Konyha

Erdő erdő...


2003. szeptember 24.

Smith professzor hátrakulcsolt kezekkel szál egyenes háttal massírozott a folyosókon. Méltóságteljes léptei fenyegető visszhangot ütöttek a csendes folyosókon. Éppen a konyha felé tartott, hogy ott esetleg megnézze, hány diák is surrant ki éjjeli nasizásra. Mintha nem tudta volna, miféle szokások uralkodnak el a gyerekeken az álmatlan éjszakáikon. Esetleg valami romantikus összejövetelt óhajtanak tartani. A prefektus fürdőből most küldött el a házaikba egy éppen szemtelenül meztelen párt, akiknek valószínüleg örökös rémálma lesz az árnyként felbukkan férfi, aki megzavarta az együttlétet. Egy szóval már a mai nap is sokat látott SMith professzor a konyha felé lépdelt, tanári ösztönöktől vezérelve. Na meg ha nem volt ott senki titkon remélt egy kis étcsokoládét. Nem volt édesszájú, de az étcsokoládét szerette.
A zaj balsejtelmet keltett benne, így rögvest megszaprázta a lépteit, majd ahogy kinyitotta egy gigantikus süteményes ősrobbanás közepén találta magát, kergetőző, ordibáló vagy éppen kajacsatát elmélyülten vívó diákokkal. Nem is várt tovább előre lépett, kidüllesztette a mellkasát, mintha valami tábornok lett volna és elkiáltotta magát.
- Senkinek nem lesz vége, "Florián lá Félj"! BEFEJEZNI. Mindenki. Most azonnal rakjanak rendet. Már aki tudatánál van. Maga is Miss Everfen. Addig nem megy el innen senki sehová. LA FAY, szedje össze magát! Mit ordibálnak magul együtt Mr. Hillel? Valaki szedje le Miss Millerről Mr. Oswint! Miss Narek meg dobja el a kezéből a rongyot! Gyerünk, gyerünk! Miss Everfen meg nekiláthat megtisztítani a diákokat! Mr. Ellsworth dobja el a fakanalat. Miss Bailey pedig tegye le amit éppen dobni akar. Miss la Fay, pedig nyugtassa meg a bátyját - osztogatta a fekladatot katonás ütemben.
ha pedig végre csillogott-villogott a konyha, bólintott.
- Holnap reggel mindenkit, aki jelenleg a Roxfortban tanul várok fél nyolcra a Bájitaltan szertár előtt, büntető munkára.
Nézett végig összevont szemöldökkel a diákokon, és addig nem mozdult az ajtóból, míg mindent készen nem talált.

♥csillagpor♥

I eat cake, because it’s somebody’s birthday somewhere.

pretty : red velvet ♥ vibe: arcadia

2002. 09. 24.

A földre ültem valami nedves tócsába, és kellemetlen és hüly eérzés keríett hatalmába, amire rá se mertem gondolni, hogy milyen érzés volt. De undoríró. Florian tovább üvöltözött, én meg vissza akartam nekiem ordítani, miközben Lola Charlie bűvkörébe esett, még azért eldobott felém egy rongyot a többieket nem is nagyon láttam, csak a csillámfutárra meredtem mérgesen.
- Te meg azért nézel ki ilyen unalmasan, mert sose akartál tetszeni senkinek! - magyaráztam neki, miközben feltérult az ajtó és megjelent egy nagyon-nagyon mérges SMith professzor és osztani kezdte az észt. El is dobtam a rongyot a kezemből, ami Flor fején landolt, nem azért, mert gonosz voltam, hanem mert törölje meg magát.
- Ahh! Elegem van! tessék, szedd rendbe magad vagy valami! - mondtam unottan, mint aki beletörődött a sorsába és odacsoszogtam hercegnős mozdulatokkal Lola felé, hogy legurítsam róla a srácot. Akit amúgy tavaly még le is smároltam. na mindegy.
- Jól vagy? - kérdeztem úgy lelki állapota és mindenre is érte. Aztán hogy legalább minimálisan jó diáknak tűnjek, elkedztem rendet rakni. Fáradt voltam és koszos, alig vártam, hogy bebújjak az ágyamba és kialudjam a hajamat ért stresszt. Azért reméltem, hogy olyan büntink lesz, amiből tanulhatok is valamit. Oké, stréber voltam bizonyos szinten, és karrierista.
- Ahh menjnünk már ludni - motyogtam végül párás hangon Lola mellett. A takarítás is kivezsi az emberből az erőt.

Pizsiparti
2003. szeptember 24.

   

gramofon

Ha nem tej az, azt nem akarom tudni. Biztos tej. Maradjunk ebben. Claus kiabálása felvilágosított, hogy az illető srác Charlie. Hát persze. De a koncerteken nem ilyen álmatag. Most kicsit olyan volt, mintha nem lenne magánál, össze-vissza beszélt. Hallottam, hogy Florian még mindig kiabál Norával, de hát nem tudtam semmit tenni az ügyben, mert ez a Charlie egyszerűen rámfeküdt.
- Hé… HÉ! Haver… - Igazából esélytelen küzdelem volt, hogy talpon maradjak. Kilépni alóla meg olyan… Az azért nem lett volna szép. Megütötte volna a csinos pofikáját, márpedig aki színpadra áll, annak nem szabad betörnie az orrát. Szóval annyit tudtam tenni, hogy lassítottam a földre esését - viszont így vele hanyatlottam én is.Keresztbe feküdt rajtam, én meg próbáltam mocorogva kimászni alóla, de hát nagyobb volt nálam, és keményebb kötésű, hapsi lévén. Egész tetszett volna az alkata, ha nem épp rajtam tesped vele. Nem minden nap fekszik az ember ölébe egy rocksztár, szóval tehetetlenül kicsit bele is nyugodtam a sorsomba, és a földről csillámport szórtam Charlie hajába, mert olyan jól mutatott azon a feketén a sok apró kis csillám. És olyan békésen aludt ennek a káosznak a közepén. Pedig megjelent Smith, aki még Lá Féljnél is félelmetesebb. Ahogy belépett, már odahajoltam a sráchoz.
- Te… Charlie… Keljél már fel, hallod Csipkejózsika, kilapítasz…
Lehet, hogy meg kellene csókolnom? Arra felébred. Röhögve homlokon pusziltam, hátha felébred, de persze nem, a srác csak aludt, Nora meg megmentett, legurította rólam a súlyos egyéniséget. És persze jól kikaptam megint Smithtől. Aztán lett elég dolgunk a takarítással, szóval alig vártam, hogy megejthessem a szépítő alvásomat. Csinosnak kell lennem a büntetőmunkán. És a következő Koboldos koncerten is. Valahogy kedvem lett elmenni rá.

