Jóslástan terem

J'ai bâti une maison
au milieu de l'Océan
Ses fenêtres sont

es fleuves qui s'écoulent de mes yeux

        E székben ülni óhatatlanul előcsalja a gyermeki nosztalgiát, reményét a hosszabb téliszünetnek még az olyan sokszor óhatatlanul megkeseredett, öreg bútordarabokból is, mint akit Mr. Ashford láthat most. Talán sosem bíztam, mertem bízni igazán saját diákságom idején oktatóimban, a problémáim kicsinyesnek, idejük pedig kevésnek tűnt, miközben.. Nos, épp ezen szeretnék javítani.
        Hiába voltam már részese talán hasonló beszélgetéseknek - azok nem lettek egyszerűbbek, minden alkalommal leküzdeni kínos kéretlenségem a kihívás részét képezvén húzódott meg köztünk. Talán sosem illett rám nagy elődeim talárja, nem tanultam meg valóban hinni benne, hogy 'mindig igazam' volna, vagy akár mindig megérthetem a bennem bízók kínjainak mintáit - de nem szűntem meg remélni, törekedni felé. Minden mentor maga is számot ad alkalmasságának mértékéről baj idején.
        
        - Távol álljon tőlem, hogy értelmetlenül hosszú magyarázatokba bocsájtkozzam problémáját orvoslandó, Mr. Ashford, megpróbálom csak a legszükségesebbek mezsgyéjén tartani a.. mondandóm. Kérem, mondja nyugodtan, ha valamit túl absztraktnak talál. - talán ez a nap, hét, félév kevés volna hozzá, hogy mindenre kitérve felöleljük a tapasztalataim által is megtámasztott divináció teljességének.. prima esszenciáját, teljes lényegét mégannyira sem volna bölcs háborgatnom. Rossz szokásaim egyike volt a nem megfelelő kifejezések elismétlése, és mert oly sokáig gondoltam úgy a saját képességemre, mint szigetre, ha nem is egy kellemes, látogatandó szigetre, kapcsolatot teremteni általa még mindig idegen. Talán még inkább nehezemre esne, ha nem segíteni akarnék vele.

        - A tudomány mai állása szerint a jövőbe látni minden esetben egyéni elbírálás alá esik: egy-egy látó képessége, lehetőségei, módszerei között mindig találhatunk hasonlóságot, de nincs egyetlen egzakt értelmezés. Akadnak köztünk olyanok, akik számára számtalan jövőkép jelenik meg gyors egymásutánban, míg mások motívumokat látnak - precedenseket ugyan ismerük, következtetni is tudunk belőlük, de abban vagyunk a legbiztosabbak, hogy nem vagyunk igazán biztosak semmiben. - valami egyszerű kis köhögés megbújik a torkomban: a megszokott félelem a tehetetlenségtől, pedig megígértem magamnak, hogy nem engedek teret neki. Leöblítem a kávéval, a hideg, a fekete, kavargó hideg csillapítja régi barátomat, a szorongást. Mára értem, a pillanat, mikor felnőve elérjük a gyermekként vágyott tökéletességet, illúzió, ha édes is - könnyebb a keserűség, úgy kell, mint egy korty levegő a fuldoklónak.

        - Tudom, hogy nem ismer régóta és nem is szeretném, ha most úgy érezné, hogy mély, személyes titkait kívánom feltárni, de Mr. Ashford.. látta önt szakértő? Megerősítették a diagnózisát? - szinte hallom, milyen ostoba kérdés ez, de okkal tettem fel - amely természetesen meg nem véd a hülyeség lehetőségétől.
        - ...azért kérdezem ezt öntől ilyen körülményes módon, elnézést, mert akkor talán ráláthatnánk, ön vélhetően melyik formájával rendelkezik a képességnek. Mr. Ashford, most jól.. jól van? - gyorsabban állok fel, mint számítok rá, vagy mint bölcs volt, térdem megint az asztal lapjának ütközik alulról, fájdalmas decrescendot játszik fa és csont. Végül valahogy elkerülhetem, hogy bántóan ügyetlennek tűnjek, de sikerül legalább a pálcámat megtalálnom az iratok alatt.
      
        - Mr. Ashford, nem tudom, hogy most tört-e önre egy látomás, de figyeljen a hangomra! Itt vagyok önnel, látom önt! El fog múlni, gyorsabban, mint hinné: ha szüksége van rá, fogja meg a karom, kezem, a ruhám ujját! Vegyen egy mély levegőt, itt vagyok önnel, Mr. Ashford, nem hagyom egyedül, nincs egyedül, itt vagyok önnel, itt vagyunk, minden rendben lesz! - talán-biztos túlreagálom, nem ez volna az első eset, épp csak szörnyen emlékeztet arra, hogy gyermekként hallgattam volna, míg a félelem magába zár. Nem merem megérinteni, mert ha csak nyomokban is úgy éli meg, ahogy akkor én, ronthatok vele - és ha röhejesnek is láthat, inkább lásson annak, minthogy épp én.. ne segítsek valakinek, akinek annyi éven át nem hittek, akinek elvonuló frontként zuhantak alá kapcsolatai barátaival, rokonaival, hogy végül a semmi maradékán tort a halálvágy üljön.
  

A játék a megbeszélteknek megfelelően nem itt folytatódik a megtartandó jóslástan óra okán

[A jóslatok:]

Jóslástan
VI. évfolyam (nyílt óra)
04.15 - 1:00 p.m. - 3:00 p.m.

but in all chaos; there is calculation

        -...még mindig izgulsz ilyenkor?
        - Természetesen! Ez mégiscsak..
        - Óh igen, szerintem is! De jobb, ha te, mintha ők, nem igaz?
        - Úgy érzed, okuk van rá? Most még inkább izgulok, Ms..
        - Annyit mondok csak, hogy ha nekem lett volna ilyen jóslástanom, lehet, hogy nem minisztériumi alkalmazott lennék minimálbérért. Csak vicceltem, akkor is őrült lennék.
        - Azt hiszem, az elsők már az ajtóban járhatnak.
        - Óh az ünnep örömére jövendölés is lesz?
        - Merlinre, dehogy! Csak hallom a lépteiket..
        
        A katedra előtt állva várom őket, utoljára idegesen csak tekintettel ellenőrzöm, a tea elkészült, a teáskannákból lágyan kavargó melegség még épp kellemes - megnyugtató, ha valaki nem adja meg magát szorongásának úgy, mint én ezen a kora délutánon. Nemcsak a legutóbbi házpontok tekintetében - melyeket csak tovább fodrozott a meccs drámaisága - de a tavasz ólmos közeledtével, és persze.. előre bejelentett nyílt óránk tiszteletére. Vannak dolgok, melyek jövőnkkel ellentétben sosem változnak: minden tanóra bemutatkozás maga zsigeriségében, ezúttal a szó eredeti értelmében is, hiszen több hallgatót sosem tanítottam. Talán különösnek találják, talán termünktől elvárt, megszokott tükör-és-füstjéhez képest puritánsága, talán kíváncsiság. Szeretnék megfelelni neki.

