A nyugalom terme

A kicsi, elrejtett szobácskában általában azok szoktak lebzselni, akik el akarnak menekülni a külvilág elől vagy már rettentően kimerültek. A padlón nincs szabad felület, mindent ellepnek a hatalmas, puha párnák és a szoba három ablakát –meg voltaképpen az egész plafont- elborítják a hosszú, színes selyemfüggönyök. A falat folyamatos forgásban lévő varázskörök díszítik, amelyek nyugalmas légkört teremtenek. Amikor az ablakokon már nem árad be a természetes fény, kis üveggömbökbe zárt mécsesek világítanak be mindent, ahány mécses annyi színű láng. Ha egy kis nyugalomra vágsz, térj be bátran!

Mostmár azt is elmondhatom magamról, hogy voltam kviddicsedzésen. Vagy ahogy értelmezzük..? Nem nekem való ez a játék, csak ott voltam az edzésen, leginkább szurkolni. Meg elkísérni Mirát. Hosszú történet, még onnan kezdve, hogy amikor kinn jártunk az erdőbe, összeszedni az elkóborolt Mezzit és Darcit, "piknikeztünk" is egy kicsit a nála lévő lángnyelv whiskeyből, amit azóta is viszonozni akartam már, csak mindig valami útját állta végül. Pedig van vagy háromnegyed üvegnyi még a nagyapámék-féle házi kacajvízből, amit családi szokás címszóval kaptam Apától a tizenhetedik születésnapomra, januárba.
De ma jókor jutott eszembe, el is raktam reggel, mer ma volt végre összevont óránk Miráékkal. Csak órák után még volt egy edzése is.
Ez Mira hatása vajon? Hogy nem bánom, feszült ugyan, de kalandos volt az egész napot végiglapítani minden tanár és auror előtt egy jobbára teli üveg alkohollal a táskám alján. Kicsit beleélhettem magam, milyen lehetett a bűbetlen alkoholtilalom idején lenni varázsnépnek. És a kviddics is izgalmasabbnak bizonyult így nézőként, mint számítottam rá régebbi tapasztalataim alapján. Talán, ha Mira is játszik, még a quodpotot is lelkesen nézném. És mégtöbb aggódással is Mira épségéér, a kviddicsbe legalább robbanó labda nincs.
-Azér mondd, hogy nem az volt a döntő érv, hogy ha a házamnak jönnék kémkedni, úgysem kéne aggódniuk, mer a Pukwudgie ellen nem lesz meccsük- éredeklődöm, leginkább humornak szánva, hogy végül megengedte a csapat, hogy rivális ház létemre kibiceljek az edzésükön. A legbénább győzködésem volt valaha az a mondat, bár igaznak igaz. Lassan beilleszkedek az új helyemre, de házak terén a szivem az Ilvermornyba maradt.
A termet először véletlen találtuk Sophie-val, még tavaly, a nem épp ritka eltévedéseink egyikével. Félreeső, és igazán otthonos, tele kényelmes párnákkal, csak nem találtuk meg mégegyszer, direkt keresve.
Izé, szóval, lehet, hogy elmerészkedtem egy felderítőtúrára mostanába, hogy megtaláljam. Vagy... néhányra. Csak biztos ami biztos.
Kicsit tilosba járás érzésem van most is, pedig a takarodó még bőven messze van, bár sötétedni már valóba elkezdett kicsit, ilyen ez az ősz. Jó, úgy húsz körüli uncia szeszesital egész egyértelmű tilosba járás. Nem is tudok eltekinteni egy alapos - és minden bizonnyal tök gyanús - körülnézéstől, mielőtt kinyitom a szoba ajtatát, de szerencsére csak mi vagyunk a folyosón. Mira nyugodtan találhat gyanúsnak.
-Na?- kíváncsiskodok a véleményére, ahogy óvatosan becsukom magunk mögött az ajtót. Lerakom a táskámat, összetologatok pár párnát a földön, és lelkesen beleborulok a rögtönzött kupac-matracba. -Olyan kis otthonos, nem?
Felülök a párnákon, és egy pillanatra csak befogadom a hely varázsát, intve Mirának, hogy vadásszon ő is bátran helyet magának. Még kis üveggömb-mécsesek is elkezdenek felpislákolni, mindenféle szinekbe pláne, olyan hangulatos.
-És itt még kentaurok sem fognak ránkrontani.- Közbe kiépítem a táskám mélyéről az üveget, és egy kicsit talán bátortalan bájmosollyal Mira felé tartom, hogy van-e kedve neki avatni fel a kis szabályszegő pikniket, ezúttal a természet lágy ölének acsargó merényletei nélkül.

to Miss Mira Luna Wyne




drink!

Mindig olyan nagyot üt a talpamba a föld, ha sokat repkedek. Nem is akarok leszállni. Korábban csak lóháton ismertem ezt a végtelen szabadság-érzést, de seprűnyélen ülve ez még bővül egy dimenzióval. Bármerre, bármilyen sebességgel. Cartwrightnak hála, most már nem egy partfisnyéllel esek be az iskolai repülésórára, és nem is a Welch féle enyhén zabolátlan seprűkön szerencsétlenkedem. A Tűzvillámmal tényleg csak az az egy baj van, hogy nem szeretek vele visszamenni a földre. Na persze… Van, hogy  mégis megéri.
-Azér mondd, hogy nem az volt a döntő érv, hogy ha a házamnak jönnék kémkedni, úgysem kéne aggódniuk, mer a Pukwudgie ellen nem lesz meccsük - viccelődik Luci, én meg fülig vigyorodom.
- AAha. Pont az volt. Szóóóval… Miben sántikálunk? - kérdezem lelkesen, mikor már nem bírom tovább magamban tartani. Olyan aranyos, ahogy próbál rosszban járni. Süt róla, hogy valami csíny van a dolgában, ahogy ide-oda tekintget, ahogy önkéntelenül a táskája felé pillant. Bűbájos, tényleg. Én is ilyen ügyetlenül ártatlan lettem volna, mielőtt…? Mielőtt nem ilyen lettem.
- Na?
- Hű - válaszolom ugyanannyi hangzóval, és először egész nagy lelkessedéssel. A táskámat meg a seprűmet csodálkozásomban lazán leengedem, hadd huppanjanak le mellém egy puha szőnyegre.
- Olyan kis otthonos, nem? - kérdezi, én meg először csak szótlanul bólogatok.
- Nem tudom, eddig egyik otthonom se volt ilyen otthonos - fordulok körbe. A tekintetem végigszánkázik a színes, lágyan lengedező függönyökön, furcsán andalító, mozgó képekkel keringőzik a falakon, lehuppan az össze-vissza heverő párnákra… Aztán fellobbannak a lángok.
- És itt még kentaurok sem fognak ránkrontani - hallom távolról, de akkor már farkasszemet nézek egy túlságosan közeli mécsessel. Lobogó függönyök, minden csupa éghető izé, és komolyan nyílt lángok szolgáltatnak fényt? A varázslóknak nem szóltak még, hogy feltalálták már a villanykörtét?!
Gépiesen lehuppanok Luna mellé. A mécseseket látva már majdnem a szemem elé kúszik a tüzes pokol. Majdnem hallom a parazsat fújtató bikát, a ház ropogását, ahogy a tűznyelvek közt hanyatlani kezd… De egy üveg valami a szemem elé lendül, s a benne hullámzó folyadék varázslatos módon oltja ki a képzeletbeli lángokat. Vagy legalábbis kékre színezi őket, ahogy azon át nézek.
- Ja, azok nem. Csak a szokásos… Miért gyullad fel mindig valami, ha mi ketten találkozunk? - sóhajtom, és kínomban halványan rámosolygok. Már nem is olyan kínos az a mosoly. Végülis itt egész messze vagyunk a gyertyáktól, és üvegbúrában vannak. Majd nem nézek arra, inkám Szöszkére. Az, hogy az ő szemében visszacsillan a táncoló, színes fény, még számomra is elviselhető. És jól áll neki ez a huncutság, sose gondoltam volna, hogy ilyet is tud, hogy egyszercsak előkap valami igen szép mennyiségű dugipiát.
- Szóval mesélj, mit iszunk? - kérdezem, és a biztonság kedvéért először megszagolom az üveg tartalmát. Nem vagyok azért akkora alkoholista, hogy akármit feligyak, ami elém kerül. Persze, biztos jóféle cucc, gondolom a korábban emlegetett kacajvíz az, de hiába, már megszoktam az aranyló lángnyelvet, és hogy kipróbáljak valami újat… Előtte még ismerkedek a gondolattal.

