Minden Fraser vonzza a bajt, vagy mi a franc?

[●2001. 07. 06. ●]

I do whatever it takes to make it
Break through anything I'm face to face with
It's true, you gon' make me lose my patience
'Cause victory is mine and I'mma take it

●2001. 07. 06. ●

[6/7/2001● JASPER ●⭃ Amúgy most mibe is keveredtünk? ⥷tükörképem]

6/7/2001
● JASPER ●
⭃ Amúgy most mibe is keveredtünk? ⥷
tükörképem

We gonna rise up to the top
We've been through it all
Been to fucking hell and back
Our backs against the wall

Mint a mosott szar. Mint a moslékba esett golymók. Körülbelül így éreztem magam a rohadt válogató után. Nem is értem mit vártam, talán csodát, hogy nem hajtanak szarrá minket, de persze naiv voltam. A kviddics csapatba kurva nehéz bekerülni, még akkor is, ha így az arcodba köpnek egy levelet, hogy szívesen látnának a csapatban. Komolyan mindenem fájt és sajgott. Azok az edzések, amiket anno végigszenvedtünk a suliban komolyan lószar sem volt ehhez képest. Faszom. Annyira leszívott ez az egész, hogy semmi erőm nincsen hazahopponálni. Nem mintha kedvem lett volna hozzá. Az a ház maga volt a megdermedt temető.
Azt hittem jobb lesz egyszer csak jobbnak kéne lennie nem? Azt gondoltam, hogy ha már Aiden is otthon van legalább változhatott volna a légkör, de nem. Minden maradt ugyan olyan. Ugyan úgy csukva volt apa szobálya, és nem... nem hallatszódott odabenntről a matatása. És istenem, Chrissie ajtaja is csukva volt. Én pedig ennek a látványát sosem bírtam elviselni. Minden nyáron azzal töltöttem a napjaimat, hogy leültem  akurva ajtó elé, és mint egy idióta csak  reménykedtem. Reménykedtem, hogy egyszer csak felszalad azon a hülye nyikorgó lépcsőn, hogy bejleneik előttem a göndör szőke fürtjeivel. De nem jött. Ő nem jött, csak a hangja. Amivel mindig kérdezett.
Ben, miért van csukva az ajtóm?
Nem tudom Chrissie.
Azért van becsukva mert meghaltam?
Nem Chrissie, te nem... te nem...
Legszívesebben felgyújtottam volna azt a házat, de akkor az összes nyomuk eltűnt volna. Akkor minden eltűnt volna belőlük. Megszokhattam volna, nem igaz? Hiszen minden nyáron ott vegetáltam az anyámmal, aki csak bámulta kihunyt szemekkel a kriptánkat, mintha várt volna valakit. Csak később jöttem rá, hogy igazából mindig Aident várta haza. De nem... Nem szoktam meg. Egy kicsit sem. Azt a csöndet nem lehetett megszokni, azt a hideget nem lehetett elviselni. De igazából nekem nem fájhatott annyira, mint neki. Tudtam, hogy minden egyes lélegzetvétel otthon ugyan úgy nyomasztotta őt is, ugyan úgy beleőrült, talán jobban, mint én. Pedig megpróbáltunk úgy viselkedni, mintha elmúlt volna a fájdalom. Mintha a veszekedések a konyhában olyan természetesek lettek volna, mint régen. Mintha megint csak anyniból állt volna az életünk, hogy felbasszam Aident és aztán összeverekedjünk. De nem volt ugyan olyan. Mert ketten hiányoztak. És ők sosem térhettek már haza.
A válogató nagyjából délután négykor ért véget én pedig csak bojongtam mint valami szellem Dublin nyomasztóan üres és közhelyes utcáin. Próbáltam jól lenni, de amikor nem volt velem se Rayla, se Aiden, se bárki aki visszahozhattott volna egy darabot belőlem minden ugyan olyan megrekedt volt. És megint beleszorulva futottam ugyan azokat a köröket abban a kibaszott mókuskerékben. Chrissie egész biztosan elkísért volna ide is. Ahogy kierőszakolta volna apából, hogy ha meccseken játszottam volna akkor mindegyiken ott ült volna. És otthon Aiden beleőrült volna abba, hogy a 14 éves húga talán beleszeret valami random srácba a lelátón. Francba. Most is ott lépkedtem mögöttem. Apával együtt ott jöttek utánam, és a kirakat üvegei előtt még fel is villant a szőke hajkorona és apám pipázó alakja.
És így kellett volna hazamennem? Így, nyomomban a kísértetükkel, ezzel a kibaszott szánalmas arccal, amivel csak Aiden szívébe döfném a kést? Nem, otthon nem engdetem meg ezt magamnak, hogy lássa rajtam. Nem tehettem meg vele, hogy a képébe dörgölöm, hogy nézd mit tettél velem. És ezt kibaszottul nem érdemelte meg.
Makacsul álltam a kirakat tükre előtt, bámulva a hátam mögött álló homályos alakokat és abban reményketdem, hogy eloszlanak az esős, nyálkás időben. Kezemet a zsebembe mélyesztettem, és csak vártam. Valami gyógynövényes bolt lehetett amúgy, és lassan az üveg helyett bámulni kezdtem valami gazt. Aztán az a gaz megemelkedika helyéről összezavarva a képet az övegen én meg felsóhajtottam, hogy elkergette Chrissie és apa alakját. Beletúrtam a hajamba mert a párás időtőlmegint begöndörödött. Aidennel ellentétben nekem sokkal jobban állt így a fejemen a hajam. Aztán csak indulásra bírtam a lábamat, mert égett az izomláztól. Hogy mi a francért kellett körbefutni százszor azt a kibazsott pályát nem is értettem. Aztán valaki kilépett az ajtón én meg túlságosan tunnyadt voltam, hogy bármit is reagáljak - pedig a reflexeimre aztán rohadt büszke voltam. - belementem valami srácba, mire hátratántorodtam és felmordultam.
- Faszomat - buggyant ki az ideges morgás a számból, aztán csak utána realizáltam a tényt, hogy akivel egymásba mentem, az Aiden után a Mardekár ügyeletes szépfiúja tornyosult előttem.

