Aurorparancsnokság

[Felzavart víz]

TO; Erica


2002. június 10.
Felzavart víz

Ha már belevágunk a közepébe, akkor legyen az rendesen végigvezetve. Nem kell feltétlenül mindent elárulnom, a lényeg, hogy figyeljek oda mit mondok neki. Ha úgy alakul, akkor természetesen elárulom neki az igazat, ellenben jobb ha azt megtartom magamnak. Nem mintha érdekelne, hogy mit gondolnak rólam az emberek, úgy érzem, már így is bőven elítélnek, ha másért nem a munkámért mindenképpen.
Egyébként is, egy féligazság mennyire lehet hazugság? Úgy gondolom, hogy ha eljutunk odáig, hogy a történetem felét elmondom, akkor valaki, aki nagyon okos, majdnem össze is teszi a másik felét, de persze ehhez az kell, hogy nagyon jól ismerjenek. Amit eddig nem sok embernek engedtem meg, és ez a jövőben sem fog változni.
Játszok picit a poharam szélével, amíg figyelem a velem szemben ülő nőt. Erős, okos, szép. Igazából nem is értem, hogy miért facér még. Persze, tudom, hogy nem könnyű új kapcsolatba kezdeni a szerettünk elvesztése után, én sem tudtam, nem is próbáltam meg. Ez a nő egymaga elvezeti a családot, de nem akarom elhinni, hogy ne esne jól neki néha egy erős férfi kéz.
- Óh? Meg szeretne ismerni minket? Talán túlságosan hideg a családi aktánk és unalmas, hogy nincs benne minden? Nézze, mi normélis család vagyunk. Mégis mit gondol, milyen emberrel él együtt Elliot? Valami piti kis bűnözővel? Vagy azt feltételezi a fiam bántalmazza? Ugyan már! Azt hiszem Elliot elég felnőtt ahhoz, hogy ne adjon számot minden lépéséről, Mr. Milton. Így is egy megynomorító kapcsolata van az apjával. Nem kell neki egy második Rowle.
Túl sok minden hangzik el nagyon rövid idő alatt, és bevallom, nem is szeretnék mindenre válaszolni. Ami viszont nagyon rosszul esik, hogy Phillip Rowle-hoz vagyok hasonlítva csak azért, mert szeretnék egy kicsit többet megtudni arról, hogy minden rendben van-e azzal a férfival, aki eléggé elcsavarta a fejem. De ha ez itt már felér egy komoly bűnözői múlttal, akkor lehet mégis meg kéne szoknom a gondolatot.
- Maga örülne neki, ha Rowle csak töredékében hasonlítana rám. Bár, meglep, hogy a sok együtt töltött pofavizit közben, amit maguk estélyeknek hívnak, valahogy nem tűnt fel, hogy az a család mennyire megmérgez mindenkit. Mellesleg, nem azt mondtam, hogy minden lépéséről be kell számolnia, csak annyit, hogy kevesebbet mesél, mint korábban.
Összegyűröm a poharamat, és kidobom a kukába. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy olyan családnak, mint a Rowle-ok, ne lenne valamilyen negatív kisugárzása, amit messziről megérez mindenki. Az aranyvérűek között pedig amilyen törékeny az egyensúly, szerintem mindenki tud mindenről, hogy azt az egyensúlyt megtarthassák.
- El akar jönni egy idillikus kis teázásra? Hm?
Itt azért megakad bennem a levegő. Tudom, hogy nem gondolja komolyan, de azért kíváncsi lennék rá, hogy mit szólna, ha azt mondanám, hogy igen, elmennék. Persze, ez soha nem történhetne meg. Ezzel ő is tisztában van.
- Nem hiszem, hogy komolyan gondolja ezt a kérdését, de ha mégis így tenne, akkor közlöm. Nincs az az indok, ami miatt a maguk házában vagy bárhol a világon egy asztalhoz ülnék a fiával. Persze, ha be kéne hozni valamiért, hogy kihallgassam, akkor talán.
De ki tudja, talán ott is ügyelnék rá, hogy még véletlenül se üljek le az asztalhoz. Persze, ez az én saját véleményem, a jövő pedig kiszámíthatatlan. Talán hamarabb bekövetkezik, hogy egy asztalnál ülünk majd, mint gondolom.
- Remélem, ez viszont nem fog megtörténni. Mindannyiunk nevében mondhatom ezt, úgy gondolom.

[Felzavart víz]

Felzavart víz

Mr. Milton
2002. június 10.

design

Összehúzott szemöldökkel méregetjük egymást, mintha két egyásra támadó oroszlán lennénk. Hihetetlen, hogy vaéaha ez az ember még ehy házban volt velem, bár akkor sem igazán bezsélgettem vele különösebben. valahogy olyan merev volt mindig is, és egyszerűen egyre inkább irritálóvá kezdett válni, ahogy adta a rendíthetetlen aurort. Szeretnék én is olyan gyorsan és hirtelen felpattanni, hogy a székem drámaian hátra boruljon, szeretnék az arcába üvölteni, hogy neki egyáltalán nincs igaza. Tudom, hogy nincs igaza. Semmivel kapcoslatban nincs, amit hisz, vagy gondolo. Az a feltételezése pedig, hogy Elliot a fiam mellett, az én családomban nincsen biztonságban egyenesen sértő. Vérlázító. Az ujjaim pedig egyre szorosabban markolják a poharat. Ki akarom billenteni ebből a feszéjezett és merev egyensúlyából, és remélem, hogy amikor Rowle-hoz hasonlítom, akkor végre sikerül is.
- Maga örülne neki, ha Rowle csak töredékében hasonlítana rám. Bár, meglep, hogy a sok együtt töltött pofavizit közben, amit maguk estélyeknek hívnak, valahogy nem tűnt fel, hogy az a család mennyire megmérgez mindenkit. Mellesleg, nem azt mondtam, hogy minden lépéséről be kell számolnia, csak annyit, hogy kevesebbet mesél, mint korábban.
Egy ideges kacaj csúszik kia  számon. Még hogy nem tűnt fel. Pontosan tudom, hogy mennyire fertőző és mennyire kegyetlenül mérgező az a család. Ezért is nem való ELliot oda, ezért is akarja a fiam minden áron kiszakítani onnan, még ha nem sokása mindent a másik orra alá dörgölni.
- Mégis mit vár, hogy húzza ki pont az én családom a méregfogukat? Ne legyen nevettséges - rázom meg a fejemet. Még Phillip Rowle sem kockáztatná azt, hogy nyíltan bántalmazza akármelyik családtagomat, akármelyik fiamat. MÉg ő sem kockáztatná azt, hogy két aranyvérű család egymás torkának ugorjon. A saját kis bábui túlságosan is drágák a számára. Felemelkedek, hogy véget vessek ennek anevettséges sehova sem tutó kis párbeszédnek. A Minsiztérium így is eléggé felzaklatott.
- Nem hiszem, hogy komolyan gondolja ezt a kérdését, de ha mégis így tenne, akkor közlöm. Nincs az az indok, ami miatt a maguk házában vagy bárhol a világon egy asztalhoz ülnék a fiával. Persze, ha be kéne hozni valamiért, hogy kihallgassam, akkor talán.
Erre egyszerűen eluralkodik rajtam az a régi düh, ami egyre inkább csak terjed és terjed bennem szerte-szét, vörössé borítva az agyamat. A kezem a kávéspohárért nyúl, és annak a maradék tartalmát egyenesen Gabriel Miltonra csapom. Mindig is tudtam magamról, hogy ga valami a gyremekeim ellen bármit is mond képes vagyok akár megverni is az illetőt. Egyszerűen felháborítanoónak tartom ezt a megzsólalást egy auror részéről.
- Maga szánalmas alak, Mr. Milton. Nem hittem volna, hogy a Roxfort után idáig képes süllyedni - szűrtem ki a fogaim közzül. - És igen, remekül mondja, mindannyiunk érdeke, hogy mostantól a lehető legmesszebb elkerüljük egymást - mondom még egyenesen belenézve a szemébe, majd egy elegáns fordulattal hátra arcot csapok, miközben én is összegyűröm a kávés poharat és a legközelebbi szemetesbe hajítom. Kivonulok a Minisztáriumból, hogy méginkább messze kerüljen annak még az árnyékától is.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!

Christmas fun work





to: Gabriel F. Milton


date: 2002.D e c e m b e r 24. || outfit: knitted dress

A jelenlegi állapotban kétlem, hogy bármi extrémeset befutna az éjszaka folyamán. Nyilván sose lehet előre tudni, de ha eddig nem volt mozgolódás, akkor reméljük a legjobbakat. Sóhajtva hajoltam a papír kötegem fölé és nekiláttam befejezni a jelentéseket.  Sorra írtam alá, hogy gyorsabban haladjak és már nem maradt más hátra, mint a tegnapi kihallgatás eredménye. Sajnáltam szegény fickót, mert ha engedett volna és hallgatott volna rám, nem ért volna fel egy kínzással, de nem hallgatott rám, sőt ellenkezett. Persze én sem örülnék, ha turkálnának az emlékeim között, de ez az egyik leggyorsabb módja, hogy megtudjuk, amit akarunk. Ha pedig enged az ember, hamarabb szabadultunk volna, mind a ketten. Így meg bent szenvedtünk 1 órán át. Tisztára, mint az iskolában, amikor gyakorol az ember. Megértem, ugyan, amilyen titkai vannak, de ezek engem egyáltalán nem érdekeltek, sőt! Hálát adok az égnek, hogy ilyennel nem hozott össze soha az élet. Szerintem az első pillanatban olyan satuféket és hátramenetet nyomtam volna, mint a csuda és csak a keréknyom marad utánam. Visszaemlékezve egyszerűen kirázott a hideg és éreztem, ahogy feláll a szőr a karomon és a hátamon. Bleh. Borzasztó. Megígértem, ugyan, hogy soha nem mondom el senkinek, de ez kiverte nálam a teljes biztosítékot. Nem is tudom, szerintem kétszer meggondolom ezen túl, hogy egyáltalán szóba álljak-e bármilyen hímegyeddel, olyan szándékkal.
Néma undorral felejtem be a jelentést, és bár nem ért célt a kihallgatás, azért egy nyomnak annyira nem lehet rossz. Talán legközelebb több szerencsénk lesz és olyat is sikerül behozni, aki többet tud. Bár ez ugyan olyan, min a szerencsejáték. Vagy szerencséje van az embernek vagy nem, de az esetek többségében nem szoktunk mellé fogni. Noha az én ügyeimhez nem sok köze van, de van olyan, aki majd tudja hasznosítani az információit.
Amint ezzel is megvoltam összerendeztem őket, és gyorsan szétszortírozva elvittem a megfelelő adminisztrátori helyekre. A legtöbben morogtak és volt, ahol nem tetszésüket fejezték ki, amiért itt kell lenniük és nem tudnak otthon lenni az ünnepek alatt. Nyilván, akinek van családja, azt teljesen meg tudom érteni, még azt is, aki épp párkapcsolat miatt akarna otthon lenni, de aki egyedül van, mint én, annak igazán nem lehet semmi kifogása. A legtöbben amúgy is csak egy napot kapnak/vállalnak be, hogy ne legyen emiatt hiszti a kollégák közül. Kevesen vannak olyanok, akik bevállalják, mind a három napot. Szerintem az ember hamarabb szabadul, ha elvállal pár plusz napot, meg aztán, így édes az a három nap pihenő, ami alatt tényleg nem lehet lelkiismeret furdalásom, hogy elutazom.
Lefutva a tiszteletköröket visszabaktattam az asztalomhoz és végre kényelmesen hátradőlhettem. Töltöttem egy nagy bögre, forró csokit is, és mivel egyedül voltam, így elvittem a széket az ablakig, letöröltem róla a párát és elkényelmesedve néztem a kinti hóesést, a fények kavalkádjában. Mondjon bármi bármit, annyira nem rossz itt. Pláne ha egyedül van az ember és „lazulhat”. Most már csak abban reménykedhetem, hogy senki nem fog bekavarni és ilyen nyugiban letudhatjuk a mai esténket.

