Valogatá-sokk

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

Tetszik, ahogy Morgan a Mr. Hall megszólításra reagál. Ezek szerint ő nem a szokásos idegesítő hímsovoniszta elveket vallja… Mondjuk ezzel eddig is tisztában voltam vele kapcsolatban, ez csak egy újabb megerősítés volt. Talán azért volt ő sokkal normálisabb és kedvesebb, mint akikkel általában megismerkedtem, mert fiatalabb volt? Az a generáció már haladószelleműbb? Vagy ennek az egésznek semmi köze a korhoz, kizárólag személyiségfüggő? Ki tudja…
- Örülök, hogy ez az álláspontod! – mosolygok rá melegen, mi tagadás, egy-egy ilyen megjegyzéssel újra és újra levesz a lábamról a fiatalember.
Alig bírom kivárni, hogy végre kiderüljön, hogy sikerült a válogató, habár a megérzésem végig azt súgta, hogy sikerült. Szerencsére kiderül, hogy tényleg így van, és én boldogan bújok oda Morganhez. Annyira szeretek vele lenni, kicsit furcsa is ebbe belegondolni úgy, hogy most találkoztunk másodszorra, és még annyi mindent nem tudunk egymásról.
- Nem is tudod mennyit jelent ez nekem... mármint, hogy büszke vagy rám. Lehet gyerekesen hangzik, de... így picit méltóbbnak érzem magam hozzád – mondja Morgan. Erre játékosan a hajába túrok és kilógatom rá a nyelvem. – Jajj, ne mondj ilyet! Hiszen méltó vagy, nagyon is! Remélem nem gondolod igazából az ellenkezőjét – nézek rá kicsit aggodalmasan. Tényleg fontos nekem, hogy ne érezze, hogy bármivel is kevesebb nálam, csak azért, mert idősebb vagyok vagy híresebb… és ebből kifolyóan az anyagi helyzetem már stabilabb esetleg, mint az övé. Számomra ez tényleg nem számít… és nagyon szeretném, hogy neki se számítson. Ezután következik a tószt ideje, amit Morgan hamar kijavít, én pedig nem ellenkezek vele.
- Rendben. Akkor inkább ránk! – mosolygok rá, majd hörpintek egyet az italból. Jól esik a hideg, száraz bor íze, kiélvezem, ahogy végigfolyik a torkomon. Aztán felállok és hagyom, hogy Morgan kihúzza nekem a széket. Jól esik a gondoskodása, ahogy szed az ételből a tányéromra, olyan rég éreztem már úgy, hogy valaki így törődik velem. – Köszönöm! – mondom hálásan, kicsit el is pirulva. Még mindig nem tudom, ő hány éves, de én jelenleg úgy érzem magam a társaságában, mint valami tinilány az első randin. Megkóstolom az ételt, ami őzsült barnamártással, erdei gombákkal és krokettal, meg egy kis áfonyalekvárral mellé. Elég jól sikerült, jól esik nagyon ezután a kimerítő nap után egy ilyen tartalmas étel. – Nagyon finom! – dicséri meg Morgan a vacsorát.
- Igen, tényleg jó, örülök, hogy ízlik – felelem, s még pár falat után figyelmesen hallgatom partneremet. - Egyébként az, hogy figyeltél ma csodákat tett, igyekeztem neked játszani. Lehet jó lenne megoldani, hogy a meccseimen is ráérj! – incselkedik velem kedvesen.
– Az lehet, hogy a teljesítményeden dobott a jelenlétem, de nem biztos, hogy a testi épségednek is jót tett… Még az is lehet, hogy miattam lett balszerencséd azzal a pofátlan gurkóval – jegyzem meg komoly arccal, de aztán nem bírom tettetni és felkacagok. – Tudod a hajón is mindig azt mondják, hogy balszerencsét hoz egy nő jelenléte… Lehet, hogy ez a kviddicspályára is igaz – viccelődöm. Eszem még pár falatot, lassan kezdek jól lakni. - Gondolom amúgy egész estére miénk a hely...? – teszi fel az igen fontos kérdést a mai nap hőse. – Bizony… - nézek rá jelentőségteljesen. Ami azt illeti, a várrom belsejében egy gyönyörű francia ágyat is elhelyeztek a kedvemért. – Gondoskodtam róla, hogy kipihenhesd magad a mai hajtás után – kacsintok rá játékosan. Hogy ugratom-e, vagy tényleg alvást tervezek mára is, azt egyelőre Morgan nem tudhatja.
- De előtte még jár neked egy masszázs, ha élsz a lehetőséggel... Gondoltam, jót tenne egy kis lazítás.

[- Egyébként, ami a neveket illeti, a lázadásom mellett szeretem azért a hagyományos dolgokat is. Viszont ebben az egészben tényleg talán az összetartozás a legfontosabb. Azt pedig végül is nem a szavak, vagy gesztusok határozzák meg, hanem az, amit érzünk. És amit a gesztusokon túl cselekszünk.]

To Ms. Elfelda Hall

I never thought that a girl like you could ever care for me

- Egyébként, ami a neveket illeti, a lázadásom mellett szeretem azért a hagyományos dolgokat is. Viszont ebben az egészben tényleg talán az összetartozás a legfontosabb. Azt pedig végül is nem a szavak, vagy gesztusok határozzák meg, hanem az, amit érzünk. És amit a gesztusokon túl cselekszünk. - kicsit jobban is elgondolkodom a kérdésen és mondom el a véleményem. Nem komoly és eldöntendő kérdés ez jelenleg, de ettől még el lehet játszani a dologgal. S végül is ezzel is jobban megismerjük egymást és jobban közelebb kerülünk nem?
Nem mondanám magam hippinek, csak szabadabb vagyok és laza. És azt se tudnám mondani, hogy van olyan dolog, amiben egyértelműen hinnék. Mégis olyan helyzet ez amibe a szőke szépséggel kerültem, ami valami ilyesminek a létét azért feltételezi. Univerzum, vagy kisugárzások, bármi... mindegy minek nevezzük, van egy olyan láthatatlan kötelék közöttünk a jelek szerint, ami a praktikus és köznapi ismeretek hiányában is (már ami a másikat illeti) nehezen megmagyarázhatóan, de ösztönösen köt minket össze és tesz természetessé dolgokat.
- Csak pozitív értelemben értettem, mert motiválsz. Egyébként meg nem elég megszerezni, megtartani is tudni kell... - mosolyom játékosan villan fel, hiszen az egészben van valami játékosság, könnyedség. Igen, az tény, hogy vannak különbségek és az is tény, sőt ki is nyilatkoztattam, hogy én ezekre a szakadékokra hidakat akarok felhúzni. Mert ez az Út. Ez a megoldás. A sok fura kanyar után kell, hogy legyen ilyen is. Mind a kettőnknek.
Elfelda elfogadja a köszöntő ötletem s koccintunk, hogy aztán belekortyoljak a borba. Elszoktam kicsit a bortól, mert inkább sört és töményet ittam már jó ideje. Anglia amúgy se egy borvidék... nem meglepő, hogy más a dolognak a kultúrája. Persze ott a rengeteg import ital, minőség és ízletesség alapján ez is az. Francia? Spanyol? Bármelyik is, Elfelda jól választott. Ahogy étekben is remek falatokat vehetek magamhoz hamarosan. Kicsit csendesen elmélyedünk a kulináris élvezetekben, én pedig az Elfelda-ban való gyönyörködésben is. Tetszik, ahogy pirul a hatásomra, de az is magával ragad, milyen szépen csillognak a szemei az alkonyi fényeknél, ahogy a gyertyák lángja sejtelmes árnyékokat rajzol vonásaira s szőke fürtjei fel-felszikráznak, ahogy bájos fejecskéje meg-megmozdul evés közben.
- Egy ilyen nap után amúgy is minden falat vérré válik. - bólintok. A mozgás után valóban farkas éhes az ember s ha az friss levegőn történik, még inkább. - Ugyan... akkor a Hollyhead Harpies egy meccse se nyerne! - legyintek nevetve. - De ügyes próbálkozás, hogy kihúzd magad a megtisztelő feladat alól. - rajtam a sor, hogy cukkoljam picit és viccelődjem. Örülök neki, hogy nem aggódja túl azt, ami a pályán történt és nem csinálunk belőle nagy ügyet. A szalvéta után nyúlok és megtörlöm a számat. - Ó, azért annyira nem volt ez vészes, nem egy háborúból tértem meg. - vonom meg a vállam picit. Nem szoktam én nagyon hozzá, hogy így bánjanak velem. Persze volt anyám, aki szeret és jól bánt velem, de azt a tojáshéjat már pár éve magam mögött hagytam. Elfelda esetében viszont sok élmény keveredik: kedves, játékos és vicces is, de emellett olyan gondoskodó és törődő is, ami így már a második találkozásnál is elég nyilvánvaló. De azt is érzem, hogy ő is igényli a figyelmet, amit én szíves örömest megadok neki. Ahogy ott a szökőkútban bújt hozzám és a vállamra hajtotta a buksiját, a maga módján sokat elárult, többet sok szónál.
- Hmmm igen csábító ajánlat. - bólintok. - és bolond lennék, ha visszautasítanám. - jelentem ki, majd végleg félrerakom az étkészletet, kiiszom a maradék borom s felállok az asztaltól. - A finom vacsorát pedig nagyon szépen köszönöm. - mosolyodom el, hogy ha végzett, a kezemet kínálva hagyjuk ott az asztalt, bár az első pár lépésére a derekát karolom át. - Egyébként nem tudom mondták e már, hogy olyannyira angyali szépség vagy a derengő fények között, tényleg felmerül az emberben, hogy nem is halandó nő vagy... - mormolom a fülecskéjébe, majd egy szelíd mosolyt villantok rá. Hagyom, hogy ő tereljen, hiszen a helyet ő intézte és így jobban is ismeri.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

