Belby professzor szobája

[Halloween]

Halloween


outfit

2002. október 31.

To: Dorian Belby

Kinyitotta az ajtót, és nem hitt a szemének. Meglepődött, láttam rajta. De boldogan lepődött meg. Nem számított rám, mégis ott álltam, és úgy tűnt, neki is szüksége van egy kis melegségre, ahogy nekem is.
Magához húzott, ölelt, én pedig visszaöleltem és belebújtam a nyakába. Szerettem ezt az ismerős Dorian illatot, és mostanában annyira kevésszer szaglászhattam. Behúzott a szobájába, kézzel - vagy lábbal, nem láttam - becsukta az ajtót, és egy percig csak bújtunk egymásba. Jó volt végre biztonságban, a karjai közt tudni magam. Az egész este annyira bizonytalan, és stresszes volt, kellemes volt csak Dorian ölelésére és szuszogására koncentrálni.
Végül csak elcsattant egy rövidke csók, mert Dorian válaszokat várt.
-Hát te? - kérdezte, ahogy leült és az ölébe húzott. Én odakucorodtam hozzá, és halvány mosollyal, a szememet forgatva belekezdtem:
-Tudod, volt ez a hülye haloweeni forgatag Roxmortsban. Mintha egy őrültek házába csöppentünk volna. Volt ott egy lámpást áruló férfi, akiről kiderült, hogy valami macska-kobold. Vettem tőle egy lámpást, de aztán Esmé véletlenül meglökött, a lámpás elszakadt, a macska-kobold kiakadt, úgyhogy viszketést szórt ránk. Utána meg kékké és rózsaszínné változtunk. Még szerencse, hogy ott volt Esmé, mert totál kiakadtam. De szerintem ő is. Semmit nem tettünk az a hülye macska meg szívózott velünk. Aztán elküldött minket halért! Halért, egy halloweeni vásárban! De Esmének eszébe jutott egy jó ötlet, hogy sütőtökből csináljunk neki halat. Na az már jó volt neki, és visszaváltoztatott minket. És a végén kaptunk egy gesztenyét tőle.
Mindezt nagyjából egy szuszra mondtam el, és a végén felmutattam a gesztenyét.
Tényleg rossz élmény volt ez a fesztivál, sokkal szívesebben lettem volna inkább Doriannel a kastélyban, még ha csak másból sem állt volna az estém, hogy olvasok, miközben ő dolgozik. Jobban tettem volna, ha inkább ezt választom. De végül a Samhain buli mellett döntöttem. És bár Esmével kikecmeregtünk a bajból, de kicsit kezdett elegem lenni a vicces kedvű vásározókból.
-Szóval totál kikészültünk mindketten, és én úgy döntöttem, hogy melletted keresek megnyugvást. Remélem nem bánod. - kérdeztem tőle bűnbánó arccal, mert tényleg volt ilyen tervem már az elején is, hogy meglepem, de most kicsit a saját érdekemben is jöttem. De most, hogy itt ültem az ölében, a kezét körém kulcsolta, biztonságban éreztem magam. Odabújtam a mellkasához, megsimítottam az arcát, és azt mondtam:
-Remélem a te estét kevésbé izgalmasan telt.

halloween



Serena
2002. október 31.

