Folyosók

A déli szárny folyosói, a pincébe vezető szakasz meglehetősen sötét és barátságtalan. A legtöbben itt gyorsabbra veszik a tempót, hogy elhagyhassák az épület ezen részét.

[ღ Elkalandozások ღ]

ღ Elkalandozások ღ

T a n i a

(2002. április 17.)

Csak az ég tudja, hogy jutunk haza
s ott majd ki vár

Eltévedtem. Ha egy könyvet kéne írnom, a Roxforti életemről, akkor ezzel az egy szóval határozottan megszületne egy 350 oldalas könyv. Mert már megint eltévedtem. Oké, hogy végzős vagyok, de azok a mozgó-lépcsők. Komolyan nagyon úgy hiszem, hogy kifejezetten a diákok szivatására lettek csinálva.
Egyébként meg ki találta ki ilyen ijesztőre ezt a folyosót? Olyan jesszusom, ha felbukkan valami idehalok feelingje van. És egyébként csak a macskámat akartam megkeresni, aki ellopta a hálótársam,  Nenna bugyiját. Nem értem, ZTrazan miért lopkod mostanában zoknikat meg bugyikat meg melltartókat, remélem smemi illetlen cicadologra nem használja őket a sötét magányában. Igazából jó lenne ha tudna beszélni, és modnjuk elmodnaná, hogy mégis mi a fenét szeretne csinálni az ilyesmikkel. De tarzan elillant és nem találom sehol sem a narancsos bundáját, most meg egy teljesen kihalt és elhagyatott folyosón ácsorgok, miközben borsózik a hátamon a hideg és úgy érzem, mintha valaki figyelne. Valaki azt mondta, hogy az egyik folyosón őrzött hagrid háromfejű kutyája valami titkos helyet, ami tele van életveszélyes dolgokkal. remélem nem ez az a rész ahol az életveszélyes dolgok vannak, és az a rész sem, ahol a kuytus éppen megtalálna enni. Oké, Sophie, nem kéne most idehalni azzal, hogy félsz, miután beleszerelmesedtél Jasperbe. Gyerünk, légy bátor, légy merész, a hugrások is bátrak, csak belőlem egy kicsit kispórolták a kelleténél.
A talárom ujját gyűrögetem, miközben a számat ráhcsálva előrébb araszolok egy picikét a kihalt folyosón. A távolban léptek zaja visszhangzik, szóval még meg is áll bennem az utó, kapkodom a fejem, hogy hova bújjak, és jöbb ötlet révén inkább csak cselekvőképtelenné drmedve bámulok összevissza, hogy mi akar engem elfogyasztani, és ahogy a furcsán lobogó kékesen fénylő randomf elvillant varázstűz árnyékot vet mellém, egy nyorga borzas árynékot, nemes egyszerűséggel felsikoltok.
- Neee, ne egyél meg, sok rajtam a macskaszőr!

-PA-PA-PA-RÁZÁS-


Sophie
20020417
-o-
előled menekülök feléd,
elérek lassan melléd,
előtted futok hátra,
odaérek az indulásra

Teljesen meg vagyok zavarodva. Nem dolgoztam fel semmit, abból, ami Franciaországban történt. Mindig reménykedem, hogy egyszer majd felébredek, és egy rossz álom az egész, de ez sosem történik meg, és mindig ott figyel a papír, szinte követ és az arcomba tolja a tényt, hogy van egy idősebb féltestvérem. Két napja jöttem vissza, de olyan vagyok, mint egy zombi. Tegnap kint hevertem a kerengőben, és egész nap bagóztam. Ki tudja, hány órám maradt ki. Nem tud érdekelni, az apám meghalt, és a nyakamba szakadt egy testvér.
Na én, sosem akartam testvért. Mindig úgy tűnt, hogy csak egy extra nyűg, én nagyon jól elvoltam anyámmal és apámmal. Már ameddig voltak. Nincs apám. Minden egyes alkalommal elfacsarodott a szívem, amikor rá gondoltam. És mindig eszembe villant, ahogy Marcel megfogja a kezem.
Ő volt az egyetlen, aki átérezte, mit veszítettem el. De egy utolsó paraszt voltam, amikor kijött a reptérre, hogy elköszönjön, vagy tudomisén mit akart, kikerültem, és otthagytam.
Anyu nagyon mérges volt, mert hogy szerinte mindkettőnknek jót tenne, ha adnék neki egy esélyt.
De mit kezdjek egy nagytesóval? Főleg, hogy Franciaországban él?
És mégis, hol a búbánatban vagyok? Feleszmélek, ki tudja mióta keringek valahol, a Roxfortban. Megtámolygok, ahogy magamhoz térek, és sikerül azonosítanom, hogy valahol a déli szárnyban balfékeskedek. Meh. Éppen indulnék Sage irodája felé, amikor egy nagyobb diákcsoport varázsolódik elő valahonnan, szóval inkább sarkon fordulok, és bekanyarodok az első lehetséges helyen.
- Neee, ne egyél meg, sok rajtam a macskaszőr! – húzza magát össze valaki, ahogy melléérek, mire én meg ugrok egyet. Párat pislogok, mire rájövök, hogy ez a vörös hajzuhatag Sophiehoz tartozik.
- Nyugi, nyugi, csak én vagyok az, nem foglak megenni! – kezdem csitítani, hogy nincs semmi baj, és senki nem akar az életére törni. Habár tény és való, hogy a kastély ezen része mindig para.
- Amúgy mit keresel itt?

[ღ Elkalandozások ღ]

ღ Elkalandozások ღ

T a n i a

(2002. április 17.)

