Sötét varázslatok kivédése tanterem

A párbajozás elmélete és etikája
2005. január 12.

A társai és Fawcett professzor szavai, mint vízcseppek az üvegtábláról, eddig egyszerűen leperegtek róla. El sem jutottak tudatáig, mintha valamiféle mágikus módon lezárta volna azt a betolakodó információkkal szemben, nehogy ezúttal ragadjon is rá valami az órán. Csak ült és bámulta azt a madarat, és gyönyörködött benne, hogy milyen kecses és elegáns mozdulatokkal szelte a jeges, januári szelet, irigylésre méltó szárnyaival.
- Én szívesen meghajolok, amúgy is megtenném, de apukám szerint ez a nyugati kultúrában sokszor a gyengeség jele – hallotta elmosódottan a háta mögül Soffi hangját.
Én aztán senki előtt nem hajlok meg, ahogy le sem térdelnék soha – gondolta mérgesen, tovább forszírozva a madarat.
- Ennyi erővel akkor, ha a kviddics-meccs után kedvem lesz megagyalni valakit a másik táborból, meghajolok és beverem az orrát.
A nyaka egészen elgémberedett a kitartó balra tekintgetéstől, jól esett hát neki egy kis mozgás, így hosszas percek után végre levette tekintetét az állatról és előre fordult, egyenesen Miles irányába. A hugrabugos srác szavai hallatán csak felvonta a szemöldökét, mintha maga sem hinné el azt, amit hall. Eközben Fawcett fegyelmezni próbálta Milest és Nialent, utóbbi ugyanis a tőle megszokott hevességgel reagált az ifjabbik Fawcett szavaira.
- Hagyd már! - sziszegte a padtársának, majd alig hallhatóan hozzátette: Február 18., utalva ezzel a Hugrabug elleni meccs dátumára.
Ezután újfent visszasüllyedt a teljes némaságba, ám ezúttal már a professzort figyelte.
- Tegyük fel, hogy egy párbaj során az ellenfeletek nyilvánvalóan gyengébb nálatok.
A mondat makacsul törte át a pajzsot és fészkelte bele magát Connor agyába.
- Teljes erőbedobással harcoltok, vagy visszafogjátok magatokat? Ha erőteljesen támadtok, azzal elismeritek az ellenfél jogát a tisztességes küzdelemre, de ha túlzásba estek, akár meg is törhetitek. Ha viszont túlságosan kíméletesek vagytok, azzal azt üzenitek, hogy nem tartjátok őt méltó ellenfélnek, és megfoszthatjátok attól a tapasztalattól, amire szüksége lenne.
Amit a tanára az imént mondott, az nem csupán a párbajra, hanem a kviddicsre is igaz volt. Connor eltöprengett a hallottakon.
Szóval, amikor ő pályára lép egy gyengébb ellenfél ellen - azaz mondhatnánk, hogy bárki ellen – futott át az agyán, akkor ő azzal, hogy földbe döngöli a másikat, valójában csak a tiszteletét fejezi ki és tapasztalatszerzésre ösztönöz? Ezen a gondolatszálon elindulva, ő Connor nem is akkora szemétláda, mint ahogyan azt oly sokan gondolják róla. Habár igaz, egy-két ilyen alkalommal nem sikerült túl szépen győznie, már ami a mérkőzés utáni ünneplést illeti. Olykor-olykor, nem túl elegánsan, de jól esett odaszúrnia a másiknak, nem egyszer porig alázva az ellenfelét. Ott van például az a tavalyi meccs a Hollóhát ellen…
Tarkóján megmagyarázhatatlan bizsergés lett úrrá. Valaki, mintha csak meghallotta volna a gondolatait arról az ominózus mérkőzést illetően. Az a valaki még el is sírta magát a meccs végi szóváltás után, ami egy ponton, a szavakon túl már fizikai küzdelembe csapott át. Ha egy pofont küzdelemnek lehet nevezni… Mindenesetre Connornak azóta sem sikerült teljes mértékig feldolgoznia a történteket, és bár nem vallotta volna be senkinek, de kínzó bűntudat gyötörte őt amiatt, hogy akkor és ott túl messzire ment. Talán meg is érdemelte azt a pofont. Talán...
- Van, aki azt mondja, hogy egy éles helyzetben mindent szabad, hogy túléljünk. De mi a helyzet egy tisztességes küzdelemben? Ha színlelsz, hogy legyőzd az ellenfeled, akkor valóban győztesnek számítasz? - folytatta a professzor, újabb nem várt agyi tevékenységre ösztönözve ezzel Connort.
A fiú nem tudta volna megmondani, hogy hol húzódik a határ tisztességes és tisztességtelen küzdelem között, de azt tudta magáról, hogy a győzelemért cserébe sok mindent, majdnem mindent képes lett volna megtenni. Gyűlölt veszíteni. A színlelés, ha úgy vesszük, csupán egy csel. A kviddicspályán cselek nélkül csupán egyenesen repkedő játékosok lennének, és egy piszkosul unalmas játékról lenne szó. Nem, Connor biztos volt benne, hogy a színlelés, a másik átverése igenis a küzdelem része. Egyfajta taktika, ami a másik gyengeségeire épít. A trójaiak is, ha voltak olyan ostobák és beképzeltek, hogy bevontatták a falovat a falaikon túlra, benne az elszánt görög harcosokkal, hát így jártak. Ha lett volna egy kis eszük, hát felgyújtottak volna az egészet. De nem, nekik többet ért az egójuk simogatása, hogy ajándékot kaptak a legyőzött ellenfelüktől. Bele is haltak...

Kevés kedvem volt hozzászólni az eddigi órához. Kezdtük eleinte látszólag másodikos szintű alapozó gondolatokkal, amin már illene talán túl lennünk egy RAVASZ szintű órán, év közepén, aztán egész hirtelen csaptunk át vér-halál-pusztulás hangulatba - ebből mindkettőt vannak elegen megvitatni nélkülem is. Mindenesetre nem intellektuális vitánál tartunk ezen a ponton, hanem vitatkozásnál.
Néha őszintén úgy érzem, hogy középmezőny nélkül áll az évfolyamunk nyárigyermekekből és poszttraumás veteránokból - szomorú, de érthető okokból kifolyólag, de az okok aztán ezt az órát eredményezik.
Lowe egy meglepően, üdítően konstruktív meglátásánál teszem fel én is a kezemet, aztán még kiderül, mennyire várom meg  felszólítást, mert még az előtt szeretném kiegészjteni a felvetést, hogy a diskurzus a pórázos csivavák ferocitásához és néhol hangerejéhez térne vissza.
-Professzor úr, tényleg érdemes lenne egyeztetni a fogalmat, mert lassan szemantika fölött fogunk torokra menni, és már most nem ugyanarról beszél mindenki.
Fönt hagyom a kezem, a folytatást már tényleg csak felszólításra teszem hozzá.
-Ha sportról beszélünk, annak ugyanazért vannak szabályai és egyetértett kerete, amiért a kviddicsnek. Ha ritualizált, formális, de komoly harcról - ami az alapötlet lehet a szó körül - az úgyis csak akkor történik meg ténylegesen, ha mindkét fél hisz a hagyományában, és akarja egó-büszkeségből azt betartani. Ha pedig egyszerűen két személy közötti vérengzésről, az meg csak akkor lesz párbaj, amikor az utókor romantizálva emlékezik meg róla és annak hívja, a valósága többi részét pedig Traversék már kifejtették.
Például egészen kétlem, hogy az felhozott Dumbledore-Grindelwald példa a valóságban is megfelelt ennek az idealizált párbajfogalomnak, bármire is hozzuk azt ki végül. De két jelentős név a régmúltból, történelmileg meghatározó megütközés, két kiemelhető személyiség nempedig névtelen tömegek között, és történetet akarunk elmondani róla. Ki fogjuk sallangozni, bele fogjuk venni az általunk képzelt részleteket, szimbolizmust, érzelmeket, magunktól is de pláne akkor, ha valamilyen célt akarunk szolgálni az aktuális előadásával, és direkt valami felé hegyezzük ki. Dumbledore talán tényleg első látásra tökön lőtte Grindelwaldot a monológja közben, de így nem olyan fenkölt a sztori, tehát nem ezt fogjuk továbbadni.
De ameddig Travers, Morgenstern, Fawcett és még Langley is erről beszélnek, Echohawk és a professzor fenkölt moralitásról és az emberi tényezőről, Lowe pedig leginkább a pukedlik cukiságáról, addig tényleg fölösleges akadémiai értelemben vett vitával próbálkoznunk, mert még a szélesebb témakör sem közös, nemhogy a közvetlen téma.
Ezért van, hogy ha vitakörhöz lenne kedvem, inkább egy könyvtár által tartott programként keresem, mint itt órán.

