Igazgatói iroda

Ha tudod a megfelelő jelszót, s azt elmondod a kőszörnynek, az félreugrik előled, s feltárul az út az igazgatói iroda felé. A csigalépcsőn egy ajtó elé jutsz, mely mögött rejtezik a keresett iroda. Kopogj be, s ha megkapod az invitálást be is léphetsz. Az ajtóval szemközt hatalmas íróasztal foglal helyet, melyen mindenféle dolgok hevernek többnyire. A falakat a régi igazgatók portréi borítják, többek között ott van Dily Derwent, Phineas Nigellus Black, Goethius Slmander, Armando Dippet, és Albus Dumbledore is. Érdekesség, hogy Perselus Piton nem kapott helyet eme előkelő társaságban, habár meg kell hagyni, Harry Potter a mai napig próbálja elérni ezt.

Őszintén, fogalmam sincs, van-e bárki az ajtó túloldalán, ahogy kopogtatok rajta.
Pillanatnyilag egyedül állok itt. Az auror, akivel elsőnek szembetalálkoztam - szerencsére csak képletesen ragadtam galléron és húztam magammal az igazgatói felé, csak az eltökélt harag és kezdeményezés költői képében, fizikailag azért nem - tudta a jelszót a griffszoborhoz, előreengedett, aztán továbbsietett. Talán a felettes illetékes főaurorért, talán McGalagonyért, ha nem az irodájában tölti az éjszakáit, gondolom úgyis kiderül.
Addig csak támasztom az ajtókeretet, és nyughatatlanul pörgetem az ujjaim közt a tiszapálcát, amíg várom a beinvitálást, az ajtó bármelyik oldaláról érkezve.
A "kezemben maradt" nem a legpontosabb kifejezés, bár itt nincs közvetlen szükségem rá, de valahogy a nakam alá fordulva találtam, gondolom ahogy lebillent a fülemről elalváskor, és talán leginkább reflexből meg is ragadtam és hoztam magammal. Már csak a faág hiányozna, de gondolom az nem is létezett soha.
Ahogy összetalálkozok McGalagonnyal, akár mint befutó, akár amint bentről invitál, egyből a tárgyra térve kezdek. Igen, ez sürgősebb a formalitásoknál. Bárkinek az életébe kerülhetett volna. Ki tudja, talán került is, gondolom, csak reggel tudom meg biztosra, mindenki felébredt-e tőlünk. Akik nem diákok, azt meg legfeljebb a hírekből.
-Tanárnő, a szokásos delikvensek több diáknak is megszállták és eltérítették az álmát, és jelenleg halálos fenyegetés alatt állunk mind.- Kiegészítésként feltartom a csuklómat a friss égés-jellel, amit bízok benne, hogy ő is túl jól ismerni fog mostanra. Próbálom nem lerohanni konkrétan az információval, de egyből a lényeggel nyitok, így is frusztrál, hogy ennyit tudok tenni egyáltalán a fenyegetés ellen. Tájékoztatni.
-Mira Harpell, Luna Wyne, Vanheim, Cassen, Flynn, Fraser, akiket felismertem, plusz nem Roxfortos felnőttek is voltak jelen, nagyrészt nekem ismeretlenek.
Annyira bele vagyok lendülve, pillanatnyilag eszembe se jut, hogy ketten ezekből idén már nem is Roxfortosok, az meg pláne, hogy Fraser másik Fraser lenne, mint akit egyáltalán ismerek név szerint. Arcok vannak meg, és nem egészen azzal voltam elfoglalva, hogy kielemezzem őket identitásért.
-Bocsánat, igen, és jó estét. Legalább a formaság kedvéért- teszem hozzá még utólag, egyértelműen nem úgy vélve, hogy másképp jónak nevezhető este lenne.