Csak az ég tudja, hogy jutunk haza
s ott majd ki vár

Rémülten dobog a szívem a fülemben, vagy a rémülettől zuhan a fülem egészen aszívemig, fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy nagyon félek és nagyon parás most minden ebben a kietlen pókhálós kissé rémisztő helyen. Miért is vannak ilyen folyosók? Mi értelme? Ez egész kastély már önmagában véve elég kíséreties, főleg, hogy tele van szellemekkel, az egyiknek meg félig van feje, amásik meg véres,  és még ki tudja hány ostromból itt maradt szellem lődörög csendes magányában itt-ott, ahol nem látja senki?? Oké, határozottan halálra fognak zaklatni a gondolataim.
Főleg ha valaki idegen feje is belelép a látószögembe, és én megijedek és ő is, és ettől én is mert miért ihed meg az akitől én ijedek meg? Aztán ahogy megszólal, realizálom, hogy Tani az, így nagyon sóhajtva, kifújom a levegőt, miközben a mellkasomhoz kapok.
A Roxfort kifejezetten jó a szívizom megmozgatásában.
- Nyugi, nyugi, csak én vagyok az, nem foglak megenni! - nyugtat mire én igyekszem ennek eleget is tenni, szóval közelebb is araszolok hozzá, hogy kevesebb sötétség férkőzzönk be kettőnk közzé. Úgy érzem magam, mintha valami mormota, aki a saját árnyékától is képes megrémülni. Miért is nézem unalmamban nyáron Rose néninél horrorfilmeket? Mindját összeptsdzem magam.
- Jó. Remek. Tudod, az ijesztőbb lenne, mintha valami lény lennél - motyogom, majd iygekszem erőt meríteni abból a griffendéles szellemből, ami belőlem jócskán hiányzik. Amennyire frászt szoktam kapni a dolgoktól, csoda, hogy eddig nem haltam még oda sehova a hét év alatt.
- Amúgy mit keresel itt? - kérdezi, mire elhúzom a számat. Jöttem megásni a sírom, végül is, csak most sikerült újrakezdenem az életem Jasper mellett, szóval válalom a Júlia szerepét és belehalok a félésbe.
- Tarzan elszökött. Egy bugyival. Nem az enyém, hanem egy hugrás lányé, és most telejsen felszívódott. Szerinted Mrs. Norrist akarja beöltöztetni? Lehet, hogy ők emberek?? - kerekedik el a szemem, mert egyszer már ezt az elmélkedést végigfuttattam Mirussal, és kifejezetten hátborzongatónak tűnt. Még most is az. De a varázsdolgok hátborzongatóak, nem?
Közben valami ajtónyekkenést hallok, meg valami dörömbölő becsapódást, és ha ez egy mese lenne, egészen biztosan Tani ölébe ugranék, ahogy Bozont is szokott ugrálni, de sajnos nincsenek mese izmaim, és Tani se bírna el, szóval maradok a földbe gyökerezésnél.
- Te is hallottad? Szerinted... az mi volt?

-PA-PA-PA-RÁZÁS-


Sophie
20020417
-o-
előled menekülök feléd,
elérek lassan melléd,
előtted futok hátra,
odaérek az indulásra

Kicsit, nagyon, teljesen szét vagyok esve. Fáj mindenem, és azt sem tudom, merre húz a fejem, és akkor egyszer csak a semmiből majdnem átesek Sophien, aki mindjárt szívrohamot kap. Ő is úgy néz ki, mint aki szét van esve, vagy minimum elveszett. Meg tudom érteni, én sem feltétlen szeretek csak úgy mászkálni a kastélyban, mert elveszek örökre. Számtalanszor késtem el óráról, mert eltévedtem valahol. Soph közelebb araszol hozzám, ahogy beszélgetünk, én meg azért körbe pillantok, hogy ne ugorjon a nyakunkba egyik unatkozó Hóborc sem.
- Tarzan elszökött. Egy bugyival. Nem az enyém, hanem egy hugrás lányé, és most teljesen felszívódott. – ismerem az érzést. Igaz Netti eddig csak az én cuccaimmal lépett meg, máséval még nem, de különösen élvezi a melltartóim aprítását.
-Szerinted Mrs. Norrist akarja beöltöztetni? Lehet, hogy ők emberek?? – na erre a kérdésre azért elkerekedik egy kicsit a szemem. Mármint egész sokmindent megmagyarázna, ha Frics macskája egy utálatos kisnyugdíjas öregasszony lenne, de csak elkapta volna már valaki, ha így lenne. Ugye?
-Háát… - szólalok meg – nem hiszem, hogy rendeltetés szerűen használja az alsóneműt a cicád. Valószínűleg van valahol egy fészke, lehet oda lopta el. Az enyém a felaprított melltartóimból szokott magának fészket csinálni. – Nagyon utálom miatta a dögöt, le kellett szokjak a szivacsos melltartókról és úgy érzem magam néha, mint egy bot, vagy deszka, de inkább ez, mint hogy bekajáljon egy adag szivacsot és felforduljon. Biztos kiborulnék, ha most a macskámat is el kéne temetnem. Akarva akaratlanul visszatérnek a gondolataimba a szőke tincsek. Menjen a fenébe.
És akkor nyekereg, meg becsapódik valami, és érzékelem, hogy Sophie összerezzen.
- Te is hallottad? Szerinted... az mi volt?
-Öööö. Egy ajtó? Lehet valamelyik szellem szívózik. Nem tudom mi van velük mostanában, de egyre többet baszakodnak, lehet az agyukra ment a Szeszély. – azért megfogom Soph kezét és bátórítóan ránézek, csak hogy tudja, nem lesz semmi baj. Elindulok a folyosón és húzom őt is magammal.
- Gyere, segítek megkeresni a cicád.

[ღ Elkalandozások ღ]

ღ Elkalandozások ღ

T a n i a

(2002. április 17.)

Csak az ég tudja, hogy jutunk haza
s ott majd ki vár

A folyosó kísérteties, és sötét, az egyedüli ok, amiért nem zavarodom meg, hogy itt van velem Tani is, ami kellő biztonságérzetet ad nekem. Jól esik vele trécselni ebben a kietlen sötét helyen, a hangunk kicsit megtölti a pangó ürességet, talán visszhangik is, de igazából inkább zlünk legyen visszhangos, mint egyéb rémes teremtményektől.
-Háát… nem hiszem, hogy rendeltetés szerűen használja az alsóneműt a cicád. Valószínűleg van valahol egy fészke, lehet oda lopta el. Az enyém a felaprított melltartóimból szokott magának fészket csinálni - hümmögve bólogatok, hogy lehet igaza lehet. Végül is valahol neki is ösztönösen kell gyerekeket csinálni és lehet van egy titkos kis fészke tele pihepuha bugyikkal és zoknikkal meg még ki tudja, hogy mikkel.
Remélem, azért nem Mrs. Norris a kiszemeltje. Sok bengáli-norvég cirmos keverék rohangálhatna akkor a suliban - jegyzem meg elgodnokodva, miközben összerezzenek valami süvítésre. Biztos csak.. Hagrid tüsszentett. Igaz, hogy messze van, de egyébként meg félóriás, ők hangosak, nem?
-Öööö. Egy ajtó? Lehet valamelyik szellem szívózik. Nem tudom mi van velük mostanában, de egyre többet baszakodnak, lehet az agyukra ment a Szeszély - mondja tani, mire elhúzom a szám. Igen, kicsit furák voltak egyébként, random megfurásodtak és elkezdtek olyan szellemellenesen idétlenül viselkedni. megborzongok, azért én rmeélem nem leszek szellem.
- Hmm, remélem azért Hóborcot nem tanították meg paintballozni, az midneki számára vezsélyes lenne - modnom aztán. Közben Tani elkezd magabiztosan húzni valamerre, én meg ellenállás nélkül lobogok utána.
- Köszii - monodm és hálásan rávigyorgok. Fogalmam sincsen, merre megyünk, mindenhol sötét van, sötétek a  teremajtók is, de egy résnyire nyitva van, és mintha motozást meg egy halk nyávogást hallanék. Kikerekedett szemekkel rábámulok Tanira, majd odahúzom az ajtó felé, kissé görcsösen kapaszkodva a karjába. Kilököm az ajtót, ami nyikorogva nyílik ki, de aztán valami hirtelen rámdől én meg annyira megrémülök, hogy sikítani se tudok csak állok, mint egy erynedt ronygbaba, és az sem esik le, hogy egy régi kviddics seprű dőlt igazából rám.

