Bájitaltan terem

[⌘ Bájitaltan ⌘]

⌘ Bájitaltan ⌘

☾ 2004. 03. 12. ☽

partner : Mindenki

Órán egyre több mindenról volt szó. Egyre jobban megismertük a drognak a hatását is, kezdett elmenni a kedvem attól, hogy valaha is elmerjek menni bulizni. Mondjuk Leo társaságában nem lehetne rossz. Felkönyököltem az asztal és egy kicsit elgondolkoztam a témán. Csak az zökkentett ki, hogy Smith Eloise-t és engem kiemelt.
- Az egyetlen nyilvánvaló tünet, ha mondjuk egy Miss Hardinghoz vagy egy Miss le Fayhez hasonló leány enyeleg nem feltétlenül egy férfival. Közelről persze a zavaros tekintet az árulkodó jel, nem tudnak szemkontaktust tartani - Nem tudom ki, hogy van vele de én még józanul se tudok egy fiúnak se a szemébe nézni...Lehet azért mert nagyjából soha senki se közeledett felém, vagy mert az egyetlen najó nem az egyetlen fiú akivel többet beszéltem az Jay volt. Ezra hát.. ő más vele mindenki ki jön. Az Óra menetét Alec is félbe szakította azzal, hogy kiesett a padból. Smith-et ritkán láttam kiabálni különös módon, de mint megtudtam nem is volt baj met nagyon csengett a fülem a kiabálása után.
- Ez a szürke a kezemben a Szirén, elsősorban tengeri hozzávalókból készítik el. Bájital formában árusítják, használata bódult, eufórikus állapotot idéz elő, és magas libidót. Azonban ez nem tart sokáig, a hatása. Másnapossághoz hasonló tünetekkel jár, ha a szervezetből kiürül. A szervezet gyorsan hozzászokok, a rövid hatása miatt pedig egyre többször és többször akar abba a tudatállapotba kerülni, egyre több mennyiséget követel magának a szervezet. Hosszútávú használata bipoláris depressziót okoz, hol túl jó kedvű az ember tőle, hol a mélyben van. Leszokni róla nehéz, visszaszokni rá annál könnyebb.- Érdekes egy szer bár nem értem azokat az embereket akik használják, miért jó saját magunkba kárt tenni egy ennyivel.
- Ez pedig itt Tündérpor. Szájon át és tűvel is adagolhatják. Általában a túlzott nyugtató hatása miatt használják, a tompa tudat és a kábaság jellemző rá, szinte nincs is önmagánál a használat közben. Hiánya ingerültséget és agressziót okoz, valamit kialakulhatnak hallucinációk is, melynek elkerülése miatt ismét a szerhez nyúlnak, hogy ezeket elfojtsák, így egy kegyetlen ördöki kör jön létre. Roncsolja az ereket, felborítja a szervezet természetes működését és agyi károsodásokat is okoz -Kissé belebozongtam a tünetekbe.
- Van kérdés? - Tette fel Smith a szokásos kérdést.
Az órán először egy kérdés fogalmazódott meg, és a magasba emeltem én is kezemet, majd ha felszólított feltettem a kérdésemet.
- Ha valakit elkapnak, hogy ilyen szerekkel él akár itt a Roxfortban akár a nagyvilággal azzal mit csinálnak? Ennyiért csak nem jár az Azkaban..Ugye?- Kérdeztem vissza kicsit félénken mert mire kimondtam elbizonytalanodtam, hogy nem kérdeztem-e hülyeséget.

BÁJITALTAN ÓRA


diákok
2004. 03. 12.

Smith professzor örült annak, hogy a diákok arcán kellően láthatóvá váltak az elrettent vagy éppen elhűlő esetleg szörnyülködő vonások. Ezek a szerek csak egy kapui voltak egy lefelé tartó, meredek leejtőnek, ahol nem volt megállás, és kikecmeregni onnan rettenetesen nehéz volt. A varázslók és boszorkányok nagy része visszaesett, vagy pedig az elvonási tünetek vagy a depresszió miatt elvetették maguktól az éketet is, habár ezt azért nem akarta a fiatalság orrára kötni, főleg az után nem, ahogy Miss Harding és Miss McCarthy is majdnem kiestek a szerek hallata után a padból, akár csak szerencsétlen Fleming. Nem értette mi volt a mai fiatalokkal, az egyik fele túlságosan is elbagatellizálta a tanulást, a másik fele már ijesztően sokat tanult és voltak a középmezőnyben néhányan, akik inkább csak unták az életüket és sodródtak a közepes jegyek között. Azon tanakodott, hogyan egyenlítse ki a különbségeket, bár ha már csak a fele is megmaradt valahogyan a diákok fejében az órái után, az üvöltözésén kívül, annak bizony nagyon örült volna. Nem látszott rajta, de szeretett tanítani, elkötelezett híve volt a tudás átadásának, még ha azt egy kissé erőszakosan is tette.
- Csak különleges módszerekkel lehet előállítani ezeket, Mr. Fleming, nem lehet egykönnyen hozzájuk jutni, és az alapanyagok kivonása és előállítása a tökéletes bájitallá igen csak speciális körülményeket igényel. A legtöbb tehát rendkívül drága, és kétes úton beszerezhető. A terjedése gyors, azokban a körökben akik tudják, hol keressék. De maguk érett fiatal gerekek - pillantott végig lesújtó tekintettel a diákokon, hogy ha eddig nem ijedtek volna meg, akkor majd most esetleg megtehetik.
- Az elvonási tünetek minden esetben mások, szinte szervezettől és a hozzászokott mennyiségtől függ. A legrosszabb esetben ágyhoz kell rögzíteni az illetőt, vagy egy steril szobába, ahol semmivel nem tud magában kárt tenni. Nagyon nehéz az agyban létrejött kémiai reakcióknak ellenállni, amik állandóan követelik az állandó örömöt. Az illető környezetének is fontos szerepe van a leszokásról, fontos, hogy más úton is megkapja az illető a boldogságot az örömöt, amit nem az előállított szerek váltanak ki belőle. Ezek mellett bájitalokat kell fogyasztania, amik segítenek a megszabadulástól. Egyénileg, medimágusok, pszicho-medimágusok terápiás segítségével, és a bájitalokkal működhet a leszokás, na meg a társasági környezettől is függ - mely sajnos nem mindenki esetében a legkedvezőbb.
Smith professzor örült, hogy enyni érdeklődő kérdés volt ezen az órán, szerette látni az aktivitást, bár ha bájital főzésről volt szó mindenkitől még ennél is szigorúbban követelte meg a csöndet. A tökéletes munkához rendkívül jó környezet és csend szükséges, amikor az ember koncentrálását nem zavarja meg semmi.
- Ezek után a válaszok után még ez kérdés Ellsworth? - vonta fel a szemöldökét Mr. Smith . - Mindannyian tudják, hogy egy ilyen eset miatt csaptunk ki egy diákot az iskolából. Ostoba hóbortból sem hiszem, hogy bárki ezekhez a keménydrogokhoz nyúlna, még annak ellenére sem, hogy tudjuk milyen népszerű a vicces cigaretta. És ezeket az eseteket nem tudják eltitkolni az iskola előtt. Mr. Baldron kérem uralkodjon az indulatain az órámon - intette még rendre a diákot, bár egyetértett a szavaival, semmi kedve nem volt a diákok közötti veszekedést most hallgatni, habár megértette a fiú indulatait, hiszen ő egy véletlen mérgezés áldozata volt, amit a gyermek nővére követett el, és valószínűleg az idősebb Baldron lánynak ez éppen elég büntetés volt.
- A toxi-medimágusok együttműködnek az aurorparancsnoksággal ebben a tekintetben, némileg a felderítő-nekromágusok, nekromágusoknak is fel kell ismernie a roncsolódott testet, bár utóbbi két esetben már az illető nem él. Ha ilyennel akar bárki is foglalkozni, rendkívül szakképzet tudással kell rendelkeznie a gyógynövényekből és a bájitalokból. Tehát a Varázsbűn - üldözési Főosztály foglakozik ezekkel az esetekkel - magyarázta, miközben lassan a vége felé közeledett az óra.
- Azkaban nem jár azoknak, akik függőjébvé vállnak Miss le Fay - válaszolt. - Azok kerülnek oda, akik terjesztik, előállítják, és másoknak is erőszakkal beadják ezeken a szereket. A Roxfort nem csapja ki azokat, akik valamilyen szertől függenek, viszint minden esetben az illetőt a Szent Mungó osztályára szállíttatjuk, hogy le tudjon róla szokni. De ha valakinél ilyen szereket találunk, azt iskolánkból kicsapjuk - tette még hozzá. Bár nem értett vele túlságosan inkább örült volna annak, ha varázsvilágban is léteztek volna javítóintézetek a fiatalkorú törvényszegők számára, és egyből nem kerültek volna az utcára.
- Nos, az óra véget ért, a legközelebbi Bájitaltanon a RAVASZ-os diákok megtanulják a Farkasölőfű főzet előállítását, a többi diák pedig az Örök álom esszenciáját. Ellsworth és la Fay pedig a Bájitaltan terem előtt fog várakozni, hogy újraírják a dolgozatot ma este vacsora után, fél nyolckor.  Mindenkinek szép napot!

KÖSZÖNÖM A RÉSZVÉTELT!

[- Kellemes délutánt kívánok mindenkinek! A mai órára egy rendhagyó bájitallal készültem, amelyhez a szokásos eszközeiken kívül szükségük lesz a pálcájukra is. Kérem, mindenki készítse elő!]

Bájitaltan
VI. évfolyam

2005. március 10. (Csütörtök), 2:00 p.m. - 4:00 p.m.

Annak ellenére, hogy kiválóan haladtunk előre a tanrendben, sokáig gondolkodtam rajta, hogy a Sepelio-főzet, mely határozottan nem része a Mágiaügyi Minisztérium által előírt tanrendnek, talán meghaladhatja még a RAVASZ szinten teljesítő hatod- és hetedévesek képességeit is. Utóbbiak kapcsán az aggályaim végül alaptalannak bizonyultak, a tegnapi órán a csoport fele végzett kiváló munkát. Kíváncsi vagyok, hogy az eggyel alattuk járó évfolyam hogyan teljesít- van néhány kiváló elme az órámon, de ehhez a bájitalhoz többre van szükség, mint értelemre.

 Csendben, az asztalomnál ülve, fiolák és üstök mögül nézem, ahogy a hatodéves diákok egymás után megérkeznek. Nem vagyok benne biztos, hogy hányan szeretnének gyógyítók lenni, biztosan ezt egyikükről sem tudom, ez a bájital pedig meglehetősen haszontalan a legtöbb boszorkány és varázsló számára, aki nem akar aktívan foglalkozni mágikus betegségekkel. Inkább az elkészítési folyamat miatt döntöttem úgy, hogy beillesztem a tananyagba, és talán azért, hogy felkeltsem minél több diák tudományos érdeklődését. Ha egy embert is sikerül rávennem, hogy helyezkedjen el a pályán, már megérte az erőfeszítést.

 - Kellemes délutánt kívánok mindenkinek! A mai órára egy rendhagyó bájitallal készültem, amelyhez a szokásos eszközeiken kívül szükségük lesz a pálcájukra is. Kérem, mindenki készítse elő!- miközben a diákok készülnek, megérintem a saját pálcámat, és megfordítom a táblát, amelyre felírtam az instrukciókat. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek azonnal feltűnhet, hogy mennyire egyszerű bájitallal dolgozunk ma: hat hozzávaló, és mindössze hat lépés.

