Elfelda&Morgan - "Hilton After"

[- Erőteljes eufemizmus a kicsi.]

To Ms. Elfelda Hall

Her name is Aphrodite

ruha

Amikor az ember iskolai tanulmányai végére jut, sokszor nem látott többet előre az életből, mint azt, hogy egyik hétről a másikra meglegyen a házi dolgozat, felkészüljön a vizsgákra, vagy mikor mit kell időre visszavinnie a könyvtárba. Hogyan is lehet erre valódi pályakép tervezést alapozni? Már döntsd el az RBF vizsgáid idején, vagy tizenhat évesen, hogy mit szeretnél akár életed végéig is csinálni mondjuk az elkövetkező legalább ötven évben? Abszurd. Nem, nem is abszurd, az abszurd valami fura de jó, érdekes dolog számomra. Ez inkább elfuserált. Én se tudtam, hogy mit akarok igazán, ez aztán meg is látszott, hiszen ilyenkor két dolgot tehet az ember: vagy mindent megcsinál és felvesz ami valamennyire is érdekli, vagy a legszűkebbre szelektál és a dolgok többségét elengedi. Én elengedtem és a bűbájtan, meg a repülés maradt meg így. Úgy döntöttem, hogy a lazább, de paradox módon mégis nehezebb végén fogom meg a dolgot: kviddics játékos szeretnék lenni, de rakok mellé egy olyan plusz szálat is, amivel van valami szakmám, nem esem két pad közé. Ez lett végül a mostani szakom és jól is tettem, mert egyelőre csapatválogatások amiken részt tudok venni most lesznek, addig meg csak kallódtam volna.
- Erőteljes eufemizmus a kicsi. - nevetem el magam, mert egy jól berendezett, tágas térnek tűnik az egész számomra. Mondjuk egy vidéki házban nőttem fel és az sem volt szűkös egyáltalán, de amióta az utóbbi években szabadabban utazgattam,- például az ostrom utáni nyáron vettem először a nyakamba Anglia útjait, hogy a nyaram egy részét végül Brighton-ban töltsem egyik napról a másikra élve-, többet láttam az emberek viszonyaiból, lehetőségeiből. Aludtam mugli pályaudvar wc-jében is, de láttam szűk garzonokat, amin sokan osztoztak. A zsákmányolt fényképezőgépet leteszem az egyik bútorra. Nem hagyhattam rossz kezek között, sem a szállodában sorsára.
- Ahogy egy alkoholista bácsi mondta egyszer: meg lehet azt inni! - nevetem el magam, átvéve az üveg sört s a nevetés hálás mosollyá szelídül. - Egyébként komolyan jól hangzik, a gyömbéres dolgok általában finomak. - teszem még hozzá kicsit finomabban, hogy a sértődés esetleges lehetőségét is elkerüljük, hiszen ez egyáltalán nem célom. Egyszerűen szeretek játszani a szavakkal, a betűkkel és mindig könnyebb a dolgok humoros oldalát megfogni. Követem a kék kanapéra Elfelda-t s helyet foglalok mellette, a nekem kijelölt helyen. Balomban fogom a sört, míg jobbommal átkarolom a mellettem ülő hölgyemény vállát lazán, de azért finoman.
- Jó, de ma már több embert nem kergetek vizesen! - nevetem el magam. Kétségtelenül rendhagyó események szegélyezték ezt az estét, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy Elfelda miként is gondolja mederben tartani a dolgokat. Amíg megtudom, addig én is kortyolok a sörből egy jólesőt.
- Finom! - jelentem ki, hiszen kérdéses volt ugye, hogy mennyiben találta el az ízlésem, de mondhatjuk, hogy sikerült. A játék kérdésére pedig eztán térek rá.
- Persze, természetesen! - biccentek. - Úgyhogy részemről mehet a menet! - simogatom meg picit vállát a rajta nyugvó kezemmel. - És ha már az ötletet te dobtad fel, akkor az elsővel szerintem én vagyok adós. - picit azért elgondolkozom. - Nos, én még sosem ejtőernyőztem. - kezdem valami nagyon egyszerűvel, hiszen a legelső általában egyfajta jégtörő is, de persze ez rövid úton változni fog. Hiszen egy olyan estén, amire Elfelda is célzott, ez nem sokáig marad így...

Girls just wanna have fun

to: Mr. Williamson



Ruha

- Erőteljes eufemizmus a kicsi – mondja nevetve Morgan, mire én is felkacagok. Hát igen, kicsinek talán tényleg nem nevezhető ez a nappali, habár nem is ijesztően hatalmas… szerintem épp ideális. Nem akkora, hogy az ember kellemetlenül érezze magát, mintha egy múzeumban lenne, de épp elég nagy, hogy egy kisebb létszámú házibulin mindenki kényelmesen elférjen.
Morgan továbbra is elemében van, mikor átnyújtom neki az italt.
- Ahogy egy alkoholista bácsi mondta egyszer: meg lehet azt inni! Egyébként komolyan jól hangzik, a gyömbéres dolgok általában finomak – finomít egy kicsit a csipkelődésen a mondandója végén.
- Örülök, hogy nem okoztam csalódást – mosolygok rá ezúttal én is kis félmosollyal.
Úgy látszik, nem fogtam túlságosan mellé a sörrel, és ennek nagyon örülök. Ha esetleg később megszomjaznánk még, akkor csavarhatunk még egyet ezen a kis rögtönzött játékon azzal, hogy én kérem meg őt, válasszon nekem italt… Nem is rossz ötlet, csak el ne felejtsem itt, az események sodrásában… Mert hogy azok sodornak, nem kétséges. Örömmel érzékelem magamon Morgan kezét, jólesően belekucorodok az ölelésébe, mintha csak… régóta ismerném… pedig ennek aztán épp az ellenkezője igaz. De ez most a legkevésbé sem zavar.
- Jó, de ma már több embert nem kergetek vizesen! – kontrázik ügyesen a poénomra, és persze ezt én sem hagyhatom annyiban, de nem ám.
- Kár… Pedig olyan jól állt a vizes ruha – simítok végig játékosan az arcán ujjaimmal, aztán elnevetem magam. Belekortyolok ismét a sörbe, és ekkor konstatálom, hogy Morgan ténylegesen megdicséri a sört. Nocsak, ezek szerint hasonlít az ízlésünk… Pedig talán ezt első ránézésre senki nem gondolná rólunk. De a látszat csal, nem igaz? A játékfelvetésemre lelkesen reagál a hős lovag, olyannyira, hogy ő maga kezd bele.
- Nos, én még sosem ejtőernyőztem – jelenti ki, mire egy pillanatnyi szünetet tartok, hogy elbizonytalanítsam, és azt higgye, én sem, de aztán őszintén belekortyolok a sörbe, a játék szabályai szerint.
- Hát, nekem egyszer már volt szerencsém hozzá – mosolygok.
– Egészen jó élmény volt… Egy fotózás alkalmával történt… A levegőben fotóztak le egy új parfüm kampányához. Nem volt veszélytelen dolog, eléggé féltem, de hihetetlenül élveztem – emlékszem vissza az ominózus munkára, amit tényleg kifejezetten szerettem. Kihívást jelentett szakmailag és emberileg is, és nagyon elégedett voltam a végeredménnyel is.
- De azt hiszem, ezzel most a 22-es csapdájába estem, mert megszegtem az egyik alapszabályunkat… Hogy nem árulom el, mivel is foglalkozom – nézek rá incselkedve. – Remélem, nem kapok ki érte nagyon… - nevetek rá Morganre, aztán elgondolkozom, és folytatom a korábbi játékunkat.
- Na de épp arról szól ez a játék, hogy jobban megismerhessük egymást, szóval részemről nem bánom, hogy lehullt a lepel a szakmámról… Most viszont én jövök! – vonom fel játékos kihívásként az egyik szemöldököm, ahogy elmélyedek Morgan barna lélektükreiben.
– Én még sosem csaltam meg senkit – siklik ki ajkaim közül az állítás, ami valóban megfelel az igazságnak.
Talán pont azért nem tettem meg, mert egyszer már átéltem, milyen az, ha megcsalnak… Nat Forest eléggé belegyalogolt a hűtlenségével a lelkembe annak idején. És hát… az sem tett épp jót az önbecsülésemnek, hogy egy férfival lépett félre.

[- Próbálkozol vele, vagy inkább el akarod kerülni?]

