Kviddicspálya

Bosszú
▪ 2003. november 20. ▪

Jay & Ezra

A többiektől elválva, kicsit görcsbeállt a gyomrom. Nem azért, mert Sam és Bill bármennyire is képes lett volna megijeszteni, egyszerűen csak Smith miatt aggódtam. Így is állandóan valamivel nyaggat, nem figyelek eléggé a tanulmányaimra, hülyeségeket írkálok a padra... lényegében minden zavarta, amit csináltam és valahol igaza is volt. Sosem koncentráltam oda kifejezetten. Nem érdekelt nagyon a tanulás, pláne a Welch-ügy óta... hiába ment el, én nem találtam a helyemet a kastélyban. Egyedül Jay barátsága tarotta bennem a lelket.
Én tényleg megpróbáltam, mármint jól akartam tanulni, hogy Smith büszke legyen és azt gondolja megérdemlem a figyelmét, de valahogy nem jött össze. Talán sosem voltam olyan jóképességű, mint az ikrek vagy a többi gyerek az iskolában. Más érdekelt egész egyszerűen.
Lassan jártam, mintha nem is sietnék. A többieknek idő kellett, hogy megszerezzék, ami kellett Sam és Bill megleckéztetéséhez. Ezért hát, csak akkor markoltam a pálcámra és vontam ki a ruhám redői közül, mikor megérkeztem a kviddicspálya szélére. Az ottani fű még most is elég makulátlannak tűnt az egyre hidegebb ideő ellenére. Nyilván felvehhetem volna egy kabátot, mert még mindig reszkettem. Valójában ekkor jöttem rá, hogy semmi értelme ennek a baromságnak... mégis minek akartak kihívni párbajra? Ha le is győznek, nem változtat a tényen, hogy láttam őket női cuccokat lopni az öltözőből.
Már ott állt a két jómadár. Sam éppen valamit Bill fülébe súgott. Biztosan arról, hogy hogyan támadjanak meg. Nem lenne nekik nagy meglepetés, hogy béna vagyok, láttak már az órákon. Támadásban sosem voltam éppen ügyes, védekezésben még egészen használható. Ha valakit meg akartam verni, megvertem, nem szenvedtem bűbájokkal és átkokkal előtte.
- Otthon hagytad a csajodat, le Fay? - kérdezte nagy gúnyosan az egyikük, nem is igazán figyeltem oda.
Felvontam a szemöldökömet.
- Hanselt. – Tette hozzá a másik, miután nem reagáltam a sértésre. Életük legbénább beszólása volt.. de mit számít?
Sóhajtottam egyet.
- Jó, ne pofázzatok, hanem támadjatok. Essünk túl ezen, bugyitolvajok. – Vigyorodtam el. Jay és Ellsworth már csak megérkeztek eddigre, legalábbis reméltem, hogy ott vannak valahol a hátam mögött. Ezért kicsit bátrabban vettem fel a megfelelő pózt a védekezéshez. - Ti akartatok párbajozni... nem? – kérdeztem nagy gúnyosan.
- Talán félsz, le Fay? – kérdezett vissza vihogva az egyikük.
Jó, kicsit talán megremegett a pálca a kezemben.
- Csak szeretnéd. – Válaszoltam sértetten. De gyűlöltem, ha valaki töketlennek tartott. Sosem voltam gyáva, az legalább nem lehetett rám húzni. Ha kellett, ott voltam az első sorban, akármilyen béna is voltam. - Lacarnium Inflamare – böktem a pálcámmal Bill talárjának aljára. Az lángra kapott, mert egy másodikos varázslat még nekem is megy. Aztán persze gondolkodásra sem volt idő, jött az ellentámadás... mert hagytam magamból kiprovokálni a kezdeményezást.
- Protego... – Dünnyögtem. Ez már valamivel jobban ment, erős védekezés volt, nem hatoltak át a gyerekes támadásaik rajta, de azért nagyon örültem volna, ha ezen a ponton jön Jay és megment. Igen. Dedós vagyok.

