Társalgó

A dísztelen ajtót feltárva egy felnagyított klubhelyiségre találunk. Az egész terem szívében egy hatalmas kandalló terpeszkedik el. Előtte három háromszemélyes kanapé fog körbe egy alacsony faasztalt, a négy ház négy állata van kifaragva lábakként. Többnyire ottfeledett könyvek és használt pennák hevernek rajta. Minden ház színei felfedezhetőek itt, a falak sötétzöld és ezüst színűek, a szőnyeg eredetileg sötétvörös volt, ám az évek során erőst besötétült a sok használattól. A kanapék, fotelok és a hatalmas ülőpárnák huzatai többnyire kék színűek, bronz szegéllyel a Hollóhát tiszteletére, míg a Hugrabug ház színei a falikárpitok összeállításaiban jelennek meg. A kandalló tetejére tűzve, középen, akárcsak a nagyteremben a Roxfort címere. A falak mellett található néhány asztal, némelyiken varázslósakk készletet is látni. Körben három nagy ablak van, napközben a természetes fény uralkodik, ám este a meghittebb környezet érdekében mindegyik súlyos sötétítő függöny be van húzva.
Különböző beszélgető sarkok is vannak kialakítva, gyaníthatóan már a diákok keze nyomán. A teremben ugyanis található rengeteg párna, piros és fekete színekben, némelyek a kanapék és fotelok közelében, mások a fal tövében. Ezek a legkönnyebben mozdítható ülőalkalmatosságok, így nagy népszerűségnek is örvendenek.

Aerith

Előzmény: Északi szárny - Belső udvar.

A társalgóba vezető úton Jaqen nem sokat szól újdonsült társához. Főleg azért mert nem ismeri, és bár eddig előzékeny volt, az idegenekkel mindig bizalmatlan. Főleg ha Mardekáros az illető.

Elsőéves volt, amikor élete egyik meghatározó élményét szerezte itt, a Roxfortban. Azóta kicsit kedvesebb a lányokhoz mint az átlag, mondhatni alázatosabb. Ezt néhányan túlzásnak, feleslegesnek, vagy épp átlátszónak tartják. De Ők nem látták azt amit akkor a fiú...
Ez a hölgy pedig...más mint azok az emberek, akik körbevették. Legalábbis úgy néz ki. Biztosan sok negatív jelzőt kap mindenhonnan. Bár már jó ideje a Roxfortban lehet, mégis: A Mardekárosokat övező pletykák, rosszallás, és megvetés olyan dolgok, amikkel a ház talán minden tagjának meg kell küzdenie, Roxfortos évei alatt.

Nem kétséges, vannak akik rászolgáltak a pletykákra, és a megvető pillantásokra. Jaqen viszont úgy érzi, ez a lány nem tartozik közéjük. Vagy ha igen, jól titkolja...
Ő olyan embernek tartja magát, aki a rosszban is meglátja a jót. Nem keresi feltétlen, de meglátja.
Mint anno, a szellemmel is történt...vajon hol van most?

A folyosókon végigmenve, nyomában egy Mardekárossal, megvető, illetve meglepett pillantásokat kap Ő is. Külseje miatt sokan úgy vélik, hogy inkább a zöld házban lenne a helye, azonban ezek az emberek nem ismerik a személyiségét. Az viszont igaz, hogy szomja a tudás után, tökéletes alapot szolgáltat arra, hogy a Hollóhátban legyen. Itt is sokra fogja vinni, ebben minden tanára biztos.

Rosszul érzi magát amiért újfent kellemetlen helyzetbe hozta a lányt. Bár erről nem ő tehet tulajdonképpen.
~Utálom az embereket...~

 A társalgóba beérve  biccent Aerith-nek, hogy üljön le, majd nekiáll megfőzni egy teát.

-Milyet szeretnél? -kérdi a lányt miközben pálcájával megkocogtatja a teafőzőt, amiben egyből felforr a víz. Pár perc kell csupán, és már végez is.

A helyiségben egyébként senki sincs, ami kissé furcsa. Bár jó idő van, a legtöbb diák valószinűleg kint élvezi a napsütést. Ennek fényében ők ketten úgy festenek mint két magának való, búvalbélelt, elvont művészlélek. Nos, a "magának való" Jaqen esetében stimmel.

Miután töltött magának, és Aerith-nek is egy csésze teát, leül a lány mellé. Nem szeret mások szemébe nézni, mert a pillanat olyan mintha jelentőségteljes lenne, emiatt pedig folyton elneveti magát. Néha persze ránéz társára (hogy életben van e még) illetve a szemébe is hajlandó belenézni, azonban csak rövidebb ideig.

-Ízlik a tea? - kezdi a beszélgetést
-Lássuk csak. Leülni egy másodéves, Hollóhátas félvérrel, akit nem is ismersz...igazán meglepődtem amikor megrángattál. Úgy hallottam nem kedveled azt a társaságot akik belém kötöttek -itt iszik egy korty teát- miért voltál hát velük?
Amint ezekre választ kap, újabb kérdéseket tesz fel:
-Tudod az előítéletek olyan dolgok, amiknek vagy van alapjuk, vagy nincs. De ha folyamatosan ezekre hagyatkozol, az olyan mintha megpróbálnál átmenni minden téglafalon, csak azért mert a King's Cross pályaudvaron is át lehet menni az egyiken. Persze pont neked mondom ezt...viszont talán releváns lehet. Hisz itt a mi esetünk: Ha nincs az a kis incidens, a mai napig azt gondolom rólad, hogy ugyanolyan vagy mint Dean.

Sóhajt egyet, majd leszed egy levelet a talárjáról. Akkor tapadhatott rá, amikor a földre került. Tovább kortyolja a teáját, miközben maga elé néz, és csak néha fordítja tekintetét a lány felé.

~Lehet valaki átlagosan szép? Nos akkor Ő az...vajon aranyos is tud lenni? Mindenesetre inkább érdekel a személyisége...csak ne fojtson bele a csészémbe. Jobb lesz ezt hamar meginni, nehogy magamra haragítsam.~

[angel face]

angel face

devil thoughts

MMI-IV-XII

to;Jaqen || zene: omens  

Hollóhátasokkal nem sokszor kerültem eddig még kapcsolatba, valahogy megvoltak a kis világukkal, bár voltak köztük is meglehetősen debil egyedek, mint például az az idióta Dominic függő Ophelia. Pedig ő volt unalmas és nyomi, nem Dominic tehet róla, hogy csak úgy megunta. És még csak nem is hálás neki, hogy megmentette az életét. Hülye liba. Dominic mindig hülye libákat fog ki, mert szerencsétlen.
De legalább nem tűnik ő olyan defektesnek, mint a többi Mardekáros, akiket hátra hagytam.
- Úgy illik, hogy bemutatkozzak. Jaqen vagyok. Köszönöm, hogy elfogadtad aa...meghívásomat - hajol meg előttem, amit meglepődve fogadok.
- Aerith Baldron - húzom ki magam kissé fensőbbségesen, de hát ha az ember büszke  anevére. Még akkor is, ha kissé fura is a kapcsolatom a családom egyes tagjaival. Ha ők nincsenek, az embernek sincsen senkije. Még akkor is, ha a Monstrokhoz is tartozom félig... Azért nem mindegyik olyan gyökér, mint Gregory Monstro. Az csak egy ballépés volt a teremtés történetében.
-Nem fogom megjegyezni a neved. Elég sok embert becézek, valahogy személyesebb. Idővel te is kapsz majd becenevet. Talán a kis teázásunk végén már meg is lesz - Ó, milyen bájos. remélem valami olyat kapok, ami teszik. Kicsit jól esik ez, hogy most nem én pesztrálom a fiúkat, bár hiányzik a társaságuk. Ez van, magamra hagynak rám szálnak a gyökerek és egy alsóbb éves hív meg teázni. Ajajaj, de kirúgsz a hámból, Aerith!
Beleegyezem, hogy teázzunk, végül is, az tök elegáns, és még ha gyógytea jót is tesz az izmaimnak, meg annak, hogy ne egyek megint édességet. A szép testemre vigyázni kell.
Úgy követem őt, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, igazából nem nagyon érdekelnek az emberek nyomi gondolatai rólunk, bár azt hiszem a legközelebbi pletyka úgyis az lesz, hogy csináltunk valami perverzet egymással. Bah. Komolyan, az öcsém lehetne. Bárcsak vele is ilyen egyszerű lehetne beszélgetni. Talán túlságosan pezstrálni akarok, vagy csak visszajelezni magam felé, hogy nem vagyok egy idióta, aki megmérgezi véletlenül a saját testvérét.
Nem nagyon jártam még a Társalgóba, valahogy ilyen időben mindenki kint hömpölyög. Kicsit az otthoni szalonunkra emlékeztetett a helyiség. Basszus, még sose voltam itt. De cuki hely, és gyökérmentes. Hurrá.
- Milyet szeretnél? - kérdezi, mire próbálok valami nagyon egészségeset.
- Zöld teát - döntök aztán, és várok a teámra. - Úgy tűnik teás típus vagy, te milyet iszol? - kérdezem meg cska úgy, bár én a forrrócsokiért is őrülten rajongok. Csak ugye a szép alakom. Ezért is eszek éltalában salátát meg nulla szénhidráltot.
-Ízlik a tea? - kérdezi, miközben és nagyban kortyolgatni kezdem.
- Érzem a Zent. Tudod, Dominic és Louise mellett kicist nehézkes nyugizni.
-Lássuk csak. Leülni egy másodéves, Hollóhátas félvérrel, akit nem is ismersz...igazán meglepődtem amikor megrángattál. Úgy hallottam nem kedveled azt a társaságot akik belém kötöttek. Miért voltál hát velük?
Erre hümmögök egy nagyot. Milyen kíváncsi. De hát hollóhátas. Ezek még azt is tudni akarják, amit már tudnak, meg ilyenek.
- Ugyan már, kérlek, én nem vagyok az aranyvérű mániás gyökér, és bár úgyis egy aranyvérűvel kell összeházasodnom, nem szennyeztek be - vonom meg finoman a vállamat, és hátradőlök a kényelmes kis székemben. - Azok meg egy gyökerek voltak, és mindig rám szállnak, ha nincs mellettem az unokatesóm, Dominic. Ő eléggé visszatartó erő - Elvégre mindenki tudja a késes sztoriját, meg hogy bicska van nála, és félnek tőle. Pedig azzal a bicskával mentette meg az életemet. - te is megtehetted volna, hogy a pálcámat ott hagyod, én pedig kereshettem volna, a rettegett gonosz Mardekáros Aerith. - Mondjuk az is vagyok. Képes lennék megverni bárkit aki rosszul néz azokra, akiket kedvelek. És az olyan Dean félék sem ijesztenek el. Bár lehet kattos vagyok. Egy kicsit minden Monstro kattos.  - Egyébként hasonlóan fura vagy, mint az öcsém -
-Tudod az előítéletek olyan dolgok, amiknek vagy van alapjuk, vagy nincs. De ha folyamatosan ezekre hagyatkozol, az olyan mintha megpróbálnál átmenni minden téglafalon, csak azért mert a King's Cross pályaudvaron is át lehet menni az egyiken. Persze pont neked mondom ezt...viszont talán releváns lehet. Hisz itt a mi esetünk: Ha nincs az a kis incidens, a mai napig azt gondolom rólad, hogy ugyanolyan vagy mint Dean.
Micsoda elmélkedések. felsóhajtok, és keresztbe teszem magam előtt a lábam.
- Aha, lehetnék én sok midnen. Dean. Monstro. Malfoy. Vagy csak simán Aerith. Mindenki fen  akadhat a hülye téglákon, nekik is mehet. Te meg lehettél volna Ophelia is aki megszállottan rá van cuppanva az unokatesómra.  Én is tudok szemét Mardekáros lenni, de jófej is, minden a körülményektől függ. Bevallom nem nagyon érdekeltél, ahogy ott gubbasztasz, és önző voltam mert csak a saját házam lejáratásával foglalkoztam, na meg elég nevettségesek is voltak. Vannak dolgok, amiket megteszünk, ha van előítéletünk, ha nincs. Otthagyhattad volna a pálcám, de utánam jöttél. Hagyhattalak volna, hogy megverjenek, de nem hagytam. Néha csak cselekszünk, mielőtt mindent túlfilozofálnánk. Lehet olyan vagyok, mint Dean, lehet, hogy nem - villantok rá egy kis mosolyt. - De már tettük pár lépést előre, hogy ledöntsük ezeket az előitéleteket. Na és te, Jaqen, ki vagy te igazából a téglafalak mögött? - teszem fel a kérdést. Ez a zöld tea igazán kihozza belőlem a Buddhát.

Aerith

Először egy név, majd egy hiú testtartás.
Aztán egy rövid közlendő. Végül pedig kérdésre válasz, és visszakérdezés. Ezen a ponton Jaqen úgy érzi, hogy a lány egy teljesen lineáris sínen halad. Eddig könnyű kifürkészni a gondolatait. Na de mi lesz ezután?
Elmosolyodik a kérdésre, majd válaszol:
-Hűnek kell lennem önmagamhoz, és belecsempészni az életembe a fekete színt. Ha már a tanárok nem hagyják, hogy a saját ruháimban járjak-keljek. Úgyhogy feketét.


A fiú haja -mint általában- most is ki van engedve, és lepelként omlik vállaira. Ritkán fogja össze, általában akkor ha épp gyógynövénytanon foglalatoskodik valamivel.
Közömbös arckifejezéssel hallgatja partnerét, és néha kortyol egyet a teájából. Tartása semmit nem árul el gondolatairól, se nem tartózkodó, se nem túl nyitott. Bár korábban elárulta magát, hisz közölte, hogy bizalmatlan az idegenekkel szemben. Akkor meg minek ez a színjáték? Talán, hogy ne sértse meg Aerith érzéseit. Sajnos az ilyesmiben iskolaelső lehetne. A "fura" szó elhangzása után felpillant társára. Leteszi a teát az asztalra, és partnere szemébe néz.
-Ezt ilyen rövid idő alatt leszűrted? Szabad tudnom miből?
Illetve...mit értesz az alatt, hogy fura? -kérdezi kíváncsisággal a hangjában, de még mindig közömbös arckifejezéssel.

-Ha olyan lennél mint Dean -mondja, majd feláll, és sétára indul a szobában- arról tudnék. Vele nem lehet beszélni. Ő primitív, ahogy a társai is. Néha azt kívánom bár szabadon megölhetnék, és feltámaszthatnék bárkit. Elvégre, Ők miért élnek? Kinek okoznak vele örömöt? Kinek adnak bármi pozitívat? Miközben annyi jó ember szunnyad a hideg, nyirkos, szürke sírok alatt.

Az egyik függöny végével kezd játszani miközben befejezi a monológot. Aztán lehunyja szemét, és visszaindul a lány felé, és leguggol elé, hogy a szemébe nézhessen.

-Te értékes vagy. A korábbi társaságodnál, mindenképpen értékesebb.
És nem azért mert annyira szép lennél. A szépség önmagában értéktelen. Hiába nézegeted magad a tükörben naphosszat, nem fogod látni az igazi  értékeidet. Addig nem, amíg nem ülsz le magaddal beszélgetni.
Ráadásul ez a dolog relatív. Szerintem például tök átlagos vagy.

Mielőtt a lány kiakadhatna -ugyanis erre számít- előveszi pálcáját, és az arca felé mutat vele. Néhány másodperccel később egy gyönyörű, zöld rózsa bújik ki a pálca végéből.

-Ne haragudj. Úgy vélem ez talán érzékenyen érintett. Nem akartalak megbántani. A legfontosabb amit tudnod kell rólam az az, hogy őszinte vagyok. Ez pedig kétélű fegyver.
Van aki nem viseli túl jól...mások viszont ajnározzák azokat akik őszinték velük, hisz akkor nem fognak a hátuk mögött pletykálni. Gondolom neked is volt rengeteg hasonló tapasztalatod. Ez az iskola egy pletykafészek.

Ha Aerith elveszi a rózsát, Jaqen csak bólint egyet. Ha nem, a rózsa szétpukkad, szirmai pedig a földre hullnak, azzal a fiú visszaül a helyére.

-Komplex személyiség vagyok. Ennélfogva, ha valóban érdekellek, nem lesz elég ez az egy alkalom. Koraérettnek, magának valónak, és gonosznak tartanak. Ebből az első kettő igaz, a másodikat pedig az ellenségeim terjesztették. Ők mind halottak -mondja mosolyogva.

Kiissza az utolsó csepp teát is, majd társa felé fordul.
-Ez a rózsa ugyan megszületett, de vajon az igazi Aerith is megszületett már? Jó jel, hogy azt mondtad nem szennyeztek be. Eszerint vannak elveid, és talán saját gondolataid is -itt ismét megereszt egy mosolyt, nehogy véletlenül elvágják a torkát.


-Szóval azt mondod nem érdekel a származás, a vér fém illetve sártartalma. Na de hogyan viszonyulsz a sajátodhoz? Vágtad már meg magad, tényleg aranyból van? Ne haragudj...megint.
Csak meg akarom érteni mögötte a logikát. -mondja, miközben szívére teszi a kezét, feláll, és kissé meghajol, előre is jelezve, hogy nincs szándékában elítélni Aerith-t azért, ami. Függetlenül attól, hog, büszke aranyvérű e, vagy pont letojja a dolgot, neki egyik sem számít igazán. Ezután rögtön visszaül a helyére. Utálja ha félreértik, és megsértődnek azon amit mond. Márpedig a nemeseket könnyű megbántani. Elég ha a közelükbe mész.


~Milyen cuki, semmilyen haja van. Se formája se színe, leginkább egy bágyadt tűzre hasonlít, ami élete utolsó szikráiból próbál új életet nyerni. Egy gyerek, akinek címet adnak, és belekényszerítik a felnőtt létbe. Felelősségekkel, kötelességekkel traktálják, miközben lehetne szimplán egy gyerek is.
Ez vajon mennyire alakít ki torz személyiségjegyeket? Remélem nem lesz vele gond...talán adhatnék neki egy olyan becenevet ami kompenzálni fogja az őszinteségi-rohamaimat. Nehogy megöljön, vagy ilyesmi.

