról, mintha még sosem látott volta visító rémsajtokat, nevető kókuszgolyóv vagy egyéb ilyen átlagos dolgokat. Smith úgy gondolta a fülének perce meg voltam számlálva. Habár atyáskodóan szigorú természete miatt egészen megkedvelte ezt a szeleburdi fiatal tanárnőt, és úgy érezte, hogy apja helyett apja, de ezt már ő is nehezen viselte el. Ha úgy vesszük kifejezetten stresszes volt mostanában hiszen közeledett az esküvőjének napja, miközben éppen csodálatos pillanatokat töltött el itt az egyik diákjával, akinek az alakját kutatta szigorú tekintetével.
– Ismét magunk mögött tudhatunk egy évet, igencsak  sikeres tanévet. Köszönöm a szorgalmatokat, a kitartásotokat, a kíváncsiságotokat, a sok energiabefektetésetek meglátszanak a vizsgáitokot. Akiknek pedig nem sikerült az áhított érdemjegy, ne csüggedjenek, jövőre is lesz lehetőségük javítani.
McGalagony beszédjére nem is igazán figyelt oda, csak a szokásos formaságokat mondta el, amik nem igazán érdekelték a jelenleg igen csak zaklatott állapotban lévő lelkét. Nem szerette a nőt, és a nő se szerette őt viszont, de mégis kötelességük volt, mégis tovább kellett örökítenie a nevét, a vérvonalát, hiszen mégis csak a Roxfort egyik alapítójának családjából származtak. Ez valahogy mindig is büszkeséggel töltötte el, így hát tudta, hogy mi volt  akötelessége. Eddig nem is nagyon érdekelte ez a házasság, de amint az élete gyökeres fordulatot vett pár hónapja, amibe furcsa érzések is közrejátzottak, már jobban idegesítette ez a dolog. Ennek köszönhetően voltak hát borús fellegek a feje felett,és vonódott össze a szemöldökének vonala egyetlen hosszú, komor és sötét csíkká, ami igazán rémisztő ábrázatot kölcsönzött neki.
– Köszönöm a figyelmet , jó étvágyat, és kellemes nyarat kívánunk mindnekinek! - fejezte be a mondandóját McGalagony, Smith pedig komor tekintettel, de annál erőltetettebb mosollyal körbekoccintott a kollégáival, aztán egészen addig figyelte a rohangáló Floriant, míg meg nem elégelte, és felkelt az asztalától. Alig evett valamicskét, de most nem is igazán volt éhes. Inkább a fiú után indult, hogy egy kicsit megbüntesse, amiért ilyan önfeledten óhajt rohangálni. Éppen meg is találta, amikor Florian kelletlenül beleüttközöt, és teljesen összepiszkította Smith professzor elegáns öltzözetét.
– Öhm… - dadogta a fiú kétségbeesetten, SMith pedig ingerülten sóhajtott egyet.
- Maga túlságosan zabolátlan, la Fay. Nyomás az irodámba. Úgy hiszem el kell beszélgetnünk nem csak a... helyyes táplálkozásról, de a helyes közlekedéstől is  - magyarázta és egy határozott mozdulatokkal elküldte a fiút, hogy aztán utána morgolódva kövesse.

végre vége
~ 2003. május 20 ~


SZABADSÁÁG

Végre vége volt ennek  a tanévnek is. Furcsa lesz Charlie-ék nélkül, és nem is igzaán tudom, mi lesz az együttessel, de azt hiszem még az se világos a számomra, hogy én mi leszek pár év múlva. Csak örülök, hogy ennek a hülye évnek vége van és nem is tuom. Egy kicsit hiányzik már az, hogy ne legyen suli, se semmi. A tekintetemmel néha a Mardekár asztala felé lesek, és próbálom kiszúrni az unalmas alakok között azt az egy nem unalmas alakot, aki ott ücsörgött a többiek között, a maga egoista és viccesen lenéző tekintetével. Nem mintha könnyen megtaláltam volna, többször is kizökkentettek a háztársaim. Amúgy is a mi asztalunk volt a leghangosabb.
Furcsa lesz a végzősök nélkül jövőre, és kicsit sajnálom hogy Mira is elballag, pedig igazán menő volt a kviddics csapatban. hangoskodva ordibálok, a többiekkel hülyeségeket csinálva meg idétlen varázslatokkal szivatva a többieket, hogy az érettebbek idegeire menjünk. Kicsit felszabadultabbak vagyunk, a kelleténél. Az se nagyon állít meg minket, hogy McGalagony felemelkedik a helyéről, hogy megtartsa a szokásos beszédjét, ami amúgy nem sok mindenkit érdekel. Nálunk legalábbis biztosan nem.
– Nem fogom hosszúra nyújtani az évzárót, így szeretném bejelenteni az idei év iskolaelsőjét, Elizabeth Hepburn kisasszonyt, aki az idén annyi szorgalmit vállalt, ami elegendő két tanévre is. Gratulálunk! - fogalmam sem volt, hogy ki ez a csaj, de biztos voltam benne, hogy Hollóhátas volt. Nekik biztos nincs sok örömük az életben, hogy folyton csak tanulnak, ahelyett, hogy mókáznának is egy kicsit. - A házak versenyében az idei győztes ház a Griffendél nem kevesebb, mint 947 ponttal. A többi ház is nagyon szépen teljesített, így gratulálunk mindenkinek! – erre viszont szabályosan felpattanok az asztalra és élljenző ordibálásba meg ugrálásba kezdek, hogy az beleremeg a pattogásomba. Végre mi győztünk, bár fogalmam sem volt róla, hogy hogyan, mivel nem én gyűjtöttem a legtöbb pontot.
A többi szöveggel nem is foglalkoztam, csak azzal, hogy leugorjak az asztalról, és hogy rávessem magamat a sok-sok kajára. Nagyjából olyan gusztán faltam a kaját, mint a velem szemben ülő le Fay, nagyjából két kézzel tömve magamba a husokat meg a köreteket. Észre sem vettem, hogy valaki megállt mellettem, csak azt, hogy az a valaki beleejtette a kaját az ölembe.
- Hát már megint úgy eszel, mint valami disznó? - szólalt meg mellettem Alfonz, mire gorombán pillantottam rá, majd megvonva a vállamat az ölembe esett drabokat is betömtem. Nem akartam, hogy kárba vesszen.
- Én legalább eszek is valamit, és nem fúj el egy légylehellet - válaszoltam, aztán közelhajolt és éreztem a kellemes illatát, ami mindig olyan jó hatással volt rám.
- Vigyél el Párizsba a nyáron - súgta a fülembe, mire elvörösödtem, és bólogattam. Persze, hoygne a világ végére is. Akárhol is van Párizs, Alf jelenleg olyan közel van, hogy azt se tudom éppen melyik országban vagyok. Megköszörültem a torkomat, és felálltam, nagyban csámcsodgva az utolsó húscafaton, és megragadtam Alf kezét.
- Jó, de előbb... tudod, búcsúzzunk el a falaktól, meg minden - magyaráztam és magam után rángattam Alfot. Nem tudtam, mikor látom újra más világhoz tartozott de ezt a kis időt ki akartam hazsnálni még vele.

Az évzáró véget ért!
Köszönjük mindenkinek a részvételt!