        - Köszöntöm önöket a megszokott helyszínen a nem megszokott körülmények között: és külön köszöntöm az alkalomból hozzánk csatlakozókat, köszönöm megtisztelő érdeklődésüket! Ahogy jeleztem is azt, a mai óránk rendhagyó lesz természetében Ms. Brisbois közreműködésével. Amennyiben kérnek, teát ezúttal is készítettem, az ablak melletti asztalról tudnak hozni maguknak az óra hangulatát.. árnyalandó? - szerencsére épp elég csészével rendelkezünk az alkalomra. Az órára járók bizonyára megszokták már, mostanra talán közös viccünk eme megmutatkozását: semmi másban nem idéztük egy, a divinációt hagyományos esztétikája szerint ismerőben azokat.

        - A korábbi foglalkozásaink után, melyek először részletezték a mágiaágak kapcsolatát a jóslástannal, majd kitértek a tudatmódosítók szerepére is, a mai órán egy új területre lépünk. Említettem önöknek olykor, hogy egész iparág épül a jóslástan gyakorlatára, amelynek célja legritkább esetben a valóság, vagy épp a jövőképek, az idő kutatása. Most azonban átadom a szót Ms. Brisbois számára. Ezt követően pedig megkezdjük az órai munkát, ami, ahogy ígértem, nem igényel előzetes tudást önöktől. - csak óvatosan merek az asztal szélének dőlni - a nyikorgást megannyi vidám pillanat sem juttatja eszembe, mikor épp tehetnék is ellene. Ms. Brisbois előadása, úgy sejtem, amúgy is jobban megragadja a diákok karizmatikus oktatókhoz szokott képzeletét.
 
        - Nehéz ilyen felvezető után megszólalni, igaz? A nevem Briséis Brisbois, és bár nagyon szórakoztató lenne a névadási szokásokról beszélgetni, azért vagyok itt, hogy a Minisztérium Varázsbűn - üldözési Főosztályát képviseljem, illetve ha kevésbé hivatalosak vagyunk, hogy elmondjam, hogyan dolgozunk azon, hogy azokat, akik anyagi vagy más befolyás megszerzésére akarják használni a divinációt, leleplezzük. Milyen módszereket használunk, hogyan vesszük észre a csalókat, és bár nem ez a hivatalos címem.. mindig szerettem a 'leleplező' kifejezést rá. - míg beszél, felbűvölöm a bemutatkozása alatt a legfontosabb tudnivalókat a táblára is, mintegy emlékeztetőül. Ms. Brisbois nem viselt jelvényt, ahogy korábban javasoltam azt, de ez talán elősegítette a közvetlenség auráját, amely körbelengte, míg megindult a sorok között. A módszertanra a gyakorlatban talán amúgy is jobban ráérzünk, mintha csupán elmondanám azt előre.
      
        - A leleplezésnek egész történelme van, mint ahogy sok más vizsgálati területnek, de nekünk most elég belőle annyi, hogy a háború után erősen megszaporodtak azok az egyének, akik a korábbi módszereik mellé már a varázstalanok divatos kifejezéseit, gesztusait is használják. Persze, nem mindegyikük akar direkt ártani, a legtöbbjük úgy van vele, hogy ha már a jövőt nem ismerheti meg, a zsebünk tartalmát azért igen - vannak köztük profik, akik szervezettek, egész híresek is, akik megélnek a nyilvánosság rajongásából, személyes brandjükből, és egészen szerencsétlen alakok is, akik pár knútért megmondják, mi fog történni, ha a fiastyúkba ér a merkúr retrográdunk. Nos, a tapasztalatok alapján kizsebelnek, ez történik. Lutece professzorral közösen összeállítottunk néhány ilyen jóslatot, és szeretnénk, ha megpróbálnátok kitalálni, melyek lehetnek ezek a hamisak között! Úgy tudom, még adnak itt is házpontokat, ugye? Remek! Illetve persze kíváncsi vagyok, mi lett gyanús abban a szövegben, amit kiválasztotok, mi volt különös, mi árulta el? - a kibővített táblának köszönhetően a feliratok nem fedik egymást, bár épp akkorára bűvöltem a szavak, sorok összességét, hogy az a félkörben elhelyezett padok bármelyikéből olvasható maradjon.

        Bízom benne, hogy a kötetlen, gyakorlati jellegű óra meghozza a vendéghallgatóink kíváncsiságát is - szokatlan, de ragaszkodtam hozzá, hogy a kurzus ezen alkalma legyen nyílt. A rengeteg visszaélés, melyről egyre gyakrabban cikkezik a Próféta, óvatosságra int, és ahogy megbeszéltük már Oakley professzorral, az idei lehet az első tanév, amelyben megpróbáljuk a valódi életre is felkészíteni a diákjainkat a közelmúlt eseményei után.

Jóslástan I

A jóslatok:

I. "A gömb vöröses fényt sugall, a szenvedély vagy veszély jelét, attól függ, miként viszonyolunk hozzá. A csillagok szerint azonban nagy próba közeleg, de ha hűek maradunk önmagunkhoz, győztesen kerülünk ki. Az álmok, a kenyér, a bor, az érzések, a szenvedélyek beszélnek. Az igaz szem hű marad."


II. " Az ijfú oroszlán felülmúlja az öreget / Harci mezőn páros viadalban: / Arany kalitban kidöfi a szemét. / Két csapás/seb egy/első, aztán meghal, kegyetlen halállal."


III. "Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött... azoknak születik, akik háromszor dacoltak Vele és a hetedik hónap halála szüli Őt. [...] És egyikük meghal, a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik."


IV. "A hetes szám különös jelentést hordoz számára - a hetes janus-arcú, mint a hold. De a hetes végtelen boldogság, gazdagság, ha bátor abban a pillanatban: ismeretlen barát vagy ellenség hozza majd a jelet a nem várt helyről. Vagy a barát az ismeretlen - a hold útjai kifürkészhetetlenek."


V. "[...] mikor az Igaz Fehér Testvérünk erejének teljességében megérkezik, vörös kalapban vagy vörös köpenyben - hatalmas sokaság lesz, nem tartozik egyetlen hithez, csak magáéhoz. [...] Két régi igaz az oldalán, bölcsek és hatalmasok. Egyikük a szvasztika jelében, szimbólumával, a tisztaság jelével, asszonyként, élet teremtőjeként."


A feladat: A diákok egyedül, vagy párban, csoportban elemzik a jóslatokat, megbeszélik, melyiket találják helyesnek, melyiket hamisnak, milyen észrevételeik vannak, mi leplezte le számukra a hamis jóslatokat


Megoldások formája: A diákok megbeszélhetik, utána kézfeltartás után hangosan válaszolhatnak, reagálhatnak egymás válaszaira


A tanóra formája: 3 körös (a jóslástant felvettek számára kötelező)


A következő tanári reag: 2025.04.29. (hajnali órák, eddig érkezhetnek a diákok reagjai)
Kérem, bármilyen kérdéssel keressenek pm-ben!
A többi diák megszólítása a szokott módon, a nevek kiemelésével a házak színeivel:
#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug)

