Fekete-tó

◂ hümm▸

2004. június 11.

◃ v i n c e n t & a i d e n▹

i think my problem is that
i have very fantastic bad ideas

style: elegant ║ zene: Toxic

- Muci, sznob vagy. - állapítottam meg az Arany Pezsgős megjegyzésére. Persze nem azért, mert nem értettem egyet. Hozzá tényleg jobban illett volna a bálterem, mint mondjuk egy babazsúr a Roxfortban... de szerintem határozottan poénabb volt itt dugiban inni a laposüvegemből, még akkor is ha Madam Pomfrey tarkón vágott a meggyszínű táskjával.
- Pedig még el sem meséltem az én roxforti történetemet... - sóhajtottam. Aztán persze a nyakam cirógattam. Aiden és Vincent olyan tipikus történeket adtak elő. Az egyik a repüléstől félt, a másiknak meg minden a farkáról és a körülötte munkálkodó lányokról szólt. Furcsa, hogy egy-egy rájuk jellemző dolgot mennyire képesek beleszőni mindenbe.
- Engem tizenötnek? Muci, most komolyan Vinnie előtt sértegetsz? - dünnyögtem és felhúzva az orromat elfordultam tőle. Még azért sem röhögtem ki, mert megtámadt egy repkedő tálca... pedig megérdemelte volna. Rendben, fiatalos vagyok, de tegnap láttam, hogy van egy őszhajszálam. Öregedek. Ha tetszik, ha nem. Aidennek is el kellett fogadnia, hogy nem csak egy kamaszfiú vagyok... hiába nézek ki annak.
- Idegesítő! - Csattantam fel és rácsaptam a tálcára, ami lezuhant a földre és egy csomó sütemény a földre hullott. Szinte hallottam, agy körülöttem néhányan elégedetlenül sóhajtoznak a kárbaveszett édesség láttán... de azóta a szökés óta nem voltam önmagam. Mindenen is fel tudtam húzni. Talán ezért is tért rá Vincent a Lulu témára. Addig sem kell a kis jelenettel foglalkoznom.
- Akárhol is van, megölöm, aki taperolja.

Újra én
▪ 2004. június 11.▪

Smith

A fák között, ahol már nem kísértett Madam Pomfrey szigorú, kirttyentett tekintete, sokkal kellemesebb volt. Mármint kicsit úgy éreztem, most végre van alkalmam összebújni a professzorral. A hatalmas, világító fények itt nem voltak annyira harsányak, valamennyire elrejtettek minket a figyelő szemek elől.
- Csak lassúzni? Pedig megnéztem volna, ahogy kánkánozik... - nevettem el magam, ahogy odasimultam hozzá. Éreztem, ahogy az arca a tincseim közé simul. Még a szememet is lehunytam, annyira élveztem azt a pillanatot. Bár a zenéhez nem illettek ezek a csendes, összebújó pillanatok. Inkább ugrálni kellett volna rá, de Smith mellett ez elegendő volt. Majd ugrálok Norával később.
Sóhajtottam egyet és csókot nyomtam a nyakára. Éppen akkor mikor hangos torokköszörülés hallatszott: - Professzor úr, az sem pihentető, ha maga táncol le Fayjel! - A kiáltás tulajdonosa már az orgánumból is egyértelmű volt. Madam Pomfrey. Remek... egyenesen szuper!
-  NEM CSINÁLTAM SEMMIT! - Olyan ijedten pattantam hátra, mintha felforrt volna a talpam alatt a talaj. Még a kezeimet is felemeltem. Aztán felváltva, pislogva bámultam Madam Pomfreyra és Smith professzora. - Bocsánat!

[2004. június 11.outfit >><< you get me so highmit keresünk itt]