ÉVNYITÓ


minden jelenlévő

2003. szeptember 1.
este

Minerva McGalagony sokadik éve állt már a tanári asztal előtt, hogy fogadja a Roxfort Expresszen, fiákereken és csónakokon érkező diákhadat. Ezúttal is szigorúan bámult végig a sokaságon és a Smith professzor által bevezetett elsősökön, akik izgatottan várták a beosztási ceremóniát, melyet követően a szokásos bejelentéseket is megkezdhette.
- Üdvözlök mindenkit! - mondta fennhangon, majd az elsősökre pillantott. - A mai ünnepségünk első pontja, ahogy azt már megszokhatták, a beosztási ceremónia lesz. - Mondta és intett Mr. Smith felé. - Smith professzor. - Biccentett, majd átadta a terepet a helyetteségnek, aki az öreg süveg segítségével új házaikba segíthette a frissen érkezőket. Termékeny évindítás volt, hiszen bőven akadt griffendéles, hugrabugos, hollóhátas és mardekáros palánta, akik iskolai családjuk nem kisebb örömére bosztásra kerültek.
Ahogy véget ért a ceremónia, a Teszlek Süveg ünnepélyes dallammal köszöntötte a hallgatókat. A mennyezeten lebegő gyertyák hangulatos fénnyel, némileg gyengébben világították meg a termet. Talán két perc volt az egész, ám azonnal hozzásegítette a tanulókat, hogy otthonosan érezzék magukat a kastély falai között.
McGalagony ismét kilépett középre, kitárta karjait, hogy a sutyorgást elhallgattassa. A teremben pedig hamarosan beállt a csend. Így az igazgatónő végre megszólalt: - Kedves tanulók, a tanév nem indulhat el úgy, hogy ne tegyem meg a szükséges bejelentéseket a tanári kar változásaival kapcsolatban. Ahogy láthatják új arcokkal isbővültünk. - Mutatott a tanári asztal felé. - Fawcett professzor kutatómunkája miatt távozott a tanári karból, így igazgatóhelyettesi feladatait Oliver Smith professzor vette át. Ezzel együtt Lancaster professzor magánéleti változásai miatt, a tanár úr kapta meg a Hugrabug házvezetését is. - Magyarázta el az egyik legfontosabb információt. - Ezzel együtt a Mardekár sem marad házvezető nélkül, hiszen Bolton professor örömmel vállalta el a feladatot. A Repüléstan területén is változás érkezett. Hadd mutassam be, ifjú tanárukat, Mr. Lennox Campbellt - mondta. Aztán persze el is hallgatott, mert egy halom kamaszlány sikoltozni, meg tapsolni kezdett az asztalok között. Ismét megkezdte mondandóját: - Trelawney profsszor tavaly óta fennálló gyengélkedése miatt megosztva tartja az órát Miss Daphné Dodonus jósnő segítségével. - Mutatott az egzotikus szépségre a jobb oldalán.  - Magnus D. Brown pedig a Sötét Varázslatok Kivédését vette át. - Ezt követően zavarában megköszörülte a torkát. Persze a tanulók az arcán szemernyi változást sem vehettek észre, pedig bejelentései most értek a kellemetlenebb részekhez. - Nos, talán mindannyian tudják, hogy az iskola pszicho-medimágusát Mr. Murphyt a nyáron sajnálatos módon letartoztatták, miután fényderült a tetteire. Helyét Dahlie Roberts, elismert terapeuta vette át. Kérem, forduljanak hozzá bizalommal! - Mutatott a vörös hajú hölgyemény felé, aki barátságos mosollyal integetett a tanulók felé.
- Most azonban, a komoly dolgok végével ideje, hogy együtt élvezzük a vacsorát. -  Mondta, majd ismét a magasba emelete a kezeit, mire az asztalok megteltek finom ételekkel, desszertekkel, italokkal és egyéb finomsággal.

Tudnivalók:
- A játékra szeptember 4-ig lehet írni.
- Mindenki egy hozzászólást írhat.
- Minden hozzászólás 2 pontot ér.

újult méltósággal


mindenki & la Fay
2003. szeptember 1.

Ahogy a tanári asztalnál ült, biccentett egyet-kettőt a gyülekező tanár kollégái felé, miközben gondolatai a nyár körül forogtak.
Smith professzor nyara pocsék fordulatot vett júliusban, és a maradék időt inkább figyelmének elterelésével töltötte, mint sem hogy mondjuk la Fayen rágódjon. Ez a módszer meglehetősen hasznos volt, na meg persze egyben is tudta tartani azt a megszokott elmeállapotát is, amit úgy nagyjából mindenki látott és el is várt tőle odahaza. Általában közömbös vagy szigorú volt továbbra is a világ dolgaihoz, mintha csak elfelejtette volna milyen mély és őszinte szeretetet volt képes táplálni valaki iránt, aki egyáltalán nem volt hajlandó megérteni az okait, hogy miért nem dobhatta el azt a papírral összekötött életet, amire gyerekkora óta hivatott volt. Talán fellazult az aranyvérű társadalom anynira, hogy engedjen a szorításokon, de az ő családja hagyományokhoz ragaszkodott, nem volt olyan modern felfogású, mint a Fraser vagy pedig csak szeleburdian felelőtlen mint a Weasley család. Smith igen is kötelességtudó ember volt, és méltó akart lenni a nevéhez is, na meg persze a tenári kötelezettségeihez is úgyszintén. Úgy érezte, hogy azzal, hogy igazgató helyettes lesz, képes lesz egy kicsit nagyobb hatást gyakorolni a feltörekvő generációra, mert eltökélten akarta őket felkészíteni az életre a diákokat, hogy minél kevesebbet sérüljenek. Habár módszereiből nem éppen erre lehetett következtetni, ugyebár.
Figyelmesen hallgatta az igazgatóasszony szavait, miközben tekintetével méltóságteljesen körbejárta a Nagyterem asztalait, és elnézve  akíváncsi, vagy éppen nagyon unott arcú diákok felett, kereste az ő Griffendélesét valahogy a pirosak forgatagában. Ösztönös pillantások voltak ezek, éppen csak egy rövid időre állapodott meg a tekintete a fiún, hogy aztán komor hűvösséggel folytassa a körútját a szigorú, kék írisze.
- Üdvözlök mindenkit! A mai ünnepségünk első pontja, ahogy azt már megszokhatták, a beosztási ceremónia lesz. Smith professzor  - jelzett felé az igazgatónő, mire ő csak szigorúan biccentett egyet, és felemelkedett a helyéről, hogy a koszos süveget a kezébe fogva a gólyák elé magasodva megálljon. Rémült, megilletődött tekintetek fogadták. Smith professzor megpróbálkozhatott volna egy barátságos mosollyal, esetleg, de persze akkor csak még nagyon rémületet keltett volna az amúgy is igen csak stresszes elsősökben. Természetesen soha sem csinált még ilyesmit, mégis tapasztaltabbakat zavarba hozó ügyességgel pottyantotta a kobakokat az elsősök fejére, és igen csak örült, hogy sok új poronty érkezett a Roxfortba, hogy tudást gyűjtsenek az életre. A ceremónia végeztével elégedetten ült vissza a helyére, hogy egyenes háttal várja az igazgatónő beszédét, ahol az új átformálódott tanári kart mutatta be és kellemetlenkedve felsóhajtott, amikor a diáklányok szabályosan megvadultak Lennox Campbell említésétől. Smith professzor úgy érezte most még nehezebb év elé fog nézni, ha csak az átszellemült kamaszlányokból indul ki.
Végül csak elérkezett a vacsora ideje, és ő pedig nem is iagzán fogyasztott sok mindent a vacsorából, ám ahogy észrevette, miképpen pislogott la Fay a tőle nem is olyan messze ülő Campbell professzorra, úgy érezte, hogy tennie kellett valamit, méghozzá nagyon drasztikusat. Felemelkedett a székből, és határozott léptekkel indult meg a sorok között Florian felé, és amikor hozzá ért kertelés nélkül megszólalt, fele magasodva.
- Maga most velem jön, la Fay, úgy tűnik most sem bír magával - közölte, és ezt követően szinte felrángatta a fiút a helyéről, hogy kihúzza a nagyteremből, aminek a zsibalyos kavalkádjában szinte fel se tűnt snekinek.