[baj közeleg20031120]

baj közeleg
20031120



Ezra & Flor
m o o d

Ezra úgy nézett ki a ruhákkal, mint egy vásári bazárból szabadult málhás szamár, egy kicsit vicces volt. Persze valahogy az egész helyzet olyan furcsán groteszk volt, én pedig csak sodródtam az árral, ami nagyjából annyit jelentett, hogy Flort támogattam. És persze kicsit a szívemen viseltem Henriette sorsát is. Nem voltam olyan kreatív mások szivatásában, régen erőszakos voltam és egy szemétláda, bántottam, és elvettem mert azt hittem jogom volt hozzá. Nem volt nekem semmlyen szülői hátterem, amiből meríthettem volna bármit is. De megtanultam tőlük elszakadni, és rájöttem, hogy nem az a normális amit ők csináltak. Oké, talán utána is szemét voltam, de az csak a kamaszkori passzív agresszió miatt, gondolom.
Úgy hallottam amúgy is, hogy a fotós valami nagyon furcsa hollóhátas, azok meg sose voltak benne ilyen hülyeségekben, szóval magamra vállaltam ezt a szerepet, és a kezembe vettem  afényképezőt. reméltem, hogy nem a csajé volt, nem szerettem volna a fotók visszanézésénél belelesni a saját képeibe. Túl személyesek, meg nem tudom.
- Jó kérdés, lehet ezért is kell nekik annyi izom - válaszoltam Ezrának, aki kissé már kezdett kínlódni a ruhák súlya alatt. Csak elnyomtam egy kisebb sóhajt, és vártam a fejleményeket. Türelmes és nyugodt típus voltam, a dolgok mindig alakultak valahogy.
- Hol a fotósunk? - kérdezte, én meg megemeltem a gépet, hogy lássa.
- Itt van melletted. Nyugi valamennyire értek hozzá - tettem hozzá, nem mintha magyarázatra kellett volna szorulnia. Közben hallottam ahogy Flor is belefutott abba a két hülyébe.
- Majd jól figyelj, mert te fogod ellőni a sóbálvánnyá változtató átkot. Nekem tele a kezem - magyarázta én meg csak bólintottam egyet. Valahogy mindig nekem kellett a dolgok végére pontot tennem. Mindegy is, ez van.
- Otthon hagytad a csajodat, le Fay? Hanselt - hallottam meg a hangokat, mire csak unottan megforgattam a szememet. Valahogy nem értettem ezt a dolgot kinek az ötlete volt terjeszteni, de kissé ijesztő volt, hogy ha valakinek volt egy szimpla legjobb barátja abba már mindenki többet akart bele látni. Az emberek rohadtul fárasztóak tudtak lenni. De ezért kapnak tőlem is majd egy kis bosszúszomjas seggberúgást. Hallottam, és a lesünkről láttam is ahogyan összecsaptak Florral, én meg ösztönösen nyúltam a fenyőpálcáért, és szegeztem előre. Úgyis nekem kellett megint megmentenem a seggét. Ahogy Flor körbevette magát a Protegroval, Ezra felé biccentettem, mint egy jelzés értékűen, hogy most ideje lenne belépnünk anekünk is, majd kisétáltam egy laza mozdulattal a helyünkről, hogy mügéjük tudjak sétálni, az amúgy sem túl világos folyosón, és rájuk szegeztem a pálcámat.
- Na, fejezzétek be - szóltam határozottan, és rendre utasítón. - Petrificus totalus! - bocsájtottam ki rájuk a varázst, és elégedetten bólintottam, ha mind a ketten eldőltek, majd Flor mellé sétálva a kezembe vettem a gépemet.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle, majd amikor Ezra is felbukkant valahol, gonosz vigyorral néztem rájuk. - Készüljetek életetek legmegalázóbb perceire - mondtam hűvös gonoszsággal a hangomban, és színpadiasan felemeltem a gépet a szememhez, hogy ha a többieknek sikerült őket felöltöztetni.

[lehetőség]

Inviting me to a fight? I'm in!

