Társalgó

la mode
 


2002. november 1.
to; Beth

style

Kellemetlen volt arról beszélni, ami történt velem eddig a Roxfortban. Jason előtt minden sötét és kegyetlen volt… valahogy olyan rideg, mintha boldogság nem is létezne. Gray sem tett boldoggá, inkább csak kicsit biztonságot adott. Olyan volt, mint egy menedék a Seth-től hangos világban. De már nem volt Seth. Nem volt többé olyan bántás az iskola falai között, ami elől menekülni akartam. Szép lassan kezdtem magamra találni.
– Szóval Seth...értem. háát...kemény dió...na és mondd csak...
Megköszörültem a torkomat. Kicsit úgy éreztem, hogy zavarba jött Beth attól, amit ráeresztettem. Elég bonyolult múltam volt, pedig csak tizenhat éves voltam. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor még nincsenek komolyabb gondjai az embernek, csak a kamasz hülyeségek… de engem tényleg sakkban akart tartani Seth. Zsarolt, ütött, ha kellett átgázolt rajtam.
– Na és jól csókol?
A kérdésre meglepődtem. Elvigyorodtam és kicsit felvontam a szemöldökömet is, majd egész egyszerűen megköszörültem a torkomat. Hát igen, Grayre pillantva az ember azonnal rájön, milyen szexi. Ez nem csak külsőség, csak volt egy ilyen kisugárzása. Én is ezt vettem először észre, ezt a rosszfiús sármot, amitől minden lány… és persze srác szeme megakadt rajta.
Elmosolyodtam.
– Talán kicsit túl jól is… – Sóhajtottam fel. Az ujjaim végig túrtak a göndör tincseimen. Még nekem is zavarbaejtő volt erről úgy beszélni, hogy közben minden pillanatban Jasont csókolnám és szeretgetném. Kicsit megcsalásnak éreztem még a puszta gondolatot is, de közben meg mégsem lehettem vak. Én is tudtam, hogy Gray szexi és tetszik. De csak tetszett. Az érzéseim kuszák voltak vele kapcsolatban.
– Azt mondják, a rossz fiúk jól csókolnak. Nem harap?
Megvontam a vállamat, majd széles vigyor ült ki az arcomra. Hát igen… elég veszélyes volt, de azt hiszem Gray sosem bántott engem különösebben. Még csak szexizés címszóval sem. Csak simogatott és csókolt. Ha pedig szomorú voltam, akkor magához vont és megölelt.
– Nem. Ő nem ’arap. – Ráztam meg a fejemet és kicsit Gray után néztem, aki mostanra ott ült megint, ahol korábban. A kezében valami bordóborítós könyv volt és éppen egy oldalt lapozott. Talán nem is figyelte a lapokat, tudtam, hogy hallgatózik, tudni akarja mit gondolok róla. Nem hittem, hogy még szeret, talán csak ő is érezte a vonzalmat, ami megmaradt közöttünk.
– Igazából elég gyengéd és nagyon okos. – Meséltem és megint Beth szemeibe pillantottam, kicsit ficeregve a párnák között. Lerúgtam a cipőimet, hogy fel tudjam húzni a lábamat a kanapé párnái közé és aprónak tűnjek, mint valami kisfiú.
– Csak mi nem illettünk össze úgy… azt ’iszem, nekem nyugalomra van szükségem. Arra, amit Jason adhat. Egy új világ, ahová elbújhatok. – Sóhajtottam fel és magamhoz öleltem az egyik zöld díszpárnát. – Van értelme annak, amit beszélek?

◊ Mi újság?◊
2002.11.01

◊ Louis◊


zene ◊ Dream A Little Dream outfit ◊ simple

Louis mellett rá kell hogy jöjjek, az én életem smafu az övéjéhez képest. Azon kívüll, hogy apám ivott, elment és van egy féltestvérem, akit nem láttam, és nem is akarok soha de soha látni, az életem nyugis. Nem tudok felmutatni nagy szerelmeket, vívódásokat, és szenvedést sem. Mármint persze enne örülök, de valahogy azt érzem, hogy a világ nagy dolgaiba nem vagyok beavatva. Éldegéleg itt a saját világomban. Persze tudom, hogy másoknak milyen nehéz. Ott van például Hugo Amyvel. De mivel ő sem mondd sok mindent, pedig érdekel, nem érzem át. Van egy fal nála, amit nem enged áttörni, és ez bánt. Ettől pedig azt érzem van valami, amihez mások hozzáférnek, én meg nem. Mint egy gyerek, aki nem ismeri a felnőttek világát. És ettől olyan fura lesz minden...de elhessegetem ekezet a negatív érzéseket és gondolatokat, inkább megpróbálok szórakozni kicsit. Megkérdezem, jól csókol e, a helyes fiúk jól csokolhatnak. Nem mintha ugye nagy tapasztalatom lenne....mindegy is.
– Talán kicsit túl jól is…
Louist azt hiszem sikerült zavarba hoznom. Nem baj, aranyos ilyenko. Csak vigyorgok, mint egy vad alma. Tudom, hogy szereti Jasont, és nem is akaartam én megvádolni semmivel, csak hát na. Azért ez elég váratlanul ért. Idejön a bunkó sármőr, aztán lekapja az orrom előtt. Persze, hogy megkérdezem, mi a helyzet pontosan.
– Nem. Ő nem ’arap. –
Nem? Hát végül is nem vérfarkas, hogy harapnia kelljen...Titokban oldalra sandítok Gray felé. Hmm..pedig tök harapósnak tűnik. Talán még a kezemet is leharapná, ha pálcát szegeznék rá. Jaj...Gray ugye...Odahajolok Louishoz, és óvatosan, suttogva teszem fel a kérdésem.
- Ugye ő nem ilyen született izé....legilimentor?
Jézusom, még a végén itt röhög rajtam, hogy az előbb meg akartam átkozni, most meg azon gondolkodom, harap e smároláskor. vagy máskor...jaj, Beth, mi van veled? Hirtelen olyan melegem is lett...nem tudom, mi van velem mostanában, de egyre furább dolgokat képzelgek emberekkel. Azt érzem, néha a hormonjaim buliznak, és egyszer sírok, aztán meg nevetek. Utálok valakit, aztán csak úgy, minden komoly ok nélkül lesmárolnám. Mégis mi a franc bajom van nekem?
– Igazából elég gyengéd és nagyon okos.–
Gyengéd. És okos. Na jó, Beth, most rögtön össze kell szedd magad. Nem furakodhat be senki a zavaros kis tini fejedbe. A szívedbe már úgyis teljesen összegabalyodott szegény Hugo, így is van elég bajod. De aranyos, ahogy lerúgja a cipőit. Louisra mosolygok, és csak hallgatom.
– Csak mi nem illettünk össze úgy… azt ’iszem, nekem nyugalomra van szükségem. Arra, amit Jason adhat. Egy új világ, ahová elbújhatok.
Nyugalom. Ez teljesen érthető Louis szemszögéből.
- Te, Jason és az ő világa szerintem olyanok vagytok, mint egy puzzle.
És valóban. Jason tényleg fura kicsit a sok mesével, még nálam is furább, de végül is ez nem baj. Jó srác. MIndig jót akar a másiknak. És persze Louisnak is. Louis szemeiben kis tétovaságot látok, ami persze természetes, de biztos hogy nem kell aggódnia. Jason jó hatással van rá, és ő is Jasonre.
– Van értelme annak, amit beszélek?
- Nem is kevés Louis. Tudod...Jason tényleg értékel téged. Lát téged. Mármint úgy igazán. És szerintem ez rohadt ritka. Az emberek sokszor elbeszélnek egymás mellett. Vagy egyáltalán nem is beszélnek, mert félnek. Köztetek van bizalom. Ez elég nagy kincs, csak nem mindenki értékeli.
Egy pillanatra megint belém költözik a szomorúság. FUrcsán magányosnak érzem magam. HIrtelen úgy érzem, jó lenne most megint egyedül lenni egy kicsit, és rajzolgatni. Lehet felmegyek a toronyba, vagy le a tóra. Ha viszek egy vastag pokrócot, talán nem is fagyok meg. Felállok, karjaim összefonva ölelem magamhoz.
- Tényleg kezd hűvös lenni. Én azt hiszem most...visszamegyek a klubhelyiségbe a kandallóhoz. Jössz te is kifelé?
 Ha jön, elindulunk ketten vissza a folyosóra, ha nem, akkor egymagam baktatok a...ht nem is tudom igazából hova. Most kicsit füllentettem Louisnak, pedig nem szoktam.