Évnyitó
to Nora, Fifi, akárki

 

Demons Are A Girl's Best Friend

- Ez itt minden önbizalom, amire szükségünk van - jelentettem ki ördögi vigyorral, és kiterítettem a lányvécé fehér kerámiamosdójának szélére a temérdek féle szemfestéket, alapozót, rúzst, szempillaspirált, parfümöt, körömlakkot - egyszóval mindent, amire egy magunkfajta igényes csajnak szüksége lehet. A csajos magazinokat a táskámban hagytam - a vonaton már úgyis átnyálaztuk a jobb részeiket. Aztán meg majd eladom őket itt a suli falai között. Ja! A sminkekből is hoztam terjesztésre is. Nyilván majd kéz alatt fogom híresztelni, de hátha lesz vevőm. Norával persze más, vele megosztom minden szépészeti okosságom, a cél érdekében. Kurvajó nő, úgyhogy olyan nincs, hogy ne kapja meg, akit akar. Oké, Campbell amúgy is jó pasi. Micsoda fogás lesz! SZeretem a kihívásokat, úgyhogy naná, hogy segítek.
- Tudom, hogy tökéletesen sminkelsz, de illatot is válassz. Yves Saint Laurent Opium… - tartottam fel a kis, aranybarna folyadékkal töltött üvegcsét, melyben  fűszeres keleties illat rejtőzött, ami az ajánló szerint minden közelben tartózkodó férfi érdeklődését felkelti.
- …Vagy Dior J’Adore. Ez virágosabb, a másik izgisebb - kínáltam oda a lánynak, hogy válasszon kedvére. Én Jennifer Lopez Still nevezetű, főleg narancsvirágos jellegű illatát öltöttem magamra, ha már a talár full egyforma, sminkelni meg csak természetes jellegűt szabad, hogy a vakegér banyatanciknak ne tűnjön fel. Oké, Digby talán még nem is szólna, elég hiteltelen lenne a szájából, ha egyszer ő is csakis tökéletes sminkben jelenik meg a szobáján kívül…
- Eh, asszem elkésünk - sóhajtok, de azért még csekkolom Nora választását, majd elismerően bólogatok rajta.
A nagyterembe azért még odérünk a beosztási ceremónia végén. Jó, mert így oda tudunk kommandózni az asztalhoz, amíg minden kis csíra megtalálja a helyét. Jesszus, ezek milyen kicsik, én sose voltam ilyen gyerekes! Na mindegy.
Menet közben beleborzoltam Fifi hajába, míg elhaladtam mögötte, aztán ha hátranézett, egy néma, csibészesen vigyorgós légbepuszit cuppantottam felé.
- Húzd ki magad, hadd látszon az az öt centi - vihogtam a fülébe, majd gyorsan helyet foglalta Nora mellett, mielőtt a tanároktól szóban is kikapunk a késésért.
Mc Galagony széttárta a kezeit, én meg halkan, hogy csak a körülöttünk ülők hallják, suttogva szinkronizáltam alá egy hamis gondolatot:
- Ekkora kákalagot fogtam!
Aztán pimaszul vigyorogva hallgattam a szövegelését. Mikor Lennoxhoz ért, heccből jó nagyot huhogtam, mint ahogy a tömegek a kivddicsmeccseken szoktak. Norára vigyorogtam, mert ha erre nem, mi másra nézne végre erre? Mulya egy alak, direkt kerülte eddig ezt a területet a szemével. De átlátszó…
- Gyanús, mennyire nem néz ide, mi? Bitos nem mer, mert akkor itt ragadna a szeme - piszkáltam Norát, ha esetleg megint búskomor vágyakozásba esne. Ejj, csajszi, ez is olyan, mint a kergetőzés az oviban. Tudja csak a pasi, hogy ő a… fogó.
A többi tanár már ne érdekelt, max a házvezetőnk, de az sem különösebben. Bolton cuki. Nem bánom, ha még többet látom. Büntessen csak, tanár úr! Miatta is kerültem a lakoma zsírosabb-szénhidrátban gazdagabb fogásait. Ajj, túl jól főznek itt, hogy vigyázzon így az ember a vonásaira? Talán beállok majd a kviddics csapatba. Van egy olyan érzésem, hogy Nora miatt így is, úgyis sokat leszek a kviddics pályán…

[Évnyitó]

Évnyitó


2003. szeptember 1.
Mindenki és Hill, Narek na meg persze Miller

Párizs után a fél nyarat szobafogságban töltöttem. A dadusom állandóan mellettem volt, anyám meg mindent megtett, hogy kiderítse, ki vett rá erre a hülyeségre. Szerencsére a nővérem is végig falazott, így anya nem tudhatott meg semmit Hillről. Aztán persze nagyon hallgatag lett, gyanakodva figyelt és elkezdett velem a házasságról beszélni. „Kötelesség.” Ez volt a legtöbbet előforduló szó abban a csevegésben, én meg csak bólogattam.
Miller nem volt ott az asztalunknál, miközben már elkezdett McGalagony dumálni, Smith meg ijesztegette az elsősöket a Teszlek Süveggel. Valahogy megnyugtató volt a tény, hogy engem nem az ő jeges tekintete fogadott tavaly. Aztán összerezzentem, mert valami barom – akit Hillnek gyanítottam – összeborzolta a hajamat. Ám, amikor mogorván megfordultam, csak Miller légpusziját kaptam el.
– Húzd ki magad, hadd látszon az az öt centi – jegyezte meg nagy humorizálva. Csak féltékeny volt, hogy ő még mindig elképesztően törpe volt. Miller is csak egy unalmas kis csitri lett, mióta ezzel a Norával barátkozott.
– Azt hallottam, hogy Campbell összejött azzal az énekesnővel… tudjátok, aki a házimanókról írt egy dalt… – jegyezte meg kegyetlenkedve, hiszen mindenki tudta, hogy Miller és Narek felváltva csorgatják a nyálukat a pasas után. Legalábbis a Roxfort Expresszen eléggé gyorsan terjedtek a hírek.
A dumálás véget ért, megjött a kaja. Így odanyúltam, hogy jó sok sültkrumplit halmozzak a tányéromra. Az étvágyam nem volt annyira jó még mindig, de sültkrumpliból bármennyit képes voltam megenni, főleg, ha egy kis majonéz is akadt. Anyám ezt nevezte „olcsó, szegény ételnek,” ezért a konyhára kellett lemennem a manónkhoz, hogy titokban ilyesmiket készítsen nekem. Egyszer még vaníliafagyival is megkóstoltam. Még az is jó volt.
Éppen beledöftem a villámat az első krumpliba, mikor megláttam valami pirosat bereppenni az ajtón, egyenesen a Griffendél asztalához…. a valami Hill feje mellett állt meg, majd magától kinyílt. Ekkor fogtam fel, hogy az egy rivalló. Hillnek nem mugli az apja? Nem foglalkzotam vele, engem nem érdekelt a szánalmas családi élete, csak ő maga. De ahogy az a boríték kinyílt, ismerős, erőszakos, anyás orgánum szakadt ki belőle:
– CLAUS HILL! HOGY MERÉSZELTÉL EGYETLEN ÚJJAL IS ALFONZHOZ ÉRNI? Ő EGY CSODÁLATOS, ŐSI CSALÁD SARJA, AKI NEM ÉRDEMLI MEG, HOGY A MOCSKOS SÁRVÉRŰ KEZEDET RÁTEDD! ELRABOLTAD, TÖNKRETETTED, ELRONTOTTAD AZ EGYETLEN KICSIKÉMET! – A hang nem szűnt meg, csupán a vörös boríték, éppen a felálló Mr. Smith feje mellett reppent el, a tanári asztal felé, hogy megálljon az igazgatónő előtt. – MCGALAGONY IGAZGATÓNŐ, AZONNALI VIZSGÁLATOT KÖVETELEK MR.HILL-LEL SZEMBEN, AKI EGY ILYEN ÁRTATLAN GYEREKET ILYESMIBE RÁNGATOTT!
Éreztem, hogy az arcom egészen vörösbe kezd úszni. Anyám valahonnan megtudta mi történt… talán felkért egy legillimentort? Akárhogy is, tudta, mi történt Párizsban és ez még annál is ijesztőbb volt, minthogy bezárt a szobámba a nyárra.

