Folyosók

Az északi szárny folyosói, ahonnan tantermek, mosdók nyílnak. A pincében található szakasza vezet a Hugrabug klubhelyiségéhez. Ráadásul, ennek része a méltán híres harmadik emeleti folyosó, mely egykor le volt zárva a Bölcsek köve védelmében.

[jóslat]

Sophie
2001.12.13

Tipikus kellemes téli csütörtök délután. Odakint 0°C körüli hőmérsékleten fagyogatnak a vidám gyerekhangok, a világ puha fehér prémbe öltözik ameddig a szem ellát és bárki kvázi, aki nem a szűz havon tölti így órák után az idejét, vagy begyöpösödött tanárból van, vagy Noah Nightingalenek hívják.
- Nnnnnhhhh... - Nyüglődő hangja betölti az épp használaton kívül álló gyakorlótermet, amely korábban talán egyéb átváltoztatástan óráknak, vagy más szerencsétlenül teljesítő diákoknak adhatott helyet. Ezt kifejezetten azokból a félig transzformálódott, szanaszét heverő keszekusza tárgyakból gondolja, melyek úgy veszik körül, mint valami sötét jóslat; saját sikertelenségének örökérvényű ígérete. Néha a szeme sarkából mintha látna furcsa mozgolódásokat. Egész biztos benne például, hogy az a mezei  bögre ott rusnya rózsaszín polipcsápjaival pontról-pontra vonszolja magát csigalassú tempóban a szabadságot jelentő ajtó fele. Át tudja érezni a szenvedését.
- Miért teszed ezt velem, Szépségem, minél jobban ellenkezel, annál tovább szopunk idebent. Te is érted. Én is értem. Ez egyikünknek sem fun, hm? - Valószínűleg mázlija, hogy nincs senki a közelében, mert a hosszas előadás történetesen a kezében tartott pálcának szól. Amaz ugyanis valami elmondhatatlanul ellenállónak bizonyult nagyjából BÁRMI ellen, amit illene így a félév végén némán varázsolnia. Egyszerűen csak nem megy. A pálca legalább olyan hangos, mint ő maga és úgy fest messze nem bízik benne még eléggé ahhoz, hogy ennél mélyebbre engedje. Mi a franc? Át se megy majd a RAVASZ vizsgákon ha egyetlen átkozott néma varázslatot sem képes bemutatni. Sőt. Hogy fog enélkül animágiát tanulni? Egészen biztos benne, hogy kell hozzá. AZÓTA AKAR ANIMÁGUS LENNI, HOGY ELŐSZÖR LÁTTA MCGENYÁT ÁTVÁLTOZNI!
- Hé. Az animágia fun lesz, oké? Eskü, nem bánod meg. Csak egy kicsit... - Az asztalon előtte ücsörgő rágógumirózsaszín Törpegolymók apró szemeket mereszt rá, értetlenül oldalra gurul és halkan csipog. Noah egy újabb próbát tesz a talpaspohár témakörben, de a pálca tüntetőleg hallgat. Mintha egyszerűen csak... nem lenne benne mágia ilyenkor.
- Hhhh... - Állát leteszi az asztalra, kifejezéstelen pillantással bámulja a Golymókot, ami ellenben megörvend a közelségnek és pillanatok alatt az orránál terem, hogy összenyalogassa.
Noah halkan elneveti magát és oldalról megböködi a Fahéj névre hallgató csipogó szőrgombócot pálcájával (nem, nem történik semmi).
Valószínűleg fel kéne adnia. Ollivander megmondta annak idején, hogy jóformán lehetetlen lesz ezzel a pálcával némán varázsolnia. Mert egy magamutogató kis dög. De legalább az ő dögje.
Persze annak idején nem tulajdonított jelentőséget annak, amit az öreg fószer mondott. Kellett volna értenie? Francokat. Akkoriban még biztos volt benne jóformán, hogy valami átverésről van szó.
Nos... mem mintha auror akarna lenni, hm? Nem látja magát ebben az elbaszott társaságban, behatárolódva szabályok közé, valami rideg, nyers közegben... ráadásul mindig annak ugrálva aki éppen fütyül? Ha őt kérdezik, a Mágiaügyi Minisztérium egy rossz vicc és bullshitparádé. De őt senki nem kérdezi. És ez jobb is így mindenkinek.
Öt perc sem telik el, emberünk már az asztalon fekszik hunyt szemekkel és nyitott ablaknál. Hagyja, hogy lefagyassza túlfőtt agyát a kintről beáramló hideg, hallgatja a kölykök zsibongását és egy kicsit most boldog. Azon mereng, vajon Bates odakint van-e. Szívesen beborítaná egy hókupacba. Csak úgy szeretetből.
Fél keze a feje alatt, a másik oldalt lefelé lóg engedetlen pálcájával, lustán dobol a levegőbe valami felismerhetetlen ütemet, míg a szájában egy cigi serceg halkan, félúton az örök elmúlás felé. Talárját már elhagyta egy széktámlán, most szimpla könyékig feltűrt ingben, fekete nadrgában, piros tornacipőben tölti szerinte jól megérdemelt (nem) pihenését. A rózsaszín szőrgombolyag a köldöke magasságában csücsül, vidáman majszolja a vörös-arany nyakkendő végét, néha-néha elnyalva hosszúkás nyelvével a srác ruhájára hulló apró hópelyheket.

[ღ Spontán varázslackék ღ]

ღ ruci ღ

ღ Spontán varázslackék ღ

Noah

(2001. december 13.)

ღ anrion undómiel ღ

Halkan kisuhanok a hugrás klubbhelyiség ajtaján, majd becsukom magam mögött az ajtót. Izgatott vagyok és nem megy a tanulás. Mármint amúgy is zajos, én meg éppen megint azon agyaltam, milyen pálcatervet készítsek az egyetemre. De Rayla ordítani kezdett az egyik fiúval, és persze semmit sem értett belőle senki, hiszen olaszul kiabált szokás szerint. Bár akarva-akaratlan rám ragadt némi olasz káromkodás, azt hiszem. Jason meg fel-alá rohangált mert már megint elhagyta a szemüvegét. SZóval a tipikus kedvesen, kiabálósan zajos házam már megint hozta a szokásosat. És belesajdul a szívem, hogy jövőre nem leszek itt velük. Szóval mivel teljes kétségbeesésbe kergettem magam, úgy döntöttem, hogy bóklászom egy kicsit. Összehúzom magam, mert azért hűvös van, és a hideg kőfalak sem a modern fűtésrendszerükről híresek. Szóval a kézfejemre húzom a kötött pulcsim és magamban élvezem, hogy nem fojt meg az egyenruhám.
Erőszakosan megakadályozom magamban a nosztalgiát, és Balthasar emlékét is, ahogy bólyongom az északi szárny kusza összevisszaságában. Aztán távolról meghallom, hogy az a nagyon gonosz mardekáros srác, aki Teddyt is folyton piszkálja valahonnan nagyon közelről szövegel én meg természetesen pánikba esve benyitok az eslő terembe ami éppen útba esik, és halkan magamra csukom az ajtót.
Az első amit megint érzek, hogy te jó ég, de hideg van Merlin szakállára és minden egyéb testrészére. A tekintetemet az ablak felé kapom, ahonnan lassan áramlik be a délutáni nap haldokló fénye, és aminek a párkánya már enyhén havas. Odalentről a diákok kiabálnak, és megint arcon csak a nosztalgia. Jó ég, milyen leszek amikor hatvan éves leszek? Minden dolgon sírva fogok fakadni? Bár tény, ami tény, felnőni nagyon fájdalmas. Na, szedd össze magad Sophie.
Aztán észreveszek egy padra halt alakot, és úramisten, odafagyott egy diák? Enyhe szívinfarktust kapva lépek oda a sráchoz, akiben megismerem Noah fél arcát, és aggodalmasan pislogok a hamus padra. Oké, nincs itt egy tanár sem, én meg csak nem mondhatom neki azt, hogy oltsa el. Mármint oké, prefektus vagyok, csak nem a legszigorúbb fajtából, azt hiszem.
- Khömhm - köszörülöm meg a torkom, és félénken megböködöm az ujjammal a vállát, ami még nem fagyasztja le az anyémet, szóval még valószínüleg Noah se fagyott halálra. - Hali, Noah... ugye életben vagy? - kérdezem, majd egy kis zizegést hallva megpillatok az ölében egy édes kis golymókot. Na jóóóó, nekem is kell egy ilyan puffancs akármi, ajj de meg akarom taperolni.
- De cuki golymókod van - vigyorodok el, és csillogó szemekkel bámulom a lényt. - Egyébként mit csinálsz itt? Elaludtál az utolsó órádon, és elfelejtettek felkelteni? érdeklődöm, majd a padjával szembe fordítok egy széket és lehuppanok rá. - Gondolom nem az a leghőbb vágyad, hogy instant hóember legyen belőled - pillantok a hópelyhekkel pöttyözött pulcsijára.  
- Egyébként naaagyon kedves volt tőled az a doboznyi csótány, szinte meghatódtam, azt hiszem - vagy lehet hogy a hirtelen rámtörő lányos pániktól lett könnyes a szemem, amikor megpillantottam az izgő mozgó tagjaikat?