Miss Everfen

McGalagony professzor sietősen összébbhúzta magán a köntösét, ahogy végigsietett az auror mellett a folyosón. Az álmot nem nehéz kitörölnie a szeméből - abban a pillanatban felriadt, amint ajtótnyitott a vadul kopogó és kiabáló aurornak. Egyből tudta, érezte, hogy valami baj történt... Az aggodalomtól pedig már jócskán maga mögött hagyta a szintén sietős aurort.
Inkább most lenyelte azokat az ellenérzéseket, hogy ugyan hogy is engedhette be ezt a sok idegen embert az iskolába... Ő is tudta, hogy így a legjobb, na meg amúgy is kénytelen volt követni a Mágiaügyi Miniszter szavait... mégsem bízott abban a sok egyenruhás alakban, akik öntelten járőröztek a Roxfort folyosóin.
Az igazgatónő sebesen rászórta a megfelelő varázsszót a kőszoborra, aztán már sietett is tovább, nem is figyelt arra, hogy a mögötte lévő aurorok tudják-e tartani a tempót. Elérve az igazgatói iroda ajtaját, megpillantotta Miss Everfen ismerős arcát, tekintete pedig akaratlanul is egyből fizikai sérülések nyomát kezdte kutatni diákján.
- Jól van, kisasszony? - kérdezte azonnal, mert bár egyelőre nem fedezett fel rajta külső nyomot, ez semmit sem jelentett. Persze Miss Everfen arcáról egyértelműen leolvasható volt, hogy nem, nincs jól... valami nagyon nagy baj történt, amíg ő nyugodtan aludni tért.
- Tanárnő, a szokásos delikvensek több diáknak is megszállták és eltérítették az álmát, és jelenleg halálos fenyegetés alatt állunk mind. - kezdett bele Miss Everfen, és felmutatta a csuklóját is, mire láthatóóvá vált a csúnya, de ismerős jelet ábrázoló égésnyom... McGalagony professzor igyekezte nem mutatni jelét az ő hasogató idegességnek, csak félrehúzta a száját, ahogy beinvitált mindenkit az irodába. Tudta jól, hogy akármi is történik itt, ez már több mint sok... újabb diák sérült meg, és nagyon félt tőle, mi lesz a következő lépés.
- Mira Harpell, Luna Wyne, Vanheim, Cassen, Flynn, Fraser, akiket felismertem, plusz nem Roxfortos felnőttek is voltak jelen, nagyrészt nekem ismeretlenek - folytatta a hugrabugos lány. Egyik elhangzott név sem volt ismeretlen, diákok és frissen ballagottak voltak, de az igazgatónő abban is biztos volt, hogy a felnőttek közül is jócskán akadt volna ismerős.
- Bocsánat, igen, és jó estét. Legalább a formaság kedvéért. - McGalagony professzor biccentett felé egyet, és közben a megérintette Merel vállát, hogy beljebb terelje, egyenesen az egyik ülőalkalmatosság felé.
- Nyugodtan foglaljon helyet - kérte tőle, majd az íróasztal felé lépett, és magában még egyszer végiggondolta Miss Everfen szavait. Utána fordult csak vissza a lány felé, majd átpillantott a válla felett az aurorokra is, akik zavartan toporogtak az ajtó közelében. Egyértelműen festett róluk, hogy fogalmuk sincsen, mi történt. - Kérem, ki tudná mindezt nekünk fejteni a lehető legrészletesebben, Miss Everfen? Csak hogy minél pontosabb képet kapjunk.
Utána az igazgatónő az aurorok felé intett, és felemelte a hangját:
- Maguk pedig hívják ide Madam Pomfreyt! - utasította az aurorokat, még ha sejtette is, az égésnyomot korántsem lesz ilyen könnyű helyrehozni.