Sulikezdés és extrák
▪ 2003. szeptember 1. ▪

Smith professzor & mindenki

Jay mentett meg többször is a Roxfort Expresszen attól, hogy Smith a közelembe tudjon jönni. Persze a kapcsolatról sosem beszéltem neki, csak Henriette tudott róla… mert ő volt az egyetlen, aki sosem szörnyülködött, úgy fogadott el, ahogy voltam. Szóval biztonságban volt a titkom, habár azt már nem kötöttem a húgom orrára, hogy szétmentünk. Kit érdekelt, Smith döntött. Családja lesz hamarosan és bár semmit sem tudok a babákról, talán évvégére már meg is lesz a gyerek.
Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy sehogy se reagáljak az igazgatóhelyettesre, vagy éppen a róla elhangzottakról. Ezért az új tanárokra koncentráltam, főleg Campbellre. Azt kívántam, bár előbb váltották volna le Miront, akkor talán nem adtam volna fel a kviddicsezést és most nem lenne ennyire kilátástalan az egész.
A vacsora közben újra és újra a tanári asztal felé pillantottam, megnézve magamnak ezt a Campbell. Fiatalabb volt, mint azok, akik általában tetszenek, de egészen helyes és izmos volt, ezért ellegeltettem rajta a szememet, mint a kamaszlányok. Aztán persze Smith felállt, úgyhogy elfordultam és a tányéromban lévő semmire koncentráltam. Azóta alig ettem, hogy szakítottunk, így most eldöntöttem, hogy teletömöm magam. A krumpli salátáért nyúltam éppen, mikor megszólalt éppen mögöttem: – Maga most velem jön, la Fay, úgy tűnik most sem bír magával. – A hangja érdes volt és ijesztő. Megmerevedtem a mozdulatban… nem értettem, miért nem hagyja annyiban. Egyszerűbb lett volna mindkettőnknek, ha lezárjuk.
Megfogta a karomat és már fel is rángatott padról. Húzott ki a folyosóból, így a nagyteremben kirobbanó üvöltözést nem is hallhattam rendesen. Az ajtó előtt megállítottam azért, odanyomtam a falhoz, hogy bentről ne láthassanak minket.
– Mit akar… nem csináltam semmit! – Magyaráztam idegesen, még csak nem is tudtam, mit mondhatnék neki. Nem tudtam, mivel rázzam le, mert ahogy a szemébe néztem, máris megborzongtam. – Nem csináltam semmit… – motyogtam és elengedtem őt. Éppen csak a félrelökésébe fektettem némi energiát. De meg akartam csókolni.
– Visszamegyek a barátomhoz, Jayhez. Most vele járok. – Nem tudom miért mondtam, de olyan jól esett az orra alá dörgölni ezeket a szavakat. Jayt persze nem kérdeztem meg, hogy megengedi-e, de nagyjából elég volt, hogy a közelemben van általában. Több bizonyítékot nem kaphatott volna Smith egy létező kapcsolatból sem.

Évnyitó

temporary high

Jót tett nekünk az a party Lennie-nél. Nem kristálytiszta egészen, mi is történt ott pontosan, de jót tett. Megismerkedtem az újakkal, és vannak villanásnyi, kissé érthetetlen de szórakoztató emlékképeim Marisról, ahogy próbál egyszerre több aranyszínű oreo-t a szájába tömni, meg Smith-t, akinek valamiért valaki a hátára tapasztott egy szelet füstölt halat. Valaki… 
-  Üdv Mindenkinek, drágáim, boldog új évet! - köszöntem a kollégákra mókásan, amikor már az asztal hallótávolságába értem, majd felmásztam a pódiumra, és végigsétáltam ott, a helyem felé. Integettem Marisnak, meg a többi ismerősnek, és volt, akihez muszáj volt pár szót is szólnom.
- Gratulálok a kinevezéshez, Sage. És Magnus, nyugalom, ne tomboljon már annyira - kuncogtam kedvesen, és közben barátságosan meg is lapogattam a termetes pasas vállát. Aki amúgy a szokásos morcosságával csendesen ült éppen az asztalnál, így nyilvánvalóan értette, hogy vicceltem. Ha nem nevet, sem baj. Én azért végtelenül szórakoztatónak találtam. Igazi jelenség… Milyen jó, hogy pont az ellenpontja a szintén idén érkezett Campbellnek. Nagyon színes lett tőlük a testület
- Most nem hozott DJ-t, drága Lennie? Kénytelenek leszünk a süveget hallgatni - sóhajtottam színpadias szomorúsággal, aztán helyet foglaltam, és valóban - érkezett a mágikus fejfedő köszöntő dala, aztán a beosztási ceremónia, majd Minerva szokásos évnyitó beszéde. Mennyi-mennyi újdonság! Idén sem fogunk unatkozni. A pszichológusról szóló résznél kicsit elsötétedett a tekintetem. Annyi diák nyílt meg annak az embernek… És ő eljátszotta a bizalmukat. Szörnyű dolgokat követett el. Bántotta a diákokat. Úgyhogy az ő érdekében remélem, hogy az Azkabanba zárják élete végéig, mert ha valaha is elém kerül, ízekre átkozom, aztán csak azért összefércelem, hogy utána újból szétszedhessem miszlikekre a mocskot. Biztosan nehéz lehet ilyen helyzetben érkezni új pszichológusként, hiszen hiába a “forduljanak hozzá bizalommal”, ha vadidegen, és az elődje is micsoda dolgokat művelt. Sóhajtva dőltem hátra a székemen, és máris eldöntöttem, hogy idén is tartok házvezetői fogadóórát minden csütörtök este, hátha szükség lesz rá.
Közben megjelent a vacsora, én pedig kedvemre válogattam a finomságok között. És az asztal felett a rendetlenkedőket figyeltem közben, hogy szeretetteljes, de azért szúrós pillantással figyelmeztessem az ifjúságot, hogy mostantól megkezdődött az év, és újra viselkedniük kell. No igen, és van, akinek a nonverbális figyelmeztetés nem elég. De azért arra én se számítottam, ami ez után következett.
Először nem értettem, Smith miért megy oda a grifi asztalához. Valamit diskurált Floriannal, épp elgondolkodtam rajta, vajon mi rossz fát tett a srác a tűzre, de gondoltam, a kolléga majd elrendezi. Na de aztán jött az a vörös levél… És ordibálni kezdett.
Tátott szájjal hallgattam, és sajnos későn jutott eszembe, hogy el kellett volna némítani. Mentségemre, Minerva sem, és más sem tett semmit. Szürreális. Ez az igazság. Ki tesz már ilyt a gyerekével? Nem elég, hogy adódott egy problémájuk, de most még ki is kiáltja ország-világ; de legalábbis az egész Roxfort előtt?!
Minervára néztem kérdőn, aztán rákacsintottam és finoman bólintottam. Próbáltam nyugodt maradni, de azért aki közel ült, az láthatta, hogy a fáradt mosolygás alatt elsápadtam, és a szememben rémület ült. Ahogy az utolsó gyűlöletteljes szavak visszhangja elült, és beállt volna a diákok részéről következő döbbent, vihar előtti csend, ezt kihasználva azonnal közbevágtam, és hangosan, drámaian felsóhajtva megjegyeztem:
- Legalább jó munkát végzett volna, aki ezt kitalálta… Mrs. Baldronnak nem ilyen hangja van. Nevessenek csak, én meg kiderítem, ki heccelte meg az urakat egy ilyen  szívhez szóló üzenettel. Azok közt kezdem a kihallgatást, akik a leghangosabban nevetnek. Brown és Smith professzor urak nyiván szívesen segíthetnének nekem - tettem hozzá, mert tudom, egyedül nem biztos, hogy elég elrettentő erő vagyok ahhoz, hogy visszavegyenek a jókedvükből a jelenlévő ifjak.  Azért annyira elég talán, hogy a káosz ne szabaduljon el. A nagyját úgyis majd Mc Galagony megoldja. Rezignált nyugalommal folytattam az evést, mintha mi se történt volna, csak egy újabb gyerekcsíny, holott a valóság valószínűleg nem ez. A szóbeszédek így is el fognak indulni, és nekünk is lesz munkánk. Vacsora után minimum Hillt elő fogom venni. És bár Baldron nem a házam tanulója…
- És még csak öt perce kezdődött el az év… Üdv a fedélzeten, házvezető kolléga - hajoltam át Boltonhoz egy alkalmas pillanatban.

