Irtó kreatívan Olaszország

Egy rögtönzött nyaralás margójára

Miles Edward

Nem nyitottam vitát arról, hogy eljövünk-e nyaralni. Három éjszakára jöttünk csupán, s most ez, a mai az utolsó ezek közül. Anya és apa is sokat stresszeltek mostanában, épp ezért úgy döntöttem, hogy ideje a kikapcsolódásnak. Életünkben először repülőre ültünk hát és meg sem álltunk Olaszországig. Elég utolsó percen szervezett lett a dolog, de mindent megoldottam. Ha szerelemebe lehet esni egy országgal, akkor én igazából már meg is találtam a lelki társam, egész egyszerűen beleszerettem ebbe a helybe. Anyáék is látták rajtam valószínűleg, mert utolsó estére kimenőt kaptam. Odamehetnék, ahová csak akarnék, azt csinálhatnék, amit csak akarnék, ennek ellenére én itt ülök a tök üres tengerparton és bámulom a naplementét. Akár romantikus is lehetne, de egyedül vagyok, magammal meg - legyek bármennyire is jó parti - nem szívesen smárolnék vagy ilyesmi. Az a furcsa, hogy ennyire kihalt minden. Ez a látvány mindenkinek megérné, ennek ellenére közel s távol sehol egy ember.
A napokban az utcán összetalálkoztam Everfennel. Látásból ismerem a csajt, néhányszor megpróbált kiütni a gurkóval - és volt amikor sikerrel is járt. Amilyen aprócskának látszik olyan nagyot üt, nem árt vele vigyázni. Szóval ahogy így bámulom a sárgára festett vizet épp azon tűnődöm, hogy milyen kicsi is a világ. Mennyi esélye volt, hogy itt összefutunk, még ha csak erre az egyetlen rövid pillanatra is? Kár érte, jövőre lehet meg kéne környékeznem. Eszembe jut ugyan a szőke hollóhátas szépség néhanapján, de egyelőre nem érzem azt, ami megakadályozná a vadászösztönöm tovább működését. Nem mondom, hogy új préda kell, hogy szükségem van rá, de nem is tagadhatom, hog élvezem a kihívásokat. Ő tipikusan ilyen kemény diónak tűnik, de szerintem ha valaki egyszer megszelídíti onnantól olyan, mint a ma született kisbárány. Valószínű csak ez a hülye naplemente az oka, hogy ilyen szentimentális lettem hirtelenjében. Eddig eszembe se jutott komoly kapcsolatokra gondolni, mostanában meg állandóan ezen rágódom, holott az első csókomon se vagyok túl. Totál gáz vagyok.

Oké, ha eltekintek attól a résztől, hogy pont emiatt töltöttem tizenhárom évet árvaházban, igazából tényleg egész kalandos ez az Apucsek-féle életmód.
Nyaralás gyanánt gondoltunk egyet, és egy-egy hátizsáknyi cuccal nekivágtunk a világnak, a tervezést meg ráhagytuk a vakszerencsére. Zsupszkulcs a kontinensre, nindzsázás egy mugli tehervonat konténer-kocsiján, stoppolás, varázsló bérseprű, szerencsejáték hogy legyen pénzünk szállásra, bár-bűvésztrükk fogadások hogy visszanyerjünk valamennyit a szerencsejátékon bukásból, és hasonló kalandok, és valahogy eljutottunk Olaszországig. Valószínűleg tovább ésvagy vissza is ugyanez lesz a terv: ami ahogy sikerül meg alakul.
Arra nem számítottam, hogy ismerőssel fussak össze itt, talán leginkáb az így is eseménydús utazás miatt. Lehetne az esélyeit is számítgatni, de a valószínűségről már rég tudom, hogy egy olcsó...
-Hangulatos, mi?
Nem kiemelkedően meglepő, hogy itt találom Mérföldeket, jó partszakasz a környéken, és ha a környéken futottunk össze, kézenfekvően valószínű, hogy errefele legyen a szállásuk, ha kijön, ide jöjjön ki. Nekem is épp egy sétához támadt kedvem, így hogy kezd múlni a nappali hőség, úgy találtam itt a griffes srácot ezúttal.
Ha nem hallott mögésettenkedni - mert miért ne - akkor váratlanul érheti a kérdés, de ez legyen a legrosszabb, amivel meglepem.
Mondjuk valamelyik legutóbbi gurkó helyett. De minő szerencse, hogy most nem meccsen találkozunk.

