Nagyterem

Köszönjük a részvételt!
Az évzáró véget ért.

Breakfast with Zafira

Mondanám, hogy szeretem a reggeleket, hiszen az alvás és a kviddics után a harmadik kedvenc elfoglaltságom az evés, de az a baj ezzel, hogy az ébredés keserves érzése után következik, így a reggeli, mint fogalom, nem tartozik a kedvenceim közé. Ha pedig azt vesszük, hogy ezt a reggelit tanóra követi, máris nyilvánvalóvá válik, hogy itt ez egy förtelmes szokás. Aki közelebbről ismer, tudhatja is, hogy ilyenkor kicsit magam alatt vagyok, a hamis mosolygás és sokszori kacsintás csupán álca, álmoskás arcom és belőtt séróm nem az új nap, új kihívások mottó bekeretezése, csupán a túlélés egyik eszköze.
Sorba jönnek is az emberek, hamar körbeülnek engem is legfőképpen hugrások, de vegyesen fel lehet itt ismerni Griffeseket és Hollókat, szerencsére manapság már nincs olyan nagy klikkesedés, mint azt a régi időkben tapasztalhatták meg az idejárók, legalábbi a legendák szerint.
Pajti még valószínűleg nem kelt fel, de a kviddics csapat is még szédeleg, így magányosan, csendben fogyasztom angol reggelimet, amit ritkán cserélek le, desszertként már talán jobb kedélyállapotban tolok az arcba majd egy-két palacsintát.
Valahol van báj egyébként a reggeliben, megfigyelhető, hogy reggel csendesebbek az emberek, nincs akkora zsivaj, mint például délben, de a leghangosabbak az esték, hiszen mindenki teli van élményekkel, kalandokkal, amiket minél hangosabban, kajával a szájban, nevetve vagy mérgesen az asztalt csapkodva kell elmesélni. Utóbbi esetében a Sziszegők dráma klubbjára gondolok, ez a Mardis évfolyam valahogy mindig olyan hangos és hisztis. Dublinban voltak ilyenek a dokkmunkások, kocsis stílusban beszéltek egymással és egy szál cigin is képesek voltak ölre menni, bár ők valahogy mégis férfiak voltak, jól állt nekik.
Lustán körbeemelem a tekintetem,  lassan megjön a kedvem ahhoz, hogy kinyissam a számat és erre keresek potenciális áldozatot, nyilván egy jó barátnak örülnék, akiből szerencsére sok van, de Pajti még mindig máshol kószál, Ophelia pedig, ha jól hiszem, még mindig a diáktanács ügyeivel van elfoglalva, még étkezései között is könyveket és listákat búj. A szorgalma elképesztő, szinte képes lennék átvenni ezt a lelkesedését, azt a fajta buzgóságot, ami lassan iskolaelsővé teszi, egy lépés választ el attól, hogy én magam is jelentkezzek a tanácsba, de inkább rátaposok a lábamra, hogy ez a lépés soha ne történjen meg. El is engedek egy mosolyt erre a tévképzetre, majd elveszem a tekintetem a lányról és tovább fürkészem az asztalt, miközben egy jó adag tojást gyúrok be a pofázmányomba.