Bolton professzor irodája

TALK SOME SENSE TO ME

-o-
SAGE
20020308
outfit

Throw me in the water
Don't think about the splash I will create
Leave me at the altar
Knowing all the things you just escaped

Nem tudom, hogy mit akarok. Tudom, hogy az lenne az ésszerű és bölcs döntés, ha felállnék, és kisétálnék. De nem akarok felállni és kisétálni, egyszer az életben nem akarok én lenni a bölcsebb és az okosabb, csak azt akartam, hogy valaki ne engem hibáztasson, azért mert ilyen vagyok. Fáj, és szeretném, ha megtehetném azt, hogy egyszer azért csináljak valamit rosszul mert más miatt fáj. Van ennek egyáltalán valami értelme? Nincs, és nem is akarom, hogy értelme legyen. Egy kicsit szeretnék meghalni belül. Csak egy kicsit. Már ha van még minek meghalnia. Néha azt hiszem, sosem leszek jobban, és az, hogy mindig visszatalálok Sagehez, nem javít a helyzeten.
Már majdnem elhatározom, hogy felállok, és továbbállok, hogy valaki mást zargassak a hervadozásommal. De Sage felállt, és felhúzott engem is magával. Még mindig úgy éreztem, beleremegek az érintésébe.
-Nem bánom, hogy idejöttél.  – alig hallhatóan, megnyugtatóan beszélt. – Csak félek, hogy nagyobb kárt teszek benned… nélkülem is rosszul érzed magad… - ahogy megölel, érzem a teste melegét. Olyankor valahogy mindig kicsit úgy érzem, mintha minden rendben lenne. Felsandítok rá, ahogy halkan motyogok.
- De nem teszel kárt bennem. – vagy ha mégis, ezt a kockázatot vállalom.
- De tudod, hogy imádok veled lenni… - tudom? Sejtem, valószínűleg, ha nem így lenne, csak nem bukkanék fel itt néha-néha. Többször kéne jönnöm. Megcsókol, és biztos vagyok benne, hogy többet kellene erre járnom. Visszacsókolok, ahogy érzem, hogy megemel, és elindul velem valahova. A szívem vadul kalapálni kezd, és egy pillanatra elbizonytalanodom. Nagy szemekkel nézek Sagere, de nem állítom meg. Óvatosan megsimogatom az arcát, és hagyom magam, hagyom hogy ledöntsön az ágyra, hagyom, hogy azt csináljon velem, amit szeretne. Remegek egy kicsit, és szerintem olyan erővel kalapál a szívem, hogy azt ő is hallja, de nem állítom le és szakítom félbe. Megcsókolom, és a hajábatúrok, és igyekszem elfelejteni, mennyire fáj.

to; TANIA

2002. március 8.


18+

Egészen furcsa ritmusra kapcsolt a szívem, ahogy Tania fölé kerültem az ágyban. Ajkaink ismét összesimultak, az ujjai a hajam közé fúródtak, olyan volt az egész, mint egy őrült tánc, én pedig szépen hozzá bújtam, hogy egyik kezemmel a karjait finoman a ágyra simítsam, a másikkal pedig vetkőztetni kezdjem. Reméltem, hogy nem áll ellen, mert én már nem bírtam magammal. Képtelenség volt ennyi időn át, ennyi csábítás után nemet mondani mindarra, ami közöttünk van. Magam sem tudtam, hogy ez testiség-e inkább vagy érzések sokasága, ami így nyilvánul meg. Nem akartam ebbe belegondolni sem... nem akartam, mert gyanítom fájt volna.
Óvatosan toltam le róla a kardigánt, csókoltam végig a nyakán a vállain. Így került le a felső és a nadrág is, finom mozdulatokkal. Én nem voltam durva ember sosem, ha kicsit erősebben is értem hozzá azt a szenvedvély tette, amivel összesimítottam a testünket, hogy egészen eggyé váljunk. A testem egészen megadta neki magát, ahogy újra és újra mozdultam, hosszú-hosszú perceken keresztül. Gondolkodni már nem ment. Csak a forróság maradt, a vágy, hogy még inkább az enyém legyen ebben a néhány percben. Aztán jött a gyönyör, olyan elemi erővel, ahogyan csak kell.
Aztán legurultam róla és hagytam a testemet lenyugodni. Az ugyanis még mindig elviselhetetlenül forrónak tűnt.
- Merlinre... - sóhajtottam és az éjjeli szekrényen heverő cigis dobozért nyúltam, hogy rágyújtsak. Egy szálat az ajkaim közé dugtam, majd a dobozt Tania felé toltam, míg az ágyneműről felemeltem a pálcámat. - Ugye nem okoztam fájdalmat? - kérdeztem kicsit aggódva, majd remegő kézzel, apról lángot varázsoltam és nagyot szívtam a cigiből. Ha Tania kérte, hát az övét is meggyújtotam.
- Bocsi ezért... én csak... túlságosan meg akartalak vígasztalni.