Defense against dark spells class with everybody

Unottan ücsörgök a helyemen, egyrészt azért, mert mindenki a maga véleményét írja le, ami igazából majdnem hasonló, a körítés más, míg a Mardekárosok szélsőségesen gondolkodnak, a többiek is próbálják a tanárúr elmondásai alapján felvezetni, mit is jelent számukra a párbaj szó. Szomorúan konstatálom azt is, hogy a hires párbajról többet nem tudunk meg, a tanbá szigorúan az órai anyagra támaszkodik és tényleg a véleményünkre kíváncsi, mi hogy képzeljük el a párbajozást, mint alapvető igazságtételi próbát. A magam részéről úgy nevelkedtem, hogy hajlongáljon az, aki aprót keres a földön, hiszen egész gyerekkoromat üldözésben éltem le, pálcával a kezdünkben aludtunk. Az, hogyha most ki kellene állni a pulpitusra, hogy párbajt vívjak mondjuk Ophival vagy Williammel, más lenne, de ha Traversel vagy O’Harával találnám ott szemben magam, nem hiszem, hogy kedvük támadna hajolgászni, amennyire utálnak engem.
Heliodoranak igazat kell adnom, ha sportról beszélnénk, más lenne a helyzet, bár a kviddiccs is elég brutális sport, nem sok tisztelet van benne, főleg, ha Mardekárosokkal találod szemben magad a pályán, de alapvetően a logika kikezdhetetlen. Travers mondatára elkuncogom magam. Az unokái körében fog almáspitét enni, az ilyen undok, utálatos emberek egyedül öregszenek meg a macskájukkal, nem hogy bárki is családkörben tartsa őt, ha ki nem nyírja őt valaki hamarabb a trágár stílusa miatt, a professzor meg is szólja őket, Miles-al egyetemben, ismét kiélesedik az ellentét, mire Travers adja az ártatlant, persze azt is sértő stílusban. – Hagyd Miles, had eszegesse a képzeletbeli unokáival a pitéjét. – súgom oda a cimbimnek, mert tényleg nem éri meg vele egy büntetőmunkára kerülni még akkor sem, ha folyamatosan sértegeti vagy lenézi a másikat.
-   Semmiféleképpen sem szabad hagyni nyerni a másikat. – válaszolok azért a professzor kérdésére is, jelentkezést követően. – Abból nem tanulna semmit, ráadásul sértő is lenne az ellenfelet nézve. – ez az én véleményem, bár én tuti nem hagynék senkit sem nyerni, maximum segítenék az illetőnek, hogy erősebb és ügyesebb legyen. 
Elképzelem, hogy hagynám nyerni Traverst, így is folyamatosan szívja a vérem, ha még hagynám főlém kerekedni, mert megszánnám, aztán biztos végem lenne. Nem is értem, miért van ez a Hugrabug fétisük, folyamat azon vannak, hogy bántsanak minket, dehát lelkük rajta.

[- Nekem is lenne egy kérdésem, professzor úr. Ennek az órának a tematikájából mit fognak visszakérni a RAVASZ vizsgákon? Van esetleg valamilyen monográfia, amit ajánlana a kérdések megválaszolásához?]

Verteidigung gegen die dunklen Künste
2005. január 12.

  Sehr schwer. Ezzel tudnám a leginkább körbeírni a Sötét Varázslatok Kivédése órámat, melyben finoman szólva sem remekelek. Ellentétben lobbanékonyabb évfolyamtársaimmal, még soha nem párbajoztam tanórán kívül, és terveim szerint meg is őrzöm ezt a szokásomat. Nem szeretek bántani senkit, még szavakkal sem, és amúgy is túl jóképű vagyok hozzá, hogy kockáztassam az arcom épségét.

 Terveim szerint csak békésen, jegyzeteim mellett, figyelmesen, de csendben kívánom végigülni az órát prefektustársam és a csapatunk kapitánya mögött, padtársnak most Doraval. A békés óra lehetősége persze gyorsan elszáll, amikor az ígéretes pálcaelrakás után kiderül, hogy interaktív, párbajetikáról szóló vita következik, nem egy lehetőség, hogy bővítsem hiányos tudásomat. Nincs persze túlzottan nagy szükségem a tantárgyra, de jobb lenne, ha feljavítanám a jegyeim. Egy-két olyan összetettebb bűbáj, mint a Patrónus Bűbáj, még segítene is valamit. Vetek egy gyors pillantást Revan felé.

 Minimális érdeklődéssel, csendben hallgatom a hozzászólókat, akik közül többen érdekes kérdéseket, pontokat vetnek fel, és ismét bizonyítják többen is, hogy minden borító alatt lapulhat valami érdekes olvasmány. Orint különösen érdekes hallgatni; néha eszembe jut, hogy milyen szép, mint valamilyen mítoszi pusztító vihar, és néha megkérdőjelezem, hogy helyes volt-e szakítanom vele. Persze, a viharok szépsége nem olyan a veszélyzónán belül, mint távolról, amikor mások birtokain halad át haragos, fekete taláros bírák képében.

 Elmosolyodom Soffi megjegyzésén a meghajlásról (a szimbolizmus pedig valóban egy olyan érdekes gondolat a párbajok kapcsán, amit lejegyzetelek), és bólintok Dora megjegyzésére, melynek hatására írok pár további szót a füzetembe. Definíció: még mindig nincs semmilyen definíciónk, amit aztán vissza tudunk mondani. Viszketően zavaró kezd lenni, hogy az óra láthatóan nem szolgálja a jobb RAVASZ eredmények elérését, vagy a mágikus tudás bővítését, és bár nem haszontalan az önálló gondolkodás vagy az etikai háttér fejlesztése, azzal az arzenállal, amellyel akár Finnighan, akár Travers rendelkezhet már most az RBF eredményeik alapján, kissé talán elkésett az etikai nevelés; Orin képességeiről nem is beszélve. Lehet, hogy ez az első óránk anyaga lehetett volna.
 
 Megpróbálok kicsit mással törődni, miközben fél füllel hallgatom az órát, rajzolni kezdek: a fiatalabb Morgenstern lányt rajzolom le. Persze, már vannak rajzaim az arcáról, de nem ebből a szögből, és az arcvonala tanulmányozása jóval érdekesebb, mint az órai vita. Ebből a szögből még fiatalabbnak tűnik… utána elkezdek gyorsan egy ruhát rajzolgatni, ami talán jól állna neki; neki, vagy a legújabb bábomnak, aki még ennyi idő után is ölelésében tartja a gondolataimat. Zauberei: wir kann nicht Sie kennen.

 Nem meglepő, hogy mindig ez a tantárgy volt a gyenge pontom, mert nagyon nehezemre esik megérteni a lelkesedést a párbajok mögött, és koncentrálni erre, még úgy is, hogy mindig tiszteltem Orin elszántságát. Neki mintha egyfajta út is lenne, filozófia, másoknak viszont ez az egész alig tűnik többnek, mint az önbizalmuk fokozásának. Emellett nem értem, egyesek hogyan reménykedhetnek benne, hogy egy napon harcba kerülnek, ahol kamatoztatják a tudásukat: bőven elég szörnyű dolog történt a világon hozzá, hogy ne akarjunk újra harcolni. Különösen ne sötét varázslók ellen.

 Felmerül bennem egy kérdés. Először azon gondolkodom, hogy talán jobban tenném, ha magamban tartanám, ha hagynám, hogy mások vitatkozzanak, elmondják a véleményüket, és esetleg a végén én is hozzászóljak valamit, hogy a professzor emlékezzen rám. Azonban tudom, hogy végeredményben nem az órai munka, hanem a megszerzett tudás számít, és ha valahol bőven szükségem van több tudásra, hogy javítsak, ez a tárgy lenne az. Tudom természetesen, hogy akkor is nagyon könnyen folytathatnám a kutatásomat szinte bármelyik felsőoktatási intézményben Európában, ha nem szerezném meg a RAVASZ-t a tárgyból, de szeretném; nem csak szeretném, szeretném a Kiváló minősítést. Lassan, mosolyogva jelentkezem, alig figyelek mások érzelmekkel teli szavaira, azokra, akik szinte már párbajra keltek egymással.

 - Nekem is lenne egy kérdésem, professzor úr. Ennek az órának a tematikájából mit fognak visszakérni a RAVASZ vizsgákon? Van esetleg valamilyen monográfia, amit ajánlana a kérdések megválaszolásához?- sajnos, ez nem olyan egyszerű és egyértelmű, mint egy gyakorlati vizsgán, ahol tudom, hogy létre kell hozni egy bűbájt, vagy amikor fel van írva, hogy ezek meg azok az összetevői a sikeres varázslatnak, és fel kell sorolni őket egy pergamenre. Természetesen tudnék érvelni mindkét felmerülő álláspont mellett, vagy nagyjából ki tudnám következtetni, hogy Fawcett professzor milyen válaszra számít, mit szeretne hallani, de a bizottság valószínűleg kemény, hideg és egyértelmű tényeket akar kapni.

[i'm the coldest]

U N D E R  Ω  P R E S S U R E

under

                     pressure
                                                   i can promise
                                                                                      i'm the coldest

+18! szégyenítés, erőszak említése.
        Ha tudom is tisztelni Fawcett professzor elért eredményeit - bizonyára rendelkezik ezekkel, ha túlélte a háborút, ha mást nem, a túlélésnek elkötelezett híve lehet - a mostani órája hatalmas csalódás. Nincs rá módom, hogy leadjam félév közben, de valamilyen oknál fogva egyre alacsonyabbra helyezi a színvonalat, holott láthatóan csak keveseknek okoz gondot követni a mondandóját. Egyikük sem jelentkezett könnyítésért, így azt kell feltételeznem, hogy vagy a professzor követi szolgai módon az ostoba minisztériumi előírásokat a tanmenetről, vagy kollektíven néz bennünket pozitív diszkriminációra szorulónak. Nem tudom, melyik zavar jobban.
        Eleinte csak türelmetlenül dobolok a lábammal a pad alatt - néhány gyilkos tekintettel, amelyeket az exemnek szánok - de nem ülöm végig ezt a vitának nevezett alkalmatlankodást némán és szelíden. Bármit is tartok a jelenlévőkről, ezt egyikük sem érdemelte ki.