 A bájital egyszerűségének látványa ismét előhozza belőlem az emlékeket, amelyeket azon a konferencián éreztem, alig egy évvel a feleségem halála után, amikor megkaptam érte a kitüntetést. Nagyon egyszerű, a hozzávalók hatása egyértelmű, és mégis, túl lassan fedeztem fel, kísérleteztem ki, túl sokat próbálkoztam lestyánnal, és túl lassan ébredtem rá néhány kritikus összefüggésre, amit a táblára írt instrukciók nem is tartalmaznak.

 Talán volt egy másodlagos célom is azzal, hogy elhoztam a bájitalt, ami talán megalapozta a karrieremet bájitalmesterként. Sokáig gondoltam kudarcként a felfedezésemre, annak ellenére is, hogy rengeteg életet megmentett, mert mindig emlékeztem rá, hogy amikor számított, amikor kellett volna, a bájital még nem létezett. Azután a bájital, amelyből nem is emlékeztem rá, hogy van még lefőzött fiola belőle a raktáramban, hirtelen elengedhetetlenné vált, és talán nem terveznék hazatérést a táskámban lévő süteménnyel Godric's Hollowba, mert most nem lenne kivel megennem. Nélküle pedig kétlem, hogy én itt lennék, látnám értelmét.

  - A Sepelio-főzet egy kevesebb, mint húsz éves bájital, amely, ha helyesen készítik el, kevés más gyógyászati módszerrel összehasonlítható eredményességgel veszi fel a harcot az átkok és krónikus betegségek által okozott mentális problémákkal, amelyek sok esetben lehetetlenné teszik a betegség végleges gyógyítását is. „Mens sana in corpore sano.” Et vice versa. Lefordítja nekünk valaki?- karba tett kézzel megállok, és körbenézek, készen rá, hogy az első jelentkezőt felszólítsam. Biztos vagyok benne, hogy többen is ismerik ennyire a latint, amely az európai mágikus hagyományok elengedhetetlen része.

 Teszek néhány lépést az első padsorok előtt, szemrevételezem mindenki felszerelését, különös figyelmet fordítva egy bizonyos ifjú hölgyre, akire kénytelen vagyok külön figyelmet szentelni egy korábbi incidens óta, még ha most már nem is tartok tőle annyira, hogy az eset megismétlődik. Ez a bájital legalább csak forró, senki nem fog huzamosabb időre a Gyengélkedőre kerülni, mert egyelőre nem tudok olyan módszerről, amivel a bőrön át is veszélyes lehet bármelyik fázisában.

  - Van Önök között valaki, akinek eszébe jut olyan átok vagy mágikus betegség, melynek kezelése során hasznos lehet ez a bájital? Akinek igen, kérem, jelentkezzen, és mondjon egyet! Illetve kérem, kezdjék elvégezni a bájital első öt lépését! A hatodikba senki ne kezdjen bele, amíg át nem beszéltük!- visszaülök az asztalom mögé, és összekulcsolt kezekkel nézem, ahogy az ifjú boszorkányok és varázslók nekilátnak a bájital elkészítésének. Véleményem szerint nem fog problémát okozni senkinek ez a fázis még- ami a hatodik lépést illeti, már akkor is boldog leszek, ha ötből egy meg tudja csinálni elsőre.

Sepelio-főzet

Hozzávalók

1. Boszorkányfű
2. Őrölt holdkő
3. Hunyorszirup
4. Kneazle szőr
5. Aszfodélosz gyökér
6. Cickafark


Recept

1. Öntsék a hunyorszirupot az ónüstbe, és lassú tűzön főzzék forráspontig!
2. Az ezüstkéssel vágják fel az aszfodélos gyökeret nagyjából ujjpercnyi darabokra, és dobják a forrásban lévő hunyorszirupba!
3. Mozsárral őröljék össze a cickafarkat és a boszorkányfüvet, majd öntsék az üstben lévő vegyülethez az őrölt holdkővel együtt!
4. Keverjék meg az üstöt hétszer az óramutató járása szerint, majd tizenháromszor az ellenkező irányba, majd ismét hétszer az óramutató járása szerint! Ügyeljenek rá, hogy a vegyület végig maradjon forrásközeli állapotban!
5. Adjanak hozzá három szál kneazle szőrt a bájitalhoz! Keverjék kilencszer az óramutató járásával ellentétes irányba, ezután tartsák a vegyületet forrásban!
6. Sepelio-bűbáj

- A tanóra három körös. Következő tanári hozzászólás: 2025.03.22. Ezt követően hetente érkeznek tanári hozzászólások.
- Az órán való részvétel mindenki számára kötelező, aki nem jegelt, és felvette az órát. Az igazolatlan távolmaradás pontlevonással jár.
- A többi diák megszólítása esetén a neveket a következő színkódokkal emelhetik ki:

#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug)

Hatodév és Oakley professzor

A bájitaltan terem ajtaja szokott súlyával engedett tolásnak, s ahogy beléptem, a levegőben megült a régóta fővő főzetek szelíd párája, a gondosan mérlegelt fűszerek és ásványok alig észrevehető illatkavalkádja. Mintha a kőfalakba ivódott volna évszázadok bölcsessége és kísérleteinek nesze, a padok karcolt szélein a megannyi diákkéz nyoma, a régi üstök belső falán az emlékek, amelyeket már semmilyen tisztítóbűbáj nem moshat le teljesen. Lépteim halk visszhangot vertek a fekete kőpadlón, ahogy a helyemre siettem, igyekezve elvegyülni a sorok között, noha tudtam, hogy Oakley professzor éles pillantása úgyis kiszúr.. Az asztalomon várakozó üst régi ismerősként fogadott, hűvös fémje rejtett ígéreteket hordozott magában, de az igazán fontos mindig a kéz volt, amely fölé hajolt. Az én kezem. És a tudás, amelynek birtokában voltam, vagy épp nem voltam. Egyelőre a pálcámnak vagyok birtokában, amelyet gondosan előkészítek az utasításnak megfelelően.
A professzor hangja csendes méltósággal töltötte meg a termet, mintha minden szó nem csupán utasítás, de egy távoli múlt halk visszhangja lett volna. Bár néhányan talán már az első szavakból tudták, miről van szó, én csak a hangzásból próbáltam következtetni. Az ismeretlen bájitalok mindig enyhe feszültséget ébresztettek bennem, mintha egyetlen kihagyott olvasmány vagy figyelmetlen pillanat is elegendő lenne ahhoz, hogy elveszítsem a fonalat. Mások önszorgalomból mélyedtek el az ilyen dolgokban, én viszont sosem éreztem késztetést, hogy bájitalos könyvek lapjait forgassam, ha nem volt muszáj. Így hát most a professzor szavaira kellett hagyatkoznom, figyelni minden hangsúlyváltást, minden apró megjegyzést, hátha elárul valamit a főzet jelentőségéről, és arról, mit kell tudnom ahhoz, hogy ne maradjak le.
Ahogy a hozzávalók listája felsejlett a krétafehér felületen, önkéntelenül is számolni kezdtem őket. Hat elem. Hat lépés. Egy főzet, amelynek létjogosultsága nem a gyógyítás gyors megoldásaiban rejlett, hanem a megértésben, az összefüggések tisztánlátásában.
Mens sana in corpore sano. Et vice versa. A latin mondat ott lógott a levegőben, mint egy falat kenyér, amit mindenki egy pillanatra megragad, de senki nem mer belemordítani. Kezem ösztönösen megemelkedett, de nem szóltam egyből, csak ha már felszólítottak.
- Ép testben ép lélek, és fordítva. - Talán most legalább egy kis időre megengedhetem magamnak, hogy ne kelljen többé aktívan figyelnem. A táblán sorakozó lépések hideg, tiszta vonalakként néztek vissza rám. Miközben nekiállok a főzet elkészítéséhez, igyekszem figyelni a tananyag további részére és mások válaszaira egyaránt. Csak remélhetem, hogy emiatt nem rontok el semmit. A hunyorszirupot az ónüstbe öntöttem, és figyeltem, ahogy a folyadék lassan felmelegszik, miközben az ezüstkés éles pengéje az aszfodélos gyökérre sújtott. A darabokat precízen, ujjpercnyi nagyságúra vágtam, majd dobáltam őket a szirupba, figyelve, hogy minden mozdulatom tökéletes harmóniában legyen a fejfájásommal. Még akár ezt is gyógyíthatná...

[Bájitaltan óra2005. március 10.]

Bájitaltan óra
2005. március 10.

Belépek a dohos, párás pincehelyiségbe és magamba szívom a szagok, gőzök és bizony amúgy egészen kellemes illatok kavalkádját. A bájitaltan órák mindig kedves helyet foglaltak el a szívemben, még akkor is, ha innen eredeztetem meglehetősen feszültségekkel teli kapcsolatomat azzal a tuskóval. Bár nagy az elméleti rész is, a bájitalok készítése elég erős gyakorlatiasságot kíván és ebben jó vagyok. Néha már szabályosan transzba esem amikor megindul a készülődés, ilyenkor Soffi is tudja hogy nem érdemes zavarni, mert nem látok és nem hallok, de segítek ha tudok. Emlékeztet kicsit azokra a napokra, amikor otthon amnival főzünk a családra – meg az egész közösségre. Ya’Allah mit meg nem adnék, ha csinálhatnék órán pár samosát. Oakley tuti értékelné a kis csípős falatokat a joghurtos-uborkás-mentás mártásommal. Én mondom az az igazi varázslat, jobban boostolja a kedvet mint a Felix Felicis, amit Blackwar szlopál.

Jó, a legutóbbi meccs alapján nem éppen. Yalla de csúnya volt, konkrétan fájt nézni. A végére a Mardekár úgy szétverte a Hugrabugot mint abu a távirányítót, amikor már hatodszorra szakítják közbe idióta tesco reklámokkal a bollywoodi műsort. No cap, be vagyok ijedve rendesen az áprilisi meccstől. Vajon Travers akkor is így fogja ránk küldeni a gurkókat, ha Soffi és én is a pályán vagyunk? Szeretném azt képzelni, hogy kedvel minket, nem lenne kellemes, ha pont miatta szenvednék bordatörést. Persze ha csak parancsot teljesít... és az a parancs O’Harától jön azt hiszem biztosak lehetünk a dolgok kimenetelében. Ugye? Vagy nem? Mióta Rob rákérdezett a pletykára, ami valamilyen zuhanyzós beszélgetésből jött – abszolút haram a gondolat is – kicsit zavarban vagyok Connor jelenlétében. Persze ez csak az első pár pillanat, aztán megint egy büdös nagy parasztnak látom. Viszont a csapat előtt sem titok, hogy kezdek szétesni. Egész márciusban heti háromszor edzünk és a játéktechnika mellett rámentem az erőnléti dolgokra is. Hasizom gyakorlatok, fekvőtámaszok, medicin labdák dobálása és jómagam minden reggel kocogok a birtokon, amibe néha a többiek is becsatlakoznak. Minket aztán nem fognak leverni a seprűkről egykönnyen.

Közben Oakley professzor is megkezdi az órát és igyekszem összeszedni a gondolataimat, hogy figyeljek. A latin sosem volt az erősségem, bazi messze van a nyelvtana az urdutól, arabtól de még az angoltól is. De házunk önjelölt Poe-ja azonnal fordít, amire csak a szememet forgatom. Nincsen künösebb bajom amúgy Willel, de az ő elvont mellankóliája naaaagyooon messze áll az én természetemtől. Most megmondom, hogy egy napot sem élne túl egy pakisztáni családi találkozón. A második kérdésre viszont én csapok le, emelem is a kezemet.
- Hatásos lehet az erősebb cruciatus átok áldozataira is? – jó ez inkább kérdés, mint válasz, de sosem halottam még Sepelio-ról, abban sem vagyok biztos, hogy a tankönyvben benne van-e. Nem, tuti nincs, már háromszor átolvastam.