Köszönöm a játékot, a helyszín szabad!

ÁTVERÉS
2003. 11. 22.
éjszaka



to: BigBoy

outfit

Hosszan bámultam a széthajtogatott pergament. Az ajtóban találtam, éppen akkor, amikor visszatértem az egyik kviddicsedzés után a szobámba. Ismerős írás volt, talán éppen a formás hátsójáról ismert Digby professzor dugta be az ajtóm alatt, pedig nem hittem volna, hogy valaha észreveszi a flörtöléseimet. Akárhogy is próbálgattam, úgy állt hozzám, mintha csak szórakoznék, pedig én aztán megdöngettem volna úgy rendesen, ahogyan illik egy ilyen nőt. Megérdemelt volna egy kis élvezetet, ahogy én is.
Összehajtottam a fecnit és letettem a komódra, ahogy beljebb sétáltam a szobámba. Mosakodásra vágytam, de aztán persze készülni akartam a különleges találkozóra. Ha valami beteg rajongóm, mondjuk az a Nora Narek... nos, akkor majd ott hagyom a fenébe. Túl kíváncsi voltam, látni akartam mi sül ki belőlem és Digbyből.
Tizenegy óráig még rengeteg idő volt. Így lefeküdtem, megszagoltam a lapot, újra és újra elolvastam. Túlzottan is ismerős volt. Talán Betty? Belőle nem néztem volna ki a titkos üzengetés, kissé butuskának mutatta magát ahhoz. Inkább odabilleget volna elém a tűsarkain, hogy elhívjon egy italra. Digby volt a Roxfort titokzatos nőszemélye... sosem tudhatta az ember mire gondol.
Az ágyon fekve azon ábrándoztam, mit meg nem tennék vele. Még el is mosolyodtam egy-egy részleten. Hát igen... ő és én jól működnénk a párnák között. Ezért is kezdtem el készülni és csíptem ki magamat, hogy végül is kicsivel tizenegy előre meg is érkezzek a helyszínre. A folyosón haladva ki is húztam magamat. Jól néztem ki, jó illatom volt, ezért már meg sem fordult a fejemben, hogy másképp történne, mint ahogy elképzeltem azt előre.
Izgatottan téptem fel az ajtót és léptem be a társalgó sötétségébe. Nem sokszor voltam itt, így nem is voltam igazán tisztában azzal, miféle elrendezésbe léptem be. Szóval besétáltam, nem látva semmit és besúgtam a csendbe: - DD?
Léptem még egyet befelé. Egész biztos voltam benne, hogy egyedül vagyok. De nem is volt gond. Hamarosan matatás hangja jött az ajtó felől. Direkt nem fordultam meg, nem akartam túl izgatottnak tűnni. Csak adtam a lazát, mint mindig. Még a hajamon is végig simítottam, mintha nem is készültem volna annyit. Legyen csak kicsit kócos.
Vártam.
Lépések, aztán bumm! Hatalmas bumm, ahogy nekem ütközött valami nagy, elvesztettem az egyensúlyom.
- Mi a...? - kérdeztem, miközben kapaszkodót kerestem. Nem sikerült. Eldőltem, az a nagy valami pedig rám. Nyekkenve terültem el a padlón. Az ujjaim belemartak a szőnyeg anyagába, amibe belefúródott az arcom, miután akkorát estem, amekkorát csak lehet.
- Mi a franc?! - mondtam végig és megpróbáltam magamról lelökni a valamit, de nem sikerült, hiába könyököltem hátra. Valami nagydarab alak volt, nem Digby. Aztán leesett. Nem sok kétajtós szekrény vagy gorilla mászkál a Roxfortban. - BigBoy?! Most komolyan?! - Akadtam ki. Hihetetlen volt, hogy ő csempészet szerelmes levelet az ajtóm alatt a szobámba.
- Kopj le rólam! Nem szexelek veled!

