Varázstárgyak okozta balesetek - Földszint

Amennyiben Ön üstrobbanás, pálcavisszasülés, seprűs karambol vagy hasonló baleset áldozata lett
ne fukarkodjon medimágusi ellátásért osztályunkhoz fordulni!

A koboldnyakék komiszkodása
Hagen & Alycia

Hát ezt megint jól megcsináltam. Zaklatott léptekkel caplatok a Purge & Dowse Ltd. kirakata felé. Szerencsére mindig választékos ruhakészletet tartok magamnál, egy tértágító bűbájjal kezelt, elegáns táskában, így volt mit magamra kapjak az incidens után. Jobbnak láttam egy nyakig eltakaró blúzt húzni, hogy lehetőleg senki se vegye észre sérülésemet, se a muglik, se a varázshasználók.

Olykor felszisszenek a hirtelen fájdalomtól. Az ispotály bejáratát álcázó ruhabolt próbababái szenvtelen arccal tűrik szenvedésemet.

Mi lesz velem, ha nem sikerül teljesen visszacsinálni? A koboldok meg fognak gyilkolni, ha megtudják, mi lett az aranyukkal. Bár valószínűbb, hogy előbb Fairweather öl meg. De ha próbálok realistán gondolkozni, a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy szüleimen hajtják be az eltékozolt arany értékét, nekem pedig megszűntetik inasi státuszom vagy ledolgoztatják a félrelépésem. Egyik változat se túl kecsegtető.

És vajon a bőrömön marad heg, vagy nyomtalanul eltüntethető? Eddig nem gondoltam, hogy saját egészségem és szépségem viszem vásárra az ékszerkészítéssel, és ennek lehetősége most rendkívül sötét jövőképet fest lelki szemeim elé. Az a gondolat nyújt reményt, hogy roxforti éveim alatt minden „balesetemet” meg tudták gyógyítani. Igaz, ezek többnyire gyermeki átkokból vagy bájitaltanon szerzett sebekből származtak, nem pedig nagy erejű, kísérletező mágiából.

Amennyire tudom, és amennyi információt hajlandó vagyok megosztani, azt megteszem a földszinti pultossal, aki ennek megfelelően a varázstárgyak okozta balesetek kategóriába tesz. Noha éppen esem szét lelkileg, kívülről egy magabiztos nő képét mutatom, akinek az ég világon minden rendben van az életében. Határozottan kopogok a megfelelő ajtón, majd néhány pillanattal később benyitok.

- Jó napot!

Egy meglepően ismerős férfi fogad. Nem volt olyan régen a Roxfort, hogy ne ismerném fel szinte rögtön.

- Hagen? Hagen Romanov!

Проказливое ожерелье гоблина

Alycia Remington

Nem kisebb a meglepetésem Alyciáénál, amikor felismerni vélem az ismerős arcot. Csak egyetlen évet vendégeskedtem a Roxfortban, mielőtt a tanári kar beváltotta fenyegetését, és valóban eltanácsoltak az intézményükből. Az RBF vizsgáimat még letehettem a Roxfortban, de a továbbiakban nem kívántak elviselni vélt vagy valós bűneim miatt. Még nem töltöttem be a tizenhatot, amikor ez történt.
Hat év telt el azóta, hogy utoljára élvezhettem az akkori évfolyamtársaim vegyes társaságát, köztük Alyciáét is. Az arca nem változott sokat, bár valamivel felnőttesebb lett. A Hollóhát színeivel díszített talárt jobb ízlésre valló ruhatárra cserélte, beleértve egy blúzt, ami a nyakát is takarja. Kifejezetten jól áll neki, hogy elhagyhatta a hagyományos iskolai öltözéket – azt, amiről én egy hónappal a bekerülésem után leszaggattam a kígyó motívumot, mert nem tudtam egyetérteni Mardekár Malazár eszméivel, és felháborított, hogy a Süveg hozzá hasonlónak gondolt. Azt, amit év végén Liliyával együtt elvettek tőlem. Nem épp életem legszebb időszaka volt, de végül is nincs okom panaszra.
- Alycia… Remington, ugye? – kérdezem a nevét nem túl teljes magabiztossággal, ahogyan megpróbálok visszaemlékezni a pontos nevére. A tanórákat leszámítva túl sok időt nem töltöttünk együtt, inkább a barátnőjével, Smethwyck-kel váltottam több szót azokban az időkben.
Felállok az asztaltól, és intek számára, hogy fáradjon nyugodtan beljebb. Nem olyan nagy a varázslótársadalom az országban, hogy meg kellene lepődnöm a jelenlétén. Pár hónapja például egy másik évfolyamtársunkkal, Caeliussal futottam össze. Egy ideig leveleket is váltottunk egymással, miután a Roxfortot ott kellett hagynom, de ez nem tartott sokáig. Újonnan azonban havonta-kéthavonta megejtünk egy találkozót.
A Mardekár-zöldet Szent Mungo-zöldre cseréltem az uniformissal, arcom pedig az idő előrehaladtával elvesztette a maradék kisfiússágát is. Az életmódváltozásnak köszönhetően alkatom is pozitívan változott, és teljesen megszűnt rajtam a dohányszag, amiről annak idején azt hittem, hogy senki sem veszi majd észre. A legnagyobb változás azonban nem feltétlenül szabad szemmel látható.
- Jobb szeretek a Szent Mungon kívül összefutni régi ismerősökkel. Gondolom, nem azért jöttél, mert ennyi év után épp eszedbe jutottam. – hiszen ha itt találkozok valakivel, az azt jelenti, hogy valami betegsége van, vagy balesetet szenvedett, és segítségre szorul.
- Miben segíthetek? – kérdezem a protokollnak megfelelően, enyhe, már alig észrevehető akcentussal. Szinte alig beszéltem a nyelvet, amikor a Roxfortba kerültem. Annyira nagy meglepetést nem okozhat számára az itt létem, legfeljebb az, hogy ismét az országban vagyok. Oakley professzor bájitaltan órája óta köztudott tény volt, hogy a gyógyítói karrier a célom. Nem ugrik be sajnos, hogy Alycia mit is nevezett meg akkor, csak arra emlékszem, hogy nem volt köze a bájitaltanhoz.