        Kétlem ugyan, hogy Fawcett nem a saját ujjait törné el, ha megpróbálna megütni valakit - és ez a megállapítás igaz a Roxfort hallgatóinak döntő többségére is, ami csak jobban bizonyítja az angol varázsvilág alkalmasságtól való ódzkodását - de az óra menete végképp kisiklani látszik a megállapítás érvényességének fényében. Lowe részéről amúgy sem számítok semmire, és azóta nem kedvelem, hogy a tudatlan diáktársaim azonos nemzetbe sorolnak bennünket: igaz, a szimbólumokról közbeszúrt megjegyzése a jobbak közé tartozik, amelyek elhagyták a száját. Ami Traverset illeti, azzal egyet tudok érteni, O'Hara hallgatása viszont bicskanyitogató. Nem ő az egyetlen, de ő az egyetlen, aki emellett a házunk színeit viseli, de a legkevésbé sem tünteti ki magát.
        Ellenben Haseltine is felhívja a professzor figyelmét az egyre fokozódó ellentmondásra. Magamat is meglepem, de igazat kell adnom Finnighan meglátásának. Nem szégyellem elismerni, ha valahol érdemes valami rá, de a kamik számítottak arra, hogy épp most bizonyul értelmesnek, míg épp az oktatónk ragaszkodik az érdemtelen szócséplés szaporításához? A vita a semmibe tart, bármilyen szándék is bábáskodott a születésénél.
        
        - Vitatkoznom kell önnel abban, amit mondott, Fawcett professzor! Ha a mágusok az alapján hoznák politikai döntéseiket, ki nyerte azt a párbajt - mert ha jól értem önt, arra utalt, hogy a történelem egyik meghatározó eseménye volt az elvi problémák társadalmi vonatkozásában történő megvitatására - akkor egyáltalán nem számítanak az elvek, csupán az erő, amely kikényszeríti őket. Minden párbaj támadás, a történelmet nem a gyengék határozzák meg. Ne értse félre, nekem nincs problémám annak kimondásával, hogy a liberális demokrácia egy méltán túlbecsült elv, főleg, mert nem is élünk abban ebben az országban, de amit mondott, aszerint annak van igaza, aki megnyerte a párbajt, az elvek nem számítanak. - amennyiben engem is pontlevonással vagy büntetőmunkával honorálna, elfogadom azt, ragaszkodom a véleményemhez. Kétlem, hogy szándékosan hagyták volna el azok a szavak a száját, főleg, miután az etikettről akart órát tartani, de ez olyan fokú hiba lenne, amit nem tudok elfogadni. Mint mikor valaki vakon érvelni kezd a vérelmélet gyökereivel kapcsolatban, de arra sem veszi a fáradtságot, hogy a legalapabb irodalmat áttanulmányozza. Ezek az emberek természetesen utána engem vádolnak azzal, hogy nem beszélem ezt a nyelvet, holott világosan értem, ahogy a négy másikat is, amely itt se nem elvárás, se nem érdem.
        Már nem fáradok azzal, hogy jegyzetelni próbáljak, ez bizonyára nem lehet a tanyanyag része ebben a formában. Természetesen a szellemi kútmérgezésnek megfelel, hogy Fawcett professzor nem tudása legjavát adja nekünk, és elfogadna egy kötelező olvasmányt is, de ez tűrhetetlen. Tankönyvekből felolvasni bárki tudna, az nem igényel egy valódi oktatót, mi azonban nagyon is. Nem kellene lehetőséget biztosítania arra, hogy mindezt egy beadandó leple alá besöpörve legitimizáljuk az óra elhanyagolását.

        - Az nem hiszem, hogy meglepi, hogy én sem értek egyet azzal, hogy bárkit is győzni kell hagyni, az pont olyan ostobaság, mint a békeharc: vagy béke, vagy harc. Az viszont engem is meglep, hogy egyet kell értenem Finnighan válaszával. Soha nem hagynám, hogy legyőzzenek, és senki másnak sem kellene! - beszélhetnénk hosszan a jóléti szenvelgésről, melyet a fogyasztói társadalom amúgy is nagyon szeret, de nem ezért ülünk itt. Talán azért érzi kötelességének a professzor, hogy ezzel foglalkozzunk, mert attól tart, nem tiszteljük az elődeink erőfeszítéseit a háborúban, illetve még él egy bizonyos narratíva a hősök sérthetetlen gáncsnélküliségéről, de.. Az imént bizonyítottuk be, hogy egyikünk sem értetlen gyermek önálló gondolatok nélkül.
        Talán minket is megtisztelhetne azzal, hogy nem húzza az időnket.

Hatodév SVK óra

- a párbajozás elmélete és etikája -

Mosolyogva intek vissza Zafirának, aki a terem egy tőlem távolabbi részében, O’Hara mögött foglal helyet. Van benne bátorság, az biztos – köztudott a dolog a rivlizálásukról, ami önmagába véve még nem lenne probléma, én azonban mindig aggódok egy picit miatta. Hallottam a pletykákat, hogy O’Harának talán titokban bejön a lány, és azért viselkedik így vele, de én nem vagyok híve annak, hogy a tetszés kinyilvánítása bántalmazással történik. Zafira talán nem is tudja magáról, hogy az évfolyamunk egyik legmenőbbje. Ennél csak jobbat talál.
Hátrafordulok az utolsók között befutó Poppyhoz, hogy mosolyogva köszönjek neki, miután megböki a vállam, hogy felhívja magára a figyelmet. Már látom, hogy elő is készítette a lapokat, amikre firkálni fog az elméleti órán. Hallottam olyan tanulásmódszertanról, aminek a lényege, hogy firkálgatsz a hallgatás közben. Ez számomra elképzelhetetlen. Nekem szükségem van arra, hogy az oktató szemébe nézzek, kommunikáljak vele, reagáljak rá, ezt pedig nem törheti meg más pótcselekvés. De hát mindannyian különbözünk.
Holden kis késéssel legutolsónak fut be, amikor már nincs sok hely a teremben. Örülök neki, hogy elfogadta a jelzésemet, és úgy döntött, hogy mellém ül. Fejem nemleges jelzésével és tátogással jelzem számára, hogy nem maradt le semmiről, hiszen az óra tényleg csak most kezdődött el.
Ideális világ. Szerintem Holden is érzi, hogy amiket elmond, azok természetes környezetben nem feltétlenül működnek, mert… nos, mert a világ cseppet sem ideális. Mind a mugli, mind a varázsvilág tele van igazságtalanságokkal. Az emberek nem tudnak egymással kijönni és kommunikálni, a konfliktusok kezeletlenül maradnak, és mindenki csak saját magára gondol. Különben értékes gondolatokat osztott meg, hiszen valóban, ezek valahol válasz a kérdésemre – nincs más célja az etikettnek, mint megmutatni, hogy valójában mi mind emberek vagyunk. De mégis olyan céltalan és értelmetlen az egész, ha nem egy mesterséges, kontrollált környezetet vizsgálunk, mint amilyen mondjuk egy tanórai párbaj gyakorlás, hanem a kőkemény valóságot. Pár éve ebben az országban még háború dúlt, ami nem kevés véráldozattal járt, ezt pedig nem feledhetjük.
Tisztában vagyok Miles és Robert konfliktusával a mardekárosokkal, és azzal is, hogy hamarosan kviddics meccs. Nem tudom, hogy történt-e valami, amiről lemaradtam, vagy csak a közelgő meccs heve szítja a feszültséget, de szinte késsel lehet vágni az indulatot a levegőben – ami pedig még rosszabb, hogy most azért mégis érezhető, hogy nem a kígyók indították el a tüzet. Nem én vagyok a tanár, és nem az én dolgom lenne a diákok moderálása, de elhatároztam magam, hogy mindenképp beszélek majd a srácokkal erről. A borz immunis kell legyen a kígyók harapására. Csak akkor lehet tiéd a morális fölény, ha nem szítod szándékosan a feszültséget, és felülemelkedsz az egészen, hiszen akkor gyakorlatilag sérthetetlen vagy.
Bár Főborz professzor nem fűzött megjegyzést az egyébként gondosan megfontolt monológomra, azért bízom benne, hogy talált köztük értékes gondolatokat. Hercegnői minősítésű prefektustársam viszont nagyon érdekes szempontot jegyez meg, amibe én bele se gondoltam. A kulturális szignálok teljesen mást jelentenek eltérő kulturális közegben és kontextusban. Nekünk, íreknek és angoloknak szinte evidensnek tűnik az is, hogy mindenki angolul (esetleg írül) beszél, nem hiába olyan rossz a nyelveket beszélők aránya a Roxfortban is. Bár már gondolkozom azon, hogy valamelyik varázslény nyelvét jó lenne megtanulni, csak sajnos az iskolából hiányoznak az efféle, nyelvismereti programok. A franciám is sokat kopott, amióta ide járok.
Tulajdonképpen Haseltine-nak is igaza van picit. Mintha mindenki másról és másról beszélne. Elkövettük azt a hibát, hogy nem tisztáztuk le a pontos kontextust és fogalmat, ami egy vita esetében alapvető kell, hogy legyen.
A vita egyre inkább átterelődik a véleményekre azzal kapcsolatban, hogy szabad-e engedni a másikat. Többnyire a vélemények megegyeznek, még a creepybb Morgenstern és Robert is találnak olyan pontot, amiben egyet tudnak érteni. Jézus Krisztus második eljövetelére is hamarabb számítottam, mint erre.
- Én azért ezt egy picit árnyaltabban látom. – teszem hozzá a saját gondolatomat. - Persze, konkrét párbajban még gyakorlásnál se feltétlenül célszerű hagynod, hogy legyőzzenek. De mi van, ha mégis, mert mondjuk ez egy tanulási folyamat része? A gyerekeket is engeded nyerni a játékban. – kérdezem, de további hozzáfűznivalóm az előző monológomat követően nincs.
Azt a bizonyos pontot az i-re végül Nebelwald teszi fel. Nem véletlen, hogy mindenki arra számít, jövőre ő lesz az iskolaelső. Engem is érdekel, hogy vajon számíthatunk-e ilyen kérdésre jövőre a RAVASZ vizsgán – és hogy vajon akkor is a vizsgáztatók torkának kell-e ugrani az elvi kérdésekben.
- Tanár úr, ez engem is érdekel. – rápillantok a Hollóhát másik prefektusára, hogy egyértelmű legyen, melyik kérdésre utalok ezzel. - Ha ilyen elméleti kérdést kapunk a RAVASZ vizsgán, akkor a saját véleményünkre kíváncsiak, és hogy tudunk egyáltalán véleményt alkotni, vagy van olyan elfogadott és meghatározott válasz, ami garantálja a sikeres teljesítést? – végérvényesen azt tényleg nem feledhetjük el, hogy számunkra a legértékesebb a RAVASZ vizsga. Ez nem csak azt bizonyítja majd, hogy teljesítetted a követelményeket, és az adott területről kellően mély ismereteid vannak, de meghatározza a leendő tanulmányaidat és karrieredet is. Ugyan még nem tudom, hogy egészen pontosan „mi leszek, ha nagy leszek”, de a lehetőségeimet csak növelni tudom a minél több, sikeres eredménnyel.