[mi a szar van]

mi a szar van

2001. július 6.
Fraser
 
„Ébredő szív első szerelme,
Van-e ki téged elfeledne?...
Van-e ki téged eltemet?...”

Csendesen róttam Dublin utcáit. Nem is tudom, miért mentem bele, hogy ma én jöjjek el ide anyám helyett a gyógynövényekért, amiket Indiából rendelt. Az egyik helyi patikus ugyanis a legjobb barátja volt és a kutatásaiban sokat segített neki. Szóval el kellett jönnöm, hogy felszedjem az aktuális csomagot. Nem volt nagy dolog, hoppanálva érkeztem a helyi varázsló negyedbe és egy pillanattal később már ott volt a karomban az aprócska csomag. El sem tudtam képzelni, hogy ebben szárított gyógynövények sokasága volt, ahhoz egész egyszerűen túl aprónak hatott.
Nem baj, vállat vontam és rágyújtottam egy cigarettára. Lábaim szinte maguktól vezettek az egyik bevásárló utcába… nem is tudom miért, talán mert eszembe jutott Cassen. Nem olyan rég meghívtam magamhoz és gondoltam meglepem valamivel, ami lehetőleg nem édesség, mert azzal még a végén engem is meg akarna tömni. Persze a nyaláspálca vicces lett volna, de azt is inkább kihagytam, még a végén az én számban kötne ki és akkor bizony lehánynám Cassent.
Ahogy rajta gondolkodtam eszembe jutott, milyen jól néz ki, mikor popsit rázva végig riszált a Roxfortban. Furcsa volt, hogy nem láthatom ezt már többet, hacsak be nem megyek az iskolába meglátogatni. Vajon egy forró nyári napon felvenne egy nagyon rövid szoknyát? Sajnos itt Írországban nem sok esély van persze egy forró nyárra, sőt ami azt illeti, egy nagyobb zuhét jobban el tudtam volna képzelni. De azért álmodozni lehet. A számba dugtam a cigimet és mélyet szippantottam belőle, ahogy megpróbáltam elűzni ezt a túlzottan is szexi képet a gondolataim közül és koncentrálni a kirakatokban megbúvó ajándékjelöltekre. Sajnos nem nagyon sikerült, ugyanis egy nagydarab szőrös faszi belém ütközött.
– Mi van szöszi, nem látsz a szemedtől? – kérdezte és még egyet taszított rajtam. Vicsorogva bámultam rá, majd kiléptem elől, hogy tovább menjek. Nem volt kedvem még beszólogatni neki, hogy összeverje a fejemet, mire Cassent erre eszi a fene. Anyám nem szerette meggyógyítani a verésből származó sebeimet, folyton azzal jött, hogy magamnak kerestem a bajt és ha már voltam olyan nagyképű, hogy belementem egy csetepatéba, hát viseljem a következményeit.
– Hozzád beszélek, te kis… – Szerencsére nem értettem mit üvöltözik utánam, ezért csak váll vonva eldobtam a cigimet és tovább mentem. Koncentrálj, Jasper, Cassen ajándéka! Próbáltam magamnak magyarázni, hogy mégis mi a francért sétáltam erre, de egyre jobban idegesített, hogy az a seggfej még mindig mondogalódik mögöttem, pedig éppen csak belésétáltam. Hogy lehetnek ennyire marha idegesítők az emberek?
Már majdnem megnyugodtam, hogy jó, most már rendben leszünk, mikor egy másik ember is belém sétált. De ezt legalább ismertem… valamelyik Fraser volt az. Sosem tudtam melyik melyik, de nem is nagyon érdekelt. Az egyetlen hírérték velük kapcsolatban az volt a számomra, hogy az egyikük feltámadt.
– Faszomat – magyarázta, mire felvontam a szemöldököm. Szóval a bénábbik. Szuper, erre volt a mai napra szükségem még, miután valószínűleg valami olyasmit kiabáltak utánam, hogy te „mocskos hímringyó.”
– Mi van a faszoddal, Fraser? Elvesztetted? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Ezt a nyomorultat sem valószínű, hogy látom még valaha. Igazából szívem szerint tovább álltam volna, de a faszi, aki az előbb mondogalódott odalépett mögém és meglökött, neki a nyomorultabb Frasernek.

