Jóslástan terem

Ez nem is terem igazából, ez maga a földi gyönyör. Már akinek. A jóslástan órákat a kastély legmagasabb tornyának legtetején tartják. Ez Sybill Trelawney tömjénes-füstölős, homályos, sherry-párás, kis flitteres puffos-párnás birodalma. Ki itt belépsz....

Jóslástan óra



2001. október 1., 11 óra

szett

Nagyon vártam ezt a mai órát, egész éjjel csak forgolódtam az izgatottságtól, hogy végre találkozhatok azokkal, akiket érdekel a jövőbelátás. A jóslástan sajnos nem a legnépszerűbb tárgy jelenleg a Roxfortban, talán azért szavaztak nehezen bizalmat a diákok az új tanárnak – nekem – mert Sybillhez ragaszkodtak? Meglehet. Sybill lénye nagyon megosztó, sokan szkeptikusak vele szemben, de akik szeretik őt, mélységesen rajonganak érte. Annak idején én az utóbbi csoporthoz tartoztam. Számomra nem volt kérdéses, hogy ő valódi látó. Talán az interpretációja néha sok volt a diákoknak, de hogy értett a jóslástanhoz, az kétségtelen. Ő bátorított, hogy kibontakoztassam adottságomat a látáshoz, amit már gyermekként tudatott velem Jasmine, az indiai jósnő.
Szó, mi szó, lelkesen és jó érzésekkel indultam el a terem felé, majd egy pálcaintéssel kinyitottam a csapóajtót. A régi, ikonikus ezüst létrát egy kicsit felújítottuk a napokban, hogy masszívabb és biztonságosabb legyen. Ebben a formájában már nagyon könnyű volt rajta közlekedni. Örömmel másztam fel hát aztán a terembe, bízva abban, hogy lesz olyan diák, akit érdekel majd az óra, annak ellenére, hogy jelenleg senki nem vette fel fakultatív tárgyként a jóslástant. Minerva engedélyezte, hogy kissé átalakítsam a termet, így most nem volt olyan erős, bódító illat, mint Sybill idején, csupán kellemes, tavaszi virágillatra emlékeztető olajjal igyekeztem megalapozni a hangulatot. Számomra a jósda sosem bódító, nyomasztó hely volt, hanem egzotikus, természetközeli környezet, ahol szabadjára engedhettem érzékeimet. Saját roxmortsi jósdámból – amit sikerült kiadnom egy családnak, amíg itt tanítok – áthoztam a legkedvesebb kellékeimet.
Buja növények, színes kristályok, a levegőben varázslattal lengedező horgolt díszek és kagylóláncok díszítették hát most a termet. A bohém stílusú szoba éke egy hatalmas, színpompás szőnyeg volt, félkört alkotó puha párnákkal, ahova kényelmesen letelepedhettek a nebulók. Néhány alacsony faasztal is helyet kapott a teremben, melyekre egy-egy forró teától gőzölgő régies teáskannát és hozzáillő csészéket készítettem. Én egy nagyobbfajta párnára telepedtem le, szemben a kis félkörrel.
Az órára pillantottam, és amikor elütötte a 11-et, éreztem, ahogy egyre gyorsul a szívverésem. Vártam, hogy jöjjenek, hogy megkezdődhessen az új életem, amiért feladtam a régit. Szívesen megosztottam volna érzéseimet Sybillel, de mióta távozott a kastélyból, nem tudtam semmit új tartózkodási helyéről. Egykori mesterem mindössze annyit közölt velem utolsó levelében, hogy belefáradt a tanításba, a háború okozta viszontagságok meggyengítették erejét, és szüksége van a visszavonulásra, hogy kitisztuljanak látói képességei. Büszke voltam rá, amiért reálisan látta, hogy mire van szüksége, és volt mersze meglépni ezt a hatalmas változást. Ez nem lehetett könnyű, hiszen ez a hely volt az élete. Ahogy körbenéztem most a termen, eszembe jutott, milyen érzés volt harmadévesként itt ülni, milyen kíváncsiság lappangott bennem, és mennyire élveztem az órákat. Reméltem, hogy most – tanárként – megtapasztalhatom, milyen a jövőre kíváncsi, csillogó szemekbe nézve átadni azt, amit erről a megfoghatatlan, s mégis oly gyönyörű tárgyról tudok. Ha megérkeztek a diákok, biccentettem feléjük és így szóltam.
- Üdvözöllek benneteket! India Zayathri vagyok, az új jóslástan tanár. Kérlek mutatkozzatok be: mi a nevetek, hányadévesek vagytok, és miért jöttetek el ma, mit vártok ettől az órától…  Ha valakinek volt már esetleg látomása, sőt mi több, van érzéke a jóslástanhoz, megköszönném, ha megosztaná velem a tapasztalatait – néztem körbe a diákokon, s ha mindenki bemutatkozott, mosolyogva folytattam.
- Nos, a mai órán bevezetésként teafűből fogunk jósolni. Kérlek benneteket, hogy alkossatok párokat, és üljetek le egymás mellé! – adtam ki az utasítást, majd várakozóan a csapóajtó felé pillantottam, hogyha valaki még befutna az órára, megtehesse, mielőtt belevágunk a teafű olvasásba.

a következő tanári reag október 11-én érkezik
a megjelenés 2 pontot ér
aktivitás fejében további pontok szerezhetőek

[ღ Füves jósolgatásღ]

ღ Aries ღ

ღ Füves jósolgatásღ

Miss Zayathri és a többiek

(2001 október 1.)

