Kőkör

Bocs, majd máskor
~ 2003. október 7. ~


(csak félek)

Büdös volt, ahogy kapaszkodtunk fel hozzá egyre büdösebb. Komolyan és Charles Bruges azzal dicsekedett, hogy itt randizott valami szeplős, fogszabályzós lánnyal, csak azért, hogy megmutassa ő is képes felszedni valakit. Reméltem, hogy csak trollkodni akart vele és igzaából jól megdobálta bagolytrágyával. Valahogy az jobban illett hozzá, mint a randizás. Amúgy is még éns e hoztam volna ide Alfot, nem volt olyan kifinomult ízlésem, de legalább azért menthetetlen eset sem voltam. Persze humorizálhattam Alfnak, ő nem igazán vette a lapot, csak olyan mérhetetlenül lefárasztott fejet vágott, mintha csak a legfosabb óráról jött volna ki, amin valaha is ült. pedig én sokkal izgalmasabb voltam, mint a többi tanár. na jó, talán Campbell kivételével, de ő fasza volt és menő. Nem mintha én nem lettem vonla menő. határozottan az voltam, egy tök király, zenész gyerek, aki nagyon is imádta a színpadot és a zenét, meg a tömeg látványát onnan felülről. Alf igazán értékelhette volna ezt bennem.
- Csak egy percig... nem tudnál normális lenni? - kérdezte, miközben én mélyre ástam a zsebeimbe, hátha valamit elő tudtam halászni. Sok minden volt a zsebembe, minden valamire való férfi a nadrágzsebében élt. Apának is mindennel tele volt a zsebe, ott volt a kulcsa, a mugli mobiltelefonja, a zsebórája, néha egy-egy nasi is, a pénztárca az igazolványai... minden ami kellett. A csajok bonyolították túl a méretes táskáikkal. Egyszer Nora os orrba nyomott vele hát azt hittem az agyam is kiesett tőle. Vezsélyes lányok mögött ülni az órákon.
- Ennél normélisabb nem is lehetnék, Alfie - mormogtam, nagyon koncentráltan, miközben kezdem kiüríteni a zsebeimet, és Alf láthatta minden értékemet, amit ott őriztem.
- Fúj.  Ráférne egy fertőtlenítés a zsebedre - közölte undorodva én meg értetlenül bámultam rá. Szinte megjátszott sértettséggel bámiltam rá.
aztán előhúztam dialaittas tekintettel egy ceruzacsökevényt, mintha én találtam volna fel a spanyol viaszt, vagy ilyesmi. Persze Alf nem iagzán vágott elismerő fejet a ceruzámra, pedig hát... még meg sem volt rágva  avége... Annyira.
- Hill. Te komolyan ennyire irdatlanul hülye vagy? Anyámat akarom meggyőzni, hogy fogadjon el, erre ceruzával írjam meg a levelet? Ráadásul ezzel a vacakkal - maygarázta, majd kikapta a kezemből, és eldobta a baglyok közzé. Még ők is morcosan huhogtak, a nem várt támadástól, csoda, hogy nem estek nekünk. Aerith baglya is meglehetősen sértetten borzolta fel a tollát. Nem invitoztam már magamhoz a cerkát éppen egy nagy adag szarban ázott.
- Ajj, ne már - méltatlankopdtam. - Nem tehetek róla, hogy ti ilyen fene móon körülményesek vagytok. Ez csak egy levél, miért bonyolítod túl? Én mindig cerkával írok valamit apámnak - magyaráztam, aztán csak követtem Alfot kifelé, miközben morcosan motyogott valamit az orra alá. Nagy léptekkel könnyen be is tutdam érni, aztán sétáltam vele a Roxfort felé.
- lazábbnak kellene lenned, hallod, tök merev vagy - közöltem vele. - De mutatok egy helyet, ahol olyan kibaszottul laza lehetsz az én társaságomban - vigyorogtam rá, majd amikor visszaértünk a Roxfortba, behúztam magam után egy terembe, vagy valami szertárba, ami nem funkcionált éppen, majd a falhoz nyomva magunkat hosszasan megcsókoltam, szinte  teljesen egymáshoz simult a testünk. Régóta nem érezte őt ilyen közel magunkhoz.
- Felhangollak, csak kövesd a ritmusom, f - dünnyögtem az ajkaira, miközben mosolyra húztam a számat.