2004. június 11.
outfit >><< you get me so high

mit keresünk itt

Kinőttem én már a babazsúrból, bár Rosie születésnapja rendkívüli volt, édesen játszottak Oliviával, az öcsém jó tortát sütött, de hogy egy valag tizenévessel legyek megint összezárva, csak mert valaki unatkozott hármunk közzül. Még csak rendes pezsgő sem volt, ha az öcsém itt lenne, mindenkinek a puncsát felöntötte volna alkohollal, mint régebben, amikor még.... Nem tettem tönkre. Szippantottam egy mélyet a cigimből.
- Persze, hogy az vagyok, és milyen jól is esik - húztam ki magam arra, amit Elliot mondott, hogy m,ég fenségesebb legyek, és sziporkázóbb. Megadtam a módját a szórakozásnak, de itt csak kölykök rohangáltak meg ugráltak a rettenetes mugli zenére. Előadtam az egyetlen sztorim ami izgalmasnak tűnhetett és még csak nem is értékelték. Kissé sértetten hallgattam Vinnie-t.
- Emlékeztek, volt az a felsőéves Hugrás lányka, Liana talán. Darázsderék, szép fenék, na mindegy, ti úgysem értékelitek ezt - magyarázta, mire felhorkantam.
- Vakok azért nem vagyunk VIncent O'Mara - jegyeztem meg, majd csak megingattam a fejem a sztorijára. Nem is ő lett volna de komolyan. Emlékszem Sophie mondta mindig, hogy lehet Mrs. Norris egy animágus. Lehet tényleg, csak rá kell nézni, ahogy ölelkeznek Friccsel.
- Engem tizenötnek? Muci, most komolyan Vinnie előtt sértegetsz? - kérdezte, és sértetten hátat fordított nekem. Tessék, az ember bókolna neki, hogy fiatalos, és ez rá a válasz.
- Hogyne, ki is akart hármunk közül idejönni? - kérdeztem vissza, azután hogy lefiatalítottak. Sose éreztem magam gyerekesnek, bár az öcsém mellett nehéz is volt. Elliot meg, nem is tudom szerettem, hogy kortalannak tűnik a számomra, még ha nem is zavart, hogy őszült - igen láttam.
Aztán egy tányér is megzavart, abban, hogy megvigasztaljam Elliotot, pedig készültem magamhoz ölelni, de az a szar a pofámba tolakodott.
Elliot lecsapta, mint más az idegesítő legyet, de persze rám jutott a szétfröccsenő süteménymassza java, rám, és a cipőmre, meg  nadrágomra.
- Héé, most tiszta kajás lettem - mondtam méltatlankodva, és bámultam a krémes foltokat a cipőn meg a nadrágszáramon, és sértetten kifújtam a levegőt.
- Az ott nem Lola? - böktem előre, valami Lola alkatú kislány felé, aki éppen mintha majdnem csókolózott volna. De nem, lehet nem Lola volt, ő ideugrana elénk, hogy sziasztok apukák és VInnie bácsi, majd szaladna tovább, mert túl ciki velünk mutatkozni öt másodpercnél tovább.

A Végzősök ünnepe


2004. június 11.
Esmé

A Dali kiállítás óta vártam, hogy ismét lássam Esmét. Talán nem indult be ez az egész olyan gyorsan közöttünk, amire a sok munka is rásegített. Az utolsó hetekben többeket is korrepetáltam Gyógynövénytanból, hogy a R.A.V.A.SZ. szintű vizsgákat bizonyosan le tudják tenni. Kiváltképpen azoknak válhatott hasznára a különóra, akik ezen a területen akartak elhelyezkedni. Bár fáradtság volt, úgy tűnt megérte. Csak reméltem, hogy Esmét ez a kis bál kárpótolja, akkor is ha Monstroval kell üvöltöznöm, mert játszik az étellel.
A tábolban világos színű ruha sejlett fel, ahogy a kapuban várva figyeltem az utat. Tudtam, hogy Esmé az. Még le sem bukkot teljesen a nap és jött fel a hold, hogy megvilágítsa a fák között haladó tüneményt, mozdulatairól máris felismertem. Nem tudtam elrejteni az apró mosolyt, ami az ajkaim szegletében bújkált. Fiatal volt hozzám, talán túlzottan is, még is örömmel töltött el, hogy láthatom őt közeledni.
A csókra kicsit még talán fel is sóhajtottam.
- Ha sokat is vártam, úgy megérte. - Bókoltam és még egy lágy puszit leheltem az ajkaira. - Ne félts a diákoktól... - Legyintettem és nyújtottam a karom, hogy belém karolhasson. Így tovább állhattunk a kapuból. Távolról már láthatóak voltak a fények. Elhaladtunk Monstro mellett, aki egy lányt rángatott.
- Csak lovagiasan fiam! -  Szóltam rá és megálltunk az italos pult mellett. - Csak gyümölcspuncs, meg gyerekpezsgő, de senki sem akart kockáztatni. - Mutattam az asztalra, majd odaintettem a régi sógoromnak, Elliottnak. Hát igen, neki sem volt szerencséje a Welch-ekkel - még akkor sem, ha az övé a Forest név mögé volt bújva.

