Bájitaltan terem

Bájos italtan
Febr. 17.

 


zene

Jobban szerettem a gyakorlati órákat, főleg, mert Wingersszel ellentétben én csak egyszer buktam le azért, mert lopkodok a hasznosnak látszó bájitalokból, mielőtt úgyis varázslattal semmivé foszlatjuk őket az üstből. Mondjuk én nem használtam még azokból a sráccal ellentétben, de akkor is… Mekkora pazarlás, valaki legjobb tudása szerint időt és alapanyagot nem kímélve megfőz mondjuk egy sebforrasztó vagy egy altató főzetet, és egyszerűen megy a… hát nem levesbe, hanem sehova, mert evapores. Azt már nem!
Szóval titokban, a ládám mélyén már egész szép gyűjtemény volt mindenféle fiolákból, tekintve, hogy nem ma kezdtem - és folytatni se ma fogom ezt a jó szokásom, ugyanis dolgozatokat nem lopkodok, még gyújtósnak sem. Főleg annak nem.
Azért próbálok nem nagyon csalódott képet vágni, mikor Tachibana prof kiadja a feladatot. Egy jó van ebben, hogy legalább így nincs tűz az órán. Pontosabban nyílt láng nincs, képletes az azért akad, Luna miatt, de azzal semmi bajom. Mosolyogva pillantok rá, aztán széttárom a kezem, jelezvén, hogy még nem tudom, kit válasszak a híres bájitalfőzők sorából. Végül nem is a könyvekből merítek ihletet, hanem egy csokibéka kártyáról. Sacharissa Tugwood, akinek azt köszönhetjük, hogy a világ egy szebb hely lett? Ennek végülis utána nézhetek a szakirodalomban…

Sacharissa Tugwood nagyra becsült és híres bájitalfőző mester volt, amellett sikeres tudós a gyógynövénytanok tudományos területén is. 1874-ben született, és 92 évet élt, az utolsó pillanatig csodálatos szépségnek örvendve. Ő volt az első boszorkány, aki szépségápolás céljából használt ugyanis bájitalokat, sokat ő maga talált fel és kísérletezett ki ezek közül. A Roxfort bB. És V. K. Iskola diákja volt 1885-től 1893-ig, és természetesen kiemelkedő teljesítmnyt nyújtott bájitaltanból.
Nem csoda hát, hogy számos kozmetikai bájitalt talált fel később, leghíresebb talán a Furunkula pattanásgyógyító hatásának felfedezése. A furunkula egyébként nagyn hatékony ennek a problémának a kezelésében, de érdemes sárkánybőr kesztyűben tevékenykedni körülötte, mivel a furunkula genny rendkívül erős anyag, csúnya keléseket okoz a bőrön, ha nem megfelelően alkalmazzák, vagy óvatlanul bánnak vele (ezért is olyan nagy érdem, hogy Sacharissa felfedezte erős pattanás és mitteszerűző hatását).
Tugwood 1966-ban halálozott el, sírjára a következő feliratot vésték: “Általa szebb hely lett a világ.” Ez egyébként még a róla készült csokibéka kártyára is rákerült, tinédzser boszorkányok (és varázslók is) százai lehetnek hálásak neki a kikísérletezett főzetei miatt.

Felpillantva egy vaskosabb könyvből visszamosolygok Mirára, és megpróbálok minnél biztatóbban integetni neki, közbe én is még keresem, kiről írjak, meg próbálom eldönteni, ez most így könnyebb vagy nehezebb, mint a hagyományosabb bájitaltan órák. Végülis a bájitaltan, ugyan nem a legjobb erősségem, de ha elég jól tudom követni a receptet - segít, ha nem fejből kell tudni - sokkal megbízhatóan tud sikerülni, mint a varázslatok. Kicsit olyan, mint a szerelés, már csak annyi kéne hozzá, hogy ehhez is legyen érzékem...
Viszont ez a feladat most gyakorlatilag történelem, az meg az egyik legjobban megy általába. Igen, talán ez egy jó megközelítés lehet, valaki történelmileg is jelentős, hátha van, aki nem csak bájitalos körökbe ismert név. És folytatom a lapozgatást, mer ötletnek ötlet, de így is meg kell még találni, hogy kit keresek. Odébb teszem az útból a bájital-tankönyvemet, amit minek is hagytam az asztalra készítve, ha most nem fogunk belőle dolgozni, és... apropó tankönyv.

Libatius Borage

A világ egyik leghíresebb bájitalmestereként tartják számon, Libatius Borage, vagy néhány munkájánál használt művésznevén Libatius Tinctor, egy meghatározó név a bájitaltan és az alkímia területén is.
Tanulmányait a dél-amerikai Castelobruxo diákjaként végezte, a huszadik század elejére már világszerte ismertek voltak a híresebb művei, mint például a Zárj Magadnak Üvegbe Egy Fiesztát, ami sikerlistás könyvként úgy fogyott, hogy több piacon is újra kellett nyomtatni a kiadásait, nehogy kifogyjon a készlet, vagy az Ázsiai Ellenmérgek, és Bájitaltan Haladóknak tudományos művei, amik a mai napig megtalálhatók világszerte varázslóiskolák könyvtáraiba és felsőbbéves tankönyvlistáin, elsősorba Bájitaltan tárgyból, bár utóbbi tárgyalja rövidebben az alkímiát, és kitér a hagyományos kémiára is.

To: Mindenki

2002. február 17.

Unottan, húsz perc késéssel sétáltam be a Bájitaltan terembe és ösztönösen néztem körbe, hogy nincs-e ott Morrow. Remegés futott át rajtam, ahogy megpillantottam Soulier-t, aki az unokatestvére, kiskutyája vagy valami hasonlója volt. Gyorsan félrepillantottam és lehuppantam Hepburn mellé. Nem köszöntem neki, csak odaböktem egy morgást. Közben pedig elővettem a pennámat és pergament, azon tűnődve, vajon mi lehet a feladat, mert hogy mindenki csendesen körmölét valamit.
- Tachibana professzor! - Emeltem fel a kezemet, de azonnal el is vörösödtem, mert éreztem, hogy egy csomó tekintet rám szegeződött. - Mit kell csinálnom? - Kérdeztem csendesen és kicsit meg is remegtem. Reszketve engedtem le a kezemet, szembesülve vele, hogy a legutóbbi átalakulásom nyomán számos marás nyom éktelenekedett, szinte vörösen világítva a bőrömön.
Ahogy megkaptam a magyarázatot, megköszörülve a torkomat magamhoz húztam a papírt. Ujjaim közé csíptem a pennát, hogy aztán legalább a nevemet felírjam a papírra. Semmi ötletem nem volt, sem kedvem ahhoz, hogy írjak bármit is a lapra... nem ez volt az első, hogy csak száraz torokkal, kiüresedve ültem a feladataim felett. Az elmúlt hónapok megterhelőek voltak. Képtelen voltam visszarázódni a Noah előtti életbe, pedig nagyon szerettem volna. Tudtam, hogy Jack is itt van valahol, mehettem volna mellé, hogy megnyugtasson a társasága... de most rá sem vágytam. Nem lett volna képes helyre hozni azt, amit éreztem.

Sebastian Bates
IV. évfolyam, Griffendél
Bájitaltan

Nem jut eszembe semmi.