To Ms. Elfelda Hall

Her name is Aphrodite

ruha

- Próbálkozol vele, vagy inkább el akarod kerülni? - kérdezem nevetve. - De egyébként valóban nem. Semmiben. - teszem hozzá komolyan, újra megvillantva csodásan Janus-arcú énemet, hogy egyik pillanatról a másikra tudok a két véglet között váltani s egyszerre tűnik minden viccnek és minden komolynak, amit kimondok. Ez mondjuk nem pont előnyös, főleg, ha valaki ki akar igazodni rajtam. Na de hova lenne akkor a játék? A felfedezés öröme?
Mondjuk az is igaz, hogy nem válogatok italok terén, nem egy gourmet ínyenc stílusban álltam a témához. De vannak persze preferenciáim. A söröket szeretem szinte minden formában, ezzel nehezen lőhetett mellé. Az meg egy plusz pont, hogy Elfelda is szereti, mert nem minden nő van így vele.
- Ja, gondolom mint egy ázott kutyának öltönyben. Ha valaki, akkor te voltál az, aki igen vonzón mutatott még jobban testre simuló nedves ruhában! - fordítom bókra a viccelődést, mert végső soron az volt a cél, de az, hogy péklapáttal szórjam a dicséretet, biztos megszokott már a szép szőkeség számára, nem árt, ha valami egyediséggel megpróbálom fűszerezni a dolgot. Mondjuk öniróniával párosítom.
És ha már fűszerezés, egy játékba bele is kezdünk, ami valahol ebbe a kategóriába sorolható s a kínos kérdezz-felelek ismerkedési sablont helyezi át más alapokra. Én pedig benne vagyok, mert tényleg érdekel Elfelda, igen, el tudott varázsolni ennyire. Ezen mondjuk lehet el kéne gondolkodnom. Vagy azon, hogy jó lesz ez így? Csakhogy ész pajtás már messze jár... Be is dobom az első kérdést, Elfelda pedig profi módon próbál átejteni s végül mégis iszik. Ravasz.
- Igazán? - kérdezek vissza s aztán már hallhatom is a dolog történetét és tényleg sikerült a bevezető jellegű kérdésből valami többet kihozni, hiszen végső soron több információval gazdagodom. - Tök érdekesen hangzik, mondjuk akkor az egy rohadt jó fotós is lehetett, aki ezt meg tudta profin csinálni. - gondolok bele picit a dolog másik oldalába is, azt mondjuk nem téve hozzá, hogy így kilétéhez is közelebb kerültünk amúgy. Legalábbis én, mert ő ugye tisztában van a dologgal. - Lehet, hogy a szabályok arra jók, hogy megszegjék őket! - mosolyodom el. - De, egy fenekelés lehet járna érte mondjuk... - kacsintok rá huncut arckifejezéssel. - Egyébként nem bánom. Tehát modell vagy. Ha ez megnyugtat, pontosan ugyan azt gondolom rólad most is, mint amikor a pultnál szóba elegyedtünk. Vagyis nem, attól azért már többet... de a lényeget érted. - újabb gól az italnak az önkifejezésemmel szemben, gratulálok. De valahogy csak megmagyarázom, amire gondolok. Jobb is, ha hallgatok, és figyelmesen várom a kérdését. Aztán ismét hallgatok, mert ezt végig kell gondolnom. Végigsuhan minden az elmémen az elmúlt nagyjából öt évből s egyúttal az arcomon is. Megvoltak a maga pofonjai, kudarcai és fájdalmas veszteségei. De nem iszom végül.
- Én sem. Legalábbis úgy gondolom, hogy nem, mert jó pár évvel ezelőtt, amikor még az első kapcsolatom volt, akkor annak azért vetettem véget, mert majdnem megcsókoltam egy másik lányt, de végül inkább a padlóba vertem a homlokom. Így bután hangzik, de akkor tizenöt évesen ez azért számított. - ahogy akkor sem akartam elhallgatni, úgy most sem tettem. Holly, Stevie... mennyire régen volt! Mintha egy másik valóság lett volna s tényleg az is volt, a Sötét Nagyúr elnyomása alatt, vér szerint szegregátumokba tömörítve a Roxfortban, ahol Halálfalók is osztották a terrort. Minden borúsnak tűnt és valahol úgy is voltam vele, hogy egyik napról a másikra lehet létezni, ezt az erkölcsi korlátot mégse léptem át. Soha, bármilyen hektikusra is sikeredtek nőügyeim egyébként. Hazudni senkinek nem akartam és legjobb képességeim szerint nem is tettem. Ez volt a másik nagy korlát mindig is.
Ha Elfelda elfogadta a válaszom úgy, hogy erre tényleg nem kell innom, akkor viszont én rukkolok elő kérdéssel, kirángatva magam és gondolataim leginkább azokból a sötét évekből, vagy az élményből, hogy milyen volt az, amikor az engem érdeklő leányzónak inkább más kellett, hiába indult el valami. Elfelda közelségében tényleg távolinak és tompának tűnik ez az egész, hiszen olyan édes és megnyugtató, ahogy hozzám bújik s épp ezért szinte észre se veszem, hogy ösztönösen cirógatom őt finoman már ki tudja hány perce. - Én még sosem emeltem kezet egy páromra sem. - ha már ez a téma került elő, hát maradhatunk a vágányon, ráadásul még a vallomásos jellege is megmarad a dolognak. Remélem nem tépek fel nála sebet ezzel mondjuk, de ha netán mégis érzékeny területre tévednék, megpróbálom majd megvigasztalni. Azért fejem picit oldalra fordítva nyomok egy puszit szőke buksijára.

Girls just wanna have fun

to: Mr. Williamson



Ruha

- Ja, gondolom mint egy ázott kutyának öltönyben. Ha valaki, akkor te voltál az, aki igen vonzón mutatott még jobban testre simuló nedves ruhában! – süt el ismét egy poént Morgan, mire játékosan belebokszolok a karjába, de persze úgy, hogy ne fájjon neki.
- Hé, menj már! Ha tudni akarod, igenis szexi voltál csuromvizesen – nevetek fel. Ha már így „kikényszerítette” belőlem, hogy bevalljam, hát itt van, tessék. Egyáltalán nem jövök zavarba attól, hogy elárulom neki, szexinek tartom. Van olyan, hogy fáj az igazság, de ebben az esetben ez az igazság nem okoz fájdalmat egyikünknek sem, sőt! Mikor elmesélem a levegőben zajló fotózást, látom Morganen, hogy kicsit meglepődik. Talán nem nézte ki ezt belőlem? Előfordulhat. Nem tudnám megróni érte, hisz ha tükörbe nézek, akkor én sem egy vadóc adrenalin-junkiet látok. De az igazság az, hogy nagyon is csípem, ha valami felpezsdíti a vérem… legyen az egy kis extrémsport, egy meglepő munka, vagy… de erre inkább most ne térjünk ki.
- Tök érdekesen hangzik, mondjuk akkor az egy rohadt jó fotós is lehetett, aki ezt meg tudta profin csinálni – gondolkodik el Morgan, mire bólogatva kortyolok bele a sörömbe.
- Hát igen… Elég komoly kihívás volt a fotósnak is, még szerencse, hogy egy kis nonverbális varázslattal rásegített a menedzserem a dologra – mosolyogtam. Nos elég sokszor jött már nagyon jól, hogy varázsló menedzsert választottam. Jerry telitalálat volt, igaz, néha sok volt nekem a személyisége, de az tény, hogy nem volt még olyan helyzet, amit ne tudott volna megoldani. Mikor lehull a lepel a munkámról, Morgan szerencsére nem akarja ellátni a bajom érte… legalábbis egyelőre.
- Lehet, hogy a szabályok arra jók, hogy megszegjék őket! De, egy fenekelés lehet járna érte mondjuk... – kacsint rám édesen. - Egyébként nem bánom. Tehát modell vagy. Ha ez megnyugtat, pontosan ugyan azt gondolom rólad most is, mint amikor a pultnál szóba elegyedtünk. Vagyis nem, attól azért már többet... de a lényeget érted – magyarázza kicsit kuszán, de megértem, hogy mire gondol, úgyhogy visszakacsintok rá, és így felelek:
- Én egyből rájöttem, hogy zenész vagy, mikor megláttalak… Igaz, nekem könnyebb dolgom volt. A fenekelésbe meg, azt hiszem, nem halnék bele – kacagok fel. Aztán eljön a játékunk második lépcsője, és én érdeklődve figyelek Morganre, közben ismét belekortyolva az italomba… Kicsit gyorsan fogy ez a sör, nem őszintén, nem érdekel, hogy nem úgy viselkedem, mint valami 19. századi úrihölgy. Jó érzés önmagamat adni, mintha csak egy barátommal beszélgetnék, felszabadultan, egy ital mellett. A különbség itt mindössze annyi, hogy Morgan nem csak egy barát.
- Én sem. Legalábbis úgy gondolom, hogy nem, mert jó pár évvel ezelőtt, amikor még az első kapcsolatom volt, akkor annak azért vetettem véget, mert majdnem megcsókoltam egy másik lányt, de végül inkább a padlóba vertem a homlokom. Így bután hangzik, de akkor tizenöt évesen ez azért számított – árulja el Morgan és én megjátszott szomorúsággal biggyesztem le az ajkaim, hogy aztán kicsit ujjaimmal finoman megráncigáljam az állát. – Ó, nagyon sajnálom az esetet – biggyesztem le ajkaim még jobban. – De azt nem, hogy ilyen feddhetetlen jellem vagy – nevetek rá.
- Én még sosem emeltem kezet egy páromra sem – folytatja aztán Morgan a játékot, mire félrepillantok, és úgy iszom a sörömből. Közben lágyan cirógat a lovagom, folyamatos libabőrözést vonva maga után érintésével a bőrömön.
- Hááát…. Ez nem a legszebb történet… - kezdem nevetve. – Még a Roxfortban történt… Egy barátnőm azt mondta, látta az akkori barátomat csókolózni egy másik lánnyal, mire se szó-se beszéd odamentem szegényhez és felképeltem. Csak utána derült ki, hogy a barátnőm csak bosszút akart állni rajtam, mert neki is tetszett a srác, és bántotta, hogy velem jött össze. De persze nekem ezt nem mondta el akkor, inkább sunyin össze akart minket ugrasztani, ami sikerült is neki… - csóválom meg a fejem, aztán ismét belekortyolok a sörömbe, ami már majdnem teljesen kiürült. – Ajjaj, ha így folytatjuk, én nagyon be fogok rúgni, te meg egyáltalán nem… Össze kell szednem magam! - nézek rá "kétségbeesve". – Hmmm… - nézek rajta végig tettetett komolysággal.
- Én még sosem jártam egyetemre – bököm ki aztán. Remélem, hogy végre beletrafálok, és kiderül róla, hogy egyetemista. Simán kinézem belőle, az eddigi beszélgetésünk alapján elég okos srácnak ismertem meg.

[- Vigyázz, mert az ütlegre csókkal szoktam felelni...]

