Borzodú

A Trófeaterem melletti folyosót őrző szoborlovaghadsereg egy tagja erőteljesen kilóg a többi közül, ugyanis mellkasára egy apró, stilizált borz van vésve. A hugrabugosok jól tudják (és persze mindenki más, akinek elfecsegték), hogy, ha megpuszilják ezt a kis állatot akkor az hirtelen életre kel, és elkezd futni a falon egy kilincs nélküli ajtó felé, ami kitárul, felfedve Hugrabug Helga szobáját. Az elvarázsolt helyiség négy ablaka négy idilli tájképet mutat: a Birtokot az évszakok tükrében. Varázslósakkon kívül, mindenféle gyermeteg mágusjáték van egy asztalon. A terem babzsákfotelekkel van tele, amik mindig úgy változtatják alakjukat, hogy az a legkényelmesebb legyen a ráülő számára. A plafonon erdei tájkép, tele rendkívül aranyos és apró állatokkal amint fogócskáznak. Hugrabug Helga portréjának pedig mindig van néhány hasznos tanácsa az elkeseredettekhez.
Nem csak hugrabugosoknak!

[α ︱ e l i z a b e t h ︱ α]

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱"I'm fine"︱β


Ω style: s o f t s p r i n g beat: Kids Will Be Skeletons Ω

Unom az órákat. Utom a tanárok kutakodó tekintetét, mert látom rajtuk, mit gondolnak. Nagyon is látom rajtuk. Eszükbe jut rólam a nővérem. Mindenkinek ő jut ezsébe. Én meg nem létezem, az árnyéka vagyok még mindig egy haloványan pislákoló kis valami, ami sosem lesz elég jó, hogy önmagában elismerjék. Mart a szégyen, hogy néha most is gyűlöltem ezért. Pedig az én hibám volt ami történt. Ha valahogy megakadályozom. Akkor most is itt lett volna köztünk. Most is tervezhette volna az álmait, hogy gyógyító akar lenni, hogy megment embereket. Annyira önzetlen és jó volt. És mi lett belőle? Egy szánalmas húskupac, aki még a mosdó felé is eltévedt, és aki a saját tükörképét sem ismerte fel. Én is gyógyító akartam lenni. De cska önzőségből. Keresni olyanra a megoldást, ami nem gyógyítható. Nem érdekel mások élete úgy, mint ahogy nővéremet is érdekelte. Nem. Még most is csak magamra gondoltam belül, hogy hogyan tegyek valami maradandót. Ha már a nővéremnek nem sikerült. Talán nekem fog.
Becsukom a könyveket, és elviszem az esszémet Belby professzornak, amit szorgalminak írtam, majd inkább nem a torony felé veszem az irányt. Kellett valami ami eltereli a figyelmemet. Ami nem üldöz annyira a nővéremmel. Mert persze, hogy ő is a házamba járt. Hova máshova is járhatott volna az évfolyamuk egyik legokosabb tanulója? Gyűlöltem ott lenni. Még akkor is, ha mindig kedves volt velem és figyelmes. Utáltam ezt, mert megalázónak tartottam. És most mennyire, de mennyire hiányzott. Beletúrtam a hajamba és inkább befordulok a Borzodú felé vezető folyosóra. Egy kis játékra vágyom. Szeretek játszani. Szeretem a fejtörőket és a varázslósakkot. Szerencsére ez a hely mostanában eléggé elhagyatott, így egy kis csendes időtöltésnek elég is amíg be nem sötétedik. Megpusziltam a borzot, majd lassan kinyílt az ajtó, én pedig beléptem a világos kis helyiségbe. Kellemes volt, és vidám, míg mostanában a Hollóhát ezüst kékes színű tornyát hidegnek és nyomasztónak éreztem. Ahogy a suli többi helyiségét is. Mert szinte mindenhol ott volt a nővérem képe. A kép, ami bennem égett, ahogy beszélget, ahogy ragyog, ahogy mosolyog és mindnekivel kedves. Halk sóhajjal vetem le magam a sakktábla elé, hogy egy könnyed kis agytornát végezzek.
Nem is tudom mennyi időt töltök már felette, lassan lekerülnek a bábuk, és természetesen én állok nyerésre, amikor is hallom, hogy valaki belép. Csalódottan sóhajtok, de nem nézek fel. Inkább csak úgy teszek, mintha nagyon belemélyednék a lépésekbe, pedig a szemem sarkából látom, hogy hogy az egyik háztársam az. De makacsul csak némán ülök magam elé bámulva, miközben ökölbe szorítom a térdemen lévő kezem. Miért. Miért üldözöl még most is?
- Sakk matt - dünnyögöm aztán, amikor megadom a végső döfést a figuráknak.

[Önmagam ellensége]

Önmagam ellensége


to; H.U.G.O.

Pocsékul vagyok. Hiszen sejtettem, hogy van valami baj, ott villogott a fejem fölött a piros lámpa, és sosem kérdeztem meg, mi van vele. Szörnyű alak vagyok, egy érzéketlen, önző dög. Lett volna alkalmam rá, hogy érdeklődjek, vagy száz, és mégsem tettem, csak magamban mélázgattam. Ha megkérdezem, és elmondja, talán nem ugrik neki Louisnak, és tudok segíteni megoldani...de nem. Semmit sem tettem. Tényleg tiszta idióta vagyok. A kedvemen még a bűbabájtan sem segített, pedig tökéletesen arannyá változtattam az ócska serleget már első próbálkozásra. Sajnos egész nap itt kattog a fejemben a gondolat, hogy pocsék barát lehetek. Talán ezért sem vesz körül egy barát hadsereg. Jó, ott van Sophie, meg Louis, meg hát...a borzodú bejáratához érve puszit nyomok borz úrra, és belépek. Most egy kicsit jó lenne itt elbújni. Bár sajnos magam elől nem tudok. Akkor sem ha pokrócot dobok magamra. Ezt onnan tudom, mert kipróbáltam. Elég gyatra kísérlet, de gondoltam nincs veszíteni valóm. Amint a vágyott helyiségbe lépek, gyorsan rájövök, hogy nem tudom magam ledobni a sarokba, és bámulni a falat, mert nem vagyok egyedül. Hugo úgy tűnik megelőzött. Ő sem tűnik valami jó kedvűnek, bár ezt egyáltalán nem is csodálom. Ami a nővérével történt, borzasztó.
-Sakk matt-
Dünnyögi magában. Jaj, most megzavarjam? Vagy forduljak sarkon? Nem, Beth, látod, mi lett abból, hogy magára hagyod az embereket. Ha kérdezel, maximum elküldenek, de meg kell próbálni.
- Szia Hugo! -
Beljebb tessékelem magam, majd zavaromban a nyár képet nézegetem. Jó lenne már ott tartani, hogy nyári szünet, bár fogalmam sincs, mit csinálok majd a szünetben. Jó lenne anyával elmenni Párizsba, vagy legalább Írországba olyan kis kunyhókba a lankák alján, tetején, bárhol.
- Hogy vagy mostanában?
Teszem fel tétova kérdésem, nem célozva ezzel Amyre. Valahol mondjuk milyen hülye kérdés, hogy lenne? A másik oldalról nézve viszont, honnan is tudhatnám, hogy van. Én csak azt tudtam meg, hogy van egy féltestvérem a világban, nem veszítette el az eszét egy másik testvérem. Nincs is másik testvérem, fogalmam sincs, milyen az, amikor másnak van. Talán akkor...akkor jobban törődnék mással. Akkor esetleg egy jobb Beth lennék. Gondoskodóbb, nem olyan, aki a fejében kergeti a tündérmanókat. Kedves lennék, és törődő, mint Amy. Amy. Furcsa róla beszélni, mmég így magamban is. Biztos sokan kérdezik, mi van vele, és ettől zsong a feje.
 -Bocsi, hogy megzavartalak. Azt hittem, ilyenkor nincs itt senki. A klubhelyiség tele van, de... gondolom.. azért jöttél te is ide.
Tétován ácsorgok Hugo mellett, és az ajkamba harapok. Ha kényelmetlennek élek meg egy szituációt, mindig az ajkam harapdálom. Le kéne szokni róla, elég rossz egy szokás. Valami furcsa kattanást hallok, hirtelen megfordulok. A szoba megszólal.
- Hoppá! Az ajtó bezáródott. Egy módon nyílik ki, ja megfejtitek a 3 rejtvényt. Íme az első.
Kegyetlen sárkány őrzi egy sziget kikötőjét. Ez a sárkány minden állításról el tudja dönteni, hogy igaz-e vagy hamis. Aki be akar jutni a kikötőbe, mondania kell valamit a sárkánynak. Ha igazat mond, a sárkány porrá égeti. Ha hamis állítást mond, a sárkány hajóstul megeszi. Egy bátor hajó mégis odamerészkedik a sárkányhoz. A kapitány mond valamit a fenevadnak, mire a sárkány beereszti a hajót kikötőbe. Mit mondott a kapitány?-
Hogy..hogy mi? Már nem is emlékszem, mit mondott. Eldönti, igaz e, vagy hamis az állítás...jaj, jézus, én erre nem készültem fel. Pislogok, mint hal a szatyorban, és leroskadok Hugo mellé.
-Nah, erre nem számítottam...