[Beadandó témakörök:]

A párbajozás elmélete és etikája
Hatodév - 2005. január 12.

Figyeltem, ahogy a diákok között lassan eluralkodik a kezdetleges káosz. Egyszerre többen is megszólaltak, egymás szavába vágva próbálták megvédeni saját álláspontjukat. Néhányan izgatottan gesztikuláltak, mások csak összeráncolt szemöldökkel hallgatták a többieket, láthatóan próbálva rendszert vinni a kavargó gondolatok közé. Az osztályban egyre nőtt a hangzavar, ahogy a különböző vélemények ütköztek – volt, aki határozottan állította, hogy minden eszköz megengedett, míg mások tiltakoztak a tisztességtelen módszerek ellen.
A tanulság azonban kiábrándítóbb: a többség még mindig úgy tekintett a párbajra, mint egy bármilyen eszközzel megnyerhető küzdelemre, nem pedig egy szigorú szabályokhoz kötött, tisztességes megmérettetésre. Az én hibám, feltételeztem, hogy az RBF-en elvárnak valami hasznosat is. Úgy hittem, hogy ha a diákok már tanultak a párbajokról, akkor értik is azok valódi jelentését – a szabályok mögött rejlő célt, a tisztelet fontosságát, a hatalom és felelősség egyensúlyát. Ehelyett azt látom, hogy sokuk számára a varázslópárbaj csupán egy izgalmas küzdelem, egy lehetőség a másik földre küldésére, és nem egy olyan rendszer, amelynek saját etikája van. Néhányan azonban értik, mire is gondolok. Látom a tekintetükben a felismerést, azokat az apró ráncokat a homlokukon, ahogy elgondolkodnak a szavaimon. Ők azok, akik nem csupán az elméleti anyagot biflázták be, hanem valóban próbálják megérteni, mit jelent egy párbaj a varázslóvilágban – nem csupán a varázslatok összecsapását, hanem az elvek, a döntések, a felelősség súlyát is. Ráadásul öröm látni, hogy kivételesen nem, illetve nem csak a hollóhátasok brillíroznak, hanem a hiedelmekkel ellentétben a kastély minden szegletébe elért valamiféle értelem.
- Úgy látom, valóban pontosabban kellett volna tisztáznom az óra anyagát. Ennek ellenére azonban értékes válaszok hangoztak el, köszönöm tehát az aktív részvételt. A varázslópárbaj nem csupán egy mágikus összecsapás két varázsló között, hanem egy mélyebb erkölcsi és filozófiai kérdéseket felvető konfliktus is. Bár a párbajok hagyományosan szabályozott küzdelmek, amelyek célja az ellenfél ártalmatlanítása vagy legyőzése, sok esetben az igazság, a hatalom vagy a túlélés kérdésévé válnak. - Kihúzom korábban elrejtett bal kezemet nadrágom zsebéből, és elindulok körbe a teremben, út közben folytatva a helyzet tisztázását.
- Az eszmék, amelyeket képviselünk, néha megkövetelik, hogy kiálljunk értük, és ha kell, párbajban védelmezzük őket. A tisztességes párbaj etikája előírja a meghajlást, a szabályok betartását, de vajon mindig ragaszkodhatunk ezekhez? Vajon egy zsarnok ellen, egy elnyomott csoport védelmében megengedhető-e a becstelenség? Lehet-e indokolt egy szabálytalan húzás, ha ezzel megmentünk valakit? A párbajok sokkal többet jelentenek egyszerű varázslatoknál – egyesek számára a hatalom eszközei, másoknak pedig az igazság szolgálatában állnak. És éppen ezért, mielőtt pálcát emelünk, érdemes végiggondolni: valóban az igaz ügyet szolgáljuk-e? - Nem várok azonnali megértést – talán néhányan soha nem is fogják igazán felfogni, miről beszélek. A legtöbben úgy gondolják, a párbaj puszta erőfitogtatás, a győzelemről szól, nem pedig arról, hogy mit jelent megtenni egy mozdulatot vagy visszafogni egy varázslatot. Nem hibáztatom őket. Könnyebb fekete-fehérben látni a világot: győztes és vesztes, támadó és védekező, erős és gyenge. De az igazság sosem ilyen egyszerű.
- Az óra témája alapvetően a párbajok során felmerülő erkölcsi dilemmák témaköre. Szakirodalom ugyan szól róla, a RAVASZ-vizsgákon azonban esélyét sem látom, hogy rákérdezzenek erre a tananyagra. Bár egy párbajnak lehetnek erkölcsi és társadalmi vetületei, ez még nem jelenti azt, hogy maga a párbaj mindenképp tisztességes. Az eszmékért folytatott harc gyakran elhomályosítja a határt a becsület és a kegyetlenség között, és még a nemes célok érdekében vívott küzdelmek is tartalmazhatnak tisztességtelen elemeket, legyen szó csalásról, szabályszegésről vagy szükségtelen erőszakról. Nem várják el, hogy hetedéves diákok megítéljék, hogy egyes szituációkbn milyen döntést ildomos - még ha nem is helyes - meghozni. - Legtöbbször persze ők maguk sem tudnának egy éles szituációban tiszta fejjel döntést hozni. Nem véletlenül tanítják mindezt akadémiai szinten.
- Mindenesetre bocsássák meg, hogy ekkora bizonytalanságba vezettem Önöket. Kárpótlásul a táblán lévő témákból válasszanak egyet, és írjanak egy beadandót róla. - Beszéd közben visszaérek a tanári asztalhoz, kezembe veszem a pálcámat, és a tábla felé intek, hogy megjelenjenek az említett témák: A varázslópárbaj és az egyéni felelősség, avagy mikor indokolt a harc?; A varázslópárbajok hatása a társadalomra; Halál, a párbajozás végső megoldása? - Mivel viszonylag érdekes és széles témakörökről van szó, szabad kezet adok, ha valakinek más téma jut eszébe, természetesn azt is szívesen fogadom. A témák alatt megtalálják az ezzel kapcsolatos szakirodalmakat is. Mégegyszer köszönöm, hogy megjelentek és aktívan részt vettek, vállalták a véleményüket társaik előtt. További szép napot mindannyiuknak! - bár a hangomból egyértelmű lehet számukra, hogy vége van az órának, még egy kis ideig a teremben maradok. Ha valakit ennél mélyebben érdekel a témája, így van lehetősége megkeresni. Mégis,, kurta a szünet, szóval valószínűleg a legtöbben sietnek a következő órájukra.

Beadandó témakörök:
- A varázslópárbaj és az egyéni felelősség, avagy mikor indokolt a harc?
- A varázslópárbajok hatása a társadalomra
- Halál, a párbajozás végső megoldása?