Balszerencse


2003.11.22


sleep outfit - relax baby

to Csirkefogó

Gyanúsan, szemráncolva forgattam kezeimben a különös levelet, ami már az ízlésemnek túlságosan is agyon volt fújkálva. Fintorral az arcomon szagoltam meg újra és újra, majd prüszköltem egyet és megráztam a fejem, majd nem is foglalkozva a dologgal lehajítottam a díványomra és nekiláttam az edzésnek. Általában az edzések mindig jó érzéssel töltenek el, megnyugtatnak, feltöltenek, lehetőséget bztosít arra, hogy leadjam a felesleges energiákat, de most zavart voltam. Folyamatosan egy dolog járt a fejemben. A levél. Mivan, ha Digby írta? Fenébe, legalább lett volna rajta név, vagy rejtélyes kód, abból kiszűrtem volna, ki akarná, hogy a társalgóba evickéljek. Hogy érdekelhet engem egy ilyen baromság, főleg edzés közben. Ahogy patakzott rólam az izzadság és lihegtem a díványra ülve, figyeltem azt az átkozott, még mindig erősen illatozó levelet. Átverés lehet vagy igaz talán? De mit akarnék én egy olyan nőtől, mint Digby? Nem nekem való, igazi vadmacska, az olyanok, mint ő, inkább Campbell fogára valók, egyébként is bennem már rég nincs semmi szerethető, kiölték belőlem rég. Amit a Dementorok meghagytak, a feleségem szipolyozta ki belőlem, tehát már nem maradt semmi, ami bennem kívánatos lehet, főleg nem a viselkedésem. Persze a testem kőkemény, de ennyi, ez manapság már nem kívánatos, magában nem elég.
Legyintettem ismét egyet és folytattam az edzést, hogy még kínzóbb legyen, több súlyt pakoltam a rúdakra, hátha egy kis szenvedés elveszi az eszem a hülyeségről.
Végül, leütöttem pár tojást, reszeltem rá citromhéját és egy kevéske mézet locsoltam rá, majd felvertem. Egy húzóra megittam az egészet, fintorogtam rá egyet, majd úgy indultam rendbe szedni magam. Sajnos nem szabadultam a gondolattól, így a fürdőbe vettem az irányt. Több hetes szakállamtól megválltam, fejem tetejét is leborotváltam, megfürödtem, szinte azon kaptam magam, hogy talán évek óta nem voltam ennyire patyolat, randira kész.
Randi? Nem is voltam randin, mióta a feleségem elhagyott. Jézusom. Torpantam meg az ágy szélén egy pillanatra, ahogy eluralkodott rajtam egy kevéske pánik. Ez maradt belőlem. Egy pánikbeteg, érzelemszegény roncshalmaz. Erőt vettem magamon és nagyokat lélegeztem. Nem tudom, mi támadott meg ismét, talán a lehetősége annak, hogy egy hölggyel randizhatok, vagy még mindig a múlt szelleme kísért, de beletelt vagy öt percbe, mire ismét rendbe kaptam magam. Megráztam a fejem, majd ittam egy pohár vizet. Legcsinosabb ruháimat öltöttem magamra. Egy gyönyörű királykék inget és egy feszülő fekete farmernadrágot, aminek biztos nem tudnak ellenállni a nők. Á, miket gondolok…a feleségem nem tudott…vagy csak ezt mondta… Egy cinikus mosoly jelent meg az arcomon. Mi ez az érzés? Olyan vagyok, mint egy gyerek. Kicsit jó érzés is. Évek óta nem voltam ilyen jól. Miért is ne? Miért is ne érezhetném magam jól? Miért ne lehetne randim?
Ezek a gondolatok kavarogtam bennem, ahogy mosolyogva végigrohantam a társalgóig vezető úton. Egy köntöst magamra kanyarítottam, hogy ne lásson meg csinos ruhában senki, még a végén lebukom vagy rosszra gondolnak, így alvó köntösömben suhantam végig a kastélyon hatalmas mosollyal az arcomon.
Végül ott álltam az ajtó előtt. Ismét megrebbent a szemöldököm, kicsit vert a szívem és kiverte a víz a homlokom. Ne legyél már beszari Brown, ő csak egy nő, nem harap, megérdemled a boldogságot ennyi évnyi szarakodás után. Arcon vágtam magam, majd benyitottam. Korom sötétség fogadott, de még izgalmasabbá tette a dolgot. Persze még mindig volt bennem egy kis félelem, de éreztem, szinte a levegőben éreztem az illatát. Bár lehet ez még mindig az az erős parfüm, ami a levelemben szerepelt, de mintha mostmár jobb lenne, esetleg a hozzáállásom változtatta varázslatossá. Bizonytalanul lépkedek a sötétben, kicsit aggódom is, fel ne ökleljem DD-t, de lehet meg sem érkezett még. Már éppen azon elmélkedtem, hogy fényt csinálok, mikor végre megtaláltam valamit, vagy valakit, de sajnos hiába löktem meg a mellkasommal, nem tudtam elkapni az illetőt, beleakadtam a lábaiba és estem vele együtt.
- Mi a...? – hallottam a hangját az illetőnek, ahogy nyekkent egyet alattam, s ezzel a szívbajt is hozta rám, ugyanis ez a hang nem egy nőtől származott.
- Mi a franc?! – nyekeregte ismét, majd megpróbált lerángatni magáról, még a könyökét sem általlotta használni, hogy megszabaduljon tőlem.
- Mi a fene? Mit keresel itt te Csirkefogó!? – hökkentem meg, ahogy próbáltam leszállni róla, de sajnos eredménytelenül. A Köntösömet összekötő selyem mindkét oldala beleakadt a viragos alakú valamin, amit a derekán viselt… Igazából ratyikoszorúnak hívom, de mások előtt nem mondogatom inkább, ugyanis hallottam bizonyos pletykákat.
- BigBoy?! Most komolyan?!  - emelte meg a hangját. - Kopj le rólam! Nem szexelek veled! – kiáltotta, mire akkorát pattant egy ér a fejemen, hogy még a tiltott rengetegben is hallhatták.
- Ki a frász akarna veled szexelni? Nincs kedvem a Szent Mungó nemibeteg gondozójában ücsörögni. – vágtam vissza próbálván felkelni, de mint ahányszor próbálkoztam szorosabban húzódott össze a köntös pántja a rózsafűzéren és szorosabban húzott oda ehhez a bohóchoz.
- Minek hívtál ide? Le akartál járatni? – kérdeztem teljesen ingerülten. – Hát sikerült, ugyanis összeakadtak a ruháink. Nem tudok így felkelni. – magyaráztam neki, miközben azon elmélkedtem, hogy ketté tépem a ruháját, a mérgem meg is lenne hozzá, de inkább elvetem a gondolatot, még inkább azt gondolná, akarnék tőle valamit.

ÁTVERÉS
2003. 11. 22.
éjszaka



to: BigBoy

outfit

Nem ez volt az első szerelmes levél, amit kaptam, de igenis az első, melynek légyottja igenis izgatott. Ha diáklány lett volna, nem megyek el. Semmi kedvem nem volt egy bortányhoz, de DD-vel egy menet... mintha egy álom vált volna valóra. Az a kecses vadmacska test szinte azért kiáltott, hogy végig simítson az ember rajta a tenyerével, hogy csókolja. Na persze, nem akartam ráhajtani szemtelenül, de ha tehettem, elismerően mértem végig aztán tovább sétáltam nagy elégedetten a folyosón. DD-nek persze talán fel sem tűnt, mennyire bejön.
A sötétben szinte vártam, hogy hátulról átkarol, megérzem a finom parfüm illatot. Ehelyett valami nagy és nem éppen vonzó tartolt le... de úgy, hogy össze is nyomott, egészen a hideg padlóhoz préselve. Szinte azonnal leesett, hogy BigBoy az. Mi a fene? Hát már ő is belém szeretett?
- Mi a fene? Mit keresel itt te Csirkefogó!? - kérdezte megjátszott meglepettséggel. Persze, hogy úgy tesz, mintha nem akart volna semmit, közben meg le sem akart szállni rólam. Én is próbáltam kinyomni magamat, de a súlya legalább az enyém kétszerese-háromszorosa volt, mert úgy felfújta magát, mint valami lufikból hajtogatott figura, amiket a mulatságokon osztogatnak a gyerekeknek. Csakhogy ő nem volt pehelykönnyű.
- Ki a frász akarna veled szexelni? Nincs kedvem a Szent Mungó nemibeteg gondozójában ücsörögni. - Fogalmam sem volt, miről hablatyolt. Lehet ez valami mugli dolog, amihez én nem értettem, ezért csak próbáltam tovább mocorogni. Hiába.
- Ezt nem hiszem el! Vagy három tonna vagy! - Háborogtam beszorulva.
- Minek hívtál ide? Le akartál járatni? - kérdezte idegesen, mintha én szórakoznék vele. A kezdettől fogva ő akarta ezt az egészet... egyébként minek írta volna azt a levelet. Soha többé nem fogok BigBoyra úgy nézni, mint korábban. Eddig jól szórakoztam rajta, amilyen teszetosza a termete ellenére, de ezek után... inkább elkerülöm, mielőtt megint rám mászna... ha egyáltalán élve megúszom ezt az egészet. -  Hát sikerült, ugyanis összeakadtak a ruháink. Nem tudok így felkelni.
- A francokat nem tudsz, te perverz! - kiáltottam fel gúnyosan. Legszívesebben megütöttem volna, de az adott pózban még csak behúzni sem tudtam neki, hiszen az egész testem úgy volt odapréselve a padlóhoz. - Tudod, ha odajössz személyesen, megmondtam volna, hogy nem vagy az esetem, BigBoy, de amúgy sem flörtöltök veled soha! Soha! - Jelentettem ki, de a tekintetem a szoba sötétjére meredt. Valamiféle zajt hallottam onnan, a következő percben pedig világító alak ugrott elő a sarokból. Hóbor volt az az udvari bolond ruhájában.
- Ó! A Campbellke és Brownie együtt. - Visongta, szinte énekelve a szavakat. Aztán gúnyosan cuppogni kezdett felénk. - Imádni fogja McGali néni, ha ezt meghallja. -  Csapta össze a tenyereit. Hóborc imádott másokat kellemetlen helyzetbe hozni.
- Meg ne próbáld! - Kiáltottam rá, de Hóbort ellebegett hangosan énekelve, hogy Campbellke és Brownie összebújtak a társalgóban. - Miattad annyi a hírnevemnek... te nagydarab barom! - Akadtam ki teljesen ezen a ponton. Ha nem lettem volna odapréselve a padlóhoz, tuti neki is esek, hog megüssem.

Balszerencse


2003.11.22


sleep outfit - relax baby

to Csirkefogó

Tudtam, hogy túlságosan szép, hogy igaz legyen. Egy szerelmes level Dd-től, mire gondoltam? Nyilván-való volt, hogy valaki átvert minket, legalábbis a semmirekellő reakciója erre engedett következtetni, ugyanúgy össze volt zavarodva, mint én. Na de, hogy ennyire félreértse a dolgokat, mit akarnék én tőle? Egy ölelésemtől kettétörne.
- Ezt nem hiszem el! Vagy három tonna vagy! – hisztizett még mindig, miközben én azon voltam, hogy valahogy eltépjem azt az átkozott övet.
- Legalább három tonna izom, vezérgiliszta. Neked sem ártana egy kevés. – magyaráztam vissza neki, ahogy erőlködtem, majd végre pont annyira tudta engedni a szorításon, hogy a job lábammal feltérdel-hessek.
- A francokat nem tudsz, te perverz! – kiáltott vissza, mikor közöltem vele, hogy nem tudok róla felkelni, mert összeakadtak a ruháink. Kezdtem elveszíteni a hidegvérem és erre a lányos hisztérikája különösen nagy hatást gyakorolt. Micsoda primadonna, nem is értem, mit esznek ezen a nyálgúnáron a nők.
- Tudod, ha odajössz személyesen, megmondtam volna, hogy nem vagy az esetem, BigBoy, de amúgy sem flörtöltök veled soha! Soha! – magyarázott tovább görcsösen, mire én csak püffögve elnevettem magam. Ki akarna összejönni vele, nem értem, mitől van így elszállva magától?
- Elég legyen a sértésekből, mert a következő kviddics meccsen a fejed lesz a gurkó!  – kiáltottam rá mérgemben, majd bíbelődés közben még hozzátettem.– Különben is minek küldted a levelet? Még be is parfümözted, te nyavalyás. – dühöngtem, mikor már teljesen elveszítettem a kontrollt  és épp azon voltam, hogy két kézzel erősen megmarkoljam a köntösöm övét és kettétépjem, mikor zajok ütötték meg a fülünket a szoba másik szegletéből.
- Ó! A Campbellke és Brownie együtt. Visongott a szellemalak, akit csupán pár alkalommal láttam eddig ittlétem alatt, annyit azonban már tudtam, hogy bajkeverő és szeret rosszban sántikálni. - Imádni fogja McGali néni, ha ezt meghallja. – folytatta a gúnyolódást, mire én is eltoltam egy szentségelést az irányába, de nem vettem komolyan a fenyegetését. Nem úgy az alattam nyűglődő törpe, szinte hiszté-rikusan fakadt ki ismét.
- Meg ne próbáld! - Kiáltott rá a Csirkefogó, de Hóborc végül elrepült egy idegesítő dalocskát dudolva rólam és a terelőről. - Miattad annyi a hírnevemnek... te nagydarab barom! – folytatta a hisztit, mire én megint felbasztam magam és folytattam az előzőleg kigondolt ötletemet.
- Ugyan szállj már le a földre, csak a tinilányok vannak oda érted, az még nem hírnév. – magyaráztam neki, végül sikerült anélkül feltápászkodnom, hogy elszakadt volna a köntösem öve.
- Még mindig össze vagyunk akadva, de mostmár fel tudsz kelni. – mondtam neki, majd kiakasztottam az övet a köntösömből, így végül mindketten kiszabadultunk, annyi szépséghibával, hogy az övem, az ő idétlen övéhez ragadt még mindig. Nem érdekel azonban, inkább veszek másikat.
- Amúgyse hinne neki senki, mindig lódít. Arról mesélj inkább, miért küldted el nekem a levelet? Mit akartál tőlem. – vettem elő a borítékot a zsebemből és, ha már feltápászkodott meglebbentettem a feje előtt.
- Az övemet pedig kérem vissza, ha végre le tudtad szedni magadról, de így már remélem elhiszed, hogy tényleg összeakadt a csillivilli derékszorítóddal. – tettem még hozzá és reméltem, hogy mostmár lenyugodott annyira, hogy nem tesz semmi meggondolatlan dolgot. Nem vagyok biztos benne, hogy nem viszonoznám háromszoros erővel.

ÁTVERÉS
2003. 11. 22.
éjszaka



to: BigBoy

outfit

Korábban szerencsés embernek tartottam magam, könnyen törtem előre a kviddicsben, a legszebb nőket kaptam meg. Annak éltem, amit szerettem, most viszont az áhított DD helyett BigBoyt kaptam a nyakamba. Meg sem érdemelte, hogy ilyen becenevet kapjon, amiért így csőbe húzott. Nos, nem vagyok az ellen, hogy erős férfiak rajongjanak értem, amíg megtartja a három lépést távolságot.
A távolság most nem volt meg. Sőt, egyenesen letarolt és ha ez nem lett volna elég, még leszállni sem akart rólam. Mégis mi baja van ennek az embernek? Úgy kezel, mint egy elkényeztetett ficsúrt, folyton szid, most meg rám mászik, mint egy kanos vaddisznó.
- Elég legyen a sértésekből, mert a következő kviddics meccsen a fejed lesz a gurkó! – magyarázott, vagyis inkább kiáltott. A hangja erőteljesen kitöltötte a teret, miközben valamifel matatott deréktájon. Szinte rettegtem, hogy most veszi elő a lőcsét és megront. Nem sok esélyem hason fekve megvédeni magamat. Teljesen a padlóhoz préselt. – Különben is minek küldted a levelet? Még be is parfümözted, te nyavalyás.
Szusszantam egyet.
Hiszen éppen az előbb mondtam, hogy ő volt és tudom, erre még volt pofája rám kenni. Felháborító bánásmód ez egy ilyen profi sportolóval, mint én. A helyzetet persze még lehetett fokozni azzal, hogy Hóborc is előkerült és gúnyos énekléssel tovább lendült. Holnapra már minden tele lesz azzal, hogy „Campbell és Brownie dugtak este.” Elfintorodtam a gondolattól is, féltettem a hírnevemet. DD már így sem vesz komolyan.
– Ugyan szállj már le a földre, csak a tinilányok vannak oda érted, az még nem hírnév. – Sértegetett tovább, de legalább volt benne annyi, hogy leszállt rólam. Sóhajjal vette tudomásul a testem, hogy nem nyom többé össze. Kicsit megdörzsöltem az oldalamat, ő még valamivel matatott. – Még mindig össze vagyunk akadva, de most már fel tudsz kelni.
– Hogyne… csak arról vagyok híres, hogy tinilányok rajonganak értem… – Mondtam és megpróbáltam nagy nehezen felnyomni magamat a padlóról. Jól esett, mintha éppen visszanyerném az alakomat, miután valami nehéz rám esett. Nyújtóztam is egyet gyorsan.
Közben matatott valamivel a sötétben, éreztem, hogy az utolsó kapocs is közöttünk megszűnik. Az öv ellazult.
– Nem kéne ilyen lekezelőnek lenned, csak azért, mert féltékeny vagy. Meglepő, de cseppet sem imponáló. – Húztam ki magamat, ahogy az övemet végig simítottam. A feszülést ott éreztem, nyilván ott történt valami, így ki tudtam akasztani az anyagot onnan.
– Amúgyse hinne neki senki, mindig lódít. Arról mesélj inkább, miért küldted el nekem a levelet? Mit akartál tőlem. – Folytatta a nonszensz viselkedését tovább. – Az övemet pedig kérem vissza, ha végre le tudtad szedni magadról, de így már remélem elhiszed, hogy tényleg összeakadt a csillivilli derékszorítóddal.
A kezembe szorított anyagot hozzá vágtam. A vádaskodás cseppet sem volt szimpatikus, de egyelőre csak megköszörültem a torkomat. Ha ennyire tetszem neki, legalább normálisan viselkedne, ehelyett rám mutogat.
– Semmit sem küldtem neked. Te küldtél nekem egy levelet. – Beletúrtam a nadrágom zsebébe. A pálcámat vettem elő, egyelőre azzal adva némi fényt a Társalgónak, ami eddig kishíján korom sötét volt. – Kár rám mutogatni. – Tettem hozzá és ezúttal a zakó zsebébe nyúlva a pergament vettem elő és a mellkasához nyomtam, hogy vegye át, nézze meg.
– Ha tetszem, közöld normálisan. Ne rám mutogass!