Családi piás kupaktanács

2004.06.11

Music

Aiden & Elliot

A maga módján szórakoztató és bájos volt a parti, aranyosak voltak a szépen felöltözött alsós évesek, ahogy rohangáltak és jól érezték magukat, a nagyobbak pedig a táncparketten ropták a talpalá valót, tényleg elkapott a nosztalgikus hangulat.
Szórakozottan hallgattam Elliot és Aiden művitáját, amit egymás szórakoztatására adtak elő, aranyos volt nézni a vívódásukat, pont olyanok voltak, mint annak idején én és Tia. Ez sem volt komoly veszekedés, csak jelzés egymás irányába a szeretetről és arra, hogy vágynak egymás figyelmére.
- Ugyan gyerekek, nem arany pezsgőért vagy a fiatalság forrásáért jöttünk. Lolát jöttünk megnézni és kinyírni azokat, akik rányomulnak. – kacsintottam az Urak felé, majd aztán Elliot laposüvegéért nyúltam. – de azért ez sem árt, hogy elviselhetőbb legyen. – kuncogtam alig hallhatóan, majd kortyoltam egyet a finom nedűből.
- Héé, most tiszta kajás lettem. – méltatlankodott Aiden, mire odanyomtam a kezébe az alkoholt tartalmazó flaskát. – Legalább lesz egy sztorid az Arany Pezsgőben is. – mutattam rá közben, ügyet sem véve arról, mennyire összemocskolta őt a lezúgó sütistányér, amit Elliot csapott le, bár nem tudtam eldönteni, tényleg megsértette Aiden vagy csak drámaira akarta venni a figurát, de amennyire ismerem, inkább az utóbbi.
- Az ott nem Lola? – a válaszra már nyújtogatni is kezdtem a nyakam, hátha meglátom, de fintorogva vettem tudomásul, hogy amit Aiden lát, az számomra láthatatlan.
- Hol látod? Én csak egy jó bigét látok valami kétajtós szekrénnyel. - A Lola alkatú kislányról lemaradtam, nyilván elbújt a hegyomlás mögött vagy tovaszaladt, ez van, ha lecsúszik az ember a fontosabb dolgokról, a reflexeim már nem a régiek, biztos a korral jár.
- Egyébként, hogy mindenkinek igaza legyen, ezután elmehetnénk az Aranypezsgőbe is. – rántottam meg a vállam, miután már biztosra vettem, hogy Lola nincs a közelben. Jól esett volna egy kötetlen kis szórakozás igazi alkohol társaságában, amit nem kellett retikülőkkel operáló banyák elől dugdosni.

Micsoda nyűg

2004.06.11

Zeynep

Egy régi barátság egy családdal és a viszontlátás örömre meg tudja változtatni az ember hangulatát és hozzáállását, már, ami a bulit illeti, de ez a szép a véletlen egybeesésekben, hogy bekövetkezhet. El is felejtettem hirtelen a körülöttem rohangáló gazfickókat vagy hogy többen megkörnyékezték megint a puncsos tálakat, úgyis mindenki azt mondta, hogy lazítsak, hát miért ne tenném.
- Mr. Brown, de jó Önt újra látni. – válaszolt hatalmas mosollyal az arcán. Nem is tudom én is mikor vigyorogtam így utoljára, talán, mikor Digbyvel töltöttem az időmet. Hogy megnőtt ez a lány, igazi nő let és hát…megnőtt mindene…Merlinre milyen ruha van rajta, majdnem kin van mindene. Jajj, mit szólna Emir ha látná. Nem…ne, nem rontom el senki mulatságát, de az öleléskor próbálok nem a nekem feszülő nőies vonásokra gondolni, hanem arra a Zeynepre, aki öt évvel ezelőtt a bicepszemen lógott és állandóan kérdezősködött mindenféléről, amiről a kamaszok általában szoktak, de már annyira nem emlékszem én sem.
- Hogy van? – kérdezte az ölelést követően, mire én még mindig inkább másfelé néztem zavartan, végül krákogtam egyet, levettem az öltönyömet és ráterítettem a hátára. – Hűvös van drágám, kinn van az egész…khm…na szóval, jobb lesz, ha összehúzod ezt így. – magyaráztam teljesen megfeledkezve a kérdéséről és a jól belebugyoláltam a ruhadarabba.
- Jól vagyok Weatherly, de te mesélj, hogy kerülsz ide? – kérdeztem, még mindig vöröses arccal és szinte láttam magam előtt Emirt, ahogy bólint felém és megveregeti a vállam. Merlinre, hogy öltözködnek újabban a mai fiatalok, borzasztó, hát nem csoda, hogy minden férfi errefelé bámul, adok én nekik, csak jöjjenek Zeynep közelébe.

Utolsó tánc
2004.06. 11.



