Klubhelyiség

Négyzet alakú helyiség, mely tele van sok-sok kényelmes fotellel illetve kisebb asztalokkal és egy közepes méretű kandalló is található itt. A diákok szabadidejük nagy részét itt töltik el, de van, aki itt tanul. Szabad kilátás nyílik az udvarra az ablakból. A terem díszítése bronz és kék színű. A bejárat mellett hatalmas bronztábla hirdeti a hollóhátas roxforti hősök neveit, akik Roxfort ostrománál estek el.

◊ ne legyél ideges◊
2002.09.15.

◊ Hugo ◊
kopogtatás nélkül bejöhetsz...

zene ◊ Heavy heart outfit ◊ simple

A mai nap csak az azt a pillanatot vártam, mikor vége az utolsó órámnak is, megvacsorázok, és ledobhatom magam az egyik fotelba. Szeretek a klubhelyiségben lenni, itt ritkán van ricsaj, a többiek is csendben tanulnak, ha beszélgetnek is, az általában halk csevej, nem szokott zavarni. Ilyenkor amúgy is kizárom a külvilág zajait. Lábaim törökülésben, a könyvem az ölemben, te a mellettem lévő kisasztalon. Tudom, hogy már százszor olvastam a Kisasszonyokat, de még minidg az egyik kedvencem. Reggel késtem bűbájtanról, és az egész napom is olyan volt, mintha nehezen mozognék a saját testemben. Az idő lehet az oka. Egyszer jó idő van, utána ideg és eső. Vagy csak lassan a hónap nehezebbik hete jön? Azt sem tudom hányadika van. Béndzsa egy nap volt ez, de it a Kisasszonyok, van meleg teám, fütyülök már a nap végére. Itt most olyan kis kellemes.
- Mondtam már, hogy a haja is tetszik? Főleg, mikor csavargatja...
Stella Lucyval az oldalán jön ki a lányok hárlókörletéből. Stella negyed éves, Lucy ötöd. Azt hiszem...Tavaly lettek igazán jóban, a palacsinta fesztiválon. Csak a szemem sarkából figyelem őket, éppen ott tartok, mikor Beth először lesz beteg. Beth...mint én...szeretem Beth. A csendes. Szépen zongorázik. Olyan kár, hogy pont ő megy el, hogy ő lesz beteg...
- Eddig fel se figyeltem rá, olyan magának való, de Lucy...-
- Tudom, tudom, Hugo, édes, Hugo magas, Hugo cuki. -
Egy pillanatra megriadok. Mikor Hugo nevét először ejti ki, csak tovább, fülelek, hátha rosszul hallottam. Olvasás közben sokszor félre hallok dolgokat, mert nem oda figyelek. De aztán másodszorra is hallom a nevét. Harmadszorra. Óvatosan felippantok a könyvből, de rám se hederítenek. Lucy Leül a kanapéra, Stella a hátára könyököl, és így beszélgetnek.
- Nagyon magas lett. És...lett ádám csutkája is. Hajjj..
Pff...minden fiúnak van ádám csutkája, most mit csiripel itt, mint egy liba? Amúgy is, eddig vagy a Jacket emlegette, vagy Dominicot.
- Hát igen, én se tudnék nemet mondani, ha elhívna randira, az tuti.-
Micsoda? Ez mit jelent? Egyre jobban hegyezem a fülem. A könyvet a fejem elé tartom, mintha nagyon olvasnék, de közben a két fülem hegyezem minden energiámmal. Hogy érti hogy ha őt hívná randira, se, tudna. MIért? Stellát elhívta? Elhívta volna randira? Olyan melegem lett hirtelen...nem értem.
- Figyelj, Hugo csendes, zárkózott fiú. Nem sokat beszél. Lehet, hogy tetszel neki, csak nem mer elhívni. Miért nem ívod el te? Mondd neki, mondjuk, hogy...
A bögrémélt akartam nyúlni, de levertem. Még azt sem tudom, dierkt volt e...félig...nem..mindketten elhallgatnak, és rám néznek. Engem figyelnek. Egy flegma fancsali arckifejezést sütök rájuk, pedig eddig nem utáltam őket. De...de..mi a francnak zsizsegnek ezekek Hugo körül? Semmi közük..
- Bocsi. Remélem nem zavartam meg semmit.
Na, most Beth, mutasd meg nekik, hogy némán takarítod fel a teádat. Hugo veled barátkozik, és nem fog ilyen csitrikkel randi..sétálgat..izé...a bögre. Oda koncentrálok. Diadalittasan teszem vissza a pálcám, miután minden vissza állt a helyére. A tea a bögrében, a bögre egyben. Vissza bújok a könyvem mögé. Stella megböki Lucyt. HIába suttognak, jó a hallásom.
- Psszz...figy...Beth sokat lóg vele.
Így is van. Nem veletek. Ostoba csitrik...Lucy halkabbra vesz, úgy fejezi be a fantasztikus ötletét.
- Mondd Hugonak, hogy reggelizzetek együtt. Ülj oda hozzá. Vagy..segítsen a háziban. Aztán...
- Ó, jézusom, mit tudtok ennyit picsogni egy srácon? Stella, neked folyton más tetszik...
Förmedek rá kicsit sértrtten, majd visszabújok a könyvbe, és befordulok a fotelben, hogy ne is lássam őket.
Igyekszem újból a könyve figyelni, de nem bírok. Olyan ostobák ezek itt...Valaki belép a klubhelyiségbe. A két lány hangosan köszönti, én meg olyan furán érzem magam. Hogy lehet így visítva köszönni?
- SZIA HUGOOO....

[α ︱ e l i z a b e t h ︱ α]

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱I'm breathing in the chemicals︱β