FOLYOSÓI PÁNIKJELENET
2003. 11. 16.
éjszaka



to: Nora

outfit

Az esti ügyeletet szerettem. A folyosók általában csendesek voltak s ha rajta is kaptam egy-két csellengőt, némi pontlevonás kíséretében könnyen vissza lehetett őket zavarni a klubhelyiségbe. Ilyenkor volt időm dohányozva bámulni az eget az egyik ablakból, elgondolkodni azon, miképpen fogom kilökni az ellenséges csapat fogóját a biztonságosnak cseppet sem nevezhető seprűről. De leginkább azon elmélkedtem, mennyire hiányzik az éjszakai repülés. A Roxfort óta nem igen mentem ki ilyenkor, ha pedig még is, akkor valamiféle rendezvényre, ahol az ivászat és a csajok hajkurászása kapta a főszerepet.
Most is ez történt.
Az egyik párkánynak támaszkodva dugtam az ajkaim közé a cigarettát. Nagyot szippantottam belőle, ahogy a pálcám végén felvillanó lángtól meggyulladt, a füstöt pedig a kitárt ablakon leheltem a birtok felé. Nem volt baj a Roxforttal, már a rajongó lányokat is egészen megszoktam, főleg ami Nora Nareket illeti. Ha egyszer felnő, bizonyára szép nő lesz belőle, de elég beteg elmével. A szép alma is gyakran rohadt belülről. Ez ezzel jár.
Újabbat szippantottam a dohányból. Élveztem, ahogy a füst végig járja a tüdőmet, de a bőrömön szinte éreztem a hideg levegőt, pontosan úgy süvíteni, mint amikor repültem. Hiányzott az az állapot már... talán tarthatnék újra kviddicsedzést, vagy csak egy különórát, ahol ki-ki próbálhatták magukat a diákok. Tudtam, hogy élvezték, én is élveztem. Ott nem kviddicssztár voltam, hanem tanár és játékos. Egyszerűbb, hétköznapibb s annak is meg volt a szépsége.
Ahogy ezen agyaltam, a folyosó végéről valami hang hallatszott. Apró sikoly lehetett, vagy valaki megcsúszott, én mindenesetre összerezzentem. A pálcám azonnal előre szegeztem.
- Lumos! - Suttogtam a folyosó csendjébe. A pálca hideg fénye talán képes volt megvilágítani mindazt, amit szabad szemmel nem láttam. Biztos voltam benne, hogy egy tanuló járt a folyosón. - Ki az? Már régen elmúlt a takarodó! - Tettem hozzá, hátha ez elég lesz arra, hogy eliszkoljon... hacsak nem valamelyik bolond kislány az, aki azt hiszi, hogy az esti holdfényben majd többet akarok. Elég volt nekem DD és Bettyke fenekének állandó bámulása. Az voltam én.
- Mi a fene történt? - kérdeztem végül, ha előkerült a hang tulajdonosa.

♥ valami láthattalan ♥

( i'm too young to feel like i'm running out of time )

pretty : no comment... ♥ vibe: outro

2003. 11. 16.
 p.s. Len

Nem szerettem különösebben a klubbhelyiséget. Sötét volt, rideg, és kellemetlenül átjárta az a hűvösség, amivel minden mardekárost előszeretettel megbélyegeztek, mintha az olyan kötelező eleme lett volna a házunknak. Amúgy is hiányzott a melegség, a nyílt szabad kilátásnak a lehetősége, így meg olyan voltam, mint egy... ősnő egy barlangban... Nem véletlenül hordtam tele a hálókörletünket virágokkal. Szépek voltak nem volt olyan halott a szoba és még jó illat is volt. Este nem mentem fel Lolával, még gyakorolni akartam az Átváltoztatástant, meg amúgy se tudtam aludni ebben a pincében olyan jól. Mintha el lettem volna temetve fusztrált és még elvileg a víz alatt is voltunk. A víztől meg egyenesen rettegtem. Amikor meguntam a sötétben való gubbasztást, csak akkor merészkedtem ki a Konyha felé, hogy valami boldogsághormont vegyek magamhoz, mielőtt még begágyultam volna.
Szerettem a házamat, a klubbhelyiséget annál kevésbé. Szerettem az otthonomat és a családomat, de a hülye szabályait már annál kevésbé. Szerettem volna örkké tizehat éves lenni, miközben felnőttet akartam játszani.  Mindent képes lettem vonla feladni azért, hogy ne legyek senki felesége, és mégsem akartam a családomra szégyent hozni. Kettősségbe zuhantam állandóan, mintha csak két világ közzé teremtettek volna. Mintha nem lett volna helyem sehol sem, de ezt éreztem már az elejétől fogva. Ez pedig rettenetesen magányos érzés volt. Csak szerettem volna valahogyan kimosni magamból ezt az érzést.
Kelletlenül felsóhajtottam, ahogy a folyosóra érve megindultam a konyha felé. A pulcsim ujjával megdörzsöltem a szememet, talán kicsit túl sokat is tanulhattam mert fájt. Hűvös volt, összefontam magam előtt a karomat is, miközben arra godnoltam, de jó is lett volna ma inkább csak elsurranni a Tabuba, hogy semmire se gondolva sodródjak a zenével és ne agyaljak azon, hogy Len már megint keresztül bámult rajtam, vagy éppen Thompson fenekét bámulta. Szerettem az órák alatt, más volt, mint amúgy. Láttam rajta azt, amit sokan nem, emberibb volt. És szexibb....
Amúgy is ostoba dolog volt ehhez ragaszkodni, nem? Hamarosan eltűnők innen, ebből az országból, és lesz egy féjem, ő meg maradhat itt addig nézni a többi banya fenekét, amíg meg nem szottyadnak. Szar érzés volt, túllendülhettem volna ezen, mint a többi pasi is, akiknek nem jelentettem semmit, és mégis... Valahogy nem ment elengedni azt, akinek a nevét már belevésték a szívembe. És jó érzés lenne megmutatni, hogy egy kicsit másabb vagyok azoknál, akikkel eddig találkozott. De hiába futok, lassan teljesen elfáradok, és egyedül maradok a sötétben.
Ahogy ezen és az egyéb szánalmas kamaszdolagimon gondolkodtam, valami árnyat láttam megmozdulni a folyosó egyik sarkán, ami kúszmászolt felém, én pedig, magamról teljesen megfeledkezve, felsikkantottam. Túlságosan tarumatizált az a könyves eset a zárolt részegen, amikor egy porcelánbabás könyv üldözőbe vett. Lehet az volt még mindig, és most itt nyekergett a nyomomban? Ettől csak még jobban elsápadtam, nem akartam egy ronda porcelánbaba lenni, nem állt jól az a bőrszín. Szóval igen, megijedtem. De legalább nem láthatta senki.
- Ki az? Már régen elmúlt a takarodó! - hallottam meg az ismerős hangot. Elsápadtam és a pulcsiba bújtaott kezeimmel a szám elé kaptam. Ezt neeeem hiszem eeeel. Basszus, basszus. Igazából simán eliszkolhattam volna, nem látott még meg, de... túl nagy volt a kísértés, és én minden pillanatát kihasználtam az életnek, ha már adott volt valami. Közben persze megint meghallottam azt a hangot, ami olyan nyikorgás volt és mintha valami csoszogott volna, így öntudatlanul szökkentem közelebb, szinte bele az arcába.
- Mi a fene történt? - kérdezte, én meg megköszörültem a torkomat. Próbáltam méltóságteljes arcot vágni, nem pedig olyanét, aki éppen most ijedt meg.
- Van ott valami - mutattam előre, a hang irányába és reméltem, hogy ő is hallotta az előbbit, és nem hallucinálok a sok tanulástól. Próbáltam urlakodni magamon, de csak végignéztem rajta.
- Nem túl elegáns ez egy egyszerű járőrözésre? - kérdeztem felé pislogva. Ah béna vagyok, mondhattam volna bármi mást, modnjuk szép a hold, legszívesebben kirepülnék a varázsszőnyegemmel, ami... khm... nincs itt...khmkhm. De neeem! Hogy lehetek ilyen béna, hol a szexis királynői Nora belőlem, ha a közelébe vagyok?