To Ms. Elfelda Hall

Her name is Aphrodite

ruha

- Vigyázz, mert az ütlegre csókkal szoktam felelni... - fenyegetem meg játékosan a szöszit, ahogy a karomba bokszol. - Amúgy meg végső soron csak az számít, hogy neked tetszett az ázott kutya változat! - nevetek vele együtt, így még azt is sikerül egész jól radar alatt tartani, hogy egyébként kijelentésével ismét sikerült elvarázsolnia és továbbra is hatása alatt tartania.
Viszont az is imponáló, amit a fotózásról mesél Elfelda. Azt már eddig is sejtettem, hogy szereti a pörgést, nem is kell hozzá zseninek lenni, elég csak végiggondolni a ma estét. De ez valahol egy másik szint. Szeretek repülni, az igen fontos az életemben, de kiugrani egy repülőgépből megint más lapra tartozik. Még ha a két élmény elég rokon is egymással.
- De egy ilyen extrém sorozat biztosan jól sikerült és nagy dobás volt! - teszem hozzá, majd végső soron a foglalkozások kerülnek elő, ha már én tudom az övét. És még meg se büntetem a "szabályszegésért". Vagyis nem komolyan, mert ugye némi "büntit kilátásba helyezek tréfásan.
- Azt hiszem, hogy a látszat néha csaj, vagyis csal... az csak egy kis beugrós meló volt, részben szívességből. Hogy mi vagyok, az továbbra is rejtély marad! - jegyzem meg játékos mosollyal, miután a dolognak nincs valós tétje vagy jelentősége. Azért se, mert nem vagyok egy jelentős személy alapvetően és azért sem, mert ez végső soron szerintem az ő szemében sem változtatna semmin. Ami leginkább számít, az az, ahogy beszélgetünk, ahogy egymásra nézünk, amit egy-egy érintés kivált a másikból. Minden más csak a társadalomtudatos én konstrukciója, ami legfeljebb arra alkalmas sok esetben, hogy károkat okozzon és romboljon. - Mellesleg nem is az lenne a célom, hogy belehalj! - toldom meg a dolgot egy újabb kacsintással s éppen bele is kortyolnék a sörbe, ha nem lenne most játék kellék. Szóval inkább mesélek egy kicsit az ő kérdése mentén, amit végül bárgyú mosollyal zárok Elfelda ténykedésének hála. - Szerintem meg sokkal inkább örülsz neki, elvégre ha máshogy alakul, nem üldögélnék itt. - nem túl komolyan mondom ezt, már azért se, mert annyi minden történt a mostani pillanat és a felidézett között, hogy a felvetés is banális, de azért jól esik cukkolni picit a szöszit. - Amúgy nem vagyok feddhetetlen, csak becsületes gazember, ennyi az egész! - nevetem el magam s ez végső soron egyezik a valósággal. Bőven belekóstoltam kalandokba ahhoz, hogy nyugodtan nevezzem magam annak, aminek. Ott volt például az a szekrényes eset Roxmortsban...
Bedobom a saját kijelentésem, amire kisebb meglepetésemre Elfelda ismét iszik. Azt eddig is sejtettem, hogy tűzről pattant, de talán a hevességnek ezt a fokát elsőre nem feltételeztem. De a részleteket is megtudom hamarosan, amire csak bólogatok először. - Szegény ártatlan srácért lehet mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet. De most már tudom, hogy szeret karmolni a cica! - nevetem el magam. - És végső soron nem járt olyan rosszul, legalább nem cipőzted meg, mint engem az a hugrás csaj, aki vesztemre nem akarta megérteni, hogy én nem akarok tőle semmit... - természetesen ezt is nevetve mesélem el, mert azért komikus volt, ha fájdalmas is. Bár legalább annyira volt indokolt, persze annyi különbséggel, hogy sose volt a párom.
- Ne aggódj, te hátrányból indultál, mert én már zenélés előtt el kezdtem iszogatni. Csak jól titkolom, hogy pontosan mennyire vagyok messze a józanságtól. - mosolyodom el sejtelmesen, ami egyébként igaz is, amellett, hogy jó kis alkohol rezisztenciám alakult ki. Lehet ez ciki húsz éves koromra, de mikor csináljon ilyesmiket az ember, ha nem fiatalon?
- Szoros verseny, de... - somolyogva emelem a számhoz az üveget, majd iszom egy jó nagy kortyot, hogy Elfelda ne érezze magát annyira lemaradva. - Hogy most már tényleg engem is leleplezzünk, pálcatervezői szakon tanulok. Bár őszintén ez csak a tervem egyik része... jelenleg kviddics csapatválogatókra is készülök, a Caerphilly-hez és a Wigtown-hoz is. A Montrose Magpies-al is megpróbálkozom, de az túl szép lenne, hogy összejöjjön...- ezzel már tényleg meg is vannak a legfontosabb tudnivalók rólam, meg a terveimről. Abba mondjuk most nem megyek bele, hogy miért is jelenleg készülök erre és nem egyből a suli után tettem ezt, de talán majd egyszer ezt is elmesélem.
- Egyébként miért is akarsz engem berúgatni? - teszem fel a kérdést, míg egy pillanatra félreteszem a sört, hogy ujjaim álla alá csusszanjanak s picit úgy fordítsam az arcát, hogy közelebb hajolva lopjak egy csókot az ajkairól. - Csak mert ez részegítőbb. - mormolom ajkaira, majd ha engedi, lopok egy újabb csókot. - Én még... sosem gyújtottam fel főzés közben egy konyhát. - adom meg végül a következő kört a játékba, mert azért arról se feledkeztem meg teljesen.

Girls just wanna have fun

to: Mr. Williamson



Ruha

Egyelőre nem derül ki Morgan valódi mestersége, csupán annyi, hogy:
- Amúgy nem vagyok feddhetetlen, csak becsületes gazember, ennyi az egész! – nevet, mire játékosan nekikoccantom a vállamat az övének.
- Hát, ezzel most nem fogok vitatkozni – kacagok fel dallamosan. Persze nem ismerem még igazán, de az eddigiek alapján simán kinézem belőle, amit mond. Aztán hamar fény derül arra is, hogy én sem vagyok épp feddhetetlen…
- Szegény ártatlan srácért lehet mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet. De most már tudom, hogy szeret karmolni a cica! És végső soron nem járt olyan rosszul, legalább nem cipőzted meg, mint engem az a hugrás csaj, aki vesztemre nem akarta megérteni, hogy én nem akarok tőle semmit... – meséli el, mire rajtam a sor, hogy nevessek megint. – Jajj, te szegény… ez azért durva! Elég megszállott lehetett a csaj… - mondom, majd egy pillanatra elkomorodok, ahogy eszembe jut K. Aztán elhessegetem a gondolatot, mert nem akarom, hogy elrontsa az estémet. Eleve azért mozdultam ki ma, mert pontosan tudtam, hogy a Hilton biztonsági előkészületei a lehető legalaposabbak, és ha valahol, ott nem eshet bajom… No meg Millerrel is megbeszéltük, hogy ha jelzek, azonnal ott terem, hogy megvédjen, s ha K. ennek ellenére odamerészelt volna jönni, talán el is kaphattuk volna. Akárhogy is, ki kellett végre szabadulnom itthonról, miután hetek óta alig jártam valahol, óvatosságból.
- Ne aggódj, te hátrányból indultál, mert én már zenélés előtt el kezdtem iszogatni. Csak jól titkolom, hogy pontosan mennyire vagyok messze a józanságtól – reagál az előző panaszomra, miszerint elég aránytalan mennyiségben fogy a sörünk… Szerencsére aztán egy leheletnyit szorosabb lesz a verseny, amikor – most először – ő is kortyol végre a játék alatt. Ezek szerint beletrafáltam, juppiiii!
- Hogy most már tényleg engem is leleplezzünk, pálcatervezői szakon tanulok. Bár őszintén ez csak a tervem egyik része... jelenleg kviddics csapatválogatókra is készülök, a Caerphilly-hez és a Wigtown-hoz is. A Montrose Magpies-al is megpróbálkozom, de az túl szép lenne, hogy összejöjjön...- meséli Morgan, és én nem tudom elfojtani a széles vigyort az arcomról. – Nocsak! A pálcatervezés nagyon izgalmasan hangzik! Különben elég sok közös van bennünk… Tudod, apám annak idején profi kviddicsjátékos volt az Appleby Arrowsnál, akárcsak a nagyapám és a dédapám… Egy ideig benne volt a pakliban, hogy én is követem a családi hagyományt, de aztán máshogy döntöttem végül - mondtam. Így igaz, sokan azt mondták, hogy nagyon komoly tehetségem volt a sportághoz, de engem aztán a modellkedés és az, hogy általa bejárhatom a világot, jobban vonzott. - Egyébként miért is akarsz engem berúgatni? – kérdezi kíváncsian, majd egy édes csókkal pecsételi meg mondandóját, amibe beleremeg a térdem. Csodás érzés visszacsókolni, egy hosszú, hosszú pillanatra bele is feledkezem.
- Csak mert ez részegítőbb – mondja ki hangosan a gondolatomat. - Én még... sosem gyújtottam fel főzés közben egy konyhát – folytatja aztán a játékot, de még mielőtt válaszolnék erre, én is lopok egy csókot tőle.
- Hé, nem mondtad, hogy ilyen gyorsan kitalálod majd a gondolataimat… Mert az előbb épp azt tetted… Valóban nincs ennél bódítóbb… - mosolyodok el, majd kivételesen nem kortyolok bele a sörbe.
- Vééégreeee! – ujjongok pici kárörvendéssel a hangomban. – Tudod, enni nagyon szeretek, de a főzés nagyon, nagyon távol áll tőlem… Hogy úgy mondjam, nem vagyunk kompatibilisek egymással – nevetek fel. – Szóval ha megpróbálnék főzni, minden bizonnyal felgyújtanám a konyhát, de hála az égnek még sosem próbáltam meg – vallom be, majd tovább fűzöm a szót. – De nem ez a következő kijelentésem, hanem az, hogy… én még sosem nyomtam vetkőzős táncot – vonom fel a szemöldököm kihívóan, ahogy kék íriszeim ismét összekapcsolódnak a barna zsarátnokokkal.

[- Pedig normális keretek között én nem akarok a nőkkel vitatkozni, de nekem így is jó!]

To Ms. Elfelda Hall

Her name is Aphrodite

ruha

- Pedig normális keretek között én nem akarok a nőkkel vitatkozni, de nekem így is jó! - elégedetten nyújtózom meg picit lábaimmal meg a sört tartó karommal, és elvigyorodom. Bár Elfelda története is szórakoztató, na meg a magam emlékein is tudok jókat derülni. Ezt is szeretem bennük.
- Jó, lehet picit én is bunkó voltam vele... - vágok már-már bűnbánó arcot. Nem volt szép sztori, de legalább mókás volt. - Amúgy tisztában vagy vele mekkorát tudtok csapni egy tűsarkúval az ember fejére nekiugrásból? Azt hittem ott vágódom el! - nevetem el magam s talán azért is megyek ilyen részletekbe, mert mintha Elfelda komorabb lenne s valamiért úgy érzem, hogy talán ez picit vidíthatja. Valami itt nem teljesen kerek, de ez nem az a hely és idő, amikor ezt meg fogjuk tárgyalni. Ha megfogjuk. Mert minden ellenére azért igen is kérdés, hogy hová vezet majd az út, még ha ezt most egy agysejtem sem akarja belátni, vagy átgondolni.
Talán a mesélés és a beszéd tényleg segít, mert kezd visszatérni Elfelda ebbe a pillanatba a jelek szerint s a következő fordulóban már tényleg elárulom egy nagyobb részét annak, hogy ki vagyok. Sőt azt is, hogy mit akarok a kilincsen kívül elérni az életben.
-Ó, izgalmas is! Meg van belőle egy tuti csajozós trükköm! - kacsintok rá. - Add csak a kacsód légyszi! - teszem félre a  sört és leveszem karom is a válláról. - Szóval az a lényeg, hogy most szépen megfogom a kezeidet és mélyen, igézően a szemeidbe nézek... - meg is teszem. - Aztán hallgatni kell egy darabig. - ennek nyomán csendben is maradok s mélyen szuggerálom lélektükreit, na nem mint valami gagyi bűvész-mentalista, inkább olyan mélyre nézőn ami az ő esetében pont nem esik nehezemre. Közben pedig hüvelykjeim finoman végigcirógatják felfelé fordított tenyereinek vonalait, míg finoman tartom kézfejeit, majd egy pillanatra lehunyom barna szemeim. - Fenyő. - közlöm végül az "eredményt" tök sejtelmes hangon. És azt is remélem, hogy nem tévedtem, mert amikor láttam a pálcáját ezt pont nem figyeltem meg és tényleg a kialakuló megérzéseimre hagyatkoztam.
Akárhogy is, végül egyik kacsóját elengedem és ismét átkarolom, de mert még a sörre nincs szükség, a másik kezét nem. - Amúgy ez tök jó, hogy találtunk ebben is egy közös pontot! Az Arrows jó nagy múltú csapat, az tuti, meg gondolom így szívesen is láttak volna. És most már legalább azt is tudom, hogy szeretsz repülni és esélyesen magát a sportot is! - kicsit még lelkesebb leszek, mert ez tényleg egy fontos pontnak látszik, vagyis igazából minden annak tűnik, ami össze tud kötni. - Amúgy lehet hülyeség, vagy nem kéne, de... - egy másodpercre félrepillantok, majd vissza a szőke szirénemre - Lenne kedved egy válogatóra elkísérni-megnézni? - teszem fel végül a kérdést, ami végső soron gyámoltalannak tűnhet, de valahol több is van benne. Egy olyan kérdés, ami az elkövetkezendő fél- vagy egy óránál előrébb mutat. Olyan kérdés, ami azt feszegeti, amitől valahol tartok: ennek a vége is egy ébredés lesz csupán. Csakhogy ebbe nem szeretnék jobban belegondolni. A követ elhajítottam, a puskagolyó elhagyta a csövet, már csak a lövedék röppályáját kell lekövetni, mert valamilyen célba tuti be fog csapódni.
Inkább összeszedem magam és ha a sör finom is, a számomra legédesebb dolgot kóstolom meg újra: Elfelda ajkait. Lágy, érzéki belefeledkezős pillanatok s a legegyszerűbb de nagyszerű varázslat költözik vissza újra.
- Mit tegyek, ha egyszer én vagyok az ügyeletes becsületes gazember... nekem ez a dolgom! - kacsintok rá, aztán a játék is folyik a maga medrében és most sikerül Elfelda-t az ivás "tortúrájától" megkímélnem. - Akkor ezt értsem úgy, hogy célszerűbb, ha én vendégellek meg? Bár csodát attól se várj,a nyári utazgatások, meg a kolis túlélés jegyében fejlődtem valamerre ilyen téren. - nem élünk a viktoriánus korban, hogy ilyesmin fennakadjak mondjuk, hogy a nőt a konyhába kelljen parancsolni és amúgy szülhetnek is közben, de csak csendesen. Sosem érdekelt igazán ez a hagyományos szereposztásosdi, túl szabad vagyok ehhez. Persze vannak olyan dolgok, amiket potenciálisan én tudok jobban ellátni s van, amit mondjuk inkább bíznék Elfelda-ra, de ezek apróságok, mint színek válogatása. Ja, én is "színvak" vagyok, mint a férfiak java része. Van kék, meg piros és a többi alapszín. De, hogy milyen az közép-olajzöld vagy tudom is én mi, hát... ne engem kérdezzenek. - Te most szórakozol velem... - morgom szakállam bajsza alatt, majd sóhajtok, aztán lehúzom a söröm maradékát egy újabb tisztességes korttyal. - Egyrészt marha hihetetlen, hogy még nem próbáltad... másrészt meg, csak annak köszönheted ezt a kört, hogy tágan értelmezem a dolgot, mert zenére történő ritmikusnak szánt mozgásra vettem már le magamról ruhadarabot, de azt azért jó indulattal lehet táncnak nevezni. - nevetem el magam, majd félreteszem az üres üveget, hogy aztán kósza kezem Elfelda térdén találjon nyugvóhelyet. - Mondjuk fogadásból történt, amikor még pár éve pár hetet Brighton-ban töltöttem a nyáron, az elsőt szabadon a háború után és csak kevés kérdésben volt olyan, hogy "nem".

Girls just wanna have fun

to: Mr. Williamson



Ruha

- Jó, lehet picit én is bunkó voltam vele... – vallja be édes bűnbánó arckifejezéssel Morgan, ami nagyon jól áll neki. - Amúgy tisztában vagy vele mekkorát tudtok csapni egy tűsarkúval az ember fejére nekiugrásból? Azt hittem ott vágódom el! – kérdezi nevetve, mire én is felnevetek.
- Ú... Remélem Madame Pomfrey hamar helyrehozott! Hát igen… nekem is van tapasztalatom ilyen téren – mosolyodom el sejtelmesen. – De ezt most nem részletezném. Nem akarlak megijeszteni… Alapjáraton nehéz kihozni a sodromból és nem vagyok ilyen ördögi nőszemély… Akiknek mégis sikerül kihozni ezt az oldalamat, azok – hogy is mondjam – különös tehetséggel bírnak a bosszantást illetően – gördítem tovább a poén fonalát, majd közelebb bújok Morganhez. Jól esik a közelsége, az illata, most olyan meghitt így kettesben, hogy nehezen engedném haza. Persze azt is érzem, hogy kezdek fáradni, hosszú napom volt, és holnap is korán kelek… Felmerül bennem, hogy jó lenne együtt aludni, de nem akarom, hogy félre értsen. Nem vagyok álszent, volt már egyéjszakás kapcsolat az életemben, de nem ez a jellemző rám. A legtöbb kapcsolatom hosszú idő alakult ki és fejlődött aztán olyan szintig, hogy megbízzunk egymásban és összetartozzunk. Nem tudhatom, Morgan milyen elveket vall ilyen szempontból, de azt biztosra veszem, hogy soha nem erőltetne rám semmit. Az eddigiek alapján talpig úriembernek tartom. Mikor előadja a pálcás trükkjét, izgatottan várom a kísérletet. Beleborzongok az újabb érintésbe, jól esik a cirógatás, és a kissé hatásvadász megfejtés után elismerően bólogatok.
- Talált, süllyedt – kacsintok rá vissza, kiélvezve bőre érintését, míg el nem engedi a kezem. - Hogy találtad ki? - kérdezem kíváncsian. Persze benne van a pakliban, hogy a bűvész nem fedi fel a trükkje titkát, de azért egy próbát megér.
- Amúgy ez tök jó, hogy találtunk ebben is egy közös pontot! Az Arrows jó nagy múltú csapat, az tuti, meg gondolom így szívesen is láttak volna. És most már legalább azt is tudom, hogy szeretsz repülni és esélyesen magát a sportot is! Amúgy lehet hülyeség, vagy nem kéne, de... Lenne kedved egy válogatóra elkísérni-megnézni? – teszi fel a kérdést, amitől talán kissé zavarba is jön? Nem tudom, nem biztos, de nekem nem kérdés, hogy mi a válasz.
- Nagyon szívesen elkísérlek – mosolygok rá melegen. Eleve szeretem a kviddicset, mindig is éltem-haltam érte, ez az életem része volt. Bár apám meccseire nem sokat jártunk ki, nehogy a publikum lássa anyámon a kék-zöld foltokat… Ettől függetlenül világéletemben szenvedélyesen szerettem ezt a sportot, és nem is tudnék jobb programot elképzelni, minthogy Morgannek szurkolok, aki ezúttal nem a gitár húrjait pengeti majd, hanem a seprűnyéllel bánik el virtuóz módon. Az újabb csókba ismét belefeledkezem, nagyon jól esik, hogy Morgan olyan finom és érzéki, egyáltalán nem követelőző, mégis férfias.
- Akkor ezt értsem úgy, hogy célszerűbb, ha én vendégellek meg? Bár csodát attól se várj, a nyári utazgatások, meg a kolis túlélés jegyében fejlődtem valamerre ilyen téren – mondja aztán, én meg mosolyogva hajtom a vállára a fejem. – Alig várom, hogy főzz nekem valami finomat…  Mi a specialitásod? – kérdezem meg kíváncsian, majd meghallgatom a vetkőzős tánca történetét.
- Biztosan csodás nyár lehetett… El tudom képzelni, hogy milyen boldoggá tehetett az a hirtelen jött szabadság... Szívesen meghallgatnám, hogy milyen kalandokba keveredtél – pillantok fel rá kíváncsian, aztán kiszalad belőlem egy ásítás. – De talán majd máskor… Eléggé elfáradtam, őszintén szólva – vallom be az igazságot. – Holnap korán kelek, de nem szeretnélek még elengedni… - teszem hozzá, majd egy mély sóhaj után kibököm, amit szeretnék: - Lenne kedved itt aludni velem? – kérdezem lassan, a barna szemekbe pillantva.

[- Jóban voltunk az öreglánnyal, megfordultam nála párszor.]

To Ms. Elfelda Hall

Her name is Aphrodite

ruha

- Jóban voltunk az öreglánnyal, megfordultam nála párszor. - ismerem el. - De jelen esetben nagyon sok kéne ahhoz, hogy te meg tudj ijeszteni, vagy elijeszteni helyesebben. Az persze látszik, hogy határozott jellem vagy és nem félsz cselekedni, de ez tetszik is. Igazság szerint sokkal jobb úgy "megmenteni" - itt macskakörmözök ujjaimmal picit - egy hölgyet, hogy egyébként képes tenni magáért, mintha egy széltől is óvandó mimóza lenne. Annak nincs sport értéke. - osztom meg vele gondolataimat és egyúttal még azt is ki tudom fejezni, hogy mi az, ami szimpatikus benne, vagyis a több dolog közül most egyet. Végső soron nem is rossz, hogy az ütlegek témáját is sikerült valami többé formálni.
Ezzel összhangban áll, ahogy Elfelda önkéntelenül (vagy szándékosan?) szépen fokozatosan a hatása alá von. Többek között azzal i, ahogy most hozzám bújik. Egyszerűen tökéletesen tölti ki a tudatom és éppen ezért gondolkozom is azon, hogy mivel tudnék még neki kedveskedni. Erre persze jön is egy játék amivel meg lehet próbálkozni. Mindezt olyan kontextusba rendezve, mintha a trükkjeit felfedő hamiskártyás lennék, egy önkritikát gyakorló szégyentelen nőcsábász (aminek már párszor kikiáltottak), hogy az egésznek még egy picit pajkosabb tónusa legyen.
- Ezt nehéz elmondani, a pálcák mágiája olyan dolog, amit csak megérteni próbál az ember, de minden titkát nehéz kiismerni. Minden fafajtának és minden magnak megvannak a maga tulajdonságai és ez valamilyen módon harmonizál is a tulajdonossal. A mágiának vannak olyan finom rezdülései, amiben még érezhető, hogy egy fenyőpálca volt a kezedben, bár a magot nem tudnám megtippelni, ekkora gyakorlatom nincs. Ebben az évben leginkább a fák világában mélyedtünk el. - adom meg hosszabbra nyúlt feleletem és lényegében a nagyját el is árulom annak, amit érthetően el lehet magyarázni és megérteni anélkül, hogy a másiknak mondjuk egy féléven át ilyen tanulmányokat kellene folytatni. Ez a kis évődés pedig időt adott, hogy összeszedjem magam és erőt gyűjtsek arra a kérdésre, amit most igen fontosnak éreztem és lényegében a jövő ösvényét kezdi kitaposni.
- Tényleg? - picit tán meg is lepődöm. - Úgy értem, szuper! - bármekkora önbizalmat is tanúsítottam ma este egy-egy helyzetben, azért abban koránt sem voltam biztos, hogy egy ilyen kérdésre, helyesebben ajánlatra ezt a választ kapom. De Elfelda meleg mosolya megnyugtat és tovább biztat, akkor is, ha a bizalom luxusáról már többször is le akartam mondani, hiszen minduntalan valamiféle csalódáshoz vezetett. Vannak terepek, amelyeken ösztönösen mozgok, de a hosszú táv irányába mutató kezdeményezéseket már ingoványosnak érzem, mert abból trauma és tragédia származott sokszor. Elfelda meseszép és híres boszorkány, ezzel pedig mintha borítékolva is lenne ugyan ennek a tapasztalatnak a megerősítése, én mégis vagyok olyan bolond, hogy a meleg mosolynak, a szikrázó szép kékségeknek higgyek inkább. A józanság szavát újra felcserélem egy szirén énekével. Nem is meglepő hát, ha ezt az egészet csókkal pecsételem meg.
- A reggeli. Uborkával. - adom meg kérdésére az abszurd választ s aztán elnevetem magam. Ilyen felhőtlennek nagyon berúgva éreztem kedélyeim eddig, most pedig relatíve egy spicces állapot közelében mozgok csak. Vannak még csodák. - Egyébként ha már reggeli, szerintem egészen jó olaszos omlette-et tudok készíteni, de főételek terén a sültekkel vagyok magabiztosabb. Csak pár borzalmas fogás és némi éhezés volt a dolog ára... Amúgy borzalmas voltam bájitaltanból, lehet ezért se nagyon csinálok bonyolultabb főzős dolgokat. - sorolom könnyed mosollyal, hogy utána kérdésére jöjjön a magam kis meséje. A szomorúbb részek nélkül persze.
- Egyszer lehet el is mesélem. - biccentek. Keserédes emlékek halmaza már az a három évvel ezelőtti nyár minden szereplőjével együtt. - Nem lep meg, hosszú este volt és nem izgalmaktól mentes. De, legalább fényképünk van róla! - simogatom meg Elfelda pofiját egy pillanatra. Egy kellemetlennek indult helyzet, amiből mégis valami értékes emléktárgy származhat. Közös fénykép, ami csak a miénk a fotós terveivel ellentétben.
- Igen. - mondom ki, ahogy állom Elfelda tekintetét s most legalább sikerül a pókerarcot fenntartani, ahogy valamelyest meglepett kérdése. - Ez a kanapé tökéletes lesz, csak reggel ne ijedj meg, hogy egy férfi szendereg a nappalidban! - könnyed kacajjal fűszerezve mondom el a magamét egyrészt mint halovány jele hitetlenkedésemnek, hogy tényleg sikerült volna Őt ennyire elvarázsolnom, másrészt pedig akármennyire is sablonos volt a felvetés, nem udvariaskodásból vagy kötelező jelleggel érkezett, egyszerűen tiszteletem jele. Hiszen nem is olyan régen mondtam meg, hogy ha gazember vagyok is, becsületes...

Girls just wanna have fun

to: Mr. Williamson



Ruha

„Nagyon keskeny vonal választja el a gyönyört a fájdalomtól. Megmutathatom neked, milyen gyönyörteli lehet a fájdalom” – írta K. a legutóbbi levelében. Nem akartam elolvasni, de valahogy nem bírtam megállni. Úgy éreztem, tudnom kell, mivel állok szemben. Igen, egy szörnyeteggel…. Valahol hihetetlen és vicces a maga ironikus módján, hogy anyám után én is kifogtam egy pszichopatát, igaz, esetemben nem önként. Bár az esküvőig apám sem mutatta meg az igazi oldalát… Utána kezdődött minden…. Nekem pedig most betoppant az életembe Morgan, aki izgalmas, melegszívű, vicces, és biztonságban érzem magam mellette. Baj, hogy lecsapok a lehetőségre, hogy mellettem legyen éjjel? Talán önző vagyok, de eléggé félek itt egyedül. Persze Yves-Saint itt van, de ilyenkor a fürdőszobában alszik már a kedvenc helyén, a fürdőkádban… És hát ő aligha tudna megvédeni, ha K. egyszer csak megjelenne.
- De jelen esetben nagyon sok kéne ahhoz, hogy te meg tudj ijeszteni, vagy elijeszteni helyesebben. Az persze látszik, hogy határozott jellem vagy és nem félsz cselekedni, de ez tetszik is. Igazság szerint sokkal jobb úgy "megmenteni” egy hölgyet, hogy egyébként képes tenni magáért, mintha egy széltől is óvandó mimóza lenne. Annak nincs sport értéke – válaszolja, mire eljön a pillanat, hogy színt valljak a zakkant rajongómról, de valahogy nehezen megy. Olyan kiszolgáltatott érzés róla beszélni… pedig sajnos jelenleg ő is az életem része. Bármennyire is gyűlölöm ezt.
- Tudod… sajnos van olyan helyzet, amikor úgy érzem, valóban meg kell menteni… Hónapok óta zaklat egy őrült alak. A leveleiben megfenyegetett, hogy meg fog ölni… - siklik ki ajkaim közül végre az igazság. Talán nem kéne ezzel terhelnem Morgant, de nem akarok úgy tenni, mintha mindig, minden helyzetben erős lennék és meg tudnám védeni magam, mert ez nem így van. És bár nem régóta ismerem, szeretnék vele maradéktalanul őszinte lenni.
Érdekes, amit a pálcák mágiájáról mesél, csodás dolog lehet ezzel foglalkozni.
- Nagyon különleges pályát választottál - mosolygok rá elismeréssel és közben megcirógatom a kezét. Látom rajta, hogy mennyire örül, mikor meghallja, hogy szívesen elkísérem a válogatóra. Ez az én szívemet is megmelengeti, az édes csókról nem is beszélve, ami közben kicsit megint beletúrok a hajába. Valahogy olyan ellenállhatatlanok azok a barna fürtök, hogy nem tehetek róla. Aztán ismét viccesebb vizekre evezünk, mikor szóba kerül Morgan konyhaművészete. - A reggeli. Uborkával – osztja meg velem a specialitását.
– Na, ezt ki nem hagynám, mert imádom az uborkát! – nevetek fel, és most sem hazudtam, mert tényleg nagyon szeretem az uborkát. Az arcomra is gyakran teszem hidratálás gyanánt, na meg egy gintonic sem lehet az igazi némi vékonyra reszelt uborka nélkül. – Gintonicot is kérhetek hozzá? – ugratom egy kicsit ezzel a gitárost, bízva abban, hogy nem fog alkoholistának tartani emiatt a kis poén miatt. - Egyébként ha már reggeli, szerintem egészen jó olaszos omlette-et tudok készíteni, de főételek terén a sültekkel vagyok magabiztosabb. Csak pár borzalmas fogás és némi éhezés volt a dolog ára... Amúgy borzalmas voltam bájitaltanból, lehet ezért se nagyon csinálok bonyolultabb főzős dolgokat – teszi aztán még hozzá.
- Biztosan isteni lesz, az omlett nekem tökéletesen megfelel – kacsintok rá egyet.
- Nem lep meg, hosszú este volt és nem izgalmaktól mentes. De, legalább fényképünk van róla! – mondja aztán Morgan, és erre ismét felkacagok. – Hú, tényleg, ezt el is felejtettem! Majd nagymamaként lesz mit mutogatnom legalább az unokáimnak – mosolyodok el, de aztán rögtön el is komorodom, mert ebben nem lehetek biztos. A vetélés után a medimágusom azt mondta, készüljek fel rá, hogy nehezen fog megmaradni a baba, ha ismét próbálkoznék. Igaz, hogy könnyen teherbe estem, hiszen gyakorlatilag becsúszott a baba, de az is biztos sajnos, hogy megmaradnia már nehezebb lesz. Nem igazán tudom most, hogy mit gondoljak erről, a szomorú pillantást követően igyekszem elhessegetni lelki szemeim elől ezt a problémát, ami nem a jelen kérdése. Ha egyszer ott tartanék, hogy tényleg tudatosan családot szeretnék alapítani, majd újra visszatérek erre, és igyekszem megoldást keresni. Erre a gondolatra megnyugszom, és a figyelmem ismét csak Morgané. Remélem, hogy igent mond a felhívásra, és megkönnyebbülten elmosolyodom, mikor válaszol: - Igen. Ez a kanapé tökéletes lesz, csak reggel ne ijedj meg, hogy egy férfi szendereg a nappalidban! – viccelődik megint, és én finoman megcsókolom, mielőtt felelnék.
- És mi lenne, ha inkább velem aludnál a hálószobában? Szeretnék hozzád bújni... – pillantok fel rá kérdőn, majd felállok és leteszem a kiürült sörös üvegeket a pultra. Aztán kézem fogom Morgant, és ha engedi, megindulok vele a hálószoba felé.

[- Elfelda...]

To Ms. Elfelda Hall

Her name is Aphrodite

ruha

Amikor a nyári napsütéses égre hirtelen zivatar fellegei ülnek, a csend helyét a szél fenyegető zúgása veszi át, nos, ehhez hasonlított mindaz, amit Elfelda kedélyein és tekintetén érzékeltem. Először nem is tudtam mire vélni ezt, már kezdtem azon gondolkozni, hogy én marha mégis mi rosszat mondtam, de aztán csak megtöri ő is azt a "vihar előtti csendet" és elmondja, hogy mi nyomasztja. Legalábbis röviden, de most ennél több nem is kell. Miután elég közel vagyunk egymáshoz, érezheti, hogy szavaira én is meg- és befeszülök, izmaim önkéntelenül reagálnak mintegy pavlovi reflexként arra, amit mond.
- Elfelda... - először nem is tudom igazán,hogy mit mondhatnék. Természetem hirtelen haragú oldala kapcsolt be a maga módján és a helyzethez szabottan. - Most itt vagyok és amit meg tudok tenni érted, azt meg is teszem. És máskor is természetesen. Nem akarom, hogy bármi bajod is essen. Valamit majd kitalálunk, hogy ez több is legyen, mint üres ígéret. - mondom végül elszántan és komolyan s csak remélni tudom, hogy érzi, nem könnyelműen fogadkozom és tényleg foglalkoztat a kérdés, bár ezt lehet józanabbul érdemes átgondolni. Amúgy mikor lett Ő nekem ennyire fontos? Talán akkor, amikor először mélyedtünk el annyira egymás tekintetében a szökőkútban. Vagy korábban kicsit? Nem tudom, csak azt, hogy komoly slamasztikába keveredtem.
- Köszi! Bár ma kezdésnek az erősen extrovertált oldalam ismerted meg, azért nagyon szeretek elmélyülten molyolni is különböző dolgokkal. Mondjuk lehet ezért is voltam Hollóhátas... - osztok meg még pár információt egy finom mosoly keretében. Úgy érzem, hogy Elfelda-t ez tényleg érdekli s éppen ezért próbálom magam olyannak mutatni, amilyen vagyok, hagyni, hogy tényleg megismerjen, ha akar. Mert én is tényleg tudni szeretném, hogy milyen Ő. Cirógatása jól esik s ezt még bizony lehet tetézni, ahogy a közeljövőre nézve is sikerül előrefelé haladnunk. Nem is meglepő, hogy nem állom meg és mindezt csókkal pecsételem meg, ami ismét táncra készteti idegvégződéseim. Fejbőrömön is könnyed bizsergés fut át, ahogy hajamba túr, ahhoz hasonló élvezetet okozva, mint amikor seprűnyélen a szél kap bele!
Nem is én lennék, ha nem próbálnám elpoénkodni a kérdését a magam válaszával. Van, akiket ez zavar, de a jelek szerint a szőke szépség partner ezekben a dolgokban. Legalábbis most. Lehet az ital teszi? - Szereted az ubit, ezt megjegyeztem... de most két eset forog fenn: vagy antik mércével mérve alkoholista tetszik lenni aki már reggel is iszik, vaaagy... te vagy a tökéletes nő! - nevetem el magam s nyomok egy puszit bársonyos pofijára szavaim nyomatékosításaként, jelezve, hogy mondókám első része inkább vicc volt, a másik pedig a humorosság mellett valamiféle őszinte gondolatot is kifejezett azért. - Akkor egy reggelire mindenképp vendégem leszel! És ha szerencséd van, akkor feldobásnál nem a plafonon fog kikötni amikor meg akarom fordítani. - kacsintásra kacsintás a válasz persze. - Na, biztos örülni fognak neki! "Nézzétek, a nagyi itt volt fiatal, gyönyörű és gondtalan olyannyira, hogy még egy zenészt is elcsábított!" - nevetem el magam ismételten a kis tréfálkozásnak köszönhetően, de ahogy Elfelda elkomorodik, az én hangulatom is változik picit. Nem tudom, hogy mi juthatott eszébe s találgatni se nagyon, de olyan kérdésnek látszik, amit nem biztos, hogy most kellene megvitatnunk. Az imént amúgy is felmerült egy komor téma s mivel úgy gondolta, hogy rám is tartozik, megosztotta velem. Szóval ez így rendben is van. Én most a magam részéről csak enyhíteni próbálom a borongását ahogy finoman cirógatom-babusgatom, tettekkel mondva el, amit szavakkal is biztos tennék. A jelek szerint talán működik is a dolog. Finom csókját hasonló modorban viszonzom, hogy ezúttal én simítsak a selymes szőke fürtök közé.
- Csak ha nem zavar, hogy alsógatyában szokásom aludni... - adom meg a válaszom ismét picit tréfára fogva a dolgot. Végül magam is feltápászkodom a kanapéról, hogy engedjek Elfelda akaratának s kecses kacsóját megfogva menjek vele a hálóba, ahol viszont már tényleg elkezdek könnyíteni öltözékemen, mert ez az alkalmi maskara pont elég volt mára... megkönnyebbülés egy széktámlára ledobni a nyakkendőt amit kioldottam, majd az ing gombjait is egymás után szabadjára engedni.

Girls just wanna have fun

to: Mr. Williamson



Ruha

- Elfelda... Most itt vagyok és amit meg tudok tenni érted, azt meg is teszem. És máskor is természetesen. Nem akarom, hogy bármi bajod is essen. Valamit majd kitalálunk, hogy ez több is legyen, mint üres ígéret – mondja Morgan kicsit zaklatottan, mire hálával teli pillantással nézek a szemébe, és lágyan simítok végig arcélén. – Köszönöm. Sokat jelent ez nekem – felelem csöndesen. Tényleg sokat jelent, rég éreztem azt, hogy támaszkodhatok valakire… És talán őrültségnek hangzik, de most így érzem, pedig még csak pár órája ismerem Morgant. Mégis valahogy olyan kötődést érzek legbelül, amit nehéz megmagyarázni. Kíváncsi volnék, ő is érzi-e ezt, vagy egyedül vagyok ezzel az érzéssel. De ezek azok a dolgok, amikről nem beszélni kell, hanem csakis érezni lehet, ha lehet.
- Köszi! Bár ma kezdésnek az erősen extrovertált oldalam ismerted meg, azért nagyon szeretek elmélyülten molyolni is különböző dolgokkal. Mondjuk lehet ezért is voltam Hollóhátas... – árulja el most egy újabb oldalát, mire felkacagok. – Hát ez vicces… Eddig minden exem hollóhátas volt – nevetek önfeledten, mert hát van ebben valami ironikus. Kezdek nagyon kiszámíthatóvá válni? Igen, tudom, tudom, minden embernek van zsánere általában… de mégis csak nevetséges valahol, hogy én mindig a kék szín égisze alá tartozóknál kötök ki. Valahogy az intelligens, elvont, érzékeny férfiak vonzottak, és hát Morgan le sem tagadhatná, hogy pont ilyen. Azzal, hogy zenész, már eleve bizonyította, hogy dekódolva van a DNS-ében az érzékenység és az intelligencia. Hiszen mind a kettőre szükség volt ahhoz, hogy ilyen csodásan játsszon, ahogy a Hiltonban… és elbűvölje a közönségét, köztük engem… talán visszafordíthatatlanul. – Különben érdekelne, hogy mit nézel ki belőlem… Szerinted engem hova osztott be a süveg? – teszek fel egy újabb találós kérdést, amire talán ismét ráérez majd mint a pálcámra, de az is lehet, hogy ezúttal megtévesztem majd. Anyám oldalán volt mindenki mardekáros, s ezt a hagyományt végül én vittem tovább, a nővérem Zoe ezzel szemben az „ősellenség” Griffendél színeiben koptatta az iskolapadot. De ez természetesen sosem állt közénk, mindig is imádtuk egymást… Nagyon szoros barátság kötött össze minket a testvéri viszonyon felül is, már alig várom, hogy holnap elmeséljem neki, milyen különleges estém volt ma… De ennek az estének bizony itt még nincs vége…
- Szereted az ubit, ezt megjegyeztem... de most két eset forog fenn: vagy antik mércével mérve alkoholista tetszik lenni aki már reggel is iszik, vaaagy... te vagy a tökéletes nő! – süt el egy újabb poént Morgan, mire vele nevetek én is. Most eljátszhatnám, hogy prűd vagyok, de minek? Különben minden poénnak a fele igaz, és hát itt le sem tagadhatnám, hogy a poén mindkét részében van igazság. Az egyikben talán több is, mint a fele.
- Akkor egy reggelire mindenképp vendégem leszel! És ha szerencséd van, akkor feldobásnál nem a plafonon fog kikötni amikor meg akarom fordítani – kacsint rám vissza.
- El is várom ám, hogy jól sikerüljön… Egy ilyen gitárvirtuóz mégsem bőghet le valamivel, aminek nyele van… még akkor sem, ha az éppenséggel egy serpenyő a konyhában – teszek rá a poénra még egy lapáttal.
- Na, biztos örülni fognak neki! "Nézzétek, a nagyi itt volt fiatal, gyönyörű és gondtalan olyannyira, hogy még egy zenészt is elcsábított!" – ugrat tovább, és én játékosan belebokszolok a vállába. – Ennyire azért ne bízd el magad! Nem is csábítottalak el… még – nézek rá felvont szemöldökkel, mintha épp kihívnám valamire. A következő pillanatban azonban ez valóban megtörténik. Legalábbis rámondhatjuk, hogy ez felhívás keringőre, hiszen meginvitáltam a hálószobámba, de hogy ez mit is jelent pontosan, az nem tartozik senki másra, csak kettőnkre.
- Csak ha nem zavar, hogy alsógatyában szokásom aludni... – teszi fel a nyilvánvalóan költői kérdést, amit aztán én mégsem hagyok megválaszolatlanul. – Az attól függ, hogy milyen alsót hordasz… A fecske tiltólistán van nálam – nevetek rá, miközben megindulunk a háló felé. Mikor belépünk, egy jégkék és púder rózsaszín színvilágú szoba tárul fel előtte, hatalmas franciaággyal, tágas ablakkal, és antik pipere-asztallal a sarokban. Ahogy elkezdi kigombolni az ingjét, közel lépek hozzá, és ha engedi, én is kigombolok pár gombot. Miután közös erővel megszabadítjuk a feleslegessé vált ruhadarabtól, ledobom a földre a cipőmet. Élvezem, ahogy a puha, szőrös szőnyeg végig cirógatja a meztelen talpam. Bármennyire is hozzászoktam már ahhoz, hogy magassarkút hordok, a nap végén mégis igazi áldás megszabadulni tőle. Ezt az érzést egy pillanatra kiélvezem, aztán rámosolygok Morganre és megkérdem: - Lehúznád a cipzárt, kérlek? – fordulok meg aztán, hogy átadjam magam segítő kezének.