[ne lökj el]

ne lökj el


2003. október 7.
Hill

Hogy meglepett-e Hill hülyesége? Azok után, hogy két perce még előadta a drámakirálynőt, igen. Határozottan meglepett. Neki kellett volna a legjobban tudnia, hogy anyámat meggyőzni akarjuk, nem azt mutatni neki, hogy semmi felelősségtudat nincs bennem vagy benne… Hill pontosan tudja, hogyan érhet hozzám és bár néha átléptük a határainkat a korom ellenére is, de ezt nem kell anyámnak tudnia. Ez nem az a történet, amit az orrára kötnék. Hill komolyan várni akart. Én vettem rá, hogy ne tegyünk így.
– Ajj, ne már – magyarázott, mintha legalábbis véleményt kellett volna nyilvánítania. Hát nem kellett. Jobb lett volna mindenkinek, ha megtartja magának azt, amihez amúgy sem ért. – Nem tehetek róla, hogy ti ilyen fene móon körülményesek vagytok. Ez csak egy levél, miért bonyolítod túl? Én mindig cerkával írok valamit apámnak – folytatta. Erre megforgattam a szemem, hát persze. Miért is értené? Az ő apja nem egy kastélyban lakik, hanem egy lepukkant garzonba, ahol a fia szobája egy gardrób vagy egy vécé volt régen.
– lazábbnak kellene lenned, hallod, tök merev vagy – Folytatta, mikor megindultam a kastély felé. Nem. Nem akartam most ezt megbeszélni, mert akkor beszólok neki és megint lesz egy hónapos mosolyszünetünk, neki meg felrobban a nadrágja.
Beléptem a kastélyba és már vettem is egy kanyart, hogy a klubhelyiség felé menjek. Claus persze követetett, mintha megkértem volna rá. Én pennát akartam szerezni, hogy normálisan megírjam a levelet. Valami olyan nagy szavakkal, hogy drága anyám és szeretlek.
– De mutatok egy helyet, ahol olyan kibaszottul laza lehetsz az én társaságomban – Ragadott meg, majd behúzott egy ajtón. Szűk, apró helyiségben találtuk magunkat, ahol igencsak nagy por lehetett. Ha nem foglal le az, ahogy falnak nyom és megcsókol, biztosan tüsszentettem volna. Átkaroltam a nyakát, az ujjaim a hajába túrtak és csak hangosan felsóhajtottam, ahogy kicsit elváltunk egymástól.
– Ah… te idióta… – nyöszörögtem az ajkai közé, legalább annyira, amennyire felpofoztam volna megint, amiért mindkettőnk érzésével játszadozott.
– Felhangollak, csak kövesd a ritmusom, f – dünnyögte vissza. Éreztem, hogy elmosolyodott, bár le volt hunyva a szememet.
– F? – kérdeztem vissza. Biztosan elnyelt valami szót… amit nem volt ideje kimondani, mert egész testében annyira reszketett, mint én. Persze nem kellett volna a testiséget választani ahelyett, hogy máris megpróbáljam az anyámat meggyőzni arról, hogy legalább ismerje meg. Ha megismerte volna, talán még meg is kedveli. Nem aranyvérű és aligha adnák ránk az áldásukat, de majd’ tizennégy éves voltam, legalább azt megengedhették volna, hogy együtt járjunk, amíg jól esik.
– Látod, az állatot is kihozza belőled, ha szakítani akarsz velem… nem éri meg… – dünnyögtem és visszahúztam őt egy hosszú csókra. Ha más nem, legalább hadd simuljak vele össze kicsit. Utána megírom a levelet.

Bocs, majd máskor
~ 2003. október 7. ~


(csak félek)