2003.11.20

Uniform ------- Let's get them!

to Florian, Jayce

Csendben szorongattam a ruhákat, melyeket a művészeti teremből vettem magamhoz, nem igen akar-tam hogy a selyem susogása lebuktasson minket, vagy hogy beleragadjon a ruha széle a bokorba, miközben lecsapunk. Nem igen éreztem szükségét annak, hogy segítsek Flornak és Jaycenek, de már kijárt egy alapos lecke Samnek és Billnek, arról nem is beszélve, hogy jó hecc, jókat fogunk derülni még évek múltán is, ahogy visszaidézzük ezeket a képeket ennek a két nyomorultnak az ábrázatáról, ahogy női ruhákban díszelegnek.
- Jó kérdés, lehet ezért is kell nekik annyi izom. – válaszolt mikor a ruhák méretére és a súlyára paaszkodtam, mire csendben bólintottam, bár valószínűleg nem látta a sötétségben, így ennyiben hagytam a dolgot. Nincs is furább, mint egy bokorban gugolva, női ruhákkal a kezemben arról cseverészni, milyen izmokat erősítenek a női táncosok.
- Itt van melletted. Nyugi valamennyire értek hozzá. – bólintottam. nem volt okom nem bízni benne, meg amúgyis már maga a megalázottság is elégtétel számomra, amiért ilyen aljas dolgokat műveltek a lányok cuccaival, na meg a régi múltbéli sérelmeimért. na jó, ha az összképet nézzük, én többször szúrtam már ki velük, de akkor is jó móka.
Megérkeztek főszereplőink és maga Flor is, aki bátornak tűnt, bár gondolom sejtette, hogy ekkora már valamelyikünk itt lesz besegíteni neki. A két jó madár viccén még cask el se mosolyodtam, nagyon gázok, nem értem, hogy oszthatta a süveg ezt a két fajankót a Hugrabughoz, semmilyen tulajdonságuk nem illik a házunkba, esetleg lojálisak a bugyikhoz, de mást nem nagyon tudok elképzelni róluk. Olyan mardekár típusúak inkább, bocsi Hansel. Mondjuk szerencsére nem mondtam ki hangosan, de lehet ez a mondat sértő lenne rá nézve.
Nem beszéltünk meg jelet végül is, de gondolom a csata kezdésekor ugrunk elő, mondjuk én ennyi ruhával nehezen fogom felvenni a kesztyűt, bár addig majd elhajítom. Hoppá, elkezdték, Hansel sem mozdul, mondjuk Le Fay elég szépen helytáll, bár a támadása még ijesztgetésnek is gyenge volt, a Protego bűbája azonban jól sikerült. Na persze, én sem vagyok egy párbajcsászár, de véleményem le-het.
Ekkor már Hansel nem bírt magával, itt volt a lehetőség, bicentett felém, vagyis gondolom, így sötétben azért kevésbé kivehető, mit akar a fejével, de mikor mozdult, akkor már leesett a két filler.
- Na, fejezzétek be – szólt határozottan, ahogy mögéjük került, persze nem kellett csendben osonnia, a harc hevében nem volt szükség halk léptekre, bár biztos vicces lett volna, ha most hapcizna egyet. Én már akkor rontottam elő rájuk szegezve pálcámat, amikor a két ütődött meglepetten hátra fordultak Jay irányába. Én oldalról szándékoztam támadni, de mire kimondhattam volna a bűbájt, addigra Flor és Jay elintézték a két mamlaszt. Nem gond, ez így van rendjén, végül is ez az ő bosszújuk volt, én csak segédkeztem benne, de az én lelkemnek is gyógyító hatása lesz ennek.
Odaléptem hozzájuk magam is, majd miután Jay Flor hogyléte felöl érdeklődött, ledobtam magunk mellé a ruhákat.
- Készüljetek életetek legmegalázóbb perceire. – mondta Hansel rideg gonoszságot játszva, majd felkészült arra, hogy lecsnevégre kapja a két szerencsétlent női ruhában.
- Bill, szerintem menni fog a szemed színéhez a rószaszín. – irányítottam a ruha irányába a pálcámat, majd egy incantation öltöztető bűbáj kimondását követően a ruhák már el is kezdtek felcsússzanni a fiúk testére. Pár helyen kicsit erőlködött a bűbáj, de mi türelmesek voltunk, sok esetben segítettem a ruhának felmásznia a vastag, hájas hátukra.
- Had segítsek Lady Sam. – kuncogtam magam is megjátszott önelégült gonoszsággal, majd, ha Flor is végzett a másikkal, készen álltunk a csíny befejezésére.
- Na, akkor már csak a beállítás van hátra. Segíts Flor. – intettem a srác felé, majd ha eleget tesz kérésemnek, felültetjük mindkettejüket, egymásnak döntöm őket, úgy, hogy karolják a másikat, így elkerülve, hogy élettelenül eldöljenek, majd mindkettejük hüvelykujját a szájukba tettem, mintha szopiznának. Egy medimágus sem tudná szétszedni őket.
- Így jó lesz. Szerintetek? – kérdeztem elégedetten hátrébb lépve, hogy az összképet kezeim összeillesztésével határozzam meg, majd végül elégedett vigyorral konstatáltam, hogy a művünk túlontúl tökéletes. Sam és Bill a jövő táncos srácai.