Ω time 20020915 beat: Losing My Religion Ω

Ez az év kevésbé indult olyan rosszul, mint  atavalyi. Nem lüktetett bennem olyan erősen a nyár végi élény, hogy Amy bekerült a Mungóba, nem voltak sokkban annyira. Kezdtem megszokni a hiányát, kezdtem megszokni, hogy nem lesz többé úgy a testvérem, ahogyan eddig volt. Kicist másabb volt, most hogy Beth-re is tudtam számítani, nem éreztem magam teljesen egyedül, nem éreztem azt, hogy egyedül vagyok ezen a világon, és még kevésbé akartam elmenekülni is. Persze sok minden szempontból furcsább lett ez az év, hirtelen megnőttem, beértem a korombeli fiúkat, és nem voltam már akkora, mint egy lány. Ami azért mégis csak jobb volt, így legalább nem piszkáltak ezzel.
Az órák unalmasak voltak, mindegyik tananyagát előre átnéztem a tankönyvekből, és amikor már a Roxfortban voltam az első két nap pár varázslatot is sikerült elsajátítanom. Szóval még elégedett is voltam magammal, mert tartottam azt a tipikus túlságosan tudálékos hollóhátas látszatot, amivel sikerült elnyomnom magamban azt az érzést, hogy mennyire szánalmas is voltam iagzából. Okoltam magam amiatt, hogy a nővérem milyen lett, pedig minden érv azellen szólt, hogy semmit se tehettem volna én sem egy sötét varázsló ellen. De mégis, én voltam az, aki elfutott. és ennek az árnyéka követett engem minden nap, amikor a a napfény fekete vonalakat rajzolt mögém.
Iagzából nem sok mindent terveztem mára, a Könyvtárban megírtam előre három beadandót, majd miután leadtam őket a tanároknál, végre elindulhattam a Klubbhelyiség felé. Kicsit jó lenne már sudokuzni, vagy olvasni. Meg esetleg hátha összefutok Beth-tel. Általában ilynekor szeret begubózni a Klubbhelyiségbe és olvasni. Furcsa, mennyire kiismertem őt az utóbbi pár hétben, amit vele és az anyukájával töltöttem. Teljesen olyan volt, mintha az egy másik világ lenne, mintha nem is az lett volna a normélis élet, ami otthon nálam játszódott folyamatosan. Valahogy nem voltam náluk egy kis senki, én is kaptam enni, engem is megkínáltak a finom süteményekkel, és még filmeket is nézhettem. Filmek! Otthon csak egy öreg tévé volt, amiben anya a brazil szappanoperákat nézte. Egyik olyan volt, mint a másik, az egyikben indokolatlanul megvakult egy fickó, aztán újra látott; a másikban meg egy csúnya lány szerepelt, aki hirtelen megszépült csak mert levette a fogszabályzóját és más ruhákban járt. Mindeigyik ugyan olyan idegesítő volt. De Beth-nél voltak filmek. Normális filmek. Igaz, hogy a horroroktól kikészültem, de férfiasan eltitkoltam Beth előtt. Már az is nagyon jó volt, hogy ő nem nézett fura szappanoperákat, amikről azt hitték, ha a telenovella nevet adják nekik, tudományosabb és megnyerőbb lesz. Hát nem voltak. Br. őszintén örülök, hogy megszabadultam azoktól az irreálisan béna történetekről, mert az élet nem volt olyan... olyan szappanoperás. De ahogy megérkezem, és miközben a sasfej találós kérdésén agyalok, szinte visszahőkölök, mert valami eszméletlen hangos lány ricsaj hallatszik ki.
- Már megint kezdik ah - csóválja meg a fejét a fej, majd miután elmhadarom az édes álom esszenciájának a hozzávalóit lassan kinyílik előttem az ajtó. - sok sikert - sóhajt egyett unott hangon, és mielőtt visszadünnyögnék valamit két lány az arcomba visít.
- SZIA HUGOOO! - visított az arcomba két lány nekem meg annyira sok tanulnivaló jut az eszembe, és a könytár is csak arra vár, hogy felfedezzem.
- Öööhm... sziasztok, látom zavarok, szóval... - hátrálok meg, de ők megragadják a kezemet és beljebb húznak. Közben észrevesze Beth-et is, de szinte lehetetlenség odaköszönnöm jelenleg neki.
- Arra gondoltunk...
- Mostanában olyan sok érdekes dolog történik Roxmortsban...
- És Madam Puddifootnál is van valami újdonság...
- Szóval jó lenne, ha eljönnél...
- Eljönnél velem!
- meg persze majd velem is!
- Aha. oké - nézek rájuk zavartan, iagzából túl hangosak voltak nem sok mindent fogtam fel. És még visítva ki is szaladtak, mindenfélét susmosolva, hogy milynen sminkben legyenek és milyne ruhában. Én meg ott maradok végre Beth-szel kettesben a klubbhelyiség csöndjében. A legtöbb normélis hollóhátas még valahol kint tanult, vagy éppen csendesen beleolvadt a környezetébe. Szóval igazából, mintha nem is történt volna semmi izgalmas az előbb lehuppanok Beth mellé.
- Szia. Milyen volt a napod? - érdeklődöm kíváncsian, miközben megpróbálom kibetűzni a kezében tartott könyv címét.

◊ ne legyél ideges◊
2002.09.15.

◊ Hugo ◊
kopogtatás nélkül bejöhetsz...

zene ◊ Heavy heart outfit ◊ simple

Minek kell ennyire felhívni a figyelmet magukra, ha ilyen idegesítőek?! Nagyon gáz ez az egész. A gyomrom hirtelen össze vissza liftezik, és a szívem is össze vissza ver, mintha valami vad buli lenne odabent. Ahogy Hugo belép, még furcsább lesz az egész...biztos csak azért érint rosszul a dolog, mert nagyon jól összebarátkoztunk a nyáron. Persze, eddig is bírtam Hugot, meg jóban voltunk, csak megszoktam, hogy a nyáron nálunk lakott. És szerettem, hogy itt van, velem van. Valahol egyszer azt mondtam magamnak, tetszik Hugo. De bizonyára csak azért gondolhattam ilyesmit, mert kedvelem, meg..meg sokat vagyunk együtt...jaj, nem is tudom mit érzek iránta. De nem tetszik, ahogy a lányok viselkednek. Határozottan nem, legszívesebb elhajtanám őket a fenébe.
- Öööhm... sziasztok, látom zavarok, szóval...
Nem Hugo, nem te zavarsz, akik zavarnak, azoknak persze fel sem tűnik...ahelyett, hogy a lemaradsukat próbálnák behozni, itt vinnyognak...csak zavarják azokat, akik pihennének. A lányok persze hirtelen úgy rátapadnak, mintha valami édességes kurakat lenne. Fujj, de undorítóak...persze, hogy felfordul a gyomrom...
- Arra gondoltunk...
- Mostanában olyan sok érdekes dolog történik Roxmortsban...
- És Madam Puddifootnál is van valami újdonság...
- Szóval jó lenne, ha eljönnél...
- Eljönnél velem!
- meg persze majd velem is!
Szemeim forgatom, és legszívesebben kitépnék őket a helyéről, a fülemmel együtt. Nem is. Nem az enyémet, az ő nyelvüket. Valami béna kis ártás szórnék rájuk. Ha nem lennék prefektus, már rég tiszta ragya lenne mind a kettő. Jaj, miért most kellett megválasztani? Pech. Ez nagy pech.
- Aha. oké.
Nagybetűs döbbent csend a részemről. Hogy MIVAN? Mi? Micsoda? Hát ez igazán golyórugdosóan és köpnivalóan fantasztikus! Nyenyenyenye, arra gondoltunk...erre azt mondja, aha, oké?! Végülis...totál nem érdekel. Azt csinál, amit akar. Randizgasson, végülis semmi közöm hozzá. Menjen csak..minden napra egy csaj. Sőt, mindjárt ajánlok neki egy harmadikat, azt a randa sápkóros Henriettát, akinek olyan a keze, mint egy vénasszonyé. Vigye csak...mit bánom én...pfff...bleeee..a két tyúk visítva rohan ki,amitől majdnem megsüketülök. Jaj, csak véletlenül szájfény helyett nehogy kutyaszart kenjetek a szátokra...nehogy...aztán Hugo leül mellé, mintha mi sem történt volna. Igaza is van. Nem történt semmi. Jaj, nem is tudom, mit nyafogok.
- Szia. Milyen volt a napod? -
Milyen volt? Csodálatos.
- Hát nem ilyen jó, mint a tied...nem is tudtam, hogy ilyen randizós vagy.-
Lehet, hogy randizott már mással is az elmúlt két hétben. Azért meg említhette volna. Randizzon csak...
- És mit veszel fel erre a különleges alkalomra? Egyszerre mész mind a kettővel? Ne, azt ne tedd, az olyan ízléstelen. Felváltva randizz velük...-
Nem is tudom, mi van velem, valami belém bújt. Egyszerre szeretném megcsókolni, és leverni a fejét, hogy leesen az arcáról. VAgy először az elsőt, aztán a másodikat. HUgoval mindig kedces vagyok, de a hangom most nem az a kedved Beth. Ez most olyan...fura.

[α ︱ e l i z a b e t h ︱ α]

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱I'm breathing in the chemicals︱β


Ω time 20020915 beat: Losing My Religion Ω

Sosem értettem miért ilyenek a lányok. Mármint nem kell hangosnak lenni ahhoz, hogy megértse őket az ember. Furcsa volt és ijesztő, ahogy egymás szavába vágtak, és szerintem még a hideg is kirázott. Beth felé pillantok, aki elbújik a könyve mögé, és miközben azon vagyok, hogy kibetűzzem a címét valamire igent mondok, aminek mindenki látszólag nagyon örül, és én nem értem, hogy miért. Talán tényleg jobban kéne figyelnem az emberekre is. remélem nem arra vettek rá az előbb, hogy fussam körbe alsónadrágban a Birtokot, mindneki szeme láttára. Igazából várom, hogy végre elviharozzanak, ami be is következik. Nagy sebbel-lobbal elnyargalnak, én meg megkönnyebbülve sóhajtok fel. Diáknak lenni fárasztó. Nagyon-nagyon fárasztó.
De lehuppanok Beth mellé, és végre lesz egy kis béke, meg egy kis nyugi. Jól esne egy kicsit elcsevegni vele mindenféléről. Például arról, hogy tud azook után a rémes horrorfilmek után elludni? VAnnek modnjuk rémálmai? Én még most is frászt kapok, hogy ha piros lufit látok, és valahogy a bohócok is sokkal rémisztőbbnek néznek ki. Túl fiatal vagyok még ezekhez, pedig minden logika azt súgja, hogy ilyen nincs, nem lebegnek csak úgy az emberek. Bár bekatanni be tudnak, mint az én szüleim. Nem is tudom, hogy mégis milyen mánia ez náluk. De kezdem azt megérteni, hogy nem kifejezetten normális. Valahogy az egész addigi életem nem túl... normélis. És ezt csak akkor értettem meg igazán, amikor Beth-nél voltam. Őszintén nem tudom, hogy mit csináljak a téliszünettel. Valahogy nem lenne lekiismeretem, hogy odamenjek megint hozzájuk. Valahogy nem is a karácsony miatt...Hanem tényleg, nem zavarja őket?
Bethből azonban, ahogy ilyenekre gondolok, és leülök mellé, áramlik a feszültség. Egy kicsit meglep, mert igazából sosem láttam még ilyennek. talán az egyik órán piszkálta valaki? Vagy... vagy nem is tudom. Tossz jegyet kapott?
- Hát nem ilyen jó, mint a tied...nem is tudtam, hogy ilyen randizós vagy.
Értetlenül nézek rá, aztán hirtelen kikerekedik a szemem. Akkor, várjunk. Akkor ezek ketten elhívtak... engem... te jó ég. De miért? Úgy értem, de tényleg, miért? És én meg... csak úgy leokéztam, mintha azt mondtam volna, oké, segítek valamit elmagyarázi. Te jószagú... Mielőtt azonban kinyitbám a számat, Beth ingrülten folytatja.
- És mit veszel fel erre a különleges alkalomra? Egyszerre mész mind a kettővel? Ne, azt ne tedd, az olyan ízléstelen. Felváltva randizz velük...
- NÉzd, Beth... - fordulok felé, és zavartan keresem a tekintetét, ami megehetősen nehéz, mert egy könyv is vettőnk közzé áll. Kicist furcsa tőle ez a szurkálódás, de igazából nem értem, hogy ha randi is lett ebből a nevettséges valamiből, miért... miért zavarja ennyire. - nem igazán érdekel - mondom, amit az alatt értek, hogy nem érdekel a randi, nem pedig az, hogy nem érdekel hány lánnyal is randizok. Belegondolva nagyon is félre érthető, de csak megrzáom a fejem és egy kis szünet után folytatom. - Nem kell, hogy zavarjon, mert nem számít - próbálom javítani a helyztetet, de ezzel se biztos, hogy jobb lesz, sőt. Lehet ezt is félre érti és még dühösebb lesz.
Próbálom összeszedni a gondolataimat és mégis olyan furán érzem magam. Mintha szégyellném az előbbi hülyeségemet, pedig ha azt vesszük, Beth-et se érdekli ez anynira, nem? Lehet tényleg ízléstelennek godnolja, bármennyire is történt meg ez véletlenül, de más nem lehet benne, hiszen csak... Berátok vagyunk nem? Erre kicist zavarba jövök, mert én sem tudom hirtelen mi van velem. Nem is magyarázkodom tovább, csak próbálom a rendszerezett, és összeszedett Hugot megkeresni, mert most nagyon-nagyon-nagyon össze lett kavarodva. Nem vagyok az ilyesmikhez hozzászokva.
- Ez az egész úgysem jelent semmit - teszem még hozzá. De valamiért olyan érzésem van, hogy ezzel is csak olajat öntök a tűzre. Hirtelen miért lett olyan nehéz bezsélgetni a lányokkal? Meg Beth-szel. A ynáron olyan egyszerű volt minden, most meg a feje tetejére fordult.

◊ ne legyél ideges◊
2002.09.15.