Meglepetten néztem végig Serenán, még azután is, hogy lágy csókot váltottunk. Nem számítottam rá, cseppet sem. Úgy hittem, hogy a mai napon már biztosan egyedül leszek és majd valamikor, ha már tényleg csendessé válik az éjszaka, elnyúlok az ágyamon. Kellemes meglepetés volt ő, ahogy melegséget csempészett a hűvös estébe.
– Tudod, volt ez a hülye haloweeni forgatag Roxmortsban. Mintha egy őrültek házába csöppentünk volna. Volt ott egy lámpást áruló férfi, akiről kiderült, hogy valami macska-kobold. Vettem tőle egy lámpást, de aztán Esmé véletlenül meglökött, a lámpás elszakadt, a macska-kobold kiakadt, úgyhogy viszketést szórt ránk. Utána meg kékké és rózsaszínné változtunk. Még szerencse, hogy ott volt Esmé, mert totál kiakadtam. De szerintem ő is. Semmit nem tettünk az a hülye macska meg szívózott velünk. Aztán elküldött minket halért! Halért, egy halloweeni vásárban! De Esmének eszébe jutott egy jó ötlet, hogy sütőtökből csináljunk neki halat. Na az már jó volt neki, és visszaváltoztatott minket. És a végén kaptunk egy gesztenyét tőle. – Magyarázta, ahogy az ölembe húztam és finoman végig simítottam a combján. Zaklatottnak tűnt, ezért úgy éreztem meg kell nyugtatnom.
– Sajnálom. – Suttogtam és gyengéden simítottam meg a haját és az arcát is, hogy finom puszit adjak neki az ajkaira. Nem akartam elterelni szót, véletlenül sem, inkább megvártam, míg végig mondja, ami zavarja.
– Szóval totál kikészültünk mindketten, és én úgy döntöttem, hogy melletted keresek megnyugvást. Remélem nem bánod. – Folytatta, én pedig csak elmosolyodtam. Nem sok ember volt, aki ilyen hatással volt rám és ha már az ölemben ücsörgött, hát élveztem, hogy fecseg, elmondja a bánatát, én pedig csak vigasztalhatom. Ez is ő volt. Ezt is imádtam benne… és valahogy éppen ezek miatt az apróságok miatt szerettem volna még közelebb tudni magamhoz.
Csak megráztam a fejem.
– Miért bánnám, hogy látlak? – suttogtam magunk közé.
Odabújt hozzám, amitől a szívem nagyot dobbant. Az ujjai puhán simítottak végig a borostás arcomon. Ezt a pillanatot el tudtam volna nyújtani végtelen hosszúvá. Nem akartam, hogy elszakadjunk újra… de a munkám nem tette lehetővé, hogy felajánljam neki a beköltözést.
– Remélem a te estét kevésbé izgalmasan telt.
– Ó, ne hidd, hogy nem. Nemrég bekopogott egy nagyon jó nő és az ölembe ült. Csupa izgalom az estém. – Mosolyodtam el, de ha az asztalra pillantott, láthatta a munka nyomát, a házidolgozatokat, amiket igyekeztem kijavítani, ám egyre bosszantóbbak voltak. Amelyik éppen jó lett volna, az hemzsegett a helyesírási hibáktól.
Még egy kicsit végigsimítottam rajta, aztán lágy csókot leheltem ismét az ajkaira.
– Mit szólnál, ha szereznék neked finom süteményt a konyháról és itt maradnál estére? – kérdeztem és ahogy a szemébe néztem megint elmosolyodtam. Tényleg boldoggá tett és talán egy estéért McGalagony sem veszi a fejemet.

[Halloween]

Halloween


outfit

2002. október 31.

To: Dorian Belby

Jó volt ott ülni az ölében, hozzábújni, hagyni, hogy pátyolgasson. Nevetségesen hangzott, de tényleg megviselt a gonosz macska-kobold esete, mert én úgy éreztem, nem akartam soha rosszat neki, ő mégis bántott engem. Tudom, hogy naivan hangzik, de miért kell ilyennek lennie a világnak: miért az ártatlanokat bántják mindig. És Esmé sem direkt szakította el azt a lámpást, ő sem érdemelte azt, amit kaptunk.
Jó érzés volt tudni, hogy Dorian tényleg sajnálja, ami velem történt, és talán ő is arra gondol, ha ott lett volna, akkor megment, kihúz a slamasztikából, hogy együtt megoldottuk volna. Mert ezt éreztem Dorian mellett: együtt mindenre képesek lehettünk volna. Felszabadult voltam mellette, nyugodt, és most pont erre a biztos nyugalomra volt szükségem.
Amikor arról kérdezem, hogy telt az estéje, viccesen válaszolt:
-Nemrég bekopogott egy nagyon jó nő és az ölembe ült. Csupa izgalom az estém. - mosolygott, én meg vigyorogva belebújtam.
-Na látod, ez sokkal izgalmasabban hangzik, mint kékké változni. Nyugtass meg, ha kéken jelenek meg itt előtted, akkor tudtál volna segíteni. - nevettem, és adtam egy puszit az arcára, mert tudtam, hogy tudott volna segíteni. Hiszen átváltoztatástan-tanár, valamit csak konyít az ilyen huncut mágiákhoz.
A pusziért egy csókot kaptam, amire csak halkan kuncogtam. Aztán valami igazán szuper dolgot ajánlott fel:
– Mit szólnál, ha szereznék neked finom süteményt a konyháról és itt maradnál estére? - kérdezte, én pedig teljesen felvillanyozódtam.
-Ez rendkívül csábítóan hangzik. Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat, Dorian. - mosolyogtam rá csillogó szemekkel. A roxforti manók sütijét mindig is imádtam, Hugrabugosként nagyjából szabad bejárásunk volt a konyhába. Ha pedig odamentünk, akkor teletömött zsebekkel jutottunk csak ki onnan.
-Van az a fincsi csokis keksz... Tudnál nekem olyat szerezni? - kérdeztem tőle ártatlanul pislogva.
Amíg Dorian elment a konyhába, jobban körül tudtam nézni a szobájában. Az asztal tele volt házidolgozatokkal, nyilván azokat javította, amíg meg nem zavartam. Talán elfogadják a diákok, hogy egy nappal később kapják meg a jegyüket, ha holnap egy kicsit jobb kedvű lesz az átváltoztatástan tanáruk, mert eltöltött egy igazán kellemes estét a barátnőjével.
A könyvespolcára is vetettem egy pillantást. Nyilvánvalóan tele volt a polc Átváltoztatástan könyvekkel. De vajon a Merlin díja is kinn lehetett? Nem igazán büszkélkedett vele, de ő egy ilyen típus volt. Megbeszéltük, hogy van neki, el vettem és pont. Nem a Merlin díja miatt szerettem Doriant.
A hálórészlegébe nem akartam nélküle bemenni. A már túl intim volt, habár belepirultam a gondolatba, hogy milyen intim dolgokat készülünk ott tenni. Ha néhány éve azt mondja nekem valaki, hogy egy roxforti tanárral fogok szeretkezni a Roxfortban, tuti körberöhögöm. De hát, miért ne? És most itt vagyok, felnőttként, egy felnőtt férfival.
Ilyen gondolatok között érkezett meg Dorian, aki egy tálca sütivel jelent meg. Pipacspiros arccal fordultam felé, és ő nem is sejthette, milyen gondolatok jártak a fejemben. Vagy mégis?