[Christmas fun work]

TO; Lieselotte


2002. december 24.
Christmas fun work

A tegnapi nap nagyon jól sikerült, örülök neki, hogy végül sikerült Elliotnak egy kis időt szakítani rám, és végül mégsem lett gond abból, hogy be kellett ugranom a munkahelyemre. Persze, ez talán csak szerencse, és ki tudja, később még talán a szememre fogja vetni.
Most viszont itt vagyok, és pár újonc társaságában viszem a karácsonyi műszakot. Remélem, tényleg nem lesz semmi különös csak néhány jelentés, meg egy kevés unalmas óra. Az éjszakásokat kicsit jobban sajnálom, de így is kárpótolva vagyunk bőven. Talán a két ünnep között el kéne menni valahova. Elliot nem lesz itthon, talán Macmillan is meglesz nélkülem pár napig.
Az asztalom mellett ülök és írom a jelentéseket. Agiel és Asmodai is velem van. Ők ketten talán rosszabbul jártak, Amon és Azazel legalább a kertben tud rohangálni és nem kell egy zárt helyen lenniük. Persze, ezeket a morgolódó fiatalokat ők sem fogják tudni elhallgattatni. Nem is értem, mit gondoltak, mikor az auror szakmát választották maguknak. Ez nem olyan, mintha elmehetnél ünnepre, nincs hétvégéd, legalábbis kezdőként sokkal többet kell „vállalni”, mint tapasztaltabb kollégáknak.
Lassan letelik a műszak fele, mire végzek a jelentésekkel. A helyükre rakom őket, és akkor veszem észre a másik stócot. A rajtuk lévő név nagyon is érdekes. Nem is vettem eddig észre Ms. Blanchett jelenlétét, de ennek talán az az oka, hogy az asztalunk nincs közel egymáshoz és bele is voltam merülve a jelentésekbe. A tekintetemmel keresni kezdem, majd mikor megtalálom az ablak mellett, akkor eszembe jut valami.
Elmegyek a konyhába és melegítek egy kevés tejet meg mellé kakaót és csokit. Meg keresek mályvacukrot is. Remélem, van még néhány darab, de végül csak egyet találok. Készítek egy gőzölgő forrócsokit, kicsit megpirítom a mályvacukrot, és elindulok a kisasszony felé.
Odafelé menet még rászólok néhány tanoncra, hogy fejezzék be a nyávogást, és ha nagyon nem tudnak mit kezdeni magukkal akkor elkezdhetik kitakarítani az egész főparancsnokságot, mire elhallgatnak. Ha jól láttam, akkor én vagyok a rangidős, kénytelenek lennének követni az utasításomat. Még szerencse, hogy ezek az újoncok nem olyanok, mint a tavalyiak, akik folyamatosan a korábbi évekről kérdezgettek, mesét vártak az elfogott bűnözőkről, a háború alatt történtekről. Akkor inkább takarítsanak.
- Szép estét, Ms. Blanchett – nyújtom felé a forró csokit. - Ezt magának csináltam.
Tudom, hogy legutóbb a második adag valami, ami a kezében volt, azt nekem hozta, de nem gondoltam, hogy még van olyan, aki nem tudja, hogy nem iszok olyat, amiről nem tudom honnan van, vagy mi van benne. Egy szóval, amit nem én készítettem. Asmodai és Agiel most átballagnak hozzánk és a közelben fekszenek le.
- A legutóbbi bevetésünk után megírtam a jelentésemben, hogy a sérüléseiért csak engem terhel a felelősség.
Ha nem veszi el a poharat, akkor lerakom egy közelben lévő asztalra. A jelentés nem tartalmazott semmi olyat, ami bármelyikünkre is hátrányos lehetett volna, de a sérüléseiért vállaltam a felelősséget. Nem kellett volna szétválnunk. Csak remélni tudom, hogy nem volt komolyabb baja az akkor történteknek köszönhetően.

Christmas fun work





to: Gabriel F. Milton


date: 2002.D e c e m b e r 24. || outfit: knitted dress

Velem lehet a baj, de nekem újonc koromban eszembe sem jutott amiatt nyavalyogni, hogy beosztottak valami ünnepre, vagy itt kellett lennem, esetlegesen még munka is akadt és nem tudtam kényelmesen hátradőlve pihengetni, mint mondjuk most. Nyilván nekem ehhez a részhez semmi közöm, és amíg megcsinálják a dolgukat, felőlem úgy hisztiznek, ahogy akarnak, csak ezt tegyék csendben és kulturált körülmények között, mert bár nem én leszek, aki ezt megemlíti, de itt a falnak is tud füle lenni. Arról nem is beszélve, hogy ezzel olyan büntetést tudnak maguknak csinálni, hogy egy életre elmegy a kedvük az aurori hivatástól, és minden másfaja munkától is, ahol nem lehetnek a saját maguk főnökei. Nem értem, tudtommal egyik újoncnak sincs olyan komoly családi dolga, mint például férj/feleség/gyerek, hogy erre hivatkozva kérjék legalább a ma esti eltávot. Ahogy figyelem és hallgatom őket, itt inkább magával a munka részével lehet gondjuk. Pedig még semmi izgalmas nem jött be, bár kétlem, hogy történne valami olyan, ami miatt mozgósítanak mindenkit, de sose lehet tudni. Mivel nekem már nem volt mit írnom, és rendbe is raktam magam körül a dolgokat, kényelmesen hátra dőlve néztem a hóesést és a fények forgatagát, amely az idő előre haladtával egyre halványodott. Nyilván mindenki ment aludni vagy ilyesmi. Meg tudom őket érteni lassan éjfélt üt az óra, és már nincs is olyan sok a munkából, szóval tényleg nem értem mit kell még mindig nyafogni.
Megmozgatva az elgémberedett végtagjaimat, elviszem a poharamat és az időközben szerzett, immáron üresen álló tányéromat a konyhába, gondosan elmosogatom őket, majd visszakuckózok az ablak elé. De előtte megállok egy régebbi vastagabb akta felett, és magammal viszem, hogy valamivel elüthessem az időt, míg meg nem jön a váltás. Nem szeretem a lezáratlan ügyeket, de ezt egyelőre jegelték, mert nem jutottunk előrébb az ügyben. Én lehet, odaadnám az össze aktát, pár másik aurornak, hátha ők új szemmel meglátnak valamit, amit a mi csapatunk nem látott, és bár a kihallgatásokon talán mindent sikerült rendesen megtudnunk, egy új ember lehet, találna valami újat, ennyi idő után. Talán még a megoldásra is rájönne, és bár marna a féltékenység és a bűntudat, örülnék, hogy végre le tudtuk zárni. Épp belemerültem a kihallgatási jelentésembe, amikor egy ismerős bariton szólal meg. Nem pont nekem címezve a szavait, de a hangra automatikusan beugrik a hozzá tartozó arc is, és nem kell sokat várnom, hogy mellém lépjen. Nem gondoltam volna, hogy a múltkori bénázásom után még munkán kívül hajlandó lenne hozzám szólni, arról nem is beszélve, hogy-hogy nem vettem észre?! Nem olyan tömegben eltűnős alkata van, de lehet ez egy önvédelmi dolog volt, mert valahol azért tartok tőle.
- Szép estét, Ms. Blanchett – Hatalmas szemekkel nézek fel, az amúgy sem alacsony emberre és automatikusan nyúlva a bögréért átveszem, gondosan ügyelve, hogy ne érjek hozzá. - Ezt magának csináltam. – Értem, tehát akkor még is csak haragszik, ha megint magázni kezd, bár már egy párszor megbeszéltük, hogy tegeződünk, de értem a célzást, és ezentúl csak magázni fogok. Csillogó szemekkel fordulok a kopogó léptek irányába, de ezt is megtanultam, csak rámosolygok a kutyákra és annyiban is hagyom. Megfogadtam, hogy Gabriel kutyái tabuk, bármennyire is ölelni és simogatni való fejük van, arról nem beszélve, hogy megérdemelnek egy kiadós kutyamasszázst is.
-Üdvözlöm, Mr. Milton. Köszönöm, bár nem kellett volna ezzel fáradnia. Gondolom, az iménti, takarítási parancs mindenkinek szólt.- Bár akkor nem értem, én miért kaptam forró csokit, de talán az „idd meg és haladj” elvet akarja a tudtomra adni. Arról nem is beszélve, hogy bármit is mondjon, azt automatikus parancsnak kell értenem, elvégre 10 évvel idősebb és most ő a rangidős. Szóval, ha azt mondja, akkor már ugrok is takarítani, vagy járőrözni, vagy bármi. Talán a bármi is megteszi, mert ezt tényleg nem tudom hova tenni, tartok is kicsit és lehet, hogy van bennem egyfajta létfenntartási menekülő ösztön is.
- A legutóbbi bevetésünk után megírtam a jelentésemben, hogy a sérüléseiért csak engem terhel a felelősség.
- Hát ez roppant kínos. Akkor ezért hivatott be a parancsnok, hogy megkérdezze pontosan mi is történt. A jelentésem eltért az Önétől. Remélem nem okoztam vele gondot.  Kedves volt Öntől, de minden az én óvatlanságom és figyelmetlenségem következményeként történt. Nem figyeltem a neszre, csak a kinti területet néztem és későn vettem észre a támadó pálcának villanását. A saját ügyetlenkedésem okozta a sérüléseket, amiért Ön egyáltalán nem felelős. Egyedül magamat okolhatom, amiért a szétválást felvetettem.- Mosolyogtam rá kedvesen, mert ez volt az igazság. Ha nem javaslom, még csak meg sem fordul a fejében, akkor nem történt volna ez az egész. Bár a sebek begyógyultak a hegeknek több idő kell, míg a bőröm regenerálni tudja önmagát, ezen sajnos kevés bájital és varázslat tud, gyors megoldást nyújtani. Automatikusan lentebb húztam a ruhámat, hogy eltakarjam a heget, noha jól lehet el is felejtette merre sérültem meg.
- Nem tartom fel? A többi gyö…Már mint a többi kutyája otthon pihen?- Érzem, hogy az újoncok kikerekedett szemmel néznek, és inkább őt, mint engem, bár gondolom ennek az érdeklődésnek az is az oka, hogy van, aki ilyen nyíltan szóba elegyedik velem, és még csak félre sem néz. Ha tudnák, hogy Gabriel is van olyan jó legillimentor mint én, nem hiszem, hogy mernének vele packázni, bár neki elég a tekintetét végighordoznia a termen, hogy elérje a teljes csendet. Kíváncsi vagyok, a barátaival is ilyen szigorú tekintettel beszélget, és hogy egyáltalán tud-e mosolyogni, úgy igazán. Lefogadom szívdöglesztő a mosolya, és remélem, ha valaki látja, lefényképezi, hogy betegye valami évkönyvbe, vagy bekereteztetve kitegye a falra, esetleg óriás plakátokra, hogy mindenki jól lássa, hogy Gabriel Milton bizony tud mosolyogni is.
 

