Lányhálók

Tipikus toronyszoba, kívülről nem is gondolnád, hogy a helyiség ekkora. A sárga-fekete baldachinos ágyak körben helyezkednek el, mindegyik közelében ott van ki-ki utazóládája. A magas toronyablakokat nem takarja függöny, szabad a kilátás a kastélyra és az udvarokra. Innen még a kviddicspálya is jól látszik.
A hálóteremhez fürdőszoba tartozik.

Holden Echohawk
2005 február

!!!! 18+ önbántalmazás és öngyilkosság !!!!

A világ csendes itt, ahol senki nem lát. Ide nem érnek el Millicent rideg szavai, és innen nem hallom szüleim reakcióját arról, amit amúgy is zárt ajtók mögött, távol a kíváncsi szemektől akarnak „megoldani”. Itt a családunk fájdalma nem ér utol. Csak az apátia, ami már nyolcadik éve keseríti Percy halálának évfordulóját.
Meleg gőzfelhő torzítja tükörképem hálókörletünk fürdőszobájában. Nyolc éve, ezen a februári napon döntött úgy Percy, hogy hátrahagyja a halandó életet, és véget vet szenvedéseinek. Ma van a nyolcadik évfordulója annak, hogy a családunk cserben hagyta őt. Még nem is sejtettem, hogy az élet és a Roxfort olyan életutat tartogat számomra, ami teljesen elirányít attól, amit a családunk előre kikövezett és meghatározott nekem. Az első évben azt hiszem, hogy megemlékeztünk az évfordulóról. Feketébe öltöztünk és meglátogattuk a sírját, melyre friss, vágott virágot helyeztünk. A következő évben apám inkább egy földet vett Bordeauxban a hozzá járó borászattal együtt. Csendes voltam, de vak kevésbé; nyilvánvaló volt, hogy azt szerették volna, elfelejtjük az emlékét, és nyilvánvalóan sikerült is. Mégis hogy lehetséges az, hogy rémálmaimban pontosan felidézem az üveges szemeit és hideg arcát, amivel rátaláltam, de éberen nem emlékszem se az arcára, se a hangjára, se az illatára?
A gyászt jelképező fekete helyett házunk sárga hálóruhája köszön vissza a zavaros tükörképről, melyről azonban még így is visszacsillan a nyáron készíttetett sternum piercingem. Ügyeltem arra, hogy a Roxfort zsákruhája ne fedje fel azokat a testmódosításokat, amiket elvégeztem. Bár másfél hónap alatt a téli szünetben alkotott, mágiával felgyógyított nyelvpiercinget sem fedezték még fel – vagy csak nem akartak szólni miatta. Mindegy is. A lényeg, hogy odahaza legalább ezt látják, ha már azt nem is, hogy mekkora a probléma. Hogy Millicentnek segítség kell, ha nem szeretnénk, a sorsa kövesse Percy-ét.
A parfümöm üvege egy rossz mozdulatom miatt a földre esik. A máskor kellemes virágillat egyszerre és erősen csapódik fel a levegőbe. Azonnal felszedem a nagyobb darabokat és a mosdó pultjára teszem. Azonban amikor meglátom ismét a homályos tükörképemet, kezemben egy nagyobb üvegdarabbal, hosszú másodpercekig csak bámulom a reflexiómat. Vajon mikor jutott először Millicent eszébe, hogy bántsa magát? Mikor volt az első alkalom, amikor kezébe vette a borotvapengét, és hozzáérintette azt a combjához vagy az alkarjához? Mit várhatott a fájdalomtól? Kontrollt? Megkönnyebbülést? És nem ez irányít-e engem is azokba a mugli szalonokba?
Vajon mit érzett, amikor először ért hozzá a penge a bőréhez?
Én nem akartam megtenni. Tudtam, hogy rossz ötlet, tudtam, hogy hülyeség. De van az az apró hang az ember fejében, amikor látja a kandalló tüzét, vagy ha gyalogosan kel át a Tower Bridge-en. Nem volt szándék, nem volt terv, és nem volt semmi felkészülés – csak egyetlen, hirtelen, az indokoltnál jóval nagyobb szúrás. Először nem is érzem az alkaromban fájdalmat. Csak azt figyelem, milyen lassan kezd vérezni a bőröm. Talán ez is csak egy kis heg marad majd rajtam, melyek nélkül a bőröm olyan lenne, mint az ég csillagok nélkül.
A vörös nedű azonban ömlik megállíthatatlanul. Vérem mocskolja a borzok sárga-fekete hálóruháját és a fürdőszobát, pedig a jókora parfümös üvegdarabot még mindig nem vettem ki belőle. Chanel virágorgiája és a vér sós illatának különös egyvelege mégis olyan természetesnek hat. Mintha mindig is egybe tartoztak volna. Tükröződésem helyett tekintetem az önmagam által okozott sebre irányul, mely mélyebb, durvább és gyilkosabb, mint bármi más, amit eddig valaha is magamnak csináltam. Lábaim elgyengülnek, és a földön ülve merülök el a fájdalomban. Nem olyan, mint amilyennek képzeltem. Nálad is így indult ez, Percy? Hányszor képzelted el, milyen lenne, ha egyszer, legalább egyszer tényleg magadról rendelkezhetnél? Csak úgy, a szabad akarat jegyében.
Az ajtó nyílását és egy belépő elsőéves háztársunkat még észlelem, bár az arcán már nem látom a horrort, amivel segítségért kiáltva távozik.