Irígykedek kicsit Mirát nézve, olyan szabadnak néz ki...
Jó, gondolom, nekem is csak egy seprű kérdése lenne kipróbálni, de én valahogy nem tudom elképzelni, hogy ilyen felszabadult lennék, miközbe azon görcsölnék, hogy nehogy leessek. Hallottam valami repülő autóról, amit láttak errefelé évekkel ezelőtt, abba talán nem félnék attól, hogy kiesek, de a bűvölt kocsiknak is inkább az úton lenne a helye, ha engem kérdezünk. Maradok inkább a lusta lebegésnél. Van is egy varázslat, amit ki akarok már próbálni egyszer, csak nem akartam zavarni senkit vele.
-Meggyőző vagyok- mondom hihetetlen meggyőződéssel, úgymint én sem hiszem el, hogy bármekkora eséllyel rajtam múlhatott.
-Ó, semmibe, semmibe, csak egy ártatlan kis piknik- sejtelmeskedek. Mint a legutóbbi ártatlan kis piknikünk, ahol szintén semmilyen tilosba nem jártunk, egyértelműen. De kivételesen nem aggódok, hogy mennyire átlátszik, ha bármit eltitkolni próbálok, füllenteni, ferdíteni, letagadni, bármi hasonló. Most pont az átlátszósága mondja el a válasz javát, meg általába is, Mira mellett nem is kerülget annyit az aggódás. Általába.
Boldogan pislogok rá, hallva, hogy neki is mennyire tetszik a helyszín, bár kicsit szomorú mellékhang, hogy ez otthonosabb mindennél, ami otthona volt.
És persze, az elmaradhatatlan pillanat, amikor meginn elrontottam valamit... Megijedve nézek rá én is, ahogy megijed, amit hamar át is vesz egyből a bűntudat, meg harag magam felé, meginn ilyen figyelmetlen vagyok.
-Jaj, tényleg! Bocsánat, ne haragudj, igazán figyelnem kellett volna erre, már illene tudnom... El...olthatom őket, ha szeretnéd- ha egyáltalán el tudom. Gondolom nem lehet csak elfújni egy üveggömbön át. -Vagy... csak kirakom! A kinn nem bántanak, ha idebenn leszünk úgyis.
De bármilyen módon, végül megoldódik az ijedelem, még egy darabig bocsánatkérően pislogok Mirára.
-Bocsánat, tényleg én vagyok az ördög, csak a baj történik körülöttem mindig...van hogy tüzesen... ne haragudj.
De mosolyog, talán végül nem vagyok olyan óriási katasztrófa, és nem üldözöm el ezekkel a balesetekkel-ballépésekkel. Jobb is inkább áttérni valami olyan témára, amit jobban szeret, biztos ami biztos. Olyan jól tudom érezni magam a társaságába, nem szeretném ezt elrontani, sem eleve, hogy ő rosszul érrezze magát közbe.
-Kacajvíz, igazi amerikai specialitás- fogok is bele inkább az újabb "idegenvezető" szövegembe. -Lágyabb a Lángnyelvnél, ha nem bánod, de szerintem tetszeni fog. Ez a nagyszüleim házi készítése, nem olyan hirtelen vihogós, mint a Pinnock's, inkább vigyorgós. De... az... neked úgyis olyan jól áll- teszem hozzá kicsit bátortalanul a végére a bókot. Eltart némi szégyellősen-kíváncsian pislogásig eldönteni, erre néz inkább így, vagy annak a tényére, hogy ekkora üveg italt csempészek itt egész nap pont én. Amit meg kell hagyjak, valóba szokatlan gondolat.
-Mi? Ilyen vidám, társasági ital, fura lenne egyedül inni meg- mentegetőzök is egy elmaradhtatlan kört. -És veled jobb is megosztani.
Pillogok rá szépen biztatás gyanánt, hogy nyugodtan kóstolja meg, nem fog bántani. Ennek még a nevébe sincs tűz. Ami pozitív lehet a korábbi ballépésem után.
-Tényleg,.. van egy bűbáj, amit ki szeretnék már próbálni egy ideje,..- jut eszembe, aztán a meglepetés-varázslataimat ismerve gyorsan hozzá is teszem, -Semmi tüzes most, ígérem! Szóval... szeretsz-e lebegni?

to Miss Mira Luna Wyne




drink!

