Borzodú

[••• W. Fawcett prof.]

••• W. Fawcett prof.

Igazat kell adnom a professzornak. Mindig vannak azok a túlféltő szülők és bonyolult családi dinamikák, ahol még a hétvégi roxmortsi kimenők kiadása is nehézségekbe ütközik. Mindig sajnáltam picit azokat, akiket nem engedtek el ilyen-olyan okok miatt, és ha kellően magányosnak tűntek, azért megkérdeztem, vajon van-e valami, amit hozhatok neki a faluból és örülne neki. Nyilván ez nem pótolja az élményeket, de mégis, jól esik a tudat, hogy kicsit hozzá tudtam járulni ahhoz, hogy valamivel jobb napjuk legyen. Persze megértem a szülőket is, de hogy őszinte legyek a falu nem kevésbé veszélyes, mint mondjuk a bájitaltan óráink Oakleynál, ahol egy-egy ügyetlenebb diák tüzijátékot csinál az üstjében, vagy a Legendás Lények Gondozása órák a Tiltott Rengeteg szélén, ahol ha nem tanúsítasz kellő tiszteletet az állat iránt, akkor könnyedén megdöfhet, megmérgezhet, letarolhat, vagy egyéb, leírhatatlan módon fájdalmat és kínt okozhat. Aztán a kastély különböző kellemetlenségeiről nem is beszélve, amik szintén baleset és életveszélyesek.
Ehhez képest mégis mit számít havi egy hétvége üzletek és cukrászdák között?
Gyorsan a kezembe is veszem a pennámat, és kiveszem a dugót a tintásüvegből, hogy megmeríthessem benne az íróeszközt, majd az egyik üres pergamenre felírom a város nevét. Rémlik, hogy ott vannak a felsőoktatási intézmények, még harmadév előtt néztem át a prospektusukat, hogy kiválasszam a tárgyaimat, de nem volt még szerencsém megnézni az intézményeket is. Pedig milyen jó lenne megnézni őket, hogy mit és hogyan tanulnak. Biztos vagyok benne, hogy vannak diákok, akiket kellően motiválna a jobb RAVASZ eredményekre, ha kicsit konkrétabban lebegne előttük egy cél.
- A város intézményei látogathatóak egyébként? Tartanak ott nyílt napokat? Még ha nem is szervezett keretek között, hanem csak úgy, megnézni, informálódni. – bár persze még jobb lenne, ha maga az iskola szervezné ezeket. A mugli egyetemeken is vannak ilyenek, még az elitebbek között is. A családunkban mindenki Oxfordban tanult, és elvárás az is, hogy Millicent is az Oxford valamelyik szakát célozza meg. Ahogyan a téli szünetben beszéltünk a szüleimmel, én úgy érzem, hogy még nem tettek le arról, hogy én is oda járjak, bár nem tudom, hogy a Mágiatörténelem és a Bűbájtan ismereteket miként számítanák be a tradicionális brit felsőoktatásban. A Roxfort után szerintem a protekcióm sem lenne elegendő, hogy felvegyenek mondjuk jogra vagy gazdaságtudományra.
- Úgy tudom, hogy Ön mediaurorként dolgozott régebben. Van lehetőségünk ezt a hivatást is megismerni? – a hősökre szerintem igenis, szükség van. Addig jó a világunknak, amíg elegendő auror és medimágus vigyáz ránk. Persze a javasasszonyunk már eleve egy remek példakép, de nem vagyok benne biztos, hogy eléggé motiváló a folyamatos jelenléte arra, hogy mi magunk kacérkodjunk ezzel a pályával.
- Még ami nagyon fontos kérdésem van: mi mivel tudunk hozzájárulni a rendezvény sikeréhez? – eleget beszéltünk arról, hogy a professzor úr mit tud hozzátenni. Ez közös együttműködésünk kulcsa.