[α ︱ e l i z a b e t h ︱ α]

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱"I'm fine"︱β


Ω style: s o f t s p r i n g beat: Kids Will Be Skeletons Ω

A bábuk a sakktáblán már egészen kevesen ácsorogtak. Szeretem a sakkot. Mert ebben egy kicsit jobb voltam, mint a nővérem. Pedig ő tanított meg erre is. AHogy minden másra is. Elszorul a torkom, és a combomon pihenetettet kezeimet ökölbe szorítom. Mindenhol ott van, mindegy, hogy mit csinálok. Gyűlölöm azt az érzést, ami bennem búrjázik és terjed szét az egész testemben. Gyűlölöm, mert gomolyog és végeláthatatlan lavinát indít el bennem. És gyűlölőm, hogy lelkiismeret furdalásom van. és mert ezt gyűlölöm, önmagam is utálom. Mozgatom a bábukat, és koncentrálom, hogy sarokba szorítsam a királyt és végső döfést adjak az ellenséges bábuknak. Az eredmény pedig tökéletes.
- Szia Hugo! - szólít meg egy ismerős hang, mire összerezzenek. Nem fordulok meg egyelőre, csak kifejezéstelnül bámulok magam elé. Beth Amyvel egy idős, ő itt van, Amy nincs. Én itt vagyok, Amy nincs. és valahogy az egész világ csak a nővérem hiányáról kezdett el szólni. Már megint.
- Hogy vagy mostanában? - Halkan sóhajtok egyet, és megvonom csendesen a vállamat, miközben összepakolom a bábukat, majd lassan a lány felé fordulok a székemben ülve. Sokáig csendben bámulom őt, nem tudva mit is kéne mondanom. Ritkán szólnak hozzám, én is ritkán beszélek.
- Jól - adom végül a szűkszavú válaszomat, majd egy újabb hatásszünet elteltével hozzáteszem: - És te? Izgulsz az RBF miatt? - ennél Hollóhátasabb kérdést fel se tehettem volna.
-Bocsi, hogy megzavartalak. Azt hittem, ilyenkor nincs itt senki. A klubhelyiség tele van, de... gondolom.. azért jöttél te is ide - szólal meg ismét a nehézkes csend után. Csak megingatom a fejemet. Nem hiszem, hogy bárki jobban zavarni tudott a nővéremnél. De már mindegy, nem?
- Csak el akartam menekülni - bököm ki magam sem tudom, milyen okból. - .... Esetleg... ha van kedved... szeretnél velem sa - kezdem tétován a kérdést a táblára pislogva. Nem iagzán akartam egyedül maradni, most, hogy volt társaságom, még ha Amy barátnője is. De aztán közbeszakított egy fura cucc a szobában, miközben hallom, ahogy becsukódik zárra a kijárat. Felvonom a szemöldökömet, és a hang irányába bámulok.
- Hoppá! Az ajtó bezáródott. Egy módon nyílik ki, ha megfejtitek a 3 rejtvényt. Íme az első.
Kegyetlen sárkány őrzi egy sziget kikötőjét. Ez a sárkány minden állításról el tudja dönteni, hogy igaz-e vagy hamis. Aki be akar jutni a kikötőbe, mondania kell valamit a sárkánynak. Ha igazat mond, a sárkány porrá égeti. Ha hamis állítást mond, a sárkány hajóstul megeszi. Egy bátor hajó mégis odamerészkedik a sárkányhoz. A kapitány mond valamit a fenevadnak, mire a sárkány beereszti a hajót kikötőbe. Mit mondott a kapitány?
Ahogy elhangzik a furcsa beszél szfinxszoborból a kérdés izgatottan felállok, és Beth-re nézek.
- Én sem. De nem izgalmas? Olyan, mint a sas a hálókörletünknél. Vajon hány kérdést kell megválaszolni? - lelkesedem fel. Nagyon szeretem a rejtvényeket, mindig van nálam egy keresztrejtvény, vagy egy sudoku. Gondolkodni kezdek a rejtvényen, miközben az ötleteimet megosztom Beth-szel.
- Akármit modnanak, vagy tesznek, a sárkány így-is, úgy-is elpusztítja őket. És mi van, ha valami olyasmit mondott a hajós a sárkánynak, ami egy kész tény volt? Mondjuk... modnjuk Te most meg fogsz égetni minket. Vagy te sárkány, most meg fogsz enni minket! Ez egy folytonos ellentmondás lesz, nem? - kérdezem meg a lányt, hogy ő is így gondolja el. Aztán ha válaszol, és megegyezünk a megoldásban, elomdon a szfinxnek is.
Erre aztán bólin egyet, majd lusta mozdulatot téve a farkával ismét megszólal.
- Helyes a válasz. Már csak két rejtvényt kell megfejtenetek. Eljön a következő, ami egy találós kérdés.
Senki sem képes látni, de minden ember ismeri. Könnyebb, mint a levegő, de élesebb bármely kardnál. A semmiből jön, de a legerősebb seregeket is legyűri. Miről beszélek?
Teszi fel a kérdést, mire én hümmögve töprengeni kezdek.

[Önmagam ellensége]

Önmagam ellensége


to; H.U.G.O.

A halk sóhajtás és a vállrántás ból ítélve nincs valami jól. Hát, igen, nem csodálom. A halk jóllal nem győzödd meg túlságosan, sőt, az igazat megvallva egyáltalán nem. Szívesen felvidítanám, de bennem sem bugyog ost a vigyori macska
- És te? Izgulsz az RBF miatt?
Az elmúlt hetekben kicsit elhanyagoltam a nagy aggódát az RBF miatt. Erdőbe mászkáltam, meg a pletykkat hallgattam, kicsit itt szomorkodtam, aztán kicsit bezyongtam, szóval kicsit nem voltam önmagam. De ez persze nem jelenti azt, hogy ne tanulnam volna, csak a szokásos aggódós rész maradt ki . De nem az a típus vagyok, aki az utolsó oercekre hagyja a tanulást, és fejvesztve issza a kávét, és tanuk ljszakénként. Úgy érzem, eléggé felkészült vagyok, és várom is kicsit, szeretnék már túl lenni rajta, A vizsgékban legjobban az utána lévő felszabadult perceket szeretem, amikor büszke vagyok magamra, hogy valamit ki tudtam pipálni arról a bizonyos kis listáról. Ilyenkor utána mindig elönt az elgedettség érzése, és megyek is megjutalmazni agam valamivel. Ha csak egy sétával, vagy egy limonádéval, bármivel. Nagyon szeretejm. Talán tanulni is azért szeretek, mert tudom, hogy lesz gyümölcs, és hogy az milyen ó érzés is. Utána összeülni a többiekkel, és együtt örülni. Ez klassz dolog.
 -Hát...kicsit. De inkább várom már. Szeretnék már túl lenni rajta. Csak nem lehet olyan borzalmas.-  Magamat megnyugtatva mosolygok egyet, hogy tényleg el is higyjem, amit mondok. Ez általában beválik.
Csak el akartam menekülni...... Esetleg... ha van kedved... szeretnél velem sa
Eygáltalán nem vagyok felkészülve most a rejtvényekre. De próbálom leplezni a kétségbeesésem, mert látom Hugon, hogy nagyon belelkesül. Mint egy igazi gyerek, aki meglátja a kedvenc játékát, és ráveti magát. De jó is az!
De nem izgalmas? Olyan, mint a sas a hálókörletünknél. Vajon hány kérdést kell megválaszolni?
3at. Azt megjegyeztem...Hugo agya rögtön cikázni kezd, mint egy cikesz. Én meg cak támasztom a kezemmel a fejemet, és sűrűeket pislogok.
- Akármit modnanak, vagy tesznek, a sárkány így-is, úgy-is elpusztítja őket. És mi van, ha valami olyasmit mondott a hajós a sárkánynak, ami egy kész tény volt? Mondjuk... modnjuk Te most meg fogsz égetni minket. Vagy te sárkány, most meg fogsz enni minket! Ez egy folytonos ellentmondás lesz, nem?
Jaj izéé, miii?? Egy alsóbb éves simán lepipál. Ez de ciki! Próbálom követni, és csak bólogatok.
 -I..iiigen, azt hiszem, talán, aha.
A megfejtés valóban helyes volt, én meg olyan kellemetlenül érzem magam, hogy szemeimmel máris a helyet keresem, ahova elbújhatok, vagy eláshatom magam. De erre nicns is idő, mert itt is a következő kérdés.
- Helyes a válasz. Már csak két rejtvényt kell megfejtenetek. Eljön a következő, ami egy találós kérdés.
Senki sem képes látni, de minden ember ismeri. Könnyebb, mint a levegő, de élesebb bármely kardnál. A semmiből jön, de a legerősebb seregeket is legyűri. Miről beszélek?
Uhh..halvány lila gőzöm nincs, de azt érzem, muszáj megfejtenem, mert ha Hugo ezt is kirázza kisujjból, én menten elsüllyedek, vagy annyira égni kezd az arcom, hogy én magam is lágra lobbanok és huss, meghaltam. Hugo meg majd nevetve mondja, hogy hát, Beth belehalt a szégyenbe. Na neeeem, aztán majd itt ragadok kísértetként, és mindenki így fog ismerni. Beth a hollohátas ötödikes, akit egy rejtvény tett el láb alól. Kínos. Fel alá járkálok, közben látom, hogy Hugo is töpreng. Előbb kell kitalálnom. Ide oda sétálgatok, hátha valamin megakad a szemem, amiről eszembe jut valami. Nézzük csak. Némán elismétlen a kulcsszavakat. Láthatatlan, könnyű, ismert, és éles. Legyőz egy sereget. Szóval tegyük fel, van eg seregem. Oké. Aztán jön valami éles lthatatlan valami, és meghalnak. Láthatatlan kard? Neeem, az nem lehet könnyű, meg tuti van, aki látja, nem jó. Ajj, nem tudom, semi sem jut az eszembe. Kéne egy csoki, attól jobban fog az agyam. Lerogyok egy puffra. MIért is nem ettem valamit, egész nap csak kóválygok. Éhesen nem tudok gondolkodni, mert...várjunk csak. Tétován megszólalok, de félek, hogy kinevetnek, mert valami oltári nagy baromságot mondok.
 -Lehetséges e, hogy esetleg izé...az éhség? Nem látja ugye senki. És hát..ha éhes vagy, szúr a gyomrod, mint most nekem. A sereget mondjuk nem rögtön öli meg, mint egy átok, de ha sokáig nincs élelem, akkor meghalnak. Vagy ez hülyeség?
Kisebb csend, ami nekem óráknak tűnik majd megszólal a hang.
A megfejtés helyes. Itt hát az utolsó. Aki készít, annak nem kell. Aki megveszi, az nem használja. Aki használja, az nem tud róla. Mi az?
Na jó, ezt nem tudom. Aki megveszi, az nem haszbálja. Akor másvalakinek veszi meg ajándékba? De aki meg megkapja az nem tud róla. Ennek semmi értelme. Biztos jó a feladvány? Némán meredek magam elé. Kész Megsemmisültem.
 - Valami ötlet? Ha aki megkapja nem tud róla, annak...annak nincs is értelme. Vagyis hát...