Úgy elmerülök a gondolataimban, hogy esélyem sem volt meghallani Merel trappolását mögöttem. Reflexből a pálcám után kapva fordultam a hang irányába, és jól láthatóan lazultak meg megfeszített izmaim, miközben hangosan kifújtam a levegőt.
- Hogy a fúriafűz ölelne meg Everfen, a szívbajt hozod rám - morgolódok kissé zsémbesen. Jobban kéne figyelnem a külvilágra és akkor talán nem érnének ilyen váratlan meglepetések, mint ez. Vagy nem kéne ennyire túlreagálnom az ilyen helyzeteket. Nem tehetek róla, a csata óta egy kicsit talán túl paranoiás vagyok. Mindig kétszer nézek a hátam mögé és ha valami hirtelen inger ér automatikusan támadnék, vagy védekeznék. Most már jobb, mint volt kezdetekben, de azért még mindig vigyázni kell velem.
- Nem ülsz le? - Állammal a mellettem elterülő végtelenebbnél is végtelenebb homokos szakasz felé bökök, remélve, hogy azért nem három méterrel arrébb kívánja letenni azt a formás kis fenekét. Ha már itt van hát beszélgessünk egy kicsit, csak ne szaladjon el olyan gyorsan, mint jött. Azt hiszem valahol reménykedtem abban, hogy összefutunk még és nem csak abban a rövidke pillanatban merül majd ki az itteni találkozásunk. Olaszország kihozta belőlem a szeretetéhes macsót, így ha Merel azt mondja, hogy nem ér rám kénytelen leszek keresni egy bárt tele csinos olasz lányokkal, akik vevők lesznek a cuki angol fiúra. Ami Olaszországban történik az itt is marad, nem aggódom a tetteim következménye miatt. Ezért viselkedek ilyen lazán a hugrabugos lánnyal is, kivételesen nem azt érzem, hogy mindenki figyeli mit csinálok és meg kell felelnem a rólam alakított képnek. Csak Miles vagyok és kész.
- Reménykedtem benne hogy megtalálsz még – jelentem ki baromi nyálasan. fogalmam sincs, mikor szedtem fel ezt a csöpögős stílust, de jobb lenne, ha mihamarabb elhagynám. Bár a csajok általában vevők az ilyen dumára, de az én gyomrom nem bírja, ha ilyeneket mondok.

-Woóó- vigyorgok pimaszul a majdnem pálcarántásra. Mondhatnám, hogy tudom mit csinálok, és bíztam benne, hogy csak nem átkoz le egy lesből köszönésért, de ha őszinte vagyok, valóban nem számítottam ilyen hatásos belépőre. A magabiztosságom még mindig igaz, csak nem a fő érdemet viszi. Igen, hívtak már túl vakmerőnek.
Nem is settenkedtem pedig kifejezetten, bár igaz, hogy a parti homok sokkal jobb hangtompító, mint ha mondjuk gumicsirkékre szórt murván masíroznék. Mondjuk kíváncsi lennék a helyre, ahol gumicsirkés murvával csinálnak utakat.
-Nem- jelentem ki "dacosan" a helykínálásra, és azzal a mozdulattal letelepedve el is nyúlok hanyatt Mérföldek mellett. Ha szigorúan veszzük, tényleg nem ültem le.
De elemedben vagy ma, Merelkedrága.
Tény, hogy így nem tudom a tengert nézni, de láttam már eleget a napokban, és az ég se csúnya. Meg kényelmes a homok is, legfeljebb le kell porolnom magamról egy fél héten át, de most na.
-Igen, van akire ilyen hatással vagyok- folytatom a pimasz vigyoromat. Mert hát hogyne.
-És, milyen eddig Olaszország?- könyökölök föl azért a beszélgetéshez. -Látom, izgalmas annyira, hogy azt nézd elmélyülten, hogy áztatja magát a homok. Tudodmit, nem nézzük meg közelebbről? Vagy inkább filozofáljunk róla?