Ezt véstem fel röviden, a nevem alá a lapra. De nem adtam be azonnal. Csak ültem ott, kivártam, hogy nagyjából mindenki végezzen, mielőtt átadtam volna a tanárnőnek. Nagyon jól tudtam, mi lesz a reakció. Pont levonás, büntetés, esetleg egy T, mint érdemjegy. Kit érdekelt? Úgysem ez fog számít,ani, hanem azok a bizonyos évvégi vizsgák.

[Forog a világ, elfolyik minden]

Forog a világ, elfolyik minden

Nekem senkim, de senkim sincsen

MMII. II. XXVI.

nevermind

Pontosan az óra kezdetére érek be, és fontoskodó mozdulatokkal leülök az első padsorok valamelyikébe, miközben remélem, nem fog mellém szegődni senki. Vagy legalább olyan legyen, aki nem kérdezget, hogy most mi is fog történni, meg mit kell csinálni, meg hogy segítsek neki. Nincs kedvem kommunikálni senkivel sem, én csak a megfelelő módon akarom végezni a kiszabott feladatot.
Sosem volt bajom a Bájitaltannal, és a céljaim miatt meg a tökéletesebbnél is tökéletesebben kellett hozzá értenem. Mindig is érdekelt hogyan álnak össze a hozzávalók, milyen kémiai hatással képesek egyes gyógyitalok létrejönni. A bájitalfőzés lekötötte a gondolataimat annyira, hogy ne Amyn agyaljak, vagy azon, hogy otthon mi vár rám. Mert közeledett a nyár én én egyre kevésbé vártam. Belefáradtam a szüleim megvető tekintetébe, amik folyton a ragyogó nővéremet figyelték.

Hugo Orion Theron
III. évfolyam
Hollóhát

Hesper Starkey (1881 - 1973)

Ő egy kifejezetten érdekes gondolkodásmóddal megáldott boszorkány volt, aki azt tanulmányozta, hogy a holdfázisok hogyan befolyásolták a bájitalgyártást. Véleményem szerint elég elvetemült ötlet lehet ez, de a legnagyobb elmék is éppen olyan őrültek, mint amennyire zsenik.
Különleges lelkesedése a csillagászat és a bájitalok iánt fékezhetetlenné tette a kutatásában, ami azt jelenti, hogy nagy eredményeket ért el mind a két tudományág területén. Felfedezte, hogy a holdfázisok tényleg befojásolják a bájitalok erősségét, hatását, vagy esetleg egyes bájital csak bizonyos holdfázis idején főzhető meg. EZ bizony nagy előrelépésnek számít a bájitalkészítés területén, hiszen így ezzel a tudaással számos jobb és erősebb bájital is megszülethetett.

Ahogy átolvasom az esszémet, rendet teszek a padon magam körül, a kiválogatott könyveket visszaviszem az asztal elé, majd az elsők között leadom én is a beadandómat, hogy aztán büszkén és elégedetten lépkedjek ki a teremből. Talán meglátogatom Meadowot, ha már idő lejárta előtt kész lettem. Megint.

[title:emberekről írkálás]

title:
emberekről írkálás

2002. február 17.

play with:
sziszegő srác & többiek

Az emberek még a szokottnál jobban homályba burkolóznak. Mi történt itt, ez valami hiba a mátrixban? Nem igazán látok rednesen, talán elfelejtettem megtörölni a szemüvegemet... Mondjuk nem is igazán nyúlok az orromra, hogy leellenőrizzem, hogy koszos-e a lencse, mert sokkal jobban lefoglal az, hogy nem látok. Meg a hónam alól is, mintha csúszkálnának ki a lapok... De igazából nem foglalkozom vele, meg azzal sem, hogy a cipőfűzőm nincs bekötve, így csetlek botlok a nagy szaladás közben. Egyszerűen csak rohanok, hogy végre odaérjek a Bájitaltan órára. Már ha egyáltalán látni fogom az ajtót... Végül is majdnem sikerült bemennem a nyitott ajtón, csak túl hamar fordultam be és belementem a falba. Hallom, hogy mögöttem felkuncognek, mire én megfordulok, lazán a hajamba túrok.
- Hát igen, ez se olyan átjáró, mint a pályaudvaron, pedig tök jó lenne, ha falakon közlekedve eljutnák egyik helyről a másiba, nem? Akkor a lépcsőket is ki lehetne kerülni! - hadarom, majd gyorsan berontok a terembe, és levetem magam egy padra, valahova.
– Mielőtt megkérdeznéd… rajtad van a szemüveged. – hallok meg egy ismerős hangot és felhunyorgok annak irányába de csak egy zöldfoltos emberalakot látok.
- Ááá! Nos, ott pont nem néztem meg. Egyszer a tollamat kerestem mindenfelé, még a hálótermekben is kerestem, meg a klubbehlyiségben is, aztán miután egy órán át nem találtam sehol, rájöttem, hogy a fülem mögé tűztem - magyarázom, miközben a látásom a helyére kerül és rávigyoroghatok a testett öltött mardekáros fiúra. Örülök, hogy látom, egészen jó társaság volt annak ellenére, hogy a legtöbb mardekáros kedvessége vetekszik egy uruk-hai harcoséval.
– Szelénének hiányzol… – mondja, miközben a kígyó átcsusszan az ölembe én meg kirobbanó örömmel megsimogatom az ujjam hegyével a pikkelyes bőrét.
- Helló kislány, mondtam már, hogy olyan fenségesen nézel ki, mint Fuhur, a Végtelen Történetből? - dünnyögöm. - Még mindig csodaszép a kígyód, remek gazdija lehetsz - mondom Louis felé, miközben lassan elkedődik az óra.
– Te kiről írsz? - kérdezi, mire én eltöprengek.
- HMMM. Talán Vindictus Viridian. Olyan vicces neve van.

JASON BRIGHT

Vindictus Viridian

Hol volt, hol nem volt, körülbelül a 18. században született egy férfi. Ez a férfi pontosan olyan kacifántos varázslónévvel született, mint társai, így nem is volt csoda, hogy a Roxfort tanulója lett. Évek múlva a tehetséges ifjúból felnőtt lett, és szeretett iskolájának igazgatójává vált.
Számos könyvet írt a leghíresebb  köbyve átkokból és ellenátkokból volt, bizonyára szerette az ellenségeit hajhullásra vagy zselés lábakra kárhoztatni. Számos bájitalt kotyvasztott, és persze ezért is lett híres, végül is akkor nem tartozna a híres bájitalfőzőkhöz, nem?

- Nos, minden bizonnyal megint megbukok - mondom, miközben kilépek az ajtón Louis-zal együtt. - Szerintem megint elragadtattam magam az írás közben... Kérsz fánkot egyébként? - halászom elő a táskámból a rózsazsín fánkot, amit még reggelinél raktam el.

[minnasan2002. 02. 17.]

Bájitaltan

minnasan
2002. 02. 17.