- Egyébként, ami a neveket illeti, a lázadásom mellett szeretem azért a hagyományos dolgokat is. Viszont ebben az egészben tényleg talán az összetartozás a legfontosabb. Azt pedig végül is nem a szavak, vagy gesztusok határozzák meg, hanem az, amit érzünk. És amit a gesztusokon túl cselekszünk – válaszolja Morgan, mire elmosolyodom. – Nagyon igazad van… Egyébként neked még együtt vannak a szüleid? – érdeklődöm kíváncsian. A családunkról még nem sok szó esett, én azt sem tudom még, hogy Morgannek vannak-e testvérei például. Az is érdekelne, hogy ha a szülei még egy párt alkotnak, akkor a hagyományos családmodellt követik-e, de nem akarom egyszerre túl sok kérdéssel lerohanni. Csak szépen sorban.
- Csak pozitív értelemben értettem, mert motiválsz. Egyébként meg nem elég megszerezni, megtartani is tudni kell... – nyugtat meg a válaszával. – Na azért! – kacsintok rá, és poénból sóhajtok egy nagyot. Persze minden vicc félig igaz is, és ezúttal tényleg megnyugszom, hogy valójában nem érez kisebbségi komplexust miattam. Az borzasztó lenne. Sokszor futottam már bele abba az utcába barátságoknál és párkapcsolatoknál is, hogy a másik felet zavarta az, hogy sikeres és híres vagyok… Ezt meg tudom érteni, de ettől még hosszútávon egyik ilyen kapcsolatom sem működött… Nagyon reméltem hát, hogy Morgannel nem lesz ez a helyzet. Most pedig, hogy sikerült a válogatás és profi kviddicsjátékos lesz belőle, úgy tűnik az élet is a helyére rakta a dolgokat… Legalábbis egyelőre nagyon így tűnik, és ennek hihetetlenül örülök.
Az étel nekem is nagyon jól esik, én is alaposan megéheztem, ami azt illeti. Sok volt az izgalom… Ahogy Morgan hirtelen zuhanni kezdett… Merlinre, inkább nem is akarok többet ebbe belegondolni! – hessegetem el lelki szemeim elől azt a drámai jelenetet. Bármennyire is próbálja elbagatellizálni a mai napban játszott hősiességét, nem megy. Ezért is ajánlom fel neki a masszázst, amit hálásan elfogad. Kezem kezébe bújtatom és vele együtt állok fel az asztaltól hát, hogy meginduljunk az igen rusztikus, de minden kétséget kizáróan hangulatos „háló” felé.
- Egyébként nem tudom mondták e már, hogy olyannyira angyali szépség vagy a derengő fények között, tényleg felmerül az emberben, hogy nem is halandó nő vagy... – hangzik el aztán a bók, amire ismét elpirulok. Persze, persze, sokszor bókolnak nekem… de az egyáltalán nem mindegy, hogy kitől és milyen szavak hangzanak el… Morgan pedig meglepően könnyen képes engem roppantul zavarba hozni, főként, ha közben a derekamon érzem a kezét. Minden érintésére egyszerre lesz melegem és leszek libabőrös, a kémiával nincs gond, az egyszer biztos… - Szemérmetlenül zavarba hoztál, ugye tudod? – mosolygok rá vissza, aztán továbbra is kézen fogva sétálok le vele a lépcsőn, hogy a régi hall egyik kissé eldugott zugában felállított hófehér franciaágyhoz vezessem, ami körül még átlátszó baldachin is lengedezik. Talán kissé patetikus választás, de nem érdekel… Szerettem volna megadni a módját ennek a mai estének…
- Nos... akkor helyezkedj el kényelmesen és szabadulj meg a ruháidtól… Azokra most nem lesz szükséged – kezdem el kibújtatni a felső ruházatából mosolyogva.

[- Igen.]

To Ms. Elfelda Hall

I never thought that a girl like you could ever care for me

- Igen. - biccentek, egyúttal pontosan meg is értve, hogy miért úgy tette fel a kérdését. Hogy az a "még" mire szolgál. Persze azt egyelőre nem tudom, hogy esetében ez pontosan mit takar, de valamit sejtet. - De úgy gyanítom, hogy ez esetedben már nincs így... - csak ennyit jegyzek meg, mert nem tudom, hogy mennyire vékony a jég, mennyire kényes a téma. Az emberi életek sokfelé vihetnek és sok krízis kialakulhat, amire eltérő válaszok születnek. Aztán volt egy háború is... sokan vesztették el a szeretteiket. Elfelda szemében pedig látok valamit megcsillanni, ami nem a gyertyafény játéka. Nem tudom még, hogy milyen érzelem az, de azt igen, hogy nem pozitív. Így evés közben fura lenne, ha felállnék vigasztalni valamiért, amiről igazán még nem is tudok, de majd ezt is megbeszéljük szépen. Rá kell jönnöm, hogy szeretném őt megóvni minden rossz dologtól, érzéstől, ha tehetem, és amennyire tehetem. Azt szeretném, ha mindig kedvesen mosolyogna... még akkor is, ha tudom, hogy ez nem lehetséges. Hogy az élet nem így működik. De attól még törekedni lehet arra, hogy a másik támasza lehessek. Ettől is kovácsolódik az egység közöttünk.
Ahogy végül az is erre szolgál, amit mondtam, mert sikerül ezt a kérdést is tisztázni. Elfelda híres, ragyogóan szép és magas státusza van a társadalomban, tény. Én pedig még most indulok el egy úton. Ez akár meg is ijeszthetne. De abban mi lenne az izgalmas? Mellesleg mindaz a jóság, kedvesség, amit ő sugároz, az a derű túlságosan is csábító, semmint, hogy megadjam magam ilyen körülményeknek. - Bizony, én pedig nem szándékozlak elereszteni... - kacsintok rá, egy két szavas tőmondatocskát most még kerülve. Nem, azt későbbre tartogatom... ha ő itt kacsintgat és sóhajtozik, akkor én bizony mondom a magamét! kellemes kis játszadozás ez és végső soron ki is tartott a vacsora végéig, de a has után a morál következik.
- A szemérmetlenséget szeretem... - harapom meg egy pillanatra lágyan édes kis fülcimpáját, ahogy oda susogok. Vagy inkább mormolok. - És azt is, ha zavarba jössz, az olyan édes. Amitől csak még jobban van kedvem ahhoz, hogy egyszer versben is megörökítsem szépséged. - adom meg, a "kegyelemdöfést", már, ha itt lehet olyat. Ha pirulni kezdett, hát adjuk meg a módját! És tényleg élvezem a dolgot, amellett, hogy igazat is mondok. Tényleg édesnek tartom ezt és ahogy reagál, az ékes bizonyítéka annak, hogy nem olyan áthidalhatatlanok azok a szakadékok... kézen fogva hagyjuk el a szabad levegőt, bár a csigalépcsőn csak egymást követve megy a dolog, új baleset nem kell ugye. De a lépcsősor után ismét kéz a kézben kereshetjük fel a berendezett termet.
- Hmmm látom igencsak pályázol a szívem egyetlen királynője címre! - somolygok kicsit, ahogy kék szemeibe nézek, miután a berendezést is megnéztem magamnak. Érteni vélem a motivációját és én nem vagyok semminek az elrontója, ha neki így tetszik mindez, nem ellenkezem a baldachinos ágy, a kissé színpadias világ ellen.
- Ahogy kéred. De remélem bájos masszőröm sem farmerban fog nekilátni a vállalt feladatnak... - megállom, hogy viccet süssek el és csak kacsintok, majd ha már elkezdett besegíteni, akkor a fekete ingtől gyorsan megválunk, majd lerúgom a bőrcipőket, hogy a zokni és a farmer is erre a sorsra jusson: a kőpadlón kötnek ki. Nem marad más, mint a fekete bokszer alsó. Meg az az egy-két kék-zöld folt, ami a mai nap hozadéka. S ekkor a második részét is teljesíthetem a kérésnek, hason fekve helyezkedem el az ágyon, élvezve, hogy ezúttal nem egy életmentő funkció miatt fekszem, hanem tagjaim tényleg megpihenhetnek kicsit...

