Borzodú

A Trófeaterem melletti folyosót őrző szoborlovaghadsereg egy tagja erőteljesen kilóg a többi közül, ugyanis mellkasára egy apró, stilizált borz van vésve. A hugrabugosok jól tudják (és persze mindenki más, akinek elfecsegték), hogy, ha megpuszilják ezt a kis állatot akkor az hirtelen életre kel, és elkezd futni a falon egy kilincs nélküli ajtó felé, ami kitárul, felfedve Hugrabug Helga szobáját. Az elvarázsolt helyiség négy ablaka négy idilli tájképet mutat: a Birtokot az évszakok tükrében. Varázslósakkon kívül, mindenféle gyermeteg mágusjáték van egy asztalon. A terem babzsákfotelekkel van tele, amik mindig úgy változtatják alakjukat, hogy az a legkényelmesebb legyen a ráülő számára. A plafonon erdei tájkép, tele rendkívül aranyos és apró állatokkal amint fogócskáznak. Hugrabug Helga portréjának pedig mindig van néhány hasznos tanácsa az elkeseredettekhez.
Nem csak hugrabugosoknak!

[α ︱ e l i z a b e t h ︱ α]

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱"I'm fine"︱β


Ω style: s o f t s p r i n g beat: Kids Will Be Skeletons Ω

Unom az órákat. Utom a tanárok kutakodó tekintetét, mert látom rajtuk, mit gondolnak. Nagyon is látom rajtuk. Eszükbe jut rólam a nővérem. Mindenkinek ő jut ezsébe. Én meg nem létezem, az árnyéka vagyok még mindig egy haloványan pislákoló kis valami, ami sosem lesz elég jó, hogy önmagában elismerjék. Mart a szégyen, hogy néha most is gyűlöltem ezért. Pedig az én hibám volt ami történt. Ha valahogy megakadályozom. Akkor most is itt lett volna köztünk. Most is tervezhette volna az álmait, hogy gyógyító akar lenni, hogy megment embereket. Annyira önzetlen és jó volt. És mi lett belőle? Egy szánalmas húskupac, aki még a mosdó felé is eltévedt, és aki a saját tükörképét sem ismerte fel. Én is gyógyító akartam lenni. De cska önzőségből. Keresni olyanra a megoldást, ami nem gyógyítható. Nem érdekel mások élete úgy, mint ahogy nővéremet is érdekelte. Nem. Még most is csak magamra gondoltam belül, hogy hogyan tegyek valami maradandót. Ha már a nővéremnek nem sikerült. Talán nekem fog.
Becsukom a könyveket, és elviszem az esszémet Belby professzornak, amit szorgalminak írtam, majd inkább nem a torony felé veszem az irányt. Kellett valami ami eltereli a figyelmemet. Ami nem üldöz annyira a nővéremmel. Mert persze, hogy ő is a házamba járt. Hova máshova is járhatott volna az évfolyamuk egyik legokosabb tanulója? Gyűlöltem ott lenni. Még akkor is, ha mindig kedves volt velem és figyelmes. Utáltam ezt, mert megalázónak tartottam. És most mennyire, de mennyire hiányzott. Beletúrtam a hajamba és inkább befordulok a Borzodú felé vezető folyosóra. Egy kis játékra vágyom. Szeretek játszani. Szeretem a fejtörőket és a varázslósakkot. Szerencsére ez a hely mostanában eléggé elhagyatott, így egy kis csendes időtöltésnek elég is amíg be nem sötétedik. Megpusziltam a borzot, majd lassan kinyílt az ajtó, én pedig beléptem a világos kis helyiségbe. Kellemes volt, és vidám, míg mostanában a Hollóhát ezüst kékes színű tornyát hidegnek és nyomasztónak éreztem. Ahogy a suli többi helyiségét is. Mert szinte mindenhol ott volt a nővérem képe. A kép, ami bennem égett, ahogy beszélget, ahogy ragyog, ahogy mosolyog és mindnekivel kedves. Halk sóhajjal vetem le magam a sakktábla elé, hogy egy könnyed kis agytornát végezzek.
Nem is tudom mennyi időt töltök már felette, lassan lekerülnek a bábuk, és természetesen én állok nyerésre, amikor is hallom, hogy valaki belép. Csalódottan sóhajtok, de nem nézek fel. Inkább csak úgy teszek, mintha nagyon belemélyednék a lépésekbe, pedig a szemem sarkából látom, hogy hogy az egyik háztársam az. De makacsul csak némán ülök magam elé bámulva, miközben ökölbe szorítom a térdemen lévő kezem. Miért. Miért üldözöl még most is?
- Sakk matt - dünnyögöm aztán, amikor megadom a végső döfést a figuráknak.

