A feje tetejére állt terem

art


2003. április 27.
to; Jason

style

– Megyek! Megyek! Leszek a hősöd! A lovagod! A megmentőd!– Jason úgy kiabált, hogy már azt is csodának tartottam, hogy Frics nem sétál az ajtóba és dörgöli az orrunk alá, ez egy lezárt terem. Aztán meg persze jöhetett volna a büntetőmunka, amihez aligha akadt humorom. – Csak hallasd tovább ezt a csodaszépen csengő hangodat!
Az a terem a legrosszabbat hozta ki belőlem. Hirtelen iszonyatosan haragudtam Jasonre, amiért nem képes engem megtalálni. Engem… nem a fogast, nem a padokat és a többit. Zavarni kezdett, hogy szeretni hasonlít rám egy élettelen mozdulatlan tárgy.
– Már vakon is fel kéne ismerned! – Magyaráztam hisztérikusan, ahogy a kezembe ragadt papírokkal elterültem egy rozoga padon. Meg sem lepett, hogy egyenesen a gyomorszájamba reppent. Csak némán próbáltam magam összeszedni, éppen csak halk nyöszörgést hallatva. – Csak ’aladjunk, aztán tűnjünk el… – Nyafogtam kissé hisztérikusan.
– Jó, de én össze akarlak szedni téged is – Magyarázott, én meg próbáltam legalább felnyomni magam a padon. Így el is tudtam kapni még három-négy papírt, amik Jason csodás jegyzetfüzetéből estek ki. – Kell a szemüvegem, anélül nem tudok csinálni semmit.
A szemem sarkából láttam, hogy a pálcájáért nyúl. Tudtam, hogy milyen a Szeszély, de ebben a teremben úgy tűnt csak erősebben van jelen. Mégis mi mástól lebegtek volna a padok és az egyéb berendezési tárgyak ide-oda?
– Jason, n-
A varázslattal belém is fojtotta a szót. A tárgyak, mintha gyorsabban kezdtek volna el mozogni, a pad engem majdnem az egyik falhoz préselt. Épp csak annyi lelki erőm volt, hogy félre lökjem magam. A szoba mágiája megváltozott. Talán agresszívabb lett? Fogalmam sem volt, mi a jó szó, mindenesetre, amikor megpillantottam Jason szemüvegét, utána nyúltam és éppen csak elkaptam a szárát. Egészen olyan volt, mintha az invitora inkább csak távolodna el a gazdájától.
– Na jó, ez rossz ötlet volt! – Magyarázta valahonnan a fal mellől. Kellett egy kis idő, hogy megpillantsam az örvénylő tárgyak között. – te találd ki, hogyan szökjünk meeeeehehehegg – folytatta. Mozdult, én pedig megpróbáltam a súlyommal úgy ügyeskedni, hogy egyenesen oda jussak hozzá. Elkaptam a karját, aztán a tenyerében nyomtam a szemüvegét.
– Lehetőleg többet ne ’agyd el ma. – Jegyeztem meg morcosan, aztán beletúrva a hajába odahúztam egy csókra. Jól esett az ajkai melegségét érezni az enyémeken, kicsit megnyugtatott és legszívsebben úgy lebegtem volna tovább, hogy őt érintem. – Olyan, mintha most fordítva működne itt a mágia. – Magyaráztam és elővettem a pálcámat. – Van olyan varázslat, ami felgyorsítja a mozgást? Immobilus helyett… – magyaráztam.
Megköszörültem aztán a torkomat.
– 'a olyan varázslatot 'asználnánk, amikkel tárgyakat lehet mozgatni, lehet azt érnénk el, 'ogy nem mozognának. 'a pedig megállnának a levegőben, össze tudnánk szedni a lapokat. – Nem voltam tehetséges varázsló, de egy felénk közeledő padra fogtam a varázspálcámat: – Volate e stenderya – aztán reménykedtem, hogy nem gázol minket el a bútordarab.

[UFO élmény]