[-Flor nyugi, holnapra szép lesz a hajad.. és khm Smith-el büntető munka neked csak jó...-]

Nora és Flor felettem kaja csatáznak mikor a srác akit nem ismerek rá dől Lolára, Claus mindent is csinál.Ezra ,, azthiszem ő már csak Ezra... Ekkor egy szigorú és annál Dühösebb Smith jelenik meg. Kiosztja a feladatokat.
- Miss la Fay, pedig nyugtassa meg a bátyját- Kaptam a feladatot majd Florhoz mentem és próbáltam nyugtatgatni és átölelni hátha valahogy sikerül megnyugodnia
-Flor nyugi, holnapra szép lesz a hajad.. és khm Smith-el büntető munka neked csak jó...- suttogtam a végét a fülébe, hogy véletlenül se halja meg senki. Mondjuk ezzel lehet nem nyugtatom meg, de ha ezzel nem azzal, hogy ölelem hátha.
- Holnap reggel mindenkit, aki jelenleg a Roxfortban tanul várok fél nyolcra a Bájitaltan szertár előtt, büntető munkára.- Mondta szigorúan, és megvártam amíg csili vili rend nem lesz a konyhába.

Éjjeli zavargás
~ 2003. szeptember 24. ~


muhaha

Smith úgy toppant be, mintha valami filmjelentbeli megtorló lett volna, aki bosszút akar állni az elhullott kajákért, és olyan borúsan bámult ránk, hogy egyszerűen nem  tudtam komolyan venni. A csavó kemény volt, nagyon-nagyon kemény, és ezt valahogy adtam benne. Meg amúgy rohadt vicces volt, minden órán röhögtem a fején, az a szemöldök zseniális volt. Jófiúsan elvigyoordtam, miközben Charlie már most elkedzte a csajozást, bár Lola talán még fiatal volt, de hát..Együtt alvás egy rockerrel, az kinek nem az álma? Alf kibazsottul boldog lehet velem. Persze kihúztam magam az utasításokra, és leengedtem a kezemben lévő szottyadt gyümölcsöt és takarítgatni kezdtem, pálca híjján a saját kezemmel, mert ki visz pizsamával is pálcát magával? Nagyjából senki. De a csillámos futár csajtól azért kaphattunk volna valami mágikus támogatást. Odaléptem végül Charlie-hoz, hogy felkaroljam az ernyedt testét és a karját átlendítve a vállamon tartottam.
- Vigyázat, beteggel vagyok - röhögtem magamon, és Flor felé néztem, ahogy a húga ölelgette. Egy kicsit elszorult a szívem, hiányzott a bátyám. De most legalább volt egy jó estém egy nagyon-nagyon jó estém. Türelmesen ácsorogtam a haverral a karajaim között, várva, hogy elengedjenek minket. És hát a büntető munka? Kit érdekelt, azt is szét lehetett trollkodni.

csajbuli
▪ 2003. szeptember 24. ▪

Mindenki

A fejemen landolt rongy, meg sem zavart. Smith dühe, az már annál inkább. Nehezen keltem fel a földről és egy lendítéssel megszabadultam a rongyóltól, majd, ami a fejemen volt.  Megköszörülve a torkomat, Smith szemébe néztem, de ez nem az a büntetőmunka volt, amit kettesben csináltunk az irodájába. Ráadásul az sem segített sokat, hogy Henriette a fülembe duruzsolt, hogy nyugodjak meg.
– Prof… – dünnyögtem, aztán közelebb léptem kicsit. Nem feltűnően, éppen csak annyira, hogy lássa, nem akarok rossz lenni, meg semmi… bár ez késő bánat. Hallotta, ahogy azt üvöltöttem „Florián lá Félj.” Ezt az oldalamat nem kellett volna megismernie.
– Igazából nincs olyan, hogy Florián lá Félj… – dünnyögtem, aztán zavarodottan megindultam kifelé, mielőtt még ott fogna takarítnai. Éppen eléggé kellemetlen volt így is ez az este.

Én csak egy kis sütit akartam…

 2003. 09. 24.
To all music

Tovább haladt a káosz vonat, Ezra arca már szinte felismerhetetlen lett a sok kajától. Hiába vette magához a kotla fedőt, nem tudta megfelelően használni, s habár Sandy elbújt előle, mégis csak megérte kijönni a konyhába nasizni. Egy darabig nem felejti el, amit látott, igaz ez meggyengítette és ez okozta a csínykirály vesztét. Ma legyőzetett. De harci kedve nem múlt el, magasba emelte a fakanalat és hadat üzent.
- Hááá, fusson mindenki, ha kedves a hajjajj… - látta meg maga mögött hirtelen Smith Professzort, ahogy állt, mint kapitány a győztes csatában, amit már akkor megnyert, amint belépett a konyhába.
- Ha kedves a bájitaltan? – hunyorgott fájdalmas arccal, s végig sem ért Smith tanbá a felsoroláson már érezte, hogy ebből bünti lesz. Bér idén jobban bírta, mint a tavalyi tanévben, ott már a tanévnyitó után megkapta az első bün-tetőmunkáját másnapra.
- Én csak egy kis sütit akartam. – kámpicsorodott el, ahogy az utasítást követve letette a fakanalat, és segített a töb-bieknek rendet rakni. Smith tanbá a Hugrabug új házvezetője, hát szigorúbban végzi a munkáját az egyzer biztos, de legalább pontokat nem vont le senkitől.