[Spontán varázsleckék]

Spontán varázsleckék
Sophie
2001.12.13

Nem aludt be és annyira mélyen nem is jár saját gondolatainak kevéssé idilli fertőjében, hogy ne hallja az ajtónyitódást, de minthogy nagy hirtelenséggel egyetlen fenyegető hangot sem hall az érkező részéről, egyszerűen csak ignorálja. Ha látja, hogy foglalt a terem, csak távozik, nem?
Nyilván nem.
Összevonja a szemöldökét, amikor még már a közelébe is lépnek, bámulatos, de a torokköszörülésből is kb belövi, hogy nőnemű példányról van szó, a böködésre viszont már kénytelen felpillantani. Ebből a szögből a beáramló narancsos fénynyalábon keresztül hunyorognia kell, hogy kivegyen bármit is belőle... a hangtól viszont rögtön megvilágosodik.
- Hé, Vöröske! - Felderül az arca a felismerésre, a kis rózsaszín gombóc meg izgatott csipogásba kezd a hasfalán.
- Sajna igen. Ölj meg, gyors halálra vágyom. - Sóhajtja lemondó füstfelleget küldve a mennyezet felé és azt képzeli, hogy az ablakon belibbenő hópelyhek szürkék és mocskosak lesznek tőle.
- Áááh jah. És nem. Fahéj a neve és egy elsős kiscsajé. - Megfogja a gombócot pálcás kezével és odahajintja a lány kezébe. Kviddicsezik, nyilván jók a reflexei, hm? De ha mégsem, annyira ki van párnázva a kis dög, hogy semmi baja nem lesz ha lepottyan. - Szerintem baromira elhanyagolja a gazdája, mert néhány hónapja elkezdett átjárni hozzám. Most hogy belegondolok, mintha minden nap nálam fészkelne. - Mereng el újdonsült felismerésén némileg gondterhelten, rápillant a golyszira sanda szemekkel. Hé. Mintha vett volna neki valami tápot is. MIÉRT vett a kis dögnek tápot? Jézus isten.
- Eeeeehhh - Ez a nyünnyögés Noahföldén nyilvánvalóan egy komplett mondat arra, hogy "valamit amit kurvára nem akarok", megforgatja a szemét. - Szopok Hugri és még csak nem is élvezem. Vérlázító. - Felül az asztalon és törökülésben szembe fordul a csajszival. Hüvelyk és mutatóujja közé csípve elszívja a szál maradékát, aztán hanyag mozdulattal elnyomja az ablakpárkányra gyűlt hórétegen a csikket. - Volt ma egy szánalmas Átváltoztatástanom. Az egyik kedvenc tárgyam. De ez a kis mocsok - mutatja fel a pálcáját - nem hajlandó EGYETLEN néma varázslatot sem elvégezni. Érted. Még egy szimpla Lumost sem, nemhogy talpaspoharakat gyártani abból. - Bök a pálcával rózsaszínke felé és nem. Ezúttal sem történik semmi.
- Óh, ah igen. Rémlik, hogy fél perc alatt befagy a segged. - Egész felsőteste kinyújtózik oldalra, ahogy visszatolja a hatalmas üvegablakot a helyére, kizárva egyúttal a metsző hideget. Egy igazi gentleman ma is.
- Awwwh, hát tudtam én, hogy te értékelni fogod. - Vigyorodik el a csótánycsokornyi megjegyzésre. Hé, valójában még ehetők is, csak nem biztos hogy bírja az ember idegrendszere.
- Mesélj, hogy sikerütl Bóbita vándorútja a ládába? Minden oké volt? - Levesz a párkányról egy nagyobb, kissé eltorzult formájú kerámiaedényszerű dolgot és berakja Sophie mellé az asztalra. Apró tüzecskét varázsol neki a köcsögben, azért felforrni nem fog tőle, de legalább az instantkandalló fíling megvan.
- Amúgy is, hogyhogy nem kint építesz hóembert, vagy valami?

[ღ Spontán varázslackék ღ]

ღ ruci ღ

ღ Spontán varázslackék ღ

Noah

(2001. december 13.)

ღ anrion undómiel ღ

Hasonló lelkesedéssel mosolyodom el, amint összetalálkozik a tekintetünk. Bár kaptam egy doboz csótányt tőle vaéahogy nem igazán tudtam arra haragudni. Úgy értem ez is biztos valami fiús kifejezési format, lehet olyan, mint ahogy a macskáknál működik. Bár tarzan nem nagyon hoz az ágyam elé elejtett egereket, csak a hálótársak kárára lopott zoknikat. Fogalmam sincsen, miért szenved Tarzan zokni fétizben, de igazán találhatna más hobbit is. Már kicsit kezdek kétségbeesni, hogy lassan az összes friss zoknim cicanyálas lesz. Kereshetne magának egy cicalányt vagy ilyesmi.
- Sajna igen. Ölj meg, gyors halálra vágyom. - Erre kicsit elhúzom a számat. Ez egészen szomorú gondolatnak tűnik még akkor is ha csak a tipikus diák kétségbeesés szól belőle.
- Meghalva lenni kicsit unalmas lenne, nem gondolod? Úgy értem, csak fekszel és ilyenek. Ha meg szellem vagy nem ihatsz forrócsokit. - Ez meg szörnyű tragédia, ugyanis én nyáron is betegre iszom magam forrócsokival. Szabályosan már átmegy szenvedélybetegségbe. Elgondolkodva nézem a gomolyfelleget, amint a mennyezet felé nyújtózkodik. Úgy tűnik mind a ketten találunk valami fantáziadúsat benne, mert egy ideig csak azt bámuljunk, mintha csak a Gyűrűk Urát néznénk a moziban.
Közben a kezem felé repül szerencsétlen golymók én pedig utána kapva magamhoz is ölelem és vakargatni kezdem a hasát... alsó részét... alját... vagy a fejét? Milyen cuki fülei vannak. A természet lenyűgöző, hogy ilyen izéket is képes magából kitojni. Szórakozottan babusgatom, miközben Noah magyarázatát hallgatom, és valahogy a srácból simán kinázem, hogy amúgy tökre odavan az állatokért. Még csótányokat is gyűjtött. Vajon legközelebb beállít egy hangyafarmal?
- Óóó, egészen biztos kedvel téged - mosolyodom el, mikközben visszapöccintem Noah felé, hogy aztán a golymók rátelepedjen a srác fejére. - Hehe, lett egy rózsaszín koronád - kuncogok a jelenetre.
- Eeeeehhh. Szopok Hugri és még csak nem is élvezem. Vérlázító - nyöszörög Noah, mire már megint elpirulok. A fiúk csak úgy tolják ezeket a dumákat, ez vajon valami velük született bónusz csomag?
- Ó hát szörnyű - bólogatok teljes erőből, hátha így azt a pírt is le tudom hűteni a fejemen. Ez már kezd káros lenni, még a végén a saját bénaságom miatt kapok stroke-ot, vagy nem tudom.
- Volt ma egy szánalmas Átváltoztatástanom. Az egyik kedvenc tárgyam. De ez a kis mocsok. Nem hajlandó EGYETLEN néma varázslatot sem elvégezni. Érted. Még egy szimpla Lumost sem, nemhogy talpaspoharakat gyártani abból - erre már egészen felvillanyozva hallgatom a problémáját, mert amik igan is le tudnak kötni, azok a pálcák. Végül is jövőre oda megyek egyetemre. Bár ezt erősen kétlem hogy jó lenne hangosan kimondani, hogy imádom a pálcákat még a végén megint kiforgatja a szavaimat és akkor meg abba tényleg belehalok. A pálcához nyújtom a kezem egy olyan elkérhetem tekintettel, majd ha kölcsön adja alaposan szemügyre veszem.
- Hát ez a somfa pálca azt hiszem tökéletesen illik hozzád - mosolyodom el, miközben visszaadom a kezébe. - Tuti épp olyan hangos, mint amilyen vagy és épp olyan eleven is. Tudom, hogy nehezen vevőek a néma varázslásra, mert hát azt hiszem nem igazán szeretik a csendes dolgokat ha már ő is és a használója is zajos és eleven - vonom meg a vállamat elgondokodva. - De azt hiszem még nem veszett fejsze nyele. És egyébként kifejezetten erős pálcák tudnak lenni. Segíthetek, ha gondolod. Lehet mind a kettőtöket akadályoz valami, ami miatt nem engeditek egymást közel - mondom töprengően, miközben én is előhalászom a vörösberkenye pálcámat.
- Először szerintem gyakorolj valami nagyon egyszerű bűbájjal, mint mondjuk a vingardium leviosa, vagy akkor a lumos - mondom bíztatóan.
- Hát rajta vagyok az időkitolódáson - mondom, miközben arrébb hajolok az útból, hogy azért az ablakok nagy siettségükbe mondjuk ne sodorják ki a fejemet, vagy a hajamat. Nem iagzán tudnék úgy segíten Noah-nak, hogy a fél testem kint van. Főleg hogy akkor már meg is halnék úgy meg plána nem tudok neki segíteni, maximum ilyen sci-fis túlvilági üzenetekkel.
- Awwwh, hát tudtam én, hogy te értékelni fogod - erre zavartan felkuncogok, és inkább próbáloko nem gondolni a dobozra, igazából lehet szabadjára kéne engednem őket mielőtt megpusztulnak, vagy felfalják egymást a fickók... lányok.
- Mesélj, hogy sikerütl Bóbita vándorútja a ládába? Minden oké volt? - bólintok egyet lassan, és felidézem hogyan settenkedtem vissza vele ahhoz a bizonyos bőröndhöz.
- Hát tudod olyan volt mint a filmekbe. A háttérben szólt a Rózsaszín Párduc zenéje, meg ilyenek. Úgy osontam, hogy észre ne vegyenek, na meg persze vacsora idő után Arabella tanárnő szerintem teázik Hagridnál, szóval be tudtam csempészni a bólintért a többiek közzé, és aztán visszatettem őket a ládába. Szóval most azt hiszem mindenki boldog... És te tudtad fürkészni a fiú popókat a vacsoránál?   - kérdezek vissza mert a közös fenék nézés az ugyan almaradt, de szerintem Noah is biztosan elszórakoztathatta magát. - Óó de menő tábortüzünk van! Komolyan mindjárt elővarázsolok valahonnan pillecukrot.
- Amúgy is, hogyhogy nem kint építesz hóembert, vagy valami? - megrázom a fejemet és kicsit fészkelődni kezdek.
- Öhmm. Szép a tél meg minden, csak nagyon hideg. Szóval ezt is messziről csodálom mint... hát a sárkányokat. Tudod érett prefektusként kell viselkednem meg ilyesmi - mondom, de a végét elnevetem, mert azt hiszem minden vagyok csak érett nem. Ha paradicsom lennék tuti még zöldes színem lenne.