Beadandó hossza: legalább 100 szó a hozzászólás végén

Ajánlott szakirodalom:
- David P. P. Cramer - Párbajok és az erőszak gyökerei a modern világban
- William Jackson - Erőszak és társadalom: Az erőszak kulturális kontextusa a modern világban
- John Fraser - Becsületkódex

- A tanóra 3 körös. A záró, tanári hozzászólás: március 12.
- Minden hozzászólás +2 házpontot ér, az órai szereplésért +5 pont szerezhető.
- Az óra igazolatlan mulasztása -5 házpont szankciót von maga után.
- Ha valamilyen okból nem tudsz írni a 3 kör alatt, kérlek jelezd.
- Mások nevét jelezd a háznak megfelelő színnel: #BD2118, #557105, #1d4d9d, #EFB521

Hatodév SVK óra

- a párbajozás elmélete és etikája -

Alig észrevehetően, megkönnyebbülten sóhajtok, és tekintek a kérdést eredetileg feltevő Nebelwalld felé. Örülök neki, hogy a RAVASZ vizsgán nem fognak ilyeneket kérdezni. Nagy az esélye, hogy gyakorlatilag bármelyikünk összevitatkozna a vizsgabiztosokkal a kérdéskört illetően. A másik opció a vélemény formálásának képtelensége a témakörben. De nem mindenkit szoktak érdekelni ezek a dolgok, és ezzel alapvetően nincs is probléma.
Biztos vagyok benne, hogy például a két jóbarátot cseppet sem fogja kárpótolni az, hogy írhatnak beadandót a témából, bár én azért örülök annak, hogy gondolataimat és véleményemet valamilyen formában pergamenre vethetem. Feljegyzem magamnak gyorsan az ajánlott szakirodalmat is, bár biztosra veszem, hogy ennyi mindent nem fogok tudni végigolvasni a beadandó határidejéig.
- Vacsora után megírjuk közösen? Jobb túlesni rajta, amíg még frissek a gondolatok a fejemben. – kérdezem Holdent, mialatt elpakolom a jegyzetet, hogy tovább siethessünk Legendás Lényekre. Mindig nagyon kapkodós ez a szünet, hiszen elég messze van innen a kifutó. Bár ha Salamander tanárnő tényleg unikornisokat fog mutatni nekünk a mai órán, akkor az mindenért kárpótolni fog.

A párbajetika határai

A varázslópárbajokat két varázsló technikai összecsapásaként tanítják, ahol a párbaj szabályrendszerének kiemelt szerepe van. Az elmélet szerint nem pusztán a varázshasználó mágiájának ereje és képzettsége, hanem az eszmék és meggyőződések is meghatározzák a küzdelem kimenetelét. A történelem azonban egy sokkal kegyetlenebb valóságot vetít elénk, ahol végül mindig az győz, aki erősebb, ügyesebb vagy kegyetlenebb. Világunk meghatározó konfliktusaiban is láthatjuk, hogy csak addig számítanak az elvek, amíg azok betartását az adott helyzet lehetővé teszi.
Ez a dolgozat azt vizsgálja, hogy mikor és milyen körülmények között indokolt egy varázslópárbaj, és az etikailag helyes döntések minden esetben egybeesnek-e a gyakorlati szempontokkal, például túléléssel. Vajon a cél szentesíti-e az eszközt?

Az elméleti óra szerint a párbajok nem csupán fizikai összecsapások, hanem ideológiai konfliktusok is. Ez az elmélet azt sugallja, hogy a párbajozó felek nem csak varázslatokkal harcolnak egymással, hanem a harcok végkimenetelét az egyes eszmék, elvek is befolyásolják. Ezen logika alapján mindig a győztes oldal bizonyul „helyesnek”. Ez az elv visszaköszön a mugli popkultúrában [1] is, például regényekben, képregényekben [2], filmekben [3] is.
Ezek a szellemi termékek azonban egy idealizált fantáziavilágot vetítenek elénk, ahol a jó általában nyer, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését. Mind a varázstalanok, mind a mágiahasználók történelmében visszaköszön az, hogy a győztest az határozza meg, hogy ki az erősebb, ki dönt a leggyorsabban, kinek állnak rendelkezésére extra erőforrások, vagy ki az, aki hajlamos átlépni bizonyos határokat.
1945-ben az Amerikai Egyesült Államok ledobott két atombombát [4] Japánra. Ez a döntés megmutatta, hogy a győztes nem feltétlenül az, aki erkölcsileg helyesebb, hanem az, aki hatékonyan ki tudja használni a rendelkezésre álló erőforrásait, és hajlandó végső eszközhöz nyúlni a céljai eléréséhez.
Az 1612-es kobold lázadás is jól mutatja, hogy a történelemkönyveket végérvényesen a győztesek írják, a győzelemnek pedig nincs köze ahhoz, hogy melyik félnél van a nagyobb morális fölény. A koboldok saját szabadságukért és jogaikért harcoltak. A lázadásokat kemény megtorlások követték. Bár valamennyi jogot sikerült idővel kiharcolniuk maguknak, de eredeti céljaikat (például a kobold képviseletet a Wizengamotban, vagy a pálcahasználat jogát) nem sikerült elérniük. Ha a koboldok győztek volna, a jelenlegi varázslótársadalmunk egészen máshogyan nézne ki.

A párbaj nem több, mint egy eszköz egy adott cél eléréséhez, amit az adott helyzet határoz meg. Párbaj során minden boszorkány és varázsló saját döntése és felelőssége, hogy milyen varázslatokat használ, és meddig képes elmenni ellenfele legyőzése érdekében. Az iskolai tanítás szerint az etikát mindig be kell tartani, azonban ez nem életszerű és nem reális egy valódi élet-halál harcban.
A morális határ nem definiálható, hiszen az nem egy biztos és objektív pont, hanem mindig helyzetfüggő. Teljesen más a megítélése egy iskolai sértődés miatti párbajnak az udvaron, vagy épp annak, ha a saját vagy más életét véded. Meddig szabad elmenni egy éles helyzetben? Hol ér véget az önvédelem, és mikortól beszélünk megtorlásról?
Alapvetően az etikus megoldásokat mindig előnyben kell részesíteni, de van az a helyzet, amikor ez nem opció. Addig lehet betartani az elveket, amíg van lehetőség választásra. Egy párbajt például vissza is lehet utasítani, ami egyes helyzetekben bölcs döntés, másokban pedig halálos ítélet. Ha a párbajt elfogadjuk, és ragaszkodunk a párbajetikett formális és kizárólagos betartásához, attól még a másik fél dönthet úgy, hogy nem tartja magát ezekhez a szabályokhoz. Ilyen ellenfél esetében az etikusan cselekvők mindig hátrányba kerülnek. A békés megoldás olykor luxus. Bár fontos törekedni rá, de végérvényesen a másik fél dönt arról, hogy ez lehetséges-e.

A varázslópárbajok szabályozása szükségszerű, de ez önmagába véve kevés ahhoz, hogy megakadályozza az erőszakot. Az önvédelemhez való jog pedig minden esetben erősebb kell legyen, mint egy előre meghatározott, morális pont, hiszen az önvédelemhez mindenkinek joga van. Az aurorok bizonyos helyzetekben (például a háború alatt) különleges jogokkal és engedélyekkel rendelkezhetnek, melyek szerint szükség esetében bevethetnek főbenjáró átkokat is. Ez azt jelenti, hogy maguk a törvényhozók is elismerik ezek szükségességét, és háttérbe szorítják az alapvető etikát.
A varázslópárbajokat addig lehet idealizálni és romantizálni, amíg nem ismerjük a történelmünket, vagy nem voltunk magunk is elszenvedői, részesei egy-egy igazságtalanságnak. Nem mindig van lehetőség ragaszkodni a szabályokhoz, amit a történelem példái is bemutatnak. Az egyes eszmék összecsapása önmagában kevés, ha nincs mögötte a megfelelő hatalom és erő. Aki mindenáron ragaszkodik az elvekhez, az könnyedén vesztesként végezheti egy olyan harcban, ahol a másik fél nem így gondolkozik.
Ugyan fontos a párbaj etikának megtanulása, mert egyfajta keretet ad a varázshasználatra, és megakadályozza a felesleges brutalitást. Azonban alkalmazkodni kell az egyes helyzetekhez és fel kell ismerni, amikor ezek könyv szerinti betartása nem lehetséges. A párbajetika ismerete nem csak azért fontos, hogy be tudjuk tartani, hanem azért is, hogy egy boszorkány vagy varázsló tudatos döntést hozhasson arról, hogy milyen mértékben hajlandó és képes eltérni tőlük egyes helyzetekben. Nem csak az a fontos egy küzdelemben, hogy ki mennyire erős, hanem az is, hogy tudja, mikor kell küzdeni, és mikor szükségszerű eltérni a hagyományos elvektől.

[1] mugli popkultúra: varázstalan emberek (muglik) által létrehozott és fogyasztott, kulturális termékek, beleértve könyveket, zenéket, filmeket, és más alkotásokat.
[2] képregény: az irodalom és a képzőművészet egy sajátos keveréke. Egymást követő képek sorozata, melyek egy történetet mesélnek el.
[3] film: avagy mozgókép; képekből álló sorozat, ami vászonra vetítve gyorsan változik, ami így azt az illúziót kelti, mintha a kép mozogna. Hanggal, kísérőzenével együtt vetítik, a történetmesélés egyik mugli eszköze.
[4] atombomba: muglik által létrehozott fegyver, ami képes egész városokat elpusztítani hosszú távú, súlyos környezetkárosító következményekkel.

SVK 2005. január idusa előtt három nappal


18+ - káromkodás, még több káromkodás, general Nialen bullshit

  Csak sóhajtok egyet, mert a kedvenc órámból full bullshit hülyeség lett, erkölcsökről, meg olyan dolgokról, amelyeknek semmi értelme. Nem is figyelek oda tovább, főleg, miután az egyik balfasz stréber megkérdezi, hogy ez RAVASZ anyag lesz-e. Nem értem, Fawcett miért erről beszél, ezt a faszságot részegen le tudnám vitatkozni Alistairrel, Damiennel, Conorral, meg egy csomó emberrel. Nem figyelek tovább erre a hülyeségre, inkább rajzolok egy második hattyút Soffinak, még a kurva ostoba kisegítősökkel sem foglalkozok tovább. Csak akkor sóhajtok fel, amikor jelzi, hogy még órán kívüli feladat is van ebből a kibaszott ostobaságból.

