A Szükség Szobája

Egyik kezemben az aranyszínű betűkkel írt meghívó, másik kezemben az aranyhajú Luci. A két legfontosabb dolog tehát megvolt egy jó estéhez, meg ahhoz, hogy a józan eszem kacajvíz meg extra varázslatok nélkül is ellevitáljon a végtelenbe.
- De izgalmas, nem? És fura, nem is kellett nagyon bújkálnunk az aurorok elől. Lehet, hogy ez csapda? - kérdezem derűsen. Annyira kíváncsi vagyok, és annyira feltölt az extra adrenalin, no meg a társaság, hogy a balsejtelmeknek nem is marad hely.
A Szükség Szobája mondjuk mára már minden, csak nem titkos, de legalább bármire jó lehet. És ha már a Roxfortban van, akkor biztos biztonságos, mert mint tudjuk, ez a legbiztonságosabb hely a világon. Vagy majdnem. Vagy a világ többi része is izalmas, és ma valahogy nem akaródzik úgy  fogalmazni, hogy: "veszélyes".
- Titkosparti, titkosparti, titkosparti... - Nem is sétálok az ajtó előtt, inkább indiángaloppozom, tesztelendő a gravitációt, mert én már nem vagyok biztos benne, hogy érzem. Az ajtó feltárul, és belekapaszkodom Lunába, mert az arcunkba zúdul a tömény, őrült zene, sütiillat és alkoholgőz. A pupillám már akkora, mint egy jóféle narkósnak, pedig csak Szöszke van itt tudatmódosítónak.
- Menjünk - bátorítom kérlelősen, ha netalán vonakodva, de bent aztán meglátok még néhány ismerős arcot, meg a lehetőséget, hogy lehet enni-inni-táncolni-vadulni. De melyikkel kezdjük?
- Sziasztok! - csápolok vidáman, különösen Soph, Elliot, Nira meg Merel felé, mert hát őket ismerem.
- Mi lehet ez az egész? És mivel kezdjünk? - kérdezem Lucitól lenyűgözve, próbálva nem szaladni egyszerre mindenfelé is. Beleértve a plafont.

-Ne is mondj ilyeneket- pillantok kérlelően Mirára, bennem is felmerült már, hogy van egy-két gyanús dolog ezzel a meghívóval. De most nem akarok foglalkozni ilyesmivel, és nagyba reménykedek, hogy nem is fog kelleni. Most csak élvezni akarok egy bulit Mira társaságába.
Észrevéve, hogy kicsit szorítottam is a kezén ezzel, visszalazítok a kézfogásunkon, úgy követem, amerre megy. Ő a jelek szerint tudja legalább az utat, hozzám képest az is haladás.
Ahogy egy falszakazhoz érve megállunk, kedvem támadna csóválni a felem a vidám szökdécselésébe gyönyörködve, de ezt külön meg sem kell tennem, ha csak követem a tekintetemmel az ügyködést: járulékosan csóválja vele a fejemet is. Olyan aranyosan lelkes.
Kiderül, hogy ez a szökdécselés az ajtó nyitja volt, és már libegek is Mira mögött befele, a szokásos hasonlattal, mint ha zászló lennék a kezébe.
A szabad kezemmel meg integetek mindenkinek lelkesen. És örömmel látok ennyi ismerőst, máris kevésbé idegenkedek az egésztől.
-Túl sok minden van, nehéz választani valamit.