A dolgozatok jó részt egészen jól sikerültek, amin miatt elégedett voltam, bár akadtak megint olyan diákok, akik valamilyen oknál fogva üresen adták be a lapot. Ez kissé dühített is, hiszen nagyjából minden segítségük megvolt ahhoz, hogy egy minimálisan is jól sikerült dolgozatot nyújtsanak be, a másik részem pedig igazából segíteni akart nekik, hogy mégis mi miatt volt az aznapi teljesítményül olyan rettenetesen gyenge. Yare, yare, Willow-san is sokat mondja nekem, hogy túlságosan vajszívem van, de ahogy a diákokra nézek, nem tudok vasmarú lenni velük, hiszen a kisfiam jut az eszembe, hogy ő is köztük lehetne, hogy ha jobban vigyáztam volna rá.
Apró pálcaintésekkel röppentem a diákok felé a dolgozatot, melyen rajta vannak az érdem jegyek is.
- Louis-san, a dolgozata nagyon kellemes volt, bár legközelebb a személyes megjegyzéseket kérem mellőzze, ha mondjuk egy tudományos munkát írna a jövőben nem állnak jól neki ez a fajta hangvétel. Egyébként igen csak szemmeles volt. Az eredmény: Várakozáson felüli..
- Elizabeth-san, gratulálok, nagyon aprólékos és hibátlan munka! Az jegye: Kíváló
- Niraniel-san, szintén megint remek munkát nyújtott be, gratulálok! Az eredmény, mivel majhogynem hasonló Mirabella-san dolgozatával, így sjanos most mind a ketten egy Várakozáson felülit kapnak.
- Mira-san, remek munka, örülök, hogy hazájához közeli hírességet választott a dolgozat témának, az eredmény szintén Kíváló.
- Sebastian-san... Nos, mondanom sem kell, hogy ez a majdhogynem üres dolgozat egy Trollat érdemel. Azonban, ha jövő hétre megírja rendesen, akkor ez a jegy nem kerül be, és bár Várakozáson felülit sem adhatok rá, megkímélheti magát a bukástól. Ezen felül értesítem Demelza-senseit, hogy beszélgessen el önnel.
- Hugo-san, szintén remek dolgozatot sikerült benyújtani, természetesen a jegy: Kíváló.
- Khm. Jason-san, iagzán lenyűgöző az a kis történet, amit beleszőtt a dolgozatba, de ezt így nem fogadhatom el. Habár jók benne az információk. Kérem legközelebb ne kalandozzon el írás közben. Az eredmény sajnos csak Elfogadható... Nagyon sok alával. Kérem szedje össze magát.
Ahogy kiadom az összes dolgozatot, felsóhajtok, és miközben a távozó diákokat nézem magamban eltöprengek: vajon nem voltam-e túlságosan szigorú?
Yare, yare...

Az óra véget ért!
KÖSZÖNÖM A RÉSZVÉTELT!

BÁJITALTAN ÓRA


MINDENKI
2003. április 8.

Oliver Smith a maga szigorú testalkatával állt a tanulókkal szemben, a Bájitalterem kellős közepén pontban tíz órakor. Csendesen mérte végig a diákokat, míg azok összerendezték magukat és elhallgatta. Ha szükséges volt, persze máris nyomatékosította: - Csendet!
A hangja mély volt, kissé morogós, mintha valamiféle kutya lenne, amelyik feszült várakozásában bármikor a szemközt álló, ártatlannak aligha nevezhető ember nyakának készülne ugrani. Smith azonban nem mozdult. Várt és várt, néha az orrán igazítva a szemüveget, majd egy fél pillanat elteltével az ajtó felé sandított.
- Üdvözlök mindenkit az órán! - Közölte még mindig ugyanazzal a hideg, színtelen hangnemmel, ami egyértelműen figyelmeztető volt a diákok számára: ezt az embert egész egyszerűen jobb volt nem felbosszantani. Az iskolában amúgy is rengeteg pletyka terjedt róla, olyanok is, hogy a halálfalók bukása után az Azkabanban dolgozott és bizony azért készített bájitalokat, hogy az elfogott rossztevőket azzal kínozzák. Hogy ez igaz volt-e? Senki sem tudta, mindenesetre jobbnak látták a legtöbben, nem büntetőmunkát kapni Smith-nél. - Kezdjük egy névsor olvasással. - Tette hozzá. - Hangosan, a “jelen” szóval jelezzék, ha itt vannak. Akinek a neve mellé nem teszek pipát, pontlevonásban részesül.
Felemelte a kezében tartott jegyzettömböt, majd hangosan olvasni kezdte a neveket: - Első évfolyam, Alfonz Baldron. - Várt egyet és folytatta: - Lola Miller. Harmadik évfolyam. Echo Taylor. Negyedik évfolyam. Hugo Theron. Sandy Bailey. - Megköszörülte a torkát és pipált, vagy üresen hagyta a sort a megjelenéstől függően. - Ötödik évfolyam, Claus Hill. Jack Starling. Sebastian Bates.
Ezzel befejezte az RBF-re készülők névsorát. Lapozott.
- R.A.V.A.SZ szinten, hatodik évfolyam. Aerith Baldron. Dominic R. Monstro. Hetedik évfolyam. Charlie Oswin. Merel Everfen. Mirabella Harpell. Trystan M. O'Callaghan.
A jegyzettömb lekerült a tanári asztalra. Smith professzor pedig kihúzva magát a pálcájával a táblára bökött. A fekete felületen megjelentek a fehér betűk: Doxicid. Alatta pedig hosszas információk: Tk. 52. oldal, majd néhány kérdés: Mire használjuk a Doxicidet? Milyen alapanyagok szükségesek hozzá?
- Aki valamelyik kérdésre tudja a választ, jelentkezés után megmondhatja. Ne vágjanak egymás szavába! Jelentkezési sorrendben lehet válaszolni. - Közölte szigorúan és, ha minden kérdésére megkapta a választ, úgy folytatta: - A Doxicid készítése közben kábító gőz csap fel. Kérnék mindenkit, hogy ne hajoljon az üst fölé! - A figyelmeztetés ugyanolyan szigorúan csengett, mint a korábbi szavak, nem volt benne semmi kedvesség. - A megfelelő módon viseljenek kesztyűt a munkához.
Kicsit hátrébb lépett, hogy az egyik szekrényre bökjön. Még ki is nyitotta annak üveg ajtaját, jelezve a tanulóknak, hogy ott találják meg a szükséges alapanyagokat.
- A megfelelő alapanyagokat vegyék ki a szekrényből. Ebből a szekrényből. Máshol nem kell kutakodni! - Mondta, majd odasétált a tanári asztalhoz, hogy míg a diákok, lehetőleg csendben dolgoznak, onnan figyeljek őket. Persze elővett néhány korábban megírt házidolgozatot, de ha azokra is nézett, a fülét erőteljesen hegyezte. - Beszélgetés nélkül oldják meg a feladatot! A tankönyvben lévő receptben minden le van írva! - Harsogta kicsit erőteljesebb hangon, mikor beszélgetésen kapott valakit. Természetesen fel is pattant és odasétált, hogy mindenkit ellenőrizni kezdjen. Néha-néha megállt egy-egy tanuló felett, majd bosszúsan sóhajtott, mintha az illető rosszul csinálna mindent.

Tudnivalók:
- a záró reag április 18-án érkezik
- késés: -10 pont; lógás: -15 pont
- maximum +5 pont szerezhető az órai munkával

Bájitaltan
2003. április 8.