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

- Nekem már nincsenek együtt... apám négy éves koromban meghalt - foglalom össze a lényeget röviden. Mindössze egy aprócska, "jelentéktelen" részletet felejtve ki, mégpedig azt, hogy anyám ölte meg. De ennek nincs itt a helye, sem az ideje, ha egyáltalán valaha eljön. Mert hogy ezt az információt még soha senkinek nem mondtam el. Anyámon és Zoén kívül senki sem tudta... S valami azt súgta nekem, jobb, ha ez így is marad...
Szerencsére nem sokáig van időm ebben a melankolikus hangulatban dagonyázni, mert Morgan élénksége és érintései kimozdítanak belőle. Hogy versbe foglalná, amit irántam érez, nagyon meghat.
- Tényleg? Na most aztán nagy hibát követtél el, mert egyszer be fogom rajtad hajtani ezt a bizonyos verset... Nagyon kíváncsivá tettél - mosolygok rá játékosan. Végtelenül hálás vagyok neki, amiért olyan, amilyen. Ha én szemérmetlen vagyok, akkor bizony ő is az, mert ahogy beleharap a fülcimpámba, képtelen vagyok visszatartani egy kis kéjes nyögést. Most érzem csak át azt, hogy mennyire hiányzott már, hogy valaki szeressen... és ezt ki is tudja mutatni, mind a szavak, mind a testiség szintjén. Beleborzongok ebbe a helyzetbe, legszívesebben most azonnal átölelném őt és soha el nem ereszteném, de előbb még el kell jutnunk addig a bizonyos hálóig, ami oly sejtelmesen és gyönyörűen mutat a hold fényében. Merthogy ide a várromba természetesen süt be a nap királynőjének fénye az ablakon át. Azt hiszem még sosem voltam ilyen romantikus helyen, pedig azt nem mondhatnám, hogy unalmas volt az életem. Jól esik látni, hogy tetszik neki ez az egész körítés és nem néz hülyének miatta. Azt hiszem, egy igazi férfira vall az, hogy képes kimutatni az érzelmeit, és nem retten meg a romantikától. Morgan ismét bizonyítja, hogy milyen értékes személyiség azzal, hogy belemegy a játékba és nem nevet ki.
- Ahogy kéred. De remélem bájos masszőröm sem farmerban fog nekilátni a vállalt feladatnak... - veti le aztán a ruháit, hogy hason fekve helyezkedjen el az ágyon. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mértem végig a testét... Ajkam mosolyra húzódik közben, pedig igyekszem leplezni a mustrálást, de valahogy mégsem bírom visszafogni magam. Én is gyorsan kibújok a cipőmből és a farmerből, majd leveszem az inget, így nem marad más rajtam, mint egy fehér csipke fehérneműszett. Csöndben vagyok, most nincs kedvem viccelődni már, ez a pillanat most számomra másról szól. Odaülök mellé a pihe-puha fekhelyre, és lágyan elkezdem masszírozni a vállát. Érzem, hogy egy kicsit merev, ezért erősebb fokozatra váltok, hogy kimasszírozzam belőle a görcsöket. - Így jó? - kérdezem közben, mert szeretném, ha tényleg jól esne neki, s ha kell, akkor navigáljon, hogy erősebben vagy gynegédebben csináljam. A masszázs közben gyönyörködöm a háta látványában és átadom magam a pillanatnak, a bőre érintésének és a meghitt hangulatnak.
Kicsit olyan, mintha nem is ebben az évszázadban lennénk most, ez a vár egészen elvarázsol, úgy érzem, mintha a tér és az idő is megszűnne, és nem számít semmi más, csak mi ketten.

[- Oh, sajnálom...]

To Ms. Elfelda Hall

I never thought that a girl like you could ever care for me

Van abban valami furcsa, ahogy Elfelda elmondja az a rövid, tömör, ám annál súlyosabb mondatot. - Oh, sajnálom... - simogatom meg kicsit kézfejét ösztönösen. - Fogadd őszinte részvétem. - teszem még hozzá, bár nehéz megmondanom, hogy mi van szemeibe írva... főleg úgy, hogy mintha már láttam volna ilyet egyszer egy zöldeskék szempárban. Valaha, évekkel ezelőtt... Nem tudom. Félre is rakom hát a dolgot és inkább arról próbálok gondoskodni, hogy Elfelda ne süppedjen valami melankóliába. Ez valami reflex nálam a jelek szerint, de ha megérzem, hogy valami nem kerek, akkor szinte azonnal szeretnék a kedvében járni. Persze csak az őszinteségtől vezérelve, mint most is.
- Mintha meghívó mellé már nem kaptál volna, és az bizonyíték, hogy nem hantázok... szóval mindenképpen meg fogod kapni! - villantok én is egy mosolyt. Elfelda apró nyögése zene füleimnek s bizony gondosan megjegyzem, hogy ez tetszett neki. Mondjuk sejtettem, hogy nem fogok mellé lőni a dologgal. Ami azt illeti, ez egy meglehetősen otthonos terepet jelent...
Még akkor is, ha egy picit váratlanul ér az, ami a teremben fogad. De csak picit. Láttam Elfelda hálószobáját, szóval már volt egy sejtésem arról, hogy milyen preferenciái vannak és ezzel sem cáfol rá végül is. Az álomvilágot sejtető kisugárzásnak is megvan a maga értelme és mögöttes tartalma, ebben biztos vagyok. Egyszer el is fogunk erről beszélgetni, de nem most. Nem mintha nem lenne az idő alkalmas, de a sejtelmeimnek kell még egy kis idő, hogy jobban szárba szökkenjenek és akkor lesz értelme a dolognak igazán. Azt se mondanám egyébként, hogy az Ő teatralitása idegen lenne tőlem. Sőt, inkább kiegészíti és ez így van rendjén.
Kölcsön kenyér vissza jár ugye, szóval én már hason fekve nézhetem végig Elfelda vetkőzését és be kell ismernem, hogy a szőkeségnél kellemesebb, szebb látványt el se tudnék képzelni. Még az is tetszik, ahogy a fehér alsóneművel valamiféle ártatlanságot sugall, holott a szemei nem azt a tüzet mutatták. Már az első együtt alvásnál is megnéztük ám egymást alaposan, de az nem volt elég. Hogy is lehetne?
El tudnék az ágyon a puhaságot élvezve aludni, csakhogy az nem lenne túl jó és szerencsére Elfelda érintése pont az, ami ezzel ellentétesen dolgozik. Ügyesen masszíroz, az izmaim végül is ellazulnak és megpihennek, de belül mégis fel-felpezsdülök, ahogy kecses kacsóival odaadóan dolgozik. Pláne, amikor lágyan fuvolázó hangját is meghallom.
- Tökéletes! - érkezik a tompa, mégis határozott felelet részemről, mert valóban így van. Teljesen jól eldolgozta a feszültséget a vállamban. S miután eléggé kiélveztem ezt a helyzete, lassan, de biztosan tápászkodom fel, hogy megfordulva mélyen a szemeibe nézzek s kacsóit megragadva halmozzam el azokat csókokkal. - Ügyesen masszírozol. Csak nem tanultad a modellkedés mellett? - teszem fel a kérdést picit játékosan, majd újra csókot nyomok jobb kézfejére, de ezúttal csuklója felé indulnak meg ajkaim és bizony végigcsókolom karjának puha, bársonyos bőrét, majd a vállát s közben szépen mögé kerülök, nyakára már úgy érkeznek ajkaim, amik meg sem állnak édes fülecskéjéig. - Tudom nem sok, de azért a sok csodáért, amit ma kaptam tőled, kívánhatsz tőlem valamit. - suttogom a fülébe s úgy tűnik a kis harapós trükköt ismét bevetem, de ez csak elterelés. Valójában nyakának tövére érkeznek ajkaim egy lágy csókkal és még lágyabb harapással. Egyik kezem derekát karolja át, míg a másik mézszín fürtjeire kúszik, hogy közéjük markolva lágyan, de határozottan fordítsam csinos buksiját a megfelelő irányba és már-már birtokló csókot lopjak most ajkairól.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson

Jól esik Morgan részvétnyilvánítása. – Köszönöm – felelem halkan, miközben nem csak azért vagyok hálás neki, mert együtt érez velem, hanem azért is, mert nem kérdezősködik. Ez a téma nem illik ehhez az estéhez, még a cenzúrázott változat sem… Apám, a kviddics sztár szívrohamot kapott… Na persze… Ez az a változat, amit mindenkinek előadtam egész életemben. Ezzel védtem meg a családomat. Vajon Morgan mit szólna, ha egyszer csak elárulnám neki, hogy az anyám megmérgezte apámat? Talán engem is részben gyilkosnak gondolna, amiért ezt a titkot egész életemben megőriztem. Szerencsére nincs sok időm ezen merengeni, mert közben megindulunk a baldachinos ágy felé, ahol igyekszem a tőlem telhető legodaadóbban megmasszírozni Morgant. Ahogy hozzáérek a bőréhez, érzem, hogy egyre jobban kívánom őt… Remélem, élvezi a masszázst, szeretném őt egy kicsit kényeztetni, ezért is kérdezek rá, hogy így jó-e neki.
- Tökéletes! – válaszolja a kedves, és én megnyugszom, hogy ezek szerint tényleg jó, ahogy csinálom. Még egy rövid ideig tenyeremmel kényeztetem Morgant, aztán nem sokkal később megfordul és felülve megkérdezi: - Ügyesen masszírozol. Csak nem tanultad a modellkedés mellett?
- Nem, nem tanultam, de egyszer szeretnék elvégezni egy masszázstanfolyamot, csak még nem jutottam el odáig – válaszolom, aztán hagyom, hogy Morgan csókjai elrepítsenek valahová, ahova már annyira vágytam. A kézfejem, a csuklóm, a nyakam és a fülem mind-mind bizsereg, miután ajkaival érintette.
- Tudom nem sok, de azért a sok csodáért, amit ma kaptam tőled, kívánhatsz tőlem valamit – duruzsolja a fülembe váratlanul, mire apró nyögés siklik ki ajkaim közül.
- Csak azt kívánom, hogy ne hagyd abba, amit csinálsz – suttogom vágyakozva. Hihetetlen jó érzés most Morgannel lenni, a lelkemnek már annyira, de annyira hiányzott az, hogy átadhassam magam valakinek, aki fontos nekem. Teljesen átadom hát magam annak az élvezetnek, amit csókja és harapása nyújt a nyakamnál. Bár csak egy kis pontot csókol, én mégis úgy érzem, mintha az egész testem kényeztetné. Fel-le hullámzok, és már alig bírok magammal, amikor a hajamba is finoman beletúr. Nem kérdés, hogy pontosan érzi a gyenge pontjaimat.
Elfelda, nagy bajban vagy – gondolom egy pillanatra, de nem hagyom, hogy a védekező énem elrontsa, ami közöttünk van. Most teljesen az övé vagyok, és ezt nem is titkolom.
Lágyan csókolok vissza, majd egyre szenvedélyesebben. Szeretném, hogy érezze, hogy mennyire vágyom rá. Ajkai után aztán nyakát is finoman csókolom meg, annyira jó illat árad belőle, ami szinte megrészegít most. Arra vágyom, hogy ez a pillanat egyszerűen soha ne érjen véget. A csók közben játékosan végig simítom, majd finoman megkarmolom a hátát… Amit most érzek, a körmeim hegyén összpontosul, olyan, mintha valamiféle elektromosság áradna a testemből az övé felé. Nem tudom és nem is akarom visszafogni magam, csak élvezem a pillanatot, és magamba szívom azt, hogy soha ne felejtsem.

[- Akkor érthető a lelkesedés. Amúgy meg tényleg ügyes vagy és van hozzá érzéked, csak támogatni tudom, hogy egyszer ebbe is belefogj!]

To Ms. Elfelda Hall

I never thought that a girl like you could ever care for me

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék arra a súlyos információra, amit Elfelda megoszt velem. Sosem könnyű egy család egységének megbomlását megélni, akár ha csak egy válásról is van szó. Esetünkben pedig halál, gyász és az ehhez kapcsolódó hiányérzet is terítéken lehet, szóval igyekszem, ha sután is, de a magam módján a lehető legmegértőbben lereagálni a dolgot. Viszont valami nyugtalanítót is láttam megvillanni Elfelda tekintetében, ahogy kissé lesütötte a szemeit. Egy pillanatvolt csupán s nem is fogom fel igazán, meg a szerelem elvakít, mégis... láttam már hasonlót nem is olyan eltérő érzelmi viszonyrendszerben.
De a fura gondolatok végleg tovaszállnak, amikor végre nem az életmentésre szolgáló matracot érzem meg magam alatt, s ehhez még a csodás masszázs is társul. Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a szőke angyalt, mert az eddigi életemmel tuti, hogy nem.
- Akkor érthető a lelkesedés. Amúgy meg tényleg ügyes vagy és van hozzá érzéked, csak támogatni tudom, hogy egyszer ebbe is belefogj! - mosolyogva jelentem ki. Önző lenne? Picit lehet, mert jelen állás szerint első számú élvezője lennék a dolog áldásos következményeinek, másrészről viszont tényleg támogatóan szoktam viszonyulni ahhoz, ha valaki az elképzeléseit szeretné megvalósítani. Főleg, ha közel áll hozzám. Végső sorban ez a nap pont erről szólt eddig esetemben.
Most pedig már valami másról, valami többről is. Mert be kell látnom, hogy a szőkeség nélkül üres váz lenne csupán ez a siker is. Lehet ezért se léptem meg valamivel hamarabb a jelentkezést bármelyik csapatba, mert üresnek éreztem a dolgot? Tény, hogy önmagam összekaparásának végső lépése volt, hogy az első véletlen találkozásunk előtt elküldtem a jelentkezéseim.
- Hmmm ez nem egy nehéz kérés, talán túl szerény is. - jegyzem meg picit cukkolva a szőkeséget egy finom kuncogás kíséretében és lágyan megharapom fülcimpáját, mert tetszett, ahogy az előbb a mormolásomtól is felnyögött egy picit. Nem aprózok el semmit és lassan haladva, finoman építem fokról fokra a pillanatot tovább, mert igazság szerint nem csak a szőkeséget feszítik a vágy indulatai, de engem is, ellenben ez a játszadozás remek kis önuralom gyakorlat s csak tovább fokozza mindazt, ami ránk vár végső sorban. A csók közben ujjaim picit masszírozzák fejbőrét, ahogy aranyló fürtjeire markolok s másik kezem lassan, de határozottan barangolja be testét és hívogatóan formás domborulatait, majd a csók után magammal szembe fordítom, hogy már érezhessem is karmolásának nyomait a hátamon ahogy a kissé hűs levegő a halovány vörös csíkokat végigcirógatja. Ha karmolászott, hát válaszként én most hátán simítok végig csigolyáit egyenként tapintva ki, majd leérve egy picit megpaskolom kerek popsiját, hogy aztán megmarkoljam. Másik kezem a mézszín fürtökkel játszik, míg mélyen csodás kék szemeibe nézek.
- Ha a kérésed nem is volt olyan bonyolult, azért én kíváncsi lennék a legbujább vágyadra. Mi az aminek a gondolatára s megremegsz? - mormolom egyenesen ajkaira kérdésem,míg mélyen szép szemibe nézek, majd a válasz előtt még egyszer megcsókolom lágyan és érzékien, hogy aztán újra nyakát csókoljam végig, tovább tartva őt az édes játékban.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson



+16

Örülök, hogy élvezte a masszázst, s a bátorítás is jól esik, hogy szerinte menne ez nekem hivatásszerűen is. A masszázs után átadom magam Morgan érintésének és csókjainak. Boldog vagyok most… ez az a fajta boldogság, amikor egyszerre vagy nyugodt, mégis hihetetlen izgatottság vesz rajtad erőt. Ez a pillanat annyira, de annyira tökéletes. Jó lenne, ha sosem érne véget… valahol kívánom is, hogy itt helyben szakadjon ránk az ég, vagy legalábbis a mágikus szeszély valami turpissága során eszméletünket veszítsük, és soha ne térjünk magunkhoz újra… Mintha valami örökké tartó téli álmot álmodnánk. Bár kimondani még biztosan nem mondanám ki, érzem, hogy mennyire fontos nekem Morgan. Nem csak azért, mert szívdöglesztő, vicces, okos és figyelmes, hanem…  nem is tudom, van valami a személyében, a lelkében, ami nagyon megfogott. Érettebb a koránál, ez nem is kétséges. Talán amiatt a sok nehézség miatt, amit átélt. A háború tragédiái, s az utána jövő mélyrepülés érlelhette meg ennyire, azt hiszem. De lehet, hogy akkor is ilyen lenne, ha az életben semmi trauma nem érte volna? Ki tudja… Finoman mormogok megint, ahogy keze végigsiklik a hátamon,  hogy aztán a fenekemen megpihenjen.
- Ha a kérésed nem is volt olyan bonyolult, azért én kíváncsi lennék a legbujább vágyadra. Mi az aminek a gondolatára s megremegsz? – ér egészen váratlanul a kérdése most, de nem zavar, sőt…
- Őszintén szólva nagyon lázba hozna, ha egyszer egy seprűn repülve szeretkeznénk… - vallom be a szemébe nézve, kicsit elpirulva azért. Talán nem olyan könnyen kivitelezhető álom, mégis van benne valami iszonyatosan szexi, ami miatt nem tudtam soha kiverni a fejemből. Mindeddig nem tudott sajnos megvalósulni, de nem szégyellem a vágyaim, mert az igazat megvallva több is van. De most nem az összes vágyamat kérdezte, csak a legbujábbat, s ezt meg is osztottam vele gondolkodás nélkül. Meztelen mellkasán simítok végig, cirógatom egy kis ideig, aztán állán, majd ajkain futtatom végig ujjaim, hogy aztán arcát két oldalról simítva magamhoz húzzam egy hosszú, kábító csókra. Nehezen eresztem el, de mikor mégis így teszek, a füléhez hajolva halkan suttogom:
- Na és te? Mit tennél velem a legszívesebben? – kérdezem lélegzetvisszafojtva, sütkérezve abban az izgalomban és szenvedélyben, amit iránta érzek most. Azt hiszem, kevés kérésnek tudnék most ellentmondani, így nagyon remélem, hogy olyasmit mond majd, ami nem esik nehezemre. Mert szeretnék neki örömet okozni. Majdhogynem bármi áron.

[- Igen?]

To Ms. Elfelda Hall

I never thought that a girl like you could ever care for me

+16

Amit eddig Elfelda-ból láttam és amennyire megismertem, annak alapján nincs kétségem afelől, hogy tökéletes modell. Az akat egy dolog, de az attitűd is megvan hozzá és az a benyomásom van eddig, hogy élvezi is a munkáját. Viszont a jelek szerint azért vannak más szakmák is, amik érdeklik, még ha csak hobbi szinten is. Az most kétségtelenné vált, hogy a masszírozáshoz is van érzéke és ez jól menne neki, nem is vagyok rest, hogy ezt szóvá tegyem. Nem hinném hogy sok bókra és pozitív megerősítésre szorulna alapvetően, hiszen a környezetétől minden bizonnyal kap ezekből rendszeresen, valahol mégis úgy érzem, hogy jól esik neki, ha mindezt tőlem is megkapja, méghozzá őszintén. Így én is ki tudom fejezni mindazt, ami engem belülről feszít, szavakba tudom önteni érzéseim egy részét, már amit még nem érzek korainak, akkor is, ha az alapjai bőven megvannak.
Olyan tűz lobog kettőnk között, ami igen ritkán alakul ki és akkor meg is kell becsülni, viszont az így is felemészt mindent a világunkban s egyfajta boldogságba olvaszt össze.
- Igen? - felszalad a szemöldököm és egy csibészeket megszégyenítő mosoly ül ki az ajkaimra. - Kellően biztos seprűkezeléssel nem megoldhatatlan és már nekem is volt, hogy eszembe jutott... - ismerem be halk, de karcos hangon, ujjaimmal picit eljátszva aranyló fürtjeivel. - Viszont talán a mai események után ezt a közeljövőre halaszthatjuk. De még azelőtt, hogy a nagy hidegek beköszöntenének! Azért ha van valami ma estére alkalmas, ne tartsd vissza...- kacsintok rá, majd hagyom, hogy édesen piruló kedvesem kacsói kicsit kalandozzanak, cirógassanak, majd szenvedélyesen viszonzom a hosszú, kábító csókot, teljesen belefeledkezve a pillanatba. Hagyom kezeimet kalandozni, buja idomait újra felfedezem tenyereimmel, majd érzéki susogó hangja hatására a hideg rajtam is végigszalad, de kellemesen persze.
- Hmmm. - morgósan érkezik torkomból az első hang, ahogy füléhez hajolok és lágyan fülcimpájára harapok. - Konkrét vágyálmom annyira nincs, amit még nem próbáltam... de ez nem jelenti azt, hogy nincs, amit kifejezetten veled szeretnék megélni. Na jó, az a lista elég hosszú, mert talán majdnem mindent. - kuncogva nyomok édes csókocskákat fülére, füle mögé, nyakára szavaim közé fűzve, míg hátát cirógatom finoman. Lehet rövidebb válaszra számított, de igazság szerint korom ellenére is elég gyorsan éltem ugye s ennek megvannak a maga következményei, ez pedig a válaszadást nem teszi tömörré. Emellett ő is villantott azért a jelmezek kapcsán s most úgy érzem, hogy talán nem is baj, ha kicsit szavakban is elkalandozunk a vágyak birodalmába, így is megismerjük egymást. Az érintések és a csókok kétségtelenül jók erre, de a csevejt sem szabad kizárni, hiszen a szavak teremtő ereje meg tudják fűszerezni a dolgokat nagyon is! - Őszintén az nagyon tetszik, ha a partnerem valami pikáns fehérneműt visel, de az is igen izgató, ha csak egy pár magassarkúban van és úgy ragad minket el a szenvedély... - karcos hangom felvillant egy picit pajzánabb gondolataimból Elfelda számára s a kis csókok ide is járnak természetesen, közben pedig tökéletes, feszes fenekébe markolok bele lágyan, majd finoman megpaskolom, hogy következő szavaimat fülétől elhúzódva, mélyen a szemeibe nézve mondjam, homlokom az övének döntve, fürtjei közé simítva.
- A leginkább arra vágyom, hogy mindenestül, teljesen a magamévá tegyelek... úgy, hogy szép kék szemeidben a legviharosabb tengerek tükröződjenek vissza a kéjtől felhősödve, majd felakadjanak, hogy kettőből tényleg egy legyünk s többet másra már ne is vágyjunk... - halkan, de határozottan sorolom el szavaimat, uralkodva magamon, mert mégiscsak őszintén a legmélyebb gondolataimból csemegéztem most, s kellett ehhez azért némi bátorság és a kontroll, hogy ne remegjen meg picit se hangom. Hogy a lehető leginkább szuggesztív tudjak maradni s átadhassam Elfelda-nak mindazt, ami bennem megfogalmazódott, úgy, ahogy megfogant. Hogy mennyire akarom Őt.

