A móló és a csónakház

hol is vagyok...?
▪ 2003. október 20. ▪

Smith professzor

A víz hideg volt, de Smith erős karjai között biztonságban éreztem magamat. A testéből áradó melegséget még így is éreztem, de a gondolataim annyira ködösek voltak, hogy még mindig csak azt akartam, hogy az enyém legyen. Adott egy ígéretgyűrűt és most már elég nagy vagyok, miért is ne házasodhatnánk meg? Mármint én szeretem, ő is szeret engem és a korkülönbség ellenére is ez így rendben volt. Bár nem hiszem, hogy valaha eljönne velem kviddicsezni, vagy Zonkóhoz, hogy baromságokat vásároljunk... sőt talán nem is lógna be velem a Szellemszállásra, de néha olyan jó nézni őt, vagy az ölében ülni és vele együtt olvasni egy borzalmasan unalmas könyvet.
- Nos, ebben a helyzetben azt hiszem életveszélyes lenne, ha csak nem akar tüdőgyulladással túllenni rajta - magyarázta a kérdésemre, mikor azt mondtam, házasodjunk össze most. Mégis mi kell egy házassághoz? Két gyűrű? Azt még akár készíteni is tudna ő - nem, semmiképpen nem én.
- De prof... olyan jó lenne...
A nyafogásom finom csókkal pecsételtem meg. A testem egészen az övéhez simult, a lábammal átkulcsoltam a csípőjét. Csak éreztetni akartam vele, mennyire, de mennyire szeretem. Nem is húzódtam el, még akkor sem, mikor megindult ki velem a vízből, hogy kissé ügyetlenül, de bemenjünk a csónakházba.
- Ha magának a halászháló és a csali esküvős dolognak számít- magyarázta, én pedig kicsit elhúzódtam, hogy körbe nézzek. A csónakházban csak egy-két szépen elrendezett csónak, egy halovány fénnyel világító lámpás meg néhány horgászfelszerelés volt. A fényt inkább a nagy ablakokon át beszűrődő, kinti holdfény jelentette.
- Jó. Hát ha nem akarja... - vágtam csalódott fejet és lekászálódtam Smith-ről. - Akkor éljünk vadházasságban... hikk! - Csuklottam, majd még böffentettem is egyet, amitől aztán végképp zavarba jöttem. Elpirulva kaptam a szám elé a kezemet és pislogtam rá.
- Bocsánat. - Dünnyögtem a saját tenyeremnek. Jay előtt ez sosem lenne gáz. De Smith... nos ő Smith. Előtte nehéz volt elengednem magamat, akármilyen harciasnak is látott korábban. Nem szerettem volna, hogy megorroljon, milyen udvariatlan vagyok és ilyenek. Na persze az voltam, de olyan vékony volt már a határ a szeretőm és a tanárom között, hogy nehéz volt megmondani, mi helyes és mi nem.
- Megértem, ha ezek után nem akar a férjem lenni - motyogtam tovább. Talán nem is értette, amit mondok. Az lett volna a legjobb, de azért elindultam kifelé. - Megyek a... aú! - Visítottam fel, ahogy beleszaladtam az ajtóba. Azt hittem, kicsit távolabb van, de nem.

magával meg mi lett?


la Fay
2003. október 20.

TÓ

Florian a hebehurgyábbnál is hebehurgyább volt, és még szerencse, hogy Smith professzor kellően tehetséges volt az úszásban. A szülei első számú kötelezettségüknek tartották azt, hogy gyermekeik megtanulják ezt a rendkívül alapnak számító tevékenységet, mert hát ki tudja mit hoz az élet, az embernek tudnia kell úszni, főleg egy szigetországban, ugyebár. habár Smith professzor nem állta, hogy bármije is vízhez érjen - ebben olyan volt, mint egy macska, nem csoda, hogy ilyen jól kijött Samanthával -, most hősiesen lebegett a felszínen, Floriant tartva a karjai között, aki ábrándos álmokat szőtt az esküvőről, amitől a professzor meglehetősen zavarba jött.
Florian üdítően gyerekes volt, és ő sosem tudott az lenni, már gyerekkorában sem, a merev szabályok és kötelezettségek miatt, hiszen a szülei szinte konkrét szabályrendszert alkottak, ahogy nevelték a gyerekeiket, azért jó volt elnézni a fiatalság erejét, hogy bennük volt tűz, volt élet és megélték a legvadabb hülyeségeket is, amiktől Oliver Smith egyenesen a falra mászott. Nem értett velük egyet, szigorú volt, de csendes magányában elismerte a fiatalok erejét. Főleg Florianét, akinek a bolondos természete állandó jelleggel szórakoztatta.
A víz hidege, na meg Florian testének hozzásimulása az övéhez kizökkentette szigorú mivoltából egy pillanatra a professzort, aki úgy érezte legszívesebben itt ellebegne akár élete végéig is, ebben  apillanatban vele, de persze mégsem tehette, nem akarta, hogy megfázzanak. Nem mintha ő olyan sokat betegeskedett volna, talán a sok bájitalfőzés tette egy kissé jobban ellenállóvá, vagy egyszerűen csak rettegtek tőle a vírusok és a baktériumok is, biztos nem volt kedvük találkozni a sötét szemöldököt ráncoló fehérvérsejtekkel, a professzor testében.
- Dre prof... olyan jó lenne - dünnyögte Florian, miközben ő csak egy sóhajtás és néhány kítérő logikus és tanárosan távolságtartó válasszal ki is evickélt vele a partra. Persze jó lett volna, de talán majd akkor, amikor végre Florian is elballag az iskolából, annál kevesebb eséllyel lesznek ők veszélyben a kapcsolatuk miatt. Smith rendkívül örült annak, hogy Florian átkulcsolta a testét a lábával, de rendületlenül kászálódott ki és ment a csónakház felé.
- Jó. Hát ha nem akarja... Akkor éljünk vadházasságban... hikk! Bocsánat - magyarázta, ahogy beértek a kis helységben, mire MSith zavartan köhintett egyet, ami kissé megróvóra is sikeredett mert épp a böffentés és csuklás után reagálta éppen le a vadházasságot. Előhúzta a pálcáját, hogy megszárítsa a testüket, karhácsolva.
- La Fay, inkább szedje össze magát, és ne beszéljen ilyen vadságokat, ha kérhetném - magyarázta tanárosan professzoros hangján, miközben a fiú éppen önmagától jött teljesen zavarba. Valamit még még motyogott a fi, de képtelen volt azt megérteni, és még az ajtóba is belesétált, így hát SMith professzor odasietett hozzá, hogy óvatosan maga felé fordítsa és egy hűsítő varázslattal kissé enyhítse a Florian fején esetleg keletkezni próbáló puklit.
- Na jól van la Fay, most szépen lefekszünk, és megnyugszik az ölemben - magyarázta, és egy kellemes kis pkrócot terített el a földön, hogy puhán elfekdüjenek rajta.