Értékes vagy...ebből fogok kiindulni.~

[angel face]

angel face

devil thoughts

MMI-IV-XII

to;Jaqen || zene: omens  

Kellemes ez a hely, gyakrabban kéne idejönnöm. A függöny kellemesen sötétít, mégsem olyan nyomasztó a hangulat, mint a Mardekáros klubbhelyiségnek. Ott minden olyan kötelezően sötét és komor, mintha mi mindig is olyan karótnyelt valakik lettünk volna. Kicsit nevettségesnek tartom ezt a sztereotípiát, bár mindegyim sztereotípiának van valóságos alapja. Én sem vagyok csupa báj és kellem, meg kell hagyni. Teázás közben el-el lesek a falakon lévő néghány festményre, az egyiken lusta birkanyáj sétálgat és legelészi a festett füvet, a másikon valami híres varázsló horkol, kissé püddedt szakállas arccal, a szemüvege meg a kis süvege is teljesen félre van csúszva, néha pedig oda-oda röppen at orrára egy pillangó, ami a bárányoktól keveredik oda. Tekintetem hol a teámon, hol pedig Jaqen-en nyugtatom, kissé félre billentett fejjem, makacsaul elhúzott szájjal halgatom a monológjait.
- Ezt ilyen rövid idő alatt leszűrted? Szabad tudnom miből? Illetve...mit értesz az alatt, hogy fura? - kérdezi, mire kissé fyanrul elmosolyodom, és megforgatom a szememet. Persze én nem vagyok olyan pókerarc bajnok, mint a velem szemben üldögélő fiú, de legalább ezzel is megkönnyítem a dolgát, hogy a képemre van írva nagyjából minden gondolatom.
- Áh, ő rajta is ugyan olyan nehéz kiigazodni. Bár remélem te nem vagy olyan ördögi természetű, mint ő. De mind a kettem furák vagytok. Egy kicsit túlságosan megközelíthetetlenek. Bár ki nem az? - vonom meg a vállamat, és beleiszok a teámba.
-Ha olyan lennél mint Dean arról tudnék. Vele nem lehet beszélni. Ő primitív, ahogy a társai is. Néha azt kívánom bár szabadon megölhetnék, és feltámaszthatnék bárkit. Elvégre, Ők miért élnek? Kinek okoznak vele örömöt? Kinek adnak bármi pozitívat? Miközben annyi jó ember szunnyad a hideg, nyirkos, szürke sírok alatt.
Úgy tűnik nnkei is erősen megárthatott ez a tea. Bár lehet ő alapvetően ilyen túlságosan is elmélkedő. Én nem akarok istent játszani, ahogy azt annyian megtették az ostrom alatt. Megremeg egy kicsit a gyomrom, amikor arra a betört koponyájó férfira gondolok. Az ostrom alatt a jók gonoszságát tapasztalétam meg, hogy mennyire tudnak gyűlölni olyanért, amit nem követtem el. A családom egyszerűen csak életben akarta tartani a kihaló félben lévő társadalmi státuszát. És emiatt álltak rossz oldalra. De ki is volt az ostrom alatt igazából az? A halálfalók, vagy a hősök, akik képesek lettek volna engem is megölni olyan miatt, amiről azt sem értettem akkor, hogy micsoda. Pusztán azért mert a bátyám is belekeveredett. Aznap mindeki egy kicsit rosszá lett. Bármilyen nemes is volt a cél.
- Dean csak egy elcseszett gyerek, aki a szülei eszméit akarja követni, mert képtelen a saját szemével látni. Sok jó ember szunnyad a hidegben, ez igaz. De te tényleg felvállalnád ezt a szerepet? Istent játszani kicist nagy falat, nem? És mi dönti el, hogy ki is az igazán jó? Egy jó emberből is válhat gyilkos az eszméi miat, amit jónak hisz. És egy rossz ember is lehetett egyszer normális. A határok túlságosan is homályosak - mondom aztán, belegondolva abba, hogy én is kertelés nélkül képes lennék ölni, ha valaki megtámadná Domot, a testvéreimet, vagy akárt Louis-t. Tudom. És azt is tudom, ha Dominic akkor nem döfi a kést annak a férfinak a testébe, én lennék mostanra a hideg földbe helyezve.
-Te értékes vagy. A korábbi társaságodnál, mindenképpen értékesebb. És nem azért mert annyira szép lennél. A szépség önmagában értéktelen. Hiába nézegeted magad a tükörben naphosszat, nem fogod látni az igazi  értékeidet. Addig nem, amíg nem ülsz le magaddal beszélgetni. Ráadásul ez a dolog relatív. Szerintem például tök átlagos vagy.
Még hogy átlagos? Biztos nem látott még szép nőt. Mondjuk olyan szépet, mint én. Kicsit sértetten mérem végig, még fel is húzom az orrom, talán egy morcos hmpf is kiszalad belőlem. Igazából mindig is körberajongás tárgya voltam, ráadásul még balettezek is. Szóval cseppet sem vagyok átlagos, és miért is pont egy kisgyerek magyaráz nekem erről? Mielőtt még felrobbannék, és mérgesen a nyakára önteném a teámat, inkább elszámolok tízig, gondolván arra, hogy az a tea túl finom ahhoz, hogy kiöntsem.
[gcolor=#E6D4B9]- Nahát, nem gondoltam volna, hogy önismereti kurzusban veszek részt egy tizenkét évessel -[/gcolor] mormogom mércosan. - Én mindennemmel is tisztában vagyok - szúrom oda duzzogva. Persze azért elveszem a rózsát, mert nőből vagyok, és szeretem a virágokat, de azért még kissé mérgesen méregetem a fiút.
- De, igen is haragszom. Tessék, én is őszinte vagyok - szólalok meg közbe. Én mellesleg imádom a pletykákat, állandóan van valami izgalmas téma, és teljesen oda vagyok értük, főleg a szerelmi pletykákért. Romantukis alkat vagyok, és valljuk be, ha nem lennék ezekkel tisztában, nem tudnék olyan menő szerelmi tanácsokat adni a szerencsétlen unokatestvéremnek és Louis-nak sem. - Hidd el, ha nem veszed komolyan a pletykákat egsézen szórakoztatók tudnak lenni.
Aztán persze hallgatva az önmagáról alkotott szeméyiség leírást, csak sóhajtok egyet. Valahogy minden hollóhátas olyan véresen komolyan veszi a kérdéseket, hogy hihetetlen. Mondjuk legalább ő egy kicsit el is vicceli. Ha ha.
- Ez a rózsa ugyan megszületett, de vajon az igazi Aerith is megszületett már? Jó jel, hogy azt mondtad nem szennyeztek be. Eszerint vannak elveid, és talán saját gondolataid is.
- Aha, örülök, hogy a mai bezsélgetésünk elég arra, hogy meggyőzzelek vannak önálló gondolataim is - fortyanok fel. Elég sokszor belegázoltak ma már a büszkeségembe, kezdve azzal, hogy a házimanók összekeverték az ÉN fésűmet az egyik szobatársaméval. - Talán ha nem gondolnál mindenkiről azt, hogy semmilyenek, meg átlagosak, meg nem tudom több barátod lehetne - mondom kissé még mindig duzzogva. Könnyű megsérteni, talán kissé el is vagyok kényeztetve, de eddig is már nagyon türelmes voltam vele. Ha példáum Dominic mondott volna nekem ilyeneket már gyomron ütöttem volna.
- Nézd, mivel te magad is koraérettnek vallod magad, tudhatnád, hogy ez egy társadalmi szimbólum. A mugliknál is létezik politikai elit, talán éppen nemeseknek meg arisztokratáknak hívják magukat. Mi pedig aranyvérűek vagyunk, de mint nekik, nekünk is az a legnagyobb szerepünk, hogy a társadalmi életet és a politikát is befolyásolni tudjuk. Ha elvész a rangunk, ha beolvadunk a többiek közzé, eltűnik a befoylás is. Akkor meg mi formálja a társadalmat, önmaga? Az se feltétlen jó, nem igaz? Én a saját családomra büszke vagyok, a saját őseimre büszke vagyok, azért amit elértek, amit elérhettek. Ellenben nem érdekel, hogy neked mennyire van közöd a családod szempontjából a varázslókhoz, nem kapok tőled herótot, csak mert te nem vagy aranyvérű. A logika pedig egyszerű. Muszáj egy felsőbb rétegnek léteznie, aki vezetni is tud.
Nyilván ez csak elméletileg tökéletes. Annyi felé húznak ma is az aranyvérűek, annyi féle nézet van, és ha nyíltan nem is marják egymást nem kockáztatva ezzel a köztük rirobbanó háborút, tudom, hogy vannak köztük normálisak és elborultak. De senki sem tiszta. Soha senki sem hófehér.

Duzzogó Aerith

A Nap nem nagyon akar árnyékokat ebbe a szobába. Nem, itt mindennek fénylenie kell, mint Salamon töke. Vajon a Nap úgy véli, hogy a fényes szoba jó hatással van Aerith-re? Kevésbé lesz tőle...hisztis? Képes lesz elrejteni gyilkos hajlamait? Vagy csak szimplán türelmesebb lesz? Bármilyen gondolatok is kavarogjanak égi kísérőnk fejében, szüntelenül, ugyanolyan intenzitással ragyogja be a szobát, mint eddig. Ezt komolyan leírtam? Mármint...gondolatok a Nap fejében, mi az isten...na mindegy.