felhőkről lábakat lógatunk


2003. áprilus 27
to; Louise
UFO élmény

Louise-ból a terem a legrosszabbat hozta ki. Pedig nem szándékosan kevertem össze azzal a fogassal, de abból az irányából jött  ahangja is Lehet kettőnk közzé furakodott az ádás bestia, hogy megakadályozza a szerelmes egyesülésünket. Én most is elkötelezett vagyok, mindenképpen a hse szeretnék lenni, aki kirepül vele a teremből szuperhősös pózban és akkor lobogna a köpenym a háttérben, és mindenki megünnepelne, és megmenteném a jövőnket ami a lapokon van meg persze  az én drága, morcos Louise-omat is, aki még hisztis és felháborodott hangon is olyan édes. Bárcsak ellátnék a morcos arcáig, biztosan nagyon aranyosan néz ki. De van képzelő erőm, úgyhogy elképzelem. És tényleg látom magam előtt az összevont szemöldökét, a morcosra biggyesztett ajkait és minden mást is. CSak azt érzem, hogy így is egyre jobban szeretem.
Jó akartam, a varázslással, de nem gondoltam bele, hogy ezzel mondjuk meg is halhatnánk. A terem mágiája jobban összezavarodott és én is, meg azt hiszem Louise is. Igazából hirtelen már azt se tudom, ki vagy mi vagyok, mert nem tudom azt se hogyan fordul a terem meg hogy milyen irányok léteznek. A következő pillanatban végre össze tudunk találkozni és ő azzal a lendülettel a kezembe is nyomja a szemüvegemet amit nagy nehezen felteszek az orromra és végre rendesen látom is mi történik körülöttem, és hogy mennyire morcos és mérges rám Louise. Még nem is tudom felidézni, hogy veszekedtünk volna valamikor.
– Lehetőleg többet ne ’agyd el ma - magyarázza majd megcsókol, és akor nem si nagyon érdekel semmi más. Csak dorombolva belesóhajtok a csókba is, és szorosan ölelve tartom a karjaim között.
- Imádni való vagy mérgesen is, Louise - suttogom nagyon romantikusan.
– Olyan, mintha most fordítva működne itt a mágia. Van olyan varázslat, ami felgyorsítja a mozgást? Immobilus helyett… – tanakodott Louise, én meg szintén gondolkodóba estem, de nem nagyon voltam ügyes varázsló. Igazából a mesélésen kívül nem sok mindenhez értettem, így csak lenyűgözve hallgatom, ahogy hangosan gondolkodik, így legalább gyönyörködhetek az aranyos akcentusában is.
– 'a olyan varázslatot 'asználnánk, amikkel tárgyakat lehet mozgatni, lehet azt érnénk el, 'ogy nem mozognának. 'a pedig megállnának a levegőben, össze tudnánk szedni a lapokat.
- Óó, és akkor úgy nézne ki az egész, mint egy akadálypálya a plattform játékokban! - lelkesedem be, miközben várom, hogy a megfelelő varázsige elhangozzon, és a pad, amire irányítja Louise nem forog már eszeveszetten a levegőben, hanem megáll egy helyben. Megfogom a kezét, és odakúszok, hogy legalább egy kicsit biztos telejon álljunk.
- Lehet nem tudjuk sokáig így megállítani a tárgyakat. Én ugrálok, te meg megállítod őket, és közben összeszedem a lapokat - dünnyögöm közénk hangosan, majd ha beleegyezik, akkor én elindulok begyűjteni a lapokat. Szerencsére nem tart sok ideig, és ha Louise ezzel a varázslattal megállítja közben a padokat meg a székeket, akkor egészen jól tudok haladni velük. Amikor összeszedem a lapjaimat és Louise képeit is, gyorsan vsszaugrálok, a bejárat felé veszem az irányt, miközben átkarolom Louise-t. Ha a szoba meg a tárgyak is úgy akarják, akkor fel tudom tépni az ajtót és ki tudok vetődni a folyosóra.
- Ééééés győőőzüüünk! - kurjantom el magam.

art


2003. április 27.
to; Jason

style

Nem Jasonre voltam mérges, hanem a helyzetre. Utáltam, hogy lebegnek azok a bútorok és bármikor fejbe vághatnak, hogy amivel éjjel dolgoztam, most itt repked körülöttünk és még elkapni sem tudom. Jason alkotásának néhány lapja persze ott volt a markomban, így azokat szorítva bújtam oda hozzá.
A csók kicsit enyhített az idegességemen. Az ujjaim végig simították a dús tincseket, ahogy mind jobban bújtam a közelébe. A szívem még mindig hevesen vert, ahogy a testünk egymásnak simult. Hiába én csókoltam meg őt először, az a kíváncsi izgatottság, hogy mit reagál még mindig ott volt bennem.
– Imádni való vagy mérgesen is, Louise- suttogta, én pedig még egy csókot leheltem az ajkaira válaszként. Még nem akartam elhúzódni. Túlságosan élveztem a pillanatot, ahhoz, hogy máris ezen a hülye terven agyalogjak.
– Te meg szexi vagy, amikor szerencsétlenkedsz a szemüveged… – sóhajtottam és körbe néztem. – ’a nem itt lennénk, most máshoz lenne kedvem. – Tettem hozzá, de a tekintetemmel már a lapokat kutattam. Bőven volt, mit összefogdozni, én viszont még mindig nem tudtam megfelelően mozogni ebben a teremben, az alattunk növekvő magasságtól meg egyenesen szédelegni tudtam volna. Így jött a gondolat, ha éppen ellenkezőjét csináljuk, amit tennénk, talán működik a terv, a lebegés megáll és meg tudjuk állítani a tárgyakat.
Hagytam magam odahúzni a padra. Az legalább nem mozgott, csak stabilan lebegett egy helyben. Így hát a pálcával a papírokat kellett megcéloznom, hogy Jason a repkedő káoszban el tudja kapni őket.
– Lehet nem tudjuk sokáig így megállítani a tárgyakat. Én ugrálok, te meg megállítod őket, és közben összeszedem a lapokat. – A gondolataimban olvasott szinte, így csak bólintással feleltem.
– Vigyázz azért, nehogy eltaláljon valami repkedő vacak – magyaráztam és már nyújtottam is a pálcám az első kupac papír felé. Székeket, papírokat állítottam meg, hogy könnyebben hozzáférjen. Ahhoz képest, hogy máskor mennyire ügyetlen, most lazábban mozgott, gyorsabban. Valójában csak motiváció kérdése lehetett Jasonnél a hozzáállás, hiszen mások szemében szerencsétlen volt, míg én szexinek és férfiasnak láttam… ezért pedig egyre jobban és jobban vonzódtam hozzá.
– Már csak egy kevés van arra! – Mutattam egy repkedő szék mögé. Így Jason utolsó erejét bevetve megszerezhette még azt is, én pedig, egész egyszerűen hagytam magam elkapni és lendülettel a folyosó felé vonszolni.
– Ééééés győőőzüüünk! – Kurjantotta, ám az érkezés nem volt olyan elegáns, ahogy kinyílt az ajtó, mi a padlóra zuhantunk. Egészen pontosan Jason rám, épp a combjaim közé. Nem fájt, mert már nem voltunk olyan magasságban, ezért elnevettem magam és beletúrva a hajába, odahúztam egy csókra.
– Ez a terem tökéletesen tudja, ’ol a ’elyed… – állapítottam meg nagy mosollyal az arcomon. Kicsit körbeöleltem a lábaimmal játékosan, hogy ne tudjon elmozdulni sem rólam. Talán ártatlan kölyöknek tűntem, de pontosan tudtam mikor, hogy és mit akarok. Jasont is megszereztem, mikor jó játéknak tűnt.
– Most örökre itt maradsz… – közöltem a fenyegetést. Csak akkor pánikoltam be, mikor a lábam mellett egy pár cipőt pillantottam meg, és azt macskanyávogás kísérte.
– Nagy a baj fiúk.– Csendült fel Frics ismerős orgánuma.