party ● time


Mindenki
2002. március 5. 9 óra

outfit

Metzger. Amilyen szerencsém volt, persze, hogy Gabriel legjobb barátja sétált be elsőként és természetesen a legkézenfekvőbb auroros kérdést. Persze ő nem egészen auror volt, valahol a medimágus és a rendszolga között állt… na meg, néha egészen felszabadultan röhögött is. Talán van egy ismeretlen, jófej oldala is.
– Nem, nem én szerveztem. – Közöltem, még a nyelvem hegyén érezve az alkoholt. Meg is álltam a táncolásba, figyelve a többi érkezőt. Először is Sophie-t, akivel egyszer randiztam Roxmortsban, na meg elvileg rokonság révén is ismerem… mármint nem ő a rokon! Dehogy! Csak a rokon barátnője, na. Mindenesetre integettem neki. Ő is éppen leállt valami lánnyal beszélgetni, így hát, az ismeretlen felé is biccentettem egyet… Esmé jelenléte kicsit meglepett, de a legbájosabb mosolyom villantottam felé. Aztán érkezett Merel is, közölve az egyértelmű tényeket.
– Ingyen piás. – Böktem a fejemmel a pultfelé. Aztán megjelent Mira, meg egy másik lány is vele, nekik is integettem egyet nekik is. Gondolom az ingyen pia részt ők is hallották.
Ha már ennyien voltunk és ezt a bulit láthatóan senki sem szervezte, aki felpörgethetné, de én nagyon rajta voltam a témán. Ha már partizunk, hát partizzunk rendesen, nem igaz? 
– Valaki, egy ivós játékot? – Néztem végig a kis társaságon, és felemeltem egy vodkás üveget, ahogy az italos pult felé nyúltam. – Mindenki mondana egy állítást, amiért inni kell… hogy mit tudom én, igyon, akin piros bugyi van. Akire vonatkozik, az iszik, aki a legtöbbször iszik, az a vesztes és táncolnia kell a kör végén. – Javasoltam. Persze reméltem, hogy leesik mindenkinek, hogy a lehető legszaftosabb állítások kellenének ehhez a játékhoz.

[ღ Szeszélyes Ivás ღ]

ღ Szeszélyes Ivás ღ

vadulók és vadulótlanok

(2002. március 5.)

- Nos, szép időnk van nem? - pislogok a két meglett férfira, szerencsétlenül. Bátrabban integetek Elliotnak, és amikor mellém ér Nira, még fel is sóhajtok. Oké, már annyira nincs túlerőben az az ismeretlen alak, szóval. Szóval amúgy lehet hogy tök kedves egyébként. Szörnyű dolog ítélkezni Sophie.
- Szia Nira. Nem tudom hogy abban sántikálok-e, de bevertem a lábam a sötétben valamibe. Egyébként Elliotot ismerem ő egészen biztos nem fog minket megerőszakolni. És azt hiszem a másik németes külsejű bácsi sem.
Ahogy maygarázom befutnak a többeik is, kellemesen belebújok mindeki ölelésébe miután Nirát is megölelem. Az ölelés jó, és legalább ad boldogsághomront is. Kicist jól esik hogy itt vannak.
- Óóó! Esmééé! Hogy vaagy? - lelkendezek, majd tovább is lelkendezek és már nem érzem magam úgy, mint egy vágóhdra készülő furkász.
- Ivós játék? - pislogok bátortalanul Elliotra és erre a fura pasasra is. Aztán csak megvonom a vállam. SZingli vagy Sophie, és magányos elhagyatott lány, szóval most vadulj be mert nem tudom. Éljünk hippisen? - Oké... akor én azt hiszem jövök rá. Csak ne legyen túl... félelmetes, jó? - kérdezem és összeb húzom magam a lányok biztonságot adó körében.

[Illegál partizásokba]

Illegál partizásokba



to; mindenki
2002. március 5.