• Jóslástan óra •

Lutece professzor & hatodév

Elképzelhető, hogy a leglelkesebbek közé tartozhattam akkor, amikor Lutece professzor beharangozta a nyílt napot az óráján. Nyolc tantárgyat vettem fel RAVASZ szinten, ami így is bőségesen túltelíti a naptáramat, a Diákjóléti Bizottsággal, valamint a prefektusi teendőkkel nem is számolva.
A másodévet követő nyarat gyakorlatilag azzal töltöttem, hogy optimalizáljam a lehetséges órarendemet, valamint jövendőbeli karrier utamat az alapján, hogy a számomra legideálisabb tantárgyakat vettem fel. Hiszem azt, hogy minden tudás értékes, és meg kell ragadni minden lehetőséget az új ismeretek elsajátítására. A nézetekben nyilvánvalóan nem én vagyok az egyedüli, aki osztozkodik, és nem kizárólag a Hollóhát legszorgalmasabb diákjára gondolok itt, aki jó eséllyel elnyeri jövőre az iskolaelső címet. A Béke Évfolyama titulusa mellett bátran kiérdemelhetjük a Szorgalmas Évfolyam megnevezést is. Végzős évünkre szeretnék majd egy évkönyvet csinálni mindenkinek, aminek mindenképpen része lesz a sikereink között pár érdekes statisztika a tanulmányi eredményeinkről.
Harmadévben tehát csak pár tantárgy volt, amit nem vettem fel. A rúnaismeretet és a jóslástant valahogy nagyon távolinak éreztem magamtól, az asztronómia pedig bár hasznos, de nekem talán nem annyira fontos. A mugliismeretet a hátterem miatt nem elég relevánsnak, (bár lehetnek, akik szerint nekem is fel kéne vennem). Azt mindenképpen érdekesnek tartom, hogy a jóslás maga viszont a muglik életére is mekkora hatással van. Ahogyan Lutece professzornak is megírtam, komplett üzleti találkozók sikertelenségbe fulladhatnak, ha nem elég kívánatos a tárgyalópartner csillagjegye. Milliós üzleteknek, nagy felvásárlásoknak és együttműködéseknek szabhat gátat a dolog. De láttam már versenylovat is aszcendens alapján választani.
Kifejezetten jó hangulatban érkezem a Roxfort talán legfurcsább tantermébe. Holdennel egyszerre indultunk a Hugrabug klubhelyiségéből a tőlünk talán legmesszebb található tanterembe. A szűk csigalépcsőn át követem évfolyamtársaimat, köztük főleg azokat, akik már tudják, mire számíthatnak a professzor óráján. Lutece professzor mindig is a leg… professzorosabbnak tűnt az összes tanár közül. Szerintem még a mugli szüleim is szóba állnának vele. Máig attól rettegnek, hogy egyszer csak egy olyan csúcsos süveggel állítok haza, mint amit az igazgatónő viselt a látogatásakor.
Kissé megilletődök Ms. Brisbois jelenlétén, a pillanatnyi zavar azonban nem tart sokáig. Oka van annak, hogy itt van köztünk – biztosan ő is vendég. Talán vendégelőadó lehet? Egy határozott köszönés után az ismerős arcok biztonságát keresem ezen az ismeretlen helyen, és pillantok rá az Amycussal érkező Annie-re.
- Nem mondjátok, hogy itt teázni is lehet? – csodálkozok rá nekik. Micsoda ötlet! Milyen jó lenne például mágiatörténet órán egy csésze tea és némi sütemény mellett megbeszélni a világ történéseit, véleményeket, tapasztalatokat megosztani, és hallgatni az előadást.
Integetek az érkező Soffinak és Envernek, akiknek – különösen Soffnak – már külön gratuláltam a győzelmük miatt. Nem mindig értettem, hogy mi zajlik a pályán, de azért azt igen, hogy Soffi igen keményen védelmezte a fogójukat. Múlt hétvégén vettük meg az új pálcámat Anne-Rose-zal, mivel az egy szerencsétlen baleset miatt eltört a meccsen, pedig csak néző voltam. Legalább a lehető leghamarabb, a gyengélkedőn is gratulálhattam az összes lesérült játékosnak. Az Abszol Úton pedig egy kis ajándékcsomagot is összeállítottam a játékosok közül azoknak, akiket barátaimnak tekintek. A csomagok egy kis édességet, egy kviddicsről szóló könyvet, valamint egy utalványt tartalmaztak a Kviddics a Javából boltba. Kockázatos dolog lett volna bármilyen ajándékot vásárolni onnan úgy, hogy nincs elég szakértelmem hozzá, hogy megítéljem, mi az, ami hasznos, és mi az, ami kevésbé.
Tudom, hogy Ashford általában csendesebb az órákon, ettől függetlenül a három-négyfős asztalnál mellette foglalok helyet bízva abban, hogy más is csatlakozik hozzánk.
Hamarosan megismerjük a vendégelőadónk nevét, és azt, hogy miért is van itt. A neve picit megmosolyogtat, vagyis inkább az, ahogyan beszél róla. A téma azonban, amit felvezet, nagyon is fontos. Érzem, hogy jó döntést hoztam azzal, hogy jeleztem a megjelenési szándékomat. Még így, minimális ismerettel is nagyra becsülöm Ms. Brisbois munkáját. Eddig nem hittem, hogy a Varázsbűn-üldözés az én területem is lehetne akár, mert nem gondoltam, hogy ilyen dolgokkal is foglalkoznak. Őszintén fogalmam sincs, mi lesz velem a Roxfort után. De abban biztos vagyok, hogy szeretnék másoknak segíteni, és szeretném, ha a munkám adna valami értéket az emberek életébe.
- Dolgozunk együtt? – kérdezem az asztaltársaságom, majd kikészítem a pergament és a pennát, amit magammal hoztam.
- Haladhatunk sorban. Az első tehát… – fejben olvasom csak el. Magamból indulok ki, de engem például nagyon idegesít, ha valaki hangosan olvas fel egy szöveget, és nehezen tudom értelmezni.
- …nekem itt az a gyanús, hogy eleve úgy kezdi, hogy teret ad a kettős értelmezésnek. Nehezen tudok elképzelni olyan való életbeli szituációt, ahol csak az egyéni látásmódtól függ, hogy veszélyként vagy szenvedélyként tekintesz rá. – nem vagyok biztos a dolgomban, hiszen itt semmi sem biztos. Az egész olyan… elvont. De talán nem is az a lényeg, hogy helyes legyen a megállapításunk, hanem hogy eleve kritikusan álljunk a dolgokhoz és gondolkozzunk rajta.
- Ha jól értem, két eszközt is használ: gömböt és asztrológiát. Mégis, nem tűnik nektek olyan sekélynek, általánosnak? Kicsit elvontabb, mint amit a mugli horoszkópokban olvashatok, de a struktúra ugyanaz. Figyelemfelhívás valamire, amit nem konkretizál, majd egy általános, bárhogyan is értelmezhető jótanács. – vitatom velük a témát. Biztos vagyok abban, hogy ok nélkül nem tanítanak jóslástant, létező dolognak kell lennie. Valahogy mégis úgy érzem, hogy az első példa nem több, mint szemfényvesztés.