[UFO élmény]

felhőkről lábakat lógatunk


2003. áprilus 27
to; Louise
UFO élmény

– Te meg szexi vagy, amikor szerencsétlenkedsz a szemüveged…  ’a nem itt lennénk, most máshoz lenne kedvem  sóhajztja szerelmesen bele a csókba a szavakat Louise, én pedig egyetértően bólogatok. Iagzából nagoyn szeretem, amikor összebújunk, és mivel nem tudjuk minden nap csinálni, így hát meglehetősen magasra csap köztünk a szenvedély, meg úgy minden, és akkor olyan nagyon jó. persze nem félek attól sem, hogy valaha elunnánk egymást, mindig olyan érzésem van, hogy egyre több és több mindent fedezek fel Louise testén, miközben csókok és az apró simítások között bejárom a testét.
- Ha ez egy rendes terem lenne az tényleg nagyon jó lenne - válaszolom és csak kellemesen mélyeket szippantva beszimatolom azt a kedves illatot. - Még jó, hogy Selene nincs itt velünk, biztos vagyok, hogy bepánikolna, vagy itt lebegne ő is - teszem hozzá kicsit megkönnyebülve. Nagyon szeretem azt a kígyót. Vajon tetszene neki, ha a meésmben ő lenne a jóságos és nagyon büszke óriási, repülő kígyókirálynő? Olyan gyönyörűen fehér és máltóságtelheztlas. Ő lehetne az aki védelmezi a világot a sötétség ellen, mert még a sötétség is beleszeret a kígyóba. Úúúú ez olyan romantikus mese lenne! Ha innen kilebegünk, akkor el is mesélem Louise-nak.
persze én meg ezeken agyalok, miközben Louise termésuzetesen az egész helyzetet megoldja, így hát nekem jut az a feladat, hogy összeszedegessem a lebegő-libegő, pörgő-forgó dolgok között hogy aztán végre sikeresen be is ggyűjtsek mindent, eleget téve Louise kérésének, hogy közben vigyázok is magamra,.
– Már csak egy kevés van arra! – mutogat, én pedig összevissza nézelődök, mert nem szúróm ki elsőre, hogy mi van, vagy hol van, amit mutogat Louise.
- Melyik arra? Sokféle arra van. Lehet az nekem erre - válaszolok, aztán csak kiszúrom azt a pár darabot, ami még szomorúan libbeg egy két tárgy között, és végül odaevicélek Loise felé, hogy a kezeim között reppenjünk ki az ajtón, mintha maga superboy lennék. A landolás pedig meglehetősen tetszik, hiszen közel vagyok Louise ölelő lábai között és imédom, ahogy felnevet és vigyorgom, amikor összeborzolja a hajamat.
– Ez a terem tökéletesen tudja, ’ol a ’elyed… - mondja én medig válazsul odabújtam egy szenvedélyes csókra, kissé jobban össze is simult a testünk, és egy pillanatra meg is feledkezem arról, hogy hol is vagyunk. Éppen a Boldogság országban lebegek.
- Ó, nagyon is tudja. Itt van a legjobb helyem. Melletted - sóhajtozom szerelmesen miközben az orrom hegyére csúszik a szemüvegem, én pedig azon át nézem Louise gyönyörű tekintetét.
– Most örökre itt maradsz… - bválaszolnék én nagyon szívesen, de a cipő kegyetlenül tolakodik be a homnályos látóterembe, és aztán felcsendül az az ismerős hang is hozzá.
– Nagy a baj fiúk. - recsen a hangja, én pedig elvörösödve hemperedek le róla.
- Öh.. ó igen, nagy a baj... mert hát ugyanis... elrepedt a cső a vécében, és úszik minden. Még a diákok is. Tuszta bűz... ennél nagyobb baj nem is lehetne. Tudja, hogy mennyire kellemetlen szagok vannak? - hablatyolok zavartan összevissza, és felkászólódok, felrántva Louise-t is, de nem úgy néz ki, mintha Frics bevette volna. Mrs. Norris mellette olyan sunyin vigyorogva bámul minket.
- Iagzából nekünk... most jut eszembe, nagyon fontos dolgunk van... házi meg egyebek - makogom és araszolni próbálok, de frics elálja minduatlan az utunkat.
- ÚRISTEN? AZON A DIÁKON EGY KÖLDÖK PIERCING VAN! - üvöltöm el magam random, és mutatok valamerre, reménykedve abban, hogy frics erre odakapja a fejét mi meg kereket oldhatunk.