◊ Hugo ◊
kopogtatás nélkül bejöhetsz...

zene ◊ Heavy heart outfit ◊ simple

Nem is értem, hogyan lett a kellemes kis kora estém ilyen kényelmetlen. Azt hiszem, még sosem voltam Hugoval barátságtalan, és olyan rosszul érzem magam tőle. De egyszerűen a hangom önálló életre kel. A szavaimnak már nincs olyan kellemes lágy hangzása. Most értetlen fejjel, nagy szemekkel néz rám, mint aki nem tudja, hogy igent mondott egy randira. Ugyan már, ennyire ne legyen vaksi...
- Nézd, Beth...
Jaj, az ilyen kezdetű mondatok tudnak a legeslegrosszabbak lenni. Kezdek vörösödni, jobb lett volna, ha befogom a pofám. Próbálok a könyv mögé bújni, és eljátszani a higgadtat. Mint akit totál nem érdekel a dolog...
- nem igazán érdekel -
Ja, engem se. Nem érdekel, hogy őt nem érdekli a hisztim. Vagy ezt nem erre értette? Tényleg hülye vagyok, rosszabb, mint az előbbiek itt ketten. Nem vagyok én Hugonak senkije, hogy itt hisztizzek. Mégis úgy bánt, és olyan rosszul érzem magam. Mindegy is, mire értette. Nem kell hogy érdekeljen, és nem kell vele foglalkoznom.
- Nem kell, hogy zavarjon, mert nem számít -
-Nem is zavar, elhiheted. Tényleg. Én csak tanácsot akartam adni. Ha randizni mész, legyél udvarias, jófej. Ennyi az egész.
Vetek oda egy kis hamiskás félmosolyt amit egy szívből jövő őszinte mosolynak akartam, de nem tudom mirt nem sikerült. De lehet, csak azért érzem így, mert most nagyon rosszul is érzem magam. Most miért nem tudok kedvesebb lenni? A könyvet ismét kicsit feljebb emelem, mert igyekszem elbújni mögé, hogy azt a kósza kis könnycseppet, amit érzek, hogy mindjárt kicsordul, eltakarjam. Nem sírhatok előtte, akkor elsüllyednék szégyenemben. Tök jól vagyok...
- Ez az egész úgysem jelent semmit -
Fogalmam sincs már, mire érti, mert azzal vagyok elfoglalva, hogy a könnyeimet lenyeljem.
-Tényleg nem kell mentegetőznöd...-
Motyogom elfojtott hangon, ahogy kínkeservesen visszartom a pityergést.
-Nem akartam rád ro-hon-tani..bocs.boccs. Biztos csak rossz  naa...napom van...
Jajaj..jajajajj..könnyencskék, villámgyorsan szárídjatok fel, nem pislogunk mélyeket, tágra nyitjuk a szemet. Automatikusan hogy eltereljem a figyelmet az arcomról, a bögrémét nyúlok, amibet kamilla tea van. Nem is tudtamm, hogy ennyire jól fog jöni a kamilla. Bőgésre is szuper.
- Csak majd meséld el, milyen volt.-
Mosolygok, és most már sikerül egy hiteles, de azért nem igazi mosolyt küldenem. A hangom már kevésbé érces, inkább lúzer csalódott, de az is jobb. Nem szeretek Hugoval veszekedni. Nem is szoktunk. Úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger. Talán..az is jobb lenne. MIért? Miért kell ilyen bénának és szánalmasnak lennem? Be kellett volna fognom a szám, és ha sírok, akkor arra fogni, hogy fáj a hasam, vagy megjött, vagy tudom is én. Csak...csak olyan buta érzés hogy..rossz érzés. Más. Lányok.

[α ︱ e l i z a b e t h ︱ α]

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱I'm breathing in the chemicals︱β


Ω time 20020915 beat: Losing My Religion Ω

A kirakó minden darabja ott volt előttem kiterítve, de én vak voltam. Bután álltam beth-ez, csak mert képtelen vagyok az érzelmeket a helyén kezelni. A könyvek sok mindenre megtanítottak, de erre nem. Megbántottam, és én amilyen ostobán és bután viselkedtem vele az elmúlt percekben csak még jobban megerősített ebben, a letört, szomorú szempárt vizsgálva. Zavartan megköszörülöm a torkomat, és nézek magam elé. Pislogok a ellegzetes falakra, a csendes, békésen harmónikus berendezésekre, és ekynomok magamban egy sóhajt. Olyan egy nagy tökkelütött vagyok, hogy az hihetetlen. Beletúrok a hajamba és megborzolom, majd újra Beth felé fordulok, miután végigtanulmányozom a berendezéseket, és a csendesen kuporgó, tankönyvekbe mélyedő háztársaimat.
- Tényleg nem kell mentegetőznöd...- dünnyögi, és már csillog a könnytől a szeme. Sosem láttam még sírni, mindig olyan vidám és voldog volt, pedig nem vagyok szerintem túl izgalmas társaság.
- Félre értesz! - mentegetőzöm, miközben felemelem mind a két kezemet, és gondterhelten nézem a könnytől csillogó arcot.  - Én nem úgy értettem...
-Nem akartam rád ro-hon-tani..bocs.boccs. Biztos csak rossz  naa...napom van...
- De te nem... Nem csináltál ilyet... én sajnálom - hebegek, mintha valami szerencsétlenség lennék, és legszívesebben megölelném, de a következő mosoly elbizonytalanít. Mosolyog, de nem olyan Beth-esen őszintén. Igazából én nem is tervezek elmenni velük a randira, majd kitalálok valamit. Ezt szeretném mondani. HOgy nem fontosak, hogy nem is rájuk figyeltem, hanem őt néztem a könyve mögött, meg a könyvet, aminek el akartam olvasni a címét, de ezek olyan béna kifogásoknak tűntek még magamból kiindulva is.
- Szeretnék a barátod maradni, jó? - kérdeztem, de persze talán ezzel is csak félrekommunikálok valamit. Közelebb csúszok, hogy megöleljem, hogy kicsit megnyugtassam, amikor újra kinyílik az ajtó, és a két csaj szalad be, akik az előbb kirohantak. Már a nevükre se emlékszem, és amúgy is olyan unalmas arcuk van.
- Jaaj, ne haragudj, hogy itthagytunk ezzel a bőgpmasinával... Arra gondoltunk, hogy...
- ... hogy mivel nincsen semmi programunk mára, mi lenne ha ma...
- ... Ha ma randiznánk? Én akarok először!
- De nem is a te ötleted volt!
- De én kérdeztem meg - keveredtek valami furcsán béna vitába egymással a lányok én meg úgy éreztem, hogy kiszárad a szám.
- Nem viszlek el benneteket randira, mert... Mert Beth-szel megyek! - kiáltottam el magamat.

◊ ne legyél ideges◊
2002.09.15.