Tábla fordul, recept kint, agy kikapcs. Pont erre van szükségem, hogy kicsit lehiggadjanak kviddiccsel kapcsolatos gondolataim. Amint összeszedem a hozzávalókat fel is teszem a hunyorszirupot az tűzre és nekilátom a gyökereket feldarabolni. Gyorsabban is darabolok a kelleténél – köszi és puszi amninak a technikáért - szóval van időm Soffinak és Heliodorának is előkészíteni párat, mire a szirup eléri a forráspontot.

Potions & Emotions

Hatodév, Bájitaltan
2005. március 10.

Világéletemben küzdöttem a bájitaltan iránt érzett kettősséggel, amit az órai teljesítményem is mindig visszatükröz. Egyrészt a varázsvilág egyik leghasznosabb területének gondolom. Ha a muglik tudnák, hogy a boszorkányok és varázslók mi mindenre nem képesek még a legegyszerűbb hozzávalókkal is, biztosan indítanának valami kezdeményezést arra, hogy ők is hozzájussanak ezekhez a főzetekhez, vagy el tudják készíteni a recepteket. A különböző, leghétköznapibb fájdalmaimra is olyan italokat kaptam Madam Pomfreytől, amik másodpercek alatt szüntették meg a kellemetlen tüneteket, szemben azokkal az orvosságokkal, amiket odahaza kapok. Nem csak lassan hatnak, de néha olyan, mintha teljesen hatástalanok lennének. Persze nem az orvoslás az egyetlen terület, ahol megoldásokat nyújtanak ezek a keverékek.
Másrészről azonban maga a főzési folyamat egy lassú, kényelmetlen, és olykor kellemetlen procedúra. Elsős koromban a legnagyobb kihívás a leghétköznapibb eszközök használata volt. Kevés olyan diák lehet, akinek még azt is meg kellett mutatni elsőéves korában, hogyan kell egyáltalán megfogni egy kést, lemérni valamit egy mérleggel, vagy használni egy mozsarat, nem beszélve arról, hogy konkrétan undorral telek el, ha hozzá kell érnem némelyik furcsa hozzávalóhoz, legyen a probléma akár az eredete, akár az állaga, tapintása. Jól tudom, hogy vannak olyan évfolyamtársaink, akik valamiféle élvezetet is találnak a főzési folyamatban, azonban én ezt soha nem tudtam megélni.
A gyakorlati feladatokban tanúsított hiányosságaimat igyekszem azzal pótolni, hogy az elméleti részekben jobban odateszem magam, és igyekszem a maximum felett teljesíteni például a házi dolgozatokban. Oakley professzor tudhatja tehát, hogy nem vagyok értetlen. Csak nem az én fortém az egész. Viszont elég sok dologhoz megkövetelik a RAVASZ-t belőle, ezért semmiképp sem akartam kihagyni a tantárgy továbbtanulását. Jó lenne legalább egy V-t összehozni belőle.
Egy szem hugrabugosként a Siennáék melletti üstnél táborozok le, miután mosolyogva köszönök nekik, a noteszemet pedig, amiben eddig a rendezvénnyel kapcsolatos észrevételeket, ötleteket jegyzeteltem, elsüllyesztem a táskámban. Folyik még az egyeztetés a pályaorientációs napról, amit a Diákjóléti Bizottság kezdeményezésére szervezünk, és teljesítenem kell Fawcett professzor kérését is azt illetően, hogy végezzek igényfelmérést a diákoktól, hogy mit látnának szívesen.
A táblán látható bájital alig pár lépésből áll, és meg sem közelíti azt a komplikáltságot, amit a legutóbbi házidolgozatban közösen kellett kidolgoznunk Enverrel. Ráadásul a hozzávalók között sem látok semmi nyálkás, csúszós, érdes, vagy egyéb gusztustalan dolgot. Az utolsó lépésben lévő bűbáj lehet a csavar, nyilván emiatt kérte a professzor, hogy a pálcánk legyen kéznél. Az alap latinommal, amit az évek alatt elsajátítottam, arra tudok következtetni, hogy valamiféle égetéssel kapcsolatos lesz, de el nem tudom képzelni, hogy pontosan mit fogunk csinálni.
További latin tudásra nincs szükség, hiszen Ashford keze lendül először a magasba. Túlzás nélkül állíthatom, hogy talán ez a valaha volt legpozitívabb mondat, ami elhangzott tőle az elmúlt időszakban. Irigylem, hogy ilyen könnyen meg tudja élni a benne lakozó dolgokat.
- Olvastam egy néhány éves újságcikket egy varázslóról, akit állítólag a látomásai kergettek őrületbe, és körülbelül húsz éven át a Szent Mungo zárt osztályán kezelték. Ha valóban ez volt a problémája, akkor szerintem kezelhető lehetne egy ilyen bájitallal. Biztos nagy megkönnyebbülés lenne számára. – felemelem a saját kezem is, és megválaszolom a példámat a bájital lehetséges használatára, miután a professzor felszólít, bár megannyi dolog jut még eszembe. A Próféta cikke, amit a könyvtár archívumában találtam halálfalók ügyeit kutatva, élénken él bennem.
A mai recept egyszerűnek tűnik ugyan, de továbbra is bizonytalan és ügyetlen vagyok a dolgokban. Az alapanyagok kikészítését követően lassan és bénán kezdem meg a gyökér feldarabolását, miközben a hunyorszirup melegszik az üstben. Egy kis tálkába egyenlőtlen darabokat öntök a kapkodástól acélkéssel feldarabolt aszfodélosz gyökérből. Hol ujjpercnyi, hol picit nagyobb, és hol picit kisebb darabkák. Attól függ, kinek az ujját nézzük. Eközben a hunyorszirup enyhe, égett szagot ereszt az üstöm felett, bár ezt csak azok veszik észre egyből, akiknek kiválóbb a szaglásuk, mint az enyém.

C O O K I E ♡ J A R

•     •    •     •    •     •     •  

౨ৎ ˚｡ ೀ

君と探そう
秘薬のレシピ
誰か足りない
cookie jar
甘いのが欲しい
•     •    •     •    •     •     •  

        Princess Soffility ezen a reggelen különösen elvarázsoltnak érezte magát - ebben a csodálatos rózsaszín ködben az sem zavarta meg, hogy a fényvédőből sikerült a szemébe is kennie, majd a haja beleakadt a táskája pántjába, végül pedig legalább kétszer is rossz folyosón próbált befordulni a bájitaltanra igyekezvén, hiába volt ott mellette Zafira is. Nialen mostanában annyira kedves volt hozzá, mint soha, alig várta már, hogy átadja neki a legújabb kis rajzot, amit készített a klubhelyiségben a házifeladatok után, és csak azt bánta, hogy nem vihet mellé egy szelet süteményt is a fiúnak, aminek mindig annyira örült.
        Végül majdnem a kilincs is megállította a terem ajtajában, de miután kiszabadította magát és lesimította a szoknyáját - mert milyen tragédia volna, ha úgy úszna be a helyiségbe, mint egy viharba került bárányfelhő - késznek érezte magát az unokatestvére köszöntésére, ha az órára nem is kifejezetten.

        Oakley professzor tanórái mindig izgalmasak voltak, nem különböztek sokban a főzéstől és sütéstől, Soffi pedig szerette nézni és hallgatni a professzort a katedrán, mert az apukájára emlékeztette. Mindketten határozott és okos férfiak voltak, akikre könnyű volt felnézni, és remélni, hogy elégedettek a munkájával. Ezt nem merte volna hangosan kimondani Zafira előtt, mert legutóbb Deckard is kinevette, mikor erről beszélgettek, de titokban nagyon sokat jelentett neki még mindig a felnőttek elismerése..
        Integetett Nialennel, miközben elmentek a padjuk mellett, és bár nagyon szívesen leült volna mellé, az biztosan furcsa lett volna, már-már árulás a csapattal és legjobb barátnőjével szemben. Azt is nehezen állta meg, hogy ne pillantson folyton felé, majdnem nem is köszönt Opheliának, mielőtt megcsípte volna magát. Ez nem álom, Princess Soffility, a valóság egy üst mélyén vár mindenkire.

        Az álmodozásból végül Oakley professzor szavai zökkentették ki - pedig ekkor már azt is megtervezte, pontosan milyen gesztussal fogja átadni a le is pecsételt kis levelet, amibe szórt egy kis glittert is, meg is címezte a legszebb kézírásával. Az elméje hirtelen olyannak tűnt, mint egy rég ki nem nyitott cushion bb krém: milyen bájitalról is van szó, beszéltek róla korábban? Lopva Williamre sandított, mikor ő látszólag pontosan értette, mit várnak tőlük, aztán lapozgatni kezdte a könyvét. De hiszen még nem is vette elő a jegyzeteket tartalmazó nyuszis mappáját! Mi történhetett ma Princess Soffilityvel?
       - Cruciatus? Oh ne, elfelejtettem jegyzetelni? Nem figyeltem, erről beszélünk? - suttogta Zafirának, és ha elkésve is, de megkereste a különösen bolyhos, rózsaszín pennáját. Nem volt jellemző rá ez a szétszórtság, de úgy tűnik, ma a bárányfelhők győztek.

         - Oh, a Sepelio? Arra emlékszem, apukám beszélt róla. - folytatta a megkezdett nem is egészen beszélgetést Heliodora hátával, az agya lázasan kereste annak a délutánnak a részleteit. Barackot és narancsot ettek a naplementében, az apukája összegyűrte a Próféta egy számát, kutyaütőnek nevezte Oakley professzort - aki akkor még nem is volt professzor, de Soffi fejében így élt csak - és most, miközben a pergamenre nézett, sem értette, hogy üthet valaki kutyákat. Amúgy sem így ismerte a mardekárosok házvezetőjét, itt biztosan valamilyen félreértés lehet.
        - Akkor használhatjuk, professzor, ha mondjuk valakinek átokhege van és pszicho.. pszichoszomatikus problémái is miatta? Mondjuk ha megsérült az arca, a pálcás keze, és nem tud varázsolni vagy félni kezdenek az emberek tőle? Vagy ez nagyon butaság? - gyorsan le is tette a kezét, mert nem volt biztos a válaszban, még ha szeretett is volna megfelelni vele. Soffi biztosan nem mert volna emberek közé menni, ha féltek volna tőle, és nem tudta elképzelni, hogyan tanul meg valaki újra varázsolni, akinek valami ilyen sérülése lesz. Szerencsére ezt soha nem tudják meg, igaz? Legalábbis erre szeretett volna gondolni. Mondjuk Nialen mellett, meg Nialen rajzai mellett, meg Nialen sütiszeretete mellett.

        Most is kuncognia kellett, mikor elolvasta az összetevőket - a cickafarkat mindig cicafaroknak olvasta, a hunyorszirupról pedig a hunyorgás jutott eszébe - és ezúttal igyekezett figyelni rá, hogy a megfelelő eszközöket tegye a padra. Bármennyire kérlelte, Deckard nem volt hajlandó legutóbb egy rosé árnyalatú üstöt venni neki születésnapjára, de a mérlegre és a mozsárra azért tett egy-egy kedves masnit.
        - Szerinted is olyan színe van, mint a Hideg Télnek?- kérdezte halkan és vidáman Envertől, mikor elkezdte őrölni a holdkövet. Annyira nem volt biztos magában, hogy a hunyorsziruppal kezdje, arra muszáj lesz alaposan figyelnie, mielőtt kimászna az üstből. Talán lassabb lesz ma, valahol gyorsítania kell majd, de Oakley professzor mindig olyan megértő volt velük - nem teheti tönkre a napját egy elkóborolt bárányfelhő.