Fogalmam sincsen mi ez itt ez a csigalépcső. Mármint tudom, hogy mi ez meg ez egy torony, egy olyan része a sulinak, ahova még eddig nem tévedtem ide. Igen, mindig lesznek olyan részei az iskolának, amik teljesen újak számomra. Vagyis azt hiszem újak, mert a kilátás ismerős, ahogy a torony is. De egyébként nem vagyok benne biztos, hogy pontosan erre van-e az a terem, ahova nekem most mennem kéne. Egyáltalán milyen órám is lesz? Ajj, ezért nem szeretem, hogy van olyan órám is, ami nem Teddyvel van, akor legalább együtt tudunk rá menni, és akkor tutira odaérek is, eltévedés nélkül. Komolyan minden elismerésem azoké az embereké, akik nem tévednek el.
Kíváncsi vagyok ezt kitől örökölhettem amúgy. Mert magamtól csak nem lehetek ilyen béna... Vagy igen? Őszintén nem tudom. Bizonytalanul álldogálok az egyik terem ajtaja előtt, azon molyolva, hogy akkor most üljek-e be rá, vagy inkább nem. Azt sem tudom milyen órák szoktak itt lenni. Bárcsak ne lennék ennyire béna.
Inkább csak kifújom a levegőt és határozottságot erőltetek magamra. Elvégre hetedéves prefektus vagyok, ennek elég önbizalmat kellene hogy adjon nekem. De még jobban bepánikolok, mert neeem akaroook elballagni. Na jó, Sophie, állj le, és menj be az órára, amúgy sem tudod, melyik irányból jöttél. Komolyan már egyenesen rémálmaim vannak attól, hogy az éhenhalásig bolyongok a Roxfortban, mert úgy eltévedek, hogy ihaj.
Szóval végre bevonszolom magam az órára, ahol hirtelen azt hiszem egy másik országba teleportálódtam. A mágia még mindig fura a számomra, szóval igen. Nem nagyon tudom, mi ez a hely, de az legalább megnyugtat, hogy rajtam kívül ücsörögnek itt páran. Persze félve nézek a növények felé, az a fura rejtett üvegházas kaland Mirabellával nem igazán járult hozzá ahhoz, hogy bizalommal menjek el a növények mellett... alatt...
- Üdvözöllek benneteket! India Zayathri vagyok, az új jóslástan tanár. Kérlek mutatkozzatok be: mi a nevetek, hányadévesek vagytok, és miért jöttetek el ma, mit vártok ettől az órától…  Ha valakinek volt már esetleg látomása, sőt mi több, van érzéke a jóslástanhoz, megköszönném, ha megosztaná velem a tapasztalatait
Óóóó, szóval jóslás óra. Hmmm. Vajon meg lehet jósolni, hogy mennyiszer fogok eltévedni még ebben az életben? Nem igazán értettem sosem a jóslást, így amikor csak tehettem elkerültem. Azért az előző tanár nagyon para volt és ijesztő azokkal a nagy szemeivel is furán harsány hangjával meg heves kézmozdulataival.
- Izé. Sophie vagyok. Sophie Vanheim - oké ez a bemutatkozás tökre James Bondosan hangzik. Zavaromban elpirulok, és örülök, hogy Teddy nem látja, ahogy ezredjére is beégetem magam. - hetedéves vagyok, és azért ülök itt mert eltévedtem és hát csak benyitottam ide - mondom elpirulva, de aztán megköszörülöm a torkomat. gyerünk Sophie, ennyire ne legyél már béna. - Szóval nem igazán értek a jósláshoz, azt hiszem. És nem igazán volt jósos élményem. Bár egyszer harminc gyereket jósolt nekem valami néni egy nyáron, amikor a strandon dolgoztam. Ilyesztő élmény volt. - magyarázom, aztán inkább el is hallgatok. Valahogy semmilyen katartikus élmény nem jut eszembe. Azt hiszem unalmasan átlagos képességű boszorkány vagyok.
- Nos, a mai órán bevezetésként teafűből fogunk jósolni. Kérlek benneteket, hogy alkossatok párokat, és üljetek le egymás mellé!
halkan sóhajtok, és megindulok valami párt keresni magamnak. Nem valami ilyen jóslással jósolták meg Harry Potter halálát a füvek? Valami ilyesmit pletykáltak anno a felsőbb évesek, és ez cseppet sem tűnik bíztatónak.

Jóslástan
2001. október 1., 11 óra

 


zene

Alapból nem vagyok egy nagy spirituális ember, de egy lelki válság, esetemben a pályaválasztási válság rávett már földhözragadtabb embereket is, hogy az ég felé nézzenek. A jóslás, az előre megírt sors, az előrekövetkeztetés írt és íratlan szabályai szépen a rend illúzióját keltik ebben a káoszban, amit világnak nevezünk. Szóval azt gondoltam egyszer ezt is ki kell próbálni, hát miért ne.
Tetszettek a fénylő, csilingelő kis izébizék, amik a terem tetejéről lógtak alá. A növényeket is bírom (bár csak ilyen kicsi és ártalmatlan mértékben, nem úgy mint az üvegházban nem is olyan rég), finom illat is volt… És hát a Merlin tudja, mióta nem ittam olyan teát, amibe se rumot, se whiskyt nem raktam. Nem, nincs problémám, dehogy.
Szóval felmásztam a terembe, intettem Sophienak, meg a többi ismerős arcnak, kerestem, hátha itt van például Luci. Aztán leültem egy tiritarka párnára, a puha szőnyegbe fúrtam a talpaimat, és az asztalra könyökölve néztem a gőzt. Tetszett a fehér gomolygás, a spirálosan tekergő pamacsok, és egy kicsit szomorú voltam, mert nekem nem mondtak semmit. Nem láttam bele semmi különöset, sajnos. Nem tudtam, hogy ez itt esetleg elvárás, pedig utólag belegondolva logikus.
- Üdvözöllek benneteket! India Zayathri vagyok, az új jóslástan tanár. Kérlek mutatkozzatok be: mi a nevetek, hányadévesek vagytok, és miért jöttetek el ma, mit vártok ettől az órától…  Ha valakinek volt már esetleg látomása, sőt mi több, van érzéke a jóslástanhoz, megköszönném, ha megosztaná velem a tapasztalatait.
Meghallgatom Sophie bemutatkozóját, és eltátom a számat a fura jóslaton. Szegény, biztos csak ugratták. Nem létezik, hogy valaki megszüljön harminc gyereket. Habár, ha örökbe fogad, vagy képletesen értve egy tanító vagy óvó néninek az osztálya is a gyerekei… Megráztam a fejem. Nincs az a pénz. Aztán én következtem.
- Mirabella Harpell vagyok. Hatodéves. Még nem döntöttem el, mi leszek, ha nagy leszek. Ha egyáltalán én döntök ebben, és nem a sors, vagy ki tudja… Szóval gondoltam, hátha itt találok válaszokat. Nekem nem hiszem, hogy látomásaim vannak, bár ha tüzet látok, néha bevillanak képek… De inkább a múltból, és nem túl vidám dolgok - rángatom a vállam. Az évek során találkoztam már azzal a fogalommal, hogy poszttraumás stressz. Tudom, hogy ezek a rémképek lényegében flashbackek, de az igaz, hogy egy részük sosem történt meg, vagy én nem láttam megtörténni. De nem is biztos, hogy ez különleges. Furcsa viszont, hogy csak úgy kiszaladt a számon, hogy megemlítem, biztos a tanárnő vagy a hely hangulata okozta, mert egyébként nem szoktam beszélni róla.
Lusta voltam fölállni, és láttam, hogy Soph épp erre jön, úgyhogy rávigyorogtam, intettem a fejemmel, de még a párnát is megütögettem magam mellett.
- Nyugi, én tutira max tizenöt gyereket fogok Neked jósolni, meg azt, hogy két órán belül el fogsz menni pisilni, ha azt megiszod - mutattam a lány elé készített csésze teára, aztán én meg a sajátomra bámultam. Milyen tea ez vajon? Írtam egy házidolit egy bizonyos növényről, na, annak a teájától mindennemű jóstehetség nélkül is megjósolnék én kétezer évre előre mindent IS. Szóval ücsörögtem Sophie mellett, bámészkodtam, ki kivel párosodik még, és vártam, mikor hajthatom fel az azonosítatlan, de jó illatű folyadékot.