halloween



Serena
2002. október 31.

Aggódtam Serenáért. Elképesztően látszott, mennyire rosszul élte meg azt, ami történt vele, én pedig csak reméltem, hogy az ölelések és simítások elegek lesznek, hogy ezeket az emlékeket kicsit tompítsam. Nem is tudom, csak szerettem volna, ha ott lenne hozzám közel és együtt töltenénk az estét. Nem csak azért, hogy összebújjunk, a puszta jelenléte is sokat jelentett. Ahogy én vígasztaltam őt, ő úgy töltötte meg melegséggel a semleges nap végét.
– Na látod, ez sokkal izgalmasabban hangzik, mint kékké változni. Nyugtass meg, ha kéken jelenek meg itt előtted, akkor tudtál volna segíteni.
Erre csak elvigyorodtam. Persze, talán tudtam volna, attól függően, hogy mi okozta, valóban el tudtam volna távolítani a kékséget.
– Mindent megtettem volna érte, hogy ne legyél kék. – Bólintottam és megsimítottam az orrát finoman a mutatóujjammal, csak úgy szórakozásképpen. Aztán lágy csókot nyomtam az ajkaira, élvezve a közöttünk lévő intimitást. Csak ezt követően ajánlottam fel neki, hogy maradjon itt estére és szerzek neki a konyháról egy kis édességet. Miért is ne tenném? Imádtam kényeztetni és bár még korai lett volna kijelenteni, hogy Serena a másik felem, kellően jól éreztem magam a társaságában. Szerelmes voltam. Ez pedig nem sokszor fordult elő. Furcsán szívmelengető érzés volt az egész.
– Ez rendkívül csábítóan hangzik. Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat, Dorian. – Mosolyodott el és azok a csillogó szemek. Bizonyára neki is jó élményei voltak a Roxfortban lévő ételekkel. Én is emlékeztem milyen finomak és persze rendkívül hizlalóak voltak. Nem csoda, hogy az első két évemben néhány kilót fel is szedtem. Aztán, ahogy egyre inkább kamaszodtam, eloszlott rajtam a súly, még ha nem is nőtem soha kifejezetten nagyra. Most meg persze, hogy visszatértem már megjelent azt a finom kis hájréteg, ami várható volt. De nem voltam mesebeli herceg, sem élsportoló kviddicsjátékos.
– Van az a fincsi csokis keksz... Tudnál nekem olyat szerezni?
– Persze, hercegnőm. – Pusziltam meg az arcát. Ahogy felálltam, finoman lábra állítottam és csak akkor engedtem el, mikor megvolt az egyensúlya. – Sietek. Addig érezd magad otthon. – Tettem hozzá és felkapva a tálcát, ami a félig elfogyasztott süti és a poharam volt, már mentem is le a konyhába.
Sietős léptekkel haladtam végig a folyosókon. Kellően hideg volt így este, hogy ne akarjon kint tartózkodni az ember. Addig, ha Serena körbenézett az irodámban, láthatta a poros könyveket, a szétszórt jegyzeteket, na meg persze a dolgozatokat is, amiket félig-meddig javítottam ki. A Merlin díj pedig ott volt az asztalomon, egy aranyképkeretbe foglalt bársonypárnafélén pihent az aranyérem középen egy nagy, cirádás M-betűvel, zöld szalaggal. Alatta pedig kis névtábla jelezte, hogy az enyém és átváltozás kategóriában szereztem.
A szoba többi része nem volt túl érdekes. Valójában a hálószoba is csak egy egyszerű fülke volt, ahol éppen csak elfért a kevéske személyes tárgyam és a ruháim. Meglehet éppen egy kosárban a tiszta ruhák is ott voltak, amiket a manó hoztak nekem.
A manók egy széles aranytálcára pakolták a csokis kekszet, egy kis fahéjas tekercset, és két bögre kakaót.
– Belby professzor, a kis hölgynek viszünk fel reggelit is hét órára. – Cincogta az egyikük, majd meghajolva átnyújtotta a tálcát. Biccentéssel köszöntem meg a kedvességet, majd indultam is vissza a szobámba.
Visszafelé még jobban igyekeztem. A szobámban érve a kandalló melege azonnal körbe ölelt.
– A manók reggelit ígértek neked. – Meséltem, amikor letettem a tálcát az íróasztalra és gondosan bezártam magam mögött az ajtót. – Egyenesen az ágyba hozzák majd.

[Halloween]

Halloween


outfit

2002. október 31.

To: Dorian Belby

Minél több időt töltöttem el Dorian karjában, annál jobban megnyugodtam. Szerettem mellette meglelni a lelki békémet, és szerencsére bármikor számíthattam rá. Igaz, hogy a Roxfortban lakott év közben, de a leveleiben mindig olyan megnyugtatóan és szeretetteljesen írt, hogy mindig jobb kedvem lett tőle.
Most is, elég volt pár kedves és vicces mondat, és felszabadultabban éreztem magam. Hálásan pusziltam meg, és öleltem, és még hálásabban néztem rá, amikor megemlítette a házimanók sütijét. Az egyszerűen isteni volt, és biztos voltam benne, hogy visszahozza a Hugrabug klubhelyiségének melegségét és barátságosságát.
Még kellemesebbé tette a helyzetet Dorian kedveskedése és az ajánlata, hogy érezzem otthon magam. Komolyan is vettem a felkérést, és alaposan körülnéztem.
– A manók reggelit ígértek neked. – mondta, miközben letette a tálcát az asztalra. Én azonnal rácsaptam a sütire, és mosolyogva néztem rá. – Egyenesen az ágyba hozzák majd.
-Váó, minden vendég ilyen bánásmódban részesül a Roxfortban? - vigyorogtam rá, és miután lenyeltem a sütit, közelebb léptem Dorianhez, magamhoz húztam és megcsókoltam.
-Ez a süti annyira finom. - vigyorogtam a csók után.
Aztán körbenéztem a szobában.
-Bevallom, most járok először egy roxforti tanár szobájában. De azért a Merlin-díj a leimpozánsabb tárgy. - mutattam a kitüntetésre. Megnéztem közelebbről, majd Dorianre néztem. - Azt hiszem, mélyen minden kutató erre pályázik.
Halvány mosollyal néztem rá. Azt már megtanultam, hogy Dorian nem beszélt szívesen a Merlin-díjáról.
Ezután újra közelebb léptem Dorianhez, és ránéztem.
-Mennyire utálnának a diákok, ha nem kapnák meg a következő órára a dolgozatok eredményét.
Lassan végigsimítottam a férfi mellkasán, és mindent elmondó tekintettel mosolyogtam rá. Hetek óta nem tudtunk találkozni, igazán kijárt nekünk egy kis szórakozást. Kívántam ezt a férfit, szerettem vele lenni, szerettem vele beszélgetni, és minden mást csinálni. Jól kijöttünk, de akkor is kellemesen éreztük magunkat, ha csak ültünk egymást mellett, és olvastunk. Most mégis többet akartam. Érezni akartam, hozzábújni, csókolgatni, és szerettem volna, ha ő is ölel és csókol. Biztos voltam benne, hogy nem kell sokáig győzködnöm.

halloween



Serena
2002. október 31.

Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. De ez olyan sötétség volt, ami körbe ölelt és biztonságot adott. Csak a miénk volt. Ez pedig mindennél is többet ért. Azt sajnáltam csupán, hogy hamarosan ennek az egésznek vége lesz és nem tarthatom ennyire szorosan a karjaim között. Bár a levelek is kellemesek voltak, de közel sem olyan meghittek, mint ezek a pillanatok, amiket kettesben töltöttünk.
Alighogy leraktam a finomságokkal megpakolt tálcát, Serena már is enni kezdett. Nem lepett meg, hiszen az elmondottak alapján azért rendesen kimeríthette ez a manós incidens. Cseppet sem bántam, hogy hozzám jött utána. Szerettem volna gondoskodni róla, hogy jól érezzem magam.
– Váó, minden vendég ilyen bánásmódban részesül a Roxfortban? – kérdezte bájos vigyorral, miközben lenyelte a süteményt. Ahogy közelebb lépett a tenyerem finoman a derekára simult, hagytam magam lágyan csókolni. Irányíthatott. – Ez a süti annyira finom.
– Persze drágám, hiszen tudod, milyen ez a Roxfort. – Biccentettem. Mindketten idejártunk, sok meglepetést nem tartogatott. A manók olyan szeretettel készítették ezeket a süteményeket, mint a leggondosabb édesanya a világon. Ha pedig az ember kicsit megéhezett, örömmel tukmálták rá a finomabbnál finomabb falatokat – elég volt hozzá tudni a módját, hogy hogyan kell bejutni a Roxfort falai közé.
– Bevallom, most járok először egy roxforti tanár szobájában. De azért a Merlin-díj a leimpozánsabb tárgy. – Mutatott az asztalon helyet kapott kitűntetésemre. Kicsit görcsbe is rándult tőle a gyomrom. Serena is kiszúrhatta, hogy kicsit elsápadtam. Valójában sosem voltam igazi tudós, de ezt nem kötöttem senki orrára sem. Még Delnek sem mondtam el, pedig annyira, de annyira közel álltam hozzá néhányszor, hogy kibökjem. Az egy komoly kapcsolat volt. Együtt is laktunk… mostanra viszont rettegtem volna ilyen könnyen beleugrani hasonlóba. Megtanultam, hogyha túl sokat engedek, akkor sérülni fogok.
–  Azt hiszem, mélyen minden kutató erre pályázik.
Vállat vontam. Nem szerettem a díjról beszélni. Sötét kis részlete volt a múltnak, amit mind jobban szerettem volna jóvá tenni. Sóhajtottam egyet, majd halovány mosoly ült ki az ajkaim szegletébe, mert Serena visszasétált elém a díjtól. Azok a szemek mindig boldoggá tettek és azt kívántam bár így is maradna és nem állna közénk semmi, mint annak idején Deliah-val. Az a kapcsolat persze halva született volt… hiszen miért működne valami, ami kamaszként még jónak látszott?
– Én egy csókodra pályázok… – mondtam és finoman megcsókoltam. Rövid, de kellemes kis cuppanással húzódtam aztán el és megsimítottam az arcát.
– Mennyire utálnának a diákok, ha nem kapnák meg a következő órára a dolgozatok eredményét.
Szusszanva nevettem fel a célozgatáson. Serena olyan könnyed és nyitott volt, nem úgy, mint én… de talán éppen ezért is volt rám igazán jó hatással. Közelebb húztam magamhoz, végig simítottam a hátán, beletúrtam a dús hajkoronába.
– Azt hiszem azok a dolgozatok még kibírják egy napig… – Toltam finoman a háló felé.

[Halloween]

Halloween


outfit

2002. október 31.