        

[- Esetleg... az Imperius-átok hatásait segíti? Mármint az utóhatásait?]

Bájitaltan 2005. március idusa előtt öt nappal


18+ - káromkodás, még több káromkodás, general Nialen bullshit

  Vetek egy pillantást Orinra a szemem sarkából, ahogy észreveszem a folyosón, nem messze a tanteremtől. Most is fáj mindenem a reggeli edzéstől vele, bár már lényegesen jobban viselem a megterhelő alkalmakat, mint az Újév hajnalán, amikor ostoba húgom megkeresése miatt rám törte az ajtót, eltörte három csontomat, utána pedig úgy döntöttem, hogy segítséget kérek tőle. Kurvára kihajtja belőlem a kibaszott lelket is, de úgy érzem, hogy segít, mert nagyobb részt ennek köszönhetem, hogy összetörtem a Kisegítősöket (néhány esetben nem csak képletesen, hanem szó szerint is). Persze, az élet nem olyan egyszerű, keményen ellenfeleket lök az ember útjára pár fogyatékos hugrabugrásnál.

 Az edzések nem szabadítottak meg attól a kibaszott sok haragtól, amit azok felé a faszszopók felé érzek, sőt, talán több is lett, mióta nagykorú lettem, belátást nyertem mindenbe, és rájöttem, hogy milyen kurva sok pénzünket átjátszotta Sullyvahn magához a szintén kisegítős anyám segítségével. Talán arra sem lesz a kibaszott szar elég, hogy a Roxfort alatt kitartson, de ami még rosszabb, kaptam egy pár... bizarr tartalmú levelet, és ezúttal nem a rohadt kis kurva húgomtól. Az viszont biztos, hogy már nem érzem kibaszott tehetetlennek magamnak, és nem akarok sem páncélt, sem kisegítőst ütni, hogy csillapodjon valamennyire. Megőrzöm az összeset a rohadékoknak, és intelligensen cselekszem- Orin nélkül minden bizonnyal nem vettem volna észre azt a kibaszott előre dátumozott utalást a számlánkról valami kamu befektetési alapnak, amit az a geci nyithatott, és nélküle egészen biztos, hogy nem tudtam volna töröltetni, mert az első geci levél után ráncosfaszú törpének neveztem volna a bankárokat. Azt a Nott nevűt is, aki végül elintézte, és a neve alapján nem kobold.

 Szeretem a bájitaltant, de nem állítom, hogy különösebben érdekel a mai óra, úgyhogy viszonylag hátul foglalok helyet Alistair mellett. Egy kicsit kiszakadok abból a kurva háborúból, amiben végre tábornok vagyok, nem kurva, de azért háború, és egy mosolyt megeresztek Zafira felé, aki ellen nem várom egyáltalán annyira a meccset, mint tavaly, akkor sem, ha ez lesz gyakorlatilag a döntő. Jobban megkedveltem, annyira nem akarom összetörni, akkor sem, ha Connie boy (aki kibaszottul gyűlöli ezt a becenevet, úgyhogy nagyon szomorú lenne, ha rajtaragadna) minden bizonnyal ezt várja majd tőlem. És akkor ott van Soffi, akire talán még hosszabban mosolygok, mielőtt visszairányítom a figyelmemet Oakleyra.

 Egyre kevésbé hiszem, hogy álca ez az egész. Akkor tényleg ő a világ legkurvajobb kéme, és minél többet töröm rajta a fejem, fogalmam sincs, mi a faszom haszna van még ebből Sullyvahnnak. Már mindenemet elvette az a rohadt geci így is, amit akart, és nem is igazán volt szüksége semmilyen infóra, amit a lánya szállíthatott rólam. A logika mellett pedig ott van... nos, az, hogy azt akarom, hogy ne utáljon, hogy kedveljen, hogy tényleg legyünk jóban. Hogy legyen igaz, hogy nekem szurkolt, nem is a Mardekárnak (ami a csapata érdeke is volt, minket még megverhetnek, a Kisegítősöket már nem), hanem konkrétan nekem, ami elég inspirálóan hatott rá, hogy maximális pusztítást vigyek be. Ellene nem akarom ezt véghez vinni, főleg, hogy miattam kezdett kviddicsezni. Hát, jobb híján kinyírom majd az őrzőjüket, aztán ha csak két gól előnyünk is van, mire Zafira elkapja a Cikeszt, miénk a Kupa (ha a Kisegítősök nem dobnak ötven gólt a Griffendélnek persze, azután a pályán kívüli csaló geci után bármit kinézek belőlük, a Griffendél pedig kurva gyenge).

 Sepelio... Eléggé elkalandoztam, úgyhogy Sofftól kapom el a bájital nevét, ami egy jó jelzés arra is, hogy kurvára itt az ideje odafigyelni, mert nem akarom, hogy a saját házvezetőm kúrjon képen egy büntetőmunkával. Azért így is megeresztek egy további mosolyt felé, ahogy beszél, és az alapján, hogy mit mondott, egyáltalán nem tudom felfogni, hogy Yuria mi a kurva anyját (vagy az én kurva anyámat, ugyanaz) képzelt, amikor ostobának nevezte tavaly. Ő most biztos valami kurva nagy faszságot mondana, mint hogy gyógyítja a torokfájást, amit a vécében kapott el Barabastól vagy ki a faszom volt a csávó, aki ráfanyalodott. És persze nem csókolózás közben kapta el, és olyan hülye volt, hogy elmondta valakinek aztán.

 Jelentkezem a többiek után én is, bár erről a konkrét bájitalról soha az életben nem hallottam, úgyhogy fogalmam sincs, hogy baromságot készülök-e mondani.

  - Esetleg... az Imperius-átok hatásait segíti? Mármint az utóhatásait?- tudom, hogy kurvára meg tudja baszni az elmét, főleg, ha az az elme ellenáll, és hagy mágikus hatásokat, talán őrületet is. Csak nem tudom, hogy ez így működik-e, mert lehet  ez nem elég mágikus, talán ez egy kibaszott hülyeség részemről.

 Nekiállok én is a hunyorszirup lefőzésének, és összedarabolni az aszfodéloszt, miközben nézegetem a receptet. Kurva egyszerűnek tűnik, nem értem, miért nem tanultuk korábban, úgyhogy nem nehéz kitalálni, hogy a pálcás komponens lesz nehéz. Amiatt viszont nem félek, egy kibaszott virtuóz vagyok pálcával, amit néhány faszszopó meg is fog tapasztalni.

 Újra és újra Soffra nézek főzés közben.

[- Ez a bájital ezek alapján segítheti azokat is a felépülésben, akiket hosszan mérgeztek valamilyen szerelmi bájitallal.]

Bájitaltan
VI. évfolyam

2005.03.10. délután

  Még mindig mosolygok a néhány perccel ezelőtti, felesleges és kissé életveszélyes mutatványomon, ami minden bizonnyal a szívbajt hozta Revanra, annak ellenére, hogy láthatott már nagyobbakat is ugrani, mint most, amikor úgy döntöttem, hogy a lépcső még nem mozgott elég messzire, és utol tudom érni. Eleinte kissé irritáló volt, ahogyan ezt megtervezték, de most már szórakoztató megtippelni, hogy mi fog történni, merre fognak mozogni, és amikor kissé túlzottan lemarad az ember, hogy tanulmányozzon egy furcsa repedést az egyik korláton, lehetősége van kilépni (vagy kiugrani) a hétköznapokból. Pár csepp adrenalin, egy rövid pillanat, amíg életveszélyes mélység van alattam, mielőtt biztonságosan megérkezem a túloldalra egyáltalán nem jön rosszul egy ilyen késői csütörtök délutánon. Akkor is nevettem csak, amikor barátnőm megemlítette, hogy egy napon nem fog sikerülni.

 Elfoglalok egy helyet Revan mellett, és vetek egy érdeklődő pillantást William felé. Egy kicsit el is mosolyodom, bár a mosolyom nem tart ki, amikor barátnőm nővérére nézek. Önkéntelenül is eszembe jut az a párbaj, amit egy hajnali időpontban vívtam vele, még negyedévben, és amelynek során magabiztos voltam benne, hogy akkor is le fogom győzni, ha csal- végül nem csalt, vesztettem, és talán soha nem éreztem ennyire, hogy sokkal gyengébb vagyok valakinél. Az akkori sérelmeket elengedtük, olyannyira, hogy nem is emlékszem a pontos kiváltó okra, de ahány alkalommal látom, mindig eszembe jut, hogy mennyit fejlődhetnék még. Nem utálom Orint, de minden alkalommal eszembe jut, hogy jobb nagyon óvatosnak lenni vele.

 Annak ellenére, hogy kezdek elfáradni a nap végére, viszonylag vidáman, mosolyogva nézek Oakley professzorra az asztal felett összekulcsolt ujjakkal, és próbálok befogadni minden információt. Természetesen nem hiszem, hogy valaha gyógyító szeretnék lenni, és általában inkább megveszem a bájitalokat, mint lefőzöm őket, az semmiképpen nem árt, ha pontosan tudom, hogy mi hogyan működik. Bár nem fog valószínűleg szóba kerülni például, a Sepelio rengeteget elárulhat egy nyomozás során egy bűntény helyszínévé háztartásban. Azok a válaszok, amiket eddig a többiek bemondtak, egészen biztosan olyan dolgok, amelyek rendkívüli mértékben közelebb visznek hozzá, hogy egy auror megtalálja, amit keres.

 Nem vagyok benne biztos, hogy a válaszom jó, de lendületesen jelentkezem én is, miután Travers befejezte a saját mondandóját. Nem lett rossz az RBF-em egyáltalán, de ez a tárgy mindenképpen egy olyan terület, ahol van még terem rengeteg fejlődésre, és máshogy nem megy, csak ha határozottan próbálkozom.

 - Ez a bájital ezek alapján segítheti azokat is a felépülésben, akiket hosszan mérgeztek valamilyen szerelmi bájitallal.- tudom, hogy a válaszom talán nem elég pontos, különösen, mert, ha jól emlékszem, tudományos szempontból a szerelmi bájitalok nem megmérgeznek, hanem elbűvölnek. A köznyelvben valószínűleg mégis pontosabb a szerelmi bájital általi mérgezés kifejezés; ha valaki azt mondaná, hogy választanom kell két pohár között, és az egyikben tudnám, hogy szerelmi bájital van, kevés dolog van, amit a másikba tehetnek, amit nem innék meg szívesebben. Olvastam régen valami nagyon ócska romantikusnak gúnyolt regényt valami érdemtelenül híres írótól, amelyben a nőt azzal csábítja el egy férfi, mielőtt befejezi az adagolását, és rájön, hogy a nő végig szerette őt magától is. Igazán visszataszító. Kiráz a hideg a gondolattól, hogy valaki egyik pillanatról a másikra teljes kontrollt nyer felettem. És akkor rájön az egészre a végén, hogy valamiért ezt úgy kezelik, mintha bármivel jobb lenne az Imperius-átoknál, és néha az áldozatot nevetik ki, hoznak nyilvánosságra olyan részleteket, melyek gondoskodnak róla, hogy soha ne jöjjön rendbe.