Bosszú
▪ 2003. november 20. ▪

Jay & Ezra

Talán nem volt a legjobb ötlet felvenni a harcot a két barommal… mégis minek? Smith erre bizonyára az mondta volna, hogy csak belekevertem magam valami gyerekes kakaskodásba és igaza is lett volna. Én viszont bizonyítani akartam. Nem csak Samnek és Billnek, de a húgomnak is, hogy megvédem az ilyen barmoktól. Nem volt itt Dominic, sem Flora, hogy fogja a kezünket és kihúzzon a bajból. Csak hárman voltunk. Henryvel nem sok gond volt persze, de Henriette és én rendszeresen vonzottuk a hülye helyzeteket.
A párbaj – bár annak nehezen volt nevezhető – a kviddicspályán kezdődött meg. Sosem voltam jó az ilyesmiben, szóval azon imádkoztam magamhoz, hogy „Merlinre, csak Jay legyen már itt!” Bár az első támadásom meglepően sikeres volt, a Protego pedig erős, éreztem, hogy egyedül nem sokáig fogom tudni tartani a helyzetet. Már remegett a kezem a pálca kitartásától, ahogy egyre több varázslat ostromolta a védelmemet.
– Na, fejezzétek be – szólalt meg határozottan Jay, én pedig végre megkönnyebbültem sóhajtottam. Ellsworth képességeit nem ismertem, nem voltam vele sokszor egy órán, de Jayben bíztam. Ő mindig ott volt, akármilyen sérelem is ért. – Petrificus totalus!
A két fiú szinte azzal egy időben dőlt el, hogy megszűnt a védelem körülöttem. Éreztem, hogy még valami eltalál. A bokám táján, mintha egy penge szakította volna fel a nadrágom anyagát és a bőrömet. A vér csípős érzéssel kezdett folyni kezdett a zoknim felé.
– Épp időben… – ráztam meg kicsit magamat, hogy ne fessek olyan szerencsétlenül, mint általában.
– Jól vagy? – kérdezte Jay.
Válaszként csupán bólintottam egyet. Az a kis karcolás mit számított? Majd lopok Fleming elsősegélykészletéből egy ragtapaszt. Nála mindig van valami baromság, amivel az ember elláthatja a sebeit. Valami edzésre jár. Vagy ilyesmi. Kit érdekel. A ragtapasz számított, de az ráért később.
Hamarosan Ellsworth is beérte Jayt és nála volt a holmi, ami a tervünkhöz kellett. Sosem éreztem magam olyan kegyetlennek, hogy valakin ilyen revánsot, de itt határozottan szükség volt a megleckéztetésre. Mégis csak a húgom cuccai között nyúlkáltak és azóta ki tudja, mit tettek vele.
– Készüljetek életetek legmegalázóbb perceire – tetszett Jay hűvössége. Hozzáadott a pillanat erejéhez, mert az határozottan volt neki. Valójában nagyon is ijesztő volt ez a helyzet. Megvártam, míg előkerültek a ruhák, aztán elővettem a pálcámat és megpróbáltam felsegíteni a ruhát az egyik áldozatra. Még sem hagyhattam, hogy Ellsworth egyedül küzdjön meg a közös tervünkkel. Határozottan bénán ment. Nos az öltözködés sem volt éppen az erősségem és ez meglátszott a hanyag igazításon is.
– Had segítsek Lady Sam. – Kuncogott maga elé Ezra. Hmm, nem néztem volna ki belőle, hogy tényleg tud ilyen kegyetlen lenni, de hát a csajának a cuccairól volt szó. Én sem örültem volna, ha valaki Smith használt alsógatyáira rázza a pálcát esténként.
– Na, akkor már csak a beállítás van hátra. Segíts Flor – intett nekem. Megpróbáltam segíteni, de elég nehezek voltak, így a mozgatásban csak kis részt tudtam részt venni, tekintve, hogy én voltam a legtörpébb és jó ideje már a kviddicsezésben sem vettem részt komolyabban.
– Jay, segíts… – dünnyögtem. Bár én a kezeiket nem mozgattam volna, meg. Ilyenkor kicsit merevek a végtagok, még el is törhetett volna a csontjuk. Ezrának valahogy sikerült kivitelezni enélkül is.
– Így jó lesz. – állapítottam meg végül a hugrabugos. – Szerintetek?
Bólintottam egyet és kegyetlen vigyor ült ki az arcomra. Hogy ezért mit fogunk kapni büntetésnek, persze más kérdés volt. Most nem gondoltam erre. A lábam vérzett még, éreztem minden lépésnél, hogy a seb egyre jobban szétnyílik.
– Jay! Gyorsan, a képet! Mennyire tartós ez a varázslat?– kérdeztem rá azért.