ez meg mi ez?
to: Issa, Sophie és mindenki más


2001. október 1.
11 óra

Frederick… az a nagyképű hülyegyerek már megint kitalálta, hogy meg akar verni. Inkább párbajoztam volna, mert abban valamivel ügyesebb voltam, mint a fizikális harcban. A nyáron ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy sikerült akkora izmokat növesztenie, mint a fejem. Ettől függetlenül a megbeszélt helyre mentem, az egyik toronyba és mikor éppen csak felmásztam a csapó ajtón keresztül, a túlzottan is illatos helyiségbe szembesültem vele, hogy ott rohadtul nem Frederick van… de nagyon nem, hanem az az indiai csaj, akivel már egyszer találkoztam az Abszol úton, meg néhány diák.
– Öhm… bocsánat… – makogtam kissé szerencsétlenkedve, de lehuppantam a többiek közé a félkörívesen elrendezett párnákra. Mounir ott volt, így hozzá némileg közelebb helyezkedtem elé. Sejtettem, hogy lemaradtam valamiről, legalábbis a bemutatkozásról mindenképpen. – Mit kell csinálni? – kérdeztem és ledobtam a táskámat magam mellé gyorsan, hogy legalább az ne zavarjon, ha már egyszer valami szeánszot készülök végig ülni… legalábbis egyelőre nagyon úgy festett.
Talán kicsit túlságosan hunyorogva bámultam az indiai nőre… nem azért, mert nem látok jól. Egész egyszerűen meg akartam róla győződni, hogy tényleg ő volt-e az, aki a fagyizónál magyarázott valamit a lehetséges rokonomról. Nem mentem utána a dolognak… egész egyszerűen nem volt rá időm, hiszen időközben megismertem Marge-ot, majd Sophie-t és hirtelen minden nagyon drámai volt. Merlin faszára! Kissé késve vettem észre Sophie-t, ezért zavartan odafordultam és integettem neki röviden.
– Sz-e-r-e-t-l-e-k– tátogtam oda felé, hogy aztán visszaforduljak a tanárnő felé. Kellett egy pillanat, hogy a többiek jósláloskkal kapcsolatos élményeit felfogjam, aztán amúgy is hozzám került a szó.
Kihúztam magam egy kicsit, mintha nagyon képben lennék. Valójában az egész szürreálisnak tűnt és még mindig nem igazán fogtam fel, mit keresek itt, miért van itt Sophie és Issa… és a többiek.
– Hát izé… – nyögtem be, mire néhányan röhögni kezdtek. Biztosan nagyon bamba feje vágtam. – Szóval Teddy Jones vagyok, hetedéves és soha az életben egyetlen Jóslástan órán nem jártam… nem hinném, hogy ez a szuperképességem. De egyszer egy nő jósolt nekem az Abszol úton. – Megköszörültem a tokomat a közös emlékre. Igazából csak érdekelt a reakciója, vagy hogy egyáltalán rám ismer-e.
– Nos, a mai órán bevezetésként teafűből fogunk jósolni. Kérlek benneteket, hogy alkossatok párokat, és üljetek le egymás mellé! – Hamar elértünk az óra következő szakaszához és mivel Sophie már amúgy is valaki mással ült, hát maradtam a háztárs gyerek közelében, hogy aztán együtt nézzünk farkasszemet a teával. Úgyis lyukas órám lett volna és egy orrbetörésnél ez még mindig izgalmasabb… bár gyanítottam az a bölénytermetű hülye szándékosan csalt éppen ide. Gondolta majd jól leégetem magam.
– Csak a halálomat ne jósold meg, jó? Ma pont agyon akar verni valaki… – magyaráztam és néha-néha Sophie felé pillantottam. – Cserébe én sem jósolok neked ilyet.

Jóslástan avagy rosszkor, rossz helyen

2001. október 1.