Jóslástan (nyílt óra)
04.15 Péntek

Magamat is meglepve kapva kaptam az alkalmon, amikor Lutece professzor beharangozta a nyílt órát. Bár vonzott maga a jóslástan, de rendelkezem annyi önismerettel, hogy tudjam, nem tudnék jól teljesíteni egy ehhez hasonló földtől elrugaszkodottabb tantárgyban.
Hirtelen ötlettől vezérelve az értékes ebédidőmet azzal töltöttem, hogy a konyhára teljesen legális módon (ameddig nem bukok le, addig mindent szabad ugyebár) bejutva csináltam sütiket a nyílt órára. A meggyes, a citromos sütemények, a répatorta és a francia krémes mellett természetesen helyet kap az örök kedvencem, a brownie is. Két tálcával bár labilisan, de egy ideig sikeresen lavírozva indulok meg a Jóslástan terem felé, ami a konyhától fogalmazzunk úgy, viszonylag messze van. Ha egyes-egyedül kellene megtennem ezt a hosszú utat, az biztosan katasztrófába torkollott volna, de Amy, mint égi áldás bukkan fel és menti meg az értékes süteményeket a csúfos pusztulástól. Igen, majdnem eldobom a tálcát, de szerencsére ez a csodakedves mardekáros megmenti a napot jelenlétével és gyors reflexeivel.

- Huh, életmentő vagy Amy! - lélegzem fel, mikor látom, hogy a sütemények épségben megúszták a bal lépésemet. Mint kiderül, Ő is Jóslástan órára igyekszik, így egy igazi úriember módjára segít nekem feljuttatni a süteményeket a toronyba. Természetesen egy gyors felvilágosítást mindketten adunk az életünkről a másiknak, bár nincs sok új a nap alatt, minden nap találkozunk és beszélünk is, majd szóba kerülnek a szaftosabb történetek is. Csak elkerekedett szemekkel hallgatom a beszámolóját, miszerint Siennát az anyja eltiltotta tőle.

- Micsodaaaa?! Paprika spray? Bolond ez a nő? - csattanok fel jó hangosan, s csak utólag veszem észre magam. Kicsit visszafogottabban folytatom. - De várj... a történetedből nem volt teljesen tiszta: Siennának volt címezve a paprika spray, vagy ellened védekezésként kapta? - értetlenkedem egy sort mit sem sejtve. Nekem alapvetően semmit sem mondott a Carrow név, mikor ide kerültem. Hallomásból tudom, hogy az apjuk Halálfaló volt, de ennyi. Vannak, akik emiatt óva intettek Cassia-tól is, de mikor hallgatok én másokra? Hat év alatt nem bántam meg a döntésem, mindkettejüket különösképp kedvelem. Sajnálom szegény Siennát, hogy ilyen dolgokkal kell megküzdenie, sajnálom Amy-t és Cass-t, hogy nekik az előítéletekkel kell nap mint nap szembesülniük. Annyi mindent mondanék a témához kapcsolódóan, nem sok megjegyzésem tűri a nyomdafestéket, így inkább csak hitetlen fejrázásba bocsátkozom. Inkább nem itt és nem most venném elő a csodaszép részeg kocsis szókincsemet, amiket lovastáboros kocsikázások során vettem fel még anno.

Olyannyira belemélyedek a diskurzusba, hogy fel sem tűnik még a tüdőm kiköpése mellett sem, hogy megérkezünk a desztinációnkhoz.
Oph-ra mosolygok, mikor meglepődik a teázási lehetőségen.

- Ha a professzor megengedi, akkor süti is lesz a tea mellé! - kacsintok Oph-ra a nálam lévő tálca szolid megemelésével egyetemben. Nagyokat pislogok a számomra ismeretlen felnőtt arcra, ahogy kissé bizonytalanul odalépek hozzájuk.

- Jó napot! - köszöntöm egy kedves, kissé félénk mosollyal a felnőtteket. - Remélem nem gond, de készítettem süteményeket a nyílt óra tiszteletére - ha elfogadják átadom nekik a tálcákat, akár óra előtt vagy után is rárepülhetnek a többiek. Ezután pedig helyet foglalok a kedvesebbik és egészen biztosan sokkal jobb fejebb Amycus Carrow társaságában.

Az óra hamarosan megkezdődik, én pedig érdeklődve hallgatom előbb Lutece professzor, majd Ms. Brisbois szavait. Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyesek visszaélnek a jóslás tudományával. Jómagam csak a horoszkópokat szoktam olvasgatni, az nem fordult meg a fejemben, hogy jóshoz megyek... Na jó de, megfordult már, de mindig elvetettem. Csóró vagyok, nekem elég a metróban kapott újságos horoszkóp is. Bár azok alapján már párszor meggazdagodtam, szakítottam az aktuális párommal (ami nem volt), volt dráma, minden.

- Dolgozunk együtt, ugye? - nézek Amy-re, bár ez inkább kijelentés, mintsem kérdés. - Te vagy a jövő nagy tudója, én csak egy lelkes tudatlan vagyok. Igazán leköteleznél vele, ha lennél a partnerem, és vezetnél a jóslástan ködös, már-már kifürkészhetetlen labirintusában - pislogok rá a legellenálhatatlanabb kiskutyaszemeimmel. Noha tudom jól, hogy nem fog visszautasítani, így elégedetten húzom közelebb a székem hozzá, majd nem a legértelmesebbnek tűnő koncentrálós arcommal futom végig a táblára felírt jóslatokat, csak azért, hogy megállapítsam magamban: fogalmam sincs. Igyekszem megerőltetni agytekervényeim, de ez nem az én világom, úgyhogy egyelőre egy hatalmas vigyorral fordulok Amy felé. Ismerhet annyira, hogy tudja: ez a fogalmam sincs, hogyan is indulhatnék el, segíts légyszííí arckifejezésem.

[- Sokan vagyunk ma... szia Annie!]

Jóslástan

2005.04.15.

 Két hete azt hittem, hogy élvezni fogom ezt a napot, de most, az ebédről az órám felé távozóban úgy érzem, hogy ez lesz az egyik legpocsékabb születésnapom, bármennyire vártam. Az biztos, hogy szükségem lesz minden jóslástan felkészítésre, mert a paprika sprayt születésnapomra nem láttam jönni- anyám tényleg azt hiszi, hogy szükségem lenne erre, hogy megvédjem magam? És pont Amycustól? Úgy érzem, hogy a másik ajándékot, a saját számítógépet nem is fogom használni- ha anyám ilyen mértékben veszíti el az elméjét, ahogyan az elmúlt héten elkezdte, nem fogok hazamenni.

 Persze, én vagyok a hülye, hogy nem csak hazudtam neki, ahogy ezt reggel is nyugtáztam. Nem szeretek hazudni, de talán vannak emberek, akik nem érdemlik meg az igazságot.

 Az sokat segít, hogy Revan elkísér, amiért hálás vagyok- annyira, hogy ma egy még életveszélyesebb ugrást mutatok be neki a lépcsőkön a szokásosnál. Örülök, hogy vele lehetek az órán, ma szükségem van tényleg minden támogatásra- és valószínűleg valamilyen erős alkoholra estére. Legalább ez a nap péntekre esik, úgyhogy senki nem állít meg benne, hogy addig igyunk, amíg jó ötletnek nem tűnik kimenni a hippogriff kifutóba fehérneműben.

 Belépve a tanterembe egy mosollyal nyugtázom, hogy milyen sok diákot vonzott a nyílt tanóra. Való igaz, a Jóslástannak nincs túl jó híre, és ha nem rendelkezel látással (és nálam kevésbé valószínűleg kevesen tudják előre megmondani a jövőt), sokan haszontalannak látják, de Lutece professzor nagyon érdekessé tette az órákat, és megérdemli az összes figyelmet. Aljas rágalom, hogy csak azért járok hozzá, mert jóképű (igaz, ez a legkevésbé sem hátrány). Küldök is egy mosolyt a professzor felé, mielőtt odafordulok a fiúhoz, akivel nem lenne szabad beszélnem, és akit le kellene fújnom a talárzsebemben lévő sprayvel, ha két lábnál közelebb jön.

