1. emelet - Miniszteri Titkárság

Feladata a Minisztérium vezetése, irányítása. Tagjai: a Mágiaügyi Miniszter, a Minisztériumi Hivatal Államtitkára, és a Titkárság almunkatársa és jegyzőkönyvvezetője.

[MISS BECKETT & MISS FERYLL]

MISS BECKETT & MISS FERYLL

2001. október 13.
10 óra 30 perc

Kingsley Shacklebolt gondterhelten ült le a Miniszteri Titkárság egyik leglenyűgözőbb termében. A falon hatalmas festményeken jelentős varázslók és boszorkányok ücsörögtek, egyelőre szinte mozdulatlanul, néma csendben, várva, hogy miféle kihallgatáshoz lesz szerencséjük. Ezt a termet ugyanis csak ritka esetben használták, így a képek lakói, már bizony sejhették – bejelentés nélkül is –, hogy nem akármilyen helyzetbe keveredtek.
A hatalmas hosszú végében elhelyezett díszes, párnázott fotel ugyan kényelmes volt, de közel sem annyira, hogy Mr. Shacklebolt kellemesen érezze magát. Egész éjszaka aktákat bújt Deliah Beckett és egy bizonyos Charles Feryllről, akinek éppen a lányát sikerült kézre keríteni a mai meghallgatás kapcsán. Nem ő nyomozott az ügyben, így csak az aurorok feljegyzésére támaszkodhatott, de számos kapcsolatott véltek felfedezni Miss Beckett és Mr. Feryll tevékenysége között a háború idején. Néhányan egyenesen azt vetették fel, hogy Miss Beckett gyanúsan viselkedett az elmúlt időszakban – némi megfigyelést követően – és Mr. Feryll örököse esetleg kapcsolatba kerülhetett vele. Nem lett volna meglepő persze, ha Summer megpróbál bosszút állni a Minisztériumon, hiszen a családja teljes vagyonát és birtokait elkobozták a háborút követően. Ráadásul Kingsley azt is tudta, hogy egy ilyen fiatal lány, milyen könnyen befolyásolható… így hát őszintén aggódott, hogy ténylegesen mivel találja szemben magát ma.
Először Miss Beckettet kísérték be két auror a teremben. Nem volt itt erőszak, egyelőre csak egy-egy behívót kapott mindenki. Így a szőkeség elé hamarosan egy csésze kávé került a fényesre lakozott, öreg asztalra, ahogyan Mr. Shacklebolt elé is, a két auror pedig az ajtó két oldalán állt meg.
– Üdvözlöm, Miss Beckett – állt fel az asztaltól, hogy tekintélyesebbnek tűnjön. Közben persze érezte a kávé aromáját, amint az orrába furakodott és kicsit felrázta ebből a délelőtti melankóliából, hiszen éppen abba taszították ezek az újabb nyomozások. Nem akart már elővenni senkit. Biztosítani akarta a békét és a nyugalmat, amit a háború után reméltek… ám az egyre nehezebbnek látszott mindazok fényében, amik beárnyékolták az elmúlt egy évet. – Kingsley Shacklebolt vagyok. – mutatkozott be az udvariasság kedvéért. – Örülök, hogy megjelent ezen a mai időpontoton és nem kellett kiküldenünk önért senkit. – Magyarázta kicsit talán komoran, majd a széke mögé lépve néhány másodpercig csak fel-alájárkált.
– Nyilván tudja, hogy az aurorok jelenleg nagy erővel dolgoznak, melynek keretében a Mágikus Szeszély körül kialakult tömeges baleseteket vizsgálják. Jelenleg egy csoportosuláshoz kötjük mindet – kezdett bele mondandójába. – Az aurorok néhány napon át megfigyelték a tevénkenységét Miss Beckett és számos jelentés alapján gyanúsnak ítélték azt. Sőt, egyes merész feltételezések szerint egyenesen szervezői tevékenységet vállal az aktuális helyzetben. – Magyarázta tovább. Ekkor lépett be az ajtón, egy kissé karót nyelt titkárnő kíséretében Miss Summer Feryll. Shacklebolt azonnal a székhez lépett, hogy kihúzza a lánynak s megvárta, míg helyet foglalt, majd Miss Beckett reakcióját figyelve állt meg mögötte.
– Örülök, hogy csatlakozott hozzánk, Miss Feryll. Mondja csak az önnel szemben ülő nővel találkozott már? – kérdezte és közben tovább figyelte a reakciókat, esetleges nyomokat kutatva. Summer Feryll viselkedése is gyanús volt az elmúlt időszakokban, egy bizonyos James Fraserrel is összefutott, aki halálfaló volt… egy túl fiatal fiú, akit talán csak belekényszerítettek ebbe. Valamiért iránta is sajnálatot érzett leginkább a Mágiaügyi Miniszter, ám érzelmei gondosan rejtve maradtak.

[- Jó napot, Miniszter úr]

Summer Feryll & Kingsley Shacklebolt

2001. október 13. 10:30

Nem csináltam semmit. Nem csináltam semmit, amiről tudnak. Nem tudnak semmit.
Ezeket a gondolatokat ismételgettem magamban mióta megkaptam a behívót és most is ezekkel próbáltam megnyugtatni magam, ahogy a Minisztérium aulájába értem, kezemben szorongatva a kis papírt. Kívülről nehéz lett volna megállapítani pontosan milyen érzelmek kavarognak bennem, de kifejezéstelen arcom mint mindig, most is pont a vadul kavargó hangulatomat rejtette el.
Hiába tudtam biztosan, hogy semmi félnivalóm, mégis forgatta bennem éles tőrét a kétely, hogy mi van ha valaki mégis hibázott és mégsem vagyok annyira biztonságban, mint gondoltam. Az aktámat a háború előtt megtisztogatták, Mr. Cobham félretette a gyanúba kevertek közül és alig néhány hete, amikor utoljára hallgattak ki itt, elengedtek és befogadták a kezelésemről bizonyítékat.
Csak a Beckettek miatt hívtak be, nyugtatom magam tovább, sikertelenül. Három napja újra felbukkant Leon és őt még mindig körözik. Mi van ha azért hívtak be, hogy segítsek elkapni? Segítenék? És mi van ha mégis engem akarnak végre kézre keríteni a sok gyanakodás után? Nyelek egyet, hogy visszafojtsam a torkomban felbugyogó pánikot és némán követem a két aurort, akik a meghallgatásra kísértek a bonyolult folyosókat könnyedén navigálva.

MINISZTERI TITKÁRSÁG - hirdette egy ódon, aranyozott tábla a lépcsőház első emeletén ahol bevezettek, ami épp annyira összezavart, mint a behívó amit kaptam. Megilletődésem csak fokozódott, talán az arcomra is kiült, amikor megpillantottam a mágiaügyi minisztert magát a tágas csarnokban, melynek közepén egy asztal és pár szék kapott mindössze helyet, a falakat díszítő festmények mellett persze.
- Jó napot, Miniszter úr - köszöntöm az állapotomhoz képest határozottan, ahogy az asztalhoz érek és helyet foglalok a felajánlott székek egyikén. Némán figyelem, ahogy egy titkárnő kávét készít mindkettőnk elé, majd Mr. Shacklebolt feláll és az aurorok a bejárat két oldalára telepednek. Elég nagy felhajtásnak tűnik ez egy mezei kihallgatáshoz, de igyekszem megőrizni azt a kevés nyugalmat, ami még maradt bennem és bizakodón mosolygok fel az egykori aurorra, ahogy beszélni kezd.
- Üdvözlöm, Miss Beckett. Kingsley Shacklebolt vagyok - kezdi, mintha szükség lenne rá, hogy bemutatkozzon. Lehet, hogy sokáig voltam távol, de azért nem mentek el teljesen mellettem sem az események. - Örülök, hogy megjelent ezen a mai időpontoton és nem kellett kiküldenünk önért senkit.
- Ez csak természetes, Mr. Shacklebolt - biccentek, bár hasonló érzelmekről nem tudok beszámolni, így inkább a számhoz emelem az odakészített csészét és kortyolok egyet a meleg, keserű italból.

- Nyilván tudja, hogy az aurorok jelenleg nagy erővel dolgoznak, melynek keretében a Mágikus Szeszély körül kialakult tömeges baleseteket vizsgálják. Jelenleg egy csoportosuláshoz kötjük mindet - vázolja fel idézésem körülményeit mély, tiszteletetparancsoló hangján, mire egy kicsit fészkelődök a helyemen. Nyilván a Halálfalókra akarják ezt is kenni, de a háború lezárultával részemről ez a csoportosulás véget ért és kétlem, hogy a Voldemort által gyakorolt terror és irányítás nélkül is életképes maradhatott volna ez a társaság.
- Hallottam az eseményekről, külföldön is elég nagy sajtóvisszhangot kaptak - bólintok lassan, szememmel követve fel-alá járkáló magas, határozott alakját. Szeretném hozzátenni, hogy igen sajnálatos, hogy még nem jutottak a nyomozásban előrébb, de nem teszem. Egyáltalán nem áll szándékomban magamra haragítani az angol varázslótársadalom vezetőjét jelenleg és valószínűleg őt sem a véleményem érdekli a kialakult szituáció kapcsán.

- Az aurorok néhány napon át megfigyelték a tevénkenységét Miss Beckett és számos jelentés alapján gyanúsnak ítélték azt - szegezi nekem kertelés nélkül, nekem pedig kissé feljebb szaladnak a szemöldökeim. - Sőt, egyes merész feltételezések szerint egyenesen szervezői tevékenységet vállal az aktuális helyzetben - teszi hozzá, ami még inkább érdekessé teszi a helyzetem, hiszen az egyedüli dolog aminek szervezésében részt veszek, csak a saját üzletemet érinti.
- Fogalmam sincs mire gondol, Miniszter - rázom meg a fejem hitetlenkedve. Arcomon kivételesen őszinte meglepődöttséget vélhet látni, bár kutató tekintete biztos vagyok, hogy más jeleket szeretne megállapítani. Kezemben az eddig remegve tartott csésze is megáll, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy egyáltalán nem abból az okból vagyok, mint amitől féltem. Az aurorok sötétben tapogatóznak, ha az én szervezői tevékenységemet bármilyen módon felfedezni vélték az aggasztó eseményekben. Szeretnék rákérdezni, hogy mégis milyen jelentéseken alapszik ez a feltételezés, de az ajtó újra nyílik mögöttem és egy fiatal lányt kísér be a korábban is felbukkant titkárnő, aki elvonja rólam Mr. Shacklebolt figyelmét.

- Örülök, hogy csatlakozott hozzánk, Miss Feryll. Mondja csak az önnel szemben ülő nővel találkozott már? - szegezi neki a kérdést egyből a férfi és én érdeklődve fordulok az új jövevény felé.
Feryll. A név ismerősen cseng, biztosan valami Halálfalóhoz köthető, fogalmazódik meg bennem, de ahogy barna tincseivel keretezett finomvonású arcát vizslatom, elvetem a lehetőséget rá, hogy ő maga lehetne ismerős. Túl fiatalnak és kecsesnek tűnik ahhoz, hogy a Nagyúr szolgálatában tölthetett volna időt… bár ugyanez a feltételezés nálam is hibásnak bizonyulna, így inkább befejeztem a találgatást - inkább visszafordulok kihallgatónk felé és érdeklődve várom, hogy mégis hova fog kifutni ez az egész jelenet.

[MISS BECKETT]

MISS BECKETT

2001. október 13.
10 óra 30 perc

Mr. Shacklebolt aligha érzékelhetett bármit abból, ami Miss Beckettben lejátszódott. Még a szemei csillogására is nehezen tudott csak koncentrálni annak ellenére, hogy amúgy minden áron meg akarta kapni a kérdéseire a válaszokat. Nem, az elméje zavart volt, talán éppen az elmúlt napok izgalma nyomán, mikor nem egyszer saját magának kellett kiszállnia egy-egy helyszínre, hogy biztosítsa az ott élők nyugalmát, ahol különös esetek történetek. Bár minden egyes alkalommal elmondta, hogy bizony csak a Szeszély az… már jó ideje tudta, hogy a furcsa jelenségek és a csuklyás csoportulás között igencsak komoly kapcsolat állt fenn.
– Hallottam az eseményekről, külföldön is elég nagy sajtóvisszhangot kaptak – felelte Miss Beckett, már-már túl készségesen is. Kingsley tekintete a nőre vándorolt, az arckifejezést vizslatta, azt várva, hogy majd abból fontos információkat tud kiolvasni. Azonban egyelőre nem járt sikerrel. Tudta, hogy túlterhelt elméje ma nem éppen alkalmas arra, hogy komolyabb következtetéseket vonjon le. Így hát áttért a beszélgetés lényegére. Arra, hogy Miss Beckettet bizony megfigyelték ősszel… és bizony találtak egy-két gyanúsnak mondható pontot a viselkedésében.
– Fogalmam sincs mire gondol, Miniszter – felelte. Erre Mr. Shacklebolt csak megköszörülte a torkát. Gyanított, hogy Miss Beckett ugyanis tökéletesen tisztában van vele, hogy vaj van a füle mögött.
– Nos, úgy tudom, hogy találkozott egykori halálfalókkal. Közöttük egy bizonyos Aiden James Fraserrel – folytatta a Miniszter úr teljes meggyőződéssel és még ki is húzta magát, hogy magasabbnak tűnjön. – Tudja, Miss Beckett a Minisztérium akkor is figyelte, mikor magának ez eszébe sem jutott. – Tette hozzá, hogy még jobban kihangsúlyozza, a kisasszony bizony gondban van.
Mr. Fraser kapcsolata egy bizonyos Charles Feryll-lel nem volt ismeretlen a nyomozók előtt, habár annak miben léte igencsak homályos volt. Ennyire mélyen nem láttak bele a helyzetbe, ezért is volt hát ez a faggatózás. Miss Beckettnek több kapcsolata is Mr. Feryllhez volt köthető, aki bizony igen komoly bűnlajstromot hagyott maga után. A Minisztérium tevékenysége miatt pedig már-már bizonyos volt, hogy Mr. Feryll lányának akár indítéka is lehetne egy újabb bűnsorozatban részt venni, hiszen egy nagymúltú család került kisemmizésre, ám koránt sem ok nélkül.
Így hát, mikor Summer Feryll belépett a kihallgatásra és helyét foglalt, Kingsley nem is a válaszával foglalkozott, ami élből elutasította a Miss Beckett-tel való ismerettségét. Az arckifejezése volt az, ami számított: – Tudja, Miss Feryll, a kisasszony halálfaló volt, akárcsak az édesapja… és Mr. Fraser. – Mintha valami rezdült volna a fiatal lány arcán. Egyelőre nem volt bizonyos, hogy az emlékei miatt vagy más okozta a gondot. Mindenesetre Mr. Shacklebolt az ajtóhoz lépett kopogott kettőt és két kolléga kikísérte Miss Feryllt.
– Miss Feryll is találkozott Mr. Fraserrel nem olyan régen – folytatta a Miniszter, Miss Backettet vizslatva, várva, hogy mit mond. Egyelőre az a gyanúja állt fenn, hogy ez a James vagy Aiden Fraser egyfajta küldönc lehetett a csoportosulásban, hiszen más halálfalók rokonságának közelében is látták felbukkanni. – Valamiféle kapcsolat van hármuk között. Szíveskedne esetleg beavatni? – Próbáltam olyan nyájasan feltenni a kérdést, ahogyan csak tudta, majd végül helyet foglalt abban a székben, ahol korább Miss Feryll ült. Így tökéletesen a szemébe tudott nézni a nőnek.

[- Meglep, hogy ennek ellenére is azt gondolják az aurorok, hogy közöm lehet bárminek a szervezéséhez]

Kingsley Shacklebolt

2001. október 13. 10:30

A Miniszter arca kíséretiesen emlékeztetett Mr. Dawsonéra, amikor utoljára jártam itt, a Minisztériumban visszatérésemkor. Gondterheltnek tűnt, ezt a pár mély ránc is elárulta, ami végigfutott magas homlokán, de kutató pillantása attól még arcom minden rezdülésére figyelt, hátha valamelyikből értékes információt tud kinyerni az egyre jobban sürgető ügy kapcsán. Sajnos ő még nem tudta, de rossz könyv lapjain kereste gondjaira a gyógyírt; csak annyit tudtam a Szeszélyről, amennyit az újságokban, minisztériumi nyilatkozatokban a köz tudtára adtak és bár a tudatlanságom általában inkább frusztrációt okozott számomra, most mégis megnyugvással tölött el.
Amiről nem tudok semmit, arról nem kell hazudnom és nincs lehetőségem hibázni sem.

Nyugalmam azonban kérész-életűnek bizonyult, ahogy a miniszter folytatta mondandóját nyilvánvaló értetlenkedésem ellenére is.
- Nos, úgy tudom, hogy találkozott egykori halálfalókkal. Közöttük egy bizonyos Aiden James Fraserrel.
Nem mondom, hogy nem sejtettem a szóbeszédből, hogy Mr. Fraser esetleg maga is viselte egykor a Sötét Jegyet, de valahol az agyam egyik nagyon naiv szegletében reméltem, hogy mégsem. Hiszen olyan fiatal még…
- Tudja, Miss Beckett a Minisztérium akkor is figyelte, mikor magának ez eszébe sem jutott - tette hozzá vészjóslóan, én pedig újabbat kortyoltam a kávémból, hogy összeszedhessem kissé a gondolataim.
- Meglep, hogy ennek ellenére is azt gondolják az aurorok, hogy közöm lehet bárminek a szervezéséhez -jegyzem meg szárazon, felidézve a találkozásunkat egy bizonyos Morgannel és társával a Zsebpiszok-közben. - Ismerem Mr. Frasert ez való igaz és feltételeztem róla, hogy ahogy sokan mások, bizonyára Ön is - teszem személyesebbé egy kicsit a történetem. - nehéz dolgokat láthatott a háború idején, de nincs róla tudomásom, hogy halálfaló lett volna - rázom meg a fejem, kissé sajnálkozóan, csalódottan, hogy egyáltalán a gyanú felmerült bárkiben. - Amit tudok, hogy Aiden egy értelmes fiatalember, aki tanulni szeretne, én pedig pontosan a kézzel fogható tudás kufárja vagyok, ahogy ezt az aktámból is láthatja - intek fejemmel az asztalra helyezett mappa felé, de mielőtt folytathatnám az egészen hihetőre rögtönzött mesémet, Miss Feryll csatlakozik hozzánk néhány percre.

Érdeklődve figyeltem őt, nem tudva, hogy melyik oldalon állhat vagy egyáltalán milyen köze lehet hozzám vagy Aidenhez, így csak remélni tudtam, hogy igazat fog beszélni a feltételezett kapcsolatunkról és ez így is történt. Láttam rajta, hogy ő sem tud engem hova tenni és ezt kihallgatónk tudtára is adta.
- Tudja, Miss Feryll, a kisasszony halálfaló volt, akárcsak az édesapja… és Mr. Fraser - próbálta a miniszter irányba állítani, én pedig önkéntelenül is felháborodva pillantottam a férfire.
- Nem voltam halálfaló - kértem ki magamnak védekezően, jobbnak látva, ha ragaszkodok a korábban előadott történetemhez. A családom a Nagyurat szolgálta, de én nem - ezzel még hazudni sem hazudtam akkorát. Soha nem vallottam úgy magaménak Voldemort tanait vagy terveit, ahogy ők és nem is vettem olyan szinten részt bennük, mint a legtöbb társam. A háború alatt nem is voltam már Angliában. Semmilyen bizonyítékról nem tudtam, amivel igazolni tudták volna a miniszter kijelentését, akármilyen határozottan is állította.
A lány nem sokkal később távozhatott is a teremből, nekem azonban még maradnom kellett és ez kezdett kicsit frusztrálni. Még ha valami olyat próbálnának rámkenni, ami félig igaz vagy esetleg bizonyítható, de ez a jelenet… sajnos számomra és a Minisztérium számára is kezdett megalázó lenni.

- Miss Feryll is találkozott Mr. Fraserrel nem olyan régen - szólalt meg újra az egykori auror fölém magasodva, továbbra is a reakciómat figyelve. - Valamiféle kapcsolat van hármuk között. Szíveskedne esetleg beavatni? - kérdezte nyájasan, mire vissza kellett fognom egy szemforgatást.
- Sajnos nem tehetem - rázom meg a fejem némileg fásultan, mielőtt felveszem vele a szemkontaktust és meg is tartom, ahogy mellém telepedik. - Higgye el, Miniszter, megtenném, ha tudnám, de ahogy hallotta, Miss Feryll-lel most találkoztam először, Mr. Fraserrel pedig csak üzletkötés céljából kontaktáltam, az ő személyes kapcsolatairól fogalmam sincsen.
Ettől őszintébb nem lehettem volna akkor sem, ha nincsen semmi rejtegetni valóm és reméltem ilyen közelről ez számára is egyértelművé válik. A foglalkozásom, múltam ellenére is tiszteltem a minisztert, a Minisztériumot is többnyire és ezért egy kicsit sajnáltam a férfit. Nyilvánvalóan fogalmuk sem volt róla, hogy merre keressék a tűt a szénakazalban, de reméltem, hogy kétségbeesésében nem fog ragaszkodni a nyilvánvalóan fals feltételezéseihez, csak mert nem tudja beismerni a ballépést, aminek ez a kihallgatás egyre inkább tűnt.

[MISS BECKETT]

MISS BECKETT

2001. október 13.
10 óra 30 perc

– Meglep, hogy ennek ellenére is azt gondolják az aurorok, hogy közöm lehet bárminek a szervezéséhez. Ismerem Mr. Frasert ez való igaz és feltételeztem róla, hogy ahogy sokan mások, bizonyára Ön is – a miniszter csak elhúzta a száját, ahogy rá terelődött a szó. Nem akarta személyessé tenni ezt a helyzetet, így csak mordult egyet, várva a folytatást. – nehéz dolgokat láthatott a háború idején, de nincs róla tudomásom, hogy halálfaló lett volna. - Amit tudok, hogy Aiden egy értelmes fiatalember, aki tanulni szeretne, én pedig pontosan a kézzel fogható tudás kufárja vagyok, ahogy ezt az aktámból is láthatja. – Nem nyúlt az akta felé, hiszen annak tartalmával pontosan tisztában volt.
Kingsley nem mutatott gyengeséget. Már tudta, ha valami el akar érni, vagy ki akar csikarni, akkor sziklaszilárdan kell állnia saját elképzelései mellett, még akkor is, ha az később esetleg nem válik igaznak. Azonban ez most nem egy kényszervallatás volt, Miss Beckett csupán meghallgatás céljából lett behívva. Hosszan hújta ki a levegőt hát, ahogy végig hallgatta a nő mondandóját.
– A Minisztérium többet tud magáról, Miss Beckett. Jóval többet annál, mint amit elmond most nekem – válaszolta komoran. Persze tudta, hogyha most nem is kap egy rendes vallomást, úgy a megfigyelések folytatódnak, hogy további nyomra bukkanjanak a különös társasággal kapcsolatban. Tudta, hogy közel járnak, de talán nem elég közel ahhoz, ami végül aztán megnuygtatná a varázslótársadalmat. Mr. Shacklebolt egyszerre érzett szégyent és aggodalmat, amiért nem sikerült korábban felgöngyölíteni az ügyet. Már azzal is beérte volna, ha Miss Beckett a kapcsolataiból kifolyólag tud neki valami érdekes információval szolgálni, ám neki továbbra is úgy tűnt, hogy a nő csupán magát mentegeti.
– Nem voltam halálfaló.
Kingsley megint sóhajtott és végig simított a fején, mintha valami olyasmit akarna mondani: ne húzza az időmet, kisasszony! Ám végül nem hagyták el a szavak az ajkait, a kihallgatást folytatta, pontosan úgy, abban a szigorú stílusban, amiben megkezdte.
– Sajnos nem tehetem – rázta meg a fejét. Kingsley közben leült, a nő szeméből próbálva kiolvasni, mi is az igazság. Amit látott, az a titkolózás jele volt… és ha egy valamit tudott a háború óta, hogy az ilyesmin akár emberéletek is múlhatnak. – Higgye el, Miniszter, megtenném, ha tudnám, de ahogy hallotta, Miss Feryll-lel most találkoztam először, Mr. Fraserrel pedig csak üzletkötés céljából kontaktáltam, az ő személyes kapcsolatairól fogalmam sincsen.
Megköszörülte a torkát a varázsló és tekintetét végig futtatta Miss Beckett törékeny alkatán. Nos a Minisztérium valóban többet tudott róla, mint amennyit most megvallott, de ezzel egyelőre nem lehetett előrébb jutni és úgy tűnt, önszántából a nő nem is hajlandó beszélni.
– Miss Beckett, javaslom, hogy szerezzen magának egy protektort – mondta aztán. A hangja fáradt és gondterhelt volt, hiszen tisztában volt vele, hogy majd még Miss Feryll-lel is éppen ugyanezt a menetet kell lejátszania. A fáradtság persze nem írta felül az elszántságát, miszerint pontot tesz ennek az ügynek a végére.
– Hazamehet, a kihallgatást még folytatjuk a nyomozás előre haladtával – tette hozzá, majd ismét felállt az éppen csak elfoglalt székből és az ajtóhoz lépett, hogy ki tárja azt a nő előtt. Úriember volt, annak ellenére is, hogy kénytelen volt elővenni a keményebb stílusát és hajthatatlannak mutatni magát. Egy intéssel jelezte, hogy fáradjon ki, majd búcsúzóul hozzá tette: Minden jót!

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

[MISS WYNE]

MISS WYNE


2002. július 1.

A mágiaügyi miniszter kihúzta magát elegáns talárjában, ahogy az asztala mögött ücsörgött és az ujjai között az önéletrajzokat forgatta. Nevek sokasága volt, ilyen olyan végzettséggel, ám személyzetis kolléga csupán a megfelső önéletrajzon karikázta be neki a nevét. Majd kioktatta egy bizonyos Robert Wyne-ről, aki nemzetközi téren is a megbűvölt autók elismert szakértője. Bár Kingsley Shacklebolt elismert varázsló volt, ezekhez a gépjárműveknek nevezett dolgokhoz nem igazán értett, sem a mugli, sem a varázslattal átitatott változatukhoz.
Mira Luna Wyne. A nevet magában olvasta fel, ajkai némán formázták meg a szavakat. Nem is a lány neve, vagy a képe lepte meg, hanem a kora. Meglehetősen fiatal volt, frissen került ki a Roxfort falai közül, nem is olyan rossz RAVASZ eredményekkel, ráadásul a neve valakinek feltűnt. Ez pedig meglehetősen jó előjel volt. Kingsley maga nem mindig foglalkozott ilyen ügyekkel, de már olyan régóta kerestek karbantartót a minisztériumi flotta mellé, hogy kézbe kellett vennie az ügyet és cseppet sem bánta. Érdekelte, milyen fiatalok kerülnek ki a Roxfortból, ezért hát bátran vállalta be a mai napi interjúzást. Csak Miss Wyne-t hívta meg, a többi négy önéletrajzot csupán tartaléknak szorongatta a kezében.
Miss Wyne-t pontban reggel tízre hívták meg, így tíz óra után egy kicsivel Nancy, az egyik minisztériumi titkárnő kísérte be éppen oda, ahol a mágiaügyi miniszter már várta. Mr. Shacklebolt azonnal felpattant, majd kisétált az asztala mögül, hogy kezet fogjon a lánnyal.
– Üdvözlöm, Miss Wyne! Kingsley Shacklebolt vagyok. Foglaljon helyet, kérem – mutatott az egyik kényelmes fotelre. – Köszönöm, Nancy, szólok, ha valamire szükségünk van, akkor szólni fogok. – Tette hozzá.
- Ahogy parancsolja, miniszter úr - mondta csengő hangon. - Sok sikert, Miss Wyne!
A titkárnő bátorítóan rámosolygott a fiatal lányra, majd a fenekét kissé ringatva, de kilépett az irodából. Kingsley megvárta, míg csukódik mögötte az ajtó, majd visszasétált a helyére és ő maga is helyet foglalt, ismét a kezébe véve az önéletrajzot. Még egyszer rápillantott, felidézve miket olvasott benne. Ezek csak tények voltak, nem is mindenki az igazat írta meg bennük. Így hát kíváncsi volt a lány szóbeli megnyilvánulására a tapasztalatai kapcsán.
– Nos, Miss Wyne, örülök, hogy eljött erre a mai beszélgetésre. – Kezdett bele, próbálva mosolyogni is egy kicsit, hogy oldja a lány feszültségét. – Meg kell mondjam, magácska volt a legfiatalabb jelentkezőnk erre az állásra. Magamtól talán be sem hívtam volna, de felhívták a figyelmemet arra, hogy a neve összecseng egy elismert varázsgépjármű szakértőjével. Robert Wyne, ha jól tudom az illető. Miután elolvastam az önéletrajzát, láttam, hogy maga is megemlíti, ahogy azt is hogy már dolgozott mugli és mágikus autókkal is. Tudna mesélni erről nekem röviden valamit? – kérdezte. Igazából a tényeket látta leírva röviden, de érdekelte, hogy miképpen meséli azt el a lány.

Nem tudom, jó ötlet, vagy túlöltözés volt-e a fehér zakós összeállításom, és pláne nem tudom, mit is keresek itt. Mármint, tudom, hogy interjúra jövök, csak jó ötlet-e, kész vagyok-e rá, itt van-e egyáltalán a helyem? Lakhattam volna tovább Anyával a gyerekeként ugyanúgy, mint eddig is, nem dobott volna ki, ha nem is kezdek dolgozni most, hogy végeztem a Roxforttal, szóval nem szükség. Talán megvártam volna Mirát, hogy aztán jövőre, ahogy ő is végez... kimehettünk volna Amerikába - haza, nekem legalábbis - együtt. Úgymint nem csak nyaralás gyanánt. Persze csak álmodozok. És talán Apánál szálltam volna be a műhelybe.
Bevallom, igazából fogalmam sincs mi lett volna.
Át sem gondoltam rendesen, amikor láttam a hirdetést az újságba, csak fellelkesültem, hogy a nagy tanácstalanságomba, hogy így suli után mit kezdjek, találtam valami ismerőset, bűvölt autók! A brit Mágiaügyi Minisztériumnál, mint kiderült a cikk részleteiből. Egyből sokkal nagyobb falatnak tűnt, de lelkes voltam. Próbálok most is az lenni, arra figyelni, de leginkább csak lámpaláz sikerül belőle.
Sokat várni nem kell legalább, annyival kevesebbet aggódom szanaszét magam, mire sorrakerülök, nem is tudom, volt-e előttem valaki, vagy én vagyok az első... Nem kéne nagyon meglepjen, nem olyan elterjedt érdeklődés varázslókörökbe a nagyon magnix gépjárműtéma, mondhatni apró kis réteget képez csak.
-Öhm... jó napot... reggelt- bénázok máris a köszönésnél. Erős kezdés, Lu.
-Úgyminta..? Ó. Hátöhm,.. köszönöm a lehetőséget- realizálom, bizonytalanul a névről is, aztán az asszisztens szavaiból: én most tényleg a Miniszterrel beszélek? Ez olyan, mint ha otthon a Macusa elnöke interjúztatna személyesen. Az aurorokat nem az Elnök interjúztatná személyesen, nem hogy egy gyakorlatilag karbantartót... Nem gondoltam volna, hogy valaha az öt perccel ezelőtti lámpalázamat kívánnám vissza. Hogy bele sem gondoljak, milyen benyomást kelthettem eddig... Milyen jó, hogy rá is tér a kérdéseire hamar, legalább azokkal összeszedem magam valahogy.
-Igen, az apám. "Bob, az Ember"ként szokták még ismerni.- Nem gondoltam volna, hogy Apa ilyen ismert lenne, pedig nem olyan elképzelhetetlen. A varázsautós közösség elég kicsi és szétszórt, nemzetközi szinten is. Nem hiszem, hogy varázsvilág szinten túl nagy neve lenne Apának, de ha valaki direkt a bűvölt kocsiknak jár alaposan utána, valóba ráakadhat a nevére. És a Miniszter úr is azt mondja, hogy úgy hívták fel a figyelmét erre, talán aki észrevette a családnevünket, pont egy ilyen érdeklődő lehetett.
-Nos, elsősorba egyszerű autószerelő műhelyünk van Atlanta külvárosába, általába karbantartást, javítást végzünk magnix... izé, mugli kuncsaftoknak, ezeket Apa szereti is a kihívás kedvéér varázslat nélkül csinálni. De néha vannak varázsló megrendelőink is. A megfelelő papírmunkák mellett a Macusa engedélyez bizonyos kényelmi bűvöléseket. Varázslóktól általába ilyen megrendelések vagy ezek karbantartása szokott lenni a munka. De néhány évvel ezelőtt Anyának is összebűvöltünk egy autót ajándékként, azon egész végig együtt dolgoztunk Apával.
Visszafogom magam, hogy ne kezdjek az autó részleteiről mesélni nagyon lelkesen, az inspirációjáról, hogy hogy vadásztuk össze az alkatrészeket hozzá különböző évek modelljeiből, hogy ez a kocsi még mindig otthon van, Auntie vette át, amikor Anyával ideköltöztünk... Nem tudom, a Miniszter urat mennyire érdekelné, de legalábbis nem az interjú témája közvetlenül. Akkor már inkább a tapasztalatomról kéne pár szó.
-Az Ilvermorny is ugyanúgy bennlakásos nálunk, mint itt a Roxfort, szóval a tanéveimet ott töltöttem, de a nyári szünetekbe sokat együtt dolgoztam Apával, magnix és bűvölt kocsikon is. Tavaly előtt nyárral bezárólag, akkor költöztünk ide Anyával Angliába.
Itt a Minisztériumba is akkor jártam már egyszer, már más részeken, az ideköltözés, meg a Roxfortba átiratkozás kapcsán kellett intézni egy-két ügyet.
-Csak kíváncsiságból, meg szabad kérdezni, a Minisztérium milyen autókat tart?

[MISS WYNE]

MISS WYNE


2002. július 1.

Kingsley érezte, hogy Miss Wyne egy egészen kicsit izgul… vagyis látszólag nagyon. Mindenesetre az értékelte, hogy frissen végzett roxfortos kora ellenére máris ízlésesen és a helyzethez megfelelően öltözött fel. Így hát máris elégedett mosoly ült ki az arcára. Ezt persze Miss Wyne biztatásnak is érzékelhette, hogy nincs miért aggódnia és lássuk be: valóban nem volt. Shacklebolt nem volt különösebben veszélyes alak, sőt az igazat megvallva a háború óta nem sok embert ijesztett meg a párbaj képeségeivel vagy egyebekkel, pedig ő aztán szívesen ráijesztett volna a csuklyásokra is.
A beszélgetés aztán szép lassan bemelegedett. Miss Wyne, amit az autók felé terelődött a téma, mintha oldódni kezdett volna. Szinte érezhető volt, hogy mennyire elemében van. Kingsley irigyelte ezért, hiszen ő tényleg nem értett egy cseppet sem a megbűvölet vagy megbűvöletlen autókhoz. Igazság szerint a mágikus közlekedés nem volt az ő terepe azon kívül, hogy tanult repülni a Roxfortban, na meg hoppanálni.
– Igen, az apám. "Bob, az Ember"ként szokták még ismerni. – Érkezett a válasz az érdeklődésre. Elégedetten bólintott egyet. Nagyjából így sejtette ő maga is a helyzetet. – Nos, elsősorba egyszerű autószerelő műhelyünk van Atlanta külvárosába, általába karbantartást, javítást végzünk magnix... izé, mugli kuncsaftoknak, ezeket Apa szereti is a kihívás kedvéér varázslat nélkül csinálni. De néha vannak varázsló megrendelőink is. A megfelelő papírmunkák mellett a Macusa engedélyez bizonyos kényelmi bűvöléseket. Varázslóktól általába ilyen megrendelések vagy ezek karbantartása szokott lenni a munka. De néhány évvel ezelőtt Anyának is összebűvöltünk egy autót ajándékként, azon egész végig együtt dolgoztunk Apával. – Folytatta a lány, elmesélve, hogy eddig mikkel foglalkozott.
Úgy tűnt, hogy sok rétű tapasztalata volt. Ez máris kecsegtető fordultatnak bizonyult.
– Az Ilvermorny is ugyanúgy bennlakásos nálunk, mint itt a Roxfort, szóval a tanéveimet ott töltöttem, de a nyári szünetekbe sokat együtt dolgoztam Apával, magnix és bűvölt kocsikon is. Tavaly előtt nyárral bezárólag, akkor költöztünk ide Anyával Angliába.
– Úgy tűnik alapos tapasztalatot szerzett Miss Wyne, és egy igazi szakembertől tanult. – Állapított meg, majd egy pillanatnyi némaságba burkolózva újra végig futotta a lány önéletrajzát. Nem akarta túl hosszúra húzni a beszélgetést. Ő maga úgy vélte, hogy az első benyomás számít a leginkább. Miss Wyne bájos volt, bár a kezdeti zavarodottsága kicsit gyermeki volt, de olyan gyorsan levetkőzte azt, hogy egészen megvette a minisztert. Kingsley kedvelte az olyan embereket, akik szenvedéllyel tudtak szeretni valamti.
– Csak kíváncsiságból, meg szabad kérdezni, a Minisztérium milyen autókat tart?
Lassan bólintott.
– Én magam nem nagyon értek az ilyen autómobilokhoz. – Kezdte, megköszörülte a torkát, majd felkelt a székből. – De megmuthathatom őket! – Intett Miss Wyne-nek, hogy kövesse, majd az ajtóhoz lépve kitárta azt. Ahogy az iroda elé érkeztek, biccentett a titkárnőjének. Így indultak hát meg a folyosón a garázshoz. Lifttel innen bőven lefelé kellett még menni ahhoz.
– Tudja, úgy gondolom maga igazán szenvedélyesen szereti az autókat. Ez pedig a szakértelemmel együtt fontos tulajdonság. – Magyarázta, hogy fenntartsa a beszélgetés fonalát, s közben intett Mirának, hogy nyugodtan lépjen be előtte a liftbe. Ezt követeően nyomogatta meg a megfelelő gombokat és a szerkezet őrülten rángatózva indult meg a megfelelő szinte. Persze közben végig kapaszkodnia kellett, hiszen a lift olyan vadul száguldott, amivel a muglik világában aligha lehetett találni – hacsak nem valami szörnyű meghibásodásról volt szó. – A garázs a Mágikus Közlekedésügyi Főosztály része. Annyit biztosan tudok, hogy nagyon öreg autókról van szó. – Magyarázta Miss Wyne-nek tovább, ahogy a lift megállt és kiléptek onnan. Egy tágas teremgarázs félébe érkeztek, ahol néhány zöld oldtimer sorakozott tökéletesen megvilágítva a lebegő lámpásoktól.

Feszengve figyelem, ahogy a Miniszter úr mégegyszer átolvassa az önéletrajzomat, mint ha ítéletre várnék. Nem is tudom, mér, de valahogy nem tudok mit tenni ezzel. Lehet nem kis tényező benne, hogy egy ilyen magas szintű személlyel ülök egy asztalnál, én csak egy mimóza kislány vagyok, aki alig végzett a kötelező tanulmányaival. Nem itt lenne a helyem, inkább valami közömbös titkárnál, aki átnézi a papírokat, rám bízza a tovább aggódást valami olyasmivel, hogy "majd értesítjük a döntésről", és hívja is be a következő jelöltet. Én nem vagyok ekkora ember. Talán még Apa sem ekkora ember, otthon nem lenne, én meg csak néhány nyáron segítettem neki, alig töredéke az ő szakértelmének.
Igaz, otthon minimum állna két auror is velünk ebbe az irodába,.. Minden olyan furán máshogy működik errefelé.
Csoda, hogy rá tudom venni magam a kérdésemre, gyanítom a csönd elől is menekülök bele. Szoktam néha ilyet, átlépni egyes gátlásaim fölött, mer egy másik elől igyekszek menekülni.
-Ó. Té...tényleg?
Erre már nem is számítottam, pedig érthető lehet, ha a kocsikkal fogok - remélhetőleg - dolgozni, csak nem árt ismerni is őket. Biztos kihallatszik a meglepetésem alól a felcsillanó érdeklődésem, de erre tényleg nem számítottam az interjún. Az első napomon esetleg, és akkor optimista vagyok az esélyeimmel.
-Hát,.. csak ragadt rám egy kis érdeklődés otthon. És kell az autóknak is a törődés és figyelem, akkor tudnak igazán közreműködni. Tudni kell a jeleket, és elmondják mi bajuk lehet. Még a mágikusak is, pedig azok nehezebb esetek szoktak lenni.
Ez mind nagyon okosan hangozhat, és így is van, de azér túl sok tapasztalatom nincs még ezekből a jelekből, és a legtöbbet elmondásból ismerem, mer mire megfigyelném én is, általába Apa már hozzá is lát addigra a szereléséhez. Hát most nem lesz itt, ha fel is vesznek, magamra leszek utalva.
Mindenesetre a témáér hálás vagyok, ha csöndbe kéne egy ekkora liftbe álldogálni egy így fölém magasodó emberrel, nem győzném mégjobban ősszehúzni magam, mint már így is.
-Óóó!..- Kéne valami konstruktívabbat is mondanom, de a kocsikat látva nem sikerül, csak csodálkozni. Igazi klasszikusok, és külsőre egész jól is vannak tartva legalábbis, viszont a csodálat mellé vegyül egy kis lámpalázas aggodalom is: Ezek nem lehetnek újabbak a harmincas évek modelljeinél, ami nagyon menő, de vajon ér rájuk eleget a tudásom? a legöregebb kocsik, amik nálunk jártak, azok sem voltak régebbiek az ötvenes éveknél, az alatt mennyit változhattak és fejlődhettek a dolgok? Van annyi szerencsém, hogy csak egyszerűbbek legyenek a régebbiek, vagy túl máshogy készültek akkor még?

[MISS WYNE]

MISS WYNE


2002. július 1.

Kingsleyből áradta az a fajta erő, amit az ember egy vezetőtől várt. Még ha nem is volt egészen magabiztos az éppen felmerülő témakörben, ez csak közepesen látszott meg rajta. Mondhatni csak annyira, amennyire láttatni engedte. Így amikor a beismerte, hogy nem igazán ért az autókhoz, még a megbűvöltekhez sem, akkor lényegében lehetőséget kínált Miss Wyne-nek, hogy nyűgözze le a szaktudásával.
– Hát,.. csak ragadt rám egy kis érdeklődés otthon. És kell az autóknak is a törődés és figyelem, akkor tudnak igazán közreműködni. Tudni kell a jeleket, és elmondják mi bajuk lehet. Még a mágikusak is, pedig azok nehezebb esetek szoktak lenni.
Tetszett neki a lány válasza. Bár, ahogy már az fejtegetésre került, Mr. Shacklebolt nem értett az autókhoz, számos más megbűvölt dologhoz igen. A varázstárgyak nagyrésze érzésekkel bírt vagy legalábbis valami ahhoz hasonlóval, így hát gondoskodni kellett róluk, különben könnyen elvadultak és az ember fejére nőttek. Szóval örült neki, hogy a lány így gondolja a dolgot.
– Remek, Miss Wyne. Úgy látom érti a lényeget. Bár lehet, hogy úgy gondolja csak „ragadt” magára valami, mégis én azt látom, szakértelemmel közelít az autók felé. Mint minden varázstárgy, ezek is gondoskodást igényelnek. Ezzel tudjuk őket kordában tartani, hogy a hasznunkra legyenek.
Határozottan tetszett Kingsleynek a lány szenvedélyessége, ezért is volt hajlandó levezetni a garázsba. A liftben persze röviden összefoglalta, hogy a garázs a Mágikus Közlekedésügyi Főosztály részét képezi, így a közvetlen főnöke is annak a vezetője lesz majd, amennyiben elnyeri a pozíciót. Azt hozzá tette, hogy neki annyit mondtak, hogy nagyon öreg autómobilokról van szó… sőt a miniszter még azt is meg merte volna kockáztatni, hogy antik darabokról – ha autókra lehet ilyet mondani persze. Amikor odakint járt a varázstalanok között, hasonlókat nem igen látott. A remek megfigyelő képessége éppen csak ennyit engedett neki következtetésként levonni.
Ahogy a lift kinyílt a tágas teremgarázsra, intett Miss Wyne felé, hogy menjen csak erő. A sápatag megvilágításban az autók régies formája tökéletesen kirajzolódott. Így hát a lány pontosabb képet kaphatott arról, mit is ért nagyon régi alatt.
– Óóó!..
A hangja egészen csodálkozóan hatott. Erre a miniszter felé fordult. Várta, hogy mit tud leolvasni a lány arcáról, de az az „ó” hangocska tökéletesen leírta azt. Meglepte, amit látott és az igazat megvallva Kingsley-nek fogalma sem volt miért. Mióta ő a Minisztériumban dolgozott, mindig is ezek voltak a szolgálati autók. Ha kellett valahova egy fuvar, hát őt magát is ezekkel vitték.
– Nos, mit gondol róluk? – kérdezte és közelebb sétált az egyik autóhoz. Ahogy kinyújtotta a kezét és hozzá ért, hogy végig simogasson a fényes felületen, egészen úgy tűnt, mintha az közelebb mozdulna hozzá. – Az előző munkatárs komoly karban tartotta őket, egyetlen karcolás sincs rajtuk. – Folytatta és Miss Wyne-re mosolygott, remélve, hogy elmondja a véleményét az autókról. Azt persze észrevette, hogy a lány elég csendes, de úgy tűnt, hogy a szenvedélyéről szívesen beszél. Így hát próbálta megkönnyíteni a dolgot neki és csevegni.
– Gondolja elbír velük?

-De úgy értem, nincs mögötte harminc év tapasztalat, csak egy-két nyáriszünetnyi- mentegetőzök, talán hogy kevésbé érezzem szűkösnek a liftet, ha magamat kisebbre fogom, talán kevésbé érzem zsúfoltnak? Mer anélkül is eléggé az. Vagy tényleg csak a szokásos Lu, aki mindenér mentegetőzik, főleg amikor nem is lenne muszáj...
-Egyébként még a legbűbetlenebb gépekre is érvényes. Valahogy mintha még azok is megéreznék a törődő kezeket. Csak tudni kell, mire kell figyelni, az mit mond el. A mágikusaknak hajlamos egy kis hozzáállása is lenni emellé.
Hallottam egy elvadult "vérautóról", ami a Tiltott Rengetegbe kóborol, ha igaz, jó példa lehetne  hozzáállásos dologra, de én sem vagyok biztos benne, hogy nem csak kitalálták, úgyhogy inkább nem említem. Pedig amikor Mirával kinn hajkurásztuk a lovait, mennyivel jobb lett volna azzal futni össze a denevarjú-akármik helyett... Talán még meg is szelídíthettem volna.
Aztán ahogy a garázsba - szinte inkább hangárnak lehetne nevezni - leérünk, el is akad a szavam egy időre. Csak ámulva megyek a Miniszter úr után az egyik kocsihoz. Óvatosan én is kinyúlok, megsimogatni a motorháztetőt. Egy pillanatra visszakapom kicsit a kezem, mintha az autó megmozdult volna... végül finoman hozzáérek én is.
-Hát... remélem. Ilyen régiekkel még nem dolgoztam. Nem feltűnőek odakinn? A bű... izé, magnixeknél ilyeneket általába gyűjtőknél vagy kiállítás-bemutatókon lehet látni, főleg ilyen szép állapotba.
Körüljárom az autót, óvatosan végigsimítva a kasznin is csak az ujjaim hegyével, és próbálom felmérni, milyen dolgom lenne velük, de valószínűleg legalább ki kéne nyitnom a motorházat, és talán ezt-azt ki is szerelni, hogy rendesen átlássam, a gépek hogy működnek benne. És akkor a bűvölésekre rá se tértem. Így leginkább annyit tudok megállapítani, a műszerfalon van egy-két szokatlan gomb meg kijelző, ami mágikus dolgokhoz tartozhat. Beleillenek az összképbe, csak nem látszik, mihez lehetne egyáltalán közük, ha bűbetlen autóról beszélnénk, így mégiscsak észreveszem, hogy plusz funkciók lehetnek.

[MISS WYNE]

MISS WYNE


2002. július 1.

– De úgy értem, nincs mögötte harminc év tapasztalat, csak egy-két nyáriszünetnyi.
Kingsley-t nem különösebben zavarta, hogy Miss Wyne háta mögött nincs harmin év munkatapasztalat, mégha a lány úgyis érezte, ezt ki kell hangsúlyoznia. A mentegetőzéséből egy pillanatra azt szűrte le, hogy esetleg mégsem szeretné ezt a munkát, ám a szavai mögött meghúzódó szenvedély aztán egészen más irányba terelte a beszélgetést. Tetszett neki, hogy érti a dolgát, a gyakorlatot meg úgyis megszerezné náluk, a minisztériumban.
A garázsba érve Miss Wyne egészen csendes lett. A miniszter persze tudta, hogy azért, mert a szépséges autók fényesen, szépen karbantartva sorakoztak egymás mellett. Habár már régen nem olyan figyelem övezte volna őket, amiket megérdemelnének, azért akadt, aki időként törődjen velük szinten tartás céljából.   
– Hát... remélem. Ilyen régiekkel még nem dolgoztam. Nem feltűnőek odakinn? A bű... izé, magnixeknél ilyeneket általába gyűjtőknél vagy kiállítás-bemutatókon lehet látni, főleg ilyen szép állapotba.
A kérdés minden bizonnyal helytálló volt és okos, ám Kingsley nem sokat tudott a magnixek vagy muglik autóvásárlási szokásairól. Nem is sokat járt ki közéjük, annyi dolga volt varázslókörökben. Ezért hát, ő tökéletesen elégedett volt ezekkel az autókkal.
– Tudja, Miss Wyne – köszörülte meg a torkát, ahogy megállt az egyik zöld példány mellett végül ténylegesen. A fényes vázon szépen csillant meg a tompa, beltéri fény. Az még a miniszter is elismerte, hogy gyönyörűek a maguk varázstalan módján. – ezeket az autómobilokat már nagyon régen szerezte be a minisztérium. Úgy gondolom már több, mint egy fél évszázada. Így hát, talán erről is gondoskodhatna. Az új autók beszerzéséről. – Magyarázta lelkesen. Aztán persze észbe is kapott, hogy hiába a felvetés, még nem kérdezett konkrétan rá, hogy a lány vállalná-e az állást. Ezért kihúzta magát, egészen Miss Wyne fölé magasodott termetes alkatával.
– Nos, kisasszony, mit gondol: elvállalná ezt a munkát nálunk? – kérdezte mély, komoly hangon. Persze egészen hirtelen borította rá a leányzóra a kérdést ilyen konkrétan, azért érezhette már, hogy nyert ügye van. A miniszter nem finomkodott, a képzettségét lenyűgözőnek találta, még ha kellő tapasztalattal nem is rendelkezett. – A szükséges tapasztalatot itt megszerezheti. – Folytatta. – A célunk csak az, hogy ezek a szépségek karban legyenek tartva, illetve újabb autókat szerezzünk be. – Tette hozzá, hogy összegezze az elhangzottak alapján a feladatot.

-Igen, az lehet- gondolkodok el az autók korát illetően, aztán kikerekedett szemmel fojtok el egy feltörni akaró "Mi?"-t, és nagyon befele nézek a kocsi ablakán a műszerfalra, hátha a Miniszter úr úgy nem veszi észre. Annyira. Kit is álltatok, én az ilyet soha nem tudom jól elrejteni. Hogy én szerezném be az újabb autókat? Vagy legalábbis, járulnék hozzá a tudással róluk? Mármint, több autót egyszerre, egy kormányszervezetnek, csak nem személyesen kéne, erre van megfelelő irodájuk ...ugye? Én csak a friss magnixismeretemet hoznám..?
Szóval maradjunk is inkább a korábbi kijelentésnél: valóba legalább ötven éves autók lehetnek, inkább több is. Mármint, biztos több, annál régebbi modellek, de ha nem újként, akkor a Minisztérium szerezhette őket ötven éve is.
Néha furán működök, mitől jövök zavarba, és mivel hozom ki magam zavarból. És az mennyire sikeres. Hogy leplezzem az iménti mini-szívbajt, olyan jól átlendültem az autó-régiség vizsgálatába, hogy majdnem lemaradok a következő kérdésről.
-Aha... izé- összekapom magam, hogy kiegyenesedve, rendesen adjak választ. Ez komoly kérdés, Lu, erre nem piszmogunk -Mármint, igen, ha nem baj, hogy ilyen pályakezdő vagyok. És köszönöm a lehetőséget.
Valahogy sikerül leküzdenem az ösztönöket a visszahúzódásra, és nem összébb görnyednem védekezően, vagy félrepislognom bizonytalanul. Most nincs ideje ezeknek. Majd ha tíz autót kell vennem, majd érzem magam elveszettnek bőven.
-Mint ha az új anyukájuk lennék- bólogatok az autókarbatartásra, talán kicsit túl lelkesen. Minden bizonnyal az összes bizonytalanságot ellensúlyozni.
Mindig a legjobbkor vagy fura, Lu?

[MISS WYNE]

MISS WYNE


2002. július 1.

Kingsley Shacklebolt természetesen érzékelte Miss Wyne zavarát, ám ennek nem igyekezett hangot adni. Megértette, hogy egy ilyen fiatal hölgyemény ennyire nehezen viseli az osztatlan figyelmet. Voltak ilyen típusok, habár a miniszter magát sosem sorolta volna hasonló csoportokba. Egyenesen tetszett neki a szerénység, amivel Mira kezelte a helyzetet.
– Aha... izé – dünnyögte. Egyértelműen próbálta összekaparni a maradék lélekjelenlétét a lány, mintha tényleg nem számított volna rá, hogy ide ma felvételt nyer… pedig a miniszter úr bizony nem sok embert vitt volna le ide, csakhogy megmutassa neki a minisztérium varázsautó gyűjteményét. – Mármint, igen, ha nem baj, hogy ilyen pályakezdő vagyok. És köszönöm a lehetőséget.
Mosolyra húzta a száját a férfi, amint kihúzta magát. Majd kezet nyújtott Miss Wayne felé. Ha a lány elfogadta, finoman megszorította a kezét és megrázta. Ez volt az ő gratulációja, amiért új állást szerzett a szőkeség éppen a minisztérium sokat látott falai között.
– Nagyon örülök, Miss Wyne, hogy velünk fog dolgozni – mondta mély, kissé rekedt hangján. Azt nem firtatta, hogy a lány éppenséggel pályakezdő. Nehéz volt megfelelő szakembert találni ide, és a lelkesedés minden bizonnyal sokkal inkább felül múlta egy idősebb szakmabélit. – A kezdés pontosan egy hét múlva, hétfőn lesz. Megkérem, hogy nyolc órakor jöjjön ide és az egyik kolléga segíteni fogja az első napján mindennel kapcsolatban. – Folytatta majd barátságos mosollyal az autók felé mutatott, hogy Miss Wyne nyugodtan nézze még meg őket közelebbről, ha akarna.
– Mint ha az új anyukájuk lennék.
A lány megállapítására megint elmosolyodott, majd megköszörülte a torkát. Bájosnak találta a szőke teremtést, ahogy a bizonytalansága ellenére is megült a hangjában az izgatottság. Ilyen munkaerőre volt szüksége a minisztériumnak, nem csak itt, hanem minden területen. Ez a szenvedély az, ami előre tudta volna vinni őket. Ezt akarta elérni az auroroknál, az adminisztrációban… és mindenhol, ami a varázslótársadalom érdekeit szolgálta. Talán Miss Wyne apró fogaskerék volt a rendszerben, de legalább annyira fontos, mint az összes többi.
– Nos, nézzen nyugodtan körbe, élvezze ki. Nekem vissza kell térnem a munkámhoz, de leküldöm a titkárnőmet, hogy kísérje ki, amint kigyönyörködte magát. – Egy kicsit vállon veregette a lányt, kellően finoman ahhoz, hogy az ne fájjon. Aztán meg is indult kifelé. Csak az ajtóból fordult vissza még egyszer: – Miss Wyne, örülök, hogy megismertem. – Ezzel a mondattal zárta a találkozást és remélte, hogy a lány kiélvezi a kocsikkal közösen töltött pillanatot. Így indult meg fel az irodájához, hogy a kedves arcú titkárnőt visszaküldje a lányhoz.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad.