Bagolyház

A Roxfort Bagolyháza. Itt találhatóak meg az iskola baglyai, és a diákok baglyai is itt lelhetőek fel a tanév alatt. Aki levelet vagy csomagot akar küldeni valahova, az szépen felsétál ide, és vagy a saját baglya, vagy egy iskolai bagoly segítségével elküldi azt.

ú t t a l a n
u t a k o n
 


2002. március 10.
to; Beth

Furcsa volt mással beszélni. Valaki olyannal, aki nem az unokatestvérem pincsije, vagy valaki akit ő bántott és az én fejemhez vágja a sérelmeit. Ezeken az alakokon kívül lényegében csak és kizárólag Jasonnal beszéltem az elmúlt időszakban. Ő volt az első, aki nem bántott, nem nézett egy tárgynak. Jason új történet adott nekem pontosan úgy, mint azoknak a mesebeli alakoknak, akiket időről időre megálmodott. Szerettem volna azoknak a történetekenek a hős lenni, távol kerülni a Morrow-háztól. Nem akartam több sebet hordeni magamon csak azért, mert az anyám beszámíthatlan. Beth furcsán kedves volt, mintha ő nem látná a furcsaságom... ahogyan Jason sem látta, mikor a szertárban megcsókoltam.
- Örülök Szeléné a találkozásnak.  A görög mitológiában, az ősi holdistenség megszemélyesítője. A szépséget, a fényt jelképezi a sötét végtelenben. Igazán szép nevet választottál neki. - Mondta Beth, ahogy tekintete a fehér kígyóra vándorolt. Tetszett, hogy nem fél tőle és már-már megfordult az is a fejemben, hogy rábukkantam még egy emberre, aki olyan jófej, mint Jason. Persze ott volt Monstro és Aerith, akikhez néha-néha odahúzódtam, ha kiakadtam Seth-től.
- Igen, évfolyamtársak vagyunk. Szeretek megfigyelni. Te pedig a kígyóddal, és a merengő tekinteteddel könnyen kitnsz a többiek közül.
Legalább jól emlékeztem az arcára. A nevek megjegyzése nehezebben ment, ha valakivel nem töltöttem el hosszabb időt csevegéssel. Jasonnel könnyű volt, a szemüvege, az ajkai, a szép szemei azonnal mély nyomot hagytak bennem... ráadásul ott és akkor olyannak tűnt, akivel ki lehetne próbálni a pletykákban hallottakat. Nem gondoltam volna, hogy ott lesz mellette az az érzés is... az a kis szikra, amitől még többet akartam a közelébe menni.
Frics felbukkanása akadályozta meg, hogy normálisan megtörölgessem az arcomat. Éreztem, hogy neki ütközök Beth-nek, letarolom, nem akartam összenyomni, de nem tudtam vissszatartani. Nagy nehezen felnyomtam magam és a lány is összeszedte magát, majd megragadva a kezem már vonszolni is kezdett.
- Gyere, fussunk! - mondta. Frics mondjuk már bizonyára felismert, de gyorsabbra vettem még is ösztönösen a tempómat. Sőt, hamarosan Beth elé kerültem, mert az egyetlen menekülési útonalnak a kastélyon kicsit kívülálló bagolyház jutott eszembe. A csúszós, bűzös helyen talán még Mrs. Norris sem bukkant volna ránk.
- Erre! - Mondtam s kiléptünk a hidegre, úgy vonszoltam magam a kis tornyig, ahonnan már huhogás hangja hallatszott. Csak akkor nevettem fel, mikor végre elhúztam a kezemet tőle.
- Szerinted ide is utánunk jön?

[Úttalan utakon]

Úttalan utakon

A szép Souiler

(2002. március 10.)

játszd újra nekem

Lábaim olyan gyorsan váltották egymást, hogy kis híján megint a padlón találtam magam. Hiába, nem vagyok egy rövid táv futó. Louis hamar elém kerül.
- Erre! - Követem,  bár a nagy menekülésben nem tudom hirtelen, hogy hova megyünk. Nem mintha nem lenne mindegy, hova futunk, a lényeg, hogy Frics ne jöjjön utánunk. A bagolyház nem egy népszerű közösségi tér, vagy ilyesmi. Tele van baglyokkal, akik hol sűrű szárny csapkodásba kezdenek, hol huhognak,csipkelődnek, és..és más egyebet is csinálnak, ami által hát..nincs itt rózsaillat, vagy szantálfa illat,ez van. Ahogy felérünk előrehajolok, és megtámaszkodom a térdeimen, így lihegem ki magam. Alig kapok levegőt, de így sem tudom vissza folytani a nevetésem.
- Jaj, hát ez vicces volt. Szegény Frics! Olyan lelkes, de nincs ki mind a négy kereke. -
- Szerinted ide is utánunk jön? Leülök az egyik bagolyköpet mentes gerendára. Az éppen olyan magasan van, hogy a lábaim kényelmesen tudom lóbálni. Lóga lába lóga, nincsen semmi..dóga.
- Nem tudom, de ha igen, akkor valóban bajban vagyunk. Nincs kedvem a büntető munkához. Meg hát időm sincs rá. Vonom meg a vállam, majd felállok a gerendára, és egyensúlyozva végig sétálok rajta. - Neked van saját baglyod? - Nekem még nincs, de már megfordult a fejemben hogy veszek egyet. De nem nagyon levelezek senkivel. Anya nem rajong értük. Mármint a baglyokért. Ha találkozom vele otthon, mindent elmesélek. Meg aztán ott vannak a levélkék, amiket néha írok, de nem küldök el. Van egy egész fiókom, el nem küldött levelekkel. Vannak köztük titkosak, meg kevésbé titkosak. De soha nem küldtem el senkinek. Csak megcímeztem. Apámnak is írtam egy tucat levelet. Nem egy van tele elmosódott tintás könnypacával. De egy ideje már nem tudok neki írni. Mintha az elmém a saját védelmem érdekében lezárná az emlékeim, hogy ne férjek hozzá olyan könnyen. Volt egy idő, amikor kiírtam magambaól a fájdalmaim, amikor még olyan tisztán peregtek le a fejemben a jelenetek, mintha egy fiilmet néznék. De mára már csak az érzések maradtak meg, és azok is jó mélyen elzárva. Azóta például sírni sem tudok. Ez néha zavar, mert rossz időben, amikor be van borulva, egész nap szakad az eső, és hideg is van, néha jól esne egyet pityeregni a gőzölgő tea fölött a klubhelyiségben, vagy valahol a birtok egy szomorú pontján. De már nem megy. Érzem, hogy itt van bennem minden fájdalmam, de nem tudom már csak úgy kinyitni a fedelét. Lehet azért sem, mert nem beszélek vele, már vagy 4 éve. Szeretném, ha nem is létezne, de a gyerekkorom, és minden rossz már a lényem része. Borzasztó magányos dolog ez. Úgy érzem, hogy a gyerekkorom miatt sose fognak megérteni igazán. Már nem is tudom elmagyarázni másnak. Semmit se. Csak rámrakódtak szépen lassan, és megkövesedtek.
- Na megálljatok! Itt nem szabad csókolózni!. -
A gerendán állva parodizálni kezdem szegény Friccset. A hangom elmélyítem amennyire tudom, a mutatóujjammal hadonászok Louis felé. Hátam meggörnyítem, és idegesen topogok. Hirtelen kicsit megbillenek, de az utolsó pillanatban visszaszerzem az egyensúlyom.

ú t t a l a n
u t a k o n
 


2002. március 10.
to; Beth

Hangosan kapkodtam levegő után, mikor végre megálltunk a bagolyház sikamlós csendjében. Alig-alig huhogott fel valamelyik bagoly, így volt lehetőségem hallgatózni is. Nem lett volna nehéz amúgy kiszúrni Frics közeledését, ha kellően zajos nem is volt éppen, hát a macskája jó pár méterrel előtte közeledett, én pedig éppen úgy álltam, hogy ezúttal nem lephetett volna meg hátulról a szőrcsomó.
- Jaj, hát ez vicces volt. Szegény Frics! Olyan lelkes, de nincs ki mind a négy kereke.
Kissé összehúztam magamon a taláromat, mert idekint elég hűvös volt a tavasz ellenére is. Csak tíz napja köszöntött, idefent Skóciában pedig sokkal hidegebb volt, mint amihez a kontinensen szoktam kisfiúként. Remegni kezdtem s ahogy elmosolyodtam a lány válaszára, még a leheletem is látszott. Éreztem, amint Szeléné valahol a ruhám alatt, közvetlenül a bőrömre simulva melegszik. Ő még jobban megérezte a hideget, ráadásul télen amúgy is csak aludna, ha a természetben élne.
- 'át elég gyógyós... - Biccentettem és kicsit toporogni kezdtem. Még korai lett volna ugyan, mégis éreztem, hogy a fülem vörösbe fordul a fagytól, akárcsak az orrom hegye és az arcom. Rosszul bírtam a hideget, főleg a puha kabátom és a sálam nélkül. Március volt, de az idő még belenyúlt a fagyos télbe.
- Nem tudom, de ha igen, akkor valóban bajban vagyunk. Nincs kedvem a büntető munkához. Meg hát időm sincs rá. - Magyarázta, miközben a gerendára állt. Büntetőmunkára időm még csak-csak akadt volna, ez olyan dolog, amit a tanárok megoldottak volna nekem... de én is inkább rajzolgattam volna a szabadidőmben, vagy Jasonnel bújtam volna össze az egyik rejtett kis sarkában a kastélynak, ahol nem keres minket senki. - Neked van saját baglyod?
- Egy családi baglyunk van. - Mondtam és megtámaszkodtam a falnál, onnan figyeltem, ahogy a gerendák egyikén ácsorog. Nem akartam felmászni és leesni. Ha összetöröm magamat, levektőztetnek a Gyengélkedőn, meglátják a sebeimet és azok miatt is magyarázkodhatnék. - Hades a neve. - Tettem hozzá, nem mintha ez a téma különösebben fontos lett volna. Nem nagyon használtam baglyot, csak amikor művészmagazinokat rendeltem magamnak, meg a rajzoláshoz-festéshez szükséges dolgokat. Ilyen alkalmakkor mindig iskolai baglyokat használtam. Nem akartam, hogy a családom, főleg Seth bármit is tudjon a dolgaimról.
- Na megálljatok! Itt nem szabad csókolózni!.
Erre felnevettem és talán az arcomon is ragadt volna a vigyor, aminek köszönhetően még a fogaim is kivillantak. Csakhogy Beth megbillent, én pedig olyan lendülettel teremtem mellette, mintha esélyem lenne elkapni. Egy magasak voltunk, én pedig kissé túl izomtalan az ilyesmihez.
- Óvatosan, Beth! - Mondtam és felmásztam hozzá. Felé nyújtottam a kezemet, hogy belém kapaszkodva szórakozzon akkor már a gerendán. Sosem csináltam hasonlót... valójában sosem voltam igazán szabad. - És miért vagy olyan elfoglalt, 'ogy nincs időd büntetőmunkára? Gondolom nem csak a tanulás.

[Úttalan utakon]

Úttalan utakon

A szép Souiler

(2002. március 10.)

játszd újra nekem

Bár az időjárás itt kint kissé hűvös, a futástól kimelegedve még nem érzem. Bátran vagy inkább szimplán meggondolatlanul ugra-bugrálok a gerendán. Érzem, ahogy a szél megcsapja az arcom, de egyáltalán nem veszek róla tudomást.
- 'át elég gyógyós...- 'Át valóban az. Mennyi idős lehet vajon? BIztos tök magányos ebben a nagy kastélyban. Ha belegondolok, senkivel sem tud beszélgetni, esetleg a festményekkel, de őszintén szólva nehezen képzelem el, hogy Frics kedélyesen társalog mondjuk a kövér dámával. Vagy úgy egyébként is. Bármelyik képpel a kastélyban. Nem lehet egyszerű az élete. Bár..lehet hogy ő neki ez így a legjobb. Szeret büntetni, meg hajkurászni a diákokat, szellemeket. Ki tudja, Lehet titkoban Frics boldog.
- Egy családi baglyunk van. Hades a neve.  -
- Családi. Az is jó lehet. Tudod, mint a családi címerek. Láttam olyan házakat, ahol van saját családi címer az ajtón. Jó, tudom, buta hasonlat, csak ez jutott az eszembe róla.
Nekünk aztán soha az életben nem lenne családi címerünk. Vagy ha lenne, bizonyosan igyekezném elégetni, vagy kevésbé drasztikusan elrejteni. Louis-t sikerült megnevettetnem a rögtönzött előadásommal. Ugyan a végére majdnem estem egy hatalmasat, de még idejében visszanyertem az egyensúlyom. Olyan gyorsan történt mindez, hogy észre sem vettem, hogy Louis elindul felé, csupán azt, hogy mellettem terem.
- Óvatosan, Beth! -   - Ó, ugyan, semmiség, látod, megy ez nekem...   Ide-oda billegek persze, cseppet sem magabiztosan, de én azért nyilván biztosra veszem, hogy ez így teljesen jó. Louis nyújta a kezét felém, én meg elkapom, így már ketten álldogálunk. - Add a másik kezed is.
Megfogom a másik kezét is, óvatosan, nehogy elessünk. Megpróbálom vezetni, hogy lássa, nem is olyan nehéz. Én lépek hármat lassan hátra, hogy ő velem lépjen hármat előre.
- Nem esünk le, bízz bennem. - Tényleg óvatosabbra veszem a tempót, nem ugrálok, csak lassan lépdelek  hátra.  
 - És miért vagy olyan elfoglalt, 'ogy nincs időd büntetőmunkára? Gondolom nem csak a tanulás
Hát nem, valóban nem csak az...Bár dehogyisnem, ha nem csak az órákra való felkészítést értük ezalatt, akkor de. A korrepetálások, meg a kis erdei rajzolgatások...jó, az nem feltétlenül tanulás. Vagyis de. Gyorsan meg is mondom hogy milyen fontos a tanulás.
- De, tulajdonképpen igen. Tudod,nem csak ezt a negyedévest korrepetáltam. Igazából  van még pár másod és harmad éves diák is. Persze nem rendszeresen, csak alkalomadtán. Bár mostanság kicsit többet segítek. Aztán meg a rajzok a Tiltott renge..te..izéé
Khmm.. kisebb csend. Azt hiszem, kicsit megszaladt a nyelvem. Némán bámulom Louist talán kissé riadtan, majd a némi bekövetkezett csend után megköszörülöm a torkom, és kicsit, de csak egy árnyalatnyival halkabbra veszem a hangom.
- Szóval, igen. Lényeket is szoktam rajzolni. Persze nem a kastélyban, hanem....kicsit arrébb. És hát..ezért.
Ha egyszer elkapnának, jó nagy adag büntető munkát kapnék, gondolom. De én még sosem voltam büntető munkán. És nem azért, mert téynleg olyan jó vagyok, csak szerencsém volt. Egyszerű szerencse, meg na jó, talán egy kis ügyesség.
- Tényleg. Te is rajzoltál. A szénnel. Mit szoktál rajzolni?
Rossz érzés, hogy titkolnom kell, mert azok az orrontó furkászok nagyon aranyosak. Persze első számú szabály, ne vigyél magaddal semmi értékeset. Teljesen felesleges, mert nagyon ügyesek, csak akkor veszed észre, hogy nincs nálad, mikor már visszajöttél a kastélyba. De tényleg. Legszvesebben megmutatnám, milyen kis zsiványok. Persze lehet, másnak nem olyan nagy szám, csak nekem.

 