 - Sokan vagyunk ma... szia Annie!- annyira nem lep meg Anne-Rose jelenléte, elég sokat dicsérem a házvezetőnk óráit, és az sem, hogy Amycusszal jött. Az a benyomásom, hogy tetszik neki (és az tény, hogy ő ezerszer jobb választás, mint az a felfuvalkodott O'hara, akivel bájitaltanon még beszélgetni próbált, mielőtt bemutatta volna az iskolának, hogy nem szabad landolni). Az meglep, hogy sikerült elrángatnia Traverst, róla nem az a benyomásom, hogy valaha önként tanulna bármit, amivel nem lehet megátkozni valakit.

 Elfelejtem egy kicsit anyámat, és a zsebemben rejtőző mugli holmit (amit tényleg azért hordozok, hogy ételbe tegyem? Nem valódi paprika... valószínűleg pocsék ötlet). Tetszik az óra (bár Lutece professzor nehezen tudna összerakni olyat, ami nem tetszik), és a helyzetemhez képest lelkesen, vidáman figyelem a vendégelőadót. A téma nagyon érdekes a jövőbeli karrierem szempontjából is- a világot fenyegető nagy veszélyek eltűntek, de rengeteg a csaló, és a Látók képességeit pont nagyon nehéz ellenőrizni, úgyhogy nem nehéz elhinni, hogy van ezzel bőven dolguk.

 Jól mutatja a feladat komplexitását, ennek a caslásformának a veszélyeit is, hogy egyáltalán nem tudom megmondani ránézésre, hogy melyik a valós, és melyik a hamis. Még úgy sem, hogy tudom, van közötte hamis. Egy pillanatra el is gondolkodom rajta, hogy talán az a helyes, ha valaki nem hagyatkozik jóslatokra, de a professzor nem pocsékolná az időnket ezzel, ha csak szerencse alapján találhatnánk ki a válaszokat. Megigazítom a hajamat, és Revan felé fordulok.

  - Szerintem az els...- megállok a mondat közepén, amikor a hollóhátas fiú bevágódik közénk, nekem háttal, és rákérdez Revannál, hogy lesznek-e együtt. Nebelwald annyira meglep, hogy nem is igazán van lehetőségem ellenkezni, csak egy kérdő pillantással kevert zavart mosolyt küldök a barátnőm felé. Ami azt illeti, talán örülnék is, ha nem lennének azok az előzmények- elég, hogy engem behálózott egy gyökér ötödik előtt, nem akarom, hogy Revan is keresztül menjen ezen. Az biztos, hogy ha valami nem jó jel, az az, hogy a nővérével kavart korábban, és nem tudok semmilyen más futó kalandjáról.

 Körülnézek potenciális partnerek után. Nem reagáltam éppen gyorsan, úgyhogy azzal, hogy Revant elvitték, nem igazán marad senki más, aki még szabad, és akivel párban lehetnék. Egy pár másodpercig godnolkodom rajta, hogy csatlakozom Anniehez és Amycushoz, de végül az utóbbi húgához megyek oda. Nem emlékszem rá, hogy valaha hosszan beszéltem volna Cassiával, de persze mindig van egy első alkalom. Útközben veszek egyet Annie süteményeiből, amit meg is köszönök neki egy mosollyal. Úgy tűnik, hogy pont jó a teához.

 - Szabad ez a hely?- nem tudom, hogy a lányt zavarja-e a társaságom. Kicsit mindig magának való volt, el tudom képzelni, hogy az általában jelentkező energiám elképesztően irritáló számára, és nehezen visel el, de nincs bűntudatom, mert jóval kevésbé vagyok bármennyire jó kedvemben, és kétlem, hogy le tudnám terhelni a mostani állapotomban. Azért elmegyek, ha kéri, akkor megkérdezem mégis Amycusékat, hogy odacsapódhatok-e hozzájuk.

  - Az első szerintem nem igaz.- kicsit magamban mondom még a választ, mert bizonytalan vagyok még benne. A magam részéről elsősorban abból indulnék ki, hogy melyik lehet az, amelyikkel megpróbálhatna valaki rávenni egy ártatlan embert valamire, amit magától nem tenne, de kára származik. Túl elvont, a vörös gömböt pedig könnyű előidézni, és furcsa, hogy két dolgot jelent. Innen már csak egy lépés pénzt kérni.

Jóslástan óra

Lelkesen indulok neki a napnak, pedig a fél kastélyon át kell gyalogolnom Opheliával az oldalamon, hogy sikeresen és időben érkezhessem a Jóslástan terembe. Jó ötlet volt ez a nyílt óra, mert magamtól nem fordultam a jóslástan felé, már csak azért sem, mert soha semmilyen tehetséget nem mutattam felé, néha még a jelennel kapcsolatban sem tudtam messzemenő következtetéseket levonni. Ugyan, mit nekem a jövő?
A kis bepillantás ötlete viszont megfogott és úgy voltam vele, hogy miért is ne próbálnám ki? Nincsenek kötöttségek, ha nagyon bénának bizonyulok soha az életben nem kell visszajönnöm, de ki tudja? Én ugye még véletlenül sem, mert nem értek a jóstudmányhoz. Az utóbbi időben úgysem igazán tudtam, hogy mit kellene magammal kezdenem, az órákat és vizsgákat mind aszerint választottam ki és vittem végig, hogy az egész végén majd auror leszek, de már erről sem vagyok különösebben meggyőződve. Nagyot váltani meg innen már nem igazán tudok, még akkor sem, ha erre van szükségem.
-Nem gondolod, hogy az ahogyan felépítjük az érdeklődésünket, meg az órarendünket meg ezt az egészet, az egy kicsit végleges?-kérdezem kicsit Opheliától, kicsit magamtól, ahogy belépünk a terembe, amit nem pont így képzel el az ember. Valamiért arra gondoltam, hogy olyan lesz, mint a dédapám sátra, színes, furcsa, indokolatlan dolgok mindenhol. Közben az lenne indokolatlan, ha a Roxfort egyik termében be lenne rendezve a dédapám jóslósátra. A terembe megérkezve végig integetem és mosolygom a fél évfolyamot, szép számmal vagyunk jelen, van, akiről nem is gondoltam volna, hogy ideveti a kíváncsiság.
Természetesen nem olyan fából vagyok faragva, hogy egy kis teának és süteménynek ellen tudjak állni. Anne-Rose felé küldök is egy elégedett mosolyt jelezve, hogyha egyszer véletlen cukrászdát nyitna, biztosan állandó vendége lennék.
Érdeklődve figyelem Lutece professzor bevezetőjét, kiváltképp a tudatmódosítók említésére vonom fel a szemöldökömet. Emlékszem, mikor végigkérdezgettem a dédapámat, hogy mit is őriz a különböző kis színes edényeiben. Volt itt minden, ayahuascával kezdve és varázsgombával bezárva. Az előbbitől lehet, hogy nekem is jósló álmaim lennének, de sokkal valószínűbb, hogy pucéran szaladgálnék valaki hátsóudvarában és valami sosem látott, nem létező varázslénnyel igyekeznék beszélgetést kezdeményezni. Nem mondom, hogy nem lenne meg a varázsa a dolognak, de azt sem, hogy életem legszebb élménye lenne.
Ms. Brisbois és a Minisztérium említése kissé komorrá tesz, igyekszem elkapni a  hölgy tekintetét és közben teljesen feleslegesen azon gondolkodom, hogy vajon ismerte-e apámat. Mert, amennyiben ismerte biztosan felismer, nem sok cherokee indián arc mászkál a földnek ezen féltekén. Tulajdonképpen nem számít ismerte-e, nem erre kellene kényszeresen ráfixálódni, hanem arra, hogy ez egy kellemes, betekintő óra lesz, ahol semmitől sem készülök sokkot kapni.
A feladatra Ophelia és William asztalához csatlakozom és őszintén reménykedem benne, hogy legalább egy kicsit hasznukra leszek. Figyelem mit mond a lány az első jóslat kapcsán és egyetértően bólogatok, miközben a többin is végigfuttatom a szemem és vadul gondolkodom, hogy mondott-e valamit bármelyik rokonom valaha, ami itt segítséget jelenthet.
-Igen, az első konkrétan nem mond semmit, pedig nagyon sok mindent említ – mondom és már ugrik is a szemem a következőre, persze, ha túl gyorsan haladok bárki nyugodtan leinthet, örömmel teret adok az ő gondolataiknak is – a második ezzel szemben elég kézzelfogható. Hajlamosabb lennék talán adott esetben annak hinni, mint laikus, de lehet, hogy éppen ez a trükk.
Arra is van esély, hogy pont az a trükk, hogy nincs trükk, de ezt sosem lehet tudni. A nagy gondolkodás közepette én is elővakarok némi pergament, nehogy azt mondhassa rám bárki, hogy nem készültem az órára.