[Spontán varázsleckék]

Spontán varázsleckék
Sophie
2001.12.13

Ugyan kérlek. Kifejezetten RENDELTE a mézesfalásból és hát valóban csótányokból készült, de legalább nem élnek. De nem, arra valóban nem számított, hogy a lány esetleg elnyammogna rajtuk unalmas perceiben, pedig amúgy annyira nem rosszak. Vagy csak ő túl nyitott minden újdonságra.
Nyilván nem gondolja komolyan a halálvágyat, de legalábbis ritkán sem látni nem élettől kicsattanó, vidám változatában, szóval nehéz feltételezni ennek ellenkezőjét.
- Kérlek, nincsenek befejezetlen ügyeim - Hazudja gondolkodás nélkül önmagát is tökéletesen meggyőzve - Sosem térnék vissza szellemként. Bár. Lehet Friccs kiakadna, ha kapna még egy Hóborcot. - Erre a gondolatra már elvigyorodik. Vajon meddig bírná a szerencsétlen, mielőtt végleg idegösszeroppanást kap? - Mh. Most innék egy jó forrócsokit. - Vall álmodozó hangon végül mindenféle fenntartás nélkül csapongva egyik gondolatból a másikba.
Stílusosan árbócos hajót kellett volna fújnia a füstből, de azért nem nevezhető Gandalf-profi varázslónak. Akkor menne némán is. Ugye. Kit akar átverni, olyan ez, mint a szex. Azt se csinálja némán?? Miért akarná egyáltalán némán? Természetellenes. Vagy hát. Az ő természetével ellenes.
Figyeli pár pillanatig, ahogy a lány a golyszival játszik és kénytelen megmosolyogni a cukiságfaktort. Nem mozdul elkapni a pamacslabdát, így az valóban a feje tetején köt ki, purrogva befészkeli magát a sötétbarna fürtökbe.
- Ennyi. A rózsaszín törpegolymókok istenüknek választottak, a csúcson kell abbahagyni. - Nevetve fúj egyet felfele megbirizgálva saját rövid tincseit, a szőrmók meg vidáman visszacsipog.
- UGYE. - Néz rá hirtelen nyomatékkal megörvendve, hogy valaki megérti a problémáit. Oké, nyilván csak túl akar esni a szopástémán, de jelenleg Noahnak teljesen mindegy milyen alapról indul az együttérzés.
Hogy a csajszit miért villanyozza fel a nyomora az már egy egészen más kérdés. Nem törődik jelenleg a miérttel, a lényeg, hogy figyelnek rá. Meglepő, hogy ez néha mennyit tud segíteni az emberen.
Nem ódzkodik a tapitól, szóval a kérésre hezitálás nélkül adja át a pálcát, még ha kifejezetten intim dolognak is tartja. Kivételesen nem tesz rá megjegyzést, ami egyrészt hatalmas fejlődés nála, másrészt meg csak szimplán jobban érdekli mi mondanivalója van.
- Gondolod? - Félrebiccenti a fejét, ahogy visszaveszi a pálcát, lustán megpörgeti az ujjai között. Valójában nem megkérdőjelezi az állítást, ő is érzi hogy szinkronban vannak. De kíváncsi a magyarázatra.
- Hmh. Úgy beszélsz róla, mintha élőlény lenne. - Jegyzi meg és tőle szokatlan módon még csak nem is viccelődve, merengő figyelme a pálcáról a lányra villan. Az egy dolog, hogy ő beszél hozzá. Ő nyilván őrült.
- Igen, a Lumosszal kezdtem. Még az sem sikerült egyetlen alkalommal sem. - Jellegzetes mozdulatot tesz a pálcával, amiből automatikusan felismerhető a varázslat. Nincs semmi baj a tartásával, a mozdulat sima, a technikája kifinomult, a pálca mégis tüntető némaságba burkolózva hatás nélkül marad.
- Nem tudom mi a kadályozna. - Nem? - A kezdetek óta velem van, minden szarságot együtt csinálunk. - Nem mindent... - Nem értem miért ennyire átkozottul makacs. - A háttérben tobzódó emlékek árja nekiütközik, aztán feltorlódik a hatalmas, ódon kőfalon elméjének rejtett zugaiban. Nem hagyja előtolakodni a temetetlen múltat, sem kiülni íriszeibe az élményt. Ott van a háttérben, háborog és bár joga van rá, nem áll szándékában foglalkozni is vele. Nem mintha valóban felróhatná a pálcának a makacsságot.
Bárhogy is, a beszélgetés közben jóformán automatizáltan bár, de ismételgeti a Lumos által igényelt pálcamozdulatot. Újra és újra és újra...
- Heh. Nagyon sajnálom, hogy nem láttam. - Vigyorodik el végül a Rózsaszín Párduc zenéjét vizionálva. Valamiért a kérdésre prüszkölve felnevet, hunyorgó pillantása keretbe foglalja a lány arcát. - Óh hát. Végül is így is fogalmazhatunk. - Jegyzi meg vidoran, bár nem egészen a vacsorán csinálta és nem épp a kamaszseregben, de azért valószínűleg kimerítette a fogalmat.
- Csináld, Vöröske, mostmár pillecukrot is akarok. Varázsolj forrócsokit is. - Jut eszébe hirtelen, mert ha már elültette az agyában a gondolatot, az nem is távozik belőle egykönnyen.
- Meh. Ha ez az ára, akkor se kéne a jelvény ha üldöznének vele. - Közli fintorogva és ebben a pillanatban valami meghatározhatatlan okból kifolyólag a pálcából gyér fény szivárog elő.
- Óh. ÓH. - Egyenesedik ki hirtelen nagy szemeket meresztve. - HAH nézd már, na ki apuci kedvenc pálcája? Na ki? Okéoké, de rögtön a második vagy. Hé, jó hatással vagy rám Vöröske, ne hagyd abba!

[ღ Spontán varázslackék ღ]

ღ ruci ღ

ღ Spontán varázslackék ღ

Noah

(2001. december 13.)

ღ anrion undómiel ღ

Elképzelem Hóborcként Noaht, és valahogy tök vicces lenne. Oké, szellemnek lenni elég kétségbeejtő és szomorú dolog, főleg hogy találtunk itt tavaly tavasszal a tanárokkal egy kislány szellemet is.
- Hát az lenne Frics legszebb napja - jegyzem meg vigyorogva, miközben mind a ketten egészen kiéhezve vágyakozunk forrócsoki után. Hmm van nálam termmosz? Egyáltalán miért van nálam táska? Pillantok oldlara, de úgy látszik magamon felejtettem Jason szétszórtsága úgy tűnik rossz hatással van rám. A végén én is elhagyom a szemüvegem, mert azt hiszem szemüvegem van, pedig nincs is. Szóval termosz, termosz. Emélyülve kutatok a táskámba, miközben elterelődik a figyelmem a golymókon. Mert annyira cuki. Bolyhos meg minden.
- Ennyi. A rózsaszín törpegolymókok istenüknek választottak, a csúcson kell abbahagyni - elnevetem magam és bólogatok hozzá.
- Szerezned kell magadnak egy bolyhos jogart is, meg egy rózsaszín palástot! - kontrázok rá, és nagyon viccesen néz ki az összkép. - A golymókok hárem kingje leszel - mondom komor arccal, de aztán elnevetem magam.
Óvatosan veszem szemügyre a pálcát kellemetlen lenne ha felrobbannék vele, de szerencsére nem érződik rajtam a pálcalopás szaga... vagy milye. Nagyon aranyosak a somfa pálcák, szerintem tök érdekes emberek a gazdáik, és hát Noah is egy nagyoon érdekes ember. Tele van meglepetésekkel meg a pálcát nézve akkor kiaknázatlan lehetőségekkel is. Na jó, nem menj át Ollivanderbe, Sophie. Helyette inkább meggyőzően bólogatok a kérdésére.
- Hát végül is a fa is élőlény, nem? - Meg tök aranyos tőlük hogy tisztogatják a levegőt meg ilyenek. - Ha kivágod is él, szóval érdemes a pálcákkal is jóba lenni.
Tanakodva az asztalra könyökölök és úgy fürkészem Noah-t meg a pálcáját is, ami a lumos mozdulata után még mindig makacsul nem csinál semmit.
- Nem tudom mi a kadályozna. A kezdetek óta velem van, minden szarságot együtt csinálunk. - Vicces elképzelni ahogy Noah együtt eszik müzlit a pálcájával. - Nem értem miért ennyire átkozottul makacs.
- Hümm, mert te is az vagy - mondom mosolyogva. - Tudod, én nem hangolódtam rá a vörösberkenéyre, főleg mert nem is használtam így kicsit nehezen működött a kémia köztünk. Főleg aaa. Hát nos, igen, ha vannak dolgok az ember életében amik megrázzák, akkor gondolom az a pálcára is hatással van... - motyogom, de igazából én most itt csak tippelek... hangosan agyalok. - De ha valamennyire elfogadod a dolgokat magadban akkor talán könnyebb lesz összedolgoznotok! - jelentem ki optimistán.
- Na, akkor legalább nem unatkoztál akkor sem - bár inkább nem kérdezek rá mi tetszett nekik túlságosan is zavarbaejtő lenne meg hát az az ő dolga milyen popók jönnek be neki. Meg ilyenek.
- Csináld, Vöröske, mostmár pillecukrot is akarok. Varázsolj forrócsokit is.
Na szóval ott tartottam, hogy... belenyúlok a táskémba és van forrócsoki! És mivel boszorkány vagyok meg is tudom duplázni a termoszom. Vajon akkor ez így ugyan az lesz? Vagy így elfeleződik és kevesebb cukor meg tejszínhab meg csoki lesz bennünk, vagy hogy van ez? Nem gondolkodom még túl mágikusan az ilyenekhez. Minden esetre megosztom a termoszt és kicsapok azt asztalra bögréket is. Sose lehet az ember eléggé felkészült egy kis forrócsokizásra, nem?
- Nnna! kívánságod számomra parancs, Rókus, tádáá - mutatok teátrálisan az asztalra.  - Áhá, pillecukrom is van! - nyomok a kezébe egy zacskónyit, majd iszogatni kezdem az én kis forrócsoki adagomat. Mmmmmmm mennyei mannaa!
- Óh. ÓH! - villan fel Noah arcán a lelkesedés, és csatlakozok én is.
- Ohohoo! - vajon ha valaki elsétál a terem előtt azt hiszi, hogy itt a Mikulás? Olyan nagy oohohohóóó-ban vagyunk itt.
- HAH nézd már, na ki apuci kedvenc pálcája? Na ki? Okéoké, de rögtön a második vagy. - ne gondolj bele Sophie, ne gondolj bele, ne... Belegondoltál? Gratulálok. Karhács karhács. - Hé, jó hatással vagy rám Vöröske, ne hagyd abba!
- Remélem más is van ilyen jó hatással a pálcáidra khöm. Mármint khöm. Nem állok le a hatásommal, hümm - esek bele a zavarba, mint vak thesztrál a szakadékba. - De gratulálok! Ha többedjére is megy a néma lumos, néma átváltoztatást ki szeretnéd próbálni? Gondolom nagyon nem lesz belőle baj.
Ugye? Mármint Miss Szeszély csak nem ront unalmában ránk meg ilyenek...

[Spontán varázsleckék]

Spontán varázsleckék
Sophie
2001.12.13

- Sok közül az első! - Kontráz rá csillogó szemekkel, angyali arckifejezéssel. Naugye hogy a halál is csak nézőpont kérdése? Fején a golymókkal szinkronban pillantanak le a kotorászásra, úgyfest a rózsaszín labdapamacs ráhangolódott újdonsült gazdája megőrzője hangulatváltozásaira. Avagy csak szimplán Noha olyan kibaszott kíváncsi, mint egy Törpegolymók.
- Na de Vöri. Nincs szívem ráhúzni őket valami pálcára. - Csóválja meg a fejét szigorú arccal, amíg a lány szépen összeasszociálja a dolgot a megfelelő képpel. Fahéj kinyújtja a nyelvét és meg is marad úgy derp fejjel. A háremkingre már nevet, mostantól csak úgy lép be az órákra, hogy Good day, Peasants!
Önként adta, szóval csak nem áll le hisztizni a pálca, bár tény és való, hogy úgyamúgy senki nem nyúlkál hozzá mert Noah nagy hirtelenséggel töri el a kezét. Szerencsére Sophie esetében nem triggerelődik ez az érzésvilág. Az új kiválasztott.
- Hm... - Az elgondolkodás vegyjele mely méltán jelzi, hogy kivételesen nem az ultrakomolytalanság pocsolyájában hempereg. Bár lehet elég a puszta tény is, hogy az égvilágon semmilyen poént nem süt el a témában. Ezek szerint valószínűleg tényleg zavarja a helyzet.
Kinyitja a száját, hogy replikázzon valamit ere az alaptalan vádaskodásra, de végül inkább becsukja és megadón bólint. A törpegolyszi előre gurul kicsit a fején a mozdulattól, bekapja egy hajtincsét, hogy azon falmászva kússzon vissza méltó helyére.
- Hmh. Miért nem? - Pillant fel, elköveti azt a hibát, hogy a mosolyból valami könnyebb háttérsztorit feltételez, de ahogy a lány tovább magyaráz és a sötétség cuppanva felüti fejét emlékeinek mély, olajszínű, nyúlós, ragacsos mocsarából és nekiáll felkúszni a gerincoszlopán, mint valami balsejtelem, gyorsan felemeli a mancsát.
- Ah bocs, biztos személyes... - Lám-lám. Döbbenetes, hogy ez egyáltalán eszébe jut, mi több. Még bocsánatot is kér miatta. Nem mintha ez lenne eddig megismert személyisége alapján a kikövetkeztethető tendencia.
- Ugyan, Cicabogár, kinézed belőlem, hogy bármi bajom van az életben? - A srác nevet, vidámsága feltölti a termet és nem. Tényleg nem mutatta soha a jelét annak, hogy bármikor is rosszkedvű lenne. Sem az ostrom előtt, sem utána, mégis... annakidején mintha sosem lett volna egyedül? Valószínűleg nem olyasmi, amire Sophie emlékezhet, elvégre még a bemutatkozásuk is pár napos, hiába járnak immár hatodik éve ugyanabba az iskolába.
- Kérlek, én sosem unatkozom. Vagy ha igen, baromi nagy baj van és esélyesen büntetőmunka a vége. - Vigyorodik a témára, aminek keretein kívül és belül lenne mit kifejtenie, de nem akarja összezúzni a csajszi ártatlan gyermeki lelkivilágát. Bár ki tudja. Néha a legcukibb csomagolás rejti a legnagyobb szörnyeket.
- Merlin seggére, Vöri, elhoztad az egész konyhát? - Mered rá a termosz, bögre, PILLECUKOR?? triumvirátusra.
- Hivatalosan is le vagyunk nyűgözve. Igen, ez királyi többes volt. - Teátrális mozdulatot tesz a levegőben ön-felsége tiszteletére, Fahéj a feje tetején halkan csipog, mintha helyette is nevetne.
Noah nem kéreti magát, elragadja a hozzá közelebb eső bögrét és bele is kóstol tesztképpen a forrócsokiba. Arra a nyögésre 18+-os karikát kéne tenni.
- Awwww, Hugri. Gyere hozzám feleségül ❤ - Jóformán dorombol, hunyorgó pillantása a lányra vetül és kb ez az a pont, ahol a Lumos fénye valóban fel is lobban. Lám-lám. Nem kell semmi más, csak egy kis télies privát közösségi hangulat a kora-karácsonyi csodához.
Ezen a ponton el is terelődik a figyelme, a bögre halkan koppan az asztalon, amíg úgy dédelgeti a pálcáját, mint a kisbabákat szokás és olyasmiket beszél, amiket jobbérzésű szülő ki nem ejtene a száján.
- Óh kérlek, nem mindenkinek van olyan érzéke hozzájuk, mint neked. - Ez akkora magaslabda volt, hogy még a vak thesztrál is lecsapta volna MIKÖZBEN zuhan a szakadékba. - Úgy látom én is jó hatással vagyok rád, kérnem se kellett, hogy felpattanj a pálca-témára. - Noah nevet, Fahéj csiporog, a lány meg remélhetőleg pont olyan rákvörös, mint ahogy az elvárható.
- Naná, Golyszi önként vállalkozott. - Böködi meg a kis rózsaszínt a feje tetejé... oh. Hol van? Körbepillant, csak hogy megtalálja a pamacsot a bögréje fülén egyensúlyozva, pánikszerű tempóban lefetyelve a forrócsokit.
- Hey! Mivagyte lopótök?? Shsh - Pálcájával épphogycsak meglegyinti a golyszit feltehetőleg a tomporán (bár ezeknél ki tudja) és a kontakt pillanatában Fahéj azonnal világítani kezd, mint valami színes karácsonyfa.
- Hogy tessék? - Mi történt? Még csak nem is rémlik, hogy a megfelelő mozdulatot tette volna. Mi több. Ez még csak nem is Lumos.

