2. emelet - Varázsbűn - üldözési Főosztály; Varázshasználati Főosztály

Ez a főosztály felügyeletet gyakorol a többi hat Főosztály felett, ez alól csak a Misztériumügyi Főosztály képez kivételt.

A L O S Z T Á L Y O K:
- Aurorparancsnokság
- Varázsvilági Vizsgálatok Hatósága
- Helytelen Varázshasználati Iroda
- Hamis Védővarázslatok és Védett Tárgyak Kimutatásának és Elkobzásának hivatala
- Wizengamot Végrehajtási Szolgálat.
- Kísérleti Bűbájok Bizottsága
- Varázsoktatási Hivatal

Kihallgatás

Mr. Benjamin Fraser

2001. október 18. 9:30

You are not alone
I will always be waiting
And I'll always be watching you
Speak to me, speak to me, speak to me

outfit

Sosem soroltam a kihallgatásokat az erősségeim közé, de nem volt más választásom, mint részt venni ebben az egészben. Úgy tűnt megint zavaros időket élünk, így aurorként teljesítenem kellett a kötelességemet, akkor is, ha egyébként csak megtűrtek itt nagyjából. A Minisztérium még mindig nem ugyanaz a hely volt, amit régen megkedveltem. Régen – vicces ez a szó, hiszen már nem is igazán emlékeztem, hogy mit kedveltem benne régen.
Benjamin Fraser nagyon fiatal volt, legalábbis a pergamenen lévő adataiból erre következtettem. Egy gyereket nem állt szándékomban megfélemlíteni, azért nekem is vannak érzéseim, akkor is, ha nem mutatom ki őket. Nehezen tudtam elhinni, hogy bármi köze lett volna az eseményekhez, de a neve mégis felmerült – ahogy a bátyja neve is. Nem akartam tudni semmit sem a magánéletükről, csak annyit amennyi a papíron állt. Mióta rólam is suttogtak ezt-azt azért kételkedve hittem el bármit is, amit mások állítottak de talán jobb is volt ez így, hiszen tiszta fejjel tudtam ítélkezni.
A kihallgatáshoz egy igen pici szobát kaptunk, eléggé telített volt ma minden hely. Reméltem, hogy Mr. Fraser emiatt nem fogja frusztráltan érezni magát, ha minden igaz amúgy sem fogunk sok időt itt tölteni. Bár megmondom őszintén a túlzott elővigyázatosság még engem is idegességgel töltött el. Mielőtt bemehettem volna az apró kis szobába háromszor is igazolnom kellett magamat az ajtó mellett álló két aurornak, ami csak azért volt vicces, mert a kollégáim voltak és ma korábban még találkoztam is velük, amikor beértem a parancsnokságra.
A magam részéről jobban örültem volna, ha kivezényelnek inkább valahova, a megfigyelés és a kutakodás mindig is jobban ment, mint a kérdezősködés. Nem szerettem mások életében turkálni, most pedig amúgy is elég kényes témáról volt szó.
– Üdvözlöm, Mr. Fraser, ha kér egy teát vagy valamit, akkor ne szégyenlősködjen – köszöntem a fiúnak, miután végre beengedtek és leülhettem vele szembe az asztalhoz. A szoba teljesen üres volt egyébként az asztalon és a két széken kívül amiben ültünk. – Irene Liu vagyok, az Aurorparancsnokságon dolgozom, én fogom ma kihallgatni önt. Köszönöm, hogy befáradt a Minisztériumba, kezdjünk is bele, jó?  – kérdeztem és bátorítóan rá mosolyogtam. Nem akartam feszültséget kelteni, éppen elég lehetett neki, hogy egy ilyen szobában kell ülnie és kérdésekre kell válaszolnia. Az a baj, hogy ez a kihallgatás tényleg véresen komoly volt. Úgy értem, hogy ez itt nem csak egy rossz álom volt, hanem a valóság és ha nem tud segíteni vagy gyanús lenne a viselkedése, akkor bármi történhet vele. Ezzel biztosan tisztában is volt, én azonban nem akartam neki ártani még véletlenül sem.
– Ne izguljon, én sem igazán szeretem a kihallgatásokat  – mondtam csendesen, hátha a másik két auror hallgatózik odakint. Nem mellesleg pedig tényleg jobb lett volna, hogyha a körülményekhez képest azért nyugodt marad, miközben beszél. – Feltételezem tudja, hogy a Mágikus Szeszély körüli tömeges balesetek miatt vizsgáljuk önt és a bátyját is. Csak annyit kérek, hogyha van valami, amit esetleg tud ezekről a balesetekről, akkor mondja el nekem. A legapróbb részlet is számíthat. – tettem hozzá és türelmesen vártam a válaszát.

[18/10/2001 - 9:40● IRENE ●⭃ Miért én? ⥷tükörképem]

18/10/2001 - 9:40
● IRENE ●
⭃ Miért én? ⥷
tükörképem

It's the year of the snake
Friends are overrated, so let's make no mistake
I watch from a distance while you poison the lake
A trail of ash that you leave in your wake
Knock me down, but I get back up
In the rain, I feel no pain from the cuts
Too much pain, is it ever enough?
In the rain and I'm filling my guts

rettenetesen hülyén éreztem magam a Minisztériumban, valahogy annyira lehetetlen volt elképzelni, hogy apám itt dolgozott. Valahogy nem illettek hozzá a falak... Nem mintha nagyon illene hozzá, hogy egy koporsóban fekszik a kriptánk mélyén Chrissie-vel együtt... Egy pillanatra megtorpantam, néztem a foylosót magam előtt. Tököm sem tudta, hogy mi a francért rángattak be ide. Vagyis de, egy részem valamiért rohadtul sejtette, hogy valamennyire Aiden miatt. Mert ha Aiden belekeveredett valamibe akkor valahogy én is megszívtam. Vagy ez volt fordítva. Mi a szarba keveredett megint. És még én vonzom a bajt, mi? Amúgy is késésben voltam, és még kedvem sem volt a bátyámról beszélgetni senkivel sem. Az utóbbi időben semmit nem tudtam róla, és ez kibaszottul zavart.
Végül nagyjából tíz perc késéssel egérkeztem a helyszínre, mert valahogy sosem akartam időben odaérni sehova sem. Túlságosan elhittem magamról, hogy én márpedig megtehetem azt, hogy kések. Mi Fraserek már csak ilyen drámaian büszkék voltunk.
Ahogy végre beértem a terembe, igyekeztem magam mutatni, de már persze forrtak bennem az indulatok, hogy hevesen nekiessek az aurornak, hogy de mégis mi a szarért hívtak be. De inkább visszafogtam magam. Ahogy megpillantottam a nőt, meg pláne nem akartam kiosztani, mert voltam annyira lovagias, hogy velük rendesen viselkedtem. Leültem egy székre és összefont kezekkel méregettem.
– Üdvözlöm, Mr. Fraser, ha kér egy teát vagy valamit, akkor ne szégyenlősködjen.
- Egy sör jól esne - eresztettem meg egy laza vigyort, mintha minden rendben lett volna. De kurvára nem volt rendben semmi sem. Már négy éve semmi nem volt rendben.
- Irene Liu vagyok, az Aurorparancsnokságon dolgozom, én fogom ma kihallgatni önt. Köszönöm, hogy befáradt a Minisztériumba, kezdjünk is bele, jó?  
Megforgattam a szememet, majd hátradőltem a székben, s onnan fürkésztem a nő arcát. Idétlenül éreztem magam, hogy itt ülök és nem értettem hogy mi miatt.
– Feltételezem tudja, hogy a Mágikus Szeszély körüli tömeges balesetek miatt vizsgáljuk önt és a bátyját is. Csak annyit kérek, hogyha van valami, amit esetleg tud ezekről a balesetekről, akkor mondja el nekem. A legapróbb részlet is számíthat.
Felvontam a szemöldökömet és pislogás nélkül bámultam rá. Nem igazán értettem elsőre, hogy miről beszélt. Mármint tudtam a Szeszélyről, szeretett engem is szivatni, de eddig nem igazán foglalkoztam azzal, hogy tömeges balesetek is voltak... De ha már így behívtak tuti szándékos balesetekről volt szó, gondoltam. De még mindig nem értettem miért hívtak be engem.
- Hát gőzöm sincsen - válaszoltam. - Egyáltalán kinek az ötlete volt, hogy behívjanak mondjuk pont engem? Meg minek keresek itt pont én? - kérdeztem, majd sóhajtottam egyet. - Nem tudok semmit - vontam meg a vállamat.
Fasza, hogy feleslegesen cseszem el itt az időmet tök érthetetlen okból, ahelyett hogy besurrantam volna Raylához a Roxfortba.

Kihallgatás

Mr. Benjamin Fraser

2001. október 18. 9:30

You are not alone
I will always be waiting
And I'll always be watching you
Speak to me, speak to me, speak to me

outfit

Őszintén nem tudom minek törtem magamat ezzel a kihallgatással kapcsolatban, úgy tűnt, hogy az egésznek semmi értelme. Próbáltam kedves lenni, végül is a saját bőrömön is megtapasztaltam már milyen egy ilyen, amikor én ülök a másik székben, de ez a tapasztalat semmit sem segített rajtam. Hamar rájöttem, hogyha kedves is vagyok, az sem jelent semmit, mert Mr. Fraser nyilvánvalóan nem érezte kellemes magát és gondoltam ez azt jelenti, hogy nem is fog együtt működni.
Nekem mondjuk nem számít, hogy együttműködik-e vagy sem. Viszont örültem volna legalább annak, hogyha megerőlteti magát és komolyan veszi ezt a kihallgatást. Nem mintha komolyan lehetne venni, hogyha tényleg azt sem tudja, hogy miért van itt. Sok energiát én sem fektettem a jelentések áttanulmányozásába, mivel meg voltam róla győződve, hogy egy gyereknek sok köze nem lehet a történésekhez. Persze, valahol frusztráló, hogy senki sem tudja miért történtek ezek a balesetek, de őszintén fogalmam sem volt róla, hogy a Minisztérium mit vár ettől a pár kihallgatástól.
– Hát gőzöm sincsen. Egyáltalán kinek az ötlete volt, hogy behívjanak mondjuk pont engem? Meg minek keresek itt pont én? – sóhajtott fel, talán ettől csak még idegesebb lett, nehezen tudtam megítélni. –  Nem tudok semmit – vonta meg utána a vállát.
– Mr. Fraser, nem én találtam ki, hogy be kell jönnie ide kihallgatásra. Higgye el, nekem is lenne jobb dolgom, mint most itt ülni önnel – válaszoltam és félretoltam a pergamenlapokat. Nem érdekelt, hogy mi van odaírva, mert igazság szerint maga az egész kihallgatás sem érdekelt már ezen a ponton. – Ha valóban nem emlékszik semmi gyanúsra, akkor nem fogom faggatni. Viszont még utoljára meg kell kérnem, hogy legalább erőltesse meg magát. Nem érdekel, hogy mennyit gondolkodik, csak próbálkozzon, ha most sem tud semmit mondani, akkor távozhat – tettem hozzá és nyugodtan vártam, hogy mit fog mondani.
Ha a testvére és ő is gyamús volt a Minisztériumnak akkor annak biztosan volt oka. Nem állítanám, hogy a Minisztérium mindig makulátlanul látta el a feladatát, tehát most is tévedhetett, viszont azt sem akartam, hogy Mr. Fraser azt feltételezze, hogy itt mindenki csak rosszat akar neki és vádolja valami olyasmivel, amihez semmi köze nincsen. Én elhiszem, ha nem tud semmit, viszont az nyilván furcsa lenne, ha két perc után kiengedném innen. Lehet, hogy felületesen végeztem a munkámat, mert már nem hittem azokban az értékekben, amiket az aurorok képviseltek, de a látszatra adni kellett valamennyit sajnos. Az, hogy Mr. Fraser valóban az igazat mondta-e viszont még ott lógott a levegőben. Nyilván nem bízott bennem, amire minden oka megvolt, tehát hiába is próbáltam volna megértő és kedves lenni, semmi értelme nem volt.
– Eszébe jutott még valami vagy a következő fél órát csendben üljük végig? Ha most kiengedem az gyanúsabb lenne, szóval felőlem bármiről beszélgethetünk, még ha annak köze sincsen ehhez az egészhez – magyaráztam, hátha ettől megenyhül. Bár nem tudom minek akarok egy gyerek kedvébe járni, miközben inkább információt kellene kiszednem belőle, de láthatóan semmit sem tud, tehát biztos voltam benne, hogy a baleseteket illetően

[18/10/2001 - 9:40● IRENE ●⭃ Miért én? ⥷tükörképem]

18/10/2001 - 9:40
● IRENE ●
⭃ Miért én? ⥷
tükörképem

It's the year of the snake
Friends are overrated, so let's make no mistake
I watch from a distance while you poison the lake
A trail of ash that you leave in your wake
Knock me down, but I get back up
In the rain, I feel no pain from the cuts
Too much pain, is it ever enough?
In the rain and I'm filling my guts

Valahogy akkor úgy éreztem egy kibaszott mély szakadékba nézek, és az a mélység képtelen elengedni a tekintetemet. Úgy éreztem egyre csak beszippant valami idióta erő, és egyre jobban elvesztem a lábam alól a talajt, egyre jobban kicsúszik a kezemből az irányítás, ami pedig aa régi énem szerint ez elképzelhetetlen lett volna. Hogy Bejnamin Fraser egyszerűen elveszíti a lába alól a taljt és nem tudja magáról, hogy ki is ő, és mit is kellene csinálni, hogy a széteső családját egy helyben tartsa. Valahogy a régi Ben tudta, hogy mit kell csinálni, valahogy az az énem nem volt ilyen. Ez pedig rohadtul bántott, mert már nem voltam az a srác aki az ostrom előtt volt, aki talán képes lett volna rendesen beszélni Aidennel. És éreztem hogy egyre jobban gyűlöltem ezt az énemet.
Halkan kifújtam a levegőt és a nőre néztem, aki az asztal másik végében ült.
- Mr. Fraser, nem én találtam ki, hogy be kell jönnie ide kihallgatásra. Higgye el, nekem is lenne jobb dolgom, mint most itt ülni önnel - kelletlenül elhúztam a számat és az asztal sarkát kezdtem el piszkálni a kezemmel. vajon apa mit szólt volna annak, hogy behívtak? Valamiért sejtettem, hogy Aidennek is köze lehet ehhez, bár nem igazán értettem, hogy miért. – Ha valóban nem emlékszik semmi gyanúsra, akkor nem fogom faggatni. Viszont még utoljára meg kell kérnem, hogy legalább erőltesse meg magát. Nem érdekel, hogy mennyit gondolkodik, csak próbálkozzon, ha most sem tud semmit mondani, akkor távozhat.
Lehunytam a szemem, és felelevenítettem a Szeszéllyel kapcsolatos emlékeimet.
- Az egész gyanús, ha engem kérdez. Mintha valakik kihasználnák a szeszély okozta pánikot - vontam meg a vállamat. -  A halloweeni vacsora volt rohadtul gyanús, szerintem valaki tuti bekavar az auroroknak. - Nem voltam hülye, és végtére is az anyám gyereke voltam asszem. Valahogy túl idiótán működött itt a Minisztériumban minden, persze apa idejében sem volt minden fasza. De most teljesen olyan képet kap róla azt ember hogy csak nézett és magában kérdezte hogy: hát hülyék ezek? Valahogy erre tippeltem. És reméltem nem az ostrom utáni üldözési mániám bezsélt belőlem.
- Egyébként remélem a bátyám nincs ilyen gyanusított listán, vagy ilyesmi - néztem a nő szemébe. Nem szerettem volna megint azt átélni hogy anyám félőrült csak mert rá akartak kenni valami gyilkosságot. Vagy valami mást. De a legjobban attól tartottam, hogy tényleg belekeveredett valamibe. - Ő is itt járt?

Kihallgatás

Mr. Benjamin Fraser

2001. október 18. 9:30

You are not alone
I will always be waiting
And I'll always be watching you
Speak to me, speak to me, speak to me

outfit

Nem gondoltam, hogy ennek a kihallgatásnak több értelme lesz, mint a tegnapinak volt. Mr. Fraser bátyja nem tudott semmit sem, ami érthető volt a körülmények ismeretében. Igazából azt sem gondoltam volna, hogy Benjamin többet tudna, mint ő. Tehát két napom elment a semmire lényegében, de hát tényleg nem én döntöttem el, hogy kik lesznek a szerencsések akiket behívunk kihallgatásra. Azt hiszem pont emiatt nem kedveltem az ilyen kihallgatásokat, valahogy aki az asztal másik oldalán ült mindig úgy érezte, hogy a személye elleni sértés, hogyha a Minisztérium kérdéseket akar feltenni neki. A legtöbb esetben pedig azért tényleg nem ártatlan az, akit kihallgatnak. Nos, ezt ebben az esetben nem tudtam volna kijelenteni. Mr. Fraser első ránézésre sem tűnt olyannak, aki ilyesmikbe keverné magát, ráadásul még inkább gyerek, mint felnőtt. Persze, ez a Minisztériumot a lehető legkevésbé érdekelte, ezért ültünk most itt.
Mindenesetre én letettem már arról, hogy bármit is ki tudok belőle szedni, így szórakozottan irkáltam a papír sarkára. Megint írhatok majd egy semmit mondó jelentést, amit biztosan nagyra fog értékelni mindenki.
– Az egész gyanús, ha engem kérdez. Mintha valakik kihasználnák a szeszély okozta pánikot. A halloweeni vacsora volt rohadtul gyanús, szerintem valaki tuti bekavar az auroroknak.   – mondta a fiú és ez igazából eléggé érdekes gondolat volt. Mivel nem foglalkoztam túlságosan ezzel az üggyel, attól függetlenül, hogy igazából eléggé hatalmas port kavart, nem néztem annak utána, amit Mr. Fraser állított.
– Értem, köszönöm, már ezzel is sokat segített – válaszoltam és gyorsan lekörmöltem a papírom aljára, hogy „helloweeni vacsora”, nem igazán tudtam, hogy miről van szó, de gondoltam később majd a parancsnokságon körbe kérdezek, hátha valaki tájékozottabb nálam. Ha Mr. Fraser feltevése igaz, akkor lehetséges, hogy valaki szándékosan próbálja a Minisztériumot szabotálni, ami igazából nem lenne túlságosan meglepő.
– Egyébként remélem a bátyám nincs ilyen gyanusított listán, vagy ilyesmi Ő is itt járt? – kérdezte, miközben visszanéztem rá.
– Igen, tegnap hallgattam ki a bátyját – bólintottam, talán erről nem kellett volna beszélnem neki, de hát a testvéréről volt szó, úgyhogy annyira nem gondoltam volna, hogy nagy titok ez az egész. – Nincs miért aggódnia, a bátyja nem tartózkodott Angliában az elmúlt időszakban és nem is tudott érdemi információval szolgálni. Minden jel arra mutat, hogy nem áll kapcsolatba senkivel, akinek köze lehet a tömeges balesetekhez. Ami azt illeti, ez önről is elmondható. Nem hiszem, hogy tovább kellene húznunk egymás idejét – állapítottam meg, miközben az órámra sandítottam. Fárasztó volt ez a két napos kihallgatás és nem azért, mert annyival közelebb tudtunk volna jutni a eseményekhez. Sőt… egyik Mr. Fraser sem tudott semmi kifejezetten hasznosat, illetve Benjamin felvetése fontos lehetett, de ez sem olyasmi volt, ami közelebb vitt volna minket a megoldáshoz.
Engem a Szeszély továbbra sem foglalkoztatott, úgy éreztem, hogy a saját problémám megoldása még mindig fontosabb. Ez biztosan önző dolog volt, de hát minden ember önző valamilyen szinten.
– Köszönöm még egyszer, hogy befáradt. A jelentésében le fogom írni, hogy nem áll kapcsolatban senkivel, aki tudna bármit is az eseményekről illetve, hogy nem tűnik gyanúsnak maga sem – tettem hozzá, majd vártam, hogy esetleg reagál-e még erre valamit, de részemről egyébként lezártnak tekintetettem a kihallgatást. Nem voltam benne biztos, hogy a jelentéseim sokat fognak érni a Minisztériumnak, de hát az igazság az, hogy a két Fraser tényleg nem állhat ezeknek a furcsa baleseteknek a hátterében.