Kelly Pincéje

A belfasti pubot muglik és varázslók is látogatják, elsősorban történelmi szépsége miatt. A hagyományos kialakítású épületben állandóan áll a füst és rendszerint alkohol szag keveredik azzal. Péntek esténként különösen zsúfolt, ám vasárnap kizárólag a varázslók számára tart nyitva. Ilyenkor ugyanis a hátsó helyiségben vásárt tartanak. Ez az úgynevezett „éjféli piac,” ahol az ember megkap mindent, amire csak szüksége van. Gyanús és kevésbé gyanús bájitalokat, ritka növényeket, tojásokat. Időnként egy-két illegális tárgy is gazdát cserél, így razziát is szoktak tartani.

[Piacos razzia]

TO; Serena


2002. május 16.
Piacos razzia

Megőrülök abban, hogy nem tudok semmit sem csinálni. A sok hülye ígéret, amit tettem Metznek, Elliotnak, meg a kibaszott felfüggesztés is. Macmillan nem normális, ez már biztos. A továbbiakban nem érdekel az az őrült, megyek és csinálom a dolgom.
Felveszem az ingem, majd a kabátom. Még egy utolsó pillantást vetek a tükörbe. Az elmúlt napok edzéseinek köszönhetően valamennyire visszanyertem a régi formám, de még mindig nem vagyok tökéletesen elégedett. Kell még egy kis idő, mire minden visszakerül a helyére. Legalábbis az, ami visszakerülhet. Az emlékeim hiányával úgy tűnik együtt kell élnem. Még azok is csak lassan térnek vissza, amikben Elliot szerepel, pedig ő elég sokat van nálam.
Magamhoz hívom Amont, majd hoppanálok vele Észak-Írországba, Kelly Pincéjétől nem messze érünk földet. A környéken nagyon sok varázsló van most, nem meglepő módon mindenki a piacra jött. Ennyi ember között biztos lesz majd valami vagy valaki, aki nem tudja türtőztetni magát és lebukik. Akkor talán belátják a központban, hogy az egészségem miatt nem kell aggódni, a felfüggesztés is felesleges lesz.
Kimérten, minden mozdulatra figyelek, ahogy a sorok között sétálok. Amon testbeszédét is figyelem, de egyelőre nem érzékel semmi szokatlant.
- Jöjjön, nagyon szép szőnyegeim vannak. Nézze meg őket, fiatalember!
Nem igazán van szükségem szőnyegekre, szóval szó nélkül tovább bandukolok. Csak ekkor tudatosul bennem, hogy nem csak a munkám az, ami ide vonzott engem. Keresek valamit, csak nincs konkrét ötletem, hogy mit. Vagyis hát, ha már itt vagyok, akkor miért ne kereshetnék valamit Elliotnak. Úgyis szereti a finom, értékes dolgokat. Leginkább azokat, amik át vannak itatva mágiával.
Az átokheg az utóbbi napokban mintha kicsit lenyugodott volna. Minél jobban visszakapom az eredeti formám, annál kevésbé tudja azt tenni, amit akar. Az egyik olyan árus, ahol talán Elliotnak való holmit tudnék szerezni, az Félkarú Frank lesz. Van néhány stiklije, de mivel szorgosan gyűjti az információkat is, szemet szoktam hunyni a balhéi felett.
Ahogy haladunk a standja felé, a szemben jövő emberek szétnyílnak előttünk. Valahol megértem Amon elég ijesztő tud lenni néha. Persze, csak annak, aki nem tudja, hogy milyen is valójában. Mint a másik három testvére, ő is csak szeretetre vágyik elsősorban, de ha feladata van, akkor az egyik legmegbízhatóbbak közé tartozik.
- Frank! – szólok a férfira, aki éppen egy üvegcsét ad az ott álló fiatal nőnek.
Frank összerezzen, szinte el is dobja azt, ami a kezében van. A pénzt, amit már bezsebelt az áruért. Én viszont előveszem a pálcám, és magamhoz hívom azt az üvegcsét. Miután a kezemben landol, alaposan megnézem magamnak és Amonnal is megszimatoltatom.
- Maga nagy bajban van, kisasszony. Kappaepét árusítani és venni ugyanúgy kihágás. Kénytelen leszek most bekísérni a főparancsnokságra. Ami pedig téged illet, Frank…
Frank felé pöccintek a pálcámmal, aminek nyomán azonnal kötelek repülnek a férfi felé, és szorosan gúzsba is kötik.
- Érted majd a kollégáim eljönnek.
Ezzel a kisasszony felé fordulok, míg a kappaepét egy borítékba teszem, mint bizonyíték.

[Piacolás]

Piacolás



2002. május 16.

To: Gabriel Milton

Nem volt kedvem ide eljönni, de nem sok választásom volt. Már csak pár napom volt arra, hogy szerezzek valahonnan friss kappaepét a bájitalomhoz. Pontosan újholdkor kellett a főzetbe beletenni, Angliában pedig sehol nem volt kapható. Elliotnál is próbálkoztam volna, de egyáltalán nem volt elérhető, gondoltam biztosan a pasijával van még mindig Afrikában. Pedig ő biztosan tudott volna szerezni nekem, így viszont egyedül maradtam a bajommal. Cherubnak nem is említettem, hogy erre van szükségem, neki éppen elég gondja volt a Szent Mungóban. Arra pedig nem vetemedtem, hogy a kózházi készletet próbáljam meg kicsikarni a szeretett férfiból. Soha nem kértem volna arra, hogy csenjen el ezt-azt a Szent Mungós készletből.
Így maradt az éjféli piac, amiről sokat hallottam már. Az Akadémiáról is járnak ide páran, ők sokszor innen szereznek be alapanyagokat a főzetükhöz, ha az alapkészletük elfogyott, de még nem tökéletes a leadni kívánt bájitaluk. Így nem kellett nagyon győzködni, hogy eljöjjek-e.
John ajánlotta ezt a fickót: Félkarú Franket. Nem is akartam tudni, hol veszítette el a fél karját, mindenesetre elég látványosan nem volt meg neki a bal karja. Mézesmázosan üdvözölt, és természetesen nála - egyedül az egész Brit-szigeteken - volt kappaepe. Megkönnyebbülten lélegeztem fel, nem fog kárba veszni az elmúlt három hónap munkája. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy mondjuk a kappaepére gondolhattam volna korábban is, de végül elhessegettem a gondolatot, és inkább Frankre figyeltem. Gyorsan fizettem, igazából minél előbb távozni akartam, hiszen tudtam, tilosban járok.
-Frank! - szólal meg mellettem egy mély hang, én pedig odakapom a tekintetemet. Egy magas, szinte sápadt, egyenes hátú férfi áll mellettem, és szigorúan néz a másik férfira. El sem tudom venni a kis üvegcsét Franktól, az már repül is a másik felé, én meg nyelek egyet. Rosszat sejtettem, és hamarosan be is bizonyosodik:
-Maga nagy bajban van, kisasszony. Kappaepét árusítani és venni ugyanúgy kihágás. Kénytelen leszek most bekísérni a főparancsnokságra. Ami pedig téged illet, Frank… Érted majd a kollégáim eljönnek. - mondja komolyan, rám pedig szigorúan néz.
Én megszeppenve állok előtte, de megpróbálom összeszedni magam, és kihúzni magam a csávából.
-Elnézést, de egy esetben van kivétel: ha a kappaepét orvosi célokra kívánja használni az ember. Én pedig egy bájitalt főzök a... - Mégsem mondhattam el, hogy egy teljesen új vérfarkas kórság elleni főzettel kísérletezem már a szemeszter eleje óta - ...sárkányhimlő ellen. Annak létfontosságú összetevője a kappaepe, viszont egy hónapja hiánycikk Angliában.
Remélem, hinni fog nekem ez a férfi. Semmi kedvem nem volt az éjszaka közepén az Auror Főparancsnokságra menni, és különben is, nálam sokkal nagyobb gazfickók mászkáltak ezen a piacon. Eldöntöttem, hogy nem hagyom magam, végül is némi pénzbírságnál komolyabb büntetést csak nem kaphatok? Ezért csak nem küldenek az Azkabanba?