[- Akkor most kezdhetek félni, hogy a sorba kerülök?]

To Ms. Elfelda Hall

Her name is Aphrodite

ruha

Elfelda érintése megnyugtat. Olyan puha, gyengéd és kedves, valamiért úgy érzem, hogy a bennem tomboló leghevesebb vihart is le tudná csillapítani ha akarná és ha az a helyzet állna elő, hogy olyan állapotba kerülök. Mondhatnám azt is, hogy túl nagy a hatalma fölöttem.
- Akkor most kezdhetek félni, hogy a sorba kerülök? - félig tréfásan kérdezem, bár való igaz, hogy a közlés nem teljesen tölt el nyugalommal. A lét törékeny varázsa, hogy a születés mellett mindig ott az elmúlás, az első szívdobbanásban már az utolsó is benne foglaltatik. Ami most elkezdődik... nem, erre nem akarok gondolni. Inkább ostoba módon homokba temetem a fejem, megvakulok, megsüketülök, és bízom a lehetetlenben.
- Na, ez sokkal nehezebb kérdés, mint a fa volt! Bátor vagy és céltudatos is, amit a sikered is elárul. Na meg játékos természet is, legalábbis úgy tűnt. Ez leginkább Griffendélnek tűnik. -mondom ki végül az ítéletem, bár nem vagyok benne biztos, hogy jól mondtam. Elvégre minden vonását nem ismerhettem meg ennyi idő alatt. Bár valami oknál fogva mégis picit olyan, mintha régóta ismernénk egymást.Egyfajta meghitt hangulat gyöngysora feszül közénk.
- Oh, szóval elvárások is vannak! De azt hiszem a tökéletes nőnek a legjobb jár... úgyhogy meg fogok tenni mindent az ügy érdekében! - nevetem el magam, a levegőben tartva a labdát. - De annak örülök, hogy nem azzal jöttél, biztos milyen ügyesek az ujjaim... - cukkolom egy picit, mert ha harc, hát legyen harc! Bennem ilyen tekintetben amúgy is partnerre talál és a jelek szerint Elfelda ezt mintha értékelné is.
- Én ne bízzam el magam? Ugyan Elfelda, pár pillantással el tudtál varázsolni. A helyzet az, hogy gátlástalanul behálóztál. - játékosan mondom a szavakat, de van benne komolyság is, talán valami vallomás-féle. Nem tudom biztosan, ahogy sok más dolgot se, csak azt érzem, hogy ez végül is így igaz. Elfelda elért valamit, amit egy jó ideje más nem nagyon s a legutóbbi esethez képest nem úgy, hogy közben szenvedést is akarna okozni, véresre karmolni. Persze képletesen. Mennyire más ez így!
- Akkor nem forgok nagy veszélyben, mert azt nem hordok, egyszerűen kényelmetlen. Bokszer alsó párti vagyok. És ha a színe is érdekel, akkor... inkább fekete és sötétkék. - pimasz mosollyal mondom mindezt, mintha amúgy a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mondjuk ez pont nem olyasmi, amin egyébként zavarba jönnék, vagy ügyet csinálnék belőle. Ez pont az a fajta évődés, ami a legkevésbé se zavar és mondhatjuk, hogy természetes. Beérünk a hálóba, aminek habos-babos design-ja nem lep meg. Elég csajos, ahogy Elfelda is maga a nőiesség megtestesülése. Számomra mindenképp. Egy babaház jut eszembe valamiért. Mondjuk sokáig nem koncentrálok erre, mert Elfelda társasága nagyon is magának követeli a figyelmem, főleg, ahogy az ing gombjait ő is oldani kezdi. Ennek örömére hamar fedetlenné válik felsőtestem, nyilvánvalóvá téve, hogy nem csak a szám nagy, amikor kviddics posztra aspirálok, de a kondi is megvan hozzá. Az edzést bizony nem hanyagoltam el, de csak a célom szolgálatába állítva, csupán egészséges izomzatot építve, semmi extra.
- Persze. - köszörülöm meg a torkom, ahogy egy pillanatra mintha rekedtesen érkezett volna a feleletem. Közelebb lépek ahogy hátat fordít s a piciny fém fogantyút megfogva, gondos finomsággal húzom azt le, ügyelve a ruha épségére, és arra is, hogy a hosszú szőke fürtök se akadjanak be. Könnyeden  simítom le vállairól a fekete anyagot s hagyom, hogy lehulljon a ruhácska, míg tenyereim vállaira simulnak, egyik oldalra tolom szőke fürtjeit, hogy aztán cirógató útjukat folytassák tökéletes alakján lefelé derekán át csípőjére, amire finoman rá is markolok. Hátulról picit neki feszülve csókolok a nyakának tövébe, majd vezetem végig ajkaim a füléig, hogy picit megharapjam fülcimpáját.