[6/7/2001● JASPER ●⭃ Amúgy most mibe is keveredtünk? ⥷tükörképem]

6/7/2001
● JASPER ●
⭃ Amúgy most mibe is keveredtünk? ⥷
tükörképem

We gonna rise up to the top
We've been through it all
Been to fucking hell and back
Our backs against the wall

Jasper Flynn, remek. Komolyan... Remek. Nem igazán foglalkoztam vele, bár lehet nekiestem, amikor mondjuk meghallottam, ahogy a bátyámat szidja. valahogy sosem bírtam elviselni, ha valaki fröcsögött róla. Igazából még a saját háztársaimnak és a barátaimnak is nekimentem emiatt. Szegény Chrissie meg biztos frészt kapott volna, ha én meg Aiden mondjuk szétvertük volna azt a fiút, aki csúnyán nézett rá, vagy esetleg azt, aki tetszett neki. Pusztán figyelmeztetés lett volna a részünkről. De ez is csak egy olyan jövő képzetei, amik soha a büdös életben nem fognak megvalósulni. És mégis olyan kibaszottul fájtak.
De jelenleg minden ilyen depressziós gondolatom a háttérbe szorult, mert mielőtt bármit is reagálhattam voln ez a Flynn megint belém csapódott.
- Oké, tudom, hogy jól nézek ki, de bocs, nem játszom a fiúk kapujára - dünnyögöm ingerülten és fintorogva - ami az izomláznak szól - eltolom magamtól. Haza kéne most már tényleg húznom, de esküsöm, hogy nem merek elhopponálni innen még egy kicsit muszáj lenne regenerálódnom. A végén a szokottnál is jobban darabokban térnék haza, és most semmi kedvem a frászt hozni a többiekre. Pláne Raylára, mert ő kifejezetten nem díjazza a vért, hát még ha kis kockákban érnék a házunk előtt földet.
De aztán valami nagydarab ír fickó jelent meg a pofámban és a lehető legagresszívebben bámult le rám. Igen, tudom, hogy az átlaghoz képest nem voltam túlságosan magas, de még erősen kitartottam abban, hogy még nőhetek, és akkor legalább nem lesz egy fél fejnyi különbség köztem és Aiden között.
- Elállod az utat, te törpe - morgott rám ez a mindenhol szőrős nagydarab alkoholszagú fószer. Nyugalom Ben, csak nyugalom. Tudod, amilyen Aiden is. Vagy amilyen apa is volt. Ő volt a világ legnyugodtabb embere. És a 14 évem alatt csak azon az éjszakán halottam kiabálni. Azon az éjszakán, amikor darabokra szaggatták az életemet. Az életünket.
- Törpe?! - akadok ki. Hát asszem ma sem fogok átmenni a nyugalom teszten. - Legalább nem nézek ki úgy, mint egy alkesz majom, te gyökér - vágtam vissza hevesen, majd indultam is volna el, amikor realizáltam a tényt, hogy kisebb tömeg állta el az utunkat a lámpák gyér fénye körül.
- Egészen nagy pofád van a Vörösekhez képest, te taknyos. Nektek viszont annyi. Úgy tűnik nálatok nem szokás az újoncoknak elmagyarázni mit jelent ha a mi területünkre tévedtek - lépett fenyegetően közelebb a melák, én pedig csak egyre tudtam gondolni.
Mi a fasz van?
Nem hiszem el, hogy mindig belekeveredek valamibe akárhányszor kiteszem a lábamat a házból. Valamelyik balfasz rokonomat tuti elátkozták. Mert egyszerűen vonzottuk a bajt, még akkor is, csak csak puszta fotoszintetizálásból kóvályogtunk az utcán.
Összeráncolt szemekkel pillantok Jasper felé, hogy esetleg ő tudja-e hogy mi a fasz van, de nem sok idő marad a kommunikációra, mert az egyik közelbe került másik faszi akkorát húz az arcomba, hogy nem hogy csillagokat, de naprendszereket látva tőle megtántorodom. Nekivágódom Jaspernek, miközben megtörölgetem a felrepedt számat. Szóval bunyó kell, hm? Megropogtatom mind a két öklömet, a tenyerembe nyomkodva, majd egy erőteljes ütéssel gyomorba vágom az előbbi támadót, aki hörrögve hátrál. Persze lehet rossz ötlet, mert mintha csak olaj lett volna  a tűzre, mind megugrik felénk. De igazából volt egy olyan érzésem, hogy ha nem ütök vissza is ez lett volna az eredmény.
- Remélem tudsz verekedni - mondom Flynn felé.

[mi a szar van]

mi a szar van

2001. július 6.
Fraser
 
„Ébredő szív első szerelme,
Van-e ki téged elfeledne?...
Van-e ki téged eltemet?...”

– Oké, tudom, hogy jól nézek ki, de bocs, nem játszom a fiúk kapujára – dödörögte ötéves gyerek módjára az orra alatt Fraser… mármint valamelyik Fraser. Egyikük sem érdekelt különösebben. Tök egyformák voltak és totálisan furcsa mindkettő. Nem bírtam őket, de nem sok nyomot hagytak bennem, csak akkor szúrtam ki őket, mikor mondjuk az utamba álltak és beléjük sétáltam. Ezen kívül nem foglalkoztatott volna az sem, ha hasoncsúszva, a talárjukkal próbálják felmosni a Roxfortot.
– Jól és a nézel ki nálad egy mondatban aligha szerepelhet – állapítottam meg némi kegyetlenséggel, de nem sok időm volt örülni a beszólásomnak, mert éppen ekkor érkezett meg a társaságunk. Nem csak belém, de lényegében Fraserbe is fojtva a szót. Igazság szerit örültem volna, hogy amíg őt verik, mondjuk elslisszolhatok, erre pedig amúgy majdhogy nem alkalmam is lett volna, ugyanis a nagydarab ír csávó beszólt neki. Ki az a hülye, aki ilyet magára vesz, mikor direkt provokálják? Mármint Fraser tényleg törpe, de azért ez nem egy olyan tény, amivel nem lenne tisztában s ha lenne esze, nem is venné fel.
–  Törpe?! – Ó az a kiakadás. Hát megtapsoltam volna szívem szerint, de nem akartam feltűnősködni, mert már így is elég sokan bámultak. Ehelyett inkább menekülési lehetőségek után néztem. –  Legalább nem nézek ki úgy, mint egy alkesz majom, te gyökér.
Nem gondoltam volna, hogy még fogja fokozni, de sikerült neki. A pasas meg vagy röhejesnek, vagy vérlázítónak tartotta, ezt a szövegéből nem nagyon tudtam kivenni. Igazság szerint nem is figyeltem annyira, mert lefoglalt a tény, hogy ezek egyre többen vannak és bizony kiút nem nagyon van innen. Szóval nem hallottam mit beszél, de nagyon szerettem volna elhoppanálni onnan a francba… csakhogy ezek minden bizonnyal muglik… vagy nem?
Éppen egyet hátra léptem, mikor valaki bevert Frasernek, az meg nekem esett. Na ezért nem kéne nagy pofa, ha még megvédeni sem tudja magát… én történetesen tisztában voltam a verekedési képességeimmel. Nem megy és soha nem is fog menni, ráadásul ha valaki arcon üt, akkor elég nagy az esélye, hogy a belső Jasper elszabadul.
– Remélem tudsz verekedni – közölte Fraser, mintha valami elcseszett kalandregényben lennénk.
– Baszki, szerinted így néznék ki, ha verekednék? – érdeklődtem és inkább megpróbáltam a háttérben maradni, a kijutásra koncentrálni. Nem sűrűn verekedtem, ha hasonlóra került a sor a lökdösésnél és az „én vagyok a magasabb vigyázz!” arcnál többre nem nagyon volt szükség. Rendszerint a méreteim elég ijesztőek voltak, de ezek az alakok szélesek is voltak, sokkal izmosabbak nálam… gondolom valami munkásemberek lehettek, így fej meg testalkat alapján.
A következő pillanatban elszabadult a pokol. A hatalmas tömeg egyenesen ránk rontott. Egy három fős csoportosulás az egyik felhoz lökött, és csak a reflexeimnek köszönhettem, hogy fickó ökle nem egyenesen az arcomban landolt, hanem a falban. Erre persze gyomorszájba rúgtak és ahogy összegörnyedtem jött a többi részem. Az arcomat egyelőre kímélték, így ahogy elnéztem a lábaik és a törzseik között, megláthattam a kiutunkat. A csoport szétvált, hogy az egyik fele Fraserrel, a másik velem foglalkozzon. Csak meg kellett találni a megfelelő törött bordás pillanatot ahhoz, hogy ezt kihasználjam.

[6/7/2001● JASPER ●⭃ Amúgy most mibe is keveredtünk? ⥷tükörképem]

6/7/2001
● JASPER ●
⭃ Amúgy most mibe is keveredtünk? ⥷
tükörképem

We gonna rise up to the top
We've been through it all
Been to fucking hell and back
Our backs against the wall

Néha rohadtul irigyeltem Aidenben azt a félelmetes hidegvért, ami körbelengte. Olyan volt, mint egy ragadozó, és igzaából sok esetben még jól is jött, hogy megmaradt a fenekén, mert nem került bajba. Velem ellentétben. Mert én robbantam, pontosan úgy és olyan heves hirtelenséggel,mint anyám. talán ezért sem tudtam régebben vele hosszabb ideig egy légtérben lenni, mert akkor tényleg össszedőlt a ház, ahogy dühösen ordibáltunk egymással. Bár szerintem a jelenetek nagy része rohadt nevetséges volt, hiszen a többiek csak röhögtek rajtunk. Apa volt a józan, a nyugis, és sokszor éreztem azt, hogy pont emiatt csalódott bennem, mert én sosem tudtam magam visszafogni, míg Aiden igen.  De már felesleges ezen agyalni, apa nem élt, ahogy a húgom sem, így minden kérdés, amit fel akartam volna neki tenni ezzel értelmét is vesztette.
Jasper beszólására csak morrantam egyet, és talán még tényleg le is fejeltem volna. Minden, de tényleg, de komolyan minden egyes mardekáros ennyire paraszt? Oké, Aidentől megszoktam, meg azt sem viseltem el, ha más beszólt neki, de hogy minden egyes tagja a háznak egy barom volt, ezt nem tudtam hova tenni. Mert tény, az én házamban is voltak idióták, de ők az elviselhető jó arc idióták voltak, de ezek a szemetek. Eszembe jutott Godswell is, és máris még jobban utáltam a ház tagjait. Pedig biztos volt köztük normálisabb, csak azok gondolom elbújtak vagy mi a franc.
Persze nem sok időm maradt filozofálgatni ezen, mert nekünk jöttek ezek a tipikus ír munkás emberek, akiknek a saját kis életük pont annyira volt keserűen fos, mint azt hiszem a fizetésük. Egy kicsit megsajnáltam őket, de ez csak addig tartott, míg be nem húztak nekem egyet. Erre persze, hogy begőzöltem, mert utáltam a fájdalmat és rohadtul úgy érzetem, hogy ezek itt tökre lebecsültek. És gyűlöltem, ha alábecsültek, ez talán abból a hülye Fraser-féle büszkeségből eredt, amiből bennem is és Aidenben is jócskán volt. Még most is.
Nem is nagyon néztem, hogy kit ütök, meg mimet ütötték, de arra figyeltem, hogy vagy a lengőbordát, vagy a lapockát találjam el, mert kigyúrhatta magát bárki, azt ott rohadtul nem lehetett izommal megvédeni. Közben azért láttam, hogy szerencsétlen Flynn is ott vergődött nem messze mellettem, és bár nem voltam egy fekete öves karatés, verekedni tudtam, bár a védekezésre nem nagyon fordítottam figyelmet, az ütéseim eléggé erősek voltak.
Ahogy lehámoztam magamról az egyik medvét, meg betörtem pár orrot, én nem is nagyon éreztem az adrenalin miatt, hogy mimet érték az öklök, átverekedtem magam a sráchoz, miközben rángattam róla valami fószert. Nem nézett ki túl jól, de a feje ép volt.
Már hallottam is Aident a fejembe, hogy  mi van Benny, még mindig nem tudsz verekedni, hm?
Kapd be, Aiden.
Igyekeztem némileg teret biztosítani nekünk, hogy legalább a kommunikálás szintjére eljussunk, amjd amikor kevésbé gyepálltak végre minket meg is tudtam szólalni.
- Na, és van valami terved?
Ezeknek úgyis mindig volt terve. Aidennek is az Abc összes betűjére volt egy terve. Én meg csak sodródtam, valahogy nem akartam agyalásra elpazarolni az időt, amikor éppen előttem zargattak egy alsóbbévest.