Ophelia Langley

Ahogy Ophelia a tintásüveg dugóját kihúzza, egy pillanatra a mozdulat ismerős neszére figyelek. Éveken át volt ez a munka kezdőhangja számomra – a jelentések megírásáé, az eljárási dokumentációké, az olykor sorsokat eldöntő aktáké. De a tanításban is megvan ugyanez a precizitás: minden pergamen egy lehetőség, minden gondosan leírt szó egy kapu, ami valakinek talán éppen a jövője felé nyílik meg.
A város neve, amit feljegyez, nos, nem először találkozom vele. A legtöbb akadémiai ügy miatt volt szerencsém oda utazni, és ha jól emlékszem, egy időben még a Mágiaügyi Minisztérium is együttműködött az ottani intézményekkel bizonyos kutatásokban. Egy nyílt nap – vagy legalább egy informális látogatás – valóban hasznos lehetne azoknak, akik nem biztosak a jövőbeli terveikben.
Mert egyértelmű, hogy nem mindenki születik aurornak, medimágusnak vagy tanárnak. A diákok gyakran úgy gondolják, hogy a Roxfort után az élet útjai világosak és egyértelműek, de az igazság az, hogy a legtöbbjüknek fogalmuk sincs, merre induljanak. És miért is lenne? Én is hittem valaha, hogy az életem egyetlen irányba mutat – aztán a világ rám kényszerítette, hogy újragondoljam.
- A város intézményei látogathatóak egyébként? Tartanak ott nyílt napokat? Még ha nem is szervezett keretek között, hanem csak úgy, megnézni, informálódni. - Ophelia érdeklődése teljesen érthető – egy ilyen látogatás valóban hasznos lenne azoknak, akik a jövőjüket tervezik. Sajnos azonban az egyetemek és szakmai intézmények nem engedélyezik a szabad bejárást. A nyílt napokat szigorú menetrend szerint szervezik, és csak előzetes regisztrációval lehet részt venni rajtuk. Természetesen, ha komoly érdeklődés mutatkozik egy-egy képzés iránt, érdemes lehet kapcsolatba lépni az adott egyetemmel, hátha találnak valamilyen lehetőséget a diákok számára, mégis a legegyszerűbb, ha a Roxforton belül gondolkodunk. A Trimágus Tusát is megoldották már számtalanszor, egy pályaválasztási napnak nem kellene nagy gondot okoznia.
-  Évente egy-két alkalommal tartanak nyílt napokat, azonban ezekre komoly várólisták vannak. Ha a cél az, hogy a diákok közelebb kerüljenek a különböző szakmákhoz és lehetőségekhez, talán érdemesebb lenne a Roxfortban szervezni egy saját eseményt. Sokkal kevésbé korlátoznánk le ezzel a diákokat. - Így nemcsak egy-egy intézmény lehetőségeiről, hanem általánosságban a továbbtanulási utakról is képet kaphatnának a diákok, anélkül hogy el kellene hagyniuk az iskolát. Egyesek ilyenkor döbbennek rá, hogy az, amit addig a céljuknak hittek, nem az ő útjuk. Mások viszont ekkor kapják meg azt a plusz lökést, ami átsegíti őket a bizonytalanságon.
- Úgy tudom, hogy Ön mediaurorként dolgozott régebben. Van lehetőségünk ezt a hivatást is megismerni? - Amikor először léptem ebbe a szerepbe, azt hittem, hogy az igazság önmagáért beszél. Hogy ha elég jól végzem a munkám, az emberek megértik majd, mi történik a világban. De hamar rá kellett jönnöm, hogy nemcsak az számít, mi az igazság, hanem az is, hogyan mondjuk el. Egyetlen rosszul megfogalmazott mondat pánikot kelthet, egy óvatlan kijelentés elterelheti a figyelmet a valódi problémáról. Megtanultam, hogy az aurorság nem csupán párbajokból és nyomozásból áll – néha egy jól megfogalmazott jelentés legalább annyit számít, mint egy elfogás. Ez a kettősség egyszerre volt kihívás és felelősség.
- Természetesen szívesen tartok előadást a szakmáról, az oda vezető képzésről és akit érdekel, annak a specializációkról is. - A mediauror területet ismerem leginkább, mégis egy általános iránymutatást tudok adni, hogy milyen irányban érdemes gondolkodnia egyeseknek.
- Még ami nagyon fontos kérdésem van: mi mivel tudunk hozzájárulni a rendezvény sikeréhez? - Az, hogy milyen vendégeket hívunk meg, milyen témák kerülnek előtérbe, vagy hogy az egyes programok mennyire interaktívak – mind olyan tényezők, amelyeket a bizottság befolyásolhat. A szervezés során érdemes figyelembe venni, hogy a különböző évfolyamokat más és más kérdések érdeklik: míg az egyik diák az aurorképzés felvételi követelményeiről szeretne többet megtudni, addig a másikat az foglalkoztatja, hogy milyen lehetőségei vannak egy bűbájkutatói karrierre.
- Első körben azt javasolnám, hogy mérjék fel a diákok igényeit. Egyáltalán érdekelné-e őket az esemény, milyen szakmákra kíváncsiak? - A bizottság tagjai nemcsak a program formálásában segíthetnek, hanem abban is, hogy minél több diáktársukhoz eljusson az esemény híre, és mindenki érezze, hogy a rendezvény értük van. Hiszen ha valóban az ő kérdéseikre és igényeikre épül, akkor lesz igazán hasznos – és talán még inspiráló is. - Ezt követően fajsúlyos pont lesz az esemény népszerűsítése a diákok körében, illetve a visszajelzések alapján a programok szervezéséből is kivehetik a részüket. - Nem minden diák szereti az egyoldalú előadásokat, ezért fontos, hogy legyenek interaktív elemek is a rendezvényen. Opheliáék segíthetnek olyan programelemek kidolgozásában, mint például kerekasztal-beszélgetések vagy workshopok. A száraz előadások helyett mindig jobban élveztem azokat a programokat, ahol tényleg részt lehetett venni, kérdezni, gondolkodni, vitázni, kipróbálni valamit.
- Így talán azok is kedvet kapnak a továbbtanuláshoz, akik eddig még bizonytalanok voltak, mert látják, hogy nem egy elérhetetlen, elvont dologról van szó, hanem valamiről, ami kézzelfogható, amibe bele lehet kóstolni. - Mindig is azt vallottam, hogy a tanulásnak nem kell unalmasnak lennie – sőt, ha valami igazán megmarad bennünk, az általában egy élményhez kötődik. Ha egy ilyen program után akár csak egyetlen diák is úgy megy haza, hogy „igen, ezt szeretném csinálni”, már megérte.