[α ︱ e l i z a b e t h ︱ α]

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱"I'm fine"︱β


Ω style: s o f t s p r i n g beat: Kids Will Be Skeletons Ω

A rejtvények mindig segítettek elmenekülni és visszahúzódni a saját kis világomba. Amy sziporkázását magam mögött tudtam hagyni, egy időre legalább is, mert amikor csak én voltam a rejtvényes füzet, vagy a sakktábla, nem volt Amy. Csak én. És szerettem ezt. Most pedig minden játszmámba és rejtvényembe beleférkőzött. Félelmetesen elevenen ott motoszkált a háttérben, és mindig, mindig azon járt az eszem, vajon ő mit lépne? vajon ő mit írna ide? Vajon ő... mit tanulna meg először a sok lecke közzül? Azt hiszem ez kezdett kicsit beteges megszállottsággá fajulni. Nem akartam ezt. Nagyon nem akartam, és mégis, erősen ott bújkált bennem, szembesítve azzal, mennyire gyűlöltem őt. és hogy most mennyire hiányzott.
Lehunyom egy percre a szememet, amíg Beth a kérdésen agyal. Nem tudtam rá koncentrálni, pedig a nyelvem hegyén volt a válasz. Egyszerűen túl sok volt, ami lerohant, ami hiányzott és fájt. Szerettem volna, ha valaki jön és kirángat ebből, ha valaki egy kicsit is megdícsér, hogy te vagy Hugo. Okos vagy, ugyan olyan okos, minzt Amy. De nem. Mert sosem leszek elég ahhoz, ami ő volt. És talán sosem leszek olyan jó semmiben, mint amilyen ő lehetett volna. Ez pedig teljesen kicsinál. Mert ő már nem lesz sneki, csak egy pizsamás lány a hatodik emeletről, aki még azt sem tudja, fiú e vagy lány.
Beth válasza és a szfinx helyeslése rántott vissza a jelenbe. Szedd össze magad, Hugo! És persze, hogy az éhség volt a válasz. Kicsit csalódott voltam, lehetett volna nehezebb kérdés is, de talán most a harmadik erősen megforgatja az agyamat, és elterelheti engem. Beth amúgy egész kellemes társaság, mert nem beszélt hülyeségeket. Azért örültem, hogy nem valami buta emberrek kellett rejtvényeket megoldani.
- A megfejtés helyes. Itt hát az utolsó. Aki készít, annak nem kell. Aki megveszi, az nem használja. Aki használja, az nem tud róla. Mi az? - megráncolom a szemöldökömet, ahogy hallgatom és gondolkodni kezdek. Összefonom magam előtt a kezeimet.
- Valami ötlet? Ha aki megkapja nem tud róla, annak...annak nincs is értelme. Vagyis hát... - dünnyög Bethm, mire én hümmögök egyyet.
- Akkor nem tud róla, ha már nem tudja, hogy használja. Ilyen meg nem sok esetben van, egy vak ember is tudja, hogy mit használ. De.. végül is, ha meghalunk... akkor nem nagyon tudunk használni semmit, nem? - Így meg összefüggésbe is kerül a többi része is.
- Csakis a koporsó lehet - jelentem ki határozottan, mire  aszfiny szeme felragyog, és lelkesen csóválni kezdte  afarkát, és én is ezt tette, volna. Hiszen megfejtettünk mindent. Kicsit sajnálom, hogy nincs több, de a szfinxek már csak ilyenek.
- Helyes válasz! Szabad az út! - mondja mély orgánum hangon, majd hallatszik egy kattanás is, és kinyílik a Borzodú ajtaja. Összesezdem a cuccaimat, mert mégis csak ideje lenne takarodóra felérni az ágyamba, és ha Beth is indulásra készen van, kislisszolok a folyosóra, ami kezdett délutáni csendet felvenni.
- Ez izgalmas volt - mondom komoly fejjel, és aprót bólintok hozzá. - Te is a hálókörletünk felé jössz? - kérdezem és elidnulok a tornyunk felé vezető úton.

[Önmagam ellensége]

Önmagam ellensége


to; H.U.G.O.

A szoba üres magánya hirtelen mintha izgatott kis vibrálásba váltott volna. Mégis ott marad a levegőben a szomorúság, amit folytogat valami feszültség. Érzem Hugóból áralmó melankóliát, ami egészen más, mint az enyém, mélyebb, mégis hasonlónak, ismerősnek érzem a rezgést. Tudom, vagyis csak sejthetem, higy ebben a másodpercben is Amyre gondol. Én mégsem tudok neki semmi biztatót mondani. Mit is lehetne? Attól félek, olyasmit mondok, amitől vagy srva fakad, vagy úgy megéget a tekintetével, hogy meggyullad a hajam. Ahogy behunyja a szemét, emelem a karom, már majdnem a vállára teszem, de aztán megijedek  a szfinx hangjától, és visszarántom a kezem. Jaj, de ciki...Hugo kinyitja szemét, és ismét a feladatra koncentrál.
- Akkor nem tud róla, ha már nem tudja, hogy használja. Ilyen meg nem sok esetben van, egy vak ember is tudja, hogy mit használ. De.. végül is, ha meghalunk... akkor nem nagyon tudunk használni semmit, nem? -
Végüliiis, háát, igeeenn. Nagyon jó a logikája, és bár az enyém sem szokott cserben hagyni, meg kell hagyni, Hugoé sokkal gyorsabb. Ő talán tisztában van az eszével? Sokkal okosabb és értelmesebb, mint az évfolyamtársai.
- Csakis a koporsó lehet -
Koporsó? Koporsó. A szfinx jelez, a megfejtés helyes. De hát...hogy lehet ulyen...gyorsan...tétován csodálkozó szemekkel nézem Hugot.
-Na---nagyon ügye..ügyes vagy Hugooo...-
Hebegem kicsit halkan. Elégedetten kezdi pakolni a cuccait, én meg mint valami sóbálvány, állok ott, majd miután már fél lába kint van, akkor sikerül megmozdulnom, és utána eredek.
- Ez izgalmas volt .Te is a hálókörletünk felé jössz? -
ólintok, hogy igen, mehetünk. Most..most vajon ez tényleg felvillanyozta? Olyan különös, egyszerre vibrál a szomorúság, és az öröm is. Nézem őt, próbálom megfejteni mit gondolhat. Mellette megyek, de olyan lendületes tempóban halad, hogy én is szaporán szedem a lábaim. Aztán tétován, de csak megszólalok, megtörve ezt a számomra fura csendet.
-Te ..te Hugo..mond csak..mondták már neked, hogy..-
A folyosó már egészen kihalt, csak egy másodéves hugrabugos halad el mellettünk, magában puffogva. Valamit mérgesen motyorékol magában, de nem tudom kivenni a szavait. Talán valami olyasmi, mint a  frászt neked, otromba James, vagy adj gázt nekem, ormótlan ...valami gééz. Ezen lamentálva hirtelen el is felejtem, mit akartam kérdezni Hugótól. De talán olyan halkan is mondtam, hogy nem is hallotta. Előfordul, hogy csak olyan halkan elsuttogok valamit a körölöttem lévőknek, hogy nem is hallják. Ez általában akkor esik meg, mikor kérdéses, egyáltalán meg akarom e, hogy hallják a mondanóm. Lassan el is érünk a klubhelyiséghez. Némán lépünk be rajta, Hugo, gyorsan elköszön, és már el is tűnik a szemem elől. Ekkor bevillan, mit akartam kérdezni, és hogy el is kezdem a kérdésem feltenni.
- Mondták már, hogy... milyen nagyszerűen okos vagy?-
Persze ezt már csak a kongó üres klubhelyiség falainak mondom. Elmosolyodom, majd nagyon ásítva én is elindulok az ágyam felé. Zúg a fejem a sok fejemben lévő zagyvaságtól. Jó éjt Hugo. Jó éjt Beth. Jóccakááát.