Biztosan nem vagyok normális, hogy beültem erre az órára, de igazából nem találtam meg az órarendemet és ezért úgy döntöttem, hogy azokat követem akik a Mardekárból a legtöbben errefelé jönnek. Hát így kötöttem ki a Jóslástan órán, ahol a változatosság kedvéért szintén egy új professzor fogadott minket. Hát nem mondom, hogy lekötne a jóslástan, nekem a teafű az csak általában egy halom nedves növény, a jósgömb pedig egy gömb alakú üvegdarab. Szóval elég szkeptikus vagyok, de nincs ebben semmi meglepő azt hiszem.
Itt is be kellett mutatkozni, de már éreztem, hogy mennyire nincs az egészhez kedvem. Tényleg miért éppen ide kellett beülnöm? Biztosan nem vagyok normális, máskor inkább azokat követem, akik az ellenkező irányba mennek.
Teddy Jones is egyszer csak megjelent és leült valahova mellém, szerencsétlen… ahogy ránéztem biztos voltam benne, hogy ő sem éppen ezen az órán akart ma részt venni. Jó lenne rájönni amúgy, hogy milyen órám lenne most.
– Mit kell csinálni? – kérdezte Jones halkan.
– Azt hiszem még csak bemutatkozunk, utána majd nyilván hülyét csinálunk magunkból, miközben jósolni próbálunk egy halom ázott levélből –motyogtam vissza és már most alig vártam, hogy vége legyen az órának. Nem hiszem, hogy Zayathri professzor kedvelni fog, ez a jóslás dolog nekem nagyon homályos és megfoghatatlan. Mondhatjuk, hogy nem is bízom az ilyesmiben.
– Issa Mounir… vagyis a papíron gondolom Nour Issa Mounir, a középső nevemet használom – mutatkoztam be mikor rám került a sor, nem mintha fontos lett volna az, hogy miért nem használom az első nevemet. Nem is akartam belemenni, megköszörültem a torkomat és folytattam. – Ötödikes vagyok, azért vagyok itt, mert elvesztettem az órarendemet azt hiszem és csak a tömeget követtem. Nem igazán vagyok benne ebben a jóslás témában, látomásom még biztosan nem volt.  – tettem hozzá.
Ahogy sejtettem valóban teafüves jóslásra készültünk, nem voltam tőle elragadtatva, de az ingyen teának is örülni kell. Jones maradt a társam a szenvedésben, nem voltam benne biztos, hogy ennek jó következményei lesznek, de majd imitálom a jóslást maximum.
– Csak a halálomat ne jósold meg, jó? Ma pont agyon akar verni valaki…   – magyarázott Jones, hát mindenkinek megvan a maga keresztje nem, igaz? – Cserébe én sem jósolok neked ilyet.
– Nem hiszem, hogy így működnek a jóslások, de adjunk ennek egy esélyt. – sóhajtottam fel. – Hiszel egyáltalán az ilyesmiben? Őszintén én nem látok ebben semmit, igazi baromság… – morogtam, majd a könyv után nyúltam, amit innen vettem le a polcról. Nyilván nekem nincsen saját jóslástankönyvem, de úgy kellett tennem, mintha tényleg látnék valamit abban a hülye csészében.

Jóslástan óra



2001. október 1., 11 óra

szett

Először egy kedves arcú, vörös hajú lány érkezett meg az órára, aki – arckifejezéséből ítélve - talán nem is ide készült, mert annyira meg volt lepődve, ahogy körbenézett a teremben.
Bemutatkozása aztán tökéletesen alátámasztotta a benyomást, hogy valóban eltévedt, és mint mondta, csak benyitott ide. Sosem hittem a véletlenekben. Vagy abban, hogy bizonyos dolgok „csak úgy” megtörténhetnek. Éppen ezért tudtam, hogy Sophie Vanheim okkal van itt, és nagyon örültem neki, hogy a sors kifürkészhetetlen szándékai idevezették őt az órámra. Amikor arról vallott, hogy harminc gyereket jósoltak neki, elmosolyodtam. Aligha valószínű, hogy ez a jóslat valaha valóra válik.
- Szervusz Sophie, nagyon örülök neki, hogy idetévedtél…. Bár bizonyosan magadtól sem vetted komolyan a bizarr jóslatot, amit kaptál, szeretnélek megerősíteni, hogy nem fenyeget a veszély, hogy harminc gyermeked lesz - mondtam, s lelki szememmel végigmértem Sophiet, akiben nagyon sok levegőt érzékeltem. Az volt a benyomásom, hogy ez a lány alig-alig találja a kapcsolatot a körülötte lévő világgal, s a sok levegőhöz sok föld elemre és fára lenne szüksége, hogy kellőképpen le tudja őt földelni. Talán egyszer lesz alkalmunk erről bővebben is beszélni, de a mai óra keretei sajnos nem adtak erre lehetőséget. Közben a második érkező felé fordítottam a tekintetem, aki szintén vörös hajú lány volt. Név szerint Mirabella Harpell. Ő már szánt szándékkal jött el az órára, aminek kifejezetten örültem. Ezek szerint azért van, akit érdekel a jóslástan a sors közreműködése nélkül is. Mirabella ráadásul a látomásoktól sem állt távol…  Hogy a tűz felszínre hoz az emberekben rég eltemetett dolgokat, számomra nem volt meglepő, de mindenképpen izgalmasnak találtam, hogy ez a fiatal lány tudatában van a lángok különleges hatásának.
- Üdv, Mirabella! Nagyon érdekes, amit mondasz… A természeti elemek képesek felerősíteni a kapcsolatot a lelkünkben lakozó megoldandó traumákkal… de az a jó hír, hogy nem csak kapcsolatba hoznak velük, hanem abban is segítenek, hogy kitisztítsuk azokat. Ha van kedved, keress meg valamikor, és megtanítalak, hogyan fordítsd ezt a képességedet a javadra…. hogy a múlt ne üldözzön többé… hogy megszabadulj attól, ami fájdalmat okoz. Addig is, remélem a mai gyakorlás kicsit közelebb vezet majd téged ahhoz, hogy megtaláld a válaszaidat a pályaválasztásra vonatkozóan – mosolyogtam felé biztatásképpen. Ahogy Mirára néztem, egész lényében egyértelműen éreztem a tűz elem jelenlétét. Szinte magától értetődő volt, hogy ennek a lánynak tehetsége van a lángok olvasásához. Kezdtem megnyugodni, hogy igen, működni fog ez a nagybetűs tanítás nekem is, hiszen már két diák is itt volt, akinek segíthettem a tudásommal. Az óra egyre izgalmasabbá vált, amikor befutott Teddy Jones, akivel a nyáron Florean Fortescue fagylaltozójánál találkoztam. Akkor akaratlanul is nagy terhet tettem a vállára azzal, hogy az igazi családjáról jósoltam neki. Nem tudhattam, utánakeresett-e a hallottaknak, s megtalálta-e a testvérét, de valamiért az volt az érzésem, hogy nem. A jóslat ugyanis, amit hallott, kéretlenül érkezett, és én jól tudtam, hogy csak annak szabad jósolni, aki maga kéri… Hibát követtem hát el a nyáron, amit nagyon sajnáltam, bár mentségemre legyen mondva, hogy transzállapotban nagyon ritkán tudom magam koordinálni. Ezért is reméltem, hogy az óráimon elkerülnek majd a látomások… még ha legbelül tudtam is, hogy erre vajmi kevés esélyem van.
- Szia Teddy…  Igen, emlékszem én is Rád… utólag is szeretném elnézésedet kérni az eset miatt… ha tehetném, visszaforgatnám az idő kerekét és nem jósoltam volna neked kéretlenül – néztem rá bocsánatkérően. Nem, nem érdekelt, hogy talán ezzel lejáratom magam a többi diák előtt. Szerettem volna velük hosszútávú kapcsolatot kialakítani és ehhez nagyon fontos volt, hogy őszinte és megbízható legyek a szemükben. Ha ehhez az kellett, hogy felvállalom önnön gyengeségeimet, álltam elébe. Nem vártam választ a bocsánatkérésre, de ha szeretett volna reagálni rá, akkor hagytam egy rövid szünetet erre. Közben érzékeltem, hogy Teddyben rengeteg víz elem tükröződik vissza számomra. Nagyon érzékeny lélek… mégis oly szívós, mint a sziklát lassan átmetsző víz… bárhol, bármilyen körülmények között utat tör magának és akármilyen nehézségek érik, fennmarad. Kívántam, hogy ő is érezze át saját erejét egyszer, és ez adjon neki erőt ahhoz, hogy végleg maga mögött hagyja a múltat. A negyedik érkező felé fordultam aztán, akiről hamar kiderült, hogy Sophiehoz hasonlóan a véletlen szerencsének köszönhetően jelent meg az órán. Amíg beszélt, tüzet és ezzel együtt némi víz elemet véltem felfedezni benne. Sötét, kissé zavaros vizet, de lényében így is egyértelműen a tűz dominált megérzésem szerint. Rendkívüli intellektus és általában lezárt, olykor viszont elsöprően lobbanékony érzelemvilág… ez volt a benyomásom.
- Üdvözöllek Issa. Bízom benne, hogy annak ellenére, hogy nem szándékosan jöttél el az órára, tanulságosnak találod majd – biccentettem felé, s miután senki más nem érkezett meg eddig a pillanatig, belefogtam a teafűjóslás magyarázatába.
- Nos, tehát… ha megvannak a párok, akkor kérlek egymás után öntsetek a csészétekbe a teából. Hagyjátok állni pár percig, majd amikor a teafű a csésze aljára ülepedett, igyátok meg, de hagyjatok az alján egy kis folyadékot, hogy felkavarhassátok – adtam ki az utasítást, és megvártam, amíg a diákok lekövették a mondottakat.
- Bal kézzel, az óramutatóval ellentétes irányba lögyböljétek meg háromszor a teát, és óvatosan fordítsátok le a csészealjra a csészét. Várjátok meg, amíg az utolsó csepp tea is lecsöpög, aztán fordítsátok meg, és cseréljétek ki a párotokkal a csészét – megint vártam, amíg úgy láttam, hogy mindenkinek sikerült ez a fázis is, és a csere után folytattam.
- Most pedig igyekezzetek kiüresíteni elméteket. A gondolatok jönnek és mennek, ne kapaszkodjatok beléjük, hanem engedjetek teret a jóslatnak... meredjetek a teafűre üres elmével, s bízzatok magatokban, ha kirajzolódni láttok egy-egy ábrát – mondtam, s közben minden diák mellé pálcaintéssel odareptettem egy-egy pergament a földre. A listán A jövő zenéje és más jóslástankönyvek egyes elemei mellett főként saját, több évtizedes jós-tapasztalatomból összegyűjtött jelek és magyarázatuk szerepelt.
- Kérlek benneteket, hogy csak azután keressétek meg az ábra jelentését a listában, amikor azt biztosan láttátok. Nem szeretném, hogy az értelmezés bezavarjon benneteket a jóslás folyamatában. Bármilyen kérdéssel forduljatok hozzám bizalommal. Például ha  olyasmit láttok, ami nincs a listán. Vagy ha egyszerre több ábrát is felfedeztek, melyek jelentését nehezen tudnátok együtt értelmezni – tettem hozzá, s ezután várakozóan pillantottam a párokra.
- Ha kész vagytok, felváltva osszátok meg egymással a jóslatot!

a következő, záró tanári reag október 21-én érkezik
lelkes részvétellel további pontok szerezhetőek az órán

ez meg mi ez?
to: Issa, Sophie és mindenki más


2001. október 1.
11 óra

Issa pontosan annyi reményt fűzött a jósláshoz, mint én. Nem volt semmiféle látóképességem és ez bizonyára hamarosan Indiának is fel fog tünni… vagyis Miss Zayathrinak. Azt hiszem ez volt a neve, de elég nehezen tudtam komolyan venni, miután számomra leginkább az a nőci volt, aki megjósolt Florean Fortescue Fagylaltszalonjának teraszán ülve, hogy bizony van egy nővérem. Az információról egyelőre nem tudtam persze eldönteni, hogy igaz-e… de, hogy pont egy ismerős arcba botlok a suliban, az azért meglepő volt. Jobban kellett volna figyelnem az évnyitón, így akkor most nem ért volna ekkora meglepetés.
– Szia Teddy…  Igen, emlékszem én is Rád… utólag is szeretném elnézésedet kérni az eset miatt… ha tehetném, visszaforgatnám az idő kerekét és nem jósoltam volna neked kéretlenül – mondta, bár számomra teljes mértékig felesleges volt a bocsánatkérés. Nem nehezteltem érte, nem ő volt az oka, hogy felzaklattak azok a dolgok, amik a családommal kapcsolatosak. Már csak rájuk gondolni is elég nehezemre esett, ezért is próbáltam meg mindent megtenni, hogy ne jussanak eszembe. Ha kellett verekedtem, ha kellett a tilosban dohányoztam, ha pedig ez sem volt elég, akkor visszabeszéltem a tanároknak.
– Nem kell bocsánatot kérned… kérnie… – köszörültem meg a torkomat és próbáltam elnyomni elmém legmélyebb bugyrába, hogy akkor eléggé megnéztem Indiát, megállapítva, milyen jó nő. Azt hiszem, ezen a helyen ez már nem helyén való, főleg, hogy talán most már csak Sophie-t kéne nézegetnem. Így egyetlen fürkésző pillantás után, inkább a vörös tincseket kezdtem el fürkészni.
Sajnáltam kicsit, hogy nem Sophie-val kerültem egy párba, de Issa mellett valamivel amúgy is könnyebb volt kevésbé komolyan venni a feladatot. Így hát, elszakítottam a tekintetem az imádott szeplőktől és inkább kiittam a saját csészém tartalmát, megígérve, hogy nem jósolom meg Issa halálát a teafűből. A sajátomat áttoltam neki az asztalon.
– Kérlek benneteket, hogy csak azután keressétek meg az ábra jelentését a listában, amikor azt biztosan láttátok. Nem szeretném, hogy az értelmezés bezavarjon benneteket a jóslás folyamatában. Bármilyen kérdéssel forduljatok hozzám bizalommal. Például ha olyasmit láttok, ami nincs a listán. Vagy ha egyszerre több ábrát is felfedeztek, melyek jelentését nehezen tudnátok együtt értelmezni – magyarázta India, miután egy pálcaintéssel kiosztotta a pergament. Nekem lényegében remek ötletet adott ezzel a megoldásra. Nem gondoltam, hogy bármit bele tudnék látni ilyesmibe. Főleg, hogy amúgy teljesen máshol járt az eszem, hol Sophie-n, hol a tanárnőn… hol meg azon, hogy óra után meg kell vernem Fredericket, ami még egy hatalmas hisztériához is vezethet a tanári kar részéről. Oké… talán nem most kéne kirúgatnom magamat, hogy végre van valami jövőképem és nem, ezt nem a jóslásra értettem.
– Miért szerinted hogyan működik ez? – Kérdeztem vissza és az ázott levélkupacra pillantottam. Hát az én elmém pont annyira volt, tiszta, hogy semennyire. De azért szuggeráltam a formát. Hümmögve pillantottam a listára, elolvasva annak a tartalmát, hátha valamelyikről beugrik valami. – Hm… remélem van báli ruhád, öregem… – mondtam, ahogy megpróbáltam egy arcot belelátni a teafűbe. – Ott az orra… nem… nem az a szeme! – Mondtam kicsit idétlenkedve.

Jóslástan avagy rosszkor, rossz helyen

2001. október 1.

Azt hiszem, hogy a Jóslástan sosem fog kifejezetten lekötni, de azért nem akartam annyira bunkó és elviselhetetlen lenni, mint általában. Belby professzort már így is felhúztam rögtön az első óráján, de Zayathri professzor nem tűnt annak a típusnak, aki rögtön büntetőmunkával kedveskedne nekem. Illetve nem tudhatom, miután még nem is ismerem, de nem akartam feltűnést kelteni. Még a végén is megjósolja nekem, hogy egy hét múlva meghalok… az lett volna csak az igazi sorscsapás a Mounir családnak azt hiszem.
– Üdvözöllek Issa. Bízom benne, hogy annak ellenére, hogy nem szándékosan jöttél el az órára, tanulságosnak találod majd – mondta a professzor, úgy éreztem, hogy próbál kedves lenni tényleg, de velem általában senki sem kedves. Ha elsőre igen, akkor pedig később nem lesz kedves, amikor mondjuk nekem lenne rá szükségem.
– Az biztos, hogy tanulságos lesz –válaszoltam, de nem tudtam sajnos eléggé lelkes lenni. Szkeptikus voltam ezzel az egész témával kapcsolatban, ezen pedig elég nehezen tudtam volna változtatni.
Legalább Jones nem tűnt annyira kiemelkedően jónak ebben a tárgyban, úgyhogy kifejezetten szerencsésnek éreztem magamat, hogy vele alkottunk egy csapatot. Mármint ez most csapatmunka vagy nem? Nem értettem túlzottan az egészhez, de a teát megittam és bámultam a nagy halom ázott fűre, miközben a listát is próbáltam nem figyelmen kívül hagyni. Tudtam, hogy semmit sem fogok látni benne, de valamit majd improvizálok.
–  Hm… remélem van báli ruhád, öregem…– magyarázott Teddy, miközben a teafüvet nézte. –  Ott az orra… nem… nem az a szeme! –tette hozzá.
– Biztosan. Utálom a kiöltözős bulikat  – vontam meg a vállamat, az a sok gála meg egyéb parti jutott eszembe, amit apám rendezett még mikor Egyiptomban voltunk vele. A sok hülye rongyrázásnak semmi értelme nem volt, de apám szerint ezzel is azt mutogattuk, hogy mennyire nagyhatalmúak vagyunk. Hát nem tudom, én a falra másztam a sok idiótától, aki apámnak próbált hízelegni.
– Őszintén, ez itt továbbra is csak egy kupac ázott levélnek tűnik  – mondtam, miközben nézegettem a csészét. Nem akartam elvenni Teddy kedvét, mert lehet élvezte ezt az órát, nem tudhatom, de az én látói képességeim eléggé a nullát súrolták. – Na jó… talán egy nyúlra hasonlít, az annyira nem rossz, nem igaz? –kérdeztem és visszanéztem a listára. – Oh, bocsika, ez azt jelenti, hogy önbizalomhiányod van… várj! –tettem hozzá és forgattam egyet a csészén, hátha akkor „látok” valami mást is majd. –Hmmm…. így talán olyan mint egy fa… nem vagyok jó ebben –vontam meg a vállamat, de reméltem, hogy Teddy-t azért nem borította ki a bénázásom. Úgy értem, mégis mire számított? Láthatta, hogy az egészet elég hülyeségnek tartom és nem áldott meg a sors azzal, hogy látomásaim legyenek, hála az égnek.

Jóslástan
2001. október 1., 11 óra




the tea song

- Üdv, Mirabella! Nagyon érdekes, amit mondasz… A természeti elemek képesek felerősíteni a kapcsolatot a lelkünkben lakozó megoldandó traumákkal… de az a jó hír, hogy nem csak kapcsolatba hoznak velük, hanem abban is segítenek, hogy kitisztítsuk azokat. Ha van kedved, keress meg valamikor, és megtanítalak, hogyan fordítsd ezt a képességedet a javadra…. hogy a múlt ne üldözzön többé… hogy megszabadulj attól, ami fájdalmat okoz. Addig is, remélem a mai gyakorlás kicsit közelebb vezet majd téged ahhoz, hogy megtaláld a válaszaidat a pályaválasztásra vonatkozóan
Visszhangosan hallom a tanárnő szavait, szerintem hiába felejtem nyitva a szám, elfelejtek levegőt venni. Ugyan csak öndiagnosztizáltam, de én azt gondoltam ptsd-m van, csak egy agybaj, mert sok szarságot kellett végignéznem. Hogy ez tehetség volna? A muglik dilinyónak tartják, ugyanez a varázsvilágban képesség. Kinek van vajon igaza? Nekem mindegy. A tanárnő nagyon betalált, különösen a “megszabadulós” résszel.
- Köszönöm szépen. Az jó lenne - teszem hozzá csendesen, aztán inkább hallgatom tovább az órát, és azon gondolkodom, láttam-e mást a múlton kívül. Legfeljebb a kék lángokat, amik kicsit néha átszínezték, meglágyították a vörös pusztítást… De az megint egy másik lapra tartozik.
Rávigyorgok Sophiera, látom, hogy esetleg mégse engem választana, hanem a mardis srácot, akivel úgy összepislogtak. Örülök, ha mellém ül, de ha nem, hát pertut jósolok valaki mással.
- Nos, tehát… ha megvannak a párok, akkor kérlek egymás után öntsetek a csészétekbe a teából. Hagyjátok állni pár percig, majd amikor a teafű a csésze aljára ülepedett, igyátok meg, de hagyjatok az alján egy kis folyadékot, hogy felkavarhassátok - hallatszik az instrukció, én meg legurítom a csésze tartalmát, és merengek rajta, vajon mikor ittam utoljára olyan italt, amiben nem volt alkohol. Hát régen lehetett, mert így magában a tea eléggé nem volt finom. Vajon a cukor meg a citrom bezavar a jövőlátásba? Egy kis tüzesvíz úgy felerősítené a harmadik szemem, hogy nem kellene rá szemüveg se.
- Bal kézzel, az óramutatóval ellentétes irányba lögyböljétek meg háromszor a teát, és óvatosan fordítsátok le a csészealjra a csészét. Várjátok meg, amíg az utolsó csepp tea is lecsöpög, aztán fordítsátok meg, és cseréljétek ki a párotokkal a csészét. - Aha, ezért nincs se citrom, se cukor, de főleg lángnyelv, mert egy Long Island teát tuti nem tudsz így megkeverni, ha már legurítottad.
-  Most pedig igyekezzetek kiüresíteni elméteket. A gondolatok jönnek és mennek, ne kapaszkodjatok beléjük, hanem engedjetek teret a jóslatnak... meredjetek a teafűre üres elmével, s bízzatok magatokban, ha kirajzolódni láttok egy-egy ábrát.
Simán ment az a része, hogy üres legyen a fejem. A csészére meredtem, ami előttem volt.
- Hát teafüvet biztsan látok. Ennyire még sose néztem a csésze fenekére - kuncogtam, aztán közelebb hajolva rázoomoltam a vizsgálandó területre.
- Oké, akkor mi van, ha ez még mozog? Ez vagy egy virág, vagy egy nyuszika, ami egy lukas almán ül. Vagy egy gyűrűn, aminek levele van. Vagy olyan bazi nagy kő van rajta… - találgattam, és a páromnak mutattam az említett képet. Közben néztem a listában, hog yez mit is jelenthet.
- Ha nyúl, akkor több önbizalmat kell gyűjtened, és megtenni, amit elterveztél. Ha alma… Nem, ne legyen alma, inkább gyűrű - sandítok rá a mellettem ülőre kajánul.  - Ha virág, akkor is ígéretes, mert az is szerelmet jelent. Szóval lássuk az enyémet! - dörzsölöm össze a kezem lelkesen.

[ღ Füves jósolgatásღ]

ღ Aries ღ

ღ Füves jósolgatásღ

Miss Zayathri és a többiek

(2001 október 1.)

lelkesen integetek Teddy felé, amint beszalad, bár remélem nem a baj elől fut vagy ilyesmi. Mondjuk az olyan Teddys lenne, de amúgy is az arcát látva ő se nagyon tudja, hogy most akkor mi is van és hol is van. Ezt mondjuk én sem tudom, de a kellemes helyiség olyan hangulatos meg minden szóval vagy valami hippiklubb van itt a Jóslásterem környékén vagy...vagy ez egy Jóslás óra! Áhá! Erre modnjuk kicsit összehúzom magam, mert hát... Az a barátságtalan jósnéni azon a Tűzünnepen vagy min tavaly... Hát igen elég kellemetlen volt. És mennyi minden változott azóta. Én is odatátogom Teddy felé hogy s-z-e-r-e-t-l-e-k, majd beletemetkezem az órába. Legalább is azt hiszem, mert azért közben nagyon is örülök, hogy itt látom Teddyt is.
- Szervusz Sophie, nagyon örülök neki, hogy idetévedtél…. Bár bizonyosan magadtól sem vetted komolyan a bizarr jóslatot, amit kaptál, szeretnélek megerősíteni, hogy nem fenyeget a veszély, hogy harminc gyermeked lesz - válaszolja a bemutatkozásom után én meg sóhajtol egyet. Azért annak Teddy se örülne... vagyis. Jaj, hadd tegyek egy párnát az arcom elé, hogy is jut eszembe ilyesmi. jajj Sophieeee.
- Ó, akkor jó. - Bár azt hiszem bele is fáradnék annyi gyerekbe. Közben nagyjából figyelemmel hallagtom végig az órát, és amikor Teddyhez érünk, lelkesebben figyelek. Ú neki jósolt pont a professzor? Ez tök izgi. Azért azt hiszem nem gyerekeket. Vajon a jósoknak miért a gyerek a mániájuk? Valami földnépesítési elkötelezettségük van, vagy mi? Na jó, majd muszáj beszélnem erről Teddyvel tuti valami érdekeset jósolt neki,mert hát Teddy is nagyon érdekes és menő és minden.
Közben azért leülök Mira mellé, és kétkedve nézem a teámat a kezemben.
- Nyugi, én tutira max tizenöt gyereket fogok Neked jósolni, meg azt, hogy két órán belül el fogsz menni pisilni, ha azt megiszod - elkuncogom magam, és bólogatok.
- Nagyszerű. Azt hiszem kezdhetek pelenkára gyűjteni - teszem hozzá. - Elkéopesztő vagy Mira! Neked is jódnak kéne menned - mondom viccelődve, majd közben a tanár utásításait követve megcsinálos a jóslást. vagy akármi is ez, és remélem nem nyelem le az összes teafüvet.
- Oké, akkor mi van, ha ez még mozog? Ez vagy egy virág, vagy egy nyuszika, ami egy lukas almán ül. Vagy egy gyűrűn, aminek levele van. Vagy olyan bazi nagy kő van rajta… - dünnyög Mira én meg kíváncsian a teám felé lesek. Mozog a teafű? Ugye nem valami varázsizéből van csinálva és éppen megettem, hogy aztán a tojásait lerakja bennem, és kiszüljem? lehet ezért lesz harminc gyerekem? Mondták már Sophie, hogy ne nézz egyedül horrort? Mi van ha olyan ynomi vagyok, hogy semmilyen alakja nem lesz?
- Lehet csak egy paca. A paca vajon mit jelent? - gondolkodom én is az orrom alatt motyogva.
- Ha nyúl, akkor több önbizalmat kell gyűjtened, és megtenni, amit elterveztél. Ha alma… Nem, ne legyen alma, inkább gyűrű - erre elvörösödöm, és zavartan megköszörülöm a torkom. gyerekek, gyűrű. Ajjajj. - Ha virág, akkor is ígéretes, mert az is szerelmet jelent. Szóval lássuk az enyémet! -
- Hűű, ez a gyerekáldás üldöz - állapítom meg nagyokat pislogva. Miért nem olyan inteligens ez a cucc itt lent hogy mindegyikre hasonlít egy kicsit? Kissé még elpirulva, de Mira lelkesedése rám is hat így izgatottan tanulmányozom a lány bögréjének a tartalmát.
- Ez egy... Eeegy.... Eeeeegy? - ráncolom össze a szemüldököm. Gyerünk Sophie ennyire csak nem vagy béna hogy nem ismersz fel valami ábra izét.-  Egy pötty, aminek van valami csíkja? gondolom nincs nyálcsorgatós ábra. Lehet ez egy kígyó? Nem, nem. ez Virág. Óóó, ebben az évben mindenki romantikus hangulatban van? - dünnyögöm, majd Mira felé tartom a csészéjét.

Jóslástan óra



2001. október 1., 11 óra

szett

Jól esett, hogy Teddy nem neheztelt rám. Ezek szerint mégsem vetettem olyan nagy hibát a nyáron. Megkönnyebbültem a válaszát hallva, és elengedve a jóslatom miatti lelkiismeretfurdalást, újult erővel folytattam az órát. Csodás élmény volt, hogy négy diák is megjelent az első órámon, s ily módon rögtön sikerült természetesen párokba rendeződniük. Bár arra is volt tervem, ha páratlan lett volna a létszám, ez esetben az egyik diákkal én alkottam volna párt. Így azonban ideálisabb volt a helyzet, mert sokkal jobban tudtam figyelni, mit jósolnak egymásnak a párok. Annak idején Sybill gyakran járkált közöttünk ilyen helyzetben, de én inkább maradtam a helyemen ülve, s öntve magamnak is egy gőzölgő csésze teát, a meleg nedűt kortyolgatva adtam át magamat a várva-várt pillanatnak, vajh mit jósolnak majd egymásnak a nebulók. Eleve elterveztem, hogy nem akarom őket megzavarni azzal, hogy föléjük hajolok, belenézek a csészébe, amit olvasnak. Nekem elég volt hallani, amit mondanak, s mivel elég közel ültünk egymáshoz, ez bizony nem volt nehéz.
Elsőként Teddy szólalt meg, s mint kivettem a szavaiból, egy emberi arcot láthatott a teafűből kirajzolódni. Elmosolyodtam, örülve, hogy Issának nem kellett kellemetlen jóslatot végighallgatni.
Ezután Issa következett, aki egy nyulat és kissé bizonytalanul bár, de egy fát is jósolt párjának. Elismeréssel pillantottam Issára, aki nagyon jól ráérzett Teddy jövőjére. Hisz pont azt jósolta neki, amit magam is, az Abszol úton. Márpedig, hogy hamarosan előtérbe kerülnek Teddy családi kapcsolatai. Az önbizalomhiányt jelentő nyúl szintén telitalálat volt, így miután végighallgattam a párosukat, el is határoztam, hogy mindkettőjük megérdemli a jutalompontot az óra végén. Ám mielőtt erre még sor kerülhetett volna, továbbra is csendben, a háttérben megmaradva figyeltem Mira és Sophie párosát. A lányok ugyancsak remek érzékkel pillantottak a jövőt tükröző ázott teafűbe.
Mira szintén egy nyulat vélt felfedezni elsőként, amely úgy éreztem, Sophie jellemét is jól tükrözte, nem csak Teddyét. Ám itt még nem állt meg a jóslat. Tetszett, hogy Mira jót akar Sophie-nak, és nem akarja megijeszteni a gyermekáldást jelentő almával, ezért inkább a köves gyűrű mellett teszi le a voksát, ami kevésbé nagy kötöttséget jelentett, hiszen érzelmekben gazdag kapcsolat kialakulását jelezte. Mira még egy szimbólumot látni vélt, ami nem másé volt, mint a bimbózó szerelemé…
Örültem a jóslatnak, bíztam benne, hogy Sophie sem rémül meg egy várható nagy szerelemtől. Végül, de nem utolsósorban Sophie következett, aki tökéletesen szinkronban volt Mirával… A hugrabugos lány ugyanis kis gondolkodási idő után szintén közelgő szerelmet látott a fűből, s ezzel bezárult a mai jóslatok köre. Hagytam még egy kis időt a pároknak, hogy feldolgozzák a hallottakat, majd a mellettem lévő asztalkára tettem a csészét, és elégedetten összedörzsölve két tenyeremet, magamhoz vettem a szót.
- Nagyon köszönöm nektek, hogy ilyen nyitottan álltatok a feladathoz! Ahogy hallottam, a jóslatok mind igen reálisak, és többnyire pozitívak voltak, aminek kifejezetten örülök! Azt hiszem, bár néhányan talán kételkedtetek abban, hogy van-e itt keresnivalótok, mind bebizonyítottátok, hogy sok más mellett van érzéketek a jóslás szenzitív területéhez is – mosolyogtam.
- Mindannyiótok munkáját négy-négy ponttal szeretném jutalmazni, ily módon a Griffendél és a Hugrabug ház négy, a Mardekár pedig nyolc ponttal lett gazdagabb a részvételetek és hozzáállásotok miatt– pillantottam rájuk egyesével, miközben kiosztottam a pontokat.
- A következő órán a muglik által is ismert tarot kártyák mágikus változatával ismerkedünk majd meg. Ha van kedvetek, szeretettel várlak benneteket az órán! Addig is, az ég áldjon benneteket! – biccentettem feléjük mondandóm befejeztével, majd megvárva, hogy mind a négyen távozzanak a csapóajtón át, egy rövid meditációval zártam ezt a nagyszerű órát, mely igazi mérföldkövet jelentett számomra.

Köszönöm a részvételt! A zárásra november 1-ig tudtok reagálni.