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson



+16

Örülök magamnak, amikor azt látom Morganen, hogy picit sikerült meglepnem a seprűn lovaglással. Hát igen… sosem voltam ártatlan lány, aki a sötétben, lámpafény nélkül hajlandó csak szeretkezni…
- Igen? Kellően biztos seprűkezeléssel nem megoldhatatlan és már nekem is volt, hogy eszembe jutott... – feleli Morgan, és ezen bizony én nem vagyok meglepődve.
- Sejtettem, hogy álmodoztál már róla…  nem is csoda, hiszen remekül kezeled a seprűt… és eddigi tapasztalataim szerint a nőket is könnyedén kábítod el, az égen és a földön egyaránt – kacsintok rá vissza. Annyira jó, hogy Morgannel nem kell megjátszanunk magunkat egymás előtt. Adjuk, akik vagyunk, és eddig láthatóan ez a két élet, két személyiség, két lélek tökéletesen passzol. Egyelőre nem is akarok azzal foglalkozni, hogy mi lesz, ha a mi kis buborékunkból ki kell lépnünk, és nehezített terepen „kell” boldognak lennünk, amit a lesifotósok, az újságok, és az őrült rajongók keserítenek meg. Most csak élvezni akarom ezt az éjszakát, amire – ha nem is olyan sokáig – de már nagyon, nagyon vártam. - Konkrét vágyálmom annyira nincs, amit még nem próbáltam... de ez nem jelenti azt, hogy nincs, amit kifejezetten veled szeretnék megélni. Na jó, az a lista elég hosszú, mert talán majdnem mindent – árulja el aztán Morgan. Nos, nekem is lennének további ötleteim az estére nézve, de most inkább kedvenc kviddicsezőm vágyálmaira vagyok kíváncsi. Mert hogy vannak neki ilyenek, abban biztos vagyok. Szerencsére nem is kell sokáig várnom arra, hogy megossza velem, mi hozza lázba. A várakozás sem várakozás, ha ilyen édes csókokkal és cirógatással van fűszerezve.
- Őszintén az nagyon tetszik, ha a partnerem valami pikáns fehérneműt visel, de az is igen izgató, ha csak egy pár magassarkúban van és úgy ragad minket el a szenvedély... – árulja el, mire csillogó szemmel csókolok bele a nyakába, és úgy mormolom aztán a fülébe:
- Na ezt megjegyzem… Remélem, hamarosan magassarkúban is a tiéd lehetek… - kis csókot és harapást kap aztán a fülcimpájára is, majd magamhoz húzom egy végtelenül szoros ölelésre. Jól esik, hogy érzem a szíve lüktetését, a teste melegét, azt az imádnivaló, függőséget okozó illatát. És mindezek mellett még hallhatom férfias, mégis lágy hangját, mellyel ilyen szépeket mond nekem:
- A leginkább arra vágyom, hogy mindenestül, teljesen a magamévá tegyelek... úgy, hogy szép kék szemeidben a legviharosabb tengerek tükröződjenek vissza a kéjtől felhősödve, majd felakadjanak, hogy kettőből tényleg egy legyünk s többet másra már ne is vágyjunk...
Szavakkal erre most nem tudok már reagálni, annyira elkábít az, amit mond, s ahogy. Inkább átkulcsolom két lábammal a derekát, és  lágyan szívni kezdem a nyakát… Nem igazán érdekel, hogyha nyomot hagyok rajta, tudok ugyanis egy jó bűbájt, amivel könnyedén lehet ezen segíteni másnap reggel… Minden szenvedélyemet és vágyamat átadom ennek a pillanatnak. Felváltva csókolom lágyan, s szívom kéjesen Morgan nyakát, s közben szinte dorombolok… mert számomra is mennyei élvezet, hogy kényeztethetem őt.

[- Mondja az, aki egy jól irányzott pillantással bárkit elvarázsol! Vigyázz, mert figyellek ám cicus!]

To Ms. Elfelda Hall

I never thought that a girl like you could ever care for me

+16

Elfelda meglep kissé, de vegső soron nem is olyan nagy talány ez. Már az első beszelgetésünknél kijött, hogy nem veti meg az adrenalint és ezzel végső soron magam is így vagyok, bár esetem egy furcsa elegye a meditatív nyugalom és a pörgés igényének.
A dolog pedig nem lehetetlen, bár nem is könnyű és felvet pár praktikus kérdést, amit agyam akaratlanul is szépen zongorázni kezd és kombinálni, mert ez is egy részem: ha van egy szikra, bármilyen elképzelés annak azonnal a gyakorlati oldalát igyekszem megfogni, formába önteni. Ezért is választottam azt a szakot az egyetemen, ahol ez kamatoztatható.
- Mondja az, aki egy jól irányzott pillantással bárkit elvarázsol! Vigyázz, mert figyellek ám cicus! - fenyegetem meg játékosan nevetéssel egybe kötve, amit könnyed puszival pecsételek. - De a lényeg az, hogy nem lehetetlen a dolog, bár alapvetően valami tantrikus mozgásvilág felé mutatna az egyesülés, nem az az ágyrugó gyilkos tempó biztonsági okokból... - eresztek meg egy könnyed mosolyt, de folytatom. - És egy másik komoly aspektusa a bizalom. Ha az  kölcsönös és mély, akkor lehet belevágni. - egy magyarázat, hogy miért nem kisérleteztem ezzel. Bíznom kell a másikban és neki is bennem, hogy vigyázok rá, hogy ura tudok lenni a helyzetnek. Elfelda-val ennek látom esélyét a leginkább és szerintem nem ok nélkül. Az első találkozásunkon is sikerült mélyre menni a beszélgetésben, aztán ahogy egymás karjában szenderedtünk el, az is hozzáadott a dolog szárba szökkenéséhez. Ahogy ma viselkedett a válságos percekbeb az pedig tovább erősítette bennem ezt a képet. És ott volt az is, hogy bár nyilvánvaló köztünk a korkülönbség, nem anyáskodott, nem próbált ledominálni és nem éreztette fölényét ami a helyzetéből adódott, szándékolatlanul sem. Alapvetően az ilyen nyílt viselkedésmódot e tekintetben nagyon kevesektől tapasztaltam meg és ez jó. Érzem, hogy tudok benne bízni. És azt is, hogy tudunk férfi-nő lenni egymás számára mindentől függetlenül.
Éppen ezért tudok jobban és jobban megnyílni, mert bizony a visszakérdezés miatt rajtam a sor. Cirógatások és csókok könnyítik az utat, de szépen fokozatosan megnyílok szavak útján is.
- Ha gondolod, egy átváltoztató varázzsal ez megoldható. - biccentek lábbelijeinek irányába egy laza mozdulattal. A valaszadásra persze kap időt és ha kell a cselekvésre is marad. Hangom mormolva mélyebben és karcosabban tört fel a kis csók es harapás hatására s bizony ez a tónus is marad, amikor a szoros ölelésben folytatom gondolataim felfedését, míg mellkasomon érzem telt kebleinek halma alatt szívének vágytól terhelt zakatolását.
Reakciója elemi és boldog mosolyt csal az arcomra ahogy megérzem derakam körül karcsú, formás lábait, ő pedig ölén minden bizonnyal azt, hogy mit is vált ki belőlem, majd ajkait a nyakamon támadásba lendülni. Csókjaira lágy cirógatás a válasz, eljátszom aranyló fürtjeivel míg másik kezem bársonyos bőrén korzózik egyre merészebben és játékosabban,  egyszersmind a fehér csipke utolsó védővonalait is bontogatva. A váltakozó szívások a nyakamon persze morgásra késztetnek, már nem a negatív értelemben...
- Meg akarsz vadítani? - kérdezem játékosan, de ennyivel nem érem be mert karjaim teste köré fonva tartom meg szorosan ha már ő karcsú lábaival tette ezt a derekamon s ezt kihasználva emelem meg, hogy az ágyról felállva a fekhely mellett határozottan nyomjam hátát a vár falának, egyrészt a hűs kő, másrészt forró, kimunkált felsőtestem közé szorítva karcsú termetét. Hajába markolva finoman de határozottan hajtom elegáns ívbe nyakát, hogy  mély csókjaim előt még jobban felfedjem s nyakának tövére játékos harapást helyezzek el, ajkaim tovább futtatva kebleinek elérhető dús halmaira, majd végül ajkaira csapok le mély, szenvedélyesen perzselő csókkal, érzéki táncra hívva édes nyelvét, ezzel jelezve a közelgő vihart...