outfit

Soph válasza némiképp megnyugtatott, ha ő ismeri ezeket az arcokat, és nem fél tőlük, akkor gondolom nekem sem kellett. Mosolyogva viszonoztam a vörös leányzó ölelését, majd  Merel is megválaszolta a Sophienak feltett költői kérdést a tőle megszokott iróniával, mire széles vigyor jelent meg arcomon.
- Vajon mit szólna Lancaster, ha látná, hogy három prefektusa is itt iszik stikában? - kérdeztem kuncogva, majd figyeltem a többi beérkező partiarcot, akik közül a két Mirát ismertem, az idősebb nőt még sosem láttam, de azért barátságosan mosolyogtam felé.
Nagyon bemutatkozni nem volt idő mindenkinek, de így is kezdett kialakulni egyfajta kontakt, hála Elliotnak, aki nagy bölcsen felvetett az ivós játék ötletét. Na ez az, amire bármikor vevő lennék... Bár a piros bugyis állítás nem talált be először, én azért megragadtam az alkalmat, hogy igyak, hisz arról nem volt szó, hogy az nem ihat, akire nem igaz az állítás... És nekem most iszonyatosan jól esett a torkomon végigcsorgó ribizlirum, így, tisztán, jég nélkül is. Na ekkor vetette fel a másik férfi, hogy annak, aki a legtöbbet iszik, nem csak táncolnia, hanem vetkőznie is kéne, mire őszintén szólva kicsit zavarba jöttem.
Nem voltam különösebben szégyenlős alkat, na de azért vadidegenek eőtt vetkőzni? Ráadásul nem épp úgy öltöztem, hogy olyan sok mindent levehessek magamról, inni viszont nagyon is akartam, így ha mindkettőnek meg akartam felelni... hát... Gyorsan arra gondoltam, hogy van rajtam még pár ruhadarab, mire a szoba akcióba lépett... Hát igen, a szükség nagy úr, és nekem most nagy szükségem volt pár extra göncre, amik Merlinnek hála rajtam is termettek szempillantás alatt. Két réteg extra titokzokni, egy szürke kardigán na meg egy színben hozzá passzoló baseballsapka fedte mostmár a testem, mire nagy megkönnyebbülten felsóhajtottam. Lehet, hogy csalás, na de kit érdekel? Nyugodtan oktasson ki bárki az erkölcsi magaslatokról... nem lesz túl hiteles, tekintve, hogy ugyanolyan tilosban jár, mint itt mindannyian.
- Részemről mehet! - emeltem magasra a német arctól kapott felespoharam, Sophie után jelezve, hogy benne vagyok a játékban én is. Pont jókor jön az utánpótlás, mert az előbb elfogyott a rum.. Ajjaj, talán nem kéne ennyire keverni? Késő bánat...
- Szóvaaalll... Igyon mindenki, aki rühelli a Valentin napot! - szólalok meg jól hallhatóan, készen arra, hogy le is döntsem az első kört a többiekkel együtt. Ugye az nem volt kitétel, hogy olyan állítást kell mondani, ami ránk nem jellemző? Ha igen, az sem baj, majd a borzasztó memóriámra fogom a dolgot...

-"Ejnye, nem itt kéne lennetek, hanem pontokat gyűjteni. Na ne maradjatok sokáig, én most megyek a jóéjt-teámért", vagy így valahogy. A lényeg a házpontokon lenne- próbálkozok meg egy Lanci bá előadással, bár nem különösebben találom el a hangot. Nem mintha próbálnám igazából.
Soph felé biccentek egyet, hogy nem kell aggódnia, mert hát persze, hogy végül úgyis felvállalom a rezidens prefektus szerepet. Többé-kevésbé.
De ahogy elnézem, nem neki kell aggódnia, hamar körvonalazódik, kik itt a partiállatok. Bár tény, Muksó, Aki Diáklányoknak Protezsálja A Vetkőzős Ivást és Elliot között nem Ays lett volna az első tippem arra, ki kezd hirtelen a leglelkesebben vedelni. De talán csak nem én vagyok az egyetlen, akinek nagy tételben lenne lazulnivalója. Példát vennem kéne?
-Hellő- üdvözlök közben kollektívan minden azóta érkezőt is, és vadászok magamnak valami italt én is.
Egyelőre csak belekortyolok, az ezek szerint sablon Lángnyelvbe, mert a kritériumok eddig nem igazak rám. A valentinnappal simán csak közömbös vagyok, ha meg például a föld akar spontán megnyílni közben, az a Szeszély kategóriájába esik.

Mindenki
2002. március 5.