 

A Varázslópárbajok, a becsület meg ilyesmi

 

Ebben a dolgozatban az órán elmondottakat kívánom megismételni. Véleményem szerint egy rohadt nagyon egyszerű kérdésből lett egy nagyon bonyolult gordiuszi csomó kötve. Leírom, hogy én mit gondolok, listaszerűen.

1. Találd ki, hogy miért harcolsz! Fontos annyira, hogy kinyírj érte valakit, vagy meghalj érte? És ha nem, miért harcolsz?
2. Ha fontos annyira, hogy megölj érte valakit, vagy meghalj érte, számít, hogy mit gondol valaki, tisztességes volt-e fa ágyékon vagy hátba lőni a másikat?
3. Tisztességes egy olyan szemétládát, mint Grindelwald, Voldemort, Bellatrix Lestrange vagy Gilean Travers Antonin Dolohov győzni hagyni, hogy cserébe kielégítsük az egónkat, és elmondhassuk, hogy tisztes küzdelem volt? Becsületes hagyni Grindelwaldot győzni, hogy kiirtsa a muglikat? Vagy Voldemortot (elfelejtettem kérdezni, hogy oké-e a neve leírva, de gondolom érdemes szokni), hogy kiirtson bárkit, aki minimálisan zavarja?

 Konklúzió: Ha valaki úgy dönt, hogy párbajozik, akkor győzni kell, teljesen mindegy, hogyan. Ha a vereség elfogadható, el sem kellett volna kezdeni.

Nebelwald megszólalására csak szemet forgatok a pillanatnyilag gyér jegyzeteim felé. Elég kézenfekvően ez nem egy tananyag-órának volt szánva annyira, mint inkább egy kitérőkénti gondolatgyakorlatnak, egy témát megvitatni érv-ellenérv, különböző nézőpontok szerinti diskurzusban - érthetően egy a tárgyhoz kapcsolódó témával. Őszintén, még érdekelt is az ötlet egész addig, ameddig reménykedtem benne, hogy ezt egy valamennyire életképes módon kísérelnénk meg.
Igaz, ha ő is inkább csak így ad hangot a csalódásnak, hogy végül nem lett semmi érdekes az órából, igazságtalan lehet a reakcióm. Pont mindegy, miután csak egy parlagon maradt jegyzetlap "látta", de mulasztás lenne nem elismernem a lehetséges tényt.
- Úgy látom, valóban pontosabban kellett volna tisztáznom az óra anyagát. Ennek ellenére azonban értékes válaszok hangoztak el, köszönöm tehát az aktív részvételt.- Köszönjük, tanárúr, így már tényleg megérte bejönnünk az órára, így már nem szenved hiányt a további napunk.
A továbbiakban csak fél füllel figyelek, hogy összeszed-e valami koherens mondandót, vagy legalább egy szándékozott irányát a saját gondolatainak, de a hátralevő időt hasznosabban kitöltöm egy Durandana illusztráció folytatásával, amit senki nem fog végül látni úgyse. Aki megtehetné, nincs hozzá kötődése, én meg nem fogok fáradni az egész elregélésével, mert nem. Akinek lenne, az meg a varázstitok okán nem jogosult, mert bűvölt mozgórajz, úgyhogy szintén nem.
Nem is tudom, miért a paladint alkotom - jobb napjain a legstandardabb Lawful Good archetípus, rosszabbakon pedig hajlamos belecsúszni a "tinédzserfiú játszik női karaktert" kriminálisabb szintjeibe - de talán valami az esztétikában ihlet meg időről időre. Az esztétikája, amin ezen a ponton többet dolgoztam, mint a játékosa valaha.
De végülis, hogy ne teljesen sodródjak el az órától még kicsöngetésig, Fawcett és Lowe még el is tudnának beszélgetni a karakter egy-egy aspektusától, mint a formalitást követő becsület vagy a romantizált hős lovag alak, ha ilyen valaha megtörténne. Ami nem fog.

Mire gondolt a költő?
Avagy az óra feltételezhető témája

Kitétel: miután az órán néhány alapvető fogalom nem lett egyértelműen tisztázva, a dolgozatban ezek csupán a legvalószínűbbnek tűnő feltételezések lesznek.

Párbaj: varázshasználók egy az egy elleni, varázslatok általi összecsapása, valamilyen mértékű igazodással egy hagyományalapú formális etikett pontjaihoz.
Erkölcsi dilemmák: az órán elhangzottak alapján,
- A formalitások követése vagy hanyagolása a biztosabb győzelem elérése ellenében.
- Saját maximális képesség visszafogása az ellenfél javára, és az ez által keltett benyomás kérdése - például ez segítőkész vagy épp leereszkedő a másik fél felé.

Röviden, minden a kontextuson múlik. Ez talán legkönnyebben példák útján vizsgálható: mi az adott párbaj célja és körülményi.
Gyakorlás - a párbaj célja értelemszerűen a gyakorló képességeinek fejlesztése. Egy bizonyos technika esetén (adott varázslatok, vagy a párbaj formalitásai) a párbaj előre meghatározott lépésekből fog állni, így kevés kérdést merül fel.
Szabadgyakorlás esetén vagy mindkét fél hasonló szinten áll képességek terén, így kevés okuk van nem teljes képességük szerint küzdeni; vagy a nagyobb tudású, tanító fél célja olyan mértékben tenni próbára a tanuló felet, hogy az fejlődhessen, így a kontextusnak része aszerint visszafognia a saját képességeit, hogy mi a szándékozott lecke.
Sport, verseny - az adott párbajra vonatkozó szabályok és keretek tisztázottak mindkét fél számára (megengedett és tiltott technikák, elvárt formalitások). Ha küzdősportként ezeket kiegészítenék saját további pontokkal, az a közös megegyezésük kérdése, valamint egyértelmű eset, ha ilyenek az előírt szabályokba ütköznének.
Versenyhelyzetben a megengedett keretek szintén tisztázottak, a felek pedig jellemzően a győzelemre törekednek, így nincs sok indokuk nem legjobb (és a szabályokban megengedett) tudásuk szerint teljesíteni.
Becsületbeli konfliktus - amikor a két fél valódi nézeteltérést kíván eldönteni párbaj által, de becsület, kultúrális, egyéb szempontok okán egyaránt tartja magát a párbaj formalitásaihoz. Jellemzően itt is eleme az etikettnek a párbaj kereteinek meghatározása (vagy eleve adott, vagy az egyik formális lépés megegyezni bennük, hagyománytól függően), így azok ismét egyaránt ismertek mindkét fél számára.
A legtöbb kérdés itt akörül merülhet föl, valóban mindkét fél betartja-e ezeket az egyezményeket, valamint azok ütköznek-e legalitás kérdésébe, a megegyezésüktől függetlenül. A halálos kimenetel legálisan legvalószínűbben gyilkosságnak minősülne, de szintén vannak hagyományok a párbajt eldöntő találat szintjére (pl. "első vér", harcképtelenné tevés, kijelölt területen kívülre kerülés), amik attól enyhébbek, és más legális vonzatúak.
A felek magatartásának moralitása (pl. az órai példa a képességek visszafogásáról) nehezen elemezhető konkrét esetpélda nélkül, így itt annyival foglalnám össze, hogy bonyolult kérdés, és nem feltétlen lenne objektíven egyértelmű válasza.
Két fél harca - ezen a ponton egyre kevésbé beszélünk ténylegesen párbajról (a fenti definíció tekintetében), két varázshasználó szór átkokat egymásra. Volt egyezmény a felek között a megengedett keretekről? Tartja magát mindkét fél bármilyen formalitásokhoz, nemhogy ugyanazokhoz? Ha volt kísérlet ilyen keretek meghatározására, az elbukott, különben egy fentebbi kategóriát tárgyalnánk. Ha nem volt, csak abban az értelemben beszélünk párbajról, hogy két fél küzd, varázslatok használatával. Ha más eszközöket is bevonnak, már abban sem.
Ezen a ponton, ha a másik fél eleve nem párbajozik, taktikai hátrányba helyezzük magunkat azzal, ha kitartunk annak formalitásai mellett. Az válik a kérdéssé, többet ér-e formalitás, morális fölény, önfényezés, miegyéb megtartása, csupán önmagunk számára, mint az ezzel járó magunkra szabott nehezítés. Miről szól a "párbaj"? Mi a tétje? Mi a legnagyobb veszély szintje benne?
Ezen a ponton kiterjesztettük a témát bármilyen helyzetre, ahol egy fél, egy másik fél ellen, pálcát ragad, így minden ilyen helyzet minden kérdésére.

Eszmék - szolgálhatják a motivációt a párbaj (bármilyen értelmében) létrejöttéhez, esetleg összefügghetnek a párbajformalitások némely elemével. De amint az egymással szembeálló eszméket a felek nem az eszmékról szóló diskurzusban vitatják, hanem csupán azok képviseletében harcba szállnak egymással, túlnyomórészt az eszmék tárgytalanná válnak a kimenetel tekintetében, mivel nem azok érdemei vagy hiányosságai döntenek a kimenetelről, hanem a küzdő felek képességei. Ezen a ponton az adott eszmék nagyon jó retorikai eszközök a megütközés utólagos romantizálásához, de közvetlen érdemük ritkán van benne ténylegesen.