    

Tőlem szokatlan módon csendben kullogtam a megszokott helyemre, a legelső sor legszélére. Jó volt ez a hely. A többiek üstje alatt lobogó lángokat innen nem láttam, hacsak nem forgolódtam. A sajátom alatt pedig olyan tűz égett, amit nem látok, így éltem túl a bájitaltan órák java részét.
Muszáj volt visszafognom magam, mert a továbbtanulásomhoz mindenképp kellett a bájitaltan, de most talán nem is volt annyira nehéz, mint máskor. Smith persze még mindig egy csótány, de a fejemben nem maradt hely most útálni őt - azt a helyet kitöltötte a saját magam és a világ utálata. Meg az, hogy Lunával úgy összevesztünk, hogy talán soha nem békülünk ki. Az, hogy talán sosem lesz többé esélyem a családom gyillkosain bosszút állni, ami pedig az egyetlen megnyugvást jelenthette volna nekem, és talán a tűztől való iszonyodásomnak is csak az vethetett volna véget. Meg az, hogy még mindig nem tudtam, ha túlélem a nyarat, vajon auror, vagy lénygondozó leszek-e, pedig mindjárt dönteni kell. Meg az, hogy ezekhez elég jók lesznek-e az eredményeim…
És a maradék icipici hely, ami még maradt a fejemben, az éppen egy igen apró mandragóra levélkének volt csak elég, ami már több hete a számban volt, és még ott is kell maradjon a következő teliholdig, mert ezúttal elszánt vagyok, és animágus leszek, ha törik, ha szakad. Egy okkal több, hogy meghúzzam magam ennek a brutális pasasnak az óráján, és csak akkor szólaljak meg, ha feltétlen muszáj. Szóval nem néztem senkire és semmire, gubbasztottam az üstöm előtt, és vártam, hogy kezdődjön az óra.
- Csendet! Üdvözlök mindenkit az órán! Kezdjük egy névsor olvasással. Hangosan, a “jelen” szóval jelezzék, ha itt vannak. Akinek a neve mellé nem teszek pipát, pontlevonásban részesül.
Felnéztem kelletlenül, és próbáltam pókerarccal fedezni, mennyire a fejére borítanám a legközelebbi üstöt ennek az embernek. Annyira hasba vágott, hogy elhangzott a R.A.V.A.SZ., hogy még jó, hogy én csak a sor vége felé következtem, addigra összeszedtem magam.
- Jelen!
Hangosan mondtam, egyébként a kis levélkét úgy megszoktam már, hogy egyáltalán nem zavart se beszédben, sem semmiben. Mára már nem is forgattam úgy, mint a rágót, az csak az első pár napban volt, mostanra meglett a mandragóra-hely hátul, a fogaim mögött, ahol nem hogy nem látszott ki sosem, de úgy megszoktam, hogy ott van, hogy néha bepánikoltam, nem-e tűnt el. De nem.
A kérdésekre viszont nem válaszoltam, csendes melankolikus világutálatba süllyedtem, amiből csak a gyakorlat megkezdése billentett ki. Kesztyűt húztam fel, aztán összeszedtem a szükséges alapanyagokat - azok legalább még érthető nyelven íródtak, nem úgy mint a készítés menete, de azon ráérek később bosszankodni.
- Beszélgetés nélkül oldják meg a feladatot! A tankönyvben lévő receptben minden le van írva!
Inkább lesütöttem a szememet, minthogy mondjuk bosszúsan forgatni kezdjem, lehet, hogy még azért is kikapnék. Ha végeztem, és már kezemben lesz a bizonyítvány, az lesz az első, hogymegdobálom ezt az embert egy nagy adag egyszarvúcitrommal. Vagy felrúgom - ha addig megszerzem az animágusi képességeket.
Nem mintha kedvem lett volna bárkihez is szólni. Csak a saját feladatommal törődtem. Vizet forraltam, futóbabot facsartam. Borszínű főzetnek kellett lennie, ez a színe alapján valami erős, testes vörösbornak volt mondható, úgyhogy eddig nyugodt voltam. De amikor a szemrehányó ciccegést meghallottam a fejem felett, zavarba jöttem, el nem tudtam képzelni, mi baja a profnak. Nem jól mertem a varangynedvet? A ricinusmagot túl apróra vágtam? A sukolygyékény biztosan jól megfőtt, a főzet víz hígságú, ahogy a racept is írja. Akkor talán észrevette a fejem felett a képzeletbeli, randa fekete felhőt. Pedig az ember azt gondolná, neki tetszik az ilyen, amilyen undok alak.
A legvégén adagoltam hozzá az izzadófű levét, hogy azzal lőjem be a főzet színét. Elég sokat tettem bele, de inkább többet, mint kevesebbet, így volt egészen fekete a folyadék. Elzártam a tüzet egy megkönnyebbült sóhajtással. Azt ugyan nem írta a recept, de Alfredtől ezerszer láttam már, hogy ezt a főzetet szórófejes palackba szokták tölteni, mert a doxik ellen úgy hatékony. Ő is mindig így fújkálta Garden Lodge függönyeit. Úgyhogy szépen elővettem ezt a fajta üvegcsét, és át is mertem a főzetből bele, majd odatettem az üst mellé. Persze, eszem ágában sem volt különösebben felhívni magamra a figyelmet, szóval csak csendben fel-felpillantottam, jelezve, hogy kész vagyok. Ha találkozott a szemem Smith-szével, csak finoman jeleztem, hogy elkészültem, amúgy pedig álltam a tekintetét felvérteződve szomorúsággal és fásultsággal. Vajon ő miért ilyen… ilyen. Vajon a végére én is ilyenné válok? Se szeretteim, se életcélom, se jövőm… Újabb sóhajjal hessegettem el a kérdést. Ki tudja? Azért nem erről a pasasról vennék példát, de ahogy a helyzet kinéz, megvan a veszélye… Amíg vártam, az asztalomat takarítgattam, hogy rendbe tehessem, ha már az életemet képtelen vagyok.

[bájitaltan]

bájitaltan


2003. április 8.
Mindenki

Nem sok kedvem volt a Bájitaltanhoz, ezért nagyot ásítva léptem be a terembe. Szinte azonnal kiszúrtam Hillt, nem csak a vörös üstöke miatt, hanem azért is, mert végtelenül büdös dohányszaga volt. Már az ajtóból éreztem, hogy megint nem bírta megállni, hogy ne szívja el egyedül az egész doboznyit. – Egy kicsit örülj nekem feltűnőbben… – Súgtam oda, a tekintetemmel Theront kerestem. Alig vártam, hogy meglássa, éppen milyen boldog vagyok, de mielőtt még bármi történhetett volna a tanár „Csendet!” morgása elrontott mindent. Lendületesen csaptam rá Hill felém emelt kézfejére, majd megköszörültem a torkomat.
– Ne a tanár előtt, te elmebeteg… – közöltem dühösen. A hangom persze halk volt, nem akartam miatta bajba kerülni. Bár, ha ő nem, hát akkor majd Miller elintézi, akinek egyébként a táskámmal foglaltam helyet magam mellett. Nem érdemelte meg.
A tekintetem a tanáron függött. Azon gondolkodtam, vajon milyen lehet egy ilyen karótnyelt, békaszerű embert ütlegelni egy bottal… úgy megtettem volna. Nem ez volt az első óra, amikor nem találtam szimpatikusnak, ám nem rettegtem tőle úgy, mint a többi alsóbb éves.
– Hangosan, a “jelen” szóval jelezzék, ha itt vannak. Akinek a neve mellé nem teszek pipát, pontlevonásban részesül. – Közölte, mikor a szokásosnak nevezhető névsorolvasásra készült. Mindig én voltam az első, mert elsős voltam, ráadásul A.B. monogrammal mindig a sor elejére kerültem.
– JELEN! – Üvöltöttem be szokásos vehemenciával, alig várva, hogy kiakadjon rám véglegesen. Reméltem, hogy legalább egy rosszalló pillantást kapok. A névsor végén a táblán megjelent a feladat. Valami bájital, valamit tankönyv. Ez utóbbit legalább a táskámban megtaláltam, de a recept nyelvezete szinte azonnal problémát jelentett. A kérdéseket a táblán már el sem olvastam, csak azt próbáltam megérteni, amit a könyv lapján látok. D-o-x-i-c-i-d. Betűzve olvastam, majd belemerültem a főszövegbe és a hozzávalókba. A varangynedvre undorodva elhúztam a számat. Miért kell mindent ilyen undorító dolgokból csinálni?
A szokásos némaság uralkodott a termen, így mentem el az alapanyagokért, szorosan Millerrel és persze Hill-lel haladva. Biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb valamelyikünk vagy elröhögi magát, vagy valamit beszélni fog, mert ez a csendkirály ment már ősz óta… egyre unalmasabb formában. Szándékosan többet vettem el mindenből, hátha elrontom és újra kell kezdeni. Aztán a többiekkel együtt visszatértem az asztalom mellé.
„ Forró vízbe bévül venni az fahasábon aprékolt futóbabok nedvhúsát”– állt a szöveg elején, de még ezt sem értettem igazán. A forró víz felforralt vizet jelent vagy csak meleget? Nem tudtam, mindenesetre az üstöt tűzre raktam a ¾ kondérnyi mennyiséggel. Aztán a futóbabbal kezdtem el foglalkozni. Fel kell vágni… le kell héjazni ezt értettem… de már ez a második folyamat nehezen ment. A héja undorító volt és tapadós és alig tudtam leválasztani, így dühömben, úgy ahogy volt a négyből három szemet héjával együtt dobtam bele.
Míg Miller a könyvet bújta és Smith is az egyik vörös lány felett állt ciccegve, még egy marék héjas futóbabhoz nyúlt. Ezt ezúttal Lola üstjébe tettem. Ne csak én szenvedjek. Hill amúgy is olyan hülye volt, hogy elrontja… az nem szégyen, de rám nézve nagyon is az. Na meg, még mindig rákenhetem, hogy belekontárkodott a művembe. Már a békanedv jött volna, amikor megéreztem azt a furcsa, savanyú bűzt. Szinte meg sem hallottam, hogy valakire rászól beszélgetésért a prof.
– Hill valamit beletett az üstömbe! – Nyafogtam, hátha az legalább egy kicsit feldobja az órát. A következő pillanatban persze Miller üstje is büdös, lila füstöt kezdett el eregetni. Még hátra is léptem, mielőtt túl sokat szippantanék be, így neki ütköztem Clausnak, amitől összerezzentem és a könyvemet is sikerült az üst alá belökve lángra lobbantani.

[Bájital óra]

Bájital óra
2003.04.08


órán részt vevők

Ó, Szent szalamandra, csak ettől az órától ments meg kérlek! Ha jól tudom Jason nem vette fel, így egyedül kell végigszenvednem az egészet. Utálom, hogy még csak 14 vagyok, sokkal szívesebben koptatnám a MMM padjait. De mindegy, ha azt nézzük, már a fele megvan, tavasz van, lassan nyár, és ha a jövő évi RBF-eket túlélem, akkor olyan nagy baj nem történhet. Az új tanár elég szigorúnak tűnik, ami nem hozza meg a kedvem az órához. Mi van ha bénázok, és leteremt? Úgy áll itt, mint valami Azkabani őr. Nem mintha tudnám, hogy azok milyenek...nem voltam még soha....ott. Gyorsan helyet fogalok a hátsó résznél, még véletlenül sem akarok a közelébe kerülni.
- Üdvözlök mindenkit az órán!
Összerezzenek egy pillanatra, ahogy megszólal. Tényleg nem egy kis kedves pasas. El tudnám képzelni őrnek...vajon apát is...ő is? Nem, Sandy, órán vagy, most amúgy sem szabad elkalandoznod, mert ha nem figyelsz, biztos kipécéz, és akkor aztán lesz miért sírnod kisasszony!
- Kezdjük egy névsor olvasással. - Hangosan, a “jelen” szóval jelezzék, ha itt vannak. Akinek a neve mellé nem teszek pipát, pontlevonásban részesül.
Hú, még jó, hogy bejöttem. Vonakodva bár, de jöttem. Nem állok túl fényesen egyik tantárgyból sem, br azért a bukás sem fenyeget, de nem is akarom, hogy az év vége felé azon kelljen izgulnom, hogy átmegyek e. Az órákra általában bejárok, csak akkor nem, ha elfelejtem. Jaj, Jason, miért nem vagy itt! Remélem legalább Hugo jön, ő okos, talán súgna nekem, ha valamit nagyon bénáznék...na szóval...A nevem hallatán hangosan jelzem, hogy én itt vagyok ám!
-Jelen!
Előveszem a tankönyvet is,és gyorsan kikresem az 52. oldalt. Doxicid. Aszongya hogy..Mire használjuk a Doxicidet? Milyen alapanyagok szükségesek hozzá?
- Aki valamelyik kérdésre tudja a választ, jelentkezés után megmondhatja. Ne vágjanak egymás szavába! Jelentkezési sorrendben lehet válaszolni. A Doxicid készítése közben kábító gőz csap fel. Kérnék mindenkit, hogy ne hajoljon az üst fölé! A megfelelő alapanyagokat vegyék ki a szekrényből. Ebből a szekrényből. Máshol nem kell kutakodni! -
El is indulok a szekrény felé, hogy magamhoz vegyem a cuccokat. Mérőkanál, futóbabok, ricimusmag, veresgyökér, sukolygyékény, sámángobáncs, varangynedv..remélem felismertem őket, és nem valami mást rakok bele a főzetbe, amitől felrobban a fejem és a tanterem is...visszasietek a helyemre, elredezem őket az asztalaon, és megpróbálom teljesíteni a feladatot. A vízet felforralom, a futóbabokat felaprítom..hajaj, jaj, ne szökj meg. A futóbabok ugrnak a késem alatt. Az egyik le is esik a padlóra, amit gyors megfújkodás után felaprítok. A sámnbogáncsot és a ricinust is felaprítom, a ricinust félre rakom. Oké, ezeknek együtt borszínűnek kell lenni. Jó, de vörösbor? Fehérbor? Rosé? Jeszsus, lehetne egyértelműbb ez a recept. Fogom a varangyosbéka nedvét, egy merőkanálnyit kimerek belőe, és hozzáöntöm a többihez. Eddig jó, még nem füstölt ki, és nem is robbant, ami azért bíztatü az én esetemben. Keverem. Keverm erre, arra, amarra, míg sűrösödni nem kezd. Na, ez jó, ez igazán jó jel. Felnézek, a többiek hogyan haladnak...a végzős lány mennyivel előrébb van, na nem baj...Gyorsan hozzáadom az aprított ricinust is. MOst jöhet a sulyokizé, meg a ..a prof ekkor elér hozzám. Nem szól semmit, csak nézi, rám néz, majd tovább megy. Mot összevonta a szemöldökét, vagy nem? Elcsesztem? Jeszus, iztos elcsesztem. Hol is tartottam...hozzáadom az izzadó füvecskét, vagy micsodát, aztán a maradék hozzávalka, és kevergetem. Elvileg készen vagyok, most már csak vavarni kell. MOst megint 7x7 felé? Vagy egy irányba? Most már egyik borhoz sem hasonlít a színe, inkább ilyen..hát..semmilyen. sötét. Trutymák színű. Most ez jó? Jó vagy nem? Nem akarok megbukni...lopva meglesem a hetedéves lány főzetét, és összehasonlítom az enyémmel. Szerintem hasonlít, sőt...kicsit megnyugszom, szerintem jó lett.

Baj(ital)keverés
2003. április 8.


to Hill, Fifi, tancibá, bárki


What the fuck am I doin' here?
What the fuck am I doin' here?

Szóval belibbentem kecsesen a bájital-terembe. Szerettem ezt a helyet, valahogy elbűvölt a lehetőségek tárháza, hogy a szokásos éjjeli krémek és hajfestékek helyett e helyen bármit IS kikeverhetnék. Már persze, ha akarnék. De nem akarok, mert csak a helyet szerettem, a tanárt azt enyhén szólva nem.
- Jó napot kívánok, Smith Professzor úr - vigyorgtam rá elbűvölően mézes-mázosan. Hagytam leperegni magamról lesújtó pillantását, hadd én legyek az, aki nem megy bele a kis játékába, hogy ő aztán Mr. Morci, és mindenki húzza meg magát. Hát, én nem fogom. Húzza meg ő magát, utána biztos nem lenne ilyen morcos. Vagy ki tudja, mi baja az ilyen öregembereknek. De nekem nem kell hangosan Jelen!-t kiabálnom ahhoz, hogy észrevegye mindenki, ha valahova bemegyek. Szóval nem zavartattam magam, nyugodtan lejtettem oda a Nekem foglalt helyhez. Vagy a nem nekem foglalthoz, de most már az enyém.
- Köszi drága!
Fifi kezébe nyomtam a táskáját, hogy becses hátsómat kényelembe helyezhessem mellette. Kicsit neki is dőltem a hátammal, ha nem mocorgott volna, kellemesebb háttámla lehetett volna, mint az ülőalkalmatosság kemény fája. Szörnyű, hogy elvárják, hogy ezeken kínlódva próbáljunk tanulni…
Alfie akkorát üvöltött mellettem, hogy csnedben vihogva ijedtem meg, és húzódtam el tőle. Inkább az asztalra könyököltem, mikor pedig meghallottam a nevem, kihúztam magam, és  fél kezemmel fensőbbségesen úgy integettem, ahogy az angol királyi család tagjai szoktak a hintóból.
- Jelen vagyok! - mondtam szinte dallamosan, de kelletlenül. Nem is palástoltam, hogy felesleges ez az egész, hiszen úgyis mindenki tudja.
Nem úgy, mint a feladatot. Doxicid… Pedig ezt még én is kapizsgálom, volt is már vele több élményem is, lévén hogy néha megfordulok varázslólakta házban… Hát miért nem beszél ezzel a szegény emberrel senki sem? Ja, megvan! Mer’ egy pöcs. Sebaj, majd én. Jelentkeztem nagy kegyesen, szinte már szánalomból, hogy ne legyen akkora a csend, és hogy feldobjam ennek a savanyú alaknak a napját.
- A doxicidet doxik, undi kis kártevő varázslények ártalmatlanítására használjuk, megbénulnak egy kis időre tőle, ami pont elég arra, hogy befejezzük tőlük a visítozást, és gyorsan lehúzzuk őket a vécén. De baglyok ellen is jó, bár azokat nem bénítja meg úgy, mint a doxikat, de nem baj, mert a bagoly úgyse menne le úgy a Hamutartó - mármint az apám házának - a vécéjén, mint a doxi. De azért hatékonyan elűzi azt is, meg kábé bármit, biztos azért, mert büdös. De amúgy a doxik ellen van.
Ja, tisztára szívességet tettem Smithnek, tök jó válasz volt. Mivel szerintem  igen alaposan kifejtettem a témát, a másik kérdést meghagytam valaki másnak, és Fifivel meg azzal a nagyobb sráccal karöltve elindultam beszerezni a hozzávalókat. Kettesben is hagyhattam volna őket, de ezen a helyen inkább elkél a gyertyatartó, ki tudja, mit csinálnának ezek a szertárszekrényben…
Úgyhogy elrontottam a romantikát azzal, hogy míg én álltam a szekrénynél, egy döglött - mármint szépen szólva kipreparált gyíkot raktam a futóbabok dobozának a fedelére, hogy a következő majd jól megijedjen tőle.
Amúgy a főzőcskézéshez semmi kedvem nem volt. Ilyet minek főzzünk, mikor van egy csomó a takarító szertárban? Meg lehet venni boltban is. Sokkal nagyobb szükség lenne mondjuk pattanáseltávolítóra, vagy hidratálóra, vagy ilyesmi. Azért ímmel-ámmal csinálgattam a feladatot, de a körmöm alá ment a szutyok, nyálkás futóbabhéj, amitől színpadiasan öklendezni kezdtem, és inkább nem is tettem bele, félretoltam a csudába. A doxik meglesznek bab nélkül is, nem? Ez is olyan mint a főzés, a recept csak útmutató. Mondjuk, főzni is utálok.
Amíg nézegettem valamit a receptből, amit vagy megértek, és / vagy nem annyira undi, hogy esetleg meg méltóztassam csinálni, valami történt. Azt nem tudom mi, de hallottam, hogy Fifi panaszkodik, és az üstjeinkből hasonló gusztustalan füst száll fel.
– Hill valamit beletett az üstömbe!
- Jajj Hill, mit csináltál, most nézd meg?! - mutattam én is drámai képpel az üstöm felé. Ha Fifi versenyezni akar, ki tűnik nagyobb áldozatnak, hát emberére akadt. Láttam, hogy Fifi elejti a könyvet, amikor testi kontaktusba kerül Hillel. Jaj de dedós… Komolyan, a fiúk olyan éretlenek tudnak lenni. Valahol az első sorban valaki hatalmasat káromkodott a tűz miatt, én meg röhögve léptem elő, hogy nagy kegyesen megmentsem mindenki napját az osztálytűztől. A könyökhajlatomba temettem érzékeny orrocskámat, hoyg ne érje a füst, majd a könyvet egy még nem lángoló sarkánál fogva belehajítottam Hill üstjébe, mert az esett kézre. A folyadék majd eloltja a lángokat, nem? Nem???
Nem. Még több, most már mindenféle színű füst szállt fel, én meg a szememet forgatva nagyon kecsesen legyezgettem magam elől, nehogy rám szálljon. A szépség átka ez is, mert hát tudjuk, szépre száll… De ez a lilás rózsaszínes szín nem ment a zöld színekhez a ruhámon. Mondom én, hogy kéne ide egy rózsaszín ház is…

Ez az ember miért van itt?
Illetve, amint a kontroverz hangzású kérdésen, az azon szörnyűlködve méltatlankodáson túltesszük magunkat, átrendezve: Ez az ember miért itt van?
Ezért olyan siralmas a Minisztérium bűnüldözési teljesítménye? Ha nem aurornak, akkor katonai őrmesternek tökéletes lenne a csávó. De inkább a mi nyakunkra rakják főzőcskéztetni. Valahogy megállom az "Uram, jó reggelt, uram!" visszaköszönést teli tüdővel és szalutálással, gyanítom nem lenne hozzá humora. Mert hát miért is lenne... Jó arc professzorokat nem kapunk hosszú időre, pont csak annyira, hogy aztán emlékezhessünk, milyen is lehetne még a meh, vagy unalmas, vagy ge...reblyenyél példák helyett, akik persze hosszú távra megmaradnak.
Érdekes mondjuk, hogy míg akatonás köszönést pimasz poénnak szántam volna, a névsorra teljesen forma szerint, engedelmesen "Jelen!"ezek. Én. Minden kifigurázás, pimaszkodás és szarkazmus nélkül. Én, aki megkérdőjelezem a Merlinrendedet és több évtizedes hátteredet szakterületen, ha szubjektív személyesen nem nyered el az elismerésemet.
Ez az ember tud valamit.
Lehet, hogy csak nincs hangulatom direkt jelentkezni a büntetőmunkákért. Lehet, hogy átengedtem a pimaszság-stafétát a következő generációnak. Miller - akit már névről ismerek, pedig másik házként még őt prefektálnom se gyakran kell - már egyből arcol eleget helyettem is. Érdekes módon Harpell, másik notórius pimasz, is nagyon lapítani látszik, de talán egyszerűen az ő tökének a hócipője is tele van elég minden mással így hetedév végére. Meg tudom érteni.
A hozzávalókért járultomban gyakorlatias közönnyel leveszek valami ottfelejtett gyíkot a futóbabról, és lábfejjel lazán bepöccintem a szekrény alá, mielőtt bárki műsort csinálna belőle - akár nálam finnyásabb diák, akár finnyás diák okán fegyelmező tanár.
Elmerülök a boncolási műveletek precíziójában - egyes hozzávalókat itt kvázi operálni kell, egy konyhai értelemben vett hozzávaló-előkészítéshez képest - mindent jó pontosan mérek ki, hogy aztán majd úgyis megérzésre adagoljam a főzethez. Amióta hobbiból dilettáns konyhatündér vagyok - néhány alkotásomba belegondolva lehet inkább tündérmanó - a bájitaltan teljesítményem is észrevehetően javult. Azért korántsem tökéletes persze. A sütés-főzést lehet érzésre csinálni. Az asztrofizika - tudom, nagyon random példa - minden bizonnyal nagyon pontos számokat igényel mindenhol. A bájitaltan,..
A bájitaltan kérem nem tudja eldönteni, melyik akar lenni ezekből. Vannak részei, amiket lehet, netán érzésre kell csinálni, máskor pedig miligrammra pontosan kell eltalálni az összetevőt, vagy robban az egész üst, és még ráérezni sem lehet elég pontosan, mikor melyik módszer felé akar tendálni. Egyszerűen bemagolni lehet csak, "a sórizset csapathatod bele kedvedre", de "a holdcukrot molekulánként rakd bele, amég szigorúan a Pantone színskálája szerinti bíbor árnyalatot éri el - semmiképp ne a Munsell-skála szerint nézd!"
Nos, ha annyira eltalálom, hogy kinézni kinéz ahogy kéne, és meg még nem haltunk három pados körzetben, én a magam részéről már sikernek veszem.

[bájitaltan]

bájitaltan

akik itt vannak

2003. április 8.

Még is mi a fene vitt rá erre az egészre? Mi? Alapból tovább kellett volna aludnom abban az átkozott vécéfülkében, és akkor nem csak az Átváltozástant, hanem talán Mr. Katona professzor Bájitaltanját is kihagyhatom. Már fogalmam sem volt, mi vitt rá arra, hogy erre az órára járni akarjak… Aerith-en kívül. Valahogy mindig ott voltam, ahol ő, valahogy mindig megtalálta a módját, hogy a dacosságával rá vegyen valamire. Nem kellett volna hagynom… nagyon nem, mert újra és újra ilyen hülye helyzetekbe kerülök… minthogy tíz perces késéssel rohanok végig a pincelépcsőn, végig a folyosón egyenesen a Bájitaltan terem felé. Síri csend. Tehát Smith nem késett és hozta a formáját is.
Úgy törtem be az ajtón, hogy szó szerint kihullott a tankönyv és a füzetem a kőre, nagyot csattanva.
- A megfelelő módon viseljenek kesztyűt a munkához. - Közölte éppen. Szinte sejtettem, hogy milyen pillantást fog vetni rám. De azért megköszörültem a torkomat.
- Elnézést, tanár úr, a kesztyűért vissza kellett mennem… - vágtam be az egyértelmű hazugságot, majd odamentem Aerith-hez. Nála legalább van esély arra, hogy megfőzze hleyettem azt a vackot, amit főzünk.
Míg Smith befejezte a beszédet és én Aerith-re pillantottam, a többiek némán indultak meg a szekrények felé. Minden bizonnyal az aurorképző legveszélyesebbnek titulált óráján nem volt ilyen mértékű fegyelem.
- Mit főzünk? - érdeklődtem és hunyorogva próbáltam megállapítani, mi is van a táblára írva. Nem most vettem először észre, hogy nem látok élesen… de most vettem először észre, hogy már abszolút nem tudom a fehér krétával felvésett betűket kiolvasni a fekete felületen, pedig igencsak kontrasztos volt.
- D-O-Y-O-D - próbáltam kibetűzni, de az a sok izé nem állt össze egyetlen szóvá. Ráadásul érzéketlem, hogy a hangommal idegesítek másokat is, vagy legalábbis egy-egy ember kezében nagyon megremegett a kés vagy mi a franccal bénáztak éppen ott.
- Aerith mi a… - kezdtem, de elhúztam tőle a könyvet, hogy elolvassam a szöveget. - DOXICID! - Kiáltottam fel nagy lelkesen, majd torokköszörülve pillantottam a professzora. - Bocsánat. - Tettem hozzá és elvettem Aerith elől az általa gondosan felhalmozott alapanyagokat.
- Most mi… mit kell csinálni…? - kérdeztem nagyon halkan az unokatestvéremet, mert már az első fél mondatot nem értettem. Ez valami óangol nyelven írták vagy keltául… vagy mi az a nyelv, amit régen itt beszéltek erre. - Mi? - dünnyögtem tovább. - Forró vízbe bévül venni az fahasábon aprékolt futóbabok nedvhúsát, sámánnak bogáncsit, ez borszínű egyveleg összességében. - Olvastam fel magam elé suttogva a szavakat.
- Beszélgetés nélkül oldják meg a feladatot! A tankönyvben lévő receptben minden le van írva! - Magyarázta dühösen a prof. Hát éreztem valamiért, hogy ez nekem szólt.
Az óra végéig még a szövegértelmezésig sem jutottam el, nem hogy addig, hogy bármit is bekeverjek az üstbe… ha csak Aerith nem mentett meg.

[- Elnézést, tanár úr, a kesztyűért vissza kellett mennem…]

 

potions


2003. április 8.

Nagyot ásítva bámultam Smith-re. Még mindig nem értettem, miről magyaráz a csendes és az üdvölök mindenkit után. Nem aludtam valami sokat az éjszaka. Túl közel volt a telihold és minden porcikám érezte a készülő kínokat. Feszültek az izmaim, lüktetett a fejem, aligha volt kedvem bájitalokat kevergetni.
-  Hangosan, a “jelen” szóval jelezzék, ha itt vannak. Akinek a neve mellé nem teszek pipát, pontlevonásban részesül.- Magyarázta a prof, miközben felemelte a névsort rejtő papírost. Megköszörültem a torkomat, mert már a hangom is elég gyenge volt, egy ilyen éjszaka után. Talán nem kellett volna pizsamában magamra nyitni az ablakot, mikor azt hittem, egy kis fej kiszellőztetés jól eshetne.
- Hetedik évfolyam. Charlie Oswin.
Felemeltem a kezem is, majd rekedten odaszóltam: - Jelen. - A mondandóm végére hangosan köhögni kezdtem, majd egész egyszerűen a kisebb fuldoklórohamot, a táskámban rejtegett kulcsnyi teával enyhítettem. Az óra előtt benéztem a konyhára, hogy szerezzek magamnak meleg italt.
A névsor után belkezdett a tudnivalókba. A táblán néhány kérdés is volt, de nem nagyon tudtam hozzászólni.
-  Elnézést, tanár úr, a kesztyűért vissza kellett mennem… - rontott be Monstro közben, megszakítva az óra túlzottan is katonás ritmusát. A srác olyan volt, mint az elefánt a porcelánboltban. Leejtett pár cuccot, majd hangoskodva, zajongva nagy nehezen megtalálta a helyét, onnantól kezdve pedig végig susmorgott a mellette ülő Baldronnal. A lánnyal, nem a fiúval.
Ügyes mozdulatokkal lapoztam végig a könyvet. Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni Monstro folytonos zavargását. Doxicid. Felolvastam magamban a címet, de a halántékom lüktetésétől túl nehéz volt koncentrálni. Bár az alapanyagokat még csak-csak befejeztem, de a mellettem lévő asztalnál az elsősök, na meg Hill is bénázni kezdett. Mellesleg Hill hogy-hogy bejött erre az órára? Nem volt túlságosan jellemző rá.
- Hill, mit művel a fiúd? - hajoltam oda, elég közel ültünk egymáshoz. Nem véletlenül. Igazából csak lehuppantam az első helyre, ahol elfértem és az egyetlen barátom közelében lehessek. Nyilván nekem sem kellett volna csevegnem, hiszen korábban felhívta rá a professzor is a figyelmet, hogy normális viselkedést vár tőlünk.
A mozdulattal persze beszippantottam az ott keletkező gázokat, attól pedig csak még jobban köhögni kezdtem. Az ujjaim között szorongatott futóbabot annyira megnyomtam, hogy még a leve és húsa is kiserkent a kesztyűtlen kezemre, bemocskolva a bőrömet. Csak reménykedtem benne, hogy ez legalább nem okoz semmiféle gondolt.
- Professzor úr, az futóbab az ugye nem…? - Emeltem fel a kezemben szorongatott növényt. Mármint sima babnak nézett ki, amilyet már ettem és láttam is… de valahogy itt minden sokkal veszélyesebbnek tűnt, mert ez egy Bájitaltan terem volt. - Elfelejtettem felvenni a kesztyűm… - Magyaráztam némileg megrettenve a helyzetbe.

well... shit
~ 2003. április 8.  ~


wtf

- Miért nem lógtunk el? De komolyan... - dünnyögtem az orrom alá, miközben betódultam a terembe, Charlie társaságában és leültem biztonságos távolságba a tanári asztaltól. kerestem a tekintetemmel még Alfie.t, de nem találtam még sehol sem azt a töpörödött alakját. Kihánytam a cuccaimat az asztalra, miközben körbesandítpottam a teremben. A diákok mind kellemetlen arckifejezéssel várák ezt a fantasztikus órát. Én se voltam lelkesebb, az arcom is egy olyan grimaszban ért véget, mintha cxsak egy citomba haraptam volna. Életem legrosszabb percei következtek.
Charlie kérdő tekintetét meg próbáltam kerülni, nem lett volna menő, hogy ha azt modnom, csak látni - meg idegesíteni - akartam Balrdont. A kisebbet. Aki hamarosan fel is bukkant és lerongyolt mellém.
Egy kicsit örülj nekem feltűnőbben… - jelentette ki, miközben a tekintetével Theron feje búbját kereste én meg ennek eleget téve léátványpsan és hangosan megpcsapkodtam a fenekét és elviygordotam.
- Ez elég feltűnő? - kérdeztem ártatlanul, de többet nem tudtam volna mondani, mert berobbant az arcomba Smith és elkezdődött az óra. Mondjuk cska később esett le, hogy lehet rám fog rongyolni a nővére is, ha ezt hallotta. Tőle kifejezetten féltem, ijesztően szigorú csaj volt és folyton ordibált.
- Hangosan, a “jelen” szóval jelezzék, ha itt vannak. Akinek a neve mellé nem teszek pipát, pontlevonásban részesül.  Ötödik évfolyam, Claus Hill. - ordibálta Smith, én pedig mielőtt megszólaltam volna, éreztem, hogy valami készülődött a gyomrom tájékán, aztán amikor kinyitottam a számat valami egészen más jött az ajkaimra a szavak helett:
- BÖÖEAAOOFF. Khm. mármint jelen - röhögtem fel, és ártatlanul elvigyorodtam. Már szinte vártem, hogyan kezd el ordibálni, aztán a többiek felé fordultam. - Ne egyetek savanyúkáposztát és tejet egyszerre.
A következő pillanatban nem is nagyon figyeltem az órára leginkább Alfonzt bámultam, meg Oswinnal próbáltam kommunikáléni.
- Neked meg mi bajod van, hol fáztál meg? - kérdeztem halkan, bár az én hansgzintem nem iagzán ismeri a suttogást. Már közben ment az óra, de nem iagzán tudtam követni, hogy mi is történt, mert... Nem sok ekdvem volt figyelni. Aztán, amikor a többiek is megindultak a hozzávaló felé én is mentem utánuk szorosan Hil és Lola kettőse között. Komo,yan miért voltam még mindig gyerekekkel körülvéve? Ez kedzett meglehetősen kellemetlen lenni. Amikor  ahozzávalókkal kellett szerencsétlenkedni, már nem is tudtam mit mibe és hogyan kellett tenni, csak hagytam, jhogy vigyen a flow, ebből rendes főzet nem lesz. Bármi is ez, amit most csináltunk. Alfonz szeme túl szép, és Charlie krágogásától se sok mindent hallottam. Csak  abűzt éreztem, meg ami belőle rotyogva kijött.
- Ez mi a szar - hőköltem hátra és Millerre meg Baldronra néztem.
– Hill valamit beletett az üstömbe!  - kezdett el kiabálni Alfonz mire én háborogva pattantam fel a helyemből, heves kézcsápolással bámultam rá.
- Hogy één? A közeledbe se mentem - magyaráztam, de Lola is megszólalt, így felé is mérgesen pillantottam.
- Jajj Hill, mit csináltál, most nézd meg? - tett drámai mozdulatot az üstök felé, amik egyre kevsébé néztek ki üstnek,  inkább csak valami taknyonyság kezdett belőlük kifutni de vezsélyes gyorsasággal.
Hill, mit művel a fiúd? -  hajolt közelebb hozzám Charlie. Én csak megvontam a vállamat, miközben befogtam az orromat.
- Nem tudonm, de rohadtul robbanni fog - mondtam és lebuktam Millert, Oswnint és Balront magammal rántva, miközben a büdös fisfos hangos robbanás kíséretében szétdurrant, remélhetőleg Smith így is dühtől vörös arcába. De még így se úsztam meg, a hajam kapott belőle rendesen.
- Ez mind a te hibád - tátogtam BAldron felé.