FOLYOSÓI PÁNIKJELENET
2003. 11. 16.
éjszaka



to: Nora

outfit

Az a sikoltásszerű hang akár egy kakas utolsó rikoltása is lehetett volna, mielőtt eltalálja a húsos bárd. Mindenesetre utólag nem is kellett volna annyira meglepődnöm kitől származott a hang, ám annyira váratlanul ért, hogy nehezemre esett magamhoz térni. Éppen csak annyi erőm volt, hogy előre szegezett, világító pálcával próbáljam meg megfejteni mi történt. Én azért voltam a Roxfortban, hogy a csodás személyemmel emeljem az intézmény fényét s nem életeket menteni. Arra ott volt BigBoy, na meg Smith, akik egyenként erősebbek voltak, mint a tanári kar maradéka egybevéve.
- Van ott valami - motyogta a lány, ezúttal csak közelebb szökkent, biztonságot keresve. Nem ugrott a nyakamba, meg ölelgetett feleslegesen. Nem én leszek a megmentő herceg, ezzel azért nagyjából tisztában lehetett. A kviddicsezéshez nem kellett profi párbajozónak lenni.
- Nem látok semmit... - állapítottam meg és még inkább a mutatott irány felé mozgattam a pálcámat. Továbbra sem tűnt úgy, hogy lenne bármiféle mozgás abban a sarokban vagy folyosószakaszon.  - Biztos nem az árnyékodtól ijedtél meg? - Kérdeztem kissé gúnyosan. Norából kinéztem volna, amilyen szerencsecsomag. Bár az én tapizásom azért elég jól megy neki, még akkor is, ha kifejezetten kérem, ne tegye. De csak azért sem kap büntetőmunkát, még a végén élvezné a helyzetet a társaságomban.
- Nem túl elegáns ez egy egyszerű járőrözésre?
Áhá! Azért csak megbámult. Meg sem kellett volna lepődnöm, mégis megtettem. Jobb lett volna, hogyha a félelem lefoglalja és ezúttal nem velem próbál meg csipkelődni. Miért nem jó neki a saját korosztálya, mint a többi lánynak? Az ő szemükben én csak egy sztár vagyok, akit jó megbámulni... és ennyi. Nem akarnak máris az ágyamban landolni. A felnőtt rajongóknál persze ez is más.
Odafordultam felé és szigorú tekintettek válaszoltam: - Neked az nem mindegy? Azt mondd meg, mitől vagy befosva. - Hadartam el. Nem volt köze hozzá, hogy éppenséggel egy fotózásra akartam gyakorolni a folyosón lévő, hatalmas tükrök előtt. Azok elég jók voltak ahhoz, hogy tökéletesen lássam magamat.
- Ha pedig befejezted ezt a betojiságot, irány a klubhelyiség! - Lendítettem a karomat előre, jelezve, hogy mozogjon. - Egyáltalán, minek vagy te idekint?! - Háborogtam tovább, most, hogy szóvá tette a külsőmet. Természetesen vérig sértett. - Büntetést akarsz? Felőlem suvickolhatod az öltözőket!
Ahogy ezt kimondtam, megint valami zaj jött a sarok felől. Tuti csak egy patkány. Az ilyen régi épületekben simán előfordulhat az ilyesmi is. Végül is a legtöbb manó már több száz éves lehet, biztosan alig látnak el az orrukig is, nemhogy a takarításig.

♥ valami láthattalan ♥

( i'm too young to feel like i'm running out of time )