Verteidigung gegen die dunklen Künste
2005. január 12.

  Ijesztő a tudat, hogy Orin engem néz, pedig csak a szemem sarkából kapom el őt, miközben a professzor beszél. A lényeget mindenesetre tudom, úgyhogy azon kívül, hogy figyelek, nem tervezek már megszólalni, kérdésekre válaszolni. Az exem ugyanakkor elég ijesztő.

 A tekintetem el-el vándorol, a kisebb Morgenstern felé, és tovább tanulmányozom az arcát, ahogy figyeli a professzort. Hogyan? Nem tudom, mi volt olyan különleges abban az egészben, és bár könnyű lenne az egészet ráfogni arra, hogy több gyakorlatom van, jobb bábokat készítek, mint régebben, az ilyen áttörések nem így születnek.

 Rámosolygok Soffira, ahogy látom, hogy az unokatestvére, aki általában dühös és agresszív, ismét rajzolt neki valamit (valószínűleg valami kedveset, a lány reakciójából ítélve. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy talán én is rajzolok valamit – talán Revannak, de én nem kockáztatnám meg, hogy megbüntessenek. Ha kibírtam öt és fél évet büntetőmunka és pontlevonás nélkül, megteszek mindent, hogy kibírjam a maradékot is.

 

A Varázslópárbaj és az egyéni felelősség – mikor indokolt a harc?

 A varázslópárbaj a mágikus világ egyik legrégebbi és legmeghatározóbb konfliktusmegoldási formája, amelynek története évszázadokra nyúlik vissza. Bár a párbajok egyes esetekben tisztán formális megmérettetésként szolgálnak, azok jogi és erkölcsi vonzatai messze túlmutatnak a puszta varázstudás demonstrálásán. Az alábbiakban a varázslópárbaj és az egyéni felelősség kapcsolatát vizsgáljuk, különös tekintettel arra, hogy milyen esetekben tekinthető indokoltnak az erőszakos konfrontáció alkalmazása.

 A varázslópárbajok szabályozása hagyományosan a mágusok által alkotott erkölcsi normákra és íratlan törvényekre épül. A modern mágikus közösségekben, különösen a Mágiaügyi Minisztérium jogrendjében, a párbajokat szigorú keretek közé szorították, hogy elkerüljék a szükségtelen erőszakot. A párbajok egyik legfontosabb erkölcsi kérdése az arányosság elve, amely kimondja, hogy a varázslónak a fenyegetéssel arányos mértékű és jellegű varázslatot kell alkalmaznia. Például egy egyszerű sértés esetén halálos átkok használata nemcsak etikátlan, hanem jogilag is büntetendő.

 A párbajok szükségessége leggyakrabban önvédelemből vagy igazságszolgáltatási célokból merül fel. Egy varázsló jogosult lehet párbajban megvédeni önmagát, ha fizikai vagy mágikus támadás éri, azonban a jogos önvédelem és az önbíráskodás között vékony a határvonal. A sötét varázslatok elleni védekezés tantárgya és a mágikus világ törvényei arra ösztönzik a varázslókat, hogy a békés megoldásokat részesítsék előnyben, és a párbajt csak végső esetben alkalmazzák.

 Társadalmi szempontból a varázslópárbajok az erőegyensúly fenntartásának eszközei is lehetnek. A történelem során számos híres mágus, például Albus Dumbledore és Gellert Grindelwald párbaja bizonyította, hogy egyes esetekben a konfliktusok kizárólag mágikus összecsapás révén dönthetők el. Az ilyen összecsapások azonban gyakran súlyos következményekkel járnak, ezért az etikai és jogi normák az erőszak minimalizálására ösztönöznek.

 Összegzésként elmondható, hogy a varázslópárbaj egyéni felelősséget kíván meg minden résztvevőjétől. Míg bizonyos helyzetekben a párbaj indokolt lehet, az erőszak csak akkor tekinthető legitim eszköznek, ha más alternatívák nem állnak rendelkezésre. Az önvédelem, az arányosság elve és a társadalmi stabilitás mind olyan tényezők, amelyek meghatározzák, mikor és milyen módon lehet a varázslópárbajt elfogadható konfliktusmegoldási eszközként alkalmazni.

[SVK óra meg a tarkó.2005. január]

SVK óra meg a tarkó.
2005. január

Nem győzöm követni a szóváltásokat és hogy teljesen őszinte legyek már nem is nagyon akarom. Páran nagyon bepörögtek az órán és csak repkednek a filozofikus gondolatok, amihez nekem baromira reggel van. Inkább csak hallgatom a történéseket és bámulok magam elé – jaj ne oda nem bámulhatok. Utálom, hogy beszorultam a létra mögé. Idegesít, hogy folyamatosan szem előtt van, bár így legalább nem tud csalni, mert tuti így is megtalálná valahogyan a módját rá. Nem mintha bármit is csinálna, csak fészkelődik és úgy néz kifelé az ablakon, mintha Dumbledore és Grindelwald éppen ott párbajozna. Nem véletlen, hogy ekkora gyökér minden tárgyból. Nyugi Zafira, nem kell hogy érdekeljen, nem a te dolgod. Egyébként sem meglepő, hogy O’Hara szarik az órára, amikor tisztességről és erkölcsről van szó.

Megmosolygom a professzor színpadias csavarát az óra témáját illetően. Nem mintha nem lett volna egyértelmű a „meglepetés”, de nagyon hugrás húzás erkölcsiségről ilyen beszélgetést indítani. Már szinte aranyos. Lejegyzetelem gyorsan a beadandók anyagát és nagyot sóhajtva elpakolok. Szerencsére lyukas órám lesz, szóval legalább ehetek végre valami normálisat. A kaja gondolatára automatikusan keresem szememmel Robot, falásra mindig vehető. Amikor elkapom a tekintetét mimikálom a kajálást látványosan kérdő arckifejezéssel, remélem veszi a lapot.
- Szerintem megyek bekapok valamit a Nagyterembe – mondom Soffinak – jössz te is?

A varázslópárbaj és az egyéni felelősség, avagy mikor indokolt a harc?
– A kviddics és a tisztességes küzdelem párhuzamai

A varázslópárbajok és a kviddics első ránézésre két teljesen különböző dolognak tűnhetnek, de mindkettő ugyanarra az alapelvre épül: a szabályok tartják fenn a rendet, és ezek biztosítják, hogy a versengés ne váljon puszta káosszá vagy erőszakká. A küzdelem szabályainak elfogadása nem csupán egyéni döntés, hanem a civilizált társadalmak egyik legfontosabb alapköve.

Fogóként a mérkőzéseken folyamatosan találkozom olyan helyzetekkel, amikor valaki a szabályok megszegésével próbál előnyhöz jutni. Egy apró lökés a levegőben, egy „véletlen” akadályozás – ezek az eszközök rövid távon hasznosnak tűnhetnek, de hosszú távon aláássák a játék hitelességét. A párbajok esetében ugyanez a helyzet: ha az ellenfél becstelen módszereket alkalmaz, nagy a kísértés, hogy viszonozzuk – de vajon megéri? Egy ilyen hozzáállás nemcsak az adott párbajt vagy mérkőzést, hanem az egész rendszert veszélyezteti.

Ahogy John Fraser írja Becsületkódex című munkájában, „a szabályok elfogadása nem a gyengeség, hanem a valódi erő jele” (Fraser, 1879, p. 112). A varázslópárbajok és a sportok nem csupán fizikai összecsapások, hanem erkölcsi döntések sorozata is. A szabályok azért léteznek, hogy megvédjék a résztvevőket és biztosítsák, hogy a győztes valóban a tudása és képességei alapján nyerjen, nem pedig a csalás miatt.

A történelem során mindig is a szabályokhoz való viszony határozta meg a társadalmak fejlődését. Ha egy közösség elutasítja a közös normákat, az elkerülhetetlenül a káosz felé sodorja. William Jackson Erőszak és társadalom című könyvében ezt így fogalmazza meg: „A civilizált társadalmak nem az erőszak hiányában különböznek a primitív közösségektől, hanem abban, hogy az erőszakot szabályok közé szorítják” (Jackson, 1784, p. 87). Egy párbaj vagy egy kviddicsmérkőzés ennek a nagyobb képnek a része: annak bizonyítéka, hogy képesek vagyunk uralkodni az ösztöneinken, és egy magasabb erkölcsi normához igazodni.

Éppen ezért hiszem, hogy a tisztességes küzdelem nem csupán egy lehetőség, hanem egy kötelesség is. A becstelen eszközökkel elért győzelem értéktelen, mert nem a tudást és az ügyességet tükrözi, hanem a szabályok kijátszásának képességét. Az igazi erő abban rejlik, hogy valaki képes tisztességesen harcolni – mert ez az, amit egy civilizált társadalom minden tagjától elvár.

Hivatkozások

• Fraser, J. Becsületkódex. Edinburgh: Magical Ethics Press.
• Jackson, W. Erőszak és társadalom: Az erőszak kulturális kontextusa a modern világban. Oxford: Wizarding Academic Press.
• Cramer, D. P. P. Párbajok és az erőszak gyökerei a modern világban. London: Arcane Studies Publishing.