◊ Hugo ◊
kopogtatás nélkül bejöhetsz...

zene ◊ Heavy heart outfit ◊ simple

Én..én..én nem is tudom, mikor volt valaha ennyire pocsék napom. Pedig elég sok nehéz napom volt már életemben, de ennyire még..még sohasem éreztem magam idiótán. Komolyan gondolom, hogy nem kell mentegetőznie, leesett én mekkora buta voltam. nem is haragszom már rá. Az más, hogy szarul vagyok, de igazán nem ő a hibás. Jaj, hogy keveredek ki ebből...
- Félre értesz! Én nem úgy értettem...-
Jaj, Merinlre, most ő mentegetőzik, mert ilyen iszonyat gyerekesen viselkedek. Jaj, hol van egy varázsige, vagy egy ital, amitől nem leszek ilyen béna? Biztos van egy szituáció helyes kezelése, vagy viselkedés ital. Vagy...vagy ha nincs, akkor ki kell találnom egyet..mert nem sírhatok, mindenkit kellemetlen helyzetbe hozok...az hogy rossz napom van, az mondjuk igaz. Most elsüllyednlk, vagy eltűnnék.
- De te nem... Nem csináltál ilyet... én sajnálom-
- Jaj, ugyan, nincs miért sajnálkoznod!-
Azt hiszem, Hugo jól feltúrta itt a zavaros tinédzser szívemet, és már azt sem tudom, mit is akartam. Eltűnni. Minek nyitom én ki a szám. De csak úgy kiszaladtak a dolgok a számon, meg a könnycseppek, amiket igyekszem észrevétlenül letörölni, de azt hiszem, párat észrevett. És már már sikerül is visszafognom a szipogást, a nagyibb könnyáradatot is, amikor jön egy kegyelemdöfés.
-Szeretnék a barátod maradni, jó?
Adásszünet. Elnézést kérünk a Beth adó nézőitől, de technikai okok miatt adásunk szünetel. Megértésüket köszönjük.
Ráadásul még meg is ölel. Azt hiszem, mintha ölelne, de nem tudom, mert minden olyan, mintha egy buborékon keresztül nézném. Egy buborékban létezek, ahol körülötte minden olyan, mintha félig itt se lenne. Régebben többször volt a burokban létezés érzése, aztán valahogy egy éve ez már szinte meg is szűnt, hála Sophienak, Louisnak, Hugonak....én is szeretenék a barátja maradni, nem akarom, hogy többé szóba se álljunk egymással. De most mégis legszívesebben kicsit egyedül lennék. Már éppen állnék fel, hogy gyorsan a hálóba siessek, és gyereksen a takaróm alá bújjak, mikor az ajtó megint kinyílik. Ó, ne, ezek visszajöttek. DE talán mindegy is, úgyis elmegyek már. Nem számít.
- Jaaj, ne haragudj, hogy itt hagytunk ezzel a bőgőmasinával... Arra gondoltunk, hogy...
- ... hogy mivel nincsen semmi programunk mára, mi lenne ha ma...
- ... Ha ma randiznánk? Én akarok először!
- De nem is a te ötleted volt!
- De én kérdeztem meg-
Hajj, jobb is, ha elindulok, azt hiszem, reggel nehezen megy majd a felkelés. Itt úgyis végeztem. Talán egy forró zuhany majd segít lemosni magamról ezt az...az egész nap hozadékait úgy, ahogy van. De nem lenne rossz egy időutazó kütyü sem. Akkor visszapörgetném az időt, és egyenesen a hálóba mennék olvasni. Már fel is állok, mikor Hugo félbeszakítja a lányokat.
- Nem viszlek el benneteket randira, mert... Mert Beth-szel megyek!
A lányok tejes döbbenettel, és dühösen viharzanak ki, noha mindárt takarodó. Talán utánuk kéne mennem, hogy szóljak. Vaaagy, akár később meg is büntethetném őket, amiért kint kószálnak. Kedves volt Hugótól, hogy kiállt mellettem, és megmentette a szitut. Kedves, bár kicsit szomorkás mosollyal nézek rá.
- Köszi, hogy kimentettél a karmaikból, kedves vagy.-
Kedves vagy, de nem kellett volna lemondani a randit velük. Mi úgyis majdnem mindig együtt eszünk.
- Jó barát vagy Hugo.-
De még milyen jó barát. Azt hiszem, én most kevésbé vagyok igaz barát. Elvittek a hülye kamasz hormonok. Nem akarok 15 lenni. És 16 se. Mert most olyan kusza minden. Bár nem is tudom, minek sírok itt, mikor Hugonak még nehezebb. Talán csak tényleg elfáradtam. Hosszú volt ez a nap.

[α ︱ e l i z a b e t h ︱ α]

α ︱ e l i z a b e t h ︱ α

β︱I'm breathing in the chemicals︱β


Ω time 20020915 beat: Losing My Religion Ω

Azt hittem a koszinusztételnél nincs bonyolultabb dolog a földön - nem mintha nem érteném -, de egyszerűen az összes ember, az összes lány teljesen... Bonyolult. Nem tudom, olyan nehéz az érzelmeken kiigazodni, és még csak nem is idnulahtok ki olyan jó páldákból, hogy mondjuk hogyan kezeljem az ilyen vészhelyzeteket, mert... semmilyen szülői hátterem nincsen, se olyan barátfélém, vagy nővérem, akivel ezeket megbezsélhetném. Úgy értem... beth nagoyn jó barátom, de kedz valami máshogy... másvalami lenni nekem, ami engem telejsen összezavar. Kívácnsi vagyok, hogy Amy mit mondana nekem erről. Mennyire nem akartam sosem a tanácsát kérni semmiből pedig ő mindig segíteni akart nekem... És most mindent megadnék azért, hogy egyszer halljam még a hangját normálisan vagy a tanácsát.
A tekintetemet a falre emele, hogy ne kelljen BEth könyntől csillogó szempárját néznem. pedig szeretném, ha nem lennének ott azok a szomorú fények, ha nem miattam fénylenének így... pedig nem is értem, hogy mit csináltam, de nem is tudom, úgy pislog rám, mintha nekem is tdunom kéne, mit rontottam el, vagy én nem is tudom. Őszintén lassan már semmit sem tudok, és ez kezd idegesíteni. nem rá vagyok mérges, hanem magamra, hogy a nyilvánvalókat nem tudom megérteni. Ennél jobban nem is lehetnék teljesen meglőve. Olyan, mintha a sötétben tapogatóznék. És még az ölelés sem engeszteli ki. Ez meg bizony baj. Nem szeretek emberekhez érni, meg semmi ilyesmi, de Beth-szt olyan jól esik megölelni. De úgy tűnik nek most ez nem jó, így elhúzódom.
Úgy érzem magamat, mintha két kisgyerek lennénk, akik összevesztek egy eltűnt játékon, pedig az az orruk előtt van, és egyikük sem tűntette el.
Aztán persze teljes nyugtunk se lehet, mert visszajönnek azok a nőszemélyek, akik az előbb elmentek. Legszívesebben kivarázsoltam volna őket innen, de szerintem azzal se segítettem volna csendesebb vizekre ezt a keserves helyzetünket. Szerintem Beth örök életemre megharagudhatott rám. Még megpróbálom menteni  ahelyzetet, amire már megint kirohannak. Úgy szaladgálnak fel-le, mintha csak összeszedtek volna valami vírust és folyton a mosdóba kéne menniük. Aztért egy kicsit reménykedem benne, hogy ez egy kicsit javítja a hangulatát, de nem. Kezdek mérges lenni, Mérges és kétségbe esett.
- Köszi, hogy kimentettél a karmaikból, kedves vagy. Jó barát vagy Hugo
Barát? Mármint oké, de miért is fáj ez enynire? Pedig én is ezt mondtam neki az előbb. Egyre kevésbé értem, hogy mi folyik itt. Beáll kettőnk közzé a csend, és nem is tudom mit modnjak. Igazából csak... nyugit akarok és békét, hogy nem is tudom, átgonodljam az életem.
- remek - modnom és én is meglepődök, hogy milyen keserű és sértett lesz a hangom. Még állodgálok egy kicsit a klubbhelyiségbe, aztán csak sóhajtok. Ennél már úgysem lesz jobb a mai nap, csak rosszabb. - Azt hiszem... azt hiszenm nekem most fontos dolgom is van, tanulnom kell, szóval... - dünnyögöm. Iagzából nem is tudom hogy lesz e kedvem tanulni. - Szóval, nem idegesítelek tovább meg semmi iylesmi - motyogom, és megindulok a fiúk hálója felé. - Még a végén megint olyat csinálok amitől sírni fogsz.

