Folyosók

Barrels complication with Ophelia

Míg figyelem Ophéliát, elmélkedem fekvőhelyzetemben, nem valami kényelmes ez a pozitúra a hideg kövön, bár igaz, simán el tudnék aludni így is. Évek óta ismerem őt, na nem úgy, mint ahogy most igazából végigmérem és rácsodálkozom, milyen csinos. A mi kapcsolatunk kimerül abban, hogy rosszat csinálok, vagy éppen nem csinálom meg, amit kellene, ő pedig megdorgál érte és hegyi beszédet tart arról, hogyan kellene csinálnom a dolgaimat. Lehet a borfolt teszi most különlegessé őt, pedig nem is ittuk meg a kilőtyölt italt, hanem a ruhánkra került. Esetleg a habfürdő és a virág illat csapta meg az orromat, ami még kellemesebbé tenné az alvásomat. Meg is kérhetném, hogy adja kölcsön a ruháját és a párnámra rakva virágmezőkről álmodoznék. Már ezen gondolatok összessége arra sarkall, hogy csak csukjam be a szemem és adjam át magam az vágynak, hagyjam a bánatba a megoldást és bízzam a prefektusunkra, aki még nyomozás közben is olyan kellemes megjelenést biztosít, hogy lehet csak ez tart ébren.
-   Hollóhátba? Mi lenne velünk a prefektusunk nélkül. – Mosolygok szórakozottan, mielőtt elkezdődne Fráter előadása, ami ugyan kicsit felébresztett, de a kedvemet egyáltalán nem hozta meg egy bolondos játékra, amit a hordókkal agyalt ki, leginkább a bosszantásunkra.
-   Hallod öreg, ezt így tényleg este nyomod el? – vakarom a fejemet gondolkodva a válaszon, de tényleg keményen teszem ezt, hiszem jelenleg a válasz okozza az akadályt közém és az ágyam közé. – Gyerünk Ophélia, szedd össze magad. – masszírozom a vállát, ahogy a boxolóknak szokták, mielőtt beküldik őket a ringbe, hátha ezzel kicsit jobban megpörgetem az agytekervényeit vagy valamilyét, ami aztán arra sarkallja, hogy odabökje a megoldást.
-   Na erről van szó anyukám. – mutatom velé az öklömet, miután kitalálta a megoldást, nap és hold, nem semmi, eszembe nem jutott volna.
-   Szép volt Hugrahátas Ophiélia. – teszem hozzá, mielőtt Fráter fájdalmas arccal ciccegve veszi tudomásul, hogy az első rejtvényt megoldottuk.
-   Nem rossz kis Hugrabugosok, nem rossz, ez a lány külön figyelmet érdemel. – mosolyog immáron, de arckifejezése inkább hamiskás érzelmeket sugároz, mintsem elégedettséget, attól tartok a következő kérdése sem lesz egyszerűbb számunkra.
-   Íme hát a következő próba kicsi Hugrabugosok, egyből mondom, nem várok, mert ráéreztetek az ízére. – magyarázta fennhéjázón, szeméből még mindig a huncuttság fénye csillogott.
-   Csinos trónom napsárga és fekete, korona mégsem ékesíti fejemet. Szívem a földhöz köt, otthonom rejtek, de ha provokálnak, a haragom nagyot sebez.Ki vagyok én? – hangzott el az újabb találós kérdés, mire én csak magam elé meredtem és vártam, hogy Ophélia ismét bevesse magát és végre pontot tegyünk a játék végére, szeretnék aludni.
-   Na, van tipped? Öhm...trón? Oroszlán! De miért kötné a földhöz a szíve? Nem jó. – elmélkedek hangosan, szinte már topogva Ophi körül.
-   Esetleg Méhecske? Annak a kaptára lehet csinos és napsárga? Nagyot sebez a fullánkjával, ha megzavarják, vagy csalán esetleg, mert rejtek, árnyékos helyeket kedveli. – próbálkoztam én is keményen, ahogy csak bírtam, hiszen az alvásom mennyisége forgott kockán.