[Önmagam ellensége]

Önmagam ellensége


to; H.U.G.O.

Pocsékul vagyok. Hiszen sejtettem, hogy van valami baj, ott villogott a fejem fölött a piros lámpa, és sosem kérdeztem meg, mi van vele. Szörnyű alak vagyok, egy érzéketlen, önző dög. Lett volna alkalmam rá, hogy érdeklődjek, vagy száz, és mégsem tettem, csak magamban mélázgattam. Ha megkérdezem, és elmondja, talán nem ugrik neki Louisnak, és tudok segíteni megoldani...de nem. Semmit sem tettem. Tényleg tiszta idióta vagyok. A kedvemen még a bűbabájtan sem segített, pedig tökéletesen arannyá változtattam az ócska serleget már első próbálkozásra. Sajnos egész nap itt kattog a fejemben a gondolat, hogy pocsék barát lehetek. Talán ezért sem vesz körül egy barát hadsereg. Jó, ott van Sophie, meg Louis, meg hát...a borzodú bejáratához érve puszit nyomok borz úrra, és belépek. Most egy kicsit jó lenne itt elbújni. Bár sajnos magam elől nem tudok. Akkor sem ha pokrócot dobok magamra. Ezt onnan tudom, mert kipróbáltam. Elég gyatra kísérlet, de gondoltam nincs veszíteni valóm. Amint a vágyott helyiségbe lépek, gyorsan rájövök, hogy nem tudom magam ledobni a sarokba, és bámulni a falat, mert nem vagyok egyedül. Hugo úgy tűnik megelőzött. Ő sem tűnik valami jó kedvűnek, bár ezt egyáltalán nem is csodálom. Ami a nővérével történt, borzasztó.
-Sakk matt-
Dünnyögi magában. Jaj, most megzavarjam? Vagy forduljak sarkon? Nem, Beth, látod, mi lett abból, hogy magára hagyod az embereket. Ha kérdezel, maximum elküldenek, de meg kell próbálni.
- Szia Hugo! -
Beljebb tessékelem magam, majd zavaromban a nyár képet nézegetem. Jó lenne már ott tartani, hogy nyári szünet, bár fogalmam sincs, mit csinálok majd a szünetben. Jó lenne anyával elmenni Párizsba, vagy legalább Írországba olyan kis kunyhókba a lankák alján, tetején, bárhol.
- Hogy vagy mostanában?
Teszem fel tétova kérdésem, nem célozva ezzel Amyre. Valahol mondjuk milyen hülye kérdés, hogy lenne? A másik oldalról nézve viszont, honnan is tudhatnám, hogy van. Én csak azt tudtam meg, hogy van egy féltestvérem a világban, nem veszítette el az eszét egy másik testvérem. Nincs is másik testvérem, fogalmam sincs, milyen az, amikor másnak van. Talán akkor...akkor jobban törődnék mással. Akkor esetleg egy jobb Beth lennék. Gondoskodóbb, nem olyan, aki a fejében kergeti a tündérmanókat. Kedves lennék, és törődő, mint Amy. Amy. Furcsa róla beszélni, mmég így magamban is. Biztos sokan kérdezik, mi van vele, és ettől zsong a feje.
 -Bocsi, hogy megzavartalak. Azt hittem, ilyenkor nincs itt senki. A klubhelyiség tele van, de... gondolom.. azért jöttél te is ide.
Tétován ácsorgok Hugo mellett, és az ajkamba harapok. Ha kényelmetlennek élek meg egy szituációt, mindig az ajkam harapdálom. Le kéne szokni róla, elég rossz egy szokás. Valami furcsa kattanást hallok, hirtelen megfordulok. A szoba megszólal.
- Hoppá! Az ajtó bezáródott. Egy módon nyílik ki, ja megfejtitek a 3 rejtvényt. Íme az első.
Kegyetlen sárkány őrzi egy sziget kikötőjét. Ez a sárkány minden állításról el tudja dönteni, hogy igaz-e vagy hamis. Aki be akar jutni a kikötőbe, mondania kell valamit a sárkánynak. Ha igazat mond, a sárkány porrá égeti. Ha hamis állítást mond, a sárkány hajóstul megeszi. Egy bátor hajó mégis odamerészkedik a sárkányhoz. A kapitány mond valamit a fenevadnak, mire a sárkány beereszti a hajót kikötőbe. Mit mondott a kapitány?-
Hogy..hogy mi? Már nem is emlékszem, mit mondott. Eldönti, igaz e, vagy hamis az állítás...jaj, jézus, én erre nem készültem fel. Pislogok, mint hal a szatyorban, és leroskadok Hugo mellé.
-Nah, erre nem számítottam...