          - Én jól vagyok, köszi  – válaszolom Sophie-nak. – Te hogy vagy?
          Tovább kutatva a tekintetemmel az embereket, rájövök, hogy Elliot is itt van. Oké, bevallom, mikor beléptem a szobába már akkor is kiszúrtam, de olyan régen nem találkoztunk már, hogy hirtelen nem tudtam mit kéne tennem. Végül miután elengedem barátnőmet odafordulok Elliot felé és köszöntöm őt is, majd rögtön meglátom Mirát is belépni a helyiségbe. Odarohanok és őt is megölelem.
          Nagyon hálás vagyok neki, visszaadta a kedvem a festéshez, és nem utolsó sorban a képei nagyon nagy sikert arattak, szinte sorozatgyártom őket különböző módokban.
          Nem tudom, kicsit bizonytalan vagyok. Talán be kéne mutatkoznom a többieknek, akiket nem ismerek, de lehet, hogy úgy a legjobb, ha nem ismernek. Ki tudja még mi lesz ebből az estéből. Végül abban maradok magammal, hogy jó lesz ez így, ha kell, akkor úgyis kiderül majd, ha  meg nem kell, akkor nem számít.
          - Ivós játék? – nézek felhúzott szemöldökkel a két férfira.
          Nem mintha el akarnám rontani a jó kedvüket vagy a hangulatot, de egyértelmű és aki ismer az tudja is, hogy nem bírom az alkoholt, szóval esélyesen nem lesz részemről hosszabb ideig tartó ez a játék.
          - Legyen, nézzük meg milyen.
          A legrosszabb esetben lekuporodok az egyik sarokba aludni. A másik legrosszabb esetbe bele se merek gondolni. Éppen csak kimondom szavaim és már kapom is a kezembe a poharat.
          - Ez gyors volt – jegyzem meg, közben Elliot felé pillantok és némán tátogom: „Biztos vagy te ebben? Ugye hazaviszel?” logikus kérdésnek tűnik részemről, nem hiszem, hogy Mira vagy Sophie elhagyhatná ez miatt a Roxfort területét. Mire azonban ezt végiggondolom, már érkezik is az első kérdés. Szerencsére megúszom az ivást, én imádom a Valentin napot. Főleg ezt az utolsót imádom nagyon.
 

Szöszkének igaza van, tényleg nagy itt a bőség zavara, hát inkább megmaradok a lényegnél, és csak sodródom az árral, meg vele, és nem aggasztom magam aggódással. Amikr megóti a fülem, hogy Elliot ingyen piát emleget, kivételesen nem az italok felé indulok el.
- Gyere, bemutatlak Elliotnak. Ő egy jó barátom - magyarázom, és odalépek a szóban forgóhoz.
- Szia Elliot, képzeld, ő itt… - Úgy hallgatok el hirtelen egy pillanatra, mint aki falba ütközött, és tényleg, mert van is itt valami akadály, amit nem lehet egyről a kettőre lebontani, de majd szépen apránként, láthatatlan téglánként. Addig is próbálok túllendülni rajta másfelé. - ...Luna - bököm ki, és viccesen még rá is mutatok, talán őt még sosem prezentálták teátrálisan.
- Van kedved játszani? - kérdezem Szöszkétől a felmerülő játék kapcsán, és én magam nyúlok is egy kacajvízért , rá pedig kérdőn nézek, csak bökjön valami piára, és neki is odaadok egy pohárral. Ez a játék azért is jó ötlet, mert egy csomó dolgot integrál, amit lehet itt csinálni, inni, társasjátékozni, beszélgetni, és az idősebb pasasnak hála még táncikálni is. Mondjuk kicsit gyanús is, hogy pont ő veti fel a ruharitkítás ötletét is, hiszen rajta kívül csak fiatal lányok vannak, meg Elliot, de ha nagyon átmenne pedóba, majd leütjük.
Elhangzik egy példa is, meg hogy az igyon, aki a Valentin napot utálja. Emelem én is a poharam, de csibészesen odasuttogom Lunának, mielőtt innék:
- Ez inkább a piros bugyinak szól, a Valentin napot már nem utálom… - mondom, aztán aprót kortyolok, és finoman kuncogok egy sort.

Hallom valamerre Sophie hangját, ahogy Esmét üdvözli, már majdnem elkezdeném meg is keresni a tekintetemmel, hogy én is odaintegessek, de közbe Mira továbbránt egy másik üdvözléshez.
Csak állok lámpalázasan mosolyogva, és félszegen integetek. És valahol nagyon jól is esik, ahogyan Mira bemutat, hatásszünet, és egy szál név, mintha önmagam minden magyarázata is lennék. Én nem csináltam volna ekkora felhajtást belőlem, de ha neki többet jelentek, mint hogy bármi más szavakat találjon rám, én boldog vagyok.
-Mira is vagyok, csak úgy összekeverednénk- teszem hozzá félszegen, csak hogy mondjak is valamit.
Ugyanitt, nem kell Esmét sem megkeresnem, mer közbe ő talál meg itt, és mire ez tudatosul bennem, már egy ölelés része vagyok, amit viszonzok is.
-Hmm, a kedvedér beszállhatok- pillogok Mira meghívására a felvetett játékba, részbe a szabályok által keltett zavar hessegetésére is, közbe elfogadok tőle egy pohár kacajvizet is. Gyanús, milyen kedvencünk lett.
-Reméltem is- sandítok sejtelmesen a kijelentésre, és próbál nem eszembe jutni, hogy "és ez a mondat melyik felének szólt". Eredetileg annak a csodás Valentin napnak. Apropó a másik fél. -...öhm... akkor is számít, ha csak díszítve van pirossal?
Mindenesetre lelkiismeretesen kortyolok egyet, addig is bújkálhatok a pohár mögött.

party ● time


Mindenki
2002. március 5. 9 óra

outfit

– Szia Luna… meg Mira is – Üdvözöltem a Mira által bemutatott lányt. Kezet nyújtottam felé ugyan, de a kezem kicsit ragadt a lángnyelves üvegtől.
Végig néztem azokon, akik hajlandóak voltak részt venni az ivós játékban. Metzger már nem is lepett meg, a szépfiús mosolyával még hasznos is volt, hátha bevonzza a lányokat. Magamhoz vettem a poharat és amit felém nyújtott és még meg is emeltem a vodkás üveget, hogy mindenki meglássa, mi van nálam.
– Nem lesz félelmetes, Sophie, megígérem. – válaszoltam és gúnyos kis mosolyt engedtem meg felé. Ebből nagyjából sejthette, hogy bizony baj is lehet még ebből. Esmé persze szintén odakeveredik. Csak lágy bólintással válaszoltam a tátogásra. Aztán Merelre pillantottam: – Nem szállsz be? Buli lesz.
– Akit nem ismernék, Elliot vagyok. – Tettem hozzá a társaság többi tagjának. Aztán a Sophie-val érkező lány már meg is kezdte a kört a játékkal kapcsolatban. Valentin-nap. Hát én nem rühelltem annyira, így hát nem ittam semmit az első feladat nyomán… helyette vigyorogva bámultam, ahogy a többiek döntik az alkoholt.
De nem, én kedvesen folytattam: – Akinek megtetszett már valaha is egy tanár, az igyon. – Mondtam és azzal a lendülettel meg is töltöttem a poharamat. Hát igen, Dawson a gyengepontjaim közé tartozott egykoron. Így hát húzóra lenyomtam az egész adagot egyszerre. Hagytam, hogy a melege végig égesse a nyelőcsövemet, aztán egy „áhh” hanggal lenyeltem a maradékot.  – Mirus és másik Mira? Ti még nem mondtatok állítást. – Pillantottam Cartwright vörös lánya felé.

[ღ Szeszélyes Ivás ღ]

ღ Szeszélyes Ivás ღ

vadulók és vadulótlanok

(2002. március 5.)

Oké, oké, csaak nyugalom. Végül is még sosem rúgtam be. nem mintha szándékoznék. Vajon én milyen részeg lennék? Sírós? Vagy nevetős? Sírva-nevetős? Vagy olyan aki törzúz? Miért érzem azt, hogy az lennék, aki csak úgy bealszik. Na még ebben is unalmas vagyok. Kíváncsian forgolódom és hallgatózom, hogy ki mire iszik.
És talán túlságosan hevesen is kortyolok arra hogy utálom a valentin napot.
- Nem akarok most semmi romantikusan, jó? -  Jó nekem a kuckózás egyedül.
- igyon az, aki fél a pókoktól! - kiáltom aztán, és leküldöm a következő kört is. Brr. Lehet kihányom mielőtt részeg lennék? Nem baaaj, nem baaaj barátok között marad.
A tanárosak túl tanárosak hogy tetsződjenek nekem. Végül is ők olyan nem tudom. Ők csak tanérok nem? Jó, meg érző lélegző férfiak, de mindeeegy.

Összekovácsolódik itt ez a buli a végén még, pontosabban leginkább egy ivókör, ahogy elnézem.
-Beállni azért nem terveztem, de hogy a viharba ne játszanék én is?- vigyorgok Elliotra.
Aztán figyelem az újabb felmerülő iváötleteket, és rezignálok, hogy úgy néz ki, tényleg én leszek a dezignált sofőr. A bentlakásos iskolában, tudom, kicsit sántít az a költői kép, de na.
-Nyugi, én majd vigyázok mindenkire...
Tanár,.. Tancit nagyon bírtam, de szerintem nem erre értendő a kérdés. Elliot, ha tanár lettél volna, most én is ihatnék.
Hányás. Az se túl jellemző, fene az immunitásomat. Esetleg valamikor kisgyerekként lehettem nagyon beteg? Nagyon kérdő fejjel erre kortyolok egyet, bár konkrét esetet nem tudok mondani.
Pókok, meh. Igazából ha nem dementorból van akkor maximum adrenalin, minden mással kóros félelemdeficitem van, nem is mindig olyan jó az, mint elsőre hangzik.
-Oké, igyon, akinek bármi okból túl hamar kellett felnőnie!
Oké, talán kicsit túl indulatosra sikerült. Talán az is kicsit túl indulatos, ahogy az egész poharat lehúzom, mert valahogy nem bízok a statisztikában, túl sok kérdés nem talált, nem lenne másképp mire igyak.

Csak utólag veszem észre, hogy talán nem kellene folyton magammal vonszolnom. Nem is tudom, miért csinálom, csak valahogy… ragaszkodom hozzá. Bólogatok rá bocsánatkérőn, hogy igen, miattam kell a középső nevét használnia néha.

Arra  a pillogásra pedig már én is csak pillogással válaszolok, és kicsit pironkodom is mellé, hogy a kedvem miatt is történnek itt dolgok. Bólogatok jelentőségteljesen, és kissé kajánul a kérdésére, bizony, a piros az piros. Akár az ember arcán, akár… másutt. 

Azt hiszem, tanár még sosem tetszett nekem, úgyhogy erre nem iszom, de legalább több időm van a többieket fixírozni kíváncsian. Vajon a lányoknak tetszett már valaki? Van azért egy-két alkalmas alapanyag…

Hányni meg persze hogy hánytam már. Még akkor is, ha itt csak a piás eset számítana, de mivel Cartwright időnként megpróbálkozik valamit főzni, és ez ötven-ötven százalék eséllyel eredményez valami ehetőt vagy sem, persze, hogy előfordult már egy kis rosszullét. Vagy nagy.

- Fú, nem tudom, hogy a pókoktól félek, vagy csak undorodom tőlük - fintorgok, és végül a biztonság kedvéért iszom, mert még mindig az a biztos, meg mert az minden ilyen kellemetlen érzésre megoldás.

Merel mondatára  viszont aprót emelek a poharamon, és mielőtt belekortyolnék , csak gondolatban teszem hozzá, hogy : "volna".

- Ó, igen, állítás… Igyon, aki... aki pucérkodott már nyilvánosan!