pretty : no comment... ♥ vibe: outro

2003. 11. 16.
 p.s. Len

Az a mozgás a sötétben olyan volt, mint maga a halál. Sötét, és eltöltött valami mélyről jövő, kellemetlen borzongással. A szívem egyből a magasba szökött, és még olyan szánalmasan hangosan is felsikoltottam. Mg azzal se tudtam magam megnyugtatni, hogy nem hallotta senki, ahogy Nora Narek magából kikelve kiabált, mert szinte majdnem egyenesen belelandoltam Len karajiba. Még jó, hogy annyira nem pattogtam, még a végén azt hitte volna, hogy valami rajongói rohamom volt. Pedig én nem úgy láttam őt, ahogyan mások. Én komolyan igyekeztem nem olyan eszelős lenni, mint a többi lány, akik bugyikat tettek a kilincsére, vagy pedig illatosított szerelmes levelekkel bombázták. Én ennél sokkal kifinomultabb voltam, csak valahogy a közelében állandóan szerencsétlenkedtem. Nem is tudom, hányszor vert orrba a seprű az óráján, mintha nem értettem volna a repüléshez. Vagy hogy hányszor nyeltem félre a hülye innivalómat a nagyteremben, csak mert ő éppen flörtölgetni akart a tanárokkal, aztán pont azt látta, ahogy éppen megfulladtam. Annyira szánalmas voltam, és még csak az agyamat se tudtam rendesen használni. A közelében minden eddig megfogadott dolgom egyszerűen beleolvadtak a fehér semmibe, nem számított hirtelen az sem, hogy félni látott, pedig mennyire megfogadtam, hogy nem leszek gyenge egy pasi előtt sem.
A gyengeséggel mindenki visszaélt, vagy kihasználtak tőle, vagy pedig azon fellendülve csak még erősebben okoztak fájdalmat, úgy ahogyan William is tette velem, mintha csak olaj lett volna a tűzre a könny, amit hullattam aznap éjjel. Nem akartam még egyszer ennyire megalázkodni senki előtt, és most mégis mi történt? Lennek mutogattam ijedten, hogy volt ott valami. Valami a sötétben, ami úgy lappangott az árnyak között, mint a láthatatlan ragály, ami képes elpusztítani mindent. Len pedig persze hiába világított körbe a pálcával, nem moccant meg semmi, nem volt más hang, csak a szívem kellemetlenül ijedt dobogása, ami még Len miatt is hevesebben vert. Még távolságból is éreztem milyen jó az illata. A közelében pedig jól esett lennem, még akkor is, ha nem vetette elém magát védelmezően. Igazából nincs is arra szükségem, hogy megmentsenek. Sosem számíthattam a legrosszabb helyzetekben senki másra, csak magamra. Utána meg jól esett belebújni Armin vigasztaló ölelésébe.
- Nem látok semmit...  Biztos nem az árnyékodtól ijedtél meg? - kérdezte, mire én csak bosszankodva felsóhajtottam és megforgattam a szememet. Azért nem voltam olyan hülye, még ha a tanulástól kimerült is voltam, amit láttam igazi volt. Ugyan olyan igazi, amit Len iránt is éreztem.
- Méghogy a saját árnyékomtól! - méltatlankodtam és sértett büszkeséggel csípőre tettem a kezemet, majd sóhajtottam egyet. - Az árnyékok nem mozognak maguktól - magyaráztam és még ki is húztam magam, ahogyan rápillantottam, és persze meg is jegyeztem azt a hatalmas hülyeséget. Magasságos ég, hogy lehettem ennyire béna.
És még én beszélek! Itt ácsorgok előtte egy lila... l i l a sportruhában, ami ráadásul nem is az enyém, hanem Barbé, mert véletlenül elhoztam magammal, és még egy kicsit bő is volt, az ujja szinte elnyelte a kezemet, mert magasabb volt nálam. És Barbara volt az egyetlen élő ember ezen a födlön akinek szexin állt a lila. De jó volt és kényelmes, de annál kevésbé szexi. Szerettem a bő cuccokat néha belebújtam Armin felsőibe is meg Oscaréba is, ha úgy volt, de nem akartam ennyire tramplis lenni Len előtt... Pont előtte, és tessék. Még ebben is beégtem.
- Neked az nem mindegy? Azt mondd meg, mitől vagy befosva - válaszolta ingerülten, én meg csak megköszörltem a torkom. Csak ne állna neki ilyen jól az idegesség is... Bezzeg, ha EZra lenne már itt kiabálnék vele, hogy milyen idióta.
- Csak arra gondoltam, jól állna neked a varázsszőnyegem - vágtam rá megint teljesen hülyén, de magamban már ordítani tudtam volna. Be is haraptam gyorsan a számat. Magasságos égre! Hogy mondj még égőbb dolgokat? Lola ha hallaná sírva fakadna, de komolyan. Negyvenes pasikat is simán elbűvöltem, hát komolyan mi ütött belém. - Mondtam, hogy ott mozgott valami, lehet kiszabadult egy könyv a zárolt részlegből - magyaráztam gyorsan, és még mindig vörös volt az arcom.
- Ha pedig befejezted ezt a betojiságot, irány a klubhelyiség! Egyáltalán, minek vagy te idekint?! Büntetést akarsz? Felőlem suvickolhatod az öltözőket! - magyarázta indulatosan és még meg is lóbálta a kezét az orrom előtt. Mérgesen is szexi volt, tiszta őrült vagyok, de komolyan mondom.
- Nem egyszerű betogjás - vágtam vissza belebukva a szóba, és mérgesen fújtam egyet. Utálom ezt a nyelvet! Eddig kínosan ügyeltem az akcentusomra, mert cikinek tartottam, még ha Lola szerint menő is volt. - Amúgy is, csak kijöttem sétálni, mert eddig tanultam, értékeld, ha már tanár vagy, ne pedig bütetgess. Mintha te nem lettél volna diák... - vágtam vissza morcosan. A felnőttek elfelejtették, milyen volt amikor ők is diákok voltak. Len úgy viselkedett, mintha nem lógott volna ki sose.
Aztán persze meghallottam a zajt és Len felé hátráltam, még hozzá is ütközött a hátam, és nagy szemekkel bámultam bele a sötétbe, amikor tényleg kibontakozott valami araszoló dolog. Persze, hogy a könyv volt ami egyszer már üldözött engem és azt a griffendélest nem is olyan régen. A porcelán arc kissé megeredt a borítón, és kelletlen hangon visítva mászott felénk, én pedig a pálcám után tapogattam, mert a hajamat néha azzal tűztem fel.
- Kinek az ötlete volt veszélyes könyveket tartogatni itt? - dünnyögtem.