A lány viselkedése egy kissé meglepi Jaqent. Soha senkitől nem kapott még ilyenfajta elutasítást. Ebből is látszik, hogy túl sok tapasztalata nincs, ellenben nagyon is igyekszik, és hát elképesztően lelkes. Elvégre Aerith-ben meglátott valamit egy pillanatra, amit most szeretne elérni. Látott valamit felvillanni a lány szemeiben, egy gyönyörű csillanást, melyet csak kevesek érhetnek el.

-Ah - ez a rövid válasza a "fura vagy" vádra. Hallotta már ezt egyszer, és bár akkor meglepte a dolog, most már szinte számított rá. Ha csak ez a "baja" Aerith-nek, akkor minden rendben van. Nos...a gondolatfoszlány nem marad fent sokáig, azonban ne szaladjunk ennyire előre.

A filozofikus érvelés meglepi a fiút -komolyan Aerith tele van meglepetésekkel, ez már a harmadik- azonban az Ő véleménye teljesen más. Sőt, homlokegyenest ellentmond neki.
Komor hallgatásba burkolózik, szemeire árnyék vetül, hangja halkabb, beszéde kimértebb lesz.

-Istent csak az játszik aki holtat akar visszahozni. Az emberek képesek életet teremteni, és életet elvenni. Ha Isten nem akarta, hogy ezeket megtegyük, miért tett minket képessé rá?
Egyébként nem vagyok hívő, ha létezik is ez a bizonyos Isten, aki egyébként csak egy, a közel nyolcszázból, aki odafent szaladgál az emberek szerint...nos ha létezik, akkor egy igazi szadista. Erről pedig nem nyitok most vitát.
Istenről tehát ennyit.

Némi szünet után Aerith-re szegezi tekintetét, majd ismét belekezd. Hangja most sokkal baljósabb, mélyebb tónusú mint eddig.
-Visszakérdezek: Ha téged meg akarnak ölni, és csak akkor tudom ennek elejét venni, ha megölöm az illetőt...ne csináljak semmit?
Tudod...istent játszani, bármennyire is nagy felelősség, könnyű. Hiszen csak elmormolsz egy átkot, vagy beledöföd valakibe a kést, és már vége is. De nem csak fizikailag könnyű. Ha valaki ölni akar azt két dologból teheti: Vagy élvezetből, vagy megfelelő indokkal. Számomra az, hogy egy ember képes lenne ártani neked, elég indok lenne. Mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül állnék a Wizengamot elé, és mondanám a szemükbe, hogy neki nem volt helye köztünk, és jobb így mindenkinek. Nem bántam meg amit tettem. Mosolyogva mennék az Azkabanba.

Elneveti magát, a lány arcát látva. Biztosan azt hiszi, hogy egy pszichopatával van dolga. Ilyet épeszű ember nem mond, nemhogy egy 13 éves nyomi gyerek...

-Ne haragudj...csak vicceltem. Nyilván összepisilném magam az Azkabanban, elvégre egy darázstól is elrohanok ha a közelembe jön. Félek tőlük   -mondja mosolyogva.

-Ami a lényeg, és akkor be is fejezem ezt a gondolatot: A határok valóban homályosak. De ha létezik Isten, akkor azért adta nekünk a teremtés, és a pusztítás képességeit, mert hitt benne, hogy meg tudjuk ítélni egymást. Azt hiszem nálunk is ez a helyzet most. Ki kell derítenünk egymásról, melyik a gonosz, majd pedig élethalál-harcban...áhh hagyjuk. A fekete humor szerintem nem lenne ínyedre -itt ismét elmosolyodik, majd elindul, hogy töltsön magának még teát. Szereti a teát. A kis pszichopata.

Lebiggyeszti a száját amikor a lány arról papol neki, hogy igenis haragszik.
~Hmm...ez nehezebb lesz mint amilyennek elsőre tűnt...a kis büszke boszorka. Milyen aranyos. Viszont így még több energiát kell fektetnem bele...~
Sóhajt egyet, majd ismét leül mellé, és csészéjét a szájához emelve, nagyokat pislogva mered rá.

"Neked meg mi bajod? -kérdezhetné Aerith, ugyanis a fiú viselkedése egyértelműen megváltozott. Úgy mereszti a szemeit mint valami kíváncsi kiskutya, és enyhe csücsörítő mozdulatra húzza száját. Don't panic, csak szeretné jelezni, hogy felfogta a sértést, és igenis fél a lány bosszújától. Bízik benne, hogy nem fog a fejéhez vágódni valami forró teáskanna...mert hát az miért is lenne itt a szobában nem igaz? Itt nem teázik senki! Eszébe ne jusson a lánynak teáskannákat lebegtetni, mert akkor egyedül társaloghat tovább...magával. Ami -elnézve az egóját- kifejezetten örömmel töltené el, minden bizonnyal. De, egyelőre Aerith türelmes marad, Jaqen legnagyobb megkönnyebbülésére.


-Jaj ne vedd komolyan, nyilván vannak önálló gondolataid...fuuu nehéz lesz veled viccelődni ha nem bírod a csipkelődést. Bár ha szimplán csak szétvered a fejem, akárhányszor a büszkeségedet rombolom, azt hiszem megleszünk. Amíg nem változtasz békává vagy ilyesmi, addig nem lesz gond. Meg ha nem próbálsz meg fejbedobni egy forró teás... -jegyzi meg halkan, de elharapja a mondat végét, és újfent kidülleszti szemeit.

Sajnos ismét szomorúság önti el a fiú lelkét, amikor Aerith megpróbál a lelkébe gázolni...nem is sejtvén, hogy az nincs neki. Félrebillenti a fejét egy kissé, majd maga elé mered.


-Öhm...két barátom van -mondja halkan, majd számolni kezdi az ujjain- egy apám...meg most itt egy duzzogó nemes boszi, akinek elfogyott a teája. Kiszolgáljalak, hölgyem?  -kérdi kíváncsi hangon.

Amennyiben Aerith igent mond, úgy elveszi a csészéjét, és tölt még neki teát. Ha nemet, akkor viszont csak vállat von.

-Ismét sajnálom ha megbántottalak...most viszont nem adok virágot, mert nem akarlak elkényeztetni. Plusz, ha minden egyes sértésem, és csipkelődésem, esetleg ártatlan megjegyzésem miatt virágot kapnál, élő csokorként mászkálhatnál mindenhova -mondja, miközben élénk tekintettel a lányra néz. Egyfajta "bizony" nézéssel.

Utoljára még belefintorog a teájába -elfelejtett bele cukrot tenni, bezzeg Aerith-ében van- majd sóhajt egyet.

-Tudod...nem vagyok ám elérhetetlen. Épp az imént mondtam el neked valamit, amit nem kellett volna -beleiszik a teába, majd elhúzza a száját kissé - Amikor azt mondtam értékes vagy. Miért mondana bárki ilyet egy kvázi idegennek? Ha nem azért mert vágyik a társaságára, és számít rá, hogy a jövőben még fognak beszélgetni.

Ismét elmosolyodik, ez a mosoly pedig talán az eddigi legőszintébb. Egyenesen Aerith szemébe néz, hátha megint látja feltűnni azt a gyönyörű csillogást.
Feláll, és a kezét nyújtja a lánynak.


-Ha lekísérsz az udvarra, leülsz velem egy fa alá, szívesen adok még virágot. Olyat ami nem tűnik el egy idő után. Közben pedig mesélhetnél magadról, vagy a családodról amire olyan büszke vagy. Szívesen meghallgatlak. A csipkelődést pedig igyekszem mérsékelni. Nos...amennyire lehet. De ha gond van, nyugodtan kólints fejbe -mondja, majd vállat von - legfeljebb elröhögöm magam, de biztosan fájni fog. Ha pedig nem érted miért ez az egész, odalent elmondom. Nos...mit mondasz? Hajlandó vagy velem kézenfogva, vagy belém karolva lesétálni, miközben a többiek szaftos, de minden bizonnyal szórakoztató pletykákat gyártanak majd rólunk?   -elmosolyodik, és megvakarja az orrát, miközben a képekkel ékesített falat nézi. Zavarban van, vagy csak szórakozik? Túl necces lenne kideríteni? Aerith-nek, megéri egyáltalán kideríteni? Van értelme kideríteni? Meglátjuk...