 Nekiállok azonnal a bájital elkészítésének, amint a professzor utasítást ad erre. Gyors és precíz mozdulatokkal szeletelek fel mindent a késsel, miközben az üstben bugyborékolni kezd a hunyorszirup, csak akkor engedek meg magamnak egy rövid szünetet, hogy megnézzem előbb Revan, majd Ophelia Langley munkáját, amikor a harmadik lépés végére érek. A bájitaltan talán azért olyan nehéz, mert lépcsőzetes, nem olyan, mint egy Kviddics meccs vagy párbaj, ahol megfelelő akaraterővel egy figyelmetlenség miatt elszenvedett sérülésből is fel tudsz kelni. Ha egy lépcső rossz, lehet is üríteni az üstöt, ahogyan sajnos két órával ezelőtt - ilyenkor sajnálom, hogy Barclay felettünk jár, különben úgy üríteném, mint ahogy Orin Morgenstern is tette annak idején, amikor Travers irritáló ikertestvére egy kicsit tovább ment, mint kellett volna. Nem állítom, hogy nincsenek emberek, akiket szívesen leborítanék valami forrásban lévő dologgal, de ők most nincsenek itt. Amúgy is, ez most túl jól sikerült hozzá, hogy elpocsékoljam, mert ahogy oldalra sandítok, azt látom, hogy majdnem mindenki ugyanilyen színű főzettel dolgozik.

Sepelio-főzet
2005. március 10.

A tőle megszokott komor stílusában készülődött aznap reggel az órára. Felkelt, megmosakodott, megmosta a fogait, felöltözött, majd lement a többiek után, hogy megreggelizzen. Bevágott egy nagy adag zabkását és egy fél tucat vajas pirítóst, majd leöblítette egy hatalmas pohár narancslével. Miután végzett, egy szó nélkül felállt az asztaluktól és egyedül baktatott le a dohos szagot árasztó pincehelyiségbe. Mindeközben egy árva mosoly sem suhant át az arcán, és egyetlen szót sem szólt senkihez. Átlagos nap volt ez is…
A terem végében foglalt helyet, ott, ahol nem kellett tartania a gyűlölködő pillantásoktól. Bár nem egy alkalommal rászolgált ezekre, köszönhetően a tüskés természetének és a nyers modorának, azért olykor hálával gondolt azokra a nyugodt napokra, amikor senki rá se nézett. A hétvégék voltak a legjobbak, amikor egész álló nap ki se tette a lábát a klubszobából, vagy az edzések, amikor azt csinálhatta, amiben a legjobb volt, és nem törődött vele, hogy ki mit gondol róla. Persze utóbbi esetek azért is kedveztek számára, mert azon ritka pillanatok közé tartoztak, amikor aktív közösségi életet élt, amikor társaságban kényszerült lenni, sőt mi több, felelős volt egy adott csoportért. Nem rajongott a vezetői szerepéért, de ösztönösen jó volt benne. Keménykezű, durva, de igazságos kapitánya volt a Mardekár csapatának, és ebben még a legnagyobb ellenségei is egyetértettek. Milyen kár, hogy az élet nem csupán seprűn lovaglásból, és labdák póznákon történő áthajigálásából áll.
Itt volt például ez a Bájitaltan. Connor számára az iskola mindig is másodlagos volt. Őt nem érdekelték a száz évvel korábban élt mágusok nagy tettei, nem akart párbajhős lenni, hogy átkokat és védővarázsokat tanuljon, ahogy a rúnák és a számmisztika sem foglalkoztatta soha. Nagyon egyszerű volt a képlet: a gyakorlati feladatokkal elboldogult, de ha elméletről volt szó, akkor elvérzett. Furcsa mód könnyebben ment neki a tanulás azon ritka alkalmakkor, amikor valami oknál fogva több társával együtt összeültek, illetve olyankor, amikor szóban és nem írásban kellett tudást felvennie, illetve átadnia. A Bájitaltan is ezen „sikertárgyak” közé tartozott számára, ahol kotyvasztás során ki tudta zárni a külvilágot, és rá tudott koncentrálni a feladatra. A bajok mindig akkor kezdődtek, amikor házi dolgozatot vártak el tőle, például a homoktövis jótékony hatásairól, vagy a bezoár mágikus tulajdonságairól. Szerencsére ez a mai nap nem ilyen volt. Itt most bájitalfőzésről volt szó, az pedig általában menni szokott neki.
Nem felelt Oakley professzor kérdéseire, tudta jól, hogy lesz jelentkező bőven az osztálytársai között, aki ki nem hagyná a lehetőséget, hogy saját hangjában gyönyörködhessen. Ő maga inkább kutatni kezdett a tankönyvben a Sepelio-főzet után, szerette ugyanis többször elolvasni és memorizálni a lépéseket, hogy aztán emlékezetből és ne papírról kelljen dolgoznia. Valamiért így könnyebb volt neki. Ezúttal viszont csalódnia kellett: a Sepelio-főzet nem szerepelt a tankönyvben. A táblára pillantott, és hunyorogva igyekezett leolvasni a recept pontjait a pincetermi félhomályban.
Remek, csak hat összetevőből és hat lépésből áll – ujjongott magában, majd pálcája egy apró mozdulatával tüzet gyújtott az üstje alatt.
Még egyszer gyors felpillantott a táblára, és a tömeget kizárva, próbálta memorizálni a lépéseket. A szeme sarkából azért így is sikerült megpillantania őt, de próbált nem foglalkozni vele. Az utóbbi időben amúgy is túl sokszor emlegették fel neki az ő nevét, köszönhetően annak az ostoba pletykának. Tudta jól, hogy valaki kihallgatta őket, amikor kijött a zuhany alól, de nem gondolta volna, hogy efféle ostoba történetet farigcsálnak a hallottakból. Hála a sok lepcses szájúnak, az utóbbi időben még visszahúzódott és csöndesebb lett. Persze ez alól kivételt jelentett a Hugrabug elleni mérkőzés, amikor az ő vezényletével, na meg Travers bombabiztos terelőjátékának köszönhetően, lemosták az ellenfelet a pályáról. A meccs után kapott hideget-meleget, mert egyesek szerint túl durván, sőt mi több csalással nyertek. Ezek a hangok viszont csak erőt adtak Connornak, és örült neki, hogy végre nem Zafira Tavishről és ő róla beszélnek. Mert olyan, hogy ők, olyan nem volt. Sosem volt, és sosem lesz. Ebben az egyben biztos volt.
Visszafordult az üstje felé, majd a hunyorszirup után nyúlt, hogy kitöltse annak teljes tartalmát. Elhessegette a kviddics- és a szerelmi problémáit (bár ez a két szó számára szinonima volt), és teljes gőzzel a feladatra koncentrált. Elvégre ez sem volt más, csak egy több lépésből álló, bonyolult gyakorlat, akárcsak egy légi mutatvány, vagy egy cselsorozat.

[Oakley professzort]

Bájitaltan
2005. március 10.

A folyosón viszonylag lassan battyogok a pince felé. Túlságosan is jóra sikeredett az ebéd, többet ettem, mint amit kellett volna. Sietnem kellett volna, hisz ezen az órán nincs olyan személy, aki foglaljon nekem helyet. Legnagyobb bánatomra Roberték nem vették fel a Bájitaltant, így többnyire amellé vágódom le, aki mellett még van hely. A terembe belépve a félhomány, az állott, különböző hozzávalók illatával megfűszerezett levegő rögvest egyfajta transz állapotba taszít. Egy mosollyal köszöntöm Oakley professzort, majd hirtelen kiráz a hideg, karomon feláll a szőr, bekapcsolnak a vészharangok. Igen, megéreztem magamon Heliodora tekintetét. A szúrós pillantásából arra következtetek, hogy még mindig haragszik a tegnapi miatt. Meg úgy hat évre visszamenően minden ballépésemért ismét mérges éppen. Pedig én próbálom jóvá tenni a dolgokat, nem tehetek róla, hogy újra és újra rosszkor van rossz helyen. Köszönnék neki, de már eléggé rutinos róka vagyok ahhoz, hogy ezzel meg se próbálkozzam addig, ameddig nem tudom valamivel kiengesztelni. Bár már szerintem annyi van a számlámon, hogy sosem fogom tudni törleszteni felé az adósságaimat. Ahogy lassan megindulok befelé, gyorsan számba veszem a lehetőségeimet: általában elől szoktam ülni, de most a szokásos helyemen egy bizonyos szempár akár óra végéig késként hatolhat a hátamba, ezzel rontva a teljesítményemet, meg egy gyomorfekély kialakulásának esélyeit növelné. Így hát elbattyogok leghátra, s O'Hara mellé cuccolok le. Kicsit fellélegzem, hogy tisztes távolságba kerültem Heliodora-tól egyelőre, de tudom jól, hogy majd muszáj valahogy jóvá tennem a dolgokat. Legalább nullára egyenlíteni. Már ha ez lehetséges...

Előpakolok, és mire éppen végzek Oakley professzor már meg is kezdi az órát. Csak pislogok párat, mert nem gondoltam volna, hogy így elúsztam az időmmel. Na mindegy.

Jó szokásomhoz híven nem óhajtok jelentkezni, köszönöm szépen nem égek a vágytól, hogy egy esetleges hülye válasszal beégessem magam ennyi ember előtt. Pedig jó vagyok Bájitaltanból, na meg szükségem is van rá majd a továbbtanuláshoz. Szerencsére nincs kínos csend, sokakban ég a a tettvágy lángja, nem egy kar lendül az égbe, hogy választ adhasson tehetséges professzorunk kérdésére. Jómagam csak felírom az összetevőket meg a lépéseket a kis füzetembe. Mindezt természetesen csak az után, hogy megmosolyogtam, ahogy O'Hara megpróbálta kikeresni a főzetet a tankönyvből. Aranyos. Egy tőlem nagyon szerény és halk kuncogást nem tudok elfojtani, de gyorsan el is pillantok róla.

Végül miután leírtam a kis receptet a füzetembe, én is nekiállok a főzet elkészítésének. Először mindent előkészítek, sorba helyezem az összetevőket, a mozsárban megőrlöm a cickafarkat, boszorkányfüvet és holdkövet. Ezután az üstbe öntöm a hunyorszirupot és elkezdem melegíteni. Miközben a hunyorszirup átmelegszik és elkezd forrni, addig feldarabolom az aszfodélos gyökeret nagyjából egyenlő darabokra. A beszélőkém már nagyon elégedetlenkedik, így kénytelen vagyok kinyitni a számat.

-Gratula a győzelemhez - nézek fel egy pillanatra a mogorva mardekáros kviddics kapitányra, és egy szolid félmosolyt is villantok neki. Nem számítok tőle túl sok reakcióra, még akkor sem, ha esetleg meghallotta volna amit mondtam neki.

A hunyorszirup lustán bugyogni kezd, így a lángot kicsit kisebbre veszem és szépen, figyelmesen, az utasításokat követve adagolom a hozzávalókat és kavargatom a főzetet. Véletlenül négy kneazle szőrt vettem elő, amit figyelmetlenül fel is markolok és beleeresztem a főzetbe. Csak akkor veszem észre az anomáliát, amikor a szőrök landolnak készülő bájital felszínén.

-Hoppá... - jegyzem meg csak így magamnak, és gyorsan átmegyek horgászba. Nem adják könnyen egymagukat ezek a szőrszálak, de sikerül kihalásznom a négyből egyet, így zavartalanul kevergethetem nagyon halkan dúdolva a forrásponton lévő lötyit.

[- A bájital nagyon hasznos lehet azok számára, akik dementorok által indukált letargiában szenvednek, például több hónapos azkabani börtönbüntetést követően- természetesen ez múltbeli példa, de rengeteg ártatlan ember szenvedhetett el dementoroktól traumatikus mentális sérülést a Thickness adminisztráció alatt.]

Zauberträne
2005. február 10.