FOLYOSÓI PÁNIKJELENET
2003. 11. 16.
éjszaka



to: Nora

outfit

Ezek az esti járőrözések valahogy sosem tudtak nyugodtak lenni. Az ember csak szeretne a fotózására gyakorolni, de valamelyik kölyköt folyton odakint találja. Most komolyan... mit keresett Narek a folyosón? Régen állandóan a szépítő alvásával jött. Biztosan lemondott már az ilyen luxus dolgokról, hiszen valami lila melegítőben is volt. EZ A CSAJ. Melegítőben. Biztos valami nagy baj van vele. Na mindegy, az ő baja. Tuti valami srác megint lerázta, mert olyan őrülten követte, mint engem és maga alatt van... azért nem tiszta a lelkiismerete sem.
Nem kellett volna segítenem neki. Simán le kellett volna ráznom a fenébe, ahogy eddig is. Minek nem láthat senki együtt azóta, hogy az akaratom ellenére letámadott a Roxfort Expresszen. Mi lesz, ha ez Vitrol fülébe jut vagy az iskolaújságba kerül? A hírnevem már így is megsínylette a Roxfortban töltött időt.
- Méghogy a saját árnyékomtól! - Drámázott, miközben én abba az irányba világítottam, amerre bámult a nagy sötétben. Nem volt ott semmi, úgyhogy nem is értettem a problémázást. - Az árnyékok nem mozognak maguktól.
- Hát éppen ezért is mondtam... - Forgattam meg a szememet. Oké. Nem kéne hülyének néznem, végül is imád engem. Talán kicsit túl rámenős és ezt viselem nehezen. Más rajongók már megtanultak távolról imádni, legfeljebb a bugyijukat dobálják nekem a pályára, mikor elkapom a cikeszt.
- Csak arra gondoltam, jól állna neked a varázsszőnyegem - És még most is tudta mélyíteni a dolgot. Miért?! Az előbb még képes volt tanárként állni hozzám, most pedig elrontja. - Mondtam, hogy ott mozgott valami, lehet kiszabadult egy könyv a zárolt részlegből - közölte aztán. Örültem, hogy a sötétben nem láttam jól a fejét.
- A varázsszőnyeg be van tiltva. Nem véletlenül. És nem mellesleg, ha még egy ilyen szexuális utalást teszel, büntetést fogsz kapni. Friccs társaságában kellemes szombat délutánjaid lennének. - Közöltem fenyegetően. Mégis minek képzelget el engem varázsszőnyegen? Ott akar meglovagolni vagy mi a fene van? Felháborodásomban azért végig néztem rajta. Egyszer biztos jó nő lesz, most viszont inkább tűnik kicsit hisztérikusnak, meg őrültnek, ami kiábrándító.
- Nem egyszerű betogjás- fogalmam sem volt, mit magyaráz. Elfordultam a fénnyel megvilágított ponttól, hogy rá nézzek egy olyan fejjel, hogy "mi a fasz." - Amúgy is, csak kijöttem sétálni, mert eddig tanultam, értékeld, ha már tanár vagy, ne pedig bütetgess. Mintha te nem lettél volna diák... - vágott vissza. Vagyis próbált, de a fele szavát nem is értettem.
A vitát a zaj zavarta meg. Még én is összerezzentem, a fény is megremegett, Nora pedig oda hátrált hozzám. Sosem voltam beszari, de az én dolgom az volt, hogy megvédjem a diákokat, nem az, hogy felkutassam, mi okozza a problémát. Ezt próbáltam szem előtt tartani. Norát a hátam mögé toltam, ahogy valami mozgás volt. Egy könyv... mi a szarnak üldözik ezt a csajt könyvek? Inkább egy körömlakk vagy hajlakk kéne, hogy kövesse mindenhova.
- Kinek az ötlete volt veszélyes könyveket tartogatni itt?
- Miért mit csinál veled? Kényszerít, hogy kiolvasd? - érdeklődtem, majd előre böktem a pálcámmat. - Immobilus! - A könyv bezáródva a földre esett, én pedig azt hittem, hogy ezzel le is tudtam a dolgot. - Hányad éves vagy? Másodikos? Szedd már össze magad! - Csesztem le, de akkor megint jött valami zaj. Kár volt hátat fordítani a könyvnek, mert erős ütközéssel csapódott a tarkómnak.
- Faszom. - Kaptam oda a kezemet és hátra fordultam. Éppen a bokám mögött feküdt, már-már ártalmatlannak tűnve. - Na jó. Megyünk a klubhelyiségbe. - Fogtam rá Nora vállára, hogy irányítsam a megfelelő irányba.

♥ valami láthattalan ♥

( i'm too young to feel like i'm running out of time )

pretty : no comment... ♥ vibe: outro

2003. 11. 16.
 p.s. Len

Magasságos ég! Hogy bírok én pont most melegítőben lenni? Pont most! Annyi minden szexi pizsamám van meg hálóköntösöm, de neeem, ma pont ilyen nyűtten kellett meglátnia engem! Hol a világban az igazság? Még akkor se tudok szexi lenni előtte, amikor amúgy tökéletes a sminkem, a hajam és mindenem, mert mindent elbénázok... mint a vonaton... Pedig én csak egy kicsit segítettem rá a helyzetre...  Biztos valami szánalmas parasztnak gondol, vagy ilyesmi. Persze Digbyt úgyis megbámulná, ha vörös melegítőben lenne. Elvörösödöm, ahogy látom rajta, hogy végig mér. talán még a hajam is rosszul áll. Amúgy is... még a hajam is unalmas barna. Otthon mindenkinek unalmas sötét haja van. Eddig persze ezen nem gondolkodtam el, hogy a hajam is gáz, de... de ha a hajam is gáz? Olyan jelentéktelennek tűnik a két nő mellett, az egyik szőke, a másik vörös, én meg csak... barna. Erre eddig nem is gondoltam. Merlinre! Megőrülök!
Tényleg igyekeztem nem cikinek lenni. De komolyan. Amúgy sem értettem, magam se, se az egész helyzetet. Alap esetben könnyű volt egy férfit csak egy szempillantással elbűvölnöm, még akkor is, ha nem jutottunk el semerre se. Láttam rajtuk, hogy szépnek gondoltak, és tudtam, hogy akkor bármit el tudtam érni. Még a fagyis srác is olcsóbban adta a fagyit, aztán az is olyan bunkó volt! Hozzászoktam már a csalódásokhoz, meg ahhoz, hogy mindig összetörték a szívemet. Én csak őszintén szerettem volna egy kicsit szeretve lenni. Viszont őket el tudtam engedni, és tovább tudtam lépni. Még Lancaster szemébe is tudtam nézni azok után, hogy smároltunk... egyszer kétszer... De Len más volt. Egész életemben úgy éltem, hogy egyik pillanatból folytam át  amásikba, csak hogy ne gondoljak bele abba, mi lesz velem, ha férjhez kell mennem. Amióta az eszemet tudtam máshová vágytam, mert sosem illettem bele úgy igazán az otthonomba. És valami furcsa oknál fogva Len mellett benne voltam a pillanatban, úgy hogy nem vágytam sehová sem. Ezért nem tudott érdekelni, mennyire fájhatott majd. Vagy fájt már most is.
Persze egy pillanatra voltam attól, hogy tökéletessé formáljam ezt, de megint teljesen idétlen voltam. Hogy lehettem ilyen szerencsétlen? Egyfolytában lejárattam magam, mint valami debil. Nem hiszem el. Nem. Hiszem. El!
- A varázsszőnyeg be van tiltva. Nem véletlenül. És nem mellesleg, ha még egy ilyen szexuális utalást teszel, büntetést fogsz kapni. Friccs társaságában kellemes szombat délutánjaid lennének - magyarázta fenyegetőzve, én meg kínomban csak tovább vörösödtem. Még hogy szexuális utalás! Ezt is csak magamnak köszönhettem, de azért vágtam egy undorodó Grimaszt.
- Persze itt minden jó dolog be van tiltva. Egyikőtök sem ült biztos igazi varázsszőnyegen, maximum valami bazári gagyin. - húztam ki magam büszkén, még a hajam is hátra dobtam. - És semmi szexuális utalást nem tettem, az nem illik egy hölgyhöz. Frics pedig büdös - húztam fel az orromat.
Persze megzavart minket a támad könyv, és én nem akartam, hogy megrágcsáljon, olyan agresszívak voltak a könyvtárban legutóbb is Theresával, meg persze groteszk látvány is volt. A következő pillanatban Len hátra tolt, majd nagyon szexin lefegyverezte a könyvet, persze ő meg idegesen felém fordult.
- Miért mit csinál veled? Kényszerít, hogy kiolvasd?  Immobilus! Hányad éves vagy? Másodikos? Szedd már össze magad! - magyarázta idegesen, mintha ő jobban ki lett volna a könyvtől, mint én.
- Pár hónap és nagykorú leszek - válaszoltam méltatlankodva. Amit jobban féltem, mint otthon bárki az apokalipszist. Már éppen készültem valami sértett, dacos válasszal folytatásként, amikor a könyv nyakon harapta, és ettől csak még mérgesebb lett.
- Faszom. Na jó. Megyünk a klubhelyiségbe - ragadta meg a vállamat. Felpislogtam rá, néztem a nyakát, és valahogy arra gondoltam, talán meg kellene gyógyítanom, hátha megsérült? Nem ijesztett meg amiért kiakadt, csak azt akartam, hogy megnyugodjon.
- Várj, várj... - A kezem az övére csúsztattam, és óvatosan lefejtettem a vállamról, én meg zavarba is jöttem. Nem akartam én olyan sokáig fogni, de mégis elöntött a forróság, így gyorsan el is engetdem, mielőtt ő tépi ki a kezét. Így kevésbé fájt. - Semmi baj, tudom milyen - dünnyögtem nyugodt hangon. Tudom milyen semmi se jön össze, amikor az ember eltervez valami és még alkalmatlankodnak is körbe rajtad, a világ néha nehéz teher. Lábujjhegyre állok, és közelebbről megnézem a nyakát, amin van egy kis sebes horzsolás, én pedig előveszem a pálcám és meggyógyítom, közben persze próbálok nem levegőt venni, mert így még jobb az illata.
- Csak nem maradhat sebes Lennox Cambell - ereszkedtem vissza a lábamra, és megköszörültem zavartan a torkom.

FOLYOSÓI PÁNIKJELENET
2003. 11. 16.
éjszaka



to: Nora

outfit

Hogy lehet ez a lány mindenhol ott? Biztosan érzi, hogy szexuálisan egyre kiéhezettebb vagyok és megkörnyékez, mint valami éhező szörnyeteg, amikor érzi, az áldozata a leggyengébb. Kár volt tagadni, hogy a Roxfort falai között kicsit kevesebb lehetőség volt ismerkedni.. Thompson professzor jóbőr volt, de valahogy nem voltunk egy hullámhosszon és bár dicsérgettem a formáit, sosem kötött ki az ágyamba. DD-vel is hasonló volt a helyzet, pedig ő még aztán tényleg megmozgatott bennem valamit. A gondot ráadásul az is fokozta, hogy a meccsek utáni bulikról gyakorlatilag úgy siettem vissza a kastélyból, így a beivott rajongók közeledését sem tudtam kihasználni.
-  Persze itt minden jó dolog be van tiltva. Egyikőtök sem ült biztos igazi varázsszőnyegen, maximum valami bazári gagyin.- magyarázott felháborodva, amikor leszóltam a repülőszőnyegét. Értettem én, miért akarna azon látni... elég sokszor célozgatott már rá. De ha sokáig szórakozik velem, meg is kapja, aztán majd sírhat, hogy összetörték a szívét. -  És semmi szexuális utalást nem tettem, az nem illik egy hölgyhöz. Frics pedig büdös.
- Egy hölgyhöz semmiképpen. - Vágtam vissza egy kegyetlen mosollyal.
Aztán, csakhogy tetézzük a helyzetet, egy nagyjából másodikosoknak való varázslattal, én fegyvereztem le a könyvet, ami meg akarta támadni. Így néz ki... és akkora könyvmoly, hogy még a könyvtári papírsaláták is üldözőbe veszik? Nem értettem ezt a Narek csajt, de már túl is voltam rajta, hogy megpróbálkozzak vele. Inkább fogtam a vállát, hogy szépen a klubhelyisége felé irányítsam.
- Várj, várj... - érintette meg a kezemet. Mordultam csak egyet, de hagytam, hogy megállítson. A tűzzel játszik... egy nagyon-nagyon kanos tűzzel. Gyűlöltem, hogy nem veszi észre magát, de a dühömet egyelőre magamba fojtottam. Nem kellett tudnia, hogy nem volt mostanában alkalmam levezetni az enrgiáimat. - Semmi baj, tudom milyen - folytatta. Ötletem sem volt, hogy miről hablatyol, de nem is érdekelt. A pálcájával a kezében állt lábujjhegyre.
- Kutyabajom.
A nyakamon éreztem a mágia hűvösét. Fel sem tűnt, hogy megsérültem. Valójában sosem tűnik fel, mert kviddicsjátékos vagyok, folyton esek, sérülök. Ha csontom nem is törik, zúzódás minden meccs után keletkezik rajtam. Durva sportok ezek.
- Csak nem maradhat sebes Lennox Cambell - magyarázott, mintha megnyugtatásra lenne szükségem.
- Lennox Campbell egy kviddicsjátékos - kaptam el a csuklóját és hátrébb toltam, egészen addig míg a hátával együtt a falnak nem nyomtam a kezét. - Miért keresed a bajt? - kérdeztem, majd válasz nélkül is, de megcsókoltam. Hosszan, szenvedélyesebben, mint kellett volna... de nem húzódtam el hosszú ideig. Régen csókoltam, régen simult máshoz a testem és egészséges férfiként vannak vágyaim és ösztöneim, amik kielégítésre várnak.

♥ valami láthattalan ♥

( i'm too young to feel like i'm running out of time )