A helyszín szabad, köszönöm a játékot!

[••• W. Fawcett prof.]

••• W. Fawcett prof.

Fawcett professzor érkezése teljesen sorsszerű volt. Úgy robbant be a Hugrabug köztudatába, mint Secretariat a célvonalba. Nem fogadta azonnali felháborodással a hagyományoknak teljesen ellentmondó törekvéseimet, amik – más tanerők véleménye szerint – teljesen szemben állnak a Roxfort szigorú hierarchiáján alapuló rendszerével. Az első pillanattól úgy érzem, hogy bízhatok benne, ez pedig különleges dolog, amit mi, diákok nem szoktunk csak úgy ingyen osztogatni. Általában be szoktak válni az első megérzéseim az emberekről. Most is hiszek ezeknek az ösztönöknek, és tudom, hogy a tanár úr nem fog csalódást okozni.
Abba azért jobb nem belegondolni, hányan puszilták már meg a lovag mellkasán ékeskedő, picike borzot előttem. Mindig is bizarrnak találtam a varázslóvilág egyes dolgait, sőt, van, ami egyenesen obszcén. Vajon a házimanók kapnak riasztást a belépésekről, és takarítanak utána? Egy kendővel azért letisztogatom a felületet, mielőtt hozzáérnék az ajkaimmal. A kis borz megelevenedik, fenekét rázogatva pedig végigfut a kijelölt útvonalán, hogy feltárja Hugrabug Helga szobáját. A professzor ötlete volt, hogy inkább itt találkozzunk. Ezek a babzsákfotelek mondjuk tény, hogy kényelmesebbek, mint a tantermi székek, melyeknek némelyike már recseg-ropog a használattól. Bár már az első napon feltettem a kérdést, amikor megmutatták ezt a helyet, hogy honnan szerzett Hugrabug Helga babzsákot. Azt azért nehezen hiszem, hogy ellátogatott a legközelebbi IKEA-ba. Csak az lehet az egyetlen magyarázat, hogy már más diák is kellően lelkes volt előttem a diákjólét témájában.
- Jó napot kívánok, Professzor úr! – köszönök a tanárnak mosolyogva, aki már az asztalnál vár rám. Körülbelül öt perccel a megbeszélt időpont előtt érkeztem, hiszen ezt megtanultam apámtól, hogy ennyivel illik mindig korábban érkezni a fontos, üzleti megbeszélésekre is, amikre olykor minket is magával vitt, különösen, ha célja is volt vele. Akkor még nem értettem, de a jó család látszata ugyanúgy az eladás része, mint maga a konkrét ajánlat.
Háztársaim mindig kellemes nosztalgiával meséltek azokról a játékokról, amiket ebben az elvarázsolt teremben megtalálhatunk. Nekem ezek mind idegenek – bár némelyiknek a muglik által ismert, mágiát nélkülöző verziója ismert számomra is, mint például a sakk, vagy a kirakós. Millicent biztosan remekelne azokban a társasjátékokban is, amik nekünk ismeretlenek. Mint például az a stratégiai játék, ami egy kviddics meccset szimulál le. Vagy a labirintus makett, ami rejtett csapdákat és teleport mezőket tartalmaz. Félrepakolom az egyik játékot az asztal széléről, ahol helyet foglaltam, hogy a mappámat letehessem a jegyzeteimmel, és kikészítem a pennám is, ha esetleg jegyzetelnem szükséges.
- Először is szeretném megköszönni, hogy a Professzor úr veszi a fáradtságot, hogy meghallgasson minket. Tudja, néha úgy érzem, hogy a diákok véleménye nem mindig jut el oda, ahol a változtatás lehetséges. – fülem mögé söpröm az egyik lelógó tincsemet, hogy ne zavarjon a megfelelő pergamen előkeresésében. A mappa legelejére két pergamenlapot helyeztem, melyeket ki is veszek onnan, és leteszem az asztalra úgy, hogy azt Fawcett professzor elérhesse.
- Ahogyan megegyeztünk, elhoztam az alapító okiratot. Ez tartalmazza a Diákjóléti Bizottság céljait és törekvéseit. Ez itt pedig az etikai kódex. Ennek a neve szerintem magáért beszél. De szívesen válaszolok bármilyen kérdésre. – ezek nyilván nem lesznek nagy meglepetések számára, de így egy az egyben még nem volt alkalma elolvasni az egészet. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg kérdése lesz, amikre készséggel válaszolok. Majd pedig én is elővezetem azokat a kéréseket, amiket én szeretnék feltenni. Fawcett professzor ugyanis nagyon is tudna segíteni nekünk.

Ophelia Langley

Mediaurori pályafutásom során már megszoktam, hogy ha kell, akkor hajnalok hajnalán is éberen kell teljesítenem a szolgálatot, így habár nap végére elfáradok, nem okoz gondot a teljesítés. A reggelt egy csésze erős teával kezdtem szokásaimhoz híven, miközben átfutottam a napi óraterveimet. Szeretem mindig alaposan előkészíteni ezeket, hiszen a diákokat nemcsak tudással, hanem önbizalommal és helyes ítélőképességgel is szeretném felvértezni, hogy helytálljanak a varázsvilág különböző helyzeteiben. A reggeli órákon kifejezetten szükségem is volt a varzsetikai kérdések boncolgatására, hiszen a hetedikesekkel az emberekre és a tárgyakra szórt ártásokról, átkokról és azok hatástalanításáról kezdtünk el beszélgetni. Bizonyára egy hosszabb tananyag lesz, hiszen részletes, sokszínű témakör, és az évfolyamon többen készülnek átoktörői szakra jelentkezni, ahol már a beugró kérdések esetén sem másodlagos ez a tudás.
Késő délután a Borzodú felé vettem az irányt. Ez a hely mindig különleges nyugalmat árasztott számomra, talán azért, mert egyensúlyt teremtett a Roxfort gyakran kaotikus világában. Az SVK órák feszültséggel teli légköre és a házvezetői teendők állandó figyelmet követelő kihívásai mellett a Borzodú volt az a hely, ahol a csend és a harmónia uralkodott. A négy varázsablakon keresztül látható idilli tájképek nemcsak a birtok szépségeit mutatták be, hanem mintha minden évszakban emlékeztettek volna arra, hogy a világ tele van változással, és mégis van valami állandó benne.
A babzsákfotelek, amik varázslatos módon mindig a legkényelmesebb formájukat öltötték, különösen hozzájárultak a hely varázsához. Itt nem számított a formális tanári székek ridegsége, sem a tantermekben megszokott hierarchikus elrendezés. A diákok és a tanárok közötti határvonal elmosódott, amikor valaki helyet foglalt ezekben a fotelekben. Ez a tér valóban az egyenlőséget szimbolizálta, ahol a vélemények és gondolatok szabadon szárnyalhattak.
A torzodú idilli csendje fogadott. A négy varázsablak közül most a téli tájképen akadt meg a szemem, ahol apró hópelyhek hullottak békésen a Roxfort Birtokára. Gyakran elidőztem azon, vajon Hugrabug Helga miért éppen ezeket a részleteket választotta ehhez a különleges helyhez. Talán úgy gondolta, hogy a diákoknak – és a tanároknak is – szükségük van egy olyan térre, amely emlékezteti őket a varázsvilág játékosságára és szépségére.
- Jó napot kívánok, Professzor úr! - tekintetemet az érkező diáklányra emelem, miután kényelmesen elhelyezkedtem egy asztal mellett, és egy mosollyal köszöntöm, mielőtt megszólalok.
- Jó napot, ms. Langley! Foglaljon csak helyet, időben vagyunk. - Értékelem a pontosságát, én is pont emiatt érkeztem hamarabb. Innentől kezdve csak az övé vagyok vacsoráig, ezt a délutánt a diákjogok megvitatására szántam.
- Először is szeretném megköszönni, hogy a Professzor úr veszi a fáradtságot, hogy meghallgasson minket. Tudja, néha úgy érzem, hogy a diákok véleménye nem mindig jut el oda, ahol a változtatás lehetséges. - Ahogy helyet választ, és előveszi a papírjait, az elém helyezett pergamenenekre pillantok. Az alapító okirat és az etikai kódex - gondosan megírt dokumentumok, és most végre lehetőségem volt részletesen átnézni őket a szerzőjük jelenlétében. A diákjogok kérdése mindig is fontos volt számomra. A diákok nemcsak tanulók, hanem fiatal varázslók és boszorkányok, akik megérdemlik, hogy meghallgassák őket. Hiszem, hogy egy iskolának nem csupán a tudás átadására kell törekednie, hanem arra is, hogy a diákok jóléte, biztonsága és véleménye előtérbe kerüljön. A Diákjóléti Bizottság, amit a diákok kezdeményeztek, pontosan ezt a célt szolgálja. Nemcsak támogatom, hanem büszke vagyok arra, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak. - Ahogyan megegyeztünk, elhoztam az alapító okiratot. Ez tartalmazza a Diákjóléti Bizottság céljait és törekvéseit. Ez itt pedig az etikai kódex. Ennek a neve szerintem magáért beszél. De szívesen válaszolok bármilyen kérdésre. - Kezembe veszem az említett iratokat, és érdeklődve tanulmányozni kezdem őket. Diákok panaszai és saját észrevételek alapján körvonalaiban már ismerem a tartalmukat, mégis néhány újdonságot kiszúrok benne.
- Elsőként hadd kérdezzem meg, hogy miért látják szükségét egy évszázadok óta működő prefektusi rendszer mellett, hogy alapítsanak egy diákjogi csoportot? Mi volt az a fő indok, amiért úgy érezték, szükség van erre a testületre? - Természetesen nem gondolom, hogy az intézményben kialakított rendszerek maradéktalanul megfelelnek az elvárásoknak, ugyanakkor kíváncsi vagyok arra, hogy pontosan mit vár az új szervtől, és mit vár tőlem?