  Annak ellenére, hogy nagyon szeretem a Bájitaltant, a gondolataim most teljesen máshol járnak. Eszembe jutott az a furcsa alkalom, amikor a báb, akit Revannak szántam, átölelt, egy olyan fenoménon, amelyet azóta sem tudtam megismételni, és nem tudom, hogy hogyan lehetnék rá képes újra. Ismét azon kaptam magam a reggeli órám előtt, hogy tervek helyett az ő arcát rajzolgatom, amely valóban olyan, mintha porcelán lenne.

 Amit aggasztónak találok, hogy az érdeklődésem a lány felé csak akkor ébredt fel, amikor rájöttem, hogy nem a nővére lesz az, akit Herr Morgenstern örökösének, kiválasztottjának szánt. Talán nem is vettem észre, nem is gondoltam sem rá, sem a testvéreire igazán, kivéve persze Orint, aki a legerősebbnek tűnt, és aki úgy gondoltam, hogy segít elérni a céljaimat. Rémisztően sokáig tartott, amíg én is megismerhettem azt az igazságot, amit talán Ő is csak később látott, amely alapján rájöttem, hogy mennyire tévedek a látszattal kapcsolatban. A Valkűr soha nem lett volna képes ilyesmire, én pedig elvesztegettem volna az időmet egy olyan úton, amely nem juttat el oda, ahová menni szeretnék.

 A belső vihar ellenére, amely ostoroz engem a figyelmetlenségemért, mosollyal az arcomon, tökéletesen megcsinált hajjal és pont megfelelően ápolt arccal, kifogásolhatatlan ruhában érkezem az órára. Az összes tervem súlyosan sérülne, ha az akadémiai teljesítményem romlana, ahogyan attól is, ha megtörne a rólam készült kép. Ez a bájital ráadásul hasznos, nagyon hasznos; nem tudok elképzelni semmit, ami annyira tönkretehetne mindent, mintha egy, a testemet ért gyógyíthatatlan sérülés vagy átok az elmémet is összezúzná. Talán az örök sötétséget is képes lennék valahogyan áthidalni, talán akkor is be tudnám fejezni a kutatásomat, de az elmém pótolhatatlan.

 Hátul, Soffi és Zafira mögött foglalok helyet. Gondolkodom egy kicsit a válaszon, de nem kapkodom el annyira, mert hirtelen eszembe jut több megoldás is. Inkább megnézem újra Revant, hosszan rajta felejtem a tekintetemet. Talán akkor is érdekelne, ha nem lenne ő Herr Morgenstern örököse, ha nem rendelkezne azokkal a képességekkel, mert tökéletesnek tűnik, és nem is abban a veszélyes ragadozóhoz, sárkányhoz méltó módon, mint a nővére, az exem. Meglepő lenne persze, ha valaki az ő tehetségével nem lenne tökéletes.

 Néhány felszólalót követően én is felteszem a kezemet.

 - A bájital nagyon hasznos lehet azok számára, akik dementorok által indukált letargiában szenvednek, például több hónapos azkabani börtönbüntetést követően- természetesen ez múltbeli példa, de rengeteg ártatlan ember szenvedhetett el dementoroktól traumatikus mentális sérülést a Thickness adminisztráció alatt.- nézem Oakley professzort, várok a visszaigazolására, azután újra Revan irányába pillantok (véletlenül Orinra is ránézek, de elkapom a tekintetem, amint lehet).

 Elkezdem a főzést, gyorsan és metodikusan. Tudom, hogy ez a bájital rendkívül egyszerű, de az alapján, amit Oakley professzor mondott, nem azért most tanuljuk, mert most találták fel, inkább az lehet az oka, hogy a végső lépések tényleg nehezek lehetnek. Természetesen nem aggódom, nem igazán van olyan kihívás, amellyel nem tudok megbirkózni, az intelligenciám csak azért a második legjobb tulajdonságom, mert a külsőm az első – elmosolyodom a szerénytelen gondolat hatására. Az biztos, hogy ilyen csinos iskolaelsője még nem volt a Roxfortnak, mint jövőre lesz.

  - Ó, valóban! Gyönyörű! Ez az árnyalat egy nagyon szép ruha lehetne.- mosolygok Soffira, aki, mint mindig, észrevette ennek a bájitalnak egy olyan aspektusát, amit kevesen láthatnak, beleértve talán a professzort is, aki feltalálta a bájitalt. Nagyon jól állna rajta egy ilyen ruha, és el is határozom, hogy nyáron készítek egyet, és ha találok biztonságos módot rá, hogy eljuttassam neki a születésnapja alkalmából, megteszem. Sőt... talán viselhetné egy báb is a színt, a színt és az arcát. Ő azok közé tartozik, akik túl értékesek hozzá, hogy elnyelje őket az idő éhes szája.

 Gyorsan befejezem az előírt lépéseket, és miközben arra figyelek, hogy továbbra is forrásban tartsam a főzetet, és a további instrukciókat várom, megnézem magamnak újra Revant, akivel nehéz, szinte lehetetlen betelni. Ellentétben a nővérével, nem látom rajta soha annak a jelét, hogy tudja, milyen különleges vérvonalból származik, mélyen látnoki magaslatok központi szereplője, pedig a szerep, amit kapott, egyértelműen fontosabb. Ha kicsit is zavar valaha a lehetőség, hogy Orin bosszút áll, ha közeledem hozzá (vagy hogy ezzel fájdalmat okozok neki), is tudom, hogy ezek a kockázatok eltörpülnek amellett, amit nyerhetek.

Ahogy a bájitaltan eszköztárát készítem elő, fel-felpillantok a mozgásra. Általában csak nyugtázni a perifériámba lépők kilétét - bár Tuffint végigkísérik a szemeim, ameddig a fejem mozdítása nélkül követni tudom. A szokásos pókerarcom tökéletes, mint mindig, de ha a tekintetemet elkapja, érezhet belőle mindent, amit illene. Ennyi év után nincs már kifogása nem tanulni annyi fegyelmet, vagy akár csak figyelmet, hogy ne rángasson gyanútlan arrajárókat is a hülyeségeibe. Engem nem érdekelne, kivel folytat éveket átívelő csínyháborúkat, ha megtartaná azokra, akikre tartozik, de hanyadszor is találom benne magam kolaterálisan? És akkor abba bele se kezdtem, hogy lehet-e több szándék is e visszatérő eset mögött - úgyis találok még alkalmat arra is.
De mindegy. Ha meg tud maradni az elég távoli seggén, én nem ezért vagyok itt most.
Visszaterelem inkább a gondolataimat az órára az új bájitallal, kár lenne ennek csúszni le csupán részleteiről is. Tananyagon kívüli téma, és ezen a szinten, ezzel az Oakley-val ilyen egyszerű a recept első olvasatra, tehát többnek kell lennie mögötte, ami mári megragadja a figyelmemet. Tekintve a hozzávalók egyszerűségét, csak a varázslat lépése lehet a felelős, hogy RAVASZ szintre érdemesnek tartsa. Kicsit talán fészkelődök is a kihívásra készülve.
Érdekes módon a latin közvetlen tanulásával valahogy mindig elkerültük egymást, de amennyi etimológiai átfedése van élő nyelvekkel, pláne pedig varázsigékkel, mindig össze tudtam rakni az értelmét annyira, amennyire szükséges volt, legrosszabb esetben pedig mindig találni szótárat, főszövegekre pedig szokott mára lenni elérhető fordítás. "Mens-" elme, "corp-" test, "san-"... talán mint "sanit-", és tisztaság? De ennyiből meg a szerkezetéből eléggé adja magát az "ép testben ép lélek". A vica verza szintén kézenfekvő. De mire így építem össze, más már úgyis jelentkezik a megfejtéssel, úgyhogy nem fáradok.
A kérdésre én is jelentkezek, bár egy-két ötletem - érthetően, vagyunk itt elegen intelligensek - elhangzik mire sorra kerülök, úgyhogy a fennmaradó gondolatom helytállóságában én is kevésbé vagyok biztos.
-Emlékezetkiesést segíthet helyreállítani- talán inkább hangosan gondolkodok, mint kijelentem. -Trauma miatt elfojtottat, vagy betegség általi emlékezetveztést főleg. Talán anomális emlékezetmágia miatti kieséssel is segíthet..? Úgymint hibásan végzett emléktörlő bűbáj esetében, például.- A bájital Oakley szavai szerinti hatásának talán túl nagy akadály lehet egy precíz beavatkozással eltávolított, pontos emlék, például amneziátor munkája, de egy véletlen vagy gondatlanul elsült varázslat hagyhat elég helyreállítható nyomot talán - de ezek már feltételezések a rézemről annyira, hogy hangot most nem adok neki.
Úgyis hozzászól még a gondolatainkhoz, kijavít bármi téveset, meg eggyel jobban érdekel most a bájital maga, elmélkedni róla máskor is tudok majd.
-Ah, köszönöm- fogadom el halkan Zafirától az aszfodéloszt, és kihsználom a nyert időt, hogy tisztítsam egy pálcaintéssel a mozsaram az összetevők között, és finomítsak még egy kicsit a holdkövemen. Ha ugyanoda is mennek, tisztább eredmény csak a recept szerinti ponton keverni egymással a komponenseket. Végül én is elmélyülök a lépésekben, figyelem a forráspontot, és gondosan számolom a keveréseket és irányukat.

[i'm the coldest]

U N D E R  Ω  P R E S S U R E

under

                     pressure
                                                   i can promise
                                                                                      i'm the coldest

+18! szégyenítés, társadalomkritika, erőszak említése.
        Bármely szóbeszéddel ellentétben mindig értékeltem a teljesítményt, amennyiben azt érdemes volt szóvá is tenni - erre számtalan példa történt az utóbbi hetekben csak, elég arra a szellemi kútmérgezésre gondolnunk, amely az SVK helyett zajlott le, és amelyen pozitív kritikával éltem ott, ahol ez szükséges volt. Ezúttal a kritika engem is megillet, majdnem késve érkezem, a lendület sodor még be a háztársaim mögötti padok egyikébe, míg abban bízom, hogy senki nem fontolgatja, hogy ezúttal a labortársam lesz. Ez egy kiváltképp alkalmatlan nap bármi szociális közhelyek elismétléséhez, a türelmem pedig vakációra indult, bizonyára Ben Vane felé ülhet épp azon a buszon, amit a muglik popkultúrája olyan szívesen emleget.
        Az ok, amiért legszívesebben felvágnám apró kockákra ezt a tankönyvet itt előttem a hozzávalók belezéséhez is megfelelő késsel, úgyis túl hihetetlen hozzá, hogy értelme legyen megemlíteni akár. Oakley professzor biztosan nem kíváncsi az alkalmatlanok liberális időhúzására, én pedig nem voltam híve soha az empátiának jobban, mint az értelmetlen kedveskedésnek, amely oly elvárt ebben az évtizedben. Nem kellett volna megállnom az ebéd utáni iskola körüli futókörömben, hogy Bimba professzor falra kúszó növényeit szedegessem le puszta kézzel, mert elérem őket, és mert nem szívesen használna bűbájt, nehogy megsérüljenek..

        Ma kiváltképp idegesít mások jelenléte, zümmögő lélegzetük, állandó önbizalmuk, melyre nem szolgált közös hat évünk: a posztmodern üressége itt igazán szembetűnő, ahol nem leplezi azt ócska civil jóindulatnak titulált önzés. Az önbecsapás aromája megüli a termet, elsődleges forrása talán pont Nebelwald, aki épp annyi levegőt szív el tisztességes emberek elől, hogy azzal mások már nehezen versenyezhetnének hamis önszeretetüket marokra ragadván.  
        Ha már versenyzés: őszintén bízom benne, hogy a házunk csapata hasonló mentalitással kívánja legyőzni a hollóháti hetet is, mert bár nem követem a sportnak ezen ágát, roppant megalázó, hogy minden teljesítményünk puszta csalásként kerül feljegyzésre, miközben mások a megértő, barátságos jelzők alatt kívánják az áldozati krediteket - a jó végzett munka gyümölcse mások irigysége. Talán egy újabb magabiztos fölény felnyítná azokat a szorosra zárt tekinteteket a nagyság üldözését illetőleg.