[Piacos razzia]

TO; Serena


2002. május 16.
Piacos razzia

Ez egy hosszú nap lesz. Alapvetően nem razziázni jöttem, persze más kérdés, ha találok valamit, akkor nem hagyhatom szó nélkül. Ahogy nem hagyhatom azt sem ott, ha Elliotnak találnék valamit. A legjobb és legérdekesebb holmik Félkarú Franknél szokott lenni, ezért egy kis nézelődés után egyenesen hozzá megyek. Sajnos bekövetkezik az, amitől tartottam.
Szóval most úgy kell tennem, mintha minden rendben lenne, nem lennék felfüggesztve. Nem szeretem a nyílt törvényszegést. Mondjuk Franktől nem vártam mást, de ez az ifjú hölgy nem tűnik olyannak, aki megrögzött törvényszegő lenne. Miután megkötözöm a férfit, és ezzel magamra vonom egy kis időre a körülöttünk lévők figyelmét, a kisasszony felé fordulok. Ennyi idő alatt már a nézelődők is elfordulnak tőlünk.
- Elnézést, de egy esetben van kivétel: ha a kappaepét orvosi célokra kívánja használni az ember. Én pedig egy bájitalt főzök a… – Valóban így van, létezik egy ilyen kivétel, de akkor is gyanús volt ez a helyzet. Valamiért az ösztöneim nem hagyták annyiban a dolgot, és a mellettem álló kutya tartása is inkább arra enged következtetni, hogy valami még hiányzik ebből a sztoriból. - …sárkányhimlő ellen. Annak létfontosságú összetevője a kappaepe, viszont egy hónapja hiánycikk Angliában.
Nos, ez szép volt. Elismerésem a kisasszonynak, csak egy dolgot felejtett el. Egyelőre magamnál hagyom a borítékba rejtett üvegcsét.
- Valóban létezik egy ilyen kitétel, de ehhez bizonyítani kell, hogy az illető a Szent Mungó Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotály alkalmazottja. a Mandragóra Gyógyítőképző Intézet és Ispotály diákjaként pedig bizonyítani kell, hogy van egy mentora a Szent Mungóban, aki felelősséget vállal a diák cselekedeteiért. Nos, magánál megtalálható ez az igazolás?
Valójában nem lenne jogom jelenleg elkérni ezt az igazolványt, de ha már belekezdtem, akkor nem fogom félig vinni csak az ügyet. Mindenesetre Franknek és a kisasszonynak is megkönnyebbülés lenne, ha előkerülne az az igazolvány.
- Elkérném akkor azt az igazolványt, és a medimágusi igazolást is.
A fiatalságára való tekintettel szinte biztos vagyok benne, hogy nem egy képzett medimágussal van dolgom.
Amíg az igazolványra várok, átnézem Frank holmiját valami érdekes után kutatva. Ha ezt mégis megúsznák, akkor is kell találnom valamit, hogy sikerüljön információt kicsikarnom a férfiból.

[Piacolás]

Piacolás



2002. május 16.

To: Gabriel Milton

Egyértelműen nem valami kezdővel állok szemben, akit kiküldtek valami szivatós éjszakai razziára. De vajon miért járnak erre az aurorok? Észak-Íroszág eldugott is szegletében. Nézzenek inkább utána a Londonban zajló dolgoknak. - morgok magamban, amikor hallom, hogyan okoskodik ez a fickó.
Szerencsére a Szent Mungós kapcsolattal nem lesz gondom, de ha nem muszáj, nem keverném bele Cherubot ebbe az ügybe. Nem mondtam neki, hogy Belfastba tervezek jönni, csak annyit mondtam, hogy most pár napig az egyetemi dolgaimra koncentrálok. Nyilván adna alibit, de nem akarom hazugságra kényszeríteni.
Azon tűnődöm, hogyan tudnám kidumálni magam az igazolás alól. Valójában még sosem hallottam ilyen igazolásról. Nem tudom, hogy az auror is csak kamuzik, vagy tényleg létezik egy ilyen papír, mindenesetre határozottan válaszolok neki:
-Valójában én a Griffendél Godrik Akadémia hallgatója vagyok, ezért nem fogom tudni bemutatni azt az igazolást, amit csak a Mandragóra Gyógyítőképző Intézet és Ispotály diákjainak adnak ki. De egyes tárgyakra áthallgatok a Mandragórára. A kutatásomhoz kell a kappaepe, emiatt vagyok itt. Bizonyára tudja, hogy az egész országban hiánycikknek minősül. És Frank az egyetlen ezen a piacon, aki olyanoktól veszi az áruit, akik nem kínoznak meg állatokat azért, hogy a varázslók és a boszorkányok a saját igényeik szerint felhasználják őket... Vagy egyes részeiket. - Próbálom eléggé meggyőzni arról, hogy én a lehető legjobb hiszeműen cselekszem - ami igaz is, hiszen tényleg Frank az egyetlen ezen a piacon, aki megbízható úton szerzi az áruit. Még ha utána nem a leglegálisabb úton is adja el őket. Mindenesetre Frankről mindenki pozitívan beszélt, még ha elég drágán is méri a kappaepe grammját.
Főleg így lesz drága, ha megbüntetnek ezért a kis vásárlásért. Mert hát a pénzbüntetés alap. Próbálok visszaemlékezni a varázslójog bájital kellékekről szóló részére, de ott a kappaepe csak legális kereskedelem útján vásárolható árucikknek minősült. De hát most éppen sehol nem lehet kapni.
-Szóval, Frank. Mutassa meg az úrnak, hogy a kappaepe szállítmánya rendben van. - nézek a férfira esdeklően, hogy értse, most mindkettőnk jövője a tét.
Mondjuk arról fogalmam sem volt, hogy mi jár tiltott árucikkek vásárlásáért az egyetemen, de mivel nem iskolaidőben teszem a kihágást, nem sok közük lehet a dologhoz. Legalább is reméltem, hogy nem csapnak ki egy ilyen piti ügy miatt.

[Piacos razzia]

TO; Serena


2002. május 16.
Piacos razzia

Csak udvariasság miatt nem olvasok a kisasszony gondolataiban, de szinte biztos vagyok benne, hogy valami kifogáson jár az esze. Jó lenne, ha el tudnám kapni, de sajnos jelenleg csak annyit tudok tenni, hogy elriasztom a tilosban járástól.
 - Valójában én a Griffendél Godrik Akadémia hallgatója vagyok, ezért nem fogom tudni bemutatni azt az igazolást, amit csak a Mandragóra Gyógyítóképző Intézet és Ispotály diákjainak adnak ki. De egyes tárgyakra áthallgatok a Mandragórára. A kutatásomhoz kell a kappaepe, emiatt vagyok itt. Bizonyára tudja, hogy az egész országban hiánycikknek minősül. És Frank az egyetlen ezen a piacon, aki olyanoktól veszi az áruit, akik nem kínoznak meg állatokat azért, hogy a varázslók és a boszorkányok a saját igényeik szerint felhasználják őket…
Sóhajtok egyet. Ebben a monológban több információ is van, ami nyugtalanít. Egy leendő auror társammal állok szembe, és még nem tanulta meg az alapvető szabályokat? Még ha azt nézem, hogy első éves, akkor is már az első év végénél járunk, tudnia kéne. A másik, hogy ha áthallgat a tantárgyakra, akkor biztos kapott már valami igazolást. Egyébként medi-aurorként kötelező is átjárnia, de ezesetben a Godrik is kiállítja az igazolást, ami szintén elfogadható. Ami pedig Franket illeti… Nos, az áruinak többsége inkább nem legális, mint legális. Szóval nem vagyok teljesen meggyőzve az imént történtekről.
 - Kisasszony, maga mégis honnan szerzi az információit? Frank árujának a jó része illegális. Amit itt lát, az csak a kirakat azokhoz képest, amit valójában be lehet szerezni nála.
A pult mögé lépek, és előveszek néhány dobozt. Látom Franken, hogy nem igazán örül, és ennek hangot is ad a szitokszavak legkülönfélébbjét a fejemhez vágva. Tehát egyértelmű, hogy nem csak ez a kisasszony az egyetlen vevője, aki miatt ma ide érkezett.
Kiveszem az első tárgyat a dobozból, ami egy másik tiltott tárgy. Aztán egy bájital hozzávaló, ami alapvetően mérgező, egy tájolót, ami segít megtalálni az épületek leggyengébb pontját, legalábbis a leírás alapján, majd egy mérgezett kesztyűt. Ha ezeket Amon orra alá dugva, biztos vagyok benne, hogy ha bármi kétséges van a dobozban, hamarosan már nem lenne kétség az eredetét illetően.
- Még mindig azt hiszi, hogy Frank olyan nagy szám? Megjegyzem, ez a kis piti alak bármit megtenne azért, hogy egy kis pénzhez jusson, szóval közel sem vagyok biztos benne, hogy tényleg annyira állatbarát módon szerezték meg ezt az epét.
Újra a kisasszonyhoz lépek. Tekintve, hogy sokkal régebb óta ismerem ezt az alakot, mint ő, remélem, hogy nem próbál meggyőzni továbbra is arról, hogy Frank mennyire jó ember. Akárkitől is kapta meg ennek a pasasnak az elérhetőségét, az biztos, hogy nincsenek tisztában a kockázatokkal. Persze, miután nem bukik le az ember, egy idő után bátorodik, és nagyobb kockázatot is vállal.
- Szóval, Frank. Mutassa meg az úrnak, hogy a kappaepe szállítmánya rendben van.
Miután a férfi meg van kötözve még mindig, kénytelen vagyok elengedni. Ha tényleg tudja bizonyítani, hogy ez a szállítmány rendben van, akkor persze el kell engednem mind a kettőjüket. Vagyis, a kisasszonyt igen, de Frank akkor is bajban van. Frank a táskájához nyúl, mire Amon morogni kezd. A kezemben érzem, ahogy a pálca harcra készen áll, ha bármivel is próbálkozna.
- Nos, Frank, várjuk azokat a papírokat.

[Piacolás]

Piacolás



2002. május 16.

To: Gabriel Milton

-Nem mondtam, hogy legálisan... - motyogom inkább a nem létező bajszom alatt. Persze, hogy illegális itt minden, ezt mindenki tudja, de attól még lehet illegálisan, de állatbarát módon beszerezni az árut.
A hapsi közben, hogy bizonyítja állítását, elővesz Frank pultja alól egy dobozt, tele mindenféle varázstárggyal, átok sújtotta ékszerekkel, és egy csomó olyan dologgal, amiről fogalmam sincs, mire való... Mindenesetre engem ezek a dolgok nem érdekelnek, ezt meg is mondom az előttem álló aurornak.
-Uram, én nem rosszban sántikálok. Sajnálom, hogy a tilosban jártam, de semmi rosszindulat nem volt bennem.
Mindenképpen ki akarom dumálni magam ebből a helyzetből, mert semmi kedvem bárkitől is szívességet kérni egy ilyen hülyeség miatt.
Tudom, hogy a kappaepének már lőttek, meg valószínűleg Frank árusítóhelyének is, de a komolyabb büntetést el akartam kerülni. Éppen elég annyi, hogy a főzetemnek lőttek, ha nem szerzem meg valahonnan pár napon belül a kényes hozzávalót. Ezt igazán megérthetné ez az alak... Keressen magának komolyabb áldozatot, ne egy szegény egyetemistát.
Amíg én a saját helyzetemen gondolkodom, Frank kínos helyzetbe kerül, hogy bemutassa a megfelelő papírokat. Most az egyszer reménykedem benne, hogy Frank valami furcsa, és megmagyarázhatatlan módon tényleg rendes helyről szerezte be a kappaepét. Akkor legalább én is megúszom a dolgot, meg ő is, és talán még az epét is visszakapom.
Frank bebújik az asztala alá, kotorászik egy darabig, aztán széles, gúnyos mosollyal előhúz egy egérrágta pergament, ami kb 100 éves lehet.
-Tessék, uram. - nyújtja az auror felé, én meg azon gondolkodom, hogy meg merném-e fogni a papírt. Simán lehet, hogy Frank valami átkot tett rá, amíg az asztal alatt kotorászott.
Másrészt viszont reménykedem benne, hogy valódiak a papírok. Mert akkor az enyém lehet a kappaepe. Türelmetlenül várok, és a velem szemben álló varázslót figyelem, hogy mit fog most tenni.

[Piacos razzia]

TO; Serena


2002. május 16.
Piacos razzia

Szomorúan sóhajtok egyet. Ez az egész vásározás nem úgy alakult, ahogy számítottam rá. Legalábbis egyelőre, de persze érdekes figyelni az embereket, ahogy megijednek, és ahogy próbálják menteni magukat akkor is, ha esetleg semmi közük nem volt az egészhez. Mintha a megjelenése egy aurornak olyan lenne, mintha csapdába estek volna. Pedig nem. Vagyis csak akkor, ha nem tudja eléggé kidumálni magát az ember vagy tényleg van valami rejtegetni valója.
 - Uram, én nem rosszban sántikálok. Sajnálom, hogy tilosban jártam, de semmi rosszindulat nem volt bennem.
Lassan kezd megesni a szívem a kisasszonyon. Vagyis, talán mégsem, de remélem jó leckét kap a mai napon történtekből.
- Elhiszem. Ígérje meg, hogy nem tesz többé ilyet, és akkor elengedem. De amíg az az irat elő nem kerül, a kappaepe nálam marad.
Remélem azt nem kell kimondanom, hogy ezzel az adósom lesz. Hogy most nem vagyok állományban, az nem számít, végül is miért ne hívhatnék ide egy kollégát, hogy a hivatalos részét elintézze az ügynek. Amíg viszont várom a hivatalos iratokat Franktől, kicsit körbenézek az asztalon. Van is itt valami, ami talán érdekes lehet Elliotnak. Látszólag semmi különösebb dolog nincs benne, de valami különleges módon vonzza a tekintetem. Talán a benne lévő sötétség, ami kicsit megzavarja az átokhegem.
- Tessék, uram.
Magamhoz lebegtetem a felém tartott papírost, majd alaposan átnézem a szöveget rajta. A papír régi, talán a legrégebbi ezen az egész asztalon, de a tinta frissnek tűnik. Nos, Frank nem csak a lopott dolgokban tud nagyon jól ügyeskedni, de a hamisításban is profi. Mivel ettől a férfitól én még nagyon is akarok valamit, ezért úgy döntök, hogy nem kínzom őket tovább. Visszalebegtetem a papírt, majd a kappaepét a kisasszony felé nyújtom.
- Bár, elég frissnek tűnik az a tinta… – célzok jól érthetően a hamis papírra, hogy a kisasszonynak is legyen sejtése. - Legálisnak tűnik minden, szóval ez a magáé.
Frank felé fordulok, és elég határozottan ajánlom neki, hogy hagyja abba azt a pakolást, mielőtt még bármi olyan megfordulna a fejében, aminek nem kéne ott lennie.
- További szép napot, kisasszony! Javaslom a jövőben kerülje el az ilyen helyeket, talán legközelebb nem lesz ekkora szerencséje.
Nos, ha most állományban lennék, akkor tényleg nem lenne, de hatáskörön kívül ennél többet nem tudok tenni. Miután a nő távozik a pulttól, láthatólag eléggé megkönnyebbülten, Frank felé fordulok. Megkérdezem mit tud a Skye szigeti bordélyházról. Sajnos úgy tűnik, hogy zsákutca, másként kell majd utánajárnom annak a helynek és kiderítenem, mi történt ott velem.
Ezután a szívességemért cserébe, amiét nem dobtam fel a kis illegális üzletét, elviszem azt a valamit Elliotnak. Nem tudom mi az, de majd ő megmondja.

Köszönöm a játékot.

[Piacolás]

Piacolás



2002. május 16.

To: Gabriel Milton

Az auror szíve csak megkönyörül rajtam, az esetlen, szegény diákányon, a szép zöld, ártatlan szemével. Mondjuk a kappaepét még meg akarja tartatni, pedig arra nagy szükségem lenne, de egye-fene, ha ennyivel megúszom, akkor még mindig jól jártam. Azért még bízom Frank papírjaiban, mert attól még, hogy sok-sok illegális dologgal kereskedik, lehet, hogy pont a kappaepéhez sikerült rendes úton hozzájutnia.
-Köszönöm. - suttogom bűnbánóan. Én tényleg nem akartam rosszat, és semmi gonoszságot sem tervezek a kappaepével. Arról nem tehetek, hogy ez egy illegális áru Nagy-Brittaniában, és rettenetesen nehéz hozzájutni. Persze, ez egy veszélyes alapanyag, könnyen bajt okozhat és rendkívül mérgező, de ha rendben tartják, és óvatosan használják fel, semmi baj nem lehet. És ha a kappaepéhez az egész országban csak itt lehet hozzájutni, akkor ide fogok eljönni érte.
Igazán nem szép dolog a Minisztériumtól, hogy ide küldenek mindenféle aurort, és a szegény kisembert fülelik le. Biztos vagyok benne, hogy ez a fickó találhatott volna nagyobb halat is, ha szeretett volna. De úgy tűnik, ennyivel megúszom, úgyhogy maradok az ártatlan kislány szerepében, nem fogok veszekedni vele.
Aztán eljön a csoda. Frank valami furcsán öregnek tűnő, de mégis új pergament vesz elő az asztal alól, és az auror kezébe nyomja. A férfi pedig átolvasva az iratokat úgy dönt, teljesen kóser a kappaepe szállítmány, így még a hozzávalót is visszakapom.
-Köszönöm. - mondom újra megkönnyebbülten. - Önnek is szép napot! - válaszolom, és már indulok is tovább, nehogy találjon még valamit, amibe beleköthet.
Végül is jól alakult ez a kis kiruccanás. Megúsztam a büntetést, megszereztem a kappaepét, és boldogan távozhatok Kelly pincéjéből.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad.

[A tolvaj nyomában]

TO; Edward


2003. április 02.
A tolvaj nyomában

Lassan két hete nyomozunk a hulla ügyében, amit a Sohóban találtak. A mugli nőt egy megbűvölt nyaklánc ölte meg. Szó szerint megfojtotta az ékszer, és mivel pont egy ilyet keresnek a kollégák egy Diadém beli betörés nyomán, gondoltuk besegítünk, ha nagyjából egy hét alatt odáig se jutottak el, hogy belsős ember lehet a tettes vagy csak nagyon jó tolvaj volt az illető. Vagy ami azért nem elhanyagolható, hogy szerencséje volt.
Bár, ennyi kobold mágia láttán inkább az elsőre gyanakodnék, viszont soha nem szabad semmit kizárni. Ebből adódóan úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk Kelly pincéjéhez. Megvan a lista azokról az ellopott holmikról, amiket a kollégák keresnek, de sikerült memorizálnom is őket. Talán a kinézet az, ami okozhat némi problémát, bár ott is némelyikről sikerült képet készíteniük. Mielőtt még azonban beindulnánk arra gondolok, hogy az elmúlt időszak kalandjai után jót tenne mind a kettőnknek egy kis kikapcsolódás, ezért meghívom Edwardot egy kávéra.
Ugyan nem megyünk messzire csak a vendégek fogadására alkalmas kis helyiségig, a kávé mégis különleges. Otthonról hoztam, egyedi pörkölésű indiai robusta kávé egy kevés dohánnyal fűszerezve. Igazi erős kávé, ebből egy csésze elég, hogy egy egész napra felpörgessen. Remélem neki is úgy fog ízleni majd, mint amennyire én beleszerettem. Igaz, itthon nehéz hozzáférni ehhez a fajta kávéhoz, ezt is ajándékba kaptam, de innentől kezdve biztos meg fogom találni a módját, hogy hozzájussak máshonnan is.
A kávé befejeztével irány Észak-Írország. Kelly Pincéjénél elég sok kétes alak szokott megfordulni, és mivel kicsit kijjebb esik a Főparancsnokság látókörén, talán megpróbálkoznak majd egy eladással, árucserével. Van néhány emberek ott, akiktől talán meg is érdeklődhetjük, hogy mi a helyzet.
- Te mit gondolsz, mit találunk majd itt?
Mielőtt belépnénk a helyre kikérem kollégám véleményét. Első benyomásra azért ez teljesen más hely, mint a Zsebpiszok közben lévő bolhapiac. Ott sokkal több a kockázat, mint itt. Rendszeresek a razziák is ehhez képest. Nem tudom hányan járnak ide, de talán nem ártana kicsit gyakrabban. Itt simán megtalálsz az asztalra kipakolva olyan árut is, amit a zsebpiszok közben még a pult alól is úgy kell kikönyörögni.
- Fűzök hozzá egy kevés reményt, hogy az elrabolt ékszerek  egy részét megtaláljuk majd, de nem hiszem, hogy mindent. Vagy a tettes nyomára is bukkannánk. Viszont minden apró morzsának is örülünk majd.
Aztán ki kéne kapcsolódni picit mielőtt még megírnánk a jelentésünket. Nem tudom mi ez az új divat, hogy mindenről, még a legapróbb dologról is azonnal jelentést kérnek. Remélem nem a Szeszély vagy a Rend miatt van, mert akkor nem érzem igazságosnak, hogy tőlünk nagyon sokat elvárnak, míg ők lófaszt sem osztanak meg velünk.
- Apropó, neked van híred a legutóbbi kis kiruccanás eredményéről? Valami kis apró morzsa, mert hozzám semmi sem jutott el.

Kincsvadászat
2003. április 2.

    

Ha valamire azt mondják, lehetetlen ellopni, annak szinte biztos, hogy előbb-utóbb lába kél. Rossz marketing ez. A profi tolvajoknak olyan cégér, mint felhívás keringőre. Amit így védenek, az kivételes, egyedi, luxuscikk. És a profi tolvajok általában ezeket a zsákmányokat gondosan el is tüntetik, az ilyen kuriózumokat sokszor maguknak trófeaként, vagy megrendelésre lopják, eladásra ki sem kerül, mondhatni örökre elvész, talán emberöltők múltán kerül elő.
De ez a mostani eset kicsit más. Volt a hiányzó tárgyak között persze kivételes értekű varázstárgy, de más kaliberűek is. Akadtak olyanok is, melyek inkább hasonlítottak úgymond tömegtermékekre, kisebb varázserejű, több egyforma áruk, amiket nem biztos, hogy a tettes könnyen el tud passzolni ismeretségi körén belül, egyszerűen mert majdhogynem nívótlan, sorozatgyártott tucatgyártmányok. A kobrás fülbevaló, az arany karikagyűrűk pontosan ilyesmiknek számítanak. És volt ez a fajta nyaklánc, amiből háromnak is lába kélt. Egy pedig meglett, ami nem is csoda. Ha ellopták, onnantól bárki is vegye fel, mivel lopott, az bizony illetéktelennek számít, így az ékszer biztos, hogy megfojtja. Mondhatni csúnya ügy, de gyönyörű nyom.
Zsebre dugott kézzel ballagtam Milton mellett, és Észak-Írország örökké esős, borús utcáira gondoltam, ahol egy perc múlva találom majd magam.Elkél a jó kávé, hálásan fogadom el, kevés hely lehet, ahol ennyire szükség van lélekmelegítő italokra. Ahogy megérkezünk, és feltekintünk az Éjféli piacnak otthont adó hely cégérére, kicsit rácsodálkozom, elsőre milyen átlagos ír pubnak tűnik a hely. Persze, az a dolga.
- Te mit gondolsz, mit találunk majd itt?
- Kívülről egész pofás. Ha már itt vagyunk, remélem, legalább a pisztolyomba kapok valami okos golyót. Meg talán egy csinos, kobrás fülbevalót az asszonynak.
A vége csak vicc, bár így, hogy vasárnap este kellett eljönnöm dolgozni, nem is hülyeség annyira. Az előbbieket viszont komolyabban mondtam, és a mostanság mindig magamnál hordott, többnyire teljesen átlagos mugli fegyverre gondolok közben. Nem magyarázom, szerintem nem kell ezekben a szeszélyes időkben, miért hordok magamnál ilyesmit. Az inkognítónknak is jót tesz, hogy van valami egyéb célunk is, nem csak nézelődni úgy, mint mikor Melanie-val vadászok akciós ruhákra a Mágus téren.
- Fűzök hozzá egy kevés reményt, hogy az elrabolt ékszerek  egy részét megtaláljuk majd, de nem hiszem, hogy mindent. Vagy a tettes nyomára is bukkannánk. Viszont minden apró morzsának is örülünk majd.
Elgondolkodva bólogatok, aztán halkabban, hogy az esetlegesen környéken lévők ne hallják, dörmögve hozzáteszem:
- Érdekes ez az egész, hogy a tolvaj nemcsak a nagy szajrét vitte, hanem a kicsiket is, amiket kénytelen lesz ilyen piacokon - akár viszonteladóknál, de - nyíltan és kockázatosan értékesíteni. Vagy meg van szorulva anyagilag, vagy valami ritka bohém és felelőtlen személyiség lehet, ha hagyta magát elcsábulni. Megelégedhetett volna a Nílus szemével. De gondolom, azt itt nem fogjuk látni.
Kedélyesen teszem hozzá, aztán mielőtt még belépnénk, Milton még feldobja a témát, amivel együtt rögtön engem is a plafonra lehet küldeni.
- Az egyik nekro-s panaszkodott, hogy a kis haverunk a képébe üvöltött vizsgálat közben. Még nem volt időm utána járni, nem-e csak szivatták a kollégái, vagy komoly volt-e.
Bosszantó az az ügy is, hogy mit piszmognak odalent a pincében a bizonyítékokkal. De nincs mit tennünk, csak ez, amit jelenleg is teszünk, valami hasznosabbal ütjük el az időt.
Közben benyitok a pub rozoga ajtaján, és megcsapja orrom a jellegzetes, füstös-alkoholgőzös levegő. Most nincs nagy élet, pár félreeső asztal felől halk beszélgetés hallatszik, a pultos unottan törölget egy poharat. Most csak varázslók vannak, de nekünk így is van egy kis titkolni valónk, révén, nem feltétlen kell ide azzal berontanunk, hogy helló, a minisztériumtól jöttünk. Mivel Gabe tudom, hogy már járt itt, gondolom, vagy valahogy nehezebben felismerhetővé tette magát, vagy hamar kiterítjük a kártyáinkat.
- Ha hátul körbenéztünk, utána akár le is ülhetünk egy körre - pillantok a jellegzetes kártyajátékok asztala felé. Poén lenne kártyán elverni pár helyi alakot, információért cserébe. Vagy csak kapcsolati tőkét építeni, az sose árt. De a lábam aztán a hátsó helyiség felé visz, ahonnét sokkal nagyobb élet zajai szűrődnek ki.
- Mit gondolsz, hol kezdjünk? - kérdezem Miltontól, és profi pókerarccal sétálok a mindenféle árusok és vásárlók között, hátha kiszúrok valamit, amiért jöttünk.

[A tolvaj nyomában]

TO; Edward


2003. április 02.
A tolvaj nyomában

Késő is van, és este is van. Nem tudom melyik a rosszabb. Ilyenkor már az éjszakások vannak munkaidőben, de ha igazán nagy fogást akarunk megcsípni, akkor egy ékszerek utáni nyomozásnál nincs időkorlát. Meg úgy általában egy auror állandó 24 órás szolgálatban van. Azt hiszem, így csak az igazán elhivatott és szerelemtől fűtött emberek képesek élni és elviselni a munkánkkal járó kellemetlenségeket.
A kávé nagyon is jól esik, és ad egy kis lendületet az estéhez. Ki tudja mikor és hol ér majd véget. Persze, lehet nem lesz majd semmi gond, de az is lehet, hogy belebotlunk majd valamibe, ami miatt az egész éjszakát üldözéssel töltjük. Gyorsan meg is kérdezem, hogy társam vajon mire számít a ma estével kapcsolatban.
- Kívülről egész pofás. Ha már itt vagyunk, remélem, legalább a pisztolyomba kapok valami okos golyót. Meg talán egy csinos, kobrás fülbevalót az asszonynak.
- Okos golyót? Csak nem beszereztél te is néhány pisztolyt? Milyet? Nekem van két Browning 9 mm-es félautomatám és egy Magnum Eagle .44-es kaliberrel.
Ez a kettő még soha nem hagyott cserben. Az egyik most is fel van csatolva a biztonság kedvéért a combomra. A Szeszély megjelenése óta valahogy biztosabbnak érzem, ha más módon is meg tudom védeni magam. Még akkor is, ha lényegében a fegyverek viselésének nincs köze a Szeszélyhez.
- Érdekes ez az egész, hogy a tolvaj nemcsak a nagy szajrét vitte, hanem a kicsiket is, amiket kénytelen lesz ilyen piacokon – akár viszonteladóknál, de – nyíltan és kockázatosan értékesíteni. Vagy meg van szorulva anyagilag, vagy valami ritka bohém és felelőtlen személyiség lehet, ha hagyta magát elcsábulni. Megelégedhetett volna a Nílus szemével. De gondolom, azt itt nem fogjuk látni.
Elgondolkodok kollégám szavain és kicsit belegondolok mit tenne ebben a helyzetben Elliot. Végül akármennyire is gondolkodok rajta, arra jutok, hogy talán ez egy olyan kérdés, amire nem szeretném tudni a választ, viszont támpontokat adhat.
- Nem tartom kizártnak, hogy nem egy ember csinálta, hanem ketten voltak. Plusz az is lehet, hogy bizonyos ékszereket megrendelésre raboltak el, míg másokat, például azt is, amelyik megfojtotta azt a nőt, a saját szórakoztatására. Akárhogy is legyen, meg kell találnunk az ékszereket, mivel mindegyik darab nem éppen a legveszélytelenebb kategóriába tartoznak.
Aztán átlépünk a pubból a piac részre, és bár tudom, hogy álcázva, lényegében civilként mutatkozunk, már most látom a hozzánk közelállók tekintetében, hogy felismernek, viszont egyelőre meghúzzák magukat. Tudom mindegyiknek milyen stiklije van, és csak azért nem rohannak el, mert reménykednek benne, hogy néhány kisebb információ töredékkel megvásárolnak és békén hagyom őket. A többségük téved, ma nem fogok beszélni velük.
Ellenben élvezettel hallom a beszámolót a legutóbbi küldetésünk során talált hulláról. Akár szórakozából csinálták, akár nem, mindenképpen érdekes az eset. Főleg az a része, hogy a hulla még megvan majd három hónap távlatából is. Rosszallóan nézek a játékosok felé, de őket mintha a hatodik érzékük támogatna, nem is foglalkoznak velem.
- Ha hátul körbenéztünk, utána le is ülhetünk egy körre.
- Hacsak nem vagy nagyobb svindler, mint ők, akkor esélytelen, hogy bármit is kihúzz belőlük. Ezek itt egyike sem játszik tisztán, szóval ha információt akarsz tőlük, akkor először le kell leplezned a csalásukat.
Nos, ez nekem sem volt könnyű annak idején, ha nem lennék legilimentor, akkor lehet, hogy nem is működött volna rendesen. De a másik módszer is bejöhet még. Ha kijátszod őket egymás ellen, akkor összetörik a svindler becsület, és mindent félredobva licitálnak egymásra a bőrüket mentve.
- Mit gondolsz, hol kezdjük?
Végignézek a piacon, keresem az ismerős arcokat, de ők most vagy jobban el vannak bújva, vagy nem jelentek meg. Hümmögök egy sort, majd a tőlünk bal oldali asztal felé mutatok.
- Nézelődünk, egyelőre. A jobb oldal felé megyünk és majd a másik végén jövünk ki. Szerintem lehet esélyünk találni valamit.
Nem véletlenül mutattam a bal oldal felé. Azon az oldalon vannak a legértékesebb áruk, ékszerek, drága ruhák. El se tudná hinni az ember, hogy mennyit adnak egy használt középkori boszorkány kalapjáért. Szóval, először csak úgy teszünk mintha tényleg nézelődnénk, aztán ha megvan minden információ, akkor lecsapunk. Addig az álcánk marad, hiszen aurorként is lehetünk hétköznapi vásárlók, vagy nem?
- Nem akarsz keresni valamit a feleségednek?

Kincsvadászat
2003. április 2.

    

- Okos golyót? Csak nem beszereztél te is néhány pisztolyt? Milyet? Nekem van két Browning 9 mm-es félautomatám és egy Magnum Eagle .44-es kaliberrel.
Lelkesen vigyorgok vissza, jó, hogy van egy szakértőbb is velem, én még csak most kezdtem. Persze, a mugli kütyük eddig is érdekeltek, de csak azért, mert egy karórának álcázott malíciamutató, vagy egy fülhallgatónak tűnő telefül sokkal kevésbé feltűnő, mint egy igazi, mászó fül, vagy egy rohadtnagy tükör az ember hátán. De sose gondoltam, hogy ezeket majd rendeltetés szerűen is kéytelen leszek használni - persze érintőlegesen bemutatták őket a kiképzésen, de a telefontól eltekintve semmivel se foglalkoztam, azt is csak azért, mert onnantól, hogy tudtam használni a mobilt, egyszerűbb volt mugli csajokat felszedni, ha úgy alakult. De a lőfegyverek… Arra eddig ott volt a pálca.
- Csak egyet. Egy Walther P99- et. Nem akad el, ha előrántom, nem rozsdásodik és könnyen újratölthető - mondom, és meglapogatom a kabátomat, aminek a belső zsebébe bele van rejtve. Bár most nem a Szeszély miatt jöttünk, csak egy rablás miatt, aminek az elkövetőjéhez valahogy csak el fogunk jutni.
- Nem tartom kizártnak, hogy nem egy ember csinálta, hanem ketten voltak. Plusz az is lehet, hogy bizonyos ékszereket megrendelésre raboltak el, míg másokat, például azt is, amelyik megfojtotta azt a nőt, a saját szórakoztatására. Akárhogy is legyen, meg kell találnunk az ékszereket, mivel mindegyik darab nem éppen a legveszélytelenebb kategóriába tartoznak.
Elgondolkodva bólogatok, nem kizárt, hogy többen voltak, ha nem is a konkrét behatolók, de egy ilyen szintű rabláshoz bizonyára van háttércsapat legalább.
- Hacsak nem vagy nagyobb svindler, mint ők, akkor esélytelen, hogy bármit is kihúzz belőlük. Ezek itt egyike sem játszik tisztán, szóval ha információt akarsz tőlük, akkor először le kell leplezned a csalásukat.
- Hmmm…
Csendben somolygok az orrom alatt. Amit Melanie-val rendeztünk Vegasban, az is netto életveszély volt, és több ország több törvényét is egyszerre szegtük meg vele… Végtére is bűnözőktől csaltam ki kártyán azt a rakás pénzt, szóval az nem bűn talán. Ám  az is igaz, hogy attól még svindlerré tett. Vagyis csak még nyilvánvalóbbá vált, hog az vagyok.
Sose gyúrtam én a jófiú szerepre. Aurornak álltam, mert szórakoztatott. Halálfalókra vadásztam, mert izgalmas volt. Kimentettem a Nott família seggét Azkabanból, mert megérte nekem a pénzüket. Rosszfiúkat üldözök, mert szeretem a kihívást és a veszélyt. De egyiket sem azért, mert egy szent volnék. Ha ragadt is rám valami betyárbecsület - vagyis inkább bajtársiasság - azt a Milton féléktől szedhettem össze. De kíváncsi is lennék, hogyha valamelyik szerettünkről derülne ki, hogy szembekerül a törvénnyel, mit lépnénk. Ha Melanie miatt falaznom kéne… Kiderülne, hogy sose egy jó emberként cselekedtem. Csak emberként.
- Nézelődünk, egyelőre. A jobb oldal felé megyünk és majd a másik végén jövünk ki. Szerintem lehet esélyünk találni valamit.
Én is bizakodom, sőt. Pókerarccal kanyarodok a Milton által mutatott irányba én is, de amikn a tekintetem végigszánt… Elönt a kedv, hogy az egész kócerájt itt és most lefoglaltassam a törvény nevében, aztán megtartsam az összes szajrét magamnak. Meg Miltonnak, ha kér belőle, de nilván nem tenné. És amúgy sem ezért vagyunk itt.
- Nem akarsz keresni valamit a feleségednek?
- Nehéz nem találni itt… valamit...
Egyértelmű lehet számára, ahogy az áruk felé pillantok jelentőségteljesen, aztán vissza rá. Több nyomozati anyag van itt, mint a Minisztérium raktárában, de az is igaz, hogy emberből is több van, és nekünk azok kellenek. Emberek, akik antik arany sisakot és csodás karpereceket kínálnak, vérszínű homokkal teli ébenfa homokórát, kitömött fehér hollót… Kelpie-agyat is látni vélek, egy formás befőttes üvegben, pedig az nemcsak ritka, de olyan tiltott cucc, hogy azt se tudom, mire való.
De most a szerényebb áruk közt ballagunk. Ártalmatlanabb csecsebecsékből nincs hiány.
- Melanie kedveli a főnixeket. Az a csat tán tetszene neki, bár… Nők… Ki tudja…
Színpadiasan sóhajtok, végül aztán tényleg megveszem a szóban forgó árut. Aztán megakad a szemem az arany karikagyűrűkön. Nem tíz darab van ott, csak nyolc. Különböző méretek, kicsit más árnyalatú aranyból vannak, de ki tudja? És főleg, hogy a fenébe ellenőrizzük őket mind?
- Nézzük meg ezeket a karikagyűrűket. Hátha közeleg a nagy nap...
Óvatosan célozgatok csak,  de hátha Milton érti hogy a nagy fogásra gondolok, közben az eladó megrökönyödésére fittyet hányva elkapom a gyűrűket tartó dobozt, és sorban felhúzom valamennyit. A kisujjamra a legkisebbet, az így is csak a hegyére megy fel, de így jár, akinek akkora lapát keze van, mint nekem.
- Megvizsgálnád őket?
Színpadiasan kérdezem, pipiskedve kitartva Milton elé a kezeimet, mintha poénkodnék csak. Valójában persze azért teszem, hátha Milton tud olyan feltérképező bűbájt, amivel meg lehet állapítani, hogy ezek közül valamelyik is az-e, amit keresünk.

[A tolvaj nyomában]

TO; Edward


2003. április 02.
A tolvaj nyomában

Nem lep meg, hogy egyre több kollégám fordul a muglik fegyvereihez ezekben az időkben. A Szeszélynek köszönhetően gyakorlatilag semmilyen mágikus fegyverünk nincs. Na, talán ez túlzás, de a pálcánkat már nehezebben tudjuk használni. A bájitalok még szerencsére működnek, de ki tudja azok is meddig. Mivel még alig tudunk valamit a Rendről és a terveikről, talán valamilyen módon ezt is tudják majd befolyásolni.
Persze, lehet, hogy ez az egész csak egy rossz tévképzet. Valószínűleg, ha már a bájitalokra is hatással tudnának lenni, akkor az már olyan mértékű befolyásolás, ami túlmutat a jelenlegi tudáson.
- Csak egyet. Egy Walther P99-et. Nem akad el, ha előrántom, nem rozsdásodik és könnyen újratölthető.
- Ez még csak a kezdő lépés. Lesz ott majd másik fegyver is a későbbiekben.
Elismerően bólintok, mert nálam is így kezdődött igazából. Először csak egy, aztán még egy, aztán meg már nem lehet megállni. Egy olyan világ nyílik ki az ember előtt, amire addig nem is gondolt. A fegyverek mozgatják a muglik világát, jobb tisztában lenni a trendekkel és az új fejlesztésekkel.
Aztán valahogy ráterelődik a téma a kocsmában lévő néhány svindlerre. Mind profi a maga nemében, de egyik sem legyőzhetetlen. Főleg akkor nem, ha van egy titkos fegyvered, mint a legilimencia vagy eléggé nagy svindler vagy ahhoz, hogy átláss rajtuk. Nem ismerem kollégám múltját, de ahhoz, hogy egy auror boldogulni tudjon, elég nagy svindlernek kell lennie. Talán nem kártyában vagy varázslósakkban, de az életben mindenképpen.
Rövid nézelődés után viszont hamar áttérünk a piac részhez. Nincs is sok időnk nézelődni, ez nem kérdés. Minél több ideig vannak szabadon azok az ékszerek annál több bajt okozhatnak. Mivel kollégám teljesen tapasztalatlan ezen a helyen, úgy döntök, hogy kicsit kézbe veszem az irányítást. Alaposan megnézem magamnak az irányt, és igazából hamar rájövök, hogy merre kell mennünk. Viszont nem szeretném ezt mindenkinek a tudtára adni, a végén még túl korán kezdenek el csomagolni és eltűnni szem elől.
- Nehéz nem találni itt… valamit…
Elmosolyodom. Itt igazából az a nehéz, hogy nem találsz meg valamit. Akármit is keresel, itt biztos megtalálod. Talán az áruk mennyisége és minősége itt még jobb is, mint az STB-n. Persze, nem az én dolgom eldönteni ezt, viszont az is biztos, hogy túlságosan is el van hanyagolva az ellenőrzések terén ez a hely.
- Melanie kedveli a főnixeket. Az a csat tán tetszene neki, bár… Nők… Ki tudja…
Rég volt már, hogy egy nőnek bármit is vegyek. Soha nem voltam romantikus alkat, az mindig is Metz asztala volt, és néha még Elliottal kapcsolatban is napokig töröm a fejem mire egy épkézláb ötlet eszembe jut.
- Azért csak óvatosan azzal a csattal. A főnixek hamar lángra kapnak.
Ezzel is utalok arra, hogyha nem egy tiszta dolgot vesz, akkor könnyen lángba borulhat minden az otthonában. Én biztos megvizsgálnám különböző átkokra mielőtt az asszonynak adom. Még kollégát is megkérnék rá, talán tud valamit, amit én nem.
Pár standdal odébb azonban egy olyan dologra bukkanunk, ami még lehet akár jó is. Néhány aranygyűrű, ami még jegygyűrűnek is jó lenne, de azért nem éri meg elbízni magunkat.
- Nézzük meg ezeket a karikagyűrűket. Hátha közeleg a nagy nap…
Elmosolyodom, és odalépek társam mellé. Nagy szerencsénk lenne, ha mindjárt az elején belefutnánk a kérdéses darabokba. Ráadásul volt róluk kép, és bár, elláthatták őket álcázó bűbájjal, azért nem hiszem, hogy ekkora szerencsénk lenne. Azért hagyom, hogy nézelődjön, az álcánkat végül is fenn kell tartani. Felhúzom egyik szemöldököm, mikor látom, hogy sorban felveszi őket az ujjaira. Bátor döntés.
- Megvizsgálnád őket?
Közelebb hajolok hozzájuk, majd hümmögök picit.
- Szerintem Melanie ennél sokkal különbet érdemel. Ez kicsit görbe, a másik meg mintha nem is igazi arany lenne, kopna.
Persze, tudom, hogy mire gondol valójában, ezért előveszem a pálcámat, és sorban végighúzom a gyűrűk felett. Egyiknél sem jelez, szóval még csak nem is átkozottak. Áh, ez így uncsi.
- Szerintem a nagy nap még el fog kerülni egy ideig, ha ezekkel állsz az asszony elé.
Tekintetem tovább viszem a következő asztal felé, ahol mintha látnék valami érdekeset, de még nem merem megkockáztatni, hogy tényleg a mi cuccunk lenne az. Megfogom társam vállát, ha már lepakolta a gyűrűket, és arrafelé vonom.
- Mit szólsz ezekhez a darabokhoz? Kicsit ígéretesebbnek tűnnek itt a nagy naphoz.

Kincsvadászat
2003. április 2.

    

Vajon ha nem arra teszem fel a pályaválasztásom idején az életem, hogy a szüleim és egyéb rangos felmenőim bosszantsam, ki lennék most? És mi lennék most? Talán annak a standnak a túloldalán állnék. Igen, azt hiszem, ennyi lenne a különbség. Talán ugyanúg valamilyen lekövethetetlen golyót keresnék a pisztolyomba, ugyanúgy elátkozott tárgyak közt válogatnék kedélyesen, ugyanúgy éles pillantásokat váltanék az árusokkal… Csak épp nem Milton oldalán tenném ezt, hanem épp vele szemben. Furcsa lenne a Mi lenne, ha…? dimenzió, de nem bánom, hogy így alakult, ahogy. Már csak azért is, mert feldob visszaemlékeznem a pillanatra, mikor közöltem otthon, hogy auror leszek. Most is eszembe jut, ahogy anyám feje elvörösödik, apám pedig dühében felfújja magát majdnem gömb alakúra, mint az a puccos, tüskés halféle. Bármi más is lettem volna, büszkék úgyse lettek volna sosem rám. Így legalább sikerült elérnem valamit, ami sokkal különb, mint a testvéreim eredményei.
- Ez még csak a kezdő lépés. Lesz ott majd másik fegyver is a későbbiekben.
Elmosolyodom az előrejelzésén, mert kiértem belőle a személyes tapasztalatát. Szakmai ártalom ez, vagy inkább a hobbink a munkánk? Amin eddig is gondolkodtam, most is igaz, az alapképességek és a preferenciák adottak. Egy jóféle fegyver boldoggá tesz egy aurort és egy bűnözőt ugyanúgy, a különbség csak abban áll, merre mutat a fegyver csöve.
Itt pedig aztán van célpont bőven. A világ pénzét el lehetne költeni, és még csak enm is lehet biztos az ember abban, hogy pontosan mire is. De amit kiszúrok, az csini, témában is helyén van, passzol az eljegyzési gyűrűhöz, úgyhogy…
- Azért csak óvatosan azzal a csattal. A főnixek hamar lángra kapnak.
- Mindenképp vigyázni fogok, de szerintem Hopkirk amúgy is tűzálló. A sárkányoknak annak kell lenni, nem?
Na ezt a poént is csak megfelelő társaságban merem megejteni, de ezért jó néha bajtársak közt lenni, és urasan mulatni.  Persze, megkérem majd a csinos varázsbajelhárítós macát a harmadikról, hogy vizsgálja meg az ajándékot. És ha mindent rendben talál, Melanie kap egy csecse csattot, amiről sosem fogja megtudni, honnan is származik.
Nehéz ennyi minden izgalmas kincs közt arra koncentrálni, mit is keresünk, de azért csak feltűnnek a karikagyűrűk. Talán kicsit elsietem a gyűrűpróbálást, de gondolom az árusnak nem érdeke, hogy a vevői a szeme előtt - de főleg még fizetés előtt - elhalálozzanak, ezért mivel nem szól közbe, én sem aggódom különösebben. Gondolom az életveszélyes árukat úgysem itt, a kisebb kaliberű kincsecskék közt állítják ki.
- Szerintem Melanie ennél sokkal különbet érdemel. Ez kicsit görbe, a másik meg mintha nem is igazi arany lenne, kopna.
Bólogatok, de nem is a szavak konkrét értelmére, hanem arra, hogy van, amelyik inkább nem hasonlít a keresett gyűrűkhöz.
- Szerintem a nagy nap még el fog kerülni egy ideig, ha ezekkel állsz az asszony elé.
Elgondolkodom, de biztosra akarok menni. És hát a keresett ékszer megégeti a hűtlen hitvest, márpedig kettőnk közül, ha jól tudom, én vagyok annyira házas, hogy a hűtlenkedésem égési sérülést eredményezhessen… Úgyhogy mielőtt még levenném a gyűrűket, futólag megpaskolom Milton seggét. Csakis bajtársias poénból, nagyon betyárosan, de mivel úgy gondolom, Mel ennek sem örülne, jó eséllyel ez kimeríti a hűtlenkedés fogalmát. De egyik sem lesz forróbb a manővertől, úgyhogy itt el is veszítem az érdeklődésem a gyűrűk iránt. IS.
- Azért próbára tettem őket. Feltétlenül áruld maj el, milyen edzéstervet követsz - teszem hozzá a burkolt elismerést csibészes vigyorral, aztán több komolyságot magamra erőltetve visszapakolom a megviselten hunyorgó árus elé a gyűrűket.
- Mit szólsz ezekhez a darabokhoz? Kicsit ígéretesebbnek tűnnek itt a nagy naphoz.
Hagyom, Milton hadd irányítsa a figyelmemet oda, ahol az övé is megakadt, és érdeklődve hajolok a következő standhoz, hogy szemügyre vegyem, mit találhatunk ott.
- Ha itt találjuk meg a gyűrűket, visszaadhatod a kölcsönt most Te - dörmögöm félig röhögve. Végülis, azt nem vethetik a szememre a Minisztériumban, hogy ne élvezném a munkám, és amíg jól csinálom, addig miért baj az? Így a heccelés után kicsivel fegyelmezettebben követem Milton pillantását, vajon mi vonzhatta ide ehhez a standhoz. Vaami azt súgja, hogy ha nem gyűrűk, mást a listáról már nem fogok olyan tökösen magamra próbálni. Végülis, még két darab kék gyémántos nyaklánc is hiányzik…