- Alycia… Remington, ugye? – kérdezi, amire csak bólintok. Még szép, hogy emlékszik a nevemre! Noha csak egy évet töltött a Roxfortban, rám illik emlékezni.

Kicsit meglepőnek találom őt ebben a környezetben látni. Eléggé rosszfiú benyomását keltette anno a suliban, nehéz így olyan munkakörben elképzelni, mint Madam Pomfreyt. Ugyanakkor sokan változnak tinédzser koruk után nagyot, és hát akkor se ismertük épp túl közelről egymást. Csak azt remélem, hogy meg tudja oldani a mostani problémámat, és igazából teszek rá, hogy ezt mennyire jó vagy rosszfiúként csinálja.

- Jobb szeretek a Szent Mungon kívül összefutni régi ismerősökkel. Gondolom, nem azért jöttél, mert ennyi év után épp eszedbe jutottam.

- Én helyszíntől függetlenül szeretem a régi ismerősöket. Bár ez az ismerősön is múlik. Áu! – Felszisszenek, ahogy megint mocorogni kezd az a förtelem. Jobb öklömmel megdörzsölöm a mellkasom.

- Miben segíthetek?

Professzionális hangnemet üt meg, talán csak egy árnyalatnyi változás, de eszembe juttatja, hogy mintha régen egészen máshogy beszélt volna.

- Hát… - kezdem bizonytalanul, - egyszerűbb talán, ha megmutatom.

Egyszerűbb, de nem kevésbé kínos.

- Khm, levetkőzöm – jelentem ki, mert hát ez enélkül egészen biztosan nem megoldható. Közben hálát adok Merlinnek, hogy már nem roxforti diák vagyok, és nem szül minden ehhez hasonló eset a teljes ismeretségi körömön átvonuló pletykacunamit.

A felsőm nagyjából a szegycsontom közepéig kell lehúznom, hogy teljes egészében láthatóvá váljon a probléma. A koboldok aranyából készített nyaklánc – melyet eredetileg nem nekem kellett volna megbűvölnöm, és bizonyosan varázslat óvta – továbbra is rajtam van. Pontosabban egy kis része. Összességében inkább úgy tudnék fogalmazni, hogy bennem van, a bőröm alatt tekergőzik, égetően perzselve az útjába kerülő dolgokat. Már nem egy összefüggő kör, azt a formáját alig pár pillanatig tudtam csak megtartani. Az aranyszálak szétválták és pókhálóként karmolásszák felsőtestem különböző rétegeit.

- Mágikus ékszerek készítésével foglalkozom. Egy… kísérlet során szereztem.

Hagyom, hogy megszemlélje a célterületet, és feldolgozza az eddig hallottakat, mielőtt folytatnám a bonyodalmakkal. Mármint a publikus részükkel.

- Az ékszer anyaga egy kobold fehérarany ötvözet. Igazán örülnék… Hagen, ha minél többet meg tudnánk menteni belőle. Elég sokat ér. – És nem az én tulajdonom, sőt, az ég világon semmi közöm sincs hozzá azonkívül, hogy egy épületben tartózkodtam vele, de ezt már csak gondolatban teszem hozzá. – Persze, az én egészségem és au!... külsőm állapota is fontos tényező. Ugye tudsz segíteni?