[mi a szar van]

mi a szar van

2001. július 6.
Fraser
 
„Ébredő szív első szerelme,
Van-e ki téged elfeledne?...
Van-e ki téged eltemet?...”

Amikor a második ütés csapódott valahol gyomorszáj környékén, éreztem, hogy a hányinger egyre erősebben tör rám. Nem fogom sokáig bírni, nem fogom tudni sokáig magamban tartani az öklendezést, így hát, míg ütötték az oldalamat és rúgták a lábamat, az izzadt testek között nyíló utat figyeltem. Ezek mind muglik voltak, akiket egy kis varázslattal… meg későbbi fegyelmivel talán el lehetne űzni. Hogy érdekel-e némi pénzbüntetést annak fejében, hogy most ne hányjam el magamat és ne törjék be az orromat? Természetesen igen.
Nem láttam Frasert. Nem láttam, mert azzal voltam elfoglalva, hogy az ütések alatt szép lassan a zsebem felé jusson a kezem. Kellett a pálcám, kellett, hogy elérjem a végét és valamit tegyek. Nem akartam én ártani senkinek, mert nem voltam Vincent. Ijeszteni akartam és egérutat nyerni. Nyöszörgni tudtam csak, miközben a tervezgetés közepett újabb ököl csapódott az oldalamnak. Szinte éreztem, ahogy megreccsen valami a testemben. Ezt Cassennek majd nem mesélem el, amikor meglátogat.
– Na, és van valami terved?
Nagyjából ezen a ponton fogtam fel, hogy Fraser mellém keveredett a hatalmas tolakodásban. Már vagy hárman próbálták meg leteperni a földre, mire sikerült előrántanom a pálcámat. Nem emeltem magasra, hogy ne lássák, éppen csak a combom mellett szegeztem előre, mikor valaki bokán rúgott és eldőltem. A varázslat nem sikerült. A jobb karommal zuhantam a betonra. Nyögtem megint egyet, majd minden erőmet bevetve megpróbáltam a varázslatra koncentrálni. Egy pillanat kellett és a pálcám végéből fehér fény tört elő, felváltotta a sikátor mocskos sötétségét. Éppen csak el tudtam kapni Fraser bokáját, rászorítottam, majd hoppanáltam.
A rántás közben éreztem csak meg igazán mennyire fáj az a rohadt bordám. Hangosan felüvöltve érkeztünk meg a város egyik külterületén álló épülethez. Ócska raktár volt az egész, egyszer jártam erre, mikor ki akartam próbálni, hogy vannak-e olyan kábítószerek, amik el tudják venni az ember görcsös emlékeit legalább néhány órára. Akkoriban ez egy drogtanya volt, mára kipucolták és még egy játszótér is lett a környéken, ahonnan ideszűrődött a gyerekzaj.
Nagy nehezen feltápászkodtam a kopott falba kapaszkodva és az oldalamra szorítottam a kezemet. Egyértelműen Frasert tartottam felelősnek a történtekért. Ha nem pattog azon a beszóláson, mint egy öt éves, már régen minden rendben lett volna.
– A picsába, Fraser… ki a faszt érdekel, hogy törpe vagy? – Az oldalamra szorítottam a kezemet, miközben a pálcámat elraktam a zsebembe. – Ha még egyszer ilyen hülyeséget csinálsz, nem őket fogom megijeszteni varázslattal, hanem téged átkozlak le a picsába. – Közöltem nyersen és összeszorítottam a fogaimat, mert azt hittem összecsinálom magam.
– Egyáltalán mit keresel éppen itt?

[6/7/2001● JASPER ●⭃ Amúgy most mibe is keveredtünk? ⥷tükörképem]

6/7/2001
● JASPER ●
⭃ Amúgy most mibe is keveredtünk? ⥷
tükörképem

We gonna rise up to the top
We've been through it all
Been to fucking hell and back
Our backs against the wall

Nem szerettem az igazságtalanságot, sokszor felhúztam magam rajta, ha valami olyasmit láttam, ami nem kifejezetten tett jót annak a rohadt nagy igazságérzetemnek. És bár a magam ellen irányuló igazságtalanságot nem szívtem annyira mellre, ha valaki más lett annak az áldozata szerettem érte kiállni. Legalább is  a régi Ben mindig ezt csinálta, ezért rohant fejjel a falnak,  és emiatt keveredett folyton bajba, hogy aztán Aiden folyton utánam csörtessen és hablatyoljon valamit a házirendről, meg arról, hogy megint nem volt eszem semmire. Valahogy most is fel-fellobbant bennem ez a fajta tűz, főleg amiatt, hogy teljesen jogtalanul kevertek bele minket ebbe a hülye mugli bandaháborúba, és bár nem bírtam annyira Flynn fejét, mégsem tartottam okésnak, hogy szerencsétlent szétverjék.
Így hát lassan odaverekedtem magam, és igyekeztem leszedni róla a fazonokat. Autána minden olyan rohadt gyorsan történt, hogy a következő pillanatban már valami más helyre hopponáltunk. Na igen, valakinek jól működött a pálcája, nem úgy mint nekem, Túlságosan sokáig voltam ellentmondásban önmagammal, és ezt a pálcám is rohadtul megérezte. Kellett volna egy új, de féltem tőle is elszakadni. Valahogy a szívemhez nőtt, még akkor is, amikor már nem volt meg közöttünk az összhang. És mert ami közel állt a szívemhez azt képtelen voltam elengedni. Még Esthert is alig tudtam, és még most is sajgott. Egy egészen kicsit.
Felnyögtem, ahogy valami ócska raktárépület előtt landoltunk, és a hátamat lassan a koszos falának döntöttem, és rátámaszkodtam a térdemre. Csak most éreztem meg igazán, hogy mennyire sajgott mindenem. Egyébként is teljesen izomlázas voltam, hát még a közben szerzett zúzódások. De legalább nem tört el semmim. De így is biztos voltam benne, nem festettem túl bíztatóan. Anyáék és Rayla teljesen ki fognak égni, ha meglátnak.
– A picsába, Fraser… ki a faszt érdekel, hogy törpe vagy? - Erre csak összeszorítottam a szememet. Hirtelen haragú voltam, de igazából már nem is érdekeltek ezek a hülye sértegetések. Aiden jegyszett meg magában mindent és aztán örökké képes volt haragudni valakire egy hülyeség miatt is.
- A jelek szerint elég sok mindenkit - dünnyögtem az orrom alá,miközben a csuklómmal megtörölgettem a felrepedt szemöldökömet.
– Ha még egyszer ilyen hülyeséget csinálsz, nem őket fogom megijeszteni varázslattal, hanem téged átkozlak le a picsába.
- Szerintem anélkül is nekünk jöttek volna. Amúgy meg szívesen - dünnyögtem vissza neki, mert ha nem másztam volna mellé, biztos behúztak volna a féltve őrzött arcába. - Egyébként kösz... - tettem hozzá, mert mégis csak miatta lógtunk meg. Szerintem ha én varázsoltam volna, akkor tuti félre sikerült volna az egész és még a társadalmunkat is tuti lebuktattam volna. A stílusától már nem másztam falra, valahogy Aiden mellett hozzászoktam az ilyen fura mardekáros pattogáshoz.
– Egyáltalán mit keresel éppen itt? - szegezte nekem a kérdést, mire nagy nehezen kezdtem összeszedni magam.
- Kviddics válogatáson voltam a Montrose-nál - vontam meg  a vállamat, majd ellöktem  magam a faltól. Haza kellett volna hopponálnom, de a pálcámban és a tagjaimban nem bíztam annyira, hogy egybe is legyenek mire megérkezem. - Gondoltam kóválygok, hogy összeszedjem magam mielőtt haza hopponálok... - megborzoltam a hajamat, majd hunyorogva Jasper alakja felé bámultam. - Gondolom roppant fontos dolgod volt neked is, mielőtt szétvertek volna minket - tettem hozzá, miközben tényleg semmi gúny és bezsólásos éle nem volt az utolsó mondatomnak, és reméltem is, hogy nem veszi magára. Jelenleg nem akartam még egy felesleges balhét. Na sose hittem volna, hogy valaha ilyenre is fogok gondolni.

[mi a szar van]

 

mi a szar van

2001. július 6.
Fraser
 
„Ébredő szív első szerelme,
Van-e ki téged elfeledne?...
Van-e ki téged eltemet?...”

Nem érdekelt, hogy Fraser vérzik. Nem érdekelt az egész kibaszott helyzet, csakhogy a törött bordám ne fúródjon a tüdőmbe. A ház falának támaszkodva szorítottam az oldalamra a tenyeremet, annak reményében, hogy egy pillanatnyi pihenés majd megszűnteti a fájdalmat.
– Szerintem anélkül is nekünk jöttek volna. Amúgy meg szívesen – közölte, miután szembesítettem a tényekkel, hogy ez a nap az ő hibája volt. Felesleges volt a szövegelése, ugyanis ő akadt fenn olyan dolgon, amit ha esetleg elviselt volna a fene nagy büszkesége, akkor nem próbálják meg eltörni az orromat. Én nem vagyok egy bunyós gyerek, soha életemben nem verekedtem, legfeljebb lökdösődtem vagy párbajoztam. – Egyébként kösz...
A beismerésre sóhajtottam egyet. Ez persze kellően erős fájdalmat okozott az oldalamban megint. Azért mostanra megpróbáltam összeszedni magam, így nem csak odadőltem a falnak, mint valami szerencsétlen krumpliszsák. A tenyeremet persze továbbra is ott tartottam a fájdalmas pont felett. Nem ez nem segített, de legalább már nem gyötört olyan durván a kín. Azért előrángattam a zsebemből a cigis dobozt és egy szálat benyomtam a számba. Kellett a füst, hogy átjárja a tüdőmet, hogy megnyugtasson.
– Kviddics válogatáson voltam a Montrose-nál – válaszolta, mire csak felvontam a szemöldökömet. Hát nem gondoltam volna, hogy éppen ő választ majd ilyen pályát. Jobban el tudtam volna képzelni unatkozó irodistaként a minisztériumban. Igazából nem is tudtam, hogy jónak számít a játékban. Csak kellett valaki a pirosak csaptába és belenyomták. –  Gondoltam kóválygok, hogy összeszedjem magam mielőtt haza hopponálok... – tette hozzá.
Végül is, a válogató még nem jelenti azt, hogy be is kerül. Frasert mindennek el tudtam képzelni tényleg, csak sportembernek nem. Mondjuk valószínűleg Jasper Flynn sem volt az a kimondottan szülész-medimágus arc. Legalábbis nem hiszem, hogy a Roxfortban bármelyik epekedő csaj ezt nézte volna ki belőlem. Egyszer volt egy, aki megkérdezte, hogy nem akarok-e modellkedni a RAVASZ után. Ez volt az a pont, amin éppen eléggé kiégtem.
– Gondolom roppant fontos dolgod volt neked is, mielőtt szétvertek volna minket.
Bólintottam röviden és kivettem a számból a cigit, hogy füstöt fújjak Fraser felé.
– Az anyámnak kellett elhoznom pár gyógynövényt a patikából. – Válaszoltam őszintén és meg is paskoltam a zsebemet, ahogy a kis csomag volt. Így persze elvettem a kezemet a fájós bordámtól, de nem számított amúgy sem túl sokat. Majd otthon összefoltoznak és kapom a fejmosást, hogy már túl idős vagyok az utcai balhékhoz. Nem, mintha nem tudnám, de anyám állandóan aggódik mindenen. – Mennem is kell, megígértem, hogy időben hazaérek – csak akkor fogtam fel, milyen jó kisfiúsan hangzik ez az egész, mikor elindultam az utca vége felé, hogy onnan hoppanálja majd szépen haza. Ezért megfordultam és odaböktem még: – Sok sikert a kviddicshez!

Köszönöm a játékot!