to: Narek

Összehúzott szemmel mértem végig Nareket. Annyira, de annyira szemtelen volt, hogy kedvem lett volna tényleg büntetőmunkára küldeni. Még meg is tehettem volna, senki sem kérdőjelezte volna meg az okát.
- Nem vagyok szabad. Felügyelő tanár vagyok. - Vágtam a szavába. De persze nem tudott ennyiben maradni a vita. Szokás szerint előadta, hogy szerelmes belém. Ez nem az volt, hanem egy ostoba, kislányos rajongás, amit egy kviddicssztár iránt érez. Nem ő az egyetlen és még csak bele sem gondolt.
- Ez már ko... - Kezdtem, de valami a hátamnak ütközött, én meg egyenesen Norának. Az egyik vaskos fának nyomódott a háta, én meg egyenesen hozzá. Az arcunk közel volt. Láttam a szemei csillogását, éreztem a parfümöt, amivel túllocsolta magát szokás szerint.
Sóhajtottam egyet. Szabadulni akartam, de képtelen voltam elhúzódni. Egyszerűbb lett volna ellépni, megbűntetni, amiért már megint ezt teszi velem. Hát nem érti, mit kockáztatnék egy ilyen húzással? Tanár voltam, de más veszíteni valóm is volt, a hírnevem, a sportban elért eredményeim, a pozícióm. Nem azért dolgoztam, hogy egy kamaszlány miatt elveszítsem ezt.
- Ez is a te műved. - Állapítottam meg, de a bizsergés, amit annyiszor éreztem már, most ott motoszkált megint. Nyeltem egyet, mégsem fordítottam el az arcomat, sőt ösztönösen még közelebb hajoltam. Az ajkaim az övére simultak. Ujjaim a tincsei közé fúrtam. Most engedtem először ennek az érzésnek, nem csak dacból.

[Kicsi nosztalgia]

Kicsi nosztalgia

to: Magnus D. Brown

zene: Keane - Somewhere Only We Know || outfit: ruhácska || dátum: 2004. június 11.

Valamelyest nyugodtabb leszek, mikor a férfi vigyorát látom, és próbálom is másfelé terelni a gondolataim, hogy ne folyton az a kérdés ficánkoljon a fejemben, hogy tud mindazok után még vigyorogni, mert félő, hogy kibukik belőlem. Ez pedig nem egy olyan alkalom, amit el kellene rontani ilyesmivel. Most csak örülök annak, hogy látom..... hogy így látom.
Persze ki nem hagynám, hogy megöleljem, bármennyire is ózdkodna tőle, tényleg örülök, hogy látom.
A tekintetek már rég nem foglalkoztatnak, sem a pletykák. Pontosan tudom, milyen élénk a Roxfortos diákok fantáziája, hogy pillanatok alatt képesek olyasmiket belelátni egy-egy pillanatban, hogy az ember lánya csak pislog. Ahogy most is csak pislogok, mikor Mr. Brown viselkedése megváltozik. Egyszerűen nem értem, és az aggodalom ki is ül az arcomra, mert lehet ő talán nem is örül annyira a találkozásnak, talán sebeket tép fel, mert valljuk be. Mikor sűrű látógató voltam náluk, akkor neki felesége volt, akit szintén imádtam, és részben ezért is sajnálom annyira a történteket.
– Hűvös van drágám, kinn van az egész…khm…na szóval, jobb lesz, ha összehúzod ezt így. – a szavak hallatán önkéntelenül nevetem el magam, de nem ágálok, egyszerűen hagyom, hogy a zakó rám kerüljön és a férfi összehúzza, de csak a fejem rázom.
- Mr. Brown... huszonhárom éves vagyok, nagyon kedves és szép gesztus, hogy az erényeim védi, de.... félő annak már mindegy - beharapom az ajkam, ahogy figyelmeztetem a férfit az eltelt időre. Persze megértem, hirtelen látott jó sok idő után, nehéz az agynak átállni.
- Sarah... - mutatok a lányra, a kérdésre is válaszolva ezzel, hogy mit keresek itt.
- Ő is megnőtt... végzős - viszonylag sűrűn jött velem az akkor még  vakarcs is, aki azóta is, mintha a húgom lenne. Én emlékszem, rendesen megedzettük mi ketten Magnus bácsi idegrendszerét, de sose volt egyetlen rossz szava sem. Tűrt, mint egy hős.
- És Tristan is.... hamarosan házasodik, ahogy hallottam - bökök a fejemmel óvatosan a volt szerelmem felé, aki még mindig a szőke lányt ölelgeti. Megvonom a vállam, már tényleg nem fáj annyira, mint akkor, mikor megtudtam. Ez az élet rendje, már kezdek teljesen hozzászokni a gondolathoz, hogy egyetlen döntésemmel, hány embert megbántottam.

micsoda lárma


la Fay
2004. 06. 11.