[••• Robert Finnighan]

••• Robert Finnighan

- Hát lenne más prefitek helyettem. – kacagok fel azon, amit mond. Nem érzem azt, hogy annyira másként alakultak volna a dolgaim, ha mondjuk Zafirával és Soffival osztoznék egy hálókörletben. Elég magabiztos vagyok azon készségeimet illetően, amik miatt szerintem kinevezhettek ezekre a feladatokra, és hiszem, hogy nem a sárga-fekete tehet arról, hogy azért az évfolyamtársaink többségével egészen kijövök, talán még Traverssel is.
Aztán persze ott van Orin, mint a kivételek nem épp üdítő, de határozottan legnagyobb zászlóhordozója.
Próbálom összeszedni a gondolataim, és visszaemlékezni a Fráter újabb találós kérdésére. Mentális jegyzeteimbe felírom magamnak, hogy ezt az esetet mindenképp jelezzem Fawcett professzornak, nehogy aztán rendszert csináljon belőle. Most az egyszer hajlandó vagyok belemenni a játékába, de egyáltalán nem volt arról szó, hogy a házszellemünk akadályoz majd minket abban, hogy jogosan elfoglaljuk a saját ágyunkat. Jobb volt, amíg a Pufók Fráter inkább elesett muglikon segített mágikus gyógymódjaival, nem pedig minket vegzált találós kérdésekkel.
Az első kérdés egészen könnyűnek tűnik. Utólag belegondolva evidens és egyszerű volt. De kapaszkodni csak most kell, ahogy jön a második kérdés. Pacsira akartam emelni a jó válasz miatt a kezem, de ezek a kérdések egyre nehezebbek. Még a Hollóhátasoknak is csak egy rejtvényt kell megoldaniuk bejutásonként. (és ez megmagyarázza azt is, hogy egyes Hollóhátasok miért élnek kevésbé szociális életet – mégis ki akarna egy nap többször is ezzel foglalkozni, minden egyes belépési alkalommal?)
Robert különböző állatokat kezd el tippelni, de szerintem ő is érzi, hogy nem helyesek ezek. Meg miért adna a Pufók Fráter a Griffendél címerállatáról, az oroszlánról találóskérdést?
Tekintetem a hordókra vándorol, melyek közül az egyiken ott ékeskedik a Hugrabug címere. És akkor kattan valami.
- A borz! – visszafordulok a szellemhez. A trón a címerünk, amin ül. Alapjába véve földhöz kötött, békés állat. De láttam otthon elég természetfilmet, ahol ádáz módon védték magukat.
A Pufók Fráter egy pillanatra elhallgat, mintha rosszat mondtunk volna. Majd arcán széles vigyor jelenik meg, egészen a két füle széléig, és teátrálisan széttárja karjait.
- Ismeritek a címereteket, csodás! Ha nem lennék már halott, megkönnyezném. – a semmiből egy zsebkendőt vesz elő, és megtörölgeti száraz szellemszemeit, mintha keresné azokat a könnyeket. De persze nincs ott semmi.
- De ne bízzátok el magatokat! Pár találós kérdés nem garantálja a belépést – egy kis műveltség is kell! – megtesz a levegőben egy kört, én pedig fáradtan sóhajtok egyet, türelmetlenül támasztva a falat, ahol a bejáratunk lenne. Nagyon be szeretnék már jutni, és levenni ezt az összeborozott talárt.
- Négy kérdés, négy válasz. Négy lehetőség, hogy elbukjatok – vagy végre bizonyítsátok, hogy méltóak vagytok belépni! Kezdjük is. Első kérdés... – kezdene bele, de nem, nem erről volt szó! Ellököm magam a faltól, kihúzom magam, és úgy teszek, mint a találós kérdésből a borz. Visszasebzek.
- Ácsi, ácsi, ácsi! Álljon meg a menet! – kikérem magunknak az egészet. - három próbáról volt szó. Kettő megvolt. És még négy kérdést tennél fel. Ez így nem fair! – kérlőn nézek Robertre, hogy ő is mondjon valamit. Itt volt, hallotta ő is, hogy három próbában egyeztünk meg. Nem pedig hétben. A Pufók Fráter csaló lenne?