art


2003. április 27.
to; Jason

style

18+
csupa rossz

Jasonnel akartam lenni. Iszonyatosan hiányzott a testemnek minden csókja és érintése… a Roxfortban nehezen talált az ember olyan búvóhelyet, ahol csak úgy össze lehetett bújni. Veszélyes volt, ahogy fölém került, a testem és a vágyaim azonnal reagáltak rá. Forró volt, én pedig egyenesen izzottam csak attól, hogy a szemüvegen át a szemeibe pillanthattam. Az iskola persze ezt is elrontotta, egész pontosan Frics, aki éppen akkor sétált végig a folyosón.
Jason úgy hengeredett le rólam, mintha nem is történt volna semmi. Csak az arcára kiült vörösség árulta el, hogy nagyon is. Fektemben megigazítottam magamon a gyűrött ruhadarabokat, de nem keltem fel azonnal. A testem még túlságosan bizsergett.
– Öh.. ó igen, nagy a baj... mert hát ugyanis... elrepedt a cső a vécében, és úszik minden. Még a diákok is. Tuszta bűz... ennél nagyobb baj nem is lehetne. Tudja, hogy mennyire kellemetlen szagok vannak? – magyarázott. Szokás szerint nem sikerült túlságosan épkézlábra, de ahogy felkelt, legalább engem is felrángatott a földről. A válaszra Mrs. Norris gúnyos nyávogással dörgölőzött a gazdája lábához. A macsakát határozottan nehezebb volt átverni, mint az öreg gondnokot.
– Mr. Frics, nem csináltunk semmi rosszat… – motyogtam, de látszólat nem hallotta meg. A gondnok pillantása továbbra is Jason arcán pihent. Nem, mintha rendbontónak nézett volna ki, ám mellette engem túl ártatlannak láthatott.
– Bright, a helyedben nem hazudnék. Láttam, amit láttam. Tiltott teremből jöttetek és… – már majdnem a lényegre tért a recsegős hangján ecsetelve a bűneinket, mikor Jason megint megszólalt.
– Iagzából nekünk... most jut eszembe, nagyon fontos dolgunk van... házi meg egyebek – kezdte, majd hirtelen elordította magát: – ÚRISTEN? AZON A DIÁKON EGY KÖLDÖK PIERCING VAN! – A hangjára összerezzentem. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy Frics tudná mi az piercing... de a mutatott irányba nézett. Így megragadtam Jason karját, behúztam a következő folyosóra, hogy futva rohanjunk valamerre. Akartam őt, de lehetőleg úgy, hogy az sem az öreg gondnok, sem valamelyik tanár nem nézi végig. És még csodálkozott rajta, hogy a Roxfort helyett őt választottam? Ez az egész iskola arról szólt, hogy közénk álljon. Klubhelyiségek, jelszavak, külön hálók… esélyünk sem volt egy-egy lopott pillanatban összebújni egymással.
Megrántottam a karját, befordulva az egyik ajtón. Valami mosdó lehetett, amit vagy nem használtak, vagy csak éppen nem járt senki. Így bentről azonnal bezártam egy pálcaintéssel és az ajtónak támasztottam a hátamat. Ide Frics nem tudott bejönni olyan egyszerűen.
– Nos. – Vigyorodtam el és belekapaszkodtam Jason pólójába, hogy odahúzzam magamhoz. Azonnal finom csókot leheltem az ajkaira. Olyan puha, olyan finom volt az érintése. – Végre kettesben… – Adtam egy finom csókot az állára, majd lassan haladtam lefelé a nyakán. Néha-néha a fogaim közé csípetem a bőrét, aztán haladtam lejjebb és lejjebb. Végül letérdeltem elé, hogy feltűrjem az anyagot a hasán és lágyan puszilgassam a köldökét és lejjebb. Az ujjaim már a nadrágon dolgoztak, hogy óvatosan ledolgozzam róla.
– Most felfallak… – néztem fel rá, aztán elkezdtem kényeztetni hevesen és nedvesen.

[UFO élmény]

felhőkről lábakat lógatunk


2003. áprilus 27
to; Louise
UFO élmény

18+
AJJAJJ

Frics szerencsére könnyedén kizökkenthető volt ezzel a random kiabálással.  Igazából én is megrénmülnék, ha valaki így az arcomba ordítana, még akkor is, ha nem igazán tudom, hogy miről is beszél. Szerencésmre ez elég ahhoz, hogy ne mustráljonk minket és hogy ne akarjon felcibálni minket az igazgatónőhöz, a fülünknél fogva, olyan felszólalással, hogy ezek ketten pajzánkodtak a folyosón. pedig még csak ne is tartottunk a pajzánkodás résznél látszólag, bár meg kell hagyni egészen szűkös lett a nadrágom a pozíciónk közben. Sajnos vajmi keveset tudok Louise közelében eltölteni, mert hát a suli nem éppen romantika barát. Vagyis csak más házból valók vagyunk, meg az órák, meg a prefektusok, meg a gondnokok meg minden ilyesmi. Pedig nem is arra vágytam, hogy mondjuk minden sarkot jelöljünk meg a forró összebújásokkal. Egyszerűen csak vágytam rá, hogy közel érezhessem magamhoz, meg ilyen egyszerű, emberi dolgok.
Louise futni kezd velem, én pedig csak igyekszem tartani vele a lépést, hogy ne szakadjak le tőle rendesen. Nem is figyelem hova megyünk, csak igyekszem nem kiköpni a tüdőmet, nem vagyok egy sportos alkat általában az egyszerű lépcsőzéstől is kifulladok, pedig össze kellene szednem magamat, hiszen a nyáron kirándulni is mennünk kell, és ott vannak a kistestvérek is. Végül egy magára hagyott mosdóban lyukadunk ki, ahol csend van végre és nyugalom. Kicsit szusszanhatok egyet a kezemet a hasam oldalára szorítom.
- Hűűűű. Nem csoda, ha meghalt a futár, aki végigfutotta a marathont miközben - sóhajtozom, de aztán egyszer csak Louise ölelő karjaiban találom magam és elégedetten hümmögve simulok bele a csókjába, miközben én is szenvedélyesen beletúrok a puha tincsei közzé. Olyan kellemes olyan jó ízű a csókja, hogy legszívesebben rajta csüngenék egész nap.
– Végre kettesben… – sóhajtja ő is, és én lehgunyom a szemem, miközben végigcsókolgatja a testemet. Már a közelsége és az illata is egészen nagy hatással van rám, de így meg pláne izgató tud lenni. A kezemmel tovább túrom a haját, mintha csak abba kapaszkodnék mielőtt elájulnék, aztán már ott is térdepel előttem, miközben kiszabadít a szűkös egyenruha nadrágjából, és én hangos sóhajtással reagálok a forró csókjaira, miközben meg-meg mozdul rá a csípőm. Szinte az egész testem beleremeg és még most is zavartan pirulok el, mintha csak ez lenne az első alkalmunk.
Nem is tudom túl sokáig türtőztetni magam, szinte reszketve és talán túl hangosra sikerült sóhajtással adom meg magam Louise puha ajkainak, miközben egy kicsit még magam felé húzom a fejét, miközben kapaszkodom a hajába. Azért remélem nem annyira, hogy ki is tépjem, kár lenne érte.
Miután lenyugszik a reszkető testem,  felhúzom, hogy heves, forró csókkal jutalmazzam meg, miközben az ujjaimmal mohón hámozom ki a ruhákból, amik teljesen elfedik előttem a gyönyörű, jó illatú testét. Azért örülök, hogy Seléne nincs most vele, zavarba jönnék, ha látná ezt a forró lüktetést kettőnk között. Csak egybe szeretnék olvadni vele, miközben csókolom és ölelem és vetkőztetem, még az sem zavar, ha a szemüvegem teljesen el is maszatolódik a bőrétől és a forróságtól.
- megbabonázol - mormolom, miközben az ölembe kapom, hogy megtámasszam magunkat valahol, miközben egyre jobban kívánom

