A Szükség Szobája

[Don't worry]

Don't worry

I ____ you too

MMII-X-V

to;Dominic & Merel || zene: ribs || outmood: creme||

Miért, annyi ember között miért pont ő? Még komolyan friccsnek is jobban örültem volna, de hogy pont Everfen! Jó, nyilván, hát persze, tisztában vagyok én vele, hogy teljesen rá van cuppanva Dominic, meg elvileg egy párt alkotnak meg minden, de anyáááám. Olyan alacsony, hogy néz ki amikor szexelnek? Dominic meg púpos lesz ha csókolózni akar vele, vagy everfen növeszt szárnyakat? Nyilván gonosz vagyok, de nem is dörgölöm ezeket az orra alá, dominicnak köszönheti, hogy miatta egészen visszafogom magam és fogjuk rá, hogy még bájos is vagyok vele. nem akarom, hogy mérges legyen rám, meg ilyenek, és örülnöm kéne neki, hogy végre egy normálisabb csaja van, nem az a büdös Helga, vagy az a kapafogú Brumilda. merlinre, mennyi midnekit kellett nekem kiszűrnöm,neki! Ahogy Merel hozzám szól, még igazán nem is tűnik úgy, mintha kölcsönösen akarnánk monjduk nemteleníteni egymást.
- Szóval, mi lesz ez? Házibuli vagy razzia? - kérdezi Merel én meg megvonom a vállamat mert gőzöm sincsen mit csinálnak itt a tahók, lehet ingyen sör van, vagy kaja, és ha ez a kettő együtt van, akkor dominic is itt van.
- Disznólkodás, és egyéb prli dolgok - vonom meg a hangom, majd megjelenük a szükség szobájában ahol...
Már kissé kaótikus a helyzet, és természetesen minden szem valami nyomi csávóra és DOMINICRA, igen csupa nagybetűvel, mert milyen jól néz ki ez a szerencsétlen, ahh! Francba már, miért kellett a szájára esnem, amikor felkergetett a hülye kutya arra a fára nyáron? És miért is nem a szobámba futottam, hogy hercegnősen mindenkre becsapjam az ajtóm? Az egész világ ellenem van, hülye megőrült pubertárs kor!
De ahogy belépünk, egyenesen kizuhan előttünk egy csávó, és a nagy tasla keze zuhanás közben képen is töröl, amitől érzem, hogy kezdek nagyon-nagyon kiborulni. Bárcsak lenne rajta magass sarkú, akkor jól megrúgdosnám ezt a valakit.
- Mit kalimpálsz, esés közben, te agyatlan tuskó! - ordítom le a fejét, és közben Dominic hangja is felcsendül, szinte az enyémmel együtt.
- Ha még egyszer a szádra veszed, nem úszod meg ennyivel…  - morogta én meg odalépek hozzá és mérgesen csípőre tett kézzel megállok előtte, bár lehet hagynom kéne, hogy Merel is hozzá szóljon, és talán most nem kéne megcsapkodnom, nem mintha rzett volna valamit beléőle.
- hahh, már megint mit csináltál? Pedig még Merelt is hoztam neked - emeltem fel drámaian a hangomat, miközben a többiek felbolydultak és láttam, ahogy a csávó odalép Dominic mögé, és támadni készül. Eléggé gyorsan talpra szökken, én pedig megpróbálom Elrángatni ezt a gólyalábon élő szerencsétlenséget és Merelt is az útból, ha csak neki nicnsen jobb ötlete.

Szóval disznólkodni jövünk, meg egyéb proli dolgokra. Bár gyantom, Baldron aszerint válaszolt, itt mit lát, mintsem hogy mi mit hozzunk a buliba, de na, én nem vetek meg szokatlan ötleteket. És megnézném azért, Baldron és a proli dolgok hogy kombinálódnának. Érdekes lehet, mert benyomás alapján mintha ütközne a kettő.
Nos, mindenesetre a proli dolog nem is olyan alaptalan, ahogy benyitunk, a közhangulat épp gyönyörűen beillene valami Londonmélyi kocsmába. Még le se késtük a műsort.
Mitöbb, pont belebotlottunk. Vagy a műsor belénk. Baldron balszerencséjére szó szerint is. Az illető elhasal, én fölétornyosulok egy kérdőn felvont szemöldökkel egyelőre - ki kell használni az alkalmat amikor tudok ilyet, na. Aztán a nevemet hallva átfordulok a Baldron-Monstro jelenethez, de csak nézem a háttérből somolyogva.
Nagyon érdekes feszültségek vannak itt hármunk közt, még nem vagyok biztos, pontosan milyen alapokon, de elég nehéz lenne nem venni észre a tényt.
-Ó, ne zavartassátok magatokat- intek egy köszönést vigyorogva, láthatóan teret engedve a jelenetnek. Ami, amennyiben valami szerelmi háromszög van a feszültség mögött - megmagyarázhatja Baldron hangnemét mindkettőnk felé - egész érdekes húzás lehet részemről. Vagy valószínűtlenül sportszerű a kompetíció felé, vagy erőfitogtatás, hogy nekem még ezzel együtt sem kell aggódnom. Jó kérdés. Vagy csak kíváncsi vagyok az általános káoszra?
Ahelyett, hogy figyelnék a külső tényezőkre, például erre az elhasalt felebarátunkra, aki, miközben nem figyeltünk rá, nem maradt ott, és épp támadásba akar lendülni. Baldron, aki Dominicot is rángatja egyben, megpróbálna engem is félrehúzni, de valószínűleg csak berántana a csávesz útjába telibe. Hacsaknem pont ezzel számolt?
Inkább elfele lököm a lányt magamtól, ahogy megpróbálna megragadni, ezzel nekik is rásegítek a kitérésre, magamat meg az ellenkező irányba lököm ugyanezzel. Csávesz közöttünk fog így elzúgni megint, pluszminusz egy-két karunkba még futólag beleakadhat.
De ha ezt a lábamat itt szépen kint felejtem középen, abban legalábbis gyönyörűen felbukik. Majd próbálok nem velerántódni.

Kell valami, vázlat, új élet vagy csak egy ajtó...

2004.03.19

Outfit

Florian

Végeztem a büntetőfeladattal, amit még Campbell hagyományozott rám, igen, még mindig a leveles csíny miatt szívta a véremet. Most éppen a kviddics pálya póznáit takarítottam át egy rissz-rossz általa választott seprűvel, ami kb úgy repült, mint egy tollpihe. Mégis valahogy mosolyogva políroztam a gyűrűket, miközben ott lebegett mellettem és lehordott mindennek. Mióta tudom, hogy ölelkeztek szerelmesek módjára a társalgóban Brown professzorral, egyszerűen nem tudom komolyan venni és mindig el fog a nevethetnék, amikor csak meglátom. Na de nem fontos, most a tanulásra kell koncentrálnom és ehhez kellett egy jó összegző vázlat, amit végül senkitől sem tudtam elkérni kölcsön, mert mindenki lázasan tanult bájitaltanra, miután Smith professzor jó hosszú, maratoni dolgozatra hívta fel a figyelmünket következő órára. Miután már minden reményem elszánt, gondoltam utolsó mentsvárként felkeresem a szükség szobáját. Azt hallottam, mindig abban segít, amire a legjobban vágyunk, így egy próbát megért, mielőtt egy egész estés szívatásra szánom rá magam, ahogy a könyvből próbálnám kitanulni a bájitaltan történelmére vonatkozó évszámokat és történelmi eseményeket. 
Vicces, de nem tudom, hol keressem, úgy tudom, egyszer csak megjelenik valahol, ha erősen koncentrálunk rá, így bíztam benne, hogy bóklászásom eredménnyel fog véget érni, mert lassan kezdtem elveszíteni a türelmem. Milyen ajtó lesz? Amilyenre vágyom? Két szárnyú? Vasajtó? Sütiből készült? Esetleg Smith professzor lesz az ajtónyitó fiú tüllben és flitteres ingben? Csak mert erre gondolok? Hangosan felnevettem a gondolatra és magára a képre, ahogy elképzeltem a vén morgós professzort, ahogy szemöldökét vadul táncoltatva ajtót nyit nekem.
Nyújtóztam egyet megadóan, majd egy ásítást is párosítva hozzá kezdtem feladni a reményét annak, hogy találok egy olyan ajtót, amit nem ismerek fel, vagy furcsán gyanúsnak tűnhet ahhoz, hogy már régóta a folyosó azon szegletében találok rá, ahol nem kellene lennie. Egyáltalán lesz benne könyvtár, ahol vázlatokat találok a bájitaltanra? Vagy csak lehet egy kocsma lesz benne, ahol ingyen van a kávé és a lángnyelv whisky és Sandy egy táncparkett közepén pörög-forog és sűrű bocsánatkérések közepette könyörögne, hogy fogadjam vissza. Ahh…persze…ráztam meg a fejem keserűen. Mintha megtenném. Soha nem akarok beszélni vele. Persze, a szívem örömmel fogadná őt vissza, de az eszem erősebb és maximum csak arra használnám, hogy átejtsem a palánkon. Megviccelném, úgy, mint, akit még soha nem vicceltem meg és az nem lenne túl humoros.
Fel is tűnt, hogy a csínyeim durvábbak lettek, mint korábban voltak. Szégyenbe hozok embereket, fájdalmat okozok a vicceimmel és nem sajnálom, sőt jobban nevetek rajta, mint az eddigi fárasztó poénjaimon, amin csak legyintettek sokan, sőt volt, hogy meg sem büntettek érte. Nem vágyom már a tanulást, a festést és nincsenek vágyaim az aurorparancsokságra vagy egy művészeti világkiállításra.
Eltörtem valószínűleg. Elromlottam és már vissza se lehet vinni kicserélni, ahhoz már túl idős vagyok. Nem tudtak vigasztalni, akárhányan próbálták, nem is akartam elengedni ezt a fájdalmat, inkább átalakítottam a magam javára és erősebb lettem tőle. Megvannak a magam céljai és nem túl szépek, de jobban tetszettek, mint aurorként olyan diákokért vásárra vinni a bőrömet, mint Sandy, vagy olyan felnőtteket védelmezni, mint Smith vagy Brown. Már éppen felhagytam a kereséssel, mikor megláttam valakit a messzeségben közeledni.

Megmutatom az ajtót
▪ 2004. március 19. ▪

Ezra

Felváltva kellett már menekülnöm Smith és Hansel elől. Az egyik azzal nyaggatott, miért nem tanulok, miért rontom el a lehetőségünket egy normális életre, a másik meg minden áron arról akar meggyőzni, hogy nincs semmi a nővérem és közte. Értettem, rossz vagyok, nem vagyok jó semmire és hiába próbálok menekülni az elől, hogy ezt az orrom alá dörgöljék, akkor is ott fog lebegni felettem emlékeztetőül, senkinek sem vagyok elég. Smith-nek nem vagyok elég arra itt, hogy szeressen... kint kell lennünk, a Szellős házban, az otthonunkban. Hanselnek meg nem vagyok elég barát, hogy ne a nővérem bugyijába akarjon nyúlni.
Keserűen nyeltem egyet, ahogy hátra nézve ellenőriztem, Jayce mögöttem van-e még. Tudtam, hogy észrevett és követett is egy darabig, de én csak kapkodtam a lábamat. Azokat a hülye rövid lábaimat, amik még rohanáshoz sem jók! Aztán felsiettem a lépcsőn is, ott még inkább lelassultam. Kellett egy raktár, egy bármi, amibe elbújhattam volna csak amíg mindenki visszatér a megszokott dolgaihoz... csak ma hadd ne kelljen erről beszélnem!
Nem is tudom, hányadik emeleten jártam, de már megszédültem a sok csigalépcsőtől. Megkapaszkodtam az egyik falban, de még mindig mentem előre. Mégis csak be kellett volna ülnöm a nagyterembe, hogy egyek valamit... de képtelen lettem volna Smith szemei elé kerülni. Tudtam, hogy csalódott bennem, bőségesen kifejtette az elmúlt napokban.
Mentem, mentem, a cipőm orrát bámultam, ahelyett, hogy előre néztem volna, éppen így mentem bele valakibe, majd löktem fel, valószínűleg annyira, hogy velem együtt bezuhant egy helyiségbe. Hogy milyen helyiségbe? Jó kérdés, hiszen elsőre vak sötét volt, én pedig csak a saját, hangos levegővételemet hallottam hirtelen.
- Mondd, hogy nem Hansel vagy... - dünnyögtem a sötétben, egyelőre fetrengve a padlón. Biztosan valami raktár lehet, hol másol lenne ilyen vaksötét? Raktár helyett azonban nagyon is más volt. Hamarosan fény villant, egy fáklya lehetett, majd még egy. Ekkor fogtam fel, hogy egy ablaktalan, hosszú folyosón vagyunk, de a végéig nem láttam el egészen.
Hasra fordultam, úgy néztem magam elé. Hunyorognom kellett, hogy ott újabb ajtót szúrjak ki. Amin bejöttünk - vagyis beestünk -, az pedig beolvadt a falba.
- Mi ez a hely?

Kell valami, vázlat, új élet vagy csak egy ajtó...