Barrels complication with Ophelia

Szemöldököm felvonva figyelek fel Ophi válaszára, majd megjátszott sértődöttséggel horkanok fel. – Na nem, ilyen menő prefink nem lenne másik. – feleltem teljes komolysággal, bár mikor elnevette magát én magam is elengedtem egy félmosolyt, ha pedig találkozik a tekintetünk egy kacsintást is elengedek felé. Nagy felelősséggel jár a prefektuskodás és sokan nem kedvelik őket, mert túlzásba veszik a ranggal járó felelősséget, én a magam részéről értékelem az igyekezetét, független attól, hogy sokat nyaggat a nemtörődömségem miatt. Jól esik, hogy foglalkozik és törődik velem, olyan, mintha a nővérem lenne vagy ilyesmi.
Azonban gyorsan kiderül, hogy a találós kérdésekben nem igen vagyok otthon, nem hiába nem lettem hollóhátas, bár leginkább a lustaságom az, ami gátat szab a továbbtanulási reményeimnek, az édesapám ki is van akadva még mindig azon, hogy nem követem a bátyám nyomdokait, mert megbuktam Bájitaltanból és már nem lehet olyan tökéletes az évvégi RAVASZ-om mint neki. Hát, majd megemészti a gondolatot, hogy kviddicssztár Leszek, ha végzek itt, nem pedig papírokat lebegtető aktakukac.
-   Ez a mi prefink Ophelia, ismét kitaláltad, király vagy.   – veregettem meg örömömben a hátát, majd már kezeimet dörzsölve vártam a harmadik feladványt, eltökélve, hogy ezt bizony én fogom megválaszolni. Teljesen belemelegedtem, rég voltam ilyen izgatott, amennyire nem akartam az elején ezt a baromságot, olyannyira hozott lázba a közös agytorna itt az elalvás küszöbén.
-   Ez egy kicsit sok, valóban. – bólogattam egy kicsit csalódottan, mert annyira belejöttem, hogy akár négy kérdést is megtudnék válaszolni, azonban igazat kell adjak háztársnőmnek, a szabály az szabály.
Fráter erre a kijelentésre felszegte az orrát és látszott rajta, hogy nem tetszik neki a feltételezés, miszerint csalással vádolják, majd egy kicsit hátrált és úgy viselkedett, mintha a hordóval értekezett volna.
-   Micsoda? Hogy igazuk lenne? Dehát... – hajolt oda ismét a hordókhoz, majd a komor elkeseredettséget hatalmas, széles mosoly váltotta le. – Nem rossz ötlet, valóban, állítsuk komolyabb feladvány elé őket. – mormogta alig hallhatóan, mire én csak felhúztam a szemöldököm és Ophi mellé sétáltam.
-   Most komolyan a hordókkal beszélget? – kérdeztem elhülve, mire a szellem visszatért közénk és vigyora szélesebb volt, mint eddig a játék alatt bármikor.
-   A hordó játszani fog nektek egy dallamot. Ha vissza tudjátok ismételni neki a pálcátokkal, akkor beléphettek. Amennyiben mégsem, úgy kint alszotok a folyosón. Jól vigyázzatok, három próbálkozásotok van. Hahaha. – örvendezett a szellem, mire én csak megrántottam a vállam a dologra, aludtam már kényelmetlenebb környezetben is. Kérdőn néztem rá a lányra, lesz-e neki erre valami frappáns válasza.
-   Aludjunk a prefi fürdőben. Ott jó meleg van. – öleltem át magam kényelmesen a gondolatra, ahogy elmártózom a habok között és átadom magam a pihenésnek.  
 

[••• Robert Finnighan]

••• Robert Finnighan

- Szerinted is részeg? – súgom oda Robertnek, miután megkapom a hátbaveregetést. Eleve nem volt kedvem az egészhez. De most már rendesen kezd bosszantani. Nem tudtam, hogy a szellemek képesek berúgni; mindig úgy képzeltem, hogy amikor az ételeken áthaladnak, akkor is legfeljebb azoknak érzik egy kicsit az ízét, amik rettenetesen túl vannak sózva. Esetleg már annyira megerjedt, hogy a szagától instant mérgezést kapna az egyszerű halandó még a szomszéd szobából is, és minimum vegyvédelmi felszerelést érdemelnének a takarítást végző házimanók, hogy foglalkoznak vele. Nem tudok túl sokat a szellemekről az iskolai anyagon túl, és a kötelező dolgoktól eltekintve nem is keresem a társaságukat. Méltatlan létezés az övék, amihez nem tudom, mi hozna megkönnyebbülést. Folyton folyvást eszembe jut róluk Percy, és hogy vajon neki maradt-e itt leképezése a Földön. De nem kutattam utána, miután megtudtam, a muglikat nem éri el ez a büntetés.
Elsőre azt hinnéd, hogy sikerült hatni rá. Végülis megszegte a saját szabályait. Három próbáról van szó, de ennél jóval többet követel. Mikor lett a Fráter ilyen telhetetlen? De aztán előállt a legújabb tervével. A kérdésekről láthatóan lemondott, viszont egy újabb frappáns feladatot húz ki a semmiből.
- Ezt tuti most találta ki. – hüledezek rendesen, és még a számat is elfelejtem becsukni a döbbenettől. Szerencse, hogy épp nem jön erre a tanár, és nem látja meg a nyelv piercingemet, amit a téli szünetben szúrattam. Persze a feladat maga nem tűnik bonyolultnak – vagyis annak nem, akinek minimális ritmusérzéke vagy zenei alapismerete van. Kisgyerek koromtól fogva tanulnom kellett énekelni és zongorázni, a szolfézs órákon való tökéletességet pedig a szüleim természetesen megkövetelte. De ez csak egy kötelező, teljesítendő dolog volt. Hiányzik belőlem a tűz és a tehetség. Ezt mindenki megmondja, aki legalább egyszer hallja Millicentet, a húgomat játszani.
- Mindig is úgy hittem, hogy a házszellemünk a szegények és elesettek védelmezője. – előre lépek, el a faltól, hogy kezembe vegyem az irányítást. A házszellemünk élete során híres gyógyító volt, aki pálcájával segítette azokat a sérülteket, akiknek erre szükségük volt.
- Most mégis hagyná, a hideg földön vagy egy fürdőben aludjunk? Végignézné, hogy megfázunk vagy bajunk esik? – magabiztosan és állhatatosan nézek a szellem szemeibe.
- Elég volt a játékokból. Engedj be minket. – ha játszani akarunk, akkor megkeressük Hóborcot.
Házszellemünk először meghökken, kerek arcára pedig komolyság ül ki. Mintha egy pillanatra tényleg mérlegelné a helyzetet. Végül egy sóhajt követően előrehajol, és visszakúszik arcára egy borvörös mosoly.
- Hát hogy mondhatnék erre nemet? Igazságotok erősebb, mint egy jól irányzott stupor! Házunk mindig híres volt arról, hogy gondoskodunk egymásról – lám, ti ezt tökéletesen értitek! Vajon mit mondana erre Helga? – teátrálisan az ég felé fordítja szellemfejét, mint aki az égtől várja a megoldást. – Valószínűleg azt, hogy ne szórakozz már, te Fráter, és engedd be végre őket! – tapsol egyet hirtelen a levegőben, a hordók egyszerre megremegnek, a bejáratunk pedig végre elkezd kirajzolódni a falon. A szellemünk pedig kacagva továbbáll – talán hogy másokat zaklasson a buta találós kérdéseivel és feladványaival.