Smith Professzor meglehetősen kikészült idegileg, ahogy a rózsaszín kosztümbe burkolt Madam Pomfrey az arcába rikácsolt, de udvarias férfiember lévén igyekezett eleget tenni a javasasszony kérésének... Bármenynire is volt indokolatlan az, hogy itt tobzódott a bálon. Talán kapuzárási pánik késztette erre, vagy a sárkényhimlő járvány, hogy őrjáratozzon az egy-néhány kótyagos diák körül, akik azért mégis csak betámolyogtak a bálra. Smith professzor figyelmét természetesen leginkább la Fay kötötte le, nem is akart nagyon mással törődni, amikor megpillantotta a fiút, a maga módján elegánsan kiöltözve.
Kellemesebb és nyugodtabb környezetre vágyott, ha már képtelen volt arra, hogy megszokja ezeket a mugli zenének nevezett valamit, ami az emberek fülébe harsogott. És ami a legtöbb diáknak, és Merlinre, Flitwick professzornak is tetszett. Főleg a Walpurgis Lányai daloknál. Öreg volt már ehhez, a kellemes békés és művészibb dolgok irán érzett inkább szimpátiát. De még ha ez a zene rettenetes zsibaly volt, mégis szívesen vonta magához la Fayt, hogy az értelmetlen ritmusra dűlöngéljenek egy kicsit.
- Csak lassúzni? Pedig megnéztem volna, ahogy kánkánozik... - röhögte Florian, mire a professzor csak egy elégedetlen mormogoást engedett meg magának.
- Na azt nem fogja látni - sóhajtotta, és gondolatban már a szeme előtt lebegett, ahogy meghúzza közben a hátát. Meglehetősen erotikus tánc volt az, és ő a kifinomult mozdulatokat preferálta, mint a menüett vagy a keringő. Mégis kellemes volt hallani, hogy jó kedvű a karjai között Florian.
Tökéletes pillanat volt, kellemes, érzelmes, de akkor... akkor megköszörülte valaki a torkát.
- Professzor úr, az sem pihentető, ha maga táncol le Fayjel! - szólalt meg a javasasszony, mire csak a sötétségnek köszönhetően nem lehetett látni, ahogy teljesen zavarba jött.
-  NEM CSINÁLTAM SEMMIT!  - pattant el tőle üvöltve Florian és e percben mondott búcsút a professzor a hallásának. Kihúzta magát olyan rá jellemzően és peckesen.
- Nagyon is csinált, le Fay, magán kívül van ölelget egy tanárt, vissza kellene térnie a gyengélkedőre, mielőtt még...! - magyarázta az aszsony naiv aggodalmával.
- Madam Pomfrey, értékelem az aggodalmát, hogy ilyen mélyen szivén viseli a diákom sorsát, de - mondta és megköszörülte a torkát. Igyekezett nem sebezhetőnek tűnni, mint akit rajtakaptak valamin.
- Úgy láttam Mr. Longbottom a gyógyfőzetére mintha alkoholt próbált volna inni, talán már el is ájult - mondta és úgy tett, mintha el is indulna, erre persze a javasasszony a retiküljét lóbálva megindult a nem is olyan rosszul levő, de annál vígabb diákcsoporthoz.
- Merlinre, ez a fehérnépség a sírba kerget - köszörülte meg a torkát, és rápislogott la Fayre. Vajon mit gondolt róluk.

Party time!!!


2004. június 11.
to: Mira

Örülök Mirának, mert jókedvre derít és bíztat. Na meg persze emeli a hely színvonalát is. Végre vannak olyan emberek is, akiket nem mindennap lát itt az ember.
Kölcsönösen bókolunk egymásnak, aztán Mira elővesz egy kis sütit.
-Azta, de rendes vagy. Ez nagyon jó ötlet volt. - gyorsan ki is nyitom a dobozt, és kiveszek egy sütit. - Együk meg, mielőtt belelendülünk a buliba.
Gyorsan be is tömöm a sütit, ami nagyon finom. Remélem nem maradt hab vagy cukor a szám szélén. Viccesen néznék ki, de bízom benne, ha így alakulna, Mira figyelmeztetne.
Elindulunk a parti felé, én meg érdeklődve kérdezem Mirát:
-Látsz valaki ismerőst? A tanárokon kívül persze...
Ahogy beljebb érünk, eszembe jut még valami:
-Mennyire tartjátok a kapcsolatot a Roxfort után? Itt tényleg életre szóló barátságok születnek.
Nehéz elképzelni, hogy ne beszéljek minden nap a szerkesztőségi tagokkal vagy a háztársaimmal, de az élet annyira különböző irányokba vihet minket, hogy simán előfordulhat, hogy nem fogunk hetekig, hónapokig találkozni.
Már éppen a középpontba érnénk, amikor hirtelen megnövekedik a tömeg körülöttünk. Mindenki vihorászik, dumál, és egyszer csak elrohan mellettünk vagy öt csaj. Mindegyiknek a kezében van valami, hamarosan meg is tudjuk mi.
Az utolsó megbotlik, és Mirára önti a poharának tartalmát: a puncsot.
-Jajj, ne már. - morgom mérgesen. - Most ezt miért kellett? - kiáltom utána, de már ott sincs, valószínűleg észre sem vette, mi történt. - Jajj. Mira, mi lett a szép ruháddal.
Előkotrok egy zsebkendőt, nem mintha sokat tudna segíteni. Nyújtanám Mira felé, amikor egy másik csapat lány fut el mellettünk, meglökik Mirát, pont felém. Elkapom, de elengedni már nem tudom.
-Mi történt? Mira, jól vagy? - Próbálom szétszedni magunkat, de nem nagyon akar történni semmi.
Azt hittem, ez az este nem lehet rosszabb vagy kínosabb, de úgy tűnik mégis. Mira tuti nem akar máskor velem együtt bulizni...

[VÉGZŐS BÁL]

VÉGZŐS BÁL



2004. június 11.

A bulin felcsendülő zenék listája

Zeynep - Magnus
Bár a csevegés kellemes-kellemetlen témáktól vegyesen folyt Zeynep és Magnus között, úgy tűnt, hogy a nyugalom nem tartott sokáig. Először egy csoport rohangáló kamasz zavarta meg a békét, majd egy a társaságtól lemaradó trappolt úgy végig, hogy megbotlott és a ragacsos-gyümölcsös puncsot éppen Mr. Brown ruhájára borította. Ezzel még nem is lett volna baj, mert azonnal belfukkant egy manó, hogy varázslattal eltűntesse egy csettintéssel a rózsaszín foltot, ám akárhogy próbálkozott, a bézs öltönyön egyre terjedt az élénk színű iszonyat, míg nem az egész puncsszínű és szagban pompázott. Talán diákcsíny áldozata lett vagy éppen a Szeszély figyelt be? Ki tudja, Mr. Brownnak viszont döntenie kellett, mit tesz a rendetlen nebulóval.

Elliot - Aiden - Vincent
Bár nyugodtnak indult az este, a kellemes kis csipkelődésekkel és dugi alkohollal, hamarosan a három férfi megpillantott egy Lolára - vagy ahogyan Elliot nevezte: Lulura - rendkívül hasonlító kamaszlány, ám legnagyobb megrökönyödésükre, éppen egy magas, nem éppen korabeli fiúval tűnt el a fák között a tó partjának mentén. Miután leeső állaikat összeszedték, meg is indultak keresésükre. Csak éppen arra nem gondoltak, hogy hátulról más fekete hajú kislány is hasonlíthat az ő egyetlenükre!

Dominic - Tyra 
Tyra és Dominic különös duója gyorsan a táncparketten találta magát. A lánynak még csak erőlködnie sem kellett, hiszen a fiú nem létező tánctudását bevetve lassú keringőbe kezdett. Nyilván ez volt az egyetlen tánc, amit a szülei által rendezett bálokról ismert, ám pont annyira illet a Move Ya Body ismeretlen ritmusához, hogy semennyire. Szóval a körülöttünk sikamlós táncot járó társaság tagjai időről időre nekik ütköztek. Dominic persze igyekezett megtartani az egyensúlyát, magához szorítva a lányt, nehogy megsérüljön, a végeredmény azonban még is csak az volt, hogy megbillentek. A fiú egyenesen a lányra zuhant, s még alaposan össze is fejeltek.

Tudnivalók:
A játékra bármennyit írhattok június 23. 12:30-ig.
Egy hozzászólás maximum 400 szavas lehet.
Néha-néha előfordulhat, hogy valaki vagy éppen mindenki kap egy rövidke mesélői hozzászólást, csakhogy ne unatkozzatok!
Minden résztvevő 10-10 ponttal gazdagítja a házát!

[night]

♥ éjjeli tánc ♥

(Hallucináljunk boldogságot)