        Alig pár percem maradt, mielőtt Oakley professzor is megérkezne, addig elmarok mindenkit a közelemből néhány gyilkos tekintettel, és elrendezem a szükséges felszerelést a padomon. Mostanra bizonyára minden vonatkozó szereplő megértette a határok jelentőségét, ezzel még Langley sem vitatkozna - bár némi rokonszenvet táplálok felé a csapatuk viselkedését illetően. Ha én volnék kénytelen viselni a tisztességtelenek jelét magamon, de helyzetem arra kényszerítene, hogy mentséget keressek, magyarázatot talán a ház mottójára tekintve, biztosan megőrülnék dühömben, bár így sem járok messze tőle. Az üvegházban történt ostobaság nem hagy egyetlen nyugodt percet sem, vérlázító, hogy erre pazaroltam az időt, már-már vérlázítóbb, mint néhány diáktársam felkészületlensége ezekre az órákra.
        Mikor Oakley professzor a kérdésekhez ér - és külön kérést fogalmaz meg az aktivitást elvárandó - először megpróbálom nem tönkretenni rögtön a lehetőséget a megjegyzéseimmel, így egy halk sóhaj kíséretében eltűzöm a hajam, és ellenőrzöm utoljára az eszközeimet. Természetesen olvastam erről, igen nagy szégyent éreznék, ha épp az oktatónk egyik legnagyobb alkotását nem ismerném, bár tudom, meglepően alacsony a léc a háború utáni esélyegyenlőség nevében: a Roxfort úgy rettegett a régi elvárásainak megfogalmazásától, mint némely diákja attól, a tudás végül mégis utoléri őket a korai megkopaszodás, megcsömörlés és munkahelyi rabszolgasors előtt a középszerűségért folytatott hajszában.
        
        A válaszok vegyesek - Tavish például rögtön meglep, ahogy utána Lowe és Traverse is. Utóbbi jótékony változáson látszott átmenni a közös edzéseink hatására, bár talán nem kellene ilyen korán bizalmat szavaznom a teljesítményével kapcsolatban, ha ugyanis ez a teljesítmény hasonlóan jótékony változáson menne át az oktrojált empátia irányába épp a meccs előtt, akkor végül tartom magam az első napok ígéretéhez, és felgyújtom a seprűjét. Egy mester mindig legyen következetes.
        - Nem érezném igazságosnak, ha a tanulmányát említeném, Oakley professzor, de az alapján biztos vagyok benne, hogy az olyan, ebben az országban természetesen a nagyságtól való félelem miatt tiltott mágiaágak okozta sérülések utókezelésére is alkalmas, mint a szláv vérmágia, a skót vérmágiával készült tárgyak, a feketemágia átokból származó mentális bántalmai. Ez pusztán spekuláció, de alkalmas lehet a látók mentális sérüléseire is? Mint mikor pár éve országosan minden látó különböző tünetekről szenvedett, és mert a képességük sokszor nem irányítható, az további tüneteket okozott? Illetve az időnyerők okozta sérülések is átokszerűek, lenyomatot hagynak az elmén, kétlem, hogy arra ne volna hatással. - leteszem a kezem, és a saját okfejtésemmel elégedetten dőlök hátra a széken, legalábbis amíg nem állunk fel a bájital megfőzéséhez. Büszke vagyok rá, hogy részt vehetek ezen a kurzuson, biztosan nem hagynám kárba veszni ezt a ritka és értékes tudást, amelyhez.. a tanulmányban is megemlékeztek róla, emberi tragédia is tartozott.
        
        Helytelenítően mordulok fel, mikor a kör végére érünk, engedélyt kapunk megkezdeni a feladatot, de nyilvánvalóan maradtak köztünk, akik ismét nem méltatták arra az oktatót, hogy egyáltalán választ fogalmazzanak meg, ahogy O'Harának már szokásává vált. Szánalmas hatodév második félévében, de nem példátlan: bizonyára elégségesnek érzik puszta jelenlétüket, amellyel megtisztelnek bennünket, holott ha nem igyekeztek volna az RBF-eredményeiket illetően, nem is volna mit kritikával illetni. Vetek egy szánakozó - a gyengék és pozitív diszkriminációt vágyók szavaival élve inklúzív - pillantást ezekre a diákokra, aztán munkához látok. Az üres föld sosem hoz termést.
         A forráspontot könnyű elérni, főleg figyelmetlenül, így különös figyelmet szentelek neki, nem szívesen fognék az aprításnak, amíg ezzel foglalkozom - csak ezt követheti a második lépést, majd a mozsár hangja. Mindig kedveltem a holdkő állagát, őrölt felszínén a halovány port, végtelenül megnyugtatónak találtam az üst pontos keverését. Nem vagyok híve annak, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk, ez csupán az ostoba fogyasztói társadalom önszeretete, amelyben egymás arcába hazudhatjuk, egyenlőnek születtünk is, holott semmi nem állhat távolabb az igazságtól.
 
        Mindig voltak kiválóbbak, ehhez a kiválósághoz pedig felelősség tartozott, azt elherdálni talán nagyobb bűn, mint csak követelni azt: a bájital helyes színe biztosít róla, hogy csak magamra számíthatok, ahogy ezúttal mindenki más is. Ez a kurzus nem lehet őszintétlen, a végén pedig mindig megmutatja, mit ér a gyakorlás, a szigorúan befektetett erő, a minden kínt lebíró akarat.

[- Tökéletes. 5 pont a Hollóhátnak.]

Bájitaltan
VI. évfolyam

2005. március 10. (Csütörtök), 2:00 p.m. - 4:00 p.m.

- Tökéletes. 5 pont a Hollóhátnak.- megengedek magamnak egy apró mosolyt, amikor Mr. Ashford elvégzi a fordítást, és néhány percen keresztül rajta is tartom a szemem a diákon. Még ha rengeteg varázsló is van a világon, aki hibásan gondolja, hogy a latin nyelv az egyetlen kulturális alap, amelyre a mágikus nyelv épült, tény, hogy az Egyesült Királyságban elterjedt mágia nagyrészt a latinból táplálkozik. Az, hogy William Ashford ilyen gyorsan összerakta a fordítást, mindenképpen lenyűgöző, azt is feltételezni engedi, hogy talán egyszer varázslatokat fog feltalálni.

 - Helyes válasz. Sajnos azonban attól tartok, Ms. Tavish, hogy ez nagyban függ az adott átok pontos erejétől, és a bájital adagolásának idejétől a trauma elszenvedését követően. Valóban voltak sikeres kezelések a Háború után, sok betegnél gyorsított a javuláson, de az olyan katasztrofálisan súlyos mentális sérüléseket, amelyeket például egy auror házaspár szenvedett el még a ’80-as években, nem lehetséges eredményesen kezelni többé, csak a szinten tartást tudtuk elősegíteni. 5 pont a Hollóhátnak.- bármennyire rokonértelmű kifejezésként kezelik a muglik a mágiát és a csodát, sajnos a kettő nem ugyanaz, és bármennyire élt bennem egy szikrányi remény, amikor a Szent Mungó főgyógyítója megírta, hogy elkezdték a Sepelio-kezelést a Longbottomokon egy évtizeddel ezelőtt, egy évtizeddel a trauma után túl késő volt már hozzá, hogy visszahozzuk, ami elveszett. Talán, ha akkor létezett volna a bájital, amikor megtalálták őket... talán. Soha nem tudjuk meg. Ahogy Zafira Tavishra nézek, mielőtt a következő diákhoz fordulok, azt kívánom, hogy soha ne is legyen hasonló eset, amely alapján megtudhatjuk.

  - Igen, Ms. Langley, a profetikus látomások vagy mágikus hallucinációk által okozott mentális sérülések állapotát is javítja, azok egyértelműen mágikus eredetű problémák. 5 pont a Hugrabugnak. Mindazonáltal nagyon fontos kiemelnem, hogy amennyiben annak a szerb boszorkánynak az esetére gondol, az ő esetében a kezelés hatástalan volt- a hölgy egy meg nem határozott ok miatt döntött úgy, hogy betegséget színlel, valójában nem voltak látomásai. Ha lehet hinni a belgrádi oknyomozóknak, valamilyen adósság rendezését kívánta így elkerülni. Az ő mentális betegsége mindenesetre nem mágikus természetű.- én magam nem mosolygok, de ezúttal nem bánom, ha valakit szórakoztat az anekdota, aminek részleteit olvashatta Ms. Langley. Még ha nem is gondolom, hogy lenne bármi mulatságos egy ilyen, egyébként elképesztően szomorú történetben, az biztos, hogy a történet segíthet a diákjaimnak abban, hogy könnyebben megjegyezzék az anyagot. Legalábbis azoknak, akik figyelnek az órán.

 - Nem, Ms. Lowe, egyáltalán nem butaság, sőt, a gyakorlatban az egyik leggyakoribb felhasználást találta meg. Sokan ugyan az átokhegek által hagyott sérüléseket és roncsolódást nem tekintik különbözőnek más, nem mágikus természetű sérülésektől, a tudományos területen a legtöbben egyetértenek abban, hogy ezek a sérülések gyökeresen különböznek azoktól, amelyeket például egy mugli gépjárműbaleset, vagy akár a decemberi szökőár okozott. A főzet is bizonyítja ezt közvetve, mert az ebből származó depresszió és szorongás kezelésére is hatásos gyógymód volt. 5 pont a Hollóhátnak.- megengedek magamnak egy biztató mosolyt a Hollóhát prefektusa felé, aki véleményem szerint egyáltalán nem érdemtelenül kapta a pozícióját, de mint rengeteg fiatal boszorkány és varázsló, önbizalomhiánytól szenved. Az unokaöcsém már minden bizonnyal elkönyvelte volna ostobának, de mindenki szerencséjére Jimmy már nem kerül többé roxfortos diákok közelébe. Remélem, hogy soha többé.

  - Segítheti, Mr. Travers. mert az Imperius-átok, mint a sötét mágia általában, nyomokat hagy az áldozatain. Rengetegen, akik hosszabb időre az Imperius hatása alá kerülnek, a nyilvánvaló pszichológiai sérülések mellett mágikusan elveszíthetnek rengeteget az önkontroll képességeikből, amelyeket az átok természetesen szükségtelen, akadályozó tényezőnek tekint. Mindenképpen előírnám egy kezelés részeként ezt a bájitalt, ha nekem kéne egy áldozatot kezelnem, természetesen rengeteg különböző egyéb bájital mellett. 5 pont a Mardekárnak,- nem állítom, hogy nagyon bánom, hogy Nialen Travers idén már a húga nélkül jött vissza az iskolába, mert minden hibája és problémája ellenére mindig látni vélem benne azt a szikrát, amely alapján tudom, hogy több van benne, mint egy bajkeverő. A húgában soha nem láttam ilyesmit. Persze, a fiú temperamentuma soha nem tenné lehetővé véleményem szerint, hogy jó gyógyító lehessen.