Eljutottam addig a szintig, hogy meg akarok szabadulni a félelmemtől. Jó, hogy Zayathri tanárnő is felajánlotta már, hogy segít, de eddig még nem kerestem fel. Nagyon morbid dolog, de azok a pillanatnyi időutazások, amiket a tűz okoz nekem, valahogy olyanok, mint egy átjáró a múltba. Abba, amit elvesztettem. Ennyi maradt. Buta módon ragaszkodok hozzá, tudtam eddig is, hogy hülyeség, és hogy árt nekem, de kezd ez olyan lenni, mint valami bizarr szenvedélybetegség. Azt hiszem, a jóslástan tanárnőt se akartam igazán sose felkeresni - de Luna elérte, hogy mégis.
A félelmem most már kényelmetlen. Nem akartam elszomorítani őt, mert hát azért hívott ide, hogy jól töltsük  el az időt, erre megint minden miattam meg a fóbiám miatt romlik el.
- Semmi baj, túl kéne már lépnem ezen - sóhajtom, és lazán hanyattdobom magam a párnákon, két oldalt a hajamba túrva. Aztán leengedem a kezeim, és Lunára mosolygok, próbálva kizárni a szivárványos fényfoltokat.
- Hagyd csak benn őket, tök jó terápia lesz. Meg hát üveg mögött vannak, és ha ott is maradnak, jók vagyunk.
Felnevetek, pedig még nem is ittunk kacajvizet. Még mindig nem győzött meg, hogy ő az ördög, de azért…
- Na jó, kezdesz tényleg gyanús lenni, hogy folyton ezt mondogatod, és valahogy mindig van a közeledben nyílt láng - mondom, aztán átfordulva felkönyökölök, úgy sandítok rá.
- De ha akarod, majd alkalom adtán mesélj, mi mindent csináltál. És akkor én is színt vallok. Mint egyik ördögpalánta a másiknak - kacsintok rá játékosan. Aztán elnézegetem az üvegben hullámzó szimpatikus folyadékot. Egész tetszetős, ahogy meg-megcsillan a mindenféle színű gyertyafényektől. Olyan, mintha szivárványos lenne.
- Nem bánom, se azt, hogy nem nyerítek tőle úgy, mint egy ló. Én nem ittam, de Alfred meg David egyszer igen. Rém vicces volt… Tudod, ők a nevelőapám komornyikja, meg a másik fogadott fia. Asszem már nem utál annyira, mint az elején, mikor bekerültem a képbe - gondolkodom el egy pillanatra, de aztán legyintek, mintegy elhessentve a gondolatot. Erről az egészről olyan furi beszélgetni. Mert furi az egész helyzet is, hát ez van.
- Megtiszteltetés, hogy velem osztod meg ezt a családi ereklyét - mondom, aztán miután szimatvételeztem, ünnepélyesen húzok egyet az üvegből. Forgatom egy picit a számban, aztán gyorsan lenyelem, mielőtt az ajkaim szétszaladnának és felfelé görbülnének, a keletkező résen esetleg egérutat hagyván a piának. Ami amúgy rohadt finom, eszem ágában sincs szökni hagyni.Elégedetten ízlelgetem, közben meg vigyorgok, mint a vadalma. Lehet, hogy az is van benne?
- Hát ez marha jó. Nem is tudom, milyen íze van. Olyan, mint a boldogság - billentem félre a fejem, és Luci felé nyújtom az üveget. - Megtiszteltetés, hogy megosztod velem, de tényleg - teszem hozzá, aztán hallgatom az újabb meglepetés-ötletet. Enyhe gyanakvás fog el, de az a jófajta meglepődős.
- Hát… - vonom fel a szemöldököm még mindig vigyorogva. - Hát igen, persze. De még sose próbáltam. Mert ha arra gondolok, amire te gondolsz, azért Cartwright - a nevelőapám - tuti kinyírna. Nem mintha nem tudnám, hogy ő is sutyiba “repked” néha tőle, mert az a cigi, amit ő szív, hát az minden, csak nem sima dohányfüst szagú… De mondjuk ahhoz is tűz kell - torpanok meg hirtelen elgondolkodva, aztán Luna ártatlan pofikáját tanulmányozom. - Ööö… Nem arra gondoltál, mi? - jövök rá aztán, és egy fintorral nyugtázom, ahogy leesik a dolog. Hogy gondolt volna arra, nem is néztem volna ki belőle igazából. Pont négy mondattal ezelőtt kellett volna befognom a számat, már megint.
- Na mindegy is. Mi a varázslat? - kérdezem gyorsan, és a következő körben kicsit nagyobbat húzok a kacajvízből. Vajon mi lenne, ha bele is folytanám magam? Na az aztán lenne a hepiend!

-Jó...- egyezek bele, és hosszan csak nézem Mirát, ahogy elnyújtózkodik. Aggodalmasan is kicsit, meg... csak úgy is. -Szólj nyugodtan, ha meggondolnád magad. Vagy ha bárhogy segíthetek.
Tudom én, milyen dolgoktól félősen élni, magamnak már megszoktam, de jól esne tudni, hogy Mirát nem gyötri ilyesmi.
-Ugye, látod? De senki nem akarja elhinni, hogy lehet közöm veszélyes dolgokhoz. Mondjuk, én nem bánnám, ha igazuk is lenne,.. Hmm, az első talán olyan nyolc évesen volt, bűbetlen iskolába jártam akkor. Valaki túl sokat piszkált, és hirtelen kigyulladtak körülöttem a padok...- pislogok egy darabig magam elé, tényleg milyen sokszor valami tüzes jellegű történt. -Senkinek nem lett asszem baja, de elindultak a plafonon még a locsolók is, amneziátoroknak kellett elsimítania az ügyet. Az ördög dolgot talán Apa kezdte akkor, viccelődésként. Aztán megmaradt.
Ördögpalánta? Talán másféle, de valóba, amilyen veszélyesen izgalmas kalandokba - meg néha tilosakba - eddig belecsábított... Talán a Mira névvel jár együtt valami? Khm, Lu, a csábító ördögpalánta vonalat talán ne most gondoljuk tovább...
Aztán kíváncsian hallgatom csak, ahogy most Mira mesél, kényelmesen elnyúlok közbe én is, igazgatva kicsit a párnakupacot a legkényelmesebbre.
-Ugyan, inkább őrízgessem örökre? Nem olyan páratlan ritkaság ez, minden évbe szoktak főzni- szerénykedek a nagyszüleim nevébe. -És tudtam - és jól tudtam, - hogy te értékelni fogod. Ki mással osztanám meg inkább, mint veled?
Valahol az a gondolatszál közbe elsikkad, hogy milyen jze is van, nem gondoltam még rá boldogságként, de mindenképp egy vidám íz. És Mira szakértelmének el is hiszem, hogy boldogságízű. Meg közbe vagy lemaradok, vagy jól értettem mindent, és csak meglepetésembe pislogok.
-Mi?
Egész biztos vagyok benne, hogy nem arra gondoltam, mint Mira, a hallottak alapján.
-Nem, ez tényleg egy varázslat.- Visszatámaszkodok ülő helyzetbe, közbe elveszem az üveget, ahogy Mira visszanyújtja felém. -Zárt térbe tudja megszüntetni a gravitációt. Semmi nem fog magától elemelkedni csak úgy, csak megszűnik a lefele, de arra figyelj, hogy ha kicsit megnyomod a padlót, azzal már el fogod lökni magad tőle. Amit nem piszkálunk, nem kéne, hogy bárhova menjen.
Az instrukció és magyarázat után még rápislogok megerősítésér, hogy kész-e, mehet-e a varázslat, aztán előhalászom a pálcám, és rákoncentrálok a bűbájra, most igazán jó lenne sikerülnie elsőre.
-Todos a flote.
Könnyű, kicsit liftezős-féle érzés, jól kezdődik. Felpillantok Mirára, semmi egyből egyértelmű jel, aztán a mozdulat által megindult tincseim belibegnek a látóterembe lustán, igen, ez már jónak tűnik. Láthatóan végigfut az arcomon a sikerélmény, egy kis meglepetés és büszkeség fűszerezésével. Izgatottan pislogok Mirára, hogy tényleg sikerült, még el sem rontottam ezúttal. És ha már a kezembe van az üveg, végülis, megünnepelhetjük egy győzelemkorttyal.
Semmi.
Mármint, nem üres az üveg, hallom lögybölődni is, ahogy a számhoz emelve megbillentem, csak aztán nézem elgondolkozva, ahogy magábakavarog benne a folyadék, kifele nem akar merészkedni az üvegből.
-Hmm...
Óvatosan elengedem az üveget, ami engedelmes lustasággal ott marad, ahol eddig tartottam, közbe Mirára nézek töprengve. Nincs lefele esés, minden arra megy, amerre mozdítja valami, másmerre nem. Talán,..
Lassan elkezdem húzni az üveget abba az irányba, amerre a feneke néz, és valóba, ahol a nyak szűkülete nem tolja magával, ott csak elhalad a kacajvíz körül, nem viszi magával egészen, így ki tudok játszani egy ...dudornyit az italból? Furán viselkedik így a folyadék, azt sem tudom, minek nevezzem a jelenségeket. Az üveg elfordításával levágom gyakorlatilag a kilógó mennyiséget, ami buborékszerűen önmaga köré gyűlik csak, bár néhány cseppet elindítottam vánorútra is, mer kicsit gyors fordulat volt, és közbe váltak le, most a plafon felé tartva ferdén.
-Hát... ez így vicces lesz- kommentálom magam jelenetét Mirának, értve úgy egyáltalán az ivás mostantól kezdődő módjára.
Csücsörítve szürcsölöm be végül a levegőből a kacajvíz-buborékgömböt, ami közbe vagy nevetségesen, vagy szórakoztatóan nézhetek ki, de sebaj. Nyelni még mindig tudok, aztán én is fülig vigyorgok az egészen, nem csak az ital hatásaként, valahol szórakoztató is így kísérletezve bénázni.
-Hmm... Vajon oda tudok nagyon lassan löttyinteni egy kortyot, és te elkapni, vagy maradjon csak az üveggel együtt módszer?

to Miss Mira Luna Wyne




drink!

- Tüzes egy nőszemély vagy! - nevetek fel a történetet hallva, aztán fennakadok annak egy érdekes momentumán.
- De el nem tudom képzelni, mivel piszkált bárki. Biztos gyereknek is tündéri voltál - adok hangot értetlenkedésemnek, de aztán eltereli a témáról a figyelmem a kilátásba helyezett megpiknikezendő innivaló. Tényleg fantasztikus, hogy Szöszke minden mondatával valami újdonságot mutat be, valami egészen klassz történet felütését villantja meg, de komolyan, szerintem nemcsak a kacajvízről, de talán még a táskájában megbújó egyéb tárgynak minősülő tintatartóról is van egy jó storyja. Szóval jókorát bólintok, és báár még nem ittam a piából, már mosolygok, mert bizony nagyon is értékelem - de nem csak a kacajvizet, hanem ami azzal jár. Egy kicsit még el is pirulok, mikor költői kérdéssel kedveskedik nekem, pedig tudom, sok barátja van a Roxfortban. Hiába, a fehér bőr és a vörös haj, és úgy általában az íres külső valahogy ezzel a vörösödéssel jár, pedig utálok zavarba jönni, és nem is szeretném, hogy ez szokásom legyen. Talán csak a hitetlenség, hisz miért is engem választana ivótársaságra… Ja! Ez egyébként érthető valahol.
- Ez a lebegés remekül hangzik, és sokkal kevésbé illegálisnak, mint először gondoltam - lelkesedem a varázslatért. Elképeszt az ige nyomán történő változás, és megbűvölve nézem, ahogy a szőke tincsek lágyan felfele hullámzanak. Alig veszem észre, hogy én magam is súlytalanodom, csak már mikor lábujjhegyen állok véletlenül, és a karjaim lebegnek körülöttem, mint a vízben, akkor tűnik fel.
- Hű, ez állati. Nagyon menő, hol tanultad? Én is meg tudom tanulni? - hadarom annyira, hogy közben egészen elemelkedem a talajtól.
Ahogy Luna próbál inni, először fel se tűnik, hogy nem tud. Az tűnik fel inkább, hogy a fel és le szép lassan felcserélődik, nagyjából mmint mikor az ember szaltózik, csak most nincs kellemetlen vízbe csapódás, és az orromba se tódul a medence tartalma. Nem kell ide kacajvíz, poén ez így is, de aztán fejjel lefelé meglátom, ahogy Szöszke próbál hozzájutni az üvegben lévő italhoz, és kitör belőlem a nevetés.
- Bocsánat, csak hát ez marha jó - magyarázkodom, mert persze nem őt akartam kinevetni, csak ez az egész nagyon vicces, mint valami komédia.
- Vicces bizony, de egy cseppet se hagyunk veszni, az tuti! - szánom el magam, és megpróbálok kezdetnek talpra keveredni, majd elindulni a legközelebbi kacajgömb irányába. Kis mértékben eltereli a figyelmem a csücsörítő Luna képe, úgyhogy elvétem a célpontot, és az a szemembe megy majdnem. Bandzsítva nézem, ahogy tovaszáll a csepp.. Vagy én, mert itt most már minden viszonyítás bizonytalan. Kapálódzva igyekszem legalábbis Szöszke és a kérdése felé fordulni.
- Próba, cseresznye! - mondom lelkesen, és kitátom a számat, jelezvén, hogy jöhet a célba löttyintés. És reménykedem, hogy nem az arcomon fog szétkenődni… Mi van, ha körbevonja a fejem? Olyan lenne, mint egy nagy szkafander, én meg röhögve fulladnék bele.

A "tüzes nőszemély"re nagyon elpirulok. Mármint, még magamhoz képest is észrevehetően jobban a szokásosnál. És mégis, nem zavar, és még a hajam mögé sem bújok el.
-Öm... hát... köszönöm.
Arra is pirulnék a szokásos mértékig aztán, hogy régen is tündéri lehettem, csak hát ó jaj, hát így nincs már hova. Szégyellősen-szerénykedve legyintek csak.
-Nyolcéves gyerekek, bárkivel előfordult annyi idősen.- Nem is bánt az már rég, még ha azér is lehettem addig kedvelt célpont, mer érzékenyen reagáltam a piszkálásra. Jobban bántott, hogy azóta is félek a varázslataimtól, hogy rosszul sülnek el... Nem segít, hogy szoktak időnként, hogy el ne felejtsem, "úgyis olyan rég történt már olyan". Valami mindig frissen tartja.
De most ne ezen rágódjunk, most nem katasztrófát fogok varázsolni, csak egy kis nyugodt, békés lebegést.
-Ugyan, hát csinálnék én bármi olyat?- pillogok Mirára ártatlan mosollyal. Vagy ártatlannak szánttal legalábbis. Hisz egy példa sem volt még ilyesmire, mint segíteni egy hibrid varázslény csempészésébe, vagy tilosba járva hajkurászni ugyanez után, vagy egész nap alkoholt csempészni ide-oda az iskolába, vagy fogyasztani a területén,.. megosztani olyannal, aki azt hiszem a tizenhetet sem töltötte még be egészen...
Érdekes, nekem minden szabálytalankodásom Mirához köthető? És meginn, magam ellenére, csak izgalmas inkább mind, mint bűntudatom lenne tőle. Talán egy ici-picit csak.
-Benne van a bűbáj-tankönyvbe, nem tudom, órán fogjuk-e venni- bökök a táskám felé, ami nem emelkedett el a földről még, hisz mér is tenné.
Mirát nézem, ahogy emelkedik, és kicsit lassan fordul is. Talán csak nem direkt magáhozhúzza a lábait, és csak ennyiből is már elnyomta magát a földtől velük? Végülis, így valóba minden olyan könnyű, légies szinte.
-Az- helyeslek vigyorogva, egy pillanatra sem gondolva, hogy Mira kinevetne, el tudom képzelni, milyen vicces látvány lehetek. Amellett, hogy itt ugyeskedünk a nevetgélős ital fogyasztásával is. -És tudom, hogy gonoszságból nem nevetnél ki, csak abból, hogy tényleg vicces lehet.
Félénken bátorkodok ehhez egy bájmosolyt is felé.
Na de meg kéne ismételni a löttyintős trükköt anélkül, hogy az egész üveget egybe kiüríteném, most lenne hasznos a kupak. Ott is van a táskám mellett, de az előbbi ügyeskedés közbe csak elnyomtam magam én is annyira, hogy innen már messze van a kezemnek...
Szerencsére eszembe jut, mostmár viszont mindent le lehet rakni a levegőbe is, a pálcám meg itt lebeg előttem. Kinyúlok érte, egy intéssel odahívom a kupakot, és visszateszem a pálcát a levegőbe, hogy a fedőkét elkapjam. aztán óvatosan nyújtva a lábam, apró érintésekkel tapogatom a padlót lábujjhegyen, hogy forgassam magam, közbe minnél kevésbé lökve magam a plafon felé.
-Lassan megy, ha rosszul céloztam, csak állj be elé. Vagy, izé, libbenj.- igazából ha a folyadék önmaga köré gyűlik, még kézzel elkapni is lehet, nem folyik le ha nincs "le".
Az üveggel becélzom Mirát, a kupakot meg a pereméhez tartom előre. Lassú löttyintés, hogy elinduljon a kacajbuborék, aztán a kupakkal elvágom az útját, hogy egy kortynyi vágjon neki csak a röppályának egyszerre. Aztán csak figyelem Mirát és a mutatványt.
Lángkorona lehetne a haja, ahogy mögötte lobog lustán - tudom, nem a kedvenc képe lenne ez pedig - és olyan szép kecsesen mozog még azzal is, ahogy bénázgatva tapasztalja ki épp, mi működik ebbe a fura környezetbe, amit varázsoltam ide. Oké, szóval... lehet, hogy kicsit elkalandoztam, na.
De minden olyan könnyű, vidám és békés most, a hangulat, a kedvem is, nem mind lehet csak a súlytalanság hatása ezekből.

to Miss Mira Luna Wyne




drink!

- Ez egy nagyon hasznos bűbáj,  úgyhogy remélem vesszük - lelkesülök, aztán próbálok valahogy stabilizálódni. Elég vicces így kapálózni a levegőben, szórakoztatásra biztos hasznos. Meg egyszer tuti ellőném Dávid szobájába, amikor alszik, csak hogy érezze a törődést. Bedobnék egy gumilabdát vagy ilyesmi, hátha reggelig át lakberendezne neki ott mindent ilyen lassú lebegősen. Jövő nyáron már én is varázsolhatok, akkor visszakap minden szenyóságot, az tuti. De persze csak szeretetből.
És ha már szeretet… furcsa, hogy gyerekkoromban azt hittem, abból csak egyféle van. A kötelező családi fajta. Az, ami igazából elég bizonytalan tud lenni, főleg egy sokadik kicsi gyereknek,mint én voltam. És miutan mindezt elvesztettem,s az utolsó élő családtagomról is inkább lemondtam, egyszerre annyi félét ismertem meg. Haverság, barátság, atyai szeretet, tiszteletteljes szeretet… és ahogy ezen gondolkodtam, fejjel lefelé pont Luna került a szemem elé, beúszva kecsesen, mintha vízben látnám. Olyan egy pillanatig, hullámzó hajával és úgy mindenével, mint egy hangulatos emberi kérdőjel.
- Igenis, libbenek! - prüszkölöm éppen valahol a vízszintes és a függőleges között, és úszok az alkoholgombóc felé, mint a nagy hal a kis hal felé, tátott szájjal. Tökéletesen épp egy harapásnyi, jó volt Luna technikája a kiporciózásra, úgyhogy úgy tervezem, egyszerűen ráharapok az egészre. Hát azt nem kellett volna.
Az egész fejemben mindenhol kacajvíz van. Érzem, hogy belülről égeti a fülem, az orrom, a szemem, és ez csak a kisebbik baj, mert mellémegy, én meg könnybelábadó szemmel, vigyorogva kezdek először nagyon méltóságteljesen, visszafojtva krákogni. Nem akarom Szöszkét megijeszteni, tudom, mennyire mindent a lelkére vesz, akkor is, ha az esetek nagy többségében én vagyok a ludas.
Aztán viszont a probléma az oxigénhiánnyal karöltve elkezd komolyabbá válni. Kitör belőlem a vad köhögés, ami meglehetősen hatástalannak tűnik. Furcsa, mert annyira félek a tűztől, hogy soha nem is gondoltam másra elhalálozásom majdani okozójaként ( hacsak nem számítjuk ide azt a bizonyos három halálfalót, akiket egyszer majd ógyis megölök, vagy ők engem). Pedig most megvilágosodtam, hogy tulajdonképp sokkal valószínűbb, hogy egyszer majd belefulladok egy korty jóféle alkoholba, vagy attól nyúlok ki, hogy feleslegesen hülyéskedem. És ez úgy néz ki, végül is a kettő kombinációja lesz.
Rávigyorgok Lunára,, miközben épp megfulladok, de csak a pia miatt, amúgy már inkább pánikolok, s úgy köhögöm ki a tüdőmet lassacskán. 

-A hetedikes tankönyvbe benne van, én is ott találtam meg. De te ügyesebb is vagy varázslással, mint én, szerintem biztos meg tudnád tanulni.
Bele is gondolok, milyen jól sikerült nekem is, pedig nem is gyakoroltam előre, ez volt az első próbálkozásom a varázslattal. Talán a nyugalom? Valóba, most nem is aggódtam azon annyira, sikerülni fog-e, hol hányszor és hogyan rontom el, és milyen katasztrófát okozok vele, egyszerűen csak meg akartam mutatni Mirának ezt a bűbájt. Magam is kíváncsi voltam rá, meg gondoltam, hogy neki is tetszeni fog.
Ilyen egyszerű lenne? Csak nem foglalkozni minden eshetőséggel? Bár az nekem nem sokszor szokott menni. De Mira társaságába egész könnyű, csak jól érzem magam a közelébe, csak lazítok, és még bátorságot is önt belém valahogy néha, miközbe olyan kalandokba sodor magával, amik elől magamtól meghátrálnák.
Azon kapom magam, hogy csak nézem, ahogy úszva csápol az italbuborékér, és vicces az egész, ahogy a levegő sokkal ritkább a víznél, és nem olyan hatékonyak a mozdulatok. És mégis, ő elkapja a kacajvíz-bogyót a levegőból, de végülis, ő sportoló, hogyne kapná, a kviddicspályán is az a feladata. És ez a bogyó még nem is repked gyorsan vagy ide-oda.
Egy ideig el is tart észrevennem, hogy krahácsolni kezdett, próbálja elvigyorogni.
Kurvaélet...
Elrugom magam a padlótól, egy lábbal először, aztán mindkettővel, hogy a jó irányba indítsam magam, és így megnyugtatóan hamar szelem át a távolságot. Belekarolok Mira derekába, hogy mellé fogjam magam, és próbálok segíteni neki a hátát megpaskolva a félrenyelés ellen. Közbe az elkapás manőverem eredményeként lassabban, lassan fordulva sodródunk el a falig.
-Jaj, annyira sajnálom, jól vagy? Bocsánat...
Aggódva pislogok rá, mer hát persze, hogy meginn elrontottam valamit.
-Talán a dobálós részt hagyjuk ki belőle- látom be bűntudatosan, amint sikerül megmenteni Mirát a félrenyelt italtól. Hát igen, ilyenkor sincs "lefele", ez a trükk lehet, csak rosszabb ötlet volt így lebegve...
Az üveg felé sandítok rosszallóan, bár magamnak kéne szóljon inkább a tekintetem, de az csak lebeg  táskám fölött két lábbal, mellette a pálcám, mindkettő ugyanott, ahol nem is gondolva rá elengedtem őket, ahogy ide... igazából ugrottam, ha úgy vesszük.

to Miss Mira Luna Wyne




drink!

- Te viszont erősebb vagy - mondom félrebillentett fejjel, ami így épp a vízszintes-normális helyzetbe kerül. Akkor talán minden másom van félrebillentve. Szóval viszonyítás kérdése, de az igaz, hogy egy ilyen varázslat fenntartásához biztos jócskán kell varázserő. Annyit, amennyi belém szorult, még igazából nem nagy kunszt kordában tartani. Ha mondjuk tűzben, teszem azt éppen kék tűzben mérnénk a bennünk lévő mágia mennyiségét, akkor az enyém épp egy csinos kis mécsesre volna elég. Az övé meg… Jó, hogy nehezen bír vele, de azért idáig bír, és az a lényeg. Még nem repültünk ki az atmoszférából, végül is.
Kicsit úgy érzem magam, mint egy kecsapos tubus, amibe pont a rossz helyen szorult az utolsó csepp, és azt mindenáron ki kell szedni, szóval az ember jól megküldi párszor, hogy hozzájusson. Luna közelsége kicsit kevésbé ijesztővé teszi a fuldoklást, keze finom, de határozott lapogatása a két lapockám között hatásos, legalábbis helyre teszi az elszabadult kortyot. A torkom ég még a vidám alkoholtól, de már csak könnyes szemmel, vigyorogva hörgök, mint egy inverz dementor.
-Jaj, annyira sajnálom, jól vagy? Bocsánat…
- Persze, csak béna vagyok. Én bocsánat, nem akartalak megijeszteni - sóhajtom egyre könnyebben, és belekapaszkodom a karjába. A függönyök is kéznél lennének már, de azoknak nem vagyok hálás.
- Meg megfulladni se, kösz, hogy megmentettél - mosolygok rá most már őszintén, és kevésbé az alkohol hatása miatt. Egész közel van hozzám, néhány centiről nézek bele szép barna, a szivárványszín gyertyáktól érdekesen csillogó szemébe.
- Lehet, hogy tényleg ki kéne hagyni, aha - helyeslek szomorúan, hogy ezt jól elszúrtam, pedig milyen szórakoztató volt.
- Azt hiszem, a mugli űrhajósok szívószálat használnak - javaslom, és azon gondolkodom, van-e erre valami varázslat, valamit átváltoztatni azzá.
- Vagy csak szívogassuk, mint a vámpírok -viccelem el, és a két mutatóujjammal, vigyorogva imitálom az ikonikus szemfogakat. Aztán megfogom Szöszke két karját, és elrugaszkodom a faltól, hogy mintegy furán keringőzve visszamásszunk a dolgaihoz.
- Tényleg kösz. Megmentetted az életemet. Nagyon jó barátom vagy - sóhajtom hálásan az úton, míg visszalebegunk a levegőben várakozó üveghez, pálcához és miegymáshoz. Ki akartam mondani, de miért hangzott végül mégis kicsit furán? Pedig így gondoltam, mindenképp.

-Ugyan- szerénykedek, bár ha belegondolok, valóba meglepően jól sikerült ez a varázslat. Meg helyesen. Nem kéne az ilyen bűbájokra folyamatosan aktívan koncentrálni, ha minden igaz, és már számtalanszor visszaestünk volna a párnákra, ha így lenne, pedig én sokszor el szoktam úgy tolni az ilyen nehezebbeket, hogy ha csak kicsit nem arra koncentrálok, megszakad. Mint például az önjátszó hangszer bűbáj, amit csak elindítani kéne, mint egy gramofont, de nekem csak úgy megy, ha folyamatosan gondolom hozzá a dallamot.
És hát... nos. Vannak itt dolgok, amik elterelnék a figyelmemet arról, hogy fenntartsam a lebegést Mirának. Mint Mira. Vagy a lebegés. Vagy a lebegés Mirával.
A kisebb pánikhelyzet meg pláne megszakíthatta volna a bűbájt, és mégsem tette.
-Csak természetes.- Főleg, hogy én okoztam a megmentenivalót. Érzem, hogy pirulok elfele, ahogy egyre tovább tartom a szemkontaktust, elveszve Mira mosolyába, ilyen hosszan és közelről. Végül én töröm meg, a kerülgető lámpaláz nyomására, inkább megölelve Mirát, megkönnyebbülten, kicsit ugyan szorongatósan, nagyot sóhajtva. Nagyon örülök, hogy végül nem lett semmi baja, pláne hogy miattam.
-Az lehet- bólogatok a szívószálas ötletre. -Meg talán ilyen tubusszerű dolgot szilárd üveg helyett, hogy nyomható legyen? Hm... a faluba legutóbb láttam ilyen nagyon extrahosszú szívószálat, ami kanyarogni is tud mindenfele,.. kár hogy nem tudunk még egy jóideig kimenni.
A vámpírosdira kacagok egy jót, szeretem ezt a bolondos humorát. Meg amúgy igaza is van, ha óvatosak vagyunk, eddig a szürcsölős módszer volt a legműködőképesebb.
-Jáj!- adok hangot, igazábol a meglepetésemnek, ahogy megfogja a kezem, és elrugaszkodik velünk, de mire egy yardot alig mentünk, már én is mosolygok, amilyen szélesen az arcomra fér. Így tökéletes ez a pillanat, csak könnyedén sodródva át a levegőn, egy kis fordulattal, kicsit mint ha keringőznénk. Egyik közös kezünket ki is tartom oldalra, mint ha táncolnánk, csak a vicc kedvéér.
-Te is... nagyon sokat jelentesz számomra.- Próbálom nem motyogni, érthető legyen, és nagyon zavarba is jövök közbe. Majdnem azt sem veszem észre, hogy odaérünk a korábbi ülőhelyünkhöz, mégpedig kissé lapos szögbe.
-Jáj... jáj... ez így nem lesz jó- realizálom, ahogy az üveg meg a pálcám mellé érve a padló lassítás nélkül tart felénk továbbra is, és nem is elég merőleges. Egy kézzel megamhoz karolom Mira derekát, hogy őt is rögzítsem, a másikkal kinyúlok megkapaszkodni az egyik párnába, amin korábban ültem.
Ez igazából sikerül is, csak nem jelent sokat, mer nincs a párna sem lerögzítve, és könnyebb nálunk, pláne együtt. Berugózott karral tudok lassítani magunkon, de végül csak átbillenünk afféle "kézenállás"ba a párnán, és lassan, de menthetetlenül továbbsodródunk a szemközti fal felé. Nagyjábol párhuzamosan a padlóval, csak pont nem érve el.
Lehet hogy Mira el tudott még kapni valamit, ami így velünk tart, de én csak a párnát hozom, ami a kezembe maradt, meg Mirát, akit kicsit zavarbaejtően, és mégis kellemesen közel ölelek magamhoz, hogy szét ne sodródjunk.
-Öööm... majd visszafele lassabban jövünk, úgy hátha...- pislogok búcsút az ott maradt táskámnak, ahogy továbbhaladunk tőle.

to Miss Mira Luna Wyne




waltz on air

Szelíden hullámzó búzamező jutott eszembe.  Mikor régen aratás előtt ilyen volt a táj, a hosszú száraktól aranyszín, a kalászoktól pedig puhának tűnő. Luna haja egészen elbűvölt így a súlytalanságban, Felveti a célzást, hogy kiránduljunk a faluba, és azonnal, lelkesen elkezdem tervezni, hogy is fogjuk azt megtenni az aurorok között - de ha sárkányok közt kellene is kitalálnám, mivel ő említette meg.
Vigyorogva veszem tudomásul, hogy megleptem a helyváltoztatással, de azért nagyon nem ijedt meg, hiszen ő is mosolyog. Légikeringőzni talán a legkönnyebb tánc, amit valaha próbáltam, szó szerinti és átvittebb értelemben is. Amúgy a földön talán nehezebben tenném, de itt jókedvűen hagyom, hogy Luna vezessen, engedelmesen emelem fel a kezemet, hogy aztán együtt foruljunk-libbenjünk tovább.
[bgcolor=#bababa] -Te is... nagyon sokat jelentesz számomra - [/bgcolor]mondja halkan, mint aki valahogy nem is akarja mondani, én pedig pironkodva lesütöm a szemem egy picit. Talán nem kellett volna így megfogalmaznom, hogy barátság, vagy haverság, vagy mi is ez velünk? Kicsit elbizonytalanodom, ő vajon miért fogalmazott másként, meg nehezen, de hát nem sok barátom volt és van, elképzelhető hogy nem tudom, mit illik és mi ciki. 
El is gondolkodom ezen, meg a légi keringőn annyira, hogy csak Luci jajongásakor eszmélek rá, nem horizontálisan keringőztünk, hanem némileg vertikálisan. Nem ijedek meg valahogy, hiszen csak nem száguldunk annyira, úgyhogy miközben ellebegünk mellette, mintegy mellesleg megfogom az üveg nyakát és abba kapaszkodom.
Aztán már nem kapaszkodom, csak fogom. Nem kell, Szöszke magabiztosan irányítja a helyzetet, nekem meg ez igazából nagyon tetszik. Jó néha nem két lábbal állni a földön, és hagyni, hogy valaki más irányítson engem, a világot hozzám, meg mindent. Olyan régóta vagyok a magam ura, hogy el is felejtettem (vagy talán soha nem is értettem) milyen érzés ez. Persze, Cartwrighttal való ismeretségem óta ez azért kicsit más, de ő nem tutujgat mindig, és ez rendben is van így. Most épp össze is vagyunk veszve, az se biztos, hogy hazavár GL-be. De e pillanatban úgy éreztem, minden mindegy. Pia, Szöszke, lebegés, ez a nyugalom titka.
Az se zavar, hogy a világ fejre áll, sőt vihogva felnyerítek. Igazából nem érzem kellemetlennek, lévén a súlytalanságban a fel és le nem érzés, csak viszonyítás kérdése, és Luna ugyanúgy velem szemben van, az a lényeg.
-Öööm... majd visszafele lassabban jövünk, úgy hátha…
- Szerintem ez így tökéletes - kuncogom, és egy percig se aggódom azon, hogy esetleg a pálcát kellett volna felnyalábolnom az imént a kacajvíz helyett. Mivel Luna karjai biztonságot éreztetnek velem, mellette teljes nyugalomban.
- Különben is, még senkivel, sehogy se keringőztem. Legalább ezt is kipipálhatom - teszem hozzá, és a fél kezemet a vállára teszem, a másikban meg az üveg van, úgyhogy technikailag hárman táncikálunk tovább.
- Ha lett volna fiúm, lehet, hogy keringőztem volna vele, de még nem volt. Nem is tudom, talán sose lesz, éretlen vagyok hozzá - sóhajtom fecsóválva, de azért mosolygok. Ez van, úgyis a bosszúállási tervem tölti ki a felnőtt életre való terveimet, azoknál tovább nem igzaán látok, nem is akarok tervezni. Nem követem az iskolában zajló szerelmi életeket, de Luna biztos népszerű volt a keringőzős bálokon, amilyen csinos.
- Neked volt már valakid? Vagy volt, aki tetszett? - kérdezem csevegve, és keringőzés közben megpróbálok kiügyeskedni egy kis gyöngyszemnyi innivalót az üvegből.

-Látom, a lényeget megragadtad- állapítom meg tőlem nem gyakori, csintalan mosollyal, ahogy Mira elkapja az üveget, ahogy elsodródunk mellette.
Ahogy a vállamra teszi a kezét, én is elengedem a párnát, ami igazából csak az ujjaim között maradt, és átfogok akkor én is a helyes tánctartásra. A "fal"-padlón úgyis túlfordultunk sikeresen, így már nem kell megtartanom, ugyanarra lebegünk magunktól, így én meg a lapockájára helyezem a tenyerem, a másik kezemmel meg a tükörképébe megfogom én is az üveget, azt ketten tartjuk ki magunk mellett. Ezek szerint most én vagyok a "fiú" itt.
-Megtiszteltetés. És... velem bármikor keringőzhetsz, ha szeretnél- pirulok derűsen, hogy én lehetek az első tánca, kicsit kiljebb is húzom magam büszkén.
-Szerintem egyáltalán nem vagy éretlen. Hozzám képest te egy igazi, önálló nő vagy. Én csak bátortalan kislány...
Lámpalázasan le is pislogok a lábunk alá. Ami nem is baj, mer így látom, hogy közeledik a padló. Vagy izé, ez eredetileg a fal. De nem baj, gyorsan sem sodródunk, csak jobb ha nem váratlanul kap el minket.
-Ott volt Sophie egy fél évig tavaly...- Magamat is meglepem, milyen könnyen válaszolok, igen, kicsit pirulgatva, bár amióta itt vagyunk, pirulgatok ennyire, de inkább nosztalgiával idézem föl. Szép emlékek, még ha vége is lett azóta. De nem nosztalgiázni van a legtöbb kedvem pillanatnyilag.
Szerencsésen eszembe jut a padló-fal, ahogy Mira próbál kiügyeskedni egy kortyravalót az üvegből. Egy ujjal elfordítom az üveget, a nyakát a hozzánk képest függőlegesbe állítva, és a sememmel intek is Mirának "lefelé".
Kicsit biztosabb kézzel megfogom meginn, és kinyújtom a lábfejemet, ügyesen elkapva vele a falat, megállítva magunkat, aztán biccentek, hogy mostmár "tölthet", így nem fog a csöpp továbbsodródni a lábunk felé, miközbe mi megállunk.
Aztán meglepetten húzom be a nyakam, ahogy egy párna plöpped a fejemre, majd önfeledt nevetgélésbe fordulok a helyzetkomikumon, talán minden maradék feszültségemet elhagyva valahol. De hát persze, még a fejem fölött tartva engedtem el, ugyanúgy jött tovább, ahogy az italbogyó is ment volna, ha Mira megállás előtt tölti ki.
-És hát... amúgy... izé. Lehet, hogy... talán... netán... khm. Hogy most is tetszik valaki- sejtelmeskedek, talán pont az iménti felszabadultságom segítségével, bár ezúttal látványos piros színt öltve az arcomra, nem csak a szokásos enyhe pírokat.

to Miss Mira Luna Wyne




waltz on air

Furcsa, hogy most épp az üveg piába kapaszkodom, miközben a világ ingatagon sodródik körülöttem. Máskor ezt az ilyen üvegek tatalma szokta okozni. Most pedig… Az a másik valaki, akibe kapaszkodhatok. Megjegyzi, mit tettem, én pedig félmosollyal az arcomon rántok finoman vállat, és belemélyedek a tekintetébe. Tényleg, megszokásból a kacajvíz palackjáért nyúltam, de valójában nem az a biztos pont most körülöttem. Inkább Luna a kapaszkodó, és nem csak azért, mert tenyerem finoman a vállára simul. Inkább a tekintete valahogy; csillog, mint a kacajvíz-gömbök tükre, de nincs benne az a bizonytalanság.
-Megtiszteltetés. És... velem bármikor keringőzhetsz, ha szeretnél - mondja, én meg nagy hálásan bólogatok, és egy fordulatot indítványozok.
- Ezt bármikor szívesen csinálom - perdülünk lassan, feledve hola  fel és a le, hol vannak az oldalfalak. A külvilág színes kavargás csak, egybeolvadó, lengedező függönyök és szivárványos mécsesek elmosódott színörvénye.
-Szerintem egyáltalán nem vagy éretlen. Hozzám képest te egy igazi, önálló nő vagy. Én csak bátortalan kislány… - szerénykedik, és amikor lesüti a szemét, direkt behúzom a nyakam, s elfordítom a  fejem, hogy elkapjam szökni próbáló pillantását.
- … az egyik pillanatban. Aztán kibújik belőled a kisördög. Nem féltelek - mondom huncut vigyorral, bíztatón próbálva elcsípni a tekintetét újra. Közben elsiklom a tény felett, hogy ő is vitatkozott velem. Egyébként szeretek is éretlen lenni, mert felszabadító. Olyan jó néha ebbe takaródzni, és felhozni mentségül minden ostobaságra, amit művelek, vagy szerencsétlenkedésre, amit elkövetek. És ha ez nincs… Akkor felelősséget kell vállalnom. Márpedig Szöszke önálló nőnek nevezett az imént. Én pedig nem is tudom, örülök-e ekkora felelősségnek, ha ez igaz. De a következő mondata kapcsán le is esik, hogy jobb volna hülyegyereknek maradni. Hogy is lehetek ilyen figyelmetlen?!
- Ott volt Sophie egy fél évig tavaly…
- Ja… Ja! Persze, úgy értettem, csak nem figyeltem, bocsánat - hadarom egy szuszra, mintha egyetlen, nagyonhosszú szó volna, és picit azt hiszem, el is vörösödöm, de legalábbis ég a képem. Hát, ezt a fajta tüzet se kedvelem, igazából. Még eszem magam egy kicsit, hogy hogy lehettem ekkora hülye, pedig ott szokták mellettem pletykálni ezeket a dolgokat a klubbhelyiségben, csak én olyankor házit írok, vagy robbanós snapszlizok vagy ilyesmi.
Inkább a helyzetünkre koncentrálok, és örömmel veszem észre, hogy megálltunk. Bár a hajunk még tovalebben. Ott van előttem az üveg, de én még próbálok a saját, vörös tincseim közül előkeveredni, és nem belegabalyodni a szépen csillogó, szőke hullámokba se.
Innék én, de az önműködő párnacsata megnevettet, hát leteszek róla, az üveget is elengedem inkább, úgysem megy messzire. Úgy lebeg a fejem felett, mint egy áttetsző felkiáltójel, vagy egy még ki nem gyulladt villanykörte, amit majd egy jó ötlet, vagy egy nagy felismerés fényesít fel.
-És hát... amúgy... izé. Lehet, hogy... talán... netán... khm. Hogy most is tetszik valaki
- Tényleg? - kérdezem lelkes kíváncsisággal, és elfordítom a fejem. - És ki? Hátha ismerem, és akkor lehetek akár a szárnysegéded - ajánlom fel izgatottan hadarva. Talán szeretném az iménti fiaskót jóvá tenni, meg hát erre valók a barátok, örülök, ha segíthetek valamiben, amitől boldog lenne.