[not everyone is coming to the future]

not everyone is coming to the future

not everyone is coming from the past.

─────── •●• ───────

16+ tw: néhány szexuális utalás, szerhasználatra utalás, káromkodás
        Lutece eleinte a lehető legunalmasabb, plebsre elpazarolt bőrkötetes klasszikusnak tűnt — amelyben apáink apáinak apái figyelmeztetnek bennünket, miért nem érdemes vagyonunkat, lelkünket, nemiszerveink egészségét mindenféle csinos parasztfiúkra pazarolnunk.

        Értelemszerűen nem lehetne klasszikus, ha mindannyian csak ital felett állítanánk, természetesen olvastuk — borítóját, gerincét, csodálatos ódon lenyomatát egymás lelkében. Én különösen — ha elég részeg lennék, idézni is tudnék belőle — ha pedig a közönség kellően részeg, még el is andalodik, milyen tehetséges fiú ez a Carrow. Másként lehetetlen, hiszen miért beszélnénk róla, ha nem vagyunk apáink apáinak apáit megszégyenítően kurva részegek?

        Még néhány őszinte mosolyra is futotta, mikor megtudtam, házikönyvtárunk csinos, de vérlázítóan közhelyes borítója a Veszedelmes Viszonyok divinációban közölhető formáját rejti a felületes néző elől. Ez lesz az is, amit nem árulok el előre Piroskának sem — ahogy a térdét sem érintem meg kellő pillanatban, hogy örömmel vegyem az ijedtség hangját, csupán a templomi csend megzavarásának ízéért.

        — ...tőlem akarja megvédeni a leánya erényeit & gyermeki ártatlanságát. Elég logikus, ha belegondolsz, az enyémek rég kigyulladtak, elsüllyedtek, elhamvadtak, leértek a tó fenekére és felzabálták őket a harcsák. — bár nagyon értékelem Piroska igyekezetét, jóval kényelmesebbnek tűnik a teremig lebegtetni a tálcát. Másik kezemmel kitapintom a pakli szélét a zsebemben — nem tudom, hogyan kezdünk neki a ködpiszkálásnak, de feltett szándékom nem unatkozni közben.

        Belépve rákacsintok feltételezett áldozatomra — de el kell ismernem Scrimgurl anyukájának, hogy máshogy próbálhatnánk ki, milyen is a paprika-spray egy tál ételen? Elsétálva végighúzom a balom csak finoman Echohawk vállain — a legártatlanabb mosollyal köszönve közben a professzornak és Langleynak.

        Ahogy ígértem, nem hagyhatom a valamiért a lelkesedés állapotában fényestekintetű Piroskát magára — kihúzom csak a széket magam mellett. Ezt a fajta lelkesedést kötelezők kapcsán csak az előjáték értelmében jósoltam volna, legalábbis nem voltam nagy híve annak, hogy minden a pokol sokadik köre, ami elengedhetetlen.

        — Miért hangzik minden apró, ártatlan kérésed úgy, mintha épp Fillory trónját akarnád rám bízni, vagy az elsőszülöttünket akarnád feláldozni a tündérkirálynőnek? Nem állítom, hogy nem találom kedvesnek, de megígértem, illetve kétlem, hogy Lutece most fog késztetést érezni arra, hogy rituálisan feláldozzon bennünket valami anyarozs-esztétika balladájában. — átlebegtetek egy csésze teát, bár nagy fájdalmamra nem látnokzsályás.

        — Lehet, hogy súlyos árat fogok kérni ezért. Tudom, hogy a mugli mondákban is mindig alkut kell kötni az ördöggel: és mindig szó szerint azt teszi, amit ígért, és azt is viszi el, amit kért. A jogászok a leggonoszabb lények known to mankind, ha őszinték vagyunk. Mit gondolsz, hogy hangzik a Judge Carrow? — közelebb hajolok Piroska vállához, az utolsó szótagokat már a professzorral párhuzamosan suttogom a bőrének.

        Azt nem mondanám, hogy meglep az anyag milyensége — de jobban aggódnék, ha így volna. Úgy tűnik, én mindenhez értek, ami erkölcstelen, undorító vagy törvénytelen — mindenhez, ami örömet okoz, természetesen. Ms. Brisbois nem ismerős, de ez nem jelent semmit: Carrowék szakterülete a fehérgalléros bűnözés volt, kevésbé a harmadik szemmel zsarolós.

        — Tudod.. vegyük úgy, hogy megérzés, mert olyan finom süteményt készítettél, de valahonnan, véletlenül, mindennemű okok nélkül az a benyomásom, hogy a harmadik igaz. Nem tudom, mennyire, de mondjuk, hogy.. lényegében. A második erősen Nostradamus-core? Na és.. mit szólnál a pontokhoz? — felteszem a kezem, hogy Piroska lássa, senki nem fogja leharapni. Vagy nem most — a brownie útjai kifürkészhetetlenek.

        — Szerintünk a harmadik igaz, a második meg a klasszikus Nostradamus, Királynőt megölni nem kell félnetek esztétikának hangzik. Persze ha valaki nem értene egyet, Amyt megölni nem kell félnetek jó lesz is lehet? — máskor általában békében eljegyzetelgetek magamban, de szeretném, ha Piroska valóban megnyugodna cserkész-becsületem meglétében — főleg, mert közben a pad alatt tényleg megérintem a térdét.

        Hátradőlve a mennyeknek aranysugarát leginkább idéző arckifejezésemmel reprezentálom, milyen ártatlan is vagyok — ebből a szögből azt is jobban látom, Travers mire jutott Lowe esetében, mert valamiért kétlem, hogy hirtelen az eljövő jövés menésének ígérete csábította a terembe péntek kora délután.