[⌘ Évnyitó ⌘]

⌘ Évnyitó ⌘

☾ 2003. 09. 01. ☽

Mint minden év elején úgy történt most is, Igazgató nő elmondta a beszédét, az elsőéveseket beosztották a házakba, nem lettem volna a helyükbe mert Smith osztotta őket be és hát nem a legkedvesebb arcú professzor de cserébe az egyik leghelyesebb, ebben az évben elég sokan is voltak az újjoncok. Új repüléstan tanárt kaptunk és ahogy észre vettem mindenki csorgatta utána a nyálát, helyes meg minden nekem az a lényeg, hogy jól tanítson. Mint kiderült Smith lett az igazgató helyettes és ráadásul megkaptuk házvezetőnek is, ami annyira nem baj mert az irodája a Déli szárnyba van, ami az épület másik fele.
- Most azonban, a komoly dolgok végével ideje, hogy együtt élvezzük a vacsorát. - Zárta le a hosszadalmas beszédét McGalagony Professzor, és meg is jelentek az ételek elöttünk, aminek nagyon örültem mert már korgott a hasam. Már láttam, hogy kezdtek vegyülni a házak, beszélgetett mindenki mindekivel, én éppen a desszertemnél jártam, ami rengeteg süti volt, párat félre is raktam estére ha esetleg meg éheznék majd. A nagy hangoskodásba észre se lehetett venni Smith-t ahogy felállt, rögtön Florra néztem, nem múlik el úgy egy rendezvény, hogy Smith ne vigye el Flort büntető munkára. Most elhatároztam, hogy bele hallgatok a beszélgteésükbe, mert a nyár utolsó felébe a bátyám nem ment korrepetálásra Smith-hez és gyanús volt nekem. Jól sejtettem Smith karon fogta Floriant és elkezdte kihúzni a teremből, én megfogtam a sütis tálamat és rajtuk tartva a szemem elindultam én is, viszont nem néztem magam elé így valakinek neki mentem ismerős volt az illata, ahogy felnéztem rá megláttam Ezrát és a ráborult sütieimet.
- Ohh Merlinre, sajnálom nem figyeltem- Szabadkoztam és hátra léptem egyet, el is felejtettem, hogy Smith-ék után indultam.
- Azt hiszem ez nem az én napom... Suvickus. Tessék jobb mint új korában - Mosolyodtam el. Körülnéztem de már nem láttam a párost így vissza mentem oda ahol eddig ültem és gondolkodtam, közben a tanárokat néztem néha meg-meg akadt a szemem egy bizonyos Professzoron.

[Everybody]