To: Dorian Belby

Amikor Dorian visszajött, onnantól kezdve nem érdekelt semmi más, csak ő. Nem érdekelt a Merlin díja, vagy a süti, amit hozott - na jó, az talán egy kicsit mégis -, csak arra vágytam, hogy a karjaiban legyek, lehetőleg meztelenül, és élvezzük azt a rövid időt, ami megadatott nekünk kettesben.
Egyre jobban hiányzott, amikor nem voltunk együtt, hiányoztak a csókjai, az ölelése, a mosolya, ahogy rám nézett. Most pedig végre együtt lehettünk és elmerülhettünk egymásban.
Nem kellett sokat győzködnöm, érted félredobott mindent. Ez a gondolat, a tudat még vonzóbbá tette, hiszen ki ne álmodna egy olyan párról, aki minden szeretetét és erejét a szerelmének adja.
Jó volt Doriannel együtt lenni. Kiegészítettük egymást az ágyban is. Mindig ott és akkor érintettük meg egymást, ahol és amikor kellett. Könnyedén el tudtam engedni magam, és reméltem, ő is hasonlóan érez. Habár a teste nem tudott hazudni, az pedig egyértelműen jelezte a gondolatait.
Miután kiélveztük a puha ágy melegét, és összebújva kipihentük a szeretkezést, összebújtunk és simogattam a mellettem fekvő férfit. Amikor már nem lihegtünk, óvatosan megkérdeztem tőle:
-Gondolkodtál már azon, hogyan szeretnéd ünnepelni a karácsonyt?
Bíztam benne, hogy a terveinek legalább egy részében én is szerepelek. Szívesen töltöttem volna vele az ünnepeket, de mindkettőnket szólítottak a családi programok is.
Nálunk eleve zűrösebb volt a helyzet, mert még mindig nem kötöttem Teddy orrára, hogy a tanárával járok, és nehezen magyaráznám meg neki, hogy miért tölti velünk Belby professzor a karácsonyt. Anyáék már tudtak Dorianről, habár még nem sikerült velük összehoznunk egy találkát, de az igazat megvallva én sem nagyon jártam ősszel a Skye-szigeten.
Kíváncsi voltam, Dorian gondolkodott-e már ezen. De ha nem karácsony, akkor esetleg a szilveszter a mi esténk lehetne. Annyi jó ötletem lett volna, hogy is fogadhattuk volna az újévet.
Kicsit aggódtam, hogy olyan dologba tenyereltem, ami még gyors a férfinak. Talán ő még nem állt készen egy közös - vagy félig közös - karácsonyra. Esetleg lehet, hogy a szilvesztert kellett volna felhoznom neki?
Ilyen gondolatok között vártam, hogy megszólaljon, és hallhassam a hangján, hogy minden rendben van-e a kérdésemmel.
Valahol mélyen éreztem, hogy ez is annak a hozománya, hogy nem találkozunk eleget. Hiszen, ha minden nap találkoztunk volna, de legalább hetente, ezek a gátak már régen feloldódtak volna. Vajon Dorian is így érzi? Ő is úgy érzi, hogy gyakrabban kellene találkoznunk?

halloween



Serena
2002. október 31.

Serenával olyan volt együtt lenni, mint forró vízbe merülni. Egyszerre volt kellemes, ölelő és olyan szenvedélyesen égetett, mintha mindig is együtt kellett volna lennünk. Kiegészítettük egymást, az ajkaink puhán simultak egymásra, akárcsak a testünk minden vadabb és lágyabb mozdulat közben. A testünk együtt hullámzott és remegett ebben a végtelen forróságban. Aztán jött a gyönyör és vele együtt a megkönnyebbültség érzés is, hogy megint vele tölthettem ezt a kevéske időt, a karjai között.
A párnára dőlve a plafont bámultam. Közben átkaroltam és odahúztam magamhoz. Éreztem, ahogy az ujjai végig simítanak a bőrömön. Ezért is hálás voltam, mert senki sem volt ennyire, de ennyire gyengéd hozzám még.
- Gondolkodtál már azon, hogy szeretnéd ünnepelni a karácsonyt?- kérdezte, én pedig sóhajtottam egyet. Nem sok tervem volt, leszámítva, hogy az ünnepi vacsora után hagyom csak el a kastélyt. Megígértem McGalagonynak, hogy itt maradok segédkezni, még akkor is, ha utána valamiféle családi eseményre vagyok hivatalos.
A kérdésre persze elgondolkodtam és szinte azonnal az jutott eszembe, hogy Serenával akarom tölteni az ünnepeket. Ez persze lehet, hogy gyors lépés volt, de kevés időnk volt együtt, úgy, hogy én tanítok. Sajnáltam valahol, mert ez rengeteg dologra rányomta a bélyegét és tudtam, ezzel nehéz együtt élni. De nem kérhettem Serenát arra, hogy miattam költözzön Roxmortsba, hogy legalább esténként összefuthassunk, ha vége a munkának. Messzebbre aligha tudtam menni ugyanis, a hétvégéket leszámítva, amikor éppen nem voltam ügyeletes.
- Veled terveztem. De csak, ha neked is megfelelő… - válaszoltam csendesen, mintha nehezemre esne komolyabban beszélni a dologról. - Serena… - dünnyögtem kicsit. Közben megfogtam a takarót és felhúztam egészen a vállaihoz, nehogy véletlenül megfázzon ebben a hidegben. A kastély azért gyorsabban áthűlt, mint egy kisebb ház, aminek rendesen vannak szigetelve a falai.
- Szeretnék veled többet együtt lenni. Hetente, néhány naponta. Csak nehéz összehozni az alkalmakat így, hogy te az ország más pontján vagy… szerinted mi lehetne a megoldás? Nyilván nem várom el, hogy a faluba költözz. - Magyaráztam azt, amin elgondolkodtam. Nem is tudom, csak kíváncsi voltam, ő hogyan oldaná meg… ő is akarja-e egyáltalán. Én minden lépéstől féltem, hogy túl korai, túl gyors és majd úgy járok, mint Deliah-val. Nála egészen úgy tűnt, hogy rendben vagyunk, aztán minden megbomlott valahogy, mintha már nem élvezné a társaságomat.
Serena annyi mindent nem tudott rólam. Azt akartam, hogy megismerjen, így nem eshettem bele megint a kapkodás csapdájába. Talán még arról is beszéltem volna neki, ha már annyira elnyerjük egymás bizalmát, hogy ez az egész közöttünk ne csak összebújás és könnyű, szerelmes érzések legyenek. Én tényleg a társa akartam lenni, hiszen nekem is társra volt szükségem.
- Tudod… szeretném megismerni jobban az életedet. És szeretném, hogy te is többet láss belőlem a Merlin díjnál, meg a tanárkodásnál. - magyaráztam tovább és közbne finoman végig simítottam a takarón keresztül a testén. Olyan intim pillanat volt ez, könnyebben beszéltem neki, mennyire fontosnak is tartom az életemben. - Sokat jelentesz nekem. Szeretném mélyíteni a közöttünk lévő kapcsolatot.