Barrels complication with Ophelia

Ophelia kérdésére megvakarom az állam, kicsit elgondolkozom rajta, de igazából a válasz számomra olyannyira homályos, mint amennyire érdekfeszítő.
-   A szellemek le tudnak részegedni? – kérdezem vissza bizonytalanul és mosolyogva tekintettem Ophira a humoros megjegyzésért, igazából nem is láttam még ezt az oldalát, vagyis gondolom, hogy most csak poénkodik, annyira fáradt vagyok, hogy már nem tudom eldönteni. Azon is meg vagyok rökönyödve, hogy a szemeim már csukódnak és fizikai fájdalmat okoz a nyitva tartásuk, mégis érdekel a játék, bizonyítási vágy ég bennem, hogy a következő feladványt én találjam ki.
A következő feladványra szabályosan már lelkendeztem, ugyanis karácsonyra kaptam egy gitárt és el is kezdtem már rajta gyakorolni a szobatársaim legnagyobb bánatára. Ha más nem is, a ritmus érzékem biztos fejlődött annyit, hogvy gond nélkül vegyem ezt az akadályt, legalább megmutatom Ophinak, hogy nem vagyok lehetetlen alak. A háztársnőm mondatára az izgalom, ami eddig bennem zakatolt, villámcsapásra elszállt, bár hirtelen nem tudtam hova tenni az elszólását, olyan gyorsan zuhant a lelkesedésem, mint amennyire komolyan kellett venni az álmosságomat. Lehet nem fogok eljutni a hálókörletekig, csak egyszerűen ledőlök egy kanapéra és ott megvárom a reggelt.
Előjött Opheliából a felelősségteljes prefektus, igazából meglepő volt, hogy eddig váratott magára, lehet, hogy most eljátsza a szigorú Hugrahátast, de igazából ő is élvezte a játékot, amit Fráter nyújtott át nekünk ma estére. Mire a monológja végére ért, addikra már teljesen igazat adtam neki, olyan meggyőző volt a védőbeszéde, hogy hümmögve értettem egyet mondandójára, majd összekulcsot kezekkel bólintottam én is, előrébb lépve a faltól.
-   Ünneprontó. – suttogtam azért oda neki, bár a mosolyom elárulhatta, hogy nem gondolom komolyan és hálás vagyok ezért a kis kalandért, azért aztán, meg hogy végre ágyba kerülhetek, az még boldogabbá tesz.
-   Hogyne értenénk? – kamuzok egy ordas nagyot, hiszen eszembe sem jutott most a házam becsületkódexe, nem is igen értem, hogy a kalap miért a Borzokhoz osztott be, de talán azért mert téliálmot alszik ő is.
-   Hát akkor jóccakát. – ásítok egy nagyot belépve a Hugrabug klubbhelyiségébe, hogy aztán egy pacsira nyújtott kézzel elköszönjek a lánytól és bár kedvem lenne a rózsaillatú ágyába belefeküdni, hogy a korábban dédelgetett álmaimat rózsadombokon és virágosmezőkön éljem meg, lehet nem örülne neki és kicsapás lenne a jutalma. 

Köszönöm a játékot. Helyszín szabad!