Tér a szökőkúttal

◂megváltásra várva▸

2003. április 10.

◃g a b r i e l▹

no blood for you
will ever be enough

style: style of you ║ zene: skugge

Hogy jutottunk ide… hogy jutottunk ide, Gabe? Legszívesebben az arcába üvöltöttem volna. Idegennek éreztem őt magam mellett, elegem volt, hogy ennyire megváltozott a kapcsolatunk. Semmi sem volt a régi. Valamikor még együtt tudtunk működni, most viszont, ahogy közölte a tényeket, egyértelműen éreztem, hogy a közöttünk lévő kötelék egy pillanat alatt szűnt meg létezi.
– Kurvára nem azt várom, hogy húzzál ki a szarból. Pontosan látom, hogy hol léptem bele ebbe a zűrbe, ahol most tartok.
– Ha nem azt várod, akkor mégis miért kell a segítségem? Legalább magad ellen ne beszélj, Milton. – közöltem nyersen. Tudtam rideg és kegyetlen lenni, ami egyébként az ő jellemvonása. Valamikor szerettem, valamikor hozzá akartam tartozni és fájt a halála… fájt, hogy az egész hazugság volt, fájt minden vele kapcsolatban. Most viszont úgy éreztem, csak küzd ellenem. Talán ez volt az a pont, amikor szépen félre kellett volna állnom és azt mondanom: rendben, akkor most már a magad ura vagy, leveszem rólad a kezem.
– Nem is kell a segítséged, majd megoldom egyedül.
– Ezzel a hozzáállással az lenne csoda, ha a munkádat képes lennél megtartani. De a te bajod. Nem az enyém. – Közöltem, majd hátat fordítottam. Nem volt kedvem végig nézni, ahogy a saját ostobaságával teszi tönkre magát… legalább azt a kedves emléket meg akartam őrizni, ami a rövidke kapcsolatunkból maradt róla.
Nem hagyta természetesen, hogy elmenjek, mielőtt tovább mélyül a közöttünk lévő feszültség. Erősen szorongatta a karomat, de nem annyira, hogy ne tudjak kiszakadni. A szemeibe néztem és azt vártam, hogy most végre előveszi a normális énjét, ám nem sikerült. Megint az új önmagát adta.
– Azért remélem átgondolod még a mostani szavaid.
Kedvem lett volna belefejelni az arcába, de a saját orrom épsége miatt inkább nem tettem. Csak bámultam rá, miközben arra gondoltam: Mi a fasz bajod van neked? Nekem kellett tényleg átgondolnom a szavaimat? Neki kellett volna időben elgondolkodnia azon, hogy milyen hülyeséget csinált. Nem volt kedvem harcolni vele, ő tette tönkre saját magát, attól pedig már nem tudom tovább megmenteni. Hiába álltam mellette eddig, az édes kevés volt. Az ellenséget látta bennem, mintha miattam tartana ott, ahol, miközben én mindig ott voltam neki, pedig új életet kezdtem.
– Mit gondoljak át rajtuk, Gabe? – kérdeztem idegesen, de még nem húztam el tőle a karomat. – Mióta visszajöttél a halálból, vagy akárhonnan, nem érdekel, csak azt látom, hogy magad ellen dolgozol. Elegem van, hogy pajzsként próbálok állni közted és a hülyeséged között. Hol megöletni akarod magad, hol tönkre tenni a saját karriered… és ebbe most még engem is belerángattál. – Könnyfátyolos lett a szemem, de megfogadtam, hogy nem fogok sírni. Nem érdemli meg, mert ő kereste a bajt, ő választotta ezt az utat.
– Nem tudlak magadtól megvédeni… érted?! – Emeltem fel a hangomat és ezen a ponton téptem ki a karomat a szorításából. – Megpróbáltam ezerszer. Ha Macmillan felfüggeszt, azt annak köszönheted, hogy nem figyeltél rám, mikor téged próbáltalak megmenteni. Ezzel a kavarással pedig biztosan nem fogod elnyerni a bizalmát és engem is elveszítesz… de ezt akarod amúgy is, nem? Azért vagy ilyen őrült vagy nem tudom milyen! – Már kezdtem összevissza beszélni a dühtől. A mellkasára tenyereltem és hátrébb toltam. Fájt azt látnom, amit magával tett, ezért inkább meg kellett volna szakítanom vele a kapcsolatot.
– Ha ennyire utálod magad, akkor előbb azon kéne változtatnod, nem másokat belerángatnod abba, hogy takarítsák el a szart, amit te kavartál. Nem tudok rajtad segíteni, amíg nem segítesz magadon. De az biztos, hogy én ebben az öngyilkosságban nem veszek részt.