pretty : night ♥ vibe: É j s z a k a

2004. 06. 11.
p.s. Len

Nagyokat pislogva néztem Lent velem szemben, miközben ő továbbra is dühösen méregetett. Iagzából meg sem lepett, általában mérges volt. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy nagyon elcsesztem a Repüléstant, de akkor már tényleg nagyon-nagyon kimerült voltam. Egyedül abból meg SVK-ból nem lett K a RBF-em. De nem is érdekelt most... annyira nem. Fürkésztem az arcát, ahogyan szinte felhúzta magát, csak mert táncolni akartam vele. Igazából szexi volt, ahogyan komolyan vette a tanítást, de én a válaszára csak elhúztam a számat.
- Kétlem, hogy nem lazíthatnátok - sóhajtottam. Aztán kicsit közelebb is léptem hozzá. Tudtam, hogy mit éreztem, nem ez volt az eslő, hogy szerettem valakit. Csak talán ez volt a legmélyebb, pedig volt előtte más is. Volt előtte egy Macmillan és mégis... Lenért tényleg jobban kűzdöttem...
A következő pillanatban Len nekem üttközött, én meg egy fának. Közel voltunk egymáshoz, nagyon-nagyon közel. Éreztem az illatát, érződött rajta a dohány illata is, de nem zavart, sőt. Csak közelebb akartam volna hozzá bújni, hogy jobban is érezhessem. Láttam a szép szemét is, olyan gyönyörű kék volt, mint a tiszta égbolt az ember feje felett. Szívesen repkednék olyan ég alatt, ami Len tekintetű és de hülye vagyok... hogy ilyenekre gondolok. De ennyi elég volt, hogy elvesszek a pillantásában, és érezzem ahogy a szívem zakatol. Még a zenéről is egészen megfeledkeztem, aztán a pillantásom az ajkára vándorolt.
- Ez is a te műved - közölte velem. Lehet arra gondolt, hogy talán egy alsós orrszarvúnak hitte magát és beléfejelt, vagy arra, hogy így néztünk egymásra, vagy hogy mérges volt. Nem tudtam rá válaszolni, mert a következő pillanatban az ajka az enyémre simult, és megborzongtam ahogyan az ujjait a hajamba fúrta. Felsóhajtottam, és közelebb vontam magam hozzá, a mellkasom az övéhez ért, biztos érezte hogy verdesett a szívem is. A kezemmel végigsimítottam a nyakán, és belemarkoltam a tincseibe miközben elmélyítettem a csókot és a nyelvemmel végigsimítottam az övén. A szabad ujjaimmat felfuttattam az izmos és erős hátán, és fogalmam sem volt meddig csókolóztunk, de sokáig.
- Ez meg a tiéd - mondtam halkan, de még a szavakat is egy apró csók közben suttogtam. Nem akartam elengedni, és messzebb sodródni tőle most, hogy ilyen közel volt. Mielőtt még felfogtam volna mit is cselekedtem, az ujjaim már az ruha alatt simították meg a bőrét a hátán, én meg teljesen őrült vagyok, tuti most fogom elüldözni magamtól, ahogy eddig mindenkivel is azt csináltam.

Dom
#bál
#mitkeresekitt
#dirtydancing

Minden igyekezetem ellenére elvesztettem a harcot, és kénytelen-kelletlen a táncparketten találom magam. Ajj, le kellett volna cserélni a cipőmet, ha ez a Hamupipőke topánka marad rajtam, hamar búcsút mondhatok a lábaimnak. Nem vagyok én ilyesmikez szokva, a tornacipő jobb lett volna.
Amíg Kicsi Kék fel nem tűnik a színen, addig végül is megpróbálhatom ezt a tánc-dolgot. Bár, amit én fogok művelni, távolról sem lehet táncnak nevezni. Lépegetek egyik lábamról a másikra aztán ennyi. A tonhalas-karamellás sütin (fúj, még rágondolni is rossz) igyekszem túltenni magam, talán nem fog visszaköszönni semmi. Ha meg igen, akkor Szőke srác már úgyis megszokta, nem? Vigyorgok egyet a saját hülye gondolatomon.
- Jó, de csak egyet – mondom végül Domnak megadóan és sóhajtok egyet. Megfogom a kezét – hű, fura, így még sosem fogtam meg fiú kezét, majd betipegek vele a tánctérre. Nem kifejezetten olyan a zene, hogy a klasszikus tánctartás megállná a helyét, de mindegy is, Dom úgyis menő, szóval akkor talán én sem vagyok annyira nyomi. Meg addig sem árulok petrezselymet.
A lábára állít, ami végül is egész jó ötlet, ha ő jól táncol, akkor én is jól fogok. De így mindkettőnk lába fájni fog hamarosan, ajaj!
- Figyu, ott nincs ruha – mondom neki, amint a derekamra teszi a kezét. Kissé zavarban vagyok, ez látszik a fejemen is persze. Nem gondoltam, hogy pasi fogja majd a derekamat, amikor ezt a ruhát választottam. Megfogom a derekamon levő kezét és kicsit fentebb csúsztatom, ha engedi, hogy még véletlenül se akarja inkább lentebb. – Na, így jobb – vigyorgok.
Lépegetek vele, olykor nézek lefelé a lábainkra (gőzöm sincs, minek). Tökre nem hallom, milyen zene megy éppen, képtelen vagyok egyszerre ennyi mindenre figyelni.
Huh nagyon közel van hozzám, még az öltönye illatát is érzem, ahogy ráhajtom a fejem.
- Sütis a szám?! – kérdezem tőle kikerekedett szemmel. Nem merek odanyúlni a számhoz, mert akkor bizony borulunk.
Körülnézek és konstatálom, hogy a többi táncos teljesen más ritmusra mozog, mint mi, hát, mindegy. Néha már túl közel is jön némelyik átszellemülten riszáló páros és érzem, hogy lökdösnek. Talán jobb lenne tartást vál…
És mire a gondolat végére jutnék, elmosódó képeket látok és csak azt tudom, hogy a földön fekszem. Dom rajtam, mert kapaszkodtam belé, mint valami macska, így ha én borultam, ő is borult velem. Meg a fejem is sajog, de nem csak hátul, hanem elöl is.
- Bakker… - nőiesebb dolog nem jut eszembe hirtelen. – Aú. Merlinre, de kemény a fejed! Meg nehéz is vagy. – mondom a fiú arcába, miközben reménykedem, hogy a nagy dirty dancingben nem fognak ránk taposni a többiek.