Nem lepődök meg, hogy a griffszobor mozdul előbb, igazából pont erre számítottam jobban. Mi oka lenne McGalagonynk ilyenkor fent lenni még - gondolom, bár nem néztem órát, pontosan mennyire is lehet késő, csak megérzés - hacsak nincs véletlen koincidens éjszakába nyúló dolga pont most, ennek talán egy egyész százalék valószjnűséget adtam volna. Ha ő is benne lett volna az álomban, ott lett volna, itt sem kéne lennünk. Bár napközben minden bizonnyal megkeresném a témában, mert ilyen vagyok, ez van. Ha pedig bárki más érintett riasztaná, mert ugyanaz az ötlete támad, mint nekem, azzal is most futottunk volna össze, akkor is most érkezne a frissen felzargatott igazgatónő.
A nyitó jelentésem már elhangzik, mire fel is dolgozom az ő első kérdését annak a nyugtázásán túl, hogy az alkalomhoz mért "üdvözlés", így csak azt követően válaszolok rá.
-Csak ennyi- bökök fejjel az égett jel felé, plusz az érzelmi állapotom úgyis egyértelműen látszik. -A helyzet rosszabbul van.
Követem a tanárnőt, ahogy beinvitál, és a kedvéért helyet is foglalok, bár a lábam ütvefúróként jár így kényszerű tétlenégemben. Legőszintébben, jelenleg ha varázslatok nem működnek rajta, a faággal ismertetném részletesen Morgoth-bigét, ennek hiányában legalábbis addig rónám a köröket az irodában, amíg átkopik az útvonal mentén a padló, és lejjebb esünk egy emeletet. De erőt veszek amennyire tudok, és megülök a seggemen.
-Kevesebbel nem is zavarnám. Viszont! Szeretném lehetőleg Merengő, ha az nem játszik, legilimencia útján adni át a beszámolómat. Minden itt van a fejemben, amit láttam, arcok, amikhez nem tudnék nevet kötni, részletek, amikre szóban nem gondolnék, de fontosak lehetnek, és a lehető legpontosabban akarom továbbítani, mert az egyik legjobb nyomunk lehet pillanatnyilag. Ez vonatkozhat a többiek emlékeire is amúgy. Én teljes mértékben jóváhagyom az érintett emlékeimhez való hozzáférést itt.
Én, kérem, tudom mit csinálok, vagy mit csinálnék, ha módomban és képességemben állna, így  minimum, hogy a legjobban lehetővé tegyem, ha ennél többet magam nem tehetek. Egy következő kérdés, hogy tehetek-e, de egyelőre szeretnék hinni még a Minisztériumban és az aurori karban is, úgyhogy nyitok feléjük is.
-Várjon!- vágom rá, mielőtt az aurorok elindulhatnának, bár egyes számban szólva hozzájuk, a gyengélkedő megtalálására remélem nem kellenek ketten. A kibalettozott életbe, valamikor hét évet jártak ide ők is, a legnagyobb eséllyel. -Én szeretnék egy aurori tanút is a beszámolómhoz, mert minden bizonnyal a Minisztériumot is érdekelni fogja.
Azért McGalagonyra nézek jóváhagyásért, valamint válaszért, végül milyen módszerről döntünk.
Tiszteletlennek tűnhet, hogy ilyen elég parancsolóan szólok aurorokhoz, még csak nem is végzett diák létemre, de kompetens kezdeményezés jogán megelőlegezem magamnak a hangnemet, panaszkodni lehet később. Én eddig mindent megtettem, amit képes voltam, és mindent megpróbáltam, amit módomban állt, minden egyes alkalommal. Szeretnék bízni a hatóságokban, hogy nem csak dísznek léteznek, és a szavukhoz hűen mostmár tényleg aktív lépéseket is fognak tenni, és én közreműködnék velük ebben, ahogy tudok, de ha balfa...likárpitok, mint néhány alkalommal már engedtek rá következtetni, akkor kiba meritokrácia van.
Egyelőre ezt nem fejtem ki, de már most is kész lennék ellenállást szervezni vagy mittudomén, Tudjukki idején működött Dumbledore Seregével. De egyelőre hajlandó és optimista vagyok nyitni a Minisztérium felé, még reménykedek, hogy nem nekünk, diákoknak lesz szükséges az elsődleges terrorelhárítókká válnunk ezúttal.

Miss Everfen

Borzasztó érzés volt ez - hogy nem tud megvédeni mindenkit.
Minerva - elődjéhez hasonlóan - azt akarta, hogy az iskola egy biztonságot nyújtó hely legyen, ahol egy diáknak sem kell félnie. Ehhez sok feltétel adott is volt, és mégis... az évek során mégis úgy tűnt, a Roxfortban lenni csaknem olyan veszélyes, mint akárhol máshol, ha nem még veszélyesebb. Képtelen volt kiverni a fejéből a tavaly halloweenkor történteket... éjszaka nehéz súlyként nehezedett ez a mellkasára, amitől csak nehezen tudott elaludni. Ezek mellett is volt min aggódnia természetesen, mégsem hagyták el az árnyak.
Hamar kiszúrta az égetett mintát Miss Everfen karján. Látta ezt már... Többek közt a Próféta lapjain is, de pontosan emlékezett erre a jelre, amint a Nagyterem padlóján vöröslött. Az igazgatónő szíve ha lehet, méginkább összeszorult, de mindebből igyekezett semmit sem mutatni. A száját összeszorítva terelte beljebb a diákját a szobába, az ideges aurorok pedig követték.
-Kevesebbel nem is zavarnám. Viszont! Szeretném lehetőleg Merengő, ha az nem játszik, legilimencia útján adni át a beszámolómat. Minden itt van a fejemben, amit láttam, arcok, amikhez nem tudnék nevet kötni, részletek, amikre szóban nem gondolnék, de fontosak lehetnek, és a lehető legpontosabban akarom továbbítani, mert az egyik legjobb nyomunk lehet pillanatnyilag. Ez vonatkozhat a többiek emlékeire is amúgy. Én teljes mértékben jóváhagyom az érintett emlékeimhez való hozzáférést itt.
McGalagony professzor az íróasztal mögül pillantott a hugrabugos lányra, leplezhetetlen büszkeség suhant át az arcán. Az események borzalma ellenére is jó volt látni azt, hogy vannak, akik ilyen helyzetekben is képesek átgondolt, jó döntéseket hozni. Természetesen ez volt a legjobb mód arra, hogy tiszta képet kapjanak a történtekről, és minél részletesebben átélhesse az is, aki nem volt jelen.
- Rendben van, Miss Everfen - biccentett az igazgatónő, aztán előhúzva köpenye egyik mély zsebéből a varázspálcáját, az asztal elé is lépett, hogy közelebb kerüljön diákjához. Az aurorok közben esetlenül széledni kezdtek a parancs hallatán, csak akkor torpantak meg, ahogy a diáklány hangja újra felharsant.
-Várjon! Én szeretnék egy aurori tanút is a beszámolómhoz, mert minden bizonnyal a Minisztériumot is érdekelni fogja.
Minevra egyetértően bólint és az aurorok felé les, akik kissé tétován pislantanak egymásra, mint akik nem is tudják, mihez kezdjenek most. Az igazgatónőből erre kiszakadt egy frusztrált sóhaj, mert már tényleg kezd elege lenni ebből a sok együgyűből, akikre az iskolája védelmét bízták.
- Hívják ide valamelyik értelmes felettesüket, most! - szól erőteljesebben, hogy egyértelművé tegye Miss Everfen kérését. Figyeli a kifelé siető alakokat, aztán arra a maradék egyre pillant, amelyik még a fal mellett álldogál. - Maga pedig értesítse a kollégáimat, hogy tizenöt perc múlva mindannyian jelenlenek meg az irodámban, kérem.
A férfi biccent és az is kimegy, mire McGalagony még egy kis sóhajt ejt. Bocsánatkérő pillantást vet Miss Everfenre, és közben nekitámaszkodik az asztal szélének.
- Egy pillanat és kezdhetjük... Sajnos a legtöbb elég szerencsétlen, mint láthatja... - jegyzi meg diákja felé, és végigsimít köntöse anyagán, bár ez inkább csak pótcselekvés, hogy elnyomja az idegességet. Néhány pillanat múlva aztán befut egy újabb auror, hogy az igazgatónő végre finoman Miss Everfen felé tarthassa varázspálcáját, hogy emlékei közé kukkantson.

Jól esik az elismerést látni átsuhanni McGalagony arcán, pláne hogy a túl kevés közüli egyik tanár, sőt igazából felnőtt úgy egyáltalán, akire hitelesen fel tudok nézni. És nem is kamaszlázadásból való dac, hacsak nem rosszul ismerem magamat, én annyira szivesen néznék fel több tanáromra, találnék igazi példaképeket, csak túl sokan bizonyítják körülöttem, hogy a legnagyobb érvük, amit fel tudnának hozni a tisztelet indokaként, az az évszámban mért korkülönbség. Jó tudni, hogy van még, akinek tartozik hozzá tapasztalata és bölcsessége is, több kéne ilyen.
Csak szerénykedve megvonom a vállam.
-Én csak próbálok tenni valami értelmeset is- teszem hozzá a monológhoz amolyan magyarázatként.
Tessék megint, tőlem is hallották a szavaimat - remélem - tényleg nem reagálnak rá bármi épkézlábat, amég a tanárnő is fel nem hívja a figyelmüket? Vagy tőlem ignorálják, mert "még kicsi vagyok ilyen ügyekhez"? Mármint, elfogadnám, hogy maradjak ki a szakértők útjából, ha ők legalább elég nagyok lennének hozzá, de úgy tűnik, az aurorkáknak is dirinéni engedélye kell az önálló gondolatokhoz. Ami esetben megintcsak rangidős lennék hozzájuk képest akkor is, ha a viselkedésemet betudjuk a lázadó hisztiző kamasznak, mert az "anyuci, ugye szabad akkor bűnözőknek utánajárnom" talán kábé tízéves szint, és akkor nagylelkű voltam.
Ahogy ketten maradunk, csatlakozok én is McGalagony sóhajához.
-Én már vagy egy éve mondom ugyanezt...
Felnézek rá, és ezúttal remélem, hogy a mondat végéig még nem érnek vissza a kiküldött aurorok, mert valahogy gyanítom, hogy a következő szavaimra persze egyből és önállóan ugranának, nem a legtámogatóbb módon. Bár valahol ott a dac bennem - soha nem mondtam, hogy nincs, csak hogy nem a fő motivációm - hogy had hallják csak, nem véletlen ez a véleményem, és ők érdemelték ki, hogy így látom.
-Őszintén, tanárnő, csak kettőnk közt? Én minden további nélkül újraalapítanám itt Dumbledore Seregét, vagy valami hasonló. Nem toboroznék senkit, aki magától is nem jönne, de nem állítanék meg senkit, akinek szintén ba...lettozza a csőrét már ez a tétlenség. Csak akartam először esélyt adni a Minisztériumnak, még szeretnék hinni bennük is. Csak hogy a tanárnővel teljesen őszinte legyek.
És ismerek is már néhányakat, akikről tudom, hogy összefognának ez ellen az ellenség ellen, és mernének meg is tenni érdemi lépéseket, és biztos vagyok benne, hogy vannak még továbbiak, akiket én nem, de hasonlóan éreznek. Talán csak egy elég látható zászló kérdése, és maguktól is összegravitálnának alá.
És úgy érzem, a tanárnő megérdemli, hogy legalábbis tudjon erről a gondolatomról, akár egyetért vele, akár ellenezné.
Mindenesetre összeszedem magamat inkább a "vallomástétel"hez.
-Legilimencia vagy Merengő lesz?- kérdem leginkább csak kíváncsiságból, gondolom részemről nem nagy különbség. Becsukom a szemem, és próbálom a lehető legpontosabban és részletesebben felidézni az eseményeket. Még viszonylag friss, de már így is volt egy ideje, hogy felébredtem belőle, és szeretnék biztosra menni.

Miss Everfen

A sok szörnyűség ellenére, McGalagony professzor sosem tudott volna egyéb hivatást elképzelni magának. A diákok gyerekből felnőtté formálása, a tudat átnyújtása és az, ahogy figyelhetik őket szépen lassan a komoly életbe vezető kis útra botladozni... persze, nem lenne szerencsés úgy fogalmazni, hogy mindent szenvedést megért, hiszen az elmúlt évek történései borzalmasak voltak. Azt kívánta, bárcsak sose kellett volna átélniük - se a kollégáinak, se a diákoknak, se neki. A Roxfortnak biztonságosnak kellett lennie... nem engedhették meg újra azt, mint a Sötét Nagyúr felemelkedésének idején. Ezért harcolt. Érezte persze már az éveket a bőre alá rakódni, hogy minden szép lassan nehezebbnek tűnt... de ő sosem volt az a fajta ember, aki feladná.
Mégis, látni a gyerekek arcán a tettrekészséget, azt, hogy valamivé építette őket az iskola - talán pozitív, talán negatív módon, de végeredményben a késztermék a lényeg.
-Én csak próbálok tenni valami értelmeset is.
Az igazgatónő biccent Merel felé, amolyan némán kifejezve a dicséretet, ezután figyeli távozni az aurorokat. Bárcsak nyugodtan aludhatna, mióta ezek itt vannak... de az igazság az, hogy a jelenlétük csak fokozza az idegességét. Talán ezt nem kéne ilyen látványosan tudatnia a diákjával is, de az igazság az, hogy egészen biztos benne, nem ő az egyetlen, aki így vélekedik az egyenruhásokról. Nem tartoznak ide.
-Őszintén, tanárnő, csak kettőnk közt? Én minden további nélkül újraalapítanám itt Dumbledore Seregét, vagy valami hasonló. Nem toboroznék senkit, aki magától is nem jönne, de nem állítanék meg senkit, akinek szintén ba...lettozza a csőrét már ez a tétlenség. Csak akartam először esélyt adni a Minisztériumnak, még szeretnék hinni bennük is. Csak hogy a tanárnővel teljesen őszinte legyek.
McGalagony professzor kissé feszengve húzza ki magát és összefűzi ujjait maga előtt. Az ajtó felé pillant, ám amint az még mindig rezzenéstelen, úgy visszafordul a hugrabugos felé.
- Én megértem Önt, Miss Everfen. A probléma csak az, hogy amíg nem tudjuk, mi ellen harcolunk, nincs is sok esélyünk - válaszolta egy halk kis sóhajjal. Hangjából éppen ki lehetett hallani az elégedetlenség és bosszúság kelletlen vegyületét, de a következő pillanatban nyílik az ajtó, és belép végre az aurorok egy fővel telt társasága. Az elől vonuló férfi felé az igazgatónő csak biccent egyet, akinek mintha további szavakra sem volna szüksége, már elő is készíti a pálcáját. Mr. Morris egyike a megbízhatóbb arcoknak, akiket még a professzor is tisztel valamelyest.
-Legilimencia vagy Merengő lesz? - érdeklődik a hugrabugos, miközben a férfi közelebb lép hozzájuk.
- Legilimencia, amennyiben továbbra sincs ellenére - válaszolja az igazgatónő, majd az auror felé fordul. - Jó estét, Mr. Morris! A segítségére volna szükségünk.
McGalagony professzor néhány szóban vázolja fel a történteket, legalábbis azon részüket, amiket megtudott a diákjától. Ha az engedi, még a csúnya sebet is megmutatja az aurornak, aki egy kurta, komor kis biccentéssel lép az igazgatónő mellé, hogy aztán bekukkantsanak Miss Everfen emlékei közé.
Nem tart sokáig az egész, talán néhány apróbb részletet el is szalasztanak, ám ez nem is fontos. Nagyvonalakban mind McGalagony, mind Mr. Morris képet kap az álomról, elhúzódva pedig épp csak összepillantanak, mielőtt a férfi hátrébb lépne.
- Jelentem az ügyet a Minisztériumban - közli, majd el is indul kifelé, McGalagony professzor pedig úgy lép közelebb Merelhez.
- Jól van, Miss Everfen? - érdeklődik. A fejében cikázna a gondolatok, de egyelőre nem fordul a többi, bent maradt aurorhoz cselekedni. - Nagyon helyesen cselekedett. Köszönöm, hogy értesített minket az esetről, most pedig az egyik kedves kollégánk - int fejével az egyik fiatalabb auror felé - elkíséri Önt a Gyengélkedőbe, rendben? Mindenbizonnyal nemsokára követik a barátai is.