[α ︱ e l i z a b e t h ︱ α]

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱"I'm fine"︱β


Ω style: s o f t s p r i n g beat: Kids Will Be Skeletons Ω

A bábuk a sakktáblán már egészen kevesen ácsorogtak. Szeretem a sakkot. Mert ebben egy kicsit jobb voltam, mint a nővérem. Pedig ő tanított meg erre is. AHogy minden másra is. Elszorul a torkom, és a combomon pihenetettet kezeimet ökölbe szorítom. Mindenhol ott van, mindegy, hogy mit csinálok. Gyűlölöm azt az érzést, ami bennem búrjázik és terjed szét az egész testemben. Gyűlölöm, mert gomolyog és végeláthatatlan lavinát indít el bennem. És gyűlölőm, hogy lelkiismeret furdalásom van. és mert ezt gyűlölöm, önmagam is utálom. Mozgatom a bábukat, és koncentrálom, hogy sarokba szorítsam a királyt és végső döfést adjak az ellenséges bábuknak. Az eredmény pedig tökéletes.
- Szia Hugo! - szólít meg egy ismerős hang, mire összerezzenek. Nem fordulok meg egyelőre, csak kifejezéstelnül bámulok magam elé. Beth Amyvel egy idős, ő itt van, Amy nincs. Én itt vagyok, Amy nincs. és valahogy az egész világ csak a nővérem hiányáról kezdett el szólni. Már megint.
- Hogy vagy mostanában? - Halkan sóhajtok egyet, és megvonom csendesen a vállamat, miközben összepakolom a bábukat, majd lassan a lány felé fordulok a székemben ülve. Sokáig csendben bámulom őt, nem tudva mit is kéne mondanom. Ritkán szólnak hozzám, én is ritkán beszélek.
- Jól - adom végül a szűkszavú válaszomat, majd egy újabb hatásszünet elteltével hozzáteszem: - És te? Izgulsz az RBF miatt? - ennél Hollóhátasabb kérdést fel se tehettem volna.
-Bocsi, hogy megzavartalak. Azt hittem, ilyenkor nincs itt senki. A klubhelyiség tele van, de... gondolom.. azért jöttél te is ide - szólal meg ismét a nehézkes csend után. Csak megingatom a fejemet. Nem hiszem, hogy bárki jobban zavarni tudott a nővéremnél. De már mindegy, nem?
- Csak el akartam menekülni - bököm ki magam sem tudom, milyen okból. - .... Esetleg... ha van kedved... szeretnél velem sa - kezdem tétován a kérdést a táblára pislogva. Nem iagzán akartam egyedül maradni, most, hogy volt társaságom, még ha Amy barátnője is. De aztán közbeszakított egy fura cucc a szobában, miközben hallom, ahogy becsukódik zárra a kijárat. Felvonom a szemöldökömet, és a hang irányába bámulok.
- Hoppá! Az ajtó bezáródott. Egy módon nyílik ki, ha megfejtitek a 3 rejtvényt. Íme az első.
Kegyetlen sárkány őrzi egy sziget kikötőjét. Ez a sárkány minden állításról el tudja dönteni, hogy igaz-e vagy hamis. Aki be akar jutni a kikötőbe, mondania kell valamit a sárkánynak. Ha igazat mond, a sárkány porrá égeti. Ha hamis állítást mond, a sárkány hajóstul megeszi. Egy bátor hajó mégis odamerészkedik a sárkányhoz. A kapitány mond valamit a fenevadnak, mire a sárkány beereszti a hajót kikötőbe. Mit mondott a kapitány?
Ahogy elhangzik a furcsa beszél szfinxszoborból a kérdés izgatottan felállok, és Beth-re nézek.
- Én sem. De nem izgalmas? Olyan, mint a sas a hálókörletünknél. Vajon hány kérdést kell megválaszolni? - lelkesedem fel. Nagyon szeretem a rejtvényeket, mindig van nálam egy keresztrejtvény, vagy egy sudoku. Gondolkodni kezdek a rejtvényen, miközben az ötleteimet megosztom Beth-szel.
- Akármit modnanak, vagy tesznek, a sárkány így-is, úgy-is elpusztítja őket. És mi van, ha valami olyasmit mondott a hajós a sárkánynak, ami egy kész tény volt? Mondjuk... modnjuk Te most meg fogsz égetni minket. Vagy te sárkány, most meg fogsz enni minket! Ez egy folytonos ellentmondás lesz, nem? - kérdezem meg a lányt, hogy ő is így gondolja el. Aztán ha válaszol, és megegyezünk a megoldásban, elomdon a szfinxnek is.
Erre aztán bólin egyet, majd lusta mozdulatot téve a farkával ismét megszólal.
- Helyes a válasz. Már csak két rejtvényt kell megfejtenetek. Eljön a következő, ami egy találós kérdés.
Senki sem képes látni, de minden ember ismeri. Könnyebb, mint a levegő, de élesebb bármely kardnál. A semmiből jön, de a legerősebb seregeket is legyűri. Miről beszélek?
Teszi fel a kérdést, mire én hümmögve töprengeni kezdek.