ú t t a l a n
u t a k o n
 


2002. március 10.
to; Beth

Szívem szerint rávágtam volna, hogy nem. A családi dolgok nem jó... de nem akartam Seth Morrowról beszélni. Mindenki tudta az iskolában, hogy milyen alak. Hol csicskáztat valakit, hol Mardekár utódjának gondolva magát egész egyszerűen másokat kínoz. Nem akartam még csak egy lapon említve lenni sem vele. Főleg Jason miatt. Féltettem tőle, ezért elkerültem és próbáltam úgy tenni, mintha a pletykák nem lennének igazak... de a folyosókon, a könyvtárban, olyan nehéz volt ellenállni neki. Olyan nehéz volt azt mondani, hogy ennek nem ott van a helye. Meg akartam érinteni, csókolni, bámulni és flörtölni vele. Tetszett, mikor elpirult, vagy mikor engedett a saját vágyainak.
Ezek a gondolatok motoszkáltak bennem, ahogy felmásztam a gerendára, s fogást biztosítottam Beth-nek. Megfogtam hát a másik kezemmel is. Így faggattam arról, hogy mi foglalja le annyira, hogy nem akar semmiképpen sem bűntetőmunkába keveredni. Míg beszélgettünk, nem si foglalkoztam a hideggel, ami a bagolyházban uralkodott.
- De, tulajdonképpen igen. Tudod,nem csak ezt a negyedévest korrepetáltam. Igazából  van még pár másod és harmad éves diák is. Persze nem rendszeresen, csak alkalomadtán. Bár mostanság kicsit többet segítek. Aztán meg a rajzok a Tiltott renge..te..izéé
Hümmögtem egyet válaszként. Észrevehette, hogy ezt máris érdekesnek találtam, ám egyelőre nem szóltam semmit. Vártam, hogy esetleg magától kezdjen el beszélni. Addig is lenéztem a gerenda mellett, ellenőrizve mennyire vagyunk magason. Egy kartörés nem jönne jól, ha nem akarunk még véletlenül sem bajba keveredni.
- Szóval, igen. Lényeket is szoktam rajzolni. Persze nem a kastélyban, hanem....kicsit arrébb. És hát..ezért.
- Szerintem elég menő, 'ogy egyedül ki mersz menni a rengetegbe rajzolni. - Hadartam el a szokásos francia akcentussal. Én magam sosem voltam bátor... talán csak akkor, mikor megcsókoltam Jasont. Vele nem éreztem magam alsóbbrendűnek, mint mondjuk Seth-tel. Vele is volt valami elcseszett szikre, de igazából sosem mertem jobban belemenni a Palacsinta napos randinál. Valakinek talán ennyi is beteges... mégis csak az unokatestvérem. De aranyvérű családokban ez természetes. Tisztán tartja a vérvonalat... ha mondjuk az egyik fél lány és gyerekük születik.
- Tényleg. Te is rajzoltál. A szénnel. Mit szoktál rajzolni? - kérdezte aztán.
Ez kiölte az elmémből a Seth-tel kapcsolatos képeket. Jason, az ő színes, hangos világa jutott eszem. A tény, hogy állandóan megnevettetett. Elég volt, ha elveszítette a szemüveg, de közben ott ült a feje tetején, a barna tincsek között.
- 'át... nagyrészt Jasont. - Válaszoltam egyszerűen. Nem mertem azt mondani, hogy a barátomat, vagy a fiúmat... pedig úgy gondoltam rá. - Egyszer lerajzoltam a szemüvegét, és odaadtam neki, 'ogy az akkor is nála legyen, 'a az igazit elhagyja. - Tettem hozzá. Talán túl nyálas volt vagy gyerekes, de én imádtam, hogy Jason hitt a mesékben. Ez olyan erőt adott nekem.
- Szeretnék megtanulni rendesen festeni is. - Tettem hozzá. - A Roxfort után szeretnék az MMMM-re járni. Te nem gondolkodtál rajta?

[Úttalan utakon]

Úttalan utakon

A szép Souiler

(2002. március 10.)

játszd újra nekem

Nem tehetek róla, néha muszáj kiemennem az erdőbe.  Az erdő még varázslatosabb hely, mint a kastély. Máshogyan varázslatos.
- Szerintem elég menő, 'ogy egyedül ki mersz menni a rengetegbe rajzolni.
Na tessék, lebuktam. Amikor nagy lelkesedéssel mesélek valamit, nem gondolkodom, csak úgy kicsúsznak a számon a dolgok. Ez a tulajdonságom szerencsére eddig még nem kevert nagy bajba, de néha azért megijedek, hogy egyszer valami fontos hagyja el a szám, ami bajt hoz a fejemre. - Nem vészes. Eddig még soha senkivel és semmivel nem találkoztam a furkászokon kívül. Egészen picik is vannak, nem rég születhettek. Pár hete találtam rájuk, amikor csak úgy csatangolni indultam.
Megállok a gerendán, majd lassan elindulok előre, ami annyit tesz, most Louisnak kell majd hátra lépegetni. - Egyszer velem jöhetnél, és akkor te is megnézheted őket. De nem szabad elárulnod senkinek.  Nem kérem, hogy tegyen kisujj esküt, vagy megszeghetetlen esküt, juj, azt pláne nem, teljesen megbízom benne. Eleinte kicsit tartottam tőle, ismerve az unokatestvérét és a baráti társaságukat, de Louis más. Kedves. Mellette olyan, mintha lenne barátom.
- 'át... nagyrészt Jasont. Egyszer lerajzoltam a szemüvegét, és odaadtam neki, 'ogy az akkor is nála legyen, 'a az igazit elhagyja. Szeretnék megtanulni rendesen festeni is.  A Roxfort után szeretnék az MMMM-re járni. Te nem gondolkodtál rajta?-
- Ez igazán kedves tőled. Ez a Jason fiú, igazán örülhet hogy ilyen fiú szereti.-  
Elersztem a kezét, és újból visszaülök a gerendára, mert lógatni van kedvem a lábam. Olyan, mintha nem merné még teljesen felvállalni, hogy romantikus szál fűzi Jasonhöz, nem szimpla baráti. Nem tudom, tisztában van e, hogy a bájitaltan szertáros esetről egy ideig susmogtak a diákok. Nem szeretem az ilyet, a pletyka igazán ártalmas tud lenni, és nagyon bántó, de valahogy tudomására szeretném hozni, hogy előttem igazán ne szégyelljen mesélni róla, a boldog szerelem mindig jó dolog.  
- Ne foglalkozz azzal, mások mit gondolnak rólad és Jasonről. Aki kigúnyol, hidd el, a cipőd taLpáig sem ér fel.-
Ezt a lehető legkomolyabban gondolom. Vagy egyszerűren nekik is tetszik Jason, csak ők nem mertek lépni, Louis meg igen, és most inkább fikázzák, mert egy fiút szeret, ahelyett, hogy ők is ilyen bátrak lennének önmagukkal szemben. Slusszpassz.
- Szerintem bátrabb vagy, mint azt hiszed. Az a kretén unokatesód elhitette veled, hogy nen érsz annyit, mint ő. Pedig ha tudni akarod, szerintem pont ő az, akinek fel kéne nőnie hozzád. -
Éééés megint. Ismét megtörtént, hogy kinyitom a szám, és csak úgy minden előjel nélkül, kiömlik az egész, ami bennem van. Ez afféle szóhányás, vagy nem is tudom, minek nevezzem. AMikor velem gonoszkodnak, az annyira nem zavar, mert egyszerűen nem veszem fel. Tudom, hogy a véleményük az nem tény, és vannak, akiknek nem adok a véleményére, jóformán meg se hallom. De mikor másokat bántanak, az engem is bánt. Jó lenne, ha észre vennék, hogy nem ők találták ki a bölcsek kövét...egyik másikuk agya pedig egy trolléval vetekszik. Perste nyilván sosem érthetem meg az aranyvér mániás szekta szentírásait, de erősen kétlem, hogy az a jó irány, független attól, hogy mugli származású vagyok. A nagy szóhányásom miatt sinze meg se hallottam az MMMMes válaszát.  
- Bocsánat, én csak..akartam, hogy tudd, mi a véleményem. Remélem, nem bántottalak meg semmivel. Néha csak kicsúsznak a dolgok a számon, nem is tudom irányítani őket. De igyekszem. A rajzoláshoz visszakanyarodva...még nem igazán foglalkoztam vele, hova is mennék tovább tanulni.Ha majd túl leszek az RBF-eken, taln újra gondolom, és megnézem, hova van esélyem. Szeretek rajzolni, de a lények is érdekelnek. Mostanában egyre jobban.
Jó, hát nem leszek egy Salamander, de hátha én is felfeedzek egyszer majd valami újat. Jó muri lenne, élvezném. Hegyezni kezdem a fülem. Macska nyávogást hallok, vagy csak hallucinálok? Ajajajaj..el kéne bújni nem? Louisra pillantok, majd némán intek, és mutogatok egy nagy kupac ázott, rozsdás valami felé, mint potenciális búvóhely. Elég sok bagoly ürülék van, lehet hogy a macska orra is megzavarodik. Ha elrejtőzünk mögé, szerintem jók vagyunk. Ugyan bűzösek, de jók.

ú t t a l a n
u t a k o n
 


2002. március 10.
to; Beth

Beth sokkal érdekesebb volt, mint  hittem. Én egyedül sosem mertem volna kimenni az erdőbe... valójában egészen sok dologtól féltem, mégha ezt Seth-nek sosem vallottam volna be. Előtte folyton erősnek kellett lennem, hogy ne találjon rajtam fogást. Bár amúgy is rendszerint el volt foglalva a talpnyalóival, szóval mostanában még levegőhöz is jutottam. Végre olyan dolgokra is jutott idő, amiket tényleg élveztem... egyrészről Jason és a vele töltött idő mindig feltöltött, másrészről megismertem új embereket.
-  Egyszer velem jöhetnél, és akkor te is megnézheted őket. De nem szabad elárulnod senkinek.
Kicsit megbillentem az ajánlatára. Persze nem annyira, hogy az esetleg veszélyes lehessen. Csak nem tudtam hirtelen mit mondani, végül csak elmosolyodtam és bólintottam. Aztán magyaráztam tovább. A rajzolás, a festés olyan téma volt, amit azelőtt soha sem említettem meg senkinek. Talán ezért is kezdtem hirtelen furcsán biztonságban érezni magamat... ilyen lehet, mikor az embernek van egy igazi barátja.
- Ez igazán kedves tőled. Ez a Jason fiú, igazán örülhet hogy ilyen fiú szereti.
Éreztem, hogy fülig pirulok. Azt még sosem mondtam Jasonre, hogy szeretem... de jó volt vele lenni. Kicsit remegő gyomorral néztem végig, ahogy Beth visszaült a gerendáre. Egyelőre nem követtem, csak kinyújtottam a karjaimat, hogy megőrizzem az egyenssúlyomat.
- Nincs bennem semmi különös... - halkan, kissé talán komoran válaszoltam. Az anyámtól megtanultam, hogy ugyanolyan pótolható vagyok, amilyen az apám is. Számos Soulier és Morrow kölyök van, ha pedig nincs elég, hát még teherbe eshet, hogy legyen egy másik fia, aki kevésbé semmirekellő, mint én.
- Ne foglalkozz azzal, mások mit gondolnak rólad és Jasonről. Aki kigúnyol, hidd el, a cipőd taLpáig sem ér fel.
Rápillantottam. Valójában nem hittem volna, hogy bárki is tud rólam és Jasonről. Mármint nagyrészt kettesben voltunk, mikor csókolóztunk vagy megfogtuk egymás kezét. Sosem tettünk semmit a nyílt folyosón, az pedig, hogy beszélgettem valakivel talán csak az unokatestvéremnek szúrt szemet. Betegesen szerette a "dolgait" ott tartani, ahol a lehető legközelebb van hozzá.
- Szerintem bátrabb vagy, mint azt hiszed. Az a kretén unokatesód elhitette veled, hogy nen érsz annyit, mint ő. Pedig ha tudni akarod, szerintem pont ő az, akinek fel kéne nőnie hozzád.
Ezen felnevettem. Beth olyan típusnak tűnt, akinek mindenről és mindenkiről megvan a véleménye... de valahol igaza volt. A nevetéstől persze megint megbillentem, úgyhogy inkább ledobtam a hátsómat a gerendára éppen mellé.
- Seth tényleg egy kertén. - Bólintottam, ahogy végre levegőhöz jutottam. Kicsit bele is fájdult a hasam a túlzott jókedvbe. Általábban nem szoktma ilyen mennyiségben nevetni... főleg nem egyhuzamban.
- Bocsánat, én csak..akartam, hogy tudd, mi a véleményem. Remélem, nem bántottalak meg semmivel. Néha csak kicsúsznak a dolgok a számon, nem is tudom irányítani őket. De igyekszem. A rajzoláshoz visszakanyarodva...még nem igazán foglalkoztam vele, hova is mennék tovább tanulni.Ha majd túl leszek az RBF-eken, taln újra gondolom, és megnézem, hova van esélyem. Szeretek rajzolni, de a lények is érdekelnek. Mostanában egyre jobban.
Már éppen szóra nyitottam meg a számat, mikor macska nyávogást hallottam. A tekintetem találkozott Beth pillantásával, aztán szépen, lassan, kicsit hangosan mozgolódva ugyan, de nem a rozsdás valami felé húztam, hanem be egy mélyedésbe. A egykor szebben kidolgozott lehetett, itt azonban már elégé elkopott a kő. Úgy helyezkedtem el, hogy kilássak. Mrs. Norris árnyéka feltűnt az ajtóban, de talán a bagolyürülék szúrós szaga miatt, szinte azonnal távozott. Még hallottam, ahogy Frics beszél neki, majd eltűnik.
- Szerintem jobb lesz, ha most már lelépünk. - Mondtam kisvártatva, majd a lány felé nyújtva a kezemet kisegítettem a nyílásból. - Ha külön válunk talán elveszítik a nyomunkat. Elindulok előre, egy öt perc múlva te is... és... Beth, köszi a beszélgetést. - mondtam, hirtelen megöleltem, majd szó szerint kiszaladtam a bagolyházból annak reményében, hogy Frics nem kap el.

Köszi a játékot!