-Azért offenzívát nem is terveztem indítani, ne tessék aggódni. Annyit már tudunk, miket szoktak csinálni, és már annyi is nagy különbség lenne, hogy tudatosak és felkészültek vagyunk reagálni, ha történik valami.
Folytatnám a kifejtésével, hogy én már az Imbolc bál idején is mondtam, hogy már az Imbolc bálon is nagyon hasznos lett volna néhány csupán állomásozó biztonsági is, nemhogy auror, de ehhez már akkoris talán én álltam legközelebb, pluszminusz pár további talpraesettebb vendég. Senki hivatalos. De végül befutnak hivatalosék, úgyhogy inkább nem kezdek bele.
-Már Mordon professzor mottója is előrelépés lenne, lankadatlan éberség. Pedig az ő idején még minuszegyedikes voltam.
Oké, ennyi még kicsúszik végszónak.
Hogy lenne ellenemre bármi, ha ellenemre lenne, hogy itt most a fejembe nézzenek, nem jöttem volna felajánlani az egészet eleve. De inkább csak minnél részletesebben felidézem magamban az eseményeket, hátha ez segíti a beléjük túrkálást bármennyire. Csábító ugyan, de még azokat a részeket sem hagyom ki, amikről el tudom képzelni, hogy belekötnének, mert egyszerűen csak belefáradtam már, hogy minden ismeretem szerint minimum az egyik válla vagyok annak az Atlasznak, aki az ezek ellen a taHqeq-ek elleni rezisztencia bolygóját tartja fent. Vagy így érzem legalábbis. Szóval ha zavarja őket a kép, hogy egy bő méter fával ismertetek meg egy valószínűleg amúgy illúzió csuklyás gyökeret, nyugodtan felmutathatják, ők mennyit tettek eddig az egész ügyben.
Készségesen felmutatom az égést is a csuklómon, minek titkolózzak róla, és hátha nekik hasznos infó lehet az is valahogy.
-Kezdjenek vele valami értelmeset végre- szólok még a távozó auror után, inkább főleg magamnak mormogva, bár nem érdekel, ha hallja.
-Van egy elviselhető égési sebem és egy krónikus agyfa...likárpitom, azokon kívül jól. És köszönöm, hogy meghallgatott.- Bólintok McGalagony felé. Még biccentek búcsúzóul, ahogy elindulok a gyengélkedőre, akár kísér a "kedves kolléga", akár nem, valahogy a "jó estét" tetszőleges formáját most nem találom elég helytállónak a helyzetre.

Köszönöm az audenciát