Reed



~ set ~

2004. június 11.

          Talán jobb lenne, ha kicsivel több lenne az önbizalmam. Akkor nem félnék tőle, hogy valamit rosszul csinálok, és akkor Reedet is elvesztem. Egy ideig ostoroztam magam ilyennel a párkapcsolataim után, és most már azt hiszem, túlságosan is félek tőle. Pedig tudom, nem kéne.
          Hatalmas mosollyal az arcomon karolok bele páromba, kicsit hozzá is símulok, de mivel hosszabb távon kényelmetlen így menni ebben a cipőben, kiegyenesítem magam. Régen voltam utoljára itt, nem is akartam őt zavarni a tanítás ideje alatt. Tudom mekkora stressz tud lenni az év végi hajtás. Willow is mesélte az év többi részéhez képest mennyien kérnek ilyenkor segítséget.
          - Szóval, ne féltselek a diákoktól? – térek vissza egy picit a korábbi témánkra. - Elfelejted, hogy én is jártam ide, és hacsak azóta nem változott meg gyökerestül a diáklányok gondolkodás módja, akkor hidd el, nagyon is van okom félni.
          Másrészről a Roxfortban gyorsabban terjednek a pletykák, mint a tananyagok, szóval holnap ilyenkorra már mindenki tudja, hogy a drága gyógynövénytan tanáruknak új párja akadt.
          A Fekete-tó környéke csodálatosan fel van díszítve. Olyan, mintha egy romantikus regény kellős közepébe lépnék be. Mindig is elcsodálkozok a mágia mennyire sokszínűen felhasználható, és milyen csodákra képes. Tudom, hogy talán vannak hátrányai is, de én imádok boszorkány lenni.
          - Csak gyümölcspuncs, meg gyerekpezsgő, de senki sem akart kockáztatni.
          - Nekem nem gond. Nem bírom az alkoholt. A Fawcett vér hátránya – mosolyodom el.
          Nem tudom az unokabátyámmal ivott-e valaha, de biztos vagyok benne eljutott hozzájuk is a híre annak, mennyire nem bírja ő sem az alkoholt. Tekintetemmel követem az övét, és akkor látom meg, hogy itt van Elliot is. Követem Reed példáját és odaintek neki én is.
          - Nem is tudtam, hogy ismered Elliotot.
          Elveszek az asztalról egy pohár gyerekpezsgőt, majd szembe fordulok vele úgy, hogy a szabad kezemmel újra a kezét keresem. Egy gyors csókot nyomok az ajkára. Nos, igen, kijelöltem a területemet így nyilvánosan is, szóval remélem, nem kerül sor cicaharcra az este.

◂ hümm▸

2004. június 11.

◃ v i n c e n t & a i d e n▹

i think my problem is that
i have very fantastic bad ideas

style: elegant ║ zene: Toxic

Vincent elég saktulyázó volt. Mégis miért ne néznénk meg egy jó nőt csak azért, mert Aidennel vagyok? Voltak barátnőim is, nem is kevés... az egyiket még majdnem el is vettem. A másiktól elvileg született egy lányom - habár ezt még mindig kétséges információnak gondoltam - a többivel meg szexeltem ilyen-olyan viszonyban maradva. Címkék. Unalmas és felesleges dolog "meleg", "hetero", "biszex"... nincs szükségem ilyesmire. Én azt csinálom, ami jól esik. Ha egy csaj csöcseit akarom nézni, hát megnézem.
- Túlságosan korlátolt a gondolkodásod.- Forgattam meg a szemeimet. De legalább Aiden sem volt egészen más véleményen. Nem csoda, hogy remek párost alkottunk, hiszen mi mindketten azon az elven voltunk, hogy amit akarunk, azt igazából megtehetjük.
- Azért lásd be, James, ha lenne pia, jó buli lenne. Nézhetnénk, ahogy Vinnie próbál csajozni.- Próbáltam nem el röhögni magam. Mégis miért nem tud anélkül lazulni, hogy már azt nézegeti, hogy kibe dugja bele a pálcáját? Jó tudom, hogy Vincentnél ez valamiért központi kérdés, mert nő nélkül nem boldog vagy nem tudom... pedig amíg magát nem találja meg, soha nem lesz az.
A katasztrófa persze bekövetkezett. Aiden kajás lett, Lulu valahol ott volt. Én persze kiszúrtam, a lányt, akire Aiden gondolt, így azonnal megindultam utána az erdő irányába. Mégis hogy a fenébe merészeli bárki is az én kis Lulumat fogdosni? Hát letépem a heréit!
- MIAMERLINFASZAFOLYIKITT?- üvöltöttem el magam, ahogy a fákhoz értünk.