Erdő erdő...


2003. szeptember 24.

- Kísérje el Mr. Hillel Mr. Oswnint akkor aludni - momrogta vészjóslóan és végignézett az egyre szépülő konyhán és a diákok ténykedését látva elégedetten nyugtázta magában, hogy a félelmetes jelenlétén nem esett csorba akkor sem, hogy ha gyengéd érzéseket táplált a fiú iránt, aki kifejezetten új oldalát mutatta meg abban a pillanatban előtte, amit úgy tűnt el is szégyellt. A külön büntetőmunkáján úgyis lesz idejük ezt megvitatni.
- Majd azt megvitatjul, la Fay - dünnyögte lepillantva  afiúra és kiengedte őket az ajtón, hogy aki kész volt a maga feladatával távozzék is. Éjfél után lehetett az idő, és nekik még aludniuk is kellett hogy friss és üde diákokként megjelenjenek a szertára előtt.
- Mindenki menjen a saját hálókörletébe, reggel találkozunk - nyomatékosította mogorván, majd utolsóként még körbenézett a kitakarított konyhán, legalább az adrenalintól felpörögve elég gyorsan elkészült a helyiség is. Azt már meg se kérdezte, és nem is firtatta, hogy hogy keveredett ide be egy volt diák, de biztosan valamilyen frucsa oka volt. Minden esetre hatása és jogköre nem volt magyarázatot követelni tőle.
- Miss Everfen, kérem, a holnapi napon távozzon.
Amikor mindenki távozott, persze csent magának egy kis átcsokit is, elégedetten bólintott, hogy kötelességét és célját teljesítette, és megindult folytatni a körútjának utolsó negyedét, hátha még rendetlenkedő és energiától túlfűtött diákokra bukkan.

MINDENKI RÉSZVÉTELÉT KÖSZÖNJÜK!

Az elején olyan gyönyörűen megúsztam a karambolt, hát túl szép is lett volna, gondolom. Valaki - fakanállal rohangálva - esik keresztül rajtam, mindkettőnket a tejtócsába tarolva. A fejemet legalább nem verem be a padlóba, de csak azért, mert telibekapom a tejesdobozt, ami a maradék struktúráját is megadva loccsan egy utolsó rúgásnyi tejet.
Szépen nézünk ki.
Narek legalább gyönyörűen időzíti a beszólását, bár vitatnom kell, ennyi mindennel borítva az utolsó jelző, amivel illetném a megjeenésem az "unalmas" lenne. Legalábbis igenis eseménydús vagyok, még ha a csinos ezen a ponton vitatható is.
-Aranyom, ha az önbecsülésem a véleményeden múlna, most lemondhatnál a csillámodról.
Szerencséjére van akkora arcom, hogy ne érdekeljen. Tudom, hogy tudok hatásos lenni, ha azt akarok, de egy házhozszállításra vagy egy pizsamapartira minek öltöznék ki úgy, mint ha randira mennék - ha nem számítok ilyen hátsó szándékra. A tényleges események meg aztán őket is ugyanolyan váratlanul érték, azért itt a rinya.
Ami gyorsan tárgyát veszti, ahogy a rezidens kiképzőtiszt is csatlakozik a színes társaságunkhoz. Ezt a muksót tényleg átrakták a Hugrabug vezetőjévé? Szegény sárgák...
A takarítás gyanánt a folyadékokat - főleg tejet - felszárítom egy varázslattal, hogy legalább abban ne kelljen tapicskolni takarítás címszóval, az csak eredménytelen lenne, de azért hagyok némi munkát a többieknek is a szárazabb anyagokkal. Egyfelől ne csak én csináljak mindent, másfelől ismerem hogy mennek a dolgok itt. ha túl hamar és hatékonyan végzünk, büntetést annyival többet kapnának cserébe.
Az asztalt még visszaállítom egy újabb varázslattal, aztán elkezdek levadászni mindenkit egyesével.
-Nakérem, fürdés!
Egy aqua eructo nyomásával gyorsan leslagozható mindenkiről a vegyes dzsuva, mire rinyálnának, hogy eláztak, egy leperex és megint szárazok, aztán egy evapores eltünteti a tócsákat is, mielőtt mehetne a picsogás, hogy csak több rendetlenséget generálok vele - erre a megjegyzésre valahogy Smith-től számítok a leginkább.
Akit búcsúzóul még boldogítok egy kis nyavajgással, mert olyan a feje.
-De muszáj addig maradnom, tanárúr?
Mielőtt még kitalálná, hogy igen, fordulok is sarkon. Itthagyható cuccom nincs, úgyhogy ezen a ponton le is lépek. Nincs olyan késő, hogy mindjárt bealudjak, a járatot ismerem hozzá, és a Szellemszállásig érve már tudok hoppanálni haza.

A helyszín szabad

Csendes karácsony

2003. december 20.