[Halloween]

Halloween


outfit

2002. október 31.

To: Dorian Belby

- Veled terveztem. De csak, ha neked is megfelelő… - válaszolta Dorian a karácsonyi kérésemre, a szívem pedig repesett az örömtől. Ezt akartam hallani, habár féltem rákérdezni, annyira nem tudtam, hogy van-e olyan karácsonyt együtt töltősen komolyan a kapcsolatunk. Vagyis részemről mindenképpen az volt, de most már bizonyossá vált, hogy Dorian is hasonlóképpen gondolkozik, mint én.
Boldog voltam, mosolyogva bújtam a férfihoz, aki mellettem feküdt, de úgy tűnt, ő még akar valamit mondani. Hagytam, hadd szedje össze a gondolatait, kíváncsi voltam, mit szeretne.
- Szeretnék veled többet együtt lenni. Hetente, néhány naponta. Csak nehéz összehozni az alkalmakat így, hogy te az ország más pontján vagy… szerinted mi lehetne a megoldás? Nyilván nem várom el, hogy a faluba költözz. - mondta végül, én meg meglepetten ültem fel.
-Nahát, én is hasonlón gondolkodtam az előbb. Meg néha... Vagyis úgy általában mindig. Jó lenne több időt együtt tölteni. Én szívesen szánok magunkra több időt az életemből. Sőt, nagyon szívesen. - néztem széles mosollyal a férfira. Aztán végiggondoltam, hogyan lehetne megoldani.
-Hát, végül is, ha úgy van, esténként ide tudok jönni Hop-porral vagy esetleg a faluba hoppanálni. Néha te is eljöhetnél hozzánk is. Nem a kollégiumban lakom, hanem hol Londonban, hol otthon Skóciában. Mondjuk inkább Londonban, de mivel a keresztapám csillagászati dolgai inkább éjszakához kötöttek, biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani. Skóciában pedig egy nagy kastély áll a rendelkezésünkre, nem hiszem, hogy ott bárkit zavarnánk.
Mondjuk ezt úgy ajánlottam fel, hogy a szüleim még nem találkoztak Doriannel, de biztosan kedvelni fogják a férfit. Végül is nekik az a legfontosabb, hogy én boldog legyek.
-Dorian, biztos, hogy találni fogunk megoldást, ha igazán szeretnénk. Nem mondom, hogy teljesen kényelmes lesz, és egyszerű, de megoldható. - biztosítottam afelől, hogy rajtam nem fog múlni. A férfi elmondta, hogy szeretne jobban megismerni, ez pedig fordítva is így volt. Tudni szerettem volna, hogyan éli a nem tanáros napjait, hogy mivel tölti a szabadidejét. Szerettem volna vele bejárni a világot, hogy megmutassuk egymásnak, amit mi már ismerünk.
-Én is szeretnélek jobban megismerni. És szeretnék minél több időt együtt tölteni veled. - mosolyogtam rá, és boldogan, elégedetten bújtam vissza hozzá.
-Neked van valami ötleted a gyakorlati megvalósításra? - kérdeztem, majd miután válaszolt, hozzátettem.
-Első körben eljöhetnél a karácsonyi vacsira amit az Obszervatóriumban szoktunk tartani. Van kedved? - kérdeztem reménykedve. Szerettem volna, ha Dorian megismeri a családomat. Kicsit izgultam, hiszen Teddynek még el kellett mondanom, hogy mi a helyzet, és csak reménykedni mertem, hogy nem fog nagyon kiakadni. De tudtam, hogy neki is fontos a boldogságom, és ha összehaverkodik Doriannel, akkor talán még az átváltoztatástant is jobban megszeretni.
Vártam már azokat a napokat, amiket együtt tölthetünk a mellettem fekvő varázslóval, és biztos voltam benne, hogy izgalmas napoknak nézünk elébe.

halloween



Serena
2002. október 31.

– Nahát, én is hasonlón gondolkodtam az előbb. Meg néha... Vagyis úgy általában mindig. Jó lenne több időt együtt tölteni. Én szívesen szánok magunkra több időt az életemből. Sőt, nagyon szívesen.
Nem lepett meg, hogy egy rúgóra jár az agyunk. Elmosolyodtam a válaszán és örültem neki, hogy gondolkodott a dolgon. Végül is ugyanarra jutott, mint én: jó lenne valahogy javítani a kapcsolatunkonk. Csak a miképpen nem volt meg – legalábbis nekem fejben.
– Hát, végül is, ha úgy van, esténként ide tudok jönni Hop-porral vagy esetleg a faluba hoppanálni. Néha te is eljöhetnél hozzánk is. Nem a kollégiumban lakom, hanem hol Londonban, hol otthon Skóciában. Mondjuk inkább Londonban, de mivel a keresztapám csillagászati dolgai inkább éjszakához kötöttek, biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk oldani. Skóciában pedig egy nagy kastély áll a rendelkezésünkre, nem hiszem, hogy ott bárkit zavarnánk.
Kicsit közelebb húztam magamhoz. Végig simítottam a karján, hogy még közelebb kerüljön hozzám és jobban érezzem az illatát. Serena mellett tényleg boldog voltam, őszintén boldog és valahogy könnyen el tudtam lazulni. Korai lett volna még olyannal jönni, hogy költözzünk össze, ráadásul még iskolába is jár. Egyelőre neki ez volt az elsődleges.
– Sokszor vagyok esti ügyeletben. De megpróbálom megoldani. – Bólogattam és még egy finom kis csókot is lehetem a barna tincsek közé. Szerettem, ahogy a szálak végig simítanak az arcomon, bele akadnak kicsit a borostámba. – A faluban mondjuk nem lenne rossz… és tudod, esténként innen gyönyörűen látszanak a csillagok. – Pillantottam rá és reméltem, hogy megpillantom az ő szemében is azt a lelkesedést csillogni, ami rám olyan nagy hatással volt.
– Dorian, biztos, hogy találni fogunk megoldást, ha igazán szeretnénk. Nem mondom, hogy teljesen kényelmes lesz, és egyszerű, de megoldható. – Serenán érződött, hogy próbálja ő is komolyabban venni a kapcsolatunkat. Ahhoz, hogy ebből hosszútávon legyen valami, muszáj lesz jobban megismerkednünk, több időt együtt töltenünk. – Én is szeretnélek jobban megismerni. És szeretnék minél több időt együtt tölteni veled.
Megint végig simítottam a haján, ahogy elhelyezkedett a mellkasomon. Ez volt a legbékésebb este, amit a kastély falai között éltem. Nem voltak ordító diákok, büntetőmunkák, csak mi. Tudtam, hogy itt senki sem zavarhat meg, míg én nem engedem meg.
– Neked van valami ötleted a gyakorlati megvalósításra? – kérdezte aztán. Hát igen, nem sok pluszt tettem hozzá az ötletéhez. – Első körben eljöhetnél a karácsonyi vacsira amit az Obszervatóriumban szoktunk tartani. Van kedved?
Végig simítottam az arcén megint. Jól esett puhán érinteni őt, lágyan mozdulatokkal kényeztetni. 
– Persze. Szívesen elmegyek, Serena. – Suttogtam fáradtan. A testem egészen belesüppedt az ágyneműbe és már egészen közel voltam ahhoz, hogy elnyomjon a békés álom a karjaiban. Fogalma sem volt, milyen megnyugtató hatással van rám. – Akárhová elmegyek veled. – Mosolyodtam el, aztán lecsuktam a szememet, hogy pihenőre vegyem a dolgot tényleg.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!