hol is vagyok...?
▪ 2003. október 20. ▪

Smith professzor

Ebben az állapotban még mámorítóbb volt Smith professzor testéhez simulni. Tökéletes helyen voltam, éreztem az illatát, a szíve ritmusát és ahhh... azok a szemek! Közelről csak még őrjítőbbek voltak, ezért megcsókoltam a nyakát. A helyzet persze nem sokáig volt ilyen idillikus. A kevéske alkohol, amit Jayjel ittam, pont a csónakházban döntött úgy, hogy feltör belőlem. A hányást még csak-csak elkerültem, de egy böffentés így is kiszaladt, amitől zavarba jöttem. Az arcom rákvörössé vált, csak Smith azt nem láthatta, mert elég sötét volt. Az a kis lámpás, ami idekint világított, épp csak arra volt elég, hogy az ember ne bukjon orra és zuhanjon be a csónakok közé.
- La Fay, inkább szedje össze magát, és ne beszéljen ilyen vadságokat, ha kérhetném - mondta Smith, miközben már felém irányított a pálcáját. A szárítás jól esett, de közel sem volt olyan finom meleg, mint az ölelkezés, ráadásul az arcom csak még jobban kipirult tőle. Készen álltam rá, hogy bemeneküljek a hálókörletbe, de elfelejtettem, hogy itt ajtó is van. Arccal kenődtem fel az üveges ajtóra, erősen beütve a homlokom.
- Au... - visítottam fel, a sérült területet dörzsölve. Az volt persze a legrosszabb, hogy megborult velem az egész világ, alig tudtam meg megkapaszkodni valamiben, ami végül Smith volt. Valamit morogtam, hogy bocs, de kissé ködös volt az a pillanat. Csak azt fogtam fel, hogy kellemes hűvös nyugtatja a fejemen keletkezett púpot.
-  Na jól van la Fay, most szépen lefekszünk, és megnyugszik az ölemben - mondta Smith, majd eldőltünk a földön, én pedig a hasán kötöttem ki. A fejemet a mellkasára fektettem, még így is borzasztóan szédültem.
- Látja, prof... ennyire szeretem... teljesen bolondot csinál belőlem - dünnyögtem. Az ujjaim békésen játszottak a bőrén, a nyakát és az arcélét érintve. Hogy lehet ennyire férfias? Sokkal, de sokkal erősebb volt nálam, ez pedig valahol annyira tetszett. Volt abban is valami izgató, hogy más nem nagyon tudott erről a kapcsolatról, csak a húgom... de ő is csak azért, mert jó volt valakivel megosztani ezt az egészet.
- És még csak el sem vett... hikk... - csuklottam megint. Aztán persze nem tudtam visszatartani, éppen csak felnyomni tudtam magam, mielőtt elhányom magam, egyenesen Smith ruhájára és nyakára. - A fenébe... bocsánat. - Dünnyögtem, majd még egy adaggal megkoronáztem. Ennyit a romantikus pillanatról. Most már biztos nem lesz a férjem soha.
Nagy nehezen legurultam róla, hogy a hátam a hideg padlót érje. Még így is szédültem, ahogy a ház öreg, deszkákból álló mennyezetét bámultam. Minden porcikám úgy remegett, ahogyan a gyomrom is. A fájdalom sem nagyon csökkent a testetemben, ami furcsa, nyomott érzést hagyott maga után.

magával meg mi lett?


la Fay
2003. október 20.

TÓ

Smith professzor sok mindent tapasztalt már meg az élete során, és az elmúlt rövidke időszakban a Roxfortban eltöltött iső is elég volt ahhoz, hogy már-már úgy érezze túl sokat is látott a diákság életéből. De persze más, ha csak egy részeg diákot szedeget össze a folyosón és dug be a gyengélkedőre, mint az, hogy Floriannal jár így. Kissé tanácstalan volt, de ezt igyekezett tanáros szigorúsága mögé rejtőztetni. zavartan megköszörülte hát a torkát, amikor Florian összefejelt az ajtóval, és éppen időben lépett oda, hogy biztos támasza legyen, mielőtt a fiú rongybabaként elterült volna. Inkább el is feküdt vele, hogy ne is mászkáljon Florian, hátha akkor inkább csak bezsélni fog, amit amúgy is megtett volna, de így egy kissé lényegretörőbben ontotta rá az érzelmeit a professzorra, aki még csak szokta ezeket a dolgokat, hiszen soha nem volt senkire sem ilyen elemi hatással.
Persze ő is érezte, hogy Florian mennyire megváltoztatta. Bár nem gyökeresen, de képes volt egy kicsit a jobb felé változni, meg összeszednie az erejét ami amúgy is volt neki, és szembe menni a szülőkkel is. Nem hitte volna, hogy egy tizenhét éves fiú tanítja meg ezekre a roppant fontos dolgokra. És persze nagyon is elbűvölőnek találta még most is a fiút, ahogy kissé alkoholtól - na meg a szerelemtől - csillogó szemeivel ránézett, akkor a vasállarca mögött SMith professzor igen csak olvadozott. Szerette nagyon Florian illatát, azt a heves elevenséget, ami átjárta, legszíveseben folyton maga mellett tudta volna. Persze már csak pár hónap volt hátra, hogy Florian elballagjon, és akkot tényleg sokkal szabadabban lehetnek majd együtt. Szinte várta, hogy beköltözzön hozzá a Szellős Házba. Mert Smith professzor igen is tudott néha ábrándozni is.
- Látja, prof... ennyire szeretem... teljesen bolondot csinál belőlem - dünnyögte a rajta Elterülő Florian, mire Smith professzor csak gynegéden beletúrt a hajába, és mélyen a szemébe nézett a fiúnak. Jól estek neki Florian cirógató érintései, és a pillantása, amivel csak őrá tudott így nézni.
- Maga is belőlem... - dünnyögte mintha ez lett volna élete legromantikusabb mondata, de persze ha nem is tűnt nagyon annak, ő most úgy is érezte. Sosem volt a bókolás mestere, na meg persze az érzelmei sem tükröződtek az arcára, de szerette azt muttani, hogy ő a masszív erő, akire bárki is tudott támaszkodni. Még akkor is, ha ez bizony rendkívül félelmetesnek hatott a diákok felé. De Florian valahogy mégis meglátta benne ezt a kedvességet, és olyan jól esett neki. Oda is hajolt egy kicsit megcsókolni és nem is bánta, hogy az a csók olyan kesernyésen alkoholos ízű, Florianhoz tartozott és jól esett neki ez a finom kis csók.
Teljesen romantikus volt.
Aztán Florian megszólalt.
- És még csak el sem vett... hikk...  - csuklott az arcába, és aztán teljesen le is hányták az elegáns felső testét. Ha SMith egy mesefigura lett volna, biztosan teljesen gülü szemeket meresztett volna a hányásra, ami végigcsorgott még a nyakán is. Persze önuralmat tanúsítva ült fel és próbálta figyelmen kívül hagyni a hányás kellemetlen bűzét, ami belengte a teret körülöttük, miközben Florianból még egy adag szakadt ki, aztán csak elterült mellette a padlón. Smith professzor mérges volt, nem csak azért, mert le lett hányva és tönkre ment a ruhája, hanem mert Florian ilyen felelőtlenül berúgott. De persze nem eshetett neki rágalmakat zúdítva a fejére, ez nem az a pillanat volt.
Majd legközelebb elküldi büntetőórára, de most csak felé fordult, és inkább csak ledobta magárúl az összehányt ruhadarabokat, letörölgette egy vászonzsebkendővel a nyakát és odafeküdt Florian mellé, hogy simogassa a fejét, mert bizony sápadt volt, és messze volt a szobája a bájitaljaival.
- Na, la Fay, semmi baj, előfordul - dünnyögte, és kedveskedve simította végig a fiú sápadt arcát. - Talán biztonságban el kéne vinnem magát a hálószobámba, hogy a megfelelő ellátásban részesítsem - dünnyögte és végisimított Florianon, nem éppen erőszakosan, minden mozdulatában valami kellemes gyengédség lakozott.
- Itt vagyok, vigyázok magára, minden rendben lesz - suttogta és megpuszilta Florian arcát kedvesen. Ha a fiú szerette volna, szívesen megindult volna vele vissza a Roxfortba is, de akár itt is maradhattak.