[••• W. Fawcett prof.]

••• W. Fawcett prof.

Mindent komolyan gondoltam abból, amit mondtam. Van rá esély, hogy az egész széthullik, ha már nem leszek itt, de jelenleg azon is dolgozom, hogy a következő generáció átvegye ennek a dolognak a felelősségét. Megválasszák maguk között az új vezetőiket, meghatározzák az aktuális céljaikat, és közösen adnának valami pluszt az intézmény életébe. A legelitebb mugli iskolákban is egy jól működő rendszerről van szó, ahol az önszervező fiatalok felelősséget tanulnak önmagukért és mások irányába. Pozitív vagyok az egésszel kapcsolatban, és számítok a tanári kar többségének, de legfőképpen az igazgatónő támogatásában.
Szorgalmasan írom a javaslatokat, amiket Fawcett professzor sorol. A Nagyterem megfelelő lehet gyakorlatilag majdnem mindenre, ha az asztalokat félretoljuk. Rendeztek már más jellegű eseményeket, például bálokat ott, tehát nem gondolom, hogy annyira megterhelő lenne ennek megoldása. Illetve a tér is elég nagy. Ha van foglalkozás, amihez kültér kell, akkor itt, a Roxfortban ez is könnyedén megoldható. Meg persze a hétvégék alatt a tantermek is üresek, ha privátabb foglalkozásokról lenne szó, például személyes konzultációkról. Szorgos jegyzeteim során újra és újra megtöltöm tintával a pennámat, hogy biztosan ne hagyjak ki semmit. Nem is gondoltam bele abba, hogy léteznek varázskovácsok például, pedig logikus – nem csak a koboldok művelnek fémet. A varázsvilág pénzügyeiről pedig igen hiányosak az ismereteim. Meg kell mondjam, a mai napig a legnagyobb gyengeségeim egyike a pénzügyi ismeretek teljes hiánya. Sose tudom, mennyi készpénzt vigyek magammal akár a mugli, akár a varázslóvilágba. Az átváltás sem igazán megy egyikből a másikba. Az egész olyan… összezavaró. Na mondjuk legalább azt már tudom, hogy nem a banki vagy más pénzügyi szektorban fogok elhelyezkedni. De persze ez nem jelenti, hogy másnak ez nem kézenfekvő életcél.
- Igen, ezek jó tanácsok. – felelem a jegyzetelés közben. – Valóban azt szeretném, ha láthatnánk a hétköznapibb foglalkozásokat is. De ugyanúgy teret kellene engedni a medimágusi és aurori pályáknak is. Hiszen ezek mégis nagyon fontosak. – bár a magam részéről egyikről sem tudom elképzelni, hogy abban foglalkozzak. És itt a probléma, hogy sokkal kevesebb, amire nemet tudnék mondani, mint az, amire igent, és minimum kipróbálnám, milyen lehet. Most, hogy nagykorú vagyok, a nyár alatt talán megnézhetnék egy-egy szakmát közelebbről, amik jobban tetszenek. Biztos van látogatási opció egy sárkányrezervatóriumban. Meg talán a Minisztériumban is. Ugye?
- Professzor úr, nagyon köszönöm a kezdeményezésünk nevében azt a munkát, amit belefektet! Azt hiszem, hogy sikerült mindent megbeszélnünk. – kiüresedett pennám leteszem az asztalra. Nagyon sok kérdéssel érkeztünk mindketten, és nagyon sok tervvel fogok még fordulni hozzá. Például nagyon szeretnék egyfajta elsősegély tanfolyamot az összes diáknak. Meg iskolapszichológust, bár lehet, hogy ezt a varázsvilág másképp nevezi. Ezek mind-mind hosszú távú tervek, de egyszerre koncentráljunk csak egyre. Valamire, ami látványos, hasznos, és tömegeket mozgat meg. Erre pedig ez a karrier-nap több, mint tökéletes. A tintásüvegre visszahelyezem a tetejét, készen állva arra, hogy elpakoljam a dolgokat. Akár kényelmesen hátra is dőlhetnék abban a tudatban, hogy már nincs visszaút, hiszen valami elindult, de valójában jól tudom, hogy az igazi munka csak most kezdődik.
- Ez egy hosszú útnak ígérkezik, Mr Fawcett. – miután elteszem a papírokat és íróeszközöket a táskámba, kiegyenesedek a kényelmes babzsákon.
- De remélem, hogy az út során sokat tanulhatok majd Öntől. Köszönöm. – nyújtok kezet számára. Sok munka áll még előttünk, ez pedig valahol mindkettőnk számára egy közös utazás lesz.