[ღ Spontán varázslackék ღ]

ღ ruci ღ

ღ Spontán varázslackék ღ

Noah

(2001. december 13.)

ღ anrion undómiel ღ

Elképzelni is tökre vicces Noaht ilyen rózsaszín golymók királynak, mintha csak egy szerepjátékos kalandkönyvből jött volna elő.
Lassan elkanyarodunk a pálca rémára, vagyis nem arra hanem a másik pálcás témára, amit midneki foghat a kezében. Úgy értem. Ahh, miért is gondolok én más pálcára. Noah hatása biztos, de azt hiszem mstantól már csak a szimpla zavarban is egyszerűen varázsbotnak fogom hívni... de igazából a fiúk úgyis minden botos rokonértelmű szóva mást is belegondolnak, szóval inkább csak leállítom magam megint a túlkomplikálás ügyében, és igeszek szakértőnek tűnni. Mert azért mégsem vagyok még Ollivander kettő, és még pálcapszichológusnak se mondanám magam. De csak bele, belée üttközünk olyan emlékekbe eközben amik mind a kettőnkben kellően szomorú és sötéten fájdalmas nyomot hagytak.
Igazából nem emlékszem, hogy bárkinek is meséltem volna Balthasarról, mert egyszerűen képtelen voltam szembenézni vele, hogy ő már nincs. Hiszen olyan kevés volt az a három év, és mégis ő volt a legelső és sok időre a legutolsó legjobb barátom. Szóval fájt még ha azzal is győzködtem magam, hogy ő örül, hogy így megváltoztam és hogy vannak barátaim. De azt hiszem az ő helye mindig betöltetlen és üres marad akárhány embert is fogok még a barátomként szeretni.
- Hmh. Miért nem? - kérdezi, én meg igazából próbálok jó arcot vágni, de valahogy most hirtelen minden eszembe jut róla, és valahogy boldg szomorú fejem lehet. Olyan parán tudathasadásosnek pedig remélem, hogy nem nézek ki.
- Őő? öööö. Hátőőő - dönnyögöm, őzve és őróla is őzőzve. Szóval hát Ő. A nagy makogásom persze hamar le esik neki, hogy fura ez a téma, én meg a bocsánatkéréstől leszek zavarban, mert hát ajj nem akartam én kellemetlen helyzetbe hozni, hogy itt bénázom és amúgy is, kapd össze magad Sophie.
- Ó, ugyan, semmi baj - legyezgetem hevesen a levegőt, miközben a golymók gombszemei beleszédülnek a mozdulatba. Azért egy ciklont nem akarok itt légkeverni, szóval inkább csak mosolyra húzom a számat. - Szóval a szeretteid elvesztése megbillentheti az egyensúlyt, de aztán ha valahogy elfogadod, vagy fogjuk rá megbékélsz, talán a pálca is megbékél vele - hadarom. - Szóval lehet hogy nem olyanok akik telepatikusan olvasnak a gondolataidban, de talán érzik, hogy kibillent az ember, hogy valami gubanc van, és hát ez zavart okozhat a mágiában is, nem? - filozofálgatok nagyon bölcsen. És bármi is történhetett Noah-val, lehet csak eltűnt az egyik szöcskéje, vagy bármi, ne tudom, nem tudhattam, és nem is volt hozzá jogom, hogy kiszedjem belőle, de volt valami szomorú fény a szemében, ami mélyen meglapul mindei tekintetében, aki valakit fontosan elvesztett.
- Ugyan, Cicabogár, kinézed belőlem, hogy bármi bajom van az életben? - kacag fel Noah, én pedig inkább csak játékosan megpöckölöm a karját az ujjammal.
- Ki tudja? Lehet van egy golymók király riválisod, aki a sötétben az életedre tör? - kuncogok fel én is, hogy a hangulatot valamennyire vidámabbá varázsoljuk.
- Kérlek, én sosem unatkozom. Vagy ha igen, baromi nagy baj van és esélyesen büntetőmunka a vége.
- Nem is értem hogy nem futottunk össze, amikor büntetőmunkán voltál, lehet engem nem küldenek vigyázásra mert túl kedves vagy? pedig van ám szigorú arcom is, én vagyok a rettegett véres prefektus Avery után! - vágok nagyon meggyőző (és komolytalan) arcot is a megállapításomhoz, de tényleg nem rémlik, hogy találkoztam volna-e vele valameilyen büntetőmunkán.
- Úhúú, az uralkodásod alatt lehetek a hivatalos forrócsoki szolgáltató? - kérdezek vissza csillogó szemekkel, majd szürcsölök a bögrémből. - örömmel, bratyó - vigyorgok rá, majd ennek ünneplésére felragyog a lumos is, én meg még konfettit is szórnék. ha ez egy film lenne biztos megszólalna most a szinfónikus zenekar.
- Óh kérlek, nem mindenkinek van olyan érzéke hozzájuk, mint neked. Úgy látom én is jó hatással vagyok rád, kérnem se kellett, hogy felpattanj a pálca-témára.
- Hátőő, ahaa, végül is otthon vagyok a pálca témába khöm - pirulok el, mert hát most már komolyan nem lesz nap, hogy el ne vörösödjek a pálca szótól.
Kívácnsian figyelem Noah varázsakcióját, hogy aztán nagyokat pislogjak a duco gömbbé váló Fahéj láttára. Na jó, ez milyen varázslat volt?
- Hümm - hunyorgok a fénylő golyszlira, aki kérdőn csipog összevissza, és én is ugyan olyan kérdőn bámulok Noah arcára, aki szintén kérdőn bámul Fahéjra. Oké, jól indul, jól indul, kéthatóan midnei képben van azzal mi is történt. Haha.
- Benned vagy egy merlin veszett el, Noah, vagy pedig ez a Szeszély - vonom le a sherlocki következtetést. - Vajon ennek van limitje vagy így marad örökre? - kérdezem, aztán kezembe fogom a pálcámat, és erősen gondolkodva próbálok valamit csinálni, de ahogy elvileg a megfelelő finite mozdulatot véghez viszem Fahéj most már villog kéken zölden sárgán, pirosan.
- Öhh, bocsi Fahéj, beleszól a mágia - bámulom a golyót szerencsétlenül, és Noah-ra pislogok. - Oké, szerinted mit csináljunk?

[Sophie]

★★ Sophie ★★
2001.12.13

Noah remekül ért ahhoz, hogyan ültessen el mások fejében perverz gondolatokat és lám legegyszerűbb dolga a legártatlanabbakkal van. Annyira könnyű zavarba hozni őket, jóformán már sportot űz belőle. Lassan kapnia kéne valami díjat, a címeres seggfej példának okáért kifejezetten kijár mostanság. Mi másért kérdezne végül olyasmit, amiről már az elejétől tudnia kellene, hogy nem szabad?
Gyorsan korrigálja magát bár, a lány pupillákon át felderengő démonait már nem tudja megelőzni. Mégsem ez, ami igazán előrántja a sajátjait, sokkal inkább... az a hadarás, melyből tempó ellenére is kristálytisztán leveszi a lényeget.
Gyanúsan elnémul, amíg a lány beszél és még gyanúsabban egyetlen arcizma sem rezdül, csak hogy aztán nevessen a lehetőségen egyáltalán. Nem. Neki nincs semmi baja ebben az életben. Tök jól van. Nincs mit feldolgoznia, ugye?
Nos. Ha van is, valószínűleg nem ennek a beszélgetésnek a keretei között fogja megtenni. Nem is válaszol tehát direktben, egyszerűen csak elüti humorral a dolog élét, mert az mindig sokkal könnyebb, mint végigélni újra valamit, ami már az első alkalommal is megölte belülről.
- Awh, remélem, a sötétben történnek a legjobb dolgok. - Vigyorodik el a királyi rivális lehetőségére és nyilván nem arra gondol, amire kéne, de Noahnál már csak így működik az élet.
- Friccs. - Közli hirtelen sötéten a kérdésre, lapos pillantása a lány feje felett a berendezésre moccan, ahogy visszaemlékezik a büntik végtelen sorára. - Mióta nincsenek a Weasley ikrek, személyes kereszteshadjáratának választotta a szopatásomat. A legtöbb büntetőn őt kapom. Érted, már előbb tudom mire gondol, mint a sutyerák macskája. - Megforgatja a szemét, de aztán pillanatnyi sötét hangulatából kirántja a prefektusi téma és horkantva felnevet. - Mutasd a szigorú arcod, Cicabogár. Talán meggyőzöl vele, hogy jófiú legyek. - Kihívón szembenéz vele, igazi rohadék mosoly kanyarodik a képére. Mázlija, hogy még így is szeretnivaló fajta.
- Nanáhogy, mostantól kezdheted fizetni a tizedet. - Nevet, közben némi zörgéssel kinyitja a pillés zacskót is. Golyszi ezen a ponton még érdeklődve pattog a zörgés fele és kisebb küzdelem alakul ki a kiehet pillecukrot témakörben.
- Na de Vöri, kinek a pálcájában vagy ennyire otthon?! - Eddig bírta, mostmár kénytelen körbenevetni a pálca témát. Ki tudja, talán ezért lesz karácsonyfadísz szerencsétlen Fahéjból, egyszerűen csak hülyére röhögi magát.
- Ófaszom. - Nyilatkozik végül, mutatóujjával megböködve csipogó áldozatát.
- Merlin csak szeretne elveszni bennem, kérlek. - Ömlik belőle reflexből a hülyeség, de ezúttal nem Sherlockra figyel, hanem a pórul járt golymókra.
- Franc tudja. Nem néz ki úgy mintha zavarná legalább. - Dönt gyorsan megingatva a fejét, mert Fahéj épp az ujját nyalogatja. Biztos pillecukor ízű.
Lehetne annyi esze, hogy rászóljon a lányra, hogy ne próbálkozzanak inkább az égvilágon semmivel, de őszintén szólva reménykedik. Mondják, hogy az hal meg utoljára, de jelen esetben kifejezetten nem tetszik a lehetőség az azt megelőzőekre.
- Jajbaszki ez egyre rosszabb! - Mered el mostmár határozottan nem boldogan, összevont szemöldökkel felnyalábolja a gombócot, mire az egy halk pukkanással mintha kidurranna a kezei között. Noah megdermed, mancsai megfagynak gömb formációban, köztük még csak szaggatott vonal sem jelzi Fahéj hűlt helyét.
- Mi a fasz. - Sziszeg ijedten, láthatólag ez megütötte annyira a lelkivilágát, hogy kizökkenjen megszokott vidám jelleméből. Olyan gyors, sima mozdulattal áll fel a padon, hogy az jóformán embertelen, feszülten fülel a teremben.
- Sshhhh. Te hallasz valamit?

[ღ Spontán varázslackék ღ]

ღ ruci ღ

ღ Spontán varázslackék ღ

Noah

(2001. december 13.)

ღ anrion undómiel ღ

Hmm a Weasley ikrek hallatán felidézem azokat a napokat, amikor ők is a suliba jártak, a sok bajt, amit akkor annak tudtam be, hogy minden Harry hibája, hogy minden olyasmi miatt történik, amihez nekem semmi közöm és a háború is olyas valami volt, ami sokkal nagyobb célt szolgált, mint a közszereplők megmentése. Mert a mellékszereplők az oldal szélén maradnak a veszteségeikkel. Sokáig ezt gondoltam, ahogy akor is, amikor Balthasar testét megtaláltam.
De azt hiszem ha akkor nem harciolnak azok, akik erősek voltak, én sem lennék itt és nem lennlnek ilyen nagyszerű
barátaim, mint Miráék, Noah, és nem lenne számomra Teddy sem.
- Mióta nincsenek a Weasley ikrek, személyes kereszteshadjáratának választotta a szopatásomat. A legtöbb büntetőn őt kapom. Érted, már előbb tudom mire gondol, mint a sutyerák macskája - részvételt nyílvánítva hümmögök egyet és elhúzom a számat. Én igazán szeretem a cicákat, de Mrs. Norris nem csak fura, hanem azt hiszem egyenesen gonosz is. olyan mint egy árny, ami folyton csak azon van, hogy riadót csapjon és ránk uszítsa Friccset.
- Hát kedvesebb ember is lehetne Friccs... meg a macska. Mármint kedvesebb macska, na. Mrs. Norris furán názne ki emberként nem? Valahogy olyan dagi fejkendős nőninek képzelem el, aki nyújtófával a kezében üldözi a diákokat... Kifejezetten ijesztő lenne ha emberré válna - pislogok nagyokat, ahogy elképzelem a macskát emberként. - Egyébként szerintem ez neki valami hobbi, a diákokkal gonoszkodás. Inkább golfozna, a porcicákkal - sóhajtom, aztán igyekszem a kérésnek eleget téve komoly arcot vágni. És, hogy sikerül-e, azt már most tudom, hogy nem. Egy apró fintos fut az arcomra, de aztán rögtön el is vigyorodom.
- Nálam a szigorúság eléggé rövid távú. Nem tudom kinek az ötlete volt, hogy prefektus legyek.  De ha unatkozol, keress fel és megbüntetlek, hogy gyakoroljak.
- Hát a tizdet, ha már a feleséged leszek, lehet fitzetném forrócsokis pillecukrozással - vigyorodom el, és nyammogok is egyet, miközben a csipogó golymók is benyammog egyet. A pillecukorfüggőség úgy tűnik fertőző dolog lehet. Még a végén kiindul itt egy pillecukor fertőzés, és mindeki pillecukorman lesz tőle. Nem zombi apokalpiszis lesz, hanem... najóó, Sophie, állj, állj állj. Khm, szóval nem kéne téli szünetben ilyen hülye filmeket nézni. Nézhetnék mondjuk... természetfilmeket, az kevésbé szállíja el a Marsig a fantáziámat.
- Na de Vöri, kinek a pálcájában vagy ennyire otthon?! - kérdezi, mire vörösebb leszek a vörös bolygónál is, ha már ennyire csillagászati magasságokban röptetem magamban a szállóigéket, és magamtól teljesen akartalanul csúszik ki a visszakérdezés:
- Nem inkább pálcáján? Öhn naa, Noah, megrontasz khömehmöm - karhácsolok, mint aki mindjárt szörgombócot akar köpni, de aztán a zavarbaejtő témát a világító pálca után a golymók töri meg.
Mert hát. Világít a Golymók. Világít. A. Golymók.
Aminek szerintem ő nem igazán örül, legalább is a csipogásából ítélve.
És el tűnt!
- Mi a fasz?
- Én sem mondhattam volna szebben - dünnyögöm, kikerekedett szemekkel a fénygömb hűlt helyét, majd összerezzenek, mert Noah úgy pattan fel, mintha tüzes-rákba ült volna. Mert egyszerűen elteleportálódott. Ez nagyon para, majd mi is így járunk, hogy a Szeszély Knába hopponáltat minket csak úgy random, vagy most mi? Csendben pislogva várakozok valami csoda után, de valahonnan halk csipogást hallok. Én is felpattanok, és elemi erővel nyitom ki a terem ajtaját, hogy kilessek a folyosóra, ahol csak néhány diák lézeng.
- Onnan jön a hang! - mutatok a Trófeaterem felé vezető úton, és ki is slisszolok. Még a végén, ha nem kapjuk el átkerül valami másik dimenzióba, vagy mi? Aaaaaj de nem szeretem a Szeszéélyt.

[Sophie]

★★ Sophie ★★
2001.12.13

Sophieval ellentétben ő maga nagyon is részt akart venni a védekezésben. Ott akart lenni azokkal, akiknek erejük van megvédeni az iskolát akkor is, ha az minden ízében kilátástalannak tűnik és még úgy is, ha a magafajta mellékszereplők halnak először. Soha nem volt rá lehetősége és mégis. Mégis elvesztette a maga személyes kis harcát anélkül, hogy valójában értelme lett volna.
Mrs. Norris gonosz. A legtöbb macska személyes véleménye szerint alapvetően olyan mint egy ízig-vérig mardekáros: húz a sötét oldalra, mintha minden sütit ott osztogatnának. De ettől függetlenül imádja őket (már a macskákat, a mardekárosokat csak néha), de Mrs. Norris valami más. Szent meggyőződése, hogy az állat fullosan beitta magába Friccs gonoszságát. Mert az az ember gonosz. Nem a morcos vagyok és csúfat mondok rá verzióban, hanem echte az. Valószínűleg az egyetlen ok, amiért ebben az iskolában lehet az a tény, hogy képtelen varázsolni és talán ez az egyetlen is egyben, mely visszatartja attól, hogy halomra irtsa a kölyköket. Bár ami késik, az nem múlik ugyebár.
- Ki tudja. Lehet valójában animágus és amúgy vígan szexel faltól-falig Friccsel, mikor senki se látja. - Vigyorodik el a gondolaton. - Madam Cvikker kurva dühös lesz, ha egyszer rájön. Ajh látnom kell azt a balhét! - Fejti tovább vidoran mit sem törődve az abszolút szürreális képpel, hogy Friccs esetleg tán egy macskát húzogat. Már emberalakban. Remélhetőleg.
- Tudod, az állat általában a gazdájára üt. Pláne ha ennyire szoros a kapcsolat. - Vonja meg a vállát és arról már nem szól a fáma, akkor a bolondos, csipogós golymók mit is jelent, mert nyilvánvalóan nem ő a gazdája. Mint ahogy azt már el is mondta.
- Hát ez nem megy neked, Baba. - Tör ki belőle a nevetés meglátva azt a próbálkozást szigorú, de legalább komoly témakörben.
- Óh? - Egészen kimélyül a hangja, ahogy belehempereg valami kimondatlan perverzió, amit az ártatlan fülek önmaguktól tán nem hallanának bele, azzal a játékosan összeszűkülő pillantással vegyítve mégis tökéletesen nyilvánvaló. - Hogyan szeretnél megbüntetni, Vöröske? - Időnként baromira megkérdőjelezhető, hogy valóban színtisztán meleg-e, vagy úgyamúgy bármire játszik.
- Én is úgy gondoltam. - Sóhajt elégedetten, értik ők egymást ellentétben a golyszival, akinek más elképzelései vannak a boldogság rózsaszín cukorfellegéről. Még a kisebb küzdelem (elég egyoldalú) sem veheti el a figyelmét arról ki és min szeret lovagolni, a csajszi vörösségére tízpontos vigyor villan a képén.
- Ah bocsesz, már fogalmazni sem tudok. És úgy látom már valaki beelőzött a megrontásban, felettébb szomorú vagyok. - Drámai hangja pont zéró komolyságot tartalmaz, pláne mert a tónus nem is túl diplomatikusan, de nyilván nevet rajta. Egy pontig. Mert a golymók sorsa láthatóan fontosabb pillanatnyilag a griffis srácnak úgy nettó bárminél.
Rejtély miért, elvégre nem ő a gazdája, nemdebár?
Mi sem mutatja jobban a helyzet komolyságát, minthogy nem reagál a dünnyögésre, helyette már a padon ácsorog. Nagyon éles figyelemmel fülel, hall valami halk jajveszékelő csipogást, ám...
Felkapja a fejét, ahogy a lány felkiált az ajtóból és lendületesen meg is indul arra leugorva a padról. A talárját fél kézzel kapja fel és rángatja magára, miközben már szalad kifelé.
Nyilván nem hoppanálhat, nem?! A roxfortban nem lehet hoppanálni. Nyilván nem basz tönkre egy ilyen aranyszabályt a Szeszély... nyilván... francba.
- Fussfussfuss - Sürgeti Vörit, mert konkrétan elfut mellette. Noah baromi gyors, elvégre... immár hatodik éve futja az ámokot sokszor szó szerint ebben az iskolában.
- Mi a francot csináljunk, még csak varázsolni sem szabad rajta. - Hangja sziszegős az idegtől. A villogó szinfolt hol feltűnik, hol eltűnik és úgy menekül előlük, mintha az élete múlna rajta. Be egyenesen a Trófeaterembe, ahova belépve a két jómadár néma csenddel találja szembe magát.
- Óh baszki.

A HELYSZÍN SZABAD!

Trágya cunami

2002. január 7.

Sophie Vanheim

A január fagyos öleléssel köszöntötte nem csak a Roxfort, hanem a kastély mellett található üvegházak lakóit is. A szebbnél szebb jégkristályok virágmintába rendeződve díszítették az ablaküvegeket, amelyek mesebelivé varázsolták a növényházakat. Az órák alatt még Lancaster professzor leheletét is látni lehetett beszéd közben, miközben a háttérben tekergőző növények igyekeztek bokrokká fejlődve, vagy éppen a föld alá bújva menekülni a csípős hideg elől. A tanévnek ebben az időszakában mindig nagy volt az aktivitás Gyógynövénytanon, ugyanis a téliesítés feladatainak elvégzése közben minimalizálni lehetett annak kockázatát, hogy bárki halálra fagyjon az óra végére. A növények rendkívül hálásak voltak minden segítségért, így a kobraliliomok is ritkábban támadtak a közelükben ténykedőkre.

Miután megszólalt az óra végét jelző csengő, Uma elsők között távozott a IV-es számú üvegház ajtaján. Futólépésben hagyta hátra maga mögött az öntrágyázó cserjéket, amelyek elárasztották... mindazzal, amivel ő a legkevésbé szerette volna. Nem a hideg, de még csak nem is a talárjából és hajából áradó bűz késztette arra, hogy minél hamarabb visszatérjen a hálókörletébe, hanem sokkal inkább a szégyen, amivel nem csak magát, hanem a professzorát is sikerült bemocskolnia.
Az egész incidenst egy buta bénázásnak köszönhette; Lancaster professzor egyszer csak felbukkant a háta mögött, majd megdicsérte, amiért a szívügyének tekintve veszi ki a részét az aktuális feladatokban, amitől ő persze totálisan zavarba jött, és fülig vörösödve öntözött tovább, így észre sem vette, hogy a cserjéknek nincs szükségük több vízre. Az eredmény látványos és katasztrofális is volt egyben: a szorosan egymás mellé ültetett csemeték egy jókora adag trágyával borították be mindkettőjüket. Néhány pillanatig meredten bámultak egymásra, majd a professzor hanyagul intett a pálcájával, aminek hatására mindketten megtisztultak a mocsoktól, azonban a szerencsétlenséget már ő sem tudta meg nem történtté tenni. Az óra hátralévő részében, Uma megsemmisülve, lehorgasztott fejjel dolgozott tovább, bár még így is többször kapta el a mardekárosok gúnyolódó tekintetét, akik a hasukat fogva nevettek rajta, persze csak Lancaster professzor háta mögött.

Átkozta magát az ostobaságáért, miközben a friss havon gázolt keresztül az Északi szárny folyosóinak irányába. A Gyógynövénytanon kívül nem volt még egy olyan órája, amin ennyire szétszórtan viselkedett volna. Ez is csak annak volt köszönhető, hogy a legtöbb lányhoz hasonlóan, természetesen ő is odáig volt a professzorától; az átható tekintettől a kék szempárral, a karizmatikus fellépéstől, a mindig elegáns megjelenéstől, a parfümtől, amit akkor is érzett, ha csak rágondolt...
Pedig már többször megfogadta magának, hogy elhessegeti a fejéből ezeket a gondolatokat, mert nem akart ő is ostoba liba módjára viselkedni, hogy a hajtincseit tekergetve és a nyálát csorgatva olvadozzon Lancaster professzor óráin, mint ahogyan azt elég sokan és elég látványosan teszik. Nem mellesleg Hitvány minősítést sem szeretett volna kapni a R.A.V.A.SZ. vizsgájára, márpedig a mai teljesítményével nem is érdemelt volna jobbat, még a saját belátása szerint sem. Nem vágyott másra, csak egy forró zuhanyra, egy narancsos kakaóra és Astral ítéletmentes szeretetére kicsit, még a délutáni órák előtt.

Már majdnem elérte az árkádokat, amikor egy taszítóbűbáj háton találta őt a semmiből, amitől jó néhány métert csúszott hason a latyakos hólében. A támadás váratlanul érte, hirtelen fel sem fogta, hogy mi történt, de ahogy felhangzott a lányok kegyetlen kacagása, máris tudta mi fog következni. A pálcája után kapott, de egy lefegyverzőbűbáj hatására azonnal ki is röppent a kezéből, és az ívsor kövezetén kopogva gurult odébb. A földön maradva megfordult, és a három legundokabb mardekáros évfolyamtársával találta szemben magát.

- Most legalább ugyanolyan trágyán nézel ki McGruder, mint amilyen a szagod is! - harsogta a középső, aki továbbra is Umára szegezte pálcáját, és visítva nevetett a saját viccén, de a másik kettő is készségesen asszisztált neki. - Azt súgták a csillagok, hogy Lancaster majd randira hív? Belbynél több esélyed lenne, ő szereti ölelgetni az olyan csontvázakat, mint amilyen te is vagy!