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson



+16

- De a lényeg az, hogy nem lehetetlen a dolog, bár alapvetően valami tantrikus mozgásvilág felé mutatna az egyesülés, nem az az ágyrugó gyilkos tempó biztonsági okokból... - kuncogok fel a poénra, hisz tényleg nem mindegy, hogy milyen intenzitással lovagolja meg az ember fia és lánya azt a bizonyos seprűt...
- És egy másik komoly aspektusa a bizalom. Ha az  kölcsönös és mély, akkor lehet belevágni - teszi még hozzá, mire egyetértően bólintok. Pont ez tetszik annyira Morganben, hogy az első pillanattól úgy érzem, nem akar kihasználni... Sokan voltak már a környezetemben, akik bepróbálkoztak nálam, de a legtöbbször úgy éreztem, hogy nem is én kellek nekik, hanem csak a hírnév, ami mellettem járna a számukra is. Forest más eset volt, az talán azért is működhetett egy darabig. Neki is megvolt a maga közege, amiben sikeres volt, és nekem is... Egyikünk sem akart a másik révén érvényesülni, és az embert láttuk egymásban. De fájdalom, idővel aztán kiderült, hogy a szexuális orientációja kizárttá teszi, hogy hosszútávon boldogok lehessünk egymás mellett, s ha ez nem lenne elég, még meg is csalt... Ami jóval nagyobb csalódás volt számomra annál, hogy mellettme jött rá: meleg. Mert ha szeretett és becsült volna emberileg egy kicsit is, nem tette volna meg... Tudom, naiv vagyok, de most azt érzem, mindez más lesz... Őszintén hiszek benne, hogy Morganben megbízhatok... újra... és hogy ezúttal nem lesz borzalmas csalódás a vége, mint Forestnél és Olegnél.
- Azt hiszem, ezzel nem lenne gond - fogalmazom meg aztán röviden a fenti gondolatmenetet. Ezután egy könnyedebb témára váltunk át, a magassarkú kérdésére. Felvillanyoz az ötlet, és benne is vagyok, csak nemtudom, hogy kell csinálni. Lehajolok az ágy mellé dobott sportcipőmért, majd gyorsan belebújok, és látványosan keresztbe teszem a lábam.
- Segítenél, kérlek? - nézek rá amolyan felhívás keringőre pillantással. A magassarkúkat én is imádom, nyilván nem a legkényelmesebbek egy hosszú forgatási napon, de egy idő után az ember azért csak átesik a holtponton, és akkor már nem érzi, hogy mennyire rossz....
Erre az alkalomra viszont kifejezetten szívesen bújnék bele egy szép darabba... Most már tehát csak Morgan kreativitásán múlik, hogy megvalósul-e a kívánsága, vagy sem.
Akár így, akár úgy, ezek után már visszafordíthatatlanul elragad bennünket a szenvedély... Amikor Morgan felkap és a falhoz nyom, kéjesen nyögök egyet... Honnan tudja ennyire pontosan, hogy mire vágyom? Újabb és újabb meglepetés számomra ez a férfi, de nagyon örülök ennek, és egyáltalán nem akarom megfejteni a titkát. Teljesen átadom magam neki, mint gitár a zenésznek... Minden érintését, minden csókját magamba szívom, tényleg úgy érzem magam, mint egy szomjazó, aki végre inni kap egy hét sivatagi vándorlás után... Nyakam és keblem tiszta libabőrös az érintése után, testem ennek ellenére olyan forró, mint aki valóban a sivatagban vándorolt... Úgy csókolom, mint aki sosem akarja abbahagyni, közben egyik kezemmel a hajába túrok, a másikkal a hátán karmolok végig finoman. Izgatottságom kezd a tetőfokára hágni, érzem, ahogy a viharfelhők már gyülekeznek, de cseppet sem bánom... Jöjj csak bátran eső, jég, köd, szél, orkán...

[- El se hiszed, hogy ez mennyire sokat jelent. - jegyzem meg egy biccentéssel kísérve, mintegy megerősítve, amit mondok.]

To Ms. Elfelda Hall

I never thought that a girl like you could ever care for me

+16

- El se hiszed, hogy ez mennyire sokat jelent. - jegyzem meg egy biccentéssel kísérve, mintegy megerősítve, amit mondok. - Nem olyan régen ismerjük egymást, de... én is rád tudnám bízni magam mindenben. Ma is bizonyítottad, hogy ez így helyes. - ismerem el, mert a balesetre adott reakciója megmutatta, hogy nem csak könnyed kaland az, ami a Hiltonban megkezdődött. Hírneves modellként még a feleségemnek is képes volt hazudni magát... akárhogy is, az az első beszélgetésünk megmutatta, hogy Elfelda-ban sok olyan érzés is lakozik, ami nem biztos, hogy pozitív, rossz emlékek, lelki sebek villantak meg egy-egy szóban vagy arckifejezésben amit az iszogatás ellenére is észleltem. Korábbi éveimben nem álltam az empátia magas fokán, de a háború végén ez egy elég komoly változás útján indult el s mostanra élesebb lett egy olyan érzékem, ami az árnyalatok változásának detektálásában hasznos. A jelentésüket, tartalmukat persze nem tudom megfejteni, de érzékelem és abból jutok kisebb következtetésekre, mint ebben az esetben is. Lényeg a lényeg: nagyra becsülöm, hogy Elfelda milyen nyitottan viszonyul hozzám és hogy ezáltal én is mennyire meg tudok benne bízni.
- Neked bármiben! - vigyorodom el egy huncut mosolyt villantva szívem hölgye felé, ahogy a könnyedebb hullámokra sodródva már ismét a pajkosabb énje jöhet felszínre mindkettőnknek. Míg ő egyértelműen a cipői után nyúl, hogy felvegye azokat, én a pálcám kutatom fel ledobott ruháim között. Feladta a leckét azzal, hogy már fel is húzta a lábbeliket, de nem megoldhatatlan a dolog. Azért a mai nap után jobb biztosra menni... így ledobott felsőm veszem célba először a pálcával, hogy azt változtassam át egy bőrdzsekivé határozott pálcamozdulattal. A Szeszély ezúttal nem üt be, a bőrkabát valóban az ami, amikor megpiszkálom, akkor sincs vele semmi gond. Helyes, nem akarok Elfelda-ban semmi kárt tenni.
- Amúgy nyugodtan hagyhatsz rajtam nyomot cicus, megjelölheted a területed, ahogy jól esik. - jegyzem meg kuncogva (hiszen észrevettem, hogy szeret karmolászni), míg megfordulok és kifújom a levegőt, majd összeszedem a gondolataim egy pillanatra lehunyva szemeim, hogy kicsit tudja koncentrálni, mert hosszú, igézően karcsú és formás keresztbe tett lábainak látványa ebben pillanatnyilag nem segít. Nem egy gyakori dolog ennek az alkalmazása, de nagy gondot azért nem okoz. Ha azt veszem a rendes Roxfortos tananyagban élőlényekből kellett tárgyakat varázsolni, ami sokkal bonyolultabb volt, mint élettelenből hasonlóan élettelent transzformálni, aminek ráadásul még a lényegi funkciója is megegyezik. Kinyitom szemeim, majd biccentek kedvesemnek mintegy "most akkor megy" jelzésként, majd jöhet a pálcamozdulat s az edzőcipőkből sikerül egy pár magasarkút varázsolni. Csipke, ha már ő is azt visel jelenleg, bár az fehér, de az a két alsónemű darab meg úgy sem sokáig fog maradni...
Addig persze még igen, amíg újra az ágyra kerülve (a pálcát az éjjelire tettem félre) öleljük és csókoljuk egymást, de Elfelda eléri, hogy határozottabb lépésre ragadtassam magam és szenvedélyem kifejezéseként a falnak szorítsam s testemmel szegezzem oda. Valahol teszt is ez, hogy mit szeret, mi tetszik neki, de kéjes nyögése jó jel s csak tovább pörget. Egymásra éhes ragadozókként csapunk le egymás ajkára, minden érzést csókcsatába csatornázva. S persze nem állok meg itt, mohón csókolom és kóstolom Elfelda bársonyos bőrét, kebleinek buján domborodó, pompás halmait is, miközben a melltartó pántjainak már tényleg nem sok esélyt adok funkciójuk betöltésére... a szőkeség ujjainak és körmeinek érintése elektromossága töltött bizsergést zavar végig idegpályáimon újra és újra. Olyan ez, akár egy-egy villámlás és csókokkal csattan aztán a figyelmeztető mennydörgés. De az eső még nem ered el, csak a feszültség nő, én pedig ha őszinte vagyok, szeretem a feszültséget.
- Van még egy ötletem. -mormolom Elfelda csinos kis fülecskéjébe, hogy aztán csókokat hintsek oda is, mert úgy érzem, ezt soha nem tudom megunni... ahogy édes illata is egy életre megmérgez minden bizonnyal.Na de ha mondtam valamit, nem időzhetek így tovább! Az ágyra penderítem a szőkeséget játékosan és határozottan, de kellő figyelmességgel is természetesen. Egy pillanatra se akarom, hogy fenyegetve érezze magát bármi által is, még akkor sem, ha egy éhes tigris szemeivel mérem immár végig a festői képet, ahogy aranyló hajkoronája szétterül a kissé feldúlt ágyon s a kissé halovány fények sejtelmesen érzéki vonalakkal fedik fel mesteri szobrász faragta porcikáit immár a maguk fedetlen valójában... kezem a pálca után nyúl, hogy egy mély lélegzet után ismét összeszedjem magam és egy régebbi trükkömhöz forduljak. Egy könnyedén csavart intés a pálca hegyével az ágy mögötti fal felé, egy ugyan ilyen a baldachinos mennyezete felé s az eredmény már látható is: a falra sima tükör felület kerül, ahogy a baldachin mennyezetét is egy ugyan ilyen feszített mágikus felület veszi át ideiglenesen, amíg majd meg nem szüntetem.
Újabb játékos vigyor keretében rakom félre most már végleg a pálcát, hogy az ágy peremére térdelve simítsak végig Elfelda cipőbe bújtatott bal lábfejétől végig a külső oldalon, egyszersmind meg is emelve formás virgácsát, hogy a vállamra helyezzem a leglassabb és legédesebben kegyetlen játékot kezdve meg ahogy lábfejétől bokáján át a belső oldalt lassú csókokkal borítom, mindegyik után cinkosan sandítva felé. Vádliján túl elérem térdét s innen minden csókocska lassabb és mélyebb modorban merészkedik előre belső combján, pattanásig húzva a "gitár hangolókulcsával a húrt", hogy amikor végre-valahára célba érek, az hangszer bizony tényleg megszólaljon, minden bizonnyal valami csengő magas hangon. S ez csak a dal első hangja! Innentől nincs megállás...
Ha képletesen vesszük, az eső immár eleredt s szenvedélyünk vihara a mennydörgés-villámlás száraz pillanatain túllendülve hamarost teljes tombolássá növi ki magát, elárasztva a helyet mindazzal a feltörő vággyal, ami belőlünk származik, amivel tényleg felforgatjuk az ágyat, nem kímélve a gyűréstől sem takarót, sem lepedőt, ahogy egymást sem, mert amit mondtam neki azt komolyan is gondoltam s megteszek mindent, hogy valóra is váltsam, erőm és képességeim amennyire csak lehet kihasználva s amikor csak tudom, szemeim az ő kék lélektükreibe fúrom, hogy így is összekapcsolódva egyetlen egy rezdülést se szalasszak el, míg kettőből egy leszünk...