Проказливое ожерелье гоблина

Alycia Remington

Nem kerüli el a figyelmem arcának változása, amit a belé nyilalló fájdalom okoz, azonban végérvényesen neki kell megosztania információkat az állapotáról, hogy tudjam, egyáltalán mivel kell szembesülnöm. Az persze csak puszta véletlen, hogy épp engem fogott ki, hiszen általában a ragályosztályon tevékenykedek. Szerették volna, ha kipróbálom magam más osztályokon is, különösen itt, ahol jobban tudom kamatoztatni egészen egyedi ismereteimet a szakterületemről. Erre pedig most, hogy épp nem tombol a furunkulajárvány, ami máskor teljesen leköti az összes kapacitásomat, legalább időm és lehetőségem is van. Igazából mindegy is nekem, amíg nem a negyedik emeletre küldenek, mert mi sem áll távolabb tőlem, mint az a munka, amit ott végeznek.
Biccentek egyet Alycia felé néma válaszomként. A különféle varázsbalesetek és betegségek gyakran nehezen elmagyarázhatóak, és sokkal egyszerűbb egyszerűen megmutatni őket. Nem csak tinédzserek nem vagyunk már, hogy bármilyen kínos reakciót kelljen adni a levetkőzésre, de első sorban és legfőképpen hivatásos gyógyítói jelleggel tartózkodom itt. Alycia is a betegem első körben. Csak másodikként volt évfolyamtársam.
A nyakát is takaró inget lehúzza annyira, hogy a problémás terület jól látható legyen, de nehéz eldönteni, hogy hol kezdődik Alycia bőre, és hol az ékszer. Szemöldökeimet összeráncolom, miután közelebb lépek, hogy jobban szemügyre vehessem a jelenséget. Látok egy darabot a fémből, majd pedig azt is, ahogyan valami megmozdul a lány bőre alatt. Iszonytató a látvány, és minden bizonnyal fájdalommal is jár. Nem beszélve az egyértelmű és a rejtett veszélyekről, amiket az okozhat, hogy ez a dolog szétterjedhet a testében, akár visszafordíthatatlan roncsolást is okozva.
- Hmm, értem. – hallgatom a magyarázatát, mialatt továbbra is a kilátszó fémdarabra fókuszálok, közben pedig a pálcámat a kezembe veszem. Más körülmények között talán megkérdezném tőle, hogyan és kitől tanulta a szakmáját, esetleg egy-egy ritka anyag beszerzésének lehetőségeit is megérdeklődném, amik hasznosak lehetnek az alkímiai kísérleteimben, különösen a Lapis Philosophorum kutatásában. Talán majd így is teszek, ha sikerült megoldanunk ezt a problémát.
- Nem akarsz egy kicsit sokat, Alycia? Az anyag is megmaradjon, az egészséged is, mindezt maradandó heg nélkül kéred. – enyhe, orosz akcentusom és a kérdésem éle leplezi a szavak mögötti aggodalmat. Szerencsére a legjobb helyre jött, mindenképpen a legjobb tudásom szerint fogok segíteni neki, ahogyan arra felesküdtem. De legyünk reálisak, nem tudom száz százalékban garantálni, hogy mind a három kitételt tökéletesen teljesítem. Ha pedig választani kell, akkor egyértelmű, hogy az egészsége az első, az anyag állapota pedig csak sokadlagos tényező. Nem lehetünk mindenben telhetetlenek. Nem lep meg, hogy a külsejének megóvását is a fontos szempontok közé emelte. Látszik, hogy rengeteget foglalkozik a megjelenésével, és biztosan nem véletlen hódol az ékszerek szeretetének sem. Ezzel szemben én pár éve eladtam a Romanov ékszereimet Kínában, hogy fedezni tudjam a kiadásaimat. Végérvényesen csak annyit ért a címer, amennyit fizettek érte.
- Kérlek, ülj le oda. – mutatok egy ágyra. Ott biztosan kényelmesebb lesz neki. - Fel tudod sorolni, hogy egészen pontosan milyen anyagokból áll az ötvözet? – mindenképp szükségem van rá, hogy mivel ötvözte a kobold aranyat. Nem örülök annak sem, hogy pont a koboldok anyaga lett használva erre, hiszen az nagyon sok varázslatnak és alkímiai módszernek ellenáll, amik csak tovább nehezítik a dolgomat. Persze már vannak ötleteim, hogy miként szabaduljunk meg tőle.
- Először megpróbálom megállítani a mozgását. Látom, hogy fájdalmaid vannak. Talán könnyebb lesz, ha már nem akar megfojtani téged ez a dolog. – nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a varázslat megállítja, hiszen a koboldok anyagai elég ellenállóak. A varázslata is azért sikerülhetett félre, mert alábecsülte az anyagot. A pálcám a bőréből kikandikáló fémdarabra irányítom, és a megfelelő pillanatban egy immobulus bűbájjal szakítom meg az ékszer mozgását és felesleges ficánkolását.

Hagen közelről megvizsgálja a problémát. Nyugodt, professzionális hozzáállása megnyugtatna, ugyanakkor azt is látom, hogy azért nem épp a legegyszerűbb problémával érkeztem. Egy járványra vagy valami általános varázstárgy, például szabványüst okozta sérülésre bejáratott megoldások léteznek, kísérleti mágia esetén azonban kérdéses a siker.

- Nem akarsz egy kicsit sokat, Alycia? Az anyag is megmaradjon, az egészséged is, mindezt maradandó heg nélkül kéred.