A lányok fenyegetően indultak meg Uma felé, aki válaszra sem méltatva őket talpra állt. Ekkor felhangzott újra a varázsige, aminek hatására kénytelen volt újabb métereket megtenni a sártengerben.

[ღ Veszélyes trágyák ღ]

ღ Veszélyes trágyák ღ

Uma

(2002. január 7.)

ღ kedvenc felhőmnek ღ

Hol vagyok. De most komolyan, hol vagyok? Nem hiszem el, hogy a hét évem alatt képtelen voltam megtanulni, hogy mi merre hol van. És még térképem sincsen, de lehet jobb is, lehet azzal sokkal jobban eltévednék... Nem tudom. De igazából tényleg halovány gőzöm sincsen nincsen arról ez most melyik folyosó, pedig megígértem Lanchaster professzornak, hogy kötelességtudóan beszámolok a házam viselkedéséről, mert hát nem tudom... Valahogy fellelkesítette az, hogy legutóbb mi nyertük meg év végén a házkupát, bár a helyzet az, hogy most siralmasan állunk. Pedig milyen mesébe ilő lenne, hogy ha megint az én házam nyerne, amikor elballagok. De azt hiszem ez a vágya minden végzős diáknak. Na mindegy. Az, hogy itt hagyom a sulit jövőre túl szomorú, és inkább jó messzire terelgetem a gondolataimat.
De hiányozni fog a suli, jesszusom, mindjárt sírok. Oké, oké, szedd össze magad Sophie, ez is csak egy folyosó a többi negyvenezer közül, biztos vezet valahova, ami modnjuk nem közveszélyes mondjuk nem éhes gyomrú háromfejű kutyák őrködnek rajta. Megrázom a fejemet, és tanácstalanul végignézem az ismeretlenül ismerős folyosó hűvös falait, amikor hirtelen valami halk kiáltást, meg aztán csattanást és gúnyos, nagyon gúnyos nevetést hallok. Ez utóbbi nem tetszik, úgyhogy a lehető leggyorsabben igyekszem a hangok irányába.
- Most legalább ugyanolyan trágyán nézel ki McGruder, mint amilyen a szagod is! Azt súgták a csillagok, hogy Lancaster majd randira hív? Belbynél több esélyed lenne, ő szereti ölelgetni az olyan csontvázakat, mint amilyen te is vagy! - hallottam a gonosz hangot, amit szinte már ösze is kapcsolok Lorelei Sterling szőke, gúnyos önelégüült arcával. Ahogy a helyszínre érek, látom a sárban csúszni a vörös hajó alsóbb éves lányt, mire teljesen elfog a méreg, és már nem is gondolkodok, csak előveszem a valahol mélyen rejtőző prefektusi szigort.
- Nahát, Lorelei! Milyen kellemes meglepetés, hogy itt talállak. De igazából nem lep meg, azt hiszem még mindig az a legfontosabb elfoglaltságod, hogy a fura hajlamaid kiélhesd a többieket - szólalok meg, még magam is meglepve, hogy ezt mégis hogy sikerült magamból kipréselni. Mániákusan kerülöm a konfliktust, de annyira feldühítet az, amit csináltak szegény lánnyal. Gondolkodás nélkül kapom elő a pálcámat és fenyegetően közzé és a hollóhátas lány közé állok.
- Csak, Vanheim? Szerintetek? Én csak egércincogást hallok  - horkan fel megvetően, miközben önelégülten forgatja az ujjai között a pálcáját. Közben felsegítem a lányt a földről.. sárból.. akármiből.
- Jól vagy? Megsérültél? - kérdezgetem tőle aggódva, de amint leveszem a szemem róluk, engem is hátba kap egy átok és én is belehasalok valami izébe. Oké, ekkor van az, hogy Sophie fogja magát és elszalad. De Uma kétségbeesett arcára pillantva megpördülök, és visszatámadok egy kegyetlen kis átokkal. - Densaugeo - dobom felé a fögnövesztő átkot, mire a lány megrémülve felsikkant ahogy a fogai lassan egy nyúlénál is nagyobbak lesznek.

Trágya cunami

2002. január 7.

Sophie Vanheim

Umát kevésbé érte meglepetésszerűen Lorelei következő bűbája, mivel már ismerte őt annyira, hogy tudja: nem végzett még vele. A lány azóta pikkelt rá érthetetlen okokból, amióta harmadévben újra évfolyamtársakká váltak. Esélye sem volt arra, hogy a varázspálcája nélkül megvédje magát ellene. A jeges latyaktól nem csak a kabátja, de a talárja is pillanatok alatt átázott, a csontig hatoló hidegtől annyi erőt sem érzett magában, hogy az árkád fedezékébe rohanjon. A szemét csukva tartotta, hogy ne folyjon bele a sár és koszos hólé keveréke, így az óráknak tűnő másodperceken keresztül csak Lorelei visító nevetését hallotta. Négykézláb térdepelt, miközben remegett és vacogtak a fogai. Azért fohászkodott, hogy valaki arra tévedjen, aki megzavarhatja a mardekáros lányokat abban, hogy befejezzék, amit elkezdtek. Arra gondolni sem mert, hogy erre mennyire kevés sansza van; mivel ebédszünet következett, a diákok többsége már a Nagyterembe tartott, ő pedig a kerülőt választotta a Hollóhát klubhelyiségéhez vezető legrövidebb út helyett, hogy minél kevesebb emberrel találkozzon, mielőtt körbejár a hír az órán történtekről.

Tocsogó léptek közelítettek felé, így Uma vett egy mély levegőt, hogy felkészülhessen a továbbiakra. Ezzel egy időben, mintha sebesen kopogó cipőtalpakat is hallott volna abból az irányból, amerre a kastélyba vezető folyosót sejtette. Ha szerencséje van - gondolta magában -, akkor valamelyik professzor az, aki a délutáni órái előtt úgy döntött, hogy tesz egy egészségügyi sétát a világosban. Viszont, ha a szintén mardekáros Evelyn Rath, akkor könnyen meglehet, hogy nem fog eljutni a Jóslástan órájára...

- Nahát, Lorelei! Milyen kellemes meglepetés, hogy itt talállak. De igazából nem lep meg, azt hiszem még mindig az a legfontosabb elfoglaltságod, hogy a fura hajlamaid kiélhesd a többieken. - hallatszott az érkező kiállítása.

Uma nem ismerte fel a hang tulajdonosát, de abban egészen biztos volt, hogy fiatalabb bármelyik professzortól. Nagy nehezen erőt vett magán, és letörölte az arcát borító mocsok nagyját éppen annyira, hogy óvatosan kinyithassa a szemét. Az undok trió pár lépésnyire állt felette, a boltív felől érkezve pedig egy hugrabugos iskolatársát pillantotta meg, aki pálcáját előre szegezve közéjük állt. Talán még a nevét is megtudta volna mondani a felsőbb éves lánynak, de túlságosan is a történtek hatása alatt állt, így nem tudta felidézni. Loreleiék a változatosság kedvéért újra eszetlen vihogásba kezdtek, majd sértegetni kezdték őt is, de a lány ekkor felé fordult, hogy felsegítse a földről.

- Jól vagy? Mégsérültél? - kérdezte aggódó tekintettel.

- Nem... jól vagyok! - felelte kábán és gépiesen. - Köszi, amiért... - kezdett bele a hálálkodásba, de abban a pillanatban a hugrabugos lányt is elérte Lorelei könyörtelen hátbatámadása, amely kétségtelenül a specialitása volt. Valamivel kíméletesebb volt, mivel nem törölte fel a lánnyal az egész udvart, ahogy korábban vele tette. Ha valamit nehezen tudott elviselni Uma, akkor az az, ha valakit ok nélkül és ennyire gyáván támadnak akár verbálisan, akár fizikálisan. A tény, hogy ráadásul miatta teszik ezt mással, csak még inkább kínozta a lelkiismeretét, hiszen nem akart senkit sem bajba keverni.

Egy pillanatra egymás szemébe néztek, ahogy a lányhoz hajolt, hogy ezúttal ő segítse fel a sárból. Úgy érezte, mintha fürkészné a tekintetét, majd váratlanul Loreleira szegezte a pálcáját, és visszatámadott. A fognövesztő átok mindig is hatásos volt, hogy kizökkentse az ellenfélt párbaj során. A mardekáros lány a szájához kapott, miközben egyik társa a segítségére sietett, a másik pedig a pálcája után nyúlt. Uma nem gondolkozott, csak cselekedett: a lányhoz lépett, és megpróbálta kicsavarni a kezéből. Dulakodni kezdtek, de a csúszós talaj miatt hamar a földre kerültek, és egy szürreális küzdelem alakult ki, ami leginkább egy mugli iszapbirkózásra hasonlított. Egy jól irányzott ütés érkezett Uma orrára, amitől hirtelen meg is szédült, majd érezte, ahogy a vér kicsordul az orrlyukán.