2004.03.19

Outfit

Florian

Ennyi. Feladom, még a szükség szobája sem akarja, hogy ma tanuljak. Ki vagyok én, hogy ellenkezzek egy ekkora, nagyhatalmú teremmel. Játékosan megrántottam a vállam és elfogadtam, hogy valószínűleg a következő dolgozatom is akkora troll lesz, mint maga Smith professzor. Éppen befordultam a sarkon, mikor megpillantottam a távolból valakit, de nem hagytam rajta túl sokáig a tekintetem, inkább az ajtókat pásztáztam, lesz-e olyan, amit eddig nem fedeztem fel, furcsább, mint a többi. Meg is álltam megnézni a sarkon túli ajtót, de tudom, hogy ez eddig is itt volt, de most nem jutott eszembe, hogy hova vezet. Ez lenne az? Lehet, hogy egy ajtó, nem a szükség szobájába visz, hanem egy másik folyosóra, ahonnan nyílik ez az átkozott rejtélyes helyiség? Feladóan ráztam meg a fejem és indultam volna tovább, mikor akadályba ütköztem, pontosabban, inkább az akadály rohant belém, de olyan erővel, hogy megtántorodtam, vele együtt tettünk pár lépést a sarok felé és elestünk. Vagyis beestünk valahova? Nem is emlékszem, hogy mögöttem lett volna ajtó.
- Mondd, hogy nem Hansel vagy... – dünnyögött az alak, aki most éppen rajtam trónolt, habár a hangja ismerős volt, korom sötét volt benn és nem láttam jól az arcát, de nem is épp ezzel voltam elfoglalva. A fájó hátsóm és bevert könyököm jobban aggasztott, nyöszörögve kezdtem el mocorogni a srác alatt, majd azért nem is én lennék, ha nem válaszoltam volna kérdésnek álcázott mondatára.
- Neked az vagyok Drága, akit szeretnél, csak szállj le rólam. – motyogtam neki, majd ha eleget tett kérésemnek, felültem és magam is szétnéztem a folyosón, ahová kerültünk. Fények gyúltak, így félhomály alakult ki, könyebb volt a tájékozódás és mostmár támadómat is szemügyre tudtam venni. Florian. Ki más lehetett volna ilyen ügyetlen. Jó, én sem figyeltem, kiegyezhetünk döntetlenben.
- Hát hali Flor. – dünnyögtem fájdalmas arccal, ahogy felkecmeregtem a földről, majd kérdésére ismét körbehordoztam tekintetem az eddig számomra is ismeretlen folyosón.
- Ahogy elnézem, nem a csajok öltözője. – simogattam a sejhajom, majd visszafordultam griffes cimbora felé. – Nem jártam még erre. Talán a folyosó végén a szükség szobája lehet? – elmélkedtem hangosan. – Hisz én ezt kerestem eddig! Flor te zseni vagy! – öleltem meg hirtelen örömömben a srácot, majd megkaptam a talárját és magammal ráncigálva indultam el az ajtó irányába.
- Gyere, lefogadom, te se voltál még itt. – bíztattam lelkesen, majd ha ellenáll, nem erőszakoskodok vele, inkább lassan haladva győzködöm tovább, hogy erre bizony neki is szüksége van. Na jó, ezt nem tudom, de túlságosan felspanoltam magam ahhoz, hogy ésszerűen végiggondoljam Flor helyzetét.
Túl sok volt a kaki most az életemben ahhoz, hogy most viszakozzak, kellett valami izgalom, valami poén és ezt meg akartam osztani valakivel. Szükségem volt valakire, aki nem arról győzköd, hogy van élet Sandy nélkül is, vagy hogy ne adjam fel az álmaimat egy balul sikerült szerelmi affér miatt. Olyan valaki kellett, akivel megélhettem most egy igazi kalandot, egy kis izgalmat, felfedezést, még ha semmit nem tartogat számunkra az a szoba, akkor is megéri megnézni, lehet örök életünkre bánni fogjuk, ha kihagyjuk ezt a mókát.
- A szükség szobája mindig azt mutatja meg, amire szükségünk van. – próbáltam meghozni a kedvét a srácnak, miközben és megállás nélkül közeledtem a kétszárnyú ajtó felé.

Megmutatom az ajtót
▪ 2004. március 19. ▪

Ezra

-  Neked az vagyok Drága, akit szeretnél, csak szállj le rólam.
A szövegből és az erőltetett humorból azonnal rájöttem, hogy nem Jayt taroltam le, mikor bezuhantam azon az ajtón. Nem. Ő sosem mondana ilyesmit, ez Ellsworth volt. Mostanában sok órán ültem mellette és végülis, úgy ahogy, de kezdtem megszokni. Nem voltunk egy hullámhosszon eleinte, de a kviddicspályás múltunk összekovácsolt minket annyira, hogy legalább beszélőviszonyba kerüljünk. Ha már Hansel mellé többé nem ülhettem, maradt ő... és még mindig jobb döntés volt, mint mondjuk Fleming. Az a srác gusztustalanul sokat tudott rólam.
Nagy nehezen felnyomtam magam a földről. A térdem és az alkarom eléggé fájt. Ahogy lepillantottam és végig néztem a testemen, láttam, hogy a térdemen elszakadt a nadrág. Remek. Pont erre volt szükségem, nem elég, hogy Smith amúgy is ki van borulva az eredményeimtől, még a ruhám sincs rendben. Gyűlölte a rendetlenséget, én meg minden erőmmel azon voltam, hogy megpróbáljam kicsit összekapni magam, még a végén nem is enged be a házába.
-  Hát hali Flor.
Nem figyeltem annyira Ezrára, mert a fények felgyúlásában a folyosó végére pillantottam. Elég végtelennek tűnt, de talán agyrázkódásom is lett az eséstől... mert olyan részeimet is beütöttem, amiket normálisan nagyon nem kellett volna.
- Cső, Ezra. - Vágtam rá és nagy nehezen végül ránéztem. Nem volt ismerős ez a folyosó... talán valami lezárt szakasz volt. De nem. Az lehetetlen volt. Már sokszor jártam a balerinának öltözött trollokat ábrázoló kép közelében. Nem emlékeztem arra ajtóra, sem lezárásra.
- Ahogy elnézem, nem a csajok öltözője. - Folytatta. Fogalma sem volt nyilván, hogy én meg felkiáltottam volna, hogy "HÁLAAZÉGNEKBASZKI." Nem reklámoztam az identitásomat, bár nem is titkoltam... aki kicsit is ismert sejthette. Soha egyetlen lánnyal sem randiztam az iskolából. Mondjuk fiúval sem. - Nem jártam még erre. Talán a folyosó végén a szükség szobája lehet?- A kérdésére össze rezzentem. Nem. Határozottan nem a folyosó vége volt a Szükség Szobája, hanem ez a folyosó maga. Nagyon koncentrálhattam arra, hogy elbújjak Smith és Hansel elől. Erre pedig egy titkos folyosó, amiben rohanhatok előre a végtelenbe, nagyon is megfelelő lett volna. - Hisz én ezt kerestem eddig! Flor te zseni vagy!
Aha. Persze-persze. Bólogattam. Hirtelen megszólalni sem tudtam.
- Szerintem ez maga a Szükség Szobája éppen. - Nyögtem ki aztán. Még kicsit poroltam magam. Aztán elindultam utána.
- Gyere, lefogadom, te se voltál még itt.
Hát ebben igaza volt. Azt sem tudtam, hogy létezik tényleg. Pletykák persze keringtek róla, hogy régen itt voltak a DS-edzések, de mivel én akkoriban nem voltam nagyon képben az itteni dolgokkal. Szóval meglepő, nagyon meglepő és persze izgalmas.
- A szükség szobája mindig azt mutatja meg, amire szükségünk van. - magyarázta Ezra. Gondolom azt hitte, agyhalott vagyok annyira, hogy ne tudjam mi az... vagy csak annyira lenyűgözte, hogy ki kellett mondania az egyértelmű tényeket. Ezt mondjuk megértettem volna.
- Én csak azt kívántam, hogy ne érjenek utol és el tudjak bújni. - Feleltem és zsebre dugott kézzel mászkáltam tovább. Most nem volt szükségem Jay szomorú kutyus pillantására, sem Smith dühös arckifejezésére, amivel azt üzeni "csalódtam magába." Bennem mindenki csak csalódik. Semmire sem vagyok jó és senkit sem tudok boldoggá tenni.
- De ha pucér csajokat akarsz bámulni, akkor Monstro és valamelyik idióta hetedikes nem rég lyukat fúrtak a prefektusok fürdőjének ajtajára. -  Javasoltam és végre megláttam a folyosó végén egy ajtót. Egyszerű darab volt.