    

Hatodév és Lutece professzor

A jóslástan órák mindig különös várakozással töltöttek el. Valahogy más volt ez, mint a többi tantárgy: nem a tankönyvek sűrű sorai közé kellett ásni, hanem valami sejtelmesebb, megfoghatatlanabb igazság után kutatni. Mindig kíváncsian ültem be a terembe, abban a halk reményben, hogy ma talán sikerül kicsit közelebb kerülni valamihez, ami több, mint egyszerű tudás – mintha a jövő egy-egy fátyolos szálát érinthetnénk meg óvatosan, még ha nem is mindig értettük egészen, amit láttunk vagy hallottunk. Ahogy helyet foglaltam a jól ismert teremben, valami csendes izgalom feszítette meg a levegőt. A teák illata lágyan kavargott körülöttünk, mintha egy pillanatra meg lehetne állítani az időt, de tudtam, hogy amit ma hallunk, sokkal komolyabb, mint bármely eddigi óra.
Opheliát és Holdent már akkor észrevettem, amikor beléptek a terembe. A lány léptei között valami könnyed elegancia rejlett, mintha a levegőt is másképp érintené, mint bárki más. És a két Hugrabugos egyenesen hozzám igyekezett. Szóval, leültek mellém, és én csak egy félmosollyal üdvözöltem őket, miközben próbáltam megérteni, mi rejtőzik az apró, elrejtett mosolyon túl. A szokásos csend, amit mindannyian hoztunk magunkkal, most valahogy más volt, mintha mindannyian ugyanazon gondolatokkal érkeztünk volna, csak még nem találtuk meg a megfelelő szavakat hozzá.
Ms. Brisbois megjelenése egyszerre volt szokatlan és magától értetődő. Hangja tiszta volt, de nem hivalkodó, és ahogy a csalásokról beszélt, a hamis ígéretek hálóiról, éreztem, hogy ez az óra nem csupán tanítás lesz, hanem figyelmeztetés is. Mintha valaki szelíd kézzel megmutatná, hogy a világ, melyre készülünk kilépni, nem csak csodákkal, hanem veszélyekkel is tele van. Minden mozdulata szinte pontosan illeszkedett a szavakhoz, mint egy mesteri szónok, aki tudja, hogy a csend éppolyan fontos, mint a mondandó. A hideg, ami végigfutott rajtam, nem csupán a tanár szavainak súlya volt, hanem valami más is, ami mindvégig ott lappangott bennem. A látás, amely sosem hagyott nyugodni, mindig ott volt, mint egy súlyos árnyék, amit nem lehet elhessegetni. Éreztem, hogy az emberek titkai nem csupán érdeklődésre, hanem felelősségre is köteleznek, mintha a tudás, amit megszereztem, nemcsak ajándék lenne, hanem egy folyamatos terhelés.
Ahogy a táblára tekintettem, az első pillanatban mindegyik jóslat egyforma ködös, bonyolultnak tűnt, mintha mindegyik mögött rejtőzne valami, amit nem lehet egyszerűen megérteni. De ahogy koncentráltam, ahogy próbáltam a szavak mögé látni, egy-egy apró részlet kezdett kiemelkedni, és az egész kép egyre világosabbá vált. A feladat nemcsak egy szellemi kihívás volt, hanem egy olyan teszt, ami arra kényszerített, hogy az intuíciómra és a tapasztalataimra is hagyatkozzak, nemcsak a látásomra.
Asztaltársaimra pillantottam, és egy csendes biccentéssel jeleztem, hogy szívesen dolgozok velük. Ahhoz képest, hogy nem jár jóslástan órákra, Ophelia egészen gyorsan bele is vetette magát a feladat megoldásába. Ráadásul jó eséllyel igaza is van, ahogy Holdennek is. Az első jóslat a Merkúr retrográdját említette, és a csalódások elkerülésére figyelmeztetett. A szavak szépnek tűntek, de az érzésem az volt, hogy túl könnyen elhitethetnék bárkivel bármit. A Merkúr retrográdja egy elég gyakori téma volt, amit sokan szerettek használni, mivel mindenkinek volt valami saját személyes tapasztalata róla, amit könnyen bele lehetett illeszteni a saját életébe. Az emberek hajlamosak voltak arra, hogy túlságosan is figyelembe vegyék ezt a csillagászati jelenséget, mintha az bármilyen változást hozhatna.
- A valódi látók tapasztalataim szerint nem mondják el, mi fog történni. Inkább arra figyelmeztetnek, hogy mit kell keresned, és mi az, amire ügyelni kell. Az, hogy bárkinek "megmondják", mit kell tennie, már önmagában gyanús. - mondok ellent Holden elméletének. Persze nem vagyok én sem tévedhetetlen. Mi az, ami valódi tudás, és mi az, ami csak szépen csomagolt hazugság? A feladat nem csupán logikai, hanem érzelmi próbát is jelent. Meg kell tanulnom bízni abban, amit érzek – hogy nem minden, ami szépen hangzik, igaz. Hogy a csalók szavaiban ott a gyanú, és minden egyes túlzott ígéret egy újabb figyelmeztetés.
- Viszont a harmadik szerintem igaz. - nem tudom hol, de már hallottam hasonlót, talán az egyik órán. A feladat során, miközben egy-egy jóslatot elemeztem, egyre inkább elgondolkodtam azon, hogy vajon mi történik, ha több hamis jóslat is létezik egyszerre. Mi történik, ha a világot, amit próbálunk megérteni, annyira bonyolulttá teszik a csillogó, vonzó ígéretek, hogy már el sem tudjuk dönteni, mi az igazság és mi a csalás? És ami még érdekesebb: vajon, ha a valóságot több hamis jóslat szövi át, akkor mi válik igazsággá?

[JÓSLÁSTAN]

JÓSLÁSTAN

"my crystal ball says you're full of shit."

✦───༓───✦

A torony felé vezető út alatt mintha a Roxfort is visszavett volna a lélegzetéből. Az ebéd utáni lusta órákban a folyosók félig kiürültek, csak a kövek alatt lapuló huzat emlékeztet arra, hogy az iskola él — és hogy figyel.

Nem sietsz. Miért is tennéd? A Jóslástan terem — a maga kissé poros, kissé fülledt valóságával — úgy vár, mintha mindig is az egyik rejtett szobád lett volna az elmédben. Egy hely, ahol legalább a káosz értelmet nyert. Legalább néha.

Amikor belépsz, a teaillat puha ködként telepedik a levegőre. A felnőttek már a helyükön vannak: Lutece professzor és az ismeretlen vendég, aki elegánsan, de meglepően természetesen mozog az asztalok között.

Egy mozdulattal veszel el egy süteményt a tálcáról — Annie mellől, egy rövid, biccentésnyi elismeréssel. — Köszönöm. — mondod neki halkan, anélkül, hogy a hangodban túl sok érzelem tükröződne. Csak a puszta tény, hogy vetted a fáradságot megszólalni, volt a maga módján elismerés.

Tudja. Te is tudod, hogy tudja.

Egy rövid pillanatra oldalra pillantasz, ahol Amycus és Annie már egymás mellett ülnek. Amycus vállától egész a szeméig vezeted a tekinteted, mintha mérlegelnéd, érdemes lenne-e odamenni.

Nem kell sokáig gondolkodnod.