Christmas casual - Christmas song anyway

to Digby

Unottan álltam a konyhában egyedül egy tál fölött, amiben már sütésre kész volt a specialitásom, amit minden különleges alkalommal elkészítek magamnak. Nem vagyok édesszájú, de ha valami nyalánkságra vágyom, akkor ezt a kis diétás brownie-t készítem el. Az exfeleségem imádta, mindig Magnus Brownie-nak hívott ilyenkor, vagy amikor jó kedve volt, de lehet, csak nem akart megbántani, azért csinált így, de akkoriban nem zavart, mindig örömmel készítettem el a desszertet karácsonykor, vagy bármilyen más ünnepkor, amikor rendszerint összeültünk a családjával. Persze a végén senki nem evett belőle, mindenki inkább anyósom tuti habos, babos tortáját majszolta, vagy az ex-nejem meggyes pitéjét, végül én ettem meg a kis készítményemet, ami mentes mindenféle baromságtól, amitől mások szerint ízletes lehet egy sütemény. Nekem így is ízlik. Finom, csokis és nem túl hízlaló. Komor arckifejezéssel álltam a már csak sütésre váró üveg edényt tartva a kezemben. Egyedül voltam, mindenki más a bálon mulatott, a manók, akik eddig a nagy eseményre sürögtek forogtak, valószínűleg már lepihentek.
Teremőrnek jelentkeztem a bálra, vigyázni a lurkókat, hogy ne tegyenek semmi rosszat vagy hogy a rend ne gondolja azt, hogy a Roxfortban egy karácsonyi parti a legmegfelelőbb idő arra, hogy támadhassanak. Fel is öltöztem, már majdnem oda is értem a bálra, mikor az igazgatónő megállított, a vállamra tette a kezét anyai mosolyával az arcán és közölte, ma nincs szüksége aurori szolgálatra. Ma a pihenés ideje van, tegyek én is így. Érezzem jól magam, vegyüljek el a tömegben, bulizzak, ahogy azt a többi tanár teszi. Hiába próbáltam ellenkezni, figyelmeztetni, hogy nem jó ötlet az, ha lankad a figyelmünk, hajthatatlan volt és az a mosoly az arcáról nem akart eltűnni. A fenébe, mint egy karácsonyi jótevő.
Érezzem jól magam? Na persze. Fejem rázva dobtam a sütit a sütőbe, ami valósággal puffant odabenn, majd miután beállítottam a hőfokot és elindítottam még az ajtaját is bevágtam. Mintha nem tudná, hogy utálom a bulikat. Campbell partijára is megfigyelés céljából mentem, mert azt a fülest kaptam, hogy a rend beszivárgott a suli tanárai közé, de az is a végére kellemetlen és katasztrofális lett.  Szegény Mira kolleganőm is kellemetlenül érezte magát, mégis elráncigáltam. Na nem, soha több bulit, eddig is elvoltam egyedül, most sem vagyok kíváncsi senkire, főleg azután az este után a Csirkefogóval a társalgóban. Valaki azt gondolta vicces lesz odarángatni egy érzelmi idegroncsot és egy két lábon járó felnőtt filmes bogyókergetőt. Gondterhelt arccal támasztottam a konyha pultot, miközben még itt is csilingelt a fejemben a karácsonyi nóta. Minden csilingelésre ugrott egyet a szemhéjam, a dal pedig a fejemben lévő idegeken táncolt. Mérges voltam az igazgatóra, felelőtlenség ilyenkor aurori őrizet nélkül hagyni a termet. Úgy bepipultam, hogy mérgemben levertem a mellettem lévő tálakat és rongyokat, amik jó pár métert zuhantak, zörögve, csilingelve adva meg magukat a gravitációnak, majd hogy biztosítsam a dolgot, még ököllel rásóztam a pultra is.
- Nem hiszem el! – kiáltottam mellé, majd magam elé nézve igazából megállapítottam, hogy nem az a bajom, hogy nem lehetek a bulin felvigyázóként, vagy hogy az igazgatónő felelőtlen. Miért álszenteskednék. Legalább magamnak nem hazudhatok. Ismét egy karácsony egyedül.

to Mr BigBoy
2003. December 20.

   


santa baby

A Karácsony talán a legkedvesebb időszakom az évben. Na jó, igazából mindig az a kedvencem, amelyik éppen van, de mikor Karácsony van, annak egy hajszállal talán jobban örülök. Elbűvöl a hangulata, a fahéj és gyömbér édes, süteményes illata, a sok kedves, csacsogó ember, a sok csillogó, kerek, élénkszínű üveggömb… Milyen jól mutatnak a fenyőfán, tökéletes kombináció. Talán a kontraszt miatt, mert bár valójában gyönyörű mélyzöld és jó illatú, a fenyő elsőre sötétnek és szúrósnak, és nagyon sejtelmesnek tűnik.
- Tényleg, hol van Brown? - bukott ki belőlem a kérdés, és a feldíszített fáról egy kollégára pillantottam, aki elmondta, hogy azóta nem látták, mióta Minerva “szabadságolta”.
- Oh, micsoda galádság. Nem csoda, hogy elmenekült szegény jószág - sóhajtottam viccesen, aztán eszembe villant egy kép, ahol Magnus nagyon morcos arccal, nagyon karácsonyi sipkában ül a tanári asztalnál, próbál senkivel sem csevegni, és igyekszik lesöpörni magáról az aranyport, de nem megy.
Figyeltem egy ideje, ahogy persze mindenki mást is a kastélyban, de őt valahogy különösen, és már észrevettem a taktikáját. Egy aurortól el is várhatóan mesteri volt. Nem lepett meg, hogy teremőrnek jelentkezett ma, a legjobb ötlet volt, ha úgy érez, hogy “nem akarok itt lenni, de mégis itt akarok lenni”. A másik lehetőség erre az lett volna, ha valaki mondjuk talpas pohárrá változtatja, de annak nagyobb lett volna a kockázata, például hogy valaki a szájával hozzáér… Khöm.
Tudom, milyen sok ember között magányosnak lenni. Tudom, milyen vágyni a társaságra, de nem találni a tömeg közepén. A gyász furcsa anyag tud lenni az ember fejében, néha áthatolhatatlan kőfal, néha csak áttetsző, de hideg jég, néha bedig kötél, ami összeköt.
Elszánt mosollyal az arcomon sóhajtottam egyet, aztán hirtelen felkaptam egy csomó karácsonyi izével teli kosarat az asztalról - talán a még ki nem rakott dekorációk voltak benne - mellétettem még a Brownnak szánt ajándékom, ami nem volt nagy ügy amúgy, csak egy szépen becsomagolt üveg finom lángnyelv whisky. Aztán nekivágtam a kastélynak, megkeresni őt.
Az egész kastélyt nem tudtam volna átvizsgálni persze, de volt egy olyan sejtésem, hogy nem a szobájába ment vissza. Nem, mivel ő gyakorlatias ember, talán csinál valamit. Megnéztem a könyvtárat, és még egy két helyiséget, mire a konyha felé vettem az irányt, de ahogy a folyosón sétáltam, kezemben a kosárral, fejemen a Mikulás sipkával, és meghallottam a csörömpölést, szétfutott a mosoly az arcomon. Megvagy…
- Egyszemélyes kajacsatát tart, vagy csatlakozhatom, kolléga úr? - kukkantottam be az ajtón széles vigyorral, majd látván a rumlit, a vidámságba a képemen egy kis csodálkozás is vegyült. Választól függetlenül közelebb mentem és a nagy kosarat a pult egy olyan részére helyeztem, ahol talán nem lesz egészen maszatos.
- Hallottam, hogy Minerva szabadságolta mára. Ez igazán nem volt szép tőle - bosszankodtam színpadiasan, aztán a kosárra mutattam.
- Hoztam magammal egy kis Karácsonyt, ha nem bánja ma estére az ünnepi testőrséget. Nem vagyok egy egész teremnyi ember ugyan… De ilyenkor…
Elgondolkodtam, hogyan is fejezzem be a mondatot. Úgy, hogy vigyáznom kell magamra, nehogy elkapjon a rosszkedv, vagy a szomorúság? Az év legszebb napja ugyan, de ilyenkor, mivel sokkal nyitottabb, sokkal sérülékenyebb is az ember lelke. Főleg azok számára, akik sok fájdalmat tartanak vissza bizonyos falak mögött.
- … Jobb, ha engem is felügyel valaki - nevettem fel aztán, és kivettem a kosárból a szép papírba csomagolt tárgyat, aminek a mibenléte - mivel tökéletesen whisky-s üveg alakja volt így is, valószínűleg nem lehetett nagy rejtély Magnus számára. A hapsi kezébe nyomtam hát, és véletlenül még hozzá is értem közben kicsit. De nem torpantam meg, ahelyett pakolni kezdtem a földre esett edényeket, vissza a pultra.
- Nagyon jó illat van. Úgy érzem, ez még a dementorok okozta mellékhatásokat is gyógyítaná… Szóval, mi finomat készít? - szimatoltam a levegőbe csevegősen, miközben pakolásztam.

Csendes karácsony

2003. december 20.