***

Egy fárasztó válogató és egy majdnem igen súlyos kimenetelű baleset után a többség szerintem csak egy fürdőre és alvásra vágyott volna s alapvetően én se mondtam volna egy ilyen menetrendre nemet, amennyiben egyedül vagyok. Csakhogy mindez az egyébként kellemes dolog semmilyen megelégedést nem nyújtott volna ahhoz mérten, ahogy mélyen szedve a levegőt kimelegedve és verejtékesen nyúlhattam el a gyűrött ágynemű fészkében a puha matracon, igyekezvén lassítani szívem zakatolásán és szabályos mederbe terelni létem ismételten, ahogy a csodás szőkeséget is közben magamhoz vonom, élvezve, ahogy aranyló hajkoronájának buján kócos rendezetlensége (ez az én hibám kétségtelenül) cirógatja bőrömet s csak remélem, hogy egy teljesen elégedetten doromboló cicust zárhatok Elfelda képében a karjaimba.

[Köszönöm a játékot! ^^]

Válogatá-sokk

to: Mr. Williamson



+16

Morgan úgy tűnik, elég hamar észrevette, hogy szokásom harapdálni és karmolni a páromat.
- Amúgy nyugodtan hagyhatsz rajtam nyomot cicus, megjelölheted a területed, ahogy jól esik - bátorít játékosan.
- Köszönöm a felhatalmazást, ne lepődj meg, ha élni is fogok vele - felelem élcelődve, majd nemsokára hitelt is adok szavaimnak. De előbb még megvárom, hogy Morgan ügyesen megoldja a lábbeli kérdést. Ilyen bűbájt még nem alkalmaztam, és nem most akarok vele kísérletezni, ezért inkább rábízom a dolgot. A hollóhátas múltját le sem tagadhatná, amilyen alapos előkészülettel teszteli le előbb a varázsigét a pólóján, hogy aztán az én sportcipőmre kerüljön a sor.
Láthatóan nem okoz neki gondot a mutatvány, pár pillanat múlva ámulva nézek hát végig a csipkés magassarkún, amely elegáns kontrasztot alkot a fehérneműmmel, de persze nem sokáig, mert hamarosan nem takarja más a testem, csak a  varázs-cipellő.
- Nagyon jó ízlésed van! Azt hiszem, ezek után máskor is rád bízhatom az öltöztetésemet - dicsérem meg mosolyogva.
Teljességgel átadom magam Morgannek, hagyom, hogy ő vezessen minket az oázis felé, ahol aztán mindketten megmártózunk egymásban...
- Mmmm - dorombolom kéjesen, hosszan, majd olyan szorosan húzom magamhoz, ahogy csak bírom, és engedem, hogy mind fizikaila,g mind lelkileg tökéletesen eggyé váljunk... én az övé, s ő az enyém. Egyre jobban belefeledkezünk egymásba, a körülöttünk lévő tér elhomályosodik, számomra egyre inkább csak olyan részletek léteznek már, mint Morgan orrának határozott vonala, vagy kulcscsontjának ellenállhatatlan íve. Ekkor lep meg egy újabb fordulattal, amire aztán végképp nem számítottam, de tetszik, határozottan tetszik a tükörvilág, amelyet megalkot számunkra. Ahogy végignézek magunkon, nem tehetek róla, de még inkább fellángol bennem a vágy társam iránt... Tudom, beképzelten hangozhat, de annyira tökéletesen mutatunk együtt... Na és nem bánom, hogy a korábban említett mámoros részletek immáron a férfi izmos vállának és fenekének látványával is kiegészülnek... Egy ideig elkalandozik tekintetem, és a vizuális ingerek erősen lefoglalnak, de aztán ismét magába húz az örvény, amit kettőnk kavarodása alkot, s erősít fel egyre inkább.
A bizalom, amiről korábban szó esett, most mutatkozik meg igazán... Hisz mi bizonyítaná jobban, hogy mennyire megbízom benne, mint az, hogy gondolkodás nélkül adom át magam neki, minden kontrollt szabadon engedve, bátran vállalva legmélyebb, legösztönösebb részemet előtte... Ahogy érkezik a végső pont, szemem valóban vihart idézően villan, majd lehunyom pilláim, és kiélvezem a hullámzó, közös remegést, amíg egyszer csak...
Testem minden porcikáján végigsöpör az elektromosság, mint akibe villám csapott. Nem akarom elereszteni az érzést, azt szeretném, hogy minél tovább tartson... Szerencsére Morgan is ezen van, így nem tudom, hogy mennyi idő telik el aközött, hogy először csapott be a villám, odáig, hogy újabb és újabb dörrenéssel siklik át rajtam a felismerés, önmagamon kívül vagyok. Beletelik jó pár percbe mire visszatérek a valóságba, édesdeden bújok aztán oda széles mellkasára, időnként végigcirógatva puha, már már valószínűtlenül selymes bőrén. Nem vágyom most szavakra, nem is szólalok meg inkább, csak lágy érintésemmel jelzem számára, hogy mennyire mámorító és boldog ez a pillanat számomra.

Köszönöm a játékot! ^^