Látom tetszik neki, hogy a szívbajt hozta rám. Nem kommentálom tovább, egy bosszú szemforgatással elengedem. Örülhet, hogy nem esett baja a csinos kis pofijának amiért ilyen hülyeségeket csinál. Komolyan, ki az az állat aki így lopózik oda mások mögé? Jó, rajtam kívül. De hát az más.
- Hugrabugos létedre elég szemtelen vagy - pillantok rá felvont szemöldökkel, majd elvigyorodom. Bírom ezt a lázadó magatartást, nem véletlenül gyarapítottam a piros arany házat zseniális személyiségemmel és minden tudásom legjavával. Nem is értem, ekkora pofával hogy kerülhetett az édes ártatlan szende Hugrások közé. Vagy a penészedő Mardekárosok között lenne a helye - kár lenne érte - vagy közöttünk, a Griffendélben. A süveg néha azt hiszem be van szívva a beosztás alatt, így csak vaktában lövöldöz, hogy kit hova osszon be. Ahová tavaly kevesebb gyerek került, oda idén mehet több is. Aztán minden kis lurkó igyekszik felnőni a háza eszméihez, így tök mindegy, milyen volt mikor odakerült az esetek igen nagy százalékában mire elballag épp olyan sztereotipikus lesz, mint amit elvárnak tőle. Igen mély gondolataim vannak ma, még magamat is lenyűgözőm csodálatos eszmefuttatásaimmal. Valahol mélyen, igen nagyon mélyen elveszett bennem egy zseni. Nem elég, hogy jó sportoló vagyok, de még főzni is tudok, meg értek a versíráshoz. Jó, a tanulás nem megy a legjobban, de nem az eszemmel, csak a szorgalmammal van baj. Hát lehetnék ennél tökéletesebb? Aligha.
- Befoghatod Everfen, mert jövőre be találom törni a csinos kis pofid egy gurkóval. - Mindezt olyan bájos és édes hangnemben adom elő, mintha azt ecsetelném, hogy elvinném randizni. Az a tény, hogy én magam hajtó vagyok nem akadályoz meg abban, hogy ilyen kedvesen fenyegetőzzek - persze csak játékból. Amúgy nem lennék képes senkit szánt szándékkal bántani, csak mert valami olyat mondott, ami nekem esetleg nem tetszik. Ez nem az én asztalom. De azért jobb ha tudja, hogy csak aranyos akartam lenni, és nem vagyok ám annyira elájulva tőle. Jó, talán egy kicsit mégis.
- Imádom. Egyszerűen imádom. De gyere, nézzük csak meg közelebbről is - nyújtom a kezem miután felpattanok. Udvarias fiúnak nevelt anyám, olyannak, aki felsegíti a többieket ha épp a homokban támad kedvük fetrengeni. Meg olyannak, aki előre köszön, és mindig kedves és rendes és aranyos. Na igen, anyám kicsit más elképzeléseket vall arról, hogy milyen az ideális fiú.

-Mert mint köztudott, a Hugrabug fő erénye a szemek száma?- szemtelenkedek vissza nagyon szemléletesen. Azt éppenséggel kétlem, hogy a szemtelenség igazából ellentmondana bármi hugrás jegynek, inkább csak köze nincs hozzá. De az nem ellentét.
Más kérdés, hogy valóban nem a jellegzetes minta sárga vagyok, és igen, látszólag sokkal inkább illhetnék másik házba, ezen sokáig én is gondolkoztam. Megvan a reális értelme a Süveg döntésének, de valóban, ha nem ismersz elég mélyen, a legjobb magyarázat az lehet, hogy túl sok már így is túl sok elvetemült volt a Griffendélben, a sapka úgy gondolta, jobb a közbiztonságnak, ha nem rak még engem is oda. Aztán meg, nem kell mindenkinek skatulyára beleillenie a házába, unalmas lenne úgy az élet.
-Nem lenne szived- turbékolok vissza a szívélyes fenyegetésre a legbájosabb ártatlan pillarebegtetéseimmel. -De ha nagyon szeretnéd, majd küldök jó sok gurkót neked, hogy tudj próbálkozni.
Nézda, milyen cukin enyelgünk el arról, hogyan tervezzük agyonverni egymást ágyúgolyókkal. De ha idén át tervezett nyergelni terelői posztra, én felőlem tényleg segíthetek neki belerázódni, ez egy egész önálló műfaj a kviddicsen belül.
Megfogom a felajánlott kezét, és jó nehézkedve segítek felhúzni magam a földről, csak hogy ne legyen olyan könnyű dolga. A pimasz vigyor értelemszerű. Kilépek a cipőmből, az orrába gyűröm a zoknimat, és a mezitlábaimat megtornáztatom a homokban, rájuk fér egy kis nyújtózás sok túranap után. Cipővel a kézben megyek a tenger közelébe. Meg kell hagyni, ez a homokföveny sokkal kellemesebb, mint az otthoni köves-sziklás partok szoktak lenni, meg nem olyan pi...pacsviráglefagyasztóan hideg.
-Mennyibe, hogy nem mersz csak így beleszaladni?- vonogatok Edwardra egy kihívó szemöldököt, fejjel a tenger felé bökve.

- Te vagy a hugrás, mondd meg te. - Így kell leszerelni valakit, egy pont nekem. Jó, visszavághattam volna valami szellemesebbel is, de az örök klasszikust kár lenne sutba dobni valami olyanért, ami lehet, hogy nem is jön be végül. Így legalább nem kell belemennem egy értelmetlen vitába arról, hogy hány szeme van a Hugrabugosoknak. Mert látom én, hogy ez következne.
Hohó, kicsi lány, ebbe épp beletrafáltál. Valóban nem lenne szívesem egy nálam sokkal kisebb, alapjáraton alanyos lánykát csak úgy fejbe kólintani egy baromi nehéz vasgolyóval, mert csak úgy. Miért is akarnám én leütni? Már nem is emlékszem. Na mindegy. - Várom szeretettel - rebegtetem meg én is hasonlóképpen pilláimat, mint ő az előbb. Valószínű neki ez sokkal jobban áll, de igyekszem olyan magabiztosnak tűnni, hogy ne nézzek ki totál homokosnak. Nem azért, mert bajom van velük, tőlem aztán mindenki azt csinál amit akar, de kikérem magamnak, én csak a lányokat szeretem. Vagyis gondolom, mert eddig még egyiket sem szerettem igazán. Azért az para lenne, ha kiderülne hogy azért, mert tiszta buzi vagyok. Nem is gondolok inkább ilyenekre, még a végén bebeszélek valamit magamnak.
Még így sem esik nehezemre felkaparni, hogy direkt cseszekedik velem. Elég jó kondiban vagyok, hogy azt a harminc kilót amivel rendelkezik gond nélkül fel tudjam szedni. Lazán lerúgom a cipőmet, minden aggodalom nélkül hagyom ott, ahol az előbb ültem. Nincs itt senki, aki lenyúlhatná, ha meg mégis úgyis megtalálom valahogy. A homok még kellemesen meleg, bár már most érzem, hogy az idgeesítő szemcsék befurakodnak a legapróbb helyekre is.
- Mibe, hogy neked is csak a szád nagy? - Bemerek én menni, csak állítsa  bárki, hogy nem. De az, hogy ő a partról a lábát áztatva végignézi, hogy én szarrá ázok nem buli. Már meg is van az ördögi terv. Ha hagyja magát egy gyors mozdulattal ölbe kapom nem foglalkozva a kezében tartott cipőkkel és begázolok a vízbe, majd egy elegáns mozdulattal dobom be a tenger hullámai közé. Ez talán drámai túlzás, tekintve, hogy nekem nagyjából derékig ér a víz. Épp csak annyira mély, hogy csobbanáskor ne üsse meg magát. Így végül is megnyertem a meg sem kötött fogadásunkat, amit egy elégedett vigyorral nyugtázok. Amennyiben esetleg mégsem így sülne el az eset ugyanilyen ördögi vigyorral várom, hogy mivel torolja meg félresikerült próbálkozásom.  

-Hát, tekintve, hogy valahogy bekerültem,..
De ezek szerint mégse tudjuk biztosra, Sauron miért nem került a Hugrabugba. Mintha ez valaha az év rejtélye lett volna, de hát na.
Arra, hogy milyen szivesen megismerkedne a gurkóimmal is, csak cuppantok felé egy leginkább gúnyos, mint bármi más, távcsókot, ha külön kéri is a fájást, hát hogy is tagadjam meg tőle? Mondjuk lévén terelő vagyok, és nem ugyanabban a csapatban, eleve ez a dolgom, kérés ide vagy oda, de ez csekély részletkérdés.
-De nagyon szép lány vagy te is ám- teszem hozzá, mert ilyen bájos pillarebegtetést azért igazán nem illik bók nélkül hagyni. Az erőmutatványért viszont őszinte elismerésem, amiről természetesen nem adok olyan feltűnő visszajelzést. Ha észreveszi mégis, hogy titokban értékelem, helyes. Nem mint ha olyan lehetetlen lenne engem fölhúzni a földről, még azzal együtt is, hogy megtévesztően törékenynek meg habkönnyűnek szoktak sokan feltételezni a valósághoz képest, de azért említésre méltóan jobban ment neki, mint tudhatott volna.
-Hát mim nagy nekem?- teszem fel a költői kérdést, tárt karokkal körbefordulva prezentálva az abszolút apró termetemet, sugallva a "semmim" megfejtést. Persze minden viszonyítás kérdése. Többekközt.
És ezzel a koreográfiámmal talán a legtökéletesebb alkalmat adtam meg arra, hogy felkapjon, mint egy zsákot.
-Jáááj- "pánikolok" egyáltalán nem meggyőzően, tekintve, hogy úgy a másfeledik hangtól kezdve elnevetgélem az egészet, igazán hihető előadás. A cipőimet egy rutinos mozdulattal dobom magunk mögé a homokba, aztán kalimpálok a kezeimmel, mint ha a menetszélben lobognának, mert miért ne. Tán attól kéne tartanunk, hogy komolytalannak néznénk ki?
Nagyjából pontosan ilyen reakcióra számítottam igazából, de úgyis a jól szórakozásra megy a játék, nem az érinthetetlen jégkirálynőségre, és felüdülés is végre valaki, aki még a lapokat venni is tudja. Nem mint bizonyos Wenlock, akinek ezúton jó csuklást is egyben.
A vízbedobás is a kézenfekvő folytatása ennek a felkapásnak, de attól, hogy nem váratlan, még mindig sikkntva csobbanok a vízbe, és sok kapálózós úszás és szerencse kérdése, hogy csukott szemmel megtaláljam Miles lábát még a víz alatt.
De ahogy elkapom, be is húzom magam, belekarolok, és kiemelve a térdét, szinte a vállamra véve, állok fel a tengerfenéken, jó esetben ezzel hanyatt a vízbe is borítva Mérföldeket, vagy ha igazán jó az egyensúlya és reakciója, is a felemelt lábával a birtokomban, valahol térd-lábszár környékén, ahonnan egy plusz mozdulattal még mindig folytathatom a beborítási kísérletet.
Közben prüszkölve-kacarászva próbálom kiszedni az arcomból a vizesen rácluppant hajamat, nem különösebben zavartatva magam a ténnyel, hogy ezzel mindenféle retorzióra nyitvahagyhatom magam.

Drámai mozdulattal kapom el a felém dobott csókot, és először az arcomra, majd a szívemre tapasztom tenyerem, miközben nagyon szépen pislogok a fekete démon felé. Hát ez valami rettenet nyálasan nézhet ki kívülről, ha valaki nem látja azt a gúnyos vigyort az arcomon.
- Köszönöm csajszi - affektálok, mint valami rossz plázamacska. Nem tudom, hogy hogy vagyok képes ilyen hangokat kiadni magamból, de esküszöm, még magamat is megijesztem vele. Komolyan rémisztő, én mondom.
Fel sem tűnik, hogy elismerően pillant-e rám, jobban foglalkoztat, hogy megszabaduljak tornacipőmtől, meg a gondolat, hogy nem sokára térdig állok majd a vízben. Nem akartam eláztatni a a farmerom, de majd megszárad. Mégsem mondhattam nemet ugye.
- Gondolom a szíved - tolok egy újabb szörnyű bók félét. Mondjuk azt nem mondhatom, hogy magas, vagy hogy nagy a lába, a feneke vagy a mellei. Úgy igazából tényleg elég picinek tűik hozzám képest, de ha már megkérdezte nem hagyom válasz nélkül. Plusz jól jön a gesztusa ördögi tervem végrehajtásához. Örülök, hogy sikítás helyett nevet, először is sokkal kellemesebb a fülemnek, másodszor örülök, ha jól szórakozik közben. Remek, hogy hagyja magát a vízbe dobni, az már kevésbé, hogy nem sokkal utána én is hanyatt vágódok, mert elkapja a lábam. Ez bosszúért kiált!
Prüszkölve állok fel ismét, a csobbanás hatására kicsit túl sok víz ment a fülembe és az orromba. Még nem tudom, hogy bosszulhatnám meg, szóval egyelőre csak fenyegetően közelítek felé. Mármint arcomon széles vigyor ül, de testtartásomon látszik, hogy ezután semmi jóra nem számíthat. Pólóm és farmerem rám tapad, szerencse, hogy a kényes részeket épp eltakarja a víz. Különben kezdhetnék magyarázkodni, hogy a hideg víz, vagy a vizes ruhába csomagolt lány váltotta ki belőlem azt, amit. Franc egye meg!  