[Önmagam ellensége]

Önmagam ellensége


to; H.U.G.O.

A halk sóhajtás és a vállrántás ból ítélve nincs valami jól. Hát, igen, nem csodálom. A halk jóllal nem győzödd meg túlságosan, sőt, az igazat megvallva egyáltalán nem. Szívesen felvidítanám, de bennem sem bugyog ost a vigyori macska
- És te? Izgulsz az RBF miatt?
Az elmúlt hetekben kicsit elhanyagoltam a nagy aggódát az RBF miatt. Erdőbe mászkáltam, meg a pletykkat hallgattam, kicsit itt szomorkodtam, aztán kicsit bezyongtam, szóval kicsit nem voltam önmagam. De ez persze nem jelenti azt, hogy ne tanulnam volna, csak a szokásos aggódós rész maradt ki . De nem az a típus vagyok, aki az utolsó oercekre hagyja a tanulást, és fejvesztve issza a kávét, és tanuk ljszakénként. Úgy érzem, eléggé felkészült vagyok, és várom is kicsit, szeretnék már túl lenni rajta, A vizsgékban legjobban az utána lévő felszabadult perceket szeretem, amikor büszke vagyok magamra, hogy valamit ki tudtam pipálni arról a bizonyos kis listáról. Ilyenkor utána mindig elönt az elgedettség érzése, és megyek is megjutalmazni agam valamivel. Ha csak egy sétával, vagy egy limonádéval, bármivel. Nagyon szeretejm. Talán tanulni is azért szeretek, mert tudom, hogy lesz gyümölcs, és hogy az milyen ó érzés is. Utána összeülni a többiekkel, és együtt örülni. Ez klassz dolog.
 -Hát...kicsit. De inkább várom már. Szeretnék már túl lenni rajta. Csak nem lehet olyan borzalmas.-  Magamat megnyugtatva mosolygok egyet, hogy tényleg el is higyjem, amit mondok. Ez általában beválik.
Csak el akartam menekülni...... Esetleg... ha van kedved... szeretnél velem sa
Eygáltalán nem vagyok felkészülve most a rejtvényekre. De próbálom leplezni a kétségbeesésem, mert látom Hugon, hogy nagyon belelkesül. Mint egy igazi gyerek, aki meglátja a kedvenc játékát, és ráveti magát. De jó is az!
De nem izgalmas? Olyan, mint a sas a hálókörletünknél. Vajon hány kérdést kell megválaszolni?
3at. Azt megjegyeztem...Hugo agya rögtön cikázni kezd, mint egy cikesz. Én meg cak támasztom a kezemmel a fejemet, és sűrűeket pislogok.
- Akármit modnanak, vagy tesznek, a sárkány így-is, úgy-is elpusztítja őket. És mi van, ha valami olyasmit mondott a hajós a sárkánynak, ami egy kész tény volt? Mondjuk... modnjuk Te most meg fogsz égetni minket. Vagy te sárkány, most meg fogsz enni minket! Ez egy folytonos ellentmondás lesz, nem?
Jaj izéé, miii?? Egy alsóbb éves simán lepipál. Ez de ciki! Próbálom követni, és csak bólogatok.
 -I..iiigen, azt hiszem, talán, aha.
A megfejtés valóban helyes volt, én meg olyan kellemetlenül érzem magam, hogy szemeimmel máris a helyet keresem, ahova elbújhatok, vagy eláshatom magam. De erre nicns is idő, mert itt is a következő kérdés.
- Helyes a válasz. Már csak két rejtvényt kell megfejtenetek. Eljön a következő, ami egy találós kérdés.
Senki sem képes látni, de minden ember ismeri. Könnyebb, mint a levegő, de élesebb bármely kardnál. A semmiből jön, de a legerősebb seregeket is legyűri. Miről beszélek?
Uhh..halvány lila gőzöm nincs, de azt érzem, muszáj megfejtenem, mert ha Hugo ezt is kirázza kisujjból, én menten elsüllyedek, vagy annyira égni kezd az arcom, hogy én magam is lágra lobbanok és huss, meghaltam. Hugo meg majd nevetve mondja, hogy hát, Beth belehalt a szégyenbe. Na neeeem, aztán majd itt ragadok kísértetként, és mindenki így fog ismerni. Beth a hollohátas ötödikes, akit egy rejtvény tett el láb alól. Kínos. Fel alá járkálok, közben látom, hogy Hugo is töpreng. Előbb kell kitalálnom. Ide oda sétálgatok, hátha valamin megakad a szemem, amiről eszembe jut valami. Nézzük csak. Némán elismétlen a kulcsszavakat. Láthatatlan, könnyű, ismert, és éles. Legyőz egy sereget. Szóval tegyük fel, van eg seregem. Oké. Aztán jön valami éles lthatatlan valami, és meghalnak. Láthatatlan kard? Neeem, az nem lehet könnyű, meg tuti van, aki látja, nem jó. Ajj, nem tudom, semi sem jut az eszembe. Kéne egy csoki, attól jobban fog az agyam. Lerogyok egy puffra. MIért is nem ettem valamit, egész nap csak kóválygok. Éhesen nem tudok gondolkodni, mert...várjunk csak. Tétován megszólalok, de félek, hogy kinevetnek, mert valami oltári nagy baromságot mondok.
 -Lehetséges e, hogy esetleg izé...az éhség? Nem látja ugye senki. És hát..ha éhes vagy, szúr a gyomrod, mint most nekem. A sereget mondjuk nem rögtön öli meg, mint egy átok, de ha sokáig nincs élelem, akkor meghalnak. Vagy ez hülyeség?
Kisebb csend, ami nekem óráknak tűnik majd megszólal a hang.
A megfejtés helyes. Itt hát az utolsó. Aki készít, annak nem kell. Aki megveszi, az nem használja. Aki használja, az nem tud róla. Mi az?
Na jó, ezt nem tudom. Aki megveszi, az nem haszbálja. Akor másvalakinek veszi meg ajándékba? De aki meg megkapja az nem tud róla. Ennek semmi értelme. Biztos jó a feladvány? Némán meredek magam elé. Kész Megsemmisültem.
 - Valami ötlet? Ha aki megkapja nem tud róla, annak...annak nincs is értelme. Vagyis hát...

[α ︱ e l i z a b e t h ︱ α]

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱"I'm fine"︱β


Ω style: s o f t s p r i n g beat: Kids Will Be Skeletons Ω

A rejtvények mindig segítettek elmenekülni és visszahúzódni a saját kis világomba. Amy sziporkázását magam mögött tudtam hagyni, egy időre legalább is, mert amikor csak én voltam a rejtvényes füzet, vagy a sakktábla, nem volt Amy. Csak én. És szerettem ezt. Most pedig minden játszmámba és rejtvényembe beleférkőzött. Félelmetesen elevenen ott motoszkált a háttérben, és mindig, mindig azon járt az eszem, vajon ő mit lépne? vajon ő mit írna ide? Vajon ő... mit tanulna meg először a sok lecke közzül? Azt hiszem ez kezdett kicsit beteges megszállottsággá fajulni. Nem akartam ezt. Nagyon nem akartam, és mégis, erősen ott bújkált bennem, szembesítve azzal, mennyire gyűlöltem őt. és hogy most mennyire hiányzott.
Lehunyom egy percre a szememet, amíg Beth a kérdésen agyal. Nem tudtam rá koncentrálni, pedig a nyelvem hegyén volt a válasz. Egyszerűen túl sok volt, ami lerohant, ami hiányzott és fájt. Szerettem volna, ha valaki jön és kirángat ebből, ha valaki egy kicsit is megdícsér, hogy te vagy Hugo. Okos vagy, ugyan olyan okos, minzt Amy. De nem. Mert sosem leszek elég ahhoz, ami ő volt. És talán sosem leszek olyan jó semmiben, mint amilyen ő lehetett volna. Ez pedig teljesen kicsinál. Mert ő már nem lesz sneki, csak egy pizsamás lány a hatodik emeletről, aki még azt sem tudja, fiú e vagy lány.
Beth válasza és a szfinx helyeslése rántott vissza a jelenbe. Szedd össze magad, Hugo! És persze, hogy az éhség volt a válasz. Kicsit csalódott voltam, lehetett volna nehezebb kérdés is, de talán most a harmadik erősen megforgatja az agyamat, és elterelheti engem. Beth amúgy egész kellemes társaság, mert nem beszélt hülyeségeket. Azért örültem, hogy nem valami buta emberrek kellett rejtvényeket megoldani.
- A megfejtés helyes. Itt hát az utolsó. Aki készít, annak nem kell. Aki megveszi, az nem használja. Aki használja, az nem tud róla. Mi az? - megráncolom a szemöldökömet, ahogy hallgatom és gondolkodni kezdek. Összefonom magam előtt a kezeimet.
- Valami ötlet? Ha aki megkapja nem tud róla, annak...annak nincs is értelme. Vagyis hát... - dünnyög Bethm, mire én hümmögök egyyet.
- Akkor nem tud róla, ha már nem tudja, hogy használja. Ilyen meg nem sok esetben van, egy vak ember is tudja, hogy mit használ. De.. végül is, ha meghalunk... akkor nem nagyon tudunk használni semmit, nem? - Így meg összefüggésbe is kerül a többi része is.
- Csakis a koporsó lehet - jelentem ki határozottan, mire  aszfiny szeme felragyog, és lelkesen csóválni kezdte  afarkát, és én is ezt tette, volna. Hiszen megfejtettünk mindent. Kicsit sajnálom, hogy nincs több, de a szfinxek már csak ilyenek.
- Helyes válasz! Szabad az út! - mondja mély orgánum hangon, majd hallatszik egy kattanás is, és kinyílik a Borzodú ajtaja. Összesezdem a cuccaimat, mert mégis csak ideje lenne takarodóra felérni az ágyamba, és ha Beth is indulásra készen van, kislisszolok a folyosóra, ami kezdett délutáni csendet felvenni.
- Ez izgalmas volt - mondom komoly fejjel, és aprót bólintok hozzá. - Te is a hálókörletünk felé jössz? - kérdezem és elidnulok a tornyunk felé vezető úton.

[Önmagam ellensége]

Önmagam ellensége


to; H.U.G.O.

A szoba üres magánya hirtelen mintha izgatott kis vibrálásba váltott volna. Mégis ott marad a levegőben a szomorúság, amit folytogat valami feszültség. Érzem Hugóból áralmó melankóliát, ami egészen más, mint az enyém, mélyebb, mégis hasonlónak, ismerősnek érzem a rezgést. Tudom, vagyis csak sejthetem, higy ebben a másodpercben is Amyre gondol. Én mégsem tudok neki semmi biztatót mondani. Mit is lehetne? Attól félek, olyasmit mondok, amitől vagy srva fakad, vagy úgy megéget a tekintetével, hogy meggyullad a hajam. Ahogy behunyja a szemét, emelem a karom, már majdnem a vállára teszem, de aztán megijedek  a szfinx hangjától, és visszarántom a kezem. Jaj, de ciki...Hugo kinyitja szemét, és ismét a feladatra koncentrál.
- Akkor nem tud róla, ha már nem tudja, hogy használja. Ilyen meg nem sok esetben van, egy vak ember is tudja, hogy mit használ. De.. végül is, ha meghalunk... akkor nem nagyon tudunk használni semmit, nem? -
Végüliiis, háát, igeeenn. Nagyon jó a logikája, és bár az enyém sem szokott cserben hagyni, meg kell hagyni, Hugoé sokkal gyorsabb. Ő talán tisztában van az eszével? Sokkal okosabb és értelmesebb, mint az évfolyamtársai.
- Csakis a koporsó lehet -
Koporsó? Koporsó. A szfinx jelez, a megfejtés helyes. De hát...hogy lehet ulyen...gyorsan...tétován csodálkozó szemekkel nézem Hugot.
-Na---nagyon ügye..ügyes vagy Hugooo...-
Hebegem kicsit halkan. Elégedetten kezdi pakolni a cuccait, én meg mint valami sóbálvány, állok ott, majd miután már fél lába kint van, akkor sikerül megmozdulnom, és utána eredek.
- Ez izgalmas volt .Te is a hálókörletünk felé jössz? -
ólintok, hogy igen, mehetünk. Most..most vajon ez tényleg felvillanyozta? Olyan különös, egyszerre vibrál a szomorúság, és az öröm is. Nézem őt, próbálom megfejteni mit gondolhat. Mellette megyek, de olyan lendületes tempóban halad, hogy én is szaporán szedem a lábaim. Aztán tétován, de csak megszólalok, megtörve ezt a számomra fura csendet.
-Te ..te Hugo..mond csak..mondták már neked, hogy..-
A folyosó már egészen kihalt, csak egy másodéves hugrabugos halad el mellettünk, magában puffogva. Valamit mérgesen motyorékol magában, de nem tudom kivenni a szavait. Talán valami olyasmi, mint a  frászt neked, otromba James, vagy adj gázt nekem, ormótlan ...valami gééz. Ezen lamentálva hirtelen el is felejtem, mit akartam kérdezni Hugótól. De talán olyan halkan is mondtam, hogy nem is hallotta. Előfordul, hogy csak olyan halkan elsuttogok valamit a körölöttem lévőknek, hogy nem is hallják. Ez általában akkor esik meg, mikor kérdéses, egyáltalán meg akarom e, hogy hallják a mondanóm. Lassan el is érünk a klubhelyiséghez. Némán lépünk be rajta, Hugo, gyorsan elköszön, és már el is tűnik a szemem elől. Ekkor bevillan, mit akartam kérdezni, és hogy el is kezdem a kérdésem feltenni.
- Mondták már, hogy... milyen nagyszerűen okos vagy?-
Persze ezt már csak a kongó üres klubhelyiség falainak mondom. Elmosolyodom, majd nagyon ásítva én is elindulok az ágyam felé. Zúg a fejem a sok fejemben lévő zagyvaságtól. Jó éjt Hugo. Jó éjt Beth. Jóccakááát.

A helyszín szabad, köszönöm a játékot!