hol is vagyok...?
▪ 2003. október 20. ▪

Smith professzor

Kicsit kellemetlenül éreztem magamat, ahogyan egyenesen ráhánytam… mármint Smith nem csak simán a pasim volt. Azt a szót sem igazán mertem volna rá használni, hogy a pasim. TEJÓÉG! Tulajdonképpen mi is nekem Smith? A fiúm? Ah. Mintha egy óvodás becézgetné a játszótársát. Az udvarlóm. Az meg még Smith-nél is öregesebb. Akkor mégis mi?! Mi a fene?!
Megköszörültem a torkomat, ahogy a hátam az öreg padlónak ütközött. A plafont bámultam, meg a korhadt deszkákat a kevéske fényben, amit a lámpás nyújtott. Nem éreztem igazán komfortosan magamat. Még akkor sem, mikor Smith kibújt a felső ruháiból és megnézhettem magamnak az izmos felsőtestét. Még mindig zavarba hozott, hiszen annyi időn keresztül éppen csak a fontos részek kerültek elő, mikor együtt voltunk. Gyönyörködésre nem volt lehetőségünk… túl veszélyes volt. A hálójában csak az utóbbi időben töltöttünk együtt több időt, addig volt a prefektusi fürdő, a mosdók… egy-két asztal… még nem szoktam meg, hogy ő így egyben az enyém.
– Na, la Fay, semmi baj, előfordul – magyarázta olyan csendesen, mintha nem is lánytam volna éppen. Na igen. Smith-nél ez körülbelül azzal volt egyenlő, hogy később majd alaposan leszid, de most egyelőre még itt van ez a vihar előtti csend állapot. Szóval csak élveztem a kedves simítást az arcomon. – Talán biztonságban el kéne vinnem magát a hálószobámba, hogy a megfelelő ellátásban részesítsem – folytatta, de most már az egész testemen simított. Ha nem lett volna miattam hányás szaga, ez egy egészen szenvedélyes pillanat is lehetett volna, ám helyett inkább szerencsétlenre sikerült az egész.
– Kétlem, hogy ma alkalmas lennék a szafaládényelésre professzor… – dünnyögtem és kicsit zaklatottan néztem rá. Jó, már nem volt annyira hányásszagú, mert a ruháit félretolta, de azért bőven bűntudatom volt még, amiért telibe hánytam. – Talán holnap. – Hunytam le egy pillanatra a szemem. De nem ellenkeztem. Elég könnyedén felemelhetett, szinte alélt voltam a hirtelen jött rosszul léttől. A gyomrom úgy kavargott, mint amikor egészen kicsi koromban Dommal felültünk a hullámvasútra.
– Itt vagyok, vigyázok magára, minden rendben lesz – mondta Smith és még egy puszit is kaptam az arcomra. Aztán szépen, lassan hagytam magam talpra húzni és megkapaszkodva a professzorba indultam el a kastélyba. Az arcomat is a bőréhez nyomtam. Bárcsak olyan finom illata lett volna, mint mindig, de most én bemocskoltam.
A lábam időről időre megcsúszott a nedves füvön, a lejtő sem esett jól, ami a kastély felé vitt a csónakháztól… de mentem, mert menni kellett, hogy biztonságban, kettesben legyünk. A holdból még mindig kettőt láttam, meg a kastély tornyaiból is időnként. De ezt nem tettem szóvá, sőt meglepően csendes voltam, még el nem értük a főépületet, ahonnan már könnyedén meg lehetett közelíteni Smith irodáját.
– Remélem, nem jön velünk szembe Nick. Biztosan megijedne magától félmeztelenül… – dörmögtem, ahogy lépcsők felé vezetett megint. – Egyszer azt mondta nagyon ijedt hangon, hog emlékezteti Sir Anthonyra… legyen az akárkit. – Sóhajtottam, majd ahol lefelé mentünk, jobba és balra, megint elhallgattam. A rosszullét mellett megint szükségem volt egy kis időre, hogy összeszedjem magam.
– Ó… itt az irodája! – kiáltottam fel. A folyosó csak úgy visszhangzott.

magával meg mi lett?


la Fay
2003. október 20.