◊ ne legyél ideges◊
2002.09.15.

◊ Hugo ◊
kopogtatás nélkül bejöhetsz...

zene ◊ Heavy heart outfit ◊ simple

Most először csak nézem Hugot, és nem is tudom, én mit érzek, vele mi van. Azt látom, ő pont úgy össze van zavarodva, mint én. Jaj, Merlinre, mindjárt hányok...nagyon kavarog a gyomrom, és szeretnék hangosan sírni, de úgy, hogy senki ne hallja. De szeretnék HUgoval is lenni, és megölelni. Kettészakadni volna jó, hogy ezeket egyszerre csinálassam. Hugo furcsa arckifejezése sem nyugtat meg, miután azt mondom, jó barát. Mert most..most tényleg nagyon jó barát volt, pedig én itt kiállhatatlankodok. Jaj, Merlin, mi történik?
- remek -
Most...most...megsértettem? De hát...jaj, megint jönnek a könnyek, de villámgyorsan letörlöm őket. NIncs valami varázslat, amivel megállítható a sírás? Ennek utána kell néznem. Hugo és én csak némán állunk, a levegő is mindtha más lenne. Olyan...nehéz. Most én nézem őt, értetlenül, miközben ő nem mer rám nézni. Nem értem. Ha nem leszek féltékeny a lányokra, nem történik semmi. Vagy ha nem fakadok ki, csak mondjuk azt mondom, rosszul vagyok, és le kell feküdnöm, jó éjt, és az ágyban zokogok...
- Azt hiszem... azt hiszenm nekem most fontos dolgom is van, tanulnom kell, szóval...Szóval, nem idegesítelek tovább meg semmi iylesmi. Még a végén megint olyat csinálok amitől sírni fogsz.
A könnyek valahogy elapadnak. Nem tudom mitől vezérelve, de egyszer csak oda rohanok, és szorosan megölelem Hugot. Nem akarom, hogy így váljunk szét. Hogy így feküdjünk le.
- Megígérem, hogy soha többet nem sírok...csak ne legyél szomorú Hugo.
Szinte csüngök rajta, érzem a haja illatát. Olyan jó illata van...és olyan jó ölelni, hogy már már beleszédülök.  Majd szép lassan elengedem, nem akarom, hogy most meg megfújtsam szegényt. Akkor igazán rosszul érezném magam, pedig most sem túl rózsás a helyzet.
- Ta...tanuljuk együtt holnap jó?
Teljes zavaromban, hogy igazából nem is tudom, mit csinálok, csak kétségbe vagyok esve, hogy elveszítem, egy puszit nyomok az arcára, és elviharzok a hálókörletbe. Csak tudjak mindezek után elaludni...

Köszönöm a játékot, a helyszín szabad!

[- Szia, Soffi! Kérsz gyümölcsöt?]

Fraulein Soffi Lowe
2005. február 27.

  Miközben az ihletet próbálom megálmodni, intek egyet a pálcámmal; a földgömb a fotel mellett lustán körbefordul, és több fordulat után Amerika helyett most Európa látszik az én oldalamon. Kicsit fáradt vagyok, muszáj is ásítanom egyet, és elgondolkodom rajta, hogy talán most, hogy mindent megcsináltam, ami a mai célkitűzésemben szerepelt, jobb lenne elmennem aludni. De be akarom fejezni a ruhát.

 Már viszonylagos csend van a Klubhelyiségben, és leszámítva egy elsőst, aki segítséget kért szerény személyemtől a Bájitaltan házi dolgozatához, viszonylag nyugodtan tudok dolgozni. Senki nem piszkál érte, hogy egy női kabátkát próbálok összevarázsolni az általam hozott szövetekből, ami azonban a méreteit leszámítva, melyekkel tökéletesen rendelkezem, szinte semmi másban nem illenek a bábhoz, amelyikhez készítettem őket. Für dem Mädchen. Azt reméltem, hogy a vörös kabát, rajta aranyozott leopárd motívumokkal jól elkapja majd a dualizmust, amely az ő személye, de sajnos nem jártam sikerrel. Nem erős, és nem kedves.

 Sóhajtok, és belenyúlok a magam mellé rakott gyümölcsös tálba, amit az étkezőasztalról hoztam magammal vacsora után, azután visszatérek a vázlatfüzetemhez. A rajzon jól nézett ki a kis kabát, a fehér szokna, még a kis cilinder sem üt el annyira, de most, ahogy megpróbálom elképzelni újra a bábot (das Mädchen), nehéz látni rajta a terveimet. Frusztrációm azt mondatja, hogy a legjobb lenne törölni a terveket, és holnap reggel a nulláról elkezdeni mindent, de tisztában vagyok vele, hogy ha a tabula rasa néha előnyös is az alkotási folyamathoz, ezúttal jobb lenne, ha nem a nulláról próbálnám újrakezdeni. Inkább félreteszem a munkát, ahogy észreveszem a szemem sarkából a prefektus társamat.

 - Szia, Soffi! Kérsz gyümölcsöt?- kinyújtom a lány felé a tálat, széles mosollyal az arcomon. Sajnos csak narancs, alma, és némi szőlő, pedig szívesen feldobnám a tál tartalmát olyan dolgokkal is, mint a kiwi, a banán és az ananász. Az Uagadou diákjai nem is tudják, hogy milyen szerencsések, hogy odahordják ezeket minden nap az asztalukra, legalábbis ha lehet hinni a tavalyi Mágiatörténet szorgalmi feladatomra elolvasott könyvnek.

 Nem zavartatom magamat attól, hogy esetleg látja a terveimet. Tudhatja mindenki nagyon jól, hogy a ruhák és a tervek a bábjaimnak készülnek, és valószínűleg sokan számítanak rá, hogy valamiféle bábszínházat fogok nyitni az ország népének szórakoztatására. Bár nem állítom, hogy nem lenne szórakoztató időtöltés, a terveim természetesen jóval magasabbra irányulnak; szívesen beszélnék róluk, de sajnos kétlem, hogy bárki megértené. Az ismeretlen dolgok egy háború után, Voldemort után valószínűleg még ijesztőbbek.

 Néhány másodpercet gondolkodom rajta, hogy talán félreteszek mindent, beszélgetek egy kicsit, elfelejtem ezt a tervet mára, de talán a sors akarta úgy, hogy Soffi Lowe éppen erre járjon. Kevés embert ismerek, akinek olyan jó érzéke van a divathoz (természetesen magamon kívül, az én érzékem a divathoz mindig elsőosztályú volt), és talán túl sokat néztem a terveket ahhoz, hogy ne vegyek észre valamit. Talán egy friss perspektíva minden, amire szükségem van; eszembe jut az anekdota a kis piramisról, amibe az ősi varázsló, Tutan Hord rejtette a kincseit. Varázslók százai próbálkoztak a feltörésével, talán ezrei, mielőtt Schliemann rálőtt egy kábító átkot, az pedig kinyílt.

  - A segítségedre lenne szükségem, ha rám tudsz szánni néhány percet. Szerinted milyen szín és állat kombináció illene egy világos hajú lányhoz?- két kézzel, vállainál fogva felemelem a kabátkát, amit akár vállra terítve, akár felvéve viselhetne a bábom. Soffi természetesen tudja, hogy bábra gondolhattam, nem igazi lányra; a legtöbb lánynak sajnos nincs divatérzéke, nem értékelnék a ruhákat. Ich werde es nie vergessen.

 Kedvesen, szinte könyörgően mosolygok rá (sokak szerint olyan arcot vágok ilyenkor, mint egy hülye macska, ami éhen halni készül, mert másfél perccel később kapja meg az ennivalóját a megszokottnál). Tudom persze, hogy karizmám, jóképűségem eleve ellenállhatatlan, de jobb biztosra menni.

B A R B I E ♡ D R E A M S

•     •    •     •    •     •     •  

౨ৎ ˚｡ ೀ

glitter nirvana
mascara on my eyes
can't see the drama
under my sequin sky
baby girl
•     •    •     •    •     •     •  

        Épp a prefektusok fürdőjéből tartott visszafelé, még vidáman dúdolgatta annak a rockoperának a szövegeit, amelyre SVK alatt is gondolt - és mert Princess Soffility azóta legalább három illusztrációt is készített Mardekár és Griffendél vetélkedését ábrázolva, már azt is elismerte volna, hogy az artist phase áldásos állapotában van ismét. Néha nehéz volt megtalálni az inspirációt a roxforti hétköznapokban, főleg, ha McGalagony megint rászól, hogy vegye ki a pillangós díszt a hajából (a professzor valamiért különösen ellene volt a pillangóknak?), de gyakran gondolt Grindelwald és Dumbledore drámai párbajára. Elkerülhetetlen volt még a habcsókos fürdő után is, hogy ne jusson eszébe.

        Talán készíthetnének egy freskót az egyik még üresen hagyott falra - igen, Dumbledore mögött látszana a naplemente narancsa, és viselhetné a négy ház színeit a sálján! Grindelwaldot Soffi mindig úgy képzelte el, mint aki sokat ad a szabászatra, és talán német is, ők valahogy mindig olyan elegánsak az összes történelmi képükön, még a mugli fotókon is, ahol pedig nem is mozognak. Ha erről beszélt, az apja valamiért mindig különösen dühös volt rá, amiért megint ostoba dolgokról fecseg, így egy ideje nem mert kérdezni erről, pedig számára eltéveszthetetlen ténynek tűnt, hogy a németek mindig hódítók voltak: már ami a divat világát illeti, igaz?

        Az új kedvenc fürdőolajának fehércsoki és rózsa illata volt, és időről-időre az orrához nyomta a csuklóját, csak hogy újra érezhesse az aromáját - szívesen megoszotta volna Enverrel is, a fiú mindig annyira csinos és összeszedett volt, akár egy tíz lépéses arcápolási rutin. Ha azt mondta volna neki, hogy pontosan ezt teszi minden reggel és este, Soffi elhitte volna neki - és titokban kicsit irigyelte volna, az ő fürtjei még nedvesek voltak a fürdő után, és sokkal kevésbé elegánsan kunkorodtak a homlokán. Sajnos túl sokáig tartott, mire mindent tökéletesen elrendezett maga után, és annyira nem volt biztos abban a hajszárító bűbájban, hogy sétálva is használja: így sajnos minden lehetséges irányból úgy festett, mint egy viharba került göndör bárány.

         - Oh szia, Enver! Milyen gyümölcsöt? - megpróbálta lesimítani a kunkori kis fürtöket, de nem tudott igazán sem elbújni, sem úgy tenni, mintha nem vették volna észre egymást. A kosárban szép almák, narancsok és szőlő mosolygott rá, mögöttük pedig pont a másik pretektus, Enver. Nem is igazán akart nemet mondani, de azt amúgy is lehetetlenné tette volna, hogy ilyen könnyen kiszúrta őt - és Soffi biztos volt benne, hogy az illatát kíváncsi furkászok is kifigyelték volna, ha beengedik őket az iskolába.
        - A segítségemre? - nem akarta visszahangzani a szavakat, de először nem egészen értette a kérdést, és tudta, hogy a fiúk jobban örülnek, ha nem von le egyből valamilyen következtetést, mert az általában nem helyes - legalábbis Deckard mindig ezt mondta neki.

        Egy köszönöm-mosoly kíséretében végül elvett egy narancsot a tálból, és lehuppant a szemközti puffok egyikre. Ez volt az egyik kedvenc helye az egész klubhelyiségben, mert nemcsak a puff szó hangzása tette vidámmá, hanem az is, ahogy a szoknyája szépen végigterült az anyagon. Míg figyelte a fiú terveit, és a kis kabátot, amit felmutatott, elkezdte meghámozni a gyümölcsöt is.
        - Azt nem mondtad még, milyen árnyalatú a világos! És hogy milyen színtípus: ősz, tél, tavasz vagy nyár? Meleg vagy hideg? Mi a horoszkópja, melyik évben született, és milyenek a vonásai? Melyik Kibbe-típus? Oh, olyan sok kérdésem van, Enver, muszáj válaszolnod előbb, hogy jól adhassak tanácsot!- kicsit hunyorított, ahogy megpróbálta elképzelni a fiú legújabb bábját, aki neki tulajdonképpen valamilyen módon mégiscsak egy személynek tűnt, hiszen a fantáziájában létezett. A fiú álmaiban és rajzaiban, talán el is készítette már? Szívesen megkérdezte volna a nevét is, de erre lesz még lehetősége.

        A kis vázlatokra is rápillantott, de azok még nem vitték közelebb a megoldáshoz. Milyen szörnyű volna, ha elhamarkodottan válaszolna, és csalódást okozna vele! Nem, Princess Soffility pontosan tudta, milyen fontosak a részletek, különösen a színek. Általánosságban lehet tanácsot adni, de az igazi barátok ébren maradnak egész éjszaka, hogy a divatról beszélgessenek, ha erre van szükség! Még akkor is, ha a frizurájuk sajnos egy viharba került göndör bárányé.
        