pretty : no comment... ♥ vibe: outro

2003. 11. 16.
 p.s. Len

Miért akadtam bele folyton Lenbe? Komolyan nem volt feltett szándékom követni. Tényleg. Csak ott volt mindenhol, mintha egyenesen a gondolataimból lépett volna ki. Bevonzottam? Nem is használtam ilyen gagyi szerelmi bűbájokat se. Volt méltóságom, nem alacsonyodtam volna le semmilyen szerelmi bájitalra vagy azzal átitatott sütire. Komolyan, mintha nem is tudom követett volna? Még csak nem is azt a pasifogó parfümöt használtam. Sőt most csak még parfüm se volt rajtam. Azt azért kétlem, inkább Digby után ment volna szívesebben, meg a vörös haja után. Lehet tényleg be kéne festenem a hajam? De az meg gáz, hát csak nem fogok utánozni mást! Én egyedi vagyok, az unalmasan barna hajammal együtt.
Én tényleg szívesen odaadtam volna a szőnyegem, hogy kipróbálja. Azon repülni nem csak másabb volt, de különlegesebb is. Sokkal-sokkal szabadabb. És az enyémnek még neve is volt, a névvel megbűvölt szőnyegek pedig különlegesebbek voltak. De úgy tűnt, erre már nem fogom tudni vinni a beszélgetést, elkönyvelt valami hülye debil perverz csajnak. Remek, Nora, remek, ennél jobban el se vághattad volna magad egy pasinál.
- Egy hölgyhöz semmiképpen - jegyezte meg kegyetlen vigyorral, én meg duzzogva felszegtem az államat és kihúztam magam, hogy hölgyesebb legyek. Iké, melegítő volt rajtam, de ahogy Henriette-nek mondtam egyszer, lehet hogy a ruha teszi a nőt stílusossá, de egy igazi nő a ruhát teszi stílussá. Csak annak is meg volt a módja. Coco Chanel pedig ezt jól is tudta, azt hiszem. Alapvetően amúgy is kecses voltam és nőies.
De mielőtt kibontakozhattam volna nőies valómban jött a könyv, megcsócsált Lent, én meg meg akartam gyógyítani. ÉS nyugtatni, egyre idegesebb volt, és makacsul elhessegettem azt a gondolatot, hogy talán tőlem.
- Kutyabajom - közölte, én meg csak felnyúltam hozzá, éreztem az illatát, a bőrét az ujjaim alatt,pedig még csak nem is azért taperoltam, mert olyan kedvem volt, csak megnéztem a fura harapásnyomot a nyakán.
- Persze - dünnyögtem egészen halkan. A vér csak is alig szivárgott, de be akartam gyógyítani. Az ember teste megőrizte a hegeket a mugliknál, szégyenfoltokat hagyva maguk után. Legalább varázslattal nálunk néhány sebet el lehetett tüntetni. Eszembe jutott az a fiatal nő, akit a kutya megtámadt. Vajon most hogy nézhetett ki az arca. A mágia most viszont tette a dolgát és eltűnt a könyv billoga a nyakáról. Persze odahajolhattam volna jobban, közelebb bújni hozzá, csak eszembe jutott amit Alec mondott. Talán inkább beszélgetni is kéne. Kéne, ha nem mondtam volna mindig gáz dolgokat a közelében. De inkább most elhúzódtam tőle, hagytam, hogy kettőnk közzé kússzon a folyosó hűvös levegője, mintha az is inkább el akarna tőle választani. Csak a kék hidegen csillogó tekintetét kerestem.
- Lennox Campbell egy kviddicsjátékos - kapta el a kezemet és egészen a falig tolt, és én nem értettem ez miért kellett volna hogy bármit is jelentsen.
- És?- Szalad ki a kérdés a számon. Egy kviddics játékos is ugyan olyan emberi volt, mint bárki más. Nem ült trónon a felhők között egyikük sem.
- Miért keresed a bajt? - kérdezte és közel volt, veszélyesen közel, nekem meg nem is tűnt fel, hogy a fal amúgy hűvös volt. A bajt nem kerestem, csak valamit, amitől élőnek érezhettem magam. Élőbbnek, mint otthon, ahol csak egy tárgy voltam. Valami amivel emberek biztosították a kapcsolataikat.
- Hogy élni tudjak - suttogtam totálisan költőien. Nem csoda, ha néhaEzra se érett belőlem egy kukkot se. Bár azt se tudtam, hogy hallotta-e. Sőt abba se voltam biztos, hogy én beszéltem, mert minden olyan forró lett, az ajka az enyémhez ért, én pedig lehunyt szemmel csókoltam vissza.
Azt mondják, a napba nézni veszélyes, felé repülni mégjobban az. Felperzsel, elégeti a szárnyaid, és csak zuhasz a föld felé. De én nem féltem. Se a tűztől se a zuhanástól. A szabad kezemmel beletúrtam Len hajába, picit bele is markoltam, és közelebb is vontam magam hozzá, hogy teljesen összesimuljon a testünk, és olyan mélyen és szenvedélyesen csókoltam, ahogyan ő is engem. Még ha azért is csinálta mert mérges lett. Még ha nem is számított neki talán ez az egész, abban a hosszú-hosszú percben végre tényleg boldog voltam.

FOLYOSÓI PÁNIKJELENET
2003. 11. 16.
éjszaka



to: Nora

outfit

Bárcsak ne így alakult volna. Bárcsak ne futottunk volna egymásba így a folyosón. Ezek a kívánságok persze hiábavalók voltak, mikor már a nyakamnál matatott, mintha mindenképpen hozzám kéne érnie. Egyre nehezebben tudtam visszafogni magamat… nem Nora miatt, ő csak egy ostoba kislány volt. A gond az volt, az iskolai munka minden légyottomnak keresztbe tett és mint életerős férfinak, heti egyszer-kétszer le kellett vezetnem a felesleges energiákat.
Az a csók szenvedélyes volt, talán kicsit erőszakos is. Kívülről úgy tűnt, mintha meg akarnám leckéztetni, ahogy az indulatok kitörtek belőlem. Valójában csak az a jeges feszültség szakadt fel bennem, ami már hónapok óta gyötört. Megváltozott az életem és elég nehéz volt alkalmazkodni ehhez. Mindezt beleadtam a csókba, kicsit megharaptam az alsó ajkait is, aztán mintha magamhoz térnék a részegségből, kicsit megbillenve hátrébb léptem.
Ez csak Nora Narek, nem valami jócsaj, akivel érdemes volt összebújnom. Egy kislány volt, aki azért járt Repüléstanra, meg jelentkezett a háza csapatába, mert tudta, hogy én vagyok a tanár. Volt benne valami szánalmasan elkeseredett, amit ki kellett volna használnom, de mégsem tudtam rávenni a testemet, hogy tovább menjen a csóknál.
– Menj a klubhelyiségedbe, mielőtt levonnám a pontokat… – morogtam rá. Kihúztam magamat nagy büszkén, pedig a testem égett szinte a vágytól. Majd megoldom, magamnak valahogy… nyeltem egyet még a gondolatra is. Nem szerettem ezt.
– És meg ne tudjam, hogy éjszaka a folyosón mászkálsz! – dugtam zsebre a kezeimet. Végig néztem, ahogy megindul, ha pedig nem akkor egy pillanatra elvesztem a tekintetétbe. Valami kegyetlent akartam neki mondani, de most ez sem ment… a szívem hevesen kalapált, mintha most szálltam volna le a seprűről egy nehéz meccs után. Csakhogy, ah a kezemben volt a cikesz, mindig elégedettséget éreztem, most viszont egyenesen zaklatott és kielégületlen voltam.
Végül mégis csak fogtam magam és hátra arcot vágtam. Semmi kedvem nem volt már a fotózásra gyakorolni, csak vissza akartam menni a szobámba, forró fürdőt venni és elfelejteni a ma történteket. Narek meg talán nem olyan ostoba, hogy világgá kürtölje… bár ki hinne neki? Csak egy csitri, aki a megszállottam.
– Jó éjt. – Tettem hozzá és ha csak nem tartott vissza, megindultam a szobám felé. Tényleg jobb volt ennek az elcseszett estének véget vetni. A nyakamon lévő seb volt a legkevesebb.