Visszamosolygok Mira bocsánatkérő pillantására, és kezet fogok a megismert Elliottal.
-Ugyan, Luna is nagyon szivesen vagyok, ne érezd úgy, hogy miattad kell használnom- térek vissza Mirához a bemutatkozás után. Hiszen Lu még magára is így referál, ugyebár. Közelebbhajolok megsúgni titokként, -Igazából kifejezetten szeretem is, ahogy Lunának hívsz.
Nyomatékként még egy apró puszit is lopok az arcára, ha már úgyis ott vagyok. És hamar már vigyorgunk-somolygunk-kacarászunk is, csak részbe a választott ital miatt. Meg azonosulgatunk tévesen elnevezett fehérneműk színeivel kicsit, és ezt a részt az alkoholra már nem igazán kenhetnénk rá őszintén.
Ellenbe ezek a kérdések, ezek nagyon arra vannak szabva hogy egyes arra hajlamosak minnél jobban azonosuljanak az említett színnel.
Látva, hogy szintén mennyire zavarba hozza ez a játék, bátorító-együttérzően rámosolygok Sophie-ra, hogy itt vagyunk vele, nem kell elveszve éreznie magát.
A kacajvízzel egy baj van, nem igazán lehet lassan kortyolgatni, pedig milyen jó lenne eltűnni a pohár mögött, amikor ha betartom a szabályt, innom kell a tánáros kérdésnél is. Nem tudom, az italom speciális hatása-e a kínos heherészés, miközbe megpróbálok magyarázkodni Mirának halkan.
-Öhm... izé... átváltoztatástan,.. még az Ilvermornyba... fiatal, barátságos, és... khm, csinos...
Örülök, hogy közbe felvetődnekk a következő kérdések is. Sophie pókos kérdését meginn én sem úszom meg, gondolom.
-Ha elég picirik, igazábol nem ijesztőek. És ha igazából sütik lábakkal, úgy is inkább cukik.- De kit akarok megtéveszteni, minden más esetbe a frász jönne rám valószínűleg. Sajnos meginn megpróbálok mértékkel és óvatosan kortyolni a kacajvizemből, ami ezúttal izgalmassá is válik.
Még mindig kortyolok, amikor elkap a nevetés. Megpróbálom nem kiprüszkölni a végét, ehelyett félrenyelem. Aztán rövid köhögésszünet után szabilizálódok úgy, hogy nevetnem kell, miközbe csuklok.
-Bo... bocs... bocsánat, mos... most jobb, ha ki...csit leülök.
Ahogy megfordulok széket keresni, egy már ott is vár rám nagyon kényelmesen, ami eskü eddig nem volt sehol. De jó helyen is van, lehuppanok rá, meg hüppenek néhányat, heherészve közbe, és azt is észreveszem, hogy kicsit mintha ingatag lenne a világ annyira, hogy jobb is most itt nekem egy ideig. Egészen véletlen egy-két kérdésből is kimaradok közbe. Bocsánatkérően és elábrándozva vigyorgok Mirára, és még nevetgélve hüppenek párat.
-I...zé, mondanom ké... kéne nekem is? Ööö... igyon az, a...ki ka... kapott már tit...kos roman...tikus meglepetést.
Mirára pillogok bájosan, aztán ezúttal iszok egy határozottabbat a poharamból, ha a palacsintázásunkra is érthető, akkor nem is csak egyet tudok a közelmúltból. Ellenbe egy egész következő percet csak csuklás által meg-megszakított kuncogással töltök akarva-akaratlan, talán jobb, ha a következő néhány körre inkább lepihenve maradok.

party ● time


Mindenki
2002. március 5. 9 óra

outfit

Metzger következő állítására már nem ittam. Hánytam már alkoholtól, nem is egyszer… és nem is mostanában először. Emlékszem, mikor Forest úgy kapart össze a padlóról, mert részegen léptem ki a kandallóból Tengerszemben. Hát igen. Voltak szép eseteim. Ezért hát vigyorogva bámultam meg az ivókat.
Aztán jött Sophie azokkal a pókokkal. Brüh, de gyűlöltem őket a mocskos kis lábaikkal. Hát megemeltem az újabb adag vodkát a vörös lány felé és lehúztam az adagomat.
– Ocsmány pókok… – Motyogtam és csuklottam egyet a hirtelen leküldött alkohol okán. Merel állítására is ittam, habár nem kifejezetten tűntem felnőttnek, mégis egyedül jártam be tizenévesen az ország nagyrészét, ételt lopva magamnak, életben maradást remélve.
Mira állítására elvigyorodtam, majd megemeltem a poharamat, miután megöltöttem, hogy nagyot kortyoljak belőle. Igen. Előfordult, nem is egyszer… akárcsak a nyilvános szex. Szóval volt ebben is tapasztalatom bőven, hála Nathaniel Forestnek.  Valójában egész sok mindent köszönhettem annak a házasságnak élmények terén. Na meg, a másik Mira által említett titkos, romantikus meglepetésre is ittam végre egyet.
Az alkohol már kellően a fejembe szállt. Éreztem, hogy megbillen velem a világ, úgy kellett megkapaszkodnom Metzger karjában. – Nagyötlet volt ez a vetkőzés, Metz… – Súgtam oda, szinte érezve, hogy a bennem lévő öt adag piával, én fogok ennek a végén vetkőzni.