Ophelia Langley

Végignézek az összegyűjtött jegyzetein, ahogy leteszi a pennát. Minden szavát komolyan vette, minden részletet meg akar jegyezni. Nem tudom, hogy a diákok közül hányan fognak ténylegesen élni a lehetőségekkel, hányan jönnek majd el egy-egy előadásra, vagy hányan fognak egyszer csak egy jövőbeli karrierválasztásnál erre a napra visszagondolni. De nem is ez számít. Hanem az, hogy lesz egy pillanat, egy esély, egy kapu, amin beléphetnek, ha akarnak.
Talán épp ez a legfontosabb. Nem lehet mindenkit meggyőzni, nem lehet mindenkinek irányt mutatni, de ha legalább egy embernek megadjuk azt a felismerést, hogy van választása, hogy nem csak sodródnia kell az árral, akkor már megérte. Néha ennyi elég. Egy pillanatnyi bizonyosság, egy szó, egy gesztus, egy gondolat, amit elültetünk valakiben, és később gyökeret ver.
- Professzor úr, nagyon köszönöm a kezdeményezésünk nevében azt a munkát, amit belefektet! Azt hiszem, hogy sikerült mindent megbeszélnünk. - Csendben figyelem, ahogy leteszi a pennáját. Bólintok, és egy pillanatra végignézek a jegyzetein, a gondosan leírt sorokon, a tintafoltokon, ahol sietve akart mindent rögzíteni. Az ötletek megvannak, most rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki belőlük.
- Mindig öröm, ha résztvehetek egy diákok által szerveződő csoport építő jellegű tevékenységében. - Amikor a diákok maguk formálják a teret, amiben tanulnak, amikor nem csak elfogadják, amit eléjük tesznek, hanem kérdeznek, alakítanak, új utakat keresnek... Nos, az ilyen pillanatokban látom igazán értelmét a tanításnak. Mert a tudás nem csupán az órák anyagában rejlik, nem a tankönyvek lapjain vagy a dolgozatok kérdéseiben. A tudás az a kíváncsiság, ami előrevisz. Az a képesség, hogy valaki mer kérdezni, mer kezdeményezni, és mer felelősséget vállalni azért, amit létrehoz.
- Ez egy hosszú útnak ígérkezik, Mr Fawcett. - Miközben elkezd összepakolni, én is felmarkolom az előttem heverő néhány pergament. Sok egyebet amúgy sem hoztam magammal. Indulásra készen állok meg az asztal mellett, ameddig ő is úgy érzi, itt az ideje a távozásnak. - De remélem, hogy az út során sokat tanulhatok majd Öntől. Köszönöm. - Elmosolyodok a szavaira, és a gesztusra. Amikor először beléptem a tanári karba, azt hittem, hogy a tananyag, a dolgozatok javítása és az időszakos fegyelmezési helyzetek jelentik majd a mindennapjaimat. Ehhez képest sokkal többet kaptam.
- Bízom benne, hogy én is értékes új tudást szerezhetek majd a közös munkának köszönhetően. - megrázom a lány felém nyújtott kezét, majd az ajtó felé veszem az irányt, ahol miután előreengedem, a szobám felé veszem az irányt. - További szép estét, ms. Langley!

Köszönöm a játékot!