art


2003. április 27.
to; Jason

style

18+
csupa rossz

Jason íze az ajkaimon, kellemes remegéssel töltött el. Talán az adrenalin, ami a Fricstől való menekülésnek köszönhetően tombolt a testembe, tette ezt velem. Remegtem, simítottam, akartam őt… mert ebben az átkozott kastélyban alig volt lehetőség összebújni, ha az ember nem ugyanazon ház tagja volt. Persze ott volt a Szükség szobája, ha valaki éppen nem akkor tartott meg a világraszóló partiját, amikor mások oda vonultak volna el.
Jason hangosan nyögött a kényeztetésre, én pedig mind jobban csókoltam és cuppogtam rajta. Csak azt akartam, hogy élvezze az ajkami lágy cirógatását, vagy éppen a gyorsabb ritmust. Az ujjai a tincseim közé fúrtak, azt sem bántam, hogy kicsit meghúzza őket, ahogy közelebb vona magához. Tetszettek a sóhajtásai, a nyögései, amik mintha egyre hangosabbá váltak volna.
A nedvességet megéreztem a nyelvemen. Öszötnösen nyelve egyet néztem rá, míg hátrébb nem húzódtam. Remegett a gyönyörtől, én pedig az érzéstől, hogy milyen örömöt okoztam neki, miközben Frics odakint kavarog a  folyosón… talán ilyen érzés tilosban járni. Korábban nem sokszor tettem meg, még Morrow kedvéért sem, nemhogy másokért.
Hagytam magam felhúzni. Az ízével a nyelvem hegyén viszonoztam a csókot s bújtam bele az ölelésébe. Az én testem még nagyon is érezni akarta az övét, de tudtam, hogy mi a módja annak, hogy az ő kedve se lankadjon. Így hát, végig simítottam rajta odalent, miközben a nyelvünk egymáson táncolt a szenvedélyben.
Az ujjaim végig simítottak felfelé a mellkasán, hogy ujjaimat a tincsei közé fúrjam, aztán egy sóhajtással kísérve hagytam magam megemelni, immáron nadrág és egyéb alsóruházat nélkül. Tudtam, hogy elég kicsi és törékeny vagyok ahhoz, hogy így megtartson. Jason is sokat izmosodott az elmúlt hónapokban, vagy évben… nem tudtam már gondolkodni.
- megbabonázol - sóhajtotta az ajkaimnak, miközben a hátam egészen az ajtóhoz préselődött, ő pedig egészen birtokba vettem a testem. Forró, vad és heves mozdulatok váltották egymást. A ritmus nem enyhült még akkor sem, mikor Frics odakint üvöltözött: “Ezt megbánod Bright!” vagy: “Soulier, a nyelvi akadály nem fog felmenteni a kicsapás alól.” Nem érdekelt. Hangosabban nyögtem fel, talán közelebb vonzva őt magunkhoz.
A testem megremeg Jason mozdulatainak árnyékában. Hamarosan nem csak magam, de őt is összekentem, ahogy végigfutott rajtam a forró gyönyör. Rövid, de heves együttlét volt ez, amire mindkettőnknek szüksége volt. Ahogy végeztünk, egészen átkulcsoltam őt a lábaimmal és a karjaimmal, hangosan lihegve a fülébe. A testem még nem tudta összeszedni magát.
- ‘ogy lehet ilyen csodálatos, Jason… - kapkodtam még mindig a levegőt. Nem akartam elhúzódni tőle még véletlenül sem. - Nagyon, nagyon szeretlek… - tettem hozzá, ezúttal angolul, ami kicsit még nehezemre esett. Régen franciául vallottam szerelmet, de az érzés annyira erős lett, muszáj volt így is kimondanom. Érte tényleg képes lettem volna mindent itthagyni és visszatérni a faluba, ahol felnőtt, ahol élt az anyjával.
- Most ‘ogy kerüljük el Fricst?