18+

Igazából tudtam, hogy komoly tétje volt ennek a levél írásnak, meg hát Alf aranyvérű volt, én meg csak egy sima városi paraszt mellette. Nekem is volt azért némi eszem, hogy tudjam számított volna egy jó benyomást kelteni. Még ha eléggé kamaszos volt ez az egész és biztos, hogy majd valami nőt kellett elvennie feleségül, ahogyan a nővérét is hozzáterőszakolták Monstrohoz. De mondjuk ők valahogy elvoltak. Én nem akartam, hogy Alf is egyszer valahogy jól meglegyen a feleségével, a gondolatára is féltékeny lettem. Le kellett volna tényleg nyűgözni a szüleit, de magamat nem akartam megjátszani. Csak egy normális gyerek voltam egy egyszerű családból, semmi több, és még csak színészi tehetségem se volt, egyedül gitárral a kezemben tudtam játszani a színpadon. De azene más volt. Az egyetlen kapocs köztem és a tesóm közt a zene maradt, és már néha én s etudtam, hogy azért játszom, mert Tod szeretett gitározni, vagy azért játszom, mert szeretném, hogy Tod lásson is ebből valamit.
Nem nagyon akartam én most a levélírásra gondolni, mindannak ellenére, hogy tudtam, tényleg meg kellett volna tenni. nem akartam, hogy apám életével szóban, vagy írásban fenyegetőzzön valami unatkozó boszorkány, aki azzal töltötte ki az idejét otthon ücsörögve, hogy aggódott a gyerekeiért... beteges volt és para. Bár nem tudtam milyen egy anya.
De hirtelen semmi se számított, csak az, hogy Alffal legyek, hogy behúzódjak vele egy kis zugba és a hosszú távollét után tényleg kiélvezzem a közelségét az illatát, a tetsének minden egyes porcikáját. Nem is figyeltem hova kerültünk, csak megcsókoltam, hosszasan és forrón, mintha félezer évvel ezelőtt csókoltam volna meg. Szinte meg se hallottam mit motyogott a csók közben lefoglalt a sóhajtozása és az ajkainak puhasága, na meg hogy a ruhán keresztül is éreztem milyen jó hatással voltunk egymásra. Már beszélni se tudtam rendesen.
– F? – kérdezte vissza, mire én szinte az ajkaira dünnyögtem a szavakat.
- Forró a gatyám - közöltem, bár már nem is emlékszem mit akartam mondani, csak rögtönöztem, és a kezemmel már Alf egyenruhája alatt matattam, hogy érezzem a bőrének kellemes melegét.
- Látod, az állatot is kihozza belőled, ha szakítani akarsz velem… nem éri meg… – magyarázta, én meg csak sóhajtottam egyet, miközben valahogy megpróbáltam kiszabadítani magunkat a nadrágból, persze nagyon udvarias voltam, mert nem estem egyből neki, kényeztetve simogattam tovább.
- Az állat most éhes - dünnyögtem és kacsintottam is, miközben őt is odahúztam magamhoz, hogy érezzem az ujjainak cirógatását. Nem is tudom meddig akartam én ezt húzni, de nem sokáig. hiányzott, hogy együtt legyünk, és minden alkalmunk heves volt és forró. Ha tényleg készen álltunk, akkor pedig összesimultam vele, miközben csókolgattam a nyakát és szenvedélyesen túrtam bele én is a hajába, ahogy az előbb ő az enyémbe.
Egyre goyrsabban mozogtam, halkan sóhajtozva, teljesen megfeledkezve magamról és a kis helyiségről is. Túl sokat voltam távol Alftól, és ez valahogy így is megmutakozott, nem csak az érzelmi világomon.

[ne lökj el]

ne lökj el


2003. október 7.
Hill

18+

Aprócska zug volt a raktár. A por és a pókháló éppen eléggé kellemetlen volt ahhoz, hogy még szóvá is tegyem... azon Hill forró teste, a szenvedélyes csókjai megint lebénították az agyamat. Még panaszkodni sem tudtam rendesen, csak mind jobban érezni akartam őt hozzám simulva.
-  Forró a gatyám - közölte, ahogy az ajkaink elváltak egymástól egy rövid időre. Az ujjaim még ott simítottak végig a hátán. Máshoz nem is fértem hozzá, hiszen olyan erőteljesen préselt még inkább a falhoz. Éreztem a remegését, de az én testem is hasonlóan reszketett, mintha csak fáznék.
A nadrág gombja pattant. Éreztem, ahogy az ujjai bejutnak az anyagok sokasága alá. Apró nyögést hallattam... nem szerettem átadni magam ezeknek a vágyaknak olyan őrült, eszeveszett módon, mint a könyvekben vagy szerelmi történetekben. Bár egyszer egy lány is hasonló nyögés hangokat hallatott a barátnőinek a klubhelyiségben, miközben a Griffendél csapatkapitányáról beszéltek. Ehhez én túl jó nevelést kaptam. Nem veszíthettem el a józan eszem.
- Az állat most éhes - mondta Hill. Szavai egyenesen az ajkaimra érkeztek. Tudtam én, milyen állapotban volt. Ezért is tettem szóvá a dolgot. De nem ellenkeztem, hagytam, hogy közelebb vonja magához a kezeimet, én pedig engedelmesen cirógattam őt ott, ahol a legjobban élvezte az érintéseimet. A csókokra amúgy is lehunytam a szememet, csak a tapintás maradt, meg Hill dohánytól keserű illata.
Néhány szenvedélyes pillanattal később megfordultam, hogy jobban hozzám tudjon férni. A testünk pedig összesimult. Éreztem, mennyire nehezére esett eddig visszafogni magát. A mozdulatai hevesebbek, követelőzőbbek voltak, mint máskor, én pedig hagytam magam elveszni a forróságba. Forróság járt át, már nem tudtam visszafogni a hangomat sem, s olyan orgánum szakadt ki belőlem, amilyen addig sosem. Hosszas sóhajok, lihegés. Hamar érkezett a gyönyör, de sokkal erőteljesebben, mint korábban valaha. Aléltan dőltem hátra, felnézve az állára, ahogy a tarkóm a vállának ütközött.
- Többé ne tedd ezt velünk... - dünnyögtem, még mindig alig tudtam megállni a lábaimon.