Évnyitó és egyéb &@#>ságok



to Everybody

Unalmas arcot vágva ültem le az elsők között a tanári asztalon. Próbáltam nem túl öltözni, betartani a tanárok által viselt általános göncökre vonatkozó előírást, de nem igen érdekelt ez az egész, reméltem, hogy nem ismétlődik meg Campbell bulija, netán nem tartogat egy after partit az évnyitó után. Mondjuk azon sem lepődnék meg, ha hirtelen diszkó gömbök jelennének meg a mennyezetekről alálógva és előbukkanna DJ bohóc, hogy a rosszabbnál rosszabb dübörgő zenékre kezdjen vadulni. McGalagony nyilván itt esne össze a szívéhez kapva, de kíváncsi leszek, mennyire tudja majd kordában tartani ezt a dívát.
Szép lassan megjelentek a diákok és kisebb nyüzsgés lett úrrá a teremben, ahogy a prefektusok kíséretében mindenki a helyére vánszorgott. Megjelent Smith professzor is az asztalnál, Sage professzor, majd szép lassan mindenki elfoglalta a helyét az asztalnál. Miss Digby is végigsétált a pódiumon, mintha az este díszvendége volna, ragyogó megjelenésével még azok tekintetét is magára vonta, akiknek egyébként semmi dolguk nem volt vele. Mi tagadás, tudja, hogy kell magára vonnia a figyelmet.
- Gratulálok a kinevezéshez, Sage. És Magnus, nyugalom, ne tomboljon már annyira. – kuncogott a hölgy mikor mellém és Bolton professzor mellé ért. Én csak értetlenül felhúztam a szemöldököm, felegyenesedtem a székben, hitetlenül bambulva, vajon miről hadovál itt nekem, nem is tomboltam. Persze, mikor megveregeti a vállam leesik, hogy csak húzta az agyam, megadóan bólintottam felé.
~ Nem semmi nőszemély. ~ ráztam a fejem csak elengedve egy könnyed félmosolyt.
Az igazgatónő beszédéről legendák szóltak unalmasságát tekintve, hát nem voltak túlzók a pletykák, a süveges előadástól pedig egyenesen frászt kaptam. Még tapsolnom is kellett, még az elején próbáltam lelkesnek mutatkozni, de ez körülbelül az ötödik diáknál el is halt. Amikor rám terelődött a szó felegyenesedtem a székemből és bólintottam egyet, persze szemeimmel szikrát szórva. Nem lehet elég korán megrémiszteni ezeket a gaztevőket, jobb, ha máris tartanak tőlem. A Pszichológus esetére csettintettem egyet a számmal, valóban elég ramaty ügy volt, hallottam a parancsokságon az esetről.
Végre elkezdődött a vacsora, bár én betartottam a diétámat és csirkét próbáltam vadászni a közös tálakról, némi vízzel leöblítve. Minél hamarabb túl akartam lenni ezen az évnyitón, hogy aztán a hálókörletembe vonulhassak és egy kis edzést követően ágynak dőlhessek. Smith professzor közben jobbnak látta, ha megreguláz egy diákot, bár fogalmam sem volt arról, mit követett el a srác, de biztosan megérdemli, amit kap. Kedvelem ezt a fazont, egyet se szól, vele nem lesz gondom.
Már éppen megtöröltem az arcom a sült csirke maradványaitól, mikor berontott egy vöröses boríték a terembe és hihetetlen módon elkezdett ordítani. Becsuktam a szemem és bár a halántékomon megjelent egy ijesztő ér, ami minden mondat után pattant egy nagyot, de jobbnak láttam, ha az igazgatónő intézi ezeket az ügyeket, nekem nincs kedvem semmiféle iskolai drámába belebonyolódni. Mondjuk feljelentés résznél felkaptam a fejem, lehet azért mégis csak jobb lesz utána nézni ennek a dolognak.
- Legalább jó munkát végzett volna, aki ezt kitalálta… Mrs. Baldronnak nem ilyen hangja van. Nevessenek csak, én meg kiderítem, ki heccelte meg az urakat egy ilyen  szívhez szóló üzenettel. Azok közt kezdem a kihallgatást, akik a leghangosabban nevetnek. Brown és Smith professzor urak nyiván szívesen segíthetnének nekem. – ismét szemöldököm felhúzva néztem Digby professzornőre, miután nevelőszándékú mondandójának egyik mellékszereplője lettem, de szó nélkül néztem végig a gyerekseregen ismét szigorú tekintettel, majd mutatóujjamat óvatosan az ajkaimra illesztve próbáltam nyomatékosítani a Miss Digby szavait.
- Ön aztán tudja, hogy bánjon a szavakkal. – böktem oda azért a hölgynek, miután a mellettem ülő Bolton-hoz intézett pár szót, majd belehörpintettem a poharamba és úgy néztem végig a gyerekseregem, ha valakit hangoskodni vagy rendetlenkedni látok, már akcióba is lépek és büntetőmunka gyanánt másnap délután futtatok vele száz kört a kastély előtt álló fúriafűz körül.

Évnyitó



To Sandy, Henriette, everybody

Ez a nap is eljött újra, véget ért a rövidke nyári szünet, kezdődhet előlről az iskola. Ezra szinte szomorúan bandukolva érkezett meg ülőhelyére s csak az adott neki enyhülést, hogy az iskolával Sandy is ismét könyebben elérhetővé válik számára. Alig várta, hogy meglássa, melléülhessen és csodálhassa mosolyát, megérezze illatát vagy egy lopott alka-lommal hozzáérhessen. Erre a gondolatra akaratlanul is végigfutott rajta az izgalom, szinte egy egész alomnyi lepke kezdett el repkedni a gyomrában.
Jött aztán a szokásos beszéd, a hosszú megnyitóval, a tanárok bemutatásával, amit a fiú szokás szerint fáradt arccal várt végig, bár az új tanárokat megnézte magának. Felvett tantárgyaihoz új professzor dukál és legnagyobb bánatára az a nagy hegyomlás fogja őt oktatni. Megadóan sóhajtott egyet, majd úgy hallgatta, ahogy mindenki nekirontott a vacso-ránat a rajzpisztoly eldörrenése után. Szokatlanul tőle most szótlan volt, néha Sandy látványa csalt mosolyt az arcára, habár sok barátját felismerte távolabb a sorok között. Nekik csak vigyorogva intett vagy csak egyszerűen bólintott, s bár a nyáron is sok emberrel megismerkedett, más asztalokon nem látta őket.
Nem sokkal később Smitch szállt alá a tanárok pódiumáról és vitte magával Henriette testvérét, biztos megint valami rosszat csinált, igazából rajta kívül ő is egy hozzá hasonló csínytevő, büntetőmunkákból ismeri inkább. Tekintetét néha a tanári asztalra emelte, Campbellre és Magnusra figyelt leginkább, furcsállta, hogy a fiatalabb férfi említésére a lányok többsége felsikoltott, igaz nagy hírű kvidics sztárról van szó, de azért mégis túlzás ez az elnaggyolt öröm.
Még egy rivalló is megzavarta a lassan megnyugvó vacsorát, már Ezra is éppen befejezte a sütik befalását, mikor rázendített. Megszokott jelenség ez a Roxfortban, így annyira nem érdekelte az üzenet tartalma, mégis mikor a rivalló átkanyarodott McGalagony igazgatónőre, az már furcsábbnak hatott. Ez az azért nem szokás és kicsit túlsának is tartotta így felelősségre vonni a iskola vezetőjét még akkor is, hogy nem ismerte a történet mögötti szálakat.
Végül mikor Digby professzor elcsendesítette Smith és Magnus tanbá bevonásával a gyerekeket, zra is jobbnak látta, ha visszavonulót fúj, így elköszönt Sandytől és a sorok között felismerhető barátoktól, majd a hálókörletek felé vette az irányt.
Nehéz év vár rá, sokat kell majd tanulnia, lehet pont emiatt is ilyen letört, nem tudja valójában mit is kezd majd magával, amikor eljön a választás pillanata…sok minden történt ezen a nyáron.
- Hoppá. – ugrott alrébb, mikor valaki nekiment, de nem úszta meg, be lett borítva egy csomó sütivel, s már éppen kezdett volna morgolódni, mikor meglátta ki az elkövető. Haragos arckifejezése ismét mélabúra váltott és megérintette óvatosn Henreiette kobakját. Nem akarta megborzolni, mert azt a lányok nem szeretik, de nem is akarta megsímogatni, mert az félreérthető, így talált magának egy középutat.
-  Művésztársam, figyelj hova lépsz. – erőltetett egy mosolyt az arcára, majd mikor a lány megtakarította ruháját a piszokeltüntető bűbájjal elégedetten felsóhajtott.
-  Nahát, szép munka, köszönöm. – válaszolta kedvesen, majd Hugrabugos társa után intett, aki kisietett a teremből. Lassan ő is követte a példáját.