//Elmentünk! Szabad a hely!//

[angel face]

angel face

devil thoughts

MMI-IV-XII

to;Jaqen || zene: omens  

Egy ideig bámulom a teámat és a benne kószán lubickoló kis teafüvet, ami felkavarodott az aljáról. Halkan kifújom a levegőt, és a szemben lévő srácra tekintek. Túl kisfiúsnak tűnik nekem, de biztosan csak az öcsém miatt. Végül is, lehet, hogy túlzásba viszem az anyáskodást, de úgy érzem mindenkire vigyáznom kell Úgy értem, lehet, hogy most már nem mérgezek meg senkit véletlenül, de azért... Azért szeretem ezt magamnak is bebizonyítani, hogy képes vagyok mindenkire vigyázni.
Persze elég élesen kinyilvánítom a véleményemet, arról, hogyan is látom a világot, de persze látom az arcán, és érzem a csöndben, hogy nem igazán fogunk egyet érteni ebben. Persze, talán azért is, mert más dolgokat tapasztaltunk meg az élettől. És hiába is mondom hogy végül is nem számít a vér, az is egy háttér, amit hordozunk magunknak. És amit még én se tudnék levetkőzni, az a túlságosan is büszke magatartás és hiúság, ami abból fakad, hogy mindent megkaphattam apámtól, amit csak szerettem volna. Így van ez az öcsémmel is, csak ő meg túlságosan elszállt is lett.
-Istent csak az játszik aki holtat akar visszahozni. Az emberek képesek életet teremteni, és életet elvenni. Ha Isten nem akarta, hogy ezeket megtegyük, miért tett minket képessé rá?
Egyébként nem vagyok hívő, ha létezik is ez a bizonyos Isten, aki egyébként csak egy, a közel nyolcszázból, aki odafent szaladgál az emberek szerint...nos ha létezik, akkor egy igazi szadista. Erről pedig nem nyitok most vitát.
Istenről tehát ennyit.
Megvonom a vállam. Isten, vagy Merlin, vagy bánom is én. A varázslócsaládok nem igazán vallásosok. Amúgy is nem nagyon érdekelnek ezek, nekem az számít, hogy a családom legyen biztonságban, és ha valaki megtámadja őket, akkor én képes lennék tényleg nagyon rossz dolgokra. Kicsit van bennem az az elvetemült Monstro vonal, hiszen anya is az. De szerencsére anya is szép és én is az vagyok, és nem vagyunk olyan debilek, mint Gregory Monstro családja. És még Dominic  is megúszta ezt.
-Visszakérdezek: Ha téged meg akarnak ölni, és csak akkor tudom ennek elejét venni, ha megölöm az illetőt...ne csináljak semmit?
Felsóhajtok egy mélyet, hiszen Dominic is megölt értem egy embert. Azt hiszem ha akkor nem szúrja le, halott lennék.  De az önvédelem akkor is más, a másokat megvédeni azért, hogy életben maradjanak más, mintha valaki csak játszik az életekkel, mintha csak egy hatalmas varázslósakk lenne az egész.
Tudod...istent játszani, bármennyire is nagy felelősség, könnyű. Hiszen csak elmormolsz egy átkot, vagy beledöföd valakibe a kést, és már vége is. De nem csak fizikailag könnyű. Ha valaki ölni akar azt két dologból teheti: Vagy élvezetből, vagy megfelelő indokkal. Számomra az, hogy egy ember képes lenne ártani neked, elég indok lenne. Mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül állnék a Wizengamot elé, és mondanám a szemükbe, hogy neki nem volt helye köztünk, és jobb így mindenkinek. Nem bántam meg amit tettem. Mosolyogva mennék az Azkabanba.
- Áá, micsoda gavallér dolog ez tőled - vonom fel a szemöldököm és félrebillentem a fejemet. - De szerencsére megúsznád az Azkabant, ha kiderülne kit is és miért öltél meg - húzom kis mosolyra a számat, miközben megiszom a maradék teát és az alján lévő cuccokat nézegetem. Olyan rendezetlen alakúak kétlem, hogy ebből bármit is lehetne jósolni.
-Ne haragudj...csak vicceltem. Nyilván összepisilném magam az Azkabanban, elvégre egy darázstól is elrohanok ha a közelembe jön. Félek tőlük
- És még teát se kapnál ott. Micsoda tragédia lenne - fűzöm hozzá drámaian.
Jaqen, amikor a monológja végére ér, és azért egy kicsit örülök, hogy pontot tesz ennek a végére kezdtem egy kicsit túlfilozofáltnak érezni. Szeretek néha dolgokon agyalni, de azért ennyire még sose mentem bele az ilyenekbe. Talán mert sokkal inkább lefoglalnak az érdekes pletykák, és az, hogy a szerencsétlen unokatesóm végre egy normális csajjal összehozzam.
- Még szerencse, hogy a világ a mi véleményünk nélkül is ugyan úgy forog, ha még akkor is, ha vannak akik szívesen játszanak istent - mondom aztán, majd persze megsértődöm. De ez nálam mindig is könnyen megy. Nem nagyon van nálam most büszkébb ember a Mardekárban, csak az a barom Seth Morrow van elszállva talán még nálam is jobban. De persze ugyan olyan röhejes és szánalmas mint amilyen Gregory vagy a többi agyhalott háztársam, akik valaha is jártak a Mardekárba. Na ő is pontosan istent játszik, Százfűlé főzeteken él, és nem csak Louis életét keserítette meg, hanem Sebastianét is. És komolyan majdnem meg is vertem szerencsétlen srácot, Morrow miatt. Remélem kirúgják, és akkor jó messze kerül mindenkitől. Nem bírnám elviselni, hogy a szánalmas kis játékai miatt még több ember megsérülne.
- Én igazán értékelem amúgy a viccelődést, de azért én egy kifinomult hölgy vagyok - mondom kicsit talán túlságosan magasra tartott orral. Még hogy nincsenek saját gondolataim. Persze, és akkor az előbbi eszmefuttatást egy mágiatörténésztől vettem, mi? Komolyan, a fiúk olyan gonoszok tudnak lenni, és akkor csodálkoznak, hogy a hülye vicceik miatt miért nem kellenek egy lánynak se. És inkább csak duzzogva visszatámadok, mert én így működöm, még akkor is, ha az előbbi állításokat nem is kellene komolyan vennem. De én nem sajnálok visszaszúrni, elvégre Baldron vagyok.
-Öhm...két barátom van, egy apám...meg most itt egy duzzogó nemes boszi, akinek elfogyott a teája. Kiszolgáljalak, hölgyem?  - Megingatom a fejem, ami szól egy a teának, meg annak, hogy engem valaki a barátjának tart. Oké, én tök népszerű vagyok, meg minden, de akkor is. lehetne egy kicsit finomabb velem vagy valami. Amúgy sem akarok több teát inni, a végén állandóan a mosdóba kell majd járkálnom, úgy meg ki tud rendesen aludni?
Azért csak ki leszek engesztelve, és az élő virágcsokor egészen jól hangzik, talán be kéne vezetnem ezt Domon is, hogy amikor bamba vagy idétlen én pedig az időmet ráfecsérelve tanulok vele együtt adjon egy virágot. Persze Jaqen virága is bájos, de hát melyik nő nem szereti a virágokat? A fiúra nézek aztán.
- Ez kedves tőled, igazán. nem vagy rossz arc, szóval még az én barátom is lehetsz - mondom aztán, miközben egy elmotyogott suvickus bűbájjal kitisztítom a csészém majd visszahelyezem az előtünk lévő kisasztalra.
Aztán csak felálok a fotelből, kicsit megigazgatom magam, hogy minden tökéletesnek tűnjön, majd belekarolva Jaqenbe kirángatom a folyosóra. Szeretem a botrányos dolgokat hát most mi csinálunk egyet, és a közeli fás rész felé lépkedünk, ami hasonlóan néz ki, mint az előző kerengő, hogy ott elszórakoztassam a családom történetével.

la mode
 


2002. november 1.
to; Beth

style

A kanapén ücsörögtem, kezemben a Beszélő Kelme nevű divatlappal – lényegében az egyetlen divatlappal, amit meg lehetett vásárolni Roxmortsban. Csak belelapoztam, ahogy lerúgtam a cipőmet és a zoknis lábamat felhúztam a puha, bársonyos anyagú, sötétzöld bútordarabra. A hátam mögött kifejezetten kellemesnek hatott a párna… régen pihentem már. Mostanában sokat görcsöltem, még akkor is, amikor Jasonnel voltam, mert állandóan az járt az eszembe, hogy el fognak szakítani tőle, hogy anyám idejön és dönt a sorsom felőle, mert neki mindenhez joga van.
Csakhogy nekem Jasonre szükségem volt. Ő tett azzá, aki vagyok… ő hozta ki belőlem ezt a kedves valakit, aki képes gyengéd lenni. Seth korábban tönkre tett, szörnyet akart csinálni belőlem, akit felhasználhatott a terveihez. Jason volt a kapaszkodóm. Ha nem tudtam volna felhúzni magam a kezeibe csimpaszkodva, még mélyebbre zuhantam volna a szakadékban. Nem akartam megint zuhanni a semmibe, a céltalanságba bele… én nem akartam többé hazamenni. Nem akartam a Roxfortban lenni jövőre Jason nélkül.
Megborzongtam, ahogy eszembe jutott. Ezért megpróbáltam elnyomni magamban a puszta gondolatot is, remélve, hogy akkor majd eltűnik ez a furcsa félelem, de ott motoszkált a gondolataim mögött megint. Hiába néztem a csillogó ruhákat, meg a szőrmés kabátokat, csak akkor hagyott nyugodni ez a sok kétség, mikor megláttam Beth-t. Talán nem vett észre, nem tudom, de megragadtam a csuklóját és odahúztam magam mellé a kanapéra.
– Szia Beth… szerinted nem dagadt az arcom? – kérdeztem, máris egy sokkal, de sokkal lényegesebb témára terelve a szót. Mostanában sokat gondolkodtam azon, hogyan hordjam a hajamat, miképpen öltözködjek, vagy hogyan legyek még csinosabb. Felnőttesebb, hogy majd mikor Jason már elmegy a Roxfortból, én is felnőttnek nézzek ki mellette. Ez volt a másik fontos kérdés… hogy vajon RAVASZ nélkül is hagyja-e Jason, hogy vele éljek. Igen, RAVASZ nélkül, merthogy… GRAY! Összerezzentem, ahogy megpillantottam a hetedéves mardekárost. A tekintete megpihent rajtam és nem akart még véletlenül sem félre nézni.
Torokköszörülve néztem vissza az újságba és egy bársonyos anyagúnak látszó, sötétkék pulcsira mutattam. Tetszett, hogy garbónyaka van. Igazából bírtam, ha sokat takar belőlem egy ruha, mert ami alatt van, ahhoz csak Jasonnek van köze. Mégis úgy éreztem, hogy most Gray a tekintetével vetkőztet.
– Szerinted ez 'ogy állna nekem? – kérdeztem Beth-t, hátha így nem akar majd a fiú közelebb jönni. Elég kellemetlen volt így is olyan sokszor belé botlani a közöttünk történtek után… főleg, hogy tudott rólam mindent. Azt is, hogy lefeküdtem Seth-tel, hogy az anyám állandóan üt-ver és megaláz. Sokáig ő volt a támaszom, aztán valamiféle szeretővé változott. Az elcsattant csókok még ott kísértettek közöttünk. Ő még mindig többet akart, én meg csak szerettem volna elmenekülni a világ elől, csak Jasonnel. Gray sosem lehetett menedék, sosem lehettem belé szerelemes igazán. Tökéletesen megtestesítette azt a korszakot, amikor annyian féltek Jasontől.
– Kéne pár új ruha… Jason már kész felnőtt, én meg… – Sóhajtottam gondterhelten és végig túrtam a tincseimet.

◊ Mi újság?◊
2002.11.01

◊ Louis◊


zene ◊ Dream A Little Dream outfit ◊ simple

Igazán nem is szóltam bele a házijába, csak láttam, hogy nem boldogul vele, és segíteni akartam. De hát nem ez a dolgom? Eléggé magára vette a lány, vagyis gondolom, mert leöntött a kávéjával. Tényeg nem értem, mi a baj azzal, ha segíteni akarok. Hát..jó, lehet, hogy meg kellett volna kérdeznem előtte, hogy segítsek e. Áh, jól van, mindegy is, jót akar az eber, és máris leöntik. Utána siettem, hogy bocsénatot kérjek, de becsapta az orrom előtt az ajtót. Csúcs. Azrt a biztonság kedvéért hagytam neki egy cetlit az ajtaját, amiben elnézést kérek, és hogy ha bármiben segítség kell, akkor szóljon. Talán tényleg túlbuzgó vagyok néha. De csak magamból indulok ki, én szeretem, ha segítenek. Nem sértődtem meg, de magamhoz vettem egy könyvet, és úgy döntöttem, kicsit elidőzök a társalgóban. Azt hiszem Hugo valahol a birtokon kóvályog. Utána mindig a klubhelyiségbe megy vissza, és most nem akarok vele találkozni. Attól megint zavarba jönnék, és most csak ki akarok kapcsolódni. Miindenféle heves szívdobogás, és zavart fecsegés nélkül. Gondolataimba merüve haladok át a társal..vagyis haladnék, mert egy semmiből előbukkanó kéz magával ránt.
– Szia Beth… szerinted nem dagadt az arcom?-
Felsikkantok egyet, igazán váratlanul ért a kéz.
- Jaj, szia Lou., megijesztettél. Dagadt? Öööö, nem, teljesen átlagos Louis fejed van.-
Dagadt e az arca? Micsoda furcsa egy kérdés? Talán megcsípte valami? Vagy eltalálta egy félresikerült vicces rontás? Az roppant kellemetlen tud lenni. Megvizsgálom mégegyszer Louis arcát, de nem találok rajta semmi szokatlant.
- Haló, Beth hívja Louist vétel. Mitől rezzentél meg így? -
A magazinjára emelem a tekintetem. Ó, újság, de jó! Régen nézegettem újságot, pedig vannak viccesek! MOndjuk én az otthoni mugli újságokat jobban szeretem. Mindenféle képregények is vannak. Szeretem azt a lusta macskásat, meg van egy tigrises is a kisfiúval. De ebben ruhák vannak. Olyanokat nem szoktam nézegetni. Fura, mert általában a lányok szereteik a divatlapokat nézegetni. De mindegyik olyan drága, és hát anya egyedül nevel...nincs túl sok pénzünk.
– Szerinted ez 'ogy állna nekem?-
Zöld. És garbós. Én ki nem állhatom a garbót, mindig szúr a nyakamnál, és a kis vékony nyakamon úgy áll, mintha valami vicces játékfigura lennék. De Lounak szebb naka van, nem ennyire ropi. Mert valljuk be ropi nyakam van. A garbó meg ki is hangsúlyozza. Nézzétek, Betnek ropi nyaka van! Csoda, hogy a feje nem esik le a helyéről!
- Szép nyakad van. Télen jó a garbó. És elegáns. -
A magazint lesem, majd Lou-t. Aztán újra a magazint, és újra Lou-t.
- Azt hiszem, bátran kijelentem, hogy a garbóban úgy festesz majd, mint egy elegáns elit akadémiai tanuló.-
Louis nagyon helyes fiú. Megy hozzá a zöld. Persze a mardekár színei jól állnak neki, meg Selénéhez, a zölddel nem lőhet bakot. Én is mindig kéket hordok.
]– Kéne pár új ruha… Jason már kész felnőtt, én meg…
Felnőtt. Én mindig Sophire nézek úgy, mint egy felnőtt, mert hát ő már felnőtt is. Én meg csak épp hogy betöltöttem a 16-ot. Felnézek Sophire, olyan szép, okos, barátja van...olyan felnőttes. Itt meg én vagyok, a picsogó, síró lány, akinek akkora káosz van a szívében meg a fejében, hogy folyton elbukdácsol a kupiban. Oldalra biccentem a fejem.
- Szerintem te is felnőttes vagy. Nem úgy, mint egy...tanár, de olyan kis egyetemistán. Ne féj Lous, helyes vagy, és Jason oda van érted, akármiben is vagy.-

la mode
 


2002. november 1.
to; Beth

style

- Haló, Beth hívja Louist vétel. Mitől rezzentél meg így? - Hallottam Beth hangját, de hosszú ideig - talán egy egész percig - bámultam csak Gray irányába. Nem tudom miért... azok a zöldszemek még mindig olyanok voltak, mintha a lelkembe látnának, pedig semmi komoly nem történt közöttünk. Bár a többség nyilván azt hiszi, már ami Seth egykori társaságát illeti, hogy Gray és én lefeküdtünk. Valójában nem. Egy élményem volt csupán Jason előtt, az pedig a saját unkatestvérem volt. Grayt szerettem. Legalábbis akkor úgy éreztem, szerelmes vagyok belé.
- Bocsi... - köszörültem meg a torkomat. Úgy néztem vissza Beth és a magazinom irányába, mintha nem történt volna semmi. - Csak egy kicsit fázok és a pulcsimat bent hagytam a klubhelyiségbe.
Inkább tereltem a témát az újság tartalmára. Az amúgy is érdekesebb volt, mint ez a furcsa szemezés Grayjel. Attól csak gyomorgörcsöm volt. Láttam, hogy helyes és tetszett, de Jason számított csak is.
- Szép nyakad van. Télen jó a garbó. És elegáns.
Erre elmosolyodtam. Kis keserűség is keveredett ebbe az arckifejezésbe, hiszen anyám imádta, ha elegáns vagyok. Ugyanakkor a nyakamat még senki sem dicsérte, ettől a gondolattól pedig egész egyszerűen csak szélesebb lett a vigyor az arcomon.
- Köszi, Beth. A nyakam nevében is. - Lapoztam aztán a magazinban.
- Azt hiszem, bátran kijelentem, hogy a garbóban úgy festesz majd, mint egy elegáns elit akadémiai tanuló. - Tette hozzá aztán.
A következő lapon egy bordó, bársonyos anyagú kabát volt. A modell vállán pedig egy gyönyörű hóbagoly ült, ami kiemelte a ruha szépségét. Talán jó modell is lett volna belőlem, ha egy kicsit magasabbra növök. De talán százhetven centisen is sikerülni fog Jason mellett felnőttnek tűnnöm.
- Szerintem te is felnőttes vagy. Nem úgy, mint egy...tanár, de olyan kis egyetemistán. Ne féj Lous, helyes vagy, és Jason oda van érted, akármiben is vagy.
- Tudom, csak... nem vagyok benne biztos, hogy be akarom fejezni... - kezdtem, de mielőtt még mondhattam volna valamit, egy árnyék vetült rám.
Gray felállt. A háta kitakarta a kandallót, így árnyék vetült rám. Egészen közel állt meg hozzám.
- Szia Hepburn... ma te szórakoztatod a kisherceget - pillantott a vörös lányra. Grayre pillantottam, aki azonnal elkapta a tekintetem. - Még mindig azzal a bohóccal jársz? - kérdezte csak úgy mellesleg.
Megköszörültem a torkomat. Kellemetlenül éreztem magam a zöld tekintetek hálójában.
- Kopj le, Gray... nem érek rád... - túrtam végig a hajamat, remélve, hogy Beth is inkább elküldi. Azonban mielőtt ez megtörténhetett volna, kikapta a kezemből a magazint és belelapozott.
- Na, mi van? Csak nem ruhát keresel? Ruha nélkül jobban nézel ki. Kár ilyesmire költeni a zsebpénzed... - gúnyolódott tovább.