[••• W. Fawcett prof.]

••• W. Fawcett prof.

A sötétkék dossziéból, amit az egyik mugli írószer boltból szerzett nekem a birtok egyik alkalmazottja, kikerülnek az iratok, amikkel készültem a találkozóra. Az okiratot és az etikai kódexet már pergamenre vetettem – egyike azon dolgoknak, amit itt, a varázslóvilágban a legnehezebb volt megszokni a tintával és a pennával együtt. Még mindig sokkal praktikusabbnak tartom a muglik találmányait, szemben ezekkel a régi dolgokkal, amiket itt nap-mint-nap használnak. Nem egyszer borítottam magamra vagy a leckémre a tintásüveget, aminek egyetlen gyakorlati előnye az volt, hogy nagyon gyorsan rákényszerültem azon bűbáj elsajátítására, ami eltünteti a sötétkék foltokat, és visszaszívja a tintát az üvegcsébe.
Azért most gondosan odafigyelek arra, hogy a tintásüveg, amit az esetleges jegyzetelés miatt hoztam magammal, gondosan le legyen zárva mellettem. Mialatt a tanár úr a számára átnyújtott példányokat olvassa át, én egy üres lapot készítek ki magam elé, a biztonság kedvéért. Bár a találkozónk helyszíne nem olyan formális, mint egy iroda, a légkör pedig sokkal fesztelenebb, azért én szeretnék célirányosan haladni az ügyekkel.
- Tudja, tanár úr… – kezdek bele a válaszomba a kérdését illetően. Az évek alatt elég határozott vélemény fogalmazódott meg bennem a Roxfort rendszerének pozitívumairól és negatívumairól egyaránt. Hiszem, hogy minden szervezetnek és egyénnek törekednie kell a hibák kijavítására, és a tökéletesség elérésére – még akkor is, ha a tökéletesség, mint olyan, elérhetetlen is.
- …az a helyzet, hogy a prefektusi rendszer nem működik megfelelően. Már azelőtt láttam a rejtett problémákat, hogy ötödévre kineveztek volna. – a taláromon jelenleg is ott virít a „head girl” kitűző, ami a speciális jogi és felelősségi körökkel jár. Számomra még mindig kicsit átláthatatlan, hogy kik és mi alapján kapják ezt a kinevezést.
- A prefektusi rendszer célja az, hogy levegyünk némi terhet a tanárok válláról. A fegyelem és a rend fenntartása, az információáramlás biztosítása, és egyéb, operatív feladatok. Ez eddig szépen hangzik, és alapvetően jó szándékkal jött létre. – de most következik az a bizonyos de. Fejben már sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy mit fogok erre válaszolni, így magabiztosan tudom képviselni az álláspontomat.
- De a prefektusi rendszer egyoldalú. Nem a diákok érdekeinek képviselete a cél, hanem a meglévő rendszer fenntartása. A múltban több példa is volt arra, hogy a megválasztott prefektusok visszaéltek a kapott hatalommal, és például kettős mércét alkalmaztak. – Fawcett professzor is volt itt diák, még valamikor a dinoszauruszok korában. Biztosan emlékszik olyan alkalmakra, amikor egy prefektus elfogult volt a saját barátaival, és egész máshogy bánt azokkal, akiket nem kedvelt.
- Nem átlátható az sem, hogy mi alapján kap valaki ilyen kinevezést. A kinevezéssel járó jutalmak persze kellemesek, de ez egyértelműen egyenlőtlenséget okoz az iskolán belül. A rendszer azt sugallja, hogy csak néhány kiválasztott érdemes a vezetői szerepre. -  véleményem szerint a prefektusokat inkább szimpátia alapján jelölik ki, ami megint nem helyes. Nekünk kellene a példamutatóknak lennünk, de én nem látom, hogy ez minden esetben megvalósul. Ráadásul a mi munkánkat a legritkább esetben felügyelik.
- További problémának látom, hogy ritkán kérdőjelezik meg a prefektusi döntéseket. És a legnagyobbnak azt, hogy a prefektusok nem képviselik az összes diákot, mert inkább a saját házukkal azonosulnak. Én azonban az egész iskola közösségét szeretném képviselni. – a Hugrabugról azt szokták mondani, hogy nem olyan domináns ház, mint a többi. Szerencsére én nem érkeztem prekoncepciókkal hátteremből adódóan a Roxfortba, így nem kellett hallgatnom ezekre a dolgokra.

Ophelia Langley

Ahogy Ophelia az üres pergament gondosan maga elé készítette, nem tudtam megállni, hogy el ne mosolyodjak. Az a fajta előrelátás és alaposság, amit a mozdulataival is kifejezett, csak megerősítette bennem a benyomást, hogy komolyan veszi, amit csinál.
- Tudja, tanár úr… az a helyzet, hogy a prefektusi rendszer nem működik megfelelően. Már azelőtt láttam a rejtett problémákat, hogy ötödévre kineveztek volna. - Éreztem, hogy a mondatai mögött komoly megfontoltság és átgondolt vélemény húzódik. Miközben figyeltem őt, a pergameneket félretettem az asztal szélére, és a babzsákomban kényelmesen előredőlve hallgattam minden szavát. - A prefektusi rendszer célja az, hogy levegyünk némi terhet a tanárok válláról. A fegyelem és a rend fenntartása, az információáramlás biztosítása, és egyéb, operatív feladatok. Ez eddig szépen hangzik, és alapvetően jó szándékkal jött létre.
Ritkán találkozni olyan diákkal, aki ennyire tisztán látja a rendszer problémáit, és még ritkábban olyannal, aki nemcsak meglátja azokat, hanem kimondja és változtatni is akar rajtuk. - De a prefektusi rendszer egyoldalú. Nem a diákok érdekeinek képviselete a cél, hanem a meglévő rendszer fenntartása. A múltban több példa is volt arra, hogy a megválasztott prefektusok visszaéltek a kapott hatalommal, és például kettős mércét alkalmaztak. - Zsebnoteszembe lejegyzek néhány szót, miközben beszél, de közben figyelmesen hallgatom őt is, elvégre érdemes. - Nem átlátható az sem, hogy mi alapján kap valaki ilyen kinevezést. A kinevezéssel járó jutalmak persze kellemesek, de ez egyértelműen egyenlőtlenséget okoz az iskolán belül. A rendszer azt sugallja, hogy csak néhány kiválasztott érdemes a vezetői szerepre.
Az elmúlt években sokszor eszembe jutott, hogy a Roxfort évszázados rendszerei talán nem mindenben felelnek meg a mai diákok igényeinek. Most azonban úgy tűnt, hogy Ophelia szavai konkrétabb irányba terelhetik ezt a gondolatmenetet. Ez az iskola egyik legrégebbi hagyománya, de elismerem, hogy néha éppen a házak közötti megosztottság nehezíti meg az egész iskola közösségének képviseletét.
- További problémának látom, hogy ritkán kérdőjelezik meg a prefektusi döntéseket. És a legnagyobbnak azt, hogy a prefektusok nem képviselik az összes diákot, mert inkább a saját házukkal azonosulnak. Én azonban az egész iskola közösségét szeretném képviselni. - Egy pillanatra hátradőlök, és végignézek rajta. Ophelia határozott, céltudatos és rendkívül éleslátó. Látszik rajta, hogy nem fél attól, hogy megkérdőjelezze a fennálló rendszert. Ez tiszteletreméltó, de egyúttal óvatosságot is követel. Az ilyen fajta elszántság mindig magában hordozza a lehetőséget, hogy valaki túl gyorsan próbáljon változtatni egy olyan rendszeren, amelyet nem csupán évek, hanem évszázadok alakítottak ki. Nem minden változás jó, és nem minden kritika építő - még ha őszinte meggyőződés is áll mögötte.
Ahogy az üres pergamenre pillant, a tintásüveget ellenőrzi, majd röviden felnéz rám, egyértelművé válik számomra, hogy ő nem csak beszélni akar a problémákról. Ezt pedig mindenképpen támogatni érdemes, ugyanakkor a begyepesedett rendszerekben csak felnőtt útmutatás mellett tud majd lavírozni. Kétlem, hogy másként adnának a szavára.
- Ez a két anyag, és amit elmondott, világosan mutatja, hogy mennyire fontos önnek a diákok jogainak védelme és a közösség egészének érdekképviselete. Éles, mégis jogos kritikát fogalmazott meg a témával kapcsolatban, és biztosra veszem, hogy a dokumentumokban szereplő más problémákat is átgondolta. - Talán akadt segítsége, akivel ezt kidolgozták, ugyanakkora nem vetem el a gondolatot, miszerint egyedül jutott ilyen konklúzióra és elhatározásra. - Gondolja, hogy a diákok közössége eléggé érett ahhoz, hogy önállóan, például egy demokratikusan választott bizottság révén kezelje ezeket az ügyeket? - Mielőtt válaszolna, egy pillanatra megállok, hogy felmérjem a reakcióját.
Ezzel visszaveszem az etikai kódexet és az alapító okiratot a kezembe, és ismét vizsgálni kezdem. Érzem, hogy ez a beszélgetés nemcsak a diákok, hanem az én gondolkodásmódomat is formálhatja a Roxfort jövőjéről, és amennyiben ügyesen keverjük a lapokat, kipattanhat a pakliból egy joker.
- Alapvetően engem meggyőzött a Bizottság létjogosultságáról, mégis ott a kérdés, hogy egy ilyen kidolgozott agenda mellett mi szüksége van házvezetői segítségre? - Nem meglepő, hogy ebben az intézményben felnőtt befolyás nélkül még reggelizni sem lehet igazán jóízűt, mégis szeretném hallani tőle a szervezet elindulásának, működésének mozzanatait.
Opheliának nyilvánvalóan megvan a tehetsége és az ambíciója ahhoz, hogy önállóan is tető alá hozza ezt a projektet, így felmerül bennem a gondolat: vajon valóban gyakorlati segítséget vár tőlem, vagy inkább a hivatalos támogatásomra van szüksége ahhoz, hogy legitimálja a Bizottságot az iskolán belül? A kollégák egy része kifejezetten konzervatív, és ódzkodik az olyan újításoktól, amelyek akár csak kicsit is megbolygathatják a status quót. Ha nyíltan kiállok a Bizottság mellett, az bizonyos körökben elkerülhetetlenül kritikát fog szülni - nem feltétlenül azért, mert rossz ötletnek tartanák, hanem mert egyszerűen nem illeszkedik abba a merev hierarchiába, amelyben a diákok szerepe szigorúan behatárolt.
- Milyen szerepet szán nekem pontosan? - Egy másik problémát jelenthet az a tény, hogy a kezdeményezés látszólag az iskola vezetőségének bizonyos aspektusait is megkérdőjelezi. Példának okáért a prefektusi rendszer kritikája olyan érzékeny téma, amelyet az igazgatóság és a házvezetők egy része nem szívesen tárgyalna újra. Ugyanakkor ott van a másik oldala: a szervezet valóban hasznos lehet, nemcsak a diákok érdekképviseletében, hanem a tanárok és diákok közötti kommunikáció javításában is.
Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, minden lépést óvatosan kell megterveznünk. A lány határozott elképzelései reményt adnak arra, hogy mindez lehetséges - de vajon készen áll-e arra, hogy szembenézzen az út nehézségeivel? Az én feladatom az lesz, hogy ebben segítsem őt, de közben ne felejtsem el, hogy az iskolán belüli diplomácia legalább annyira bonyolult, mint egy sakktábla végjátékának megtervezése.