TÓ

A hányás bűze erőszakosan ynomult be SMith professzor orrábba, de ő egyelőre ellen állt a látványos kiakadásnak. Most aztán végképpen nem lett volna értelme egy részeg, bizonytalan és ki tudja miken agyaló kamasszal veszekedni. majd alapos büntetés vár rá, ami nem a megszokott lesz a számára. talán már ő is unta a lombik pucoltatást, vagy esetleg a szerencsétlen diákok már tényleg az összes fiolát, üvegcsét és lombikot kipucolta, de úgy vélte fő a változatosság, a szertárában rengeteg üst volt, ami az évek alatt gyűlt fel a hebrencs diákok által, így az üst selejtezés is egy igen kíméletlen feladatnak tűnt. De most nem is a büntetésen járt a professzor úr agya, hanem azon,  hogyan nyalábolja fel a szenvedve fetrengő Floriant, akinek az arca hol sápadt lett, hol pedig kipirult. Smith számára még így is nagyon is szerethető volt a fiú, hiszen valahogy olyan jóleső érzéssel töltötte el, hogy még ezt a szétcsúszott arcát is megmutatta neki. Ahogy a dühösen üvöltöző Floriant is látta a Konyhában azon a furcsa estén.
– Kétlem, hogy ma alkalmas lennék a szafaládényelésre professzor… – válaszolta Flroian, miközben elnyomott egy sóhajt Smith professzor. Tisztában volt a helyzetükkel, és nem is szerette volna kockáztatni azt, hogy Florian esetleg a közben is esetleg rosszul lesz, és még meg találna fulladni a nagy szafaládézás közben. A gondolattól egyenesen megrettent, és hogy ezt leplezze megköszörülte a torkát.
- A szafaládé másnap is lesz - mormogta válaszul a professzor. Szerencsére péntek volt, így nem kellett olyan hamar elválniuk egymástól reggel. Szerette a pénteket, olyankor egy kicsit kevésbé volt felelőségteljes. Ilyenkor esetleg elment egy kávét meginni a kedves barátjával, Harolddal, vagy pedig egy kicsit később ébredt. Mondjuk nem fél ötkor, hanem ötkor. Míg Florian aludt a karjai között ő olvasgatott és szivarozott, az egész pedig rendkívül idillikus volt, mintha együtt éltek volna. Szerette ezeket a lusta pillanatokat Florian társaságában eltölteni. Mintha csak meglelte volna a lelki békáját.
Le szerette volna teremteni a felelőtlen alkoholfogyasztás miatt is, de most inkább csak egy támasz volt a számára, egy biztos pont, amibe kapaszkodhatott. Így seígtette fel a támolygó Floriant a padlóról, és egy intéssel suvickussal kitakarította a hányásból a kis házikót, meg magukról is a nyomait. Ezzel szerencsére a kellemetlen bűz is eltűnt róluk, na meg a friss levegő egészen kellemesnek hatott a szagok után. A bőrét kicist csípte  ahideg szél, de nem volt olyan metzően fájdalmas, talán a tétestől még a hideg is megijedt. Támogatóan vezette át az udvaron egyenesen a kastély méltóságteljes falai közzé Floriant. Remélte, hogy úton út félen nem kell még heverésző részeg diákokat felnyalábolnia, de szerencsére csak Florianra kellett figyáznia. Csendben haladtak, Florian szokatlanul néma volt.
Egy ideig.
– Remélem, nem jön velünk szembe Nick. Biztosan megijedne magától félmeztelenül…  - jegyezte meg Florian, mire a professzor csak hümmögöt egyet rendkívül bőbeszédűen. – Egyszer azt mondta nagyon ijedt hangon, hog emlékezteti Sir Anthonyra… legyen az akárkit - magyarázta tovább, mire Smith csak pislogott párat Florian felé. Tőle még a szellemet is tartottak, egyszer még a Véres Bárót is kénytelen volt rendre utasítani, aki kellemetlenül lehajtott fejjel somfordált el, és azóta is kerülte őt. Mint nagyjából minden szellem.
- Csak el ne hagyja a fejét a nagy ijedelmében - válaszolta szellemesen. Macmillan humora talán megfertőzte őt is, pedig nem tartotta magát kifejezetten vicces embernek. - Inkább maradjon is csendben - tette még hozzá, miközben kanyargósan végre-valahára meg nem érkeztek az irodájába.
- Bizony, megérkeztünk, úgyhogy most szépen az ágyba teszem - magyarázta, és bár másnaposságra meg rosszullétre nem voltak bájitaljai, na meg persze ilyet itatni alkoholra amúgy is veszélyes lett volna, így maga után húzta az ágyba, hogy ha nem kerülgette Florian olyan hányósan hányós rosszullét és az ölelésébe zárta.

hol is vagyok...?
▪ 2003. október 20. ▪

Smith professzor

Smith szobája felé haladva mind jobban éreztem az émelygést. Persze már régen nem volt mit kiadnom magamból, így újabb hányásra nem sok esély volt... de a fájdalom ott maradt a gyomromban, emlékeztetva arra, miért is lenne jobb, elkerülni az alkoholt.
- A szafaládé másnap is lesz - jegyezte meg Smith, mintha erre vevőbb lenne, mint a házasságunkra. Csak egy morgással jeleztem, hogy nem vagyok oda a válaszáért... én még korrepetálásra is járok egy harmadikoshoz... mármint Theron harmadikos ugye? Lehet, hogy másodikos. Vajon lesz esélyem egyáltalán évvégéig olyan szintre jutni, hogy lenyűgözzem a profomat? Nem hittem benne, pedig próbálkoztam, csak egyszerűen nem volt elég okos ezekhez a dolgokhoz.
És persze, mivel még kótyagos volt a fejem, csak baromságot tudtam beszélni. Féligfejnélküli Nick... mi bajom van nekem? Csak élveznem kellene, hogy hozzábújhatok, meg kettesben lehetünk. Még mindig zavarba tudott hozni, olyankor pedig képtelen voltam nem marhaságokat beszélni össze.
- Csak el ne hagyja a fejét a nagy ijedelmében - felelte. Meglepő módon humoros választ adott, s Smith-től ilyesmit hallani álomszerű volt. Sosem poénkodott, sőt általában hideg és csendes volt. Annyira meglepett, hogy még zavarba is jöttem tőle. Éreztem, hogy kipirul az arcom. - Inkább maradjon is csendben- tette hozzá, amikor az ajtóhoz értünk. Csak odabújtam hozzá és megvártam, hogy kinyissa az ajtót.
- Végre itt...? - kérdeztem kicsit meglepve. Eddig úgy tűnt, mintha összevissza kavarognánk a folyosókon és lépcsőkön. Egészen bele is szédültem, ám próbáltam csendben maradni. Gondolom, Smith-t is zavart, hogy hülyeségeket beszélek. - Azt hittem már, hogy az irodája átköltözött a kastély másik végébe... vagy valami... - Tettem hozzá dünnyögve.
Belépve oda, otthonos Smith-illat és szivarozás aromája ütötte meg az orromat. Attól legalább nem volt hányingerem, így a kellemetlen érzések is odakint maradtak. Csak a gyomrom és a fejem jelzett még mindig tompán.
- Bizony, megérkeztünk, úgyhogy most szépen az ágyba teszem.
- Prof, nem kaphatnék valamit fájdalomra... - motyogtam erőtlenül, de már az ágyba is húzott magával. - Egy fürdő is rám férne.  - Folytattam, ám már át is ölelt, olyan védelmezően, hogy egészen megnyugodtam a belőle áradó melegtől.
- Prof... - sóhajtottam békésebben. - Biztos nem kaphatok egy fürdőt...? - A hangom kótyagos és elhaló volt.

magával meg mi lett?


la Fay
2003. október 20.