Balszerencse


2003.11.22


sleep outfit - relax baby

to Csirkefogó

Förtelmes helyzet, leginkább kihasználnám az almkalmat és hálaadási tökké verném a kolléga fejét, már csak azért, hogy én jobban érezzem magam. Semmi személyes.
Sosem kedveltem a páváskodó, önimádó embereket, ezt még tetézte a mások felé mutatott viselkedése is, nem értem miért vette fel az igazgató nő ezt a bohócot, lehet, hogy a kviddicshez ért, de minden más területen rossz példát mutat a diákoknak. Ahogy a folyosón járőrözök, több csőröző lurkót látok, mint egy szerelmesek számára közkedvelt parkban, arról nem is beszélve, hogy a héten már kétszer küldtem büntetőmunkára két párt prefektusi fürdőben enyelgésen rajtakapva.  
– Hogyne… csak arról vagyok híres, hogy tinilányok rajonganak értem… - püfögött vissza a gázgúnár, miközben már felegyenesedtünk és rendbe tettük magunkat.
- Ne játszd meg magad, nem győzöm beszedni a rólad készült rajzokat a diáklányoktól, – magyaráztam leporolva magam. – bár legalább a rajzok hitelesek voltak…a pálcikaember jellegükkel. – mosolyogtam ahogy visszaemlékeztem a förtelmes rajzokra, melyek egy borzas hajú mosolygó pálcika embert ábrázoltak seprűt lovagolva.
- Nem kéne ilyen lekezelőnek lenned, csak azért, mert féltékeny vagy. Meglepő, de cseppet sem imponáló. – válaszolt, mire elkapott a nevető görcs. Hosszú idő után nevettem önfeledten, amit nem gondoltam volna, főleg nem, hogy a csirkefogó fogja elsütni a poént.
- Rád? Szóval úgy nézek én ki, mint aki gyerekek szerelmére és rajongására vágyik? Ne nevettesd ki magad. – legyintettem felé, ahogy levettem a vállamnak hajított övet és visszaigazítottam a köntösömre. A vádaskodására, miszerint én küldtem el neki a levelet, felvontam a szemöldököm, bár már többször hangoztatta az itt eltöltött tíz perc alatt, de eddig azt hittem csak kitalálta, mint a megalázásomra szolgáló ürügy, de mikor nekem nyomta ugyanazt a levelet, mint, amit én is kaptam megjelent egy ér a homlokomon.
Szó nélkül nyúltam bele magam is a belső zsebembe és fényt csiholva pálcámmal olvastam végig ugyanazt a szöveget, mint ami az én zsebemben lévő papíroson csillogott, villogott parfümbe áztatva.
Még mindig hallgatásba burkolózva nyújtottam át saját borítékom, majd ráemeltem sokat sejtető, mérges tekintetem.
– Ha tetszem, közöld normálisan. Ne rám mutogass! – közölte, mire ismét felvontam a szemöldököm, és nagyot sóhajtva adtam meg magam a már beteges hiúságának.
- Én a nőkhöz vonzódom és amúgy se csajozni jöttem az iskolába. Azt derítsük ki inkább, ki vert át minket. – válaszoltam robot módjára, miközben a levélből próbáltam ismerős jeleket, esetleg olyan stílust találni, amivel már találkoztam valamelyik diáktól vagy tanártól.
- Lehet valamelyik rajongód akar szívatni téged. Volt valaki a napokban, akit csúnya módon felszarvaztál? Vagy valószínűbb, hogy megrontottál valakit és ezzel akart bosszút állni. – vetettem oda neki és biztos voltam benne, hogy az utóbbi lesz a valószínűbb.

ÁTVERÉS
2003. 11. 22.
éjszaka



to: BigBoy

outfit

Volt valami kivételesen felháborító BigBoyban, ahogy nézett és beszélt velem. Talán mások is így érezték, de ahogy felém pillantott, szinte láttam a tekintetében villanni az érzéseit, amivel képes volt végig mérni és azt gondolni, minden hibámat látja és megítélheti. Éppen ő. Még csak meg sem próbált mélyebbre jutni és a felszínt kapargatni.
– Ne játszd meg magad, nem győzöm beszedni a rólad készült rajzokat a diáklányoktól, – magyarázta. Még a ruhámat igazgattam a szétválásunk után. – bár legalább a rajzok hitelesek voltak…a pálcikaember jellegükkel.
Hogy Brown mégis mire volt féltékeny? Az jó kérdés. Mindenesetre volt valami kielégítő abban, hogy hagyta magát miattam felpiszkálni. A színpadias nevetés sem segített a viselkedésén túl sokat.
– Rád? Szóval úgy nézek én ki, mint aki gyerekek szerelmére és rajongására vágyik? Ne nevettesd ki magad.
Nem reagáltam azonnal, a zsebembe túrtam. Egy doboz cigaretta után kutattam, hogy végre magamhoz vegyek egy szállal. Jól esett volna a füstöt érezni, ami megtölti a tüdőm és kicsit ellazít ebben a helyzetben.
– Jelenleg te vagy szánalmasan röhejes. – Állapítottam meg, majd amikor ráleletem a cigire, már vettem is elő. Az ajkaim közé kapva a szálat, már fogtam is a pálcámat, hogy meggyújtsam azt. Szükségem volt most erre, hiszen BigBoy éppen hülyét csinált magából. Nem ehhez voltam szokva, hogy ennyire kikeljen magából. Legtöbbször rideg volt és komoly, most meg mint egy tinilány. Hisztérikus röhögés és még az a levél is! Nem jellemző.
– Én a nőkhöz vonzódom és amúgy se csajozni jöttem az iskolába. Azt derítsük ki inkább, ki vert át minket.
Megforgattam a szememet. Nem ő lett volna az első, aki a „nőket szereti” és valamiért mégis a megszállottam lesz. Mindenesetre, csakhogy megnyugtassam a látszólag teljesen kikészült idegeit, inkább nem szólt am vissza neki. Csak újabb füstadagot engedtem ki az ajkaim között, egyenesen felé. A kezébe nyomtam a levelet. Nyomozzon, ha akar, én csak támogatom, ha úgy érzem, kell.
– Lehet valamelyik rajongód akar szívatni téged. Volt valaki a napokban, akit csúnya módon felszarvaztál? Vagy valószínűbb, hogy megrontottál valakit és ezzel akart bosszút állni.
Sóhajtottam.
– Attól még mert odavannak értem a kamaszlányok, BigBoy, nem jelenti azt, hogy meg is döntöm őket. – Mordultam egyet. Ha ilyen lennék, már régen megdöntöttem volna Nareket, de nem vonzódom a kiskorúakhoz és a csaj bizonyára nincs több tizenötnél. Ráadásul rajta kívül sem döntögettem meg diáklányokat, inkább a tanárnők érdekeltek. DD… főleg ő, de végül is egy éjszakára Bettyke sem lehet rossz. – Talán meglep, de a felnőttek érdekelnek. – Forgattam meg még egyszer a szemeimet.
Aztán belepillantottam a levélbe. Én nem láttam benne semmi különöset, a parfüm viszont, ami körbe lengte nem is tudom, DD-re emlékeztetett.
– De, ha komolyan is vennéd a dolgot, akkor válaszolok is: nem, nem volt mostanában egy nő sem. Nora Narek van állandóan a sarkamban, de nem, nem törtem össze jobban a szívét, mint máskor. Nem dugtam meg, csak elutasítottam, mint mindig.