-Aaaw- mímelek olvadozást, mint a sztereotíp Lány reakciója szokott lenni a rezidens szívtipró egyetlen mosolyára is, ahogy Mérföld ünnepli meg annak a megtiszteltetését, hogy ezúttal valami tömör fémgömbnél csábítóbbal dobálom meg.
Igen, totál bohócot csinál magából, de mégis mi a megnyerő, ha nem az, hogy minden aggodalom nélkül el tudja dobni a konzervatívan sztoikus normák béklyóit, ha egy kis önfeledt szórakozásra kerülne sor? Aki ahhoz ragaszkodik görcsösen, hogy márpedig egy igazi férfi nem mutat érzelmeket, meg nem komolytalankodik, az úgyis csak a saját kétségeit önmagáról próbálja rejtegetni.
-Ó, hát én és az az arany szívem.- Ehhez már a szokásos pimasz bájvigyorom jár, pedig végülis, valóban. Ahhoz a vérborzhoz képest, minek sokan elég könnyen tarthatnak, tényleg igazi vajszívű tudok lenni. Amikor nem szétpiszkálok valakit, vagy épp kényem kedvére kenem kenyérre, miközben sajátjának hiszi az ötleteit, amikbe terelem.
Jó, ez nem teljesen igaz, hogy nem neki jutott eszébe, hogy a tengerbe hajigáljon, de arra értem, hogy mégiscsak tudtam én előre, és nem is lett volna könnyű dolga, ha nem hagyom magam. Bár valahogy kétlem, hogy bánná a bánásmódomat.
Némi küzdelem után a tulajdon vizes hajammal, végül csak a vízbe mártom, aztán hátralendítem a fejem, így oldva meg a frizuraproblémát, majd kitörölve a fölös vizet a szememből, kénytelen vagyok konstatálni, milyen közel ért már Miles, és közelít is töretlenül, inkább bosszúra szomjazva, mint sós vízre.
-Na héee-hee-hee...- hajlik át a hangom azok jellegzetes elnyúló nevetésébe, akik érzik már az ilyesfajta játékos vesztüket, miközben hátrálok a tengerbe. Egyre egyértelműbb lassítással lökdösnek a hullámok, Edward meg mindjárt utólér, ennek minden belátható vonzatával.
-Amúgy jól áll a vizes póló- ismerem el vigyorogva, bár kizárt, hogy a bók enyhítené az ítéletemet. Beérem a látvánnyal.