[utolsó 20030901]

utolsó
20030901



mindneki

Merlinre, úgy vártam ezt az évet, mint más ember a karácsonyt. A Roxfortos éveim sosem fognak elönteni olyan heves nosztalgiával, amit éreznem kéne végzősként. Ez a hely nekem csak egy átmeneti szállás volt, ahol a lelkemre pecsételte magát az ostrom, és a halálfalók oldalán őrjöngő szüleim tettei talán úgy húzódtak meg az árnyékom nyomában, amit nem tudtam levakarni. Nem voltam büszke a nevemre, és az a fajta félelem szörnyű tettek felé űzött. Bántottam másokat és sok sebet okoztam, csak mert én is sérült voltam. Aztán itt volt Sierra itt volt Rose is, a tönkrement kacsolatok számláján, és úgy éreztem én voltam azokért is  ahibás. Egyedül annak örültem, hogy Florian itt volt és kitartott mellettem. Talán más nem is fog innen hiányozni, csak a közös hülyeségeink.
Sóhajtottam egyet, ahogy vártam a padon könyökölve a szokásos unalmas bejelentéseket. Sok új arc volt a tanárok között, de ez meg sem lepett, anyniszor volt csere, hogy csoda, az Igazgatónő nem keverte még össze a régieket az újakkal. Bár azt hiszem most tényleg szinte teljesen lecserélődött a kar, és azt hiszem örültem is a fiatalos arcoknak. Campbell meg menő volt, nem is tudom volt-e itt olyan,a ki esetleg nem ismerte volna. Minden esetre Welch után tényleg örültem annak, hogy nem ő van itt, és nem hánytorgatta a legjobb barátomat. Bár amilyen kaliberű volt Campbell, Flor tuti belezúgott.
Igazából nem anynira figyeltem, azon agyaltam, hogy Florianhoz át kéne ugranom, közben persze sajnáltam az elsősöket akiket ez a para arcú professzor osztott be. Azért Mcgalagony egy fokkal barátságosabb volt... De igazából tényleg nem figyeltem, örültem, hogy Florian el tudta kerülni Smith-et a vonaton, mert már megint ott járőrözött körülöttünk, pedig most még csak viccből cigit sem szívtunk. És azt hiszem nem is fogok.
Azért egy részem örült, hogy itt lehetett, a szüleim nem nyomasztottak úgy, mint otthon, de java részt haza sem jöttek. Amiért rohadtul hálás voltam, pedig éppen az is lehetett, hogy egy ártatlan ember halála miatt nem ugrottak haza, mert úgyis szerettek embereket kínozni. Legalább Flora elterelte a gondolataimat. Flora...
Azt hiszem még összefutottam vele párszor talán még direkt is, hogy egy kicsit közelebb legyek hozzá, és azt vettem észre magamon, hogy az ő mosolya teljesen kimosta belőlem Rose kellemetlenül fájdalmas nyomát. Sóhajtottam egyet, miközben éretem, ahogy mögöttem elrobogott Lola és Nora is. Elégé összenőttek, és még a nevük is olyan viccesen passzolt egymáshoz, majd velem szemközt foglaltak helyet, miközben én ott ültem a két lány erős parfümös illatfelhőjében
- Rátok borult a bájitalszertár? - kérdeztem laza vigyorral, és még csak nem is gonoszkodásból, inkább csak olyan testvéries agyhúzással. Éppen enni akartam amikor láttam, ahogy Smith felpattant, egyenesen Florian felé robogva, és én is menni akartam oda, hogy mentsem a helyzetet, de a dologban megakasztott egy üvöltöző rivalló, meg az enyhe káosz, ami után következett. teljesen eltűntek a szemem előtt, így hát csak mormogva fordultam vissza a helyemre, és néztem az üres tányéromat, amiről eltűnt a süteményem.

ÉVNYITÓ
2003. 09. 01.



to: Mindenki

outfit

Egészen más élmény volt a tanári asztalnál ülni a Roxfortban, mint annak idején a griffendélesekénél. Komolyabb volt… na meg persze sokkal, de sokkal menőbb. Ha nem éppen a tanulókra és az igazgatónő beszédére vártunk volna, még egy vidám cigit is előkaptam volna, hogy beleszippantsak ünneplés gyanánt. Ez megmarad a szobámban töltött időre. Talán társaság is lesz… Bettyke, vagy DD-ke.
– Üdv Mindenkinek, drágáim, boldog új évet! – köszönt utóbb, kellemesen vörös hajú kolléganőnek. Természetesen végig néztem rajta, jelezve, hogy igencsak tetszik az alakja.
– És íme DD, a Griffendél királynője. – Kacsitnottam rá és megvártam, hogy leüljön közénk. Cigi. Nagyon rám fért volna egy kis füstölés, de tényleg. Kellemesen ellazított volna, mielőtt megérkeznek a tanulók és a zajongásukkal és őrült rajongásukkal megtöltik a nagytermet.
– Most nem hozott DJ-t, drága Lennie? Kénytelenek leszünk a süveget hallgatni – jegyezte meg egy szexi, színpadias sóhajjal. Egészen jól állt DD-nek. Volt egy olyan személyisége, amihez a színészkedés is passzolt, na meg az ehhez járó, kissé kislányos mozdulatok.
– Ha szeretnéd, a szobámban kapsz DJ-t a vacsora után. – Kacsintottam rá, ám a nyugalmunk nem tartott sokáig. A diákok szépen, talárosan feltöltötték a termet. Szándékosan nem kerestem meg azt a Norát, aki most már harmadjára próbált meg rám mászni a Roxfort Expresszen. Tizennégyéves. Olyanokkal én nem kezdek.
A beszédekre nem figyeltem, egészen addig, míg a nevemhez nem értek. Felkeltem és biccentettem a tanulók felé, akik sikoltozva tapsoltak. Hát igen, most először érkezett ide sztár. Persze Welch is kviddicsjátékos volt, talán az izraeli csapatban, de a sérülése után sportkommentátor lett, az pedig kevésbé népszerű a tinilányok és persze fiúk köreiben.
Már majdnem eluntam magam. Még az sem dobott fel, hogy Smith éppen valakit elrángatott büntetőmunkára. De akkor! Akkor végre jött az áttörés, egy szép, vörös borítékként.
– CLAUS HILL! HOGY MERÉSZELTÉL EGYETLEN ÚJJAL IS ALFONZHOZ ÉRNI? Ő EGY CSODÁLATOS, ŐSI CSALÁD SARJA, AKI NEM ÉRDEMLI MEG, HOGY A MOCSKOS SÁRVÉRŰ KEZEDET RÁTEDD! ELRABOLTAD, TÖNKRETETTED, ELRONTOTTAD AZ EGYETLEN KICSIKÉMET! – Reppent oda a boríték hangosan üvöltve egy griffendéles, vörös hajú fiú mellé. Aztán ugyanazon lendülettel a tanári asztalhoz érkezett, egyenesen szigorú igazgatónőnk arca elé: – MCGALAGONY IGAZGATÓNŐ, AZONNALI VIZSGÁLATOT KÖVETELEK MR.HILL-LEL SZEMBEN, AKI EGY ILYEN ÁRTATLAN GYEREKET ILYESMIBE RÁNGATOTT!
Alig tudtam visszatartani a szórakozottságomat. Röviden még meg is tapsoltam az eseményt.
– Legalább jó munkát végzett volna, aki ezt kitalálta… Mrs. Baldronnak nem ilyen hangja van. Nevessenek csak, én meg kiderítem, ki heccelte meg az urakat egy ilyen  szívhez szóló üzenettel. Azok közt kezdem a kihallgatást, akik a leghangosabban nevetnek. Brown és Smith professzor urak nyiván szívesen segíthetnének nekem – magyarázott DD, de nem igazán figyeltem rá. Lefoglalt a röhögés.
– Na jó. Ki az a Baldron… most már érdekel. – Jegyeztem meg kicsit fuldokolva még.
– Ön aztán tudja, hogy bánjon a szavakkal. – Meg sem lepett, hogy BigBoy megpróbált rámozdulni DD-re. Jó nő volt, de talán túl nagy falat egy ilyen rideg izomkolosszusnak, aki legfeljebb mások elverésére alkalmas. Egy ilyen szépséggel jól kell bánni. Borral itatni, masszírozni, az ágyban jókat tenni vele.

♥ nem lát ♥

gold runs in our blood

pretty : green ♥ vibe: summertime sadnass

2003. 09. 01
 p.s. Lola és mindenki egyéb

- Ez itt minden önbizalom, amire szükségünk van - jelentette ki Lola, ahogy a lánymosdóban éppen kiteregette elém a fantazstikus sminkkészletét. Lola ízlésében tökéletesen megbíztam, és amik az orrom alá kerültek is kifejezetten nívós termékek voltak. Egyetértően bólogattam, ugyanis a vonaton történt események óta azt hiszem egy kicsit megrepedt az önbizalmam. Mármint értettem én, hogy Lennek nem tetszettem, de nekem Len tetszett és... Szerettem volna, ha egy kicsit közelebb engedett. Csak sóhajtottam egyet, mint akinek minden baj a világon a vállára került, és igyekeztem jó arcot vágni persze hozzá. Mondjuk Lola előtt nem kellett színészkednem. Előtte mertem egy kicsit kiengedni, mert benne bíztam és tudtam, hogy nem bántana, nem használna ki.
- Hát az kell is, ebben a zöld szerelésben borzalmasan festek. Ennél rosszabb már csak akkor lenne, ha lilában lennénk - magyaráztam, és közben lelkesen vittem fel a sminkemet az arcomra. Szép, haloványsötét színekkel dolgoztam, és a cicaszemes kihúzásról a világért se mondtam volna le. Az ajkaimra pedig egy halovány piros rúzs került. Ennél visszafogottabb csak otthon leszek, és nem érdekel. Lola magazinjai menők voltak, és alig vártam, hogy elsuttogjam a csajok fülébe, mi is van nála, szerettem volna segíteni neki az üzlet elindításában is. Közben persze elém tolt két nagyszerű parfümöt.
- Tudom, hogy tökéletesen sminkelsz, de illatot is válassz. Yves Saint Laurent Opium… Vagy Dior J’Adore. Ez virágosabb, a másik izgisebb - mondta én pedig beleszimatoltam, és magasságos ég!
- Lola, te egy zseni vagy! Imádom őket! Határozottan beleszerettem a Diorba, tudod mi kell nekem - lelkesedtem. Imádtam a virágokat a virágillatot, és ha tehettem volna egész nap rózsák közzé dugtam volna az arcomat, hogy szimatolgassam őket. - Nem szeretném, hogy minden pasi rámvetődjön, úgyhogy most visszafogom magam - kacsintottam rá, és befújtam magam, hogy betakarózzak a kellemes virágillattal, és hirtelen már egészen jól kezdtem magam érzeni, annak ellenére is, hogy mennyire ciki voltam megint a vonaton, főleg Len előtt. Az a csók csak véletlen volt. Félig. De a pillanatokról, amik beszippantanak sosem mondtam le. Akkor sem bántam, ha fájt, ha darabokra is tépett. Azt úgysem kellett látnia senkinek. Csak Arminnak. Meg azt hiszem Lolának, mostanában. De nem féltem attól, hogy megsérülök. Nem tehettem meg azt, hogy félek. Lolának meg kenek egy szép, visszafogott sminket, ha hagyja magát, amivel nagyjából csak a tekintetét emelem ki, mert szépen tudtam sminkelni visszafogottan is. Nem is látszott, csak a szép barna szeme, és a szempillái.
- Na, te is bombanő vagy - bólogattam vigyorogva felé.
- Eh, asszem elkésünk - sóhajtott, miközben én is biztos voltam ebben, de hát én nagyjából mindenhonnan elkéstem, valahogy sosem tudtam pontosan megérkezni sehova. Nem is értem otthon hogy bírták ki ezt velem. Minden esetre siekrült beérnünk a nagyterembe, ahol elvegyülhettünk a gólyák között. Szó szerint. EZEK AKKORÁK MINT ÉÉÉÉN! És még nőni fognak. Én meg NEM. Merlinre...
- Ugyan már, Jay, ez több, mint bájital. Ez a csábítás művészete - magyaráztam neki, miközben ő csak olyan Jayesen bámult maga elé. Én meg a tányérjában lévő sütire.
– Azt hallottam, hogy Campbell összejött azzal az énekesnővel… tudjátok, aki a házimanókról írt egy dalt…  - szólalt meg Alfonz gonoszkodva, én meg csak meresztettem a szememet, ahogy ezt mondta. Most komolyaaan?
- Micsodaaa? Kicsodaaaa? - aztán meg kérdező szempárral néztem Lolára is. - Most komolyan?!
Ahogy lekeveredtünk a helyükre, én persze egyből Lent kezdtem el bámulni, és az igazgatónő beszédénél csak Lola zökkentett ki, ahogy kifigurázta a mondanivalóját. Persze ezt nem tudtam megállni röhögés nélkül, és felvihogtam, de aztán persze Len nem nézett ide, folyton csak Digby-n legeltette a szemét, meg talán Thomsonon is. Nem értettem miért voltak ők jobbak, vagy szebbek, vagy érdekesebbek. Utáltam ezt, hogy én ennyire nem tudtam felkelteni magamra a figyelmét és azon görcsöltem, hogy mégis mi a fenét csináltam rosszul? De komolyan. Nem tudtam elcsábítani és beszélgetni... na azt sem, helyette a kezembe nyomott egy nyaláspálcát, és jól faképnél hagyott. Nem kellett volna utána sóvárogni, az első pattintás után írni szoktam egy levelet és elengedni a dolgot. De ő más volt, mintha ő lett volna... az Igazi... ami nem is tudom... igazian is fájt.
- Gyanús, mennyire nem néz ide, mi? Bitos nem mer, mert akkor itt ragadna a szeme - szólalt meg mellettem Lola, én meg csak sóhajtottam egyet.
- Vagy mert csak nem is érdeklem, nézd meg milyen nők között ül - magyaráztam és méltatlankodva megráztam a fejemet. Lola nem lett volna még rondának is gondolnám magam pedig azt sosem szoktam. Még a végén beteg leszek ettől a sok hülye pillangótól.
A következő pillanatban pedig besüvítette a termet egy rivalló, egyenesen szétkürtölve Hill és Baldron kapcsolatát. Talán viccesnek is tűnt, talán az is lett volna, ha nem tudnám milyen elcseszett dolog aranyvérűnek lenni. Alf túl messze volt, hogy bármit is mondjak neki, és kétlem hogy annyira kedvelt volna amúgy is, de a mellettem röhögő háztársamra rászóltam. talán egy vagy két évvel járt alattam.
- Te most komolyan kineveted a háztársadat? Szánalmas vagy, szégyelld magad - mondtam olyan hangsúllyal, hogy a nevetés is belefagyott. Utáltam ha valakik a háztársaimat, vagy a szeretteimet piszkálták. Valahogy elcseszett módon nem akartam, hogy megsérüljenek. Mert az az érzés... szörnyen pokoli. Inkább csak fensőbbséges mozdulattal elvettem Jay tányérjáról a sütit és Lola felé frodultam.
- Sose akarj aranyvérű lenni - sóhajtottam. - Olyan, mintha lenne egy visszaszámláló a fejed felett, hogy csak addig élheted az életed, amíg a tiéd. Utána meg elveszik.