[baj közeleg20031120]

baj közeleg
20031120



Ezra & Flor
m o o d

Határozottan a meglepetés erejével rontottunk rájuk, bár a rárontás nem volt éppen a megfelelő szó erre. Azért aggódóan végigmértem Flort. Nem lepett meg, hogy pont ő sérült meg, általában mindig én voltam a felmentősereg, aki kirángatta a helyzetekből. Ahogy a két srác éppen a bűbáj hatása alatt volt, én még azért rájuk fogtam a pálcámat, hogy ha esetleg lejár az ideje, tudjak még szórni rájuk. Sose számoltam ki, meddig tart ez a bűbáj, de szerencsére Ezra is éppen időben bukkant fel, kezében a roppantul szexi ruhákkal. Harsányak voltak, és túl lányosak. Tökéletes két ilyen debil parasztnak, akik ki tudja milyen gusztustalan okból kifolyólag lopták el a lányok cuccait. Undorító volt, és ezeknek a fejét Ezrának minden nap el kellett viselnie a klubhelyiségben. Ciki.
Amíg Ezra és Flor felhúzták rájuk a ruhákat, még talán a hugrás srác élvezte ezt az egészet a legjobban. Meglepő volt, de aki ismerte egy kicsit a hugrásokat, akkor tudhatta, hogy voltak rejtett tartalékaik. Még ha a fele banda olyan hülye is volt, mint ez a kettő óriásbébi. A kezembe vettem a gépet, amit elcsórtam, mert a sajátom már nincs meg, és biztos voltam benne, hogy sosem veszek majd újat magamnak. Mégis minek? Az ember elhagyja azokat a dolgokat, amikhez fájdalmas emlékek fűződnek nem? Annak idején a fotózás volt a mindenem, és most nem maradt belőle semmi, csak egy keserű emlék. Legalább nekem még megvolt a kviddics, nem úgy mint Flornak.
- Jay, segíts - kért meg Flor, így kénytelen voltam én is a pozíció igazításába beszállni, bár kissé féltem is, nem akartam egyik barmot sem összetörni, annak ellenére, hogy egy alapos büntetést igen is kiérdemeltek. De lehet ezek után mi is ki fogunk, de az nem igazán hatott meg. Régen sem izgattak a büntetőmunkák, mert nem volt semmi értelmük, csak a tanárok akartak keménykedni velünk, hogy féljünk tőlük.
- Így jó lesz. Szerintetek? – kérdezte aztán, én meg hümmögtem egyet és bólogattam.
- Tökéletes címlap fotó lesz róluk - - jegyeztem meg kegyetlenül hűvös hangon.. - Be is küldhetnénk a Szombatiba - tettem még hozzá kissé ironikusan.
– Jay! Gyorsan, a képet! Mennyire tartós ez a varázslat?– sürgetett Flor, én meg lőttem egy pár képet, a biztonság kedvéért többet, mint egyet, hogy legyen min röhögnünk.
- Nem tart örökké - válaszoltam, majd kihúztam magam - Remek, ezzel meg is vagyunk, szóval most itt is hagyhatnánk őket, hogy gyönyörködjön bennük más is - húztam megint gonosz vigyorra a számat. Nem voltam az a típus aki emiatt lelkiismeret furdalással feküdt le az ágyba.
Aztán ha végül megindulni készültünk, inkább olyan bajtársias mozdulattal átkaroltam a sérült Flort, hogy valamennyire menni is tudjon. Annyira nem értettem a gyógyításhoz, majd Ezrára néztem, hogy  tervez-e még valamit.

