Aurorparancsnokság

to Lin
2003. Augusztus 2.

 


öltözet II háttérzaj

- Így van, sosem lehet tudni mikor ugrik egy ilyen fenevad az embernek. Némelyik még ellenkezik is hogy írjanak rá…
Tetszett ez a kijelentés, már csak azért is, mert ha véletlenül megint elmaradok valami írásbeli házifeladattal, majd bevetem, mint kifogást. Igen, el kell terjeszteni a parancsnokságon, hogy valaki megbűvöli a pergameneket, hogy azok elmeneküljenek a megíródás elől!
Amikor a Kantinról esik szó, és elkerekedik a szeme, elvigyorodom.
- Persze, alkoholt szigorúan munkaidőn kívül. S főleg az után. Szóval elóbb a mugliseggrágó padok, aztán a szórakozás - teszem hozzá kedélyesen, de lelomboz, ahogy a papírokat emlegeti. Ja! Igen. Csakis a papírok miatt vettem ezt a meglepetésgyereket a nyakamba. De a lelkesedését látva nem volt szívem itt hagyni.
- Na jó. Akkor induljunk.
A kandallók felé vettük az irányt, mert onnét lehet csak mágikus helyváltoztatással távozni a Minisztérium épületéből. Persze, biztos lenne az irodámban is valami kis sparheltszerűség, de az az igazság, hogy még nem próbáltam, talán nincs is a Hopp-hálózatra kötve. Ki is kéne kormolni… meg amúgy is, nem akarok kilógni a kollégák közül. Jobb, ha ez az izéhelyettesi micsoda titok marad, amennyire lehet.
- Belfastba, Észak Írországba megyünk, a Szent Patrik templomba. Pár vicces kedvű huligán megbűvölte a padokat, hogy azok harapdálják, akik rájuk ülnek.
Odaértünk az egyik szabad kandallóhoz. Levettem a kandalló párkányáról egy kis tégelyt, amiben a mágikus utazáshoz szükséges por volt.
- Az uncsi melót már mások elvégezték, ellátták a sebesülteket, dolgoznak az amneziátorok is. Nekünk marad a jó rész, hatástalanítani a padokat, meg megtalálni a kis mókamestereket.
Előzékenyen beledobtam a tűztérbe egy marék zöldes csillámot Akilina előtt, mire smaragd lángnyelvek csaptak fel.
- Hölgyeké az elsőbbség. Ahogy mondtam, Belfast, Szent Patrik templom.
Akilinát a hopp-poros tűz egyenest a templomba vitte, ahol is egy szerény kandalló kapott helyet, a központi oltártól nyíló egyik kisebb szobában. Ide lépett ki, hogy megcsodálja a templom szépségét, és nemsokára én is követtem. Nem értettem, miért van kolléganőm elázva, de egy pillanat múlva megtudtam, mikoris én is a képembe kaptam egy loccsantás állott, algás ízű vizet. Úgyhogy a kérdésem kis híján velem együtt szenteltvízbe fulladt, s míg én köhögtem, addig a velünk szemben álló rémült tiszteletes kiabált velünk.
- Maguk művelték azt a padokkal? A sátán küldte magukat?
Én meg harákolva próbáltam megőrizni a méltóságomat, és Akilina felé biccentettem bátorítón, hogy megkezdheti a még nem amneziált szemtanú kihalgatását, aki, miközben zaklatottan bámult ránk, szorgalmasan vetette a kereszteket...

A játék itt folytatódik tovább!

K i r á n d u l á s
to; Gabriel F. Milton


2004. május 24.
Nem hazudok már jó ideje magamnak,
bármikor hangosan köszönök a bajnak.
Nem félek tőle, belenézek a szemébe,
mire feleszmélnék, már vége.

zenéd: Who We Are - Imagine Dragons ● outfited: szokásos

- Hemmings, ne maradjon le! - pirít rám Brown professzor, mire megszaporázom a lépteim. Sose jártam még itt a Minisztériumban, gondoltam, akkor már körbe nézek rendesen, de lehet ez itt a baj. Csak én gondoltam így.
Hosszú a folyosó, mosolygó embert alig látni. Elhúzom a szám, hisz az emberek nagy többsége olyannyira büszkén mondja, hogy itt dolgozik, aztán akárkit látok, az mégis faarccal siet valamerre. De az is lehet, csak rossz helyre jöttem. Itt mégis csak a sötét varázslókkal, meg a rendbontókkal foglalkoznak, és belegondolva, egy csupavidám, mosolygós egyenruhás alak, engem se rettentene el, ha épp törvényt készülnék szegni. Behúzom a nyakam, ahogy elkapok egy-egy tekintetet, mert reflexből válaszolnék a fel nem tett kérdésre. Egyelőre én se tudom, mit keresek itt.
Mivel többen jöttünk, magam előtt nagyjából semmit nem látok, csak hogy megváltozott a légkör, azt érzékelem. Felpipiskedek, hogy megnézzem, mi történt, és akkor találom majdnem szembe magam Harold Macmillannal. A döbbenet kiül az arcomra, mert nem gondoltam volna, hogy neki pont erre van ideje, Roxfortosokat istápolni, de elkönyvelve, hogy igenis így történt, megpróbálok közelebbi helyen sátrat verni, mert egy-két delikvenssel ellentétben, engem érdekel is.
Tényleg minden erőmmel azon vagyok, hogy be tudjam fogadni az információt, de.... túl száraz, szinte érzem, hogy fátyolként terül rám a fáradtság, pedig most még a gyógyszert is bevettem, aludtam is. Levegő körülbelül semmi, szorosan állnak körülöttem, és érzem is ennek a hatását, szinte fel se fogom, de a kezem a magasba lendül, hogy jelezzem valami nem oké, közben már fogalmam sincs, kinek a kezét kapom el, hogy ne fogjak megint padlót.
Mikor kijelentem, hogy nem vagyok túl jól, csak morgások meg hangos sóhajok jönnek, megszokták már, velem mindig van valami. Habogva megköszönöm a vizet, de hiába hajtom is fel, nem segít, így még a fejem is lehajtom, mert ez nagyon kellemetlen.
Egy másik férfi hangot hallok, el akar vinni innen, de hadakozni sincs erőm, így ránézek a tanárokra, akik szintén jó ötletnek tartják ezt. Kicsit azért elszomorodok, tényleg érdekelt az előadás.
- Köszönöm szépen - szólalok meg halkan, mert ahogy kiérünk a dohos, túlságosan fojtó kis szobából, kezdem egy fokkal jobban érezni magam.
- ...és sajnálom - nyelek mellé, mert biztos vagyok benne, van neki is jobb dolga, mint engem őrizgetni, a szégyentől rendesen pír szökik az arcomra. Pedig nem egyszer éreztem már magam kellemetlenül, de ez viszi eddig a pálmát. Bevezet az irodába, és be is foglalom a kényelmes fotelt, amivel kínál, és boldogan biccentek a teára meg a kekszre is, mindkettőt szeretem. Jó, alapjáraton sem mondhatom magam túl finnyásnak.
Egy ideig nézem, ahogy megy a férfi ide-oda, aztán ráncolni kezdem a homlokom, mert zavar keletkezik az erőben.
- Mr....mr...mr. Milton - halkan habogva szólalok meg, kezemmel az emelkedő borítékra mutatva. Én rivallónak tudom be elsőre, hisz azzal már találkoztam, de hamar világossá válik, senki nem kiabál, helyette valami por kerekedik, amitől egyből rám tör a köhögőroham, és utána olyan furcsán érzem magam. Szinte csak távolról hallom a zár kattanását.
- Ki..kellene mennünk - halkan akadozva beszélek, de a hangom is olyan, mintha nem is az enyém lenne. Az érzés az viszont tetszik, megint nincs semmi, csak üresség, és bódultság. Elmosolyodom.

[Kirándulás]

TO; Enola


2004. május 24.
Kirándulás
16+

Nem értem, mi ez a nagy felbolydulás a parancsnokságon. A kihallgatóban vagyok, most hoztam be valakit, és kéne mellém még egy személy. Nekem egy újonc is megfelelne, nem különösebben érdekel. Legalább tanulna valamit ezen a napon. A legilimencia segítségével úgyis kiszedem belőle, amit akarok.
Macmillan irodájában azonban nincs senki, így a keresésére indulok. Nem tudok róla, hogy bármilyen fontos megbeszélés vagy sajtó esemény lenne, azonban mikor meglátom a rengeteg diákot, már tudom, hogy mi ennek az egész szokatlan helyzetnek az oka. Komolyan, a főparancsnokság az elmúlt néhány évben nem csillogott így, és nem volt ilyen rendezett, mint most. Persze, tudom, hogy szükségünk van utánpótlásra, de azért ezt már túlzásnak tartom.
A csoport élén meg is látom azt a személyt, akit keresek. Sóhajtok egyet, mert nem hiszem el, hogy nem lett volna erre sokkal alkalmasabb személy, aki persze nem én vagyok. Ismerem a képességeimet, simán elüldözném a jelentkezőket. Intek egyet a fejemmel, hogy kéne pár szót váltanunk, de aztán meglátom a kislányt, és jobbnak látom, ha most nem zavarom meg ezt a bemutatót, sőt őt is inkább magammal kellene vinnem mielőtt rosszul lesz és medimágust kell hozzá hívnunk.
- Köszönöm szépen és sajnálom – mondja, miközben haladunk az irodám felé.
Azt hiszem, jobb lesz neki ott, amíg kicsit összeszedi magát és újra tud csatlakozni a társaihoz. Addig én is előkészítem a kihallgatást. Majd rábökök valakire, aki éppen kávézik, aztán elintézzük az ügyet.
- Mégis mit sajnál? Azt, hogy rosszul lett? Gondolom nincs befolyással rá. Ez a hely sok emberből sokféle reakciót ki tud váltani.
Nem értem, hogy miért kell valamiért bocsánatot kérni. Az eset megtörtént, valószínűleg nem is lehet rajta változtatni vagy előre felkészülni. Azt meg remélem nem gondolja, hogy engem feltart. Persze, jó lenne levezényelni a kihallgatást, de semmi sem fontosabb annál, hogy egy látogatóért lehetőleg ne a mentő jöjjön.
Az irodámban leültetem a székemre, majd a kisasztalról előveszek egy kevés kókuszos és csokis sütit, amit még tegnap csináltam, majd töltök egy kis citromos teát neki. Jeges tea, hogy valóban frissítő legyen.
- Egyen egy kicsit és igyon mellé. Segít abban, hogy jobban legyen. Minden saját készítésű, és nem akarom megmérgezni, ne aggódjon.
Azt hiszem, ez utóbbit nem kellett volna hozzátenni. Nem mindenki fél ettől, sőt, talán az emberek többsége egyáltalán nem fél ettől. Amíg falatozik, addig elkezdem rendbe tenni a korábban félbemaradt akták rendezgetését, aztán át kell majd néznem a postát is. Ha jól láttam, akkor be akarnak majd hívni megint meghallgatásra egy-két Wizengamot előtt lévő ügy kapcsán.
- Mr….mr…mr. Milton…
Nem lep meg, hogy a nevemet hallom. Az ajtónál ki van írva, és korábban Harold is említette neki. Nem hiszem, hogy ez a pár perc elég ahhoz, hogy jobb állapotba kerüljön, ezért odafordulok felé.
- Igen, Ms. Hemmings?
Igazából nem is kell válaszolnia a kérdésre, látom, hogy felemelkedik az egyik levél az asztalról, majd felrobban. Azonnal valamilyen por vagy mi keveredik a levegőbe. Kicsit fújt, de a lassan rám telepedő hatásából biztos vagyok benne, hogy nem fog megölni. A tiszta gondolkodásomat azonban hamar egyre vastagabb köd borítja be. Hallom, ahogy kattan a zár. Csapdába estünk a saját irodámban. Remek.
- Ki..kellene mennünk.
Ahogy eljutnak hozzám a kisasszony szavai rájövök, hogy akármit is kezdek a zárral, először muszáj megoldanom, hogy ne ezt a levegőt lélegezzük be tovább. Mielőtt még bármit tenni tudnék egy alak jelenik meg a tőlem távolabb lévő sarokban. Azonnal felismerem, bár egyre nehezebben megy a gondolkodás. Hogy a fenébe jutott be ebbe a szobába, keresztül a parancsnokságon? Hacsak nem használta ki a látogatást…
Előveszem a pálcám, hogy légbuborékot varázsoljak Enola és körém. Ahogy látom Taknyos Bill mindenre felkészült, csak arra nem, hogy ketten leszünk. Ha sikerülne kicsit kitisztítani a kisasszony gondolatait, és rávenni, hogy ne álljon az utamba, akkor nem lesz gond.
A pálca azonban kirepül a kezemből, és egyenesen az íróasztalon landol. A picsába, sokkal felkészültebbnek kéne lennem. Most viszont nincs nálam megfelelő bájital sem, a levegőt pedig egyenesen lehetetlen lesz így megtisztítani.
- Bubo… Buborékfej bűbáj!
Próbálkozom segíteni Enolának, hogy mit kéne tennie. Ami még lehetséges, hogy vagy visszadobja nekem a pálcámat, vagy egyszerre odaugrok érte, és reménykedem, hogy Bill nem előz meg engem.

K i r á n d u l á s
to; Gabriel F. Milton


2004. május 24.
Nem hazudok már jó ideje magamnak,
bármikor hangosan köszönök a bajnak.
Nem félek tőle, belenézek a szemébe,
mire feleszmélnék, már vége.

zenéd: Who We Are - Imagine Dragons ● outfited: szokásos

Szinte borítékolható volt, hogy ezt a kirándulást sem úszom meg anélkül, hogy ne vetődne rám a figyelem. Pedig én esküszöm, más vágyam sem volt, mint megbújni, és végighallgatni Mr. Macmillant, esetleg megnézni, mit rejt magában az a halom papír. Hovatovább most már illene azon is elgondolkodnom, mihez kezdjek magammal, ha kikerülök a Roxfortból, mert az idő ketyeg, és nem fog csak azért megállni, hogy én eldöntsem, mire szeretném vinni az életben.
Többek között ezért is ragadom meg a lehetőségeket, és nézek meg magamnak helyeket, amik aztán felkerülhetnek a nem is annyira képzeletbeli listámra, ami szégyenszemre elég karcsúcska jelenleg.
És most már fel se róhatom senkinek, ha rám aggatják a figyelemhajhász jelzőt is a többi mellé. Rosszul érzem magam, és nem is csak fizikailag, mert még Mr. Milton is miattam kell, hogy mással foglalkozzon a saját dolga helyett.
- Igazság szerint.... nem feltétlenül a hely teszi. Inszomniás vagyok, így bár jó sokáig vagyok el alvás nélkül, vannak ennek hátulütői is, mint az látszik - motyogom, kivételesen nem hazudva, vagy hallgatva el információkat. Úgy érzem, itt mihelyst füllenteni kezdenék, megszólal valami riasztó, ami azon nyomban le is buktat. Azt pedig nem kockáztatnám meg a világért sem.
A szék viszont kényelmes, mégse merem teljességgel kihasználni, épp csak ráülök, csak annyira hogy ne zakózzak mellé, viszont a kekszet csak úgy falom, mert amint az első falat a számba kerül, már érzem is, hogy erre is szükségem van... mármint arra, hogy valami táplálék kerüljön a szervezetembe.
- Eszembe se jutott aggódni, ez isteni finom - és ha a szavaimnak még nem is hinne, a jó ízű nyammogásom kellő bizonyíték lehet, vagy az, hogy szinte azonnal nyúlok a következőért, amit aztán szépen le is öblítek.  Egy idő után meg már a bátorságot is veszem, hogy körbenézzek a helyiségben, így tűnik fel a rendellenes levél is, amire próbálom is felhívni az auror figyelmét.
És bár a célom elérem, sokkal nyugodtabb nem leszek. Szinte azonnal robban a tárgy, és fura füst száll fel belőle, amit még csak beazonosítani se tudok, mi lehet, viszont ahogy rátelepszik az agyamra, úgy érzem magam egyre kellemesebben.
- Bubo… Buborékfej bűbáj! - a hang segít visszatérni a valóságba, amibe aztán próbálok is kapaszkodni, mert valahol felfogom, hogy ez most nem egy sulis tréfa, hisz Mr. Milton is idegesnek tűnik. Csak mikor követem a tekintetét, látom meg én magam is, hogy nem csak ketten vagyunk az irodában. Előveszem a pálcám, és próbálok gondolkodni, mi lehet az, nemrég tanultam, vagy olvastam róla? Teljesen mindegy, az agyam forogni kezd, köszönhetően a túlélési reflexnek, vagy épp az adrenalinnak, és mondom is a bűbájt, de teljesen hasztalan, nekem az még nem megy.
Jobb ötlet híján, az íróasztalba kapaszkodva húzom fel magam, természetesen hatalmas erőlködések árán, csak hogy meg tudjam fogni az auror pálcáját, és visszajuttatni neki.
- Nekem...az..még...nemmegy - próbálom a lehetőségeimhez mérten, tudtára adni, hogy akkora képzettségem még nincs, hogy azt a bűbájt produkálni tudjam... sajnos.

[Kirándulás]

TO; Enola


2004. május 24.
Kirándulás
16+

Azt hiszem, a legjobb lesz, ha gyorsan végzek a feladataimmal, mert később még szükségem van egy kis időre. Nem akarok hulla fáradtan hazaérni. Viszont közbejön egy apróbb ugyanakkor talán fontosabb feladat. Nem igazán szeretném, ha a parancsnokságon lenne rosszul egy diák. Örülhetnék éppen, hogy a Mungóból idejön valaki, de az nem August lenne, az alapszintű orvosi ellátásra pedig én is képes vagyok.
Az irodámban gyorsan megkínálom egy kevés sütivel és teával. Ez talán segít neki a felépülésben. Szeretném, ha úgy hagyná majd el az irodát, hogy minden rendben van már vele.
- Igazság szerint… nem feltétlenül a hely teszi. Inszomniás vagyok, így bár jó sokáig vagyok el alvás nélkül, vannak ennek hátulütői is, mint az látszik.
- Értem.
Soha nem volt az elalvással ilyen jellegű problémám. A PTSD másként hatott rám, bár akkor is voltak álmatlan éjszakáim. Ettől függetlenül egy rakás auror között lenni, mindenkiből mást hoz ki. Ha egy kis pihenés, kilépés a szűk és gyors program keretei közül segít, akkor természetesen muszáj megtenni.
- Eszembe se jutott aggódni, ez isteni finom.
- Ennek örülök. Mostanában kísérletezni szoktam az ízekkel és már megszoktam, hogy ez nem mindenkinek tetszik.
Persze volt már olyan, ami még nálam is kiverte végül a biztosítékot, pedig annyira érdekesnek tűnt eleinte. Meg mikor kigondoltam akkor is. Csak aztán nem igazán az lett a végeredmény, mint amire számítottam. Sokáig viszont nincs lehetőségünk erről beszélni, mert amíg az akták között pakolgatok, addig az asztalon lévő egyik boríték megemelkedik és felrobban mindenféle gázzal teleszórva az irodám levegőjét.
Ms. Hemmings kapja a legtöbbet belőle, mert ő van a legközelebb hozzá, lévén az asztalomnál étkezett éppen. A por azonban hamar elér engem is, és bár próbálom megakadályozni az elterjedését, a pálca hirtelen kirepül a kezemből. Ez így nem lesz jó. A legilimenciával nem tudok legyőzni senkit, a puszta erőhöz pedig kéne egy kicsivel tisztább fej, mint amivel most rendelkezem. Megpróbálok segíteni a kisasszonynak, hogy legalább kettőnk közül ő legyen egy picit magánál, és ha már azért jött ide, mert rosszul van, akkor ne legyen még szarabb állapotban.
- Nekem…az..még…nemmegy.
- Bassza meg!
Erre azért nem számítok. Ketten vagyunk egy ellen, nem kéne gondot okoznia ennek a szarházinak, és mégis kitalálta, hogy miként tud sarokba szorítani. Most ráadásul fölényben érzi magát, látom a gondolataiban. Játszadozik velünk, és élvezi is. Talán ez lesz a szerencsénk, mert ebben az állapotban alábecsül majd minket.
Az íróasztal felé fordulok, el kell érnem a pálcát.
- Stupor! Dormito! Valamelyik…
Valamelyik biztos menni fog a kisasszonynak, ha már ott van a kezében a pálca. Csak ne engem célozzon vele, hanem Billt.
Hallom, ahogy Agiel és Azazel az ajtón kívül ugatnak, és nyüszögnek. Most azért örülök neki, hogy nem voltak az irodában, mert nem tudom hogyan hatna rájuk ez a szer. Végül sikerül elkapnom a pálcát az asztalról, és azonnal alkalmazom is a buborékfej bűbájt a Ms. Hemmingsen, majd magamon is. Mélyeket lélegzek, de csak óvatosan. Biztos vagyok benne, hogy csak pár percig tart majd a hatás. Sietnünk kell.
- Jobban van, Ms. Hemmings?