[i'm the coldest]

U N D E R  Ω  P R E S S U R E

under

                     pressure
                                                   i can promise
                                                                                      i'm the coldest

+18! szégyenítés, erőszak említése. A beadandó vegyesen tartalmaz valós és fiktív forrásokat,
        Összezárt állkapoccsal várom, míg az értelmetlen monológ végére ér: mélyen bánom, hogy a tavaszi félév végén elmentem arra a vizsgára, bár talán lehetnék elnézőbb magammal. Ezt a teljesítményt, pontosabban a hiányát akkor nem láthattam előre, még következtetni sem mertem volna hasonló végkimenetelre. Inkább nem jellemzem hangosan a professzor szavait, azokat a tükörképének is elmondhatta volna, ha csak a saját hangja hallgatására vágyott.
        Egy pillanatra megállok tétován, hogy beszéljek-e vele külön, vagy siessek inkább a következő, remélhetőleg hasznosabb tanórámra. A beadandó témakörei épp olyan fantáziátlanok, mint ami a táblára került. Ha erre a végtelenül liberális szócséplésre vágytam volna, kinyitom a Prófétát, és elolvasom a Wizengamotnak nevezett kígyük gyülekezetéről szóló legújabb hasábokat. Vajon van még értelme kérdeznem ezek után, vezet bárhová az öntömjénezés nászától?

        Hogyan is lehetne kárpótlás, hogy magunknak kell elsajátítanunk a témakört? Az elpazarolt időt megtöbbszöröző alkalmatlanság sorai még dühösebbé tesznek, figyelmetlenül dobálom csak a táskámba a feleslegesen elővett tárgyakat. A húgom már nincs itt, ő természetesen nem támaszt elvárásokat a roxforti professzorok képességeivel szemben, de ha hallgatok, a bűntársa leszek ebben a botrányban. Fawcett professzor bizonyára jobban örülne az engedelmes diákoknak, velük még kevesebb dolga akad, mint a vitatkozókkal. Nincs mit veszítenem a becsületemen kívül, de nem várom szelíden azt a végső éjt.
        - Fawcett professzor, meggyőződésem, hogy a kritika mindenkinek csak javára válik. Szeretnék visszajelzést adni önnek, ha a mostani órája anyagát a Minisztérium várja el öntől, akkor leadhatta volna csak kérdések nélkül, ennek jelzésével. Ha nem erről van szó, akkor az ön kész véleményével értelmetlen volt vitatkoznunk úgy, hogy nem adott arra érdemi visszajelzést és nem választotta el a párbajozást, mint sportot a párbajozástól, mint konfliktustól. Kérem, nyugodtan vonjon le házpontokat, ha úgy találja helyesnek, ragaszkodom a véleményemhez. - felvonom az állam, és csak azután távozom, hogy válaszolt valamit. Kétlem, hogy az tartalmas lesz, hiszen az imént már jelezte számunkra, hogy itt nem párbeszéről, csupán monológról van szó, de engem nem zavar az esetleges visszautasítása vagy a szégyenként számon tartott pontlevonás.

        

A köpeny, a kő és a bodzapálca: a halál, mint a nyugati kultúra öndefiníciójának epitheton ornansa a párbajozás etikáján keresztül a 20-21. században
Orin Morgenstern

    Az angol mágikus irodalom egyik legtöbbet vitatott műve, a Halál meséje (Bogar Bárd meséi, 300-335,) részleteiben beszél Voldemort második háborújának szimbolizmusáról: a köpenyről, a kőről és a bodzapálcáról. Utóbbival kapcsolatban Ollivander (Pálcafák, 1965, 44.) jegyzi, hogy annak nem csak anyaga, hanem szimulákrumot megvalósító jelensége, dimenziója is értelmezhető. Baudrillard (Simulacres et Simulation, 28-34.) definíciója alapján a szimulákrum nem egyszerűen megváltoztatja az ismert valóságot, hanem helyettesíti azt magával, helyébe lép: a mese elemeinek elfogadása részévé teszi azt a történelmi párbeszédnek is, amelynek keretein belül értelmezhető a pálcás konfliktus, továbbiakban párbajozás.
    Dumbledore több művében beszél az egyén felelősségéről a párbajozás tekintetében, de a legegyszerűbben interjúi során (Interjú a Reggeli prófétában, 1992/06/22, 23., Interjú a Reggeli Prófétában II, 1993/08/01, 65.) ahol részletezi annak szimbolikus jelentésvilágát is. Fawley válaszát egy tárcában fogalmazza meg (Reggeli Próféta, 1995/04/17, 38-39.), amelyben hivatkozza Novak et. al-t (Szimulákrum a 19-20. században: varázslóháborúk az Egyesült Királyságban, 50-79.) a párpajozás felelősségét illetően. A halálfalói konszenzus szerint tehát nem felvenni a kihívást gyengeségnek számít (és ezáltal varázstalan magatartás), amelyet direkt kapcsolatként értelmeztek a rezsim közéleti sikereit illetően is (Reggeli Próféta, 1997/01/14, 85.). Lee Ga Hyun említi az összefüggést vonatkozó művében (Dreamcatcher, 1998, 44-97.), és úgy jellemzi a konfliktust, amely megmutatkozik általa, mint a nyugati társadalom öndefiníciója, melyben ellentmondásba kerül a halál ellen való állandó küzdelem (a párbaj formájában) és annak elfogadása (annak etikája).

    Az angol Mágiaügyi Minisztérium állásfoglalásában (Minisztériumi Közlöny, 2002/2, 12-22.) definiálja a párbajozás egyik értelmezhető formáját, ezzel együtt el is ítéli azt, jelezvén, hogy az nem civil kötelesség. A már említett nyugati öndefiníció kiszervező magatartása - a fegyver viselésének és használatának tekintetében, ahogy Panasiuk is írja (Párbajozás a kora 20. században, 49.) összefüggésben áll a halál értelmezésével. "Mai ipari városi civilizációnkban a halál tabunak számít, aminek elsődleges oka az, hogy elszakadtunk természetes élőközegünktől, az élet-halál ciklikusságának gondolatköre helyébe a fogyasztói kultúrára jellemző élvezetek léptek" (Thanatopoetika az orosz irodalomban, 35.), és Nietzsche szavait idézve a halál az egyetlen dolog, amely előbb vagy utóbb mindannyiunkat elér (Válogatott írásai. A vidám tudomány, 191-192.).
    Tartani tőle, valamint közel kerülni hozzá, de a nyugati liberális világkép kiszolgálásával - jótékonyan elfelejtve, hogy a pálcával megvalósított agresszió elsősorban nem sportként, hanem önvédelemként és hadászati nemként kezdte pályafutását! - érthető, de el nem fogadható a 21. századi angol mágusok között.

    A Minisztériumi Közlöny kiemel egy másik fontos szempontot is, mikor kísérletet tesz a definíciók megalkotására: a párbaj két beleegyezésre képes fél között történik (Minisztériumi Közlöny, 2002/2, 22-24.), ezért nem jöhet létre támadó-megtámadott tekintetében, nem teljesülnek az ahhoz szükséges körülmények. A védekezésre képtelen fél - akár cselekvőképtelensége, akár gyakorlatlansága, akár kényszerítés okán (Párbajozás a kora 20. században, 69-74.) - nem vesz részt a párbajban, amely így nem is jöhet létre, ezzel lehetlenné téve az 'etikátlan' jelző értelmezését pusztán a párbaj megvalósulásának tekintetében.
    A Mágusok Nemzetközi Kongresszusának Tanácsán az utólagos vitarendezés - mely már jogi kategória, ezen belül is nemzetközi jogi normák mentén épül fel, és teszik a párbajozást a jogalkotó területévé, ahogy Baldree említi (Konfliktusok a mágusok nemzetközi jogában II, 508-511.) - a körülmények vizsgálatával kezdődik. Ezen felül azonban a természeti törvények állnak: mi volna természetesebb, mint meghalni egy önként vállalt, ismert körülmény által?
    Ha hihetünk Potter megállapításának Dumbledoreval kapcsolatban: semmi.

Bibliográfia:
Baldree, Travis: Konfliktusok a mágusok nemzetközi jogában II. Fudge & Fudge: London, 1987.
Baudrillard, Jean: Simulacres et Simulation. Éditions Galilée: Paris, 1983.
Bogar bard: Válogatott mesék. Fudge & Fudge: London, 2001.
Bóna, Éva: Thanatopoetika az orosz irodalomban. In: Halál az irodalomban, szerk. Nemes László, Hegedűs Katalin. Magyar Hospice-Palliatív Egyesület: Budapest, 2021.
Fawley, Phineas: Válasz a Buta Ajtócsengőre. Reggeli Próféta, 1995/04/17.
Ismeretlen szerző: Interjú a Reggeli prófétában, 1992/06/22.
Ismeretlen szerző: Interjú a Reggeli Prófétában II, 1993/08/01.
Lee, Ga Hyun: Dreamcatcher. Dreamcatcher Company: Seoul, 1998.
Minisztériumi Közlöny: 2002/2.
Nietzsche, Friedrich: Válogatott írásai. A vidám tudomány. (ford. Szabó Ede). Gondolat: Budapest, 1984.
Novak, Hans & et. al:  A párbajozás ősisége és kötelessége. In: Szimulákrum a 19-20. században: varázslóháborúk az Egyesült Királyságban. Griffendél Godrik Akadémiai Kiadó: London, 1994.
Ollivander, Garrick : Pálcafák, Fudge & Fudge: London, 1965.
Panasiuk, Magdalena: Párbajozás a kora 20. században. Salem Intézet: Salem, 1990.