Bírom Everfent. A legtöbb lány nem tudja így elengedni magát, mint ő és ez kifejezetten üdítő a hat réteg mázhoz szokott lelkemnek. Itt nincsenek felesleges körök és kínos pillanatok, egyszerűen csak jól érezzük magunkat és kész. Nincs ebben szerintem semmi rossz.
- Sejtem én, hogy mennyire aranyszíved van. - Kicsit talán több a gúny ebben a mondatban, mint amúgy illendő lenne, de hát látszik rajta, hogy mennyire mond igazat. Meg hát azért hallottam már ezt-azt róla is, persze, semmi olyat, ami miatt elmenne a kedvem a tőle. Ahhoz túl jól néz ki vizesen. Esküszöm, még az is édes, ahogy nevet. Biztosan napszúrást kaptam, megfőtt az agyvelőm a túlzott melegben, más magyarázat egyszerűen nem létezik ezen gondolataimra. Komolyan beteges.
- Te sem panaszkodhatsz - dobom vissza a bókot, mert való igaz, hogy elég dögös így. Mármint alapvetően is, de a vizes cucc mindenkire rátesz egy lapáttal. Így már nem lehet takargatni semmit. Hiába is hátrál, jól tudja, hogy utol fogom érni. Hosszú lábbal megállathatatlan vagyok, magamhoz húzva kezdem bökdösni az oldalát. A húgom révén tudom, hogy hova kell nyúlni ahhoz, hogy elérjem a biztos halált. Márpedig a bordák közé bökdösés elég hatékony módszer a csajok kiidegelésére. Hopsz, észre sem veszem, hogy hirtelen milyen közel kerültünk egymáshoz. Ebből baj lesz. Vagyis nem egészen baj, de lehet, hogy nem egészen úgy alakul majd az este, mint képzeltük volna.  

A valaha látott leggúnyosabb szívformát rakom össze a kezeimből a mellkasom előtt, az incselkedve szemöldökvonogatós vigyorom mellékleteként.
-Hát, ki mondta, hogy a tüskék rajta nem lehetnek ugyanúgy aranyból?
És végülis, ha úgy akarjuk venni, még a szimbolizmus is működik, szurkálódni, piszkálódni, incselkedni és hasonlók, nem is szoktam én bármi más okból, csak barátilag viccnek szánva olyanok felé, akik ismernek annyira, hogy tudják, vagy fel tudják ismerni aként, esetleg flörtölőleg, megintcsak olyannal, aki felismeri aként ami. Meg tény, ott van Wenlock erősíteni a szabályt, de ha én tetszettem neki mindigis annyira, csak az ő hibája lehet, hogy fel se ismerte a lapot, nem hogy vegye is. De ha valakit tényleg bántani akarnék, szándékosan, azt nem szétpiszkálni fogom. Ha ellenségem valaki, annak esélye sem lesz nem vitathatatlanul tisztában lenni a ténnyel.
Nem mintha ennek gyanúja forogna most fent.
-Mondj újat- vigyorgok az elismerésre a legpimaszabb magabiztossággal, tisztában a tökéletességem tényével. Mármint, tisztában vagyok tökéletesen azzal is, hogy vannak hibáim, bőven és tagadhatatlanul, de attól még előadhatom, hogy a megtestesült tökéletességnek tartsam magam. Nem önismereti terápián vagyunk itt amúgyse.
A karjaimat is széttárom, felemelt fővel, büszkélkedve a vonásokkal, amiket az átázott ruhám sem túlzottan titkol el. Aztán kacarászásba hajló sikkantással rándulok össze, mert a pimasz incselkedés kedvéért már megint teljesen nyitva hagytam magam a támadásra, és Mérföldek ezt nem is átallotta kihasználni. Helyes.
Meg-megvonaglok, nem vagyok ugyan a legcsikisebb, de azért nem mondanám magam immunisnak se teljesen. Viszont a termetemnek, és annak köszönhetően, hogy egyből védekezően össze is húztam magam a támadásra, Miles így túl nagy és túl körülöttem van, hogy ki tudja védeni a hasába érkező bosszú-böködéssorozatot. Ő célozta meg az oldalamat, és terelt be maga elé ilyen közelre, szóval nincs joga panaszkodni. Meg a kilátásra sem panaszkodok, ami ilyen közelről a táj egész panorámáját kitakarja.

Vigyorogva csóválom a fejem. Még hogy tüskék... Hát az biztos, hogy szeret szurkálódni, de szerintem ez nagyon vagány. Én meg csípem a vagány csajokat. De azt azért nem gondolnám, hogy tüskés lenne a szíve. Bár ezt értelmezhetjük olyan metaforaként, hogy védi magát mások elől, ezért növeszt tüskéket a szíve köré. Túl erős a költői vénám azt hiszem, ami nem feltétlenül baj, csak na.
- Szerintem olyat nem tudok - fejezem kis szomorúságomat a téma irányába. Mert gondolom tényleg nem tudok neki újat mondani, ha tényleg annyira magabiztos, mint amennyire mutatja akkor tökéletesen tisztában van a saját értékeivel, amik vannak neki bőven.
Kicsivel lehet szórakoztatóbb lenne, ha nem adná magát ennyire könnyen. Ha meg kéne küzdenem érte. Vagyis azért, hogy kicsit szekálhassam na, nem kell rosszra gondolni egyből. De végülis így sem rossz ám, mosolyt csal az arcomra, hogy ilyen vidáman nevet. Az egész partszakasz ettől zeng, de szerintem nem zavarunk senkit. Ha mégis maximum elküldöm majd melegebb éghajlatra, hogy ugyan hagyjon már minket kibontakozni és szórakozni. Bár nem tudom kit zavar, hogy két fiatal jól érzi egymást, akarom mondani magát egy szép nyári estén.
Fogalmam sincs mit miért teszek, már csak azon kapom magam, hogy magamhoz vonom és ellenkezést nem várva lekapom. Csak úgy, lazán, mintha minden nap vizes ruhás félig idegen lányokat csókolgatnék Olaszországban. Semmi feszkó, semmi stressz, ahhoz képest, ahogy elképzeltem az elsőt meglepően könnyedén csinálok mindent, mintha már rutinos lennék.
Nem tart sokáig az egész,utána csak könnyedé vigyorogva vonom meg a vállam, amolyan "bocs hogy hülye vagyok, nem így terveztem, de ha már megtörtént nem bánom" módon, aztán remélem, hogy megérti. Meg hogy nem akar felpofozni, vagy vízbefojtani. Kicsit kínos lenne itt feldobni a bakancsot.

 

-Pedig nem nehéz, csk két betű- forgatom ki ...nem is tudom melyikünk, igazából az én szavaimat? Mert ilyen vagyok. Közben természetesen nagyon szépen köszönöm az egósimogatást, nem maradt észrevétlenül, és jól is esik. Csak meg ne vádoljon valaki, hogy szerény lennék.
Ahogy magához húz és lesmárol, egy pillanatra meglepődök, tényleg nagyjából annyira, ami alatt felismerem a helyzetet, de amúgyse ellenkezek. Egy kérdő-számonkérő szemöldökfelvonást kap ugyan, ha figyel ilyesmire, persze igazából ez is csak a játék része, próbára tenni, mire hogy reagál, mit mer bevállalni, vagy mi rettenti vissza. Meghagyom neki, hogy ő vezesse a csókot, már csak kíváncsiságból is.
Játszhatnám a nehezebb prédát, mindenképp szórakoztató lenne, de talán pont én tartok igazából attól, hogy még elijeszteném. De hát na, nekem is kellhet sikerélmény meg pozitív visszajelzés, és ezidáig szerelmi fronton nem nagyon kérkedhetek szerencsével, had élvezzem ki azt, ami sikerül. Csak kicsit, néha.
Ahogy Miles előadja az "ez nekem csak ilyen rutin hétköznapi bravúr, semmi különös" menőcsávót, mint ha nem tűnt volna a csókja kicsit esetlen, gyakorlatlannak, - hogy erre honnan van összehasonlítási alapom az emlegetett balszerencsém ellenére, abba most szépen ne menjünk bele, - én csak szendén vigyorgok fel rá, és talán, valóban, még el is pirulhatok.
Meg, csak hogy fűszerezzünk az eseményeken kicsit, a talpammal felsimítok a vádliján.
-Nem is volt szörnyű.
Persze, hogy incselkedés, igazából vegye csak bátran elismerésem jeléül a vakmerő kezdeményezésért, nekem őszintén bejött. Ártatlanul kicsit közelebb is húzódok hozzá, mint ha hozzábújni készülnek,..
Aztán a mellkasánál eltolva magamtól Mérföldet, hátrébb lépek. Azzal a lábammal, amit olyan előrelátóan a vádlijába akasztottam, nem rossz dolog a flört sem, de igazából pont erre a célra.
Persze lehet, hogy mostanra kiismert. Lehet, hogy számított a kigáncsolásra, és lehet, hogy a gonoszkás kacarászásom nagyon hirtelen fog vízben csápolásra váltani. De ettől izgi az egész.
Oké, ha tényleg vígan bunyózni akarunk, azt lehet, nem a derékig vízben kéne, mert a nevetés és úgy vízbe esés talán tényleg nem a legbölcsebb kombináció.