Ha Amycus oldalán ülnél, abból nem lenne munka. Csak szétszórt, sötét suttogás, vagy egy különös, veszélyes valóságba torkolló óra, aminek biztosan nem itt lenne a helye. És ha Annie is ott van... nos. Nem akarod megrontani az ártatlan lelkét a Carrow-ikrek morbidságával.

Így a terem hátsóbb részében foglalsz helyet, ahol a fény tompább, és a világ csak egy kicsit távolibbnak tűnik.

A tanóra elkezdődik. Lutece professzor hangja finoman tölti meg a termet, mint valami régi, jól ismert dallam, amelyről sosem tudtad, hogy szereted-e, vagy csak megszoktad. A vendégelőadó könnyedén beszél, elég érdekesen ahhoz, hogy figyelj rá — nemcsak az illemből, hanem mert valóban van súlya annak, amit mond.

Körülnézel.

A diákok csoportokba rendeződnek. Mosolyok, suttogások, helyezkedések mindenfelé. Te maradsz, ahol vagy. Egyedül. Nem zavar. Sőt.

Már épp előredőlnél, hogy közelebbről is átolvasd a táblára írt jóslatokat, mikor halk lépteket hallasz közeledni. Nem kapod fel a fejed azonnal. Csak mikor egy ismerős, kissé bizonytalan hang megszólal melletted:

— Szabad ez a hely?

Sienna Scrimgeour áll ott, süteménnyel a kezében, kissé zavarban, de egyenes tekintettel.

Felpillantasz rá — nem gyorsan, nem ridegen, csak mintha mérlegelnéd az időjárást.

— Igen. Nyugodtan ülj le. — bólintasz röviden.

Nincs benned melegség, de elutasítás sem. Csak egyfajta elfogadás, hogy ma így lesz. Hogy nem minden háború érdemel megvívást.

Sienna halk megjegyzést tesz, hogy az első jóslat szerinte nem igaz.

A szemed végigfut a szövegen — nem csak olvasod, hanem szétbontod a rétegeit, mint egy szövetet, aminek a szálai között hamis selyem csillog.

— Egyetértek. — mondod halkan, de élesen. — Túl sok a szín, túl sok az érzés. A valódi látás nem ilyen.

A tekinteted elidőzik egy pillanatra az első jóslat szavain.

— Ha valódi lenne, kevesebbet mondana. Nem adna választási lehetőséget, nem játszana szimbolikával. Aki lát... az nem fest, csak mutat.

A hangod csendes, de a szavaidban pengeéles bizonyosság húzódik.

Oldalra pillantasz Sienna felé.

— A hamis látomás mindig akar valamit tőled. Hogy félj, hogy vágyj, hogy fizess. — a hangod leheletnyit megkeményedik. — A valódi látás csak közöl. Aztán otthagy vele.

Nem emelsz kezet. Nem jelentkezel. Nem vagy az a fajta, aki azonnal a világ tudtára akarja adni az igazát.
Csak ott ülsz, az asztal pereménél, és a kezed csendesen a sütemény mellé simul.

És amikor egy röpke pillanatra ismét Amycus felé téved a tekinteted — ahogy Annie-vel halkan súgnak össze valamit —, egy pillanatra sem bánod, hogy itt vagy, és nem ott.

Legalább ma nem kell mások árnyéka alatt álmodnod.

Csak a sajátodban.

[- Leszünk együtt, ugye?]

Divinate and Imperra - 2005. április 15.


18+ - káromkodás, még több káromkodás, general Nialen bullshit

  Ha bárki azt mondta volna nekem, hogy elmegyek nyílt Jóslástanra önként, vagy bármilyen órára, amit nem vettem fel önként, azt mondtam volna, hogy kibaszott ostoba. Mi a faszért tennék ilyet? Ki a fasznak hiányzik még több tanulás, főleg pénteken? Most mégis itt vagyok.

 Tudom, hogy Ams kurvára ki fog gúnyolni, mert nem a jövőbelátás képességét kívánom elsajátítani, és talán már sejti is, hogy Soffi miatt jöttem. Valahogy mindig pontosan tudja, hogy mi a faszra gondolok, akkor is, ha egyelőre semmit nem mondtam meg. Persze, nem meglepő azután, hogy harcba hívtam egy kisegítős rajtaütés ellen, és végignézett mindent a beszélgetésünkből.

 Vetek egy gyors pillantást a terembe lépve Opheliára, akinek azon a meccsen sikerült szétkúrnom a pálcáját meg az arcát is. Szarul éreztem magam egy kicsit miatta, még akkor is, ha nyilvánvalóan nem direkt volt, és igazán kivédhette volna. Szükség lesz arra a párbaj klubra, mert mióta Orinnal edzek, látom, hogy kurva sokat kell még dolgoznom- és mivel az egyik legjobb vagyok, ez hatványozottan igaz mindenki másra.

 Miután elhelyezkedem Soff mellett, és rámosolygok, vetek egy gyors pillantást Tuffinra is, aki Amyvel érkezett. Meg kurva sok étellel. Vetek egy kérdő pillantást a barátomra, mert nem nagyon láttam még együtt lógni őket, bár Amy esetében ez nem feltétlenül jelenti, hogy kavar vele.

 - Leszünk együtt, ugye?- fogalmam sincs, hogy mi lesz, ha nem. Csak Soff miatt vagyok itt. Aki nem kém, bármilyen kibaszott furcsa, és soha nem is volt az. Hülyének érezhetném magam, de tényleg minden jel arra utalt, mert miért gondolnám, hogy bárki önként, ok nélkül kedves akar lenni velem? Soha senki nem volt az.

 Most is kibaszott furcsa a gondolat. De nem taszító- inkább azt érzem, hogy szívesen ülök mellé.

 Ami a jóslatokat illeti, hirtelen kurvára fogalmam sincs, kérdőn is nézek a padtársamra, hátha ő tud valami egyértelmű jelet. Lehet itt is vannak olyan szabályok, mint Golpalot, és ez tök egyértelmű mindenkinek, aki végigtolt három évet. Azért kíváncsi vagyok, hogy mennyire értem jól.

  - Szerintem főleg az döntene nálam, hogy ki mondja ezeket. Gondolom egy jós is hazudhat.- én simán hazudnék, ha látnám a jövőt, és érdekem fűződne hozzá. Aztán gondolom hihető módon csinálnám.

 Egy rövid időre elfog a vágy, hogy látó legyek. Milyen kibaszott jó lenne! Soha nem lenne anyagi problémám, tudnám, hogy milyen geciséget tervez a családom ellenem, még azt is tudnám, hogy jön-e Grendel, vagy bullshit, és egy hülye legenda a mumusom. Aztán persze lehet, hogy kurva megbízhatatlan a tudás, és több vele a szopás, mint az előny.

   - Az első szerintem hülyeség… nem jelent semmit. A második is… ezt fullban lehetne manipulációs módon használni, hogy valaki intézze el a saját utódját. A harmadik… az meg hatásvadásznak hangzik. Szerintem nem igaz. Szerintem a négy-ötnél a „vagy” intézi el. Akár mind lehet hazugság. De a második igaz, ha van igaz.- egyelőre csak Soffnak magyarázok, és tudom, hogy talán faszságot, mert azért gondolom a másodikat igaznak, mert azt akarom.

 Miközben várom a válaszát, lopva hozzáérek a padon a kezéhez. Olyan puha.