Kell valami, vázlat, új élet vagy csak egy ajtó...

2004.03.19

Outfit

Florian

Nagyon felspanolt, hogy végre megtaláltam a szükség szobáját, vagy maga a szoba talált meg engem, nem tudom, de az is lehet, hogy Flor vonzotta be magának, hát az sem érdekel annyira. Várjunk…de…ha ő kívánt valamit, akkor az jelenik meg, amit ő akar, tehát nem fognak itt neked könyvek és jegyzetek megelevenedni. Ez így viszont nem jó, nagyon nem jó.
Végül Flor is köszöntött és elkezdte sérüléseit nyaldosni, meg leporolni magát, én mondjuk erre nem is gondoltam, annyira izgatott lettem, nem érdekelt a kinézetem, vagy hogy milyen sérülések érték a ruhámat. Kapkodtam a fejem jobbra majd balra, kicsit furának tűnt a folyosó, de végül is mindegy volt, a lényeg, hogy megtaláltam és még ha nem is türemkedtek mindenfelé jegyzetek, végtelenül jó murinak ígérkezett.
- Szerintem ez maga a Szükség Szobája éppen. – közölte a hideg tényeket, mire felkaptam a fejem. Fintorogva és hunyorogva emeltem a tekintetem a Griffendélesre, majd ismét körbenéztem és olyan pontokat kerestem, amivel meg tudom kérdőjelezni az állítását. Akárhányszor eszembe jutott valami, el kellett vetnem a dolgot, nem volt elég bizonyítékom, ami pedig beötlött az eszembe, inkább volt vágyálom, mint realitás, így annyiban hagytam.
- De hát, ez üres. Én jegyzeteket és könyveket kerestem a kötelező beadandóhoz. – magyaráztam csalódottan vakarva a tarkómat, majd ismét a fiú felé fordultam.
- Te mit kívántál? – kérdeztem, mire már jött is a válasza, szinte végig se tudtam mondani a kérdést. - Én csak azt kívántam, hogy ne érjenek utol és el tudjak bújni. – válaszolt, mire felvontam a szemöldököm és kérdőn néztem rá.
- Ne érjenek utol? Üldöztek? Friccs? Vagy egy tanár? – kérdeztem aggódva tekintve az ajtó felé, remélve, nem jönnek utánunk az általam felsorolt lehetséges betolakodók. Szinte mindenkit felsoroltam és számba vettem, akik követhetnék a srácot, bár annyira nem ismertem, hogy minden félelmét és iskolai ügyeit kívülről fújjam, annyit tudtam, hogy összebalhézott Hansellel, mert az megcsókolta a nővérét. Hm…lehet ezért bujkál? Előle menekül? Miért nem lenne jobb megbeszélni a dolgokat?
Végre FLorian is abbahagyta ruhájának igazítását és leporolását, majd elindult utánam. Természetesen, mikor láttam, hogy nem hajlandó osztozni az izgalmamban és megállt bíbelődni a szerelésével én is megtorpantam.
- De ha pucér csajokat akarsz bámulni, akkor Monstro és valamelyik idióta hetedikes nem rég lyukat fúrtak a prefektusok fürdőjének ajtajára. – felelte végül, mikor követve a pillantását az ajtóra néztem magam is.
- Köszi, ezt észben tartom. – válaszoltam megőrizve jókedvemet és rámosolyogtam. Igaz, nem tudom, a vitájuk miatt ilyen rosszkedvű vagy a menekülés okozta ügye kavarta fel, de még mindig komor volt és nem láttam rajta a felfedezés okozta izgalmat.
- Akkor, ha ez az ajtó, az ahol bejöttünk, hova vezet ez, ha már a szükség szobájában vagyunk? Búvóhelyre? – kérdeztem elmélkedve, habár nem voltam az a rejtélyeket kiderítő típus, imádtam a rejtvény könyveket, meg a csínyek kitervelését, de mikor élesben kellett valamin ügyeskednem, az már más tészta volt. Ezért se lennék jó Auror, rég elvetettem ezt az ötletem.
- Akkor ha bujkálsz, mennyünk előre. Derítsük fel. – ajánlottam, majd intettem is felé bátorítóan. – közben meséld el, miért menekültél és hogy mi aggaszt? Az arcodra van írva, hogy valami bánt téged. – próbálkoztam, függetlenül attól, hogy nem voltunk a legjobb cimbik, de hát ebben a helyzetben az embernek nem marad más, mint segíteni.

Megmutatom az ajtót
▪ 2004. március 19. ▪

Ezra

Mostanában minden nehéz volt. Tényleg csak menekülni akartam a világ elől, a világ hatalmas gondjai elől. Smith utált, mert nem voltam neki soha elég jó, akárhogy is próbálkoztam, Jay meg a nővéremet akarja megdugni. Mikor történt ez az egész? Mikor visszajöttem a Roxfortba még annyi minden volt... annyi lehetőség. Jól is tanultam viszonylag, csak aztán összekaptam Jayjel és ő ott volt minden órán, ahol nekem is ott kellett volna. Persze, hogy elbújtam ahelyett, hogy odamentem volna.
Most is előlük menekültem. Ahol megfordultam ott voltak, Smith mindig készen állt egy csípős megjegyzésre, Jay meg csak nézett rám kiskutya szemekkel, mintha meg kellett volna sajnálnom. Miért is? Mert nem sikerült megdugnia a testvéremet? Jó, tudom, hogy mostanában mindenki csak pofára ejtette és én sem voltam már mellette. Sajnáltam is, de nem érdemelte meg.
Ha a folyosó a Szükség Szobája volt valóban, akkor bizonyára elég intenzív volt a kívánságom ahhoz, hogy Ellsworth-ét is felülírjam. Ez jó menekülés volt Jay elől, hiszen nem ismerte ezt a helyet, talán nem is sejtette, hogy itt van a szoba, bár ő szerintem tuti elolvasta a Roxfort történetét.
- Ne érjenek utol? Üldöztek? Friccs? Vagy egy tanár? - kérdezte Ellsworth, ahogy összeszedtem magamat. Még próbáltam kiegyenesíteni a ruhámon a ráncokat. Ezt az egyet megszoktam Smith mellett. Nem voltam gyűrött és rendetlen, mint mondjuk egy éve.
- Jay üldözött. - Vontam vállat. Persze túldramatizáltam a ténnyel, hogy üldözött, erről azért nem volt szó. Smith-t még sem említhettem meg, pedig bizonyára ő is már engem keres, hogy közölje: már megint nem tanul la Fay! Már megint mit művelt? Hát így hogyan lehet jövőt építeni magára? Nem is akartam erre gondolni, pedig tudtam, hogy újra az orrom alá dörgöli. Sosem leszek olyan, mint az Aurora, eleve felnőttebb nálam és van méhe, ami eléggé a javára billenti a dolgokat, amiket meg tud tenni Smith-ért. Remek. Még ezen is agyalnom kell. Felkiáltottam, hogy "ajj!" és megráztam a fejemet.
- Bocs. - Jegyeztem meg Ezra felé, aztán már követtem is a folyosóféleségen.
- Akkor, ha ez az ajtó, az ahol bejöttünk, hova vezet ez, ha már a szükség szobájában vagyunk? Búvóhelyre? - Tértünk vissza a szoba témára. Hát nem tudtam, milyen tulajdonságai vannak ennek a helynek, az bizonyos, hogy nekem csak egy helyre volt szükségem, ahol végre nem piszkálnak. Talán a végén lévő ajtó mögött, amit eddig ki sem szúrtam, valami olyasmi várakozik, amit Ezra akart.
- Lehet egy könyvtár lesz ott, ahol megtalálod a jegyzeteket. - Vontam vállat. Végül is a szoba összemoshatta kettőnk kívánságát. Engem könyvtárban senki sem keresett volna, az is biztos.
- Akkor ha bujkálsz, mennyünk előre. Derítsük fel. - javasolta. Csak bólintottam, de kissé lemaradva haladtam mellett. Nem tudom miért, de füleltem, mintha azt várnám valaki tényleg betör az ajtón, hogy piszkáljon valamivel. - közben meséld el, miért menekültél és hogy mi aggaszt? Az arcodra van írva, hogy valami bánt téged.
Na persze. Majd elkezdek neki Smith-ről csevegni... senkinek sem csevegek róla. Az hétpecsétes titok, csak Henriette és Jay tudtak róla... meg Fleming. Az a hülye gyerek. Na igen, ha ez kiderült Smith nem csak, hogy büntetőmunkát adna, de minden érzése ellenére páros lábbal rúgna ki az iskolából. Utálta, ha elpofáztam a dolgainkat.
- Semmi komoly. Csak nehéz ez az év. - Feleltem váll rángatva. Nem kell engem komolyan venni. - Inkább haladjunk. - léptem elé. Nagy lépésekkel az ajtóhoz értem és már téptem is fel, hogy megnézzem mi van benne. Valójában egy unalmas üres terem volt, benne egy aranykeretes, giccses tükörrel.
- Lehet, hogy a szoba szerint rendetlenek vagyunk? - kérdeztem. - Pedig megfésültem a hajam.

Kell valami, vázlat, új élet vagy csak egy ajtó...

2004.03.19

Outfit

Florian

Próbáltam már régóta változni, változtatni. De csak nehezebb lett. Nem azért lettem mostanában láza-dó, mert ehhez tartotta kedvem vagy mert Sandy elhagyott. Nem találtam magam, vagyis ebben a jó fiús, csínytevős, festős testben. Ez nem én voltam, mindig csak mosolyogni, jókat mondani és úszni az árral. Mindig büntetőmunkákat végezni, nem én ennél többre voltam hivatott és ezt meg is fogom mu-tatni. Nem mások miatt, nem a szüleim vagy Sandy miatt, esetleg azokért, akik a barátaimnak nevezik magukat. Nem érdekelnek.
Flor is ilyen volt, már, ami a gondterheltséget illeti, Hansell elől menekült, holott legjobb barátok voltak. Persze volt valami manőver Jay és Flor nővére között, legalábbis ez volt belekarcolva egy pad-ba a bájitaltanteremben, vagy már áthelyezték nem is tudom. Na mindegy, lehet ezért volt kiakadva rá, bár most arra a pletykára is biztos harapni fog akkor, hogy Flint bezárkóztak nem régiben Henriettel a kviddics szertárba. Bár szerintem véletlen, nem hiszem hogy Leonard bármit is akarna a húgától, fiatal is még. Na, de ők tudják.
Ahogy ezen elmélkedtem végül Florian felkiáltott fájdalmasan, mire én összerezzentem és kérdőn néz-tem rá.
- Bocs. – nézett rám, bár ez a bocsánatkérés inkább volt formális, mint őszinte, de annyiban hagytam a dolgot, megértem, ha nem akar beszélni az érzéseiről, annyira nem vagyunk nagy haverok, majd jön, ha akar, a nagyanyám mindig ezt szokta mondani.
- Lehet egy könyvtár lesz ott, ahol megtalálod a jegyzeteket. – elmélkedett a griffis srác, mire lem-ondóan legyintettem felé, annyira már nem is olyan érdekesek azok a jegyzetek, megtaláltuk a szükség szobáját, azt a helyet, ahol régen tartották a DS edzéseket, fenomenális, leírhatatlanul izgal-mas az érzés.
- Semmi komoly. Csak nehéz ez az év. - válaszolt, miután láttam, nyugtalansága nem akart szűnni. Türelmetlen vagyok egy kicsit, de hát aggodalmaskodok én mindenért és mindenkiért. Nagy a szívem, mindenkit szeretek. - Inkább haladjunk. – hurrog le végül, majd elém lépdel és az ajtó felé veszi az irányt. Inkább előlép idegenvezetővé, mint hogy az érzéseiről kelljen beszélnie. Már éppen azon gondolkodtam hogy magamhoz ölelem, hátha rájönne a sírás, mikor be is nyitott az ajtón, pedig nem is beszéltünk meg semmilyen taktikát, nem taglaltuk egy furcsa szoba kinyitásának veszélyeit.
- Lehet, hogy a szoba szerint rendetlenek vagyunk? – kérdezte Flor. - Pedig megfésültem a hajam. – tette hozzá, próbálván poénkodni, amivel a bennem küzdő belső gyereket kicsit feldobta, legalábbis kevésbé érzem magam kényelmetlenül, amiért ilyen karót nyelt.
- Vagy a tükörben vannak a jegyzeteim? – kérdeztem eltökélten odaballagva az aranykeretes tükör irányába. – Te itt viszont nem nagyon tudsz elbújni. – vetettem oda, mikor a tükör elé léptem. Még nem néztem bele, vártam, hogy Flor is odaballagjon hozzám vagy legalábbis közelebb, bár én se hit-tem el, hogy tényleg könyvek és füzetek oldalai fognak rám visszamosolyogni.

Megmutatom az ajtót
▪ 2004. március 19. ▪

Ezra

Semmi bajom nem volt Ellsworth társaságával, de Smith és Jay témakört nem vele akartam megvitatni. Bár nem is hazudtam: ez az év nem volt könnyű. Rengeteget változtam, adtam magamra, próbáltam értelmesnek látszani és mindezek ellenére is állandóan kaptam az ívet valakitől. Főleg Smith-től, hogy nem tanulok rendesen, elcsesztem a kapcsolatunk jövőjét és nem tudunk együtt lenni a Szellős Házban. Ennek tetejében persze még Jaynek is hátba kellett szúrnia.
Kissé talán kelletlenül nyitottam ki az ajtót a folyosó végén. Nem voltam felkészülve semmi izgalmasra... de nem is érdekelt igazán. Csak pár órára meg akartam húzni magamat, hagyjanak békén. Ha elég jófej a szoba, talán még cukorkát is kapok. Hát igen, szép álom volt. Egy nyamvadt üres terem volt a közepén egy tükörrel. Rendetlen lennék? Vagy valami hülye fennkölt, mögöttes tartalom... remek. Pont ma kell filozofikusnak lennie ennek a hülye szobának is.
- Vagy a tükörben vannak a jegyzeteim? - kérdezte Ezra. Közben már ment is a tükör felé, én most némiképp lelassítottam és mögötte maradtam. Nem tetszett a helyzet.
- Legalább neked jó lenne. - Állapítottam meg és kicsit végigtúrtam a seszínű, barna tincseimen.
- Te itt viszont nem nagyon tudsz elbújni.- mondta, ahogy a tükör előtt megállt. Lassan én is beértem és csak bámultam a tükörképünkre, ahogy bambán bámuljuk, mi történik. Nem történt semmi, de végig nézve a kereten "Edevis amen ahze erkyt docr amen."
Hümmögtem egyet.
- Vajon az latinul van vagy valami furcsa orknyelven? - kérdeztem Ezrát és felmutattam a keretre, ahol a szöveg állt. Nem jöttem rá mi akar lenni, de kicsit odébb álltam, őt meg behúztam pontosan a tükör elé, hogy rálásson az írásra, így persze most már csak magát láthatta a benne, ha lejjebb nézett.
- Nem értem mire kellhet a szoba szerint nekünk egy régi, vacak tükör. Hacsak nem mindjárt kiugrik belőle Smith, hogy seggbe rúgjon... - morogtam magam elé. Persze nem kellett volna emlegetnem eleve. Nem akarom, hogy bármilyen módon összekapcsolja velem Ellsworth.

Kell valami, vázlat, új élet vagy csak egy ajtó...

2004.03.19

Outfit

Florian

Mostanában nyugodt életem volt, legalábbis nem bántott semmi, nem éreztem semmi gondot, mint lelkiismeret furdalás a festés hanyagolása miatt vagy tanulásra való kényszer. Megszüntek, ahogy Sandy kivett belőlem egy darabot, úgy ezeket is kiszedte egyúttal és csak úgy lézengek, sodródok az árral és a jegyeim is leromlottak. A poénjaim is kezdtek durvábbak lenni, igazából szertelenebb lettem, mint, aki nem törődött a következményekkel és ez egészen felszabadító érzés volt. Olyan, mintha megszabadultam volna a láncaimtól és szabaddá váltam volna. A festészetet persze nem fogom elté-kozolni, ilyen tehetséget jobban ki kell használni és pontosan meg is van az ötletem arra, mit tegyek.
Álltam a tükör előtt és figyeltem, ahogy Flor is közelebb lépett és reagált a mondandómra, miszerint a tükörben meglelem a jegyzeteimhez vezető utat. Ez a szoba kész rejtély dzámomra, de joban örülöktem volna, ha egy bomba kis csajjal vesztem volna el itt, mint például az a nagy mellű hol-lóhátas csaj. Egyszer hozzádörgölőztem egy órán, persze véletlen, de azt hittem elcsöppenek. Az igazság az volt, hogy Sandy előtt próbáltam virítani a menő fiút, de igaz, ami igaz, azok a kannák vonzzák az emberek tekintetét.
- Vajon az latinul van vagy valami furcsa orknyelven? – kérdezte mellém lépve a fiú, mire én is feljebb emeltem a tekintetem a szövegre. Nem igen tudtam kimondani, nem is erőltettem, csak furán hang-zott volna, így megrántottam a vállam, remélve, hogy a griffes srácnak ennyi megfelel válaszképp.
- Csak magamat látom. – jegyeztem meg kicsit talán csalódottan, miután Flor pont elé húzott, de persze így sem láttam jobban a feliratot, nem tudtam előtte sem elolvasni, de egy próbát megért.
- Nem értem mire kellhet a szoba szerint nekünk egy régi, vacak tükör. Hacsak nem mindjárt kiugrik belőle Smith, hogy seggbe rúgjon... – morogta végül a fiú, mire felvont szemöldökkel néztem vissza rá. – Még csak az kellene. – nevettem el magam végül, ahogy elképzeltem a jelenetet, végül mégis csak elfintorogtam magam. – Amúgy miért pont Smith? Elég furcsa képzeteid vannak. – jegyeztem meg, ahogy visszanéztem végül a tükörre, de inkább azért, hogy megnézzem jól nézek-e ki, a hajam megfelelően van-e belőve és az ilyen hiú dolgok, míg vártam Flor válaszát, mikor valami történt. Megrántottam a fiú pulcsiját.
- Várj. – mondtam neki, majd elkezdtem pipiszkedni és oldalra nézelődni. Magam mögé néztem ijedtem, majd ismét a tükörbe. – Na nem… - képedtem el, mikor megláttam, hogy Sandy átölel oldalról és puszit nyom az arcomra. Nem éreztem semmit, nem láttam semmit, de olyan…valóságos…olyan gyönyörű… - Ez a tükör nem sima tükör. – mondtam, ahogy csak a remegő szám engedte és könnyes szemekkel néztem le Florra. – Nagyon szemét egy tükör ez. – tettem hozzá, ahogy magam mellé bokszoltam a levegőbe, remélve, hogy a tükörből is eltűnik a Sandy hasonmása. Azonban nem, úgy mosolygott rám, ahogy azt mindig is tette, mikor velem volt. A vonaton, a magányos tölgynél vagy bárhol máshol. Mérgesen fordultam el és belerúgtam a földön lévő porba. – Szemét… - tettem hozzá, majd megtöröltem a szemeimet.

Megmutatom az ajtót
▪ 2004. március 19. ▪

Ezra

A véset nem sokat árult el a tükör mibenlétéről. Halandzsának tűnt, mint amilyenen Henriette és Henry beszéltek kiskorukban, mikor nem tudták kimondani a szavakat. Nehéz lett volna így megfejteni, mit akar jelenteni, de Ellsworth elég fura srác, talán neki mond valamit. Ezért is húztam be a tükör elé.
Mondjuk ezen a ponton az aggodalom is rám talált. Ha Smith megtalál nekem végem. Lehet, hogy a szoba meg akar nevelni... mert nem jártam órára, mert nem voltam elég jó és nem jutok be az akadémiára és még ki is rúgnak majd... jó kirúgni nem fognak. McGalagony még nem írt a szüleimnek sem a tanévismétlésről, ám azt a ragtapaszt hamarosan le kell tépni.
-  Még csak az kellene. -  Jegyezte meg Ellsworth rám pillantva, mikor Smith-t említettem. - Amúgy miért pont Smith? Elég furcsa képzeteid vannak. - Szerencsére visszanézett a tükörre, nem láthatta, hogy elpirultam. Mondjuk alapvetően Smith professzoron kívül nem sok más tanárt tudtam elképzelni, aki képes lenne még azért is megbüntetni, mert nem vagyok elég okos. Ezt kellett volna rávágnom, de abban a helyzetben csak a mérhetetlen zavaromat éreztem.
- Miért, melyik másik tanár elég félelmetes ehhez? És ne mondd Brownt, az csak egy brummogó medve. - Magyarázkodtam, mintha attól jobb lenne a helyzetem. Hirtelen nyúlt oldalra és kapta el a pulcsimat. A rántásra összerezzentem.
- Várj. - Ránéztem, de már csak a hitetlenkedő ábrázatát kaptam el. Na jó, nem akartam a szemtanúja lenni, hogy elsírja magát... az olyan kínos. Mármint mi a francot csináljak vele? Nem akarom ölelgetni, meg ilyesmi. - Na nem… - Folytatta. Megköszörültem a torkomat. Oké. Szólaljunk meg.
- Mi történik...? - Dünnyögtem. A tükörre pillantva csak őt láttam, pontosan ugyanolyannak, amilyennek eddig is, leszámítva, hogy könnyek csillogtak a szemébe. Én nem szeretek mások előtt sírni, habár Smith és Jay előtt már bőségesen sikerült többször is. Odahaza Flora előtt, mikor rájöttem, Smith elvesz egy nőt.
- Ez a tükör nem sima tükör. - Magyarázta remegő hangon. - Nagyon szemét egy tükör ez. - Tette hozzá. - Szemét…
Megköszörültem megint a torkomat, ahogy elfordult. Fogalmam sem volt mi történik vagy történt, de azt láttam rajta, hogy totál ki van készülve. Beletúrtam a zsebembe, de csak egy papírzsekendő volt nálam, aminek a szélébe a rágómat köptem. Még is felé nyújtottam.
- Csak ennyi van nálam, de még használható. - Dünnyögtem, majd kicsit odébb toltam. Látni akartam, mi van abban a tükörben, ami így megríkatta. Nem értettem, hiszen csak magamat láttam, ahogy ott állok... szerencsétlenül, jól fésülten. De akkor valami történt. Valami fura. Átalakultam, magas lettem, jobb képű, elegáns... és mögöttem ott állt büszke mosollyal Smith egy bájitalkonyha közepén. Az álmom volt ott, igaziban. Hát ezt látta volna Ellsworth... és ezért sírt? Igen. Smith ijesztő, de inkább gúnyolnia kellett volna, ahogy Smith a menő Floriant átölelte, csókot lehelt az arcára.
- Én... ő nem akartalak elkeseríteni... nem tudom, miért mutatja ezt a tükör. Nincs köztünk semmi Smith-szel. - Sóhajtottam fel.

Kell valami, vázlat, új élet vagy csak egy ajtó...

2004.03.19

Outfit

Florian

Nekem egyáltalán nem volt olyan félelmem, hogy itt bárki is ránk találhat, teljesen átvette az izgalom a főszerepet és ebben Flor aggodalma sem akadályozott túlzottan. Persze, általában mindketten tilosban jártunk és az órákról is volt, hogy lógtunk, de hogy ennyire féljünk egyetlen tanártól, az kicsit necces volt számomra, bár ha belegondolok, Sandy sem volt túlságosan elragadtatva attól, hogy Smith lett a házvezetőnk. Szerintem egyébként nincs baj vele, mármint jó szakember, rendesen tanít és odafigyel a diákjaira, bár be kell látni személyiségileg és türelemben nem egy Fitzgerald.
- Miért, melyik másik tanár elég félelmetes ehhez? És ne mondd Brownt, az csak egy brummogó medve. – erre látványosan elmosolyodtam. Igaza volt, Brown tényleg fényévekkel jobb volt, ugyanis, ha őt békén hagytad, ő sem zargatott téged, nem volt olyan zsémbes, mint a bájitaltanár. Mesélték is, hogy Narekék beragadtak a könyvtárban kilépő idő után és Browntól nem kaptak büntetést, miután megmentette a hátsójukat a szeszélytől. Én azonban hónapig róttam a köröket a kviddics pályán, miután megvicceltem őt és Campbellt egy levéllel. Ez az, ha nem szívózol vele, akkor ő sem bánt téged, de Smith más volt. Ha úgy gondoltad, természetes, amit csinálsz és nem ütközik akadályba, ő akkor is keresett és talált is rajtad fogást. Nem egyszerű a pasi, meg kell hagyni.
- Ez igaz, jelenleg ő a mumus. – bólintottam végül, megadva magam az észérveknek, majd tovább vizslattam a tükröt és annak rejtélyét. A véseteket magam sem tudtam kiolvasni, nem is értettem, miről lehet szó rajta, csak átadtam magam a kíváncsi gyereknek, aki hosszasan, nézelődött és mindent megfogdosott.
- Mi történik...? – kérdezte, mikor már tényleg mint egy taknyos kölök, szipogtam és letöröltem a kicsorgó könnyeimet, hátrébb léptem és még bele is rúgtam az előttem lévő porba.
- Csak ennyi van nálam, de még használható. – nyújtotta felém a gyűrött, félig használt zsepit, én pedig bólintva elfogadtam. Nem igen érdekelt a higiénia meg az illemszabályok kötelezte etika, úgy beletrombitáltam, még a rágó is kipottyant belőle. – kösz.
Felzaklatott, amit láttam és nem csak azért, mert még nem felejtettem el a lányt, leginkább maga az érzés ejtett rabul. Az érzés, mikor átölelt, csókolt és megpuszilt. Még ha csak töredéke, de akkor is újra rámtört és megcsavarta ismét a szívemet. Flor is odaállt és gondolom ő is nézte, ahogy Sandy ott mosolyog a túloldalról, bár lehet épp most meg őt csókolgatja, vagy nem tudom, mit akar ez a tükör mutatni.
- Én... ő nem akartalak elkeseríteni... nem tudom, miért mutatja ezt a tükör. Nincs köztünk semmi Smith-szel. – felvontam a szemöldököm. Hogy jön már megint ide Smith? Vagy csak nyelvbotlás és Sandy nevét akarta mondani? Esetleg ő Smith-t látja? Ez a tükör a kigúnyolódások tükre vagy valami kitekertükör? Lehet egy viccboltból lett véve, egyenesen egy Weasley vagy Zonko termékkel állunk szemben.
- Te miről beszélsz? Sandy van a tükörben. – álltam megint közelebb, de nem toltam el Flort, csak én is belelestem. – Most meg nem látok semmit. Esküszöm ott volt. – tünődtem mostmár könnyeimet is felszárítva.

Megmutatom az ajtót
▪ 2004. március 19. ▪

Ezra

Egy kicsit megleptek Ellsworth könnyei. Mármint én is sokat sírtam Smith miatt, amikor elvette azt a nőt és hiába kértem, nem akart engem választani. Sokat sírtam, mikor bemutatta a nőt, amikor megtudtam, hogy gyerekük lesz... és hiába választott engem mégis ősszel, féltem, hogy mikor táncol vissza, csak azért, mert most éppen apa lett. A család fontos, ezt a saját szüleimtől tudtam.
Ahogy a tükör elé léptem, azonnal összerezzentem. Smith... engem ölel, felnőtt vagyok, jól nézek ki. Gyűrű van az ujjamon és egy bájitalkonyhában állunk, ami a mi sajátunk volt. Egy olyan álomkép volt mindez, amire sokszor vágytam titokban, amit a magaménak akartam. De nem szerettem volna, hogy Ellsworth vagy bárki más tudjon róla. Senkinek nem volt köze hozzá. Ez az én titkom volt, meg kicsit Smith titkai, bár neki sosem mondtam el ennyire kereken mindazt, amit elérni akartam.
- Te miről beszélsz? Sandy van a tükörben. - kérdezte még mindig könnyektől csillogó szemmel. - Most meg nem látok semmit. Esküszöm ott volt.- Lépett közelebb hozzám. Megint belenézett a tükörbe. Így én sem láttam semmit. Csak magunkat, ahogy bámuljuk a saját szerencsétlen tükörképünket. Remek. Ez a tükör az idegeimen táncol, amik amúgy is gyengék.
- Ki az a Sandy...? Ja az a csaj! - kiáltottam fel. Hát igen, őt is említettük a kviddicspályás esetnél, bár Jay jobban ismerte szerintem nálam. Nem voltam annyira képben a Roxgfortba járó csajokkal, kivéve Nora Narekkel, aki rendszeresen felhívta magára a figyelmet.
- De nekem Smith volt benne... és én! - ellenkeztem, természetesen így megint túl sokat mondva magamról. Magunkról. Mindegy. Ellsworth sem túl okos, kicsit olyan, mint én... sosem jönne rá semmire, ami túl nyilvánvaló. Én sem szoktam, aztán Jay jól kiröhög, hogy milyen buta is vagyok. - Eltűntetted mondjuk, ahogy ideléptél, mert már csak magamat látom. - Sóhajtottam fel és oldalra léptem, el a tükör elől. Ennél sokkolóbb már úgy sem lehetne ez a nap. Először menekülök előle, aztán a képembe nyomja egy tükör, hogy mit nem kapok meg soha mindössze azért, mert évet kell ismételnem. Én nem vagyok Monstro, hogy a szüleim kifizessék az akadémiára jutást ilyen körülmények között is.
- Szar egy tükör... emberkínzásra tuti jó. - Ráztam meg a fejemet és összefontam a mellkasom előtt a karjaimat. Sírhattam volna én is, de csak megültek a könnyek a szememben. Igen. Csalódást fogok okozni Smith-nek, aki gyakorlatilag az életem értelme.

Kell valami, vázlat, új élet vagy csak egy ajtó...

2004.03.19

Outfit

Florian

Nem tudtam mit gondoljak, csak álltam bambán a terem közepén és az agyam két rúgó között kalimpált. Miért látom Sandyt a tükörben magam mellett és miért látja Flor Smitht maga mellett. Lehet azt akarja, hogy büszke legyen rá, hogy elismerje, mint jó tanulót? Alap esetben a professzor mindig morog és ritkán dícsér, lehet ez a griffes srácban afféle berögződés, hogy szeretné, ha dícsérnék? Kell neki egy apa figura, vagy valami ilyesmi, de az is lehet, hogy egyenesen Smith az apja?
Azonban ez nem az én dolgom, soha nem is szerettem más ügyeivel foglalkozni, ha meg akar a férfinak felelni, hát legyen, én a hátam közepére nem kívánom azt az embert, nem hogy a dícséreéért áhítozzak, már, ha a tükör tényleg ezért mutatta ezeket az alakokat nekünk. Ez lenne a szívünk vágya?
- Ki az a Sandy...? Ja az a csaj! – ötlött fel benne a felismerés, mire én csak egykedvűen bólogattam, nem hibáztattam, amiért nem ismerte fel egyből, nem szeret hivalkodni, söt, azt szerette, ha megbújhatott a háttérben, bár azért elég sokat ügyetlenkedett. Egy mosoly csúszott végig a számon, ahogy belegondoltam, mennyiszer nevettünk együtt egy-egy ügyetlen mozdulata miatt. Felnéztem a mennyezetre, de már nem éreztem szükségét annak, hogy sírjak, kijött és jobban éreztem magam, mintha ledobtak volna a vállamról egy nagy követ. Nos, az, hogy Flor mit érez, az már más dolog.
- De nekem Smith volt benne... és én! – erősködött tovább, mikor Sandyt emlegettem és odaálltam mellé, hogy megnézzem, mi történik, ha mindketten ott vagyunk.
- Eltűntetted mondjuk, ahogy ideléptél, mert már csak magamat látom. – mondta egyből, mire bólintottam és közelebb léptem fizikailag is próbálva tanulmányozni a tükröt.
- Két embernek nem mutat semmit, talán…akkor mutatná, ha mindketten egy dologra vágynánk. Mondjuk Te Sandy csókjaira én pedig Smith elismerésére… - itt elakadt a szavam, ahogy ránéztem a srácra… - vagy bármire, amiért őt láttad, nem az én dolgom. – emeltem fel a kezem és tényleg nem gondoltam semmi rosszra, sőtt még hozzá is tettem gyorsan. – Amit itt láttunk itt is marad cimbi. – veregettem meg a hátát és csak remélni tudtam, hogy nem érzi kellemetlenül magát, amiért elmondta, kit lát a tükörben.
- Szar egy tükör... emberkínzásra tuti jó. – mondta végül majd össze is fonta a mellkasán a karjait, mire én csak unottan megrántottam a vállaimat. – Én jobban érzem magam egy kicsit. – válaszoltam és igaz is volt az állításom, nem vagyok biztos benne, hogy azt mutatja, min kellene vátoztatnunk, esetleg mit kellene elengednünk vagy… - lehet, hogy azt mutatja, miért kellene küzdenünk vagy mit kellene elengednünk, azt pedig, talán mi döntjük el. – mondtam neki ránézve, majd ismét a tükröt kémlelve, mintha visszaigazolást vártam volna tőle.
- Nézd, nyilván nem vagyok olyan jó barát, mint Jay. – mondtam megint a vállam rángatva. – sokan néznek hülyének meg idegesítőnek, de ha szükséged van egy baráti csevelyre, szólj bátran. – mosolyogtam rá bátorítóan. – Az a kviddicses balhé összeköt minket. – tettem hozzá, majd egy aprót bokszoltam a vállába. Igen, itt talán le kellett volna állnom, szerintem ezért tartanak idegtépőnek, de hát mindegy, ez az én keresztem, viselem, amíg az iskolában vagyok, aztán meg majd meglátjuk, mit hoz a jövő.