Girls just wanna have fun

to: Mr. Williamson



Ruha

- Akkor most kezdhetek félni, hogy a sorba kerülök? – kérdezi olyan fajta viccelődéssel, aminél egyértelmű, hogy erősen megbújik benne a féligazság is. Érthető, hogy érzi ezt a féle bizonytalanságot, ami most tőlem sem áll távol… Ismét egy elvont művészlélek babonázott meg hát, annyi, annyi csalódás után. Először ott volt a roxfortos Gustaf Jones, aki mások előtt állandóan szívatott, de ha kettesben voltunk, hihetetlenül elbűvölő volt… Kár, hogy nem ez az oldala kerekedett felül. Majd jött Nathaniel Forest, az író, aki mellett még azt is el tudtam volna képzelni, hogy együtt öregedünk meg… de a sors útjai, mint jól tudjuk, kifürkészhetetlenek, és bizony mire fellélegezhettem abban a kapcsolatban a hatalmas sajtóérdeklődés után, lehullt a lepel Nat igazi oldaláról: hónapokon át megcsalt egy férfival, nem csoda, hogy teljesen összetörte a szívemet. Aztán jött Oleg… a természetimádó fotós, aki hihetetlenül nehezen nyílt meg előttem, majd mikor végre ez megtörtént, derült égből villámcsapásként ért minket a fordulat, hogy teherbe estem…  Bár mindketten izgatottan vártuk a picit, sajnos a baba elment… Talán pont azért, mert megérezte, hogy igazából nem elég erős ez a kapcsolat ahhoz, hogy egy család legyünk? Ki tudja…
- A félelem sosem vezet jóra – mosolyodom el a borús gondolatok után ismét. Valahogy Morgan mindig ki tud zökkenteni a felhős merengésemből a poénjaival, és ennek nagyon örülök.
- Tudod, azt mondják, a kivétel erősíti a szabályt… - utalok rá finoman, hogy talán lehetne ez esetben ő a kivétel.
- Na, ez sokkal nehezebb kérdés, mint a fa volt! Bátor vagy és céltudatos is, amit a sikered is elárul. Na meg játékos természet is, legalábbis úgy tűnt. Ez leginkább Griffendélnek tűnik – osztja meg velem eszmefuttatását, mire felkacagok. – Nem is rossz tipp, de az igazság az, hogy épp a másik „pólushoz” tartoztam. Mardekáros voltam, magam sem teljesen értem, hogy miért… - vonom meg a vállam játékosan.
– Tudod édesanyám családjának ágában mindig mindenki mardekáros volt, talán ezért osztott be engem is oda a süveg. A nővérem, Zoe viszont griffendéles lett, érdekes módon… - gondolkodom itt el egy pillanatra, aztán folytatom. – Bár ha jobban belegondolok, gyerekként mindig túl akartam járni mindenki eszén, a környéken sok felnőtt meg is utált a csínytevéseim miatt. Igaz, Zoe mindig a társam volt mindenben, de a csínyek értelmi szerzője én voltam, így lehet, hogy emiatt lettem mardekáros… Később aztán megkomolyodtam persze kissé, de ahogy a mai estéből is látszik talán, sosem teljesen – kacsintok rá újra további magyarázat nélkül, hisz szerintem ebből is pontosan tudja, hogy mire célozgattam az előbb. A Hilton szökőkútjában megmártózni nem épp egy szokványos dolog. De Morgant sem kell ám félteni, ha merészségről van szó, ez teljesen egyértelmű. Elpirulok, mikor ismét a tökéletes nő kifejezés hagyja el ajkait, mert egyáltalán nem tartom magam annak. Persze a külső adottságaimmal tisztában vagyok, de valahogy egész életemben kísértett valami furcsa mementó… mintha a fejem fölött egy felhő lebegne, amiből bármikor eleredhet az eső. Kezdve a családunk tragédiájával, apám halálával anyám keze által… Majd a bonyolult szerelmi életemmel… És a hírnév árnyoldalaival, köztük K.-val, aki bármikor képes lenne elvágni a torkomat. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy én lennék a tökéletes nő, inkább valamiféle természeti katasztrófához hasonlítok, ami bármikor elszabadulhat, és még csak nem is azért, mert rosszat akar másoknak. Nem tehet róla, de megváltozni sem tud, egyszerűen ilyen a természete. - De annak örülök, hogy nem azzal jöttél, biztos milyen ügyesek az ujjaim... – viccelődik ismét Morgan, ezzel mentve a helyzetet, így az előbbi gondolatmenetbe inkább nem megyek bele, hanem megcirógatom bal keze ujjait, és mélyen a szemébe nézek.
– Még előjöhetek vele, ami késik, nem múlik… - puszilom meg finoman egy-egy ujja hegyét, aztán érzelmesebb vizekre evezünk kissé. Az, hogy azt mondja, gátlástalanul behálóztam, őszintén jól esik, de most inkább a játékos oldalam kerekedik rajtam felül válasz közben: - Gátlástalanul? Ismét egy érv, ami azt mutatja, a süveg jól döntött – emelem rá kacérkodó pillantásom, majd amikor megosztja velem az alsójával kapcsolatos információt, felnevetek. – Már épp kérdezni akartam a színt, mert a rózsaszín is tiltólistás – ugratom tovább a háló felé menet. Mikor kigombolom az ingét és megpillantom a felsőtestét, egy pillanatra elfelejtek levegőt venni, azt hiszem, valahogy meglep meztelen felsőteste látványa. Olyan vonzó és letisztult, egyszerűen jó érzés belefeledkezni a látványába. Ahogy lehúzza a cipzárt és belecsókol a nyakamba, ismét megremeg a térdem és beleborzongok az érintésébe. Kezemmel hátranyúlok, hogy végigsimítsak a haján, majd a fülcimpámon érzek egy finom harapást, amitől teljesen elgyengülök. Libabőr fut végig a testemen, és érzem, hogy most kell leállítanom az eseményeket, ha ura akarok maradni a helyzetnek. Márpedig belül érzem, hogy ezt szeretném, ezúttal nem akarok elsietni semmit. Morgan felé fordulok és lágyan megcsókolom, majd mélyen a barna lélektükrökbe nézve szólalok meg:
- Nem baj, ha ma tényleg csak együtt alszunk? – kérdezem kissé bűnbánó hangsúllyal. Majd lágyan végigsimítok az arcán, és gyorsan kibújok a ruhámból. A ruhám alatt csípőig érő, fekete, testhez simuló kombiné és csipkés fekete, franciabugyi takarja testemet. Ha ő is leveszi, amit le szeretne még, akkor kézen fogom és az ágyhoz vezetem, majd bebújok vele a puha világoskék paplan alá. Ha Morgan elhelyezkedik, szorosan hozzábújom, mellkasára fektetve arcomat. Eltölt a nyugalom, ahogy szívdobogását hallgatom. - Jóéjt... - mondom halkan, közben lágyan cirógatva azt a bizonyos roppant vonzó felsőtestét. A cirógatást addig folytatom, amíg el nem nyom az álom. Mindez nem tart soká, tényleg nagyon fáradt lehetek, mert pár perc múlva már az álmok delíriumos mezején találom magam.

Köszönöm a játékot!

[- Egy kis egészséges félelem sosem árt, inkább segít a helyes úton maradni. Így belegondolva lehet több dologtól kéne félnem!]

To Ms. Elfelda Hall

Her name is Aphrodite

ruha

- Egy kis egészséges félelem sosem árt, inkább segít a helyes úton maradni. Így belegondolva lehet több dologtól kéne félnem! - ütöm el picit viccel továbbra is az egyébként valahol nyomasztó kérdést. Pedig van legitimitása a gondolatnak, ezt talán mind a ketten tudjuk. És egyikünk sem akar ebbe belegondolni. Így természetes ez.
- Én szeretem magam a szabályok alól kivenni, erre remek példa az az alkalom, amikor illegális szilveszteri bulit rendeztem a Roxfortban! - merülök el egy leheletnyit emlékeimben, bár nem túlzottan, mert az is egy keserédes emlékcsomag. Egy szép és emlékezetes este a maga sebeivel. Olyan, mint maga az élet kicsiben. Csak sajnos az életet nem lehet pezsgős alkohol mámorban eltölteni azzal az estével ellentétben.
- Sokszor fura a döntés, minden emberben keverednek a házak vonásai, csak az a kérdés, hogy melyik a hangsúlyosabb. - gondolkozom el picit. Végül is tévedtem, de Elfelda is osztja a gondolataim, tehát nagy mellé lövés mégsem volt a dolog. Legalább nem sértettem meg vele. Pedig pont az a két ház elég alaposan rivalizált egymással. - Hmmm én inkább a céltudatosságodra gondolnék ebben a vonatkozásban, az is elég meghatározó vonás a zöld-ezüst közösségben. Talán még jobban, mint a pajkosság. - mondom némi tanakodás után, ahogy a szőkeség szavait is emésztgettem. Végső soron több tényező lehet ebben, de nem az határozza meg kilétét, hogy melyik házba járt. Ahogy engem sem. Viszont most már azt is tudom, hogy Elfelda velem ellentétben nem egyke, sőt, a testvére nevét is. Úgyhogy ha nem is találtam el a házat, egy kis információcserével közelebb hozott minket a tévedésem is. Kifejezetten örömteli dolog ez.
- Majd akkor tedd, ha van hozzá tapasztalatod! -vidoran cukkolom picit, bár ez egy kissé bárgyú mosollyal társulhat, ahogy puszilgatásba kezd. Pofátlan lennék? Lehetséges, de ez még visszafogott is volt, Elfelda-t viszont olyan tisztelet övezi részemről, aminek köszönhetően mondhatjuk, hogy bőven illedelmesebb vagyok. És azért is, mert ez nem csak valami kaland számomra, úgy érzem. Ez pedig percről percre mintha nyilvánvalóbbá válna.
- A süveg lehet, én viszont biztosan, amikor elvállaltam a ma esti beugrós melót. Ha nem teszem, most nem lennénk itt. És azzal csak vesztettem volna. - osztom meg vele őszintén gondolataimat, hogy aztán ismét visszataláljak a vidámabb, mondhatni csipkelődős stílushoz. Nálam könnyen mennek ezek a váltások s a jelek szerint ezzel ő is így van, aminek örülök. Egy húron pendülünk.
- Na, azt nem fogsz rajtam látni ruhában! Amúgy is kiábrándító a ruhatáram női szemmel... legalábbis úgy gondolom. Kockás ingek, zenekaros pólók, farmerok... na jó, van ez az öltönyöm, az igaz! - nevetem el magam, de valahogy az öltözködés mindig is egy olyan dolog volt számomra, ami maximum sajátos önkifejezést jelentett. Szubkultúrához tartozást a maga módján. Első a kényelem és a praktikum volt, hogy ne érezzem magam maskarás majomnak valamiben. Ebből a szempontból mondjuk fura, hogy a leghivatalosabb varázslói alkalmakra előírt talár sosem zavart igazán. Lehet azért, mert azért a magam módján tisztelem a múltat és a hagyományokat is? Őszintén ezt most nem tudnám normálisan se megmondani, se végiggondolni, mert az események folytatása a gondolkodás gátlására lehetne tankönyvi mintapélda. Nincs mit cifrázni, egyszerűen el tudom magam engedni és kikapcsolni s hagyni, hogy az érzékeim, az ösztöneim vezessenek. De csak annyira, hogy ne vigyek semmit sem túlzásba egyelőre. És ez előnyös is, mert Elfelda szavai megfelelő mederbe tudják terelni az eseményeket s ennek hála a válaszom nem is ellenkezés.
- Természetesen nem. - bólintok, majd végül csak kimondom, amit nem is olyan régen forgattam a fejemben. - Ez nem egy kaland. Hanem valaminek a kezdete. - a magyarázat is elhangzott, hogy miként is látom ezt az egészet, hogy mi az az ok, amiért képes vagyok megállni, nem valamiféle sértettséget kovácsolni a dologból s a férfiúi hiúság kétes és meddő oltárára citálni ezt az egész estét, hogy végső soron csak elrontsam. Jó ez így. - Jó éjt neked is! - egy puszi még Elfelda homlokára, majd összebújva nyom el minket az édes álom, mert cirógatása álomba ringat bizony engem is, ahogy karjaimban tartom. S ez ritka, hogy valakivel ilyen közelségben ilyen nyugodtan el tudjak aludni, általában nem jellemző ez rám... a jelek szerint a tudatalattim is egészen boldog a helyzettel!

Én is köszönöm szépen!