[••• W. Fawcett prof.]

••• W. Fawcett prof.

A monológom hosszasra sikeredett, de indokolt volt. Rengetegszer öntöttem már szavakba saját észrevételeimet a jegyzeteimben, akár a Nagyteremben jut eszembe egy gondolat, akár számmisztika órán, vagy a Roxfort Expresszen hazafelé valamelyik kupéban ücsörögve. A kritikánál ügyeltem arra is, hogy amennyire lehet és tőlem telik, hideg és racionális érvek dominálják, de megmaradjon az a stílusa, amit nem érhet panasz. Persze nem lehetek hatással más reakcióira, de megteszek mindent azért, hogy méltó módon képviseljem nem csak saját magamat, de a diákok közösségét is. Ugyanakkor fontos, hogy a tanári gárda ne az ellenséget lássa bennem. Ezért ülünk most itt, egy valamivel kötetlenebb környezetben. A partnerük szeretnék lenni ebben a bonyolult egyenletben, olyan módon, hogy az mind a két fél számára eredményes legyen.
Igyekszem kiolvasni a tanár úr reakcióit arcából. Apámtól megtanultam, hogy nem mindig azt kell figyelni, amit mondanak, hanem azt, amit az arcuk mesél – majd azt, amit cselekednek. Általában az első reakció a helyes. Nem látom, hogy eddig az arcátlan és pofátlan kezdeményezésemmel felmérgeltem volna, ami máris több, mint amit némelyik tanerőtől remélni merhetek. A Roxfort szigorú hierarchiája viszont készen kell álljon arra, hogy belépjen a következő évszázadba. A többi, elit brit iskolákban már teljesen magától értetődő az ilyen szervezetek létezése. Cheltenhamban is van diákönkormányzat, ami együttműködik a prefektusi rendszerrel, és az összes, egyéb, iskolai körrel. Tehát nem olyan szokatlan dolog ez – csak épp itt, a mágusvilágban ismeretlen.
Szemöldökeim összevonom, amikor az első kérdését meghallom a diákok érettségéről. Tudtam, hogy fogok kérdéseket kapni, de konkrétan ez nem jutott eszembe.
- Ugyanezek a diákok tizenegy éves korukban olyan eszközt vásárolnak legálisan, ami, ha nem haragszik, hogy ezt mondom, de igen komolyan ártani képes másoknak. Engem még sem ért még támadás, a párbajszakköröket leszámítva. – csak tankönyvből tanultunk a három gyilkos átokról. Azt is értem, hogy ezekre nem lehet mindenki képes. Mégis, a diákok kellően érettek hozzá, hogy ne akarják megölni egymást mondjuk egy csúnya szakítás vagy egy elvesztett kviddics meccs után. Bár az érvemet jelentősen csorbítja az, hogy milyen rontásokkal szeretnek bosszút állni egymáson ilyen-olyan okokból. Az eddigi évek alatt azonban a büntetőmunka és a pontlevonás elegendőnek bizonyult az ilyen szabályszegések ellen. Meghalás közelében még senki sem volt egy szájpadlásra tapadt nyelvtől.
- Az elmúlt évtizedben diákok egy csoportja megalapította Dumbledore seregét, tiltakozásul az akkori Sötét Varázslatok Kivédése tanáruk módszerei ellen, és önállóan tartottak tanórát. Diákok más csoportja a háború alatt különítményekbe rendeződtek, hogy kiszolgálják az akkori hatalmat. – tudom, hogy háború volt, ezért a közhangulat merőben eltért attól, ami jelenleg uralkodik. Mégis, Kevésbé érzem én kradikálisnak azt, amit a mi generációnk csinálna, mint az egy évtizede történteket. Még akkor is, ha a körülmények most kedvezőbbek. Én már csak a felsőbb évesek történeteiből tanultam a háborúról. A mi generációnk megérdemel egy új esélyt.
- Azt még szeretném hozzátenni, hogy az összes elit brit iskolában egy működő rendszerről van szó. Nem én találtam ezt ki. – a kezeimet összekulcsolom magam előtt, és felkönyökölök az asztalra. A kviddicsről már szót sem ejtettem – számomra még mindig hihetetlen egy olyan sport, amit tíz méter magasan, egy repülő seprűn játszanak emberek. Én már nagykorú vagyok ugyan, de a legtöbb diák nem töltötte még be a tizenhetet.
Elmosolyodok a kérdésre. Pontosan tudom, hogy milyen szerepet szánok a professzornak. Alig vártam, hogy megoszthassam vele.
- Szeretnénk, ha létrejönne egy igazi csatorna a diákok és a tanárok között. Ehhez szükségünk lenne egy olyan tanárra, akivel könnyen szót tudunk érteni, és vállalja a feladatot. Természetesen, ha elfogadja és vállalja. Biztosítjuk azt is, hogy ha szeretne, megjelenhet bármelyik gyűlésen. – ez lenne az egyik. Fawcett professzor még új, az új tanárok pedig a muglik világában is lelkesek. Már az első bemutatkozását követően éreztem, hogy mi nagyon jól fogunk járni vele.
- És lenne egy másik dolog is. – leeresztem a kezeimet, és az ölembe fektetem őket, még mindig összekulcsolva. Utánanéztem egy kicsit annak, hogy mivel foglalkozott eddig a professzor. Pontosabban, az órák közben és után gyakran kérdezgettem a pályafutásáról. Innen tudom, hogy komoly szakmai ismeretek előzték meg a tanítói pályáját. És azt is, hogy meg kell legyen az a kapcsolati hálója, amivel a tervemet meg szeretném valósítani.
- Tudja, nálunk, mármint a mugliknál a diákokat el szokták vinni olyan eseményekre, ahol kipróbálhatsz egy csomó dolgot, hogy eldönthesd, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel. – kezdek bele az újabb, hosszas kifejtésbe. Annyit azért nem tudok a professzorról, hogy tudjam, hogy ismeri-e ezeket a dolgokat.
- Szeptemberben lettem nagykorú, de még nem igazán tudom, hogy mi érdekel. Nem tudom, mivel fogok foglalkozni, ha letettem a RAVASZ vizsgáimat. Csak felvettem mindent, nehogy hátrányba kerüljek. Innen jött a gondolat, hogy mások is érezhetnek úgy, hogy még nem tudják, mit akarnak. – bízom benne, hogy a professzor tudja követni a gondolatmenetemet.
- Egy rendezvény, ahol a különböző foglalkozásokat bemutatják. Mit lehet a Gringottsban csinálni, a Minisztériumnál, és a többi. Mesélhetnének róla azok, akik ezzel foglalkoznak. Ötleteket adhatnak, inspirálhatnak. Főleg nekünk nagy előny, akik mugli háttérből jövünk. – nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mit fog szólni hozzá. Nem tartom megvalósíthatatlan dolognak, de ha szeretnénk még tavasszal elindítani, akkor mihamarabb el kell kezdeni a szervezést. Nem beszélve arról sem, hogy ezek az alkalmak kiválóak arra, hogy kiválaszd, milyen tárgyakra akarsz igazán energiát fektetni.

Ophelia Langley

Ophelia monológja valóban alaposan átgondolt és jól felépített volt, és bevallom, meg is ragadott vele. Miközben hallgattam, óhatatlanul végig azon kaptam magam, hogy próbálom a lány által felvázolt képet a valóság talajára helyezni. Egyszerre éreztem kihívásnak és lehetőségnek azt, amit felvázolt, de természetesen egy tanár sosem mondhat elsőre teljes mértékű igent valamire, ami ennyire nagy léptékű változásokat céloz meg.
- Ugyanezek a diákok tizenegy éves korukban olyan eszközt vásárolnak legálisan, ami, ha nem haragszik, hogy ezt mondom, de igen komolyan ártani képes másoknak. Engem még sem ért még támadás, a párbajszakköröket leszámítva. - Miközben beszélt, próbáltam a gondolataimat rendezni, hiszen sok kérdés kavargott bennem. - Az elmúlt évtizedben diákok egy csoportja megalapította Dumbledore seregét, tiltakozásul az akkori Sötét Varázslatok Kivédése tanáruk módszerei ellen, és önállóan tartottak tanórát. Diákok más csoportja a háború alatt különítményekbe rendeződtek, hogy kiszolgálják az akkori hatalmat. - Az, hogy diákok önszerveződő módon próbálnak hatást gyakorolni a környezetükre, alapvetően nem idegen a varázsvilág történelmétől. Elég csak a Dumbledore Seregére gondolni, amit ő maga is említ. Ugyanakkor ott van az a tény is, hogy ezek a kezdeményezések sokszor az intézményes kereteken kívül történtek. - Azt még szeretném hozzátenni, hogy az összes elit brit iskolában egy működő rendszerről van szó. Nem én találtam ezt ki.
- A diákbizottság ötlete érdekes, és kétségtelenül van benne potenciál. Azonban szeretném, ha megértené, hogy egy ilyen változtatás bevezetése nem csupán az ön lelkesedésén múlik. - Azt hiszem, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a Roxfort hagyományai és rendszereinek alapjai rendkívül szilárdak. A Roxfort egy olyan intézmény, amely évszázadokon keresztül bizonyította, hogy képes alkalmazkodni a világ változásaihoz, miközben megőrizte az alapértékeit. Ez pedig egy olyan kezdeményezés, amely az egész iskola életére hatással lehet, és mint ilyen, gondos tervezést és előkészítést igényel. Nem csak a diákok részéről, hanem a tanárok és az iskolavezetés részéről is.
- Szeretnénk, ha létrejönne egy igazi csatorna a diákok és a tanárok között. Ehhez szükségünk lenne egy olyan tanárra, akivel könnyen szót tudunk érteni, és vállalja a feladatot. Természetesen, ha elfogadja és vállalja. Biztosítjuk azt is, hogy ha szeretne, megjelenhet bármelyik gyűlésen. - Érdeklődve figyelem a reakcióját, és csak még inkább felcsigáz, ahogy elmosolyodik a kérdésemre. Bizonyára sokat gondolkodott az ötleten, és nagy valószínűséggel több órát kellene rászánnunk arra, hogy mindent megbeszéljünk. Mégsem látom ennek értelmét. Akármit vár tőlem, én nem szeretném teljesen az ellenőrzésem alá vonni.
- Ahhoz, hogy ez működjön, világosan meg kell határozni a bizottság szerepét, hatáskörét és működési szabályait. Ezt azonban ráérünk később is átbeszélni. - Egy szervezet csak akkor tud hatékonyan működni, ha az alapjait szilárdan lefektetik. Ezért úgy gondolom, hogy egyértelműen definiálni kell, mire terjed ki a bizottság hatásköre, milyen ügyekben szólhat bele az iskola döntéseibe, és mi az a keret, amin belül mozoghat. Fontos az is, hogy minden diák és tanár megértse, a bizottság nem helyettesíteni kívánja a tanári testületet vagy a prefektusi rendszert, hanem kiegészíteni, új perspektívákat adni. A bizottság célja nem lehet más, mint hogy egyfajta közvetítő híd legyen az érdekelt felek között. Ehhez viszont garanciák kellenek.
- És lenne egy másik dolog is. Tudja, nálunk, mármint a mugliknál a diákokat el szokták vinni olyan eseményekre, ahol kipróbálhatsz egy csomó dolgot, hogy eldönthesd, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel. Szeptemberben lettem nagykorú, de még nem igazán tudom, hogy mi érdekel. Nem tudom, mivel fogok foglalkozni, ha letettem a RAVASZ vizsgáimat. Csak felvettem mindent, nehogy hátrányba kerüljek. Innen jött a gondolat, hogy mások is érezhetnek úgy, hogy még nem tudják, mit akarnak. - Tökéletesen értem, hogy miért tartja ezt fontosnak, különösen azok számára, akik mugli háttérből érkeznek. - Egy rendezvény, ahol a különböző foglalkozásokat bemutatják. Mit lehet a Gringottsban csinálni, a Minisztériumnál, és a többi. Mesélhetnének róla azok, akik ezzel foglalkoznak. Ötleteket adhatnak, inspirálhatnak. Főleg nekünk nagy előny, akik mugli háttérből jövünk. - Az, hogy a diákok már a tanulmányaik során betekintést nyerhetnek a különböző szakmák világába, nem csupán inspiráló lehet, hanem segíthet abban is, hogy jobban felkészüljenek a jövőjükre. Az ötlet olyan szempontból is érdekes és fontos részét képezheti az ötöd- és hatodévnek, hogy a legtöbb szakma esetén a diákok olyan készségekre és tudásra tesznek szert a jövőben, amelyek rendkívül specifikusak a varázsvilág szempontjából.
- Igazán konkrét és nagyszerű ötlet. Az ön korosztályának nehéz dolga van pályaválasztás szempontjából, a piac pedig egyre inkább telített. Sokszor a házvezetők sem tudnak elegendő információt nyújtani az erre kijelölt személyes elbeszélgetéseken. - egy pillanatra megállok a beszédben. Egy esemény megszervezése mindig nagy falat, így semmiképpen sem szeretném egyedül hagyni vele, ugyanakkor lelki szemeim előtt már látom a rendezvény sikerét. - Szükség lesz alapos előkészítésre, egyeztetésekre, és talán kompromisszumokra is. De ha ön hajlandó végigmenni ezen az úton, akkor én is hajlandó vagyok segíteni önnek ebben. - Amikor kimondtam ezeket a szavakat, éreztem, hogy nem csupán Opheliának, de magamnak is ígéretet tettem. Az alapos előkészítés, az egyeztetések és a kompromisszumok mind-mind olyan dolgok, amelyek túlmutatnak a szavakon; ezek valódi elköteleződést, időt és energiát igényelnek. A kompromisszumokra gondolva azt is megértettem, hogy ez nem csak a diákok részéről elvárt áldozat. Nekem is el kell engednem néhány, túl régóta dédelgetett elképzelésemet arról, hogyan működjenek az iskolai szabályok.
- Ha megenged egy személyesebb kérdést... mi motiválja, hogy mindezt ilyen részletesen kidolgozott terv mentén véghezvigye? - Néha az igazán fontos válaszokhoz nem a nagy, bonyolult kérdéseken keresztül vezet az út, hanem az egyszerűbb, emberi dolgokon át. Figyeltem az arcát, és azon kaptam magam, hogy kíváncsian várom a válaszát, talán még jobban, mint ő maga. Talán azért is kérdeztem ezt tőle, mert magamat is próbáltam megérteni általa. Mi motivál engem, hogy részt vegyek ebben az egészben? Miért nem mondom egyszerűen azt, hogy „ez nem az én dolgom”, és hagyom, hogy a maga útján alakuljon minden? Hiszen lenne hozzá jogom. Professzorként annyi más teendőm van, annyi más diák, akik figyelmet igényelnek, és akik talán egyszerűbb válaszokat keresnek az élet kérdéseire.

[••• W. Fawcett prof.]

••• W. Fawcett prof.

Valóban, az ilyen szervezetek biztos alapzatra fektetett szabályokat igényelnek, ami pontosan meghatározza annak céljait, működésének feltételeit, módját, a tagsággal kapcsolatos kérdéseket, hatásköröket, hierarchiát – tehát egy teljes szabályrendszert, ami a működésnek megadja a keretét. Természetesen mindezzel már elkészültem; jelzésértékűen megtapogatom az alapító okiratot, amit néhány perce adtam át a professzornak. Hiszen ez épp ezt a célt teljesíti be. Ennek csupán kiegészítése az etikai kódex, ami, mint a nevéből adódik, azokat a morális alapelveket fogalmazza meg, amihez a tagság tartja magát. Például hogy nem használjuk a speciális jogköröket egyéni haszonszerzésre, a titkokat bizalmasan kezeljük, illetve hogyan kezeljük a konfliktusokat. Az alapító okiratban konkrét hivatkozás történik a kódexre, és az abban leírtak megszegése esetében a szankciókat is ez tartalmazza. Természetesen a tanároknak fenntartottuk a jogot arra, hogy felülbírálják az általunk leírtakat, hiszen még nem lépett érvénybe, amíg nem kaptuk meg a hiányzó áment a dologra. Csak a képviselő tanár aláírása szükséges hozzá, hogy a mágikus szerződés létrejöjjön.
Az általam ismert problémákat nagyrészt csak a saját tapasztalatomból ismerem. Befogadó és nyitott közösség várt, ettől függetlenül máig érzem azokat a hátrányokat, amik származásomból adódnak. Kész szerencse, hogy az egész háborút megúsztam pár horror történettel, amit a felsőbb évesek meséltek nekünk. Elsőévesen folyamatosan kultúrsokkok értek. Arra sem készített fel senki, hogy a kastélyban semmiféle áram nincs, és nem fog működni a Nokia, amit szüleim vettek nekem, ne próbálkozzak hálózatot keresni a kastély legmagasabb tornyában, az asztronómia toronyban. Elkezdtem szabadidőmben írni egy kiadványt is, amit szeretném, ha majd odaadnának a mugli születésűeknek, amikor megkapják a tájékoztatót a felvételről. Nagyon szépek voltak a lebegő csészék, amiket McGalagony igazgatónő varázsolt a konyhánkban, amíg elmagyarázta, hogy boszorkány vagyok, de kis híján lekéstem a vonatot, mert senki nem magyarázta el normálisan, hogy hol találom a vágányt.
Biccentek egyet a válaszára. Pontosan erről van szó. Még tavaly, az előző házvezetőnkkel volt utoljára ilyen beszélgetésem, de nem tudtunk dűlőre jutni a témában. Világéletemben állatok között voltam, és tetszik a gondolat, hogy majd sárkányokkal foglalkozzak egy rezervátumban. De nagyon szeretek emberekkel is foglalkozni. Érdekel a varázslójog és a szociális témák is. Úgy gondolom, hogy jó vagyok abban is, hogy egy-egy projectet sikeresen végigvigyek, tehát biztosan boldogulnék olyan helyen is, ami ezeket a készségeimet mozgatja meg. Szóval így passz, fogalmam nincs, mit kezdek majd magammal, ha letettem a RAVASZ-aimat. Egyelőre egyik akadémia képzése sem érte el bennem azt a hatást, hogy igen, ez kell nekem.
- Természetesen, Professzor Úr! És nagyon szépen köszönjük, hogy komolyan foglalkozik a kezdeményezésünkkel! – a tanár úr ígérete az, amit a leginkább el akartam érni, hiszen egy Hugrabugos mindig tartja a szavát. A házunk becsületére nagyon adunk. Szám szegletében még mindig ott az a kicsi, de magabiztos, rókaszerű mosoly.
- Tudjuk, hogy nem lesz könnyű. De minden járt utat egy járatlan előz meg. – valakinek tehát muszáj elsőnek lennie ebben. Ha más nem, akkor meg majd én vállalom. Szerencsére térképként használhatom azt a rengeteg példát a muglik világából. Így mindig megvan az, hogy mi alapján tudok navigálni.
A kérdésére kicsit elgondolkozom. Hátrébb dőlök a kényelmes babzsákban, kezeimet pedig leengedem magam mellett.
- Úgy hiszem, hogy természetes emberi motiváció, hogy alkoss valamit, ami a tiéd. Mindenki szeretne nyomot hagyni a világban. Mint tanár, Ön a gondolatai és a tanításai által. – merengek el a dolgon. Elég volt egyszer szembesülnöm a halállal, hogy megértsem az emberi múlandóságot, de legalábbis konstatáljam ennek tényét.
- Szeretném úgy élni az életem, hogy valami maradandót alkossak. Mondhatjuk, hogy minden kis projectem az én apró kis piramisaim, amiken keresztül tovább élhet valami belőlem. – fejezem be a kifejtést. A kérdése meglehetősen személyes. Abban biztos vagyok, hogy nem erre a válaszra számított. Persze, az elsődleges cél mindenképpen az, hogy jobb körülményeket teremtsünk diáktársainknak. De hazugság lenne azt állítani, hogy ha nem is haszonszerzés céljából, de egy picit mindenki önmaga miatt csinálja ezeket.
- Van esetleg ötlete arra, hogy hol lehetne megszervezni a szakmai bemutatókat? Vagy ők jöhetnének ide? Kiket lehetne meghívni rá? – visszakanyarodok a témára, hiszen jelenleg ez az a project, ami a leginkább izgalomba hoz.

Ophelia Langley

- Természetesen, Professzor Úr! És nagyon szépen köszönjük, hogy komolyan foglalkozik a kezdeményezésünkkel! Tudjuk, hogy nem lesz könnyű. De minden járt utat egy járatlan előz meg. - Az az elkötelezettség és elszántság, ami a szavaiból áradt, ismerős volt számomra – sok évvel ezelőtt én is ugyanilyen szenvedéllyel hittem abban, hogy változtathatok a dolgokon. Akkor még diákként a saját igazságomat kerestem, azt a pontot, ahol az elméletek és a gyakorlat találkoznak, ahol a célok nem csak szavak maradnak, hanem valódi, kézzelfogható eredményekké formálódnak.
- Sokszor szembesültem ezzel, amikor fiatal aurorként olyan ügyeket kaptam, ahol nem voltak egyértelmű megoldások. Voltak pillanatok, amikor a szabályok kevésnek bizonyultak, és muszáj volt ösztönből, belső meggyőződésből cselekedni. - Egy pillanatra nosztalgikus mosoly ül ki az arcomra, ahogy belegondolok fiatalkori sikereimre, többségében pedig inkább kudarcaimra és baklövéseimre. Mindenesetre gyordan visszatérek inkább a tárgyra, mielőtt nagyon elkalandoznék. - Ha igazán hisznek ebben a kezdeményezésben, akkor meg fogják találni a módját, hogy működjön. - Az ilyesmi sosem a lehetőségeken, hanem az eltökéltségen múlik. A világ tele van zseniális ötletekkel, amik sosem valósultak meg, mert senki nem volt elég makacs ahhoz, hogy keresztülvigye őket. De azokat a kezdeményezéseket, amelyeket szenvedéllyel és kitartással visznek előre, előbb-utóbb elismerik. Talán nem azonnal, talán nem egyenes úton, de előbb-utóbb a világ rájuk talál.
- Úgy hiszem, hogy természetes emberi motiváció, hogy alkoss valamit, ami a tiéd. Mindenki szeretne nyomot hagyni a világban. Mint tanár, Ön a gondolatai és a tanításai által. - Nem először hallom ezt a gondolatot, és valószínűleg nem is utoljára. De mindig érdekes látni, hogy ki hogyan fogalmazza meg. Az aurori években ez mást jelentett. Akkor azt hittem, a nyom, amit hagyok, azok az ügyek, amiket megoldok, az igazság, amit szolgálok. De az idő megtanított arra, hogy a legmaradandóbb dolgok nem mindig látványosak. De nem minden harc végződik úgy, hogy a jó győz, és a rossz elbukik.
- Van esetleg ötlete arra, hogy hol lehetne megszervezni a szakmai bemutatókat? Vagy ők jöhetnének ide? Kiket lehetne meghívni rá? - Az iskola önmagában remek helyszín lehet, hiszen itt minden adott ahhoz, hogy a diákok kényelmesen és biztonságosan vehessenek részt egy-egy bemutatón. A kastély falai közt még a legmeglepőbb dolgok sem keltenek különösebb feltűnést – már hozzászoktunk a különös robbanásokhoz, kísérleti bűbájokhoz és időnként elszabaduló bestiákhoz.
- Az iskola nagyterme és tantermei is alkalmasak lehetnek egy pályaválasztási nap számára, azonban ha külső helyszínt szeretnének, akkor Hertfordshire városát említeném. Ez azonban a tanítás és a távolságok miatt nem biztos, hogy minden diák számára ideális lenne. - Elég rögtön arra gondolni, hogy Roxmortsba is csak külön szülői engedéllyel mehet el bárki, amit azért valljuk be, nem mindenki osztogat szívesen különös okok miatt. Ha már a diákok érdekeit szolgálná a rendezvény, inkább arra törekedjünk, hogy minél kényelmesebb és megfoghatóbb legyen a legtöbbek számára. Onnantól már csak egyénfüggő, hogy ki mennyire ragadja meg a lehetőséget.
-  Még ha a teljes munkaerőpiacot nem is lehet majd lefetni, érdemes lenne az egyensúlyra törekedni. Meghívni azokat, akiknek a munkája látványos, de azokat is, akik a háttérben dolgoznak. Természetesen a teljesség igénye nélkül egy varázskovácsot, egy varázstárgy-szakértőt, egy építészt, egy legendás lényekkel foglalkozó és egy mágustőzsdei szakembert például. Megmutatni, hogy a varázsvilág nem csak hősökből és bűnüldözőkből áll. - Az aurorparancsnokságról például hívhatnék valakit, de az igazat megvallva nem vagyok benne biztos, hogy az aurorélet az a pálya, amit érdemes lenne népszerűsíteni - vagy legalábbis nem a romantikus hősiességgel, amit sokan képzelnek mögé. - Véleményem szerint megoldható hasonló biztonsági intézkedésekkel, mint a roxmortsi hétvégék esetén. A hétvégék egyébként sincsenek órákkal telezsúfolva. - A kérdés inkább az, hogy az iskola mennyire támogatna egy ilyen kezdeményezést. Egyes házvezetők például biztosan lelkesednének érte, mások viszont lehet, hogy kevésbé örülnének a felfordulásnak. Alapvetően bízom az igazgatónő támogatásában. Határozottan nem annyira besavanyodott, mint anno sokszor és sokan hittük, hirdettük, és akár ő is próbálta mutatni magát. Csupa meglepetés asszony.