Christmas casual - Christmas song anyway

to Digby

Most nem is az Azkabanban töltött idő tört ki belőlem, csak egyszerűen stresszes vagyok. Ezek a körülmények, amik itt vannak az iskolában és az életemben, felőrölnek. Mondhatnám úgyis inkább, hogy ebben az életnek nem nevezhető katyvaszban kapaszkodok a keverőlapátban, amit valami elemi erő pörget a fazékban egy halom kutyaszar mellett. Nem is értem ezt az egészet, mi hajt engem? A kötelesség? Az életem nulla, nincs hova hazamenni, a munkahelyemről elüldöztek ide egy sereg mihaszna, semmirekellő diák közé, ahol azt sem hagyják, hogy megvédjem őket! Szorítottam ismét ökölbe a kezem, hogy egy újabb ütést mérjek a pultra, végül csak megráztam a levezőben és rátámaszkodtam. Sóhajtottam egy nagyot, majd végül megadóan megráztam a fejem. Azt hiszem ezzel elég is, feleslegesen hergelem magam, megpróbálom magam valamivel lenyugtatni. Kezembe vettem az első dolgot, amit a pultnál megláttam, majd miután belenéztem, állapítottam meg, talán só vagy bors-szoró lehet. Pont belefért az ujjam, gondoltam megkóstolom, úgyis van még vagy fél óra, mire a süti elkészül. Várjunk. Nem…nem jön ki…beszorult…
- Egyszemélyes kajacsatát tart, vagy csatlakozhatom, kolléga úr? – kukkantott be hirtelen egy arc az ajtón, mire ijedtemben hátráltam egy lépést és gyorsan eldugtam az ujjamra ragadt fűszertartót a hátam mögé.
- Nem, neeeeeem, persze, hogy nem. Ügyet…igen…ügyetlen voltam. – vigyorogtam idétlenül, kissé zavarban, majd ahogy közeledett felém, úgy kezdtem el hátrálni, hogy egyrészt teret engedjek neki a pultnál, másrészt pedig hogy ne lássa meg, ahogy szerencsétlenkedek a fűszertartóval. Nem jön le.
- Hallottam, hogy Minerva szabadságolta mára. Ez igazán nem volt szép tőle – játszotta a bosszankodós kislányos szerepet, ami amúgy nagyon jól állt neki, én pedig adva a full laza fickót, nekidőltem háttal a szemben lévő szekrénynek. A csapnál van szappan, az a célpontom. Meg kell várnom a pillanatot.
- Hát, igen. Nem akarta, hogy ma is munkával töltsem az estét. Maradtam egy ideig utána, de…nem éreztem jól magam. – mondtam, majd figyeltem, ahogy a kosarat leteszi a pult azon részére, ami vál-lalhatóan tiszta volt, ami nagy szó, ugyanis nagy kosszal vagyok általában. Gondoltam, a manók majd rendet raknak utánam, bár valószínűleg a süti után edzés várt volna rám, kis kalóriaégetés.
- Hoztam magammal egy kis Karácsonyt, ha nem bánja ma estére az ünnepi testőrséget. Nem vagyok egy egész teremnyi ember ugyan… De ilyenkor… - mondta kedvesen, amivel megolvasztotta a mellka-somat, szinte a pillanat tört része alatt. Ez az iskola nem érdemel meg egy olyan melegszívű jó embert, mint Digby professzor. Arról nem is beszélve, milyen dögös, azta…nem, Brown. Szedd össze magad! A fűszertartó, vedd…már…le…
- Igazán nem szükséges Digby professzornő, biztos találna ma nálam hangulatosabb társaságot is. Nagyon kedves Öntől. – válaszoltam őszintén és bár vegyes érzéseim voltak a jelenlétét illetően, egyré-szt nagyon örültem, mert mindig megnyugtat a közelsége, másrészt azonban nem vagyok benne biztos, hogy egy savanyú, begyöpösödött ember társaságában kellene töltenie az estét, ahelyett, hogy bu-lizhatna is szórakoztatóbb közegben.
- … Jobb, ha engem is felügyel valaki. – nevetett végül, majd a kosárból elővett egy csomagot, aminek különös alakja volt, talán valami ital lehetett.
- Persze, a felügyelet…igen…fontos. – dadogtam, ahogy közelebb jött hozzám és a kezembe nyomta az üveget. Szerencsére a bal kezemet nyújtottam érte, áldottam az eget, hogy a reflexem még a régi, de Merlinre, ez a nő folyton zavarba hoz engem. Már magában attól majd felugrottam a szekrényre, hogy közelebb jött hozzám, de még a kezemhez is hozzáért. Most, meg összepakol helyettem, óh…anyám, lehajol az edényekért…az a darázsderék, micsoda alak, hát én mentem felfordulok. Brown…szedd össze magad, hidegvér…mintha terepen lennél. Megrázom a fejem, majd higgadtságot erőltetek magamra.
-  Köszönöm Kollegina, de összepakoltam volna magam is. Tudja…nem vagyok egy konyhatündér. – mondtam letéve az italt a szekrényre, majd megfordultam és mostmár odaférkőzhettem a szappanhoz, míg Digby professzornő pakolászott. Ez az, már nem kell sok…mindjárt lejön.
- Nagyon jó illat van. Úgy érzem, ez még a dementorok okozta mellékhatásokat is gyógyítaná… Szóval, mi finomat készít? – a siker ajtajában blokkoltam le erre a mondatra. Tudja. Látta az újságot? Vagy…lehet már az egész iskola erről beszél. Szótlanul, szinte levegőt nem véve álltam a szekrénynél szappanos kézzel, ujjamon még mindig azzal a nyavalyás fűszertartóval. Nem tudok mozdulni, nem tu-dok válaszolni, meredten néztem magam elé, ahogy újra meg újra felidézem a cellát, ahol fogva tartot-tak.
- Honnan tudja? – mutattam végül Digby professzornő felé a jobb kezem mutatóujjával, amin rajta csüngött a fűszertartó. Szigorú arckifejezésem végül az ujjamon lévő adagolóra vezettem, majd kapcsolva, hogy valószínűleg Digby meglátta, ismét elrejtettem a hátam mögé. Fenébe…pedig majdnem lejött…

to Mr BigBoy
2003. December 20.

   


santa baby

- Nem, neeeeeem, persze, hogy nem. Ügyet…igen…ügyetlen voltam.
Rásandítottam olyan huncutul, hogy ne tudja, csak egyszerűen mosolygok, vagy átlátok-e a szitán. Hogy ő ügyetlen legyen? Tudom, vannak, akik felfújják az izmaikat, mint a lufit szokás, de Magnus más. Nem… Minden ő, csak suta nem.
- Nem lenne meglepő, máskor is előfordult már itt. De semmi gond, egy kettőre helyre hozzuk ezt a kis kupit.
Közben aztán Minerva húzásáról csevegünk, és nem kerüli el a figyelmem az a hangszínváltozás, ahogy elbizonytalanodik. Megértően, kicsit szomorkásan mosolyogtam rá. Nehéz lehet, ha az embernek hirtelen máshogy kell megtalálnia a helyét ugyanabban a társaságban, főleg, ha előtte volt egy elég világos és egyszerű helyzet, mint amilyen a strázsálás is.
- Igazán nem szükséges Digby professzornő, biztos találna ma nálam hangulatosabb társaságot is. Nagyon kedves Öntől.
- A mennyiség még nem mindig minőség is egyben, Magnus. Nem vagyok kedves, nem keresek jobb társaságot, itt most éppen jó - teszem hozzá teljes nyugalommal, meg egy kis “csakazértis” derűs daccal. A rendrakás jólesik, ezért gyakran varázslat nélkül csinálom, bár nagyjából a legjobban épp a háztartsái varázslatok mennek, hiszen a mindennapokban főleg azokat használom.
-  Köszönöm Kollegina, de összepakoltam volna magam is. Tudja…nem vagyok egy konyhatündér
- Ha az, akkor nem tündér, hanem konyhaóriás… - kuncogtam, mert hát mind tudjuk, hogy nagyra nőtt ember ez a Brown, de egyébként jó illatokat is csinált itt a konyhában azzal, amit éppen készít. Közben feltűnt, hogy mesterkedik valamiben, de mivel annyira próbálta titokban, tapintatosan inkább pakolásztam tovább. De vajon mi van vele? Hamarosan rájöhettem.
- Honnan tudja?
Egy pillanatig bandzsítva bámultam értetlenül a felém fenyegetően mutató… Borstartóra…? Aztán onnan vissza a hirtelen hangulatot váltott társaságomra. És kicsit félszegen, összezavarodva válaszoltam.
- Hogyhogy honnan... Hát… Mert... tananyag… - böktem ki zavartan, de aztán összeszedtem a nyugalmam újra.
- Hányadikban is? Harmadikban, azt hiszem. Tudom, én nem vagyok olyan alaposan képzett, és nem egy olyan alaptantárgyat viszek, mint az SVK… De azért én is letettem a R.A.V.A.SZ. vizsgákat, ha nem is summa cum laude, és hát az ember amúgy is megjegyzi, ha valamit csokival lehet kezelni. Ilyen meglepő, hogy valamit azért értek a sötét varázslatokhoz? Jobb is, ha inkább takarítok.
Idegesen nevetgéltem el a mondat végét, aztán előhúztam vörös ünnepi ruhám rejtekéből a varázspálcám, majd a koszos edényekre böktem, mire azok szép, rendezett sorban ellebegtek a mosogatóhoz, majd nekikezdtek önmaguk fegyelmezett elmosogatásához.
Brown közben eldugta a kezét a háta mögé, de már legalább tudom, mi az a szorult helyzet, ami miatt suttyomban próbált mesterkedni, így dcsak nem hagytam annyiban a dolgot.
- Az pedig könnyebben lejön, ha hideg víz alá teszi előbb. A hideg összehúzza az ereket, így kisebb lesz az ember… azon része. Ez esetben az ujja, de vannak ennél népszerűbb példák is.
Ebbe kicsit belepirultam, egy huncut vigyor kíséretében, de hát felnőtt emberek vagyunk… Ami nem jelent semmit esetemben, ha idétlenkedésről van szó. Úgyhogy gyorsan túllendültem ezen.
- Segítsek? - ajánlottam inkább, és felé nyújtottam a tenyerem, miközben a mosogató felé invitáltam.

Csendes karácsony

2003. december 20.

Christmas casual - Christmas song anyway

to Digby

Stresszt követő zavar és kellemetlen érzés, egyszerre sok ez egy ilyen pedáns és mindig körültekintő embernek. Ha nem Digby professzornő gyalogolt volna be az ajtón, biztos higgadtabban kezelném a helyzetet, de Merlin tudja milyen régóta nem voltam novel, nem hogy ágyban, de egy helyiségben sem hosszú ideig. Évek óta nem beszéltem senkivel sem egy ital. társaságában, kettesben ilyen zavarba ejtő körülmények között. Élvezi a helyzetet, biztos vagyok benne, két iskolai tanár is harcol a kegyeiért, biztos most is azért van itt, hogy kínozzon. Milyen jó emberismerő…teljesen zavarban vagyok.
- Nem lenne meglepő, máskor is előfordult már itt. De semmi gond, egy kettőre helyre hozzuk ezt a kis kupit. – válaszolt ellentmondást nem tűrve, majd sóhajtva adtam meg magam a játékos szigornak, amit bevetett ellenem. Meglepő, hogy nem mágiával hozza helyre a rombolásom, inkább lehajol a tálakért, bár nem bantam, mindeközben teljesen megfeledkezve az ujjamon figyegő fűszertartóról tudtam élvezni a panorámát. Óh, ne kínozz már te asszonyállat…ah…szedd össze magad Brown.
- A mennyiség még nem mindig minőség is egyben, Magnus. Nem vagyok kedves, nem keresek jobb társaságot, itt most éppen jó. – akadékoskodott, miután jobb társaság után küldtem volna, de úgy néz ki nem tudom eltéríteni ama szándékáról, hogy egy füstölgő méregkazán társaságában töltse az ünnepeket, már, ami itt folyik az iskola falain belül.
- Köszönöm. – morogtam alig hallhatóan, majd a megjegyzésére, miszerint konyhaóriás vagyok, elmo-solyodtam.
- Kedves a gondoskodása. Szerencsés lehet az udvarlója. – mondtam válaszul még mindig a fűszertar-tóval küzdve. Egyszerre akartam kedveskedni egy bókkal és puhatolózni kicsit, van-e valakije. No, nem mintha egy ilyen nőnél esélyem lenne, igazából lehet már az a csirkefogó már rég randizgat vele, mel-lette úgysem rúghatnék labdába.
- Hogyhogy honnan... Hát… Mert... tananyag… - zavarodott össze hirtelen, bár nem tudtam eldönteni a mérges arckifejezésem zavarta meg, a számonkérés vagy a borstartó az ujjamon.
- Hányadikban is? Harmadikban, azt hiszem. Tudom, én nem vagyok olyan alaposan képzett, és nem egy olyan alaptantárgyat viszek, mint az SVK… De azért én is letettem a R.A.V.A.SZ. vizsgákat, ha nem is summa cum laude, és hát az ember amúgy is megjegyzi, ha valamit csokival lehet kezelni. Ilyen meglepő, hogy valamit azért értek a sötét varázslatokhoz? Jobb is, ha inkább takarítok. – magyarázta kicsit sértetten, mire én elkomorodva hallgattam végig a hibátlan feleletet, igazából minden stimmelt, bár a csokis résszel soha nem értettem egyet. A tantárgyak rangsorolása pedig full értelmetlen, az SVK nekem nem tűnik alap tantrágynak, nem kellene annak lennie legalábbis, csak a szabályzatok teszik azzá. Az igazság ebben a professzornő által eldarált hosszú monológban az, hogy semmit sem tud a múltamról.
- Sajnálom…én csak…azt hittem…nem gondolom, hogy az SVK fontosabb tantárgy lenne bármelyik másiknál, sőt…nem szabadna annak lennie. – hebegtem, habogtam. – továbbá nem akartam megkérdőjelezni a tudását. – néztem magam elé elkámpicsorodva, mint egy kisgyerek, aki tudja, rosszat tett.
- Az pedig könnyebben lejön, ha hideg víz alá teszi előbb. A hideg összehúzza az ereket, így kisebb lesz az ember… azon része. Ez esetben az ujja, de vannak ennél népszerűbb példák is. – erre aztán ismét zavarba jöttem és úgy kaptam fel a fejem, mintha nyakon öntöttek volna hideg vízzel, találó is volt rá a hasonlat.
- Segítsek?
- Köszönöm. – mutattam felé au ujjamon lévő fűszertartót, ami már a sok ráncigálást követően kezdett foltokat hagyni a végtagon.
- Mondja csak, hol szokta ilyenkor tölteni a karácsonyt? – kérdeztem közelebb léőve hozzá a mosogatóhoz. Igazából amilyen gyorsan csak lehetett témát akartam váltani és ez pont kapóra jött arra, hogy tovább puhatolózzak, bár úgy érzem, ha volt is valamennyi esélyem nála, ezzel a mogorva viselkedésemmel ez teljesen elszállt. Hoztam a formámat, beégtem a társalgóban, amikor azt gondoltam Digby hívott oda magához és itt let volna a lehetőség, erre fel most is felsülök.

to Mr BigBoy
2003. December 20.

   


santa baby

- Kedves a gondoskodása. Szerencsés lehet az udvarlója.
Próbáltam magamban tartani a mosolygást a klasszikus manőver felett. Hát nem édes ez a Magnus? Kicsit megint tinilánynak érzem magam, és eszembe jut, milyen zavarba is jöttem akkor még az ilyen bújtatott tudakolásoktól. Csak akkor más volt a személy, akitől jött. És talán én is más voltam.
- Ha lenne, sem vagyok én ebben olyan biztos. Nem vagyok én olyan egyszerű eset... de azért kedves - igazítom ki teljes nyugalommal, és elfoglalom magam a megnyugtató pakolgatással meg azzal, hogy a csokoldé jótékony hatásainak fejtegetésével. Ha jobban belegondoltam volna, nyilván tudatosul, hogy Donald óta senki komoly nem volt. Tavaly Hamox professzorral is… Végül minden maradt nyugodt, és biztonságos talajon. Ahhoz képest Brownnal beszélgetni igazi érzelmi hullámvasutazás volt, vicces, aztán mérgelődős, aztán kínos, aztán megint édes…
- Sajnálom…én csak…azt hittem…nem gondolom, hogy az SVK fontosabb tantárgy lenne bármelyik másiknál, sőt…nem szabadna annak lennie. Továbbá nem akartam megkérdőjelezni a tudását.
- Semmi baj, tudom. Egyébként tényleg, előbb mosom ki egy dementor száját szappanvarázslattal, mint hogy mondjuk patrónust idézzek. De nem kell mindenkinek mindenhez érteni. És a csokit, azt nagyon szeretem - zártam le ezzel az utolsó, örök érvényű igazsággal, Magnusra mosolyogva, aztán rájöttem, hogy ez így mókásan félreérthető megállapítás, ezért inkább a sütő felé pillantottam, hátha elterelhetem a gyanút vissza, a sütemény csokis mivolta felé.
Még ehhez a mérhetetlenül vicces kínossághoz az azért kellett, hogy hidegben összeugró testrészekre célozgassak. Magnus arcszínén talán nem jön ki annyira, ha elvörösödik, mint az enyémen, de a vonásaiban mégiscsak bájosan kirajzolódik. Ilyen meglett, felnőtt emberek, de azért tudunk még kamaszosan pironkodni.
- Köszönöm.
- Nincs mit. Kicsit hideg lesz most.
Finoman a kezembe fogtam a kezét. Most jól jött, hogy a tizenévesekre jellemző sutaságot már kinőttük, így nyugodt mozdulatokkal tudtam a hideg folyóvíz alá húzni az üvegbe szorult ujját, aztán tartottam ott egy kis ideig. Lehet, hogy annál hosszabb ideig, hogy az hallgatásban már kínos lett volna?
- Mondja csak, hol szokta ilyenkor tölteni a karácsonyt?
Elgondolkodtam a kérdésen, de ez legalább elterelte a figyelmem arról, milyen jó volt Brown erős, és ugyanakkor meglepően bársonyos puha kezét fogni a víz alatt.
- Általában a lányommal töltöttem. Mindig visszautaztunk a rokonainkhoz Francia országba. De ő már végzett a Roxfortban, és most élvezi a kötetlen felnőtt életet. Nem ér rá az anyukájára - dünnyögtem játékosan szomorkásan. Persze, büszke is voltam Dorinára. Jó eredménnyel végzett, és most alkotói szabadságon van, míg kitalálja, mihez szeretne kezdeni a felnőtt életben.
- Igen. Tudja, van egy majdnem felnőtt lányom. Ilyen öreg vagyok, hajaj - sóhajtottam fel színpadiasan, de azért derűsen.
- Mióta a férjem már nincs köztünk, mindig ketten voltunk, együtt valahol, vagy itt, vagy a rokonoknál. De most… Hiába a nagy tömeg odafenn. Kicsit ismeretlen most nekem ez a terep.
Talán túl sokat mondtam, de ennél jobban már igazán nem szerettem volna a másik jelenlévőt terhelni a problémáimmal, főleg tudván, hogy neki is vannak bizonyosan. Elzártam a vizet, és nyomtam egy kis mosogatószert a beszorult részre.
- Na és Ön? Hogyan tölti az ünnepeket?
Miközben viszonoztam a kedves érdeklődését, óvatosan megmozgattam az üveget az ujja körül, hogy mindenhova jusson a mosogatószerből. Ígéretesnek tűnt a helyzet, de azért további ügyeskedésre is szükség lesz.
- Ha felkészült, megpróbálhatjuk lehúzni. Én szép óvatosan húzom az üveget, Maga meg… Magát - vigyorodtam el, és felpillantottam azokba a szép barna szemekbe. El is felejtettem, hogy ez így, hogy közben fogom a kezét, milyen különleges helyzet is lehet…