[- Ó, csak néhány szezonálisabb gyümölcs. Vegyél bátran bármit, ami tetszik!]

Fraulein Soffi Lowe
2005. február 27.

  Már távolról érzem Soffi édes illatát. Talán ő az, aki a legjobban ki tudja használni a külön fürdő előnyeit – sok prefektus nem is használja, én pedig az arc-, haj- és bőrápolási rutinomat viszonylag könnyen el tudom végezni egy hagyományos zuhanyzóban is. Már akkor mosolyognom kell, amikor meglátom.

 Sokan nem látják Soffi Lowe zsenialitását, de nem ismerek senkit a világon, aki akár csak megközelítené őt divatérzék, szépérzék terén – az én tudomásom is eltörpül mellette, bármennyit olvasok. Soffi Lowe mintha megtestesítené a mágia egy egyedi, kevéssé értékelt, de rendkívül fontos ágát; egy ágat, amit talán nem is lehet leírni egyetlen angol szóval. Talán egy szóval sem. Schönheit. Soffi Lowe határozottan azok közé tartozik, akiket érdemes odaadnom az örökkévalóságnak, akik halhatatlanságot érdemelnek. Schönheit ist ein perfekt Name.

 - Ó, csak néhány szezonálisabb gyümölcs. Vegyél bátran bármit, ami tetszik!- nem bánnám akár azt sem, ha az egész tál tartalmától meg kellene válnom. Én azok közé tartozom, akik értékelik egy finom falat, egy jó illat vagy egy szép látvány minden előnyét, mert ha valaki örökkévalót akar alkotni, örökké akar létezni, meglehetősen felesleges lenne ez a törekvés, ha nem szeretné az idejét. Az viszont mindig lenyűgöz, hogy Soffi milyen apró dolgoknak örül ennyire, mint egy középszerű kéz által firkantott rajzocska egy Sötét Varázslatok Kivédése órán. Az ember szívesen megoszt mindent, mindent a világon olyanokkal, akik láthatóan ennyire boldoggá válnak tőle.

 Leteszem a tálat, azonos távolságra, mintegy jelzésként, hogy ez mostantól közös préda. Nagyon örülök, hogy segít nekem, érzem azt a fura, megmagyarázhatatlan érzést is, amit talán megvilágosodásként, lelkesedésként érzek. Furcsa gondolatom támad: talán ezt érzi egy kami folyamatosan? Talán ezt keresi Herr Morgenstern? Az érzést, amikor minden világos, amikor alkotás születik, amikor valami olyan mértékben hozzánk tartozik, hogy mágikusan örökkévalónak, emberen felülivé tesz? Ha igen, nem is kérdés, hogy érdekel, hogy tudni akarom azt is; persze, Revan nem csak ezért érdekel, de ostobaság lenne csak büszkeségből elvetni egy ösvényt, csak mert nem én vagyok rajta az úttörő.

 Talán az én dolgom, hogy felfedezzek olyan különleges, szép dolgokat, mint Soffi Lowe vagy Revan Morgenstern. Talán az én feladatom, hogy megóvjam ezt az utókornak, teljes egészükben, ne csak maradványokban, ahogyan egy festmény, egy megfakuló könyv, egy vers, egy pengehegyű tollal írt levél tudná. Az egészet, örökre, át az Özönvízen, mint Noé.

 - Hm... összefoglalom, várj. A haja búzaszőke... egyértelműen világos tavasz, és meleg.- ahogy beszélek, mosollyal az arcomon, látom magam előtt Revant, utána pedig a még névtelen bábot, amit inspirált. Olyan gyönyörű, meleg, puha. Eine Umarmung. Gyönyörű, tényleg, és nem úgy, mint egy vihar, mint egy mindent felemészteni készülő orkán, amely tombol a sötétség és a világ láncai ellen, melyek bezárták őt, melyek ellen nem tehet semmit, és ami örökre vihar marad. Ő inkább olyan, mint az a meleg illatú tavaszi zápor, ami átölel, akkor is, ha még nem szabadna neki, ha még nincs kész. Már most átölel.

 - Válaszolok mindenre... a horoszkópra nem is szoktam ilyenkor gondolni. De a horoszkóp... a horoszkóp oroszlán, az aszcendens szűz, hold, ikrek. És 1988-ban született, az évfolyamtársunk... kicsit gyerekesek a vonásai, puppy arc, soft classic.- egy pár másodpercre eszembe jut, hogy talán most kellene megmondanom, hogy egy bábnak tervezek, de Soffi nem az a típus, aki elindul, és kombinál, megkeresi a lányokat, akikre illik, amit most mondtam. Soffi nem olyan sekélyes, hogy elárulja mások bizalmát egy pillanatnyi boldogságért, mert valaki fontosnak hiszi. Benne megbízom.

 Eszembe jut, hogy talán, miután Revan tervezésével végeztünk, talán kérdezek Soffitól is, talán megkérdezem, hogy milyen színkombinációt ajánlana saját magához. Miért kellene családtagokra és szövetségesekre szűkítenem a gyűjteményemet? A világ tele van olyan gyönyörű és értékes dolgokkal, mint Soffi Lowe, akik megérdemlik a Föld összes gyümölcsét, az összes időt, amit csak szeretnének; és akik hiányoznának, ha nem lennének a mindennapjaim részei. Kevés igazán közeli barátom van.

  - Ezt a ruhát úgy képzelem... ez lenne az, amiben akár az Abszolútra elmehetnél, akár valamilyen látogatásra felvennél- nem egy bálra, vagy formális eseményre, bár olyasmit is terveznék. Azért valószínűleg egy korlátozott színpalettával dolgoznék, nekem sincs mindenféle színű ruhám.- mindkét kezemmel a tálért nyúlok, de összesen két szem szőlőt veszek ki, amiket gondolkodón végiggurigázok a bőrömön, a kezeim között, mielőtt egymás után megeszem őket.

 Mosolygok, miközben rágok, és a választ várom. Freund... Tudom, hogy hagyományos családból jött, és nem tetszik a gondolat, hogy talán rövidesen férjnél lesz, hogy talán valaki nem fogja értékelni azt az egyediséget, ami Soffi Lowe. Szomorú a gondolat, hogy valaki, aki a világot hordozhatná, mások számára nem más, csak egy apró építőkocka, melyből ostoba és funkciótlan épületeket emelnek. Ich war nich mehr als eine Rattle...

  - Te magadnak milyen színeket szoktál választani? A rózsaszín különböző árnyalatai tudom, hogy nagyon szépek rajtad.- nem nagyon csinálok bábokon kívül senkinek ruhát, de úgy érzem, Soffi mindig ott volt nekem, amikor egyedül voltam. Talán viszonozhatnám valamivel, még ha apróság is.