Balszerencse


2003.11.22


sleep outfit - relax baby

to Csirkefogó

Korábban úgy óbégatott, mint egy gyerek, akinek elvették a játékát, most meg játssza a higgadt, kimért felnőttet.  Arról nem is beszélve, hogy ő is még csak egy huszonéves gyerek, miért gondolja bárki, hogy attól, hogy nagykorúvá érik, már agyilag is benő a feje lágya.
– Jelenleg te vagy szánalmasan röhejes. – mondta hosszú csendet követően, mire én ciccentettem egyet, ahogy éreztem, ismét elpattan egy ér a fejemben. Szemtelen vakarcs, tud egy kicsit kviddicsezni és már azt hiszi övé a világ. Nem értem mit látott benne McGalagony, de nem rendezek nagyobb jelenetet, mint, ami eddig volt, még a végén engem hurcolnának meg. Amennyire benyalta magát mondjuk a tanári karban, tuti, hogy így lenne, Smithen kívül biztos, mindenki az ő pártjára állna. Elhűlve figyeltem, ahogy elővesz egy cigit és rágyújt, nem fogom ugyan lekorholni, mert itt pipázik a társalgóban, nem régiben mi is megengedtünk magunknak egy szivart Smithszel, ahogy versengtünk, melyikünk regulázott meg több diákot, de az, hogy felém fújja az átkozott füstjét, túl ment minden határon.
- Legalább felfelé fújd az átkozott cigidet, mert feldugom a seggedbe. – közöltem vele ridegen, ahogy felnéztem a kezeimben tartott levelekből, majd nekilöktem a mellkasának az ő példányát és beleültem egy fotelba.
– Attól még mert odavannak értem a kamaszlányok, BigBoy, nem jelenti azt, hogy meg is döntöm őket. – válaszolt felmordulva, mintha ezzel megsértettem volna az önérzetét. Már, ha van ennek a ficsúrnak önérzete, bár szerintem az egóján kívül más nem nagyon érdekli. A Bigboy nevet már megszoktam, legnagyobb sajnálatomra, mindenki átvette ezt a mocskos szokást és elkezdett különféle becenevekkel bombázni engem, Smith és McGalagony az egyetlen, akik a normális nevemen hívnak, még a drága Digby is becézget, mióta ez a lúdtollas tinilányokon érlelt tuskóhordó betette ide a lábát.
– Talán meglep, de a felnőttek érdekelnek.
- Engem ne etess, téged csak a saját egód érdekel. – böktem oda neki félvállról, majd ketté téptem mérgemben a levelet és a dohányzóasztalra hajítottam. Biztos lehet benne, hogy elkapom a mocsadékot, aki ilyen helyzetbe hozott és éveken keresztül fogom szívatni.
– De, ha komolyan is vennéd a dolgot, akkor válaszolok is: nem, nem volt mostanában egy nő sem. Nora Narek van állandóan a sarkamban, de nem, nem törtem össze jobban a szívét, mint máskor. Nem dugtam meg, csak elutasítottam, mint mindig. – magyarázta Len, miközben az államat vakarva gondolkoztam, ki lehet az a személy, aki mindkettőnket utálhat egyszerre vagy csak örömét lelhette abban, hogy kitoljon velünk.
- Narek? – néztem fel gyanúsítottként felelevenítve elmémben az említett személyt.
- Nem, ő biztos nem lehetett, nemrég mentettem meg a seggét a McCarthy lánnyal egyetemben, mikor tilosban jártak a könyvtárban a zárt részlegen. – morfondíroztam tovább, majd hozzátettem magyarázatként. – nem hinném, hogy azok után még meg merne viccelni minket.
- Kikre gyanakodnál, akik általában jól derülnének egy ilyen csín elkövetésén? – kérdeztem felnézve a még mindig dohányzó kollegára, kicsit megnyugodva mostmár, remélve, hogy végre tanárhoz méltó viselkedésre vált ő is és a nyomozásra fog koncentrálni. Nem hiszem el, hogy nem idegesíti a gondolat, hogy valaki átverte őt.

ÁTVERÉS
2003. 11. 22.
éjszaka



to: BigBoy

outfit

Nem állhattam, ha valaki úgy viselkedett, mintha feljebb való lenne, csak azért, mert szerinte én egy „sztárocska” vagyok. Semmit sem tudott rólam és még csak a fáradtságot sem vette, hogy megismerjen. Bár az is tény volt, hogy BigBoyjal nem szívesen lelkiztem volna egy alkoholmámoros órában. Egyszerűen nem volt szimpatikus, hogy minden szórakozásból kimaradt. Még Smith-ben is több élet volt, pedig az is karót nyelten sétált végig a diákok között mindennap a folyosón.
– Legalább felfelé fújd az átkozott cigidet, mert feldugom a seggedbe. – Mondta, miközben visszalökte a levelet, amit az előbb átadtam neki. Megfogtam ugyan, de az arcába fújtam a füstöt ugyanúgy, mint eddig. Majd megtanul szépen kérni vagy még egymásnak feszülhetünk párszor. Inkább egy durcás óvodásra emlékeztetett amúgy is, mint felnőtt emberre, de nem feltétel az érettség attól még mert valaki majomszabású.
Megköszörültem a torkomat, miután válaszoltam a sértegetéseire. Tipikus bunkó volt, aki legfeljebb testőrnek lett volna jó, de beszélgetőpartnernek semmiképpen. Túl sarkos volt a gondolkodása és mindenkit beletett egy skatulyába. Mindent csak külsőleg nézett, de azon nem agyalt egy percre, hogy a külsőség mit takar. Bár talán addig voltunk jóban, míg nem kezdte el fejtegetni, hogy mégis miért vagyok olyan, amilyen.
– Engem ne etess, téged csak a saját egód érdekel.
Az agressziója is persze kitört. Úgy esett neki a levélnek, mintha az tehetne mindenről. csak egy lesajnáló pillantást vetettem rá.
– Az a baj veled, Brown – igen, ezúttal a nevén szólítottam. Ha azt akarja, hogy komolyan vegyék, hát megkapja, bár ezzel a viselkedéssel éppen az ellenkezőjét érte el.–, hogy az embereknek még csak a felszínét sem kapargatod.
Inkább csak szippantottam egyet a cigiből, majd hosszan kifújtam megint a füstöt. Addig volt jó, míg nem izgattam magam az ő nevelésén is. Elég volt nekem a felvilágosítást magamra vállalni. Beszéljünk csak másról. Semmi köze hozzám és engem sem érdekel jobban az ő eltorzult belső értékrendje.
–  Narek? – nézett fel aztán, mikor közöltem vele a fő gyanúsítottamat. Bár miért hívta volna akkor ide Brownt is, az a része nem volt világos. De nem én voltam a mesterelme kettőnk közül, hogy kitaláljam.
 – Nem, ő biztos nem lehetett, nemrég mentettem meg a seggét a McCarthy lánnyal egyetemben, mikor tilosban jártak a könyvtárban a zárt részlegen. – Magyarázta végre értelmes emberként BigBoy. – nem hinném, hogy azok után még meg merne viccelni minket.
Hát ez aztán komoly következtetés volt egy kamaszról. Azok mindent megmernek tenni, gyakorlatilag olyan dolgokat is, amiket mi még csak el sem tudunk képzelni. Egyszer egy lány az alsógatyámat lopta ki a szennyesemből. Tizennégy volt.
– Kikre gyanakodnál, akik általában jól derülnének egy ilyen csín elkövetésén? – pillantott rám.
– Ugyan már. Ne haragudj, de ez egy elég gyenge következtetés. Nora Narek akkor sem félne tőled, ha szarvaid lennének és füst jön az orrodból. Gyakorlatilag nem hiszem, hogy bárki is félne tőled. – Sóhajtottam egyet. A kezemben a cigarettával kezdtem le-fel járkálni. Nem sok kapcsolatom volt azokkal a diákokkal, akik nem jártak az órámra. Névről semmiképpen nem ismertem őket. A tanáriban persze terjedtek pletykák.
Ahogy a cigaretta leégett, fogtam és finoman elnyomtam a dohányzóasztalon lévő egyik kis tálban. Valószínűleg nem erre volt szánva, de nem érdekelt különösebben.
– Arra a Dominic Monstrora azt mondták, hogy elég nehéz eset. Állítólag egy bicskát is elkoboztak tőle.

[Köszönöm a játékot! A helyszín szabad!]

Balszerencse


2003.11.22


sleep outfit - relax baby

to Csirkefogó

Hiába szóltam rá, direkt cukkolni kezdett azzal, hogy a cigijénak a füstjét rámfújja, tényleg, mint egy rossz kamasz, aki most érte el a lázadó korszakát. Sóhajtottam egyet, végül úgy dönöttem, taktikát váltok. Nem megyek bele többet ebbe a fárasztó adok-kapok játékba, csak felhergelem magam, ha pedig megcsapom, attól félek kirúgnának és ez a Parancsnokságon is valószínűleg az utolsó csepp lenne abban a bizonyos pohárban. Inkább elhesegetem a füstöt, amit rámfújt, majd tudomást nem véve róla gondolkoztam tovább. Minél hamarabb lezárom ezt a beszélgetést, annál hamarabb vonulhatok a hálómba és maradhatok egyedül a szégyenemmel.
– Az a baj veled, Brown – mi a fene? A nevemen szólított, végre normálisan használta a nevemet.- hogy az embereknek még csak a felszínét sem kapargatod. – folytatta a szövegelést, mire én felhúztam a szemöldököm. Miért akarnám én bárkinek a felszínét kapargatni, nem akarok én itt jópofizni senkinek, neki meg plane nem.
- Nem érdekel, mit gondolsz rólam. – rántottam meg a vállam, majd ügyet sem vetve rá gondolkoztam tovább azon, amit felvetettem. Persze, a mondandója megint felhúzta az agyam, amit Narekkel kapcsolatban mondott. Nem is tudja, mi történt akkor, nem arra gondoltam, hogy félnie kellene tőlem, hanem inkább hálásnak kellene lennie, amiért megmentettem a seggét és még csak meg sem bün-tették azért, amiért a McCarthy kisasszonnyal tilosban jártak, szeszély ide vagy oda.
Azért kerültem ide a suliba, hogy segítsek a rend és a szeszély elhárításában a falakon belül, de ez csak duma volt. El akartak takarítani a Parancsokságról. Nem vár engem már ott vissza senki és semmi, azt várják, hogy hibázzak és kirúgjanak. Tudják, hogy hibát követtek el azzal, hogy megvádoltak és bezárattak az Aszkabanba, de nem akarják meginni a levét, inkább elhallgattatnak. Tehát, ha itt bármi rosszat csinálok, amiért az igazgatónő elgondolkodna a kicsapásomon, nem, hogy csak kirúgnak, de tönkre is teszik az életem egyúttal.
- Dominic Monstro. Fura fazon, volt pár órámon, de szerintem nem lenne ekkora koponya, hogy ezt a viccet egyedül kiagyalja. – válaszoltam magam elé, miután már teljesen beleuntam az itt tartóz-kodásomba és Campbell-el való diskurzusba. Elfáradtam és pihenni akarok. Sorra érnek a megaláztatások, nem hiányzik nekem még az, hogy egy huszonéves kioktasson, inkább egyedül keresem meg az elkövetőt. Hóborc úgyis vallani fog, megtöröm és akkor meg lesz a tettes is, Campbell meg maradjon meg annak, ami eddig is volt. Bálványnak.
- Na, nekem mára ennyi elég volt a meglepetésekből. Lepihenek, holnap órám lesz. – mondtam nagyot sóhajtva, majd felkeltem ülőhelyemről és kinyújtoztattam elgémberedett, súlyos izomlázzal terhelt végtagjaimat.
- ja és még valami Campbell. – fordultam még az ajtóból hátra. - Soha nem akartam, hogy bárki féljen tőlem. Annyit akartam, hogy hagyjanak békén. Nem önszántamból vagyok itt, nekem ez nem öröm. – mondtam majd lenéztem a kilincsre, melyen a kezem pihent.
- Ne hívogasson engem bulizni, nem akarok haverkodni, beszéljenek ki a hátad mögött, vagy amit akarnak, nekem mindegy. – mondtam kinyitva az ajtót, majd ahogy kiléptem rajta, mégegyszer megismételtem a kérésem.
- Csak hagyjon békén Campbell Professzor.

Köszönöm a játékot! A helyszín szabad!