[UFO élmény]

felhőkről lábakat lógatunk


2003. áprilus 27
to; Louise
UFO élmény

18+
AJJAJJ

Mindig libabőrös leszek, hogy ha Louise hozzám ér. Nem feltétlenül úgy, ahogyan most is, hanem egészen egyszerűen mindig. Persze ez se jelenti azt, hogy folyton megmerevedett tagokkall létezem, de a közelsége, az illata, mindene ad egy olyan elképesztő varázslatot, hogy abba az egész lelkem beleremeg. Nem is hiszem, hogy ezt valaha is kifejthetném szavakkal, vagy bármi mással. Szerintem ezek mind olyan erős érezlmnek, hogy kimondva csak suta nyomiság lenne. De tudom, hogy őgyios tudja, mit vált ki belőlem... Főleg hogy most az ajkai odalent csókolgatnak. Nem akarom, hogy ez a kellemes és intim pillanat olyan hamar véget érjen, de túlságosan élvezi a testem is és én is, így reszkető sóhajjal adom meg magam, és hagyom, hogy elmerüljek a kellemes forróságba, na meg persze Louise ajkaiba.
Louise testére vágyom, így kezdem is lassan kiszedni a ruháiból, hogy teljes meztelen testünk egymáshoz érjen. Vágyom rá, kevés időnk van együtt, szinte alig tudunk édes kettesben maradni, és ezért csak még éhesebben még hevesebben táncol azjam az ővéin, és keresem nyelvemmel az ő nyelvét. Nem is kell sok, hogy újra hangultaba kerüljek. ú
Ahogy összeolvad a testünk borzongatóan kellemes érzés, és csak belebújok a sóhajaiba, és a vad ritmusba készségesen, ahogy együtt m,ozgunk és sóhajtozunk. Csókolgatom a nyakát az ajkait miközben erősen tartom a sebzett, szomorúan heges mégis csodaszép testét a karjaimban, miközben teljesen eggyé válunk ebben a csendes teremben. Frics hangját tompán hallom csak, mintha nem is ebbvől az időből vagy erről a bolygóról szűrűdne át, nem érdekelt senki és semmi, csak Louise. A gyönyör hamar elönt, nem sokkal azután, hogy Louise-ból is kitör és összefesti az én testem. Reszketve sóhajtva ölelem magamhoz, mintha örökre így akarnám tartani.
- ‘ogy lehet ilyen csodálatos, Jason… Nagyon, nagyon szeretlek… - bújik hozzám, mire érzem, hogy meghatódok és elpirulok. Annyira de anynira szeretem, és érzem, hogy ebbe a vallomásba a szívem is belepirul.
- Én is. Nagyon, nagyon nagyon - sóhajtom miközben teljesen belebújok az ölelésébe. Még hideg sincsen, hogy fázzunk.
- Most ‘ogy kerüljük el Fricst? - kérdezimén meg csak elengedem egy kicsit és megfogva a kezét egy kényelmesebb helyet keresek, hogy ölelkezve összebújjhassunk. Ezek után semi kedvem nem volt elmenni louise mellől, vele akarok lenni egész idő alatt.
- Maradjunk itt holnapig - bújok szerelmesen hozzá és halmozom el a csókokkal. Várom, hogy az év vége után együtt lehessünk. Hogy ketten legyünk minden nyomasztó dolog ellenére is.  Nem szerettem még soha így senkit és senki mellett nem tudom elképzelni magam, hogy ilyen boldog legyek. - És csak öleljük egymást.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD!

Pitefutam



2004.04.24

Simple casual
♫ Music ♫

Hungry Dominic

Előzmények

"A különlegesség nem egy jelentés,
nem fogható, érezhető, ízlelhető.
ugyanakkor az lehet minden teremtés,
igen, mindannyian azok vagyunk. "

Kész őrület volt ez a tanév. Rendesen kifordultam a komfortzónámból, ahhoz képest, ahogy a múltban viselkedtem. Csendes, zárkózott voltam, sosem kerestem senki társaságát, ha fel is szedtem valami csajt, akkor is elrángattam a lányt a társaságából és megbújtunk valahol egy csendes kis zúgban. Ahhoz képest mostanság egyre többet keveredek olyan helyzetekbe, amikor másokkal kell diskurálni, többet járok ki Roxmortsba ráadásul más emberekkel csoportosan, többet vagyok a konyhában és rengeteg pitét készítek, mi több, meg is osztottam azt korábban a háztársammal. Ilyen biztos nem fordulhatott volna elő mondjuk a tavalyi vagy az előtte lévő tanévben.
- Béna próbálkozás, Flint... – válaszolt a srác, de én nem vártam meg, hogy rá tegye a mancsát a sütimre, sikertelenségemtől függetlenül fordultam és indultam el a folyosón futva. Leállhattam volna hadakozni vagy elmagyarázni mellemet kidüllesztve, hogy nem kap a sütimből, de utóbbi Monsto esetében süket fülekre találna, bélpoklós, soha nem értené meg, verekedni meg nem akartam vele, mégis csak egymás hátát védve küzdöttünk a varázslók terén, kialakult valami bajtársaisság vagy ilyesmi. Nem tudom, a lényeg, hogy nem akartam bántani, bár azért adni sem szerettem volna a sütimből, a múltkor is meg kellett osztanom a kis vézna Enolával. Azért az más tészta, mert azért csak csinosabb, mint Monstro a melleiről nem is beszélve…hé, hol jár az eszem…megrázom gorsan a fejem, ahogy bekanyarodok a folyosó sarkán, nem törődve azzal, hogy akár Friccs vagy az egyik tanár elkaphat.
- Flint! Nem rázhatsz le ilyen olcsó trükkel! Kérem a sütirészemet! – kiáltott utánam, mire felvont szemöldökkel néztem vissza utána a sarokról. Ez megveszett, nekiáll ordibálni, növelve az esélyét a lebukásnak, gyorsan, kell valami búvóhely már nem csak Monstro elől, hanem a tanárok elől is.
Ez jó lesz.
Állok meg egy ajtó előtt, amire figyelmeztetést körmöltek és mellette el is barikádozták néhány deszkával. Na ez jó lesz nekem, itt nem fog keresni senki. Lehajolok vigyázva, hogy a sütimnek ne essen baja, majd megpróbálok benyitni, s meglepődve konstatálom, hogy nincs zárva. Két keresztbe beszögelt deszka elég ahhoz, hogy távol tartson bárkit is? Na jó a szöveget nem olvastam el, lehet hiba volt, s ahogy belépek és rohanvást becsukom az ajtót, meg is tudom miért. A lábam szép lassan elhagyja a küszöböt, és bár tartom magam a kilincsen, gyorsan elengedtem, mert pite után kellett kapnom, az kicsúszott a kezemből a lebegés hatására, de sajnos csak meglökni tudtam, ahogy utánakaptam.
- Neeee! Mi a frász van ezzel a teremmel. – kiáltottam, majd teljesen megfeledkezve a szobában röpködő tárgyakról, úszni kezdtem a levegőben a sütim után. Menet közben a kezemmel ellöktem egy asztalt a másikkal meg egy cserepet, de sajna a sütim kifordult a tálcáról és már magában lebegett a semmiben. Nem tudom utolérni.

Pitefutam



2004.04.24

Simple casual
♫ Music ♫

Hungry Dominic

Előzmények

"A különlegesség nem egy jelentés,
nem fogható, érezhető, ízlelhető.
ugyanakkor az lehet minden teremtés,
igen, mindannyian azok vagyunk. "


Nevetséges ez a helyzet, hogy lehet ilyen szobát így tárolni, hogy nem pakolják ki és nem zárják el normálisan? Most a sütim látta kárát egy két lábon járó fekete lyukkal a nyomomban. Zavartan lebeg-tem a levegőben, miközben mindennap használt tárgyak ütköztek nekem, majd aggódva figyeltem, ahogy Monstro is felszállási engedélyt kérve közeledik.
- Ne közelíts! - kiáltottam, bár tudtam, hogy ezzel nem tudom hátrálásra késztetni őt, így tovább próbáltam evickélni az édességem után.
-  Itt másképp működik a mágia. – magyarázott a mardis srác, mire egy sóhaj kíséretében vettem tudomásul szavait, igazából kezdeti meglepődöttségemtől eltekintve, magam is rájöttem valami nem stimmel a szobával.
- Minek hoztad pont ide? Ennyire utálsz? – nyafogott, mire drámaian megforgattam a szemeimet, ahogy visszanéztem rá. - Láttad, hogy éhes vagyok! – tette hozzá, mire felhorkantam. – Nem utállak, de te mindig éhes vagy! – kiáltottam vissza, majd mikor ismét visszafordultam, hogy tovább evezzek a pitémért, egy asztallal találkoztam, ami ugyan csak a mellkasomba ütközött, de lényegesen hátrébb tolt engem a levegőben. Felkapaszkodtam rá, majd végigfutottam rajta, hátha ezzel nagyobb lendületet tudok venni.
- Rendben van! Megfelezem veled, csak kapjuk el épségben! – egyeztem bele, ahogy ismét utána eredtem, miközben gyomorideg let urrá rajtam, ahogy megláttam, hogy az ablak felé igyekszik. Ha kitöri az ablakot és lezuhan, biztos hogy szélütést kapok és itt fogok lebegve meghalni egy sületlen szoba közepén.
- Nem mehet kárba! – tettem még hozzá, ezzel is morálisan bíztatva magunkat, hogy sikeresen vegyük a hadműveletet, tényleg sajnáltam volna, ha baja esik a sütimnek, így akkor már tényleg megosztom bárkivel, aki kér belőle, csak én is megkóstolhassam azt.

Pitefutam



2004.04.24

Simple casual
♫ Music ♫

Hungry Dominic

Előzmények

"A különlegesség nem egy jelentés,
nem fogható, érezhető, ízlelhető.
ugyanakkor az lehet minden teremtés,
igen, mindannyian azok vagyunk. "

Nem igazán tetszett hogy ismét meg kellett osztanom az édességemet valakivel és nem azért nem utáltam az illetőt vagy mert önző voltam, csupán meg volt a szokásos rituálém erre a sütikészítős témára és abba más diák vagy egyáltalán más élőlény nem fért bele. Mindig elkészült a pitém, levon-ultam vele valamhova, vagy bementem a szobámba és csipegettem belőle. Elraktam másnapra, s mi-kor már jobban összeértek az ízek, megint csipegettem belőle és ez így ment pár napig, amíg végül be nem faltam az egészet, ha most ezt megosztom Monstróval, az egészet felfalja, nekem meg me-ghagyja max a sarkát.
- Mert fejlődő szervezet vagyok! – kiabált a szőke mardis, mielőtt telibetrafálta egy pad. Lehet, így előnyre teszek szert, de azért arra még hagyok időt, hogy felvonjam a szemöldököm a kijelentésére. - Te azért nem vagy éhes ennyit, mert örökre ekkora maradsz. – Oké, magas vagyok a koromhoz képest, de ez családi örökség, annyira nem is magas, igazából inkább középkategória alkat.
- Végzős vagy! Nem fejlődsz te már sehova. – korholtam le, majd úsztam tovább a levegőben, a fela-jánlásomra pedig érkezett egy másfajta üzleti lehetőség, ami számomra nem volt túl kecsegtető.
- Rendben! – feleltem kurtán, majd gyorsabban kezdtem szedni a karjaimat és a lábaimat, hátha az előnyömet meg tudom tartan. Monstro is majdnem akkora volt mint én, bár abban igazat adok, hogy már nem valószínű hogy sokat fogok nőni, általában a Flintek 16-17 éves korukig elérik a teljes ma-gasságukat.
Valamit morgott az orra alatt, ahogy már szinte mellém ért, de azt nem értettem annyira, a piszkálására felvontam az álltam, püffögve vettem tudomásul, hogy nem hogy a sütimet akarja elvenni tőlem, de a vérem is szívni kezdték. Nemes egyszerűséggel megpróbáltam rálépni a vállára hogy róla vegyek lendületet, amivel talán el is fogom érni az édességet. Ha sikerül, még válaszul hozzáteszem.
- Az úszás nem az erősségem. – mosolyogtam gúnyosan. Még ilyet, egy Hollóhátas próbál meg kiszúr-ni egy mardekárossal. – ne szívd mellre, tökre kedvellek. – tettem hozzá. Persze, ha nem sikerült a tervem és fölém kerekedik, akkor szomorúan lebegve veszem tudomásul, hogy beszóltak és még a sütimnek a nagyobbik felét is elveszítem.

Pitefutam



2004.04.24

Simple casual
♫ Music ♫

Hungry Dominic

Előzmények

"A különlegesség nem egy jelentés,
nem fogható, érezhető, ízlelhető.
ugyanakkor az lehet minden teremtés,
igen, mindannyian azok vagyunk. "

Tisztára, mint egy mugli vígjátékban, repkedünk itt a semmiben, kergetve egy süteményt, közben meg ha lementünk volna a konyhára, biztos kaptunk volna másik édességet.
- Áhá. Én is pont sajnálom a kaját attól, akit kedvelek. – értetlenül rántom meg a vállam, mert igazából, attól, hogy kedvelek valakit, még nem feltétlenül szeretnék adni neki a tulajdonomból, mert mondjuk magamat jobban kedvelem. Ha adnék neki a sütimből, kevesebb maradna nekem, így eltenném magamnak későbbre, attól mondjuk még kedvelem az illetőt, de magammal sem akarom kiszúrni. Jó, múltkor Hemmingsnek adtam a sütimből, de olyan kis vézna, rosszul éreztem volna magam, ha megeszem előtte mind a három szeletet.
Miután nem sikerült a tervem és nem tudtam a srácok lendületet venni, a levegőbe léptem, így kicsit vissza is süllyedtem, amivel előnyhöz jutattam Monstrot. Türelmetlenül nyúlt érte, mire én a fejemhez kaptam és úgy kiáltottam. – Óvatosan! – Persze, hogy szét esett. Apró morzsákra tört szét és a krém is majdnem külön vált, én pedig könnyeimet próbálván visszanyelni araszóltam a sütim földi maradványai felé. – Én mit ttettem? Na meg aztán, mi az, hogy a te sütid? – korholtam le, mikor pár darab morzsát a számba emeltem.
- Tartozol nekem egy citromos sütivel! – ráztam meg felé az öklömet, majd két kezem közé kaptam ismét a fejem és úgy dühöngtem. Mérgemben még egy cserepet is arrébb rúgtam. – A héten már másodjára csináltam meg. – dühöngtem, mire a szám elé kaptam a kezem. – Csináltattam…csináltattam természetesen. - válaszoltam ijedten, még csak az kéne, hogy valaki rájöjjön, hogy ilyeneket készítgetem magamnak, meg is büntetnének, meg szárnyra kellnének ezek a rosszindulatú pletykák.

[plöttyedt]

Pitefutam



2004.04.24

Simple casual
♫ Music ♫

Hungry Dominic

Előzmények

"A különlegesség nem egy jelentés,
nem fogható, érezhető, ízlelhető.
ugyanakkor az lehet minden teremtés,
igen, mindannyian azok vagyunk. "

Lassan tudatosul bennem, hogy a sütimnek vége és be kellett érnem azzal a pár falattal, amit a leveg-őben el tudtam kapdosni. Miután lenyugodtan, vettem egy mély levegőt és unottan Monstróra sandítot-tam. Értetlenkedve nézett rám, szinte láttam a tekintetében, hogy ő még most is engem hibáztat és biztos meg van győződve arról, ahogy szavai is azt dugallták, hogy bizony ez az ő édessége volt, így én egy hatalmas sóhajjal vettem tudomásul, hogy a további vita felesleges. Amilyen zabagép hírében áll, bármit is mondhatok, nem fog egyetérteni azzal, hogy ez az enyém volt, főleg, mert én ké-szítettem, az meg hogy ad nekem egy másikat, hiú ábránd lesz csupán, mert az csak akkor lenne lehetséges, ha kettőt hozna, vagy ha ott lennék, amikor szert tesz rá. Megenné egymaga az egészet és csak az üres plöttyedt tálcát nyújtaná nekem a bamba vigyorával és közölné, finom volt.
- Van valami kajád? – kérdezte végül, teljesen kiverve a fejemből a gondolatmenetet, amin épp rágódtam, majd lebiggyesztett szájjal néztem rá. – Elég gyorsan túltetted magad a sütim elvesztésén. – fontam keresztbe a kezeimet a mellkasomon, majd az ajtó felé emeltem tekintetem, miközben kikerültem egy arra lebegő széket.
- Menjünk le szerintem a konyhára és nézzünk valamit. Hátha maradt még ilyen citromos, limonádés pite. – rántottam meg végül megadóan a vállaimat, majd elkezdtem én is lefelé úszni, mintha csak a tengerparton lennénk az átkozott terem helyett és épp a vízben evickélnénk. Eszembe is juttatta, hogy lesz majd most idén egy nyaralásom is a kedves családommal. Rémes szokott lenni általában és a húgommal együtt legszívesebben kihagynánk az egészet, de a szüleim valamiért azt hiszik, mi ezt olyan nagyon várjuk. – Egy mézsör is jól esne most. – teszem hozzá, ahogy az ajtó felé közeledünk, majd megvártam, hogy kimenjen először és csak azután követtem. Ha lebukna, ne vigyen magával engem is, talán nem köpne be engem is. – Halkan, nehogy lebukjunk. – javasoltam azért biztosra menve, majd ha sikerrel jártunk, valószínűleg a konyha irányába indulunk, reménykedve abban, találunk valami elemózsiát.

Köszönöm a játékot! A helyszín szabad!