- Sokat? Hát sok az, hogy olyan legyen minden, mint ma reggel volt?

Megdöbbentő, milyen hirtelen változhat meg az ember élete. Ennél talán csak az meglepőbb, hogy milyen hamar hozzászokik az újhoz, a gondolatai rögvest átkapcsolnak, kitisztulnak a prioritások.

- Persze. Értelek. – Felsóhajtom. - Tegyük meg, amit tudunk.

Leülök az ágyra, bár így kevésbé tudom mozgásenergiává formálni fájdalmaim és bosszankodásom.

- Fel tudod sorolni, hogy egészen pontosan milyen anyagokból áll az ötvözet? – kérdezi.

- 57 százalék arany, 13 százalék ezüst, 21 százalék nikkel, 4 százalék cink és 5 százalék csillagpor.

Mindenféle erőfeszítés nélkül, fejből sorolom fel az összetevőket. Talán meglepődik, hiszen a precizitás egy kevésbé ismert tulajdonságom volt a suliban. Pedig ami igazán érdekel, arra nagy figyelmet fordítok.

Azzal kezdünk, hogy megpróbálja megállítani a nyakbavaló mozgását. Természetesen én is ezzel kezdtem a dolgot, de hirtelen fájdalmak közben sokkal nehezebb varázslatra koncentrálni, no meg saját testünk is nehezebb terep ilyen szempontból, mint másoké. Azt meg ne is említsük, mennyire pánikból tevékenykedtem, amikor ezt próbáltam. Azóta egy árnyalatnyit azért csökkent bennem az ijedtség.

Az immobulus bűbáj nekipattan az ékszernek, amitől hirtelen mintha hideg zuhany érné a testemet.

- Ó! – sóhajtok fel. Bár nem biztos, hogy a varázslat sikerrel járt, pillanatnyilag semmilyen mozgást nem érzékelek a bőröm alól. – Azt hiszem, működik.

Проказливое ожерелье гоблина

Alycia Remington

Komolyan meglepődök azon, hogy ennyire pontosan fel tudja sorolni az anyagokat. Úgy emlékszem rá, mint valakire, aki alig várta a péntek délutáni bájitaltanon, hogy végre szabadulhasson és élvezhesse a hétvégét. Habár úgy tudom, a Hollóhátasok a sztereotípia szerint az eszesebb diákokat fogták össze, strébernek semmiképp sem nevezném akkori ismereteim alapján, még ha egyes tárgyakban kiemelkedően is teljesített. Emlékszem az elfojtott nevetéseire jóslástanról, amiről már akkor sem értettem, miért vette fel, ha ennyire nem érdekli. Persze a jóslástan az én érdeklődésemen is kívül esik, még ha Lutece professzor órái a jobbak közé is tartoztak nem csak saját szakterületén, de a Roxfort színvonalához képest is. Talán Alycia is emlékszik arra, hogy meghúztam magam a hátsó sorokban jóslástanon, hogy a Movrede ikrek épségére figyelhessek némán. Magukat az órákat nem bontottam meg, de az RBF vizsgákat érdeklődés híján kihagytam, hogy a számomra értékesebb tantárgyakra koncentrálhassak.
Pálcámmal hátraintek az asztal felé, aminek hatására egy öníró penna el is kezd mozogni, hogy feljegyezze a hallottakat, még mielőtt elfelejteném. Elég biztosnak tűnik a dolgában, ettől függetlenül egy gyors elemzést mindenképpen végeznem kell majd. Az immobulus bűbájnak köszönhetően pedig a nyakékszer is abbahagyja a mozgást. Az ottléte még mindig kellemetlen lehet, de biztosan okoz némi megkönnyebbülést, hogy már nem mozog tovább. Úgy láttam, hogy a bőre alatt ciklikusan ugyanolyan irányban és azonos útvonalon folytatta a mozgást, azonban meglehet, hogy a valódi terjedése ennél aljasabb és kevésbé látványos.
- Nekem is úgy tűnik. Megtennéd, hogy felkötöd a hajad? – kérem meg rá, hiszen meg kell vizsgálnom a nyakát, amihez a haja mindenképp útban van jelenleg. Miután ezt megteszi, a fémdarab kilógó részéhez érintve a pálcám egy revelio bűbájjal teszem láthatóbbá a nyakék elhelyezkedését. Ezután elteszem a pálcám, hogy óvatosan megfoghassam az állát és a fejét egy kicsit, amit finom, de határozott és biztos mozdulatokkal forgatok körbe. A bűbáj hatására jobban kirajzolódik számomra az anyag belső elhelyezkedése, és kiszúrom, ha esetleg kevésbé láthatóan is kezdene szétterjedni. Arra is igyekszem figyelemmel lenni, hogy lehetőleg ne okozzak fájdalmat ezzel, ettől függetlenül jól figyelem a reakcóit, hogy van-e olyan pont, ami érzékenyebb számára. Az egész csak kicsit tart tovább fél perc koncentrált megfigyelésnél, mielőtt elengedném. Ennek végeztével közelebb húzok egy széket, hogy arra leülve beszélhessük meg a továbbiakat. A betegágy magassága miatt most úgy tűnhet, mintha ő egy kicsit magasabban lenne nálam.
- Gondolom, azt is tudod, hogy mi volt az ékszer pontos súlya. – kijelentésnek álcázott kérdésemre várom a választ, amit az öníró penna fel fog jegyezni számunkra.
- A nyakék jól reagált az immobulus bűbájra, azonban a koboldarany ellenállt a te bűbájodnak. Megpróbálhatjuk egyszerűen kiidézni onnan, de véleményem szerint ez túl nagy kockázat. – semmiképp sem ez lenne az, amivel először próbálkoznék. Az kétségtelen, hogy siker esetén a nyakék eredeti állapotában menthető lenne vele, de ez a tárgy már így is kellően instabil tulajdonságokat mutatott.
- Én inkább szétválasztanám a matériákat alkotóelemeire alkímiai módszerekkel, és így vonnám ki a corpusból. Az ékszer maga így nem menthető, de az összes anyagot visszakapod, igaz, külön. A folyamat kicsit hosszabb és kényelmetlenebb, nem egy pálcasuhintás az egész. A kockázat kisebb, én pedig biztos vagyok a dolgomban. – tartom a szemkontaktust, mialatt beszélek, és csak nagyon ritkán pislogok. Ami azt illeti, biztosabb nem is lehetnék. Az alkímia a legfontosabb szakterületem, és megannyiszor bontottam már szét, vagy egyesítettem újra különböző ötvözeteket – még ha emberi testből ezelőtt soha.

Megkér, hogy kössem fel a hajam, amit rögvest meg is teszek. Hordani sosem szoktam így, de ez most abszolút nem számít. A revelio bűbájt használja, hogy pontosan felderítse a nyaklánc helyzetét. Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Utólag teljesen logikus lépésnek tűnik, de ezek szerint pánikhelyzetben nem úgy működik az elmém, mint kéne.

- 18 gramm - felelem kérdésére a nyaklánc súlyával kapcsolatban. Női nyakékhez képest kifejezetten súlyos. Egy komoly ékszert tettem tönkre.

Alaposan átvizsgál, a fejemet mozgatja, és kezdem érteni, miért járnak olyan emberek is gyógyítóhoz, akiknek amúgy nincs semmi fizikai problémája. Egyszerűen csak jól esik, ha az emberrel foglalkoznak.

Miután kellő információt gyűjt, leül velem szemben, és egy tervvel áll elő. Nagyon magabiztosnak tűnik a dologban, és elég jó eredményeket ajánl. A nyakláncot ugyan alkotóelemeiben kapom vissza, de ez teljesen megfelel nekem. Úgy is ismét nekipróbálkozom majd az összeállításának és megbűvölésének, egyéb esetben az állásomat és jövőmet kockáztatom. Persze ezen terveimet nem osztom meg vele, és amúgy is per pillanat inkább a jelenre koncentrálok.

- Rendben, csináljuk így. Biztonságosabbnak és alaposabbnak hangzik.

Bárcsak ilyen férfiakkal lenne tele az életem: akik megoldják a problémáimat, nem pedig újabbakat generálnak.

- Ezek szerint jól értesz az alkímiához? - kérdezem. Egyrészt azért érdeklődök, mert ez nem egy általános gyógyítói ismeret, és a folyamat sikerességének igencsak fontos elemének tűnik, másrészt azért is érdekel, mert az ékszerkészítés első lépései is gyakorlatilag ide tartoznak, így minden ilyesfajta ismeret számomra is végtelenül hasznos lenne. - Hol, és mennyi idő alatt tanultad?

Rájövök, hogy ülő helyzetben beszéddel tudom leadni felesleges energiámat, és ugyanezen módszerrel a figyelmemet elvonni az esetleges fájdalmaktól, mind fizikailag, mind a jövő bizonytalanságán rágodó gondolatok okozta terror tekintetében.

- Én elsősorban már kész alapanyagokkal dolgozom, de tök jó volna, ha nem szorulnánk rá koboldokkal alkudozni minden alkalommal, ha némi módosítás szükségeltetik. Ritka fafej népség. Az embereket mindig rá tudom venni arra, amit akarok, de ezek ellen aztán mindegy mit vetsz be. Neked is vannak ilyen munkatársaid?

Проказливое ожерелье гоблина

Alycia Remington

Feje mozgatása közben nem látom, hogy fájdalmai lennének, ami mindenképpen jó jel. A revelio bűbáj egy kígyó formáját rajzolja ki Alycia nyaka körül, az ékszer pedig bőrének alsó rétege alá fúródott. Nem ment olyan mélyre, hogy ennél is nagyobb kárt okozzon, így elég pozitívan látom a helyzetet. Az öníró penna a háttérben serényen írja fel a beteg szavait a nyakék súlyát illetően. A magabiztossága és a pontos adatai még inkább megkönnyítik a dolgomat.
- Egy hete volt egy ügyem, ahol egy szórakozott varázsló a szájába vett egy gömb alakú, bájitalos üveget, de nem tudta kiszedni azt belőle. Persze azt se tudta leírni nekem, hogy milyen bájital is van az üvegben. Példát vehetne rólad, ami a baleset tárgyát képző eszközöket illeti. – és biztosan kevesebb munkám lett volna a bájital hatásának semlegesítésével megelőzési célból arra az esetre, ha megtörténne a baj, és robbanna az üveg a szájában. Mindig bízom abban, hogy az ilyenek tanulnak ezután a leckékből, és nem szeretném még egyszer ugyanezzel a problémával viszont látni.
Határozottan biccentek egyet döntésére, amit jelenleg az egyetlen helyes megoldásnak látok. Az asztal felé fordulva begyűjtő bűbájjal mozgatok mellénk egy kicsi, kerekeken álló, könnyű fémasztalkát, ami polcain különböző felszereléseket tárol, amik szükségesek lesznek a munka megkezdéséhez. Bízom abban, amit Alycia mondott az ékszer összetételéről, de egy mérőeszközzel azért végzek egy ellenőrzést. A detektor csak egy kompakt méretű téglatest, tárcsáján különböző alkímiai szimbólumokkal és mutatókkal. Az ékszer kilógó része felé emelem azt, hogy végleges megerősítést nyerjen az anyaglista. A tárcsáján egyértelműen megjelenik ugyanaz az összetétel, amit ő is elmondott.
- A szakterületem. Már a Durmstrangban is jártam szakkörre elsőéves koromtól fogva. – kezdem meg a válaszolást a kérdésre, miközben a mérőeszközt visszateszem az asztalkára, és saját jegyzeteket készítek. Nem nézek fel a lapokból, de így is látszik, hogy figyelek arra, amit mond.
- Nálatok a Roxfortban nem volt lehetőségem folytatni. Önálló tanulással tartottam szinten magam. – a Roxfortban ugyanis épp nem volt alkímia oktatás, amiről rendszeresen panaszkodtam is annak idején Liliyának. Persze nem ez volt a legproblémásabb része annak, ahogyan ott oktattak. Qcross például egyszerűen figyelmen hagyta az órai kérdéseimet, és nem hiszem, hogy az erős akcentusom volt a problémája. Csak nagyon kevés volt az olyan tanár, akivel ne lett volna balhém, és még kevesebb az, akit még tiszteltem is. Alycia emlékezhet azokra a bájitaltan órákra, ahol Oakley professzor tőlem minden kérdésre sokkal gyorsabban várta a választ, és minden órán sokkal magasabb mércét határozott meg nekem, mint bárki másnak – én pedig minden órán a maximum felett teljesítettem a kihívásokat. Nem csak a személyes fejlődésemet köszönhetem neki, de ő volt az egyetlen, aki nem csak egy problémás tényezőt látott bennem, amitől szabadulni kell. A könyvtáruk zárolt részlegéhez hozzáférést sosem kaptam, viszont az általa, valószínűleg volt professzorom bevonásával gondosan kiválasztott olvasmányokat mindig eljuttatta nekem a témában.
- Az RBF-et és a RAVASZ-t már Kínában tettem le, a medimágusi alapképzés után pedig elvégeztem a specializációt is alkímiából. Az ékszerek mellett gondolom, nem lehet annyira ismeretlen terület neked. – annak valószínűleg híre ment, hogy milyen messzire kerültem, miután eltanácsoltak, de mint minden iskolai pletyka, hamarosan úgyis felváltotta ezt valami izgalmasabb, aktuálisabb hír. Igyekszem nem túlzottan nagyképűnek tűnni a sikereim sorolásakor, de szeretném, ha tudná, a legjobb kezekben van. Nagyon kevesen foglalkoznak ma már ezzel a területtel, legalábbis itt, Nyugat-Európában.
- Ezerszer inkább foglalkozom olyan futóbolondokkal, akik teli üveg bájitalokat tuszkolnak a szájukba, mint hogy koboldokkal kelljen tárgyalnom. Na jó, Prescottnál és Vulkanovnál talán még ők is kellemesebb társaság. – megengedek egy félmosolyt, miután a jegyzeteim végeztével felpillantok. A roxforti tanerő szidalmazása sosem fog eltűnni a szótáramból.
- Nem, a munkatársaim többnyire rendben vannak, a kezdeti bizalmatlanság is kezd elmúlni. Ami pedig a kezelésedet illeti, az ülő vagy a fekvő helyzet a kényelmesebb neked? Fájdalmat nem fogsz érezni, de egy nyugtató elixírt szeretném, ha elfogyasztanál. – nem aggódom az esetleges fájdalom miatt, de attól igen, hogy a teste sokkot kapott az ékszertől. Ha eddig nem is reagált rá negatívan, elképzelhető, hogy annak eltávolítása után árasztaná el hirtelen a trauma, ezt pedig jobb megelőzni.
- Egyébként miért éppen egy ouroborost csináltál? – kérdezem a nyakékre. A koncepció láthatóan egy farkába harapó kígyó volt, ami egyike a megannyi alkímiai jelképnek, amiket használunk.

Furcsábbnál furcsább eseteket mesél. Egyesek gömb alakú üveget vesznek a szájukba? Micsoda meggondolatlanság! Bár igaz, olyanok is akadnak köztünk, akik mások számára készülő mágikus ékszert próbálnak megbűvölni, bármiféle egyeztetés vagy engedély nélkül. A koboldok nem az én kezem általi munkára szánták az aranyat, ahogy a megrendelő sem azért fizet, hogy én kontárkodjak a nyakláncával. Nekem még semmiféle nevem nincsen a szakmában. Fairweather feladata lett volna az ékszer elkészítése, csak hát a buzgó majdénmegmutatom önérzetem a hagyományos folyamat útjába állt.

Egy detektorral ellenőrzi igazmondásom, legalábbis a fémötvözetet illetően. Mi is használunk hasonlóakat a munka során, így ismerős az eszköz. Abszolút megértem, hogy nem bízik a betegek szavaiban, és bár önbecsülésemet sérti, hogy esetleg a memóriámban sem, sosem árt egy extra ellenőrzés. Ezt a fajta profizmust én is eltanulhatnám.

- A szakterületem. Már a Durmstrangban is jártam szakkörre elsőéves koromtól fogva. Nálatok a Roxfortban nem volt lehetőségem folytatni. Önálló tanulással tartottam szinten magam. Az RBF-et és a RAVASZ-t már Kínában tettem le, a medimágusi alapképzés után pedig elvégeztem a specializációt is alkímiából. Az ékszerek mellett gondolom, nem lehet annyira ismeretlen terület neked.

- Nagyon céltudatos vagy – állapítom meg. – Szerintem kevesekben van meg az effajta elköteleződés.

Például a férfiakban a nők iránt. Bár talán a másik irányba is hasonló a helyzet. Én a magam részéről eddig csak cukrászdák iránt tudtam hűséget kialakítani, no meg a Szombati Boszorkány előfizetésére.

- Nem teljesen ismeretlen számomra sem az alkímia, de azért messze nem olyan szinten űzzük, mint valószínűleg te. És én még csak inas vagyok.

Kicsit a munkánkról beszélgetünk, szóba kerülnek a koboldok is, akikkel ha nem is napi szinten, gyakorta kell kommunikálnom. A naivabbak azt hinnék, hogy tanoncként nem az én reszortom alkudozni velük, de mivel senki emberfia nem kedveli őket, pont az ilyen feladatok azok, melyeket gyakran a tanoncokra tukmálnak.

- Ezerszer inkább foglalkozom olyan futóbolondokkal, akik teli üveg bájitalokat tuszkolnak a szájukba, mint hogy koboldokkal kelljen tárgyalnom. Na jó, Prescottnál és Vulkanovnál talán még ők is kellemesebb társaság.

- Hát nekem se voltak kedvenceim a roxforti tanárok, de hidd el, a koboldok sokkal rosszabbak!

Beszélgetésünk közben a problémámmal is haladunk, előkerül egy kisasztal mindenféle eszközzel és egy üvegcse, amiben nyugtató elixír lötyög. Nem szoktam ilyenekkel élni, de jobb, ha követem az utasításait. Épp a saját bőrömön tapasztalom, hogy milyen az, amikor valaki nem követi a szakmai protokollt.

- Próbáljuk fekve. És rendben, de csak egy kortyot.

Meghúzom az üvegcsét, majd kényelembe helyezkedem, már amennyire lehet. A dolog neheze valószínűleg még ezután következik.

- Egyébként miért éppen egy ouroborost csináltál? – kérdezi.

- Magamtól sosem találtam volna ki ilyesmit. Én ennél jóval nőiesebb ékszereket készítek. De sajnos nem mindig kreatívkodhatunk, sokszor kell megrendelésre dolgoznunk, és ez a megrendelő így kérte.

Valójában ez indította el az egész incidenst. Abszolút nem az én hibám. Ha nincs a csuklyás alak, a nagy titkolózás, a neírjukbeakönyvbe és egyéb szokatlan esemény, simán Fairweatherre hagytam volna az egészet, így azonban már nem tudtam nem beleártani magamat. És emiatt most ahelyett, hogy a Mágus téri Astoriában ebédelnék vagy a Dolce Vita Caféban innám a napi kávém, egy asztalon fekszem az ispotályban, vásárra bocsátva elegáns bőrömet.

- Maga a megrendelés is tök fura volt – mesélem neki nem sokkal a nyugtató elfogyasztása után. - Verses formában érkezett. – Próbálok visszaemlékezni a konkrét szavakra, kissé álmosan kántálom a furcsa rímeket:

Egy aranykígyó, mi fehéren fénylik,
Önmagába harap, sorsot mesél itt.
Hordta már boszorkány, viselte egy úr.
A nyakadon hordva az elmédbe túr.
Bőröd alól vágyakat hoz felszínre,
Tested árán a lelkedet enyhítve.

Проказливое ожерелье гоблина

Alycia Remington

FMindjárt megjön a céltudatod, ha a számodra legfontosabb személy az életedben annyira beteg, hogy nincs, ki meggyógyítsa. Hajdanán ezek nem voltak többek képzelgéseknél, ábrándozásoknál, hogy egyszer majd megtalálom a gyógyírt Liliya számára, és létrehozom a panaceát, ami még a legellenállóbb varázsbetegségek felett is győzedelmeskedik. Tudtam, hogy babushkának másfajta tervei vannak velem, velünk, de valami legbelül megakadályozta, hogy letegyek erről a vágyról, és motivált arra, hogy mindegyik iskolámban a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Végül a családom elárulása volt az ára annak, hogy tényleg megtehessem azokat a lépéseket, amik eljuttattak idáig. Mindig is tudtam, hogy ezt akarom csinálni, és amióta képes vagyok önazonosan élni az életem, és azt csinálni, amire valóban születtem, valahogy a világ is nyugodtabb körülöttem.
- A koboldok nem szedetik össze velem az elszaladt cikeszeket repüléstan után. És nem szüntetik meg a házibulimat sem. Tehát ha jegyet kell váltanom a Pokolba, akkor kettőt kérek a koboldokhoz inkább. – nem, valószínűleg nem tudom, miről beszélek, mindeddig pedig szerencsésen elkerültem azt, hogy egy kölcsönt leszámítva komolyabb tárgyalásokat kelljen lefolytatnom velük. Különben sem erősségem a diplomácia, mert az legfeljebb egy szükséges rossz. Idegen vagyok mindenhol, ahol járok, ezt pedig mindig megérzem az adott hely kultúrájában. Mindez pedig csak tovább nehezíti a megértést. Mára az angolt már jól beszélem, az akcentusom is rengeteget javult a roxforti évemhez képest, de mindig ott vannak azok a dolgok, amik félreértést okoznak egy-egy helyzetben.
Biccentem Alyciának, és megkérem, hogy feküdjön le a betegágyra úgy, ahogyan neki kényelmes. Kényes, az instant varázslatokhoz képest hosszadalmas feladat lesz, de kevésbé kockázatos, és biztos vagyok a tudásomban. Nem szívesen használnék még egy bűbájt a nyakéken, ami eddig is instabilan reagált a varázslatokra.
Átveszem tőle a bájitalt tartalmazó üvegcsét, miután elfogyasztotta legalább részben a tartalmát, és leteszem a kisasztal alsó polcára. Nem gondolom, hogy érezni fog bármit, de a teste ettől még reagálhat rosszul a fizikai sokkra, ami érte őt, ezt pedig jobb inkább megakadályozni. A görgős kisasztal tetejére felrajzolok egy hermetikus kört egy krétával, ami tartalmazza az adott anyagok szimbólumát is egyenként. Majd az asztalka tetején elrendezem az eszközöket, üvegeket, lombikokat és egyebeket is, végül pedig egy rugalmas csövet erősítek a retorta és a nyakék kilógó része közé.
- Mostantól próbálj a lehető legkevesebbet mozogni. Szokatlan, esetleg enyhe, csiklandós érzés lehetséges. Ha ettől eltérő érzésed van, azonnal jelezd. – adom ki az utasítást. Ha azt látom, hogy már kellően kényelembe helyezte magát a következő körülbelül fél órára-órára, akkor indítom csak el a szétválasztást. Az alapos előkészületet követően egy incendioval tüzet gyújtok egy gömbölyű aljú lombik alatt, hogy beindítsam a folyamatot. Az aqua alchimica a forráspont elérését követően katalizátorként fog működni, a párlata pedig lassan be fogja indítani a folyamatot. A felrajzolt szimbólumok pedig mind a helyükre vonzzák majd az anyagokat.
- Hmm, valóban furcsa ez a vers. – elmélázok rajta, mialatt szinte pislogás nélkül követem végig a folyamatot. A víz lassan forr csak, de már látom az első buborékokat benne.
- A nyelvetek még mindig idegen nekem. Nem ismerem az angol nyelvű átkokat sem. De ha szó szerint értelmezed a verset, akkor végülis úgy sikerült a nyakéked, ahogy a megrendelő szerette volna. Nem gondolod, hogy átokként érkezett a megrendelés? – hiszen pontosan az történt, amit a versben leírt, ha pedig így tekintünk a dologra, akkor szó sincs balesetről. Mindenestre már túl késő visszafordítani a folyamatot, amit elkezdtem. Értem, hogy örülni kell a megrendelőknek, de azért megkongatja a vészharangot egy ilyen megrendelés bőven.
- A régi évfolyamtársaink közül kivel tartod a kapcsolatot? Smethwyckről mit tudsz? – kérdezem, mialatt végignézem, hogy a nyakék lassan, fehérarany színű szálként kezd el folyadékként végigáramlani a hidat képző csövön át az asztalra.