Inviting me to a fight? I'm in!

2003.11.20

Uniform ------- Let's get them!

to Florian, Jayce

Vicces volt látni, ahogy a két jó barát viselkedik egymással, ha nem tudnám, hogy Jay kikezdett Flor nővérével, azt hinném bele vannak esve egymásba. Egyébként pedig hiába aggodalmaskodott a Griffes srác, tök jól állta a sarat a két barommal szemben, lehet, még nélkülünk is elintézte volna őket. Per-sze, így volt rendjén, nem is elégedtünk meg annyival, hogy legyőzzük őket párbajban, azzal csak mártírt csináltunk volna belőlük. Egy jó vicc, egy fricska, egy kis megaláztatás, na annál nincs is jobb. Örökre megtanulják, hogy ne húzzanak ujjat a csajokkal, pláne nem a fehérneműikkel. Szinte lovagnak éreztem magam, aki kiállt a Roxis csajok becsületéért és úgy érzem ez amolyan meg nem írodott szövetség, ami hármunk közt alakult.
- Tökéletes címlap fotó lesz róluk, be is küldhetnénk a Szombatiba. – jegyezte meg ridegen Jay, mire elégedetten bólintottam. Hasonlóan gondoltam magam, ahogy lenéztem rájuk és jobban megnéztem őnagyságait.
- Még gazdaggá tennénk őket. Elég nekik a Roxforti közutálat, ebből szerintem majd tanulnak. – válaszoltam, megrántva a vállam, majd megütögettem Bill arcát.
- Fel a fejjel cimbora, jó lecke ez mindanyiunk számára. – tettem hozzá nevetve, majd Flórék felé for-dultam.
- Szerintem jól működött ez a rögtönzött csapat. Ha megint bármi gond less, szóljatok nyugodtan, szívesen segítek. Nagy terveim vannak az évre, így nincs okom félni a büntetésektől. – magyaráztam mosolyogva, ahogy eszembe jutott Smith és mind az a kitervelt kis vicc, amivel majd jól elkapom a vén morgós medvét.
- Nem tart örökké – váltottak vissza a Hugrás semmirekellők témájára a srácok, miután Flor kérdezte, mennyi ideig tart még a varázslat. - Remek, ezzel meg is vagyunk, szóval most itt is hagyhatnánk őket, hogy gyönyörködjön bennük más is. – tette hozzá sokat sejtetően, mire én is elvigyorodtam.
- Jó ötlet, hátha Friccs találja meg őket. Még büntetést is kapnak, amiért takarodó után női ruhában örjöngenek a kviddics pályán. – bólintottam, majd azért egy minimális lelkiismeretfurdalás rámtört. – azért a ruhákat sajnálom. – mondtam megrántva a vállam, de már megtanultam, hogy minden vicchez szükséges egy kis rossz, amit el kell viselni a cél érdekében, ha meglátják majd a képeket a táncos csajok, biztos tetszeni fog nekik és, mint ahogy én és persze Florék is, azt fogják mondani, teljesen megérte.
- Majd kérnék egy másolatot a memoáromba, írni akarok majd egy csínykönyvet, amit átadok majd az utókornak. Biztos lesznek utánam is olyan lurkók, akik vinni akarják tovább a Weasley ikrek hagyatékát. – magyaráztam, ahogy Jay segített Flornak, majd miután gondolataimból feleszmélten, zavartan rohantam át a másik oldalára.
- Gyere, tartalak erről. – vetettem fel az ötletet, s ha elfogadja, akkor mint három jó barát ballagtunk vissza elégedetten a kastélyba. Ismét egy jól sikerült csínyt vittünk végbe és ez jó érzésekkel töltött el. Imádom, ha egy tervem beválik és ez most tökéletesen jól sikerült.

Köszönöm a játékot! Szabad a helyszín!