[Megváltásra várva]

TO; Elliot


2003. április 10.
Megváltásra várva
16+

Lassan kezdem azt érezni, hogy csak utasa vagyok az életemnek, és valójában kívülről nézem, ahogy a testem valaki más irányítja. Ha nem lennék biztos abban, hogy nem állok az Imperio hatása alatt, akkor talán még ezt is megkockáztatnám. Valahogy észre sem vettem, hogy amíg a munkám akartam rendbe tenni, addig romboltam a magánéletem, és fordítva. És igen, most nem tudom, hogyan tudnám helyrehozni mind a kettőt.
Elliotnak igaza van, teljesen tönkretettem mindent, és ezt csak saját magamnak köszönhetem. Tehát itt van az a pont, amikor el kell döntenem, hogy mit választok? A munkámat hozom helyre vagy a magánéletem? Ránézek Elliotra, aki biztos nem tudja, hogy mi jár most a fejemben, de talán sejtheti, hiszen ő is ezt mondogatja örökké.
- Mit gondoljak át rajtuk, Gabe? – Szerencsére még nem tépte ki magát a kezeim közül, de nem tudom meddig fog ez még így lenni. - Mióta visszajöttél a halálból, vagy akárhonnan, nem érdekel, csak azt látom, hogy magad ellen dolgozol. Elegem van, hogy pajzsként próbálok állni közted és a hülyeséged között. Hol megöletni akarod magad, hol tönkre tenni a saját karriered… és ebbe most még engem is belerángattál.
- Hé, igazad van! Elbasztam, és ennek most te iszod meg a levét. De mondtam már, megoldom.
Majd kitalálom hogyan, most azonnal nem tudnám megmondani, de megoldom valahogyan. Ha kell, akkor otthagyom a munkahelyem. Bár, úgysem érdekelné őt, hiszen saját magamnak köszönhetem, de ebben is igaza lenne. Mint ahogy mostanában kurvára mindenben.
- Nem tudlak magadtól megvédeni… érted?! Megpróbáltam ezerszer. Ha Macmillan felfüggeszt, azt annak köszönheted, hogy nem figyeltél rám, mikor téged próbáltalak megmenteni. Ezzel a kavarással pedig biztosan nem fogod elnyerni a bizalmát és engem is elveszítesz… de ezt akarod amúgy is, nem? Azért vagy ilyen őrült vagy nem tudom milyen.
Közben kitépi magát a kezeim közül és ennek köszönhetően szabad utat kap ahhoz, hogy el is távolodjunk egymástól. A hogyannak csak minimális jelentősége van, kezdem azt érezni, hogy a jelenlegi helyzetünkben a fizikai távolságunk csak kicsiben szimbolizálja azt, ami közöttünk van valójában.
- Ezért kértelek, hogy gondold át, Elliot. Tudom, hogy faszságot csináltam, és azt is, hogy nem volt könnyű velem, mióta visszajöttem, és azt is tudom, hogy én már nem is kérhetném, hogy bocsáss meg, ne menj el. Teljesen jogosan tennéd, megérteném. De azt akkor is tudnod kell, hogy az én életemből soha nem fogsz eltűnni. Ha akarod, ha nem a nyomodban leszek és vigyázok rád.
Ellépek még néhány lépést, ha menni akar. Lassan mögöttünk már úgyis kezd túl sok lenni a bámészkodó, akik azt figyelik, hogy mit csinálunk mi itt a falnak támaszkodva.
- Ha ennyire utálod magad, akkor előbb azon kéne változtatnod, nem másokat belerángatnod abba, hogy takarítsák el a szart, amit te kavartál. Nem tudok rajtad segíteni, amíg nem segítesz magadon. De az biztos, hogy én ebben az öngyilkosságban nem veszek részt.
Erre most nem igazán tudok mit mondani. Teljesen igaza van ebben is. eljutottam arra a szintre, hogy se barátom nincs, se munkám, se az a személy, aki a legfontosabb az életemben.
- Elliot, nem foglak rákényszeríteni, hogy itt maradj. Arra sem, hogy maradj mellettem. De tudd, hogy bármikor szívesen látlak, a Menedék ott lesz, ha szükséged van rá.
Talán ez tűnik az egyszerűnek, de őt elengedni most még mindig könnyebb, mint egymás agyát húzni még napokig, hetekig. Talán tényleg jobb lesz így, most úgyis jön a baba, nem igazán férek el az életében. Csak nem tudom, hogy valaha visszakerülök-e majd. Még egyszer magamhoz húzom, és megölelem.
- Ezt nekem kell helyrehozni, te csak foglalkozz a családoddal, és ha már minden rendben lesz velem, megkereslek.
Addig csak távolról figyelem majd, hogy tudjam, tényleg minden rendben van vele.

◂megváltásra várva▸

2003. április 10.

◃g a b r i e l▹

no blood for you
will ever be enough

style: style of you ║ zene: skugge

- Hé, igazad van! Elbasztam, és ennek most te iszod meg a levét. De mondtam már, megoldom.
A szavaiból tudtam, hogy nem kellett volna ott maradnom. Még azt sem érti meg, hogy mit csinál… nem arról van szó, hogy én iszom meg itt bárminek is a levét. Igen, szélmalom harcot vívtam, mert nem tudtam megvédeni saját magától, igen, feleslegesen egy csomó energiát fektettem be. De nem ez volt a gond, hanem hogy mostantól már én sem tudom megtenni ezt érte. Ha egyedül marad talán többé a Minisztériumba sem fogják alkalmazni. Mit csinál egy munkanélküli auror? Megkeseredik napi több pohár lángnyelv felett.
- Ezért kértelek, hogy gondold át, Elliot. Tudom, hogy faszságot csináltam, és azt is, hogy nem volt könnyű velem, mióta visszajöttem, és azt is tudom, hogy én már nem is kérhetném, hogy bocsáss meg, ne menj el. Teljesen jogosan tennéd, megérteném. De azt akkor is tudnod kell, hogy az én életemből soha nem fogsz eltűnni. Ha akarod, ha nem a nyomodban leszek és vigyázok rád.
Nyeltem egyet.
Túl sok volt Gabe-ből. Nem akartam, hogy a nyomomban legyen… nem akartam, hogy megint együtt csináljunk bármit is. Képtelen lettem volna elviselni tovább a viselkedését, képtelen lettem volna megvédeni. Az egyetlen ellensége saját maga volt.
- Elliot, nem foglak rákényszeríteni, hogy itt maradj. Arra sem, hogy maradj mellettem. De tudd, hogy bármikor szívesen látlak, a Menedék ott lesz, ha szükséged van rá. - Folytatta. Remek, most meg még ő váltott drámai hangnemre. A következő pillanatban megint megragadott és közelebb vont magához egy hosszú ölelésre. Pontosan erre a búcsúzkodás nem volt szükségem most. Úgy tett, mintha nagyjából meghalni készülne…
-  Ezt nekem kell helyrehozni, te csak foglalkozz a családoddal, és ha már minden rendben lesz velem, megkereslek.
Elegem volt már ebből. Egészen egyszerűen a mellkasára tenyereltem és eltoltam. Úgy az arcába vágtam volna még sokkal, de sokkal több dolgot… már megszoktam, hogy addig mondok mindent, míg igazam nem lesz. Csakhogy Gabriel F. Miltonnal küzdeni legalább olyan volt, mintha az ember szembe menne a tornádóval, hogy megállítsa. Csak felkap és belekever a szarjába. Belefáradtam.
- Ha jót akarsz magadnak, akkor ezt most őszintén intézed a főnököddel. Nem kertelsz, nem hazudsz neki és kevered meg még jobban azt, amit amúgy is elszartál. - Folytattam mérgesen és összefontam magam előtt a karjaimat. Most nem akartam, hogy megérintsen, túlságosan is mérges voltam rá. - Ha szerencséd van, megérti, hogy érzelmi alapon csináltál hülyét magadból.
Sóhajtottam végül egyet.
- Egy teljesen felesleges dologba keverted mindkettőnket. - Ráztam meg a fejemet. - Iszonyatosan nagyot csalódtam benned. Oldd meg vagy tényleg nem látsz többé, erről gondoskodom. - Tettem hozzá, elővéve a zsarolós, keményebb énemet. Aztán hátat fordítottam neki és reméltem, hogy most hagy elmenni végre.

[Megváltásra várva]

TO; Elliot


2003. április 10.
Megváltásra várva

Nem igazán akarom ostorozni magam, pontosan tudom, hogy mit és hogyan rontottam el, és talán azt is tudom már, hogyan tudnám helyrehozni. Persze, abban is biztos vagyok, hogy amíg ez nem történik meg, addig Elliot teljesen jogosan tartja távol magát tőlem.
Addig is, amíg nem rendezek el mindent, szeretném még egyszer érezni az illatát, a közelségét. Magamhoz ölelem, és mélyen beszívom az illatát. Igyekszem úgy tenni, hogy ez neki ne tűnjön fel, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz ez olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.
- Ha jót akarsz magadnak, akkor ezt most őszintén intézed a főnököddel. Nem kertelsz, nem hazudsz neki és kevered meg még jobban azt, amit amúgy is elszartál. Ha szerencséd van, megérti, hogy érzelmi alapon csináltál hülyét magadból.
Ellép tőlem, és teljes testtartásával felveszi azt a pozíciót, amit már vártam. A távolságtartás minden formája egy pillanat alatt feltűnik.
- Elliot, ha teljesen őszinte leszek, akkor nem hagyhatlak ki, ezt gondolom tudod. Talán tudom majd enyhíteni a dolgot, de a lényegen akkor sem fog változtatni semmi.
Mondjuk nem kell az érzelmi aspektus minden szegmenséről tudni. Például arról, hogy a személy, akit megfigyelek titokban, jegyzeteket készítek. Akiről a hivatalos aktákat elégettem, valójában a szeretőm. Az még talán annál is nagyobb megpróbáltatás lesz, mint ez a hazugság, amit eddig előadtam.
- Egy teljesen felesleges dologba keverted mindkettőnket. Iszonyatosan nagyot csalódtam benned. Oldd meg vagy tényleg nem látsz többé, erről gondoskodom.
Nem tetszik ez a zsarolás, de igazából csak azt erősíti meg, amit én is mondtam neki, és amit korábban már pedzegetett. Teljesen jogos a kiakadása és az is, ha többé nem találkozunk.
- Megoldom. Nem tudom mennyi idő kell hozzá, de igyekszem. Amint lehet felveszem a kapcsolatot Macmillannel, és megbeszéljük ezt az egészet.
A lábamhoz intem Agielt, hogy mehessünk. Nem akarom jobban feltartani Elliotot sem. Ha már itt helyben nem tudom helyrehozni, akkor legalább addig váljunk el, amíg békésen meg tudjuk ezt tenni. Nem tudom mit kéne még mondanom a búcsúzáson kívül, szóval amíg csak a hátát látom, inkább elcammogok és eltűnők a tömegben.

Köszönöm a játékot.