[Christmas fun work]

TO; Lieselotte


2002. december 24.
Christmas fun work

A vezetőséget már nem is lepte meg, mikor elsőként jelentkeztem a karácsonyi műszakra. Innentől kezdve csak azért kellett imádkoznom, hogy olyan ember is jelentkezzen, akivel legalább el lehet ütni az időt. Vagy ha nem is lehet egy jót beszélgetni, legalább ne zavarjon. Biztos tele lesz újoncokkal is. Szerencsére a törvényen kívülieknek is ünnep az ünnep. Eddig nem nagyon volt olyan időszak, amikor karácsonykor bármire is mozgósítani kellett minket.
Végignézve a társaságon azonban hamar rá kell jönnöm, hogy a ma este nem lesz olyan könnyű, mint ahogy elsőre gondoltam. Legalábbis az újoncokat elnézve. Lehet át kéne vezényelnem őket az Azkabanba. Ilyenkor ott északon meglehetősen hideg van, az ügyeletet egyedül, vagy még néhány tapasztaltabb kollégával is el tudom látni, és akkor mindjárt meglátnák a fiatalok, hogy nem minden fenékig tejfel.
A dossziék tetején azonban meglátok egy nevet. Azt hiszem, ez az este mégis jobban fog alakulni, mint ahogy gondoltam rá. Gyorsan csinálok egy kevés forró csokit a nálam lévő alapanyagokból, aztán meg is indulok a hölgyemény felé. Odanyújtom neki a bögrét, majd igyekszem nem annyira keményen bánni vele, mint a bevetésen. Elvégre mégis csak szolgálatban vagyunk, de azért a Főparancsnokság nem terep munka.
- Üdvözlöm, Mr. Milton. Köszönöm, bár nem kellett volna ezzel fáradnia. Gondolom, az iménti, takarítási parancs mindenkinek szólt.
Hátranézek az újoncokra, akik közül néhányan tényleg elkezdtek takarítani, mások pedig eltűntek valószínűleg a kihallgatóban vannak, vagy a parancsnokság pihenőjében esetleg a vendégek várójában.
- Nos, ami azt illeti, a tapasztalt kollégákra nem gondoltam, hogy majd takarítani fognak. A kis picsogókat pedig csak el akartam hallgattatni, és úgy tűnik valamennyire sikerült is.
Tény, hogy nincs az a nagy hangzavar, mint eddig. Leülök a mellettünk lévő asztal szélére, azt már megtanultam, hogy nem mindegyik bírja el a súlyomat, ha nem akarok a kollégáknak kellemetlen percet okozni a hiányzó asztallal, akkor jobb, ha csak támaszkodom.
Egyébként tényleg ennyire szigorúnak és vaskalaposnak tűnök, mint amire itt mindenki beállít? Talán nem voltam a legjobb társ a bevetésünk során, de nem szeretem, ha a feladat közben csacsogást hallok. Kizökkent engem is.
A bevetésünk óta viszont nem beszéltünk, ezért bevallom neki, hogy minden sérülésért engem terhel a felelősség. Nem tudom milyen okból kifolyólag, de még egy elbeszélgetésre sem hívtak be, amiért képes voltam egy ilyen rossz döntést meghozni.
- Hát ez roppant kínos. Akkor ezért hivatott be a parancsnok, hogy megkérdezze pontosan mi is történt. A jelentésem eltért az Önétől. Remélem nem okoztam vele gondot.  Kedves volt Öntől, de minden az én óvatlanságom és figyelmetlenségem következményeként történt. Nem figyeltem a neszre, csak a kinti területet néztem és későn vettem észre a támadó pálcának villanását. A saját ügyetlenkedésem okozta a sérüléseket, amiért Ön egyáltalán nem felelős. Egyedül magamat okolhatom, amiért a szétválást felvetettem.
Így már értem, hogy miért maradt el a fejmosás. Mondjuk örülök neki, hogy nem kellett Macmillen elé vonulni, de azért nem kellett volna mindent magára vállalni. Akárhogy is, most már mindegy.
- Igazán nem kellett volna. Ketten voltunk benne abban a bevetésben, természetes, hogy felelősséget vállalunk egymásért. Még a legnagyobb ellenségemmel is megtenném, ha az érdek éppen úgy kívánja.
Persze, utána mehetne a sittre vagy megvívnánk a legnagyobb párbajunkat, de a lényeg, hogy mindent az érdek dönt el. Közben hallom, hogy mögöttem megint elkezdenek mozgolódni, de egyelőre nem foglalkozok vele. Amíg nem hangoskodnak, nyávognak, nyafognak vagy rontják el az estét, akkor nem lesz itt semmi gond.
- Nem tartom fel? A többi gyö…Már mint a többi kutyája otthon pihen?
Felhúzom a szemöldököm, majd picit elmosolyodom.
- Feltartani? Össze vagyunk zárva reggelig. Miért tartana fel?
Asmodai mozdul, de azon túl, hogy megcsóválja a farkát, nem látszik rajta, hogy nagyon lelkes lenne. Pihenget a lábunknál Agiellel egyetemben. Agiel az egyetlen szuka és hófehér dobermann, akivel valaha találkoztam.
- Igen, a többiek otthon vannak, vigyáznak a házra. Azért hoztam kettejüket, hogy ne érezzék magukat egyedül. Meg is van az előnye, ha négy kutyája van az embernek.
Előveszem a termoszomat, és iszok belőle egy kortyot, közben hátranézek, mire mindenki úgy tesz, mintha eddig nem minket néztek volna. Vajon Ms. Blanchett a gond, én vagy a párosunk ennyire furcsa? Akármi is legyen, amíg csönd van és nem kell fegyelmezni őket, addig mindenkinek jó lesz.
- Tetszett a tegnapi kihallgatása. Igazán ügyes volt. Bár, a férfi azért nem mindent mondott el, amit tud. Tessék…
Átadok neki egy jelentést a tegnapi nappal kapcsolatban. Vagyis azt a jelentést, amit a behívásom után kellett megírnom, és amiről Ms. Blanchett nem tud.
- Remélem segítségére lesz ez a néhány plusz információ, amit tartalmaz.

Christmas fun work





to: Gabriel F. Milton


date: 2002.D e c e m b e r 24. || outfit: knitted dress


+16

- Nos, ami azt illeti, a tapasztalt kollégákra nem gondoltam, hogy majd takarítani fognak. A kis picsogókat pedig csak el akartam hallgattatni, és úgy tűnik valamennyire sikerült is.-
Hát valamennyire sikerült, de vannak olyanok, akik annyira nem rettentek meg a nagy Gabriel ijesztő hangnemétől. Bevallom, ha nekem mondott volna ilyet, olyan gyorsan kezdtem volna neki a takarításnak, mint a fene. Most az egyszer örülök, hogy nem találkoztam vele, még ilyen tojáshéj fenekes korszakomban. Nem mintha olyan hisztiket levágtam volna, mint ők, de hát akkor is. Gabriel-re ránézni is elég. Ha azt mondaná, ugorj ki az ablakon, akkor jobb, ha megkérdezed melyik emeletről, mint bármi más ostobaság. Amilyen helyes női szemmel, olyan félelmetes is. Szerintem, ha a civil életben futnék vele össze egy sikátorban, sikítva menekülnél, és soha az életben nem lépnék be abba a városrészbe, ahol találkoztam vele. Igen, rendben ez azért valahol túlzásnak érződik, de azért megfontolandó ötlet. Mondjuk, ha valaha nagyon unnám magam, lehet, nekiállok takarítani, de valahogy ez sose tudott bekövetkezni. Mindig találtam valami elfoglaltságot, akár egy kihallgatás végignézése, akár egy régi akta újraolvasása, vagy szimplán járőrözés az utcákon, esetlek a Zsebpiszok közben, ott mindig találni valami érdekességet.
- Igazán nem kellett volna. Ketten voltunk benne abban a bevetésben, természetes, hogy felelősséget vállalunk egymásért. Még a legnagyobb ellenségemmel is megtenném, ha az érdek éppen úgy kívánja.  
- A felelősség vállalás nem abból áll, hogy magára vállalja az ostobaságomat. Macmillen parancsnoktól megkaptam a kellő fejmosást és büntetést, hogy egy életre megjegyezzem a dolgot. Ettől függetlenül, sajnálom, hogy bajba kevertem, de annak örülök, hogy egyikük sem sérült meg.-- Rajtam kívül. Azt hiszem azt nem bírta volna elviselni a lelkiismeretem, ha a kutyájának bármi baja is esett volna. Ez lehet most gonoszság, de Gabriel-t kevésbé sajnálnám, mint az egyik kutyáját. Persze őt is, sőt, mindent megtennék, hogy a lehető legkényelmesebben és a leggyorsabban heverhesse ki az okozott bántalmakat, de egy kutya… Egy kutya az teljesen más lapra tartozik. Tőle hiába kérdezem meg, hogy jól fekszik-e, kér-e esetlen nasit, vagy bármit. Nem fog tudni olyan nyelven válaszolni, hogy megérthessem, és annyira nem ismerem jól őket, hogy a legapróbb jelből is rájöjjek, mi az, ami épp jól esne nekik. Ettől függetlenül tudom, hogy jó kis masszázs-t mindig szívesen fogadnak.
- Feltartani? Össze vagyunk zárva reggelig. Miért tartana fel?-
Erre felvontam a szemöldököm, mert kétlem, hogy egyből megértené mit is jelenthet, azaz egy apró mondat. Továbbra sem gondolom, hogy elnyertem a szívét, nem is volt szándékomban, de egy ilyen lehetőséget válasz nélkül hagyni…Olyan nagyon kér, lenne. Viszont megvan bennem az a félsz, ami elég gyávává tesz, hogy ne tegyem meg. Pedig igazán-igazán jól esne.
- Mert mindig úgy tűnik, mint akinek rengeteg fontos dolga akad.- És nem ér rá a halandó porhüvelyekkel beszélgetni, de ezt meg nem fogom az orrára kötni, csak illedelmesen rámosolygok. Nem kerüli el a figyelmemet, azaz édes farok csóválás sem, így rákacsintok a kutyusra, de ezen felül nem fordítok nagyobb érdeklődést irányukban, pedig olyan nagyon sok kérdésem lenne. Arról nem is beszélve, hogy a hófehér nagylány-már amennyire jól látom, igen is felkeltette az érdeklődésemet, de nem teszem, vagy inkább nem tehetem? Talán mindkettő, ettől függetlenül a szemem sarkából még meglesem a szépségeket. Ennyit még lehet, ugye?
- Igen, a többiek otthon vannak, vigyáznak a házra. Azért hoztam kettejüket, hogy ne érezzék magukat egyedül. Meg is van az előnye, ha négy kutyája van az embernek.
- Kétlem, hogy valaha egyedül éreznék magukat, az Ön társaságában, de nyilván jobban ismeri a lelküket, így igazat adok önnek. Megvannak a szokásos párok, vagy mindig a feladatnak megfelelően dönti el ki vagy kik a legalkalmasabbak az aktuális küldetéshez?-
És tessék, csak nem bírtam megállni, hogy ne kérdezősködjek. Hát persze, hogy nem tudtam megállni, mert kotnyeles vagyok. Ezért még drágán meg fogok egyszer fizetni, na, nem a mostani incidensre értem, hanem úgy amblokk. Non nem baj, ennyi bűn még belefér az életembe.
- Tetszett a tegnapi kihallgatása. Igazán ügyes volt. Bár, a férfi azért nem mindent mondott el, amit tud. Tessék… Remélem segítségére lesz ez a néhány plusz információ, amit tartalmaz.
Tányérnyi nagyságúra kerekedik a szemem és ugyan elveszem a felkínált iratokat, de nem olvasok bele. Ez már a sokadik ilyen alkalom, és kezd egy kicsit igazán felpaprikázni. Nem is értem minek kellett elmondania. Most felvág, amiért ő precízebb és jobb képességekkel rendelkezik, amiért neki van minimum 10 évnyi tapasztalata? Most komolyan, ennyire kegyetlen, vagy csak azt hiszi, marhára jól esik, amikor arra utalnak, hogy elbasztam valamit?!
- Ez nem az én ügyem. Most éppen maga volt a harmadik kihallgató fél. Ez már nem az első ilyen eset. Ez egy negyedik ember ügye.- Azt is tudom kié, de ezt nem fogom az orrára kötni.- Mostanában rendszeres, hogy egy embert, három aurorral hallgattatnak ki és egy negyedik félé az ügy. Gratulálok a bravúros teljesítményéhez, de mivel ez nem az én ügyem így…- Nyújtottam vissza mosolyogva az olvasatlan aktát, majd kifejezéstelen arccal néztem ki az ablakon. Nem rá haragszom, mert én voltam, aki elbaszta, de azért ez akkor is szarul esik. Nincs varázsló, akinek ne esne rosszul, hogy valaki kijavítja az ő elbaszott hibáját. Idegesen megdörzsöltem az orrnyergemet, majd az időközben kiürült bögrével némán felállok és elviszem a konyhába elmosni. Komolyan nem rá haragszom, csak nem tudok mit kezdeni a dühömmel, amit amiatt érzek, hogy elszúrtam valamit, amiben igen is kiváló vagyok. Idegesen belecsapok a folyóvízbe, majd mély levegőt veszek és visszasomfordálok. A kis zöldfülűekkel nem foglalkozom, mert a szemem sarkából is elég, hogy lássam a susmusukat, és halljam, ahogy arról vitáznak, hogy most épp összevesztünk-e vagy sem és akkor most ez egy szerelmi történet-e vagy sem. Tényleg nagyon sok idejük van.
- Sajnálom, hogy miattam kellett pluszban dolgoznia, és bejönnie, amikor már hazament.- Ülök vissza, és talán valamivel kissé nyugodtabban helyezkedek kényelembe. Ettől függetlenül, még ha nem is bakiznék, is rosszul esne, hogy valaki olyan miatt kell pluszba dolgoznia, aki csak lusta „bemocskolni” a kezeit. Talán ez volt az elmúlt egy hónapban a harmadik vagy negyedik ilyen esetem? De általában én szoktam lenni az utolsó és nem a középső. Hah, csak nem gondolja, hogy elpuhultam? Vagy csak diszkriminál, mert nő vagyok? Most biztos, jót fog szórakozni magán, amiért egy férfi ügyesebb volt, mint én. Már látom is magam előtt a borvirágos pofáját, ahogy önelégültem vigyorog az asztala felett… Ha nem lenne idősebb komolyan… Áhh, mit eszem még mindig rajta magam? Ez van és kész. - Nem ön ellen szólt, ne haragudjon. A büszkeségemen esett törés, de majd helyre jön.

[Christmas fun work]

TO; Lieselotte


2002. december 24.
Christmas fun work
16+

- A felelősség vállalás nem abból áll, hogy magára vállalja az ostobaságomat. Macmillen parancsnoktól megkaptam a kellő fejmosást és büntetést, hogy egy életre megjegyezzem a dolgot. Ettől függetlenül sajnálom, hogy bajba kevertem, de annak örülök, hogy egyikük sem sérült meg.
- Macmillen egy hülye, ha ezért megbüntette magát. Bár, soha nem tartottam igazán beszámíthatónak, és mióta ő lett a Főparancsnok azóta csak romlott a helyzet.
Bár az meglep, hogy nem engem büntetett meg, hanem Ms. Blanchettet. Bár, ebben is van ráció, talán a köztünk lévő egyébként is feszült viszony miatt talán nem akart kikezdeni velem. Az csak még inkább szítaná a pletykákat. Akárhogy is gondolkodik Macmillen, az biztos, hogy szemét dolog volt részéről a büntetés.
- Mert mindig úgy tűnik, mint akinek rengeteg fontos dolga akad.
Érdekes válasz a kérdésemre, hogy miért is tart fel. Mondjuk örülök ennek a válasznak, mert így legalább pont azt értem el, amit akartam. Ha azt hiszik, hogy fontos dolgom van, akkor nem fognak tőlem faszságokat kérdezni. Olyanokat, amikre úgyis tudják a választ. És igen, nem fognak odajönni hozzám, hogy „Menjünk el vacsorázni.” vagy „Elkísérsz a következő bevetésemre?” Hát, nem. Nem fogom senkire rábízni az életem, ha nem bízom benne vagy ő nem bízik bennem. Metzgeren kívül eddig nem sokuknak sikerült elérni ezt, de azt meg kell hagyni, hogy Ms. Blanchett nagyon jó úton halad, hogy jó társam legyen. Mivel ő is legilimentor és animágus, egy meglehetősen erős páros lennénk.
- Hacsak nem szeretné az utcán tölteni ezt az estét, akkor tényleg nem megyek ma este sehova. A fontos dolgok is várhatnak, meg aztán a nagyon fontosakat már be is fejeztem. Szándékosan hagytam néhány jelentést ma estére, de nem tudom mi lesz holnap és holnapután.
Akkor már az emberek is aktívabbak, lehet ki kéne ugrani egy kicsit az utcákra és körbenézni. Még az is lehet, hogy a mugliknak is fognánk néhány betörőt. De ha nem lesz rajtam kívül itt senki rangidős, akkor nem hagyhatom el ezt a helyet. Akkor aztán tényleg takarítani fognak majd a kis picsogók. Bár, ha meghagynám a kutyáknak, hogy figyeljenek és senki ne csinálhasson semmi illetlent, akkor lehet még el is tudnám hagyni egy kis időre a helyet. Ahhoz mind a négyüket hoznom kell magammal nem csak Agielt és Asmodait.
- Kétlem, hogy valaha egyedül éreznék magukat, az Ön társaságában, de nyilván jobban ismeri a lelküket, így igazat adok önnek. Megvannak a szokásos párok, vagy mindig a feladatnak megfelelően dönti el ki vagy kik a legalkalmasabbak az aktuális küldetéshez?
- A magányosság nem csak rajtam múlik. Ők négyen testvérek. Nem igazán voltak még úgy külön, hogy vagy egy testvére vagy én ne lettem volna ott velük. Ha egy kutya egyedül maradna, akkor unatkozna és egyedül érezné magát. Még akkor is, ha kiképzett kutyákról van szó, az alap természetüktől nem lehet megfosztani őket.
Egy kicsit elgondolkodok a kérdésen. Igazából tudatosan erre soha nem gondoltam. Mindegyik egy kis személyiség. Egyértelmű, hogyha Asmodai ott van, akkor ő a falkavezér, Agiel a lelkisebb.
- A küldetés dönti el, de alapvetően az összes kutyának ugyanazok a képességeik a különbséget csupán a személyiségük adja. Az is döntő szokott lenni, ha mondjuk az egyik kutya nem jön ki a feladat közben a társammal, akkor őt értelemszerűen nem tudom magammal vinni még akkor sem, ha ő lenne a legalkalmasabb. Hiába jók, és hiába kaptak és folyamatosan kapnak kiképzést, az ösztön néha nagyobb úr.
Agiel felkapja a fejét, és fel is áll, hogy kinyújtóztassa magát. Közben úgy tesz, mintha véletlenül érne hozzá Ms. Blanchetthez, de tudom, hogy szándékosan csinálja. Nem is szólok rá, megérdemli a kényeztetést, és valahogy a múltkori miatt ki is kell engesztelnem kollégámat.
Viszont egy kicsit el is terelem erről a helyzetről a figyelmet, ezért megdicsérem a kihallgatás miatt. Tényleg szép volt, büszke lehetne magára. Átadom a dossziét is.
- Ez nem az én ügyem. Most éppen maga volt a harmadik kihallgató fél. Ez már nem az első ilyen eset. Ez egy negyedik ember ügye. Mostanában rendszeres, hogy egy embert, három aurorral hallgattatnak ki és egy negyedik félé az ügy. Gratulálok a bravúros teljesítményéhez, de mivel ez nem az én ügyem így…
Visszaadja a dossziét, amit magam mellé teszek az asztalra. Nem gondoltam volna, hogy ezzel a megjegyzésemmel ennyire a lelkébe gázolok. Még legilimencia nélkül is tudom, hogy ez mennyire megviseli majd. Hagyom is, hogy kimenjen a konyhába, de Agielnek jelzek, hogy menjen vele, aki pedig boldogan lépdel a nyomában. Talán nem kellett volna elárulnom neki, hogy ott voltam én is tegnap.
Ránézek az elvarázsolt ablakra. Itt a föld alatt másunk úgysem maradt, de vajon tényleg azt hitték, hogy ezzel majd javítanak a helyzetünkön? Hogy majd nem fogják néhányan megbánni, hogy elvállalták ezt a műszakot?
- Sajnálom, hogy miattam kellett pluszban dolgoznia, és bejönnie, amikor már hazament. – Felhúzom a szemöldököm, majd kicsit megköszörülöm a torkom.
- Nem tudom honnan veszi, hogy maga miatt jöttem be pluszban. Egyébként a tegnapi napom teljesen szabad volt, és egy fogoly átszállítása miatt kellett bejönnöm egy jelentést megírni. Eredetileg úgy volt, hogy karácsony után viszik el, de valamiért úgy döntöttek, hogy tegnap még megcsinálják. Aztán miután végeztem, még gyorsan berángattak oda is.
Persze, tudom én is, hogy valószínűleg igaza van a kisasszonynak és valójában a kihallgatás miatt kellett bejönnöm, de had maradjon mindenki abban a tudatban, hogy palira vehettek. Ránézek a kisasszonyra és úgy érzem, el kell neki mondanom a teljes igazságot.
- Nem ön ellen szólt, ne haragudjon. A büszkeségemen esett törés, de majd helyre jön.
- A büszkeség esett csorbán javít valamit, ha elmondom, hogy a fogolynak két foga bánja azt, hogy nem mondott el mindent? Igazából egy véletlenről van szó, egy apró gondolatfoszlányról, ami alapesetben engem sem foglalkoztatott volna, de nagyon megijedt, mikor rákérdeztem, és így már érdemes volt tovább kutatni. Higgye el, nem a maga képességeit akartam megkérdőjelezni vagy alábecsülni, tényleg a véletlen műve volt.

Christmas fun work





to: Gabriel F. Milton


date: 2002.D e c e m b e r 24. || outfit: knitted dress

- Macmillen egy hülye, ha ezért megbüntette magát. Bár, soha nem tartottam igazán beszámíthatónak, és mióta ő lett a Főparancsnok azóta csak romlott a helyzet.
Elnyomtam egy mosolyt, mert nem ismertem olyan jól a parancsnokot, hogy ilyen baráti kijelentést tegyek irányába, bár valóban én is erős túlzásnak éreztem a büntetést, de hát ez van. Ami jár, az jár, noha néha túlzásnak érzi az ember lánya. Ettől függetlenül becsülettel végigcsináltam, nehogy azt mondhassa rám bárki is, hogy hanyag vagyok.
- Hacsak nem szeretné az utcán tölteni ezt az estét, akkor tényleg nem megyek ma este sehova. A fontos dolgok is várhatnak, meg aztán a nagyon fontosakat már be is fejeztem. Szándékosan hagytam néhány jelentést ma estére, de nem tudom mi lesz holnap és holnapután.
- Nem különösebbek aggódom, ha kiküld a hidegre. Van még két éjszakám, amit akár kint is tölthetek, szóval, ha úgy kívánja, akár már most nekiláthatok egy járőrkörnek.-Mert ha jól láttam, az elkövetkező napokban is ő az a szerencsés rangidős, aki felügyelheti a fiatalságot. Nem tudom figyelte-e bár nem olyannak tűnik, akit ez annyira érdekelne. Munka-munka, megcsinálja és kész. Ránéztem az asztalomra, majd vissza Gabriel-re.-Én mindent megírtam. Ha hagytam volna bármit is, akár későbbre, akár a maradok két napra, biztos becsúsznak olyan dolgok, ami miatt elmaradásom lenne, és akkor borul az utazásom.- Ez az igazság, egyszer; még az első ilyen karácsonyomon, szépen elosztottam a munkát, hát kár volt. Olyan ügyek csúsztak be, hogy elszabadult a pokol a papírjaim között és még egy napot rá kellett szánnom, a munkára, hogy összeszedhessem magam. Akkor megfogadtam, hogy ez még egyszer nem fog előfordulni és inkább mindent megcsinálok még az első este, amikor talán nyugi van. Inkább olvassam a régi jelentéseket, mint hogy elússzak.
- A magányosság nem csak rajtam múlik. Ők négyen testvérek. Nem igazán voltak még úgy külön, hogy vagy egy testvére vagy én ne lettem volna ott velük. Ha egy kutya egyedül maradna, akkor unatkozna, és egyedül érezné magát. Még akkor is, ha kiképzett kutyákról van szó, az alap természetüktől nem lehet megfosztani őket.
- Szerintem félre értett. Úgy gondoltam, hogy nem érezné magát egyedül, hogy egyikük van önnel, a másik három pedig együtt. Ha ebből a nézőpontból nézzük, ő is egyedül lenne, de neki itt lenne ön, hogy társaságot szolgáltasson. Így éretettem.- Noha nem gondolom, hogy magyarázatot érdemelt, amit mondtam, nem akartam, hogy félre értse. Nyilván összeszokott bandáról van szó, és hiába ember Gabriel és a falkavezér, szerintem valahol mélyen magukhoz érzik közelebb, mint a többi emberhez.
- A küldetés dönti el, de alapvetően az összes kutyának ugyanazok a képességeik a különbséget csupán a személyiségük adja. Az is döntő szokott lenni, ha mondjuk, az egyik kutya nem jön ki a feladat közben a társammal, akkor őt értelemszerűen nem tudom magammal vinni még akkor sem, ha ő lenne a legalkalmasabb. Hiába jók, és hiába kaptak és folyamatosan kapnak kiképzést, az ösztön néha nagyobb úr.
-Remélem, a partnerét cseréli le és nem a kutyát…-Na, nem mintha meglehetne ezt tenni, de szerintem néha jobban örülne ennek, mint a kutyacserének.-Egyébként, ezt még is hogyan kivitelezi? Elvégre nem dolgozott még együtt mindenkivel, hogy tudja melyikük, hogyan reagálna az aktuális partnerére. Vagy állandó partnerei vannak és akkor már a kérdésem is felesleges volt, mert nyilván így van.- Aki ilyen régóta van itt, gondolom, megteheti, hogy minden küldetésre állandó partnercsapatot alakíthasson ki. És bármennyire is nem bírja Macmillan-t, azért neki is van szeme, hogy mikor működik jól egy adott munkamenet. Legalábbis remélem. Vagy csak eddig nekem volt olyan szerencsém, hogy nem fogott mellé a párválasztásban. Így vagy úgy, de nekem eddig csak jót tett. Oldalra pillantok, ahogy egy nagyobb nyújtózkodásnak lehetek tanúja, a szépen kidolgozott izmoknak, amiket az ember első ránézésre nem is biztos, hogy észrevenne, de így van miben gyönyörködni. Arról nem is beszélve, hogy kihasználva az alkalmat, finoman végigfuttatom az ujjaimat a bunda azon részén, amihez amúgy is hozzá ért a drága szépség. Engedély nélkül és természetesen teljes tudatában, hogy akár szidást is kaphatok érte, de igen is nagyon nagy dicséretet érdemel, hogy eddig kitartottam és nem térdeltem le melléjük, hogy alaposan kényeztethessem őket. Szóval ennyi belefér, ugye? Amúgy pedig kedves volt, hogy utánam küldte a kutyát, de még így sem voltam hajlandó engedély nélkül leguggolni hozzá, hogy megköszönjem a kíséretét, pedig megérdemelte volna. Az a szép pofi…
- Nem tudom, honnan veszi, hogy maga miatt jöttem be pluszban. Egyébként a tegnapi napom teljesen szabad volt, és egy fogoly átszállítása miatt kellett bejönnöm egy jelentést megírni. Eredetileg úgy volt, hogy karácsony után viszik el, de valamiért úgy döntöttek, hogy tegnap még megcsinálják. Aztán miután végeztem, még gyorsan berángattak oda is.
- Onnan, hogy annyira lehengerlő a személyiségem, hogy a küldetésünk óta nem is tud meglenni nélkülem, így természetes, hogy miattam jött be.- Öltöttem rá a nyelvem, mert ez már tényleg magas labda volt és egyszerűen nem tudtam nem lecsapni.-Ennek tudatában viszont, azt sajnálom, hogy a pihenő napján rángatták be, amiért képtelen voltam tökéletesen megcsinálni egy kihallgatást.- Nyeltem le valamennyire a sértettségemet. Nem tehet róla, de bánt. Majd megbékélek, ellenben ez azt jelenti, hogy még többet kell majd gyakorolnom, és nem lehetek többet kedves. Valahol sajnálom a kihallgatandó feleket, de akkor a tegnapi volt az utolsó, amikor megkönyörültem rajtuk. A munkája meg… Akár kifogás is lehetne vagy füllentés, hogy kevésbé érezzem magam felelősnek, amiért berángatták. Majd valahogy kiengesztelem. Talán kezdhetném azzal, hogy többet ne kelljen miattam pluszba dolgoznia? Igen, határozottan ezzel tudnám a legjobban kiengesztelni.
- A büszkeség esett csorbán javít valamit, ha elmondom, hogy a fogolynak két foga bánja azt, hogy nem mondott el mindent? Igazából egy véletlenről van szó, egy apró gondolatfoszlányról, ami alapesetben engem sem foglalkoztatott volna, de nagyon megijedt, mikor rákérdeztem, és így már érdemes volt tovább kutatni. Higgye el, nem a maga képességeit akartam megkérdőjelezni vagy alábecsülni, tényleg a véletlen műve volt.
- Van, ami tudna segíteni, de kétlem, hogy belemenne. Azokat a fogakat sajnálom, amúgy sem volt neki túl sok.- Nem mintha annyira tanulmányoztam volna száját és a fogai épségét, de már így is hiányzott neki egy elölről. Azért remélem, hogy nem a metsző fogfaitól szabadította meg, az emberünket, nem lehet túl jó érzés, ha mosolyog az ember és hiányzik neki a foga.-Nincsenek véletlenek. Nem figyeltem eléggé, hibáztam és megint ön volt az, akinek helyre kellett tennie a dolgot, amit eltoltam. Ezen nincs mit szépíteni, se kedveskedni. Értékelem az igyekezetet, de ezzel csak ront a helyzetemen. Rossz munkát végeztem, és kész.- Ez sem teljesen igaz, mert többet megtudtam, mint az első kihallgató, de nem eleget ahhoz, hogy ne kelljen egy harmadik felet is bevonni. Csak tudnám, a parancsnok miért hagyja ezt. Nyilván ő tudja, én meg, mint kis hal, maradjak csendben.
-Jó, eddig bírtam. Minden fejmosást és panaszt, sőt bármit vállalok, de muszáj megkérdeznem. Most szabad?- Elvégre nincs bevetés, nem hallok felesleges zajokat és kétségbeesett kiáltást, hogy munka van. Úgy hogy nagyon remélem, most az egyszer ad annyi engedményt, hogy legalább megsimogathassam azokat az édes buksikat. Már ha mindketten hagyják, ha nem, akkor csak egyiküket. Ha pedig Gabriel nem hagyja, akkor tényleg ez volt az utolsó, hogy próbálkoztam.

[Christmas fun work]

TO; Lieselotte


2002. december 24.
Christmas fun work
16+

Csönd, végre csönd van. Az újoncok nem picsognak tovább. Tőlem akár aludhatnak is, ha csöndben maradnak és riasztás esetén lehet őket ugrasztani. Azért annyira nem vagyok szőrös szívű, hogy ünnepek alkalmával is olyan kemény legyek, mint általában szoktam lenni.
Bár soha nem rejtettem véka alá a véleményemet Macmillannel kapcsolatban, azért ennyire nyíltan nem szoktam ellene beszélni a Főparancsnokságon. Viszont látva, hogy más sem ért feltétlenül egyet a dolgaival, számomra felüdülő. Végre nem csak én vagyok az, akit zavar valami, más is morog.
- Nem különösebbek aggódom, ha kiküld a hidegre. Van még két éjszakám, amit akár kint is tölthetek, szóval, ha úgy kívánja, akár már most nekiláthatok egy járőrkörnek.
- Merlin mentsen tőle, hogy egyedül hagyjon ezekkel a picsogókkal.
Olyan váratlanul tör fel belőlem ez a mondat, hogy még magam is meglepődöm. De legalább igaz. Ms. Blanchett mellett legalább kicsit elengedhetem magam, és nem kell azzal foglalkoznom, hogy az idő elütése miatt a fiatalokat tréningezzem. Lényegében megmenti őket tőlem. Vagy engem tőlük, ez már részletkérdés.
A hölgyet igazán szimpatikussá teszi, hogy hasonlóan gondolkodik hozzám. Amit ma megtehetsz azért ne halaszd nagyon sokáig, különben soha nem készül el elvet követni talán az élet minden területén követni kellene.
- Hova utazik? Már, ha szabad tudni, és nem tolakodó a kérdésem.
Észre se veszem, de eléggé fecsegő leszek. Általában nem szoktam ennyit beszélni, de most valahogy megered a nyelvem. Csak remélni tudom, hogy nem lesz túlságosan zavaró a kisasszony számára, hogy egy picit megnyílok neki.
Felhúzom a szemöldököm. A kutyákkal kapcsolatban szerintem ugyanazt mondjuk, csak valahogy mégis elbeszélünk egymás mellett. Nem baj, ebből is látszik, hogy kezdünk egymásra hangolódni? Talán. De szerencsére valahogy a kutyák jó témát jelentenek.
- Remélem, a partnerét cseréli le és nem a kutyát… Egyébként, ezt még is hogyan kivitelezi? Elvégre nem dolgozott még együtt mindenkivel, hogy tudja melyikük, hogyan reagálna az aktuális partnerére. Vagy állandó partnerei vannak és akkor már a kérdésem is felesleges volt, mert nyilván így van.
 - Ha előre tudom, hogy kivel leszek együtt, akkor úgy választom ki a kutyát. Ha már a bevetésen találkozunk, akkor ki kell bírniuk egymás társaságát. Egyébként általában egyedül dolgozom, ha van rá lehetőségem. Nagyon ritka, amikor partnerrel megyek, bár sajnos mostanában egyre többször fordul elő.
Bár, tényleg sajnálom, azért nem minden esetben rossz. Viszont csak később esik le, hogy talán nem úgy hangzik a mondandóm, mint ahogy én akarom.
- Elnézést, nem úgy értettem, hogy Ön esetleg rossz lenne csak nem vagyok hozzászokva a társakhoz. A háború óta, mióta az akkori partnerem meghalt, nem igazán volt kivel együtt dolgoznom.
Ezzel sem javítok a helyzetemen, és azzal se, hogy utána megmutatom neki a jelentést, amit a kihallgatása utána készítettem. Nem mintha az ő hibája lenne vagy rossz szakember lenne, egyszerűen szerencsém volt, hogy olyat láttam meg, ami nem hagyott nyugodni. De a megjegyzését a küldetésünkről, és a személyiségéről nem értem, ezért valószínűleg teljesen tanácstalannak tűnhetek. Már, ha képes olvasni az álarcomról.
- Nem a maga hibája, hogy mostanában már nem bíznak meg egy aurorban sem és kell nekik az ellenőrzés.
De tényleg? Hova fajul ez a rendszer, ha az emberben a saját munkaadója nem bízik meg? Ilyen szempontból meg is értem a kiakadását. Én se szeretem, mikor nem látszik a munkámnak az eredménye. Egyelőre a közelmúltban történt események közül egyiknek sem lett komolyabb visszhangja, de ki tudja mi lesz még a jövőben.
Viszont megint nem értem miről beszél. Mibe nem egyeznék bele? A nők annyira rejtélyesek, fogalmam sincs sokszor, hogy miről beszélnek. De szimpatikus az a felfogása, ami a véletlenekre vonatkozik.
- Jó eddig bírtam. Minden fejmosást és panaszt, sőt bármit vállalok, de muszáj megkérdeznem. Most szabad?
Egy pillanatig nem értem a kérdést, de aztán rájövök. Ha eddig nem volt egyértelmű akkor mikor utána küldtem Agielt, vagy akkor mikor nem szóltam érte, hogy megsimogatja, hozzáér, akkor kimondom hangosan.
- Természetesen. Most szabad.

Christmas fun work





to: Gabriel F. Milton


date: 2002.D e c e m b e r 24. || outfit: knitted dress

- Merlin mentsen tőle, hogy egyedül hagyjon ezekkel a picsogókkal.
Jóízűen felnevettem erre a mondatra. Nem akartam én kinevetni, de ki gondolta volna, hogy ilyen őszinte megnyilvánulásra lesz képes. Jó a helyzet is vicces, de valahol igaza van. Bár ezt a egy Silencio varázsigével könnyen el tudja érni és kétlem, hogy lenne bárki is, aki rosszat merne mondani róla. Meg aztán én biztos nem láttam és nem is hallottam semmit, szóval csak a kicsik találták ki, amiért nem lehettek otthon és munkájuk akadt a munkanapjukon.
-Elnézést! Csak nem szoktam meg ekkora őszinteséget. De értékelem, hogy jobb társaságot nyújtok, mint a fiatalok.- Na nem mintha én olyan baromi öreg lennék, csak na. Hátra néztem a fiatalokra, és bár voltak, akik hozzám hasonlóan csodálkozva néztek Gabriel-re, de elcsendesedtek és meg is fogyatkoztak. Viszont volt egy-kettő, akik megijedve a takarítás említésétől, inkább körmölni kezdett, hogy mit az továbbra is rejtély, de még mindig jobb, mint a hisztik. Elég volt végighallgatni a többi részlegen.
- Hova utazik? Már, ha szabad tudni, és nem tolakodó a kérdésem.
-Japánba megyek, pontosabban Kusatsu meleg vizes üdülőhelyére, már a zsupszkulcsom is megvan. Rám fér egy alapos felfrissülés.- Amúgy sem szoktak sokan lenni, és van egy magánfürdő, amit a varázslóknak tartanak fenn.  Meglepett nagyon, hogy ennyire érdeklődő, nyílt és őszinte kérdést tett fel, arról nem is beszélve, hogy az érdeklődése olyan őszinte volt, hogy akármit kérdezhetett volna, minden gond nélkül elrebegném neki a legtitkosabb titkomat is, Veritaserum nélkül is. Ez pedig megijeszt, nagyon is, de gondolom ez a normális, ha két ember ismerkedik. Szent Merlin, milyen régen volt ilyenben részem! Majd valahogy meghálálom neki.
- Ha előre tudom, hogy kivel leszek együtt, akkor úgy választom ki a kutyát. Ha már a bevetésen találkozunk, akkor ki kell bírniuk egymás társaságát. Egyébként általában egyedül dolgozom, ha van rá lehetőségem. Nagyon ritka, amikor partnerrel megyek, bár sajnos mostanában egyre többször fordul elő. Elnézést, nem úgy értettem, hogy Ön esetleg rossz lenne, csak nem vagyok hozzászokva a társakhoz. A háború óta, mióta az akkori partnerem meghalt, nem igazán volt kivel együtt dolgoznom.
- Akkor lehet előre szólni kellett volna Önnek, hogy ne hozzon kutyát, ha velem kényszerítik közös munkára. De ha ez megnyugtatja, az érzés valamennyire kölcsönös. Általában benti munkákat bíznak rám, oda pedig felesleges a társaság, meg aztán a legtöbben félnek is tőlem, így nem nehéz. Részvétem a társa miatt!- Na nem feltétlen szó szerint, de vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy olyan marha érdekes az életük és engem pont az érdekel a legjobban, hogy velük mi van, mert szerintük a legtöbb legillimentornak, az a mániája, hogy kutasson a saját kollégái fejében. Mintha amúgy lenne időnk ilyenekre. Ha pedig ilyen felkérést kapnánk, akkor úgy is a kihallgatóba megyünk, nem csinálunk felesleges köröket. Legalábbis én, utálom, ha feleslegesen megy az időm valami baromságra.
- Nem a maga hibája, hogy mostanában már nem bíznak meg egy aurorban sem és kell nekik az ellenőrzés.
-Na de ha már egymásban nem bízhatunk, akkor hogy is áll még a parancsnokság? Viszont ezen a gondolatmeneten egy szép kis összeesküvést is kilehet találni, hogy nem-e a Rend az, aki ilyen szépen belekavar a dolgainkban. Elgondolásnak nem rossz, de ha valóban így lenne, akkor az elég aggasztó. Viszont ez mind csak feltételezés és ostoba spekuláció. Ekkora szerencséjük még nekik sem lehet, nem igaz?-Legalábbis nem még egyszer. Volt már egyszer ilyen, de kétlem, hogy ez előfordulhat. Inkább a félelem az, ami arra sarkallja az embereket, hogy ne bízzanak meg a másikban. Ami közröhej, tekintve, hogy nekünk azért eléggé össze kellene tartanunk, de amíg vannak olyanok, akik hisztiznek egy sort és meg van oldva a gondjuk, addig nem is fog semmi sem változni és megoldódni sem. Talán ha a Miniszter ránk nézne, kicsivel többször észrevenné, mi a hiba. Talán itt is a kifejezés válik be legjobban, hogy a fejétől bűzlik a hal, elvégre a kisemberek nem tudnak ilyen mértékű galibát okozni, de kár ilyenen agyalni.
- Természetesen. Most szabad.
Amint megkaptam az engedélyt, felkeltem és letérdeltem a kutya elé. Kinyújtottam a kezem, és megvártam, amíg közelebb jött és megengedte ő is, hogy megsimogassam. Na, szerintem ő sem gondolta, hogy mibe egyezett bele, de most már késő. Nyilván ha el akar menni, el fogom engedni, de addig ki kell bírnia, hogy módszeresen végig simítom a buksiját, alaposan megmasszírozom a füle tövét, a nyakát, és így haladtam ameddig csak engedi.
- Egyébként ő az egyetlen fehér dobermann, akivel eddig találkoztam. Így született, vagy esetleg a mágikus feljavítás tette ilyenné?- Gyönyörű egyébként, és szerintem azokon a mugli kutyakiállításokon, olyan helyezéseket érne el és mindenki istenítené a szépségéért. Bár szerintem neki elég a gazdi szeretete, és feltétlen imádata, de ahogy figyeltem jól esik neki, ha más is meg simizi. Bár láttam, hogy oda-oda pillant Gabriel-re. Ez olyan tipikus. Ha kényeztetnek valakit és ott van, akit a legjobban szeretünk, naná hogy nézzük, hogy néz-e minket, miközben más kényeztet. Igazi nő, valljuk be. -Ha nem titok, bár nyilván csak nekem kerülte el a figyelmem, vagy eddig nem került szóba, de hogy hívják őket? A nagyfiú, aki velünk volt, az ő nevét se tudom. Már ha nem veszi tolakodásnak a kérdést.- Nem emlékszem, hogy bemutatkoztunk volna egymásnak, szóval csak remélni tudom, hogy el is árulja, bár szívesen hívom őket Gyönyörűségeknek, azért a név igen is fontos dolog. A nyakörvekről könnyen le tudnám olvasni, de olyan sunyi még sem leszek.

[Christmas fun work]

TO; Lieselotte


2002. december 24.
Christmas fun work

Ha Ms. Blanchett eddig is itt volt karácsony estéken, akkor miért nem találkoztam vele? Mármint valószínűleg találkoztunk csak nem volt érdekes, hogy beszélgessünk. Nem akartam én ezen a napon senkivel sem beszélgetni vagy közel kerülni. Azt akartam, hogy minél előbb vége legyen vagy legyen valamilyen feladat, aminek köszönhetően kimozdulhatok. Az idei évig amúgy sem én voltam a rangidős, de miután az illető nyugdíjba volt, és már nem vállal ilyen ünnepet, nem maradt más.
Lehetséges, hogy ez a baj a mostani kezdőkkel. Mikor én voltam kezdő auror, akkor Warren a szárnyai alá vett, és én nem okoztam neki csalódást. Nem is igazán volt idő a gondolkodásra, az első varázsló háború idején azonnal kellett cselekedni. Mintha mostanában már nem lenne erre kényszer, ezért nem is érzik úgy a fiatalok, hogy ez olyan komoly munka lenne. Mintha eltűnt volna a társadalmunkból a megbecsülése az auroroknak.
Csak egy kicsit lep meg, mikor a megnyilvánulásom után Ms. Blanchett elneveti magát. Nem értem félre, azt hiszem, tényleg eléggé szabadszájú kijelentést tettem. És szinte biztos vagyok benne, hogy van olyan, aki meg is hallotta. Talán a holnapi napot azzal fogom tölteni, hogy gatyába szedek néhányat közülük. Feltéve, ha én leszek a rangidős. Ha esetleg jönne más, akkor biztos menekülni fogok az utcákra. Az ünnep többi napja már nem olyan békés, mint az első.
- Japánba megyek, pontosabban Kusatsu meleg vizes üdülőhelyére, már a zsupszkulcsom is megvan. Rám fér egy alapos felfrissülés. – Válaszolja arra kérdésemre, hogy hova akar menni majd az ünnepek után.
Japán nagyon is érdekes hely. Mármint, ha hasonlítanak Elliotra, akkor eléggé kitűnnék a soraikból. Talán egyszer sikerül majd elmennünk oda, még akkor is, ha csak egy vagy két napra, ami talán még nem akkora probléma a pasijának. Úgyis tudja, hogy hova kell mennie, ha baj van. Mondjuk a kutyákat akkor rá kéne bízni valakire, és nem tudom Metz… annyira még nem rendeztük a dolgainkat.
- Akkor lehet előre szólni kellett volna Önnek, hogy ne hozzon kutyát, ha velem kényszerítik közös munkára. De ha ez megnyugtatja, az érzés valamennyire kölcsönös. Általában benti munkákat bíznak rám, oda pedig felesleges a társaság, meg aztán a legtöbben félnek is tőlem, így nem nehéz. Részvétem a társa miatt!
Értem, hogy mire gondol a figyelmeztetés mögött, de nem volt gond a bevetés során. Mármint a kisasszony nem tudhatta, hogy milyen nevelésben részesítem őket. Tudom, hogy miként vélekednek rólam a kollégák és a kutyatartással kapcsolatos nézeteimről, de biztosak is lehetnek benne, hogy ők négyen előbb adnák fel az életüket, minthogy a feladatuknak ellent mondjanak. Ők négyen sokkal megbízhatóbbak, mint némely kollégám.
- Mindenkitől félnek, aki kicsit eltér a normálistól. Ennek az az oka, hogy nem értik a működését. Nézze meg, hiába tanultak ők is féléveken keresztül a legilimenciáról és az okklumenciáról, még mindig nem értik.
Nem mondom, hogy ez a tanárok hibája, ez valószínűleg az emberekbe van kódolva. Ami pedig Warrent illeti. Ő a társam, a mentorom és kicsit az apám is volt. Soha senki nem pótolhatja, nem lesz már senki, akire úgy felnéznék vagy rábíznám az életem. Metzgeren és Ellioton kívül. Ahhoz már öreg vagyok, hogy valaki annyit tudjon bizonyítani, hogy feltétel nélkül rábízzam az életem egy emberre legyen az boszorkány, varázsló vagy varázstalan.
Persze, ez talán abból is adódik, hogy mostanában maga a főparancsnok és a kollégáink sem bíznak meg egymásban. Mégis hogyan kéne akkor úgy együtt dolgoznunk, hogy mellette a bizalmatlanság, ami uralja ezt az osztályt?
- Na de ha már egymásban nem bízhatunk, akkor hogy is áll még a parancsnokság? Viszont ezen a gondolatmeneten egy szép kis összeesküvést is kilehet találni, hogy nem-e a Rend az, aki ilyen szépen belekavar a dolgainkban. Elgondolásnak nem rossz, de ha valóban így lenne, akkor az elég aggasztó. Viszont ez mind csak feltételezés és ostoba spekuláció. Ekkora szerencséjük még nekik sem lehet, nem igaz?
- Ez egy igen érdekes feltevés. Mostanában én is sokat gondolkodtam rajta, hogy valaki nem-e belülről rohasztja a főparancsnokságot. Egy vezetői szinten lévő ember, hiszen a bizalmatlanságot onnan erősítik meg a plusz kikérdezésekkel. Plusz, mivel alig van valami, amit a Rendről tudunk, mégis honnan kéne tudnunk, hogy nem épült-e már be valaki közénk? – Talán túl komolyan is váltok erre a témára. - Ms. Blanchett, mi van azokkal a foglyokkal, akik egyértelműen bűnösök, és mégis elengedjük őket? Miért? És nem egy van, akiről tudok, néhányat személyesen hoztam be, és egy vagy két héttel később már szabadlábon volt.
Azóta is követem őket, de amíg nem követnek el újra valami szörnyűséget, meg van kötve a kezem. De ezúttal nem fogom hagyni magam. Csak még egyszer kapjam rajta őket, és személyesen fogok döntést hozni a sorsukról. Nem lesz ötször kihallgatás, nem lesz protektor és minisztériumi fogságban tartás, azonnal mennek az Azkabanba. Ha akarnak valamit, majd onnan elintézik.
Kérdőn nézek kollégámra, amint csillogó szemeit felém fordítja. A kérdése után persze hamar rájövök, hogy mi áll a háttérben, és nem is tart semeddig megadni az engedélyt. Most nincs olyan fontos teendő, hogy ne lehessen egy kicsit kényeztetni. Meg aztán Agiel is imádja, ha foglalkoznak vele és nem csak a kiképzésről szól a napja.
- Egyébként ő az egyetlen fehér dobermann, akivel eddig találkoztam. Így született, vagy esetleg a mágikus feljavítás tette ilyenné?
- Agiel ilyennek született. Semmi olyat nem tettem velük, ami külső változást okozott volna. Az már más kérdés, hogy a sok mágikus beavatkozás következtében meghosszabbodott az életük. De őket az utcára kidobva találtam. Négy testvér, ahogy már mondtam korábban is.
És négy nagyon különböző testvér, de mégis kiegészítik egymást. A lehető legjobb testvérek és tökéletes társak. Nem is tudnám manapság már nélkülük elképzelni az életem. Nem tudom mi lenne, ha ők már nem lennének.
- Ha nem titok, bár nyilván csak nekem kerülte el a figyelmem, vagy eddig nem került szóba, de hogy hívják őket? A nagyfiú, aki velünk volt, az ő nevét se tudom. Már ha nem veszi tolakodásnak?
- Öhm… – Felhúzom az egyik szemöldököm, mert nem értem mi az oka ennek a nagy óvatoskodásnak, ha már megengedtem a simogatást is. - A fehér doberman, Agiel. Az egyetlen szuka a testvérek között. Ő itt… – mutatok a másik kutyára. - Ő volt velünk a küldetésen is, Asmodai. Van még egy hozzá hasonlóan, feketés barnás színű, ő Azazel. Van egy teljesen fekete, ő pedig Amon.

Christmas fun work





to: Gabriel F. Milton


date: 2002.D e c e m b e r 24. || outfit: knitted dress

- Mindenkitől félnek, aki kicsit eltér a normálistól. Ennek az az oka, hogy nem értik a működését. Nézze meg, hiába tanultak ők is féléveken keresztül a legilimenciáról és az okklumenciáról, még mindig nem értik.
- Be kell vallanom, ha nekem is csak az akadémián kezdték volna el tanítani, lehet én sem értettem volna meg teljesen. Ami nagyon szomorú, tekintve, hogy egy igazán érdekes és sokoldalú rétege a mágiának. Ha már nem legalább az okklumenciában kellene minden aurornak jeleskednie. Akkor kevésbé félnének és védve lennének. Sajnálatos, hogy a legtöbben erre sem veszik a fáradtságot. Holott aki kicsit is ráérez, hamarabb kapja el ezt a fonalat, mint a legillimenciát. Legalábbis csekély iskolai tapasztalataim szerint.- Nálunk legalábbis, aki kicsit is értette, annak ezt a részt könnyebb volt megtanulni. Nekem mondjuk nem volt választásom, de ez szerintem szerencse kérdése és talán a genetika is beleszól, de ez végképp nem az én szakmám kitalálni és megérteni. Bár a családban eddig csak férfiágon öröklődött, de hát így jár, aki nem képes férfit nemzeni. Elfogadja a sorsát és behódol a hagyományoknak.
- Ez egy igen érdekes feltevés. Mostanában én is sokat gondolkodtam rajta, hogy valaki nem-e belülről rohasztja a főparancsnokságot. Egy vezetői szinten lévő ember, hiszen a bizalmatlanságot onnan erősítik meg a plusz kikérdezésekkel. Plusz, mivel alig van valami, amit a Rendről tudunk, mégis honnan kéne tudnunk, hogy nem épült-e már be valaki közénk.  Ms. Blanchett, mi van azokkal a foglyokkal, akik egyértelműen bűnösök, és mégis elengedjük őket? Miért? És nem egy van, akiről tudok, néhányat személyesen hoztam be, és egy vagy két héttel később már szabadlábon volt.
- De ilyen szempontból, legalább 3-4 legillimentor kellene, hogy átvizsgáljunk minden itt dolgozót, és ez csak a felső vezetőségre gondolva is, minimum 1 ember 1 nap. Nehezíti, ha okklumentor az illető, és ki vállalná be, hogy például végignézi a Miniszterelnök életét?- Én mondjuk nem szívesen, de a parancs az parancs.-Arról nem is beszélve, hogy már egy kihallgatásnál nem elég egyeseknek egy szakértői vélemény, milyen fejetlenség lenne, ha egymást kellene kihallgatnunk?-Na igen ez mondjuk egyre jobban idegesít, és szerintem legközelebb utána fogok nézni, kinek a rabját kell kihallgatni, mert biztos a fejére húzom az egész aktát, hogy miért nem képes ő maga elvégezni a dolgot, és ha már erre nem képes, mi a fenének kell még két legillimentor véleménye?! -Nem feltétlen kell ehhez a legmagasabb rangban lennie valakinek. Elég, ha csak mondjuk Ön fölött áll rangban. Esetleg a megvesztegetés sem lehet utolsó gondolat. Bár nyilván egy belső vizsgálattal gyorsabban haladnánk, mint a találgatásokkal. Viszont kétlem, hogy lenne ilyen tervezet, meg ki vállalná magára, a „bűnbak” szerepét és a többi auror haragját. Magamból kiindulva, lehet, felháborodnék, hogy ennyire nem bíznak bennem, de ettől függetlenül szó nélkül alávetném magam mindenféle kihallgatásnak, csak hamarabb szabaduljak.- Az már kérdés, hogy magamban annyit morognék, mint a fél aurorparancsnokság összesen, de ez van. Mindenkinek vannak gyenge pontjai. Nekem ez a bizalmatlanság, és nehezen is tűröm el, de ez van. Majd csak jobb lesz, ahogy öregszem, gondolom én, ha nem ezzel is meg tanulok együtt élni.
Olyan kis aranyosan tette a kezembe a fejét, hogy menten el kell olvadni ettől a szépségtől és gyönyörűségtől. Hát hogy bírja ki Gabriel, hogy nem ölelgeti és puszilgatja folyamatosan őket? Nálam biztos teljesen el lennének kényeztetve, mert mást sem csinálnék, csak simogatnám őket, és ölelném és puszilnám őket, arról nem is beszélve, hogy lehet, már gurulnának, annyi apró finomsággal lepném meg őket. Ebből is látszik, hogy elég nekem a hobbi állatgondozás és az önkéntes munka.
- Agiel ilyennek született. Semmi olyat nem tettem velük, ami külső változást okozott volna. Az már más kérdés, hogy a sok mágikus beavatkozás következtében meghosszabbodott az életük. De őket az utcára kidobva találtam. Négy testvér, ahogy már mondtam korábban is. Öhm… A fehér doberman, Agiel. Az egyetlen szuka a testvérek között. Ő itt… Ő volt velünk a küldetésen is, Asmodai. Van még egy hozzá hasonlóan, feketés barnás színű, ő Azazel. Van egy teljesen fekete, ő pedig Amon.
- Nem gondoltam, hogy szánt szándékkal, lett belőle fehér.- Mondjuk valóban úgy hangzott, mintha azzal vádolnám, hogy fehérré varázsolta egy kutya szőrét, ami abszurd gondolat, mert aki ennyire szereti a kutyáit, nem tenne ilyet. - Szerencsések, hogy maga találta meg őket, és nem más. Rosszabb helyzetbe is keveredhettek volna. Rámosolyogtam Agiel-re és tovább simogattam a nyakát, mellkasát, mellső mancsait, hátát.- Gyönyörű neved van, tudod? És te is gyönyörű vagy. Szabályozd rendesen a fiúkat, és a gazdádat is. Tudniuk kell, ki az úr a házban, és ne hallgass rájuk, ha azt mondják nem te vagy, mert te vagy az.-Suttogtam a fülébe, és tovább simogattam, amikor egyre nagyobb gyaloglás és kavarodás támadt az irodában. Egy-két újonc még igazi fejvesztett futamot is bemutatott nekünk. Bevallom vicces volt látni őket, és elnevettem volna magam, ha nem épp mással lennék elfoglalva. Viszont ráéreztem, hogy ideje befejezni a kényeztetést, mert, ahogy felálltam és még egyszer megsimogattam Agiel fejét, berontott az irodába az egyik adminisztrátor és őrült tekintettel keresni kezdett valakit, vagy valamit, mire rám nézett és határozottan odamasírozva a kezembe nyomott egy aktát.
- Lis, kihallgatás, a te ügyed. Szedd össze magad és menj. Már várnak rád.- Majd nyájas mosollyal Gabriel felé fordult.- Önnek most nem hoztam semmit, és igyekszem megoldani, hogy a munkaidő végéig ne kelljen elhagynia az irődát.- Kacsintott rá és sarkon fordulva kitipegett a tűsarkain, ha engem kérdeznek, mint pártatlan női személő, kicsit túl is játszotta a fenék rázást, de hát mit lehet tenni. A legtöbben sok mindent megadnának még akár egy kósza éjszakáért is Gabriel-lel, arról nem is beszélve, hogy összetennék a két kezüket, hogy ha beszélhetnének vele hosszabb időt, mint a feladat kiadása. Hát pech, de talán felfigyel a nőkre, és nekiáll megnyugtatni az idegeiket.
Átfutottam az aktát, majd gonosz mosollyal megköszörültem a torkom és rámosolyogtam Gabriel-re.
- Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és a simogatást is. Remélem nem lesz nagy fejetlenség és a kicsik békén hagyják. Rákacsintottam a kutyákra, majd elindultam, de két lépés után visszafordultam és Gabriel vállára rakva a kezem adtam egy puszit az arcára.-Egyébként, Boldog Karácsonyt!- Mosolyogtam rá, és otthagyva a megdöbbent tömeget elmentem a kihallgatóba, hogy a fennmaradó időt eltölthessem és kiadva a haragom az előző elbaltázott kihallgatás miatt, most nem hagytam sem pihenőt, sem kibúvót. Kegyetlen voltam, de meglett az eredménye.

Köszönöm szépen a játékot!

Szabad helyszín!

[szürke sóhajok]

szürke sóhajok

2003. május 2.
Sophie

outfit
 
„i don’t care how complicate this gets,
i still want you”

Fogalmam sem volt, mit tegyek, hogyan álljak ellen. A bilincs egyetlen pálcaütésre kattant a csuklóm körül és csak azt tudtam biztos, hogy Sophie-nak ebből ki kell maradnia. Nem ő ölte meg Vincetet, hanem én… ő csak áldozat volt, aki belekeveredett ebbe az egészbe. Talán nem a legjobb módszert választottam arra, hogy megmentsem, de ha tovább várok, talán bántja is Sophie-t. Az az ember őrült volt.
Nem akartam, hogy rángasssák Sophie-t vagy fájdalmat okozzanak neki miattam. Nem volt időm szólni vagy kérlelni, mert a következő pillanatban már hoppanáltunk. Egy hivatalos épület zord folyosóján találtuk magunkat. Rideg volt, illet az aurorokhoz.
– Ne bántsák – hallottam Sophie hangját. Kétségbeesettnek tűnt, ahogy elkaptam a tekintetét. Láttam, hogy lépne oda hozzám… de engem tényleg nem akartak bántani. Csak egy ajtóhoz rángattak. – Nem lehetek vele? – kérdezte, de nem láttam többet, csak hogy odalépett elé a mogorva auror, hogy feltartóztassa.
– Kérem, ne ijesszék meg Sophie-t – magyaráztam az aurornak, aki engem az ajtóhoz vezetett. Egy pálcakoppintással a kilincs megadta magát, a zár kattogva jelezte, hogy most már be lehet menni. Ahogy az ajtó kitárul, egy kihallgató helyiséget pillantottam meg.
Egyetlen asztal volt ott és körülötte négy szék. Csendesen hagytam magam bevezetni, választ egyelőre nem adtam senkinek. Így némán sétáltam oda és leültem a kihúzott székbe. Az auror rám pillantott.
– Mindjárt beszélhet a menyasszonyával arról, hogy kit hívjon protektornak. – magyarázta és végig simított az arcán. Egészen olyan volt, mintha gondterhelt lenne, de tudtam, hogy ez csak a kihallgatás előtti színjáték lesz. Nem hittem, hogy nagyon érdekelné az, ami velem van. – Ezt a beszélgetést semmiképpen ne kezdjük el protektor nélkül. – Tette aztán hozzá nagylelkűen.
Nyeltem egyet.
Egyelőre nem tudtam válaszolni, mert fogalmam sem volt, mit mondjak Túlságosan is lesokkolt, ami történt. Ezt az évet nem így terveztem… azt hittem, majd megházasodunk, boldogok leszünk, ahogy kellett volna amúgy is a karácsonyi események után. Ehhez képest már Sophie-ról kiderült, hogy Fraser rokona, Vincent meghalt, engem meg le akarnak csukni.
– Hozok egy teát és beküldöm Sophie-t. – Mondta végül az auror, aztán otthagyott egyedül.
Egy nagyot sóhajtottam csak. Fogalmam sem volt, mi lesz velem, de ha a szüleim meg tudják, teljesen ki fognak borulni. Anyámék is tudták, hogy az ember mikre képes. Ők vittek medimágushoz, miután a bőrömbe véste, hogy „halál.” Egy életre megbélyegzett azzal a heggel, ráadásul egyfolytában zaklatott.
Az ajtó megint nyílt. Az auror pedig Sophie-val és a teával tért vissza. Utóbbit elém tette, mielőtt megint magunkra maradhatunk volna.
– Nem ismerek egy protektort sem… – dünnyögtem magam elé megtört hangon.

[ღ Szürke sóhajok ღ]

előzmény

ღ Szürke sóhajok ღ

Jasper

(2003. május 4.)

Ruci

Up on Melancholy Hill
There's a plastic tree
Are you here with me?

Teljesen magamon kívül vagyok, amikor elviszik mellőlem Jaspert. Fogalmam sincsen, mit kéne csinálni vagy nem csinálni. A hely is rettenetesen ynomasztó, szinte olyan súlyosan ránehezedik az ember lelkére az a furcsán magasztos, komor légkör, hogy el nem tudom képzelni, hogy is lehet idebent dolgozni.  Olyan sötét meg mindenhol ezek a komoly arcú aurorok. MIntha csak valmi munkaköri előírás lenne ez az arckifejezés. Szabályosan borsódzik a hátam. És közben azon agyalok, hogy mégis mit csináljak. Nem akarom, hogy el kelljen válnom Jaspertől, nem akarom, hogy olyan hülyén vallassák, mint a mugli filmekben, hogy az auror az asztalt csapkodva kiabál, aztán pedig azt mondja sittre vele és aztán villamos szék... Te jó ég, Sophie, ez nem a Halálsoron, itt nincs ilyen sőt már dementorcsók sincsen, de... Nem akarom elveszíteni Jaspert. Az egész baleset volt, vagy önvédelem, és... nem is tudom... azt se tudom, hogyan tudták összefüggésbe hozni velünk.
Az agyam őrülten cikázik, miközben az egyik auror kilép a vallató szobából, vagy hogy hívják ezeket, majd egy teával bukkan fel pár pillanattal később és beterelget Jasperhez. Nem tudom, mi lesz így velünk, és még az izgalomtól gondolkodni sem tudok rendesen.
- Jöjjön, Sophie, nem kell félni, kap egy kis időt, hogy beszéljen a férjével - mondja út közben én meg olyan nagyon elképzelem, ahogy megállok szembe fordulok vele és megkérdezem tőle: tényléeg azt hiszi direkt volt? Jasper nem gyilkos, ő csak meg akart védeni! De persze ezek csak gondolatban szépek, úgysem merek mondani semmit ahhoz túlságosan is ideges vagyok. És ilyenkor sose tudni, hogy mit fognak felhasználni vagy mit nem ellene. Inkább csak idegesen a számat rágcsálva lépek be Jasperhez, és szinte a karjába vetem magam, odafúrva az arcomat a nyakához. Nem érdekel, hogy mennyire lehetne vagy nem lehetne, csak a közelségét szeretném érezni. Észre sem veszem, hogy kettesben maradunk... Jó, hármasban, a teával, csak amikor megszólal Jasper.
– Nem ismerek egy protektort sem… – szólal meg megtörten, és belefacsarodik a szívem a látványba. Megrázom a fejem.
- Én... én sem... Ilyenkor a muglik kirendelnek egy ügyvédet... mármint protektort - dünnyögöm, de ez nem sokat segít. Gyerünk Sophie, gondolkozz, most az egyszer legalább tegyél te is valamit, ne csak menekülj! Ha már Aiden rokona vagyok valamennyire egy kicist igazán hasonlíthatnék r, legalább probléma megoldás szinten... Ó, Aiden.
- AIDEN! - kiáltok fel hirtelen, és lehet éppen egyenesen bele Jasper fülébe, de hirtelen nem is foglalkozom vele. - Aiden! Aiden biztos tud valakit! Neki úgyis olyan sok ismerőse van... És tudom, hogy ő miattad bármit megtenne, hiszen a barátja vagy - magyarázom neki.
- Írnom kell neki majd egy levelet.