TÓ

Smith professzor út közben is attól félt, hogy Florian el találja magát hányni. Nem mintha nem tudta vonla eltűntetni a nyomokat egy pálcaintéssel, de azért örült volna, ha nem találkoznak senkivel ezekben a sötét éjszakai órákban. Ilyenkor már nem járőröztek a prefektusok sem, a diákok pedig jobb helyeken éppen az igazak álmát aludták, vagy pedig éppen egy éjszakai buli után próbálták megtalálni a saját hálókörletüket. Örült vonla annak, hogy nem botlik bele a többi diákba, akikkel mulatott Florian, mert akkor más irányt vett volna az útjuk. De szerencsére nem volt sehol senki, maximum egy-egy éhes macska. SMith professzor a szeme sarkából egy krémcsoki színű cicát vett észre, akinek a feje búbján egy nasis zacskó lobogott, mint egy zászló. Gyorsabban szedte a lépteit, mert az őt üldöző diákkal sem óhajtott találkozni. Kissé messzebb volt az irodája, a klubháztól, a hugrások bánatára - vagy éppen örömére -, de legalább gyorsan meg is érkeztek. Igyekezett nem túlságosan gyakran éles kanyarokat váltani a fiúval a karjai között, de az út így is szövevényesnek hathatott a számára.
A humorizálása magát is meglepte, nem csak la Fayt, aki zavarba is jött, bár ezt SMith nem igazán láthatta, mivel éppen a bejutás kötötte le teljes egészében a figyelmét. De ha látta is volna, azt betudta volna az alkoholtól való kipirulásnak is.
- Azt hittem már, hogy az irodája átköltözött a kastély másik végébe... vagy valami...  - dünnyögte meglehetősen kütyagosan Florian, mire SMith csak elnyomott egy sóhajt. Persze, tény, hogy nem a legközelebb volt az irodája a bejárathoz, de azért elég gyorsan el lehetett érni ide is azért.
- Majdnem a másik végében vagyunk, la Fay, ez itt a déli szárny - magyarázta olyan professzorosan oktató hangsúlyozással, de hát nem tehetett róla, neki világ életében ilyen hanghordozása volt. Minden esetre végül sikeresen képes volt kinyitni az ajtót, amit bűbáj védett az engedetlen diákoktól, nem mintha bármelyik diák mert volna az ajtója előtt rosszalkodni. Túl félelmetes látványt nyújtott a mögötte felbukkanó SMith haragos alakja.
A szoba kellemesen meleg volt, és jó illatú, amit befűszerezett a nívós szivarok, és a könyvek, no meg a pergamenek kellemes és ízes aromája. Remélte, hogy ezek az erős illatok nem lesznek Florian hasára és lelkére gyomorforgató hatással.
- Prof, nem kaphatnék valamit fájdalomra... Egy fürdő is rám férne - magyarázta émelygős hangon Florian, mire SMith professzor gondolatban egyet is értett vele. Szerencsére hatalmas fürdőkád volt a szobájában, mert szeretett ő is elmerülni a kellemes vízben, olvasgatni, és szivarozni közben. Engedett mindig magának egy-néhány luxust azért, amikor volt rá egy kis csendes alkalma.
- Talán nem is lenne rosz ötlet - brummogta a kellemes és romantikus ölelés közben. Itt végre kettesben voltak, a zárt ajtók mögött, és nem kellett senkitől sem tartaniuk.
- Prof... Biztos nem kaphatok egy fürdőt...? - Erre SMith végül csak megindult a szép, kellemes árnyalatú fürdőszoba felé, ami az ő illatát itta mindig is magába. Neki talán nem is tűnt fel. Közben Samatnha is felbukkant, ráugrott a mosogató kagylóra és kívácnsian bámulta őket.
- Egy rendkívül gyógyító fürdőt fog kapni - magyarázta SMith, és elkezdte előkészíteni a fürdést. Habár bájitalt ódzkodott adni neki, egy nagyon kellemes gyógyító és pihentető fürdőt dobott össze különleges bájitalkeverékből, ami nyugtatóan hatott az ember lelkére és testére. Közben elkezdte gyengéden kihámozni Floriant a ruhákból.

hol is vagyok...?
▪ 2003. október 20. ▪

Smith professzor

Az ágyon elfekve is borzalmasan szédültem. Nem csak olyan volt, mintha fejbe vertek volna, hanem a gyomrom is borzalmasan fájt még mindig. A kellemetlen érzéstől persze csak valami bájitallal tudtam volna szabadulni, de Smith nem hajlott rá, hogy bármit is adjon. Biztosan azt gondolta, hogy megérdemlem. Miért is gondolta volna másképpen?
- Talán nem is lenne rosz ötlet - mondta aztán, mikor felvetettem, hogy fürdeni is jól esne. Eléggé fáztam, ráadásul éreztem még magamon a hányás szagát is. Nem akartam ilyen lenni Smith előtt... mármint ekkor kezdtem el felfogni, milyen gáz voltam. Talán az alkohol hatása kezdett múlni.
Év eleje óta arra törekedtem, hogy tetszek neki, lássa, milyen komoly lettem. Erre leittam magam és jóformán könyörögtem, hogy házasodjunk meg. Mégis minek...? A professzorom volt, ráadásul egyszer megígértem neki, hogy engem nem kell kényszerből elvennie. Nem akartam egy második Aurora lenni.
Csendesen hallgattam, ahogy mozog a szobában. A szemem persze lehunyva tartottam, remélve, hogy a szédülés lenyugszik... de valójában csak nagyon szégyelltem magamat. A víz csobogó hangja egészen megnyugtatott.
- Egy rendkívül gyógyító fürdőt fog kapni -  magyarázta. Éreztem, hogy az ujjai elkezdik lefejteni a rólam a ruhadarabokat. Szerettem az érintését, mindig erős volt, de olyan kedvesen forró.
- Prof. Csak a maga kedvéért vettem fel ezt az inget... - dünnyögtem kótyagosan, ahogy lekerült rólam az anyag. Csak ezután keltem fel és hagytam magam eltámogatni a fürdőig. Hangos sóhajjal támaszkodtam meg a kádon.- Hatalmas... - állapítottam meg, de lendületesen Smith felé fordultam, ahelyett, hogy bemásztam volna. - Mármint a kád... - tettem hozzá, de az ujjaim máris a nadrágjával babráltak. Természetesen nem egyedül akartam mosakodni, hanem vele.
- Jobban vagyok... - még mindig élettelen volt kicsit a hangom, de az ujjaim fürgén dolgoztak, a nadrág pedig ügyesen lesiklott a lábain. Az alsónadrágot is letornáztam róla és persze minden felesleges ruhadarabot. Elég ritkán vetkőztettem én, így ez legalább akkora élvezetet nyújtott, mint egy sima együttlét.
- Megint izmosabbnak tűnik. - Állapítottam meg és végig simítottam rajta, átkarolva a nyakát pedig egyenesen a szemébe néztem. - Bocsánat, hogy ittam... hikk... - csuklottam az arcába.

magával meg mi lett?


la Fay
2003. október 20.

TÓ

Smith professzor, ha bár nem lett kifejezetten feszült az erőszakos házassági dolgok miatt, kissé fusztrált lett, mintha Florian egyetlen célja is csak ez lett volna. De elhessegette a gondolatot, igazából nem akart gyerekes módon kombinálni és az illuminált állapotban lévő diákok persze mindenféléket is összehablatyoltak. Inkább azzal foglakkozott, hogy rendbe szedje a szétcsapott diákot, akinek a tekintete is kissé ködösen csillogott. A fürdő gondolata meg egészen fellelkesítette, hiszen neki sem ártott volna, és az, hogy esteleg ketten bújjanak bele a kellemes habok közzé még inkább csábító volt.
A víz kellemes, ritmusos hangon csobogott, a gyógyító habfürdő illata kellemes aromával töltötte meg a teret. Kissé megel is volt a víz, párafátyollal vonta be a tükröt, de éppen jól esett, ha az ember tagjai nem rég átfagytak a tó hideg vizében, és még a csontjak érezték magukon.
- Prof. Csak a maga kedvéért vettem fel ezt az inget... - magyarázta Florian, mire Smith elégedett hümmögéssel bólogatott.
- Kifejezetten jól állt magának - mondta szigorú hangon, de azért persze ki lehetett hallani belőle a dícséretet. Szerette Florianban az egyszerűséget, hogy egy kissé hebehurgya és szétszórt volt még az öltözködése és a frizurája sem állt soha sehogy sem tökéletesen, miközben ő maga mániákusan törekedett a tökéletességhez. Bár mi tagadás, Florian iagzán feérfiasan nézett ki ebben az öltözetben is, nem csoda, hogy néha-néha azért végignézett a fiún. Meg persze az ing nélkül is kifejezetten csábító volt.
- Hatalmas...  Mármint a kád... - fordult felé, miután beértek a fürdőszobába, Smith pedig megköszörülte a torkát, miközben a pókerarca mögött egy kissé talán zavarba is jöhetett. Eközben a macskája a kád szélén egyensúlyozva nyúlkált bele a kádba, és pofozgatta a habot, vagy az éppen felfelé szálló buboríékokat.
- Minden hatalmas - bólogatott nagy komolyan SMith professzor, aztán már vetkőzettték is ki a ruhájából Florian ügyes ujjai. Ezt elégedett sóhajtással vette tudomásul, miközben ő is lefejtette a fiúról az utolsó darabokat is. Már csak a bőrük simulhatott egymásnak.
- Jobban vagyok... - közölte erőtlen hangon, mire Smith csak kételkedve végigmérte.
- Ezt én döntöm el, la Fay, hogy mikor van jobban. Nyomás a kádba - dörmögte tanáros hanján, ahogy elnézte  afiú szép testét. Szeretett benne gyönyörködni, szép látvány volt. Nem is nagyon volt ideje további szavakra, Florian közelebb húzódott és átkarolva a nyakát szinte az ajkaira lehelte a következő szavakat.
- Megint izmosabbnak tűnik. - Állapítottam meg és végig simítottam rajta, átkarolva a nyakát pedig egyenesen a szemébe néztem. - Bocsánat, hogy ittam... hikk... -
- Nem utasítom el a testmozgást. És a büntetését később megkapja - mormolta a professzor, Florian ajkaira, majd hosszasan meg is csókolta, majd egy óvatos mozdulattal bele is ült Floriannal a kádba, hogy a habok között végre ellazuljon a fáradt és megviselt izmuk, és a gyógyfürdő helyre tegye egy kicsit Floriant is. Nyugtató hatású volt, és jót tett a gyógynövényes illat az ember testének-lelkének. Közelebb is vonta magához, és a szemébe nézett Florannak, miközben Samatha kizökkenthetetlenül szórakozott a kád végén felgyűlt habokkal.
- Remélem most már jobban van, a társaság is remek

hol is vagyok...?
▪ 2003. október 20. ▪

Smith professzor

A fürdőben kicsit már józanabb voltam, mintha valami fátyolszerű anyagon keresztül néztem volna a valóságot. A párás levegőben Smith könnyen vetkőztetett, én pedig időről időre lehunytam a szemem, hogy a gyógyfűvektől aromás levegőt magamba szívjam. Reméltem, hogy ez kicsit kijózanít még inkább, ám a gondolataim mögött még mindig ott lüktetett a kérdés, hogy miért is nem akart elvenni engem.
– Minden hatalmas – állapította meg ő maga is torokköszörülve, én pedig hagytam, hogy a bőrömön letolja rólam a maradék ruhát. Aztán persze én is vetkőztetni kezdtem őt el-elidőzve a teste bizonyos részein, élvezve az izmai kerek, erőteljesen vonalait. Hát nem tökéletes? Hogy lehet ilyen tökéletes… és mégis mit akar éppen ő tőlem? Akárhányszor belegondoltam ebbe, arra jutottam, hogy előbb-utóbb kiszeret majd belőlem, mert megun vagy ilyesmi. Talán ezért is akartam meggyőzni arról, hogy jól vagyok. Nem akartam, hogy egy hülye gyereknek kezeljen.
– Ezt én döntöm el, la Fay, hogy mikor van jobban. Nyomás a kádba – felete szigorúan, de én közelebb léptem hozzá. Átkaroltam a nyakát, az ajkaimat az övéhez simítottam. Annyira jól érzés volt ennyire közel tudni magamhoz. A bőre, a lehelete mind-mind kellemesen forró volt és el is tűntette a reszketést, ami azóta is ott uralkodott rajtam. Még egy bocsánatkérés is kisiklott az ajkaim között.
– Nem utasítom el a testmozgást. És a büntetését később megkapja – felelte. Hozzám hasonlóan ő is az ajkaimra lehelte ezeket a szavakat. Én azonban nem reagáltam, csak megcsókoltam. Hosszan, de gyengéden. Könnyedén húzhatott s emelhetett be a kádba eközben, mert semmi másra nem figyeltem, csak arra, hogy boldogok legyünk együtt.
A vízbe ülve sóhajtottam egyet, ahogy elhúzódtam. Nem kerültem tőle távol, elég nagy volt a kád, hogy könnyedén odabújjak hozzá. Csak ekkor vettem észre a macskát, aki a kád szélén ülve a habokkal játszott.
– Remélem most már jobban van, a társaság is remek.
Bólintottam, majd elnevettem magam. Sosem tűnt fel még ennyire, hogy Smith-nek rengeteg háziállata van. Csakhogy nyáron a kutyája összenyalogatott, most meg a macskája akarta végig nézni, ahogy a gazdáját elevenen felfalom.
– Maga igazi állatbarát, mi? – kérdeztem. Az ujjaim a borostás arcán simítottak végig, miközben a tekintetem a macskáról vissza vándorolt rá. Így most újra a szemeibe nézhettem. Szokás szerint fagyos, kék volt a pillantása.
Finom csókot leheltem az ajkaira. Nem mélyítettem el, éppen csak egy hosszabb puszira sikeredett.
– Mit szól…na… – pusziltam meg újra. Az ujjaim az arca két oldalán simítottak végig egészen a hajához. –… ha én venném el magát? Nekem nem gond. – Haraptam meg az alsó ajkát, éppen csak jelzés értékűen. Határozottan kezdett belém visszatérni az élet.
– Kaphat gyémánszerű gyűrűt is. – Leheltem az ajkaira. Nem akartam én idegesíteni, csak zavart, hogy olyan furcsán elutasító volt.

magával meg mi lett?


la Fay
2003. október 20.

TÓ

Smith professzor őszintén remélte, hogy Florian nem fog neki feltenni több kínos kérdést. Ez persze ugyan csak hiú ábránd volt, mert Florian igen csak gyakorlott volt az ilyen kérdések feltevésében. De SMith professzort hagyjuk meg ebben a naiv álmodozásban, egyelőre.
Szeretetteljesen vetkőztette ki Florian a ruhák fogságából, és közben nagyon is tetszett neki a látvány ami fogadta. Szépnek és férfiasnak tűnt ebben a fürdővízi, gyógyillatú fényben Florian, és MSith professzor maga is elcsodálkozott azon, milyen mélységesen mélyen képes volt őt szeretni, minden furcsa és gyerekes szokása ellenére. Talán épp ez volt ennek a varázsa, hogy mindenben különböztek, és mégis olyan szenvedély dúlt közöttük, amire a legtöbben csak irigykedhettek. Egészen bájos, gyermeki gondolat volt ez tőle, amivel még saját magát is meglepte. Túlságosan érzelgős lett neki köszönhetően, habár ezt senki se lett volna képes megállapítani róla.
Jól esett számára is ez a kellemes illat, elmosta belőle a fáradtságot, ami egy kicsit megült a szemében, miközben javította azt a sok beadandót. Egyre jobban érezte, hogy nem csak Floriannak, hanem saját magának sem árt egy fürdés. De igazából ezek a gondolatok meglehetősen háttérbe szorultak a heves csókoknak köszönhetően, de végül mind a ketten bent csücsültek a kádban, egy szórakozott, kifejezetten játékos cica társaságában, akit jobban lekötött a hab látványa, mint az embereké. Smith úgy érezte, így aztán tényleg sok mindent megmutaott magából Floriannak. Az egész lelkét, mintha a szobában tárta volna fel előtte, és ez valahogy mégis olyan furcsán jóleső érzéssel töltötte el. Szavakkal igen csak nehezen fejezte ki magát, szigorú volt, tanáros, és komoly tekintetű.
Olyan békés most így minden, gondolta a professzor. Florian is jobb színben volt, együtt pihentek a habokban, és a bőr a bőrhöz ért. Igazi aranyélet, kellemes nyugalom, a hányás szaga is messze elpárolgott már... Olyan tökéletes.
– Maga igazi állatbarát, mi? - kérdezte Florian, mire SMith csak egy komor hümmögéssel válaszolt.
- Szeretem az állatokat - bólintott rá. Kedvesebbek voltak vele, mint az emberek. Közben élvezte a kellemes kis cirógatásokat, és a kék tekintete megtalálta Florian gyermekien csillogó barna szempárját.  - Régen volt egy kékeszöld golymókom is - idézte fel kellemesen noszatlgiázva, olyan ábrándos tekintettem, mint amikor az ember idézi fel a vidám, boldog gyermekkort, ahol minden ártatlan volt, a világ pedig szép és biztonságos. Sebek és csalódások nélküli élet. Milyen régen is volt már. Kiélvezte a rövidebb puszit is, amit kapott.
Minden olyan békés volt, idillikus.
Egy ideig, biztosan.
– Mit szól…na… ha én venném el magát? Nekem nem gond  - maygarázta Florian, miközben persze Smith határait kezdte el feszegetni. Csak a kellemes cirógatások miatt nem csattant fel, meg mert éppenséggel hatással volt rá a nyugtató fürdő is, viszont meglehetősen kellemetlenül feszélyezni kezdte ez a téma. Nem szerette volna, hogy egy veszekedésbe fordul ez az este. Így is el kellett viselnie, hogy hozzákényszerítettek egy házasságot, és nem esett jól neki ez az erőszakos közeledés Florian részéről. Smith szeretett mindent a maga idejében csinálni. Inkább mély hallghatásba merülve mormogott és hümmögött valamit, persze amúgy sem volt egy szószátyár típus.
- Florian... - sóhajtott fel, mély lélegzetet véve.
– Kaphat gyémánszerű gyűrűt is - csókolta meg, mire felsóhajtott. Fáradt volt már egy ilyen eszemcseréhez, de nem akart midnenre csak úgy rábólogatni.
- la Fay, egyelőre az legyen a célja, hogy kipihenje magát a mai éjszaka után. Túl nagy léptekben gondolkodik - mondta nagy bölcsen. - Egyelőre még el se váltam, csak benyújtottam a keresetet. Egy ideig örülnék a függetlenségnek - tette még hozzá, remélve, hogy meg is értik.

hol is vagyok...?
▪ 2003. október 20. ▪

Smith professzor

A víz kicsit, mintha még jobban segített volna magamhoz térni. Legalábbis ott lebegett felettem a józanság lágy fátyla kicsit megcirógatta volna az arcomat. Csak a szívem kalapált még mindig őrült tempóba, ahogyan korábban is. Másra sem vágytam, minthogy Smith azt mondja igen, menjünk és szökjünk meg most azonnal… de csak nem akarta kinyögni. Sőt, még az állatokról is elkezdett nekem csevegni, miközben én vallomást tettem neki, nem is egyet ma éjszaka.
– Szeretem az állatokat – pillantott a szemembe. A hideg kékség könnyen beleolvadt az én rendkívül sötét, barna pillantásomba. Azt kívántam bár fontosabb dolgokról beszélgetnénk. – Régen volt egy kékeszöld golymókom is – mesélte túlzottan is lágy hangon. Reméltem, hogy ez az állapot majd elég lesz ahhoz, hogy másodjára is bepróbálkozzak mindazzal, amit korábban is feszegettem már.
Nem is tudom miért, meg voltam róla győződve, ha eléggé akarom, akkor majd rábólint. Az arcát az ujjaim közé simítottam, finoman érintve a bőrét, ha szükséges volt.
– Florian... – vette egy mély levegőt. Azt hittem, hogy majd most mondja ki, amire vágyom. Még el is mosolyodtam a nagy izgatottságban… de egészen más szavak jöttek ki az ajkain még az apró csók ellenére is, amit az ajkaira leheltem.
– Én is nagyon szeretem, prof… boldogok leszünk… – magyaráztam nagyon-nagyon lelkesen. Még nem is sejtettem, hogy mi fog következni, de sok jóban nem bíztam.
– la Fay, egyelőre az legyen a célja, hogy kipihenje magát a mai éjszaka után. Túl nagy léptekben gondolkodik – közölte aztán kicsit túl komolyan. Annyira, hogy egy halk sikolyt is megengedtem magamának, egyenesen az arcába. – Egyelőre még el se váltam, csak benyújtottam a keresetet. Egy ideig örülnék a függetlenségnek.
Erre lesiklott a kezem az arcáról. Most komolyan függetlenségről papol itt? Eddig azért vált el, hogy velem lehessen… vagyis nem egyedül akar lenni, hanem velem. Én nem akartam, hogy Smith független legyen. Úgy csobbantam kicsit hátrébb a kádba, hogy a macskára is került jó mennyiségű víz. Az felnyávogott, majd elrohant a hálószoba irányába, ezzel lényegében drámai befejezést adva a mai napnak.
– Maga a legbunkóbb… a leg… a leeeg! – Kiabáltam az arcába, mert nem jutott eszembe újabb sértés. Igazából csak arra tudtam gondolni, hogy most azonnal ráfröcskölöm a vizet. – Én itt kitárom a lelkemet, maga meg független akar lenni! Hát akkor legyen, dehogy biztosan nem veszem a számba szafaládéját, azt sejtheti! – Veszekedtem tovább, majd felálltam a kádban és ránéztem.
– Végeztem! – Közöltem, majd szédelegve kimásztam a vízből.
A csempén persze megcsúszott a lábam. Kicsit neki mentem az ajtófélfának, de nem számított. Haladtam tovább a szoba felé, hogy kivegyek Smith szekrényéből egy inget és azonnal belepréseljem a még vizes testemet.

magával meg mi lett?


la Fay
2003. október 20.

TÓ

Smith professzor teljes szerelmes naivitással ringatózott egy kád vízben Florian la Fay részegen is meglehetősen eleven társaságában. Pedig az élet olyan szép, amikor az ember azzal fürdik együtt, akit mindennél jobban szeret, kiszörítva a habok és a vizen túli világba minden kellemetlen gondolatot és problémát. A víz rituálisan képes lemosni róla minden bajt és bánatot, minden egyéb mellett. Habár sosem tekintette magánt sellőfiúnak, szerette a víz érintését a testén, az eső sem zavarta. Smit professzor meglepődne azon, hogy milyen gazdag személyiséggel rendelkezik, hiszen még önmaga tulajdonságait se igazán látta. Elvakította a furcsa hűvös nevelés, melynek részese volt, karótnyeltségén és szigorúságán mélyebben még ő sem tekintett bele magába. De persze nem volt egy kifejezetten lelkis típusú férfi, azt a tulajdonságát elhagyta már réges-régen, gyermekkorában. Most inkább a bájitalokon, a tanításon és a diákok megbüntetésén töprengett.
Azonban az idő változása néha visszavezette régi önmagához, gyakrabban időzött el gyermeki napjai felett, ami leginkább egy golymóktól volt igazán boldog. Az ember egy idő után szeretett vissza-vissza nézni letűnt korának romjaira, mintha csak egy festményt szemlélt volna. Smith professzor lassan közeledett a negyvenes éveihez, ami igazából cseppet sem zavarta, ő gyerekkorában is mindig annak érezte magát, mint fiatalnál.
- Én is nagyon szeretem, prof… boldogok leszünk… - magyarázta csillógó tekintettel neki Florian, amire a szigorú komoly arc mögött SMith szinte meghatódott.
Florian tekintetében azonban nem lankadt a fátyolosan elszánt fény. A fiatalság igazán makacs volt, és mindezek tetejében egy híresen makacs le Fay volt itt előtte, aki eltökélten szerette vonla rávenni a házasságra. SMith igzaán szerette volna kielégíteni a fiú vágyait, de nem vágott volna bele ilyesmibe, amíg a fiú tanulmányai nem fejeződtek be. Ehhez meglehetősen szigorúan ragaszkodott. Voltak dolgok, amiben az emberek már nem tudtak változni, egy élet is kevés lett volna SMith professzort rugalmasabbá változtatni. Ám ő magát is meglepte, milyen szenvedélyes hévvel vonta vissza a házasságát Aurora Blackkel. A mély és őszinte szeretet a másik iránt talán az egyik legnagyobb erő lehetett, ami még egy ilyen férfit is változásra késztette.
És ez a férfi most egy kis nyugalomra vágyott. És bölcs szavait a szemben ülő fiú mélységes mély lázadással fogadta, olyan felháborodással, mintha egyenesen arcul ütötte volna. Samantha rémülten ugrott félre a lendületesen hátrébb húzódó Florian elől, és el is hagyta a tett helyszínét. MSith is szívesen lett volna inkább egy macska, aki akkor vág hátraarcot, amikor csak akar, de persze túl büszke volt és nemes jellem holmi macskás tettekhez.
– Maga a legbunkóbb… a leg… a leeeg! – magyarázta Florian, SMith professzor meg megdörzsölte a halántékát. legszívesebben üvöltött volna, hogy fejezze be ezt a nevettséges és erőszakos viselkedést, de megpróbált uralkodni magán, elvégre Florian még nem volt teljesen józan.
- Én itt kitárom a lelkemet, maga meg független akar lenni! Hát akkor legyen, dehogy biztosan nem veszem a számba szafaládéját, azt sejtheti! Vlgeztem! - vetette ki magát lendületesen a kádból Florian, miközben Smith csak morogva, mint egy mérges medve, beletúrva  ahajába követte, maga köré tekerve egy sötétkék törölközőt.
- Talán ha hagyna egy lélegzetnyi szünetet a házasságom után, még fontolóra is venném - dünnyögte némi ingerültséggel a hangjában, de ment lelkiismeretesen Floian nyomában, aki támolyogva kötött ki a szobájában valószínűleg a ruhás szekrény előtt. Még idejében beérte, és utána nyúlva magával szembe fordította, hogy a szemébe nézzen.
- Nem utasítom el magát, egy házasság nem feltétlenül egy kapcsolat örök záloga, ne legyen ilyen naiv - magyarázta, majd egy kisebb szünetet tartva közelebb lépett Florianhoz. - Nem szándékozom ilyen kötelezettsége rángatni magát, mert akármi lehet még velem - mondta nagyon bölcsen, és felnőttesen. Nem szerette vonla, ha netalántán elhalálozik, Florian úgy maradjon fiatalon, özvegyen és megkeseredetten. Az élet előtte volt még, ahogy minden olyan fiatalon eljegyzett kölyök előtt, akik házasságba kényszerültek a család és az aranyvér miatt. Magát feláldozta, ugyan úgy, ahogy előtte is megtették már. De mást nem akart ebbe belerángatni. Még a saját meg nem született gyermekét se.

hol is vagyok...?
▪ 2003. október 20. ▪

Smith professzor

- Talán ha hagyna egy lélegzetnyi szünetet a házasságom után, még fontolóra is venném.
- Ha szünetet akar, akkor talán én is fontolóra vehetném, hogy akarok-e még ezerszer hülyét csinálni magamból a maga kedvéért! - Vágtam rá indulatosan.
Megbántottnak éreztem magam. Szinte minden porcikámban éreztem a testemben gyülekező feszültséget... a torkomban pedig fájdalmasan nőtt a gombóc. Sírni akartam, ehelyett viszont csak kirontottam a fürdőből, hogy benyúlva a szekrénybe Smith egyik tiszta ingébe bugyoláljam magam. Dülöngéltem, meg-meg torpantam, de már a kezemben volt az anyag, mikor a professzor beért.
A karomat elkapva fordított maga felé. Ahogy a szemébe néztem csak elsírtam magamat... annyira fájdalmas volt őt látnom. Nem is akart engem. Csak levegőt akart kapni Aurora után. Én meg csak egy bábú voltam neki, akivel ellehetett, amikor kedve volt. Már nem is részeg voltam, hanem mérhetetlenül bánatos és szomorú.
- Nem utasítom el magát, egy házasság nem feltétlenül egy kapcsolat örök záloga, ne legyen ilyen naiv - magyarázta. Már annyira közel állt hozzám, hogy éreztem az illatát, amit még a kád víz sem tudott lemosni. Túl keveset áztunk benne ahhoz. - Nem szándékozom ilyen kötelezettsége rángatni magát, mert akármi lehet még velem.
Erre még több könny folyt végig az arcomon. Most azt akarja mondani, hogy haldoklik? Talán bekapott egy átkot vagy egy mérget ivott meg véletlenül? Nem értettem, hiszen hány éves lehet? Negyven? A teste tökéletes volt és erős, nem látszott rajta semmi.
- Most azt akarja mondani, hogy meg fog halni? - hüppögtem. Végig simítottam az arcán, az ujjaim közül ki is siklott az ing. Éppen kettőnk közé esett a földre. - Akkor csak még inkább akarom. Az utolsó órájáig magával akarok lenni. - Lábujjhegyre álltam és megcsókolgattam az ajkait, majd átöleltem.
- Miért nem érti, hogy én ezt akarom... én nem akarok soha mással lenni. - Dünnyögtem szomorkásan. Nem tudtam megérteni, miképpen fordult meg a fejében egyáltalán, hogy nem kéne, csak azért, mert meghalhat. Nekem Smith volt az igazi, ez nem fog változni akkor sem, ha elhagy, ha meghal, ha egyszerűen eltűnik. Választottam.