 - Igen, Ms. Scrimgeour, a szerelmi bájitalok, különösen a néhány hónappal ezelőtt tanított Amortentia hasonlóan működik, mint egy Imperius-átok, még ha nem is tekinthető tudományos értelemben átoknak, fekete mágiának vagy méregnek. A szerelmi bájitalok mágikusan felülírnak olyan dolgokat az áldozat elméjében, amelyek nem állnak helyre attól, hogy a közvetlen hatásokat kezeljük, ezért a legtöbb gyógyító javasol valamit ennek kezelésére. Újabban a Sepeliot, amelyet ugyan kicsit hosszabb ideig kell szedni, de nem annyira drasztikus, mint más bájitalok. 5 pont a Griffendélnek.- pár másodpercet nézem Sienna Scrimgeourt és a mellette ülő lányt, miközben azon gondolkodom, hogy megismételjem-e, amit az Amortentiáról mondtam annak a három tanórának mindegyikén, amikor a bájitalon dolgoztunk, de egyrészt később úgyis szükség lesz az említésére, másrészt pedig remélem, hogy elég volt háromszor elismételnem, hogy mi ennek a bájitalnak az etikailag helyes felhasználási módja. Sajnálatos, hogy háromból egy ember, amikor leül megfőzni, még most is azzal a céllal teszi, hogy valakit akarata ellenére megkössön, és örülök neki, hogy a Wizengamot tagjai az utóbbi időben kellően komolyan veszik az ilyen ügyeket.

 - Igen, Mr. Nebelwald. Tényleg rengetegen voltak, és attól tartok, hogy, mivel a dementorok nem élnek, és nem is tudnak meghalni, ez a felhasználási mód egyáltalán nem archaikus példa. A dementorok természetesen egyértelműen mágikus teremtmények, és a letargia, amit a jelenlétük okoz, sem természetes, úgyhogy a főzet hasznos ellenük- természetesen csak a jelenlétük által okozott letargia ellen. A Dementor Csókra nincs gyógymód, és a mágia ismert törvényei alapján lehetetlen is, hogy valaha legyen. 5 pont a Hollóhátnak.- a Mr. Nebelwald áldal szolgáltatott példára adott válaszom vége minden bizonnyal szükségtelen volt, mert sajnos olyan korszakban élünk, amikor egy tizenhat-tizenhét éves diák, még ha tájékozatlan is, nagyon jól tudja, hogy mi az a Dementor Csók, és mit tesz az emberrel. A Dementor Csók gyógyítása pedig éppen úgy lehetetlen, mint egy holttestet kikúrálni a halálból: még ha az áldozat akár évekig életben is tartható, már nincs benne semmi többé, amit meg lehetne gyógyítani, ami személlyé tenné, azt pedig senki nem tudta bizonyítani eddig, hogy mi történik azzal a lélekkel, amit az Azkaban volt őrei magukba szívnak.

 - Tudom, hogy mágikus trauma és mágikus betegség által okozott emlékezetvesztésre gondolt, ami egy jó válasz természetesen, Ms. Haseltine, de kérem, figyeljen a pontos megfogalmazásra! A hibás emléktörlő mágia jó példa, de fontos kiemelnem még egyszer, hogy a főzet nem segít a nem mágikus úton keletkezett mentális problémák kezelésében, beleértve a természetes következmények miatt elszenvedett amnéziát is. Illetve ebben az esetben is azt tudom mondani, mint Ms. Tavishnak: volt egy professzora a Roxfortnak, még azelőtt, hogy akár Önök, akár én idejöttem volna. Történt néhány... sajnálatos esemény, melynek során a férfi elvesztette a világról minden emlékét. A Sepelio-főzet segítette benne, hogy gyorsabban tanuljon és javuljon a közérzete, de a varázslat túl erős volt, a kezelés pedig túl későn érkezett, úgyhogy a régi emlékeiből csak néhányat sikerült helyreállítani, és nem is várható eredményes javulás. Ártani ugyanakkor semmiképpen nem árt, segítheti a felépülést, természetesen más kezelésekkel karöltve. 5 pont a Hollóhátnak.- ahogy Heliodora Haseltine befejezi a válaszát, elgondolkodom rajta, hogy talán még név nélkül sem kellett volna megemlítenem Wesley elődjét, aki már több, mint egy évtizede van a Mungóba zárva. Függetlenül attól, hogy mindenki hallotta a történetet, és a Varázsvilág amúgy sem volt soha híres a személyi jogok védelméről, nem kellene bátorítanom ezt a hozzáállást.

 - Látom, hogy alaposan felkészült, Ms. Morgenstern. Természetesen nem ennek az órának a feladata eldönteni, hogy a szláv és skót vérmágia etikailag rendben van-e, de abban igaza van, hogy néhány mentális hatást mindenképpen gyógyítanak... van egy ismert esetünk az előbbire. A megátkozott tárgyak által okozott mentális sérülések is ide tartoznak természetesen, bár ezek az átkok lényegesen különbözhetnek mindenben egymástól, az általánosságban elmondható, hogy a fő kezelés mellé hasznos a Sepelio. A látók által elszenvedett anomália ’98-tól valóban kezelhető volt a főzettel, bár az átlagosnál nagyobb dózisra volt szükség az igazán súlyos eseteknél.... az utolsó példa viszont olyasmi, amivel nem találkoztam még az ajánlott irodalmukban sem. Khanberg hatodik törvénye alapján azonban azt gondolom, hogy igaza van az Időnyerőkkel kapcsolatban. 10 pont a Mardekárnak, és ha nem bánja, megírom a teóriáját Schwarzblut professzornak, természetesen a neve említésével, jelenleg ő foglalkozik aktívan a Sepelio továbbfejlesztésével a kontinensen- ahogy Orin Morgensternre nézek, önkéntelenül is eszembe jut ismét, amikor leborította bájitallal Ms. Traverst, közben pedig végig a szemembe nézett, a félelem vagy megbánás legkisebb szikrája nélkül. Sokan az ilyen tetteket látják egy diákban, nekem azonban komoly nehézséget okoz elképzelni a kollégáimat, akik ránéznek egy ilyen diákra, és valahogy nem a zsenialitást látják benne, hanem a viselkedését, amit sok esetben csak az táplál, hogy egy tinédzser össze van zavarodva a világtól és magától, folyamatosan változik. Természetesen tudom, hogy ez a lány nem csak ezektől a dolgoktól ilyen, jól emlékszem az apjára.

 Az asztalom mögött ülve nézem végig, ahogy mindenki befejezi az általam kért lépéseket. Nem látok hibát, ami természetes, mert talán egy másod- vagy harmadéves diák is meg tudná csinálni azt, amit eddig kértem, ők pedig az évfolyamuk legjobbjai. Már az is igazolja azt, hogy itt vannak RAVASZ szinten, miközben jó néhány más diák vagy nem akarta felvenni a tárgyamat, vagy nem is sikerült olyan RBF eredményt elérnie, amely az általam lényegesen könnyített felvételi követelményhez elég lett volna. Piton professzor K-t kért a RAVASZ-hoz, Lumpsluck V-t, én beértem volna egy egyszerű átmenő jeggyel is.

 - Aki szeretne többet tudni erről a bájitalról, annak ajánlott irodalomként javaslom Helmut Schwarzenblut professzor Theorien kötetbe publikált munkáját, az angol fordítás kiadóját, a kiadás évét és helyét megtalálják a táblán. A Roxfort tavaly beszerzett két kölcsönözhető és egy helyben olvasható példányt a tanulmánykötetből.- remélem, hogy eléggé felkeltettem legalább néhány diák érdeklődését hozzá, hogy belenézzenek a könyvbe, még ha nem is tervezek semmilyen házi dolgozatot feladni, és tudom, hogy bőven van órán kívüli feladat, és sokan inkább a kötelező dolgokra koncentrálnak. Nem is gondolom, hogy helyes ilyesmit kötelezően elvárni.

  - Most, hogy mindenki megoldotta az első lépéseket, elérkeztünk az utolsó és legnehezebb lépéshez, a Sepelio-bűbájhoz. A varázsige Sepelio, a középső szótagot kell jobban megnyomni. A pálcamozdulat pedig az óramutató járásával egyező spirál.- egy pálcaintéssel elérhetővé teszem az eddig mágikusan eltakart részt a tábláról, ahová felrajzoltam a pontos pálcamozdulatot és a kiejtést is.

 - A bájital minőségét nem rontja, ha nonverbálisan használják a varázslatot, és szeretnék is mindenkit megkérni, hogy halkan mondják ki a varázsigét, mert kiemelten fontos a koncentráció. Emellett nyomatékosan kérek mindenkit, hogy ne beszéljen, ne zavarják egymást! Ha valakinek kérdése van, jelentkezzen, én pedig odahívom az asztalhoz, és halkan felteheti a kérdéseit. Ami a bűbájt illeti, szeretném jelezni, hogy természetes, ha valakinek nem sikerül elsőre egy bármennyire használható főzetet összehozni, a tökéletes főzetet pedig hónapokig, akár évekig kell gyakorolni.

 A Sepelio használata közben végig aktív koncentráció szükséges, ehhez újra át kell élniük néhány élményüket: a legszebb álmukat, a legnagyobb vágyukat, a legjobb emléküket. Valamit, ami folyamatosan boldoggá teszi Önöket. Fontos, hogy nagyon összetettnek kell lennie ennek az érzésnek; eredetileg az első diplomám megszerzésekor átélt örömmel próbálkoztam, és nagyon kevés volt. Sokkal több kell ennél, csak az abszolút legjobb elég jó- és arra koncentrálniuk is kell végig, a félelem és a szomorúság határán, de nem átzuhanva a negatív érzelmek irányába. Elég nagyjából két percig, ehhez használják kérem a fiókjukban található közepes méretű homokórát, ha készen állnak! Szánjanak rá nyugodtan annyi időt az átgondolásra, amennyit szeretnének, mert ha egyszer elkezdik, a bájital vagy sikerül, vagy nem. Még harminc-harmincöt percig tartható a bájital forrásban anélkül, hogy elkezdene lebomlani, a bűbáj viszont gátolja a lebomlást.

 Mindannyian sikeresen lefőzték az Amortentiát, legkésőbb a harmadik kísérletet követően. A saját bájitaluk illatát csak Önök fogják érezni néhány másodpercig, az elkészítés pillanatában; a végbemenő mágikus folyamatok hasonlítanak ennek a szerelmi bájitalnak a szerkezetéhez, úgyhogy hasonló illatot fognak érezni, minél inkább hasonlót, annál jobb az eredmény. Elsőre tényleg ne várják, hogy sikerül, és már az is nagy siker, ha bármennyire hasonló az illat bármelyik jegyhez az Amortentiában, vagy akár csak minimálisan kellemesnek találják.- ahogy végignézek az évfolyamon, nem tudom előre én sem, hogy mi lesz az eredmény. A teljes önismeret, őszinteség és önkontroll nem olyan dolgok, amelyek jellemzőek erre a korosztályra, de természetesen nem is az a cél, hogy piaci forgalomba hozható minőségű főzetek szülessenek. A mágia jelentős részben önismeretről szól, ez a bájital is.

 Én magam is nehezen találtam megfelelő komponenst, amikor hiábavaló módon dolgoztam a feleségem túlélésén. Jóval több időre volt szükségem rá, hogy használható legyen, és csak hat éve találtam valamit, amitől azt mondhatom: a bájitalom abszolút végre abszolút tökéletes.

 - Mostantól teljes csendet kérek a teremben! Bárki, aki úgy érzi, hogy készen áll, kezdheti. Legkésőbb fél négykor mindenki kezdje el haszálni a bűbájt!

Házpont összesítő:

Griffendél: +5 pont
Mardekár +15 pont
Hollóhát: +25 pont
Hugrabug: +5 pont

- A tanóra három körös. Következő tanári hozzászólás: 2025.03.29.
- Az órán való részvétel mindenki számára kötelező, aki nem jegelt, és felvette az órát. Az igazolatlan távolmaradás pontlevonással jár.
- A többi diák megszólítása esetén a neveket a következő színkódokkal emelhetik ki:

#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug)