Üvegházak és a kert

Az üvegházak közvetlenül a kastély északi falai mellett állnak, összesen hat darab. Némelyik le van lakatolva, és sok bűbáj védi őket, hogy alsóbb évesek még véletlenül se tévedjenek be a gyakran veszélyes, néha mérgező, néha húsevő növények közé.

Ültetés


2002. április 16.
Mindenki

Hat asztal várta a diákokat a négyes számú üvegházban. Három az ajtófelöli oldalon és három a másikon. Mindegyiken négy-négy cserép állt, amiben csak a kikandikáló zöld levelek látszott. Nem éppen az a mandragóra átültetős évszak a tavasz, hiszen ősszel szoktunk általában ilyesmivel foglalkozni, hogy rendszeres gondozás mellett a tanév végére eljussunk az érett állapotig. Ez most őszre fog megtörténni, úgy, hogy én gondozom a nyár folyamán őket… de hát mégsem utasíthattam vissza egy kedves lengyel kutatótársam ajándékát, ezt a huszonnégy palántát.
Az asztalok között állva vártam meg míg megérkeznek a diákok. Már az ajtóba érve szóltam nekik, hogy vegyenek fel védőruhát és kesztyűt, míg én elkezdtem kiosztani a fülvédőket. Nem akartam senkit sem összekaparni a padlóról, mert nem voltam elég gondos… vagy éppen ők nem elég gondosak.
– Legfeljebb négy ember álljon egy asztalnál! – mondtam és odébb tessékeltem valakit az egyik hátsó asztaltól, ahol már öten tömörültek össze. Értem én, hogy barátság, de a tanóra erejéig azért félre lehet tenni ilyesmit. - Köszöntök mindenkit ezen a szép április napon. – Úgy álltam meg az asztalok között, hogy mindenki tökéletesen rám lásson.
– A legtöbben már tudják, hogy mandragórát mindig ősszel ültetünk a második évben. Azonban idén az a megtiszteltetés ért minket, hogy egy neves lengyel kutató, Adwiga Dąbrowski a saját gyűjteményéből küldött huszonnégy mandragórát. Ezek a fiatal palánták mostanra értek meg arra, hogy nagyobb cserépbe ültessük őket, friss földet kapjanak. – Magyaráztam. – Elültetjük, jövő ősszel pedig megnézzük, mennyit fejlődtek a nyár folyamán. Ez persze a nem hetedévesekre vonatkozik, hiszen ők akkor már valamelyik akadémia padjai között fogják tölteni a mindennapjaikat. – Sóhajtottam egyet, majd a legközelebbi asztalhoz sétáltam, ami az ajtófelöli sor középső padja volt. Felemeltem az egyik fülvédőt. – Megkérek mindenkit, hogy vegye fel a fülvédőt, gondosan takarja el a füleit, mert bár még zsengék ezek a mandragórák, a hangjuk ájulást okozhat. – Folytattam és visszatettem a védőfelszerelést. – A feladat tehát a következő: vegyen mindenki magához egy cserepet – Mutattam a fal mellett sorakozó készletre. Majd a mellette lévő friss földre. – Azt töltse meg földdel, majd sétáljon vissza a mandragórájához. Ezután kirántja a földből, majd úgy ülteti át, hogy a feje búbjáig ellepje a talaj. Ezt követően mindenki locsolja meg. Minden asztal közepén négy-négy kis kannában víz van.
Megköszörültem a torkomat, figyelve, hogy mindenki felfogta-e a feladatot. Amennyiben kérdés volt úgy azt igyekeztem megválaszolni, ha nem akkor folytattam a szónoklatomat: – Ha levehetik a fülvédőt, azt jelezni fogom kézfeltartással. Addig is megkérek mindenkit, hogy a munka során végig viselje azt. – Magyaráztam és ha mozgolódni kezdtek, akkor hozzá tettem: – Óra végén mindenki munkáját megnézem és elvárom, hogy mindenki legalább két mondatban összefoglalja, amit tud a mandragóráról. Kezdhetik a feladatot! – Tettem hozzá, majd én magam is felvettem a fülvédőmet. Munka közben végig sétálgattam le-fel az asztalok között, figyelve, hogy mindenki sérülésmentesen megússza a dolgokat.
Ha úgy láttam mindenki végzett, úgy harminc perc elteltével, felemeltem a kezemet. A fülvédők szép lassan lekerültek, én pedig egyesével mindenkihez odasétáltam, megnézve hogyan sikerült az ültetés, na meg meghallgatva, ki mit tud a mandragóráról.

Tudnivalók:

A reagokat április 26-ig lehet beküldeni.
Ezt követően érkezik a tanári értékelés.
Az igazolatlan hiányzás -5 pontot ér fejenként.
A részvétel +10 pont fejenként.

[– Seb, ne vágj már ilyen képet!]

To: Mindenki

2002. április 16.

Digby professzor elintézte, hogy a legtöbb tárgyból megkapjam a felmentést. Gyógynövénytanból is a legtöbb házit megúsztam, de mostmár ideje volt visszarázódni a megszokott kerékvágásba. Nem azért, mert annyit segítettek volna a külön foglalkozások, egyszerűen csak nem akartam évet ismételni. A szüleim már így is szégyellték, hogy a gyerekük vagyok.
Egy kisebb tömeggel együtt tértem be az üvegházba, ott volt Jack is mellettem. Könnyed mozdulattal nyújtotta felém a védőruhámat és a pár kesztyűt, amit Lancaster professzor kért. Aztán közösen sétáltunk el az ajtóhoz legközelebb eső asztalig. Talán nem is baj, hiszen mostanában állandó hányinger gyötört a sok idegességtől és pánikrohamtól. Nem tudhattam, mikor tör rám legközelebb, de akkor bizony rohanni kellett.
– Seb, ne vágj már ilyen képet! – szólt rám Jack. A pillantás persze Soulier-nek szólt, akit körülbelül azonnal kiszúrtam. Szerencsére csak őt, az unokatestvérét nem láttam meg a szorgoskodó diákok tömegében.
– Nem vágok semmilyen képet… – közöltem nyersen, majd megnéztem a rózsaszín, ronda fülvédőt, amint Lancastertől kaptam. Volt időszak, mikor ezt viccesnek találtam volna, és vigyorogva mutattam volna Nightingale-nek, hogy mit kaptam. Most viszont, csak keserűen elhúztam a számat.
– Lehet jobb lett volna, ha kihagyod ezt az órát. Digby biztosan igazolta volna, ha elmondod, hogy nem vagy jól. – súgta oda Jack, de valaki más is csatlakozott az asztalunkhoz, így kihúzta magát, hogy adja a nagymenőt. Hálás voltam a jövevénynek, nem volt kedvem a papolását hallgatni arról, hogy pihenésre van szükségem, meg bájitalokra. Így volt, igaza volt… de nem akartam tudomásul venni.
Ezért inkább Lancasterre és a mandragórákra koncentráltam. Egy részem örült volna, ha a sikolyuktól kómába esek és nem kell egész egyszerűen olyan dolgokkal foglalkoznom, mint a tavasz, a közelgő vizsgák vagy éppen más hülyeség. Inkább hajtottam volna hosszú álomra a fejemet egyszarúról álmodva, ami a Tiltott rengetegben táncol vagy éppen színátmentes szirmú, hatalmas virágokról. Bármelyik kellemesebb lett volna, mint a jelenlegi létezés.
Megvártam, míg Lancaster engedélyezte a feladat megkezdését, aztán felvettem a fülvédőt. Ujjaim ügyesen igazgatták el a fülem felett a bolyhos részét a különös viseletnek, majd a mellettem állót figyeltem – nem, nem Jacket –, hogy miképpen bánik a mandragórájával. Csak ezután sétáltam el cserépért és földért, hogy aztán visszatérve megragadjam a szárát a levelei alatt. Nem volt túl nagy rész, de meglehetősen erősen kellett rá fogni. A farkas ott dolgozott bennem, ahogy vicsorogva, morgolódva rántottam ki a helyéről. Szerencsére nem tettem benne kárt… mert nagyon édes volt. Talán csak nekem jutott ilyen kedves arcú teremtés. Szinte tényleg úgy nézett ki, mint egy valódi kisbaba. Nem volt különösebben göcsörtös, vagy dudoros… de fél pillanattal később torzult az arc és jött a bömbölés. Semmit sem hallottam belőle, hála a hangszigetelésnek.
Sietős mozdulattal tettem át az új, nagyobb cserépbe, majd próbáltam ráigazítani a földet. Eközben éreztem, hogy a fogtalan ajkak néha-néha bőrömet csípik össze, de különösebb fájdalmat nem okozott. Ezzel a résszel nem volt gond. Azzal viszont sokkal inkább, amikor Lancaster odaért és elsőként tőlem várt valamit a mandragóráról.
– Érett állapotában a mandragóra sikolya halálos… és… bájitalt lehet belőle főzni… és ennyi. – Motyogtam magam elé.

[mandragórázás]

mandragórázás

to: Dominic;Louis;Mr. Lanchester

zene: it's time || szószám: 440 || megjegyzés: gyökerek göngye ez a mandragóra

Mocsok. Már megint össze kell kennem a kezemet. Mennyire utálom én ezt. Gusztustalannak tartom... Nem mintha bajom lenne a növényekkel, nagyon is szeretem őket. Főleg a rózsát. A nagy gyönyörű rózsaszín rózsát... De hogy én valaha is a földet túrjam... Otthon is mindent megcsinálnak a házimanók. Meg a kertészek. Roppant módon sérti a büszkeségemet, hogy ilyen mázgás dolgokban vegyek részt. Halkan sóhajtok, miközben Dom felé vetek néhány lapos pillantást, mert már megint Louis és a pasijq témáján lovagol. Összefonom magam előtt a karomat kissé oldalra billentett csípővel állok és az égnek emelem a tekintetemet.
- Ne is foglalkozz vele, Lujzi. Dominic csak féltékeny, mert még mindig csak kerülgeti a forró kását Everfennel. - csóvaélom a fejem, majd egy halvány grimasz kíséretében, amint a gusztustalan és ocsmány színű fülvédőnek szól, lassan felhelyezem a fejemre.
- Csak vicceltem… tudod, hogy bírom a Jason gyereket. Tényleg bírom! - Erre csak az üvegház plafonja felé emelem a tekintetemet, kissé sóhajtok egyet, majd megcsóválom a fejem.
- Aha, csak úgy árad belőled a szeretet. - mondom, majd rábámulok az előttem lévő dologra. Tudom, hogy nem igazán tudja hovatenni azt a Jason gyereket. Tény, hogy én se, túlságosan fura volt. De Lujzi is az. Fura, és ezek ketten együtt legalább furán aranyosak voltak. - Inkább foglalkozz a magad szerelmi életével, úgy hallottam Ophelia szép kis jelenetet rendezett megint - vigyorgok rá gonoszul. Mit ne mondja, tagadhatatlanul imádtam Dominic és Louis szerelmi életét követni. Dominicé pedig rettenetesen szórakoztató volt.
Ezt követően csak magamhoz veszem a cuccokat, majd végig sanyarú és unodrodó fintorral neki látok ennek a... ennek a meglehetősen szánalmas feladatnak a kivitelezéséhez. Nem aggódok amiatt, hogy nem lesz majd tökéletes a művem, én mindent tökéletesen jól meg tudok csinálni. De egyre inkább az őrületbe kergetett, hogy mennyire nem bírtam kirántani a földből ezt a gyökerek gyöngyét. Elhiszem én, hogy a régi megszokott trutymó kényelmesebb neki, de nekem a jó jegyre van szükségem, szóval végül meglehetősen erőszakos hercehurca után kirántom a földből, hogy aztán meg sem nézve rendesen az ordító izét beletegyem a cserepébe, és elföldejem a lehető legjobban, hogy ki se látszódjon. Végül elégedetten meglocsolom, majd próbálok nem arra gondolni mennyire gusztustalanul nézhetek ki sárosan és homokosan. Miután Lanchaster jelez, és megszabadulok a fülvédőtől, máris jobb a hangulatom.
- Nos, a mandragóra sikolya halálos. Így halt meg például Venusia Crickerly 1912-ben. Továbbá belőle olyan bájital készül, mely meggyógyítja azokat, akik valamilyen módon megváltoznak... például kővé válnak. Ehhez a madragórák serdülő kori gyökereire van szükség.
Elégedetten fejezem be a mondandómat, majd kissé fejcsóválva pislogtam Dominic felé. Szinte sejtem, hogy Louis súgott neki.
- Szedd már össze magad, Domci - tátogom felé, mikor már Lanchaster hátat fordít nekünk.

m a n d r a g ó r a
 


2002. április 16.
to; Aerith, Dominic, Lancaster

Kicsit álmatagon sétáltam be az üvegházba. Éreztem, hogy nem lesz jó ötlet éjfélig rajzolgatni a klubhelyiségben, de az éjszaka volt az egyetlen alkalom, amikor Seth már aludt és a barátai is távol maradtak tőlem. Így be tudtam fejezni a legújabb alkotásomat a sárkányról, amit Jasonnel láttunk az Óriások Útján. Még őt magát is rárajzoltam, ahogy a pálcáját a magasba emelve meggyógyítja a sebét. Jó kis tavaszi szünet volt, még ha meg is bűntettek miatta.
Nem igazán tudtam koncentrálni és azt kívántam, hogy bár ledöntene a mandragóra sikolya és aludhatnék egy kicsit. Ehelyett Monstro szövegelésére próbáltam figyelni, aki amúgy is késve érkezett.
– Nem jön a pasid Lujzi? Tuti ő lenne az első, aki rosszul tenné fel a fülvédőt, aztán órákig kereshetnéd a szemüvegét az asztalok alatt. – Röhögött fel, mintha az vicces lenne. Nem volt az, de Jason aranyos, mikor keresi a szemüvegét. Imádtam megmutatni neki, hogy ott van a fején. Legszívesebben minden alkalommal orron pusziltam volna, de nem lehetett.
– Ne is foglalkozz vele, Lujzi. Dominic csak féltékeny, mert még mindig csak kerülgeti a forró kását Everfennel. – Szólt közben Aerith,. Valójában már régen nem foglalkoztam Dom megjegyzéseivel. Általában fáradt volt vagy éhes – ha húsz percig nem tömött magába semmi elfogadhatatlan kinézetű, gusztustalan ételt.
– Csak vicceltem… tudod, hogy bírom a Jason gyereket. Tényleg bírom!
– Nyugi, elég, ha én bírom. – Jelentettem ki, hátha akkor megnyugszanak a kedélyek. De nem, Aerith folytatta, egészen addig, míg fel nem kellett venni a fülvédőt és meg nem kezdődött a munka. Szuper, kapásból azzal kezdtem, hogy a túl nagy védőruha ujjával levertem a mandragórás cserepet és az enyém visítva kiborult az üvegház talajára. A gyökér meg úgy üvöltött, mintha minimum nem is tompította volna az esést a földje. Nagy nehezen felszedtem, de addigra már tízszer a kézfejembe harapott. Bezzeg a friss talaj és az új cserép megnyugtatta, még el is szenderedett, ahogy beborítottam a földdel.
Igazából örültem, hogy letudtam a feladatot. Az utolsók között végeztem, így mikor Lancaster jelzett, boldogan rángattam le a fülemről a bolyhos, rózsaszín cuccot. Olyan volt, mint mikor az ember felbukkan a víz alól és végre hall.
– Mit tudsz a mandragóráról? – kérdezte Monstro, nagyjából azonnal. Remek, most komolyan tőlem várja a súgást? Teljesen szerencsétlen vagyok Gyógynövénytnaból, ezt már akkor is észre vehette, mikor megkért, hogy írjam meg a háziját és azt sem tudtam, hogy létezik olyan növény, amiről beszél.
– Hát… jó a megváltozott állapotok visszafordítására. Egyszer úgy tudom, hogy a kövédermedtek gyógyítására is használták itt a Roxfortban… de akkor mi még nem jártunk ide. Persze csak akkor hatásosak, ha már megértek. – Magyaráztam Monstronak, hátha felfog belőle valamit. Aztán szószerint ugyanezt mondtam el Lancasternek is.
Természetesen Dominic még csak át sem fogalmaztam. Jellemző, hogy leutánoz, ahelyett, hogy gondolkodna egy kicsit is. Valahogy éreztem, hogy ezt is én fogom megszívni, mint mindent, amibe belerángatnak.

[Mandragóra ültetés]

Mandragóra ültetés

to; Lancaster prof és a többiek

Mióta visszajöttem a tavaszi szünetről, alig találtam a helyem. Egyrészt borzalmasan felzaklatott, hogy ismét láttam anyámat, még ha örültem is neki, hogy valamelyest sikerült összeszednie magát. De mélyen belül szörnyen rettegtem, hogy ez a mostani józan állapot nem fog sokáig tartani... Anyámon kívül volt még valami, ami miatt alig bírtam koncentrálni az órákon a szünet óta. És az a bizonyos valami, akarom mondani, valaki, nem más volt, mint Benjamin Fraser... Igen, az a Benjamin Fraser, akiért minden tinilány odáig volt Nagy-Britannia szerte. Na de ami még fontosabb, hogy arról a Benjaminről beszélgetünk... akinek... nos... egy üres, elhagyatott szertárban én... beletúrtam a... hajába.
Jól hallottad! Beletúrtam a hajába! Még most sem vagyok képes felfogni, hogy tehettem ezt! Ami pedig még ennél is durvább, hogy annyira rászoktam az illatára, amit az Abszol úton szereztem be, hogy... azóta is a parfümjével befújkált pólómmal az ágyamban aludtam. Merlinre, de szánalmas... Még szerencse, hogy nem járt már a Roxfortba, mert akkor valahányszor meglátnám a folyosókon, tutira püspöklila fejjel rohangálhatnék az ellenkező irányba. Mert hogy abban száz százalékig biztos voltam, hogy ezek után nem kerülhetek a szeme elé! Egyszerűen nem!!! A helyzet az, hogy erre volt némi esélyem, legalábbis a jövő évi Huss és Puff seprűlovas találkozóig. Persze ez a felismerés amennyire megnyugtatott, annyira el is keserített, ha egészen őszinte akartam lenni magamhoz. Mégis csak jó lenne valahogy látni a nyáron... pláne, hogyha anyám elméje addig nem omlik újra össze, akkor kivételesen az egész nyarat itthon töltjük majd Beccával. Épp azon merengtem, hogyan is futhatnék össze Anglia legszexibb, ifjú kviddicstehetségével, amikor besétáltam a négyes számú üvegházba. Nagyon örültem, hogy ilyen szórakozott mentális állapotban nem bűbájtan, ne adj Isten, átváltoztatástan órám van, amikhez semmi tehetségem, és valljuk be, az utóbbin még Belby látványa is akadályozná, hogy odafigyeljek arra, amit csinálok... ergo borítékolható lett volna, hogy valami katasztrófába keveredek. Ahogy az asztalokat és a diákokat szemléltem, rögvest levágtam, hogy egy üres asztalhoz kell mennem, hisz néhány már foglalt volt. Több okból is örültem, hogy nem kell csatlakoznom a mardekáros diákok alkotta közösséghez. Egyrészt nem igazán jöttem ki a mardekárosokkal, másrészt amúgy sem volt kedvem most csevegni senkivel, ezért nem választottam Sebastian Bates és barátja asztalát sem. Alapvetően nem volt Sebastiannal semmi bajom (még akkor sem, ha nemrég nekem szaladt a folyosón, és a mutatványának köszönhetően az összes könyvöm a padlón landolt), bár én is hallottam a pletykát róla, hogy vérfarkas, de ez nem igazán zavart. Viszont úgy láttam, tök jól elvannak a haverjával, és nem akartam némán álldogállni mellettük, az olyan kínos lett volna. Inkább választottam hát egy tök üres asztalt, hogy mélyen a gondolataimba mélyedve követhessem le Lancaster prof utasításait. A fülvédő ugyan kicsit szorította a fülemet, de további támogatást nyújtott ahhoz, hogy antiszociális maradhassak, úgyhogy kivételesen még ennek is örültem. Komótosan, kissé szórakozottan ültettem aztán át a mandragórát, amit roppant undorítónak találtam, és ez az érzésem bizonyára kiült az arcomra is. Elvégre sosem tudtam letagadni, amit érzek... Khm... azt hiszem, ez igazán nyilvánvalóvá vált Benjamin számára is. A saját magam iránt érzett frusztrációt szerencsére most levezethettem ezen a gusztustalan mandragórán, ami hiába kapálózott elszántan, kinyilvánítva szabadságvágyát, nem akadályozhatott meg szándékomban. Egy határozott mozdulattal kirántottam, majd belenyomtam az előzőleg földdel megtöltött cserépbe, és meglocsoltam vízzel.
- Na ezt kapd ki! - vigyorogtam a kis lényre elégedetten, majd amikor Lancaster prof jelzett, megszabadultam a fülvédőtől. Megvártam, míg odaért az asztalomhoz, és röviden összefoglaltam, amit a mandragórákról korábban tanultunk, és még nem hangzott el a többiektől. Nem akartam elismételni, amit ők már elmondtak.
- A mandragóra egy varázslatos és érző növény, amelynek gyökere nagyon hasonlít az emberre... egész pontosan csecsemőre, amikor a növény még fiatal. Ám a mandragórák nemcsak megjelenésükben hasonlítanak az emberekhez, hanem viselkedésükben is. Fejlődésük során jellemző rájuk a hangulatingadozás, és hogy titokzatossá válnak, ami egyben azt is jelzi, hogy serdülőkorukhoz értek - fejtettem ki gondolataim a házvezetőmnek.

Lancaster prof & többiek

Ültessünk!

zene: Visions ||  outfit: springwear

Nem is gondoltam volna, hogy anya visszaír, hogy ilyesmit ír vissza, és hogy még otthoni sütit is küld. Nagyon sokat gondolkodtam ezen a féltestvér dolgon. Mikor otthon voltam a szünetben, nem bírtam rendesen reagálni rá, inkább csak hagytam, hogy az agyam tudomásul vegye, és elraktam egy dobozba várva, hogy majd mikor a szívemig elér, majd megtárgyalom magammal. Ez az egész okozott pár álmatlan éjszakát, persze anyának igyekeztem kihagyni a káromkodós és törős zúzós részeket. Szégyellem is, de talán még mindig zavar az egész. Mikor visszajöttem anyától, bezárkóztam megint Mirtill mosdójába, és jól összekáromkodtam magam. A tákámban lévő kis tükröt is a földhöz csaptam. Néha , mikor elkap az ideg, sikítanom kell, és valamit  a földhöz vágnom. Olyanokat is kiabálok, mint a Hogy az a sárkányverte átokfajzat rúgjon bele! de olyanokat is, hogy a kurva életbe. Ami éppen az eszembe jut. Mikor az üvegházba érek az utolsó pár diákkal együtt, Louis már elhelyezkedett a mardekáros társsai mellett. Lelkesen odaintegetek, és helyet foglalok Lisa, az egyik háztársam mellett.
- A feladat tehát a következő: vegyen mindenki magához egy cserepet . Azt töltse meg földdel, majd sétáljon vissza a mandragórájához. Ezután kirántja a földből, majd úgy ülteti át, hogy a feje búbjáig ellepje a talaj. Ezt követően mindenki locsolja meg. Minden asztal közepén négy-négy kis kannában víz van.
Jó kedvűen veszek magamhoz egy cserepet. A mandragórák tényleg olyanok, mint a babák. És pont olyan idegesítőek, amikor sírnak, vinnyognak, hisztiznek. Igen, szóval valóban elég sok hasonlóság van egy mandra bébi és egy ember bébi között. Egy kis földet öntök, így ni, szuper. Na, most jön a bébi. Gyere te mandrabéb, na, de jó, a fülvédőt is jól raktam fel. Gyere gyorsan, nem kell félni. Így is van, tessék, jó sok puha földet kapsz. Betakar a föld. Milyen szépen is hangzik...betakar a föld. Most már csak egy kis víz kell neked. Miközben locsolom, figyelem, nem e lett sok neki vagy éppen kevés a föld, de úgy látom, pont jó. Louisra pillantok. Jó, hogy azért vannak haverjai. Hogy nem egyedül mászkál. Megkedveltem ezt a fiút, néha már már úgy érzem, mintha gyerekkori barátok lennénk. Ugyan nekem is itt vannak Lisáék, és szívesen elcsevegek bárkivel a házamból, de Louis más. A gyerekkori pajtások, az első barátságok fontosak. Nekem eddig nem volt olyanom. Filmbe illő nagy barátságok. Barátságok és szerelmek se. A nagy és fontosnak tűnő dolgok valahogy kikerültek. Persze sose türelmetlenkedtem, csak most, hogy az életembe beúsznak ilyen dolgok is, tárt karokkal akarom fpgadni, hiszen olyan sokat vártam rá. Tudom, hgy az élet nem olyan mint a mesékben vagy a filmekben, de kicsit szeretném azt hinni. Jaj én jövök!
- Évelő növény, melynek széles hosszú levelei minden tavasszal tőrózsát alkotva nőnek ki a földből, előbb felállóak, majd szétterülnek.  Termése sárga bogyótermés gyümölcsös illatú, de íze inkább a paradicsomhoz hasonlít,  a levelek illata pedig a friss dohányéhoz....ja és  a mandrabébi, izé mandragóra német neve Alraune vagyis mindent tudó, aki ismeri a rúnákat. Talán arra a tisztánlátásra utal, amit a pszichoaktív anyagok segítségével előidézett hallucinációnak nevezhetnénk, ugyanis az ősi germán sámánok, akik tisztánlátó képességükről voltak messze földön híresek, szövetségesként használták őket. A középkori Németországban talizmánként árulták. Fontos volt ezeket a kis mandrabéb..górákaaat péntekenként megfürdetni, mert ha elmaradt, nem fürdették, a is mandra...górák akkor is sikoltozni kezdtek. Az értékes fürdővizet aztán eladhatták terhes nőknek, hogy  elfogyasztásával megkönnyítsék a szülést.
Lisa oldalba bök, és felsszisszen, hogy csak két mondaaaat...ettől zavarba jövök és gyorsan lehajtom a fejem, ne is lássák, hogy arcom a hajam színére kezd hajazni.

Ültetés


2002. április 16.
Mindenki

Örültem, hogy senkit sem kellett a földről összekaparni, mert esetleg rosszul tette fel a fülvédőjét. Persze így is akadtak olyanok, akiknek gondjuk akadt a mandragórával. Ilyen volt például Mr. Bates, aki közepesen vészes harapás általi sebesülést szenvedett el. Nem bántam, legalább eljött az órára annak ellenére is, hogy Digby professzor már korábban kérvényezte a felmentését. Mindenki észrevette, hogy a fiúval valami nincsen rendben. Támogatnunk kellett, mint egy közösség. Mégis csak mi voltunk a felnőttek.
– Nos, Mr. Bates, az ültetés kiválóan sikerült. Öt plusz pontot adok a Griffendélnek, most pedig mondja el nekem, mit tud a mandragóráról! – Fontam össze magam előtt a karomat. Sejtettem, hogy nem fog tudni semmit mondani, de türelmesen vártam, megadva az esélyt.
– Érett állapotában a mandragóra sikolya halálos… és… bájitalt lehet belőle főzni… és ennyi.
Bólintottam.
– Ezekben teljesen igaza van. A tankönyv legelején egy egész fejezet tárgyalja a mandragóra felhasználási módjait, ismételje át, biztos vagyok benne, hogy az RBF vizsgán hasznát veszi.
Ezután tértem át a Monstro-Baldron-Soulier asztalhoz, ami rendszerint a legproblémásabb. Az egy dolog, hogy Monstro szokás szerint hanyag munkát végzett, de szó szerint azt mondta el, amit előtte Mr. Soulier. Az utóbbi egyébként egészen percízen dolgozott.
– Mr. Soulier, remek munkát végzett. Az ültetése rendben van, a válasza is egész jó. Tíz pont a Mardekárnak. Monstro, maga meg nézzen utána a mandragórának, különben az RBF vizsgája nagyon rosszul fog sikerülni. Tudtommal medimágusnak készül… vagy már letett erről a tervéről? Öt pont a Mardekártól, csakhogy motiváljam a tanulásra. – Ezután néztem meg Miss Balron remekművét. Egy bólintással jeleztem, hogy ügyes. Ráadásul a leírása is egészen kiváló volt.
– Kérem, Miss Baldron, korrepetálja az unokatestvérét szabadidejében. Tíz pont a Mardekárnak. – Tettem hozzá, majd tovább sétáltam Miss Ays felé. A lány ma nagyon ügyesnek tűnt néha-néha figyeltem, láttam. Gyors muzdulatokkal, precízen dolgotott.
–  A mandragóra egy varázslatos és érző növény, amelynek gyökere nagyon hasonlít az emberre... egész pontosan csecsemőre, amikor a növény még fiatal. Ám a mandragórák nemcsak megjelenésükben hasonlítanak az emberekhez, hanem viselkedésükben is. Fejlődésük során jellemző rájuk a hangulatingadozás, és hogy titokzatossá válnak, ami egyben azt is jelzi, hogy serdülőkorukhoz értek.
– Remek megállapítás, Miss Ays. – Bólintottam, bár azért örültem volna, ha a korábban elhangzottak is említésre kerülnek. – Ez így igaz. Örültem volna, hogyha megemlíti a főzetet is, ami belőle készül és a sikolyát, de kiemelt egy olyan részt, amiről eddig még nem volt szó. Tíz pont a Hugrabugnak. – Tettem hozzá, majd tovább haladtam Miss Hepburn felé.
– Kiváló ültetési technika. – Néztem meg a cserepet. – Meséljen, mit tud a mandragóráról! – Kértem, de közben még egy ideig a növényt tanulmányoztam.
– Évelő növény, melynek széles hosszú levelei minden tavasszal tőrózsát alkotva nőnek ki a földből, előbb felállóak, majd szétterülnek.  Termése sárga bogyótermés gyümölcsös illatú, de íze inkább a paradicsomhoz hasonlít,  a levelek illata pedig a friss dohányéhoz....ja és  a mandrabébi, izé mandragóra német neve Alraune vagyis mindent tudó, aki ismeri a rúnákat. Talán arra a tisztánlátásra utal, amit a pszichoaktív anyagok segítségével előidézett hallucinációnak nevezhetnénk, ugyanis az ősi germán sámánok, akik tisztánlátó képességükről voltak messze földön híresek, szövetségesként használták őket. A középkori Németországban talizmánként árulták. Fontos volt ezeket a kis mandrabéb..górákaaat péntekenként megfürdetni, mert ha elmaradt, nem fürdették, a is mandra...górák akkor is sikoltozni kezdtek. Az értékes fürdővizet aztán eladhatták terhes nőknek, hogy  elfogyasztásával megkönnyítsék a szülést.
– Nos… – Bólintottam, ahogy a barátnője leállította. Talán kicsit tudálékos, de az nem baj. Szerettem, ha egy diák érdeklődő és céltudatos. – Igazán érdekes leírást adott. Miss Hepbrun, maga az egyik legjobb tanuló a csoportban. Ezért érdemes figyelnie az előadás módjára. A ja és az izé szavakat próbálja kerülni, attól még komolyan vehetőbb, amit mond. Tíz pont a Hollóhátnak! – Tettem hozzá, majd a diákok felé fordultam.
– Köszönöm mindenkinek a mai munkát. Ügyesek voltak. Egytől egyig kiváló munkát láttam mindenkitől, kivéve Mr. Monstrotól. – Köszörültem meg a torkomat. – Most mehetnek. További kellemes napot!

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.

Gyógynövénytan óra


2002. szeptember 4.
Mindenki

Kellemes hétfői napnak ígérkezett, ahogy végig sétáltam az épületen, majd az udvaron egészen az üvegházakhoz. A mai napra minden évfolyamot idehívtam, hogy egy bemutatóóra keretében az elsősöknek is elmondhassam, mit fogunk tanulni az elkövetkezendő hónapokban. Megvártam, míg mindenki helyet foglal az elhelyezett asztalok körül, nagyjából négy fős volt egy.
– Üdvözlök mindenkit… – Szólaltam meg, remélve, hogy a zsibongás szépen lassan elhalványul és végre felém foruldnak. – Üdvözlök mindenkit az év első Gyógynövénytan óráján. Ahogy eddig is, most is minden évfolyamnak egy közös órát tartok, hogy legyen alkalmunk megismerkedni. Aki nem ismerne még, annak bemutatkoznék Reed Lancaster professzor vagyok. – Megköszörültem a torkomat. – A mai napon olyan növényekről fogunk beszélni, amelyek a legtöbb boszorkány és varázsló kertjében előfordulnak. Így hát ma inkább az elmélet lesz terítéken. – Folytattam. Ez a tanév kicsit lazábban indul, mint az előzőek. Egészen megszűnt a feszültség otthonról, habár sokszor megfordult a fejemben, mi van Batsával és Rose-zal… még mindig nem éreztem magam mintaapának. Nem tudtam megszokni, hogy van egy gyermekem.
– Három növény lesz tehát a mai napunk fő témája. Ennek oka elsősorban az, hogy az európai gyógyítástörténetben rendkívül előkelő helyet foglalnak el, nem csak évszázadok, hanem gyakran évezredek óta. – Magyaráztam és a kezembe vettem a tanári asztalra készített első cserepet. Ez a növény úgy nézett ki, mint egy hatalmas, fekete csiga. A szára végén kiemelkedések voltak, amikből sárgászöld folyadékot lehetett kinyomni. – Mint látják ez egy furunkula. Elsősorban itt, Skóciában őshonos és hát nem éppen a legszebb termetmény, mégis rendkívül hasznos tud lenni. – Kezdtem és végig néztem a csoporton. – Valaki meg tudná mondani, hogy pontosan mit tudhatunk erről a növényről? Mire használhatjuk?
Megvártam, míg valaki megválaszolja a kérdésemet. Reméltem, hogy ezt tudni fogják, hiszen a furunkula szinte minden évben tananyag. Eleinte csak negyedikben tanították, ám én már az elsős évektől kezdve beszéltem róla. Letettem szépen a cserepet és a kezembe vettem egy következő, apróbb levelű növényt.
– Ez pedig a boszorkányfű. – Mutattam be, bár akik közelebb ültek, azok láthatták is az apró leveleket. – Mint az köztudott, talán az egyik leggyakrabban használt gyógynövénnyel van dolgunk. Ezért remélem, hogy meg tudják nekem mondani, hogy pontosan mire való ez… – Emeltem fel a cserepes növényt kicsit magasabbra, majd végig sétáltam vele az asztalok között, hogy megnézhessék. Az elsősök közé be is helyeztem az asztalra, hogyha akarják, meg is érinthessék a levelét és esetleg lerajzolhassák a füzetükbe.
Ezután egy ágat vettem elő, amit még tavaly tartósítottam pont azért, hogy az órákon be lehessen mutatni. – Nem nehéz kitalálni, mi ez a szépség. A fagyöngy. – Kezdtem. – Tudjuk, hogy ez az egyik legromantikusabb karácsonyi díszítés, mégis bájitalokhoz is használják. Esetleg valaki tudja, hogy melyik hatása az, ami miatt gyakran kerül főzetekbe?
Megvártam a választ, majd végig néztem az összegyűltek seregén.
– Rendben. Az óra utolsó feladata, hogy mindenki említsen meg egy gyógynövényt, amit látott odahaza a szülei kertjében vagy valamilyen módon találkozott vele. Azt is mondják el, hogy mire használható vagy mi egyebet tudnak róla.

Tudnivalók:
- a reagírás határideje: szeptember 26, éjfél
- mindenki egyszer szólhat hozzá
- megjelenés: +10 pont
- hiányzás: -10 pont (igazol hiányzásért nincs levonás)
- késés: -5 pont
- az órai munkával +5-10 pontot lehet szerezni
- szeptember 27-én érkezik egy értékelő reag

Botanique
 


2002. szeptember 4.
to; Lancaster, Seb, Sandy & mindenki

Nehezen szoktam vissza a Roxfortba. Talán azért, mert minden nap úgy keltem fel, hogy kevesebb időnk lesz közösen az iskola falai között Jasonnel. Szívem szerint csak fogtam volna magam és kiszöktem volna abban a pillanatban, hogy ő elballagott. Festő akartam lenni, nem tudós… R.A.V.A.SZ-ra sem lett volna szükségem igazából. Nem diplomát akartam kapni, azért mert jól bánok az ecsettel… csak vele akartam lenni mindig. Olyan volt, mint egy menedék.
Szóval kicsit feszengve indultam el az üvegház felé. Semmi kedvem nem volt a Gyógynövénytanhoz… és Jason sem jött el. Legalábbis nem számítottam rá, hiába volt nyitott óra, ő nem vette fel. Igazából nem is tudtam milyen órákra járt, mert mikor megkérdeztem tőle és elkezdte magyarázni, nem tudtam koncentrálni. Talán egy kicsit a hormonjaim is szórakoztak. Tizenhat évesen nem lepett volna meg. Hol morcos voltam, hol boldog, hol vággyal teli.
Sóhajtottam egyet, majd beléptem az Üvegházba egy halom alsóbb éves után. Szeléné ficeregni kezdett a zsebembe, majd ki is mászott onnan és felsiklott a talárom ujja alatt egészen a vállamig, hogy éppen a nyakamnál dugja ki a fehér kis buksiját és fekete csillogó szemeivel körbe nézzen.
– Szok új diák… szok új… – sziszegte kicsit zaklatottan. Talán attól félt, majd megint akad valaki, aki bántani akarna minket. De nem így volt. Már nem volt itt Seth, a barátai meg mintha szétszéledtek volna. Csak Gray pillantását kaptam el, ahogy végig néztem az asztalokon. Szándékosan nem hozzá mentem oda, hanem Sandy-hez és ha éppen arra ját Sebastian, őt is oda vontam az asztalunk mellé. Nem akartam még véletlenül sem, hogy idejöjjön.
– Védjetek meg Duncan Graytől… – suttogtam. Persze nem is ők ketten, hanem Lancaster védett meg végül. Azzal, hogy megszólalt.
Nem igazán figyeltem amúgy. A boszorkányfű, a furunkula és a fagyöngy sem kötött le különösebben. Csak csendesen nyeltem egyet lehunytam a szemeimet, hogy megpróbáljam elnyomni magamba azt a sok kétséget, ami ott kavargott. Talán is sápadtam, mert Szeléné megint sziszegni kezdett: – Beteg… beteg Louis… – Csak megráztam a fejem, nem akartam válaszolni neki még véletlenül sem.
Nem lett volna jó bemutatkozás az új elsősöknek, ha rögtön párszaszóval kezdem a közös órát. Nem akartam, hogy féljenek tőlem. Seth-tel ellentétben nem igazán hittem a félelem erejében, én inkább barátkozni akartam. Amíg itt volt nem sok esélyem volt erre, a legtöbben rettegtek tőlem… talán csak Beth nem.
–  Rendben. Az óra utolsó feladata, hogy mindenki említsen meg egy gyógynövényt, amit látott odahaza a szülei kertjében vagy valamilyen módon találkozott vele. Azt is mondják el, hogy mire használható vagy mi egyebet tudnak róla.
Morogva mocorogni kezdtem. Semmi kedvem nem volt megszólalni vagy kitalálni valami gyógynövényt. Nem gondolkodtam rajtuk. Ráadásul csak az a hülye sisakvirág jutott eszembe, amit meg Seb miatt nem lett volna túl tisztességes benyögni.
– Bocsánat tanár úr, nem jut eszembe semmi… – mondtam kicsit kiégetten csengő hangon. – Majd a következő órára kitalálok valamit.
Remek, ennél jobban le sem égethettem volna magam prefektusként. Nyilván azért neveztek ki, mert megbíztak bennem, én meg már az első órán lusta voltam gondolkodni. 

[Gyógynövénytan óra]

Gyógynövénytan óra
2002. szept.4


  Lancaster,Louis, mindenki

Tudtam, hogy egyszer el kell kezdődnie a tanévnek, de őszintén reméltem, hogy még kitart a nyár egy kicsit. Olyan jó volt mindenfelé kóborolni Jasonnel, meg a többiekkel. Az évnyitót persze nagyon élveztem, mert újra láthattam a kedves kis hugrás arcokat. Persze nics is igazán olyan ember, akit nagyon utálnék. Szeretek ide járni, csak hát...tanulni azt kevésbé. Talán a bűbájtant szeretem, az kevésbé unalmas, de legtöbbször az órákon simén elkalandozik a figyelmem. Pedig igyekszem. Azt hiszem..Még hogy Belby pfor panaszkodott rám---ilyet?! De hát nem direkt változott át az az üst egy büdöcs ragaccsá. Nem volt szándékos. És az a repülő kis üzenet..az meg igenis fontos volt. Láttam  a lányon, hogy valami baja van, és megkérdeztem, tudok e esetleg segíteni. Hőát már kedvesnek sem lehet lenni? Meg hogy folyton nevetek. Nem is nevetek folyton. Akkor pont nevettem, mikor rám ripakodott, de csak azért, mert találtam egy vicces verset a füzetemben, amit Jason írt Louisnak. Nem én voltam a hibás! Ha szerelmes levelet olvasok, mindig nevetnem kell. Kijön, és kész. Lélek, meg összeér, meg harmónia, és egyesül. Szemed kékje fúródik..vicces. Nem kell túl komolyan venni az életet, igazán, az csak egy kis jókedvű kacaj volt. Fel lett fújva a dolog. De idén- Az idén igyekszem kicsit komolyabb lenni. Persze ez nem jelenti azt, hogy a humorérzékemet ne csomagoltam volna be. Itt van, a zsebemben, sose hagyom el. Szépen csendben foglalok helyet az egyik asztalnál. Előveszem a jegyzeteim, a tollat, a tintát, és mint egy jó gyerek, várpm a többieket.
– Szia Louis!
Intek, hogy üljön ide. De jó, nem is leszek egyedül. Mármint persze nem lennk egyedül, de Louisról annyit hallok, hogy a fejemben él egy Louis kép, de azért jó, ha élőben is megismerem. A fejemben például tökéletesen hegedűl. Az életben nem tudom, hegedűl.e, nem kérdeztem Jasontől. Vajon tud? Közben megérketik  LAncester prof is, és úgy döntök, befogom a szám. Ma jó leszek. Louis felé pillantok, aki valamiért olyan képet vág, hogy egy rántotta jut róla az eszembe. Olyan kusza, aggódó, fura. Louis rántotta.
– Védjetek meg Duncan Graytől…
Gray...gray...az valami felsőbb éves Mardekáros? homlokráncolva kérdőn pillantok rá. Már éppen megkérdezném, miért kell megvédeni, de az óra elkezdődik. Az asztalunk is feltöltődik, mindenki megérkezett.
– Üdvözlök mindenkit az év első Gyógynövénytan óráján. Ahogy eddig is, most is minden évfolyamnak egy közös órát tartok, hogy legyen alkalmunk megismerkedni. Aki nem ismerne még, annak bemutatkoznék Reed Lancaster professzor vagyok. A mai napon olyan növényekről fogunk beszélni, amelyek a legtöbb boszorkány és varázsló kertjében előfordulnak. Így hát ma inkább az elmélet lesz terítéken.
Na basszus, akkor megint unatkozni fogok. Nem, megpróbálok figyelni, és jegyzetelni. Ha másnak megy, nekem is fog.
– Három növény lesz tehát a mai napunk fő témája. Ennek oka elsősorban az, hogy az európai gyógyítástörténetben rendkívül előkelő helyet foglalnak el, nem csak évszázadok, hanem gyakran évezredek óta.
Ez..re..dek...ótaa. Oké. Leírtam. Jaj, de már meg is fájdult az ujjam. A figyelmem aztán itt megint elterelődik. Duncan Gray. Ki az a gyerek? És Louis miért fél tőle? Jason valamiért nem mesélt nekem sok mindent Louisról, azon kívül, hogy agyon dicséri folyton, és áradozik róla. Pedig tudok tutkot tartani. Nem is tudja, mennyi titkot őrzök magamban, ami nem az enyém. Ott van például A..áá, mindegy. A lényeg, tudok titkot tartani.
mindenki említsen meg egy gyógynövényt, amit látott odahaza a szülei kertjében vagy valamilyen módon találkozott vele. Azt is mondják el, hogy mire használható vagy mi egyebet tudnak róla.
Uff..anya nemrég magyarázott valamit, mikor a kertben olvastam. Mit is? Miről is? Louisnak nem jut eszébe semmi. Jaj, így még cikibb lesz, ha nekem se. ööö...izé..
- Hát náéunk van otthon ilyen..lila..Izé...Izsópfűnk. Olyan...izé. Ánizsillatú?
Remélem, most nem mondtam egetrengető baromságot. Van egyáltalán ilyen növény? Vagy félrehallottam anyát?

[Gyógynövénytan óra]

Gyógynövénytan óra


2002. szeptember 4.
Mindenki

Álmosan tántorogtam be az üvegházba. Valahogy nem voltam egészen magamnál, talán azért, mert egész este Dominic nyakán lógtam, hogy elmeséljem neki, milyen jó volt az első SVK órám. Élveztem a mágiahasználatot, éreztem, hogy van bennem erő és nem csak egy beteges testbe vagyok zárva. Szerettem tanulni, ismerkedni ezzel az új világgal. Eddig csak a rokonaim varázsolgattak, de most végre nekem is kijutott belőle.
Az Üvegházba belépve megéreztem a fülledt, nedves levegőt, a tömegben pedig hiába kerestem a rokonságot, nem pillantottam meg őket. Nem bántam persze, hogy Dominic és Aerith nélkül kell lennem. Így komolyabbnak tudtam tűnni. Senki sem öcsizett vagy Alfie-zott le… hacsak fel nem bukkan éppen Lola Miller. Inkább odahúzódtam az egyik hollóhátashoz, akivel tegnap ütköztem össze a folyosón. Valami Hugo.
– Szia… nem baj, ha ideülök? – kérdeztem, bár valójában addigra már le is tettem magam a székbe. Csendesen előkészítettem egy tekercs pergament és a tintát, hogy jegyzetelni kezdjek, ha szükséges. Valójában azonban ezek csak pótcselekvések voltak, hogy ne kelljen cseverésznem a fura sráccal.
Aztán megjelent a professzor is. Reed Lancaster. Anyám azt mondta, hogy híres gyógynövényszakember és valami menő kertészetben dolgozott valamikor… nem jegyeztem meg, mégis büszkeséggel töltött el, hogy híres emberek tanítanak. Ezért hát, komolyan figyeltem az óráján. Tetszett, hogy egyesével felemeli a cserepeket, megnézhettük a növényeket, amikről szó volt, bár elsősként még nem sokat tudtam volna hozzászólni. Mindenestere, amit a többiek tudtak elkezdtem lejegyzetelni.
– Rendben. Az óra utolsó feladata, hogy mindenki említsen meg egy gyógynövényt, amit látott odahaza a szülei kertjében vagy valamilyen módon találkozott vele. Azt is mondják el, hogy mire használható vagy mi egyebet tudnak róla. – Közölte Lancaster. Gyorsan végig futtattam a fejembe az otthoni kertünk tartalmát…. valójában egy egész más növény jutott eszembe. A varangydudva. A furcsa növényről a nővérem egyik tankönyvében olvastam.
Kíváncsi voltam mindenre a világról, hiszen anyám nem engedett ki egyedül szinte sohasem. Nem, helyette inkább bezárt, hogy addig ücsörögjek a szobámba, míg ki nem hal belőlem a vágy a világ megismerésére. Sokszor szöktem ki, vagy el mellőle… ráadásul ha tehettem feltúrtam apa könyvtárát vagy éppen a testvérem leselejtezett tankönyveit. Ez volt az én menekülésem az elől, hogy milyen gyenge vagyok testben. Más akartam lenni, máshol akartam lenni, hogy kalandokat keresek.
 – Na figyelj csak, okoska, hogy milyen egy menő válasz. – Húztam ki magam, majd Hugora kacsintottam. Ezután emeltem fel a kezemet, hogy Lancaster professzor sétáljon a mi asztalunkhoz és ne csak a felsőbb éveket hallgassa végig. Ha odajött, akkor megköszörültem a torkomat: – Egy könyvben olvastam egyszer a varangydudváról. A Földközi-tengerben őshonos, egy nyálkás, zöldes-szürkés növény. Az elfogyasztása után a víz alatt tájékozódás könnyebbé válik, illetve kopoltyút és úszóhártyát növeszt az, aki lenyelte. – Nagy büszkén formáltam meg a szavakat, majd azt vártam, hogy jutalmat is kapjak érte.
 

[– A mai napon olyan növényekről fogunk beszélni, amelyek a legtöbb boszorkány és varázsló kertjében előfordulnak. Így hát ma inkább az elmélet lesz terítéken. –]

To: Mindenki

2002. szeptember 4.


i could tear you
apart
if i wanted

Kaparó torokkal sétáltam le a toronyból. Az év első Gyógynyövénytan órája kis izgalmat váltott ki belőlem, hiszen megígértem magamnak, hogy idén még jobban fogok teljesíteni. Muszáj volt, hiszen Lancaster professzor is azok között volt, akik támogatták, hogy itt maradjak és aki ugyanúgy segített, mint a többiek a tanári karból. A leghálásabb persze továbbra is Digby professzornak voltam… aki akkor is mellettem volt, amikor senki más… amikor az anyám sem.
Ezekkel a gondolatokkal léptem be az Üvegházba. A kezeim között ott szorongattam az Ezer fű és gomba túlzottan is elnyűtt példányát. Már este végig lapozgattam az eddig tanultakat, mégis csak az első óránk volt… valahogy sejtetettem, hogy ismétlés is lesz benne. Nem tévedtem olyan nagyot.
Louis kapta el a karomat, ahogy végig sétáltam az asztalok között. Így végül éppen mellette és a Hugrabugos lány mellett foglaltam helyet. Lepakoltam a könyvemet és a pergameneket.
– Védjetek meg Duncan Graytől… – suttogta Louis, én pedig ösztönösan a barnahajú srác felé pillantottam. Mindig is magas és izmos volt, de most mintha csak tovább férfiasodott volna a nyáron. Nyeltem egy nagyot, majd nagyokat pislogva elfordultam. a francba… miért van ez velem állandóan? A gyomromban már is ott lüktetett a görcs.
– Azt hiszem, nem akar idejönni… – suttogtam. Nem akartam, hogy bárki is meghallja a hangomat, ráadásul Lancaster is már régen beszélni kezdett, jobbnak láttam figyelni.
– A mai napon olyan növényekről fogunk beszélni, amelyek a legtöbb boszorkány és varázsló kertjében előfordulnak. Így hát ma inkább az elmélet lesz terítéken. – Vezette fel a tanár úr az órai anyagot. Odakoncentráltam, nem arra, ami az asztalnál zajlik. Ez a tanév nekem nem a barátkozásról szólt, hanem a bizonyításról. Bizonyítanom kellett, hogy a belém fektetett bizalom igenis megéri.
A furunkulánál azonnal jelentkeztem.
– Úgy tudom, hogy problémás arcbőr kezelésére jó. Főleg a pattanásokra. – Mondtam, ha Lancaster felszólított. Végül is átolvastam este a könyvet, így ha nem is a legtökéletesebb megoldás volt, amit mondtam, legalább felületesen emlékeztem. A boszorkányfűnél újra magasba lendült a kezem: – Gyógyító és erősítő hatása van. – Mondtam, de itt egy kicsit zavarba jöttem, hogy már másodjára szólalok fel és mindenki hallja a hangomat, ezért a fagyöngynél nem mertem feltenni a kezemet. Volt ott elég diák, aki meg tudhatta válaszolni a kérdéseket.
Az egyéni feladattól jobban féltem. Nem azért, mert nem tudtam semmit, hanem azért, mert sem Louis, sem Sandy nem mondott semmit…nem akartam kilógni a sorból.
– Öööö… igazából az ördög…ördöghurokról olvastam a tankönyvben te…te… tegnap… – próbáltam nem dadogni, de egyre kevésbé ment. Nyelnem kellett egyet, hátha akkor könnyebben megy. – Sötét, nyirkos helyeket kedvel, amik kígyószerűen össze tudják szorítani az áldozatukat. A fogoly csak akkor szabadulhat meg, ha ezeket a kacsokat valahogy lefejti magáról, a fény például kiváló ellene.

[α ︱ m i n d e n k i ︱ α]

α ︱ m i n d e n k i ︱ α

β︱soul garndening︱β


Ω time 20020904beat: Losing My Religion Ω

Unottan ülök be az órára, amihez semmi kedvem. Igazából kedvelem a gyógynövénytant, mert hazsnosnak ítélem meg, és egyébként is a Bájitaltanra épül részben. A növények simerete nélkül nem lehet gyógyító bájitalokat csinálni, például. Egyébként meg nem érdekel. Pedig kellene, nem? A nyár, miután megszöktem otthonról, egészen kellemesen telt, hiszen Beth családja befogadott engem és a macskámat is. Kicsit olyan szokatlan volt és új ott minden. Nem felejtettek el, megkérdeztek sok mindenről, hogy hirtelen nem is tudtam néha válaszolni a döbbenettől. Otthon sosem tekintettek rám létező személyként. Mindenhol Amy uralkodott. Még azok után is, hogy ő a Mungóban ücsörgött, és nagy erőlepésének számított, ha kiért magától a mosdóba. Megborzongok, ahogy erre gondolok. Gyűlölöm a mégiának az erőszakos mivoltát. Nem mintha a muglik nem lettek volna mágia nélkül elég pusztítóak. Halkan felsóhajtok, ahogy ledobom magam közben a padsorok valamelyikébe, és várom, hogy elkezdődjön az óra.
Szia… nem baj, ha ideülök? - hallok meg egy ismeretlen hangot, és  atulajdonosa felé lesek. Csak megrázom a fejemet, hogy nem baj, bár amilyen eltökélt fejet vág, biztos ideült volna, amikor nemet intek is. Elsősök. Már el is felejtettem, hogy milyen voltam elsősként. Undok és gonosz mindenképpen, hiszen Amyt bántottam folyton. Furán sápadt bőre van ennek a gyereknek, mint akit sose ért napfény, ami kicist borzongató. Nem iagzán van kedvem fecsegni, amúgy is az időm nagy részét csöndes létezéssel töltöm. A hollóhátasoknál az a jó, hogy ott senkit se zavar, ha csendben vagy.  Közben megkezdődik az óra, én pedig csak féléberséggel figyelek. Jobban szeretnék most is inkább keresztrejtvényt fejteni, vagy Beth-szel bezsélgetni, vagy meghúzni magam egy csendes kis kuckóban.
– Mint látják ez egy furunkula. Elsősorban itt, Skóciában őshonos és hát nem éppen a legszebb termetmény, mégis rendkívül hasznos tud lenni. Valaki meg tudná mondani, hogy pontosan mit tudhatunk erről a növényről? Mire használhatjuk?
- Viszont normális állapotában hólyagokat is kelt a bőrön - egészítem ki Sebastian válaszát, mellékesen.
Az óra lassan teli, vizsgálgatjuk a növényeket, én pedig csendesen megjegyzem őket. Nem is készítek jegyzetet, nem sok kedvem van hozzá, amúgy is általában hallás után megjegyzem amit akarok. A növényekkel amúgy sem volt nehéz dolgom sosem, könnyen össze tudtam őket kötni a nevükkel, és a kinézetükkel, onnan meg egyszerűen megjegyezhetőek voltak a hatásaik is. Szerencsére bezsédes nevük is van, ami miatt könnyebb a taulás.
– Rendben. Az óra utolsó feladata, hogy mindenki említsen meg egy gyógynövényt, amit látott odahaza a szülei kertjében vagy valamilyen módon találkozott vele. Azt is mondják el, hogy mire használható vagy mi egyebet tudnak róla. - Elfintorodom. Nálunk csak fű volt a kertünkben, meg muskátli a házban. De úgyis ki tudom magam vágni egy okos szöveggel.
– Na figyelj csak, okoska, hogy milyen egy menő válasz.- szólal meg mellettem az eddig nagyon szorgalmasan jegyeztelő srác, én meg csak zavartan psilogok egyet, kettőt a kacsintására, amit nem igazán értek. Bár a gyerekeket nem szoktam érteni. - Egy könyvben olvastam egyszer a varangydudváról. A Földközi-tengerben őshonos, egy nyálkás, zöldes-szürkés növény. Az elfogyasztása után a víz alatt tájékozódás könnyebbé válik, illetve kopoltyút és úszóhártyát növeszt az, aki lenyelte.
- Nem rossz - dünnyögöm neki oda halkan. - De most én jövök - teszem hozzá, amjd ha rám kerül a sor, megköszörülöm a torkomat. - A homoktövis az általam választott növény. Az apró narancssárga bogyók bővelkednek telítetlen zsírsavakban, vitaminokban. Leginkább C-vitaminban, ásványi anyagokban. A magokból kinyert olaj, valamint a gyümölcshús a bennük található E-vitamin révén a szabad gyökök ellen hatnak, gyorsítják a sebgyógyulást, erősítik a bőr szerkezetét - magyarázom tudományos hangon, és rávigyorgok kicsit győzedelmesen a mardekárosra.

Gyógynövénytan óra


2002. szeptember 4.
Mindenki

Végig nézve a sokaságon elmosolyodtam egy pillanatra. Hiányzott a tanítás, az üvegházra jellemző párás, földes illat. A nyüzsgés is egészen bájos volt, ám bőven nem annyira, mint amikor először szólaltak fel. Sebastian Bates volt talán a legaktívabb. Tetszett, hogy a furunkulához és a boszorkányfűhöz is hozzá tudott szólni. Őt egészítette ki Mr. Theron, akitől nem is vártam kevesebbet.
– Kiváló Mr. Bates, kiváló Mr. Theron. – Bólintottam. – Pontosan erről van szó a furunkula esetében. – Visszajelzés. Ares felhívta a figyelmünket rá, hogy próbáljuk meg megdicsérni a diákokat, főleg Sebastiant, aki súlyos önértékelési problémákkal küzdött. Senki sem tudta mióta szenvedett már, de a tavalyi év tragédiájának ez volt a pozitív hozadéka. Figyelni kell rájuk. Bár próbáljuk őket felnőttként kezelni, de valójában még nagyon is gyerekek.
– Mivel a fagyöngyről senki sem tudott semmit a következő órára a házi feladat egy féloldalas házi dolgozat a hatásairól. A könyvtárban minden szükséges kötet megtalálható, illetve a tankönyvüket is érdemes fellapozni hozzá. – Nem válaszoltam meg a kérdést, szándékosan. Azt akartam, hogy kicsit dolgozzanak önállóan is és tanuljanak a hibáikból.
Elindultam lassan a diákok között várva, hogy mindenki mondjon egy gyógynövényt. Először Mr. Bates, Mr. Soulier és Miss Bailey asztalánál álltam meg. Már a kezdetektől fogva úgy tűnt, hogy ez a kis csoport nem a legjobb választás egybe, Soulier azóta zsizsegett, hogy betette a lábát az üvegházba. Nem bántam, hogy nem viselte meg annyira a vérfarkas támadás, sőt még Sebastiannal is jó kapcsolatba került, de a kamaszodás igencsak rossz hatással volt rá.
– Bocsánat tanár úr, nem jut eszembe semmi… – mondta francia akcentussal, de olyan stílusban, mintha ez rendben is volna ilyen formán. – Majd a következő órára kitalálok valamit.
– Mr. Soulier… – sóhajtottam. – Gondolom mondanom sem, kell, hogy az órára való készülés része a gondolkodás is. Ez pedig azt jelenti, hogyha a tanár feltesz egy kérdést, ami amúgy a lehető legegyszerűbb, hiszen már hat éve idejár és elvileg vizsgázott is Gyógynövénytanból, akkor megpróbál arra válaszolni. Tíz pont a Mardekártól. Délután öt re jöjjön az irodámba.
Ezután fordultam Miss Bailey felé, várva a válaszát.
– Úgy látom a kisasszony is csatlakozik a büntetőmunkánkhoz. Miss Bailey, a házi feladata a lila izé szakszerű leírásával egészül ki. Tíz pont a Hugrabugtól. – Közöltem, ám végül az asztaltársaság tisztességét Mr. Bates mentette meg.
– Kiváló Mr. Bates. Öt pont a Griffendélnek. – Dicsértem meg, mégha kicsit dadogva is indult neki a felvezetésnek. Akárhogy is, ő emlékezett egyedül a tavalyi tananyagra és volt hajlandó kinyitni a tankönyvét az óra előtt. Nem vártam el, hogy kiváló tudással legyenek itt és máris úgy teljesítsenek, mint akik nem a nyári szünetről estek be, de azért a lila izénél meg a nem jut eszembe semminél egy egészen kicsivel többet vártam volna.
Kissé morcosan sétáltam át a Theron-Baldron pároshoz. Alfonz Baldront nem volt nehéz felismerni, tökéletesen hasonlított a nővérére és éppen emiatt cseppet sem bántam, hogy az egyik legokosabb diák mellé huppant le. Az a lány kicsit zavart és hangos volt mindig.
– Egy könyvben olvastam egyszer a varangydudváról. A Földközi-tengerben őshonos, egy nyálkás, zöldes-szürkés növény. Az elfogyasztása után a víz alatt tájékozódás könnyebbé válik, illetve kopoltyút és úszóhártyát növeszt az, aki lenyelte. – Magyarázta el, azt, amit kigondolt. Látszott, hogy már figyelt odahaza is a szülei kertjére, olvasott ezt-azt. A lelkesebb elsősök sorát gyarapította.
– Tökéletesen megfogalmazta, Mr. Baldron. Öt pont a Mardekárnak.– Ezután fordultam Hugo felé. Kérdés sem volt, hogy milyen precizitással mondja majd el, amit a homoktövisről tud. Mr. Theron közel állt hozzá, hogy évfolyamelső legyen.
– Öt pont a Hollóhátnak. Kiváló, Mr. Theron. – Bólintottam, majd visszasétáltam a diáksereg elé. – Köszönöm, hogy mindenki aktívan részt vett… egy-két kivétellel. – Pillantottam Mr. Soulier és Miss Bailey irányába. – A házi feladatról ne feledkezzenek meg kérem! Ezen kívül, tovább szép napot kívánok mindenkinek!

KÖSZÖNÖM A RÉSZVÉTELT!
A HELYSZÍN SZABAD.