Bocs, majd máskor
~ 2003. október 7. ~


(csak félek)

18+

Nem iagzán tudtam hol voltunk, valami kis zugban, még tanterem sem volt. Áporodott volt a levegő, a por meg kissé csavarta is az orromat, na meg persze félhomályos is volt az egész, az ablakok koszosak voltak, Frics nem mosta őket errefelé, vagy a manók, iagzából mindegy is volt. Alf töltötte ki a gondolataim nagy részét, az ő illata az ő érintései, és ezektől teljesen megfeledkeztem a külvilágtól is. Azt se vettem volna észre, hogy ha valaki beniytott volna. Csak izzottam a vágyól, ahogyan ő is, és szinte le akartam tépni róla a ruhákat.
Érzetem, ahogy a bőrünk egymásnak feszült, hogy ő is ugyan úgy vibrált, mint én, szinte reszkettünk, mintha ezer éve nem is találkoztunk volna. talán még örültem volna magamnak, hogy még csak nem is rinyált a környezet miatt, de túlságosan elborítottak a hormonok, az érezelmek, a vágyak. Talán még a nevemet se tudtam volna rendesen kibökni, ha azt kellett volna csinálni, csak cirógattam és simogattam, miközben újra forrón megcsókoltam hol az ajkait, hol pedig a bőrét, miközben kiszabadítottam a nadrágból és rásimítottam. Aprón felsóhajtott, én pedig ilyenkor eszméletlenül szexinek talátam. Kevésszer hagyta el az önulama, igazából minig visszafogta magát, és nem bírta elviselni, ha disznóságokat csináltam, vagy mondtam. Én eléggé el voltam eresztve, talán túl laza is voltam, meg a nyelvem is fel volt vágva. Nem voltam az a két lábon járó illemkódex, még csak most hallottam az egyik aranyvérűtől, hogy még valami késbak is van az evőeszközöknek, és azóta is ezzel a szarsággal szivatom. Késbak, Mi a fasz.
És most meg végképpen nem voltam az az illedelmes úriember, hogy ezer éve nem simultam össze vele, egyszerűen túlságosan hiányzott ahhoz, hogy tököljek vele. Pedig éppen tökölni akartam.
Túlságosan élveztem, túlságosan régen nem élvezhettem ki a testének érintését, így meglehetősen hevesen simultunk össze, forrón. Alf olyan hevesen sóhajtott fel, ahogy eddig még soha, így én is megadtam magamat teljesen neki, kipirulva, mintha csak lefutottam volna a maratont. Nekem dőlt, éreztem a leheletét, ami az államat cirógatta, én pedig lehunyt szemmel sóhajtottam még egyet-kettőt, és próbáltam az őrült szívverésemet is egy kicsit mérsékeltebbre venni.
- Többé ne tedd ezt velünk... - suttogta halkan én meg csak bólintottam egyet. Nem nagyon tdutam egyelőre mást válaszolni, ez a bólintás is egy kissé bódult volt még és lassú. Nem tudtam meddig ácsorogtunk itt, én  átöleltem, mert éreztem, hogy meglehetősen nehezére esett az állás, de nekem is. Mondjuk én fittebb voltam és erősebb.
- Nem akarom. Nem akarok magunkkal rosszat tenni - dünnyögtem, aztán még ácsorogtunk ott egy darabig. Nem is tudom meddig, de aztán megcsókoltam az arcát, miközben elléptem, hogy tudjunk öltözködni, majd a hajamba túrtam és kacsintottam egyet felé.
- Szeirntem ki kéne próbálnunk a prefektusi fürdőt ezek után - mondtam vigyorogva. Nem akartam Alfot elveszíteni, nagyon-nagyon nem, Fontos volt nekem, talán egy kicsit még a zenénél is fontosabb. Reméltem Tod nem lenne ettől féltékeny. De egy kicsit jó volt most. Hogy nem borított be engem az a keserű kékség.
Alf mellett egy kicsit más színem is lett. De persze nyálas sose akartam lenni, úgyhogy csak megpaksoltam a fenekét és elvigyordva a felé nyújtottam a kezemet, hogy együtt kilépjünk a kis fészerből... és menjünk a prefektus fürdőbe.
A levél még várhat.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT
A HELYSZÍN SZAVAD