◊ Mi újság?◊
2002.11.01

◊ Louis◊


zene ◊ Dream A Little Dream outfit ◊ simple

A kezemmel integetek Louis arca előtt, mert mintha lefagyott volna, akárcsak a kismadarak, mikor a közelükbe megyek. Pedig sosem akarom bántani őket. De mikor kis magvakat nyújtok eléjül, akkor odajönnek. De nem hiszem, hogy ez esetben segítenének a magok...
- Bocsi... -
Hmm...fura ma ez a Louis. De nem baj, én így szeretem.
- Csak egy kicsit fázok és a pulcsimat bent hagytam a klubhelyiségbe..
Végignézek magamon, mert rajtam van egy vastag pulcsi, én alatta is egy hosszú ujjú, ék póló van. Szerintem nem fáznék, ha odaadnám neki kölcsön. Lassan úgyis vissza,egyek a klubhelyiségbe, és van még egy csomó másik pulcsim is.
-Ha gondolod, én szívesen kölcsön adom az enyémet. Már elő is van melegítve. Mikor kivettem a szekrényből, még hideg volt.
Vigyorgok, mert tényleg olyan hideg volt, hogy egy kicsit a takaró alá raktam, és ráfeküdtem, hogy felmelegedjen. De ezt azért inkább nem mesélem el, lehet kinevetne, ami igaz is, mert vicces. Ha fázós, akkor még jobb a garbó, mikor én azt hordok, kevésbé fázom. Szép nyakon, szép garbó. Akárcsak Greta Garbo.
- Köszi, Beth. A nyakam nevében is.
Leülök Louis mellé, hogy én is jobban lássam ezt a magazint. Ha már így szembe jött, szívesen nézegetem. Ó, a kövi oldalon egy kabát van. Szeretem a kabátokat, főleg a szövet kabátokat. Louisnak is jól állna, nem kell ahgódnia. Szerintem nem néz ki gyerekesen, én inkább, folyton vicces és színes dolgokat húzok fel.
- Tudom, csak... nem vagyok benne biztos, hogy be akarom fejezni.
Mi? Mit nem akar befejezni? Csak nem a...suliiit? Neeem, nem, biztos a tinédzserkorra gondolt. Azt én se, ugorjunk inkább rögtön mondjuk....20ra! Legyünk 20 évesek! Erre nincs valami...a kor korrigáló nem jó mi? Á, az csak ideiglenes, és attól csak a külsőm változik, és ugyanolyan zavart hisztigép leszek. Már épp ktalálnék valami mást, mikor megszólítanak.
- Szia Hepburn... ma te szórakoztatod a kisherceget
Pffff...Gray. Louis biztos őt nézte. Nem tetszik ez a stílus, és a hangnem sem.
- Gray. Nem szia. És nem emlékszem, hogy ide hívtunk volna.
Megvetően bámulom, remélem nem marad a társaságunkban...a következő pillanatban nem hogy elmenne, de Louist kezdi pizkálni, ami egyáltalán nem tetszik nekem...
- Még mindig azzal a bohóccal jársz?
Mégis ki a fészkes bagolyköpetnek képzei magát? Ha piszkálja a barátaim, azt nem fogom hagyni.
- Kopj le, Gray... nem érek rád..
Nem akar elmenni, annál is inkább, mert kiveszi Louis kezéből az újságot. Ajj, nem igaz hogy az ilyen emberek mennire vágynak a figyelemre...bosszantó.
- Na, mi van? Csak nem ruhát keresel? Ruha nélkül jobban nézel ki. Kár ilyesmire költeni a zsebpénzed...
Pfúúúúúú, mekkora egy pojáca! Egy...egy..egy...á, nem sértegetem a varázslényeket.
-Te még mindig it vagy? AZt hittem, a magadfajta előkelő ficsúrok, tudják, mikor feleslegesek egy társaságban...-
Az eszem megáll. Dühösen kitépem a kezéből az újságot, remélem, nem szkítom el a magazint...

la mode
 


2002. november 1.
to; Beth

style

Valahogy egészen addig, amíg meg nem pillantottam Grayt nyugodt voltam. Nem a vigyora vagy éppen a régi csókok emléke zaklatott fel. Egyszerűen csak a jövőmet tervezgettem, azt ami a következő tanévtől várt rám... nem akartam Jason nélkül visszajönni. Ettől még sem voltam ideges, nem éreztem úgy, hogy baj lenne, ha ehelyett őt választanám. Festeni akartam, nem az iskolapadban ülni. Akkor is, ha ezzel a kényelem, amiben éltem elveszik. Beth is érezhette, hogy ez az egész állapot valahogy nyugodt most bennem,  h betűk kimondása sem jelentett gondot, mert fókuszáltam a nyelvre, a pillanatra. Ez így volt rendjén.
- Ha gondolod, én szívesen kölcsön adom az enyémet. Már elő is van melegítve. Mikor kivettem a szekrényből, még hideg volt. - Ajánlotta fel Beth a kék ruharabot. Azonnal elmosolyodtam, de eddigre már a szemem sarkából láttam, hogy Gray mocorog. Minden idegszálammal próbáltam elhitetni magammal, hogy nem jön ide, hogy nem hoz olyan helyzetbe, ami miatt majd magyarázkodnom kell. Beth-nek nem beszéltem róla túl sokat, meg arról, hogy mi történt közöttünk.
- Szerintem kicsi lenne rám... - dünnyögtem kicsit zavar mosollyal, amit azonnal leolvasztott az arcomról, mikor megjelent Gray mellettünk, kiszakítva a magazint is az ujjaim közül. Ennyit arról, hogy nem voltam feszült.
- Gray. Nem szia. És nem emlékszem, hogy ide hívtunk volna. - Egy részem nagyon szerette voln, ha Beth szavaira végre távozik innen. Csakhogy nem mozdult, sőt valahol ezen a ponton szúrhatta ki a végtelen zavaromat is és kezdte élvezni. Számára ez flörtölgetés volt, számomra viszont inkább kellemetlen. De ez volt Gray, pontosan tudta mit kell tennie ahhoz, hogy tökéletesen zavarba hozzon a sármjával. Helyes volt. Mindig is az volt.
- Te még mindig it vagy? AZt hittem, a magadfajta előkelő ficsúrok, tudják, mikor feleslegesek egy társaságban...- - Ezen a ponton Beth is dühbe gurulhatott, mert előre hajolt, megragadta az újságot. Az persze szakadó hanggal és egy kisebb sikollyal jelezte, hogy nem rajong túlzottan a ráncigálásért.
- Mi van Hepburn, félsz hogy előtted teperném le a kissrácot? - kérdezte Gray vigyorogva. Azonban, amikor rám nézett, én nem csak a szórakozást láttam megcsillani a szemében. Már nem nevetett, csak nézett. Nézett úgy, ahogyan régen.
- Senki sem fog leteperni senkit. - Vettem át a szót és elszakítottam róla a pillantásomat. Direkt elnéztem mellette, hogy érezze... nem akarom, hogy itt legyen. Azonban, mielőtt elment volna odahajolt, egészen közel hozzám. Az ajkait erőszakosan tapasztotta az enyémekre. Csak annyit tudtam reagálni, hogy nem reagáltam semmit. Talán egy örökkévalóság is eltelt, mire elhúzódott, rám vigyorgott, majd Beth-re.
- Kösz, megvan, amit akartam. - Kacsintott Beth-re, majd egész egyszerűen visszament oda, ahonnan korábban bámult. A reagkciómat várta, de én csak elpirulva pislogtam magam elé.
- Ö...

◊ Mi újság?◊
2002.11.01

◊ Louis◊


zene ◊ Dream A Little Dream outfit ◊ simple

Hiába, november van, lassan az őszből átmegyünk a télbe. Én mondjuk imádom a telet. Hó, karácsonyi hangulat, még a sötét sem zavar. Persze Januártól már kevésbé jó, nincsenek már ünnepek, de én minidg kitartom a karácsonyi hangulatot még februárban is. A finom sütik, az illatok...ha tél van, a szívemben Karácsony van.
- Szerintem kicsi lenne rám...
Hát lehet egy picit, de nem tudom, Baziteoval vajon sikerülne? Még nem csináltam ruhán, csak ládán, szekrényen, ilyesmiken. De félő, hogy nem sikerül pontosra, és akkor majd meg lóg Louis-n, mint házimanón az Ses póló. 
- Hát, megpróbálhatom nagyobbra va...
Aztán már nem tudom befejezni a mondatom, mert jön ugye Gray. Nekem egyálatalán nincs ínyemre a szituáció. Valami fura, és nem is értem, mi a fittyfenét akar ez itt. Az újság szakadásnak indul, és legszívesebben kiátkoznám. Nem mindig tudok bánni az indulataimmal, félő, hogy egyszer rászabadítok valakire egy csomó denevért. Vagy mérges repülő papírállatokat. Vagy bármit, amit célszerűnek találok.
- Mi van Hepburn, félsz hogy előtted teperném le a kissrácot? -
Nem Gray, inkább attól félek, hogy teleszórom ragyával a képed. Attól komolyan tartok.
- Senki sem fog leteperni senkit.
Nem tudom, Louis régebben miért lógott ilyen arcokkal. Szerintem nincsenek rá jó hatással, ezért hát egyáltalán nem kedvelem őket. Mintha ő jobb lenne bárki másnál. Felsőbbrendű. És mi ez a hangnem? De Louis olyan némán ül, mintha itt se lenne, Nem is értem. Furán viselkedik, de nem tudom, miért. Aztán olyan történik, amire nem számítok.
Lesmárolja Louist és ő nem csinál semmit. Semmit! Mi vaaaan? Most..mi vaaaan? És Jason? Ez..ez...
- Kösz, megvan, amit akartam.
Na ez most egy olyan fordulat, amire nem igazán számítottam. Gray visszaül a helyére, én meg csak nézem Louist, aki pirongva ül néma csendben.
- Ö...
Így ülünk egy kis ideig, én fütyörészni kezdek, majd mivel nem történik semmi, megtöröm a csendet.
- Ülhetünk még itt egy darabig csendben, szépen tudok fütyülni, de..... nem lehetséges, hogy most meg kéne magyaráznod...... miért smárolt le, de inkább, ami engem érdekel hogy...izéé...
Hogy mi a szalamandra töke van itt most?
- Hagytad. Nem Jason miatt nézegetjük ezeket a szép...
Lenézek az összetépett magazinra, ami bánatosan fetreng a padlón. Előveszem a pálcám, egy néma reparoval az újság újból egyben, és rögtön az asztalra is repül.
- Ruhákat.
Fejezem be a mondatom végül, és csak pislogok Louisra.

la mode
 


2002. november 1.
to; Beth

style

Hosszan égett Gray ajkainak nyoma az enyémeken. Csak bámultam utána, ahogy elégedetten elsétál, az én fejemben meg ezernyi gondolat és félelem rohant át. Megremegtem és csak dünnyögésre futotta. Beth is érezte ezt a kellemetlen pillanatot, mert hosszú ideig nem szólt. Inkább csak fütyörészni kezdett… talán azt várta, hogy attól majd megtörök és kibökök valamit. De igazság szerint azt sem tudtam, hogy mit kéne mondanom. Sosem csókolt meg Gray nyilvánosan… még akkor sem, mikor volt közöttünk valami.
– Ülhetünk még itt egy darabig csendben, szépen tudok fütyülni, de..... nem lehetséges, hogy most meg kéne magyaráznod...... miért smárolt le, de inkább, ami engem érdekel hogy...izéé... – törte meg végül Beth a csendet. Egyelőre nem értettem, mire akar kilyukadni… azon kívül persze, hogy tudni akarja, miért csókolt meg Duncan. Mármint Gray. Nem Duncanezzük, az túl személyes.
Éreztem, ahogy a torkomban dobogott a szívem. Talán egy kicsit el is pirultam, sőt elvörösödtem. Mégis mit mondhattam volna? Ezek után mit? Igen, volt közöttünk valami, de az már nagyon régen volt. Nagyon régen és akkor sem jöhetett össze, mert Seth minden áron meg akarta akadályozni.
– Hagytad. Nem Jason miatt nézegetjük ezeket a szép... – kezdte és lepillantott az újságra, ami kicsúszott a kezemből vagy éppen az övéből, mikor Gray letámadt. Hirtelen semmire sem emlékeztem azokból a pillanatokból, amikor korábban voltak. Nem. Nem rémlett semmit. Csak az, hogy mocskosul gyorsan történt minden… én meg mostanra minden porcikámban remegtem. – Ruhákat.
Nyeltem egyet megint, mintha attól nem lenne összeszorulva a torkom. Fogalmam sem volt, hogyan kezdje bele ebbe az egészbe, inkább a magazint bámultam, ami időközben az asztalra került. Úgy odanyúltam volna, hogy kinyissam és megpróbáljam eltakarni az arcomat. Ehelyett viszont inkább az ujjaimat kezdem el bámulni és úgy tettem, mintha a ruhámon lévő, apró szöszöket próbálnám eltávolítani. Csakhogy azok a szöszök valójában nem is léteztek.
– De Jason miatt nézegettük. – Suttogtam. Nem értettem, miért merült fel Beth-ben, hogy ne így lenne… nem akartam hagyni. Egyszerűen csak nem tudtam, mit csináljak. Fel sem fogtam, mi történik, míg el nem húzódott. Fel sem fogok… mostanában semmit. Elegem volt. Az anyám, az iskola, minden kezdett túl sok lenni. Ezt pedig Gray cseppet sem könnyített meg, ahogy az iskolában még meg annyi dolog.
– Nem tudom mi történt…. csak… ’agytam… – sóhajtottam fel és megráztam a fejemet. Beth sok mindent nem tudott azokról az időkről, amik még akkor voltak, amik nem voltunk jóban.
– Gray és én régen… – kezdtem. Nem tudtam, minek nevezzen a dolgot, nem voltunk együtt. – Majdnem jártunk. Csak Seth közénk állt, Seth-tel kellett lennem… egyszerűen csak engem is irányítani akart, mint mindenkit. De az ágyasa voltam csak. Semmi több. Grayjel szerettük egymást… de elmúlt. Ő túlságosan Seth hatása alatt volt.
Megint nyelnem kellett egyet.
– Még ’atással van rám. De nem olyan naggyal, mint régen. – Aztán határozottan hozzá tettem: – Jasont szeretem.

◊ Mi újság?◊
2002.11.01

◊ Louis◊


zene ◊ Dream A Little Dream outfit ◊ simple

Nem igazn értem a helyzetet. Persze, lehetséges, hogy valami exe, de ha exe, akkor is hogy lehet ilyen arcátlan? Engem biztos feldühítene, ha Louis helyében lennék. De én hamar dühös leszek, elvörösödöm, és felháborodom. Egyszerűen ilyen a természetem. De louis más. Igazából nagyon is aranyos, ahogy zavarba jön. Enyhe pírt is látok az arcán. Jaj, hát mentem megölelem ezt a fiút! Na de tényleg kívncsi vagyok, kiez miez a Gray, ezek után meg pláne. Jaj Beth, ht mennyi mindent nem tudszt te! És tényleg. Nézem, ahogy Louis a kezével játszik, mintha egy ördöglakat lenne.
– De Jason miatt nézegettük. –
Váááárj csaaak, az is lehet, hogy ilyen nyílt kapcsolatban vannak? Fúúúúj, én azt nem bírnám! Lehet, hogy menő, de én...na, szóval én olyat tuti nem tudunk csinálni. Aki engem csókol, ne nyalogasson mást is. Fúj. Beugrik Hugo arca, majd gyorsan el is hessegetem. Most nem ide való...
– Nem tudom mi történt…. csak… ’agytam… –
Hmm...végülis, az ő dolguk. Ha a szenélye véleményem érdekli, Jason helyesebb és jobb a modora. De az is igaz, hogy a rosszfiúk is tudnak roppant vonzóak lenni. Még mindig zavarban van. Kedvesen mosolygok picit Louisra, jelezve hogy nem fogom kerezstbe lenyelni, csak hát meglepődtem. Nem számítottam ilyesmi jelenetre.
–Gray és én régen… Majdnem jártunk. Csak Seth közénk állt, Seth-tel kellett lennem… egyszerűen csak engem is irányítani akart, mint mindenkit. De az ágyasa voltam csak. Semmi több. Grayjel szerettük egymást… de elmúlt. Ő túlságosan Seth hatása alatt volt.  Még ’atással van rám. De nem olyan naggyal, mint régen.  Jasont szeretem.
Hát tessék. Újabb példa arra, hogy a szerelem furcsa, és veszélyes. Nagyon könnyen megsérülhetsz benne. Én..nem is tudom, mit szeretnek az emberek a szerelemben. Egyszerűbb lenne az élet, ha nem lenne. De nem akarom Louis lelombozni az álláspontommal a szerelemről. Ez csak az én csacsiságom. Lehet, hogy jó tanuló vagyok, de ez a szerelem világ...ehhez nem egyáltalán nem értek. Jó lenne mindenkinek egy használati utasítás. Elakadsz, és fellapozod, ahol aztán megjelenik a megoldás, hogy mi a következő lépés, mit kell tenned, ha épségben akarsz maradni.
- Szóval Seth...értem. háát...kemény dió...na és mondd csak...
Azért én egy kíváncsi fáncsiskodom, mert hát érdekel, na. Közelebb húzódom Louishoz, és nagyon halkan, szint suttogva kérdezem.
- Na és jól csókol?
Én nem sokat csókolóztam. Egyszer negyedévben David Hammerlee behúzott az egyik szobor mögé, és smároltunk, de...asszem ennyi is a nagy tapasztalatom. Az a fiú nekem nagyon tetszett, de aztán elkezdett járni Katrinennel, egy nagyon szép, de nem kedves lánnyal. Ez is milyen ciki...itt vagyok 16 évesen, és hát életemben egyszer csókolóztam igazán. Tiszta cikis vagyok.
-Azt mondják, a rossz fiúk jól csókolnak. Nem harap?
Láttam lányokat, akiknek vérzett utána a szájuk. Meg akiket kiszívtak! Jesszusom, ez a szerelem kész horror!